Rosszhír a Mexikói öbölből
Publikálva 2010.júl.06. | A jövőnk véget ért! |
Július 4-én Arma Gedeon (Bobkó Csaba) belinkelt egy újabb fejleményt az olajkatasztrófáról, aminek itt olvashatod a fordítását.
Figyelmeztetés a Mexikói-öbölbe készülőknek: Az 1989-es Exxon Valdez katasztrófa csaknem valamennyi önkéntese mára már életét vesztette.
Biztos, hogy önkéntesnek akartok menni a Mexikói-öbölbe? Korábban már ezen az szájton is lehetett olvasni a Mexikó-öbölben dolgozó önkéntesek jelenlegi és még várható egészségügyi gondjairól, most azonban a CNN is leközölt egy jelentést, miszerint csaknem valamennyi önkéntes életét vesztette egy korábbi olajkatasztrófa következményeként: az 1989-ben Alaszka partjainál zátonyra futott Exxon Valdez olajszállítóról és a kb. 10.000 (TÍZ EZER) önkéntes munkásról van szó. Ezek az emberek ma már szinte mindannyian alulról szagolják az ibolyát.
A CNN-nek nyilatkozó szakértő szerint mindössze 51 évre tehető az Exxon Valdez katasztrófa utáni mentési munkákban dolgozók átlagos élettartama. Ha figyelembe vesszük, hogy a Mexikói-öbölben található olaj mennyisége többszöröse a 21 évvel ezelőtti alaszkai olajnak, akkor én jól meggondolnám, hogy elmegyek-e önkéntesnek vagy sem. Az élet nem biztos, hogy arról szól, hogy most, fiatalon megszedem magam zsozsóval, aztán 20 év múlva feldobom a talpam.
Ha megnézitek a CNN idevágó jelentését, ti is fel fogjátok tenni magatoknak a kérdést: ezek után ki olyan hülye, hogy elmegy és segít a tisztítási munkálatokban? Valójában egy toxikus (mérgező) levest főztek ki nekünk a Mexikói-öbölben, a levest megfűszerezték egy kis olajjal, metánnal, benzollal, kénhidrogénnel, ill. még valamennyi (elég sok), Corexit 9500 névre hallgató vegyianyag is került a szó szerinti fekete levesbe. Ezeknek az anyagoknak csupán a belégzése is beláthatatlan következményekkel járhat. Akár évtizedekbe telhet, mire érdemlegeset tudunk mondani a járulékos veszélyek mértékéről.
Az már most is egyértelmű, hogy a Mexikói-öbölben tisztítási munkálatokat végző munkások influenzához hasonló tünetekről számoltak be.
Egy hivatalos jelentés szerint Lousiana állam egészségügyi szerve 162 megbetegedett önkéntest tart számon.
Az egyik, Pensacola városából (Florida) származó hírforrás arról számol be, hogy “azok közül, akik az Escambia County partján végeztek tisztítási munkálatokat, mintegy 400-an fordultak orvoshoz légúti, fejfájásos, látással kapcsolatos és hányingerrel járó tünetekre panaszkodva.”
De nem csak a helyszínen dolgozó segítők vannak veszélyben. Pensacola városának lakosai is hasonló tünetekről nyilatkoztak: Több barátom és én is napok óta padlón vagyunk: hangulatilag és egészségileg is. Állandóan hányingerünk van, fáj a fejünk és rossz a kedvünk. Mivel mindannyian Pensacola nyugati részén lakunk, szerintem nem nehéz kitalálni, hogya szél és az esőzések idáig szállították az olaj és a tisztításnál felhasznált vegyi anyagok egy részét - mondja Dee.
Mit lehet ezek után tenni? Ha az Exxon Valdez olajkatasztrófa összehasonlítási alapot képez a Mexikói-öbölhöz, akkor egyben biztosak lehetünk: a helyszínen dolgozók és a környéken lakó emberek nagy része ideje előtt fog meghalni. De akkor most ki fog lemenni az öbölbe? Valakinek a piszkos munkát is el kell végeznie. Olyan nincs, hogy az olaj csak úgy hipp-hopp magától el fog tűnni. Én már tudom is a választ: A BP nagyfőnöke, Mr. Tony Heyward és kollégái gyűrjék fel az ingujjukat és lássanak neki a saját mérgező mocskuk feltakarításának. Ezt a levest ők főzték ki, hát egyék is meg ők.
Az eredeti poszt: http://www.businessinsider.com/warning-to-gulf-cleanup-workers-almost-every-crew-member-from-the-1989-exxon-valdez-disaster-is-now-dead-2010-6##ixzz0sk3Mm9mQ







2010.július.6th. at 9:51 de.
A fórumról:
Corexit is toxic, and should never have been used, but since reports are that the major stock holders in bp are the rothschilds and the queen of england, and the rothschilds were the big money behind obamas election, with soros being obamas handler, bp could do what ever it wanted , and as a result the offers of foreign help were turned down and now the situation is a crisis. however this now plays into the elites plan for cap and trade, which they are now calling the american power act, this name is a joke by the insiders in an orwellian sense , as it will destroy the power industry in the u.s., the elites are very clever in their orwellian jokes, if you want to see what they have in store for us, read Orwells - 1984.
2010.július.6th. at 11:11 de.
Ejj, ez tényleg rossz hír, és az tuti hogy hogy nem egy epresjoghurt az a trutyi ami ott főtt(fő).
Viszont 1.: hagyjuk az összeeskövéselméleteket, sokszor volt már róla szó hogy 99%-uk a találékony emberi elme szüleménye, számomra unalmasak és irrelevánsak.Természetes emberi dolog ha valakinek érdeke fűződik valamihez és kihasználja azt.
Pár héttel ezelőtt különben hozzászóltam valamelyik olajos témához, a TILT-es linket postoltam be.
Tibor bá, Gedeon, Marcsi respect a gyors fordításért, de én többre tartom ezt az egész fórumot és az ilyen bulváros bejegyzés részletek mint: “csaknem valamennyi…”, “jelenlegi és még várható egészségügyi gondjairól..”, “ma már szinte mindannyian…”, stb. Lehetne pontosítani, lehetne utánanézni hogy mennyi az annyi, miben haltak meg pontosan (gondolom valami rák) ilyesmi. Na mindegy, csak nem szívesen látom (akkor ne olvassam persze) ha csökken a fórum éréke.
Minato
2010.július.6th. at 11:42 de.
Ami “biztos,biztos” alapon irtam egy Florida-i barátomnak. Gondolom reggel válaszolni fog ha éppen nem menekülőfélben van.
Ezt azért irom mert olyan “túlélő fajta”! Nem sokat elmélkedik ok-okozati összefüggéseken,hanem ha “baj van” fogja a fenekét és FUT.! “Vagyonomat” teszem rá,hogy nem megy önkéntesnek de még kiváncsi túristaként sem fogja magánhelikopteréből semilyen magasságból,még megtekinteni sem az OLAJFOLTOT. Ő nem kiváncsi, nem önfeláldozó,nem hazafi és nem szegény.Tehát ESÉLYES !
2010.július.6th. at 11:47 de.
2: Minato! Teljes mértékben értem az álláspontodat. Azonban az angolszász kultúra egyik sajátossága, hogy tudományos munkákban, közleményekben nem mutatnak magyaros határozottságot. Vegyük ezt a példát: “mintegy 400-an fordultak orvoshoz ” Írhatták volna azt is, hogy 413, de ebben az esetben hagytak volna egy támadási felületet, mert könnyen ki lehet mutatni (esetleg vesztegetéssel), hogy a 413 közül 8 embernek közönséges náthája volt, és akkor már el lehet hinteni az olvasókban, hogy a vizsgálat eredménye nem megbízható. Ugyanis, mindig ez az ellentaktika. Találtak 3 tudóst, akik (jó pénzért) tagadták az emberi tevékenységből fakadó globális felmelegedést, és már lehetett rá hivatkozni, hogy a tudósok nem tudtak megegyezni, tehát még semmi se biztos, tehát lehet tovább égetni a szenet és az olajat.
2010.július.6th. at 11:54 de.
A WTC romjainak takarítása is halálosnak bizonyult a legtöbb melós számára.
2010.július.6th. at 12:02 du.
2: Minato, a posztban szerepel pontos adat (10.000) az 1989-es tisztítási munkálatokban résztvevőkről. Amúgy szerintem te is tudod, hogy ilyen kínos dologról senki sem lesz hajlandó megbízható információt közölni.
Egyébként meg elmentem nyári szünetre, úgyhogy nem kell félned az oldal elbúlvárosodásától. Ezentúl te leszel a fórum minőség-felelőse; remélem, nem ér több csalódás az életben.
2010.július.6th. at 12:19 du.
2 és 6: Természetesen a 10.000 túl szép kerek szám ahhoz, hogy igaz legyen. Ezt minden olvasó tudja, de tájékozódik a nagyságrendről, ami minden bizhonnyal igaz. De mi van akkor, ha 9.987-et írnak? Totálisan hihetetlen, nevetséges. Ehhez az kellene, hogy 9.987 ember napi 8 órán át és pontosan 78 napon át dolgozzon, mert ha csak egy is abbahagyta a munkát egy hét után, az adat már hamis.
Erről eszembe jut egy vicc, amit mindjárt csatolok.
Helyszín: Történelem szakon egyetemi szóbeli felvételi. Időpont: az 1950-es évek. Elnök: a munkásszármazású estin érettségizetnek felteszi a kérdést. Mikor robbant ki a II. Világháború? Vizsgázó: úgy 38-39 körül. Elnök: ragyogó, fel van véve. – Elnök a következő, „egyéb” származású, kitűnővel érettségizett jelölthöz: Mikor tört ki a II. Világháború? Jelölt: 1939. Szeptember 1.-én; Elnök: helyes, mekkora volt a Szovjet Unió ember vesztessége? Jelölt: 14.583.219 fő, Elnök: helyes, név szerint?
2010.július.6th. at 3:32 du.
6.: Jajj Marcsi, nehogymár a lelkedre vedd, én sem venném és a végén még én veszem

7.: Persze, persze az a gondom ezekkel a számokkal hogy olyan könnyűnek tűnik odavágni hogy tízezer, lehet túl sok a bulvár (pl.: tegnap: cím: 200 halott egy robbanásban, cikk megnyit benne: 120 halott a többi nem tudják..) van a szemem előtt azért láttam félre, na mindegy tényleg nem akarok én itt kekeckedni, értem a viccet.
Viccet félretéve viszont amikor egy-egy kényes téma felmerül, bizony az indulatokat látom felülkerekedni az ész felett és mennek a “beszólások”.
2010.július.6th. at 4:15 du.
8: Örködök én éjt nappallá téve a minőség felett
. Marcsi egy árnyalattal túl érzékeny. Elintézhette volna annyival, hogy a fordító az eredeti szövegért nem felel. Az eredeti szöveg kiválasztója viszont igen. Erre volt két szűrő. Gedeon és én. persze mind a ketten oligarchia ellenesek vagyunk, azaz nem igazán objektívek. Viszont a CNN (a hír forrása) nyakig benne van az establishment-ben, ha ők ezt leközlik, akkor több, mint igaz.
Különben van a lónak másik oldala is. Egy-egy katasztrófánál ilyen a tipikus hír: Edig 12 halott és 80 személy sorsáról egyenlőre nem tudnak semmit. Aztán a végén persze kiderült, hogy az a 80 is halott, csak egy darabig nem kedrültek elő a hullák. Az emberekeben pedig az rögzül, hogy 12 halott, holott 92 volt.
2010.július.6th. at 4:31 du.
Hol vannak a Grennspeacesok??? És a többi környezetvédő aktivista szájalása a médiában??!
Miért nincs a sajtó fő cimlapjain az olajkatasztrófa ,miért nem közvetitik nap,mint nap a hiradókban az eseményeket?!
Az iraki háborút közvetitették mindenhol a világon,ezt nem kéne-e ?
Miért kussol az egész környezetvédő bagázs és a média ,Tibor bá?
2010.július.6th. at 5:09 du.
10. Na vajon miért ? Csak nehogy valaki összeesküvés elméleteket kezdjen gyártani !
2010.július.6th. at 6:25 du.
10: Drága kis kalotaszegim! Ha ezt 20 évvel ezelőtt kérdezted volna meg nyilvánosan, akkor a Szeku másnap már biztosított volna számodra egy állandó jellegű szálláshelyet. A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy most megkérdezheted, de éppen úgy az történik, amit a hatalom akar, mint akkor. A hatalom pedig nem akarja, hogy amédia ezzel foglalkozzon, mert ekkora nagy faszságot az emberiség nem követett el Éva alma lopása óta. És ugye miért követte el? PROFITÉRT. Szóval nem kell a kizsákmányoltak kedélyeit borzolni. — Mi viszont azért vagyunk, hogy borzoljuk.
11. Do-Mi. Te csak ne cukkold a földidet.
2010.július.6th. at 7:48 du.
Kérdésem: van e esély arra, hogy ugyebár a felhők nem ismernek határokat, mi is kapunk a nyakunkba ebből a kotyvalékból? (nem kérek pontos százalékadatot, megelégszem a kb-val is)
2010.július.6th. at 7:58 du.
Végre bekerült a huszadvalahanyadik hírbe a BP katasztrófa a főhíradóba, de véletlenül sem a környezeti ártalmak voltak kihangsúlyozva, hanem hogy mennyire sok adót fizetett UK államháztartásába a BP és mennyire fontos, hogy pénzügyi mentőövet dobjanak nekik, ha arra kerülne a sor… hát fog rá sor kerülni.
2010.július.6th. at 8:01 du.
8: Sajnos az eredeti cikkben nem volt pontos adat, a wikin meg csak az említett 4 nullás számot találtam, úgyhogy utánanéztem az adatoknak amennyire tudtam.
9: Nem vagyok túl érzékeny, és a felelősséget sem szoktam másokra hárítani. Csak elegem van abból, hogy a társadalmi munkát senki sem értékeli. Tudom, hogy kiment a divatból az ilyesmi, de én régimódi vagyok, ez az én bajom.
8: Régen fordítottam sajtóhíreket, Minato, és akkor pont azért dorgáltak meg, mert túlságosan szöveghűen, teljesen szenzációmentesen közöltem a tényeket. Manapság már senki sem kapja fel a fejét egy hírre. Ha esetleg egy írásnak nem elég ütős a címe, akkor a legfontosabb hír felett is elsiklunk. Ilyenek vagyunk mi, emberek.
Ez az olajmező elég messze van tőlünk ahhoz, hogy az öreg kontinensen senkit se érdekeljen. De lesz ez még így se.
2010.július.6th. at 8:12 du.
13: Elégh nagy fiú vagy és van számítógéped is. Menj rá a Google Earth-re és nézd meg milyen messze van a Mexikói öböl,
és kiken megy át a felhő mielőtt ide ér.
2010.július.6th. at 8:19 du.
15-re. Azt hiszem NewYork-ban sem foglalkoznak ezzel annyit, mint kéne. Nagyon-nagyon megy a sumákolás. A hírértéknek szerintem ehhez nincs köze, mert ennek aztán a vezető hírek között lenne a helye mindenféle hírszerkesztési szempontból, ezért inkább a butaságot, a tájékozatlanságot okolom. Ha felismernék a fontosságát, akkor a csapból is ez folyna. (Majd fog onnan is.)
Egyelőre fontosabb, h forradalom volt-e ez a választás, vagy hogy ki kell-e függeszteni a neny-t vagy sem.
… és köszönöm én is a fordítást!
2010.július.6th. at 8:54 du.
A izlandi csodavulkán hamuja is eloszlott, mire ideért.. nem kell bepánikolni attól a kis metántól ott a távolban.
2010.július.6th. at 9:28 du.
17: Kösz, Gloucester - de az “is” szót nyugodtan kihagyhattad volna a mondatodból.
Minatónak viszont igaza van: megy a beszólás, dehát emberek vagyunk, jobb ha megmondjuk a magunkét, minthogy szó nélkül lenyeljük, amit másoktól kapunk.
Ha Minato látott volna már kétfejű borjat (mint én preparálva a Csernobilról szóló vándorkiállításon), akkor nem a számok érdekelnék. A számok önmagukért beszélnek, de a képek is, olyat még álmodni se merünk, ami most Floridában lehet.
2010.július.6th. at 9:50 du.
17.”…inkább a butaságot, a tájékozatlanságot okolom. Ha felismernék a fontosságát, akkor a csapból is ez folyna.”
Tudom,hogy tudod,hogy tudják ! Hozzászólásaidból látszik,hogy TÚL tájékozott vagy. Tehát ez ködösités! Rangon aluli!
2010.július.6th. at 10:12 du.
10: Ez egy jó kérdés. Én környezetvédő aktivista voltam évekig és már elég régen rosszhírű szervezet a Greenpeace az őszintébb, naívabb zöldek között. Vagy 20 éve volt egy leleplező könyv róla, hogy nincs is tagsága, tehát a vezetőség MAGÁT VÁLASZTJA és demokratikusan senkinek nem tartozik elszámolni tetteivel, meg a pénzügyeivel se nagyon. Nem kérdés, hogy a nagytőke, a háttérhatalom pénzeli és eleve az hozta létre. Látványos kirakatakcióikkal csak elterelik a figyelmet, csak cirkusz.
A téma kapcsán kicsit írtam a blogomon is:
http://olajcsucs.blogspot.com/2010/05/genetikailag-modositott-dinnye-kivul.html
“Genetikailag módosított dinnye: kívül zöld, belül Bilderberg”
2010.július.6th. at 10:26 du.
OK emberek. Holnap reggel 9-kor ebben az ügyben eligazítás.
Gedeon! A Monsanto sertéshús szabadalmaztatás hírnek 20 centis szakála van, és nem volt más, mint egy jól kitervelt blöff, hogy beszéljenek róla. GM kukoricával táplált sertés húsára szabadalmi védettséget kérni egy nyilvánvaló hülyeség. Hogy ezt a hülyeséget miért találták ki, annak felderítése a te profilod. Várjuk a jelentésedet.
2010.július.7th. at 6:19 de.
Arma Gedeon!
Ezek után ,már csak azt a kérdést kell tisztázni,hogy az ébredezők kibe vethetik a bizalmukat,ki mellé álljanak ha minden emberbarát és környezetvédőnek felüntetett szervezetet ugyanaz az önérdekek hajta ,mint a bankárkasztot?!
Tehát:
Politikusokba nem.Környezetvédőkbe nem.Az Egyházba nem.
A Tudományba nem,mert ezt is a tőke érdek mozgatja.
Mi marad ?
A Science-Fiction.De melyik változata ? A Mad Maxos(puszta egyedi és véres túlélés) vagy a Vénusz Project(utopisztikus ,társadalmi, felhötlen, robotizált és automatizállt ,számitógépek irányitotta biztonságos kaptárélet) között.
Vagy az örök mentsvár:Isten?
De melyik? Javhe,Magyarok Istene ,Messiás,Jézus,Buddha,Allah,Xenu … stb…
A kocka el van cseszve.
2010.július.7th. at 8:11 de.
22: Igazán nem akarom Gedeon “cikizni” mert vele egy kocsiban utazom, de az értelmes emberek előbb vagy utobb kialakítanak egy felfogást és mindenkiben és mindenben “megbíznak” akiknek szövege összhangban van ezzel a felfogással. Ami ezzel nincs összhangban az csipőből elvetik. Ez még akkor is így van, ha az ember tudatosan küzd ellene és kardoskodik, hogy márpedig ő objektív szemmel ítélkezik a világ felett.— De abban igazad van, a valóság kihámozása ma már egy külön tudomány, mert boldog-boldogtalan (ingyen) hallathatja a hangját.
2010.július.7th. at 9:26 de.
23. Akkor én egy ÉRTELMETLEN ember vagyok ! Annyiszor tévedtem életemben,hogy már nem alakitok ki “magánfelfogást”,nem bízok meg senkiben mert üldözési mániám van,nem küzdök objektivitásom mellett mert tudatosan,csípőből szubjektív vagyok és nem ülök le kockázni sem mert “A KOCKA MEG VAN CSESZVE”, azaz hamis !


Kedves Tibor-bá! Engem például nem a hangjukat ingyen hallató boldog-boldogtalanok zavarnak össze (De nem ám) hanem a profi prostituált igazmondók !
2010.július.7th. at 9:30 de.
22: ismered a viccet az apácáról, aki megtudja, hogy terhes?
“Nahát, az ember már az ujjában se bízhat?”
2010.július.7th. at 10:05 de.
24: Döme! A kivégtel erősíti a szabályt. Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy ÉRTELMES ember vagy.
Ebből az következik, hogy a “profi prostituált igazmodók” kifejezés nem tőled származik. De akkor hogy került ide? 
2010.július.7th. at 10:06 de.
21: feltűnhetett, hogy a Monsantót csak ürügynek használtam, hogy valami fontosabbról írhassak…
Mint a diák, akit kihívnak Kosuthról felelni és gőze nincs róla, mert Széchenyiből készült, ezért elkezdi:
“Kossuth Lajos egy nagy magyar volt, de még nála is nagyobb volt Széchenyi István. Széchenyi született…”
2010.július.7th. at 10:07 de.
Még jobb alliteráció: Profi Prostituált Politikusok.
2010.július.7th. at 11:07 de.
26.Az a bajod,hogy engem mindig félreértesz! Az sem polkorrekt Tőled,hogy engem értelmes embernek nevezel!
De akkor hová inkadrálód a (világ)média “megmondóembereit”? 
28. (P.P.P.) Csodás alliteráció. Tecccik !
2010.július.7th. at 11:56 de.
28: Ha-ha-ha Gedeon, már romlik a magyarod. Így jár, aki elhagyja a Kárpát-medencét. A profinak erősebb a vonzata, mint a prostituáltnak. Helyesen tehát: Prostituált Profi Politikusok.

csodálod, ha mindig félreértelek? 
-ik.
Do-Mi! Te se vagy kivétel. Kárpát medencei tagságod 90 éve fel van függesztve. A tecccciket ugyanis 4 c-vel írják.
Hej! Mi az, hogy inkadrálni? Be akarod hozni ide Oláhországot? Az embernek megáll az esze!
U.i. Elfogytak a
2010.július.7th. at 3:36 du.
29: Hogy hova internálom őket? Recskre lehet?
2010.július.7th. at 4:34 du.
31: Még nem. Orbán Viktor most adta ki az utasítást a renoválására. Az intézmény feltöltése az őszi választások után indul be.
2010.július.7th. at 5:06 du.
32. Találkozunk !? Mert nem a PPP megy oda !

2010.július.7th. at 8:22 du.
Tisztelt Tibor bá!
” az értelmes emberek előbb vagy utobb kialakítanak egy felfogást és mindenkiben és mindenben “megbíznak” akiknek szövege összhangban van ezzel a felfogással.”
Igen,csakhogy a pakliban benne van az ármány és a hazugság palástja - a kommunisták sem voltak kommunisták a szó szoros értelmében csak annak vallották magukat és elvtárs szavakkal kezdték illetni egymást,holott valójában-elfojtott,eltitkolt vágyaik semmiben sem hasonlitottak egymásra és semmi közük nem volt a valódi kommunizmushoz,csak elméletben és papiron.
Nincs abszolut és teljes igazság és ebből kifakadó egzakt megvilágosodás ,amely mindenkire egyformán érvényes volna és mindenkire alkalmazható lenne.
Az emberi társadalom nem egy precizen megirt szofterprogram szerint cselekszik és gondolkodik ,hanem kaotikus egyedek kaotikus gócpontokká való válása határozza meg a jövőt,ami magátol értetődően kaotikus és mindig bizonytalan.
Amikor a társadalom néhány gondolkodó csoportosulás rájön erre,diktatúra után kezdenek mindig sohajtózni ,ami aztán csak még kaotikusabbá teszi a rendszert ,mert távolról sem lehet tökéletes,mivel más csoportok éppen ellenzik ezt.
Én még mindig úgy gondolom,hogy a világ azért jutott ide,mert szellem és anyag összeférhetetlen egyszerre egymással,taszitják egymást -hiába ismerjük Marx tanitásait, a Tao Te Kinget vagy a Patandzsalit -zárt biologiai rendszerben élünk,ahonnan nincs sem kiút,sem menekvés,mert ez az Anyag birodalma.
Elöbb utobb mindenkit bedarál,vagy akár ideje elött- akár magzatként ,még anyánk méhében is bármikor elvetélhetünk.
Túl sok a buktató,nagyon rövid az idő ,hogy bármely valott és hitt igazság az emberiség feje felett hosszabb idejig ragyoghasson.
Egyedi szinten talán megvalósitható.Nagyon ritkán és nagyon rövid ideig.
Ezek a szép emlékek.
2010.július.7th. at 8:36 du.
34: Fő vonalakban egyetértek azzal, amit írtál, de ez nem mond ellent annak a bekezdésnek, amit beidéztél tőlem a hozzászólásod elején. Persze azért egy kicsit finomítanék. A szellem az anyagból nőtte ki magát. Magam is felvetettem más helyen (itt a honlapon), hogy az amber öntudatra ébredésének nem látom a teremtő logikáját. Legnyilvánvalóbbnak az tűnik, hogy mi egy evolúciós zsákutcának bizonyultunk. Meg fogunk semmisülni és az egész játék kezdődik előlről. Lehet, hogy utódaink 100 millió év múlva a hangyák lesznek kifejlődött öntudattal és sokkal kevesebb ellentmondással. ***** A kaotikus rendszer felvetésének viszont nagyon örülök, mert korábban képtelen voltam megértetni többekkel, hogy az általuk elképzelt globális konspiráció (szabad köművesek, bankházak, iluminátusok, stb.) nem müködhet, mert az emberiség kautikus vonal mentén “üzemel” semmit se lehet betervezni, előre elrendezni, mert semminek a megvalósítása se garantálható. Az egyedek viszont bizonyos dolgokat azonosan értékelnek és cselekedetük ezért összehangoltnak tűnhet.
2010.július.7th. at 9:02 du.
Tibor bá, ez a makacsság is feltétel a Menzán, vagy penzán, vagy hol is?
A háttérerők nem istenek, az összeesküvők nem érik el céljaikat azonnal és végcéljukat talán soha, bár ha némelyikük végcélja egy tömeges emberiségpusztulás, azt még tulajdonképpen megérhetik.
Az összeesküvő forradalmi mozgalmak vezetőinek életrajza tele van kudarcokkal. Pl. Kossuth emigrációban halt meg, Mazzini nem érte meg az olasz köztársaságot és az EU-t, stb.
De sokévtizedes kitartó ármánykodással csak létrehozták az uzsoracivilizáció bástyáit, a magán-központi bankokat, melyek kamatra kölcsönöznek saját kormányaiknak. Létrehozták a kommunizmust és ez magától sose jött volna létre. A káoszjelenségeknek is vannak szabályszerűségeik. Lásd időjárás. Globális konspiráció nemcsak múködHET, hanem működIK, de nem tudnak minden részletet akaratuk szerint irányítani. Ettől még ártanak, ahol tudnak és sokat tudnak.
2010.július.7th. at 9:12 du.
37: Fogadtam Évával, hogy ugrani fogsz.
http://www.mensa.hu/
A Mensa feltételek fenn vannak a honlapjukon, nézd meg!
“A káoszjelenségeknek is vannak szabályszerűségeik. Lásd időjárás.” Na ezt sürgősen vond vissza, mert nem állok jót magamért.
A többi OK.
2010.július.7th. at 11:25 du.
“A Mexikói-öbölben 27 ezer elhagyott olaj- és gázkút található - állítja saját felmérése után az AP hírügynökség, és ökológiai aknamezőnek nevezi a térséget. A régi kutakat senki sem ellenőrzi, így nem tudni, szivárognak-e.”
http://inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-364960
2010.július.8th. at 12:07 de.
39: A kútakat az 1940-es évek vége felé kezdték elhagyni. Kb. 3500 olyan kút van, amit csak “ideiglenesen” hagytak el, azaz nem lettek lezárva tisztességesen. A szabály szerint az elhagyott kútat egy éven belül kell leszigetelni, azaz betonnal betömni, de ez a betömés idővel elfárad, tehát 10-20 évvel később illene leellenőrizni, de ilyesmi nem történik, mert nem kötelező, és persze extra költség lenne. Szakemberek szerint számtalan régi kútból kisebb-naqgyobb szivárgás van. Az én véleményem szerint ez nem lenne katasztrófa, mert bizonyos regenerálódás létezik. Nade ez a tömeg, ami most jön ki, ez minden képzeletet felülmúl.
http://www.nzherald.co.nz/world/news/article.cfm?c_id=2&objectid=10657124
2010.július.8th. at 6:11 de.
Arma Gedeon!
”De sokévtizedes kitartó ármánykodással csak létrehozták az uzsoracivilizáció bástyáit, a magán-központi bankokat, melyek kamatra kölcsönöznek saját kormányaiknak.”
A Földön az idők során minden jelentősebb civilizáció - Romai Birodalom,Kinai Birodalom,O-Egyiptom,Maja és Azték társadalmak-mind,mind az uzsoraelvekre épültek.Nem,nekik nem voltak bankjaik, sem bábkormányaik -a Hatalom egyszerűen elvette és lenyúzta a kisemberek bőrét nyiltan és kiméletlenül.
A Háttérhatalom nem egy olyan jelenség ,amit előre kitervelten létrehoznak,hanem spontán modon jelenik meg mindenhol,mert minden ember hatalomra vágyik.
Nem a társadalmi rendszerekkel van a baj,hanem magával az emberrel.A filozofiai , természettudományi,gazdasági és nemzetpolitikai megközelités itt fabatkát sem ér, csak a pszichologia és szociologia képes magyarázatokat adni ezekre a jelenségre.
Az ember társas lény,mindamellett ,hogy csúcsragadozó és a kannibalizmus algoritmusával is rendelkezik.
Ezek programjának alapjai.
Hacker legyen a talpán,aki ezt megspékeli.
2010.július.8th. at 7:34 de.
41: kalotaszegi, fején találtad a szöget:
“A Hatalom egyszerűen elvette és lenyúzta a kisemberek bőrét nyiltan és kiméletlenül.”
A Mexikói-öbölben úgy látszik a történelem ismétli önmagát, mert az aztékok a szó szoros értelmében ezt csinálták még nem is olyan régen.
Megvan a megoldás a népesség-problémára: nyilvános kivégzést a népnek, de csak és kizárólag a saját érdekében!
2010.július.8th. at 8:07 de.
41: Ezt a napot is megéltem. “Nem a társadalmi rendszerekkel van a baj,hanem magával az emberrel.” Végre jelentkezet valaki, aki érti a lényeget. Évek óta hirdetem, de csak értetlen fülekre találtam. Mindenki csak megmentésen töri a fejét, amkikor az Ember nem megmenthető.
“A Háttérhatalom nem egy olyan jelenség ,amit előre kitervelten létrehoznak,hanem spontán modon jelenik.” Látjátok háttérhatalmisták? Meg ldehet ezt érteni, csak nem kell tonna számra olvasni csökkent látószögű emberek vakarmányait.
2010.július.8th. at 8:15 de.
41: nincs köztünk vita, a civilizáció, mint olyan uzsoraelvű és fenntarthatatlan. Ettől még igaz, hogy a bankrendszer, váltók, stb. már az ókorban megjelentek, volt eladósodás antik civilizációkban, csak nem olyan összetett formában, mint mára kialakult. Tibor bával arról vitázunk, hogy egyáltalán vannak-e titkos összeesküvő szervezetek, melyek a civilizáció pusztulását siettetik az önzés magasabb szervezettségi fokra emelésével. Szerintem igen és szellemi, spirituális hátterük valóban az ókori birodalmak idejére nyúlik vissza. A Gonosz kultusza volt a hajtóereje ezeknek az irányzatoknak az ősidők óta. Látni kell, hogy azóta vannak velük szembeszegülő irányzatok is. Elvileg az ember élhetne fenntarthatóan, mert voltak gyakorlatban efelé mutató tendenciák, de a sátánisták az ilyen gazdasági-társadalmi elemeket aktívan pusztították, pusztítják.
2010.július.8th. at 8:18 de.
43: vegyes a kép, hogy kik vakarják az ilyet össze. Egy részük nem csökkent látóterű, egy részük igen és a háttérhatalmi irodalom egy jó részét háttérhatalmi körök írják ködösítés céljából. Persze, hogy a természetünkbe van programozva az erőforrástúlhasználás, de nem az emberébe, ezt a rénszarvasok és az élesztőgombák is tudják már…
Tehát az Élet reménytelen? A Természet reménytelen? Isten reménytelen?
2010.július.8th. at 8:23 de.
45: természetesen nem, az, hogy ha nincs korlát, minden élőlény maximálisan feléli erőforrásait, magától értetődő. Az is, hogy ez maga a KORLÁT, aminek ütközve beáll egy egynesúly-féle , vagy újraindul a felszaporodási ciklus. Amint ezt természetesenek fogjuk fel, azt is, hogy ránk is vonatkozik, nincs világvége-hangulatunk.
Az ember elvileg tudatos lett, de kollektíven ennek nem sok hasznát veszi még. Az egy jogos kérdés, hogy egyáltalán elvileg lehetne-e a tudatosság alapján fenntartható, nem felszaporodási-lecsökkenési ciklusokban hullámzó élet, emberiség. Ugyanis mi most úgy tűnik, az élet alapjait is jól elpusztítjuk, lásd olajömlés, éghajlatváltozás.
Itt pedig képbe jön, hogy az ember a tudatosságával alapvetően kétféle ideált, kétféle Urat, irányadó vezért választhat magának (találhat ki magának?).
A történelem során mindkettőt választják, a gonosz elvet ideáljukká tevők szerveződése a háttérhatalom. Gonoszság van háttérhatalmi szerveződés nélkül is, de szervezetten még pusztítóbb.
2010.július.8th. at 6:26 du.
Arma Gedeon!
Mindennemű élet a túlélésről szól,ez a lényege.Rideg,halálos, céltudatos tevékenység.
A drámát csak mi emberek adjuk hozzá,mert öntudatunk képtelen megbirkozni a halandósággal. A Kundabuffer dolgozik bennünk,a léthamisitó,ami mindent hitünk szerint eltorzit körülöttünk.
Egy ember csak addig akar élni és túlélni más emberekkel,- egy hajóban evezni-,amig egyformán és nagyon jók mindannyiuknak a túlélési esélyei.
Ha krizishelyzet áll elő abban a pillanantban felméri a helyzetét és taktikázni kezd minaddig,amig a biztonságos pole-pozicióba kerül vagy beledöglik.Nincs arany középút,az egy mese - vagy esélyessé teszed magad a túlélésre vagy egész egyszerüen csak más esélyét növeled pályafutásod alatt.
Már a megtermékenyités elötti pillanat is csak az esélyekről szól, a spermiumok megkezdik élet halál maratonjukat az túlélés felé.
”Tehát az Élet reménytelen?”
Igen,csak nem lehet kihagyni ha élünk és éppen erről beszélünk.:)
2010.július.8th. at 7:41 du.
47: Egy így ki van sarkítva és le van szűkítve. Valójában valamennyien egy állandó versenyben vagyunk egymással, egész életünk folyamán, óvódától a halálig. Ki kapja a piros csillagot, ki ülhet az első sorban, ki kap évvégén jutalom könyvet, ki lesz kitűnő az érettségin, kit kér fel táncolni az a szőke fiú, ki nyeri el azt az állást, ki lesz kinevezve osztályvezetőnek, kinek a fiát veszik fel az egyetemre ad infinitum. Ezen belül adódnak helyzetek, amik már a létet veszélyeztetik. De valamennyien a másik hátrányára élünk. megyek a hűtőpolthuz és kivennék egy dobozos tejet, de valaki előttem elvitte az utolsót. A lámpa zöldre vált, a kocsisor megindul, de az előttem lévő tökölése miatt ő még igen, de én már nem tudok átcsúszni a zöldön. Nyolcan léphetnek be a liftbe, de én a kilencedik vagyok, várnom kell, amíg a lift visszajön. Bemegyek egy étterembe, de nincs több ülőhely. Ezen az általános felálláson a krízis helyzet csak a tétet növeli, minden a megszokottak szerint zajlik. Persze egy civilizált társadalomban, “béke időben” ez fel se tűnik. De krízisben az van, amit megfogalmaztál.*** Az csak természetes, hogy minden élőlény fenn akarja tartani az életét. Ember esetében túlélésről akkor beszélhetünk, ha a normál életkörülmények megszünnek. Következésképpen az élet folytatása kétségessé válik. Most jön az a fordulat, amiről írsz. Mind addig, a míg a kollektív túlélésnek esélye van, az ember együttműködik a társaival. Amint ez az esély kétségessé válik, az egyén (ahogy te nevezted) taktikázni kezd, hogy növelje saját túlélési esélyét. Ez termnészetesen rideg, halálos és céltudatos, mert ezek a siker zálogai. *** Aki ezt nem látja be, és nem látja át, az saját esélyeit lecsökkenti és ezzel együtt a másik emberét növeli. Különben az élet természetesen nem reménytelen, mert hiszen élünk. Azonban az élet időtartama véges, egyedenként más és más.
2010.július.10th. at 11:20 du.
Itt egy cikk, ami nagyon drámaian összefoglalja az elméletet, hogy egy gigantikus metánkitörés a Mexikói-öböl fenekéről akár világvégét is okozhat, mint párszor korábban már okozott az akkor élő fajok zömének:
http://www.helium.com/items/1882339-doomsday-how-bp-gulf-disaster-may-have-triggered-a-world-killing-event
2010.július.10th. at 11:25 du.
49: Köszi Gedeon! Már aggódtam, hogy nyugodtan végígalszom az éjszakát. De lehet, hogy mindjárt jövök a cáfolattal, csak előbb végígolvasom.
Sajnálom a metánhidrát kirobbanása az óceánok mélyéről egy valóban bekövetkezhető esemény, ami 251 millió évvel ezelőtt konkrétan megtörtént és tömeges kipusztuláshoz vezetett. Hogy a baj óriási az abból következtethető, hogy újságírok, fényképészek ki vannak tiltva a környékről. Gyakorlatilag hírzárlat van, ami arrafelé ilyesminél nem szokás. A szakértők szerint, ha bekövetkezik, akkor 6 hónapon belül “értesülünk” róla. USA utálok tapsolhattok, mert a pusztitás ott lesz a legtökéletesebb.
2010.július.10th. at 11:44 du.
Beépíti a cikkbe az eddig itt is tárgyalt korábbi ismereteket, Simmons és a Jefferson kutatóhajó adatait az óceánfenéki TÖBB MÉRFÖLDES repedésekről, amikből ömlik az olaj és a metán.
Hoz egy orosz szakértőt (aki az USÁ-ban tanít egyetemen) és alátámasztani látszik, hogy a kormány gyakorlatilag kitiltotta a térségből az újságírókat, komoly pénzbüntetés és lecsukás terhe alatt. A “demokrácia hazájában”!!! Valami nagyon durvát lát ott a kormány, amivel nem akar pánikot kelteni.
Engem az lep meg a cikkben, hogy szerintük akkora cunami is kialakulhat, aminél a partot nem is a vízhullám borotválja le, hanem az azt megelőző légnyomás, akkora, mint egy termonukleáris robbanásnál, csak nagyobb területen!!!
Persze ez egy elmélet.
2010.július.10th. at 11:54 du.
51: Nem szokásom hülyeségekben hinni, de a leírtak teljes mértékben plauzibilisek. Az természetesen más kérdés, hogy bekövetkezik-e vagy sem és, ha bekövetkezik akkor mekkora lesz a mértéke. Az ésszerű sejtésem azt súgja, hogy a teljes Földi élet, vagy akárcsak az összes emlős állat, elsősorban az ember nem pusztul ki teljesen, de 100 milliós nagyságrend elképzelehető. Minden esetre, ha amerikai lennék, sürgősen átköltöznék Kaliforniába, vagy inkább északnyugat Kanadába. Nekünk viszont most a Kárpát-medence nagyon-nagyon megfelel.
2010.július.12th. at 11:18 du.
Az itt linkelt világvégehír tudós szakértője Grigorij Ryskin professzor, aki amúgy egy texasi egyetemen tanít(ott?). Ú emlegeti a múltbeli metánkitörések pusztító hatását és hogy most is esélyes egy ilyen gigantikus katasztrófa az Öbölben.
A LATOC fórum egyik veteránja Megadoom, aki ott él az öböl partján és résztvesz a takarítási munkálatokban és tekintélynek számít a fórumon, a minap jelezte, hogy felveszi a tudóssal a kapcsolatot, mert reálisan hangzik neki a sztori. Most írja, hogy a prof szeptemberig ismeretlen helyre utazott, de valakinek mégis válaszolt e-mailben, hogy a mosttani eset veszélyes, de nem egy világvége-szintű dolog.
Összevetve ezt a teljes hírzárlattal, cenzúrával és az odaszemtelenkedő sajtósoknak kilátásba helyezett lecsukással, lehet, hogy ezt a Grigorijt már lecsukták, vagy likvidálták és a nevében már a kormányzat küldözget nyugtató emileket???
http://www.doomers.us/forum2/index.php/topic,71659.30.html
2010.július.12th. at 11:30 du.
Amit az USA kormánya és a BP nem akar, hogy a világ lássa:
http://www.informationclearinghouse.info/article25926.htm
2010.július.13th. at 11:57 du.
Javaslom ezt a fórumot a metánkitörés és esetleges világvége összefüggése kérdésben, elég ijesztő lehetőséget vet fel. A szakértőt már eltüntették…
http://www.doomers.us/forum2/index.php/topic,71603.0.html
2010.július.14th. at 12:33 de.
55: Gedeon! Szerintem ezt egyszer már feltetted július 10-én.
2010.július.14th. at 8:15 de.
Nem, csak ugyanott, a LATOC fórumon egy ugyanolyan témájú fórum, van benne olyan részlet, ami az előzőben nincs. Majd kiemelem, ami érdekes benne.
2010.július.16th. at 11:26 de.
Jó hír a Mexikói öbölből:
http://index.hu/kulfold/2010/07/15/sikeresnek_tunik_az_uj_olajfogo_tesztje/
2010.július.19th. at 6:10 de.
Kíváncsi leszek erre a sapkára.
Vajon a nyomás növekszik-e alatta, illetve bírja-e?
Mi van a fenék repedéseivel?
Jó lenne valami frissítés, hogy mi is az újság, mennyi szivárog a fenékről, etcetc. Angolul remekül értőek, légszi ollózzatok néhány sort! Köszi:
L
2010.július.19th. at 8:24 de.
59: Egyenlőre az angol hírforrások átveszik a BP közleményt, ami enyhén derűlátó volt, de most be lett jelentve, hogy “valahol, a kuton kívül, van szívárgás és egyéb RENDELLENESSÉGEKET is tapasztaltak” Obama elrendelte a 70 tonnás kupak leszerelését és hogy engedjék az olajat tovább ömleni. Saját feltételezésem szerint attól tartanak, hogy a 6.500 PSI (kb. 1000 Atm) nyomás, ami óránkét 2 PSI- vel emelkedett, szétrobbantja a meggyengült csövet valahol a tengerfenék alatt és akkor baszhatják. Inkább engedik tovább az oljata és az augusztus elejére becsült mentesítő furás célbaérésekor megpróbálják a csövet jóval lejebb eltömni.
2010.július.19th. at 11:02 de.
Egyet nem értek. A mélytengeri olajkutak úgy működnek, hogy a kút tetejéről az olajat tankhajókba juttatják, nem? Ha fel tudtak rakni egy ilyen sapkát, akor miért nem tudtak felrakni egy olyan csövet a végére, aminek a másik vége a tankertöltő berendezés és így nem nőne a nyomás, az olaj szabadon feljöhetne, de nem kéne elégetni sem a helyszínen, hanem a tankhajókkal mehetne a finomítóba.
2010.július.19th. at 12:42 du.
60:
A legutóbbi hírek alapján - az én értelmezésem szerint - pont azzal van probléma, hogy a “kupak”-ban nem nő megfelelő gyorsasággal a nyomás.
Ez arra utal, hogy az olaj valahol máshol (illetve máshol IS) szökik, s ez a máshol a “kupak”-on kívül van.
2010.július.19th. at 2:17 du.
62: Értelemszerű. Nem nő a nyomás (illetve alig), tehát szivárgást táplál a kut. Ha engedik tovább nőni a nyomást, akkor a szivárgás helyére is nagyobb nyomás kerül, tehát tágíthatja az áteresztő repedést. Abban rekménykednek, hogy a szivárgást tápláló törött csődarab ALÁ tudnak fúrni és ott tömitik el. Tehát inkább most hagyják az olajat ömleni 2-3 hétig, nehogy a növekvő nyomás nagyobb bajt okozzon, még mielőtt alul el tudják tömni FURATOT.
2010.július.21st. at 9:34 de.
Bárhol feltörhet az olaj a Mexikói-öbölben.
Az olajsapka állítólag jól zár, az észlelt szivárgás feltehetően régen nem használt kutakból jön. Attól tartanak, hogy ha az olajsapka eléri hatását, a nagy nyomás miatt az olaj máshol tör fel, ami a jelenleginél is nagyobb természeti katasztrófát okozhat.
http://index.hu/kulfold/2010/07/21/barhol_feltorhet_az_olaj_a_mexikoi-obolben/
2010.július.21st. at 9:53 de.
64: Nagyon tanulságos. A BP és a kormány által adagolt hírek fokozatosan közelednek a Simmons által régóta hangoztatott verzióhoz, hogy mérföldekkel odébb sok más helyen is jön fel olaj (és az átlagot meghaladó arányban metán!).
A cikket elolvasva simán hihető, hogy az egész kamerás cirkuszt nem is a robbanás és platform-elsüllyedés helyszínén forgatják, hanem egy régi lezárt kútnál csinálták meg a díszleteket a közvélemény félrevezetéséhez.
Az is lehet, hogy a robbanást mesterségesen csinálták, erre utal, hogy előtte eladták a bennfenntesek a részvényeik jó részét.
A mostani hírek még lezárt kutakból szivárgásról szólnak, Simmons meg tengerfenék-repedésekről, de pár hét és talán azt is elismerik.
2010.július.21st. at 2:29 du.
65: Igen, mindenféle összeesküvés-elmélet gyártása nélkül is valószínű, hogy ott valami nem kerek.
Itt van pl. a deepwaterhorizonresponse weboldal, A domain nevet április 24.-én jegyezték be. (A fúrótorony 20.-án robbant fel, és csak két nappal később, 22.-én süllyedt el…)
Két nappal később már tudták, hogy _EKKORA_ baj lesz, és ilyen gyorsan létrehoztak egy _PROFI_ weboldalt?
Érdemes megnézni, van rajta minden: tartalomkövetés, közösségi oldal (Facebook-ban), videók, nyelvválasztási lehetőség (10 nyelven), fotók, leírások, interjúk, stb.
2010.július.21st. at 8:00 du.
A BP fotosoppolta az olajkatasztrófa válságközpontjának képeit.
A cég lebuktatásához egy szemfüles blogger kellett, akinek a bejegyzésére a hivatalos sajtó is felfigyelt – a cég kénytelen volt meghátrálni.
http://itcafe.hu/hir/bp_olaj_photoshop.html
http://www.americablog.com/2010/07/bp-photoshops-fake-photo-of-command.html
2010.július.22nd. at 11:33 du.
Rájár a rúd az olajkitermelésre:
Öt napja Kínában robbant fel egy Sárga-tengeri kikötőben több olajvezeték. A vízbe kerül olaj kb. 1500 tonna lehet. Jelenleg Dalian környékén egy négyszázharminc négyzetkilométer méretű olajfolt alakult ki, melynek vastagsága egyes helyeken a húsz centimétert is meghaladja. A partvidéki köveken több centiméter vastagságban áll a sűrű, fekete lerakódás. Az esetet Kína eddigi legkomolyabb kőolaj okozta környezeti katasztrófájának tartják.
http://www.youtube.com/watch?v=NUL0_UVEbYo
2010.július.22nd. at 11:37 du.
Robbant?
Gyanús.
2010.július.22nd. at 11:49 du.
Arma Gedeon:
Annyit tudni, hogy Xingang kikötőnél éppen egy 300 ezer tonnás olajtanker szabadult meg a rakományától, amikor a robbanás következtében lángokba borult a környék és ömleni kezdett az olaj.
__________________________________________________
Neked ez a cikk/hír/infó megvan egyébként ‘82(!!!)-ből?:
A CIA állt a szibériai gázrobbanás mögött:
http://hvg.hu/vilag/000000000053CC5C
2010.július.22nd. at 11:53 du.
Ha a mexikói-öbölben a kjnaiak robbantottak, Kjnában meg a CIA, akkor a kínaiak eddig hatékonyabbak…
Vagy az oroszok robbantottak mindkét helyen és mindkettőnél a másikat hozzák gyanúba?
Vagy a Bilderberg robbantott? A Római Klub?
A Greenpeace?
2010.július.22nd. at 11:58 du.
70. Ezen a sztorin alapszik egy, vagy több kémfilm, 007 stílusban, amiben Észak-Korea igyekszik robbantó csipet belerakni a világ telefonjaiba és elektronikus mütyűrjeibe, amiket talán Dél-Koreában gyártanak a sztori szerint. Most Kína gyárt mindent, ő van ilyen lehetőség birtokában…
2010.július.23rd. at 12:03 de.
71-72: Ti most tulajdonképpen röhögve forgatjátok a bicskátokat Do-Mi szívében.
71: Osama bin Láden devalválódott? És mi van a szabad köművesekkel? Kihaltak a XX. századdal? Vagy nem értenek a pirotechnikához? Kezd ez a világ egyre unalmasabba lenni
2010.július.23rd. at 1:21 de.
73. Mi van itt kérem,már megint kétféle mérlegelés?
AG-nek fejedelmi többes jár mert kétszer szól egymás után ?
És mi van ha nekem nincs is szivem ? Vagy AG-nek még egy szaros bicskája sincs ? A szabadkőművesek köszönik jól vannak! Éppen mondogatják,hogy most már tényleg sokan kezdünk lenni a világon,ideje ritkitani…
Majd csak kitalálnak valami megnyugtatót!
2010.július.23rd. at 9:16 de.
Mi, Isten kegyelméből Arma Gedeon szeretjük kedves Do-Mi hívünket és osztjuk aggodalmait az összeesküvők kapcsán. Már rendelkeztünk a bitangok kivégzéséről.
Az olajkutatás az olcsó olajkészletek kimerülése után szabotázs és terror nélkül is “veszélyes vizekre” volt kénytelen merészkedni, de egy zsugorodó globális torta idején logikus, hogy valakik beleköphetnek a konkurencia levesébe.
2010.július.25th. at 8:53 du.
Die Hard 4 - a megvalósuló rémálom?
http://gepembernaploja.blog.hu/2010/07/25/die_hard_4_a_megvalosulo_remalom
2010.augusztus.11th. at 10:22 de.
Úgy tűnik, elfojtották a szivárgást.
Van még valami a színfalak mögött, vagy megoldották a problémát?
L
2010.augusztus.11th. at 11:08 de.
77: A szivárgás valójában ömlés volt. Most már “csak” szivárgás van, és óriási csend. Ha lesz valami új fejlemény, jelezni fogom.
2010.augusztus.21st. at 6:34 du.
Vízalatti olajfelhőt találtak a Mexikói-öbölben
“Egy átfogó felmérés hatalmas vízalatti szénhidrogén felhőt talált, ami félő hogy nem az egyetlen. Az 1100 méter mélyen húzódó másfél kilométer széles és legalább 35 kilométer hosszú szennyeződés vizsgálatát félbe kellett szakítani az Alex hurrikán miatt. A szennyeződés az áramlatokkal délnyugati irányba halad, távolodva a kontinenstől.
”
http://www.sg.hu/cikkek/76460/vizalatti_olajfelhot_talaltak_a_mexikoi_obolben
2010.augusztus.21st. at 8:09 du.
80: Köszönjük P.Z. Tudunk róla.
2010.augusztus.21st. at 10:54 du.
Szerintetek megölték Matt Simmonst?
2010.augusztus.21st. at 11:14 du.
81: Nem hinném. A szívinfarktus az ő korában, az ő foglalkozásában, Amerikában elég gyakori jelenség. Amit tudott márf mindent elmondott. Amerikában bosszúból nem ölnek, mert minek. Bizonhyos dolgok megakadályozásáért viszont igen. De ezzel semmit se akadályoztak volna meg.
2010.augusztus.22nd. at 11:02 de.
” Köszönjük P.Z. Tudunk róla.”
OK, hogy Te, de mások is?
2010.augusztus.22nd. at 11:15 de.
82: a BP-nek komoly anyagi kárai származhatnak az ő szövegeiből. Követelte a BP kitiltását, hogy a kormány vegye át a takarítást, hogy csukják le a cég vezetőit és vagyonuk legyen a kártérítés alapja. A víz alatti olajtömeg kártérítés alapját képezné, ezért tagadják a létét. Simmons még sokat árthatott volna, ha tovább veri a harci tamtamot a BP ellen, aminek befolyásos barátai lehetnek. (Obama, stb. …)
2010.augusztus.25th. at 2:09 du.
http://www.fn.hu/zold/20100825/olajevo_mikrobara_bukkantak_mexikoi/
Én kétkedéssel fogadom a ” jó ” hírt.
2010.augusztus.25th. at 2:30 du.
85: Ez nyilván erősen kozmetikázott beszámoló. Ugyanakkor hatalmas mennyiségű olajdiszpergálót is felhasználtak. Éppen délelőtt olvastam egy cikket, hogy már találtrak olajat a rák-petékben, ami kisebb halak tápláléka, azokban összegyűlik az olaj, majd nagyobb halak eszik meg, stb. A pontos jövő még csak nem is körvonalazódik.
84: Simmons feltételezett “eltávolitásával” semmi se oldódna meg, mert az öböl térségben sok tízezer embert érint és ezek szerveződnek. A kiömlött mennyiségben nagyvonalakban egyetértés van. Szerintem nekünk nem érdemes ezzel foglalkozni, talán csak annyit, hogy le kell szoknunk a konzerv halakról és a friss tengeri halakról. Maradjunk a magyar halastavakból származóknál.
2010.augusztus.25th. at 4:00 du.
86: szoktam halkonzervet venni és nem rémlik, hogy made is USA vagy valamilyen karibi ország feliratút láttam volna. Gyakori pl. a thaiföldi tonhal, volt mauríciusi, de mexikói-öbölbeli elém még nem került.
2010.augusztus.25th. at 5:18 du.
87: Majd fog.
2010.augusztus.25th. at 8:54 du.
Nem nagyon szoktam index/napisz@rt belinkelni,
de ennek a hírnek az igazságtartalmára kíváncsi lennék:
http://www.index.hu/tudomany/2010/08/25/mikrobak_faltak_fel_a_bp-kutbol_kiomlott_olajat/
2010.augusztus.25th. at 8:59 du.
89: BP reklám volt a cikk mellett?
2010.augusztus.25th. at 9:18 du.
89: Én is olvastam az eredetit két nappal ezelőtt, amiből csöpögött a PR, a különben eléggé hülye amerikai publikumnak is feltűnhetett. A BP megvette a tudósokat, a labort, az újságokat, meg amit akartok. (erről jut eszembe, mi lett a Miskolczi-Zágoni duóval?) Amit nem értek, az INDEX miért vesz át mindent kritika nélkül, vagy legalább hozzáfűzhetne valamit.
2010.augusztus.25th. at 10:09 du.
91: az Indexet is megvették, illetve eleve olyan körök hozták létre.
2010.augusztus.25th. at 11:00 du.
90-re:
Bakker!A végén még felzabálják az olajkészleteket is azok a csúnya mikrobák. :))
Meglessz már a magyarázat,miért is fogyott el az olaj….
2010.augusztus.25th. at 11:42 du.
91: Szervusz Tibor bá! Nap mint nap olvaslak benneteket, csak ritkán szólok bele, anélkül is elmondotok sokmindent.
Hiányoltad Zágoniékat, ma délután a Kossuth rádióban 15.30-tól 17.00-ig a “Közelről” c. műsorban hosszas beszélgetés Zágonival, telefoninterjú Miskolczival.
http://real1.radio.hu/kossuth/ oldalról visszahallgatható
2010.augusztus.26th. at 7:54 de.
re 91:
Valakinek csak fel kellene tűnnie, hogy ez egy marha nagy blöff!
Senki sem cáfol, mindenki örömmel benyalja a jó hírt?
L
2010.augusztus.26th. at 8:52 de.
Ma reggel Juhász Árpád kapott tőlem egy NAGY PIROS PONTOT. Az olajfaló baktériumokra azt mondta, hogy sajnos sokszor tapasztalta, hogy a tudomány kiszolgálja a gazdasági és politikai érdekeket. Valamint, véleménye szerint az olajkatasztrófák száma növekedni fog.
2010.augusztus.26th. at 8:57 de.
Pont ezt mondták el az MR1-en a Miskolczi-Zágoni riportban is. ( tudomány kontra gazdaság témában)
2010.augusztus.26th. at 10:49 de.
97: ők csak tudják!
2010.augusztus.26th. at 11:11 de.
re 98:
Épp ez volt a mondanivalójuk.
Ők azt állítják, hogy a felfedezésük miatt hurcolják meg őket.
Véletlenül sem azért, mert tévedés az elméletük.
.
Érdekes kérdés, vajon mi motiválja Őket?
Ismertség? Pénz? Megszállottság?
2010.augusztus.26th. at 11:36 de.
99: Miskolczi-Zágoni páros krokodil könnyeket ejt. Pénzt pont azok kapják a Big Oil-tól és a Big Coal-tól, akik azt állítják, amit ők (klíma-szekpikusok). A tényleges eredményekért nem jár csúszópénz.