Hogy Orbán populista, azt mindenki tudja. Ő úgy gondolja, hogy mire kiderül mennyire meztelen a király, már a korona rég a fején lesz és az istenadta nép – bocsánat, a zemberek már fújhatnak tollat a seggébe. Konkrétabban! A kisemberek tapsoltak, amikor Orbán megrobinhoodolta a rohadt bankokat, a hipereket, és a multikat. Mondjuk, én akkor tapsoltam volna, ha az OTP megmarad az államnak (de nem prinzgábor féle  vezetés alatt) és a hipereket nem engedik be, de a társadalom agyament részének ez is elég  volt. Persze a hiperek máris felemelték az árakat, vagyis a válságadót végül is mi (a zemberek) fizetjük meg. De most a kilakoltatási moratóriumról szeretnék eszmét futtatni.

A történet ott kezdődik, hogy a ragyogó PR munka következtében sokan elhitték, hogy a kapitalizmus egyik kedvező velejárója az álmai lakásának a megszerzése (természetesen ingyen vacsora alapon). Tehát 2008-ig  CHF-ben denominált jelzáloghiteleket vettek fel, és hipp-hopp egy szép lakás „tulajdonosaivá” váltak. Ugyanis a bankban közölték vele, hogy a CHF-ben felvett hitelre a kamat lényegesen alacsonyabb, mint a forinthitelben felvettre. Azt természetesen nem közölték vele, hogy A valutában kapni a fizetést és B valutában felvenni kölcsönt közgazdaságilag nem  bölcs dolog, mert a hitel mellé beiratkozott egy 20-30 évig tartó szerencsejátékba is. Mondjuk úgy, hogy egy  véget nem érő lóversenyen fogad a befutóra, ahol a „Forint” elnevezésű ló versenyez a „Svájci Frank” nevű lóval. Szép dolog a hazafiság, de én arra fogadtam volna, hogy a Forint nem lesz befutó, még akkor sem, ha a szocik vesztenek és a fityuk pedig több lóhosszal (hogy stílszerű legyek) nyernek. A közelmúlt történelme engem igazol, mert a hitel felvételkori 140 forintos CHF-ből, mára 226 forintos lett. Egy-egy 10 milliós tartozás 16 milliós tartozássá változott, ami mindent felborít. Úgy értem a gondosan kicentizett törlesztő részlet közel a duplájára nőtt, amire a családoknak egyszerűen nincs meg a fedezete. Közben a mindenkori kormány, benne a pénzügyminiszterrel saját zsebe megtömésével  volt elfoglalva, hogy úgy mondjam, kizárólag arra koncentrált, és nem vették észre, hogy tízezrek adósodtak el CHF-ben, de alaposan ám, és több évtizedre. Sehol egy figyelmeztetés, sehol egy intő szó, semmi felvilágosítás. Pedig már maga a kölcsönfelvétel is rizikós, hiszen (ellentétben a gulyáskommunizmussal) senkinek sincs garantálva, hogy munkaviszonya 20-30 évig zavartalanul fennmarad. Most meg aztán a macska beleszart a ventillátorba – repül a szar szanaszét. 150.000 lakás részletének a fizetése el van maradva. Ugye a „jelzáloghitel” azt jelenti, hogy a hitel – megállapodott – visszafizetésének elmaradása esetén a hitelező a lakást kisajátíthatja, értékesítheti és a befolyt pénzből kielégítheti követelését és, ha marad még az értékesítési pénzből, azt az adós megkapja. A gyakorlatban természetesen az adós egy forintot se kap, mert meg van ennek a kitaposott módja. Csakhogy ez a lakás kisajátítás azt jelenti, hogy a bentlakók mehetnek isten hírével, ahová akarnak, aminek első állomása a kapualj. Ez persze  csúnya dolog, tehát kihirdették a moratóriumot, áprilisig senkit nem lehet kitenni a lakásából, abból a logikából kiindulva, hogy májusban nem szoktak az emberek megfagyni az utcán.

Jól van na! Tehát 2011 május elsején kivonulás helyett kilakoltatnak 600.000 magyar állampolgárt (csak hogy szítsam a hangulatot, ezek között egyetlen egy cigány se lesz), amennyiben egy lakásban átlagosan 4 személy lakik. Hogy ez bekövetkezik-e vagy sem, az nem lehessen tudni, mert nincs az a moratórium, amit ne lehetne meghosszabbítani. És nincs az a bankigazgató, aki ezt ne venné tudomásul, de a bankigazgatók nem agyamentek és azonnal ellenlépéssel fognak élni, mondjuk, úgy, hogy befagyasztják a hitel folyósítást. Ha most azt hiszed, hogy ez egy piskóta, akkor felhívom a figyelmed, hogy hitel nélkül nem működik a gazdaság se nagyon, se kicsit, sehogy. Már pedig itt olyan nagy élénk pezsgésre számítanak, ami – a legfrissebb értesülések szerint – 10 év alatt egy millió új munkahelyet teremt. Végül is a bankoknak hozzá kell jutniuk a pénzükhöz. A kormány választhat, felemeli a moratóriumot, vagy ő maga fizet valamilyen ügyesen kieszelt formában (nem adok tippeket, mert úgyse fog fizetni u.i. nem lesz miből). Marad a kilakoltatás.

Ennyi embernek viszont valahol lakni kell, tehát a jelenleg albérlőkre vadászó tulajdonosoknak fel fog csillanni a szeme, mert hirtelen nagyon sokan fognak albérletet keresni, illetve a jobb  módú kilakoltatott családok lefanyalodnak majd a korábban eladhatatlan panel lakásokhoz, amiknek így az ára némiképpen stabilizálódni fog. Csakhogy, elméletileg keletkezik 150.000 darab meglehetősen luxus kivitelű üres lakás. Ennek elsőszámú következménye az építőipar felszámolódása, ami munkahelyteremtés helyett munkahely elvesztést jelent, azaz munkanélküliség növekedést. Viszont a (névlegesen) 150.000 lakásra ki lesz téve a cetli, hogy ELADÓ. Ezeket szükségletből senki se fogja megvenni, legfeljebb befektetésnek, de ha az új – kézpénzes – vevők be is költöznek, akkor a Dohány utcai zsinagógát egészen biztos át kell építeni, lényegesen nagyobbra, ami az építőipart aligha fogja kihúzni a szarból, főleg ha palesztin arabokkal fogják elvégeztetni a munkát néhány Shekelért 😀

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________              

A vallásról, vagy jobban mondva a vallásokról mindenkinek meg van a véleménye, csakhogy ez a vélemény stabil és többnyire megváltoztathatatlan, pedig a helyzet folyamatosan változik.

Közismert, hogy az európai történelemben hosszú évszázadok alatt az állam és a vallás, ha nem is jelentett egyet, de szorosan össze volt fonódva. Ezen elvben (némileg a gyakorlatban is) a Francia Forradalom változtatott. Az Ó-világ értelmisége egyetértett abban, hogy az államnak szekulárisnak kell lenni. Jobban mondva kellene lenni, de nem nagyon volt az, és ez az állapot kisebb mértékben ugyan, de egyes országokban máig fennmaradt, illetve a keleti blokk felbomlása után visszaállt. Az Ó-világ kifejezést pedig azért használtam, mert az Európából szétáramló bevándorlók utódai az amerikai kontinensen, de nem csak ott, még kevésbé szekulárisak, mint az Ó-hazában a hátrahagyottak.

Ez természetesen semmit nem változtat azon a tényen, hogy az európai kultúra alapja a judo-keresztény, azaz a Bibliára támaszkodó hitvilág és erkölcs. Mindezek ellenére – és ezt most a hitbuzgóknak ajánlom a figyelmébe – a vallási hatalom különválasztása a világi hatalomtól nem csak helyes, de egyenesen Jézustól eredő, aki egyértelműen leszögezte példabeszédében, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré és istennek pedig, ami az istené. Csak hát, Jézus intelmeiből mindenki azt mazsolázza ki, ami neki a legjobban megfelel, a többire pedig nagyívben tojik. Azon pedig nem is csodálkozhatunk, hogy a XX-XXI. század társadalmi, és technológiai – iszonyatosan gyors – átalakulásai nem hagyták érintetlenül a vallást se. Napjainkban szemtanúi lehetünk, hogy isten nevében hajtanak végre gyilkos, terroristatámadásokat öngyilkos merénylők (akik a robbantás után egyenesen a paradicsomba lépnek át), miközben az Amerikai Egyesült Államokban a fundamentalista keresztény jobboldal karöltve a zsidó lobbyval megvetette lábát az államhatalomban. Az USA elnöke[1] nyilvánosan fohászkodik az istenhez, egyértelműen kijelenti, hogy isten sugallatára cselekszik és az egész világ sorsára kiható döntésekhez isten irányítását kéri. Miközben a „szekuláris” Európában egyre többen fordulnak isten felé, ami nem ellentétes azzal, hogy a sok százéves templomok, katedrálisok ne ürülnének ki, mert az új idők, új embere keresi istent, de nem feltétlenül a tradicionális vallások kebelén belül, aminek hatása elsöprő. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy a katolicizmus kapott az emberiségtől 2000 év türelmi időt, nem hozta az elvártakat, most másfelé keresik azt (vagy fogalmuk sincs mit keresnek).

A néhány évtizeddel ezelőtti „modern idők” a vallások elsorvadásával kecsegtetett, és a kor embere elképzelhetetlennek tartotta azt az istenkeresést, aminek szemtanúi lehetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tradicionális vallások katasztrofális mértékben ne veszítenék el híveiket akár olyan hagyományosan keresztény országokban is, mint például Lengyelország. És, ami ennél lényegesen aggasztóbb, a vallással együtt gyengül Európa keresztény kulturális jellege is, aminek csak egy apró szegmense a 15 millió európai moszlim konok ragaszkodása kulturális hagyományaikhoz a bevándorlást követően még három generációval később is.

Az új trendért nagyobb mértékben felelősek a gomba módjára feltűnő szekták, törpevallások (Magyarországon például a hit gyülekezete, vagy a szcientológusok) és főleg Ázsiából importált, Európában csak hírből ismert egzotikumok, mint például a Krishna hívők, buddhisták, taoisták és shintoisták, hogy csak néhányat említsek.

Annak feltételezése, hogy a vallások szép csendben elhalnak, mindössze halovány illúzió maradt. Az ok egyszerű. Az ember létezésének transzcendens megválaszolására csak a vallásos hit képes, ami minden egyes emberi kultúra fundamentumát adja. Ezért nehéz megmondani, hogy az elektronika káprázatában élő modern ember istent keresi-e, vagy létének értelmét, esetleg csak nem akar végleg megsemmisülni. Bárhogy legyen, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a vallásos hit újraszületése Európában újfent beindította a hitek közötti ellenségeskedést. Nyugat Európában a magát szekulárisnak valló emberek nagy része úgy érzi, hogy az utcákon megjelenő lefátyolozott moszlim nők „jelensége” nem más, mint a vallásos fundamentalizmus nyílt kihívása a keresztény – nem vallással, hanem –  kultúrával szemben. Korábban nem látott jelenségek ütik fel a fejüket. Egy dán újságban Mohamed profétáról megjelent karikatúra kellő oknak bizonyul ahhoz, hogy több ezer kilométerre élő vallásos fanatikusok utcai lázadásba törjenek ki, dán konzulátusokat gyújtsanak fel. Az a tény, hogy XVI. Benedek pápa a Mohamed próféta tanításait kritizáló, több százéves idézetet megemlített, elégséges volt ahhoz, hogy Szomáliában radikális iszlámhívők legyilkoljanak egy katolikus apácát. Joggal állíthatjuk, hogy a hit és a hithez kötődő kultúrák békés egymás mellett élése, alig több mélyről fakadó óhajnál, és a helyzet javulásában aligha bízhatunk.

Maga az iszlám jobban terjed a világban, mint bármely más vallás, annak ellenére, hogy önnön soraik is mélyen megosztottak. Az ok nyilvánvaló, a híveik főleg a fejlődő országokban élnek, ahol a nagycsalád a norma. Csakhogy az iszlám térhódítását Európa mély aggodalommal szemléli. Olyannyira, hogy például a volt keletnémet Erfurtban egy plébános felgyújtotta önmagát (tegyük hozzá a katolikus tanok határozott tiltása ellenére), hogy felhívja a keresztények figyelmét a fenyegető veszélyre. Ehhez hozzátehetjük, hogy a társadalom képtelen különbséget tenni az európai társadalomba beágyazódó békés moszlim tömegek és az agresszív iszlám fundamentalisták között. Míg néhány éve a nyugat európai nagyvárosokban (például Párizs) az iszlámmal kapcsolatos általános elutasítás csak a szélsőjobb kisebbségre volt jellemző, addig mára ez az aggodalom kezd áthúzódni a politikai centrumra, sőt a liberális baloldalra is. Az iszlám verbális támadása politikailag korrektté vált, ami ellehetetleníti mindkét oldal mérsékelt elemeit.

Ezek után aligha nevezhető meglepőnek, hogy Oroszországban és a volt Szovjet Unió felszabadult országaiban feltartóztathatatlan erővel újul meg az ortodox egyház a kommunizmus összeomlása óta, mely utóbbi megígérte a „földi paradicsomot”. Egyes elemzők szerint a fundamentalista iszlám híveit éppen azokból az illúziót vesztett tömegekből nyeri, akik a kommunizmustól igazságot és egyenlőséget vártak. Más elemzők visszatérnek a korábban már jelzett okokra, miszerint a vallásos hit visszatérésének oka kevésbé az illúzióvesztés, sokkal inkább az emberi lét megmagyarázás nélkül maradása.

De ha csak a mintegy 2 milliárd követőt számláló kereszténységre gondolunk, akkor meg kell még említeni a pápák tudatos ökumenikus törekvéseit, ami a vallási ellentétek elsimítását célozva az isten létére helyezi a hangsúlyt. Jótékony hatású még az is, hogy XVI. Benedek pápa kijelentette, a Darwinizmus igen is összeegyeztető a katolikus tanokkal. Ezzel sikerült kihúznia a sámlit az Intelligens Tervezővé változott Kreacionizmus kontra Darwinizmus késhegyre menő vita alól, bár az ID (Intelligent Designer) hívők még nem tették le a csatabárdot. Ez utóbbi tény felveti a kérdést, mi lehet az oka annak, hogy míg a hagyományos egyházak befolyása Európa nyugati felén határozottan visszahúzódóban van, addig a Nyugati Világ vezetőnagyhatalmában, az Amerikai Egyesült Államokban, új szárnyakra kapott?

Megfigyelők szerint ez az európai visszahúzódás csak látszólagos. Egyszerűen arról van csupán szó, hogy a vallásos hit átalakulóban van, a merev eklesztikus formát az individuális forma váltja fel. A hívő a kötelező menü helyett á la carte választhat. Ezt a konfúzus állapotot jól illusztrálják a közvélemény kutatási felmérések. Míg Németországban a feltett kérdésre „Hisz-e Ön Istenben?” 1992-ben mindössze 50 % válaszolt igennel, addig ez a szám 2010-re 66 %-ra növekedett. Ugyanez az összehasonlítás a „Hisz-e Ön a halál utáni életben?” 42 % és 52 % eredményt produkálta. 

Tagadhatatlan, hogy a globalizáció szétveri a jól ismert és megszokott világot, ami az embereket állandó jellegű izgalmi állapotban tartja. Ez a bizonytalan érzés kergeti az embereket olyan mozgalmak karjaiba, amelyek megígérik, hogy a régről ismert, és megbízhatónak bizonyult értékeket visszaállítják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fundamentalizmus a globalizáció egyenes következménye, azaz nem más, mint a mai idők tiltakozása a modernizáció ellen. Az pedig természetes, hogy a XXI. század tiltakozása jóval elrugaszkodottabb az összes korábbinál, aminek oka a diagnózisban keresendő. Ugyanis mind a keresztény, mind pedig az iszlám fundamentalizmus vezető egyéniségeinek tanítása szerint, a mindenki által kitapintható társadalmi krízis csak a vallásos tradíciók alapjaihoz történő visszatéréssel szüntethető meg. Ezek a tények azonban nem berobbantak, hanem fokozatosan váltak ismertté. Jó példa erre Samuel Huntington szoció-politológus „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című munkája, ami az iszlám, és a nyugati társadalmak összeütközéséről szól. Az első publikáció a Foreign Affairs-ban jelent meg 1993-ban, de a cím végén egy kérdőjellel. Öt évvel később a művet bővített kiadásban, könyv formájában jelentette meg a Touchstone Books kiadó, de a kérdőjel már lekerült a cím végéről.

Hantington[2] természetesen amerikai és aligha tud róla, hogy a második öbölháború kitörése óta számtalan európai részére az amerikai keresztény fundamentalizmus majdnem oly mértékben aggasztó, és bizonyos értelemben meglepő, mint az iszlám változat.

Meglepő, mert az első telepesek nagyrészt az európai vallásháborúk és vallásos üldözések elkerülése végett választotta az Újvilágba történő kivándorlást. Ha valakinek fontos volt az állam és a vallás különválása, akkor a bevándorlóknak az volt, de nem csak ezért volt a szekularizáció fenntartása magától érthető. Egyetlen vallás vagy szekta se volt képes és alkalmas magának biztosítani egy exkluzív államot. A szekták tehát egymás mellett, békésen léteztek. Hogy ez az állapot mára megváltozott, az egy külön poszt témája lehetne. Az minden esetre tény – és talán megengedhetem magamnak a kifejezés használatát – „sajnálatos tény”, hogy a XX-XXI. század fordulójára a keresztény fundamentalizmus, a katonai-ipari komplexussal együtt, hatalmába kerítette a Föld egyetlen szuperhatalmát. E tény az emberiségre, és az emberi hitre gyakorolt hatása egyelőre felmérhetetlen, vagy nagyon is felmérhető. A jövőjét illetően, az Ember soha a történelmi múltban nem volt annyira bizonytalan, vagy éppen pesszimista, mint napjainkban. Végső fokon ez lehet a legfőbb oka annak, hogy (jobb híján) a modern ember visszatér valamifajta hithez, és mert a választék igazán bőséges, csak idő kérdése, és újfent megtapasztalhatjuk a rég nem látott vallási háborúk ízét.

[2] Dr. Samuel Phillips Huntington 1927.04.18. – 2008.12.24. (Harvard). Dr. Huntington ezen hivatkozás idején még közöttünk volt.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Avagy a  vég kezdete  az USA-ban? Az álmaink országában, a nagy lehetőségek hazájában, a dicsőséges Amerikában (amit olyan kommunistából átvedlett liberálisok, mint például Heller Ágnes) agyon imádnak, 50 millió ember él nyomorszinten. Az alábbi képek elég meggyőzően adnak erről tanúbizonyságot. Érdemes odafigyelni, mert pontosan ez vár ránk is. 

Az előttünk álló 2011 évben fog teljesen nyilvánvalóvá válni, hogy minden ügyeskedés ellenére az USA gazdasága egy olyan lejtőre állt, amelyen a lecsúszás megállíthatatlan. A teljes gazdasági összeomlás már 2012-ben bekövetkezhet. Amerika képtelen talpra állni, mert a termelő kapacitást az oligarchák áthelyezték Ázsiába. A hadiiparon kívül  valójában  csak a szolgáltatás foglalkoztat egyre csökkenő reálkereset mellett, amit megfizetni csak a gazdagok tudnak. Az alábbi video csak egy kis részét mutatja be a helyzet felmérésével, és a várható jövőképről szóló publikációkat. Nekünk csak össze kell adni kettőt meg kettőt és kijön a  végeredmény. Számunkra az események aktualitását az adja, hogy véleményem szerint nem csak az orbáni politika, de az orbáni gazdaságpolitika is meglehetősen pontos tükörképe az amerikainak.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

A kereskedelem által egyre inkább kisajátított karácsony – mint tudjuk – Jézus születésének az ünnepe. A keresztény Európába ez a hagyományokkal dúsított ünnep a családok talán legfontosabb összekötő kapocsainak az egyike. Nem csoda, hogy mindannyiunk gyermekkori emlékeiknek a legszebbike. Mint esemény, annyira fontos volt több, mint 2000 éven át, hogy a nyugati civilizáció még az időszámítást is Jézus születéséhez köti, szinte sugallva azt, hogy valójában Jézus születésével kezdődött el az emberiség jelenlegi korszaka. Nem csoda, hogy a történészek vizsgálódásának évszázadok óta a középpontja. És, ha már vizsgálódnak, akkor egészen biztos ki is sül belőle valami. Ez a valami pedig nem más, mint a pontos dátum. Ugyanis különböző megközelítések nyomán „kiderült”, hogy Jézus valójában 4 évvel, illetve 1 vagy 2 évvel később született. (és akkor hagyjuk figyelmen kívül azt a tény, hogy egyesek megkérdőjelezik, hogy egyáltalán megszületett-e.) A probléma magja az, hogy Jézus születésekor különböző más eseményeket is feljegyeztek és ezek nem esnek egybe. A teljesség igénye nélkül: 1) Jézus közvetlenül Heródes halála előtt született, aki I.e. 4. március 13-án hunyt el, ami Flavius Josephus szerint egybe esett egy részleges napfogyatkozással. Csakhogy egy totális napfogyatkozás volt I.e. 1. Január 9-én is. 2) Jézus születése Augusztus császár uralkodásának 41. évében volt. Augusztus I.e. 43-ban kezdte uralkodását. 3) Jézus születése Kleopátra halála után 28 ével volt. Kleopátra pedig I.e. 30-ban halt meg. Ezek arra utalnak, hogy Jézus I.e. 2-ben születhetett. 4) Jézus 15 évvel született korábban, mint Augusztus császár halála, ami I.sz. 15-ben volt, tehát ezek szerint Jézus I.e. 1-ben születhetett. 5) Jézus születését a Betlehemi csillag kísérte. I.e. 2 június 17-én a Jupiter és a Vénusz együttállása miatt, egyetlen csillagnak látszottak Palesztinában. Ez eddig elég nagy konfúziót eredményez, de még nem értünk a végére. 6) Máté evangélista azt írta, hogy Heródes minden 2 évnél fiatalabb csecsemőt megöletet Betlehemben. Ezért Jézus I.e 6-ot megelőzően nem születhetett. Ugyanakkor különböző időjelzések szerint viszonylag nagy biztonsággal megállapítható, hogy a Messiásnak nevezett személy vagy I.e. 5 év végén vagy i.e. 4 év elején született. 

A keresztények számára Advent egy boldog várakozás, karácsony pedig örömünnep. Örvendezzünk, mert eljött Jézus Krisztus urunk és megváltónk. Nekem nincs semmi okom, hogy a karácsonyi hangulatot elrontsam, de talán nem felesleges ismertetni, hogy miről is szólnak Jézus születésének történetei. Jézus életét négy evangélista (Márk, Máté, Lukács és János) írta le, ezeket a leírásokat nevezzük evangéliumoknak. A négy evangélium közül csak kettő foglalkozik Jézus születésével. Márk, sorrendben az első evangélista Jézusról csak mint felnőttről ír. János, sorrendben az utolsó evangélista, se ír Jézus születéséről semmit. Máté Jézus születéséről csak néhány rövid bekezdésben tesz említést. Viszont Lukács négyszer többet ír róla, mint Máté. A két leírás erősen eltér egymástól. Lukácsnál a Jézus születése körüli eseményeknek számtalan szereplője van plusz némi verselés, zene és angyalok jelenléte. Jézus születésének két verzióját már sokan megpróbálták összevonni, de munkájukat nem kísérte siker. Az ok egyszerű. Két, egymástól eltérő történettel állunk szemben. Az egyszerű tény az, hogy két különböző változatunk van.

Ha oknyomozásba kezdünk, akkor fel kell tennünk a kérdést: Ki írta a szöveget? Mikor írta? Miért írta? Kinek a részére írta? A szerzőnek milyen irodalmi eszköz állt a rendelkezésére? A két történet szerzője történelmileg ismeretlen. A leírások Jézus születése után 70-80 évvel keletkeztek. Az ok, amiért leírták, az már egy kissé bonyolultabb. Az írás keletkezésekor a keresztényeket a rómaiak üldözték. Jézus követőinek száma elképesztő mértékben növekedett, ami a római helytartókat félelemmel töltötte el. Jézusra az egyház „Úrunk” kifejezéssel utalt. Valakit „Urunknak” szólítani szolgai alávetést jelentett. A korai keresztények részére Jézus volt az, aki életüket irányította. Csakhogy Octavianus uralkodása alatt a római császárok istenné emelkedtek. Az első évszázad keresztényei úgy emlékeztek Jézus felhívására, hogy „Szeresd Úradat, a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből és minden erődből.” Ez az Úr számukra Octavianus nem lehetett.

Történelmi tény, hogy az Ó-korban számtalan csodálatos születésről számoltak be, amiknek segítségével az uralkodók istennek kijáró jogokat vindikáltak  maguknak. A korai keresztényeket semmi se tartotta vissza attól, hogy ezt az eszközt igénybe vegyék, és ők is használják az Úr kifejezést. Végül Máté és Lukács evangéliumához csatolt születés olyan kitalált történet, aminek célja a római császárok hivatkozásainak az ellensúlyozása volt, annak bizonyítására, hogy Jézus az „Úr” címet kiérdemelte. Jézus születésének leírása részben politikai okból, részben pedig teológiai okból nyert fontosságot.

Kik részére íródott az evangéliumok ezen része? Minden  valószínűség szerint a keresztény hívőknek. A korai kereszténységnek szüksége volt ünneplésre, hogy a hívőket emlékeztessék hitükre. Az áldozás és a keresztelés célja Jézus halálára és feltámadására való emlékeztetés. Jézus születésének leírása tökéletesen megfelelt a célnak, azaz a nép közötti megjelenésének a megünneplésére.

Végül a szerzőknek milyen irodalmi eszköz állt a rendelkezésére? Érthetően kifejezve, a szerzők egyszerű regösök voltak, semmi körülmények között nem történészek. Munkájuknak történelmi értéke nincs, mert egyszerű mitológiával állunk szemben, ahol a mitológiák minden kelléke megtalálható: angyalok, csillagok vándorlása az égen, álmok, megmagyarázhatatlan fények. Nem szolgált a kereszténység érdekeinek az evangélistákat felruházni történész szereppel.

Ahogy egy felnövekvő gyermek részére csalódást okoz, amikor ráébred, hogy a Mikulás valójában nem létezik, ugyanígy volt csalódás a keresztények számára megtudni, hogy Jézus anyja, Mária nem volt szűz, és a betlehemi csillag nem jött le az égről és világított be a jászolban fekvő gyermek Jézusra. De a 2000 éves kereszténység részére nem is ezek a cáfolható részletek a fontosak, hanem a keresztény eszmék mögött meghúzódó morális tartás, ami modern világunkban egyre inkább elhalványul. Talán ez az oka annak, hogy a család legszebb ünnepe egyre inkább áldozatul esik a kapitalista kapzsiságnak, utat engedve a szeretet elhalványulásának.

Kellemes ünnepeket minden látogatónak (kattintsatok a szarvasokra is)

http://greetings.icq.com/greetings/cards/66/

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________                     

Rákosi Mátyás a II. világháború után létrehozott II. Magyar Köztársaságot 1948-ban felcserélte a (proletár) diktatúrára. Ez volt tehát a „Fordulat éve”. Az I. Rákosi rendszer némi zökkenővel 8 évig maradt fenn. A II. Rákosi rendszer megvalósításához elég volt egy nap, ez volt a fordulat napja. Mátol, 2010. december 21.-től érvénybe lép a II. Rákosi rendszer. A történelem fintora, hogy ez a nap nem csak a csillagászatilag legrövidebb (ha úgy tetszik, a legsötétebb) nap az északi féltekén, de egyben Joszif Vasszarionovics Sztálin elvtárs születésnapja is, aki ezek szerint éppen ma lenne 131 éves. Leghűségesebb magyar tanítványa Rákosi Mátyás mai szemmel nézve amatőr volt (amire még visszatérek). Ezzel szemben az ő leghűségesebb tanítványa, Orbán Viktor egy zseni. Nem csak azért, mert a diktatúra bevezetéséhez nem volt szüksége 2 év előkészítő munkára, és a szovjet hadseregre való támaszkodásra, majd egy teljes évre a fordulat végrehajtásához, hanem azért, mert eszébe se jutott se az erőszak, se pedig választási csalás, de még a törvények lábbal tiprása se. Míg Rákosi 1951-ben összehozott egy vadonatúj, tökéletesen demokratikus alkotmányt, amit mellesleg esze ágában se volt  betartani. Addig Orbán Viktor egészen más utat választott. Rákosi alkotmányában benne volt a  gyülekezési jog, a sztrájk jog, a szólásszabadság, hogy csak néhányat ragadjak ki. De aki ezeket a jogokat komolyan vette, az percek alatt internáló táborban találta magát, esetleg kapott érte 10 év kényszermunkát Recsken. Ezzel szemben Orbán Viktor kitalálta a politikai Kolumbusz-tojást (3 perces vastaps). Olyan alkotmányt hoz létre, és olyan törvényeket szavaztat meg, amelyek nyíltan és őszintén betiltják a szólásszabadságot, a tűntetést, a sztrájkot, stb. Aki ezeket megszegi azt teljesen demokratikusan, a független bíróságok elé állítják, akik mindenféle politikai nyomástól mentesen, az érvényben lévő törvények betartásával hozzák meg ítéleteiket, amik adott esetben bármik lehetnek.

1956-ban a magyar nép joggal lázadt fel a zsarnokság ellen, mert az alkotmányban leírt jogok és a gyakorlat között óriási szakadék tátongott. Száz meg százezrek voltak teljesen jogtalanul bebörtönözve, sokszor koholt vádak alapján, hiszen azt nem hozhatták fel ellenük, hogy sztrájkolt szerveztek, maradt az összeesküvés, nyugati kémkedés, vagy hazaárulás. A II. Rákosi rendszert, amit most már nyugodtan nevezhetünk Orbán rendszernek, ilyen veszély nem fenyegeti. A magyar nép nem lázadhat fel, mert nincs jogtiprás, nincs szovjet szurony, nincs zsarnokság, de legfőképpen nincs becsapás. A magyar nép azt kapja, amit kétharmados többséggel maga kért. — Éljen bölcs vezérünk, Orbán Viktor. Személy szerint, én kívánok neki hosszú és eredményekben gazdag uralkodást.  

_____________________________________________________________
_______________________________________________________________
_____________________________________________________________

Figyelmeztetés: Ez a poszt nem villamosmérnökök számára készült, ugorjátok át.

Ha írok valamit a dollárról, húszan szednek darabokra. Ha a forintról írok, akkor harmincan. Ehhez mindenki ért.  🙂   Kell is, mert kemény gazdasági idők várnak ránk. De az energia helyzet még kritikusabb. Hiszen az egész jövőnk az energia (hiány) miatt kritikus. Mindenki töri a fejét, honnan lehetne energiát szerezni, vagy a meglévőt megtartani (hőszigetelés). Aztán jó néhány napja egy kommentelő a napkollektorokkal kapcsolatban kifejtette a véleményét és a kW, kWó, Aó egy picit összekeveredett. Gondoltam várok egy kicsit, hátha valaki lecsapja a magas labdát. Senki se csapta le. Lehet, hogy ehhez kevesebben értenek, mint a dollárfedezethez? 200 éve az olcsó és bőséges energiának köszönhetően lett egyre kényelmesebb az életünk. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a középiskolás fizika anyagot többen nem ismerik? Még azt a részét se, amivel havonta találkoznak villanyszámla címén? OK. Aki nem emlékszik, az olvassa tovább.

Energiának azt nevezzük, amivel munkát lehet végezni. Elég sok fajta energia van, például: hőenergia (termikus), mozgásenergia (kinetikai), helyzeti energia (potenciális), vegyi energia, elektromos energia. Ezekkel kapcsolatban van két szabály: 1) energia nem vész el, és semmiből nem állítható elő. 2) Egyik energia a másikba átalakítható. Ebből az következik, hogy sósvízből nem lehet energiát nyerni. És szörnyülködve észleltem, hogy ezt be lehet nálam tenni egy kommentbe és a kutya se vonyít fel. [A sós víz azért éget, mert a nagyfrekvenciás bombázás hatására a víz – egy része – felbomlott oxigénre és hidrogénre, ami aztán visszaégett vízzé, de az így kapott hőenergia kevesebb volt, mint a besugárzásé.]

Az energia (munka és hő) mértékegysége a Joul (J). 1 J = 1 Ws. Tehát 1 watt, egy másodpercen át tartó teljesítménye egyenlő egy Joul energiával. És akkor most belépett a képbe a teljesítmény. A teljesítmény nem egyenlő energiával. Az elektromos radiátorunk teljesítménye lehet 1000 Watt, azaz 1 kW. A gépkocsink teljesítménye lehet 52 kW. Ami azt jelenti milyen erős, mennyi meleg leadására képes, de energiáról csak akkor beszélhetünk, ha egy adott teljesítményt megszorzunk az idővel, vagyis amennyi ideig igénybe vettük. Így lesz az 1 kW teljesítményből 1 kWó felhasznált energia és ezt fizetjük az elektromos műveknek.

Az emberiség vegyi energiához jut nagy tömegben (kőszén, földgáz, kőolaj), amit hőenergiává alakít egyszerű elégetéssel, mert az oxidáció hő leadással jár. (A víz nem más mint elégetett hidrogén, vagyis dihidrogénoxid, tehát abból energiát már nem lehet kinyerni, az NaCl-ből se lehet energiát kinyerni). A hőenergiát átalakítjuk elektromos energiává (természetesen vesztességgel),

A Watt (teljesitmény) egyenlő a feszültségnek (Volt) és az áramerőnek (Amper) a szorzatával. Mivel a feszültség adott, a teljesítmény fokozás az áramerő növelésével érhető el (aminek módja az ellenállás csökkentése).  A háztartásokban 230/400 Volt a szabványos feszültség (régebben 220/380). Ami azt jelenti, hogy egy fázis és a nulla pont közötti feszültség 230 Volt. Ezzel szemben fázis és fázis között 400 V a feszültség, de ehhez 3 fázis bevezetése szükséges, ami a legtöbb lakásban, vagy családi házban nincs meg (két fázisnak nemigen van értelme). A gépkocsikban 12 V, míg különböző mütyürök tápfeszültsége 1,5 és 24 Volt között változik, de ezek egyenáramok. Váltó- vagy váltakozó áramot lehet (és gyakran szükséges) egyenirányítani. Egyenáramból váltakozó áramot előállítani lehetséges, de értelmetlen.

Az elektromos energia – mint mindenki tudja – roppant jó dolog, de van egy nagyon nagy hátránya, nehezen tárolható. Erre a célra a különböző akkumulátorok alkalmasak, de ezek súlya (és ára) túl nagy, élettartama túl rövid a kényelmes és gazdaságos alkalmazáshoz. Napkollektorok, napelemek alkalmazásánál ez a legnagyobb gond. Itt megint bejön egy fogalom, ami zavaró: Amperóra. Ezt a mértékegységet az elektromos energia tárolásánál használjuk. Ha jól emlékszem a kommentáló abban a hitben volt, hogy 1500 Aó valami igen megbecsülendő dolog. Először is az Aó önmagában nem használható, tudni kell hozzá a kapocsfeszültséget is. Ez általában 12 Volt névlegesen (a valóságban inkább 13). Így már van értelme. Ez azt jelenti, hogy 12 V feszültség mellett (az ellenállás függvényében) mennyi ampert és mennyi ideig vehetünk ki a tároló akkumulátorból. A lényeg az, hogy az amper és az idő szorzata nem lépheti túl az 1500-at. Tehát, ha egy 120 Wattos TV-t használok (feltételezve, hogy a feszültség egyeztetés megtörtént), akkor 120/12 = 10 ampert fog a TV felvenni és pedig 1500/10 = 150 órán keresztül (szigorúan csak elméletileg). Mert 150 óra szorozva a 10 amperrel adja ki az 1500 Amper-órát. Ez elég sok, de ha fűtésre akarom használni, ahol 1,2 kW teljesítményű radiátort kapcsolok rá, akkor az márt csak 15 órát jelent. Vagyis az akkumulátor 15 óra alatt kimerül. Ha ezt víz melegítésre akarom fordítani, mondjuk a 10 fokos vízből 40 fokosat akarok előállítani zuhanyozáshoz, akkor az 1500 Aó x 12 V = 18 kWó energiám van (aminek a mai hálózati ára kb. 1000 Ft.) 18 kWó x 860 = 15480 kalória (hőenergia elavult, de nagyon is használt mértékegysége). Ezt elosztva 40 °C – 10 °C = 30-al, kapunk 516 liter meleg vizet. Tehát, aki méregdrága napelemekben gondolkodik, az ezeket fontolja meg. A rőzsegyűjtés az erdőben sokkal perspektívikusabb.  🙂  Igaz, elektromos áram hővé alakításakor gyakorlatilag nincs vesztesség. Rőzse égetésnél a hatásfok 50 % körül lehet, viszont ingyen van.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________      

A neoliberalizmusnak nem mindenki híve az osztrák parlamentben se. Az alábbi video Ewald Stadler képviselő felszólalásáról szól, a következő elő-szöveggel (a német beszédnek angol aláírt szövege van, ami a video után magyar fordításban olvasható azok részére, akik egyik nyelvet se értik).

2008-ban több katolikus papot megöltek Törökországban. A török nagykövet (Ecvet Tezcan) interjújában felszólította az osztrák belügyminisztert, hogy „hagyják abba a beilleszkedés megakadályozását.” Majd azt állította,hogy Törökországot úgy kezelik, mint egy vírust, és az osztrákokat vádolta azokért a problémákért, amiket a be nem Illeszkedő törökök elszenvednek.

Most Ewald Stadler (BZÖ) felszólalása következik.

Szövetségi miniszter úr – elő kívánok állni egy kéréssel – azt tudva

Hogy a felszólalást a török követség figyelemmel fogja követni

Ezért pontosan fogok idézni:

Az európai és belügyi minisztert felkérjük, hogy a török követet, Kadri Ecvet Tezca-t deklarálja nem kívánatos személynek és

Követeleje azonnali visszahívását

TAPS

Uraim, a török követségen

Nem leszek olyan udvarias, mint van der Bellen kollegán

Nem fogok letérdelve beszélni „Őméltóságához””

Nem, „uraim” a török követségen – ahol nincsenek hölgyek

+Uraim” a török követségen, képviselő társaim

Hadd kezdjem el a 2010 június 3.-i gyilkossággal

Nem volt az oly régen Iskendekun városban

Luigi Padoves érseket nyolcszor szíven szúrta

A 26 éves Murat Altun muszlim férfi, miközben azt kiáltotta, hogy „allahu akhbar”

Allah a hatalmas.

Az érsek a kertjéből kifutott az utcára, ahol hiába kiáltott segítségért.

Az utcán a támadó levágta a fejét, hagyva hogy

Csak a bőrön lógjon alá a testéről

2008-óta számtalan papot gyilkoltak le Törökországban

2008-ban egy…

Mit mondott? Mi van a dramatizálással?

Tudom, hogy önt ez a dráma nem érdekli. Mert ezek az ön barátai.

Szégyellheti magát, ezért nem szereti.

Az ön vallásszabadság szeretete semmi más, mint tiszta hipokrita megnyilvánulás.

Amikor egy katolikus pap fejét levágják, nem reagálnak rá.

Akkor hadd folytassam a török követségen lévő uraknak

El se tudom képzelni, micsoda felháborodás követné azt, ha valaki hozzányúlna egy muszlim imámhoz.

Vagy valaki más, muszlimok által tiszteletben tartott egyénhez.

Különben semmi értelme spirituális vezetőknek hívni őket.

Az önök vallási vezetőik közül soha senkit nem támadtak meg.

De az önök országában pontosan ez történik minden évben.

Erre figyeljen nagykövet!

TAPS

Nem kértük önöket, hogy Anatólia összes analfabétáját ide küldjék.

TAPS

Törökország küldi ide őket.

Azt se kértük önöktől, hogy Anatóliából ideküldjék a kőkorszaki iszlámistákat.

Olyan embereket, akik a 16 éves lányukat élve eltemetik

Mert házasságon kívüli kapcsolatba került két évvel ezelőtt.

Nem kértük önöket!

Muhltonnen asszony van-e önben együttérzés

Ezzel az élve eltemetett 16 éves leánnyal?

Ez a lány nem volt katolikus, tehát önnek meg van engedve, hogy sajnálja.

Nem kértük, hogy ezeket ideküldjék!

A törökök küldték őket ide.

És akkor a nagykövet szemünkre veti, hogy nem integráljuk be őket.

Miközben azt mondja nekik, hogy ne integrálódjanak

Közben Erbakan kőrbe utazik Európában és kijelenti

Az integrálódás és az asszimilálódás „a török identitás ellen elkövetett bűn”

Ez a helyzet hölgyeim és uraim.

A kormány koalíció hölgyei és urai, az önök romantikus toleranciája és „elkötelezettsége” az emberi jogok mellett.

Tudnak arról, hogy van itt egy török törvény a 301§.

Ami szerint, ha valaki olyasmit mond, amit a nagykövet mondott itt Ausztriában

Ha ezt Törökország ellen mondja

Elítélhetik mint bűnözőt.

A 301 § bűnténynek mondja ki „ha valaki leszólja a török nemzetet, országot, köztársaságot, intézményeit”

Aminek következménye 6 hónaptól 2 évig terjedő elzárás.

Ez Törökország, és most ők mondják meg nekünk, hogy mit és hogyan tegyünk.

Nagykövet úr, szálljon fel az Orient Expressre és menjen vissza Isztambulba, az ön csoda országába

Megmondom önnek!

Megmondom önnek, ebben az országban nem mindenki romantikusan toleráns

Vannak közöttünk olyanok, akik már megunták a toleráns blabla egyirányúságát.

Ami önt nagykövet úr, felbátorít

Ezt használja ön ki, nem igaz?

Meg kell önnek  mondanom, hogy néhány politikus ezt nem fogja tűrni.

És házon kívül a szavazok egyáltalán nem fogadják el. Erről biztosíthatom.      

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Kezdjük talán azzal, hogy mi volt a dollár előtt? Úgy értem a jelenlegi dollár előtt? Természetesen dollár volt, még hozzá olyan dollár, ami mögött nemesfém fedezet állt. Még az első világháború előtt az volt a „szokás”, hogy a pénznek volt belső (intrinsic) értéke, azaz önmagában hordozta. Például az arany 20 koronás. Ennek azonban volt egy nagyon nagy hátránya. Az arany egy lágy fém, könnyen kopik. Az aranypénz használat közben folyamatosan veszített a súlyából. Megoldásnak az mutatkozott, hogy az egyre fejlődő nyomdatechnika segítségével papírpénzt bocsássanak ki, ami mögött ott lapult az arany fedezet. Ha a papír elkopott, akkor bezúzták és újat nyomtattak helyette. Az amerikai dollárra rá is volt írva, hogy kívánságra a megfelelő mennyiségű ezüstre kicserélhető. Lásd az alábbi, 1957-ben nyomott egydollárost. A beválthatóságot pirossal bekereteztem.

Mivel az amerikai jegybank a FED kötelezte magát, hogy az általa kibocsátott bankjegyeket kérésre beváltja nemesfémre, a világ jegybankjainak nem kellett aranyat tárolni a pincéjükben, elég volt, ha a hazai bankjegyek mögött dollár fedezetet tartottak. Ezt szentesítve 1944-ben létrejött a sokszor emlegetett Bretton Woodsi megállapodás, aminek értelmében a FED 35 dollárért 1 uncia (oz) aranyat adott át (korábban ez 20 dollár volt). A világkereskedelmet ettől fogva dollárban bonyolították, és a dollár elnyerte a „tartalék valuta” becenevet. A gyakorlatban természetesen soha senki nem kért aranyat a dollárjáért. Ettől aztán a FED a kormánnyal karöltve vérszemet kapott. 1971-ben Nixon elnök egyszerűen felrúgta a megállapodást, és a bemutatott papírpénzért nem adott semmit. Ettől kezdve egy apró változtatást hajtottak végre a dolláron. Lásd lent. Az ezüstre való átvált megszűnt.

Ettől kezdve a dollár mindössze törvényes fizetőeszköz lett, és elnyerte a „fiat” becenevet, ami magyarul azt jelenti, hogy „elrendelt”. Ennyi! De ezzel együtt ma már a világon minden ország pénze „fiat” pénz, nincs mögötte fedezet, mert a bankok és a hatalomra kerülő politikusok roppant tanulékonyak. A dollárt tehát most már nyakló nélkül nyomják. Az egész világ hordja a megtermelt, előállított, a földből kinyert javakat az USA konyhájára, ahol szép zöld papírdarabokat adnak érte, amiket aztán az emberek összegyűjtenek és azt hiszik, hogy érték van a kezükben. És jól hiszik, mert amíg ők is kapnak érte valamit, addig minden a legnagyobb rendben van. Ha valaki nem akar dollárért adni értéket, akkor úgy jár, mint Szaddam Husszein. Vagy Kína, ahol nem tudnak mit csinálni a rengeteg dollárral, illetve iparkodnak elkölteni, hogy mások zsebét húzza. Mindeközben a FED nyomja és csak nyomja a dollárokat. A baj mindössze az, hogy a fák nem nőnek az égig. Előbb vagy utóbb mindenki menekülni fog a dollártól, ami azt jelenti, hogy valós értékért (például arany, vagy nyersolaj) egyre több dollárt hajlandó adni, csak hozzájusson. Ezt nevezik inflációnak, és ha az egyszer beindul, akkor nincs megállás.   

Mi lesz a többi valutával? Követi a dollár példáját, elvégre azokat is nyomják, mint süket a csengőt. Ekkor fog beindulni a cserekereskedelem, amíg rá nem ébrednek, hogy létre kell hozni egy olyan pénzt, ami mögött valódi fedezet van. Nem lesz könnyű, mert a pénzembereknek nagyon nem tetszik. Nekik a fiat pénz rendkívüli mértékben megfelel. Egy biztos, mivel az aranyból kevés van, és az árát jól felverik, a konszolidációkor az fog jól járni, akinek aranya van.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ 

Az elmúlt napokban a Wikileaks-szel volt teli a média. Nemigen volt értelme vele foglalkozni, hiszen a magyar hírközlésből is lejött minden. 250.000 oldal! kinek van ideje, türelme, kedve ezt átnyálazni? Nevetni fogtok volt ilyen. A megdöbbentő nem az, amit eddig olvashattunk, hogy diplomaták tucatjai kompromitálódtak, és most lecserélhetik őket. Az se nagyon meglepő, hogy egyes arab uralkodók Irán megtámadására szavaztak. Az elgondolkozató az, hogy Izrael és az USA között folyó – meglehetősen  bőséges – táviratváltásokban egyetlen egy szó se esik: a Gázai övezetről, a „béke” tárgyalásokról, Szíria esetleges megtámadásáról, Libanonról, a segélyhajók megtámadásáról, a török diplomáciáról. Nem, egyedül és kizárólag Irán megtámadásáról, a nem létező iráni atombombáról, az Irán ellen irányuló hajóhad összevonásáról, Irán, Irán és Iránról volt szó.

Maga Irán már odáig ment, hogy a Wikileaks kiszivárogtatást is zsidó trükknek nevezi. Én pedig nem értem. Iráni atombomba fenyegetettség nem létezik. Ezt a zsidók éppen úgy tudják, mint a jenkik. Irán a blöffnek nem dőlt be eddig, ezután se fog. Iránt nem fogják megtámadni, mert annak gazdasági következményeit nem tudják felvállalni. Akkor meg mi az egésznek az értelme? 

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Az átlag német állampolgár egyre jobban unja, hogy mindenért Németországnak kell fizetni. Való igaz, az első ránézésre úgy tűnik Németország az új idők Robert bácsija. Nem csak a zsidók találnak ki újabb és újabb kártérítési okokat, immáron jó 60 évvel a II.  világháború után, de a görögök is úgy gondolják, mivel ők az európai kultúra bölcsője (?) a lehazudott adósságukat a németeknek kell kifizetni, minek járnak annyit Görögországba nyaralni. Az írek nem csaltak, csak simán hülyék voltak. Az állam garanciát vállalt egy vélt 6 milliárd Eurós adósságra, amiből véletlenül tízszer akkora lett. Aztán most Portugália és Spanyolország is a tönk szélén áll, de a nem túl távoli pontról Olaszország is integet. Jó lehet, a szakemberek  véleménye szerint az Euró már Spanyolország megroppanását se élné túl.

Nem csoda hát, hogy a németek egyre nagyobb nosztalgiával gondolnak a Deutsche Markra, amit igazából el se igen felejtettek. Ez utóbbira fényes bizonyíték, hogy kilenc évvel az Euró bevezetése után, még mindig 13 milliárd Deutsche Mark van kint a lakosságnál részben gyűjtök birtokában, részben az elhunyt nagymama varrósdobozában. Ha hinni lehet a közvélemény kutatás adatainak, akkor a németek több mint 50 százaléka szívesen látnál viszont a jó öreg DM-et. Ez azonban Németország részére katasztrófát jelentene. Pedig a németek részére a DM a gazdasági biztonság, jólét és stabilitás szimbóluma volt, amire az Euró sohase lesz képes.

De mi történhet, ha az Euró tényleg összeomlik? Visszatér a jó öreg DM vagy gazdasági káosz következne? Nos ebben az esetben két, egymástól eltérő szcenárió lehetséges. 1) Németország és a stabil gazdasággal rendelkező országok, mint Ausztria és Hollandia, ahol nincs számottevő infláció, egy „kemény” Euró megteremtésével kiválik, magukra hagyva a puha délieket, akik annyiszor értékelik le a közös Eurójukat, ahányszor csak akarják. 2) Németország tényleg visszatér a Deutsche Markhoz és akkor nem lesz többé közös valuta, és minden ország dönthet saját pénzügyi politikájának megfelelően.

Van azonban egy apró probléma. A visszaállás rendkívül drága lenne. Ne felejtsük el, hogy az Euró bevezetése előtt volt 3 év felkészülés, most viszont nem lenne. Új pénz nyomása, tekintve a volument, nem egyszerű dolog. Az átárazás, szoftverek átalakítása, és maga a pénz tényleges ki cserélése, mind megoldható de pénz és idő kérdése. Persze, ha egyszer bepipúlnak, akkor nincs az a nehézség, amin a németek ne rágnák át magukat. Alán még az se térítené el őket, hogy az exportra gyakorolt hatása kiszámíthatatlan, de nem feltétlenül pozitív, és természetesen a munkanélküliségre is kihathatna.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Úgy látszik, hogy az élelmiszer árak világinflációja Kínát se kíméli, legfeljebb nem hallunk róla, mert a magyar celebek olyan mértékbe lekötik a médiát, hogy apróságokra, mint például sok száz millió kínai várható éhezéséről már nem tudnak beszámolni. Konkrét számokban, csak az elmúlt egyetlen hónap folyamán a kínai élelmiszerárak 10 százalékkal emelkedtek, amin belül a gyümölcsök és a zöldségek ára 20 százalékkal nőtt. Az okok összetettek, de nem  meglepők. A Kínai Bankszövetség jelentése szerint Kínában kukorica és cukorhiány lépett fel. A kormány kénytelen piacra dobni a stratégiai tartalékokat, hogy megakadályozza a további áremelkedést. A kormány aggódik, ha nem képesek az élelmiszer inflációnak gátat szabni, akkor zavargások keletkezhetnek. Ennek már vannak jelei. A múlt héten Guizhou tartományban középiskolás diákok lázongtak, ablakokat, bútorokat törtek össze, mert az iskolaebéd ára 7 dollár centtel felment.

Ez a 14 forintos emelés nem tűnik soknak, de Kínában  nincs ingyenes étkezés, minden diáknak fizetni kell az iskolaebédért, és a szegény kínai családok jövedelmének a fele élelmezésre megy el. A probléma végleges megoldása érdekében a kínai kormány ármaximálásban gondolkodik, de ez egy veszélyes fegyver. A magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hogy amint maximálják valaminek az árát, azonnal eltűnik a polcokról és csak a feketepiacon lehet hozzájutni, jóval magasabb áron. Ráadásul Kínában a felvásárlást a törvény bünteti, ami azt jelenti, hogy az akasztások száma minden bizonnyal növekedni fog. Másfélmilliárd kínai esetében nehéz azt állítani, hogy a legnagyobb érték az ember. 😀

Ez az élelmiszer infláció azonban még nem az általános élelmiszerhiány következménye, de jó betekintést ad a jövőbe. Lényegében arról van szó, hogy a kínai export fenntartásának érdekében a kínai valuta, a Yuan, mesterségesen van alacsony értéken tartva. Ez a trükk (ami ellen elsősorban az USA tiltakozik) magas szinten tarja a kínai exportot, de mivel Kína élelmiszer terén nem önellátó, importra szorul. Az importált élelmiszer viszont drága, mert alulértékelt Yuannal fizetnek érte.

Igaz, az energiahordozókat is importálják, de azok magas Yuan árát  be tudják építeni az exportba. Az igazi probléma akkor fog előállni, ha az export forgalmuk visszaesik, amire minden ok megvan, hiszen a világgazdaság válsága nem csak elhúzódik, de mélyül is. A munkanélküliség az istennek se akar csökkenni. 

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

A II. világháború után a vesztesek megsemmisültek, a győztesek legatyásodtak az USA kivételével. Nagy alkalom volt ez a gyarmatoknak az önállóság kivívására, Izrael állam létrehozására, az ENSz megteremtésére amerikai szájíz szerint, és végül a dollár elfogadtatására (az angol font helyett) a világkereskedelem bonyolítását elősegítő „tartalékvaluta” szerep betöltésére. Ennek megvalósítása érdekében Amerika vállalta, hogy kérésre 35 dollárt átvált 1 uncia négy kilences aranyra. Vagyis a dollár olyan jó volt, mint az arany. Az országok jegybankjai arany helyett dollárt őriztek trezorjaikban. Ezt követve Amerika zöldre nyomott papír fecnikért vásárolhatott igazi értéket, főleg erőforrások formájában. Amerikára soha nem látott jólét borult, mert színes papírért importált a világ összes országából. Dollárnak nevezett papír darabkákkal vásárolta meg az országok uralkodóit, politikusait, hogy mindenütt, minden úgy menjen, ahogy ők akarják. Talán az egyetlen kivétel az V. Francia Köztársaság elnöke, Charles de Gaulle volt, aki dollár helyett az aranyra szavazott. Nem sokkal ezt követve 1971-ben Nixon amerikai elnök megszüntette a dollár átválthatóságát, amire a Világ közömbösen reagált. Elvégre a dollárt mindenki elfogadta. Amerika pedig vérszemet kapott, és gátlástalan költekezésbe kezdett. Mára már nyílt titok, hogy a FED nyakló nélkül „nyomja” a dollárt, az amerikai kormány pedig  nyakló nélkül költi azt. A világ exportáló országainál dollár százmilliárdok vannak tartalékolva, amikkel tulajdonképpen nem tudnak mit kezdeni, hiszen ha az amerikai kötvényeket a piacra dobnák a haladéktalanul bekövetkező árfolyamcsökkenés és érték vesztés őket is sújtaná. Másfelől viszont ez a helyzet a végtelenségig nem tartható fenn. A dollár hiperinflációjának előbb vagy utóbb be kell következni. Nézzük a számokat!  

Az USA szuverén tartozása 13.600 milliárd $, az „államosított” Fannie-Freddie (ingatlan buborék vesztesei) tartozása 6.300 milliárd $, állami garanciavállalások (egészségügy, társadalombiztosítás, stb.) 61.300 milliárd $. Az állami eladósodás összesen 81.200 milliárd $, ami a 14.590 milliárd dolláros GDP 557 százaléka (nálunk „csak” 82 %). Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy belássuk, ez az adósság egyszerűen kifizethetetlen, hiszen csak a kamatai meghaladják az állam teljes éves bevételét. A FED semmi mást nem tud tenni, mint tovább nyomni a dollárokat. Az ország és vele együtt az egész világ olyan gazdasági krízis előtt áll, amire nem volt példa az emberiség történelmében.

Mivel egy világinfláció bekövetkezésekor mindenki el fogja veszíteni vagyonának egy részét, tudnunk kell, hogy ezt az értékvesztést milyen módon lehet minimalizálni. Álláspontom szerint értékmegőrzésre a gond nélkül tárolható, tényleges szükségleteket kielégítő áru (például szerszámok, nyersanyagok), nemesfém és termőföld alkalmas. Ezek közül most az arannyal fogok foglalkozni. E sorok írásakor a forint megindult a lejtőn lefelé. Pillanatnyilag 1 €-ért 285 forintot kell fizetni, és egy arany dukát (3,44 g) ára 36.000 Ft. A forint összeomlását követően az arany relatív értéke várhatóan fel fog menni, ami azt jelenti, hogy kábé megduplázódik. Vagyis mai forint vásárlóértéken számolva, körülbelül 70.000 forintnyi élelmiszert fogsz kapni egy dukátért, ami szerény körülmények között egy családnak egy hónapi élelmezésére elegendő. Ez tehát azt jelenti, hogy forint helyett okosabb a vagyonodat aranyban tartani. Igen de az arany nem kamatozik. Ez igaz, de nézzünk vissza csak két évet. 2008 december elején egy dukát ára 25.000 forint volt (kerek számban számolva). Ez azt jelenti, hogy az ára évi 20 százalékkal növekedett. Már pedig évi 20 százalék kamatot sehol nem fizettek a forintbetétre. Ezen túlmenően az összes nyugati elemzők szerint a következő néhány évben az arany ára akár megnégyszereződhet.

A fentiekben forintban számoltam, és a forintról írtam, de valójában ez a dollárra és az euróra is vonatkozik, hiszen az elmúlt két évben az aranyhoz viszonyítva a forinttal együtt gyengült a dollár és az euró is. Végezetül az fog történni, hogy a világ kénytelen lesz  visszatérni az arany alaphoz, elvégre az elmúlt 40 év kivételével a különböző nemzetek valutáinak fedezete mindig is az arany volt. Az arany újbóli „felfedezése” a relatív értékét még feljebb fogja srófolni.  

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________   

A Mexikói Cancúnban kezdődő klíma összeröffenés alkalmából a szokásos dőzsölés, vállveregetés és a hazai viccek kicserélése mellett a Brit részvevők tervezik  néhány komolyabb dolog felvetését is. Számításaik szerint a Föld 4 °C-ú felmelegedése, 50 éven belül, már be van biztosítva, ha fene fenét eszik akkor is. Hogy még ebben az évszázadban egy milliárd ember elveszíti az otthonát, további 3 milliárdnak nem lesz ivóvize, az már tuti. Legfeljebb az érintett 1 illetve 3 milliárd nem tud róla, de erről ők tehetnek, miért nem olvassák el a  tudományos folyóiratokban megjelenő szakcikkeket és miért csak a mainstream médiában megjelenő, lefizetett „tudósok” cáfolatait, persze  csak akkor ha egyáltalán tudnak olvasni. A ma elkezdődő Cancúni dzsemborival egy időben publikálásra kerül a Tyndall Center (Tyndall Centre for Climate Change Research) nevében szervezett „Four Degree and Beyond” (Négy fok és azt követően) elnevezésű konferencia anyaga, ami a kiszivárgott hírek szerint semmi jóval nem kecsegtet. Ami viszont borítékolható: tengerszint emelkedés, egyre viharosabb esőzések, ivóvízhiány, csökkenő termény betakarítások, hogy csak néhány riasztó példát idézzek.

A nyomaték kedvéért bemutatom Velencét egy kicsit víz alatt. Jövőre az utazási irodák úgy fogják hirdetni, hogy „Nézze meg Velencét gólyalábakon, soha vissza nem térő alkalom. Jövőre már csak könnyűbúvár felszereléssel teheti meg ugyanezt.” Ami engem személy szerint meglep, hogy az emberek közömbösen veszik tudomásul, azt amit látnak, következtetéseket nem vonnak le. Amit a mainstream média bömböl azt kritika nélkül magukévá tesznek. A politikusok minden ígérgetését maradéktalanul elhiszik.  

A legszörnyűbb tájékoztatást meg se értik: Jelenleg a kibocsátott széndioxid felét a tengerek befogadják. Viszont a tengerek hőmérsékletemelkedésének legdrámaibb következménye, ennek a CO2 elnyelésnek a fokozatos csökkenése, ami a globális melegedés megugrását fogja eredményezni. Az a Föld, amit mi ismerünk. egyszer és mindenkorra el fog tűnni – szerény vigasz – azok részére is, akik nem „látják bizonyítottnak” a  CO2 szerepét.   

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________     

Már majdnem azt írtam, hogy „Egerek és emberek”, de még idejében rájöttem, hogy itt egynél több Lennie-ről van szó. Éveken keresztül olyan híreket kaptunk, hogy az írek, na azok aztán csodát művelnek, gazdasági csodát. A fenébe is, hogy mi nem vagyunk bent az Euró övezetben, akkor mi is csinálhatnánk egy kis csodát. Csak nagyon kevesen, ha egyáltalán valaki (például én) mutattak rá arra, hogy a működő tőke bejövetelének – hosszútávon – súlyos ára van.

Az írek egészen egyszerűen leeresztették az iparűzési adót 12,5 %-ra, aminek következtében ömlött hozzájuk a „működő tőke” (úgy emlékszem, valaki nálunk is csökkenteni akarja az adót). Szinte nem volt olyan multi, amelyiknek ne lett volna legalább egy termelő bázisa Írországban. Az ír GDP szárnyalt. De mi a franc ez a GDP? Bruttó Nemzeti Termék, amibe természetesen minden beleszámít, amit egy országban gyártanak. A probléma abból adódik, hogy amit – mondjuk – a Microsoft Írországban előállít, az ugyan benne van az ír GDP-ben, de nem az íreké, hanem a Microsofté. Az ír számok mögött nem volt ír gazdagodás, de ezt senki se mondta meg a népnek, az meg nem jön rá magától. Az írek úgy érezték, hogy robog a gazdasági vonatuk, itt van a Kánaán, és ennek megfelelően költekeztek. És akkor a multik kivonták a pénzeiket a bankokból, akik viszont nem tudták egy pillanat alatt visszakapni a kihelyezett hiteleket, tehát szarba kerültek. Ez még elment volna, de az eszement Ír Kormány garanciát vállalt a kereskedelmi bankokért. Tehát nem a bankok jutottak a tönk szélére, hanem az Állam. A többi már menetrendszerű volt. „Megrendült a befektetői bizalom” a további kölcsönökre hatalmas kamat felárat kellett fizetni és máris bent voltak a saját kis egyéni válságuk kellős közepén.

Az írek mivel mindig úgy tekintettek Angliára, mint egy világítótoronyra, a képzelt jólétben elkezdtek tömegesen lovakat tartani. Elvégre, aki Angliában tehetős, annak lovai vannak. Most viszont rádöbbentek, hogy nem áll  módjukban lovakat tartani. Ha nekem elfogy a pénzem, akkor a kocsimat leállítom, és beteszem a garázsba, várva a jobb napokat. Na, ez az, amit egy lóval nem lehet megtenni. Légy szíves készülj fel egy apró meglepetésre. Pillanatnyilag Írországban kb. 20.000 gazdátlan ló vándorol szanaszét a zöldellő vidéken. Szakértők szerint ezek a lovak a télen éhhalálra vannak ítélve.

De ne a lovakat sajnáld, hanem az angolokat, akiknek szívük csücskében nem az írek vannak. Na erre jött rá az a picike apróság, mizerint az írek megmentése minden egyes angol családnak 300.000 forintjába került. Ha ezt nem érzed át kellő mélységben, akkor képzeld el, hogy a szlovákok állati szarban  vannak (vagy a románok), amire az EU úgy dönt, hogy megsegítjük őket. Ez megsegítés minden magyar családnak 300.000 forintjába kerül. 😀

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Körlevelet naponta kapok, és lefogadom ti mind kaptok. A pillanatnyi hangulatomtól függ, hogy kinyitom, elolvasom, vagy kiirtom. Egyet viszont még sohasem csináltam, nem küldöm őket tovább. A körleveleken általában több tucat cím is van, ki mindenki kapta már meg előttem. Ezzel is el lehet szórakozni, ha az ember ráér. Most azonban egy olyan körlevelet kaptam, amin (pártállástól teljesen függetlenül) tényleg érdemes elgondolkodni. Íme:

Agyament világunkban rengeteg perverzió létezik, de közülük van egy egészen különleges, a nyugdíjasok pénze, pontosabban annak lenyúlása. Így volt ez 1998-2002 között is és egyáltalán nem lepett meg, hogy ez most is folytatódik, hiszen a Vezér már a rendszerváltás hevületében kifejtette, hogy a nyugdíjasok felélik a jövőt. Aztán sok minden történt, a magyar ember hamar felejt, és megint elkövetkezett a nagy lehetőség, megint lehet birizgálni a nyugdíjasok pénzét.  Itt aztán maximálisan érvényesülnek a népmesei bölcsességek, a sok kicsi sokra megy elv használata, hiszen kb. 3 millió nyugdíjas van Magyarországon. Pontos számokkal erről így lehet beszámolni: Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010. januárjában 2 millió 980 ezer személy részére összesen 249,4 milliárd forint nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást folyósított. Az ellátottak a népesség 29,8 százalékát tették ki.

Ami azt illeti rengeteg pénzről van szó, évente 3000 milliárd forint, elképzelhetetlenül nagy összeg, ráadásul teljesen hülye feltételezések keringenek egyes emberek mesés nyugdíjairól. Az igazság nagyon lesújtó, egyáltalán nincsenek magas nyugdíjak, a mesés nyugdíjak pedig jó esetben az írói munkásságok részei. A valós adatok a következők:

Összesen  csak 1183 embernek van 300.000 forinton felüli nyugdíja, és mindössze 92 ember kap havi 400.000-nél is többet, a mesés nyugdíj (450.000 forint felett havonta) kategóriát 29 ember képviseli. Háááát erre nem lehet pogromot építeni, nagyon hamar elfogynának a NAGY NYUGDÍJASOK, ráadásul mindenki ismer a környezetében számos kétes alakot és politikust, aki ennél sokkal, de sokkal többet visz haza, illetve, ki tudja hova? Más utat kell választani. Így jön képbe a „sok kicsi sokra megy” és a „Ki a kicsit nem becsüli, elmehet a francba” elv érvényesítése.  Egy embertől csak keveset lopunk, mondjuk csak fél százalékot, azt észre sem veszik. Az első két sávban van szinte mindenki, 2.676.257 ember, akik összesen 21 milliárd  (21.210.740.090)  forintot kapnak kézhez havonta. Ha az esetleges nyugdíjemelésből egy ügyes trükkel elveszünk fél százalékot,  vagyis az első sávban  havi 375  míg a másodikban havi 843 forintot  nem kap meg a nyugdíjas, az  szinte meg se érezhető  számukra. Ugyanakkor  ez havonta több, mint 1 milliárdot (1.063.749.207 forintot)  jelent, amit aztán abszolút jogszerűen le lehet nyúlni.
Viszont az igazi nagy fogás a magánnyugdíj pénztárak kiherélése. Emlékezzünk csak vissza, miért hozták létre ezeket a pénztárakat? Azért, mert bajba került az állam nyugdíj intézménye, a felosztó-kirovó rendszer, aminek az a lényege, hogy az aktív dolgozók most befizetett járulékaiból fizetik a nyugdíjakat. Sajnos az aktív réteg lecsökkent, a nyugdíjas réteg megnőtt, a rendszer rövid időn belül finanszírozhatatlanná vált volna. Ezt felismerve hajtották végre a nyugdíjreformot, aminek keretében jelent meg a magánpénztár, ahol összegyűjtik a befizetéseket, ezeket szigorúan ellenőrzötten fektetik be, és tényleges vagyon halmozódik fel , ellentétben az állami kasszával, ami üres. A papagáj kommandó, miközben az állami nyugdíj biztonságáról károg, valójában  pofátlanul hazudozik. A korhatár először 62  majd 65 évre való emelése finanszírozhatóvá tette  a nyugdíjrendszert a magánnyugdíjra történő teljes átállásig. És most, amikor már nem sok hiányzott, megszületett a vágy ezeknek a pénzeknek a birtoklására, elvégre a század, mit század, évezred legtehetségesebb politikusánál nincs alkalmasabb ember ezeknek a pénzeknek a kezelésére. Mit kell tenni tehát? Meg kell vádolni a magánpénztárakat, hogy eltőzsdézték a lóvét (Ha ez így lenne, akkor mire hajt rá a kormány?), majd jön a populista szöveg, hogy a magyar emberek pénzét nem adjuk a bankároknak, hogy eltőzsdézzék  és minden magyar sokkal jobban jár, ha visszalép egy sokkal rosszabb, finanszírozhatatlan rendszerbe, ahol az általa befizetett pénzek már nem is örökölhetőek. Nyilván abban bízik, hogy az emberek abszolút tájékozatlanok, hülyék, és elhiszik, hogy nem az ő zsebükre megy a játék. Ha ez bejön neki, akkor joggal idézhetjük Széchenyi mondását: „Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten”

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Inog az €! Állítják jobbról és balról. Van-e ennek alapja? Erre a kérdésre csak akkor lehet „sejteni” a választ, ha látjuk a számokat. Nézzük először az Euró övezet problémás gyermekeit!

Ahogy én nézem a dolgokat, Görögország és Olaszország messze jobban el van adósodva, mint mi, és kábé egy szinten vagyunk Portugáliával. Sokkal meglepőbb a dolog, ha az államháztartási hiányt nézzük. Nekünk az idén 3,8 % lesz, ami feltétele volt az IMF kölcsönnek, stb. Ez a 3,8 % olyan szent, mint Indiában a tehenek. És akkor itt van ni! Írországnak 14,7 %. Az embernek megáll az esze. Persze ez az ő bajuk lesz, mert a kölcsönt vissza kell fizetni, de szorongatni a mi torkunkat, mert nagy a hiány, szerintem pimaszság, amit politikus nyelven úgy neveznek, hogy „diszkriminálás”. Basszuk a csőrüket, mert itt vagyunk Európa közepén, de hát elég jól megkapaszkodtunk az egyre nagyobb jelentőségű Nagy Alföld és környékén. Persze – gondolták ők – ha már egyszer benn vannak az Euró övezetben, akkor nem kell betartani a 3 százalékot. De most nézzük a teljes bandát!

Ebben az a röhej, hogy Maastricht-ben megállapodtak a 60 százalékos plafonban. A belépni kívánóktól megkövetelték a 60 %-ot. Ugyanakkor a társaság 2/3-a nem tarja be, és még Németország is túllépi 16,7 százalékkal. Az átlag pedig 84 százalék (annyi, mint a miénk). Ezek vizet prédikálnak és bort isznak. De nem ez a prédikáció a lényeg, hanem milyen stabil lehet a közös valuta, az Euró? A másik lényeges dolog, hogy minél többel tartozik egy ország, annál nagyobb rizikónak számit, és minél nagyobb a rizikó, annál magasabb kamatra kap az ország hitelt. Nézzük meg, hogy ez hogyan néz ki?

Látható, hogy Görögország az egekbe szállt, csak úgy tud kibocsátani kötvényt, ha annak a hozama 12 %. Írország és Portugália pedig majdnem 9 %. Mi ennek a pontos oka? Nos, a piac határozza meg a következő módon. Tételezzük fel, hogy a Magyar Állam 1.000.000 € névértékű kötvényt bocsát ki 5%-os éves kamatra, 10 éves futamidővel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a lejáratkor (10 év múlva)  visszafizeti az 1.000.000 €-t, de közben fizeti az 5 %-os fix éves kamatot, ami ezek szerint nem változhat (nem úgy, mint a magyar bankok által a lakosság részére kikölcsönzött tőke után). Közben Magyarország hitelminősítése romlik, a befektető aggódik, hogy a futamidő lejártakor az ország fizetésképtelen lesz, ezért a piacra dobja a birtokában lévő kötvényt. Ez a kínálat a kötvény értékét rontja, ezért csak 900.000 Euróért tudja értékesíteni. A vevő, a kötvény új tulajdonosa továbbra is a kibocsátási összeg után kapja az 5 % kamatot, ami az ő 900.000 Eurós befektetésére 5,6 %-os kamatnak felel meg, és ráadásul a futamidő lejártakor 1.000.000 € üti a markát (amennyiben az ország fizetőképes marad). Ha ez az adásvétel a futamidő lejárta előtt 3 évvel történik, akkor a kamat 9 %. Ha Magyarország ebben az időpillanatban kényszerül kölcsön felvételére, akkor  kötvényeire legalább 9 %-os kamatot kell ígérni, különben a befektető inkább a korábban kibocsátott kötvényt veszi meg – ezek szerint – nyomott áron. Az ár pedig azért nyomott, mert a befektető be van szarva, komoly esélyt lát arra, hogy Magyarország 3 év múlva fizetésképtelen lesz. Mivel Németországtól nincsenek beszarva, ezért a Német Állam 2 %-os kamatra is ki tud bocsátani kötvényt.

Természetesen az állami kötvénykibocsátás nem új keletű, mindenféle kötvények különböző időpontokban járnak le. [Nagyon érdekes a szóhasználat. Mi azt mondjuk, hogy „lejár” mintegy azonosítva magunkat az állammal. Az angol azt mondja, hogy „beérik” vagyis a befektetővel azonosítja magát.] Most nézzük, hogyan áll ezzel az 5 renitens ország!

Ha ezeket összesítjük, akkor kiderül, hogy az 5 ország összegezett, lejárt,  visszafizetésre esedékes adóssága a következő évtizedben az alábbiak szerint alakul:

2011               468 milliárd €

2012               265 milliárd €

2013               233 milliárd €

2014               195 milliárd €

2015               229 milliárd €

2016               103 milliárd €

2017               140 milliárd €

2018               155 milliárd €

2019               115 milliárd €

2020               129 milliárd €

Ez aztán a fényes jövő! Hogy fogják előkaparni jövő évben a 468 milliárd

Eurót? De ez semmi a 2012…2020 időszakra (legyünk nagyvonalúak és csak erről beszéljünk) a kumulatív tartozás 1564 milliárd €, aminek a 2011 évre szóló kamata egy további 78 milliárd €. Akkor tehát 546 milliárd Eurót kellene előkaparni. Tudják-e?

Már hogy a fenébe tudnák, amikor az idei államháztartási hiányuk 5,3….14,7 % körül van. Nem valószínű, hogy ez jövőre nullára csökken, mert ebben az esetben lenne elég az 546 milliárd előkaparása. Valójában az 546 milliárdra kötvényt kell majd kibocsátani plusz a leendő hiány fedezésére is. Becslésem szerint csak ennek az 5 országnak jövőre 650 milliárd Euró kölcsönt kell felvenni. EU (valójában német) garancia nélkül a kamat 12 % körül lenne, ha van EU garancia, akkor lényegesen kevesebb, de hajlandó Németország ekkora összeget garantálni (ami gyakorlatilag átvállalást jelent)? Illetve képes-e ekkora összeget garantálni? Úgy értem, a piac elfogadja-e? Természetesen nem. Személy szerint én még 12 százalékos kamatra se fektetnék be egyetlen fillért se olasz, görög, spanyol, portugál, pláne ír kötvényekbe.

A nagy kérdés végül is az, belerokkanna-e az Euró (szerintem igen) vagy a problémás országokat kirúgják az Euró övezetből (szerintem igen). Bármelyik szcenárió következik be. A jövő Európai Uniója más lesz, mint a jelenlegi. És mi, magyarok adjuk az elnöklést jövőre. Már régen tudom, ahova mi betesszük a lábunkat, ott fű nem terem. 😀

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

Amióta megkaptuk a világútlevelünket,  már nem kell disszidálnia annak, aki úgy gondolja, hogy külhonban nagyobb boldogság vár rá. Amióta pedig tagjai lettünk a Európai Uniónak, a külföldre távozó hazánkfiának megélhetési, illetve munkalehetőségi gondjai sincsenek. Szabad az út le és fel. Sokan ki is használták, és mentek…. aztán jöttek. Nem mindenkinek vált be a külföldi beilleszkedést megkívánó lehetőség. Közben teltek az évek, és a frissen megtapasztalt kapitalizmusban többé-kevésbé mindenki megkapaszkodott. Ma már egy áttelepülés nem azt jelenti, hogy magam mögött hagyom a nagy semmit, hanem azt, hogy a kiharcolt (ilyen vagy olyan) egzisztenciát is hátra kell hagyni, nem csak az anyanyelv használatát. Egy-két sikertelen év után vissza lehet ugyan jönni, de ez mindenképpen egy anyagi érvágás és elpocsékolt évek. A fiatalabb generáció részére született tehát egy új dilemma: menni vagy maradni?

Nem fogom most az összes pro és kontrát felsorakoztatni, megteszik azt helyettem mások. Olyanok, akiknél a dilemma lényegesen nagyobb, mint az Anyaországban élők esetében. Az alább csatolt 16 perces rádió  beszélgetés helyszíne Kolozsvár, ahol a téma jóval forróbb, mint Budapesten.

http://bit.ly/9ao8F3

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

2007 óta a Világ Bank elnöke, Robert Zoellick véleménye szerint az élvonalbeli közgazdászoknak meg kellene fontolni egy módosított aranyfedezet létrehozását. A Financial Times-ban (Writing in the Financial Times) megjelent írásában kifejti, hogy szükség lenne egy második Bretton Woods megállapodásra. Az eredeti Bretton Woods megállapodást Richard Nixon, amerikai elnök 1971-ben felrúgta. Ezt követve a világ valutáinak a lebegtetése indult be. A tervezett új megállapodás esetén a dollár, az euró, a yen, az angol font és a renminbi (yuan) kapna szerepet és természetesen az arany, mint nemzetközi vonatkozási érték-pont.

Ennek hiánya már eddig is vita tárgyát képezte az USA és Kína között, de most a dél koreai államfő találkozón további konfliktusok bontakoznak ki. Úgy tűnik az egész világ Amerika ellen fordul. A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble felhevítette a hangulatot, amikor az amerikai gazdaságról azt állította, hogy „mély válságban” van, és kritizálta a FED döntését egy újabb 600 milliárd $ kibocsátásáért. Rendkívül finoman fogalmazva a következőket mondta: „Az amerikaiak a kínaiakat valutaparitás manipulációval vádolják, miközben a bankóprés beindításával a dollár értékének mesterséges csökkentésére törekszenek.”

Mindig akad valaki, aki időnként felveti az aranyfedezethez  való visszatérést, de ez komoly ellenállásba ütközik, mert „nagyon szoros gazdaságpolitikához vezetne”. Ami alatt azt kell érteni, hogy visszatartaná a GDP növekedést és munkanélküliséget generálna. Véleményem szerint ez azonban csak kifogás. Az aranyfedezethez való visszatérés jóval kevesebb bank manipulációt tenne lehetővé. Na ez az, amit a „szakemberek” nem akarnak. Zoellick azonban világosan kijelentette: „Bár a közgazdasági tankönyvek szerint az aranyfedezett elavult eszköz, a piac ma az aranyat alternatív monetáris értéktárgynak tekinti.” – Erről jut eszembe, ma délután az arany ára a nemzetközi piacon átlépte a 1400 dollárt.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ 

A FED elnökének nagy húzása a beharangozott QE2, ami azt jelenti, hogy 600 milliárd dollár értékű államkötvényt vásárol havi 75 milliárdos részletekben. Egyszerű szavakkal kifejezve, megindítja a bankóprést és havi 75 milliárd dollárt „nyom”. Azért QE2, mert a QE1 már lezajlott (és nem hozott semmi eredményt). A FED elnökén kívül nincs egyetlen közgazdász a világban, amelyik elhiszi, hogy ez majd meghozza a várt fellendülést, de – mint tudjuk – a halála előtt álló rákbeteg mindent méregdrága szart hajlandó kipróbálni, hátha megmenti az életét. A FED elnöke, Ben Bernanke úgy gondolja, hogy ha a FED kincstárjegyeket vesz, akkor megnövekszik a kereslet, ezért a kincstárjegy hozama (kamat) csökken. A befektetők átpártolnak a tőzsdére, aminek következtében a részvény árak emelkedni fognak. A befektetők így gazdagabbnak érezhetik magukat és elkezdenek beruházni, aminek következtében egyre több munkaerőt alkalmaznak, a gazdaság pedig zakatolni kezd. Szép álom, de a gyakorlatban nem működik. A kamat ma már rekord alacsony, mindössze 0,25 %, éppen hogy nem nulla. A kölcsön jóformán nem kerül semmibe, ennek ellenére nincs igény munkaerőre, mert nincs kereslet a gyártmányokra. Vagyis a pénzkínálat oldalról a probléma nem  oldható meg, mert függetlenül attól milyen alacsony a kamat, senki se akar felvenni kölcsönt. Ki venne fel? A befektető nem akar termelőeszköz tulajdonos lenni, mert nincs szükség termelésre. Az emberek leszegényedtek, a jövő bizonytalannak tűnik, maradék pénzükre úgy vigyáznak, mint a szemük fényére.   

Na jó, akkor nézzük az elméletet, mire jó a quantitative easing? Ha egy ország gazdaságát élénkíteni akarják, akkor az első lépés a kamatláb csökkentés, ami a leendő vállalkozó számára kedvező beruházási körülményeket teremt, tehát beruház és termel, aminek következtében a gazdaság élénkülni kezd. De mi van akkor, ha a kamatláb eleve alacsony? Akkor ez a módszer gazdaság élénkítésre nem alkalmazható,  mivel a kamatlábat nem lehet 0 % alá vinni, mert az azt jelentené, hogy a bank fizetne a kölcsönt felvevőnek, amiért van olyan kedves és felvesz kölcsönt. – Ekkor lép a képbe a quantitative easing, ami azt jelenti, hogy a központi bank felvásárol valami „értéket”. Ez az érték elvben bármi lehet (például tőkekövetelés), de a gyakorlatban főleg állampapír. Ne kérdezd meg, hogy a jegybank honnan veszi ehhez a pénzt, mert érdekes választ fogsz kapni. Parasztosan kifejezve, ez pénznyomtatás, de valójában még arra sincs szükség. A jegybank egyszerűen megemeli a kereskedelmi bankok nyilvántartott „tartalékát”. Normál körülmények között minden kereskedelmi banknak kell lenni tartalékának a jegybanknál. QE esetén a jegybank ezt a tartalékot megemeli – természetesen elektronikusan (az elmúlt két évben az USA-ban tizennyolcszorosára növelte). Ami azt jelenti, hogy a jegybank megvette a kereskedelmi bankok kinnlevőségét (ha behajtható, ha nem), és így a kereskedelmi bankoknak van mit kihelyezni, tehát hitelezni tudnak. Most már csak olyanokat kell találni, akik felvennék a hitelt! 😀 Az elmúlt 2 évben ilyet az USA-ban nem találtak. A FED elnöke most azt reméli, hogy hamarosan fognak ilyen pasikat találni. Nem fognak és a QE2-nek nem lesz semmi gazdaságélénkítő hatása, állítom én. A fentiekben körvonalazott spekuláció elveszítette értelmét. A túltermelés ölte meg a gazdaságot, mert a fogyasztás nem tudott lépést tartani a termeléssel, még úgy sem, hogy a fogyasztók eladósodtak, elköltötték azt a pénzt is, amit még meg sem kerestek. Ha csak ennyi lenne a történet, akkor valóban meg lehet próbálni a kúrát, hátha beválik. Van azonban egy aprócska bibi, a QE2 beindíthat egy megállíthatatlan inflációt.

Kérdés, hogy a FED elnöke tényleg ennyire hülye lenne? Szerintem  nem. A QE2 állami szinten további eladósodást jelent, ami a dollár értékcsökkenéséhez vezet (ami persze infláció, de nem ez a lényeg). Ugyanis az amerikai feltételezés szerint a dollár túl van értékelve a Ÿ-hoz képest, és ezért a kínai áru túl olcsó, az amerikai pedig túl drága. Ez túlzott importálást és csökkent exportálást generál. – Azt már nem gondolják végig, hogy az amerikai multik Kínában mindig olcsóbban fognak gyártani, mint Amerikában. Csakhogy az USA $ értékcsökkenését az € nem fogja követni, mert erre Angela Merkell allergiás (szerencsénkre). A következmény pedig az lesz, hogy az EU exportja drágává válik az USA-hoz képest (és akkor más országokról: Oroszország, Brazília, stb. nem is beszéltünk). Végeredményben el fog indulni egy világméretű kereskedelmi háború és egy globális infláció, ami pontosan követni fogja az amerikai inflációt. Ugyanis a világ minden jegybankjának el kell dönteni: leértékel, vagy megöli az ország exportlehetőségét. De itt még nem áll meg a menet, mert a totális kereskedelmi háborúnak vannak még titkos fegyverei. Az egyikkel már megismerkedhettünk: Kína visszafogta ritkaföldfém exportálásának ¾ részét. Az amerikai high-tech ipar máris szarban van (erről korábban már írtam). De be lehet még vetni a védővámokat, a tőkemozgás berekesztését, export tilalmat, és ki tudja még mit. Egy dolog egészen biztos igaz, különböző áruk fogyasztói ára az egekbe fog szállni (emlékeztek 2008-ban a rizs mizériára? Azóta se lett olcsóbb).  Az egész világ lesz a vesztes, nem csak Amerika, pláne ha elveszíti a $ tartalékvaluta szerepét (el fogja!).

Van még egy kérdés, lesz-e nyertes? Igen, aki fix kamatra, hosszúlejáratú, nagyösszeggel tartozik.  

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ 

Mi az a Walmart, eszik-e vagy isszák? A Walmart = Amerika legnagyobb áruházlánca, olyasmi mint nálunk az (mondjuk) Auchan. És hogy miért pokol ott dolgozni? Nos, mesél erről egy beavatott, én csak lefordítottam magyarra, azok részére, akik azt hiszik, hogy csak nálunk szar minden.

Köszönhetően az utóbbi időben végrehajtott tanári létszámcsökkentésnek, középiskolai tanári állásomat magam mögött tudva, felcsaptam  Walmart polcfeltöltőnek. Amíg tanár voltam a hétvégeken nem láttam az unalomtól, de most vasárnaponként 8 órán át részt vehetek a „kerüld a vevőt” elnevezésű társasjátékban, ami a  nap végére öngyilkossági gondolatokat lop az ember agyába. Kérdezd meg. hogy miért játszom ezt a társasjátékot? Látod, erre még nem jöttem rá. Példának okáért a  múlt héten éppen akkor álltam egy középkorú anya mögött, amikor rákiáltott a gyerekére, hogy dobjon egy játékot, pont a sajtok közé. Mondtam neki „ne zavartassa magát, majd mi kiszedjük. Elvégre ezért tartanak minket” A vevők idegesítőek, de nem a legidegesítőbbek manapság. Arról van szó tehát, hogy ugyanúgy részidőben dolgozom, mint annyi sok millió másik amerikai. A kormány szerint az ilyenek mint én, nem munkanélküliek, és ezért a hivatalos statisztikában nem is vagyunk benne. Bár az a statisztika még így is meglehetősen lehangoló. Ugyanis a hivatalos munkanélküliség 9,6 %, ami mellett 15 millió amerikai munkalehetőség után lohol. Gondolom a Walmart jobb, mint a munkanélküliség, de fillérekért dolgozni árt az önbecsülésnek.

A múlt évben a Walmart 14 milliárd dollár tiszta hasznot könyvelhetett el, amivel sikerült magát felhozni a Fortune 500 lista elejére. Ez a kimagasló eredmény kifejezetten annak köszönhető, hogy alkalmazottjainak a lehető legkevesebbet fizeti a törvény betartása mellett. A Walmart fizetésből egyszerűen nem lehet megélni, ha van gyereked, vagy/és egy krónikus betegséged. Szerencsére nekem egyik sincs. Azonban a munkatársaim közül többen gyermeket nevelnek, ami csak úgy lehetséges, hogy állami segélyt is kap a számlái kifizetéséhez. Különben a munkatársaim roppant  vegyes társaságot adnak. Vannak bevándorlók, kevéske nyelvtudással, de vannak diplomások is, akik egy igazi gazdasági visszaesésnél ilyen munkahelyeken kötnek ki. Aztán vannak közöttünk nyugdíjasok, némelyik olyan öreg, hogy a bevásárlókocsiba kapaszkodik helyváltoztatás közben. A vezetőség véleménye szerint nagyon hasznosak, mert a kijárathoz lehet őket állítani a potenciális tolvajok elriasztása végett. Még nem volt alkalmam megkérdezni egy ilyen jó hetvenes férfit, hogy miért dolgozik még mindig, de van olyan érzésem, hogy nem a vonzó egyenruha miatt. Minden valószínűség szerint ezek azok a nyugdíjasok, akiknek nyugdíját elveszítették a nyugdíjalap kezelők és kénytelenek dolgozni az egészségbiztosításuk miatt. Na meg azért, hogy ne haljanak éhen. Szar dolog, ha az életed alkonyán arra kényszerülsz, hogy a kijáratnál a vevőktől elkérd a blokkot, nem loptak-e véletlenül.

Bár vegyes banda vagyunk, valamiben egységeseknek tűnünk. Munkánkkal kapcsolatban némák vagyunk mint a sír. Walmart 1 millió munkahelyet biztosít az USA-n belül, de ennek az egymillió alkalmazottnak bér, juttatások és munkakörülmények területén az érdekérvényesítési lehetősége nulla. A vállalat szakszervezet ellenessége példanélküli. Munkába állás előtt végig kell nézni egy videót, aminek egyetlen célja, hogy a „szakszervezet” szót még a szánkon se ejtsük ki.  Mindez ideig két esetet tartanak nyilván – mind a kettő Kanadában történt – amikor az alkalmazottaknak sikerült szakszervezetbe tömörülni. Mit gondolsz mi történt? Walmart mind a két telephelyét bezárta és eladta.

Itt dolgozni demoralizáló, mert szembe kerülsz a ténnyel, hogy az itt árult ruházati cikkeket a Harmadik Világban gyártották, ahol filléres órabérekért gebednek meg a nők. A játékosztály teli van plasztik játékokkal, amelyek heteken belül szeméttelepekre kerülnek. A Walmrt épület helyet ad a McDonald’s-nak is, ahol a lehető legegészségtelenebb ételeket árulják. Ez a rohadt nagy Walmart semmi olyat nem tesz, ami az emberiség hasznára válna.

Walmart kalapáccsal veri a fejünkbe, hogy mi a vevőkért vagyunk itt. A fészkes fenét, én azért vagyok ott, mert várom a szaros fizetésem átutalását, hogy megvegyem magamnak a legszükségesebbeket. Nem bánom, nevezz  pesszimistának, de a gazdaság helyrebillenését én a fizetésem átutalásakor nem veszem észre. A szobatársam (akivel együtt fizetjük az albérletet) 300 jelentkező közül kapott egy szar állást. Azt írtam, hogy „szar állást”, valójában azt gondoltam, hogy „lehetőséget házimunka végzésére”. De ne legyünk elégedetlenek – mondtam neki biztatóan – egy szar állás is jobb, mint a munkanélküliség. Különben is Walmart, egyenlő Amerika. Alulbérezett munkaerő felpucolja a szemetet, az olcsó kínai szemetet vásárló, rosszul táplált vevők után.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

„When And How the Jewish People Was Invented” (Mikor és hogyan találták ki a zsidó népet) címen írta meg könyvét Dr. Shlomo Sand a Tel-Aviv University európai történelem professzora. Sand professzor könyvében kifejti, hogy a „zsidó nemzet” fogalma egy olyan mítosz, amit alig több mint 100 éve találtak ki, kizárólag azért, hogy az Izrael állam megteremtésének jogosságát bizonyítsák. – Az előző szavakkal kezdtem el ismertetőmet 2009. November 16-án, vagyis majdnem napra egy évvel ezelőtt, és a következőkkel folytattam – Nézetének közreadása előtt Dr. Sand mindenre kiterjedő történelmi és archeológiai vizsgálatot folytatott nem csak a fentiekben vázolt állítás igazolására, de több más ellentmondásos „tény” cáfolására is. Állítása szerint a zsidók soha nem hagyták el a Szentföldet. A ma élő zsidók nagy többségének semmi történelmi köze sincs az Izraelnek elnevezett területhez. Dr. Sand szerint alig több mint száz évvel ezelőtt a zsidók úgy gondolták, hogy ők azért zsidók, mert egy közös vallás hívői. A XX. századfordulón a cionista zsidók ezzel a nézettel szembefordultak és belefogtak egy nemzeti történelem kitalálásába, belopva azt az ötletet, hogy a zsidók a vallásuktól függetlenül, mint „nemzet” léteznek. Ezt követte az a zsidó „kötelesség”, hogy a száműzetésből visszatérjenek az „ígéret földjére”, ami a judaizmustól teljesen idegen. A cionizmus megváltoztatta Jeruzsálemmel kapcsolatos képet is. Korábban Jeruzsálem volt az a hely, ahová vágytak, de nem ahol élniük kellett. A zsidók 2000 éven keresztül távol maradtak Jeruzsálemtől, de nem azért, mert nem tudtak volna visszatérni, hanem azért, mert a vallásuk megtiltotta, hogy visszamenjenek még mielőtt a messiás megjelent volna. Bevallása szerint Dr. Sandot a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor a bibliai időkből származó archeológiai bizonyítékokat vizsgálta. Korábban csak úgy, mint minden más zsidó, magától érthetődőnek vette, hogy a zsidók Júdeában éltek, ahonnan a rómaiak i.u. 70-ben elűzték őket. De miután elkezdte keresni a bizonyítékokat, rájött, hogy Dávid és Salamon királysága mindössze legenda volt. Ugyanez a helyzet a száműzetéssel is, állítja Dr. Sand. A zsidóságot nem lehet a helyére rakni száműzetés nélkül. De a történelemmel foglalkozó könyvekben a száműzetés leírásával kapcsolatban, semmi se találtható. Semmi. Az ok egyszerű, a rómaiak senkit se száműztek. Tény az, hogy a palesztinai zsidók majdnem kizárólag parasztok voltak, és a bizonyítások szerint a földjeiken maradtak. Egy alternatív elmélet sokkal valószínűbb. A száműzetés mítoszát a korai keresztények találták ki, hogy a zsidókat áttérítsék az új hitre. A keresztények a későbbi zsidó generációkkal el akarták hitetni, hogy őseiket Isten által elrendelt büntetéskén űzték el a földjeikről. Viszont ha nem volt száműzés, akkor hogy szóródott szét oly sok zsidó a világban mielőtt a modern Izraeli állam biztatta volna őket, hogy térjenek „vissza”? Dr. Sand úgy gondolja, hogy közvetlenül a keresztény vallásalapítás előtt és után, Judaizmus egy prozelita vallás volt, mindent megtett az áttérítésért. Ezt a tényt a korabeli római könyvekben megemlítik. A környéken utazó zsidók próbálkoztak térítéssel Jemenben, az Észak-afrikai berbereknél, évszázadokkal később a Kazár birodalomban (ami napjainkban Oroszország déli része), ahol a teljes lakóság áttért, és belőlük lettek a közép- és kelet-európai askenázi zsidók. Ezzel kapcsolatban Dr. Sand felhívja a figyelmet arra a furcsa önámításra, amiben az izraeliek élnek. Nemrég az újságok beszámoltak új ásatási eredményekről, ami szerint a Kazár birodalom fővárosát felfedezték a Kaspi-tenger mellett. Ha viszont a zsidók többsége nem hagyta el a Szentföldet, akkor hová lettek? A választ az izraeli iskolákban nem tanítják, de a korai cionista vezetők, beleértve David Ben Guriont is (Izrael első miniszterelnöke) úgy gondolták, hogy a palesztinok az eredetileg ott élő zsidók késői leszármazottjai. Úgy gondolták, hogy a zsidók áttértek az iszlám hitre.

Most viszont be kell jelentenem, hogy Sand professzor könyvét lefordították magyarra és a Kairosz kiadó meg is jelentette. Továbbá, ez alkalomból Ágoston Dániel egy hete „Hogyan alkották meg a zsidó népet” cím alatt írt egy könyvajánlót az ellenkultúra.info-ban, amit átvettem és szó szerint közlök a több oldalról történő (diverzifikált), megvilágítás végett. Íme:

A napokban látogatott hazánkba Dr. Shlomo Sand,  a Tel Aviv Egyetem történészprofesszora, hogy a magyar közönségnek is bemutassa a Kairosz Kiadó jóvoltából immár magyarul is olvasható – 19 nyelvre lefordított -, „Hogyan alkották meg a zsidó népet?” című vaskos tanulmánykötetét, amely 2008-as megjelenése óta alighanem a legnagyobb szálka a cionista politika szemében.

Könyve megírására elmondása szerint az inspirálta a professzort, hogy képtelen volt tovább nézni azt a rendszerré épített történelmi, kulturális és politikai hazugságözönt, amellyel Izrael Állam a maga létét, identitását és jogosultságát próbálja igazolni. Bevezetőjében ezt írja: „E könyv megírása nélkül nem lettem volna képes továbbra is Izraelben élni. Nem hiszem, hogy a világot könyvek változtatják meg, de amikor a változás elkezdődik, az emberek új könyvek után kutatnak. Talán jóhiszemű a feltételezés, de azt remélem, hogy a jelen mű ezek közé tartozik.”

Könyvében – ahogy arra a címéből is következtetni lehet – Dr. Sand nem kevesebbet állít, minthogy a zsidó nemzet fogalma, vagyis a cionizmus, amely alibiként szolgált Palesztina 1948-as megszállására, nem más, mint egy alig száz évvel ezelőtt kitalált mítosz.

Állítását, azzal támasztja alá, hogy a zsidókat soha sem űzték ki a Szent Földről, s a mai zsidók többségének nincs semmiféle történelmi kapcsolata azzal a földdel, amelyet ma Izraelnek neveznek. A rómaiak általi kiűzetés egyetlen „bizonyítékául” ugyanis csak a Bibliában leírt történet szolgál, amelynek történelmi hitelességére adni egyszerúen szólva is képtelenség. Ezenkívül viszont semmiféle írásos dokumentum nem létezik erre a feltételezett esetre. Sand számára nem kétséges: ügyes és okos cionisták találták ki azt a zsidó népet, amelyre hivatkozással Izrael Állam meghozza törvényeit, s amelyekkel – többek között – jogot formálhat az ottani őslakos nép szisztematikusan kiirtására a világ szeme láttára (és szégyenére).

Dr. Sand fő érve szerint száz évvel ezelőtt a zsidók csak a közös vallás alapján tekintették magukat zsidóknak. A XX. század elején a cionisták (élükön Theodor Herzllel) azonban elvetették ezt a nézetet, és egy nemzeti történelem megalkotásához láttak, amely arra a kitalált állításra épült, hogy a zsidók a vallástól függetlenül is önálló népként léteztek. A zsidók vallási alapú meghatározása alapján azonban, a judaizmus eszméjétől idegen az a gondolat, hogy a zsidóknak vissza kell térniük az Ígéret Földjére. Ennek hagyományát egyébként a Neturei Karta nevű ultra-ortodox zsidó szervezet ápolja, s következetesen képviseli azt palesztin párti tüntetések és egyéb lobbi-tevékenységek formájában. Sand szerint „a cionizmus megváltoztatta Jeruzsálem gondolatát. A cionista mozgalmat megelőzően, a szent helyek a vágyakozás helyeit jelölték meg, nem pedig a tényleges lakóhely lehetőségét. A zsidók kétezer évig nem azért maradtak távol Jeruzsálemtől, mert oda nem volt lehetőségük visszatérni, hanem amiatt, mert vallásuk megtiltotta nekik az oda való visszatérést a messiás eljöveteléig.”

Shlomo Sand könyve a maga tudományos igényességével és alaposságával állít kérdőjelet, a zsidósággal kapcsolatos összes alapvetőnek tartott identitásbeli (nép?, nemzet?, vallás?, etnikum?), származási (askenázi, kazár, spanyol, jemeni, berber, görög, szláv, német zsidótípusok), illetve történelmi mesék és realitások (Mózes, Dávid alakja, kivonulás Egyiptomból) mellé, szembesítve ezeket egymással, hogy végül rámutasson: a szekularizálódott, vallását nem folytató, héberül nem tudó, a zsidó hagyományokat nem követő zsidó – vagyis Izrael Állam lakóinak cirka 80%-a! – valójában nem tekinthető zsidónak.

Miért is? A zsidók közötti legfőbb összekötő kapocs ugyanis a zsidó vallás, ami azonban a szekularizálódott világban elgyengült. Példával élve: a magyar akkor is magyar, ha ateista, hiszen Magyarországon él, magyarul beszél, magyar ételeket eszik, magyar hagyományok szerint viselkedik, s adott esetben magyar értékrendek szerint is gondolkodik. De mitől zsidó egy jemeni arab, egy ateista szovjet menekült, vagy egy, az USA-ból Izraelbe „hazatelepült”, szekularizálódott pénzember? Mi a közös bennük? „A zsidóság mindig is jelentős vallási kultúra volt, amely azonban sokfélesége miatt nem tekinthető különös vándorló népnek” – nyomatékosítja Sand, aki önmagát is második generációs vallástalannak nevezi. „Izrael Államban már az olyan vallástalan zsidók vannak túlsúlyban, akik nem hisznek Istenben, de hisznek abban, hogy Isten nekik adta Izraelt!” – vélekedik Sand.
E tanulmánnyal pedig igazolást nyernek azok az állítások, miszerint ilyen égbekiáltó hazugságokra épül a velejéig erőszakos, despotikus, fajgyűlölő izraeli politika, ahol a mai napig nem köthet törvényes házasságot egy zsidó egy nem zsidóval, illetve a hazatérési törvény néven ismert fajtörvény értelmében nem telepedhet le Izraelben nem zsidó! Sand pedig egyenesen leszögezi: „a cionistáknak az Ószövetség, valamint ‚a zsidó nép száműzetésének’ emlékezete nélkül nem lett volna jogalap az arab Jeruzsálem bekebelezéséhez”.

A rendkívül alapos és megalapozott tanulmány olvasása után, a tények tekintetében pedig nincs okunk kételkedni abban, hogy ez a könyv a változás könyve lesz, a tisztánlátási igénnyel fellépő XXI. század könyve. Ezt annál is inkább hihetjük, mert valójában nem előzmények nélküli húrokat penget Sand, gondoljunk csak Fred Leuchter, David Irving, David Cole, Dr. David Duke tényfeltáró kutatásaira, vagy éppen Roger Garaudy másfél évtizede világot látott, híres munkájára, Az izraeli politikát megalapozó mítoszokra. A trouville, mivel Sand (David Colehoz hasonlóan) maga is zsidó.

Sand a könyvbemutatója végén egy nagyon érdekes, groteszk ellentmondásra is felhívta a figyelmet: száz éve, de még tíz éve is az volt „antiszemita”, fajgyűlölő, aki a zsidókat, mint külön fajt merte felfogni. Napjainkban, Izraelben és az USA-ban már az számít antiszemitának, aki kételkedik a zsidó genetikusok új – némileg a sztalinista Liszenkót idéző – eredményeiben: a zsidógén létezésében, vagyis abban, hogy a zsidó igenis egy külön faj! Sand szerint erre a mítoszra azért van szüksége Izraelnek, hogy az elszekularizálódott vallás helyett legyen valami olyan egyetemes, kétségbe nem vonható összekötő kapocs a hihetetlenül tarka, soknyelvű, elütő kultúrájú és múltú „zsidó nemzet” tagjai között, amire, mint közös nemzeti sajátságra hivatkozni lehet. Shlomo Sand meg van győződve arról, hogy ez utóbbi megint csak egy tudományos blöff, amelyet Izrael érdekében felkaroltak az Amerikában élő zsidók, s ahol az ottani sajtó már szinte naponta emlegeti, mint tényt. „Természetesen zsidógének nincsenek, de ha mértékadó genetikai körök mégis bebizonyítanák, hogy vannak, akkor nyilvánosan visszavonom és elégetem ezt a könyvet. Ezt megígérhetem”.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Az esti hírekben 10 percen át azt hallgattam, hogy Lacika agyhalott. Utána jött a vörös iszap és nyolcadszor végignézhettem ugyanazt a képsor, ahol a hömpölygő vörös iszap felborít egy fehér gépkocsit. Vártam, mikor ejtenek három szót arról, hogy „rálőttek a Pentagonra”, de ez nem hír, ezzel szemben Lacika, a másfél éves agyhalott az hír.

Szóval kedden a kora reggeli órákban több mint hat lövést adtak le a Pentagon ablakaira egy mesterlövészek által favorizált, nagy kaliberű fegyverből. Majd 3 nappal később megismételték a lövöldözést, ez alkalommal a Pentagonhoz közel álló Tengerészgyalogos Múzeum ablakaira leadott 5 lövéssel. Nem kívánom taglalni a támadás jelentőségét, de az kifejezetten meglepő volt, hogy a hivatalos amerikai közlemény a lövöldözést „véletlenszerű” eseménynek tüntette fel. Igaz, hozzátették, hogy szoros vizsgálatot rendeltek el, nincs-e az esemény mögött valamifajta összeesküvés. Szóval, ha a nép elégedetlenkedik – bőven van miért – akkor az összeesküvés.

Természetesen annak sincs hírértéke, hogy az esettel kapcsolatban megszólalt az Orosz Titkosszolgálat (SVR), némi profi magyarázatot tárva a figyelő fülek részére. Ezek szerint – hátha nem tudjuk – Washington a világ legjobban védett városa, amit az igen jól kiképzett, professzionális mesterlövő csoport tesztelés végett „támadott meg”, alkalmazva a „relokációs” és „hangzavarás” technikákat, az ellenség, ez alkalommal, a Kormány ellen.

Mik is ezek? A „relokációs” technika lényege néhány lövés leadás egy bizonyos helyről, ahonnan a lesipuskás észrevétlenül egy másik helyre megy át, még mielőtt az ellenfél meg tudná állapítani, honnan jött a lövés, és ellentámadást tudna végrehajtani. A „hangzavarás” lényege, az igen erős hang (például repülőgép felszállása egy közeli repülőtérről) keletkezésével egy időben adni le a lövéseket, amit így nem lehet meghallani. Mindkét technikát titkosszolgálati megbízatásoknál, gerillatámadásoknál alkalmazzák.

Akkor  most ugorjunk át Franciaországba, ahol csoportokba verődött fiatalok üzleteket fosztanak ki, gépkocsikat gyújtanak fel, és utcai csatát vívnak a rendőrökkel [na ebből néhány kocka átjön a magyar tömegtájékoztatás szűrőjén]. Névlegesen a nyugdíjkorhatár felemelése miatt, de valójában a nép lázong a saját elitje ellen. Nem csoda, hogy az amerikai elitnek is kezd teli lenni a gatyája. Van miért. Már a New York Times vezércikke is felhívja a figyelmet az amerikai jövedelmek között húzódó rés folyamatos  bővülésére (Income Inequality: Too Big to Ignore) A TIME magazin egy árnyalattal merészebb megfogalmazást enged meg magának: „Will the Federal Reserve Cause a Civil War?” Azaz „Az amerikai jegybank intézkedésének lehet-e polgárháború a következménye?” A cikkíró megállapítja, Amerika a fellázadás küszöbén áll.

De hadd idézzek egy teljes bekezdést a cikkből: „What is the most likely cause today of civil unrest? Immigration. Gay Marriage. Abortion. The Results of Election Day. The Mosque at Ground Zero. Nope. Try the Federal Reserve. November 3rd is when the Federal Reserve’s next policy committee meeting ends, and if you thought this was just another boring money meeting you would be wrong. It could be the most important meeting in Fed history…” Ami valahogy így hangzik magyarul: Mi lehet napjainkban az állampolgári nyugtalanság legvalószínűbb oka? A bevándorlók, melegek házassága, abortusz, a választások eredménye, a lerombolt WTC torony helyére épülő mecset? Egyik se. Tippelj a FED-re (amerikai jegybank). November 3-án fejeződik be a Jegybankpolitikával foglalkozó bizottság ülése, és ha azt hiszed, hogy ez is egy unalmas gazdasági összejövetel volt, akkor hatalmasat tévedsz. Lehetséges, hogy a FED történetében ez lesz a legfontosabb összejövetel….

Független közgazdászok október 7-én kiadott közleménye az alábbi címet kapta: Obama Set To Flee America As US Dollar Faces 50% Devaluation = Obama készül megnyúzni Amerikát a dollár 50 százalékos leértékelésével. — nem vitás a világgazdaság olyan közel áll az összeomláshoz, hogy a Világ Bank szokatlan figyelmeztetést adott közzé, („A tervezett dollár özön veszélyezteti az ázsiai gazdaság stabilitását.”) egy nappal azt követve, hogy Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter megesküdött, hogy a dollár nem lesz leértékelve. De egy további nappal később ugyanez a pénzügyminiszter az amerikai médiának úgy nyilatkozott, hogy „a gyengébb dollár most a nemzet érdekét szolgálná.”

Kína természetesen értett a szóból és azonnal leállította az USA felé irányított ritkaföldfémek exportjának 73 százalékát (amiről néhány napja már beszámoltam), valamint járőr naszádokat küldött vissza a japán fennhatóság alatt álló Senkaku szigetek köré, amit nem olyan régen állított le. Ez egy potenciális konfliktus helyzet, mert Amerikának Japánnal szövetségi szerződése van, tehát a japán szigetek megvédése „kötelező”. Máskülönben feltételezhető, hogy a kínaiak álláspontja szerint, Amerika már nem sokáig lesz képes nemzetközi hadműveletekre, mert egy küszöbön álló polgárháború le fogja kötni a teljes katonai erejét. És akkor most már tényleg itt az ideje, hogy foglalkozzunk ezzel a küszöbön álló polgárháborúval. Tény az, hogy az amerikai tömegek elveszítették bizalmukat a kormányukkal szemben. Mondjuk ez már rég bekövetkezhetett volna, de az amerikaiak lassú felfogásúak. De nem csak a bizalmuk  van oda, de arról is meg vannak győződve – és nem alaptalanul – hogy az amerikai elit romlásba viszi az országot. Azok, akikben még volt némi bizalom, a héten kaptak egy hatalmas pofont. Pergessük vissza az eseményeket. Az amerikai bankházak a felelőtlen kölcsönzéssel gazdasági  válságot okoztak, aminek egyik következménye az amerikai magánnyugdíj pénztárak bukása volt. Emberek tízmillióinak oda lett a nyugdíja. Ezzel egy időben, bár a bank vezetők hihetetlen összegeket vágtak zsebre, a bankoknak hatalmas vesztességet kellett elszenvedni. Ebből a szarból az állam húzta ki őket úgy 1.000 milliárd $ tálcán történő átnyújtásával, amit  természetesen az adófizetők dobnak össze. Most az adófizetők pénzével megmentett bankok nekimentek az adófizetőknek. Kiadták a tartozások behajtását arra szakosodott gengsztereknek, akik kegyetlen behajtásokat indítottak el, nem egyszer hamisított bizonylatok alapján, minimális hátralék esetében is. De ez semmi, most jön még a java. A megmentett Bank of Amerika, és JP Morgan Chase & Co. megvették néhány százezer családi ház adóhátralékát az illetékes önkormányzatoktól, és ezeket is behajtják a ház elárverezésével való fenyegetés segítségével. Ez természetesen kijózanítóan hatott a széles néprétegekre.

És mivel ez a kijózanodás boritékolható volt, az oligarchák sugallatára a Kormány elrendelte szövetségi katonai egységek kiképzését a lázongó lakósság ellen. Tette azt annak ellenére, hogy hatályos törvény egyértelműen tiltja szövetségi katonák belföldön történő felhasználását rendfenntartásra.

Nem  csoda, hogy az FBI jelentés szerint az amerikaiak tömegesen vásárolnak fegyvereket, de a lőszer fogyasztás alacsony marad. Ez egyértelműen arra utal, hogy a fegyvereket nem használják, csak tartalékolják „szükség esetére”, ami alatt a bűnözés növekedését, sőt tömeges zavargásokat kell érteni egy gazdasági összeomlás miatt.

Megint a TIME magazin egyik utolsó cikke: The Secret World of Extreme Militias = Szélsőséges milicisták titkos világa. A cikk figyelmeztet, hogy sok százezer, esetleg több millió amerikai vesz részt katonai tréningen, hogy bármilyen rendőri vagy katonai erővel szemben fel tudják venni a harcot, akiket a Washington által támogatott elit küldhet ellenük. Ezt a szomorú tényt némileg alátámasztja az FBI néhány napos jelentése: over 57,000 US police officers were attacked in 2009 = 2009 folyamán 57.000 esetben támadtak rendőrökre. A cikk világosan feltárja, hogy a gazdasági összeomlás (economic collapse) alatt álló országban a törvények elveszítették hatékonyságukat.

Az SVR adta közzé az alábbi térképet, amin fel van tüntetve a „legvalószínűbb szcenárió” a polgárháború lefutására, ami majdnem teljes mértékben azonos Igor Panarin, orosz csúcs-diplomata figyelmez- tetésével, aki már egy ideje állítja, hogy 2010 lesz az-az év, amikor az USA felbomlása beindulhat. Sajnálatos módon, bár George Washington az USA első elnöke, majd 200 évvel később Dwight David „Ike” Eisenhower az USA 34. Elnöke figyelmeztette a népet a Kormányok igazi arcára. A nép – saját kárára -, nem vett róla tudomást. Azonban Washington, és az amerikai oligarchák még rosszabbul fognak járni. Megint csak az SVR jelentés szerint – és logikáját nem lehet kétségbe vonni – amennyiben Amerika képtelen volt egymillió jól kiképzett katonával megnyerni a Vietnámi háborút, lényegében  parasztokból verbuvált hadsereggel szemben, durván 400.000 km² területű országban, akkor hogyan nyerhet fegyveres felkeléssel szemben akár csak egyetlen államában is, mint például Montana, a maga megközelítőleg 500.000 km² területével, és közel 1 millió felfegyverzett lakosságával?

Az előttünk álló szörnyű eseményekkel szemben, ami az USA-ban elindult, de már is kezdi megrázni az egész világot, és ami valamilyen, nem pontosan megjósolható formában el fog érni minket is, a legjobb egyéni védekezés a szükséges információk beszerzése és a felkészülés. Ma már az Interneten több, magyar nyelvű, felkészítő poszt is fellelhető. Ha majd dörömbölnek az ajtódon, ha majd nem lesz elég élelmiszered, és éhezni leszel kénytelen, ha  majd szeretteid élettelen testét fogod magad körül látni, nem mondhatod, hogy időben nem lettél figyelmeztetve.

___________________________________________________________
___________________________________________________________

A Gyermek és Felnőtt Pszichiátria Amerikai Akadémiájának Kiadványában (Journal) napvilágot látott jelentést röpítette világgá  az AFP (Agence France–Presse), ami szerint a 13 és 19 év közötti amerikai ifjak 50 százaléka (lányok 49 %, fiúk 51 %) kielégíti a kóros elmeállapot kritériumát. Huszonöt százalékuknál a jelenség olyan súlyos, hogy akadályozza a mindennapi életvitelüket. Huszonkét százalékuknál a mentális rendellenesség foka nem csak a mindennapi tevékenységet teszi lehetetlenné, de komoly szenvedést okoz.

Ehhez már csak én teszem hozzá, hogy ezek az ifjak fogják 10 éven belül képviselni a fiatal amerikaiakat, akikből katonák, politikusok, banki és kereskedelmi alkalmazottak, stb. lesznek. A kérdés az, hogy az érintett 50 százalékot parkoló pályára állítják-e (mondjuk mint segélyből élő munkanélkülit), vagy a katonai pályára lépnek, illetve elhelyezkednek a civil életben? Mert, ha ezeket válogatás nélkül rászabadítják a világra, akkor az isten irgalmazzon nekünk.

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A Római Klub 35 évvel ezelőtt megjósolta, hogy a világ erőforrásai a XXI. században ki fognak merülni, ha az Emberiség folytatja a pazarlást (ha nem, akkor csak a XXII. Században 😀 ). A mai klímaszkeptikusok szülei kiröhögték a Római Klubot, viccet csináltak a jelentésből, ma meg már a pík olajtól retteg a világ. Ugyanis az átlagos konzum-idióta agyáig csak az jut el, hogy nem lesz benzin. Meg sok más sem…. Jelentem az első fecskék már a kertben repkednek.

Néhány hete olyan hangok hallatszanak, hogy ezek a fránya kínaiak alulértékelik a Yuant, és ezért Amerika nem tud exportálni. A G-20 Dél-Koreai találkozója nem is szólt másról, mint erről. Aztán az USA jól megfenyegette Kínát. Kína pedig – felteszem emlékeztetőül – export kvótákat írt elő a ritka földfémekre. Ez azért érdekes, mert a világtermelés 97 százalékát Kína adja, és a ritka földfémeknek (pl. lantán, neodímium) pótolhatatlan szerepe van a hibrid gépkocsik, nagyteljesítményű mágnesek, számítógépek meghajtói gyártásánál, hogy csak néhányat említsek.

Amerika jelezte, hogy ez a szabadpiac elleni lépés, amire Kína azt válaszolta, hogy a többi ritka  földfémre neki is szüksége van. A németek tervet dolgoznak ki az újrahasznosítás lehetőségeiről, és teli van a gatyájuk a félelemtől, mert a kínai kvótázás az exportjuk rovására mehet. Kína ki nem mondottan azt akarja, hogy ne a ritka földfém menjen a legmodernebb technológiához, hanem a legmodernebb technológiai menjen a ritka földfémekhez. Magyarul a németek kéretnek beruházni Kínába, és ott gyártani azt, aminek a technológiáját titokban akarják tartani. Íme az első erőforrás, amiből kevesebb  van, mint amennyire szükség lenne, de ettől még autózhatunk. 😀 .

A Führernek 65 évet kellett várnia ahhoz, hogy rendezzenek róla egy kiállítást Németországban. De Adolf Hitler türelmes volt. Igaz néhány éve már megjelent a viaszfigurája a berlini Madame Tussauds panoptikumában, de azt a nyitás után, mindjárt az első nap lefejezte egy látogató. Ezt követve a visszaállított figurát golyóálló üvegkalitkába rakták. Szóval Hitler türelmes, és nem hiába. Közvélemény kutatások szerint a németek 17 százaléka ebben a pillanatban úgy gondolja, hogy a zsidóknak túl nagy a befolyása, ami a cionista frazeológia szerint azt jelenti, hogy antiszemiták. Éppen ezért a kiállítók mindent megtettek, hogy a kiállítás még véletlenül se legyen „tisztelgés” Adolf Hitler emlékére. Például az amerikai hadsereg birtokában volt egy életnagyságú (156×120 cm) festmény Hitlerről, amit átadtak volna a kiállítóknak, de köszönték szépen, túl nagy. A Führer ekkorát nem érdemel. Persze, ha megnyeri a háborút….. 😀 , az egész más lett volna. Így viszont maradnak az aprócska képek. Valójában a kurátor Hans-Ulrich-Thamer félt, hogy egyesek szemébe néhány pillanatra könnyet varázsolt volna.

Minden esetre a kiállításnak van esélye arra, hogy egyfelől tiltakozásokat váltson ki, másfelől pedig hangos éljenzést a szélsőjobb csoportok részéről. Éppen ezért a kiállítás rendezői mindent megtettek, hogy Hitler még véletlenül se tűnjön hősnek (mellesleg nem is volt). Különben a németek elképzelése Hitlerről jelentős változásokon megy át. Nem olyan nagyon régen még egy idegbeteg roncs volt a berlini bunkerben eltöltött utolsó napjai alatt (lásd: A bukás című filmet). Majd a nevetség tárgya, amit a „Mein Führer” című filmben Helga Schneider komikus játssza el.

Minden esetre a kurátor borotvaéleken táncol, mert még mindig van jó néhány tabu, amit nem lehet átlépni. Az első nagy problémának mindjárt a kiállítás elnevezése mutatkozott. Az egyszerű „Hitler kiállítás”-ról szó se lehetett. Hamarjában összehoztak egy bizottságot azzal az egyetlen feladattal, hogy nevezzék el a kiállítást. Sok gitt rágás után megszületett a „Hitler és a német nép: Nemzet és bűn” frappánsnak éppen nem mondható cím. Különben a cím árulkodó, a rendezők semmiképpen nem akarták visszahozni a háború utáni álláspontot, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy „Hitler a tudatlan és ártatlan nép gonosz csábítója.” Ma már természetesen nem számít, hogy legalább 1941-ig a németek hatalmas többségének Hitler képviselte a Volksgemeinschaft-ot (emberi közösség). A németek magukat látták Hitlerben. Thamer szerint, aki a Müncheni Egyetemen történelmet tanít, az akkori német társadalomról a kialakult kép egyre halványabb.

Hitler egyenruháját és számtalan személyes tárgyát gondosan prezerválva Moszkvában őrzik, de ezekhez semmiképpen nem akartak nyúlni, mert az „ilyen emléktárgyak bemutatása átlépné a megszabott határt, hősnek kijáró tiszteletet kelthetne.” Ha ez igaz, és ennyire kell félni, akkor talán várhattak volna a kiállítással még egy másik 65 évet. De nem vártak, és a látogatókat, mindjárt a bejáratnál három Hitler portré fogadja: 1) Hitler a pártagitátor, 2) Hitler az államférfi, és 3) egy halotti fej fotómontázsa. A három kép rá van vetítve egy átlátszó ernyőre, ami mögött munkanélküli emberek, és egy égő ház előtt vidáman menetelő katonák láthatók. A diktátort sehol se mutatják egyedül. Mindig be van „ágyazva” emberek, politikusok, katonák közé. A pszichológusokat nem hiába alkalmazták tanácsadóként.

Szó ami szó, a kiállításra rányomja bélyegét Ian Kershaw, angol író, Hitlerről alkotott életrajza. Kershaw szerint Hitlert a tömeg szinte vallásos hittel imádta. 1936-ban Hitler a Nürnbergi Stadionban 140.000 ember előtt mondta „A mi időnk  csodája, hogy rám találtatok. Oly sok millió közül kiválasztottatok, és én megtaláltalak titeket. Németországnak ez a szerencséje.” – Mondjuk ez az öntelt hitleri mondat nem jött be. Különben a Német Történelmi Múzeumnak vannak bizonyítékai, amik alátámasztják Kershaw nézetét. Van egy kihímzett terítő, amit német nők készítettek Rotenburg an der Fulda városban. Ezen látható Hitlerjugend, barnaingesek (Sturmabteilung), és Bund deutscher Mädel csoportok kereszt formájú elrendezése, amint a templom felé menetelnek. A behímzett szöveg pedig így szól: „Az istenhez imádkozók.”

Érdekes  módon a kiállítás megemlékezik Hitler hamisított naplójáról, amit a „Stern” magazin leközölt. Ugyanakkor az 1943. Március 21.-én Hitler ellen megkísérelt merénylet nem kapott helyet, pedig a tény és a körülmények (Rudolf-Christoph von Gersdorff katonatiszt az idő előtt távozó Hitlernek szánt bombát már beélesítette és csak nehezen sikerült neki hatástalanítani) kiérdemelték volna a megemlítést. Végezetül a kiállítás „üzenete”:  Hitlerrel még egy jó ideig nem fejeztük be a dolgunkat. – Bizony, bizony. Mindegyik generációnak meg kell találnia a választ egy-egy történelmi ficam megtörténhetőségére. 

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________      

Fogadjunk, hogy az alábbi hír  nem fog megjelenni a magyar fővonalú médiában!

Aryeh Eldad parlamenti képviselő az izraeli Knessetben azzal a javaslattal állt elő, hogy az éppen Libanonban tartózkodó Mahmoud Ahmadinejad, Iráni elnököt gyilkolják meg, azaz hajtsanak végre egy merényletet ellene. A hírt tegnap (aza szerdán) az izraeli Yedioth Ahronoth napilap tette közzé. A teljes igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy Silvan Shalom miniszterelnök helyettes elvetette a javaslatot azzal a szöveggel, hogy Izrael nem gyilkol meg államfőket.

Ezek szerint Ahmadinejad jobban teszi, ha újra megválasztatja magát, mert élete attól függ, hogy államfő-e vagy sem. 😀

YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY
YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY

Mahmoud Ahmadinejad, iráni elnök, a mai napra tervezte libanoni látogatását (kíváncsi vagyok, hogyan fogja kommentálni a magyar média), ami egy oltári nagy fityisz az amerikaiaknak és persze az izraelieknek is. Többek között meg fogja látogatni a Libanon-Izrael határvidéket is, természetesen a libanoni oldalon, szemrevételezve hogyan haladnak az iráni segítséggel készülő újjáépítéssel. Előre sietett kijelenteni, nem szeretné, ha a libanoniak lekötelezettnek éreznék magukat.

Ahmadinejad természetesen sose mondta, hogy Izraelt le kell törölni a térképről, de Izrael államot nem tartják legitimnek. Máskülönben hatalmas tüske mind barack Obama, mind pedig Benjamin Netanyahu fejpárnájában, és szúrja is őket rendesen. Ahmadinejad urándúsítását nem tudják megbocsátani, mert Irán egyszer már – a sah idején – benne volt a nyugati szatyorban, és kurvára szeretnék visszagyömöszölni megint. Száz milliókat öltek bele az iszlám rezsim megbuktatásába, a CIA fele Iránon dolgozik, de valami félrekalkulálhatnak. Így aztán kitalálták az ENSz szankciókat Irán ellen. Ez nem volt nagyon nehéz, mert ugye az ENSz Amerika szivarzsebében van és azt szavaztatnak meg, illetve vétóznak meg, amit akarnak. Jó kis gittegylet, amit az is alátámaszt, hogy Kína a szankciókat (bár megszavazta – fog ő vitázni a jenkikkel!) magasból letojja, pont úgy kereskedik Iránnal, mint a szankciók előtt, sőt még jobban. Dél Korea kormánya kijelölt két állami bankot, hogy rajtuk keresztül bonyolítsák az évi 10 milliárd dolláros kereskedelmet Iránnal. A kormány szóvivő az újságírók kérdésére azt válaszolta: „Az iráni ház ajtaját bezártuk, de egy ablakot nyitva hagytunk.” Törökország nem csak fütyül a szankcióra, de az évi 5,4 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat 5 év alatt 30 milliárdra akarja felfuttatni Iránnal. Nem  csoda, hogy Iránt hidegen hagyja az amerikai zsidók által kitalált szankció.

A síita Irán „hadba állította” az iraki síita vallásos pártokat, hogy az Iszlám Misszió Párt jelöltjét, Nouri al-Malikit támogassák a miniszterelnöki választásoknál. A kereskedelmi kapcsolatokon túl Szíriának és Törökországnak igen jónak mondható kapcsolata van az iráni kormánnyal. De még Egyiptom is (régi amerikai lakáj) éppen most jelentette be, hogy közvetlen légi járatot indít Teheránba. Nem  csoda tehát, ha Ahmadinejad libanoni kiruccanását az amerikai zsidók „Izrael destabilizálásának” kiáltották ki (denounced as destabilizing by Israel) ami azt jelenti, hogy Bejrut és Teherán között valami fegyvervásárlási megállapodástól tartanak. Végül is a libanoni Hezbollah volt az egyetlen olyan ellenfele Izraelnek, akikkel szemben sikertelen volt a túlerőre támaszkodó lerohanási kísérlet.

Mindenesetre tényként elkönyvelhetjük, hogy a látogatás egyértelműen jelzi, hogy se amerikai se izraeli hegemónia nem létezik a régióban, és Irán, ha kell, spártai megszorításokat is felvállal függetlenségének a megőrzése végett.

WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW
WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW  

A magyar média (is) kussol, illetve enyhén jó híreket közöl a küszöbön álló európai gazdasági fellendüléssel kapcsolatban. Mintha a globalizáció nem azt jelentené, hogy az egész világ össze van kapcsolódva. Amerika pedig szarban van, igen nagy szarban van, az pedig Európára és ránk is ki fog hatni. Az amerikai számok nem csak vészjóslóak, de nincs semmi alap, ami ezeket a számokat jobbítaná. Amerika felszámolta magát, de ezt a tényt ügyesen el tudják rejteni az amerikaiak hatalmas többsége elől. Kérdés, meddig? Ott is kivárják a novemberi választásokat? Vagy addig húzzák, ameddig lehet? Nézzük a tényeket!

A sokmillió, és tovább növekvő amerikai munkanélküliséget az ingatlan buborékkal és a fedezetlen hitelek miatt bekövetkező financiális krízissel magyarázzák. Tökéletesen elfeledkezve arról, hogy évtizedek óta az amerikaiak, lassan de biztosan, munkahelyeket vesztenek azzal, hogy gyártókapacitásuk, információs technológiájuk, szoftverkészítési munkájuk, fejlesztésük és kutatásuk jelentős részét folyamatosan áttették Kínába és Indiába. A középosztály, fizetés helyett spekulációból tartotta el magát. A 8-10 ház „birtoklása” nem volt egy ritka jelenség. A háztulajdonos folyamatosan felélte a házai árnövekedéséből adódó különbséget. Nem termeltek, nem hoztak létre javakat, hanem az árnövekedésből éltek. Árnövekedésből származó pénzen vették meg a Kínában gyártott használati tárgyakat. A munkahelyek átvándoroltak tengerentúlra. És nem fognak visszajönni. 50 millió ember segélyen él, a segélyeket pedig fedezet nélküli pénzekből fizetik ki. Akinek állása van az a szolgáltató iparban dolgozik. A fodrász, a pincér, a kórházi ápoló, stb. munkáját nem lehet kínaiakkal elvégeztetni Kínában. Végül is, szigorúan hivatalosan, 2010 augusztusában 14,7 millió munkanélküli  volt Amerikában, akiknek 30 százaléka, vagyis 4,4 millió ember már több, mint egy éve nem talált állást. Nem hivatalosan a szám ennek háromszorosa. Hivatalosan, az elmúlt szeptemberben további 95.000 új munkanélküli lett, akik főleg állami alkalmazottak voltak.

Az amerikai gazdaság motorja a fogyasztás lenne, de az alacsonyabb fizetések és az elveszített munkahelyek miatt a  belföldi fogyasztás visszaesett, amire a fiskális politikának nincs kihatása. Magyarul a kormány nem tud új munkahelyeket teremteni. A kereslet folyamatosan csökken, csakúgy, mint az aktív dolgozók száma. A kormány gazdaság élénkítő csomagja kifulladt, az iszonyatos mennyiségű pénz nyom nélkül eltűnt. Semmi más nem maradt, mint az „új gazdaság” szlogen. 

Magyarországon az évi 100.000 új munkahely jól hangzott és a német autóipar honi terjeszkedése erre az irányra mutat, de az iránymutatás még nem jelent célba érést. A német gazdaság fellendülése jobb, sokkal jobb, mint várták. Ezért több adó folyik be és kevesebb kölcsönt kell felvenni, mint azt 2010-re betervezték. Számokban, eredetileg 80 milliárd € volt terítéken, de most úgy tűnik, hogy 50 milliárdból megússzák. Ennek oka az, hogy a német GDP a második negyedben 2,2 százalék növekedést mutatott.

Hogy a német autóipar jelen van Magyarország, az egy isteni szerencse, de semmi esetre se a kormány vívmánya. Ez természetesen nem kritika, csak tény, ami azt jelenti, hogy a 100.000-hez hiányzó mennyiség megteremtésével kapcsolatban senkinek semmi ötlete nincs – egyenlőre. A többit majd meglátjuk. De, ha növekedni is kezd a gazdaságunk, a szinten maradáshoz egy-két százalék édeskevés. Ha pedig nem tudunk kinőni a tartozásból (amit mindig terveznek, de sose sikerül), akkor csak egy út van előttünk, a nagyobb nadrágszíj meghúzás. Egyetlen kérdés csak az, hogy ez mikor következik be és hol? A haláltánc még hátravan.    

CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR

CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR-CAR

A Világban naponta sok ezer új könyv jelenik meg, én meg hetente ha egyet bemutatok, akkor az sok. Bevallom nehéz a válogatás. Megpróbálok olyan könyvekről írni, amiről úgy gondolom, hogy fikarcnyi esélyük sincs, hogy magyarra valaha is le legyenek fordítva, és a témát illetően érzek valami személyes affinitást. A 80 éves Gabriel Köpp könyve pontosan ilyen. Gabriel két évvel idősebb, mint én. 1945-ben mindössze 15 éves volt, amikor orosz katonák többször is megerőszakolták. Most, 80 évesen visszatekintve, megírta emlékiratait. Ha valaki megérti őt, akkor az én vagyok. Köpp asszony az utolsó pillanatban vette magának a bátorságot, hogy ne vigye magával a sírba azt, amiről az egész világ – ezért vagy azért – megfeledkezett, a Vörös hadsereg brutalitását.  

Mire valaki 80 éves lesz, 29200 nap van mögötte. Gabriel Köpp esetében, ebbe a 29200 napba belefért egy középiskola elvégzése, egy asszisztensi képzés, erős vonzódás a fizikához és a matematikához, és mivel Köppöt lenyűgözte az anyag legkisebb része, ezért tanulmányai végén fizikából doktorált, majd később elnyerte a professzor címet. Az életéhez tartozik még számtalan  barátság, ami fizikusokhoz, doktoranduszokhoz, kollegákhoz, Nobel díjasokhoz fűzte. Ennek ellenére az, ami mindössze 14 nap alatt történt vele, befeketítette a 29200 nap többi részét. Könyvének megjelenése útán az interjúvoló riporter a következők szerint számolt be a találkozóról:

Gabriel Köpp berlini lakásában, egy karosszékben ülve fogadott, és arról a bizonyos  14 napról beszélt, közben frissen főzött kávéval kínált, amihez sűrített tejet mellékelt. Ő maga hosszú, keskeny Kim márkájú cigarettát szívott, amit már alig lehet beszerezni Németországban. Megmutatta a falon lógó fekete-fehér fényképeket az édesanyjáról, édesapjáról és a nővéréről, akik közül már senki se él. De vannak fényképek a szülői házról, kívülrőlről és belülről egyaránt. A ház Schneidemühl német városban állt a Pomeránia nevű tartományban. A város ma a Pila névre hallgat, és Lengyelország északnyugati részén terül el. Ahol a ház állt, ma semmi sincs csak egy csupasz mező. Köpp magyarázatot fűzött a fényképekhez, ami a távoli múltat hozza vissza: a ház szalonja kristálycsillárral, az apja dolgozószobája (Herrenzimmer), és elbeszélés közben a narrátor akcentus váltása, elárulja a család gyökereit – Tack-ot ejtett ki Tag helyett (ami a Guten Tag társalgási formája).

Különben Gabriel Köpp lakásában kevés emléktárgy, vagy régi kacat található. Amikor tíz évvel ezelőtt a Aacheni Műszaki Egyetemről nyugdíjba vonult, átköltözött Berlinbe. Kérdezték is tőle, nem bánja-e meg, hiszen ebben a korban az emberek nemigen szoktak lakóhelyet változtatni. A kérdést egyetlen legyintéssel intézte el. Az mondta, nem számit, mert sose volt egy olyan otthona, ahová visszatérhetett volna, de ez – állítása szerint – sose zavarta. Mint ahogy – ellentétben sokakkal – az se zavarta, hogy a II. világháború után Kelet-Európából német nemzetiségűeket kitelepítettek. „Ezek az emberek klubokba járnak, és ott nagyokat emlékeznek, de engem ez hidegen hagy.” Ennek ellenére amit 14 nap alatt átélt, mialatt otthonából elmenekült, olyan traumatikus volt, hogy még ma se tud mindig nyugodtan aludni. Van, amikor enni se tud rendesen, és sokkal soványabb, mint ahogy szeretné. Hosszú élete folyamán mindent megkapott, amit az élettől kaphatott,  kivéve a romantikát. „Pechem volt” állítja, de érezni szavai mögött a kegyes hazugságot. „A háborút sokkal több nő élte túl, mint férfi. Akiket a túlélő férfiak közül megismertem, egy se ragadott magával. Különben is, egészen biztos nem éreztem volna semmit, akkor meg minek?” Az alatt a 14 nap alatt folyamatosan megerőszakolták, amikor is mindössze 15 éves volt, és előtte a szexről semmit se hallott.

Most írt egy könyvet arról a 14 napról, vagyis a megerőszakolásokról „Miért kellett lánynak születnem?” címmel. A könyv párját ritkító dokumentum, a maga nemében az első, amit egy olyan nő írt önszántából, akit a II.  világháború utolsó napjaiban többszörösen megerőszakoltak, és aki hosszú évekkel később leírta azokat a borzalmakat, amiket átélt. Könyvének írása közben nem talált szavakat, amelyeket a megerőszakolás helyett használhatott volna. Olyan kifejezéseket alkalmaz mint „a borzalom ideje” és „a pokol kapuja”. A megerőszakolókat  kegyetlenkedőknek, gazembereknek nevezi. Amikor megkérdezték tőle, miért volt képtelen pontosan leírni mi történt vele, megrázta a vállát és azt mondta „a szót (megerőszakolás) ki se tudom ejteni a számon.

Egy hason témájú könyvet („Egy berlini nő” címen) kiadtak közvetlenül a háború után, amit Gabriel Köpp elolvasott, de szerinte annak a könyvnek a szerzője egy 30 éves anonim nő. Más szavakkal, egy érett nő, akivel ellentétben, ő csak egy gyereklány volt. Nem könnyen ment bele, hogy a könyvet saját neve alatt adják ki, „de nem volt választásom, ki más írhatta volna?”

A szakemberek szerint az erőszakos nemi közösülés a nők részére egy dupla trauma. Először maga a cselekedett, aztán pedig, hogy titokban kell tartani, nem árulhatja el senkinek, nem „beszélheti ki magából”. Philipp Kuwert, trauma szakértő – pszicho-terapeuta a Greifswaldi Egyetemi Kórházban, a múlt évben felmérésbe kezdett, ami során 27 olyan nőt interjúvolt meg, akiket a II. világháború végén megerőszakoltak. A kézirat már kész, de még nincs kiadva. „Ez az első, és valószínűleg az utolsó ilyen tanulmány, mert a traumán áteső nők 95 százaléka már nem él.” Az „eseménykor” a 27 nő átlag életkora 16,7 év volt, és átlagosan tizenkétszer erőszakolták meg őket. Kuwert szerint a nők felének post-trauma szindrómája volt, amihez lidérces álmok, öngyilkossági gondolatok tartoznak, és az úgynevezett „elkerülési  viselkedés”. 81 százalékuk kijelentette, hogy az „esemény” nagymértékben kihatott a szexuális életükre, szándékosan kerülték a mélyebb érzelmek kialakulását. Kuwert azt állítja, hogy az erőszakos nemi közösülésnél semmi se vált ki nagyobb belső feszültséget egy nőben.

Birgit Beck-Heppner történész szerint, akit elsősorban a háborúk alatt elkövetett és elviselt erőszakoskodás érdekel, amikor egy katona erőszakkal közösül, nem csak „megaláz egy adott személyt”, de egyúttal „jelzést ad a megszállt civilek felé, hogy politikai vezetőik és hadseregük nem képes őket megvédeni.” Ez az oka annak, hogy ezek a megerőszakolások gyakran mások előtt történnek. Beck-Hepper, aki az epilógust írta Köpp könyvéhez, 38 éves, olyan korú mint Kuwert, vagyis ahhoz a generációhoz tartoznak, akik többé-kevésbé a náci-generáció unokái. „Az én generációm fel akarja tárni a II. világháború szörnyűségeit.” – Állítja Kuwert – „Lassan  kifutunk az időből” – teszi hozzá – „Pedig még sok dolgot kellene tisztázni. Igaz vannak dokumentumok, de a tanúk hamarosan kihalnak.” Kuwert szerint a valódi kép kialakításához elengedhetetlen az áldozatok történeteinek a kivizsgálása. Ugyanis „objektív trauma” nem létezik. Ezt a megállapítást Köpp története fényesen bizonyítja. Ismerve az előzményeket, az ember azt feltételezné, hogy Gabriel Köpp nem veszi szívesen a férfiak társaságát. A valóság ennek pont ez ellenkezője, Köpp a nők társaságát kerüli, de ha a pontos valóságot akarjuk leírni, akkor valójában ki nem állhatja őket. Könyvében leírja, miért?   

1945. január 25.-én Gabriel összecsomagolta a holmiját, készült a menekülésre. Az édesanyja többször rászólt, hogy siessen, mert az oroszok egyre közelebb jönnek a városhoz.  Azt is mondta neki, hogy ő maga követni fogja. Gabriel még aznap este akart az édesanyjával beszélni, de a nő el volt foglalva saját gondolataival. Még annyit se mondott el neki, hogy menekülés közben mi minden várhat rá. Az idős nő ma azt írja erről „bizonyos értelembe hagyta, hogy nekifussak egy kitartott késnek.” Másnap Gabriel és nővére elhagyták a házat. Édesanyjuktól el se búcsúzhattak. Felszálltak egy tehervonat egyik csúszó ajtós vagonjára, miközben a várost már az orosz tüzérség lőtte. A vagon apró ablakán kitekintve Gabriel rémülten vette észre, hogy a vonat délre tart, holott észak felé kellett volna menekülniük. Hamarosan a mozdonyt találat érte, a szerelvény megállt, de a vagon ajtaja be volt reteszelve. Gabriel felkapaszkodott az apró ablakra és átmászott rajta, nővére a vagonban maradt, akkor látta utoljára. Az ablakból a hóra esett és egy darabig hasalva maradt, mert lövések süvítettek a feje felett. A szerelvényről valahogyan mások is kiszabadultak, és rohantak egy tanya, majd egy közeli falú felé. Gabriel követte őket. A falúban egy pék beengedte a sütődébe. Hamarosan megérkeztek az orosz katonák és zseblámpával lányokat kerestek a sötétben. Az egyik elkapta Gabrielt. A következő nap egy másik házba kergették, ahol egy katona megerőszakolta, majd hamarosan újra egy következő katona. Másnap reggel belökték egy istállóba, ahol két férfi megerőszakolta. Aznap délután egy menekültekkel teli szobában bebújt az asztal alá. Amikor a katonák bejöttek az épületbe lányok után kutatva, az idősebb nők hangosan kiabálni kezdtek, „hol van a kis Gabika?” és kihúzták az asztal alól. „Éreztem, hogy gyűlik bennem a gyűlölet”, írja róla Köpp. A következő reggel, megint a nők voltak, akik belökték Gabrielt egy „mohó tiszt” karjaiba. „Megvetettem ezeket a nőket” – írja a könyvében. Ez így ment könyörtelenül két héten keresztül. Aztán elbújhatott egy tanyán, ahol a katonák nem találtak rá. 

Bár fogalma se volt, hol van, Gabriel írt egy levelet édesanyjának egy kék füzetébe. „Itt nincs senki, aki segítene rajtam. Bár csak itt lennél. Annyira félek, mert nem jön meg a „betegségem” (a szerkesztő megjegyzése: menstruációja), már tíz hete. Biztos vagyok benne, hogy te tudnál nekem segíteni. Oh Istenem, miért teszed ezt velem? Drága Édesanyám,  bár ne jöttem volna el nélküled.” Gabriel menstruációja 7 évig nem jött vissza. A nőgyógyászok ezt „orosz betegségnek” nevezték el. 15 hónap után Gabriel Hamburgban talált az édesanyjára. Meg akarta neki mutatni a levelet, amit akkor írt, de az édesanyja, aki azt hitte a lányát soha többé nem látja, hűvös volt hozzá. Azt tanácsolta neki, hogy ne mondja el senkinek, ami vele történt, de ha nagyon akarj, akkor leírhatja. Gabriel megfogadta a tanácsot, 16 éves volt, amikor megírta a feljegyzéseit, amiből bőségesen idéz a könyvében.

Társasági beszélgetésekben Köpp állandóan megemlíti, hogyan árulták el a nők, és a csalódását az édesanyjában, aki nem akarta meghallgatni, és aki talán már nem kis tartott igényt a lányára. „Beszélhettem volna az édesapámmal, de ő már nem élt” teszi hozzá. Köpp mind a mai napig keresi az okokat édesanyjának a viselkedésére. Azt gondolja, talán az édesanyjának bűntudata volt, amiért egyedül küldte el őt és a nővérét. Kuwert, trauma szakértő szerint, abúzuson áteső nők gyakran beszámolnak nőtársak árulásáról. Azt, amikor az áldozat megbízik valakiben, aki a végén elárulja, pláne ha a támadót segíti, az áldozat nehezebben rendezi le magában, mint magát az „eseményt”.

Köpp több, mint 30 évvel később, 47 éves korában pszichoanalízisre ment. Azzal természetesen tisztában volt, hogy az ő generációjából a nők nem járnak pszichológusokhoz, de ekkor lelkileg összeroppant, miközben PhD tézisét írta. „Életem első pszichológusába beleszerettem” – suttogja el a szavakat, – És? „természetesen nem történt semmi. – Nagyon korrekt férfi volt.” A pszichológussal évtizedeket át tartotta a kapcsolatot, ő volt az, aki biztatta a könyv megírására. „Az a tény, hogy egy másik emberrel kapcsolatban érzek valamit – az volt a fordulópont. Azóta vannak pillantok, amikor szabadnak érezem magam.” A kérdésre, hogy volt-e valami szexuális élménye az idők folyamán, azt válaszolta. „Semmi, egyáltalán semmi. Részemre a szex csak erőszakot jelent.”

Az interjú végén Gabriel Köpp a 155 centijével olyan könnyedén ugrott fel a fotelből, mint egy kislány. Hamarosan festményekkel tárt vissza. Az utóbbi időben festeget. Életének történetét festi meg. Az egyik kép közepén koponya és keresztbefektetett lábszárcsontok, alatta egy dátum, 1945. Január 26. A másik képen szíveket lehet látni, élénken kiszínezve. Ezek olyan képek, amiket 15 éves, tehetségtelen lányok festenek, pusztán kedvtelésből. Bizonyos értelemben Gabriel Köpp számára 1945. Január 26.-án megállt az idő.

Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q
Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q

Felfrissítve miután az arany ára – idő közben – megérintette az 1360 $/oz értéket.

Ezt nem én mondom, hanem Gerald Celente. De, ki ez a Gerald Celente? Papírforma szerint övé a Trends Research Institute (Trendkutató Intézet), de Amerika szerte ismert halálpontos előrejelzéseiről. Sokan a modern idők Nostradamusának nevezik, mások úgy becézik, hogy Mr. Összeomlás. Celenter szerint 2012-re Amerika fejletlen országgá zsugorodik és adófizetés megtagadás, élelem fosztogatás, munkahely követelés és forradalom várható ( food riots ). Nézzünk néhány  véleményt róla! CNN: Ha tudni szeretnénk a gazdaság belátható jövőjét, Gerald Celentét kérdezzük meg. Los Angeles Times: A The Trends Research Institute a szegény emberek Standard and Poors-ja. Wall Street Journal : Akit komolyan érdekel a gazdasági jövő az forduljon a the Trends Research Institute -hoz. The Detroit News: Gerald Celente megjósolta a Soviet Union összeomlását. New York Times : Mr. Celente összefoglalja a Világ szociális, gazdasági trendjeit a menedzserek részére. — Ezeket csak azért írtam le róla, hogy  valóban érdemes odafigyelni rá.

Gerald Celente : A gazdaság nem áll helyre, nincs minek örülnünk. Amerikában 20 millió családi ház áll üresen. Munkanélküliség! (http://www.pakalertpress.com/2010/07/19/real-us-unemployment-rate-could-be-over-25/ ) Nézd meg mi történ az arannyal pénteken! 25 $-t ment fel, egyetlen nap alatt. Vajon mi az oka? Az emberek biztonságos befektetést keresnek, elsősorban az európaiak, mert ők már átéltek egy-két inflációt. Büntetlenül nem lehet digitális pénzt kibocsátani „csak úgy”, ami mögött nincs fedezet, és nem hoz létre semmit, ami stimulálná a gazdaságot….

Különben ez nem Keynesian gazdaság, csak ráfogják. Keynes azt is nagyon komolyan ajánlotta, hogy az államháztartási többlet esetén halmozzanak fel tartalékokat, és ez sose történt meg. Nem lesz több nagyszabású karácsonyi vásár…. Alapvető változások előtt állunk…. Sokkal fontosabb lesz ételt tenni az asztalra, mint ajándékok a karácsonyfa alá….a helyzet rosszabb lesz, mint a Nagy Gazdasági Világválság idején.   

Amerika olyan fokú változáson fog keresztülmenni, amire senki sincs felkészülve. Az amerikaiak nem hajlandók észrevenni, hogy egy recesszió kellős közepén vannak. A meglévő problémák tagadói nincsenek tisztában a krízis méreteivel. A dollár valószínűleg 90 százalékos leértékelése fog bekövetkezni, amit megelőz az életszínvonal esése. Hadd hangsúlyozzam ki (én Tibor bá) a legnagyobb probléma abból adódik, hogy az emberek nem akarják elhinni, hogy milyen nagy bajban van az egész Világ. Mert a 2008-as gazdasági visszaesést minden ország kormánya gazdaság élénkítő (kölcsönből fedezett) költekezéssel próbál helyreállítani (a mi kormányunk is). Az összeomlás szélén álló bankokat, vállalatokat megmentették az államok. De ki fogja megmenteni a nyakig eladósodott államokat? A múltat, és az előttünk álló jövőt részletező angolnyelvű videó itt látható 3 részletben: http://www.informationclearinghouse.info/article26264.htm 

Celente forradalommal kapcsolatos jóslata mindössze  visszhangja a Brit Honvédelmi Minisztérium koncepciójának, ahol megjósolták, hogy 30 éven belül (a kis optimisták 😀 ) a szuper-gazdagok és a középosztály ( middle class ) között egyre növekvő rés, valamint a városi szegénység miatt társadalmi zavargások várhatók.  „A Világ középosztálya összefoghat, felhasználva tudását, erőforrásait és tapasztalatait, hogy érdekérvényesítése végett nemzetek feletti folyamatokat indítsanak be. A középosztály forradalmi osztállyá válhat.”

Legutolsó interjúja akalmából, Celente tovább ment az amerikai forradalommal kapcsolatban: „Amerikában forradalom fog kitörni, nem a közvetlen jövőben, de meg lesz a reakciója annak, hogy Washingtont elfoglalta a Wall Street, és ennek következtében az állapotok egyre rosszabbak lesznek.  Az első lépés az lesz, hogy az emberek meg fogják tagadni az adófizetést, főleg, mert nem lesz miből fizetniük. Szomorú állapotok lesznek. Rengetegen fognak hajléktalanná válni. Sátorvárosok már elkezdtek kinőni a semmiből, de sokkal több lesz a jövőben. Hatalmas elhagyott vidékek lesznek. Olyan dolgok fognak történni, amihez nem vagyunk hozzászokva. Ez természetes sokkal fog együtt járni. A bűnözés meg fog sokszorozódni. Ez a bűnözési hullám sokkal rosszabb lesz, mint 1929-ben volt, mert az emberi elemét azóta szétzúzták a modern drogok. Lesz létszámát tekintve egy óriási külvárosi szegény réteg, akiknek agya felfoghatatlan mértékben lesz eltorzítva, készen mindenféle örültségre.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Világszerte évente legalább 20.000 nőt gyilkolnak meg a családi becsület visszaállítása végett, de ne higgyétek, hogy csak a Közel-Keleten. A szokás úgy terjed, mint a ragályos betegség, már Európában is. (Robert Fisk jelentése nyomán a „The Independent”-ből)

A családi becsület visszaállítása végett a nők lefejezése, elégetése, megkövezése, leszúrása, megfojtása és élve temetése ámbár barbár hagyomány, de legyűrhetetlen. Emberjogi megfigyelők szerint a valódi szám négyszerese lehet az ENSZ 5000 főre tett becslésének. Az áldozatok legnagyobb része fiatal, legtöbbször tinédzser, akiket több száz éves hagyománynak megfelelően gyilkolnak le. Egy tíz hónapon át tartó vizsgálat Jordániában, Pakisztánban, Egyiptomban a gyilkosságok elrémítő részleteit tárta fel. Bár a gyakorlat főleg a muszlimok körében dívik, nem ismeretlen hindu és keresztény közösségekben sem. Ennél is szomorúbb a tény, hogy az emberjogi megfigyelők szerint a családok becsületének a visszanyerése évről-évre szaporodik.

Minden pénzben le merném fogadni, hogy meg fogsz lepődni a következő bejelentésen. A családi becsület visszaállítása  végett elkövetett gyilkosságok „szokása” futótűzként terjed Angliában, Belgiumban, Oroszországban és Kanadában is. Az embergyilkosság, még ha családtag is az illető, a Föld minden országában törvénytelen, de a Közel keleti országok bíróságai a börtön büntetést – ha egy mód van rá – hallgatólagosan elkerülik, mert a családon belüli gyilkosságot elfogadják öngyilkosságnak.

Az egyes esetek megismerésekor nehéz uralkodni érzelmeinken, én legalább is így voltam vele. Hogy a fenébe ne, amikor azt olvasom, hogy egy apa megerőszakolja saját lányát (amire Magyarországon is van éppen elég példa), majd miután a lányát teherbe ejti és a terhesség kiderül, akkor legyilkolja, hogy a család becsületét megmentse. Vagy  egy 13 éves kislány esete Szomáliában, akit vagy ezer ember előtt beástak egy lyukba és 50 férfi agyon kövezett. Kiásás után kiderült, hogy még él, visszarakták a lyukba és folytatták a megkövezést. Mi volt a bűne? Három ismeretlen férfi megerőszakolta, amit a család jelentett a környéken uralkodó Al-Shabab fegyvereseknek. Azok pedig úgy gondolták, hogy a lány bűnös, mert miért hagyta magát. Az Ilyen helyeken, ha egy szerelmi viszony kiderül, az a nő életébe kerül, míg a férfi megússza néhány korbácsütéssel.  

Az emberjogi megfigyelők esetleírásai között nem egyszer teljesen illogikus büntetések tűnnek elő. Egy 30 éves nőt egy másik családhoz tartozó 11 éves kisfiú végigkísért a faluban, amit a nő családja rosszallással fogadott. A helybéli „bíróhoz” fordultak, aki az elkövetett „bűnt” úgy toroltatta meg, hogy a kisfiú 18 éves nővérét a másik család 4 férfitagja megerőszakolhatta. A „törvény nevében” maga a „bíró” beállt ötödiknek a büntetés végrehajtásánál, amit a fél falú röhögve végignézett, majd a megerőszakolt lánynak ruha nélkül kellett hazamennie. Az ügyről a rendőrség csak egy héttel később értesült, amit „panasztétel” címen írt be a bűnügyi naplóba, de eljárás nem indult az ügyben. Pakisztáni törvények szerint egy gyilkosnak megkegyelmeznek, amennyiben a legyilkolt személy közvetlen hozzátartozója megbocsájtja az elkövetett bűnt. Ennek tudható be a következő történet: Egy özvegy nő öt gyereke közül a legfiatalabb fiú megölte négy nővérét, hogy egyedül ö örökölhessen. Mivel az anyja megbocsátott a fiának, a haja szála se görbült. Egy másik pakisztáni esetben a három férfi által megerőszakolt fiatal lány feljelentést tett a rendőrségen. Hét órával később a családja legyilkolta, mert szerintük bemocskolta a család becsületét. A Pakisztáni Emberjogi Bizottság szerint egyedül Pakisztánban évente ezer nőt gyilkolnak le a családi becsület nevében. A pakisztáni rekordot Törökország szorosan követi, övék a második hely. Rendőrségi feljegyzések szerint 2000 és 2006 között 480 nőt öltek meg a családi becsület védelmében. Ez természetese azt jelenti, hogy ennyiről szereztek tudomást, koránt se azt, hogy ennyi eset lett volna.. Törökországi nőegyletek véleménye szerint évente minimum 200 nő lesz a családi becsület áldozata. A Kurdok lakta területen a házasságtörő nőt felkoncolják, mindenféle jogi procedúra nélkül, amit – a közvélemény kutatások miszerint – a férfi lakósság 37 százaléka rendjén valónak ítél meg. Délkelet Anatóliában a hatóságok szerint, hetente átlagosan egy fiatal nő követ el öngyilkosságot a család parancsára.

Mindez a XXI. században! A mobiltelefon korában, amikor is történt némi változás. Egy Derya nevű, 17 éves török lány beleszeretett egy osztálytársába. Nagybátyjától kapott egy SMS-t a következő szöveggel: „Bemocskoltad a család nevét. Öld meg magad és tisztítsd meg a család nevét, vagy mi ölünk meg.” A 19 éves Raufot azért ölte meg a családja, mert a mobiltelefonjában találtak egy ismeretlen telefonszámot, hogy kié volt a szám, a család a gyilkosság után se tudta meg. Ez az ismeretlen hatjegyű szám oly súlyosan sértette a család becsületét, hogy Raufnak az élete tudta csak kiköszörülni a csorbát. Ugyancsak Törökországban történt, hogy egy 21 éves nő a börtönben terhes lett, amit közöltek a családjával. A nő öccsét beengedték a börtönbe kizárólag azzal a szándékkal, hogy a nővérét lelőhesse. De, mert a XXI. századot tapossuk, a legyilkolt nő magzatából DNS mintát vettek és ez alapján derült ki, hogy az apa a börtön, ezredesi rendfokozattal bíró, parancsnoka. A tény feltárása után a parancsnok kártérítést fizetett a családnak.

Ilyen állapotok mellet teljesen természetes, hogy házasság előtt a falúkban élők a mennyasszonyokat szüzességi vizsgálatnak vetik alá. Hogy az eredmény nem 100 százalékosan megbízható az köztudott. 1998-ban  5 fiatal nő a vizsgálat elvégzése előtt öngyilkosságot kísérelt meg. Ez indította el azt, hogy a teszt pontatlanságára hivatkozva, nővédő csoportok kérték az Igazságügy minisztériumot, hogy a praktikát tiltsák be. Az igazságügy miniszter állásfoglalása szerint, vidéken ez teljesen normális, ezért a betiltásról hallani se akart, aztán – gondolom – elment Brüsszelbe, hogy tárgyaljon Törökország EU tagságáról. És ha már Brüsszelnél tartunk, akkor ejtsünk néhány szót az Európába beszivárgott muszlimokról, akik hallani se akarnak az európai kultúra – akár csak színlelt – felvételéről. A családi becsületért történő gyilkolást Európában is folytatják.

Jordániában közel 5 millió keresztény él. A női szervezetek szerint fajlagosan értékelve a keresztények körében több a becsületgyilkosság, mint a muszlimoknál. Az ok a legtöbb esetben az, hogy a keresztény nő egy muszlim férfihez akar feleségül menni. A keresztény közösség természetesen nem ismeri be a családi gyilkosságot, ami a keresztény vallás természetesen nem enged meg. Ugyancsak Jordániában egy család három férfi tagja megrohamozott egy házat, ahol a nővérük találkozott egy férfivel. A nőt kegyetlenül lemészárolták, de a férfihez nem nyúltak egy ujjal se. 2008 márciusában a Jordániai Büntető Bíróság elítélt két férfit, mert megölték az egyik női rokonukat, 6 hónapot kaptak. Egy másik esetben a férj hazatértékor egy férfit talált a lakásban, akiről feltételezte, hogy viszonya van a feleségével. A férfi távozása után a feleségét lemészárolta. Mivel Jordánia egy jogállam, a férj kapott 3 hónap börtönbüntetést.

Az ember azt hinné, hogy a Gázában élő palesztin araboknak van elég gondjuk, nincs szükség arra, hogy többet csináljanak  maguknak. Egy 17 éves gázai lány saját bátyja megfojtott, amiért teherbe esett, és vaj kitől? Saját apjuktól. Az apa jelen volt a gyilkosságnál. Különben a leány a rendőrségnél bejelentette az apai megerőszakolást, de az apát ki se kérdezték. A legliberálisabb arab országban, Libanonban is dívik a szokás. A legismertebb eset egy 30 éves nő, akinek hálószobájába bement az apja és átvágta a torkát, mert viszonya volt az unokatestvérével. A gyilkosság után az apa a véres késsel bement a rendőrségre és azt mondta, az ő lelkiismerete tiszta. Szíriában azt emberjogi egyesületek követelték a becsületgyilkosság büntetésének a törvénybe iktatását. Hosszas huzavona után 2 évig terjedő börtönt kaphat az a férfi, aki nőrokonát legyilkolja házasságon kívüli szex miatt.

Ez a barbár szokás a csecseneket se kerülte el, onnan pedig átterjedt Oroszországba, és természetesen létezik Németországban, Franciaországban és Angliában is. Szentpéterváron egy azeri bevándorló felbérelt egy orvgyilkost, hogy ölje meg saját lányát, mert elhagyta az ősi tradíciókat és rövid szoknyában jár. Torontóban egy afgán férfi elvágta a menyének a torkát, mert ki akart lépni a ráerőszakolt házasságból. A kanadai rendőrségen azzal védekezett, hogy a házasság felbontása „szégyent hozna a család nevére.” London egyik külvárosában egy 15 éves török származású lányt meggyilkolt az anyósa, mert el akart szökni egy ráerőszakolt házasságból. Egy másik kurd származású londoni lányt a családja azért ölt  meg, mert síita lévén egy szuny fiúba lett szerelmes. Egy 16 éves lányt pedig halálra égetett az apja, mert egy keresztény fiúval megismerkedett. Egy négygyerekes muszlim anyát saját férje gyilkolt le a négy gyerekkel együtt, mert „túlzottan nyugati stílusban öltözködtek.”

A fentiekben ecsetelt szörnyűségekhez nehéz bármit is hozzátenni, de azt észre kell venni, hogy valójában nem vallási különbözőségről van szó, hanem emberi magatartásban megnyilvánuló különbségekről. A feministáknak nagyon sok dologban nincs igazuk, de amikor rámutatnak arra, hogy a nyugati társadalom egy férficedntrikus társadalom, akkor tökéletesen igazuk van. A nő  nyugaton se teljes értékú ember, ha tetszik ez a  vélemény valakinek, ha nem. Azonban a Közel keleti népek nőkről alkotott képe iszonyatosan torz. Gyakorlatilag a nőt nem veszik emberszámba, tárgyként hasznhálják őket, és rendelkeznek felettük. Elképesztő és jóvátehetetlen hiba volt ezt a fanatikus csőcseléket beengedni Európába.

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Néhány napja az amerikai képviselőház megszavazta, hogy „ha harc, akkor legyen harc”, és hajlik rá a Szenátus is (bár Obama aláírása erősen kétséges). Ez alkalommal a harcot a „sárga veszedelemmel”, nem fegyverekkel, hanem védővámokkal tervezik megvívni, amit közismerten úgy hívnak, hogy kereskedelmi háború. És akkor most én szép csendben megjegyzem, hogy amióta az eszemet tudom Amerika mindig híve volt a szabad kereskedelemnek, vagyishogy a „made in USA” zászló alatti kereskedéssel szembe sehol, senki ne merészeljen védővámot emelni. Amerika évtizedeken át azt csinálta a Világgal, amit a Monarchia alatt az osztrákok tettek a magyarokkal. A fejlettebb technológia birtokában, a jobb termelékenység mellett gyártott áru mindenütt tarolt, nem engedve felfejlődni a hazai ipart. Most pedig, amikor a kínai áruval nem tudnak versenyezni, ők maguk akarnak védővámokat kivetni. Ja kérem, ilyen a világ. De ne essünk tévedésbe, Amerikának van rá kitűnő indoka: A jüan alul van értékelve, ami unfair, mert Kínának könnyű exportálni, de nehéz importálni, ugyanis az olcsó jüan miatt a külföldi áru Kínában megfizethetetlen.

Tény az, hogy az első „támadásra” a kínaiak enyhítettek a banki rendelkezéseiken és  2 %-ot drágult is a jüan, ami szerintük most annyiba kerül, amennyit ér. Tény az is, hogy a kínai jegybank , ha jónak látja, interveniál, de ezt teszi az összes jegybank, természetesen a mienk is. Ha a forint erősen gyengül, akkor a MNB interveniál, ami azt jelenti, hogy a piacon elkezdi felvásárolni a felkínált forintot (természetesen csak akkor, ha van miből). Különben a számok árulkodóak. Az USA kereskedelmi deficitje Kínával szemben az előrejelzések szerint az idén 250 milliárd $ lesz. A kínai árudömping (a dömpinget nem kell jogi értelemben venni) 500.000 amerikai munkanélkülit jelent. Az amerikai exportőrök szerint a jüan 30-40 százalékkal van alulértékelve, amiben lehet egy kis túlzás, de a 30 % az biztos. És akkor én most szépen be is fejezhetném a posztomat, de nem teszem.

Ugyanis néhány napja jelentették be hazánkban, hogy I. Viktor ügyességére mi sem jellemzőbb jobban, mint hogy a német autóipar egymás után telepíti gyárait hazánkban, és hogy ez mennyi új munkahelyet jelent (persze az egy milliótól még elég messze van, igaz, a tíz év se telt le, de én még itt leszek a tíz év végén, és össze fogom számolni az új munkahelyeket. 😀 ) Aztán valamelyik német igazgató a magyar tévében közölte (természetesen nem az adókedvezmények tényét), hogy Kínában a munkabérek 30 százalékkal alacsonyabbak, mint nálunk, és mégis minket választottak. Hahó! Ez a német pasi tud valamit! Nekem meg szöget ütött a fejembe, megint egy 30 %. Szóval, ha a jüant a helyére rakják, akkor a kínai munkaerő pont annyiba fog kerülni, mint a magyar, azt meg minden pénzben le merem fogadni, hogy a kínaiak nem adnak 10 évre szóló adókedvezményt, és mi – földrajzilag – valamicskével közelebb vagyunk Németországhoz, mint Kína. De cseles ám itt más is. Az amerikai képviselőháznak sikerült lecsendesíteni a szakszervezeteket. „Ez a szemét Kína elrabolta fél millió amerikai dolgozó állását, de majd mi adunk nekik.” Hogy az amerikai mamutcégek helyezték át a gyártókapacitásukat Kínába, arról egy szó se esett.    

JJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ

Most elviszlek benneteket egy időutazásra. A helyszín a nem túl rég egyesített Buda és Pest lesz, az idő pedig kábé mínusz 120 év. Nincsenek számjegyvezérelt szerszámok, robotok, buldózerek, toronydaruk, többnyire csak kéziszerszámok vannak és emberi erő. A technológia a maihoz viszonyítottan primitív, a termelékenység a mainak csak tört része. Ennek ellenére Budapesten serény építkezés folyik. Egymás után épülnek a bérházak, csatornáznak, vízvezetékeket fektetnek le, burkolják az utakat. Amit ma lehet látni, azt gyakorlatilag 20 év alatt építették, durván száz évvel ezelőtt. Nagy kérdés, hogy miből? Úgy értem ezt a  hatalmas minőségi és mennyiségi munkát miből finanszírozták? Adókból? Alacsony termelékenység, alacsony munkabér és alacsony profit mellett, mennyi adót szedhettek be? Kit adóztattak meg, és milyen mértékben? Kölcsönt vettek volna fel? Aligha, mert miből fizette volna vissza, a világháború után megcsonkított ország, maradék népe? Vagy talán a Gazdasági Világváltság alatt, esetleg a II. világháborút követően a totálisan feldúlt ország életben maradt munkaerejéből? Nyilvánvaló, hogy a századfordulós nagy építkezés nem kölcsönből, hanem közpénzből épült. Honnan volt ennyi közpénz és most miért nincs?

Boldogult anyám, aki már rég elhagyta az árnyékvilágot, serdülőkoromban többször felemelte intő szavát: Tibikém, nem az fontos, hogy mennyit keresel, hanem, hogy abból mennyit költesz. Ő maga a család hajóját úgy navigálta, hogy panaszra soha nem volt okunk, mert mindig volt annyi, amennyi kellett. Soha, senkinek nem tartoztunk, kölcsön  felvétele eszünkbe se jutott. Szüleim generációja addig nyújtózkodott, ameddig a takarójuk ért. Ezt tanultam meg én is. Azt a hülyeséget, hogy „addig nyújtózkodj, ameddig a takarod ér + 3%” azóta találták ki. Igaz, ha 3 százalékkal vagyok csak hosszabb, mint a takarom, akkor legfeljebb a lábujjaim fáznak, de legközelebb már 6 %, aztán 9 % lesz és így tovább. Pillanatnyilag a 82 százalékkal nyújtózkodtunk tovább. Már alig van rajtunk takaró, de nincs megállás. De miért?

Ma már nyílt titok, hogy a közpénzeket csak az nem lopja, aki nem kerül hozzá közel. A tolvajokra pedig az jellemző, hogy nagyon gyorsan hozzászoknak a lopáshoz, és nem tudják abbahagyni. Már pedig sokat lopni, és az adott mennyiségű közpénzből a szükséges költségeket is fedezni nem lehet. Így szoktak rá a politikusok az államháztartási hiányra, mert a politikus egy olyan állat, amely a megválasztása után csak a következő 4 évben lehet biztos. Ebből az következik, hogy a politikus sokat lop, és nem törődik a jövővel. — Jaj! Hadd szúrjam közbe, én nem a magyar politikusokról beszélek (és persze a polgármesterek is politikusok), én a világ összes politikusáról ejtek néhány keresetlen szót, mert államháztartási hiány nem csak nálunk van. Ami pedig a jövőt illeti….

A jövővel az a legnagyobb baj, hogy egyszer jelen lesz belőle. Ha ma felveszek kölcsönt és felélem azt, akkor ennek a meggondolatlan tettnek a jövőben fogom  megfizetni az árát. Ez alól – nem fogod elhinni 😀 – a politikusok kivételek. Ők felveszik ma a kölcsönt és a jövőben mi fogjuk megfizetni az árát, ami mindig sokkal több, mint a felvett kölcsön. A történelem kereke pedig úgy hozta, hogy most jött el a Jövő, most kell a világon mindenkinek megfizetni az árát annak, amit nem is azok vették fel, akik fizetni fognak. Ez a visszafizetés kollektív. A társadalom minden egyes tagja, így vagy úgy, befizet a közös adósságba. Az inaktívak úgy, hogy csökken a nyugdíjuk, az aktívak úgy, hogy nő az adóterhük, és  csökken a jövedelmük. Valamennyien pedig úgy, hogy a nemzeti fizetőeszközünk reálértéke csökken. Hogy ez konkrétan, a mi esetünkben mit fog jelenteni, és hogyan lesz leadminisztrálva, azt majd csak október 3.-a után fogjuk megtudni. Hogy a nép fel lesz-e olyan mértékben háborodva, mint az Őszödi-beszéd után, az még a jövő titka. Minden esetre Európában a görögök után, most a spanyolok vannak kiakadva a megszorításoktól, amiről a csatolt videó eléggé meggyőző képet nyújt.

Hogy el ne feledjem! A magyar tévékben látott valaki ilyen híreket és felvételeket? Mert én 10 percig hallgattam, hogy egy pedofil miért kapott 3 év 4 hónapot, úgy értem hány gyerek ült az ölébe és hány percig. Ennek a hírértéke nyilván sokkal nagyobb, mint a  rendőrséggel verekedő spanyol tüntetők, akik nem akarják visszafizetni azt a pénzt, amit a politikusaik vettek fel.   

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX  

A szerző Michel Chossudovsky az Ottawai Egyetem professzora, a Globalizációt Kutató Központ igazgatója, több könyv szerzője, például a 2003-ban megjelent New World Order-nek. Az alábbiakban összefoglalom Chossudovsky gondolatait, amit kiegészítek saját meglátásaimmal. (kvázi vitatkozni fogok vele).

Némi analógiát felállítva Chossudovsky az I. és II. világháborút  valamifajta etalonnak tekinti és ez adja neki az ötletet a III. világháború (szerinte) előkészületeivel kapcsolatban, aminek első állomása Irán célkeresztbe állítása lenne. Ebből következik, hogy az emberiség elérkezett egy veszélyes útkereszteződéshez. Irán megtámadására való felkészülés előrehaladott állapotban  van. A legmodernebb hadieszközök, beleértve termonukleáris robbanófejeket (nuclear warheads) is, már készenlétben állnak. Az eredeti tervek szerint Irak megtámadása után Irán következik. A katonai előkészületek, vagyis a hadi eszkaláció a végső cél. Iránnal párhuzamosan Szíria és Libanon is hadszíntér lesz, amit a stratégiai felfejlődésben Észak Koreával, Kínával és Oroszországgal történő szembeállás követ. 2005-óta Amerika és szövetségesei, vagyis a NATO tagállamok és Izrael széleskörű stratégiai felfejlődésen mennek át, azaz jelentős hadianyagot halmoznak fel, amivel párhuzamosan az USA, NATO és Izrael légvédelme teljes összehangolását is megteremtették.

Most egy kicsit átveszem a szót. Az kétségtelen, hogy mind az I. mind pedig a II.  világháború „előestéjén” nagyméretű csapatösszevonások történtek a több évig tartó, előzetes fegyverkezést követően. Ahhoz se fér kétség, hogy az USA jelentős katonai erőket vont össze a Közel-keleten. Ez azonban, az én megítélésem szerint, csak „presszió” – ha úgy tetszik, blöff, hogy Irán ne akarjon regionális középhatalommá válni (nem feltétlen nukleáris fegyverek birtokában). Bár – ahogy látszik – Irán jó póker játékos és a blöffnek nem dűlt be. Másfelől pedig a III. világháború minden bizonnyal termonukleáris háború lesz és nem fog 6 évig tartani, legfeljebb 6 napig. Hidrogén bombás támadáshoz semmilyen előkészület nem kell. Ráadásul a siker elsőszámú feltétele a meglepetésszerű támadás. Az amerikai felfejlődés se Kínát se pedig az oroszokat nem riasztja meg. Amennyiben az amerikaiak elhatározzák, hogy Iránt (Milosevic módra) megleckéztetik, akkor arról 24 órával korábban Mind Pekinget, mind pedig Moszkvát tájékoztatni fogják, de még azt is közölni fogják, hogy pontosan hány robbanófejet fognak bevetni. A szót viszont visszaadom Chossudovskynak, mert nem kizárt, hogy neki van igaza.

Az előkészületekhez hozzátartozik a „frontvonalban” lévő országok, mint Szád Arábia, Egyiptom, Japán, Dél-Korea, India, Ausztrália, stb. „megdolgozása” (Tibor bá: Ez tényleg nem árt 😀 , mert az angol munkáspárt vezére – Tony Blair utóda – éppen tegnap jelentette ki, hogy az iraki és afganisztáni háborúba történő beszállás egy rossz ötlet volt). Szeptember 11. után az ilyen  nagyfokú harckészültséget „globális terrorellenes háborúnak” nevezik (Global War on Terrorism) ami alatt azt értik, hogy az országokhoz nem köthető ellenséget (például az Ál Kaidát) olyan országokban támadják meg, amelyek – USA feltételezés szerint – támogatják őket: Irán, Szíria, Libanon, Szudán, hogy csak néhányat soroljunk fel.

Háború és gazdasági krízis (Economic Crisis) Irán megtámadásának előjelei messzire nyúlnak. A háború és a gazdasági krízis szorosan összefüggenek. A háborús gazdaságot a Wall Street finanszírozza, mint az Obama adminisztráció hitelezője. Az amerikai Hadügyminisztérium sok száz milliárd dolláros megrendeléseinek leszállítói az amerikai fegyver gyártók, akik gondoskodnak termékeik folyamatos fejlesztéséről. Az „olajért vívott háború” közvetlenül az angol-amerikai olajtársaságok érdekeit szolgálja. Amerika és szövetségesei a leghangosabb kardcsörtetést a globális gazdasági válság kellős közepén végzik, és akkor meg se említettük az emberi történelem során megélt legnagyobb környezeti katasztrófát.

A médiák dezinformációja: A társadalom véleményét a médiák befolyásolják, ezért hallgatólagosan támogatja a kormány Irán ellenes politikáját, illetve indifferens vagy nem fogja fel, hogy egy ilyen büntetésnek szánt, Irán atom létesítményei ellen végrehajtott támadásnak milyen következményei lehetnek. A háborús előkészületekhez hozzátartozó amerikai és izraeli gyártmányú nukleáris fegyverek pusztító hatását a médiák gyakorlatilag elbagatellizálják, ha összevetjük azzal, mekkora hűhót csaptak a H1N1 vírussal kapcsolatban. Az Irán ellen indítandó támadást a médiák úgy kezelik, mint egy közönséges témát a száz közül. Az a tény, hogy Irán megtámadása egy globális háborúhoz vezethet, fel se merül. (Tibor bá: ezzel tökéletesen egyet értek, hiszen magam is azon munkálkodom, hogy az irányt adó médiák tudatos elhallgatását a magam módján megtörjem.)

A gyilkolás és pusztítás kultusza: Az amerikai hadsereg egy gyilkolásra szakosodott gép, amibe – hollywoodi módra – be van építve a gyilkolás és pusztítás kultusza. Ezt a kultuszt a CIA és a Pentagon jóváhagyta, sőt szponzorálják a filmipart, hogy a háborúbarát propagandát hirdesse. Volt CIA ügynök, Bob Baer szerint: „A CIA és Hollywood szimbiózisban élnek”. A gyilkoló gép globális szinten működik az egyesített parancsnoki struktúrán belül, amit az állami intézmények, a corporate media, és a New Word Order (Új Világrend) intellektuális szakértói rutinszerűen működtetnek. Az emberi tudatba be van építve az erőszak és a gyilkolás kultúrája. A háború, mint a társadalmi fejlődés szükséges velejárója, széles körben elfogadást nyert. A hazát meg kell „védeni”. A nyugati demokráciákban a „rend és törvényesség” szükséges eszközének van elfogadva a „terroristák” törvényen kívüli legyilkolása, azaz legyilkolásuk legitimmé vált. Az emberiségért vívott harcot az úgynevezett „nemzetközi közösség” jóváhagyja. Nem ítélik el, mint közönséges büntettet. Kitalálóit és alkalmazóit megjutalmazzák a világbéke fenntartásáért. Iránnal kapcsolatban kiderül, hogy a globális biztonság illúziójának nevében a megtámadása tökéletesen legitimív. (Tibor bá: Jól feltárt tények és meglátások, amivel csak egyet lehet érteni)

Irán ellen irányuló „megelőző” légitámadás eszkalációhoz vezethet: Jelenleg a Közel keleten három hadszíntér létezik: Irak, Afganisztán-Pakisztán, és Palesztina. Amennyiben a Szövetségesek „megelőző” támadást hajtanak végre, az egész térség, a Földközi-tenger keleti medencéjétől egészen Kína nyugati határáig, fellángolna, ami potenciálisan egy III. világháborúba torkolhat. Egyáltalán nem  valószínű, hogy a bombázás – amennyiben elszánják rá magukat – csak a Bushr atomlétesítményre korlátozódnak, ahogy azt az USA-NATO szóvivők hivatalosan állítják. Ami ennél sokkal valószínűbb, hogy mindenre – katonai és civil létesítményekre is kiterjedne.

A Világ ki nem nyert nyersolaj készletének 10 százaléka Irán alatt található, amivel a 3. Helyen áll a 25 %-os Szád Arábia, és 11 %-os Irak után. Miközben az USA a Világ olajtartalékának mindössze 2,8 százalékát tudhatja magáénak. Ehhez hozzá kell még adni azt, hogy Iránban nemrég fedeztek fel egy kb. 1.120 millió m³-re becsült földgázmezőt. Csakhogy Irán lerohanása nem csak az iráni olaj és gáz diszponálásának angol-amerikai felújítását jelentené, de egyúttal veszélyeztetné Kína és Oroszország befolyását és jelenlétét is a térségben.

Irán megtámadásának terve az egész világ katonai meghódításának részét képezi. A Pentagon a profitszerzés által vezérelt, határok nélkül, „hosszú háború” elnevezésű projektum (World domination) a kezdő lépése. Az USA-NATO hadászati tervezők a katonai eszkalációra különböző szcenáriókat latolgatnak. Természetesen tökéletesen tisztában vannak, hogy ezek mit jelentenek geopolitikailag, magyarul azzal, hogy az iráni háború könnyen túlnyúlhat Közép-Ázsia Közép-Keleti régióján. De alapos analízisnek vetették alá az olajpiacra kiható gazdasági következményeket is. Bár Irán, Szíria és Libanon jelentik a közvetlen célpontot, Kína, Oroszország, Észak-Korea – Venezuelát és Kubát már nem is említve – szintén rajta vannak a legyőzendő ellenségek listáján. Az USA-NATO-Izrael katonai terjeszkedés, és az orosz illetve kínai határok közvetlen közelében végzett hadgyakorlatok ténye és azok időzítése egyértelmű figyelmeztetés, hogy Irán megtámadásával kapcsolatban meg se kíséreljék az ellenkezés kinyilvánítását.

Globális hadviselés: A középtávú stratégiai cél Irán megtámadása mellett, Irán szövetségeseinek a semlegesítése, erőfitogtató diplomáciával. A hosszú távú cél pedig Kína és Oroszország megtámadása. Bár a közvetlen célpont maga Irán, katonai felvonulás semmi esetre se korlátozódik a Közel-Keletre és Közép-Ázsiára. A globális katonai forgatókönyv már elkészült. Az USA vezette koalíciós csapatok és a legmodernebb fegyverek felvonultatása egy időben kezdődött meg a Világ valamennyi régiójában. Észak-Korea partjai mentén lejátszódó amerikai akciók, beleértve a hadgyakorlatokat is, szerves részét képezik a globális tervnek. A szövetséges hadgyakorlatok elsődleges célja Oroszország és Kína figyelmeztetése. Jelenlét a Koreai-félszigeten, a Japán-tengeren, a Taiwani-szorosban, a Dél-kínai-tengeren egyértelműen Kína fenyegetését szolgálja. Patriot rakéták Lengyel országi telepítése, valamit a cseheknél létesített radarállomások Oroszország fenyegetését szolgálja. A bulgár és román tengerpartokon felvonultatott hadihajók; amerikai és NATO csapatok felsorakoztatása Grúziában; jelentős hadihajó összevonás a Perzsa-öbölben Irán ellen irányul; a Latin-amerikai csapatmozgások Venezuela és Kuba ellen irányulnak.

Az amerikai „katonai segítségnyújtás”: Az amerikai „katonai segítségnyújtás” zászlaja alatt bizonyos országokat felhasználnak saját céljaik elérésére. Ilyen például az Indiának nyújtott 5 milliárd dollár értékű hadianyag szállítás (Huge U.S.-India Arms Deal To Contain China), aminek célja a Kínával történő szembeállítás.

A hadászati felvonulás menetrendje: A Pentagonnak 56 országban voltak katonai bázisaik, de 2001.09.11.-óta további hét országban létesítettek bázisokat, összességében közel 260.000 amerikai katonával feltöltve. Amerikai fegyverszállítások szempontjából meghatározó a katonai akció beindításának időpontja. Normál körülmények között az amerikaiak által támogatott katonai fellépésre akkor kerül sor, amikor a szükséges hadianyagok a helyükön vannak és a helyi katonaság kiképzése befejeződött (lásd: India). Amit most tapasztalhatunk, az egy pontosan koordinált globális haditerv, amit a Pentagon több, mint 40 ország hadseregének a bevonásával készített el.

A III. világháború szcenáriója: A fentiekben vázolt katonai felvonulás több régióban összehangoltan folyik igénybe véve az Amerikai szövetségesek hadianyag raktárait. A jelenlegi kontextusra jellemző a globális katonai felvonulás, ami egyetlen szuper-nagyhatalom által összefogott számtalan szövetségest használ fel helyi háborúkra, ami élesen különbözik a II. világháború levezénylésétől. Az 1940-es évek kommunikációs technológiája és fegyverei nem tették lehetővé, hogy nagykiterjedésű földrajzi területeken, pontosan összehangolt, „valós idejű” hadviselést folytassanak. A globális hadviselés feltétele az egyetlen katonai hatalom koordinált felvonulása. A háború végén ledobott két atombomba kivételével a II. világháborút hagyományos fegyverekkel vívták. Ma, egy modern háborúra a Föld körüli műholdpályák hadrendbeállítása lenne jellemző. Nem csak termonukleáris fegyverek lennének bevetve, de egész sor modern fegyverrendszerek is, beleértve elektormetrikus fegyvereket és környezetmódosító technikákat.

Az ENSZ Biztonsági tanácsa: Június elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa negyedik alkalommal hozott határozatot Iránt sújtó szankciókkal kapcsolatban, amit amerikai nyomásra mind Kína, mind pedig Oroszország megszavazott, tegyük hozzá, hogy önmaguk hátrányára. A szankciók megszavazásával saját katonai szövetségüket (SCO = Sanghaji Együttműködési Szervezet) gyengítették, ahol Iránnak megfigyelő státusza volt. A szankció befagyasztja Kína és Oroszország Iránnal kötött bilaterális katonai együttműködését, és kereskedelmi megállapodását, miközben Irán légvédelmi rendszerére – ami az orosz szállításoktól függ – komoly csapást jelent. A Biztonsági Tanács határozata lényegében zöld fénnyel utat enged Irán „megelőző” megtámadására.

Felkészülés a háborúra: A nyugati sajtó egyhangúan megbélyegzi Iránt, mint a globális biztonság fenyegetőjét, a feltételezett (de nem létező) nukleáris fegyverkezési terve miatt. A hivatalos bejelentéseket visszhangozva, a média követeli Irán büntető lebombázását, hogy Izrael  biztonságban lehessen. A nyugati főirányú média csörteti a kardot abból a célból, hogy a közvéleménybe beágyazza a valós iráni veszedelem gondolatát és annak elfogadását, hogy az iráni iszlám köztársaságot ki kell vonni a forgalomból. A háborúviselés konszenzusának megteremtése hasonlít a spanyol inkvizícióra. Elvárja és megköveteli annak elismerését, hogy a háború egy humánus vállalkozás. Miközben ismert és jól dokumentált, hogy a globális biztonságra valójában az USA-NATO-Izrael szövetség jelent veszélyt. Viszont egy inkvizíciós környezetben a realitás a feje tetejére áll. A háborús uszítók a békére vannak elkötelezve, a háború valós áldozatai pedig a háború  bajnokai. Míg 2006-ban az amerikaiak két-harmada ellenezett egy Irán elleni katonai fellépést, a 2010-es felmérés már azt mutatta, hogy a lakósság 56 százaléka helyesli egy Irán ellen irányuló katonai támadást.

Ez a háború egy őrültség: Albert Einstein pontosan tudta, mit jelent egy termonukleáris háború. Őt idézve: „Nem tudom, hogy pontosan milyen fegyvereket fognak használni a III. világháborúban, de azt tudom, hogy a IV. világháborút botokkal és kövekkel fogják vívni.” A média, az intellektuelek, a tudósok és a politikusok elhomályosítják a ki nem mondott igazságot, nevezetesen azt, hogy nukleáris töltetek alkalmazása elpusztítja az emberiséget, és az ehhez vezető úton már elindultunk. A profitéhség a döntéshozók elméjét elborítja, ezért esztelen bábuként cselekszenek.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Elnézést a reggeli és délelőtti kimaradásért.

A honlapot hacker támadás érte. Angol nyelvű üzenetet hagytak hátra. Erről a szerver tulajdonos engem nem tájékoztatott. Úgy látszik, valakiknek bassza a csőrét, hogy megírom az igazságot. Ha hirtelen megszünnék, nem én dobtam be a törülközőt, hanem erőszakkal elhallgattattak.

A napokban olvastam Paul Craig Roberts amerikai szabadúszó újságíró…. akinek írásai megjelennek a Wall Street Journal, Business Week, and Scripps Howard News Service folyóiratokban, aki a Reagan adminisztráció alatt helyettes pénzügyminiszter volt, és aki ma már mind a két párt politikájának éles kritikusa….legújabb cikkét: The Collapse of Western Morality, amit én A keresztény moralitás összeomlásának magyarítanék. Roberts jól tudja, hogy a „keresztény moralitás” többé kevésbé egy mítosz, és még mielőtt erre kommentjében bárki rámutatna, maga sorol fel néhány eklatáns példát: A II. világháború végén feleslegesen ledobott két atombombát. A drezdai civil lakosság agyonbombázását. Az amerikai polgárháború bűntetteit (amiről mi magyarok keveset tudunk). Sherman tábornok indiánirtását. Izrael állam jelenlegi népirtását. Irak és Afganisztán indokolatlan megtámadását, és a civil lakósság kegyetlen gyilkolását. (az angol gyarmati kegyetlenkedéseit érdekes módon kihagyta) Ezek mind olyan tettek, amelyek a nürnbergi kritériumok szerint, kifejezett háborús bűnök.

Rendben van, de akkor mi az ami összeomlott? Roberts szerint az általános mortalitás újabb rekordokat döntöget az alsó regiszterekben. Felhívja a figyelmünket arra, hogy ma a sportban a mottó „nyerni minden áron”, ahol a „minden” veszedelmes méreteket ölt. Hogy az ellenfél csapatának legkiválóbb játékosát a játék folytatására alkalmatlanná rúgják, az ma már a tévé előtt ülő szurkolók számára minden, csak nem újság. De, amikor a forma egy futamai alatt az egyik versenyző a másikat bevezeti a biztos halálba, már egy kicsit sok még a legjobb idegzetűeknek is. — Kétségtelen, az elmúlt 60 év alatt, amikor volt szerencsém sporteseményeket nézni, a „sportszerűségből” könyörtelen „gyilkolás” lett. A keresztény társadalmak általános moralitása folyamatosan csökken, ráadásul exponenciálisan, mondhatjuk gyorsuló sebességgel.

Ma már olyan társadalmi „jelenségeknek” lehetünk a tanúi, amit 20 évvel ezelőtt el se tudtunk volna képzelni. Igaz, 20 éve pedig olyanoknak, amit 40 éve nem tudtunk volna elképzelni. Csak nem az emberi képzeleterővel van baj? Szó sincs róla. Az Ember újra és újra bizonyítja, hogy mi sem könnyebb számára, mint folyamatosan felülmúlni önmagát. Nagy kérdés, hogy ez a folyamat fenntartható-e? Nyilvánvalóan nem. Ez sem? Ezt a kérdést azoknak teszem fel, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy ha kicsit visszafogottabban élnénk, fogyasztanánk, termelnénk, és amit lehet visszaadnánk Föld anyánknak, akkor az emberi lét fenntartható lenne – gondolom – örökre. Igen, fenntartható lenne, amennyiben a történelem kerekét visszaforgatnánk 10-12 ezer évvel. Vagyis úgy élnénk mint az állatok. Halásznánk, vadásznánk és gyűjtögetnénk, és nem  vennénk észre, hogy a tűz köré rakott kövek egyikéből-másikából valami csillogó folyadék szivárog ki, ami a tűz kialvása után megszilárdul. Így eléldegélhetnénk még 4 milliárd évig.  

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Ja, hogy mi a könyv címének a fordítása? Hát ez nekem nem megy. Na jó, legyen mondjuk „Halálmagyarázó„, aki nem más, mint Michael Tsokos. Herr Tsokos könyvének megjelenése előtt, legutoljára akkor került az újságok címlapjára, amikor a múlt évben kiderítette, hogy évtizedek óta az egyik kórház pincéjében rejtegetett földi maradvány nem más mint az 1919-ben meggyilkolt Rosa Luxemburg kommunista forradalmár ellopott teteme. Nem semmi! Ezek szerint ami az elvtársnőből megmaradt az sikeresen túlélte még a II. világháborút is. Az csak természetes, hogy a Der Totenleser szerzőjét meginterjúvolták, én meg feltálalom nektek. Gondolom egy patológus kalandjai megérnek egy posztot.  

Riporter: Az új könyvedben, a Der Totenleser-ben egy bosszúra éhes férj kivájja hűtlen feleségének a szemeit, egy apa legyilkolja saját fiát, hogy az anyjának fájdalmat okozzon. Szóval, nem gondolod, hogy ez az erőszakosságnak indokolatlanul pornográf leírása?

Michael Tsokos: Elgondolkodtató. Édesanyám – szintén orvos – a kézirat elolvasása után azt mondta, hogy ezt a könyvet be fogják tiltani. De nem hiszem, hogy indokolatlanul pornográf lenne a leírás. Az eseteket le tudtam  volna írni sokkal részletesebben, de azt szándékosan elkerültem.

R: Csak nem azt mondod, hogy a tényleges valóság sokkal rosszabb, mint ami a könyvben olvasható?

T: De igen. Abban viszont biztos voltam, hogy nem találok kiadót, amelyik egy olyan könyvet kiadna, amiben le van írva a csupasz valóság, amivel a törvényszéki patológusok nap mint nap találkoznak. Ráadásul nem lesz olvasó, aki végigolvasná.

R: Kikből állnak az olvasóid? Azok lennének, akik élvezik a szado-mazo pornográfiát?

T: A célcsoport az érdeklődő laikusok, akiket érdekel a tényleges háttér, és akiket nem csak a televíziók által bemutatott mézes mázzal leöntött életet akarják látni. Ha kinyitod az újságokat, akkor ilyen történetekkel minden nap találkozhatsz, de ott az esetről csak néhány sort írnak. Én az esetek mögött álló emberek sorsára is kitérek.

R: Könyvednek az alcíme „Hihetetlen új esetek az igazságügyi patológiából”. Az ilyen látványos esetek milyen gyakran fordulnak elő?

T: Megdöbbentő, hogy ilyen bizarr esetekkel szinte naponta találkozunk. Évente meg tudnék velük tölteni egy könyvet, és természetesen nem bicskás verekedésről beszélek, ami után ott marad két hulla. Rengeteg olyan eset volt, amin simán átugrottam. Ott van például az a huligán, akinek kedvenc szórakozása volt, hogy a metró kocsikban két fogantyúba kapaszkodva, két combját derékszögbe meghajlítva, egy hatalmas lendülettel, talpával beverte az ablakokat. Az utolsó alkalommal az ablakot bezúzó és tovább lengő lábait elkapta egy szembejövő szerelvény, amelynek lendülete kirántotta az ablakból. Ott feküdt a síneken eszméletlenül, a következő metró szerelvény simán átment rajta. Ezeket az eseteket nem lehet józan ésszel megérteni.

R: Könyvedben felfedsz jó néhány részletet az igazságügyi patológus mindennapi munkájáról. De van néhány terület, amit szándékosan homályban hagysz, példának okáért, hogyan lehet a bűnelkövetés helyszínével manipulálni. A kérdésem az, hogy miért?

T: Nyilvánvalóan nem adhatok ötleteket arra, hogyan lehet manipulálni a helyszínnel.

R: Felteszem, a tökéletes gyilkosságot meg tudnád oldani.

T: Természetesen. Tizenhat éve űzöm ezt a mesterséget, számtalan olyan lehetőségre jöttem rá, amikor még csak nem is gyanakodhatnának, hogy gyilkosság történt. De egy igazságügyi patológus nem nyithatja ki Pandora szelencéjét.

R: Sérül-e a tévék műsorában szereplő esetek realizmusa, amiért a  valóságot nem vehetik fel, mert azzal a potenciális bűnőzöknek adnának ötleteket?

T: Szó sincs róla. Véleményem szerint olyan módszereket találnak ki, amik a valóságban nem is léteznek. Olyan érzésem van, hogy nem kérik ki a szakemberek  véleményét.

R: Nézel krimiket a tévében?  

T: Néha. Azonban nem szeretem a sorozatgyilkosokról szóló történeteket, akik mindig rendkívül eszesek, és akikről kiderül, hogy olyan ismeretekkel rendelkeznek, amikre csak úgy lehet szert tenni, ha az én munkámat végzik éveken keresztül.

R: Ha elhisszük, amit a tévékben látunk, akkor az igazságügyi patológus legalább annyi esetet derít ki, mint a rendőrség.

T: Gyakran olyan érzés támad, hogy az igazságügy patológus oldja meg az ügyet. A televízióban az igazságügyi patológus és a rendőrség között húzódó határ sokszor elmosódik. Amerikában valóban van helyszín felderítő csoport, akik együtt működnek a rendőrséggel. Ezek veszik fel az ujjlenyomatokat, a DNA mintákat, de kérdéseket tesznek fel a gyanúsítottaknak is.

R: Ez így működik Németországban is?

T: Németországban mi a kirakós játéknak csak egyetlen darabja vagyunk. A szabadúszó törvényszéki patológus egy tudományos teammel dolgozik együtt, amely genetikusból, toxikológusból, halottkémből, stb, áll. Manapság nincsenek olyan kimagasló egyéniségek, akik látnoki és multidiszciplínáris képességekkel mindenkit maguk mögé kényszerítenek. Ez egyszerű csapatmunka. Aztán az már a rendőrség dolga, hogy elkapja az elkövetőt.

R: Ellentétben a rendőrökkel az igazságügyi patológusokat ritkán fenyegetik lőfegyverrel, de a munkakörnek vannak más veszélyei. Tudnál erről mondani valamit?   

T: Ismerek egy kollegát, aki tuberkulózist kapott, és hosszú ideig volt betegszabadságon. Nyilvánvalóan létezik szakmai rizikó, megkaphatjuk a hepatitisz, HIV, és egyéb más fertőzést. Viszont tudok egy patológusról, aki állandóan csőre töltött pisztolyt hordott magával, mert életveszélyesen megfenyegették, miután a Hells Angels üggyel kapcsolatban dolgozott.

R: A könyvben említést teszel az egyik szakértői véleményedről, ami egy kényes üggyel volt kapcsolatos. A te jelentésed a vádlottat negatív fényben tüntette fel. Ha jól emlékszem, az orosz maffiáról volt szó. Fenyegettek már meg valamivel?   

T: Ítélethozatal után még nem. De két éven át egy orvvadász, aki szerint a jelentésemben nem voltam tisztességes, a nap minden szakában elég kitartóan telefonálgatott.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

CCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCC

1.) Hagyományos gazdálkodás: Örökölsz 2 tehenet. Az egyiket eladod, és az árából veszel egy bikát. Az állományod gyarapodik, a jövedelemből nyugdíjba mész.

2.) Indiai gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Szentként tiszteled őket. Éhen halsz.

3.) Izraeli gazdaság: Nem örökölsz semmit. Bejelented, hogy igényt tartasz az indiai tehenekre. Felszólítod a világot, hogy nyújtsanak segítséget: az USA adjon pénzt, Kína adjon katonai segítséget, Nagy-Britannia adjon harci gépeket, Olaszország szállítson ipari berendezéseket, Németország technológiát, Franciaország tengeralattjárókat, Svájc nyújtson kedvezményes hiteleket, Oroszország szállítson (magyar) gyógyszereket, Japán gyártósorokat – mindezt ingyen kárpótlásként a történelem során elszenvedett üldözésekért. A kapott támogatásokból megveszed az indiai teheneket, majd deklarálod, hogy a világ kihasznál és gyűlöl téged.

4.) Amerikai gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Az egyiket eladod, a másikat pedig arra kényszeríted, hogy 4 tehén helyett tejeljen. Megdöbbensz, amikor a tehén váratlanul elpusztul. Az estet ráfogod egy olyan országra, amelyiknek van tehene, és azokat természetes körülmények között tartja. Bejelented, hogy ez az ország veszélyt jelent a nemzetközi közösségre. A világ megvédése érdekében megtámadod az terrorista teheneket rejtegető országot, és elkobzod a teheneit.

5.) Francia gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Sztrájkolsz, mert 3 tehenet akarsz.

6.) Német gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Továbbfejleszted őket, így 100 évig élnek, havonta csak egyszer esznek, és megfejik önmagukat.

7.) Angol gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Mindkettő kerge.

8.) Svájci gazdaság: Örökölsz 5000 tehenet, de az örökhagyónak egyetlen tehene se volt. A gondozásukért másokat fizettetsz.

9.) Olasz gazdaság: Örökölsz 2 tehenet, de nem tudod, hogy hol vannak. Elmész sziesztázni.

10.) Japán gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Átalakítod őket, így az eredeti méret egy tizedére csökkennek és hússzor több tejet adnak, mint a normál méretű tehenek. Ezután cuki kis rajzfilmfigurákat készítsz róluk és Cow-kimon néven az egész világon árusítod őket.

11.) Orosz gazdaság: Örökölsz 2 tehenet. Megszámolod őket, és azt tapasztalod, hogy öten vannak. Újra megszámolod, ekkor 72 tehén az eredmény. Megint megszámolod, most 17 tehenet találsz. Feladod a számlálást és kinyitsz egy másik üveg vodkát.

12.) Cigány gazdaság: Lopsz 2 tehenet. Az egyiket elcseréled egy demizson tablettás borra, a másikat eladod, a pénzt bedobálod egy játékgépbe, majd sírsz a kirekesztés miatt, hogy cigányoknak nem lehet tehene.

13.) Nigériai gazdaság: örökölsz 2 tehenet. Az egyiket megeszed, majd bejelented, hogy ellopták. A rendőrség megkezdi a nyomozást, és 100 km sugarú körön belül mindenkit letartóztat. Addig kínozza őket, amíg valaki be nem ismeri, hogy ő lopta el a felzabált tehenet. A rendőrség büntetésül minden letartoztatott személytől elkoboz 1-1 tehenet. Így most te visszakaptad a tehenedet, a rendőrségnek pedig van egy új tehénfarmja.

14.) Kínai gazdaság: Örökölsz másfél milliárd tehenet, alig adsz nekik enni. A kifejt rosszminőségű tejet messze áron alul eladod az egész világnak. Letagadod, hogy a kínai tej mérgező, miközben halomba gyűjtöd a befolyt pénzt és azt várod, hogy Amerika romba döntse sajátmagát. 

15.) Magyar gazdaság: A rendszerváltás után maradt 2 állami tehén. A felelős állami vezető a tejet hazaviszi, majd bebizonyítja, hogy a teheneket privatizálni kell, mert az üzletág ráfizetéses. Elhatározzák a tehenek jelképes összegért történő értékesítését, majd pályázatot hirdetnek, amit a felelős állami vezető nyer meg. Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy részéről mekkora áldozat a vállára venni ezt a két gyengén működő tehenet. Eztán politikai pályára lép, és ilyen módon az eredeti két tehénnel maga köré gyűjt még egy csomó marhát.

16.) Auztrál gazdaság: A gazdi hívó szavára bevándorol két tehén, az egyik pommy a másik digó. Mind a kettő sokat eszik és keveset tejel. A gazdi röpke évtizedek alatt rájön, hogy a multikulturális tehén sokkal jobban fejhető, ráadásul jobban tűri a bozóttüzeket és a hőséget, ez mellett szaporodik is, de nem szereti a királynőt. A hogyan tovább, még nem dőlt el.

Eredeti ötlet: Janó  produkció – paapirkuty@freemail.hu

################################################# 

Neki szabad, mármint a berágás, de nem is csoda. Mint ahogy azt a belügyminisztere kiderítette, Franciaország szerte nem kevesebb, mint 539 illegális cigány telep található. Sárközy tehát kijelentette „a cigányokat mindenki utálja”, és ezzel a felkiáltással  vissza kívánja deportálni őket délkelet Európába (azért ez a meghatározás jó adag tapintatosságról árulkodik a  valamikor nagy kedvenc, Romániával kapcsolatban).

Ullrich Fichtner német újságíró például a következők szerint lamentál: „A francia nemzeti stadiontól (Stade de France) mindössze 500 méternyire, ahol az A 86-os autósztráda kettévágja Párizs északi peremvárosait, van egy ipari zóna és néhány lepusztult üres telek, amit felfoghatunk úgy is, mint egy kaput a harmadik világba. Aubervillers-ben egy gazdátlan épület mellett, nem messze az Avenue du Président Roosevelt-től (Roosevelt sugárút), található egy kisebb, eldugott település, ami egy keskeny átjáró két oldalán elhelyezkedve, talán egy tucatnyi putriból áll. A tetők plasztik lapokkal vannak lefedve, a falak hulladék fából és karton dobozokból állnak. Ha a Nap egy kicsit fényesebben sütne, és a nyári hőmérséklet egy picit magasabb lenne, akkor Nairobiban, Kabulban vagy Sowetoban érezhetnéd magad. De ez a díszlet Franciaországban található, amiben körülbelül 40 cigány él, nők, férfiak, gyerekek, és néhány öreg. Elektromos áramuk és csapvizük nincs. Minden másnap a szomszédban található jó szándékú emberek megengedik, hogy néhány kannát feltöltsenek vízzel.” —- Nem mintha ilyet nem láttatok volna, de ez itt alul egy franciaországi cigány tanya.

Fichtner szerint az általa meginterjúvolt csoport fémhulladék értékesítésből csinál pénzt, mert munkahelyük természetesen nincsen. Viszont Sárközy kirohanása óta a hulladékgyűjtő telepek a fém átvétele előtt kérik a francia állampolgárság igazolását, nekik meg csak román papírjaik vannak. Az a tény, hogy románok, és Románia 2007-óta az Európai Unió tagja, nem ér semmit. „Az emberek rám néznek és látják, hogy cigány vagyok. A cigányokkal viszont a franciák nem állnak szóba.” Panaszkodott az egyik megkérdezett. Amiből csak az következik, hogy Franciaországban a köztársaság elnökének a szava szent. Sárközy kijelentette, hogy „Véget vetek a vadkempingelésnek.”

Egészen pontosan Franciaország új attitűdje a cigányok felé július 30-án kezdődött, amikor Sárközy elnök úgy gondolta, hogy legfőbb ideje a cigányok életét egy árnyalattal kellemetlenebbé tenni. Ezen a napon Sárközy Grenoble-ban tartott egy 33 perces beszédet, ami után a francia köztársaság egy kicsit megváltozott. A liberálisok szerint ezen a napon a köztársság megszűnt. Ezt a hozzáállást természetesen mi is ismerjük. A lipótvárosi liberálisoknak (ahol egyetlen cigány sincs) egyáltalán nem fáj, hogy az északnyugat magyarországi falvakban pedig az elfogadható élet szűnt meg, amiért kizárólag a cigányok a felelősek.

Vissza a grenoblei beszédhez, amiben Sárközy a bűnözőkkel és drogkereskedőkkel kezdte a kirohanást. Véleménye szerint, aki rálő egy rendőrre az nem érdemli meg, hogy francia állampolgár legyen, és 30 év börtönt kért arra, aki megtámad egy közalkalmazottat, valamint a bűnt elkövető kiskorú szüleit javasolta bebörtönözni. A cigányok csak ezután következtek, mert felháborította az 539 illegális cigánytábor, aminek a felét fel kívánja számolni 3 hónapon belül.

Persze a liberálisok megint elkezdtek huhogni, és kijelentették, hogy kevesebb presztízzsel rendelkező országokban ezt etnikai tisztogatásnak neveznék. A kritikára az adott alapot, hogy  miután a cigányokat kutyás rendőrök elkergették, a putrikat buldózerekkel szétverték. Ezt követve megjelentek a rendőrök és fehér overállba öltözött egészségügyesek, akik a környéket fertőtlenítették, tegyük hozzá, hogy PR fogásként.

Sárközy beszéde után két héttel Hortefeux belügyminiszter jelentette, hogy 40 tábort már felszámoltak. Ez a szám augusztus 22.-re nyolcvannyolcra emelkedett. Az akkori jelentés szerint 830 román, és 160 bulgár  állampolgárt „evakuáltak”. Szerencsére a magyar cigányok ennél okosabbak, mert ők Kanadába mennek, így most nem kell pofánkról lesülni a bőrnek. Nem meglepő módon Sárközyt jobbról-balról kritizálják. Három korábbi miniszterelnök elhatárolta magát Sárközytől. Az EU igazságügyi biztosa, Viviane Reding kritizálta Sárközyt, sőt az Európa Tanács is elítélte Franciaországot. Aztán megszólalt még a pedofil papok védelmezője XVI. Benedek pápa, és végül az ENSZ Emberjogi Tanácsa is. És, hogy egy kis komikum is legyen a dologban, az öreg Pere Arthur Hervet francia pap Lille-ben nyilvános imát hirdetett, hogy Sárközy infarktust kapjon.

Közben a cigányok rájöttek, hogy ez a 300 Euróval megspékelt deportálás egy rohadt jó üzlet, mert 100 Euróért két héttel később visszamehetnek, és ugye ez 200 Euró tiszta profit. Időközben arra is fény derült, hogy bár évente megközelítőleg 8000 cigányt küldenek  vissza az eredeti hazájukba, a Franciaországban található cigányok száma változatlanul 15.000 körül stagnál. Végül is a romániai cigányok európai állampolgárok, akik 3 hónapot legálisan lehetnek Franciaországban, ami után „rábeszélik” őket, hogy távozzanak. Én pedig nagyokat mosolygok magamban, mert biztos vagyok benne, hogy Sárközy bicskája bele fog törni a cigányokba, csak úgy mint Orbán Viktoré, akinek csütörtökön volt egy cigányokat érintő, semleges nyilatkozata. Majd meglátjuk mi lesz, miközben cigányaink töretlenül szaporodnak.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Howie Stier újságíró (fényképe jobb oldalt látható) blogját (LegmanLA.com) ezrek olvassák, enyhén humoros, tisztánlátó fogalmazása, és a lényeg kihámozása miatt  találtam szimpatikusnak 😀 . A „Vissza az 1930-as évekhez” című írását a szokásomnak fittyet hányva, szóról szóra fordítottam (na jó, majdnem). A lényeges mondanivaló mellett nem volt „felesleges” töltelék. Ennek ellenére, aki kíváncsi az eredeti cikkre, az itt megtalálhatja: http://www.truthdig.com/report/item/waking_up_in_the_1930s_20100903/

Howie Stier: Vissza az 1930-as évekhez.

Az úr 2010. évében Amerika újraéli a kenyérért sorbaállás intézményét. A Gazdasági Világválság messze tűnő, kifakult, fekete-fehér fényképe Amerika szerte újfent látható élőben, immáron finomszemcsés, színes kivitelben. De a médiában ahogy nem szoktunk látni Irakból és Afganisztánból hazaszállított halott katonákat, ugyanúgy nem látjuk a munkanélküli tömegeket se sorban állni segélyekért. De, csak mert nem láthatóak, attól még sorban állnak. Amihez viszont nem vagyunk hozzászokva, hogy most nem az elhanyagolt külsejű hajléktalanokat, a végképp lecsúszottakat látjuk, akiknek az alkalomra beöltözött celebek osztogatják az ünnepi ételt. Mostanában jólöltözött, egyértelműen a középosztályhoz tartozó, nemrég még alkalmazásban álló emberek állnak sorban élelmiszer segélyért, akik kényszerülten alkalmazkodnak az új valósághoz. Ez a munkanélküli és alulalkalmazott generáció kezd rádöbbenni, hogy ami kialakulóban van, az nem más, mint az 1930-as évek visszaköszönése, amit aztán kétkedéssel, kiábrándultsággal és némi reménykedéssel fogadnak.

Minden nap meghallgatják a banális statisztikai adatokat – fogyasztói index, ingatlanárak, új házak építése, munkanélküli segélykérők – a hírbeolvasóktól, azoktól, akiknek logikus okfejtésükre hallgatva pénzüket részvényekbe fektették és ingatlanokat vásároltak (persze hitelre). Úgy tűnik az egész országban sikerül a hipnotikus álmot fenntartani, elhitetni mindenkivel, hogy a gazdasági fellendülés napokon belül beindul. De vannak, akik kételkednek. Illúzióvesztés és remény áramlik a legkegyetlenebb környezetből, Los Angeles metropoliszából.

Los Angelestől nem messze, a San Gabriel hegyeknél van Sylmar, ahol az egyik vasárnap délután emberek ültek csendben a templomkert fáinak árnyékában, miközben a tenger felől narancsillatot hozott a szellő, de a látszat ellenére nem piknikre készülődtek. Senki nem játszott frizbit, nem volt zene, és senki nem készült kicsomagolni az otthon előkészített krumpli salátát. Ezek az emberek azért voltak ott, hogy átvegyék a baptista szeretetszolgálat élelmiszerrel megrakott csomagját. A várakozok nagyobbik részének még szokni kell az e féle eseményeket. A mintegy 200 főt kitevő gyülekezetre ráül a mindent felülíró rossz előérzet, amit csak azok éreznek, akiket egy leégett lakóház után ideiglenesen elhelyeznek valahol. Tudják, hogy ez nem a dolgok normális menete, és rettegnek a jövőjüktől.   

Egy lovas fehér szalmakalapban, lustán integetve trappol el mellettük, kalapjának színe élesen elüt a bőrétől. Olyan a jelenet, mintha Steinbeck regényéből vágták volna ki. A gyülekezők között, munkás ruhában valaki egy másik várakozóhoz halkan suttog spanyolul. Vannak közöttük rendetlenkedő gyermekeiket megfékezni próbáló anyukák, egy vékony férfi bakancsban és katonai egyenruhában, aztán néhány leborotvált fejű fiatal legény, végül egy frissen borotvált, pedáns férfi, Matt, a bankárok rózsaszín arcával, akiről beszélgetés közben kiderül, hogy valóban bankalkalmazott volt, de állását életének 37. évében elvesztette. Matt halkan, meggyőzően beszél, valamikor vállalkozások vételével-eladásával foglalkozott. Ennek ellenére nem szorong, hogy élelmiszer adományért áll sorban. „Ma már ezt nem  bélyegzik meg” – magyarázza a veterán tengerészgyalogos, aki már feladta a reményt, hogy bármilyen munkát talál magának a közeljövőben. A házát már feladta, a munkanélküli segélyének folyósítását 99 hét után beszüntették. Öt hónappal ezelőtt összeköltözött a 74 éves apjával, aki mint középiskolai tanár ment nyugdíjba. Újabban minden vasárnap eljön az adomány osztásra. Megtanulta mikor lehet Los Angelesben ingyen látogatni a múzeumokat, hol vannak ingyen koncertek. Szórakozni a Hollywood Légiós  Hallba jár, ahol a veteránok 2,50 $-ért kapnak egy koktélt. Matt nem látszik éhezőnek. Tudod, hogy egy boa miért eszik meg egy egész kecskét? – teszi fel a kérdést – mert nem tudja mikor fog legközelebb ételhez jutni.

Senki se kifogásolja a lovak etetését, amikor éppen nem húznak – állapította meg Steinbeck a Érik a gyümölcsben – amikor a Gazdasági Világválság idején az élelmiszerben gazdag Kaliforniában az emberi éhezés abszurditására hívta fel a figyelmet. Most, 80 évvel később az embereket etetik, eddig legalább is etették.

Darre Hoffman a Los Angelesi területi Élelmezési Bank kommunikációs igazgatója szerint az igény folyamatosan nő. Az élelmezési bank több, mint 575 kiszolgáló helyet lát el. Az elmúlt 24 hónapban megugrott az igény. Az Élelmezési Bank 2009-ben 25.000 tonna élelmiszert osztott szét. – állítja Hoffman – Az elmúlt 12 hónap alatt az igénynövekedés 34 % volt. Két évvel ezelőtt ugyanennyi elosztóhelynek 15.000 tonna élelmiszerre volt szükség a rászorultak etetéséhez. Az igénynövekedés mögött ki áll? Azok, akik évi 50-70 ezer dollárt kerestek. Ezeknek a tartalékaik elfogytak.”

1932-ben Douglas MacArthur, az akkori vezérkari főnök hat páncélkocsit, lovasságot és gyalogosokat vetett be az éhező amerikaiak – az I. világháború veteránjai ellen. Felcsatolt bajonettekkel állította meg a Washington felé menetelőket (Bonus Army). Ennek a MacArthurnak galambszaros szobra Los Angelesben van felállítva a róla elnevezett parkban, ott ahol a segélyeket osztják. Így aztán a tábornok megint szembe találja magát az éhező amerikaiakkal.  

„Fogalmam sincs, egyszerűen nem tudom, hogyan csináljam ezt a szar melót, amit az élelmiszer kuponért kell végezni.” Mondja egy mérges, huszonéves néger férfi, miután az egyik csősz a kezébe nyomott egy lapátot. A férfi 6 órára jött, hogy részt vegyen az állami „munkáért kenyér” programban. A szabályok szerint, a gyermektelen és egészséges segélykérőknek közérdekű munkát kell végezni. „Ez egy baromság, nekem valódi munka után kellene néznem.” – folytatja a férfi a duzzogást, miközben a lapátjára támaszkodik. Lényegében ez egy teljesen felesleges munka, ami csak arra jó, hogy elfoglalják vele az embert, amire a honvédségnél van számtalan példa, hogy megakadályozzák az állandó veszekedést. Az új jelentkezőket a már két éve segélyen élő régiek kioktatják. „Mond meg nekik, hogy hajléktalan vagy, a haverod díványán alszol. Akkor kapsz segélyt, ami havi 200 $. Mondd meg a szociális gondozódnak, hogy neked járna egy csekk.” Az emberek szétszéledve elmennek a tábornok szobra mellett és beállnak egy árnyékba. Két órával később a csősz visszajön egy targoncán és elmagyarázza nekik „Ha a park tiszta, akkor elmehettek vásárolni, vagy bárhová, csak délután gyertek vissza kijelentkezni és adjátok le a mellényt.”

Utóírat: Az USA-ban 2.000.000 állampolgár vesztette el a házát 2008-ban. A múlt évben egy további 2.800.000 állampolgár csatlakozott hozzájuk. Előzetes kalkuláció szerint ez a szám 2010-ben tovább fog növekedni. Aki a hazai  csodában bízik, az ugyancsak optimista.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO