Antalffy Tibor honlapja

Földünk jövője, minimum kétséges

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők gyakran kérdezik orvosaiktól, hogy mennyi van még hátra. Egy tapasztalt, rutinos orvos a következőket válaszolhatja. Nézze, hogy egy adott, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegnek mennyi idő van még hátra, azt senki nem tudja megmondani, többek között azért, mert nincs két egyforma ember a világon. Azonban ha tényleg tudni akarja, akkor figyelje meg önmagát, mert ez ad valami támpontot a kérdés megválaszolására. Amikor észreveszi önmagán, hogy állapota romlik, akkor készüljön fel arra, hogy a romlása gyorsulni fog. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évben tapasztalt negatív változás azonos mennyiségére a jövőben már csak néhány hónapra van szükség, aztán már csak pár hétre. Ezen megfigyelés segítségével elég jól meg fogja tudni állapítani, mikor érkezik el a vég.

Hogy ezt miért írtam le? Mert ugyanez a logika érvényes a klímaváltozásra is. Al Gore 2006-os Kellemetlen igazsága azt sugallta, hogy 20-30 évet tökölhetünk még a radikális változtatások bevezetéséig. 2008-ban ez 10 évre csökkent. 2009 márciusában Penny Sackett, ausztrál tudós egy konferencián kijelentette, hogy legfeljebb 5 évünk van a széndioxid kibocsátás radikális csökkentésére. Ha ezt nem tesszük meg, a Föld felmelegedése megállíthatatlanná válik [Szerintem máris megállíthatatlan, de engem nem jegyeznek a világ klimatológusainak listáján.] Természetesen feltehetjük a kérdést, hogy lehetséges az, hogy az események így felgyorsultak? Az IPCC három évvel ezelőtt közreadott „legrosszabb, de még bekövetkezhető, igen kis valószínűségű eset” ma már bizonyossággá vált. Délkelet Ausztrália sivatagosodik, a szibériai tundra felolvad, az esőerdők drámai gyorsasággal fogynak, az Antarktisz jégtáblái töredeznek. Ezeket az eseményeket természetesen előre jelezték, de bekövetkezésük sokkal gyorsabb a vártnál. De miért? Saját tapasztalataim szerint azért, mert az emberek bedumálják maguknak vágyaikat, nem tudnak, és nem akarnak szembenézni a kellemetlen valósággal. Éppen ezért ki merem jelenteni, hogy a jelenlegi gazdasági válság az emberiség társadalmi és ökológiai összeomlásának az első felvonása. Az én 14 éves unokám olyan világban fog élni, ahol a tengerparti városok víz alá kerültek, egykor volt búzamezők sivataggá váltak, a folyók kiszáradtak, az óceánokból eltűntek a halak, az embereknek nem lesz elég enni és innivalójuk.

James Hansen [Aki, mint NASA alkalmazott, összerúgta a port Bush elnökkel, mert közalkalmazott létére kijelentette, hogy melegszik a Föld, amit az amerikai kormány tagadott.] három éve még optimista volt (én nem, mert ismerem az embereket) mert szerinte, ha a közelgő veszélyre felhívjuk az emberek figyelmét, azok nyomást fognak gyakorolni a politikusokra. Mi történt? Ma már mindenki tud a klímaváltozásról, de mindenki úgy tesz, mintha semmi baj se lenne. Mára már Hansen is elvesztette optimizmusát, ma már azt mondja, hogy a Föld menthetetlen. Az elmúlt két évben a klíma modellek előrejelzése valóssággá vált. Hogy Földünk beteg, azt már bárki láthatja, és ennek ellenére nem történik semmi. De mi az oka, ennek a tehetetlenségnek?

Elképzelhető, hogy az ügy rossz kezekben van? A világ klimatológusai eredetileg geológusok voltak, onnan képezték át magukat az igényeknek megfelelően, de a geológiában a változások, mint például az erózió olyan lassan következik be, hogy a változást lineárisnak lehet felfogni. Viszont a biológusok tudják, hogy az élőlényekkel kapcsolatos változás exponenciális. Az embrió kifejlődése, a gyermek felnövése, az öregedés folyamata és a halált kiváltó belső szervek működési elégtelensége egyenes vonal helyett egy exponenciális görbével írhatók le.

Van aztán egy látens „ellenállás”. Az IPCC szerint a grönlandi jégtakaró olvadása nem számítható be a tengerszint emelkedésbe, mert nem tudjuk modellezni. A megoldás? A 3 km vastagságú jég elolvadásából származó vizet nem vesszük figyelembe. Megáll az ember esze! A 90 éves Lovelock [James Ephraim Lovelock, (1919. július 26.) Angliában élő környezetvédő, a Gaia hipotézis megalapozója, ami szerint a Föld egy szuper organizmusként működik.] kijelentette, hogy „mi vagyunk a modell”. Földünk az önszabályozó rendszerek sokaságával, működését tekintve, nagyon is hasonlít az emberi szervezethez. Az egyik dolog megváltozása beindít egy másik változást, ami aztán egy pozitív visszacsatolások láncolatában folytatódik, mígnem az egész rendszer össze nem omlik. Lovelock élete alkonyán nagyon jól látta, és kommunikálta az emberiség felé, hogy közeleg a vég, de senki se figyelt fel rá. Én a Van-e jövőnk?-et 5 éve írtam. Sokat mondok, ha fél tucat emberről állítom, hogy megértette a könyvem mondanivalóját. Viszont sok százan nevettek ki, és közölték velem, hogy vén f@sz vagyok, és irigylem a fiatalokat, akik túl fognak engem élni. Szinte érthetetlen. Bármerre nézünk, a természetben azt látjuk, hogy a változás exponenciális. Most, tavasszal nézd meg a fákat, lassan rügyeznek, majd hirtelen virágba borulnak. Ennek ellenére az emberek érthetetlen módon a lineáris változást látják mindenben. Feltételezem, hogy még a barlangban lakástól hoztuk magunkkal. Ha eldobtunk egy követ vagy lándzsát az eldobott tárgy sebessége állandónak tűnt. Ebből arra következtetünk, hogy az öregedés, csakúgy, mint a klímaváltozás, szintén lineárisak. Illetve nem is következtetjük, csak úgy gondoljuk, elgondolkodás nélkül.

Pedig láthatjuk öregedő szüleinken, hosszú időn keresztül semmi se történik, egyszer csak, néhány év alatt a hanyatlás nyilvánvalóvá válik, majd egy hirtelen összeomlás, aminek a végén a szeretett szülő végleg eltávozik. A folyamat kegyetlen, de tökéletesen megjósolható. A klímaváltozást tipikusan lineáris folyamatnak írják le, amiben van egy fordulópont (tipping point – régebben – point of no return). De nézd meg a makacs tényeket. 1979-ben az Északi-sark jégtakarója a nyár végén 7.000.000 km² volt. 1989-ben (10 évvel később) 6.000.000 km² felett volt egy kicsivel. 2002-ben 5.000.000 km² felett volt. 2007-ben pedig már csak 4.000.000 km². Valaki azt állította, hogy elérkeztünk a fordulópontra és 20 év múlva már nem lesz jég. De, könyörgöm, nincs „fordulópont”. A jelenséget leíró görbe nem egyenes. Minden egyes mérésnél kijelenthetjük, hogy elértük a fordulópontot, de a trendet nem vetíthetjük előre, mert nem egyenes. Ha idén ősszel a jégtakaró 4.000.000 km² alá esik, akkor a „páciens” 5 éven belül halott. 2014 szeptemberében át lehet hajózni az Északi-sarkon. Ha valamelyik olvasómnak van kedve, köthet velem egy fogadást.

Az emberiség úgy tesz, mintha egy gigantikus kupola csúcsáról gyalogolna a széle felé. Az első néhány méter síkfelületnek tűnik, aztán ez enyhe lejtővé változik, de még kényelmesen lehet sétálni rajta. Aztán a lejtés kezd egyre kellemetlenebbé válni, ami után jön a hirtelen lecsúszás. Nem tudom, hogy a sétában hol tartunk, és azt se, hogy mikor lesz a „lecsúszás”. Csak egyet tudok, le fogunk csúszni.