Az igazság keresése (34-i) A sertésinfluenzától (H1N1) egyszerűen nem kell félnünk
Publikálva 2009.szept.26. | Az igazság keresése |A média bőségesen ellát minket a sertésinfluenzával kapcsolatos hírekkel, azt a látszatott keltve, mintha az ítélet napjával kellene szembe néznünk. Péntek reggel (2009.09.25.) megtudhattuk, hogy már két magyar halottja is van a H1N1 járványnak, bár járvány hivatalosan még nincs, de persze bármelyik percben kitörhet. Miközben oltóanyag még mindig nincs, de ha majd lesz, akkor a körzetis 200 forintot kap minden egyes oltásért, amit keveslenek, pedig ez fejenként 120.000 forintot jelent, de mit ér a pénz, ha az orvost elviszi a sertésinfluenza. Szóval kellően be vagyunk szarva, ide tehát azzal az 1800 forintos vakcinával! Nekem mégis az az érzésem, hogy ha ez a sertés izé 10 évvel ezelőtt jelentkezik, a kutya se figyelt volna fel rá. Végül is évente sok millió ember kap (szezonális) influenzát és több tízezren halnak bele, akiknek legnagyobb része nagyon öreg, vagy nagyon fiatal, vagy olyanok, akiknek az immunrendszere nem működik kielégítően. Az emberek túlnyomó többsége, miután megkapja az influenzát, néhány napig kutyául érzi magát, majd meggyógyul. Ez ideig, nincs ez másként a sertés influenzával se, és egy árnyalattal se bizonyul rosszabbnak. Nem virulensebb (megkapható) mint a közönséges influenza, nem nevezhető halálosabbnak se. A vírusok mutáción mennek át, némelyik egyik állatról átmegy a másikra. Annak a lehetősége mindig fennáll, hogy a sertésinfluenza valóban veszélyessé válik, de ez eddig nem következett be, és annak nincs jele, hogy bekövetkezne. A Marylandi Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a sertés influenza vírusa nemigen mutat hajlandóságot a rekombinációra (összeolvadás más vírus törzsekkel). A hisztéria mégis terjed. A New Scientist tudományos folyóirat online változata külön rovatot tart fenn a H1N1 részére, hogy a látogató naprakész információt kaphasson róla. Nem csoda, hogy világszerte tanítási szüneteket rendelnek el, miközben a TV-ben láthatjuk, hogy az iskolapadokat, mosdókat, és ami még akad, pánikszerűen fertőtlenítik.
Az igaz, hogy a H1N1 törzs rendelkezik néhány szokatlan tulajdonsággal. Kevesebb csecsemő hal bele, viszont többet visz el a középkorúak közül, míg az idősebbeket jobban kíméli, mint az évente visszatérő szezonálisinfluenza. Az se tipikus, hogy nyáron is terjed. De ha számba vesszük hatását a teljes népességre, nem bizonyul veszélyesebbnek a szezonálisinfluenzánál. Az „European Center for Disease Control” (Európai betegség megfigyelő központ) szerint szeptember 1-ig bezárólag az egész világon összesen 4092 ember halt bele a sertésinfluenzába. Statisztikailag ez azt jelenti, hogy egy emberre nézve négyszer nagyobb az esély arra, hogy villámcsapás éri, mint hogy belehal a sertésinfluenza fertőzésbe. Nem nevezhető túl nagy kockázatnak. Pláne, ha megtoldom azzal, hogy kb. kétszázszor nagyobb az esélye egy gépkocsibaleset által okozott halálnak. De van ennél érdekesebb adat is. Maláriában évente a világon megközelítőleg 3 millió ember hal bele, ami 2000-szerese annak a számnak, amit a sertés influenzától várnak. Ennek ellenére én még nem tapasztaltam, hogy az esti TV hírekben említést tettek volna a maláriáról. Mi lehet ennek az oka? Ja, igen! Azzal is telitömték már a fejünket, hogy az 1918-as influenzajárvány megismétlődhet, amiben 100 millió ember halt bele. A frászt pedig azzal iparkodtak ránk hozni, hogy az N1H1 törzs genetikailag azonos a spanyolnátha vírusával, és még van egy hasonlóság, hogy az 1918-as járvány az influenza szezon (északi féltekén) végén indult be, majd újra megjelent a következő évben. De ez az összehasonlítás minimum megtévesztő. A spanyolnátha idején nem volt még se antibiotikum se influenza vakcina. Ezenkívül, a halálesetek oka nem maga az influenza volt, hanem annak szövődménye, rendszerint tüdőgyulladás. Ha ma törne ki a spanyolnáthához hasonló virulens járvány, a halálesetek aránya tört része lenne az akkorinak.
Természetesen nem arra akarok kilyukadni, hogy a sertésinfluenza nem jelent semmi veszélyt, és arra se, hogy 100 százalékos biztonsággal nem fog veszélyesebb formába átváltani. Azt azonban állítom, hogy a mesterségesen felfokozott félelem sokkal több hátrányt jelenthet, mint maga a betegség megjelenése. Saját hatáskörön belül különböző emberek felesleges intézkedéseket foganatosítottak a média által felkorbácsolt félelemtől hajtva. Amerikában negyedmillió diák maradt otthon. Kínában és Hong Kong-ban embereket karanténba zártak. Mexikót hosszú időre elszigeteltek a világtól. Egyiptomban ok nélkül lemészároltak 400.000 sertést. Az pedig már vicc számba megy, hogy a Reuters szerint Afganisztán egyetlen sertését (a kabuli állatkertben) elzárták a látogatók elől.
Nehéz eldönteni, hogy a szenzációt hajhászó médiával állunk-e szembe, vagy simán a gyógyszergyárak profitéhsége húzódik a háttérben. Minden esetre a sertésinfluenzával kapcsolatos jóslatok eddig nem váltak be. A második és egyben az utolsó magyar eset leírása bennem hatalmas kétségeket ébreszt. Ugyanis itt egy életerős fiatal férfi az áldozat, aki minden látható ok és minden panasz nélkül egyszerűen csak úgy meghalt és a boncolás során derült ki, hogy a testében H1N1 vírusok voltak találhatók. Hirtelen halál létezik a szívgyógyászatban, amikor is minden betegség vagy panasz nélkül valakinek egyszerűen leáll a szíve. Könnyen lehet, hogy ebben az esetben is ez történt, miközben ettől teljesen függetlenül az illetőt megfertőzte a vírus, ott volt benne panaszmentesen és semmi köze se volt a halál bekövetkezéséhez. De ez a lehetőség nem elég izgalmas, ezért csak én huzakodok vele elő.







2009.szeptember.27th. at 12:05 du.
Teljes mértékben egyetértek, még a magyar példával is. Egyszerűen nevetséges ez a hisztéria, ami zajlik.
Hogy üzlet áll a dolog mögött, az biztos.
És akkor egy kis összeesküvés-elmélet:
Lehet olvasni több hírportálon azt is, hogy a rettegve várt Nagy Testvér a mindenkit figyelő microchipeket így juttatja a szervezetünkbe, de szerintem ezt a nanotechnológia jelen állása alapján akár élelmiszereken keresztül is megtehetik, ha akarják. Ehhez nem kellene ekkora cécót rendezni.
Ami viszont szöget üthet az ember fejében, az inkább a következő: oké, beoltanak. Juhé, megúszom a sertésinfluenzát! Tök jó.
De kérdem én, mi a fene van még abban a vacak oltóanyagban.
Ha ugyanis a népességet szeretném szabályozni (értsd: csökkenteni) - mert ugye erről is sok oldal írogat - akkor csinálnék egy olyan vakcinát, amely a H1N1-et ugyan semlegesíti, de egyúttal “előkészíti a terepet” egy egészen más járványhoz.
Így aztán csökkenthető a lakosságszám (önként és dalolva), illetve jöhet az újabb extraprofit, hiszen akkor mindenki rohan majd oltatni magát.
Üdv: M
2009.szeptember.27th. at 12:51 du.
A vakcinákban van egy higanyvegyület is, ami az immunrendszert aktiválja. Egyes kutatók szerint viszont több kárt okoz, mint hasznot, mert reakcióba lép agyi hormonokkal és besegít az Alzheimer kór kialakulásába. Köszi szépen, hülyülni magamtól is tudok
.
2009.szeptember.27th. at 3:05 du.
Ez a baj a médiával, ha az ember összeolvassa az interneten, akár külföldi site-okon a híreket, és utána megnézi este a ker. TV-ken a híradót, akkor nem érti, hogy ez ugyanaz a világról készült összefoglalás?
Akik pedig tettek valamit a maguk módján (az MTV ostroma is valahol innen indult ki, miszerint fel akartak olvasni egy szöveget, de akik bementek a TV-be csak falaknak ütköztek, és tudjuk milyen abszurd vége lett, az MTV a saját ostromáról nem közvetített! ), azok most vagy le vannak tartóztatva, vagy eljárás alatt vannak, vagy csak “szimplán” megfigyelés alatt tartják őket…
Média (egyes TV-k, újságok) és hiteles tájékoztatás ez így kizárja egymást.
2009.szeptember.27th. at 5:40 du.
Na erről lemaradtam, pedig már délbe be akartam lépni az Internetbe. Megpróbálok egy kicsit ügyesebbnek lenni.
.
2009.szeptember.27th. at 7:08 du.
Az egyik gyógyszerész családtagom (aki maga is több, H1N1 beteggel találkozott a gyógyszertárban, hisz mondták neki, hogy amiatt kérnek gyógyszert) sem fogja beoltatni magát, mégis a veszélyeztetett kategóriába tartozik és nem is kapta el a betegséget sem. Az indoka egyszerű volt: “Hogy lehetne egy olyan vakcinában megbízni, ami nem volt évekig tesztelve?” Ő jól tudja hogy gyógyszereket van hogy évekig, évtizedig tesztelnek mielőtt beadják valakinek, egy röptében összedobott vakcinában nem bízik Ő sem..
(jót akartam, bocs a kioktatásért, csak kerüld el nehogy máshol is megmosolyogjanak!) Minato
Lópata, ez igazán megmosolyogtató volt: “… be akartam lépni az Internetbe.” , ne haragudj, de mivel az Internet egy számítógép hálózat neve, (vagy napjainkra inkább már fogalom, de a háttér mindenképp hálózat), arra csak csatlakozni lehet számítógéppel, de semmiképp sem 1. szám első személyben belépni
2009.szeptember.29th. at 1:34 de.
Mivel a nagyszámú “ingyenes” oltást a TB azért kifizeti, meg talán a fizetős mellé is tesz támogatást, ezért az ügy erőltetése szerintem egyszerő közpénzlenyúlás. Amit meg zsebből fizetnek az emberek, az privát üzlet, de az állam ahoz is adja a promóciót, ami megint csak közpénzlenyúlás. Van ezen áfa? Mert akkor az meg az államkasszát gyarapítja. Milyenek lehetnek az arányok?
Mondjuk hogy belénk oltják a nanochipeket vagy egyenesen a mérget, az nekem kicsit összeesküvéselméletesnek tűnik, de van teljesen szakszerűnek tűnő megközelítés, mely éppen úgy feleslegesnek tartja, mint Tibor bá.
2009.szeptember.29th. at 3:08 du.
Kukucs Tibor’bá, te olvasol külföldi híreket. máshol is oltanak? máshol is kötelezővé teszik pl egészségügyieknek ? tudnál egy kis kitekintést adni? 1000köszönet ! Bab
2009.szeptember.29th. at 3:33 du.
A Chicago Tribune ma reggeli (nálunk éppen most) kiadása szerint:
When the first shipments of swine flu vaccine begin arriving in coming weeks, federal officials want only people on priority lists to line up for the first 45 million doses, but there won’t be “vaccine police” enforcing it.
The vaccines will be distributed to 90,000 health providers, including hospitals, clinics, medical offices and pharmacies. Each will sign an agreement to vaccinate only people in five groups most at risk — pregnant women, caretakers of infants younger than 6 months, children and young people from 6 months to 24 years old, health care workers and people 25 to 64 years old with serious underlying health problems.
Vagyis természetesen nem kötelező, de a rendelkezések szerint az első szállítmányt (45 millió adag) elsőbbségi lista szerint fogják beadni. Euz azonban egy „vakcina rendőrség” nem fogja ellenőrizni. A vakcinát 90.000 egészségügyi intézmény kapja, ahol az 5 legveszélyeztetettebb csoportot oltják be: Terhes nőket, 6 hónapnál fiatalabb csecsemők gondozóit, ½ évtől 25 évig terjedő fiatalokat, egészségügyi dolgozókat és más betegségben szenvedő 25 és 64 év közöttieket.*** Gondolom a 65 felettiek dögöljenek meg.
2009.szeptember.29th. at 3:45 du.
Köszi, de inkább szükebb környezetünk: ausztria, szlovénia, németország érdekelne. ezekről nincs valami adatod ? Köszi Bab
2009.szeptember.29th. at 4:37 du.
Ezekről nem tudok, de kizártnak tartom, hogy kötelező legyen.