(1944) Nem az a kérdés, hogy lesz-e III. világháború, hanem, hogy mikor?

VIP.135.

~k001Tibor bá’ megjegyzése: A kérdésre a rövid válasz, hogy nem előbb, mint 2017. január, mert az újonnan megválasztott amerikai elnök akkor veszi át a hatalmat.

Szerzők: (Aktív doktorok a békemozgalomért) Leif Elinder, Anders Romelsjö és Martin Gelin – A poszt először megjelent a svéd Göteborgsposten-ben a következő cím alatt: „Vi måste fjärma oss från Nato om vi vill slippa krig”. Angolra fordította Siv O’Neall. Közzétéve 2016. augusztus 12.

Egy nukleáris háború veszélye sose volt nagyobb, mint most, részben azért, mert a NATO az Oroszország határai mentén lévő európai országokba rakétabázisokat telepit. Amennyiben Putyin eldönti, hogy visszavág, ezek az országok célponttá válnak…….

……Független amerikai biztonság-politikai kiértékelők, mint például a VIPS (Veteran Intelligence Professionals for Sanity = az ésszerűségért küzdő veterán titkosszolgálati szakemberek szövetsége) úgy véli, hogy közvetlenül az orosz határ mellett végrehajtott NATO hadgyakorlatok rendkívüli mértékben provokatív jellegűek és nagyon veszélyesek. Egyre több európai politikus nyilvánosan határolja el magát a NATO agresszív politikájától – például Tsipras, görög miniszterelnök, Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter, francia köztársasági elnök,Francois Hollande……

…… Ha a nyugati politikusok nem tesznek különbséget ok és okozat, provokáció és reakció között, akkor a következmények megsemmisítőek lehetnek. Oroszország most három dolog között választhat a NATO-val kapcsolatban:

  • Megadja magát és elfogadja, hogy Amerika vazallusa lesz.
  • Megvárja, hogy a NATO mérje rá az első és megsemmisítő első csapást, amire nem fog tudni kellően reagálni.
  • Mérje az első csapást taktikai nukleáris töltetekkel azokra az európai bázisokra, amelyek közvetlen veszélyt jelentenek rá, feltételezve, hogy Amerika nem üt vissza, amivel kiváltana egy saját területét érintő visszavágást. (Donald Trump már bejelentette, hogy Amerika nem fog minden körülmények között katonai ellencsapáshoz nyúlni csak azért, hogy megvédje NATO szövetségeseit.)

Putyin elnök már jelezte, hogy jelenleg Oroszország a harmadik lehetőséget fontolgatja. Az egyetlen kérdés az, hogy mikor?  Különben, bármelyiket választja a vesztes Európa lesz.

Tibor bá’: A helyzet kísértetiesen hasonlít a „két kecske a hídon” népmeséhez. Egyik se enged, mind a kettő a vízbe fog esni. Amerika nem hajlandó elfogadni, hogy a „kivételezett” (exceptional nation) koncepció előtt valaki nem hajlik meg. Oroszország nem hajlandó vazallus országgá válni. Személy szerint én nem látok kiutat. Remélhetően a magyar kormány nem enged Magyarországra telepíteni NATO erőket.

~k157

_________________________________________________________

A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu

________________________________________________________________

We Need To Distance Ourselves From NATO If We Want To Avoid War

By Leif Elinder, Anders Romelsjö and Martin Gelin

First posted in Göteborgsposten in Swedish, translated by Siv O’Neall. – Title in Swedish: „Vi måste fjärma oss från Nato om vi vill slippa krig”

August 20, 2013 „Information Clearing House” –  The risk of nuclear war has never been greater and it is partly because of NATO rearmament of European countries bordering on Russia. However, these countries will also be targeted if Putin decides to strike back. Thus write three Swedish doctors in an article in Göteborgsposten on Friday August 12.

During the Cuban missile crisis, President Kennedy discussed with his advisors the various options available. One involved a limited attack on Soviet missile bases. Moscow was supposed to accept such a response rather than fight back in a way that would result in the devastation of both the U.S. and the Soviet Union.

During the years from 1950 into the 1980s there was a doctrine of military strategy and national security policy known as MAD (mutual assured destruction). MAD means that if a great power attacks first, it will always be possible for the attacked nation to retaliate. The ability to strike back served as a sufficient deterrent.

The relative security that the MAD doctrine created no longer exists. The U.S. and Russia now mutually accuse each other openly of constituting an „existential threat”. The military-strategic balance is becoming increasingly uneven.

The U.S. nuclear rearmament and NATO’s encirclement of Russia have created a highly insecure and dangerous world situation. The advantages of having the „first strike” becomes harder to resist. With the support of NATO, Romania and Poland are now installing a new American „defense” robot system called „Aegis Ashore”. President Putin has warned the two countries that in case of a military conflict, they will now become the primary objectives. Russia’s concern for a disarming first attack appears to be genuine. Whether the concern is well-founded, we can not know. What is crucial to our security are the actual thoughts and plans of each superpower.

The risk has never been greater

Former US Defense Secretary William Perry has warned that the risk of a nuclear war is now greater than ever. The reasons are, among other things, the following:

  • The breaking of the agreement after the dissolution of the Soviet Union (1990) not to expand NATO. The number of NATO nations has since increased from 13 to 28.
  • NATO’s illegal intervention in Yugoslavia (1999) with the separation of Kosovo.
  • The termination of the ABM Treaty (Anti-Ballistic Missile Treaty) in 2001.
  • The establishment of anti-missile bases in Romania and Poland (see above) – bases that can easily be reprogrammed to serve for attack robots.
  • The upgrading of the US nuclear weapons system at a cost of a trillion (12 zeros) dollars.
  • The illegal US-backed coup (2014) in Ukraine.
  • NATO strategic military superiority in terms of ability to strike first.
  • The demonization of Putin, including comparisons to Hitler. (A „Hitler” is not someone you can negotiate with – but someone who has to be eliminated).

Independent American security analysts such as VIPS (Veteran Intelligence Professionals for Sanity) consider NATO war games in Russia’s neighborhood as extremely provocative and dangerous. More and more European politicians are publicly distancing themselves from NATO’s aggressive policies – such as the Greek Prime Minister Tsipras, the German Foreign Minister Frank-Walter Steinmeier and French President François Hollande.

NATO is strong globally. Compared to Russia, NATO spends ten times more money on weapons. Many countries assume that becoming a member of NATO provides protection. But when there is an asymmetric military balance, the logical consequence will be the opposite. Should US/NATO strike from bases bordering on Russia, the Russian military leaders will not have time to react.

Russia has made it clear that such a situation will not be tolerated. Therefore, Russia currently applies a nuclear doctrine that allows for a nuclear strike with restrictions („The Concept of De-escalation”). The intention of this doctrine is that with a limited first attack, the strike will make continued warfare less likely. By not fighting back, the U.S. will avoid the risk of an extension of the conflict to its own territory. Would an American president be willing to devastate his own country in order to retaliate against a Russian strike on bases in Europe?

The military-strategic situation is thus extremely unstable. Countries bordering on Russia that have allowed the installation of NATO bases are at an increasingly greater risk of becoming prime objectives. The outcome of the US presidential election brings no relief – whatever will be the outcome.

When Western politicians do not distinguish between „cause and effect”, provocation and reaction, the consequences can be devastating. Russia now faces three choices, in terms of dealing with NATO:

  1. Giving up, and accepting the role of an American vassal
  2. Waiting for NATO to strike first and thus be neutralized
  3. Strike first with tactical nuclear weapons against European missile bases which constitute a direct threat and expect the U.S. not to retaliate, risking a counter-attack on its own territory. (Donald Trump has already implied that the United States will not unconditionally retaliate militarily to protect its NATO allies.)

President Putin has indicated that it is the third military scenario that Russia is now considering. The only question is when. The loser, in whichever case, will be Europe.

Sweden’s rapprochement to NATO has increased the risk of our country being drawn into a war. Therefore, it is particularly important to Sweden and other European countries to support all initiatives aimed at détente and disarmament – and thus create a public opinion that will distance us from NATO.

Doctors active in the peace movement – Leif Elinder, Anders Romelsjö, Martin Gelin

________________________________________________________________
________________________________________________________________
________________________________________________________________

 

234 gondolat erről: „(1944) Nem az a kérdés, hogy lesz-e III. világháború, hanem, hogy mikor?

  1. „Putyin elnök már jelezte, hogy jelenleg Oroszország a harmadik lehetőséget fontolgatja.”
    Vagyis: „Mérje az első csapást taktikai nukleáris töltetekkel azokra az európai bázisokra, amelyek közvetlen veszélyt jelentenek rá, feltételezve, hogy Amerika nem üt vissza..”

    És akkor Európa karba tett kézzel fogja nézni, hogy milyen jó, hogy az oroszok megszórtak minket taktikai nukleáris töltetekkel? 😮 És semmilyen válaszlépést se tenne (mármint Európa)?? Én ezt nem hinném.
    Különben meg most az USA azt tervezi hogy Törökországból áttelepít 50 amerikai atomtöltetet Romániába, gondolom, akkor azt is megszórják az oroszok, az meg itt van a szomszédban.

    „Amerika nem üt vissza..” Ha NATO országot ér támadás, akkor Amerikának (is) kötelessége a válaszlépést megtennie. (Észak-Atlanti Szerződés 5. cikk)

    Szóval szerintem, ha az oroszok megszórnák az európai bázisokat, abból világháború lenne, és az USA sem marad(hat)na ki belőle (szvsz.).

  2. Berci, Európa nem dönt semmiben.
    Az európai politikusok a saját népük érdekeit a legkisebb mértékben sem veszik figyelembe.

  3. A remény hal meg utoljára Tibor bátyám.
    Az már eldöntött tény, hogy lesz egy NATO parancsnoksági központ, és a hadgyakorlati rotációs keretet kiszolgáló gépállomány is ide lesz telepítve (ide van már részben…). Persze ez bagatell tétel stratégiai értelemben, de mivel NATO tagok vagyunk, az itthoni radarok, repülőterek (Pápa, Kecskemét, Szolnok), parancsnoki- és közigazgatási központok mindenképp célpontok egy orosz első csapás esetében. Az ipari központok valószínű egy korlátozott első csapásban nem lennének érintettek, csak totális MAD szintű csapás esetében.
    De épp elég, ha a lengyelek, meg a románok és esetleg a balti államokban telepített egységek megkapják az „áldást”, onnantól beindulna a totális „buli”…!

    Köszönöm a mai posztot!

  4. Putyin végig a seggén fog maradni.
    Semmi mást nem fog csinálni, csak nézi ahogy letarolja Ny-Európát a sáskaraj. Miért is félne az EU-s hadszíntértől, ha saját szövetségese támadja meg keletről? Szépen végig fogja nézi a töketlen EU bukását, és elmajszol hozzá egy kis pattogatott kukoricát. Orosz medve nem kapkod a legyek után.

  5. El nem tudom képzelni, miért nem értitek a lényeget. A Romániába és Lengyelországba telepített elhárító rakéták percek alatt átalakíthatók támadó rakétákká. Ezek olyan közel vannak Moszkvához, hogy ha meglepetés szerűen kilövik őket, nincs idő az észlelésre és az ellencsapás elindítására. Következésképpen Washington kísértésbe esik az első csapás elindítására. Moszkva ebbe nem megy bele, tehát ezeket, de csak is ezeket a bázisokat elpusztítja remélve, hogy nem lesz belőle totális háború, mert az amerikai elnök nem akarhatja, hogy New-York, Los Angeles, stb. romhalmazzá váljon és 100 millió amerikai ott hagyja a fogát „európai NATO tagországok miatt” —- De, ha lenne is belőle totális háború, az nem lehetne rosszabb, mint ha Amerika meglepetésszerű első csapása miatt törne ki. Putyinnak egyszerűen nincs más opciója, illetve a felsorakoztatott másik kettő közül valamelyik, de azok vállalhatatlanok.

    1 – Berci:
    Ilyen naiv hozzáállással: „Amerikának (is) kötelessége a válaszlépést megtennie. (Észak-Atlanti Szerződés 5. cikk)” légyszi ne szólj bele. Neked fogalmad sincs a nagyhatalmi gondolkodásról.

    3 – Piton:
    Putyin „limitált” csapásról beszél. Vagyis a két „elhárító” rakétabázis elpusztításáról.

  6. 5: Egyetértek. Az oroszok egyébként csak úgy fogják kiütni a román és lengyel támaszpontokat, hogy közben már a ravaszon lesz az ujjuk, azaz késedelem nélkül szinte azonnal globálissá is nőhet a háború – ebben az esetben ez csak és kizárólag az USA reakciójától függ majd.

  7. Van egy egyszerű megoldás. Az amcsik leszerelik a román és a lengyel rakétákat.
    Az alap indok, az iráni fenyegetés már nem áll fenn, tehát ‘arcvesztés’ nélkül megtehetnék. Persze nem fogják, Obama már semmit nem fog csinálni, Clintonné a fegyverlobbi embere, Trump talán képes lenne visszalépni, de belőle nem lesz elnök.

  8. Most olvastam, az USA felbérelte a Laoszban élő Hmong nemzetiséget, hogy támogassa az USA-t a vietnami háborúban a vietkong utánpótlási vonalak elleni támadásra és a Laoszi kommunisták ellen.
    Hmong harcosok hűségesen megtettek mindent az USA érdekekért. Vietnami vereség után az USA a vietkong és a laoszi kommunisták martalékául hagyta a Hmong népet. Jórészük külföldre menekült, másrészük az országon belül lapul, és vannak akik a dzsungelben rejtőzködnek a megtorlás elől.
    Az USA hallani sem akar semmiféle Hmong népről.

    Szóval aki az USA szövetségében bízik, könnyen, és gyakran csalódik.

  9. 7:
    Trump nem egy lefutott ügy, azzal még várjunk. Vannak az USA-ban olyan nagytőkés csoportok, akik a globális nagy mutyiból kissé kimaradtak, ezek Trump szekerét tolják, tök mindegy, hogy mekkora a mainstream hiszti az ügyben. Ha Trump nyer, akkor balhé lesz az USA-ban, ha nem nyer, akkor még nagyobb.

    8:
    Az USA nem szövetségesekben, hanem vazallusokban gondolkodik.

  10. 9: „Trump nem egy lefutott ügy, azzal még várjunk.”

    Elvileg nem, de nagyon meglepődnék, ha elnökké választanák. És ha úgy is történne, találnak majd lehetőséget az eltávolítására.

  11. 7:
    Ezt a mondatomat figyelmen kívül hagytad: ‘Amerika nem hajlandó elfogadni, hogy a „kivételezett” (exceptional nation) koncepció előtt valaki nem hajlik meg.’ Vagy még nem hallottál az „exceptional nation” rögeszméjükről.

    10:
    Trump ízig-vérig rabló kapitalista/oligarcha, de nem öngyilkos. Ki nem fogják nyírni, legfeljebb polgárháború lesz.

  12. 11: Ami a „kivételes nemzet” elképzelést/beképzelést illeti, az sajnos nem csak az amerikai vezetésre, hanem a köznépre is igaz. Ezért lehet nekik simán beadni, hogy az USA partjaitól sok ezer km-re védik az amerikai nép érdekét. A helyzet nem könnyű, de nem is teljesen reménytelen. Volt már a történelem során olyan, hogy az USA kénytelen volt meghátrálni.

    „Ki nem fogják nyírni, legfeljebb polgárháború lesz.” Szerintem meg inkább „kinyírják” /nem feltétlenül fizikailag/, mintsem hogy polgárháború legyen.

  13. 4. Dajtás

    Putyin nem azt fogja tenni, amit mondasz. Ha nem hiszel ezeknek az amerikai szakértőknek, akik elmondják, hogy rá van kényszerítve az első csapásra, akkor higgy Putyinnak. Itt elmondja:

  14. Hogy lesz-e háború, milyen és mikor, azt nem az „USA” dönti el, hanem az ott székelő háttérhatalom.

    A kettő nem ugyanaz.
    Tehát nagyon félreviszi a gondolkodást, ha az USA érdekeiből akarjuk megsejteni a jövőt.
    Az USA mint nemzetállam, egy egyre kényelmetlenebb gazdatest a háttérhatalomnak, ami mindent globálisan akar látni.

    Én úgy látom, hogy ha a háttérhatalom globális birodalmat akar, akkor nincs szüksége világháborúra.
    Viszont ha népességcsökkenést (a források védelme érdekében) akkor viszont népirtást, mégpedig a legpazarlóbb nemzetek körében.

    Szóval véleményem szerint jobban tudjuk elemezni a helyzetet, ha a háttérhatalom szándékait vizsgáljuk, mint a gumicsontként bedobott USA-orosz torzsalkodást.

  15. 13: Talán meglepő, de ez természetes reakció. Ha azok a katonák ott vannak, meg kell őket védeni. Katonai szemszögből.
    Bár eleve nem is hinném, hogy az oroszok szándékosan amerikai katonai erőket semmisítenének meg. Kis haszon, nagy kockázat…

  16. 17: Hát ez elég durva. Csak belepillantottam, de az, ahogy Ukrajna ürügyén – ami még csak NEM IS NATO TAG – így nekimegy az oroszoknak, hát az hihetetlen. Nagyon fájhat az az orosz fricska, hogy a Krímben nem lehetett USA bázis…
    Csak ugye benne vagyunk a 22-es csapdájában. Se kilépni, se bennmaradni a NATO-ban nem jó döntés.

  17. 14:
    Édesem. Erről volt egy VIP poszt, és már háromszor be lett linkelve.

  18. (Három linket csatoltam, remélem előbb-utóbb átmegy a posztra a hozzászólás.)

    15:

    Ne vessük el a Háttérhatalom koncepcióját, függetlenül attól, hogy minek nevezik őket vagy saját magukat és ebből a szempontból gondoljuk végig a valós törésvonalakat. Az ún. Háttérhatalom-ként definiált elit számára csak egyetlen ellenség létezik: 7 milliárd elégedetlen földlakó.
    Ha meg akarják őket rendszabályozni, akkor a legjobb recept egy regionális, de „sűrűségében” kiemelkedő korlátozott atomháború. Fontos, hogy a kisebb régióra (esetleg régiókra) korlátozott atomcsapás olyan mértékű pusztítást okozzon, ami a bolygó lakosságát nagyon durván sokkolja – ezzel több legyet is ütnek egy csapásra:

    1.
    A bolygó lakosságát megfélemlítik egy olyan „nukleáris demonstrációval”, amit csak relatíve kis földrajzi helyen lehet realizálni, de a lakosság a következményeket majd extrapolálja saját magának globális léptékben és mindenki még jobban rettegni fog. Pedig nem kizárt, hogy egy globális atomháború valós következményeit szándékosan eltúlozták a félelem fenntartása érdekében. Mutatok három konkrét példát:

    Hiroshima 1955:
    https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d3/Hatchobori_Hiroshima_1955.jpg

    Nagaszaki 1955:
    http://media.gettyimages.com/photos/general-view-of-nagasaki-city-on-may-13-1955-in-nagasaki-japan-picture-id465215578

    Csernobil 2015:
    http://mno.hu/tudomany/akiknek-bejott-csernobil-1339245

    2.
    A kényelmetlenné vált térség és lakosság tizedelődik – vigyázat, senki sem mondta, hogy az elöregedett, magasabb életszínvonalon tengődő és az emberi jogokért állandóan csak rikácsoló Európára szükségük lenne, a behülyített félanalfabéta vallási fanatikusokra viszont annál inkább! Európa katonai célpont ebben az esetben, az ellenség pedig maga Európa lakossága. Ja, igen, ehhez nyugodtan hozzá lehet még csapni az USA lakosságát is, nem is részletezném az okokat.

    3.
    A Háttérhatalom célja maga a hatalom megtartása, minden egyéb csak eszköz ennek a célnak a teljesüléséhez.

    Egy nukleáris háború és a minden képzeletet felülmúló globális atomháború rémképe és a valóság között eltérés is lehet, emiatt a világ nukleáris fenyegetése többet ér, mint a világ nukleáris pusztítása. Hajlok arra, hogy egy nukleáris háború nem okozná a bolygó teljes pusztulását, sőt, összességében kisebb pusztulás jönne, mint amit mindenki (én is) tudni/sejteni vél.
    Emiatt a nukleáris fegyverrendszerek addig a leghatékonyabbak, amíg jobban fél tőle mindenki, mint az ördögtől. Ha be kell őket vetni, akkor megszűnik a félelem kontrollja és csak a valós pusztítás marad, de a globális célpontokra szétszórt csapás sorozat kevésbé lenne látványos, mint egy relatíve kisebb régiót nagytotálban felperzselni.

    Ha létezik egy ilyen szervezett háttérhatalom, akkor számukra sok-sok engedelmes rabszolga kell, nem egy bolygó méretű radioaktív sivatag. A királyt az alattvalói elfogadása teszi királlyá, a hatalom mások felett is csak addig létezik, amíg van kin gyakorolni.

    Ha viszont nincs háttérhatalom, csak piti politikusok és köztörvényes gazdasági bűnözők csoportjai, akkor a Kelet (értsd:Ázsia, Oroszo. + Kína) már most megnyerte a harmadik világháborút a Nyugattal szemben.

  19. Ez nem szokták előre bejelenteni, csak jön és kész.

  20. Jövőnk
    Én,de szerintem sokan kíváncsiak lennének a te véleményedre is ezzel kapcsolatban.
    Kár hogy nem tetted közzé a frissült helyzetelemzésedet amit mondtál múltkor.

  21. Jövőnk! Csatlakozom az előttem szólóhoz!

  22. 20. Montezuma

    „A Háttérhatalom célja maga a hatalom megtartása, minden egyéb csak eszköz ennek a célnak a teljesüléséhez.”

    Én úgy pontosítanék, hogy a háttérhatalom célja, hogy az azt alkotó 300 családnak és annak közvetlen kiszolgálóinak paradicsomi állapotokat hozzanak létre 500 millió rabszolgával.

    Ezért nem fér bele a pakliba egy erődemonstráción felüli túlzottan pusztító globális atomháború. Nem akarják a saját életterüket élhetetlenné tenni.
    Az izraeli-arab, az USA-orosz, az európai bevándoroltatás, meg a többi konfliktus mind ennek vannak alárendelve, és nem „önjáró” érdekek mentén keletkeztek.

    Amit tehetünk, az az, hogy szabotáljuk a tervek különböző szintjeit, és ameddig csak lehet, kitoljuk azt a dátumot amikor elérkezettnek látja a háttérhatalom az időt a Föld lakosságának a kellő számra és minőségre való redukálására.
    Ehhez azomban fel kell térképezni a bonyolult erőtér rendszerben, hogy ki hova tartozik, kik tolják a háttérhatalom szekerét, és kik próbálják megakasztani. És ez sajnos nagyon bonyolult, mert nem sokan merik nyíltan felvállani, hogy a háttérhatalom ellen dolgoznak…

  23. Tibor bá’ megjegyzéséhez (2017. január): teljesen egyetértek. (Ezt úgy írom, hogy a megjegyzésen kívül még se a bejegyzést, se a kommenteket nem olvastam.)

  24. Halkan – és fejemet behúzva várva a keresztre feszítést – jegyzem meg, amíg nem megy át, hogy a klíma az oka az egésznek, addig az sem fog átmenni, hogy az idő és a forgatókönyv is meghatározható. Előbbi nehezen, ehhez kellene a sok klímásnak végre kiszámolnia, mikor érjük el a point of no return állapotot (nem a szimplát, hanem a nukleáris hűtéssel kalkuláltat). Utóbbi könnyen… orosz első csapást akar az USA, még pedig olyat, hogy az USA-ból ne maradjon túl sok minden. De kínosan ügyelnek arra – tekintettel a mai médiára, főleg az online-ra -, hogy az oroszok lőjenek elsőnek. Így Putyin abban a szar helyzetben van, hogy előbb, mint utóbb a klíma miatt lőnie kell, különben mindenki elpusztul, de ha elsőnek teszi, akkor a túlélők lelkébe örökre bevésődik a „gonosz orosz”.

    A német, lengyel (és persze belga, cseh, szlovák, stb.) felkészüléseket látva, a helyzet kritikus kezd lenni.

    Tibor bá’ mai bejegyzése a megjegyzésének köszönhetően mestermunka: 2017 előtt nem, illetve „nincs kiút”.

    Én megjegyzésem csak annyi lenne: amit látunk, hallunk, olvasunk, az mind fedés, azaz politikai (hegemóniai) cirkusznak van beállítva az egész, holott egyszerre beérő részrendszerek összeomlásáról van szó (energia, élelem, víz és klíma válság – utolsó a lényeges).

    U.I.: van olyan forgatókönyv, illetve támadási profil, melynél az USA kiiktatható teljes mértékben. Egyetlen gyenge pontja, hogy az összes SSBN tengeralattjárót le kell vadászni időben.

    22-23. sajnos lassan már nincs mit elemezni, legalábbis úgy, illetve olyat, amit érdemes közzétenni. Felkészülni kell, és ezt NAGYON erősen ajánlom mindenkinek, hogy kezdje el MOST.

  25. Jövőnk

    Felkészülni oké, de mire és hogyan? Pár napi kaja meg némi víz, gyógyszer, stb…, de ez mire lesz elég valójában?

    Egy nukleáris háborúnál nagy öröm túlélni az első csapásokat, de hogyan éljük túl az utána következő enyhén szólva is anarchisztikus éveket?

    Ha igazad van (simán igazad lehet), akkor hogyan gondolják a felmelegedést megállítani? Valamilyen modell/eloszlás szerint kellene elpukkantani a bombákat is, hogy a hatása megközelítse azt, ami a cél lenne, nem? (Ez konkrét kérdés Hozzád!)

    Mi van, ha nem is klímával van baj, hanem a Nappal? Vannak ilyen témájú cikkek is, a Nappal ráadásul semmit sem tudunk kezdeni, ha kissé alánk pörköl. Alig 100 éve figyeljük a több milliárd éves Napot, sokat valójában nem tudunk róla. (Ez költői kérdés volt, ha gáz van a Nappal, akkor csak az ima maradt.)

  26. 26. Jövőnk

    ” Így Putyin abban a szar helyzetben van, hogy előbb, mint utóbb a klíma miatt lőnie kell, különben mindenki elpusztul, de ha elsőnek teszi, akkor a túlélők lelkébe örökre bevésődik a “gonosz orosz”. ”

    Putyin megtehetné, hogy kiborítja a bilit, és mint Orbán a migránsügyben, elkezdené súlykolni globális méretekben, hogy
    az a helyzet, hogy a klímát csak nukleáris erőkkel lehet lelassítani, és hogy nyílt kártyákkal kellene lejátszani az utolsó partyt.

    Valahogy nem megy a fejembe az a logika, hogy nukleáris háborúnak álcázva akarják egyesek megmenteni a planétát…

    A helyzet az, hogy annak a kockázata igen nagy, hogy ugyan „sikerül” a klímát lelassítani, de a nukleáris pusztítást azt nem feltétlenül.

  27. Busszameg, épp Lengyelországban melòzok.
    Hol az a támaszpont?

  28. 29:
    Ezek szerint te el tudsz képzelni (én határozottan nem) 400.000 emberből álló akciót, amiből 2 év alatt egyetlen egy szó se szivárgott ki. Jó részük pénzéhes állat, bármit elmond, ha kellően megfizetik.

  29. Tibor bá’ én mindent el tudok képzelni 🙂
    A német hírekben ma is sorra érkező menekültekről, reptéren forgatási filmezési tilalomról írnak. Félek nagyon félrevezették a németeket.

    A minap jelent meg a német kormány rendelettervezete, talán ma ki is hirdették, hogy minden német tartson legalább 10 napra való élelmiszert 28 liter vizet és elég készpénzt.

    http://deutsche-wirtschafts-nachrichten.de/2016/08/21/bundesregierung-buerger-sollen-lebensmittel-und-bargeld-bunkern/

    Dehát miért csak 10 napra? Miért említik explicite a készpénzt?
    Egyből az jutott eszembe, hogy bedőlni hagyhatják a Deutsche Bankot. És ha a terroristák akcióba lépnének? Nem tudom.

    És el tudok képzelni egy 400000-es akciót az újonnan hiperszuper mobiltabletekkel megszervezett menekültáradattal bejött 19-35 év közötti „menekültekkel” és a már régóta Németországban szunnyadó idegenszívű iszlamistákkal.
    (Bevallom megleptél, hogy nem tudsz ilyet elképzelni és látom tudom én is szoktam értelmetlenül fantáziálgatni).

  30. 26,27
    A klímáról nem igazán tudunk meg többet szerintem,legfeljebb majd tapasztaljuk hogy beindul a melegedés(bár elnézve a mostani Mo.-i nyarat úgy érzi az ember, hogy a klíma még várat magára, de ez persze csak 90ekm2).Azt is hallottam egy dok. filmben, hogy régen is volt szibériában +/-40°C,én már nem tudom mi van.
    Viszont energia szemszögből is érdemes lenne látni hogy mi a fejlemény az olajpalával.Mert ahogy írtad is régebben a honlapodon (még nekem meg van az írás)az amerikai álom amerikai rémálom lesz ha a palaolaj omlik(már elvileg kezd) és a kieső kb.5 millió hordó/nap olajat eleinte be tudják szerezni innen onnan, de majd kérdés hogy meddig .Na majd ha usa nem kap olajat a világpiacon(2020-2025??) akkor fog agresszívvá válni, és ugye Kína szomja most lendül be csak igazán.
    Szóval az energiával talán jobban tudunk kalkulálni, habár itt a monitor előtt ülve ez is nehezen mondható meg ,mert ugye mi a fenéből tudnánk megmondani hogy valós kínálat/keresletet/tartalékot, de még mindig könnyebb mint a klímakalkuláció.

  31. 24. Attila
    „300 családnak és annak közvetlen kiszolgálóinak paradicsomi állapotokat hozzanak létre 500 millió rabszolgával.”

    Nincs szükség semennyi rabszolgára! Egy szem is sok nekik. Elég ha csak ők vannak. Szerintem a kevesek jólétét a robotok fogják szolgálni. Magukon kívül ember nincs a „képletükben”.

    Szerintetek miért fejlesztik 1000-el a robotikát? Még annak veszélyévvel (lásd a 200 tudós figyelmeztetését) is hogy a mesterséges intelligencia tudatára ébred. Inkább bevállalják a kiszámítható kockázatot, mint – akár a kondicionált – emberi agy irányíthatatlanságát.

  32. 34:
    Szakemberek, mérnökök, tanárok, orvosok, élelmiszer előállítók, rendfenntartók nélkül életképtelenek. Robotokkal csak termelni lehet, de ki javítja meg, ki programozza be a robotot?

  33. Montezuma:
    nagyon tetszett a 20. hozzászólásod, köszi.

    Készülj arra, hogy bármelyik nap nagy veszteség érhet. Így jobban értékeled a mindennapjaidat, szerintem ez egy nagy pozitív hozadék. Nem is kell konkrétan félned semmitől, csak készülj arra, hogy lehet, hogy a mostani kényelmes életednek egyszer valami miatt vége lesz.

    Én például Jövőnk véleményének hatására a gabona felé fordultam. Nem vettem mindjárt több tonnát, de vettünk egy házi kézi malmot és magunk kezdtük el őrölni a neten rendelt bio búzát, hogy kicsit közeledjünk az önellátás felé. Soha ilyen finom zsemlét nem ettünk még, pedig nem is gondoltam, hogy ez lesz a legjobb hozadéka az akciónak.

    Ezt egy konkrét példának szántam, hogy a más szemlélet a mai mindennapjaidat is jobbá, teljesebbé teheti, nem mész el az apró örömök mellett.

    Aztán lehet, hogy holnap meghalsz közlekedési balesetben.

  34. 27 Montezuma

    Tök mindegy milyen eloszlásban robbannak a töltetek. A lényeg ugyanis az, hogy az égő városok füstje – tüzvihar* esetén fokozottan és magasabbra – felemelkedik a troposzféra fölé, ahol egyrészt néhány nap alatt beteríti az egész északi féltekét, majd kisebb mértékben és később a déli féltekét, nagyrészt érintetlenül hagyva Patagóniát, az Antarktiszt. Amennyiben kevés a felszíni robbantás, elenyésző a sugárszennyzés, és ráadásul a légi robbantás fokozza a tüzek kialakulását.
    Röviden: a füst felhő eltakarja a napfényt, ezzel promt hűlést okozva, és hosszan tartóan**

    *tüzvihar: erősen vita tárgya, mennyi lesz a száma. Szerintem kevesebb, mint a nucleardarkness tudósai által készített modellekben, mert az éghető anyagok kritikus sűrűsége alacsonyabb, mint ami egy tűzviharhoz kell. Ugyanakkor a rengeteg műanyag, autógumi stb. fokozott fekete füstképződést okoz.

    **a nukleáris tél „ereje” és időtartama rendkívül vitatott, 2-3 évig minden bizonnyal jelentős hatással lesz, végleg max. 10 év után tűnik el. Viszont fokozott UV sugárzás lesz utána, mert a füst bontja az ózont. A lengyelek 40%-os napfénycsökkenéssel játszadozva nemesítenek ezt-azt.

    Felkészülés: erre nem lehet általános választ adni. Az, aki nem készül fel, nagyjából biztosan meghal, max. ha 1% esélye van, de az akkor a vakszerencse lesz. Aki egyénileg (család, kis csoport) felkészül, annak már van nullánál több esélye, de lényegében csak időt nyer, igaz, ha nem fosztogat (rablás) és nem eszik embert, akkor csatlakozhat komolyabb csoporthoz később is, bár sok nem lesz. Komoly közösségi felkészülés nehéz, de nem lehetetlen; sok nincs.
    Röviden, mit lehet tenni: vészeseti terv (fejben és leírva), alapvető készletek, önvédelmi képesség növelése, pl. CQC (close quarters combat) virágnyelven, nézz utána az első fokozatának, a 30 méterig résznek, erre van lehetőséged, igaz az EU éppen most tiltotta meg, kérdés hazánk fogja-e és mikor ratifikálni, a csehek, szlovákok, lengyelek annyit mondtak: lófaszt, szarunk ebben az EU-ra.

    28 Attila (PV)

    Simán benne van a pakliban, hogy túl erős lesz a nukleáris tél és az ökoszisztéma kipurcan. Ezen sokan matekoznak mostanság.
    Nem a bolygót, hanem önmagukat akarják megmenteni. Ha ugyanis valóban 4-11C fokos melegedés lesz 2026-ra, akkor jön az összes metán, s akkor végleg kampec a fajok 95-99%-ának.

    30 Gyáva Szláva, nem tudom, mert nem igazán releváns számomra. De a lengyeleket eleve kegyetlenül meg fogják szórni, mert túl nagy és szemtelen a pofájuk. Én onnan gyorsan eljönnék.

    34 Én a Te álláspontodat képviselem, annyiban, hogy nem kell 500 millió ember. Kollégáim az ellenkező véleményen vannak.

  35. 5: Érteni vélem, hogy a lengyel és a román ABM bázisokról, és esetlegesen a balti államokba kiépülő katonai bázisokról, parancsnokságokról lehet szó, egy orosz korlátozott csapás esetén.

    Arra reagáltam inkább, hogy eszköz telepítés hazánkba is történik, sőt már részlegesen történt is, lásd a legfrisebb USA éleslövészetet a Bakonyban: http://legiero.blog.hu/2016/08/17/bradleyk_0_-ponttol_koros-hegyig

    Meg lesz egy megerősített NATO parancsnoki irányítási központ is. Ezek lehetnek célpontok a korábban említetteken túl.

    És miért tartok az eszkalációtól?! Azért, mert a következő USA elnök jó eséllyel Clintonné lesz, aki igazi héja! Továbbá nem PC-n fogalmazva, Putyinnal kölcsönösen utálják egymást. Nem nem kedvelik, utálják egymást…! És ez az érzelmi töltet kiszámíthatatlan lépéseket is okozhat. Lásd az oroszok nem nyílt, de nyilvános beavatkozása Trump mellett az elnökválasztási kampányba. Nem csak azért, mert Putyinéknak Trump lenne jobb, hanem mert „szeretem” Bilaryt…!

    És én személy szerint ettől eléggé tartok, meg a klímától is…! Mert egy Putyin Clintonné csörte, sok jót nem ígér számunkra, és a világ számára sem!

  36. Felkészülés Személy szerint én felkészülés párti vagyok. De úgy gondolom, hogy egy nukleáris háborúra az átlagember, átlag fizetéssel nem tud felkészülni. Nem élelmiszerről és ivóvízről van szó. Hősugárzásról, radioaktivitásról, légnyomásról, radioaktív hamuról, hosszú felezési időről van szó. Egy „közelben” robbanó hidrogén töltet esetén a legfontosabb túlélési tényező a szerencse. Ha épp a pincében fejted a bort, akkor OK. Ha pont a kertben szeded az epret, akkor annyi. Ha látod a 10 km-re lévő villanást a szobában, felkapsz egy pokrócot és bebújsz az ágy alá, magad elé tartva a pokrócot, akkor a repülő üveg darabok és hasonlók nem kaszabolnak le. Ha ezt nem teszed a szétrobbant ablaküveg lekaszabol. Ha a vécén vagy és nem látod a villanás, gyanútlanul bemész a szobába, neked annyi. Hogy lehet erre felkészülni? Fel lehet készülni egy társadalmi összeomlásra, melegedésre, bármire, de erre nem.Pedig most ez jön, de legalább is jöhet.

  37. Egy módon lehetne felkészülni, a lakóhely megválasztásával. De erre nincs lehetőségem. Ha valóban a nagyvárosokat akarják elfüstöltetni, akkor ugyan nem válok rögtön hamuvá, de a szél elsöpör. El tudnék még menni 70 km-re Keletre, de nem fogják előre bejelenteni, hogy indulás. Nincs más lehetőségem, mint figyelni, ha szerencsém van, megérzem. Ha nem, akkor megtudom.

  38. 32.
    Bazs,
    400 ezres akció? Ez nevetséges, mert hát Merkel anyónak teljesen elment az esze a jelek szerint, viszont csak vannak még hatóságok, hírszerzés, titkosszolgálat meg ilyesmi a németeknél, akik azért értik és végzik a dolgukat.

    Viszont nem kell 400 ezer még 4 ezer sem. 200 ember összehangolt akciója, 3-5 fős csoportokban 50 helyszínen vagy akár csak ennek a felén és máris leáll Németország (vagy akármelyik modern ország) napokra, kijárási tilalom, és káosz, boltok zárva, szállítás leáll vagy akadozik, és egy-két napon belül több tízmillió ember ellátása lehetetlenné válhat, és bizony jól jön(mi az hogy, életmentő) az az otthoni legalább 10 napos tartalék.
    Szerintem erről, vagy ilyesmiről van szó a német kormány felhívása kapcsán és egy ilyen helyzet kialakulásának nagyon reális esélye van, főleg hogy az ISIS visszaszorul keleten. Egyre dühödtebben fordulhatnak Európa országai ellen.

  39. 42. Gyarmathy

    Fiatalabb koromban hasonló gondolatra jutottam. Néhány ezer turistának álcázott személy, előre telepített fegyver raktárakból felszerelve, a stratégiai pontok elfoglalásával, egy országot 2-3 óra alatt képes lebénítani. Kivétel Svájc a teljesen decentralizált hadseregével, mert ugye minden svájci hadköteles lakásába nem lehet egy kis kommandót küldeni 🙂

  40. 42.
    Nekem is ez a véleményem.
    Az érkezők túlnyomó része egyszerűen gazdasági menekült, aki egy jobb élet reményében indult el, az otthoni reménytelen helyzet miatt.
    Viszont erre az áradatra ráültek a terroristák, így akadálytalanul bejutnak.
    És valóban, meg kell nézni az eddigi szórványos akcióikat. Ezeket egy-két-három ember hajtotta végre, míg a visszhangjuk óriási volt, komoly zavart tudtak kelteni az országok megszokott hétköznapi életében minimális ráfordítással és saját áldozattal.
    Persze minél nagyobb létszámú és szervezettségű akciót terveznek, annál nagyobb az esélye, hogy a hatóságok ezeket felfedik időben, de azért nem kizárt, hogy az eddigieknél jóval súlyosabb következményekkel járó cselekmények is lesznek, pl. elektromos hálózat, vízhálózat megrongálása, amelyeknek időigényes a helyreállítása.
    Az európai társadalmak igen érzékenyek az ilyen hatásokra, a háborús övezetek országaiban ezek majdnem csak a hétköznapi események kategóriájába tartoznak, az ottani hatóságok nem vesztegetik az időt a felháborodás és siránkozás hosszú sorozataira, mert akkor mást sem csinálhatnának. A lakosság meg elszenvedi, megoldja ezek következményeit anélkül, hogy ezeknek hírértéke lenne.
    Nem csodálnám, ha volna is az ott élőkben egy kis elégtétel a hírek hallatán, hogy legalább ők is megtudják, milyen jó ilyen körülmények között élni, nem csak a jólétből osztani az észt.

  41. 40 Tibor bá’

    Felkészülésre, a legjobb megoldás a konfliktus helyszínektől jó messzire költözni. Pl. nem hiszem, hogy Tahiti elpusztítására atombombázót küldene bármely világuralomra éhező….
    Én már félúton vagyok…… 🙂

  42. 40 Tibor bá’

    Amit leírtál, az részben valós veszély, pontosabban azok számára, akik a „zónákon” belül élnek, aki azon kívül, vagy a külső zónákban, azok számára nem.

    Példa: 300kt hatóerő, 20 psi túlnyomásra optimalizálva, azaz a robbanás magassága 1.220 méter (jóval a sugárszennyezés okozást okozó magassági minimum felett

    1. kezdeti sugárzás: 1,76km
    2. 20 psi túlnyomás: 1,88km (ezen belül minden épület végzetesen sérül)
    3. hősugárzás (harmadfokú égési sérülés): 7,36km
    és lehetne sorolni az adatokat 5 psi-re, 1 psi-re, másodfokú égésre stb.
    NULLA veszély 16,9km

    Ha – és van esélye nem is kicsi – a főváros ellen atomcsapást végeznek, akkor az 200, 300 vagy 550kt töltettel lesz végrehajtva, véleményem szerint egy töltettel, de nem kizárt, hogy kettővel vagy hárommal.

    A fenti esetben – mert légi, így elérve az optimális rombolási hatást – NINCS sugárszennyezés, mert a robbanás nem szívja fel a port, hamut, amivel a béta sugárzó jód-131, stroncium-90 stb. terjedhetne, azaz idővel visszahullana (ez a fall-out, a kihullás).

    Ha felszíni lenne – aminek kevésbé van értelme, mert egyrészt kisebb a rombolási képessége, másrészt feleslegesen okoz súlyos sugárszennyzést – és állandó 10-15km/h ÉNY-i szél lenne, akkor a kihullás Kecskemétig halálos lenne, 1Sv (Sievert) per óra, ami szövet és sugárzás típusától függően számítandó Gy (Gray) értékre, ami az elnyelt sugárdózis. Hódmezővásárhely-Orosháza távolságra, még mindig 0,1Sv / 0,1Gy per óra lenne az érték. Kb. Arad környékén „szűnne” meg. Természetesen kisebb szélerősség csökkentené a távolságokat, változó szél pedig oszcilálná az egészet.
    A sugárszennyzés nem más, mint visszahulló por és hamu, amihez hozzátapadnak a sugárzó izotópok, elsősorban bétasugárzók. Ez ellen szájmaszkal és jód tablettával lehet védekezni (jód-131 maximum 90 nap, és akkor a teljes eltűnését vettem alapul), a stroncium ellen már kevésbé hiszen évtizedes a felezési ideje, és a kálcium se nagyon segít (eleve kellene a magnézium és a B6), mert a jód-131-el ellentétben, a stroncium esetében a kálcium-stroncium felszívódás ~60-40% arányban oszlik meg, igaz ez elsősorban 18 év alattiakat érint, Téged például egyáltalán nem érintene, de még a jód-131 se annyira.

    Túl van ez egy kicsit misztifikálva… tessenek megnézni egy Oroszország elleni totális csapást… az ország 90% köszönné, de jól ellenne. (Okés, a lakosság zöme sajnos eléggé területileg koncentráltan éldegél; ez amúgy az oroszok nagy hátránya).

  43. 46 – Jövőnk:
    Köszi a részletezés, ami aláhúzza feltételezésemet. A legfontosabb tényező a szerencse. Hogy mekkorát dobnak le, hova, milyen magasra, hányat, merre fúj a szél az nem kiszámítható. Egy biztos kő kövön nem marad. Annak idején a házamat úgy építettem, hogy nem túl közeli becsapódásnak ellenálljon (80 cm vastag monolit vasbeton falak) talán 60 éves korig van értelme a túlélésnek, de én már nem fogok jód tabletták után rohangálni. Aztán meg minek? Amerre a szem ellát mindenütt romhalmaz. Már láttam ilyet, de akkor előttem állt az élet.

  44. 46, Jövőnk

    A nukleáris szennyezés forrása nem az atomfegyver, hanem a teljesítményüket felszívó hálózat hiányában (remény szerint sikeres vészleállítás után!) elszálló atomerőművek, illetve pihentető medencék. Nem egy-egy robbanófejről beszélünk, hanem sok ezer tonna hasadóanyagról, amely még békeidőben is alig tartható az előírt biztonsági keretek között, az öregecskedő telepeken. Persze ezt nem kell figyelembe venni, akkor érdemes készülődni. 😉

    Fukushimában például most is 600 tonna(!) fűtőanyagot „keresnek”: fogalmuk sincs, hova jutott a reaktormaggal összeolvadt massza. Csak egy biztos: ahol pl vízzel érintkezik, onnan előbb-utóbb valahol elő is kerül. Ennek 1-2%-a a 24.000 év felezési idejű plutónium, de a többi se feltétlenül barátságos holmi. Az ottani kiszóródás elenyésző része került a levegőbe. Lehet mosolyogni azon, ahogy anyukák dobnak össze pénzt egy detektorra, és szaladgálnak fel-alá egy patak mellett, ahol ők játszottak valamikor, de a gyerekeiket nem szabad oda engedni. Persze az olimpia, vagy a kardcsörtetés érdekesebb.

    Viszont Fukushimában egy természeti csapás után voltak, nem az ország irányíthatóságát érintő célzott támadás történt egy globális pofonpartiban. Bizonyára igazad van abban, hogy az első pár napot Oroszország (vagy általában, a bolygó) emberi lakosságának 90%-a elviselné. A maradék pár tíz – tízezer évvel viszont lesznek gondok. Szerintem. Darwin pedig dörzsöli a tenyerét, ahogy hétmilliárd techno-csimpánz kiirtja egymást. 😀

    http://www.sciencemag.org/news/2016/05/spent-fuel-fire-us-soil-could-dwarf-impact-fukushima

  45. 48:
    A fene enné meg. Tudsz te értelmesen is fogalmazni. 😀

  46. 48 tisztában vagyok az atomerőművek veszélyével, engem viszont, mint magyar két erőmű érdekel elsősorban: Paks és Mohi (Mohovce). Mindkettő lényegében azonos, a nagy különbség az, hogy Paks a Duna mellett van (sok és magas talajvíz), míg Mohi pár kilométerre a Garamtól (kevés és mélyen lévő talaj vagy rétegvíz), ami ugyan a Dunába torkollik, de erősen kanyarogva (lerakódás!) x folyamkilométer után. A leolvadás akkor okoz gondot, ha sok vízzel találkozik és így gőzrobbanást okozva átszakítja a „védőburkot” és gőzként szennyez. Ajánlom figyelmedbe a különböző zónákat, azon belül a J1 és J2 zónákat. Fukushima engem nem érdekel (értelemszerűen nem szó szerint értendő!).

    Fukushima az óceán partján volt, Csernobilben pedig grafit miatti robbanás, mert régi típusú reaktorai voltak.

    Nem a sugárszennyezéstől fog meghalni az emberek 90%-a. De a 90%-ban egyetértünk, bár én 95%-re teszem.

  47. 35: Miből gondolod, hogy a 300 család tagjai közt nincsenek mérnökök, orvosok, tanárok, agrármérnökök? Ma már olyan robotok is vannak, amik a búzából kiszedik a gyomot, leszedik a paradicsomot. Minden tudás elérhető digitálisan. Tényleg nem kellenek rabszolgák, azokkal csak a baj van.

    48: Gondolod, Loránd, hogy azok, akik komolyan arra készülnek, hogy atomcsapásokkal állítsák meg a klímát, és ők túléljék ezt, azok nem veszik be a tervbe az atomerőművek biztosítását?

  48. 51: „nem veszik be a tervbe az atomerőművek biztosítását”

    Ugye, te sem gondolod komolyan, hogy ez lehetséges lenne? Van vagy 200 atomerőmű, ezeknek legalább egy műszaknyi személyzetét kellene – feltűnés nélkül – biztonságba helyezni egy atomháború előtt /és ugye családtagokkal együtt/, és ez csak a kezelő személyzet. Kellene még energiát biztosítani, hűtőrendszert biztosítani stb. Ha végig mész a ‘szálakon’, kiderül, hogy egyre több ember kellene. Nem mondom, hogy lehetetlen véghezvinni, de majdnem az.

    52: Jövőnk, van arra valamilyen saccolt számod, hogy mennyi bevethető „robbanófej” /bocs a pongyolaságért 🙂 / van az atomhatalmak kezén?

  49. 53 szerinted a németek miért állítják le az erőműveiket?

    Egy leolvadás semmit nem okoz, ha a „lefelé haladó” fűtőelem nem találkozik „sok” vízzel.

  50. 54. Jövőnk
    „Egy leolvadás semmit nem okoz, ha a “lefelé haladó” fűtőelem nem találkozik “sok” vízzel.”
    Ez esetben a kimerült fűtőelemek biztonságba helyezését is így kéne megoldani.

  51. 54: „szerinted a németek miért állítják le az erőműveiket?”

    Bizonyára nem azért, mert éppen atomháborúra készülnek.

    Amúgy Németországban van 12 atomerőmű. Mit számít az globálisan, ha leállítják azokat? Semmit.

    Aztán, ahogy Jani is felhívta rá a figyelmedet, egy erőműben nem csak a reaktorok jelentik a veszélyforrást, hanem a kimerült fűtőelemek is, ami tömegében sokszorosa a reaktorokban egyidőben levő fűtőelemeknek.

  52. 55-56. kimerült fűtőelemek tárolása és a többi… túl van ez dimenzionálva. Nem mondtam, hogy nem jelent veszélyt, de nem globálisat és pláne nem az emberiség egészére.

    56 kicsit jobban figyeld a híreket. Amúgy de, pontosan azért. A német KV-nál az EMP veszély már a 3. helyen van. Gyors karrier egy elméleti veszélynek, ugyebár.

    Nem mondtam, hogy globlisan bármit is számít, de lokálisan a németekre nézve nagyon is számít. Most komolyan, azt hiszitek, minden egyes atomerőmű leolvadásakor gigantikus területek lesznek sugárszennyezettek?!! Olvass már utána a zónák kiterjedésének.

    Zárszóként e témában: nem bagatelizálom és azt sem mondom nem fog gondot okozni, de azt igen, hogy túl van ez lihegve. Paks esetében nem szeretnék például Baján vagy Szegeden élni. Bár a széljárás eléggé változó. De mondom újra: por vagy gőz vagy víz, nem darázsfészek ez, ahonnan röpködnek célirányosan a gonosz kis izotópok. Amúgy meg a fő probléma a jód-131, aminek meg 8 napos felezési idejével kábé – és akkor a legparásabban veszem – 96 nap után fuccs.

  53. 57: „túl van ez lihegve”

    Hát Csernobil után csak pislogtunk a genetikai defektes növények tömegére. Nem gondolnám, hogy túllihegjük.

  54. 49. Tibor bá’

    Ugyanezt akartam Jövőnk hozzászólására írni, ennyire érthetően még nem fogalmazott korábban. Vagy felhagyott a szándékosan rejtjeles közleményekkel, vagy javult a magyar kommunikáció iránti érzékenysége. 🙂

  55. „3-5 fős csoportokban 50 helyszínen /lenne terrorcselekmény/ vagy akár csak ennek a felén és máris leáll Németország (vagy akármelyik modern ország) napokra”
    Ha szerte az országban 50, nehezen megközelíthető helyen rongálnák meg a magasfeszültségű oszlopokat, trafóházakat, akkor hosszan tartó zürzavart okoznának. Nagyobb csapás lenne, mint a közvetlen emberek elleni támadás.
    Csak hangosan gondolkonom. Hogy volt ez a háborúkban? Ha csapást akartak mérni az ellenségre a hátorzságban, akkor vasutat robbantottak, közműveket rongáltak meg.
    Most azt látom, valakik nem akarják, hogy a termelés egy másodpercre is megtorpanjon, de rettegjenek az emberek. Ez lehet a magyarázata, hogy a támadások közvetlen emberéletek kioltására irányul. Ez a harcmodor a fronton természetes. De a hátországban egyesével megölni az embereket, értelmetlen. Fele szervezéssel, fele kockázattal sokkal nagyobb kárt és szenvedést okoz az ország lakosságának, ha a közművek működése lehetetlenül el. Mégsem ez történik. Mert, ha így lenne, akkor a termelés és ezzel együtt a profit is megzuhanna.

  56. 58 Observer
    Én erről még nem hallottam. A hírek inkább arról szóltak, hogy Csernobil körnékén a baleset óta burjánzik az élet, mióta nincs ott az ember, aki beleavatkozna a folyamatokba.
    Persze lehet, hogy ez csak abból fakad, hogy az életképtelen egyedek egyszerűen eltűnnek a dolgok természetes menetében, anélkül, hogy erről valaki statisztikákat készítene, akik meg életképesek, azok szaporodnak, és bepótolják a hiányt.

  57. Kedves Tibor bá’!

    Igen, erre már én is gondoltam. De mi van ha a robotok, pontosabban a mesterséges intelligencia – miután velünk létrehozatják – képes lesz a fejlődésre. Pl. javít, programoz. Akkor már csak azt kell megoldani, hogy a gépek betartsák a robotika három törvényét.
    Ha nem is ez a 100%-ig választott út, de biztos, hogy ez is benne van a számításukban.

    Mellékesen a mérnökök és egyéb értelmiségiek, akik szolgálni hívatottak, egy idő után miért ne világosodnának meg és követelnék édenben a helyüket?

  58. 61. hubab
    Montezuma a 20-as hozzászólásában a harmadik link egy csernobili vonatkozású cikkhez vezet. Az a cikk szerint az első években tömegével pusztultak állatok, növények, és csak később kezdett burjánzani az élet.

  59. 62: A robotika három alaptörvénye egy fickió. Nincs mód arra, hogy ezt beleprogramozzák egy önmagát fejlesztő mesterséges intelligenciába, mint megváltoztathatatlan törvényt.

  60. 60 Károly

    Ritka éleslátás.
    Valószínűleg, ha a profittermelésben okoznának kárt a terroristák, egészen más lenne a hozzáállás a hatalom részéről.
    Viszont jelen állapotban, a muszlim szélsőségesek remek és olcsó eszközök a gazdáik kezében.

  61. 62. Sólyom Lóránt

    „Mellékesen a mérnökök és egyéb értelmiségiek, akik szolgálni hívatottak, egy idő után miért ne világosodnának meg és követelnék édenben a helyüket?”

    Egy jó darabig eleve kivételezettnek érzik magukat, hogy életben maradhattak…
    Aztán gondolom, folyamatosan lesz példa-statuálás, hogy mi történik azokkal, akik ennél is többre vágynak.
    Persze nyilván… Minden erőszakkal fenntartott rendszernek megvannak a gyengéi, és előbb-utóbb magukba roskadnak.

  62. 61: „Én erről még nem hallottam.”

    Én se. Csak láttam… itt Magyarországon. Pedig Csernobil azért elég messze van ide.
    Feltételezhetően az egyéves növényeknél a folytonos és gyors sejtosztódás miatt fenotípusosan is észrevehetőbb a sugárzás hatása, mint mondjuk ugyanolyan mértékű sugárzás egy felnőtt állaton, vagy emberen. Emellett a kitettségük is nagyobb a szabadban, rájuk hullik a radioaktív por, majd az esővel bemosódik a talajba, akkor meg a gyökéren keresztül veszik fel az izotópokat.

    De Jani is válaszolt 63-ban, hogy voltak hasonló, sőt durvább tapasztalatok a ‘zónában’ is.

  63. 67.
    Nem kételkedem a dologban, tényleg nem olvastam ezekről a jelenségekről, csak arról, hogy számomra is meglepő módon az érintett területeken nem látszik a szennyezés hatása, mert dúsabb az élet, mint korábban volt.
    Holott a megszokott sablonok szerint ott mindennek tele kellene lennie ötlábú és háromfejű szörnyekkel, illetve kipusztult zónákkal.
    Persze nem sok mindent tudunk az ottani élőlények mutációs gyakoriságáról, átlagos élettartamuk megváltozásáról.
    Lehet, hogy ezek már mellbevágó eredményeket mutatnának, míg a külső látszat szerint minden rendben van.
    De ez könnyen fakadhat abból is, hogy a sok mutáns, lévén nem versenyképes, hamar kihullik a rostán, és a néhány szerencsés, amely megúszta, több utód felnevelésével helyreállítja a létszámot, majd a következő generáció elszenvedi ugyanezt, csak ezek nem látványos jelenségek.
    Az embernél már problémásabb lenne, a hosszabb élettartam és az egészségügyi-szociális ellátási rendszer túlterhelődése miatt.
    A növény és állatvilág ezeket drasztikusan megoldja, ahogy eddig is…

  64. 68: „az érintett területeken nem látszik a szennyezés hatása”

    Vagy csak nem mutatják. Tipikusan a hiszem, ha látom esete.

    Persze bizonyára vannak fokozatok és övezetek. A katasztrófa pillanatában a helyszín közelében levő állatok bizonyára rövid idő múlva elpusztultak, a jelenlegi állomány feltehetően „bevándorlók” leszármazottja, és megél, mert a gyors lebomlású izotópok ‘eltűnte’ miatt a sugárzás szintje már alacsonyabb, illetve olyan sugárzó izotópok maradtak, amelyek már nem kerülnek be a táplálékláncba. Az állatok bizonyára elkerülik a legveszélyesebb zónákat, ahol pl. nincs növényállomány sem.

  65. Két fontos dolog van, ami itt kérdés, és nem is annyira kérdés:
    1. Paks környékén általában magas a talajvíz és akár a kiégett elem-tároló, akár a működő reaktor leolvadása nagy valószínűséggel másodlagos robbanáshoz vezet személyzet hiányában. Erre legjobb tudomásom szerint „hivatalosan” nem készül senki. A szétszóró leánymagok közül nem a jód a kemény dolog, mert 5 felezési idő múlva lényegében nincs már jelen, hanem a lassabban bomló izotópok adják a sugárzás jó részét. A jód, xenon, tellúr, stb. hamar lecseng, a cirkónium, nobelium kb 100 napig erőteljes, aztán szinte egyeduralkodó a cézium, ami azért veszélyes, mert a szervezet nem tudja megkülönböztetni a kalciumtól és a csontba építi.
    2. A nukleáris tél esetén fontos előtapasztalat az Öböl-háború, ahol az égő kutakból nem lett sztatoszférikus feláramlás és egy égő város, bár nagyobb területen ég, mint a kút, deaz energiaáramsűrűsége kisebb, mint a kúté. Az modellezendő kérdés lenne, hogy a kút égése során a feláramló forró levegő (ami kisebb keresztmetszetű, mint egy égő városé) felfelé jutásában fellépő turbulens kísérőjelenségek mennyiben folyásolták be a feláramlás végső magasságát? Ez kulcskérdés annak eldöntésében, hogy egy néhány km2-n égő város, bár kisebb teljesítménysűrűséggel ég, mint egy kút, de nagyobb területen, így képes-e a turbulenciák ellenére feljuttatni a füstöt a sztratoszférába?
    +1 megjegyzés. A német reaktorokat 2011-ben döntötték el, hogy leállítják, Fukushima hatására. Jó, hogy ezt teszik, de nem gondolom, hogy ennek Merkel szavazatnövelési taktikáján túl most épp köze lenne egy leolvadás utáni állapotra gondolástól, mert akkor a franciák, angolok is (talán?) ezt tették volna.

  66. 70 – Hetesi Zsolt:
    Köszönjük Zsolt a pontosítást. Hadd tegyem hozzá, hogy a nálam fiatalabbak ( 😀 ) jól teszik, ha tartalékolnak nagy mennyiségű sajtot és sűrített tejet. Ezek fogyasztásával meg lehet akadályozni (vagy alaposan lecsökkenteni) a „cézium” beépülését.

  67. Csernobil… ezredszer: grafit miatti erős robbanás, és ezért a kihullás sokkal nagyobb területet érintett. Sima gőzrobbanásnál ez nem áll fenn. Stroncium, nem cézium, már ami a kálciumot illeti.
    Drezda bombázásakor a bombázók személyzete 6.500 méteres magasságban erős forróságot érzett, de még a 10.000 méteres magasságban repülő kísérő vadászok is jelezték, mind a turbulenciát, mind érezték a hőt. (100 méterenként 1C fokkal csökken a hőmérséklet). Drezda – speciális bombázás miatt – tűzvihar volt.
    Egy nukleáris tűzgömb mérete 800kt esetén kb. 900 méter és milliós Celsius fokos. Mindez 1.690 méteres magasságban, ha 20psi-re van optimalizálva, azaz kb. 800 és 2.600 méter között extrém hőmérséklet alakul ki, 4 másodpercig tart, melyet extrém hősugárzás követ, már a 4 másodpercen belül is, elpárologtatva bármilyen felhőt, és felfelé lökve a légtömeget (lökéshullám), mindezt másodperceken belül. A felszíni tüzek prompt keletkeznek és a felszálló füst eleve ebbe a „megágyazott” katyvaszba keveredik bele, majd önmagát „táplálva” folyamatosan emelkedik. Hogy meddig, illetve milyen magasra? Ez a nagy kérdés. Zsolt, ha nem a sztratoszférába, akkor baszhatjuk, nem lesz hűtés, ha igen, kérdés hány % napfény lesz kitakarva. És ezzel kellene foglalkoznotok 😀 már bocs, meg a hozzá alkalmazandó mezőgazdasági növényekkel. Műhelytitok: a lengyelek 40-60%-al kalkulálnak a mostani napfény helyett.

  68. Jövőnk

    Én ezt az egész atombombás klíma-megoldást nem értem.

    37.
    „a nukleáris tél “ereje” és időtartama rendkívül vitatott, 2-3 évig minden bizonnyal jelentős hatással lesz, végleg max. 10 év után tűnik el.”

    Ha 10 év múlva eltűnik a nukleáris tél, mi oldódik meg általa? Azt követően a felmelegedés ott folytatódik, ahol abbamaradt. Lehet, hogy néhány évig érződik még a hűtőhatása, de az tényleg csak néhány év lehet.

    Belegondolva:
    1. Ha felperzselődnek a városok, sok helyen az erdők, stb. rendkívüli mennyiségű extra co2 kerül a levegőbe, amely a por kiülepedése után is ott marad, s a 10 év letelte után ugyanúgy ki fogja fejteni a hatását.

    2. A nukleáris tél időszakában a kiülepedő por, korom a jégrétegek felszínére is lerakódik, vagyis lőttek az albedónak. Végeredményben, amint kisüt a nap, hihetetlen sebességgel kell, hogy visszahúzódjon a jég.

    3. Mi lesz a nukleáris tél alatt a szárazföldi növényzettel? Megfelelő hőmérséklet, megfelelő erősségű, időtartamú, hullámhosszú, stb fény hiányában (nukleáris tél) a növényzet mindenhol elpusztul, az esőerdőtől a tajgáig. Az elszáradt növényzet az első villám hatására 10000 km2-es területeken ég le, tovább növelve a co2 szintet. Miután elpusztul a növényzet, nem lesz, ami kivonja a légkörből a felgyülemlett co2-t.

    4. A vízi élővilág még sérülékenyebb, mint a szárazföldi. Fény hiányában a kisebb-nagyobb tavakban leáll a fotoszintézis, a pusztuló algák miatt mérgező gázok szaporodnak fel a vizekben, ami a halak, stb pusztulását okozza, tovább csökkentve az oxigénszintet, és növelve a mérgező gázok mennyiségét. Az oxigénhiányos környezetben a bomló szervesanyag miatt beindul a metántermelés, a tavakból bűzös. rohadó akármi lesz. Ez történik kicsiben a tavakban, de ugyanez lesz nagyban a tengerek és óceánok esetében is. A halott vizek a nukleáris tél elmúltával nem képesek co2-t megkötni (értem ez alatt a fotoszintézis hiányát), vagyis mind a légkörben marad. Nem nyeli el a Co2-t sem az erdő, sem a tenger.

    Összefoglalva értetlenkedésemet:

    A robbanások hatására kialakuló nukleáris tél tönkreteszi az élővilágot, az elpusztuló állatok, növények miatt extra mennyiségű co2 kerül a légkörbe.

    A nukleáris tél hatására elszennyeződik a hó- és jégfelület, viszlát albedó.

    A nukleáris tél elmúltával a súlyosan sérült földi növényvilág képtelen lesz a co2 megkötésére, az sokkal nagyobb mennyiségben marad a légkörben, mint jelenleg.

    Ha elpusztul az emberiség nagy része, megszűnik a környezetszennyezés, vagyis a levegő tisztábbá válik, mint ma. Ez azt jelenti, hogy a mostaninál sokkal erősebb sugárzás éri a földet.

    Szóval nem értem, mert a robbanások után mondjuk 20 évvel az egésznek már semmi „haszna” nem lenne. Akkor meg mit lehet vele nyerni?

  69. 72.
    „Műhelytitok: a lengyelek 40-60%-al kalkulálnak a mostani napfény helyett.”

    Sajnos a mostani megvilágítás 40-60 %-ával búcsúzhatunk a természetes vízi és szárazföldi növényvilágtól. De gyakorlatilag 100 %-ban.

    Még kevésbé értem az egészet.

  70. 73. Nyék

    Erős ellenérvek egy bombahűtéssel szemben. Erre nincs mit mondani. 100%-ig logikus okfejtés:-(
    Ezek szerint nincs megoldás? Már ha ez megoldás.
    Még annyit, ha ez igaz, akkor nincs semmiféle háttér elit, mert nem lehetnek ilyen hülyék, hogy ennyire elengedjék a klímát és ne lépjenek.
    Vagy ha vannak, akkor kurvára más mérték szerint működik az agyuk, pl. gnoszticisták (pusztuljon minden, hadd szabaduljon a lélek az anyagból).

  71. Gondolataim a nukleáris téllel kapcsolatban
    Egy lényegében még feltérképezetlen, az egész világra kiható, az emberiség létét fenyegető jelenséget (globális klímaváltozás), egy kipróbálatlan, hatásában nem teljesen ismert „eljárással” (nukleáris tél) akarjátok semlegesíteni. Ez megítélésem szerint egy örült hazardírozás. Ugrás a sötét űrbe ejtőernyő nélkül, aminél már az orosz rulett is jobb, mert senkinek sincs halvány fogalma se, mi fog történni.

  72. 77: Tökéletesen egyetértek veled. Emellett ‘nyék’ felvetései (in 73) is teljesen jogosnak tűnnek a számomra.

  73. 77: Nem, én nem akarom vele semlegesíteni 🙂 A céziumot bekevertem, mert nem néztem rá a periódusos rendszerre, de Cs meg az izomban halmozódik fel, mert káliummal keveri a szervezet. Úgyhogy mindegy…

  74. 76

    Véleményem szerint az atomrobbantás nem oldja meg a klímaváltozás problémáját, csak drasztikusan és végérvényesen ront a helyzeten.

    77.

    „Ugrás a sötét űrbe ejtőernyő nélkül, aminél már az orosz rulett is jobb, mert senkinek sincs halvány fogalma se, mi fog történni.”

    Szerintem volt már rá példa.

    Egész földre kiható robbanás, következményeként radioaktív sugárzás nélküli „nukleáris tél”.

    Kréta-tercier tömeges kihalás 65 millió éve. A fajok kb 3/4-e kihalt.

  75. 80:
    Nincs kedved ezt a mondatodat: „Szerintem volt már rá példa.” egy kicsit módosítani?

  76. Oké, az atomháború nem oldja meg a felmelegedést és nem létezik semmiféle háttérhatalom sem, hanem csak szimplán pénzéhes és ravasz oligarchák marakodnak egymással a konc felett.

    Ebből az következik, hogy voltaképpen számunkra az atomháború tök mindegy, hogy kitör-e vagy sem, mivel a klímaváltozás mindenképpen hazavág majd minket belátható időn belül.

    Ha így nézem a dolgot, akkor a klímaváltozás miatti lassú és – enyhén szadista módon – időben elnyújtott kivégzésünkhöz képest a nukleáris fegyverek tömeges bevetése már-már kegyesen gyors halálnak minősül. Voltaképpen az emberiség kollektíven végrehajtott aktív eutanáziájának is tekinthetjük a dolgot és roppant szerencsésnek is érezhetjük magunkat. Így kollektíven.

    A világot irányító pénzéhes és ravasz oligarchák szokás szerint el vannak foglalva az egymás kárára történő zsákmányszerzéssel, így baromira nem érnek rá a bolygó jövőjével foglalkozni – kivéve persze, ha a jövővel való foglalkozás egyben további zsákmányt (azaz profit növelést) is jelent a számukra.

    Ezek az oligarchák elvileg(!) rendelkeznek elég pénzzel, befolyással és hatalommal ahhoz, hogy a bolygó VALÓS helyzetéről nálunk ezerszer pontosabb információkkal rendelkezzenek. Gyanítom azt is, hogy nem teljesen hülyék gyülekezete egy ilyen érdekcsoport/szervezet, valószínűleg ők is gondolkodnak néha, matekoznak, sakkoznak és esélyeket latolgatnak… vagy épp a 19-re húznak lapot.

    A magam részéről azt sem tartom kizártnak, hogy a klímaváltozásról szóló hivatalos szakvélemények/tanulmányok sem teljesen korrektek, és ami végül a nagyérdemű felé publikálásra kerül, azok már manipuláltak. A környezetvédelem, a zöld technológia innováció valamint a szén-dioxid kvóták azért elég komoly üzletágak minősülnek globális szinten. Főleg a kvóták.
    (A hivatkozások és reklámok a GMO tekintetében például a klímaváltozás káros hatásai elleni hatékony fellépésről is szólhatnának, ahol az emberiség érdekében kerül felhasználásra a géntechnológia, ugye..)

    Visszatérve a cikk eredeti címéhez igaziból bennem felmerül egy kérdés: egészen biztosak vagyunk abban, hogy a klímaváltozás miatti megsemmisülés elkerülhetetlen?
    Mert ha igen, akkor nem is értem, hogy a nagyhatalmak és oligarchák mit vergődnek még, a siralomházban az utolsó éjszaka már nem tök mindegy, hogy ki nyeri a pókert a cellában? Nincs igazi tétje a dolognak.

    Nos, a félreértések elkerülése végett jelzem, hogy nem állítottam azt, hogy nincsen klímaváltozás vagy maga a változás nem jelez katasztrofális irányt – csak próbáltam végiggondolni azt, hogy mi van akkor, ha mégsem igazak a feltevéseink és a jelenlegi ismereteink a bolygó VALÓS állapotáról. Matematikailag ugyanis nem zárhatjuk ki ennek az esélyét sem.

    Mi van akkor, ha egyszer az derül ki: túltolták az atomháború és a klímaváltozás VALÓS kockázatát és egyik sem jelent akkora veszélyt, mint amit tudni vélünk. Ha ez így lenne, akkor az szinte maga lenne a bizonyíték a globális szintű összeesküvésre a 7 milliárd földi ember ellen.

    Várjunk csak egy percet!
    Ez a pénzpiacokon és tőzsdéken folyamatosan így működik: a bolygó lakosságának szervezett átverése a bolygó lakosságának aktív és passzív asszisztenciája mellett vígan folyik – innentől kezdve jogos lehet a kérdés: Bármilyen egyéb nagy horderejű témában ugyan mitől lenne más a VALÓS helyzet?

    Ha viszont így van, akkor a cikk címében feltett kérdésre csak egyetlen válasz létezik: akkor lesz III. VH, amikor az agytrösztök elérkezettnek látják erre az időt. Mivel nem ismerjük a valódi motivációjukat, így esélytelen jósolni. Akár kitörhet ebben az órában is.

    Légyszi ne kövezettek meg, csak hangosan gondolkodtam és kihallatszott a fejemből.

  77. 82 TÖKÉLETES… minden tiszteletem.

    73 mit lehet nyerni? Neked, nekem, nekünk… semmit. Nekik időt és jövőt. Túl vannak itt lihegve dolgok, például az, hogy a déli féltekét töredék mértékben érinti a nukleáris tél.

  78. Nekem meg az jutott eszembe, hogy ha van értelmes stratégia, ami segíthet megúszni egy ilyen szintű katasztrófát, azt megint nem az emberi értelem fogja feltárni, hanem a véletlen, ugyanúgy, mint az evolúciós változásoknál.
    Mert mindazokból, ami itt felvetődött az látszik, hogy a probléma annyira soktényezős, bonyolult, és megjósolhatatlan kimenetelű, hogy nincs az az agytröszt, aki biztosra tudna menni.
    Majd az emberek ezerféle stratégiát választanak, mindegyik bízva, hogy az ő kalkulációja helyes, és keveseknek esetleg bejön az öttalálatos.
    De nem azért, mert ő olyan okos volt, hanem azért, mert óriási mázlija volt.
    Persze a nyertes biztos, hogy azok körül kerül ki, akik valamilyen stratégiát kiépítettek, tehát megtettek bizonyos minimum lépéseket a túléléshez, de ez önmagában kevés, mert sok olyan is lesz, aki ugyanezeket megtette, de nem volt szerencséje…

  79. 113.Hetesi Zsolt
    Zsolt pont neked kellene a legtisztábban látnod, hogy a rendszer globális méretekben is elképesztő mértékben és elképesztően rövid idő alatt megváltoztatható. A szénhidrogének ma a létünk alapjai, mindenünk erre épül és pont te vagy az egyik akinek nem kell megmagyarázni, hogy ez mással pillanatnyilag nem kiváltható.
    Éppen ezért érdekes, hogy a szénhidrogének árának a drasztikus csökkentésével az ebben a szegmensben keletkező jövedelmeket egy pillanat alatt átirányították a felhasználókhoz ezzel az árcsökkentéssel, mivel az így ott marad a felhasználónál.
    A kínai tőzsde mélyrepülése azt jelentette, hogy azt a több ezer milliárdnyi elvesztett dollárt nem ott fogják elkölteni hanem valahol máshol,-esetleg nem is most hanem valamikor máskor- ahol esetleg nem energiaigényes tevékenységre használják. Stb., stb., stb..
    Tehát a globális gazdasági rendszer nagyon jól irányítható.
    Kontinensnyi éves össztermelésnek megfelelő eszköz irányítható át bárhová ha szükséges vagy érdemes ezt megtenni.
    Sokkal érdekesebb kérdés-és nézetem szerint inkább ezt kellene megpróbálni megválaszolni-, hogy ha minden eszköz a rendelkezésre áll -nyilvánvalóan így van- és esetenként használják is akkor miért nem látszanak az ezen alapuló előremutató lépések?
    Van annyi időnk, hogy ennyire lassú változtatásokkal továbbélhetővé alakítható a globális gazdaság, vagy van valami nem publikus cél a háttérben aminek az elérése fontosabb? Esetleg csak egyszerű kicsinyesség, önzés, butaság az akadály? Hatalmi harcok itt már nem játszhatnak szerepet.
    A nagy halak nem szeretik megenni egymást. Egy méret felett be kell, hogy álljon a Nash egyensúly.

  80. 82 – Montezuma:
    A legkézenfekvőbb – érdekes módon – nem jut eszetekbe. Rávezetésképpen hadd tegyek egy kerülőt. —— Az OTP mint bank rendkívül sikeres. Ennek legfőbb oka az, hogy a rendszerváltás előtt az OTP volt az egyetlen valami, ami többé-kevésbé bank-szerű funkcióval rendelkezett. Pl. ott lehetett tartani a megtakarítást, onnan lehetett igényelni áruhitel egy porszívóra stb. Ma, 26 évvel később az idős emberek még mindig az OTP-nél vezetnek számlát, annak ellenére, hogy az OTP nyújtja a legsilányabb és legdrágább szolgáltatást, egyszerű megszokásból.

    A társadalmi trendet (akaratlanul) megszabó oligarchák teszik azt, amit mindig is tettek, hajszolják a profitot.

    Esténként az uszoda vizét le kell ereszteni, mert teli van húgysavval. Mindenki tudja, hogy nem szabad belevizelni a medencébe. Ezt mindenki elmondja saját gyerekének. Mindenki megbotránkozna, ha valaki láthatóan belehugyozna a medencébe. De mindenki azt gondolja, hogy egyedül ő megszegheti a szabályt, nem szoroz, nem oszt.

    Hát igen, a gépkocsim egy rakás káros anyagot bocsát ki, dehát mindenki kocsikázik. Mit számít az, hogy én használom vagy sem?

    Montezuma! A világot nem irányítja senki, bár befolyásolni itt-ott lehet, de nagy vonalakban megy a maga útján a

  81. 49 Tibor bá – én mindig így fogalmazok és következtetek. Az, hogy te ezt értelmesnek tartod-e attól függ, hogy egyetértesz-e a tartalmával. Most igen. Ha viszont nem, akkor beüt a kognitív disszonancia: nem képezted ki az agyad arra, hogy számodra elsőre idegen, elfogadhatatlan szöveget objektív módon értékeljen. Én ebben vagyok jó.

    50, stb, Jövőnk.
    Lehet, hogy „tisztában vagy”, talán éppen ezért meg se nézted a linkelt Science cikket (engem meg a hivatalos zónák és számítások hagynak hidegen, neked nem kell magyarázzam a „parasztvakítás” céljait és módszertanát.) A Princeton Egyetem kutatói nyilván a szakmai hitelességükkel játszanak, amikor leírják, hogy egyetlen véletlenszerűen választott pihentető medence tűz a szimuláció alapján akár százezer négyzetkilométeren okozhat azonnali kitelepítést igénylő talajszennyezést. A feltételes módot az esemény idején uralkodó szélirány indokolja, a többi fizika.

    Az „elsüllyesztésről”… Érdemes utánanézni, mivel büntették a középkorban a kútmérgezőket. Namost, az ivóvíz szokásos formája a föld mélyéből kiszivattyúzott vagy feltörő „édesvíz”, amelyet lefelé útjában megszűrnek a talaj rétegei, aztán összegyűlnek egy vízzáró réteg felett, szivárognak ide-oda, végül valahol kijönnek a felszínre. Ebbe eresztenénk bele párszáz tonna, tízezer évig kegyetlenül sugárzó (magyarul, a környezetében lévő minden anyagból izotópok állatkertjét előállító) tömböket. Még mindig jó ötletnek tűnik – és ostobának az ezzel a területtel foglalkozó szakértők hada, akik valamiért mégsem választják ezt az egyszerű megoldást?

    A „darázsfészek” helyett tehát:
    1: radioaktív por, amely akárhol megjelenhet, mert viszi a szél és víz; megfelelő méretben megül a tüdőben/belekben;
    2: biológialag kötött sugárzás (pl cézium). Ennek szintje „alacsony”, a növényvilág burjánzik – viszont a táplálékláncon felfelé dúsul, a tehén szép nagy területről gyűjti be és dolgozza fel, részben beépíti a testébe, éveken át; a tejét, húsát fogyasztó ember ezt gyűjtögeti éveken, évtizedeken át.
    3: a lebontó szervezetek, amelyek szintén gyilkos mértékű terhelésnek vannak kitéve, a sugárzástól elpusztult növényzet ezért baromi lassan bomlik le, csak kiszárad… az erdőtüzek meg újabban nagyon divatosak, az ilyenkor radioaktív füst és hamu felhőt jelent a tréfa kedvéért, ugrás az 1-es pontra.

    Azzal hízelgek magamnak, hogy nem vagyok könnyen riogatható sötétzöld idióta, viszont én működő rendszereket tervezek és építek, muszáj elkerülnöm a felületességet. Statisztikáról és évtizedekről – évezredekről beszélek, amelynek során a jelenleg stabilnak tekinthető emberi örökítőanyag roncsolódik, a torzszülöttek száma emelkedik, a várható élettartam csökken, stb. Ez még egy működő civilizációt is megráz (a japánok is eszement cenzúrát gyakorolnak a témában a pánik elkerülése érdekében). Egy olyat, amelyik a saját torkát volt szíves elvágni előzőleg, gond nélkül kicsinál. Elnézést a félreértésért, a 90%-ot tőled idéztem. Az én becslésem 100%: az emberi civilizáció jelen formájának túlélési esélye száz éves időtávon nulla. Az, hogy ez fizikai szinten valósul meg, vagy a gondolkodásmódunk olyan alapvető átalakulása révén, amely a fajunkat a jelen eszköztár birtokában képes megmenteni az önpusztítástól, még talán nem lezárt kérdés, de az esélyek és arányok napról napra romlanak. Erről már elég sok (érthetetlen) szöveget írtam.

    51, Ábel
    Szerintem a klíma elleni atomháborút a világon senki nem gondolja komolyan (mármint, aki gondolkodik is, de itt is szépen körüljárták a témát). Viszont… (lásd lejjebb)

    82, Montezuma
    Ezek az oligarchák elvileg(!) rendelkeznek elég pénzzel, befolyással és hatalommal ahhoz, hogy a bolygó VALÓS helyzetéről nálunk ezerszer pontosabb információkkal rendelkezzenek. Gyanítom azt is, hogy nem teljesen hülyék gyülekezete egy ilyen érdekcsoport/szervezet, valószínűleg ők is gondolkodnak néha, matekoznak, sakkoznak és esélyeket latolgatnak… vagy épp a 19-re húznak lapot.

    Na így kezdődik az, amit én gondolkodásnak nevezek!

    Azt tenném még hozzá, hogy szerintem nem csak én ismerem Orson Welles rádiójátékának hatását (nem csak az a kérdés, hogy mikor, hanem hogy mi történik valójában – ahhoz képest, amit mi hiszünk). Viszont a dolog másik oldala, hogy a fizika, vagy éppen egy nagy embertömeg gondolkodási sodródásának törvényeit ők sem írhatják felül. Attól, hogy valamit elméletileg meg lehet oldani, nem következik, hogy a valóságban kivitelezhető. Személyes tapasztalatom van arra, hogy egy valós problémára adott működő megoldás egy szakértő környezetben is elbukik, ha túl messzire tér el a megszokott ügymenettől (pedig minden zászlóra az „out of the box thinking” van festve).

    Ez a „mi szintünkre lebontva”: ha nem tudunk valós agyműködést felmutatni, akkor valóban csak marhaságokkal (lásd: három mondatos „közérthető magyarázatok”) vagyunk terelhetők, komoly baj esetén pedig a járulékos veszteség feliratot kapjuk. Akár a legjobb szándék feltételezése mellett is(!)

  82. 86:
    Szerintem is itt van elásva a kutya: „egy valós problémára adott működő megoldás egy szakértő környezetben is elbukik, ha túl messzire tér el a megszokott ügymenettől (pedig minden zászlóra az “out of the box thinking” van festve).”

    Miért hiszed, hogy csak neked lehet igazad. Hidd el én is tudok gondolkodni olyan notációban, ahogy te értelmezed. Ez alkalommal szöveged érthetőbb volt a megszokottnál. 😀

  83. 86. Kedves Loránd

    Tibor bá’ értékelésével a hozzászólásod érthetőségét illetően teljesen egyetértek.
    És itt nem arról van szó, hogy egyetértek, vagy nem a tartalommal, hanem arról, hogy a tartalom egyáltalán megérthető-e egy olyan ember számára, aki nem specialista.
    Én is meglepődtem a hozzászólás érthetőségén, nem vagyunk ehhez hozzászokva. 🙂
    Komolyan, úgy tűnik, mintha kiestél volna a szerepedből. 🙂
    (Bár így maradnál, kevesebb frusztráció lenne mindkét oldal részéről!)

  84. 74: Nyék, az üvegházakra nyáron 65%-os árnyékolót szoktak tenni, az még durvább, mint amire a lengyelek készülnek. A növények pedig köszönik, jól vannak, pedig nem erre vannak szelektálva.

    86: „az emberi civilizáció jelen formájának túlélési esélye száz éves időtávon nulla.” – Ebben itt a legtöbben egyetértünk. Jövőnk szerintem az emberélet (min.) 90%-os pusztulására gondolhatott – legalábbis én így értettem (egyet).

  85. 89: „A növények pedig köszönik, jól vannak”

    Szerintem van különbség abban, hogy az átlagos fényellátottság csökken 40-60%-kal, vagy a tűző nyári nap sugárzásának (ami már perzselné a növényeket) a szintjét csökkented 65%-ra (vagy 65%-kal? Nem egyértelmű.).
    Hozzátéve, hogy a „lengyelek” (azok kik) által jelzett mértékű csökkenésre még én sem hinném, hogy a növényvilág teljes pusztulását jelentené.

  86. Amennyiben a Földön csökken (akár csak néhány vegetációs időszakra is) a besugárzás mennyisége mondjuk 50%-al, akkor a látható tartományban komoly gondjaink lesznek, mert ez alapvetően a teljes Planck-görbe alatti területre értendően 50%, a csúcs körül (az pont a látható), ez durvább. Olyasminek tűnik nekem, mintha a Napot lejjebb csavarnák jónéhány fokkal. Kiszámolom pontosan, ha kell, mondjuk 40% energiacsökkenésre, mert az elég egyszerű: ennek 5200 K-es Nap felel meg. Ez jégkorszak a javából. Olyasmi, mintha a mai 450 nanométeres csúcstól elmászna a spektrum csúcsa 560-hoz, azaz vörösebb lenne a Nap, de a felhők miatt ezt úgy élnénk inkább meg, mintha állandóan esteledne, délben is. Jelzem, hogy a besugrázási állandó 1-2%-os változása vezetett a kis jégkorszakhoz 1500 és 1700 között, amiről itt beszélünk ennek többszöröse.

    Több kutató gondol a bombákra alternatívaként, legalábbis az éghajlati mérnökség keretein belül, az elit terveit meg úgysem ismerjük. Szerintem nehéz különben ezt olyan tartományban tartani, hogy a) elég legyen, b) közben ne dögöljön meg a Földön több milliárd tonna szerves szén, ami a kitisztuló felhőzet nyomán a légkörbe jutva a kiinduló állapotba visz minket vissza. Mert ha az utóbbi jön képbe, akkor egyrészt semmit nem ért, másrészt az előmászó túlélők egy halott bolygóra csodálkoznak rá, ahol mindennemű magsabb rendű élet lehetetlen…. Déli félteke: nem is tudom. Ha Föld nagy része hideg sivataggá válik, akkor egyrészt a déli félteke Tűzföld körüli része nagyon lehűl, sokkal jobban, mint most. Másrészt kérdéses, hogy az élőrendszere túléli-e a Föld teljes élőrendszere nélkül (kapcsolatok, vándormadarak stb.)

    Jó hír: állítólagos „lakható” bolygó van a legközelebbi csillag körül. Az elit csomagolhat…

  87. 91:
    Azért az utolsó mondatod után tehettél volna egy smájlit.

  88. 85:
    Tibor bá
    Volt egy kedvenc példád, amiben az eső és az esernyő volt a főszereplő, azaz ha esik az eső, akkor mindenki ernyőt nyit. Nos, ez valóban nem összeesküvés, hanem törvényszerű reakció. Ugyanakkor, ha képes lennék arra, hogy én döntöm el, hol esik és hol nem, akkor közvetve képes vagyok befolyásolni (irányítani) az eseményeket, hogy most éppen az eső vagy a részvények árfolyama esik majd ez már csak technikai részletkérdés.
    Azok az érdekcsoportok, akik képesek bizonyos trendeket (pénzügy, sajtó, politika) irányítani, befolyásolni, azok bizony nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is irányítják a világot. Abban a pillanatban, ha egy ilyen érdekcsoport befolyása túlsúlyra tesz szert a világ színpadán, óriásivá válik a kísértés arra, hogy akkor mindent akarjanak.
    Nagyjából szerintem ez történt az 1990-es évek elején, a globalizmusban érdekelt csoportoknak végre együtt állt minden: technológia, pénz és a Keleti blokk összeomlasztását is összehozták. Az egy más kérdés, hogy a saját stratégiájuk és technológiájuk fordult mostanra „ellenük” – lásd internet és alternatív média, ami miatt már az amerikai agytrösztök is panaszkodtak.
    Az ember, amíg a saját bőrén nem kezdi közvetlenül érezni valaminek a káros vagy romboló hatását, addig nem fogja vissza magát (alkohol, drog, nikotin, szerencsejáték, akármi), mert az egyén számára a vélhetően/remélhetően még a jó távoli jövőbe vesző majdani probléma miatti félelmet elnyomja a jelen pillanat kellemes megélése iránti vágy.
    Ez az egyénre vonatkozó pszichés kérdés egyébként a működő fogyasztói társadalom legfontosabb alapköve – egy alapvetően nem pazarló és a pillanatnyi kényelmét nem előtérbe helyező társadalom esetén nem is működne.
    Nemcsak az elektronok, de az ember is energiaminimumra törekszik, azaz ha megteheti, akkor kényelmes és lusta, ezt lássuk be.

    86:
    Kedves Lóránd
    Eszembe jut Asimov híres regénye, az Alapítvány, ahol a pszichohistória kapcsán pont azt fejtegetik, hogy adott helyzetben az egyén egyéni reakciója megjósolhatatlan, de ugyanabban a helyzetben egy jelentős létszámú embertömeg reakciója szinte pontosan megjósolható. Azt gondolom, hogy Asimov nem teljesen hülyeségeket írt egy sci-fi világba ágyazva.

  89. 91: Zsolt, „az elit terveit meg úgysem ismerjük”, ez azt jelenti, hogy a te véleményed szerint is volna egy szűk elit „agytröszt” a háttérben, akik a ‘világ’ sorsát a terveik mentén tudatosan irányítják?

    „Ez jégkorszak a javából.” OK, gyakorlatilag a klasszikus nukleáris télről van szó.
    Éppen ezért tűnik elég kétségbeesett megoldásnak a klímaváltozást „megoldani” atombombákkal, miközben ’ember nincs’, aki pontosan ki tudná számítani, hogy az optimális hatáshoz hol, mit, mekkorát stb. kell robbantani. /Mármint ami valóban működik. Mert számítógépes szimulációkat bizonyára nagyon szépeket lehet csinálni…/ És akkor még egy irányított eseménysorról beszélünk, nem „atomháborúról”.
    A klímaváltozás során lehet abban bízni, hogy maradnak azért élhető területek, de ha kiirtjuk a teljes vegetációt, akkor tényleg kampec.

  90. 95: Bevallom férfiasan, szerintem nincs.
    Van ‘elit’ (ez alatt értve a világ javainak nagy részét összeharácsolókat), biztosan vannak terveik, céljaik arra, hogy hogyan tehetnének szert még többre, mint amijük van, bizonyára képesek hatást gyakorolni gazdasági folyamatokra, politikusokra, kormányokra, országokra, de hogy mindez egy egységes ‘terv’ alapján történne, azt nem hiszem.
    Mert egyáltalán, mi lehetne ennek a ‘tervnek’ a célja? Nekem elképzelésem sincs (na jó, volna).

  91. 96. Observer

    „Mert egyáltalán, mi lehetne ennek a ‘tervnek’ a célja?”

    Szerintem világos.
    Ezek az emberek a hitelezésen keresztül birtokolják a világot.
    Legalábbis ők úgy gondolják, tehát a világ az övék.
    És úgy akarják berendezni a világot, hogy őket szolgálja, mint ahogy te is úgy rendezed be a lakásodat, hogy téged szolgáljon.

    Mivel szinte minden az övék, már nem az anyagi harácsolás a fő cél, hanem a „berendezkedés”.
    Az esetleges konkurrencia (középosztály) eliminálása és a fölösleges fogyasztás, szennyezés megszüntetése.
    A 7 milliárd se nekünk sok, hanem nekik.
    Ők úgy érzik, hogy mi előlük éljük fel a bolygót, az ő levegőjüket szennyezzük.
    Ezért az egyik cél a Föld népességének 500 millió körül tartása.

    Azért kőbe vésett bizonyítékokat ne követelj… Nyilván nem verik nagy dobra, ahogy a Bilderberg csoport is szeret a homályban maradni.
    De ha mégis akarsz kőbe vésett bizonyítékokat, akkor nézz utána a Georgiai Tanuköveknek…

    Ez nem csak egy körmönfont összeesküvés elmélet, de sajnos az ő szemszögükből logikus is, ráadásul még ideológia is van hozzá, hogy Isten nekik adta a világot hogy uralkodjanak rajta…

  92. 97: „úgy akarják berendezni a világot, hogy őket szolgálja”

    Ha ők lettek az ‘elit’, akkor a világ eddig is őket szolgálta.

    „A 7 milliárd se nekünk sok, hanem nekik.” „az egyik cél a Föld népességének 500 millió körül tartása”

    Ez az ötszázmillió egy hülyeség. Bekerült a netre, azóta kering körbe-körbe.
    Ez a bizonyos elit, ha tényleg egységes lenne, akkor a gazdasági erejénél fogva már rég képes lett volna leszabályozni a népesség növekedését.
    Mert még ha belemagyarázzuk is, hogy éppen ezt teszik pl. Európa nagy részén, akkor miért engedik meg, hogy a ‘csingalézek’ meg féktelenül szaporodjanak a világ többi részén? Mégis, mire várnak még? A helyzet egyértelműen romlik (klíma, népesség stb.). Tibor bá’ szerint már most túl vagyunk azon a ponton, ahol még megoldható lett volna pl. a klímaprobléma. Az elit még annyit sem tud, mint Tibor bá’? 😉

  93. Attila:

    „Az esetleges konkurrencia (középosztály) eliminálása”

    Szerintem az eliten belül nem a középosztály a konkurrencia, hanem az elit alsó rétege, akik felfelé próbálnak törni, és le akarják taszítani a vzetőket.

    A feltételezhetően leggazdagabb Rotschildék valószínűleg nem tőlem félnek, hanem a hierarchiában nem sokkal alattuk levő konkurrens bankár családtól, aki lehet mondjuk kínai is. Szerintem az energiájuk legnagyobb részét az köti le, hogy ezekkel versenyezzenek, ebben a versenyben kiirtani a saját fejősteheneiket nem tűnik ésszerűnek. A másik fejőstehenét kiirtani már ésszerűbb lenne, de szerintem azokhoz addig nem férnek hozzá, míg nincs valós globális elit.

    A 7 milliárd ember redukálása szerintem a leghatékonyabban vírusokkal lenne kivitelezhető, hiszen az ellen könnyen előállítható az oltóanyag, a vírus könnyen terjeszthető, csak az embert pusztítaná el, minden mást életben hagyna.

  94. „Ezek az emberek a hitelezésen keresztül birtokolják a világot”

    Én ezt úgy látom, hogy a hitelezésen keresztül hasznot húznak a világból. Ha a világ kipusztul alóluk, valószínűleg sokkal rosszabb körülmények közé kerülnek vissza. Őszintén remélem, ezt minden döntéshozó így látja a III. VH elkerülés érdekében.

  95. 100-ra de nem Kálmánkára reagálva: klíma, megint mellékvágányon vagyunk. HA – és nagyon úgy tűnik, hogy igen – a klíma elszállt, teljesen mindegy alapon vagy megdöglünk a klíma miatt, vagy valakik reagálnak rá. Geoengeneering megoldás nem nagyon van, mert nincs rá idő, így nagyjából semmilyen más kísérlet nem lehetséges, mint egy atomháború. Nyilván nem brahiból zajlik a mostani soha nem látott ütemű atomfegyverkezés.

    Ami az elpusztuló növényzetet és az utána felszabaduló CO2-t illeti… akkor minden tavasszal gebasz fokozó állapot van?!

    Nézzük már meg az adatokat… CO2 (800.000 éven keresztül) 180-280ppm között mocorgott 10 fokos eltérést okozva, 280ppm-el +2 melegedést… most 405-410 között leledzik, vagyis gebasz van, nem lesz, hanem már van. Metán, sokkal égetőbb probléma (800.000 éven keresztül) 350-700ppb között mocorgott a fenti hőmérsékleti következményekkel, nyilván előbb a CO2 melegített, aztán a metán kiolvadt és fokozta; mindezt emberiség nélkül. Ma a metán 1850-1900ppb. Értékeket azért érzékeljük?! Ezekkel az adatokkal teljesen evidens, hogy baszhatjuk. Ha nem lépünk, game over.

    Nukleáris tél. Mit csinálnak a növények télen, ha 1 hónapos vagy ha 4 hónapos? Nagyjából ugyanazt, azaz semmi extrát: lobozat le, majd újra kihajt. Nyilvánvaló, hogy sok növény rámenne, ha ez a tél, a nukleáris tél mondjuk 2 évig tart, de milyen extra CO2-ről is beszélünk?! Rovarok, mint kiragadott példa… egy darázs királynőre nem a fagy jelent veszélyt, nem a fagy miatt kell ki csak 8 lódarázs királynő 100.000-ből, hanem gombás fertőzések miatt. A darázs királynőknek tök mindegy, hogy a tél 1 hónap vagy 6 hónap, ahogy az is, hogy -5 fok van vagy -30 fok, ugyanis „fagyállóval” van „feltöltve” a teste.

    Kicsit nézzünk már ki a fa mögül.

    Senki, én sem, mondja azt, hogy a nukleáris háború, a nukleáris tél vagy a lokális sugárszennyezések miatt nem fog aratni a halál és a pusztulás, de hogy nem fingatja ki az ökoszisztémát, se nem okoz utána prompt halálos melegedést, a kezdeti állapotot okozva, az holt biztos, tessenek már számolni, de komolyan. Fárasztó ez, mindig csak vélemények, de soha egy számítás. Mert ha már valami képzelt extra CO2-ről beszélünk, akkor mindjárt vonjuk már ki az emberiség által ma a levegőbe eresztett CO2-t, azaz promt -CO2-t is tessenek már a képletbe behelyezni, meg a megfagyott metánt és hosszasan lehetne sorolni. És kimondta, hogy paradicsomi állapotok lesznek utána… hideg lesz, na és, jobb, mint ha megsülünk. Vááá. 😀
    Zsolt, én értem, mit és miélrt írsz, azt is, hogy mit és miért nem, de… mind a ketten tudjuk, miről van szó: vagy nuke vagy kampec a klíma miatt, és hogy ez milyen szépen álcázva van a nagyérdemű előtt. A racionalizálást is megértem, valamibe kapaszkodni kell. 😉

  96. És tanulja már meg mindenki, aki kapálódzik a sugárszennyezéssel, hogy mikor, mitől, és milyen mértékben keletkezik amaz, ne csak fukushimázzunk, meg csernobilezzünk, mert mindkettő spéci eset, ahogy ne jöjjön már állandóan a laikus – itt már nagyon zavaró – gombafelhős fallout dedó, mert ezerszer leírtam és tessenek már utánaolvasni, hogy miért légi robbantás az előnyösebb és hogy emeznél miért nincs sugárszennyzés. Ahogy a reaktorok, meg tároló helyekkel kapcsolatosan is. Meg ha, akkor már a rad.hormózisról is mindjárt, különösen flóra és fauna tekintetében.

  97. 102: Jövőnk a régi. Aki nem ért egyet, az le van sajnálva. 🙂

  98. Hogy a civilizációnak hamarosan vége, az evidens. Hogy sok ember, növény és állat elpusztul a közeljövőben, az is. De hogy a klíma a teljes Földet élhetetlenné tenné az ember számára, azt erősen kétlem. Ha pedig ez a helyzet, ha lesz hely, ahol még lehet majd élni, akkor még mindig kisebb rizikó várni ami jön, és felkészülni az éhes hordák kezelésére, mint atomháborúval próbálni helyrerúgni a helyzetet – Ha a világ urainak helyébe képzelem magam.

  99. 98. Observer

    „Ez a bizonyos elit, ha tényleg egységes lenne, akkor a gazdasági erejénél fogva már rég képes lett volna leszabályozni a népesség növekedését.”

    Mostanra jutott odáig a helyzet. (Oroszország és Kína van még hátra.)
    Ennek előkészítése a bevándoroltatás, a TTIP, meg a többi sunyi intézkedés.
    A csingalézek magukat fogják kiirtani, ha megszűnnek a segélycsomagok, de nem is ők a fontosak… Luxemburg többet fogyaszt meg szennyez, mint mondjuk Bangladesh… inkább a fejlettebb népekkel lesz a gond.

  100. 87. Tibor bá’
    Esetünkben az adott technológiai szinten, ebben a számunkra zárt rendszerben vagy az egyedszámot, vagy az egyénenként felhasználható források mennyiségét kell korlátozni, hogy a rendszer ne boruljon. A probléma optimális megoldásának a kulcsa az egyedek és a közösségek közötti kommunikáció. Ehhez az optimalizáláshoz- amely persze területenként, kultúrkörönként is változó kell, hogy legyen- egy globális, mindenki számára érthető, kezelhető, nyílt, valós idejű információs rendszer szükséges.
    Eddig ezt a szerepet globálisan és nagyrészt a pénzrendszer töltötte be igen mérsékelt sikerrel. Az eredmény mint az emberiség történelme jól látható.
    Számomra nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen volumenű változás, változtatás erőszak nélkül kivitelezhető lenne.
    Az ellenkező eset a globális összeomlás az ezzel természetszerűleg együtt járó következményekkel.
    Elérkeztünk a falig. A hogyan tovább nem lehet kérdés. Nincs tovább.
    Meg kell állnunk és vagy visszafordulunk vagy elindulunk egy más irányba.

  101. 106:
    A fallal egyetértek. De…. NINCS MÁS IRÁNY. Marad a kipusztulás. Addig viszont semmin se változtatunk. Ez az ábra!

  102. 87. Tibor bá’
    „Szerintem is itt van elásva a kutya: “egy valós problémára adott működő megoldás egy szakértő környezetben is elbukik, ha túl messzire tér el a megszokott ügymenettől”
    Csak erre reagáltam mert azt nem hiszem, hogy ne lenne más irány de azt tisztán kell látni, hogy ez erőszak nélkül nem fog menni. Aki nem képes a gondolkodását alapjaiban megváltoztatni azt erőszakkal lehet arra a szűk mezsgyére kényszeríteni ahol esetleg túlélhet. Aki ennek sem enged az sajnos el fog pusztulni.
    A demokráciáknak nevezett cirkuszi mutatványok ennek levezénylésére alkalmatlanok.

  103. 107 Tibor bá’ ez a poszt tökéletes zárszava, amivel egyébként mélyen belül teljesen egyetértek (, de mint kétgyerekes családapa megpróbálom maximalizálni az esélyeinket).

    103 Ábel, 🙂 az vagyok, aki, s amilyen eddig voltam, bár 😀 a türelem terén romlottak a paraméterek, elismerem. Egyébként senkit nem „sajnáltam le” vagy nézek le stb., csupán arra próbálok rávilágítani, hogy jó lenne néha konkrét számadatokat is látni. Tudod, valahogy a CO2 és a CH4 értékei nincsenek kihangsúlyozva, jelen esetben az „extra” kijelentésben, de ha megtörténne, akkor korrekt lenne a mínusz feltűntetése is, magyarul ha már számok nélkül dobálózunk, akkor a „plusz” CO2 mellé tegyük már oda a „mínusz” CO2 is. 😉

    104 Tökéletesen igazad van, ha a klíma 100 év múlva okoz végzetes helyzetet. Jelenleg ugyebár arról van szó – nem én állítom* -, hogy nem 100 év múlva, hanem 10 éven belül. Ez esetben az, amit írsz, még mindig részben helyes, csak ha már végleg gebasz van, akkor az a „világ urainak” sokkal több gondot okoz, mint a nukleáris tél.

    *újra és újra és újra: nekem nem a klíma a szakterületem, így követem, illetve fogadom inputként az adatokat és infókat, s látom ezzel párhuzamosan a nukleáris fegyverkezést és a felkészülést, melyekhez viszont értek. Sajnos ezeket látva, erős a „gyanúm”, hogy a klíma adatok stimmelnek. Hogy ezt tisztázzuk, én tudom, hogy mit okoz a nuki, mások – nálam komolyabb és ebben szakemberek – meg tudják, hogy ez biza a klímára a legvalószínűbben hatásos megoldás… csak ők nem beszélnek, beszélhetnek. 😉 így a szart az én képembe vágja mindenki. Néha bosszantó. 😀

  104. 81.
    „Nincs kedved ezt a mondatodat: “Szerintem volt már rá példa.” egy kicsit módosítani?”

    Módosítok:
    Szerintem volt már a nukleáris télhez hasonlóra példa:
    Egész földre kiható robbanás, következményeként radioaktív sugárzás nélküli “nukleáris tél”.
    Kréta-tercier tömeges kihalás 65 millió éve. A fajok kb 3/4-e kihalt.

    89.
    „Nyék, az üvegházakra nyáron 65%-os árnyékolót szoktak tenni”

    Remélem, nem azt akarod mondani, hogy a fény 65 %-át kiszűrik. Valamit nagyon csúnyán elnéztél, de javaslom, maradjunk ennyiben, mert ha erről elkezdünk vitázni, nem fogsz jól kijönni belőle.
    Elég abba belegondolnod, hogy miért építenek egyáltalán drága üvegházakat, miért nem használ mindenki fóliasátort.

    101.
    „Ami az elpusztuló növényzetet és az utána felszabaduló CO2-t illeti… akkor minden tavasszal gebasz fokozó állapot van?!”

    Persze. De ezt most komolyan kérdezted, vagy csak szívatsz?

    „Mit csinálnak a növények télen, ha 1 hónapos vagy ha 4 hónapos? Nagyjából ugyanazt, azaz semmi extrát: lobozat le, majd újra kihajt.”

    A növények nem főnixmadarak, amik ősszel meghalnak, tavasszal pedig feltámadnak.

    Mit csinálnak a tajga fenyőféléi a nukleáris tél alatt?
    A nappalok tavaszi hosszabbodásával megindul a hajtásnövekedés, de a hideg miatt ezek lefagynak. Elhasználódik a tápanyagtartalék, a drasztikusan leromlott környezeti feltételek miatt lecsökkent fotoszintézis nem képes ellátni a növényt, s az egyszerűen éhen hal.

    Mit csinálnak a mérsékeltöv növényei? Jobb esetben ugyanazt, amit az előbb leírtam, rosszabb esetben még a szokásosnál jóval hidegebb tél folyamán kifagynak.

    Mi lesz a trópusokon? Ott nem divat az őszi lombhullás. Ha mégis megtörténik, esélytelen, hogy jöjjön a tavaszi rügyfakadás.

    Megpróbálom érzékeltetni a dolog bonyolultságát:

    Régebben beszéltünk arról, hogy – némiképp leegyszerűsítve – a CAM típusú, valamint a C4-es növények energiapazarlók, de anyagtakarékosak.
    A C3-asok pedig energiatakarékosak, de anyagpazarlók.

    Vagyis, ha jön a nukleáris tél erősen lecsökkent fényerősséggel, hideggel, ugrott az energia a pazarló Cam és C4 növényektől.

    A lehűlés hatására globálisan csökken a csapadékmennyiség, ráadásul a halmazállapota is kedvezőtlenül alakul (hó). Vagyis ugrott az anyag a pazarló C3-asoktól.

    Eredmény: lecsökkent felépítő folyamatok – éhezés – pusztulás.
    Végeredményben jön a tűzvész, vagy jönnek a gombák, dől a co2.

    „A darázs királynőknek tök mindegy, hogy a tél 1 hónap vagy 6 hónap, ahogy az is, hogy -5 fok van vagy -30 fok, ugyanis “fagyállóval” van “feltöltve” a teste.”

    Nem mindegy. De ezt már nem részletezem.

    Mi lesz az óceánokkal?

    Csak érzékeltetésül: vezessünk be egy primitív megközelítést.
    Mondjuk, most 80 m-es vízmélységig lehetséges a fotoszintézis. Ha a fényintenzitás a felére csökken, legyen ez mindössze 40 m.
    Vagyis első körben pusztul (gyakorlatilag hetek alatt) az óceáni növényvilág fele. Vele pusztul (csak az érthetőség kedvéért) az állatvilág fele.
    Második körben a vízben mérgező vegyületek, gázok halmozódnak fel, pusztul a maradéknak mondjuk a negyede. Ezután jön a harmadik, negyedik, stb kör.

    És még nem beszéltünk a hőmérséklet csökkenéséről, a vizekbe kerülő mérgező anyagokról, porról, koromról, stb.
    Legfőbbképpen nem beszéltünk arról, hogy még csak hetek teltek el, s a katasztrófaidőszakból még évek vannak hátra.

  105. 108. Jövőnk, nálad mikortól lép életbe a teljes készültség? Mert arról nincs kétség, hogy készülsz gőzerővel, de ha éppen a fővárosban vagy, amikor elindítják a tűzijátékot, akkor az egész nem sokat ért. Hogy lehet egy ilyet kivitelezni, hogy az embert a környezete se nézze hülyének és a káposzta is megmaradjon?
    Nem valószínű, hogy bejelentik majd a töltetek indítását.

    Egyébként tényleg ennyire bizonyos, hogy visszaszámlálás van?
    Annak idején(2008 őszén) rendesen be voltam pánikolva a Hetesi-féle jelentéstől, de így nyolc év távlatából már nem vagyok annyira biztos benne. Azt nem merném mondani, hogy érdeklődés hiányában elmaradt a dolog, de én akkor 2016-ra már káoszt vizionáltam. A környezetem nem is tart normálisnak emiatt, sokszor a családdal kell a legnagyobb közelharcokat vívni.

  106. 110 de részletezd a darázs királynőt, mert ebbe szerintem elvérzel. A többi infót köszönöm, viszont javaslom nézz utána annak, hogy a nukleáris tél globálisan mit jelent, hogyan oszlik el. (Mások kedvéért: ez nem egy fólia, amivel egységesen befedődik a Föld, hanem egy meglehetősen változó vastagságú füst réteg a sztratoszférában.)

    111 én nem a fővárosban élek és nem is leszek ott kábé januártól még munkából kifolyólag sem. Teljes készültségben vagyok, egyéni felkészülés lényegében maximális. Közösségi megalapozva, s ha minden jól megy tavaszra kész, illetve az elvárt szinten lesz. Amúgy meg teljesen normális életet élek, nem parázok, nagyjából szarok mindenre és mellette élvezem az élet szép oldalait és a két gyerkőc cseperedését (persze nevelésükbe normális keretek között beépülnek dolgok, amik nem épülnének, ha prosperáló, zöldülő jövő elé néznénk).
    Hetesi nem tévedett, csak belenyúltak és az olaj lélegeztető gépen van. Mellesleg.

  107. Jövőnknek és másnak is szól. A CO2-mintázata minden évben mutat 5-7 ppm fűrészfogat a lombok miatt, a fák ettől tippem szerint 1 nagyságrenddel többet tennének be. -30 C alatt a mérsékelt övi fák a bennük lévő nedvesség miatt és védelem hiányában szétroppannak a fagytól és elpusztulnak, mert átfagynak. A növényzet bár akkor csökkentett módban van, de azért él és nem tetszhalott. Egyszerűbb élőlények kétségtelen, hogy kibírják, de nem véletlen, hogy a sarkkör fölött nemigen van fa.

    Különben hogy miért nem állok neki számolni, ennek is egyszerű oka van: tudom, hogy milyen sok idő lenne, egy numerikus modellt legalább hónapokig tart kifejleszteni és anélkül hogy bárki hülyének ne nézzen, nem tudom validálni, mert nem lesz rá kapható kolléga… egyébként nem racionalizálom, és nem hárítom, csak nem adok neki 100% esélyt, hanem csak mondjuk 70%-et; és amiket itt mások is írtak, meg én is azok több esetben értelmes ellenérvnek tűnhetnek.

    A tudásod nagyon nagy és széles körű, ezért minden tisztelet kijár, de a többiek között is van nagyon sok szakember, aki nagyon mély ismeretekről adott itt számot, és okszerűen gondolkodik. Próbáljuk meg cáfolni, amit lehet, vitázni amivel lehet, és próbáljunk értelmes végkifejletre jutni, mert nagyon nem mindegy, mire kell készülni, lehet-e arra egyáltaán?

  108. Nehéz úgy közösen készülni, ha az itt írt sorok és az élőben elhangzó egyeztetések között ekkora rés van. 😉 de nekem mindegy.

  109. Egyszerű: van amire idő közben jövök rá, vagy jön rá más, ahogy itt írja. Próbáljuk meg végigvenni ezeket. Nem muszáj itt, csak a kérdések jó része itt hangzott el.

    Hogy megnyugodj: ami tiszta, az az, hogy valami oknál fogva a nagyhatalmak ujja egyre viszketőbb egy ravaszon és ez egy olyan eshetőség, amihez Te jobban értesz, és amire készülni kell, mert egyre több jel szerint atomcsapás-sorozat következhet be. Ebben teljes köztünk az összhang. Abban is, hogy erre mindenképp érdemes lenne valahogy felkészülni.

    Azt nem tudom továbbra sem eldönteni, hogy milyen hatása lesz és főleg, hogy utána mi marad.

  110. Érdekes, a nukleáris háborút szinte mindenki a két szuperhatalom között képzeli el.
    Viszont más, kisebb országok is rendelkeznek atombombákkal. Ezek többsége igen robbanásveszélyes körzetben van. Izrael, Pakisztán, Korea. Mi lesz például akkor, ha Izraelben egy ortodox irányzat kerül hatalomra és sarokba szorítva, a jó széljárásban bízva, bevetik a végső megoldást?

  111. 118:

    Ha körülnézel akkor mit látsz? 🙂

  112. 117: „Érdekes, a nukleáris háborút szinte mindenki a két szuperhatalom között képzeli el.”

    Kicsit korábban feltettem a kérdést ‘Jövőnk’-nek, hogy kb. mennyi atomrobbanófej lehet bevethető állapotban – természetesen, szokása szerint erre az egyszerű kérdésre nem válaszolt. Viszont kicsi kereséssel lehet számokat találni, amik akár reálisak is lehetnek.
    Szóval a lényeg – a kisebb országok atom arzenálját valószínűleg regionális konfliktus esetén vetnék be, illetve a töltetek száma miatt – még ha nem is maradna meg regonális szinten – a hatás nem lenne globális. Pl. Pakisztán megszórja Indiát, vagy fordítva, de miért támadnák a világ többi részét?

    A két nagy esetében a helyzet más – egy konfliktusban pl. Oroszország szempontjából nem csak az USA területe a célpont, hanem az összes NATO ország, illetve potenciálisan minden olyan ország, ahol komolyabb USA támaszpont van (amiből elég sok van).

    Atomháború szempontjából a legenyhébb forgatókönyv az lenne, ha az USA egy megelőző csapással kiütné az oroszokat – minden jel szerint pont erre készülnek /ezért araszolnak egyre közelebb/ – viszont kérdéses, hogy erre képes-e úgy, hogy teljesen lebénítja az orosz válaszcsapást. Nos, ez erősen kétséges. Így a hatás akkor is globális lesz, ha az oroszok kezdik sok célponttal (ez a legrosszabb forgatókönyv), és akkor is, ha az USA kezdi, csak orosz célpontokkal, de nem végez „tökéletes munkát”.

    Háború akkor lesz, ha az USA elnöke elhiszi, hogy minimális veszteséggel ‘győzhetnek’ /ezért nem szerencsés egy leendő ‘női’ elnök, mert jobban befolyásolható, mint egy férfi/, vagy az oroszoknál elszakad a cérna az amcsi nyomulás miatt. A román és a lengyel támaszpontok miatt ez utóbbira komoly esély van.

    Ha pedig feltételezzük, hogy bejönnek az amerikai számítások, akkor Oroszország után azonnal szembekerülnek azzal a Kínával, ahol már tudni fogják az orosz példa után, hogy vagy ők, vagy az USA. Kína vagy behódol, vagy elpusztítja az USA-t és szövetségeseit. Game over.

  113. 120:
    USA, Oroszország fejenként 10.000 körül. Kína, Franciaország, Anglia, Izrael fejenként 100-as nagyságrend körül. A többiek 10-es nagyságrend.

  114. 109: Szerintem nem lesz erőszakkal jó útra térítés. Ha van jó út, azt el kell kedzeni csinálni kicsiben. Az emberiség túlnyomó része ki fog pusztulni, akik megmaradnak, azoknak esélyük lesz elindulni egy jobb úton. Ha elég értelmesek lesznek, hogy találjanak egy jobb utat, ha tudnak azokról a kezdeményekről, amik már most felmerültek, és működnek kicsiben.

    110: Nem lenne a nukinál sokkal biztonságosabb műholdakkal szétteríteni valami ismert összetételű, nagy albedójú inert port a sztratoszférában? Mondjuk valami fehér kerámiát. A hűtőhatása pontosan számolható lenne, és nem kellene a járulékos ártalmakat elszenvedni.

    111: De bizony, 65 %-át árnyékolják a napfénynek. Visszaveretik alufóliával. Keress csak rá nyugodtan, én is azt tettem. Persze, amint Observer rámutatott, egész más tészta az, amikor a nyári hőségtől mentik így a növényeket, mint amikor ettől több fokkal hidegebb lesz egész évben, globálisan.
    Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy egy nagyságrenden belüli fényerőcsökkenés önmagában semmi gondot nem okoz a növényeknek. A fagy már okoz gondot, de elég nyilvánvalóan durván túlértékeled a hatását.

    Üvegházat pl. növényárudában használnak, ahol az épület évekig változatlanul áll, és számít az eladótér közérzete is.

    Az óceáni fotoszintézis számításod alapvetően hibás. Lineárisnak veszed a fényintenzitás csökkenéssel a fotoszintetizáló mélység csökkenését, holott a fényintenzitás a mélységgel exponenciálisan csökken, ezzel együtt az élőtömeg is. A különbség emiatt jóval kisebb. Ami nem bírja majd lent, feljebb költözik. Nyilván lesz pusztulás, de nem tömeges, mérgező.

  115. 119. elfmage
    „Ha körülnézel akkor mit látsz?”
    Pedig olyan szolid helyes kis hsz. volt! ?

  116. Figyelem
    Putyin „full combat readiness” vagyis teljes harci készültséget rendelt el, amit le fognak ellenőrizni legkésőbb augusztus 31-ig. Ez érinti a „nyugati, és középső katonai övezetet, az északi flottát, a légierőt, és az ejtőernyős (deszant) egységeket.

  117. 120 elnézést, de ezt a kérdést nem is láttam. Ha lehetne JPG képet feltölteni, villámgyorsan megadnám az adatokat, így kicsit nehezebb.

    Oroszország:
    326db ICBM, 1.250 töltettel, kb. 770Mt összhatóerővel
    176db SLBM, 960 töltettel, kb. 115Mt összhatóerővel
    720db ALCM*, 720 töltettel, kb. 144Mt összhatóerővel
    *egyidőben bevethető ALCM/rakéták a str.bombázók számát és fegyverzetét figyelembe véve.
    Taktikai töltetek: ismeretlen, több ezer

    USA:
    400db ICBM, 400 töltettel, kb. 120Mt összhatóerővel
    288db SLBM, 1.152 töltettel, kb. 252Mt összhatóerővel
    528db ALCM, 528 töltettel, kb. 79Mt összhatóerővel
    Taktikai töltetek: ismeretlen, de messze kevesebb, mint Oroszország esetében, főleg bombák

    Fenti két nagyhatalomnál nem számoltam bele a szabadesésű bombákat, mert azoknak sok értelme nincs.

    Kína

    126db ICBM, 446 töltettel, 253Mt összhatóerővel
    48db SLBM, 152 töltettel, 13Mt összhatóerővel
    ALCM fejlesztés alatt

    Folyamatosan érkezik a DF-41 ICBM, 10 töltetes (250kt/töltet), manőverező visszatérő egység, önjáró. Egy indítón egy DF-41-es van, plusz mellette egy tartalék DF-41-es, így egy 12 indítós egység 24-et indíthat, összesen 240 töltettel. USA fosik, hogy „juj mi lesz, ha lesz”… köszöni Kína, már van és jönnek majd egészen 48+48-ig 2020-ra, vagy hamarabb.

    Izrael: Jeriko ICBM, ismeretlen számban, hatóerő ismeretlen, valszeg 1Mt, silók a legellenállóbbak. (USA 2200 psi-t bír, Oroszország ~5000psi-t, Jeriko ennél többet). Saccolt mennyiség 80-200 között, már a töltetek száma, nem a Jeriko ICBM-eké.

    Anglia, Franciaország nem tétel, mindkettőnél SLBM-ek.

    Pakisztán: szabadesésű bombák

    Szaúd-Arábia: töltet valszeg van Pakisztántól, hiszen a szaúdiak finanszírozzák a nuk.fegy.program 50%-át. Rakéta van, kínai.

    Irán: valszeg 4-8 Kh-55SM 200kt

    Észak-Korea: max. 10 töltet

    India: a kakukk tojás, 2020-ig Surya-II, Amerika ellen, manőverező visszatérő egység, valszeg 10db 250kt töltettel, önjáró. Érkeznek az Agni-VI ICBM-ek, a többi elsősorban Pakisztán elérésére és Kína ellen van.

  118. 120 India vs Pakisztán nuki globális hatású lenne, csak maximum nukleáris őszt okozna.

  119. Ezt meg csak úgy általában, nem akarok konkrét személynek válaszolni. Ha az USA elsőnek lő és kiiktatja Moszkvát vagy a VEZETÉST, akkor beindul a Perimeter rendszer és akkor minden megy mindenhova, úgy kábé simán telibaszódik Győr, Debrecen… csak felhívnám a figyelmet, hogy durván 800 nagyváros (100.000 lakos felett) van, s arra jut 2-3 töltet; persze papíron. De „perimeterezés” esetén jönne ám a biológiai áldás is: Ebolapox (légúton terjedő ZEBOV, 90% halálozási arány), valszeg Rabiespox (légúton terjedő veszettség, 100% halálozási arány).
    Amúgy az USA nem képes kiütni az oroszokat, fordítva viszont van esély, különösen Kínával összefogva. Ezért próbálom – minek is?! – felhívni a figyelmet, hogy az amerikai külpolitika kvázi 100% öngyilkosság, amolyan suicide by cop, és éppen ez teszi gyanússá és félelmetessé.
    Amúgy meg, ne feledjük, nem csak a klíma, de az energia is gebaszban van, max. utóbbi most nem érzékelhető Átlag Bélának, de ettől még lélegeztető gépen van az olaj.

  120. 126: Köszi.
    129: Nagyjából én is így gondolom. Annyiban talán árnyalni lehet a képet, hogy a ruszkik főellenségnek az amcsikat kell hogy tartsák és a rakétavédelmi rendszerek miatt (is) „túlbiztosítással” szórják meg az USA-t, így kevesebb töltet jut másra, pl. ránk. Persze ez csak reménykedés, ki tudja, hogy Iván hogyan gondolkozik.

  121. 130: Observer

    „Annyiban talán árnyalni lehet a képet, hogy a ruszkik főellenségnek az amcsikat kell hogy tartsák és a rakétavédelmi rendszerek miatt (is) “túlbiztosítással” szórják meg az USA-t, így kevesebb töltet jut másra, pl. ránk.”

    Kiváló ötlet, ha nincs más választás (azaz a béke nem opció), akkor én ezt a variációt támogatnám.

  122. 131:
    Legfrissebb értesüléseim szerint Putyin azt fontolgatja, hogy megszavaztatja velünk, hogyan szeretnénk ha lebonyolítaná a III. világháborút. 😀

    Különben nem hiszem, hogy fog ránk (Budapest) töltetet pocsékolni. Elsősorban rakéta létesítményeket fog megszórni, illetve büntetésként USA nagyvárosokat. Bár ez nem nevezhető szerencsének. Sokkal jobb egy másodperc alatt elgőzölögni, mint hónapokon át kínlódni az elkerülhetetlen halál előtt.

  123. 132 Tibor bá’ ha merőben „politikai” okok miatt törne ki, akkor teljesen igazad van és hazánk esetében valszeg nem lenne nukleáris csapás, csak az EMP hatna ránk is („erőssége” nehezen kalkulálható, mert megmondom őszintén, nem tudom hová szánnák a „kiflit”, azaz a legerősebb részét). De ha végzetes klíma helyzet közeleg vagy végzetes energiaválság, akkor már nem vennék rá mérget, hogy kimaradunk. Egyébként NATO tagságunk miatt: a főváros, Fehérvár, Pápa (stratégiai szállító légi ezred) és a gyorsreagálású erők (Fehérvár és nem Tata „szerencsére”) célpontok: öreg ICBM (sajna az pont 550kt) vagy ALCM (200kt), esetleg modernebb töltet (300kt).

  124. 113.
    „de részletezd a darázs királynőt, mert ebbe szerintem elvérzel.”

    A darazsak szintén nem főnixek, télen is folytatnak élettevékenységet, melynek vannak fizikai határai.
    Mondjuk az adott faj királynője mínusz 15 fok felett marad életben (a hőmérsékleten kívül más, mellesleg igen fontos tényezőket, mint pl. egészségi állapot, tartalékolt energia, stb most hagyjunk figyelmen kívül). Keres egy megfelelő búvóhelyet, ahol a téli -20 fokban sem csökken a hőmérséklet -15 alá. Ha talál, túlélte. Ha nem talál ilyet, vagy a külső hőmérséklet -30, akkor elpusztul.
    A „hibernáció” hossza sem lényegtelen. Ha hosszabb, mint az adott faj tűréshatára, elpusztul.

    De nem belédkötni akartam. Pusztán arról van szó, hogy van annyi biológiai ismeretem, hogy átlássam az általad felvázolt nukleáris tél élővilágra gyakorolt hatását.

    Csak egy példa azokból a gondolatokból, amik a téma kapcsán a fejemben kavarognak:
    Mi lesz az esetlegesen túlélő , de legyengült, s a fagy, vagy mechanikai hatásokra sérült növényekkel? Mert mind ilyen lesz (letört ágak, túlélő éhező állatok rágása, fagyási repedések, stb) Jönnek a gyengültségi paraziták, a gombák és társaik, s hamar elvégzik a munkát. Például a „lilás réteggomba, vagy méginkább a „hasadtlemezű gomba”, amely a világ legelterjedtebb gombafaja, gyakorlatilag minden időjárási körülményhez alkalmazkodott, legyengült élő növényeket könnyedén fertőz meg (a legkisebb sebfelületen keresztül is) a lágyszárúaktól a fákig, s nem mellékesen még humánpatogén is.

    És innentől kezdve nem értem az egészet, mint a klímaváltozás problémájára szolgáló megoldást.

    123.
    „De bizony, 65 %-át árnyékolják a napfénynek. Visszaveretik alufóliával. Keress csak rá nyugodtan, én is azt tettem.”

    Ez van, ha alapismeretek nélkül olvasgat az ember a neten. Teljesen hibás következtetéseket lehet levonni.

    Csak röviden:
    Az árnyékolás a magas hőmérséklet ellen van (persze akadhat kivétel, amikor a fény ellen is védeni kell, mint pl az uborka, amely igen érzékeny az UV sugárzásra).
    Az árnyékoló kiválasztásánál alapvető szempont, hogy az adott növénykultúra számára optimális közeli fénymennyiséget engedjen be az üvegházba, viszont ne engedje azt túlmelegedni.
    Ezek az árnyékoló berendezések általában automatizáltak. Ez azt jelenti, hogy szükség esetén kiterülnek, de amint lehetőség van rá automatikusan behúzódnak, hogy minél több fény jusson a növényekhez.

    Csak, hogy értsd:
    A hőoptimum fölött egyre inkább túlsúlyba kerülnek a lebontó folyamatok a felépítőkkel szemben. Ezért el kell dönteni, hogy hagyjuk túlmelegedni az üvegházat, ezzel csökkentve a produktumot, rontva annak minőségét, vagy akár elpusztítva a növényt, avagy árnyékoljunk, csökkentve a fotoszintézis hatékonyságát.

    „Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy egy nagyságrenden belüli fényerőcsökkenés önmagában semmi gondot nem okoz a növényeknek.”

    Nem tudom, mit értesz az egy nagyságrenden belüli fényerőcsökkenésen. De ha ilyet írsz, nyilván nem érted, mit jelent az etioláció, s fogalmad sincs, ez milyen elváltozásokat okoz a növényi szövetekben (mennyit kellett mikroszkópok fölött görnyednem, hogy ilyesmikről legyen elképzelésem. Növényszövettan. brrrrr 🙁 ), illetve ennek milyen letális következményei vannak.

    „Üvegházat pl. növényárudában használnak, ahol az épület évekig változatlanul áll, és számít az eladótér közérzete is.”

    Ezt látod te. Egyébként üvegházat azért használnak, hogy te a multinál zöldséget, virágot, stb vehess. Mindegy, hogy szentesi paprikát, vagy spanyol paradicsomot eszel, nagy valószínűséggel üvegházban termett.

    „Az óceáni fotoszintézis számításod alapvetően hibás. Lineárisnak veszed a fényintenzitás csökkenéssel a fotoszintetizáló mélység csökkenését, holott a fényintenzitás a mélységgel exponenciálisan csökken, ezzel együtt az élőtömeg is.”

    Fogalmam sincs, hogy exponenciálisan csökken-e vagy sem, de nem is érdekel. Ugyanis a te gondolatmeneted a hibás.

    Később már nekem adsz igazat, bár lehet, hogy nem is vetted észre:

    „Ami nem bírja majd lent, feljebb költözik.”

    Mondjuk a fotoszintetizáló szervezetek eredetileg 10 cm-es rétegekben, rétegen belül egyenletesen elosztva, a réteg fényviszonyaira jellemző egyedsűrűségben helyezkedtek el. Akkor 80 m vízmélységig 800 db 10 cm-es réteg van.
    A fényerősség felére csökkenésével viszont már csak 5 cm-es rétegekben fognak elhelyezkedni. Vagyis a felére csökken a mennyiségük. A többi elpusztul, mert a rétegeken belüli egyedsűrűséget a környezeti korlátok miatt nem tudod megnövelni.

    Egyébként pedig azzal kezdtem, hogy „vezessünk be egy primitív megközelítést”.

    Nem kioktatni akartalak, de ha hamis állításokat vezetünk be és fogadunk el, tévúton fogunk járni.
    A hozzászólásoknak pedig az lenne a lényege, amit Hetesi Zsolt ír: „próbáljunk értelmes végkifejletre jutni, mert nagyon nem mindegy, mire kell készülni, lehet-e arra egyáltaán?”

  125. 129. Jövőnk
    „Amúgy meg, ne feledjük, nem csak a klíma, de az energia is gebaszban van, max. utóbbi most nem érzékelhető Átlag Bélának, de ettől még lélegeztető gépen van az olaj.”

    Végre egy jó hozzászólás.Az ismerőseim akikkel jól tudok beszélgetni az usa orosz helyzetről (egy pár ember),viszont az olajat említve nem igazán akarják „elhinni” a gebaszt ebből.Szóval a geddonisták közül is csak nagyon kevesen beszélnek az olajról ami elég baj.

    Elvileg szaud arábia 2024-26 környékén már 0 mennyiségő olajat tud eladni(bár ez számomra is hihetetlen),de a bajok már előbb jöhetnek ebből.
    Sajnos Hetesi Zsolt már régen írt erről frissítést, pedig még ma is beütöm rutinból minden nap az ffek.hu-t hátha egyszer..Tudom hogy meg van kötve a keze és nem akar tévedni, de jó lenne már erről egy update(és ha téved az sem baj ,mert nem lehet ezt pontosan tudni)

    Ourfiniteworld.com–An Updated Version of the “Peak Oil” Story- legelső ábra—nemkonvencionális olajkitermelést mutatja: 2008-tól nyílegyenes fel 2014-ig 7mbarrel/day-ig majd itt lehet jön egy óriási beszakadás (?) Kíváncsi lennék Jövönk és Hetesi véleményére.

    És ez a lélegeztetőgép ki tudja meddig tartja életben az olajat, lehet nemsokára leáll.Az igény az növekedni fog 120m hordó/napra ha beindul Kína,Inda, csakhogy nettó nem tudnak előállítani 120millió/day.Még bruttó sem fognak kitermelni 120-at .És igen az átlag Béla nem érez ebből most semmit, azt látni hogy jönnek az új cégek a környékünkre is és munkaerőhiány van , holott átfordulhat ez hamarosan ….

  126. Kiszámolták, meddig elég a Föld olajtartaléka: Több mint 52 évre elegendő.

    http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/kiszamoltak_meddig_eleg_a_fold_olajtartaleka.598958.html

    A BP jelentésében beszámol arról is, hogy az újrahasznosítható energia volt a leggyorsabban fejlődő energiaforrás tavaly, a világ energiatermelésének 6 százalékát megújuló energiából állították elő, ami 12 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Kínában regisztrálták a legnagyobb, 15,1 százalékos növekedést, az ázsiai ország sorban az ötödik éve vezeti a rangsort.

  127. 136.
    Szerintem ez az 52 év úgy értendő, hogy azzal számolnak hogy a poharat teljesen kiisszuk, holott már az utólsó 25%-ot sem lehet kitermelni napi 90milliós hozammal.A tartalék alatt azt érti ami még a földben van.
    Egyátalán mit ért az alatt hogy a tartalék nőtt?
    De nem vagyok szakértő, ezt Hetesi Zsolt jobban tudná, de szerintem ezt a cikket is egy fiztetett ujságíró írta.

  128. Kedves 136,
    Ez aranyos, sz.tem még 150év múlva is lesz valamennyi biztosan, de az igényeket már csak nehezen bírják kielégíteni a közeljövőben. Sz.tem háború nem lesz, legfeljebb lokális.
    A túlnépesedés esetében pedig nem az idősek, nem a férfiak, hanem a fogamzóképes nők a gond. 1 gyereknél stop és ki lehet számolni, hogy folyamatosan mérséklődik a túlnépesedés.

  129. 138.
    „Sz.tem háború nem lesz, legfeljebb lokális.”
    Jövőnk erről írt még a honlapján anno, hogy pont emiatt lesz és nem lokális.
    Pl. tegyük fel usa-nak kell napi 20m hordó,(most a pontos számokat nem tudom),Kínának is x millió.Ha usa palaolaj bedől akkor -5m hordó.Ezt egy ideig a világból lehet össze tudja csipegetni (afrika,szaud arábia stb…), de egyszer eljuthat oda a dolog hogy szaud arábia azt mondja :már nem tudunk eladni.Vagy pl. lehet hogy az Iráni +1 millió felesleg pár év múlva eltünik és átfordul -1m-ba.A lényeg hogy usa és kína nem tudja majd összeszedni a világból azt a +5m(usa) meg Kína esetében moondjuk azt a +10millió hordót(mert ugye növekszik a kereslet), ami biztos háborúhoz vezet, persze egy valami szól bele az pedig az ár.Ha drágul akkor ez kitolható,de ha drágul akkor az átlagembernek további életszínvonalcsökkenés,és recesszió (200$-nál már minden megváltozni rendesen, az emberek mélyszegénységbe süllyednének)
    Elnézést a gyors megfogalmazásért és a számok sem pontosak ,de nagyjából szemléltetik a LEHETSÉGES helyzetet.

  130. 136: ezeket az érveket egy peak szakértő tíz éve is kinevette, az újságírók nem alaposak.Ez a Reserve/Production arány, és azt nem lehet kivetíteni a jövőbe… a megújuló szektor pedig egyelőre képtelen a teljes rendszer kiváltására. Nemsokára, úgy őszig kell írni egy frissített olaj-helyzetképet, és azt közzé is teszem valahogy.

  131. 70
    Szia Zsolt!
    Paks határában álló utolsó háztól mértem meg a távolságot az atomerőmű közepéig. (googlie earth segítségével) Ezt mint az erőmű által elfoglalt terület sugarának vettem. 2500 métert mértem. Az atomerőmű által elfoglalt terület tehát 19 634 954,08 négyzetméter.
    A paksi atomerőmű teljesítménye 2000 MW (a működő 4 reaktor)
    Wikiről másolom: Most of the world’s population live in areas with insolation levels of 150-300 watts/m², or 3.5-7.0 kWh/m² per day.
    Vegyük az alsó értéket, 3.5 KWh/24h/négyzetméter- osztva szorozva ez 0,000145833333 / MWnégyzetméter

    A fenti adatok alapján 2863,/2000 . 1,4 – szerese a beérkező napenergia pusztán a legnagyobb energia-sűrűséget kiaknázó atomerőmű terület ének. (nem számolva a fűtőelemek gyártásáról, szállításrór.stb…)
    Számolj utána, és használd!
    Szeretettel,
    Péter

  132. 132:
    Tibor bá
    Ha a végén Putyin tényleg megszavaztatja a világot erről a kérdésről, akkor fogtok csak igazán ámulni! Ez simán belefér a hibrid hadviselés digitális PR frontjába. ;D

    135:
    Igen, néha én is ránézek az oldalra, támogatom a kezdeményezést!
    Hetesi Zsolt Urat felkérnénk a friss publikációra/update-ra, és nyugodtan lehet tévedni is, azzal semmi probléma ráadásul sokkal jobb, mint a nagy semmi.
    Ugyanez igaz Jövőnk oldalára is!
    Ha jön a balhé, akkor úgyis lelövik az oldalakat, minek előre kapkodni?

  133. 42 Gyarmathy: egyetértek.
    Felesleges a 400ezer is, de még nagyobbat tudnak pusztítani ha többen vannak.
    BTW a napokban feltörték a dailymail honlapját és instrukciókat helyeztek el rajta egy rövid ideig arról, hogy hogyan lehet megmérgezni a nyugati vízellátást. http://inselpresse.blogspot.hu/2016/08/daily-express-is-hacker-veroffentlichen.html

    A német kormány mellett már a cseh és a kínai meg amerikai kormányról is ezt a két hetes tartaléktartási felhívást hallom (amerikait csak hallottam, nem kerestem rá).
    Közben az oroszok földalatti atombiztos bunkerek sorát építik (sokat, nagyon sokat).
    A kínai felhívás lepett meg leginkább hogy vajon milyen eseményre készülhetnek a kormányok, ha még Kína is ivóvíz, élelmiszer és készpénz tárolására hívja fel az embereket.

  134. 125

    Zajlott, zajlik és lassan vége van egy ODKB (Kollektív Biztonsági Együttműködés Szervezete ) hadgyakorlatnak, az „Együttműködés 2016” -nak; mondjuk ezt nem érinti a Putyin által elrendelt rendkívüli (nem előre bejelentett) harckészültségi ellenőrzés. Annak sokkal több köze van a múlt hétvégén, a hét elején elkezdődött, már jó előre lefixált „Kaukázus 2016” hadgyakorlathoz! Kicsit megizzasztják a hadgyakorlatra kivezényelt egységek törzskarát, plusz egységek mozgósításával egybekötve. Ez olyan igazi háborús teszt, hogy ha megtámadnak bennünket, akkor hogyan képes az Orosz Haderő alegységi és összfegyvernemi szinten, egymással együttműködve, egy egészként működni, reagálni. Meg ugye pluszban elég jó üzenet a NATO felé…, ja bocs, az most épp az ODKB hadgyakorlat volt, ahol azt is gyakorolták „békefenntartóként”, hogyan kell lefegyverezni ellenséges USA és NATO katonákat, milyen pszichopsz módszerekkel demoralizálható a nyugati katonák lelki világa. Voltak is érdekesnél, érdekesebb propaganda szövegek a gyakorlaton.
    http://www.haborumuveszete.hu/egyeb-hirek/fegyverletetelre-szolitottak-fel-a-nato-katonakat

    Nagyjából most még csak ennyi ez a nagy mozgósítási mizéria, hadgyakorlatoznak az oroszok, igaz a nyáron több tucat hadgyakorlatuk volt szerteszét az országban, plusz kicsit megmozgatták a szövetséges haderőket is.

  135. 145:
    Nem objektív. Szélső jobbos finomított propaganda.

  136. 145.
    Nem vonom kétségbe, hogy Georg Spöttle tájékozott a német hadsereg viszonyaiba, lévén ő maga is megjárta benne a maga mozgalmas útját.
    De sajnos kétségtelenül érzékelni nála is a bulvárosodás jeleit. Ez kezd elsodorni sok szakértőt. Nekem az az érzésem, hogy a média által felkapott, gyakran szereplő szakértők komoly jövedelmeket szakítanak ebből, és érdekük a saját személyüket minél érdekesebbnek mutatni, nagy nézettséget, népszerűséget szerezni újabb meghívások reményében.
    Ugyanez érezhető Nógrádi Györgynél, aki naponta bemutatja hihetetlen bennfentes tudását, páratlan memóriáját és rögtönzőképességét, amelyek a nézőkre nagy benyomást tud tenni.
    De ilyen Boros Imre is, aki közgazdasági témákban a maga kissé nyegle, szlenges stílusban előadott, de a kisembereknek is könnyen emészthető elemzéseivel szintén sok lehetőséget kap a képernyőn.
    És még egy ilyen személyiség, aki eladja tudását egy tál lencséért kissé bulvárosítva, Kun Miklós történész professzor, a néhai hírhedt Kun Béla unokája, akit mostanában egyre gyakrabban látni nem a szokásos történelmi előadásaiban, hanem a stúdióbeszélgetésekben, ahol kedélyesen és megállíthatatlanul dönti az aktuális témákról a pikáns bennfentes sztorikat, nem egészen történészi komolysággal, sokszor a riporternek kell lelőni, mert vége a műsoridőnek.

  137. 148:
    Nyugtával dicsérjük a napot. A vulkán kitörés okozta hamu nem csak a bejövő napsugarakat szűri, de rárakodva északon a fehér jégre az albedot is erősen csökkentheti.

  138. Dübörög a rendkívüli harckészültségi ellenőrzés…: Ivánék elég alapos és komplex háborús szimulációt hajthatnak végre törzs-, és felső szinten.

    Már az orosz központi bank is harckészültségben van
    Bevonták az orosz fegyveres erők váratlan harckészültségi felmérésének mozgósítási részébe a távközlési, a pénzügy-, az ipari és kereskedelmi minisztérium, valamint az Állami Tartalékok Szövetségi Ügynöksége (Roszrezerv) és Oroszország Bankja szervezeti egységeit – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
    http://24.hu/kulfold/2016/08/29/mar-az-orosz-kozponti-bank-is-harckeszultsegben-van/

  139. Személyes tapasztalat:

    Ma volt egy polgárőr megyei rendezvény.
    Itt külön felhívták mindenki figyelmét a toborzóasztalra, ahol rendőr járőr kisegítőket, határvadászokat és egyéb rend és honvédelmi pozíciókra kerestek embereket.
    12.000 db pozícióra lehet jelentkezni, persze megfelelő adottságokkal (fizikai, mentális, kor, eü alkalmasság, stb ami meglepett az hogy az érettségi követelmény)

    Ez molyfing egyébként, de ha a honvédség 5000 fős jelen állományát veszem alapul akkor ez már nem annyira vicces.

  140. 151: „5000 fős jelen állományát” A teljes állomány kb. ennek ötszöröse, de ha a valóban hadrafogható részt nézzük, akkor még ennyi sincs. Legfőbb ideje egyébként erősíteni a hadsereget és a rendőrséget is.

  141. Érdemes rászánni azt a 20 percet…:

    Az orosz-NATO konfliktus oka Ukrajnában

  142. A minap kaptak sokan SMS-t Németországban, amelyben az áll, hogy szeptember 12 és 21 közötti periódusban kezdődik. Először Franciaországban, majd egész Európára ki fog terjedni.
    (Olyanok is megkapták, nem mindenki, akinek semmi vallási iszlám vagy hasonló kapcsolata nincs.)
    Én nem kaptam meg, csak blogokból értesültem erről.
    (A háború szót így nem írták akik az eredeti szöveget látták, úgyhogy lehet, hogy csak 1848-ashoz hasonló polgári forradalmakat csinálnak.)

  143. 154:
    Ennél azért valamivel konkrétabban kellene fogalmazni.

  144. 154:

    Ez azért hamar ki fog derülni, mert nincs messze az az időpont.

    Vagy egyáltalán 2016-ról van szó? 🙂

  145. Bakker, pont holnap megyek Németországba. Frankfurt flughafen-en át. Remélem, kimaradok belőle, akármi is kezdődik.

  146. 158:
    Tök összeszartam magam, mert azt hittem már ma elkezdődik. (mi?) 😀

  147. 159: Oktoberfest… ?

    http://www.oktoberfest.de/en/

    Sok ember, egy helyen, olyan cselekmény közben, amit a Próféta tilt és amúgy is lankad az emberek figyelme ivás közben. Ideális helyszín.

    PS: kihagytam egy betűt a nevemből… azért duplázok, a másikat töröld majd, please.

  148. Hogy mi kezdődhet az SMS szerint holnap? Vagyis már ma.
    Az iszlám látogatóik akciói:

    http://www.dailymail.co.uk/news/article-3786767/ISIS-celebrates-Eid-butchering-prisoners-like-sheep-slaughterhouse-atrocity-dubbed-worst-execution-video.html

    Ilyesmi dolgokra gondolhattak. A szerintük bűnözőket iszlám vágóhidakra vinnék.
    elfmage: 2016-ról van szó.
    Más: olvastam kommentjeiteket, hogy miért jövő februárra jósolnátok a káoszt. Sok dologban egyetértek Tibor bá’val (valamiről saját véleményemet se alakítottam még ki, átveszem Tibor bá’ érvelését ha indokolható). Szertintem az amerikai választás nem fog megtörténni (>70%-ot tennék erre).

    Az Oktoberfest jó és ésszerű célpont lenne. Nem ajánlott a részvétel a Teresienwiese mezőn megrendezett eseményeken. Mégis a tegnap kezdődőtt és 17-ig tartó iszlám áldozati ünnepet tartom elsőbbnek a rangsorban.

  149. Lehet hogy lesz valami akció, de ez nem jelent globális háborút, csak egy újabb (véres) akciósorozatot.

    Szerintem ez az eddigi menetbe belefér.
    Ahhoz nagyon nagy eseménynek kell lennie, hogy világméretű eseményeket indukáljon.
    Ehhez egy fesztivál alapos megzavarása kevés (még ha a fele társaságot lemészárolják akkor is).

  150. Az emberek egy jó része értetlen. Ez nagy gond. Valójában fel sem szaporodhatott volna az emberiség ekkora tömegre, ha nincs könnyen hozzáférhető C és H. Ma már nincsenek nagy járványok meg hasonló egyelő nyavalyák. Nyilván korrekció várható, de hogy mikor, hol, mekkora területen és hogy mi módon, ezt senki nem tudhatja.

  151. ideges vagyok, feszült és szorongó.
    nem tudom mit, mennyit és hogyan közölnek veletek a napokbani sziriai helyzetröl.
    nos: tegnap-tegnapleött valami eltévedt, vagy esetleg készakarva több alkalommal átlőtt aknék robbantak a golán fennsikon.
    izrael, szokása szerint, légi látogatást tett a delikvensek feje fölött, és atyai megróvásban részesitette öket. a tuloldali banda kifogást emel a vadászgépek, bocsánat, a dorgálás ellen föld-légi rakéták formájában. a szir média tegnap állandóan azt hireszteli, hogy sikerült lelőniegy izraeli gépet , valamint egy pilótanélküli ún.drónt, vagy két gépet és egy drónt, már nem is emkékszem.az , hogy izrael váltig tagadja a dolgot, nemigen mond semmit a mai hazug médiavilágban. persze, ugyanigy hazudhatnak a szirek is, de nem ez a baj.
    a nagy baj az, hogy akkor már tegnap este óta, valamint ma egész nap, MINDEN KEREK ÓRÁBAN rádió, televizió közli velünk, hogy szeptember 20-án nagymérétkü afféle nationwide polgári hátországvédelmi gyakorlat lészen nálunk, éspedig a legközelebbi nyilváános óvóhely minél gyorsabb elérése, tömbházi óvóhelyek kiszellőztetése és felülvizsgálása, nemromlandó élelmiszerek, zseblámpák, szárazelemek stb ilyenkor szokásos tartalékok beszezése, mindez a civilvédelmi katonai parancsnokság ellenörzése alatt persze.
    nem tudom mit hoz a jövö, a rádióban a nap folyamán nyilatkozó faszomtudjaki ezredes szerint ” lehetséges, hogy méd az esztendő vége elött háború lesz”
    öreg, megfáradt ember vagyok, szeretnék az unokáimnak élni békességben.
    UNOM MÁR AZ EGÉSZ ROHADT VILÁGOT, AZ EGÉSZ KIBASZOTT KÖZEL-KELETET-MAGUNKKAL EGGYÜTT- ÖRÖKÖS, KÖRKÖRÖS, VÉGET NEM ÉRŐ HÁBORÚI MIATT.

  152. 164:
    Együttérzünk veled. Az izraeli gép lelövése valószínűleg igaz. A szírek úgy tűnik a végén kaptak Putyintól föld-levegő rakétákat, ami minőségi változást hoz.

  153. Balint, olaj nélkül a kutyát nem erdekelné a Közel-Kelet. Addig lesz felfordulás, ameddig a petrodolláron keresztül innen kap infúziót az USA gazdasag. Ha elfogy az olaj, akkor béke lesz.
    Izrael most kapott valami elképesztő összegű amerikai katonai segélyt, állitólag védelmi célokra, lehet hogy készülnek valamire.

  154. 164 balint
    „ideges vagyok, feszült és szorongó.”
    Akkor abba fogsz belehalni, nem a háborúba.
    Nyugi! Vallásos vagy? Imádkozz. Nem? Igyál egy sört,dőlj hátra a széken és élvezd a műsort!
    „…szeptember 20-án nagymérétkü afféle nationwide polgári hátországvédelmi gyakorlat lészen nálunk…”
    Vagyis addig minden rendben van.
    „…zseblámpák, szárazelemek …”
    Ezek nem komoly védelmi eszközök. Talán csak elköltik a kapott pénz egy részét játékra.

  155. Nem hiszem, hogy Szíriában lehet még ennél rosszabb a helyzet. Ha Izrael minden katonai erejével lesöpri a Föld színéről, azzal valószínűleg mindenki nyer.

  156. 165.tibor bá
    köszönöm az eggyüttérzést, de nem ézért irtam. de jólesik, persze.
    arról volna inkább szó, hogy ti -amennyiben itt hamarosan kitör neadjisten valami balhé-azt odaát is megérzitek, drága jó barátom, és ez is aggaszt engem, nemcsk saját sorsom.
    tudomásul kell vennünk, hogy, a régenvolt háborukkal ellentétben, amikoris izrael csakis és kizárólag szarnál is hitványabb ARAB HADSEREGEKKEL ( értsd egyenruhába bujtatott félanalfabéta fellahokból álló hadtestekkel) csatározott, most viszont sziriában egy kicsi, de kurva kemény borsószemmel, a hizbollával, továbbá igazi nehézfiúkkal, éspedig oroszokkal, törökökkel, valamint a nemkevésbé félelmetes erejű irániakkal találhatja szembe magát!
    egy szóval sem állitom, hogy isten őrizz, izrael maga keresné ezekkel a külön-külön is félelmetes ellenfelekkel a találkozást, a probléma az, hogy ha izrael ismét átrándul, csak idő kérdése mikor futhat bele-még rágondolni is rossz-valamelyikükbe, mégpedig az operációs terőlet kicsinysége miatt.az incidensek, az étlövések egy hozzánk nagyon közeleső területről, ugyszolván a határkerités tuloldaláról érkeztek, és ezen kis terület közvetlen szomszédságában csellengnek a fenti nagyfiúk, gymás mellett, egymáson, vagy szembe.ha esetleg, tévedésből izrael megsebesit akármelyik fenti nagyfiú egységét, a visszavágás olyan lesz, ami esetleg minket elsöpörhet a föld szinéről, amit viszont izrael nem engedhet meg, és értitek mire gondolok.
    ugyhogy akármi legyen errefele, annak az aftershock-ja nálatok is érezhető lesz, bár NE LENNE IGAZAM!
    SAJNÁLOM A KÖZELGÖ HÉTVÉGET ILYENNEKKELELTÖLTENI

  157. 176.mvm9
    „Izrael most kapott valami elképesztő összegű amerikai katonai segélyt, állitólag védelmi célokra, lehet hogy készülnek valamire”
    úgy van, ahogy irod, de mégse!
    nincs szó semmiféle ‘elépesztő összegről”.
    annyit kaptunk segély cimen, amit eddig is, 3,5 mrd, dollárt, megtoldva a dollár inflációjával 10 évre elöre , azaz 35 mrd.dollárt és még 3 mrd-ot , azonkivül ez nem KÉSZPÉNZ , ember, ez amerikai hadiipari cégektől való VÁSÁRLÁSI JOG!

  158. Na figyeljetek – most frissül a Windows 10 egy újabb verziószámra a gépemen. Szerintetek kiadta volna a Microsoft ilyen kis időre? 😀

    PS. Nálunk meg tűzriadó címén lesz kiürítési gyakorlat. Eddig ilyen (emlékeim szerint) nem volt…
    Tényleg egyre több minden mozgolódik.

  159. 171 Observer
    „Na figyeljetek – most frissül a Windows 10 egy újabb verziószámra a gépemen. Szerintetek kiadta volna a Microsoft ilyen kis időre? ?”
    Épp ez fog robbanni. (mosoly)

    Tűzriadó? Ezt rendszeresen el(kellene) végezni minden fontos helyen. Áruházakban…
    Én emlékszem ilyenre. Hetente áramszünetpróba, öntözőrendszer ellenőrzés, ritkábban meglepetéssszerű kiürítés. Mindez polgári környezetben.

  160. 171.observer
    hajitsad ki a windows 10-est ha lehet még ma!
    a fiam szerint-aki 8 évet húzott le katonáéknál a 8200 -nál-állitása szerint a legdisznóbb kémprogram mostanság. gondolom, ő tudja mit beszél.
    a dolog ugy került szóba, hogy kábé egy hónappal ezelött kezdett naponta „kopogtatni” a képernyőn az microsoft ajánlata hogy tessenek betelepiteni a 10-es verziót, mert ilyen jó , olyan jó, nagyon jó ÉS INGYEN VAN.
    szöget ötött a fejembe ez a nagy buzgóság, ami valami két hétig tartott, merthogy miért is adna nekem a cég INGYEN egy új programot, mikor bezzeg a jelenlegi windows 7 home peremium meglehetősen drága volt. szóltam, azaz rákérdeztem a fiamnál, és hát igy jött ki , hogy …ki óvná lelkét az gonosztól, az eltávolódik… mint irva vagyon

  161. 174
    Nem tudom de én nem hiszek abban hogy egy-két kisebb határsértés miatt
    törne ki NAGYobb háború.Ilyen mindig is volt világszerte és lesz is.

    Ha jól gondolom izraelben laksz Bálint.Említed hogy a tévé,rádió említi az óvóhelyekre vonulást gyakorolni.Kérdés hogy gyakran van e ilyen vagy ritkaság?
    Illetve az ottani média mire gondol? Lehet egy-két rakétabecsapódás miatti gyakorlatozni, meg lehet egy országos háború miatt is gyakorolni.
    Kérdés hogy mire gondolt a média és mire gondolnak az izraeliek. Mert rohadtul félre lehet érteni egymást: média-izraeli lakosság illetve blokkommentelő-blogolvasó között!!
    Én már nem tudom követni mi megy ott ki ki ellen van(időm nincs rá)
    Nagyobb háborúra nem számítok és szerintem Izrael sem fogja elővenni a SÁMSON tervet, mert cserébe kapna ős is atomot, elég lenne egy atomot adni cserébe tel avivra és cserébe Izrael megszűnne.Tehát Izrael sem mer elmenni a végletekig szerintem.

    De nem vagyok szakértő, ez csak az én véleményem.Pls aki ért hozzá nyilatkozzon. Jövőnk esetleg van véleményed ? Te az atom részéhez értesz.

  162. Sosem voltunk még ilyen közel a III. világháborúhoz – Dr. Drábik János, Jakab István

  163. 174 tamas
    „Ha jól gondolom izraelben laksz Bálint.Említed hogy a tévé,rádió említi az óvóhelyekre vonulást gyakorolni.Kérdés hogy gyakran van e ilyen vagy ritkaság?”
    jól gondolod.
    össznemzeti óvóhelygyakorlat szokott lenni, de most nagyon rég nem volt, valamint eddig soha nem szülitottak fel a tartalékolásra!
    európai vagy, gondolom, ergo soha nem fogod megérteni a közel-keleti , a nyers eröszakon nyugvó, a nyers eröszakból fakadó nyugalmat és az ezzel járó tiszteletet. nem ez a téma, de ismét megjegyzem, hogy pont emiatt az europai eröszakkerölő, az eröszaktól idegenkedő mentalitásotok miatt a közeljövöben rettenetes árat fogtok fizetni migránssikon, de hagyjuk.
    ha ne adj isten, izrael mesebesit egynéhány, mondjuk a példa kedvéért orosz katonát, vagy kilő egy orosz helikoptert ( van belőlük böven, és iszonyatos harci ponetciáljuk van, egy repülő eröd mindenik). válaszul az oroszok a földdel egyenlővé tesznek egy akármilyen izraeli települést, mint ahogy nemrég tették ha jól emlékszem,egy török faluval, melynek lakosai egy meggondolatlan pillanatukban lelötték még a levegőben egy lezuhant orosz gép ejtőernyöző pilótáját.
    még most is, igy irás közben beleborzongok a you-tubon látott amatörvideón az orosz légierő megtorlótámadását a falu ellen. valami iszonyat volt akár látni is, aki látta esetleg, az pontosan tudja miről beszélek.
    izrael egy ilyesféle válaszcsapást nem hagyhat annyiban, mert akkor neki, ezen a rohadt környéken annyi! neki befellegzett, neki vége van, ő a padlóra kerül,mert a nyamvadt közel -keleti code of honor szerint ő ezek szerint elgyávult, és többé egy nyugodt napja NEM LESZ!
    Ez a mi vidékünk, ilyen, sajnos

  164. Hiába született nemrég bírósági döntés Hágában arról, hogy Kína nem formálhat történelmi előjogot a Dél-kínai-tenger területeire és az ott fellelhető természeti kincsekre, a térség továbbra is a nagyhatalmi vetélkedés terepe. Nagyszabású közös katonai gyakorlatot tart ezen a héten a Dél-kínai-tengeren Kína és Oroszország, melyben nemcsak hadihajók és tengeralattjárók, hanem harci repülőgépek, helikopterek és kétéltű járművek is részt vesznek.
    http://mno.hu/kulfold/puskaporos-hordo-lett-a-tavol-kelet-1361849

  165. Kedves Bálint!

    Köszönjük a részletes infókat igazán egyenes, hiteles lakossági forrásból odaátról. Itt már a vezetők se látnak, láthatnak sokkal előrébb, nagyon ingatag most a helyzet.

    Bár személy szerint nekem a 164-es hozzászólása tetszett, annak is az utolsó bekezdésével tudtam a legjobban azonosulni, annak ellenére, hogy még csak 40 éves vagyok.
    A kurva anyját ennek a sok majomnak, hogy itt pattognak mint a lepkefing a gatyában. Addig nem nyugszanak amíg vmi nem történik.

    A magam részéről itt(Mo.-on) a migránsválságot látom a következő nagy problémának.Főleg az Ön által is említett áldemokrata antiagresszív majomparádé miatt, ami az eu politikáját jellemzi. Mi nekik csak beszari barbiek vagyunk.
    Már megy a bekeményítés(Orbán és társai illetve a befolyásuk a mostani európai politikára), de már későn. Bent vannak a arab sejtek! És ahogy tavaly( a francia merénylet előtt) is úgy most is azt mondom, ha látják kezdünk észre térni válaszolni fognak. Ez még csak csak, de a Törököket bele ne keverjék a fejük búbjáig, mert idáig csak nyakig vannak a szarban.
    Ha eu még egyszer-kétszer felülteti őket(Törökök) megnézhetjük magunkat.
    Ez egy vissza-, visszatérő rémálmom. Most meg, hogy az oroszokkal is kokettálnak. Hát nem tudom, ilyen geopolitikai helyezkedés hova fog vezetni. Mármint mekkora háborúhoz?

    Ha meg elkezdenek atomozni, akkor baszhatjuk, mert mi pont semmik vagyunk. nem kapunk sokat és a tökömnek van kedve haldoklósat játszani (a leolvadó reaktorok miatt is pl.) itt évekig, meg faszom jódtabikat eszegetni, ezeket meghagyom a jövőre Jövőnknek! 🙂

  166. 173: „hajitsad ki a windows 10-est”

    Balint, ne hogy azt hidd, hogy a többi Windows nem kémkedik. De engem nem érdekel, semmi érdekes nincs a gépemen. De azért kösz a figyelmeztetést.

    177: „válaszul az oroszok a földdel egyenlővé tesznek egy akármilyen izraeli települést”

    Az oroszok nem támadnának Izraelre néhány véletlen találat miatt. Ezen felesleges aggódnod. Izrael egy „szent tehén”.

  167. 174:
    A Sámson tervet nem érted. Lényege, hogy adott esetben Izrael hajlandó elpusztítani az egész világot.

  168. 182:

    Érti ő, csak nem gondolja hogy ezzel fogja Izrael zsarolni a fél világot.

  169. 185.
    „szeptember 6. és 21. közt történni fog Közel-Keleten valamiféle súlyos provokáció”

    Izrael újra bombázza a Gazai-övezetet, ami elég súlyos provokáció az ott élőknek.

  170. 182.tibor bá
    a sámson tervet ne vegyétek készpénznek, méghozzá TE aki ugyancsak kellene tudjál „olvasni a sorok között”
    valamely régi topikodban volt szerencsém részletezni az egész vad, habzószájú halandzsát amit izrael benfentes katonai figurái egy ujságirónak mondtak volt azzal mkapcsolatban, mit tenne izrael elsöprő ellenséges támadás esetén. na bumm, ahogy egy kis söndisznó-őt hoztam példának, ha jól emlékszem- meresztgetné tüskéit ellenségeit elrettentendő.
    bullshit az egész!
    igyekszem a legrövidebben összefoglalni a dolgok leglényegét:
    a sámson opció a valóságban abból áll,hogy végveszély esetén, midőn kiviláglik , hogy veszitésre állunk, nos akkor , de csakis AKKOR a hadsereg minden megmaradt erejével a kikötők és a megmaradt repterek védelmére áll át,sorsára hagyva a polgári lakosságot.
    miért mindez? azért, mert izrael nem engedheti meg azt, hogy atomarzenálja a közel-keleti banda kezébe jusson.
    tovább :
    minekután aZ ATOMAKÁRMI BIZTONSÁGOSAN elrepült / elvitorlázott innen, akkor, de csakis akkor engedik a polgári lakosságot-már aki még megmaradt-az extraction point, legyen az reptér vagy kikötő közelébe, akkor fog a megmaradt katonaság áttérni ezen létesitmények védelmére, last man standing alapon.mellesleg itt emlitem akkor a külöféle egyezményeket a népességbefogadásról, ez ha nem tévedek, nálatok rózsadombi egyezmény, vagy ilyesvalami.
    tudom jól, hogy az átlagnépnek inkább imponál az a másik, vad verzió, mert ki nem szereti a hátborzongató dolgokat, de a valóság másképp néz ki.
    ennyi az egész, igy néz ki a mumus, kedves barátaim, mert a világ nem hollywood, vagy akármilyen bestseller iró fantazmagóriája.

  171. 187.
    Úgy tudtam, hogy a Sámson-opció kifejezetten támadó jellegű, és többek között baráti vagy szövetséges államokat is fenyeget elpusztítással az izraeli atomerő, az elrettentés érdekében; többek között európai fővárosokat is érint. (Ha jól emlékszem Sámson döntötte magára az épületet, amikor az ellenség benyomult, hogy mindenki elpusztuljon.) Szóval lehet, hogy a Sámson-opció nem csak a kikötők és repterek védelmét jelenti, hanem egy öngyilkos terv… mindenkit elpusztít, akit csak tud.

  172. 188.mvm9
    egy szóval válaszolok” MARHASÁG”
    Egy pillanattal ezelött irtam, hogy a nemzetközi ilyen-olyan amolyan efyezmények szerint európa befogadja innen elmenekülő lakosságomat.
    akkor milyen logika szerint pusztitanánk el a befogadókat????????
    az egyezményeltől függetlenül, ha nem is volnának, milyen okból, milyen meggondolásból, valamint,-ami a legnagyobb kérdés- MILYEN JOGGAL dobálna izrael akármely európai országra / vidékre atombombát? MIÉRT?
    Ne nézd a sok hollywoodi szemetet, ha ennyire kihat rád.

  173. 189. balint,

    „The Samson Option: Was nuclear blackmail confirmed by Israeli Prime Minister Golda Meir?

    „The Samson Option” sounds like the plot of yet another apocalyptic Hollywood movie: a group of fanatical terrorists have gained control of nuclear weapons and are threatening to destroy the world in a fit of pique. But in this case the nukes are all too real and the terrorists happen to be the wildly irrational leaders of Israel. And the story is unfortunately true: Golda Meir (known as „Mother Israel”) once threatened to destroy the world with nuclear weapons during an interview with the BBC. Furthermore, Martin Van Creveld, an Israeli military expert and professor at the Hebrew University in Jerusalem, has been quoted as saying: „Most European capitals are targets for our air force … We have the capability to take the world down with us. And I can assure you that that will happen before Israel goes under.” Amos Rubin, an economic adviser to former Prime Minister Yitzhak Shamir, once said: „If left to its own Israel will have no choice but to fall back on a riskier defense which will endanger itself and the world at large … To enable Israel to abstain from dependence on nuclear arms calls for $2 to $3 billion per year in U.S. aid.” In other words, Americans can either pay billions in confidence money every year, or be wiped out. Why? So that Israeli „settlers” can continue to steal the Palestinians’ ever-dwindling land in the West Bank, while the mighty IDF protects the robber barons rather than their victims. According to Israel, the laws of the jungle and the Wild, Wild West still apply in the 21st century, because „might makes right.” ”

    http://www.thehypertexts.com/Nakba%20Holocaust%20Palestinians%20Samson%20Option.htm

  174. Mivel egyesek nem igazán értik a Sámson opciót…, azért vannak akik igen. És ha feltörik az elektronikus levelezésük egyes bennfenteseknek…! 😛 😉

    Izrael 200 nukleáris robbanófejet irányít Iránra
    Colin Powell volt amerikai külügyminiszter feltört és kiszivárogtatott e-mailjeiből Izrael nukleáris képességeiről derülnek ki titkok.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20160917-iran-izrael-nuklearis-fegyver-colin-powell.html

    Persze eddig sem volt titok, hogy az a hivatalosan megbecsült 80 töltet egy vicc kategória, és valahol 200-400 db atomtöltet között mozoghat az izraeli atomütőerő.
    Hogy jobban értsük: Az USA-val és Oroszországgal nincsenek pariban, de Kínával nagyjából már összemérhető a nukleáris arzenáljuk, főleg ha a 400 töltetet vesszük alapul. Viszont nagyobb v. egyenlő atomütőerővel rendelkeznek, mint Franciaország és Nagy-Britannia.

  175. Ahogy a híreket hallom Észak-Korea legfeljebb saját magát sámsonolhatja meg egy fel-feldobott atomtöltettel. Ami felrobbanni se lesz képes.

    Legutóbbi angol hírekben Pakisztán atomjának védelme miatt aggódtak a cikkírók. Hogy vajon az ISIS kezébe kerül-e? Ezt tartom legreálisabb atomszcenáriónak, különben nem vetődött volna fel az ehavi újsághírekben (hordozónak pedig az MH370-et vagy egy teherautót elképzeletőbbnek tartok).

  176. 191:
    Colin Powell 80-400 atom töltetről beszélt, aminek a középértéke a 200.
    Észak Korea azért erőlködik, mert be van szarva az USA-tól, és arra gondol, ha bizonyítja, hogy legalább egy töltettel eléri mondjuk Los Angelest, akkor biztonságban érezheti magát.

  177. 194.
    „Észak Korea azért erőlködik, mert be van szarva az USA-tól, és arra gondol, ha bizonyítja, hogy legalább egy töltettel eléri mondjuk Los Angelest”

    Ezeknek az atomtölteteknek a hadászati értéke nulla. Észak-Korea geostratégiai jelentősége csak annyi, hogy az állítólagos atomfenyegetettség állandó hivatkozási alap a Koreai-félsziget déli részének militarizálására, a Sárga-tenger felől egyre közelebb lopózva Kínához.

  178. 195:
    Ezt mond el az Észak Koreai vezetésnek.

  179. 195.
    Ezzel közvetve azt állítod, hogy Észak-Korea háborús propagandája tulajdonképpen Amerika érdekeit szolgálja, csak ők ezt nem veszik észre?
    Vagy tudatosan játsszák el ezt a szerepet?
    Valamint Kína, amely a legnagyobb befolyással bír É-Koreára, sem veszi észre?

  180. BREAKING NEWS, EMBEREK!
    sajna, hogy ezzel kell megzavarjam a vasárnapotokat.
    nem ismerem a ti médiátokat, nem tudhatom mit hoznak le nálatok és mit nem.
    mai reggeli hiranyag, ami nálunk viszont breaking news volt:
    az amerikaiaik tegnap, megtámadták a sziriai hadsereg egyik bázisát, megölve valami 80 katonát. amerika azzal jön, hogy tévedés volt. nálunk, a mi hadseregünk egyik szakértüje a rádiüban ma délben nyilatkozva ráhuzza az amerikaiakra a vizes lepedőt, mondván, ha amerika minden elktronikai fejlettsége, kémholdjai stb. birtokában egyik „tévedést” a másik után követi el, akkor véleménye szerint azok a kütyük szrt sem érnek, vagy amerika kifejezetten provokál, és hergeli az oroszokat. ugyanis tudnotok kell, hogy 15-20 perccel az amerikai ‘tévedés” elött a szir bázison volt néhány orosz helikopter!!!!!!!!!
    ……” ha negyedórát késnek a felszállással az orosz helikopterek, akkor most 12,25 perckor-az interju idején a szakértővel- a világ magas lángokkal égne mondja ezekkel a szavakkal a hadsereg szakembere.

  181. 198.
    Pontosan ezt állítom, plusz azt is, hogy egyedül nem lettek volna képesek atomfegyvert kifejleszteni (De ugyanez el lehet mondani pl. Pakisztánra is.) Kína biztosan tisztában van ezzel, de pont annyit tehet, mint az oroszok a Romániába szállított elfogórakéták ellen, amiket állítólag a Közel-Kelet irányából érkező támadó rakéták ellen telepítettek. Az meg sajnálatos véletlen, hogy pont az orosz határ közelébe.

  182. 199: Itt is hír.

    http://444.hu/2016/09/18/veletlenul-aszad-katonait-bombaztak-az-amerikaiak-orjongenek-moszkvaban

    „Amint a szír kormánnyal szövetséges orosz hadvezetés szólt nekik, hogy rossz csapatokat bombáznak, leállították a bevetést.

    Az oroszoknak ez a magyarázat kevés egyelőre, az ENSZ BT rendkívüli összehívását kérték New Yorkban.”

    „A terv az volt, hogy ha ezen a héten sikerül mindent úgy betartani, ahogy ezt eltervezték, akkor a jövő héttől egy közös orosz – amerikai parancsnokság felügyeli a szélsőségesek elleni légicsapásokat.”

    Valakiknek zavarja a szemét a tervezett együttműködés. Tesznek róla, hogy ne működjön.

  183. 201 Observer

    Valahogy így kezdődött a második világháború is.
    Hitler lépett egyet és figyelte a nemzetközi reakciót. Nem volt, tehát lépett tovább…
    Most lép-e az ENSZ BT?

    164 balint
    Ne haragudj, nem fogadok el semmit fenntartás nélkül, ellenőriztelek. A hír igaz:
    http://www.jewishpress.com/news/breaking-news/nationwide-drill-on-tuesday/2016/09/18/?shared=email&msg=fail
    Ne haragudj, de még ezután sem fogadok el semmit fenntartás nélkül.
    A 199-ben leírt dolgokról linket(bármit) tudsz adni?

  184. 202.n/a
    „Ne haragudj, nem fogadok el semmit fenntartás nélkül, ellenőriztelek”
    nem haragszom, de elég kár. amit én irogatok nektek, az amit az izraeli hirközlő szervek, rádió,televizió nekünk előad. lehet, hogy nem mindig és ugy tudósitanak, ahogy kellene, de ez van, és a legtöbbször ugy igaz, ahogy előadják.
    kivánságod szerinti linkekkel nem tudok rendelkezésedre állani, mert amirúl szóltam nektek, ez a rádióban hangzott el a déli hirekben. a föhirek najd este 8-kor lesznek az IBA ( ISRAEL BROADCAST ASSOCIATION ) összes tvcsatornáin. a linket megadtam valahol fenntebb, egy másik topicon. ha értesz héberül, használd, nézd a hireinket élőben, amennyi jólesik.
    azonkivül, hadd világitsak rá valamire: nem minden marad fennt az interneten, vagy a médiában, föleg ha ELSZÓLÁSOKRÓL van szó!
    ma délben, ugyancsak a rádióban washingtoni tudósitónk beszámol nekünk Hillary asszonyság egy tegnap éjszakai” nyelvbotlásáról”, miszerint „…the ISIS was born at langley virginia” . ez a kijelentés elhangzott EGYETLEN EGYSZER, most próbálj ismét rábukkanni, hadd lássalak.
    márpedig a bálint ezt a kijelentést, tudósitónk jóvoltából SAJÁT KÉT FÜLÉVEL HALLOTTA déli 12,35 perckor. !!!!!

  185. 203 balint
    A tanárom az iskolában arra tanított, hogy ne higgyek el semmit, még neki sem, nagy tudósoknak sem. Ellenőrizzem.
    Ez a tanítás sikert hozott nekem! Amikor előtte ellenőriztem Pitagorasz tételét, és azt helyesnek találtam, adott érte egy jó érdemjegyet.
    Ugyanakkor azt is tanította velem, hogy még ekkor se legyek teljesen biztos a dolgomban és összeszorzott előttem két háromjegyű számot.
    Szorzott, összeadott, aláhúzott és szerintem hibás eredményt hozott ki. Láttam a kezét, láttam a számokat és (akkor még) nem jöttem rá hogyan „csal”.
    Azért örülök a tolarenciádnak, és várom a további hozzászólásaidat!

  186. 199, 203, 204: „amerika kifejezetten provokál, és hergeli az oroszokat”

    Szerintem sokan gondoljuk így.

  187. Orosz vadászbombázók légi fedezetében a Szíriai Arab Hadsereg elvesztett állásokat foglalt vissza

    http://orientalista.hu/blog-post/orosz-vadaszbombazok-legi-fedezeteben-a-sziriai-arab-hadsereg-elvesztett-allasokat-foglalt-vissza/

    Mindeközben kedden izraeli vadászgépek a szíriai kormány tüzérségi hadállásait célozták, azt állítva, hogy aknavető lövedéket indítottak a Golán-fennsíkról a megszállt palesztin területekre.

    Szíria többször hangsúlyozta, hogy Izrael segíti a takfiri militáns csoportok működését az arab országban. A szíriai hadsereg számtalanszor foglalt le izraeli gyártmányú fegyvereket a militáns csoportoktól.

    A szíriai kormányerők arról számoltak be hétfőn, hogy a hadsereg lelőtt egy izraeli harci repülőgépet és drónt, miután azok a katonai pozícióikat bombázták az ország déli részén.

  188. 203 – bálint:
    n/a csak egy ember itt. Ne törődj vele. Ha neki kevés, amit te tudósítasz a helyi viszonyokról, akkor keressen magának más forrást. Mi tudomásul vesszük, hogy nálatok ez a hír, a megfejtés a mi dolgunk.

    Nem tudom megérteni, hogy Putyin miért dől be az amerikai trükköknek. Tudhatná, hogy odaát nincs kegyelem. Csak egy dolgot tudok kitalálni. Putyin időt akar nyerni, de mire?

    187:
    A Sámson opciót Golda Mair jelentette be a nemzetközi sajtónak jó pár évvel ezelőtt, és bizony az teljes világégést jelentett.

  189. Mindenki vagyis sokan (NATO)Európa-Oroszország háborút vízionálnak, közben szerintem Európa-Iszlám háború lesz. Egy itt 176 körül Piton által belinkelt Drábik yutyub film 45. perce környékén is volt szó erről a háttérről.

    Közben gondolkodtam miért is akarnák a cseh, osztrák, német, amerikai, anyámtyúkjatudjaki államok az embereket legalább 10 napi tartalék tartására bíztatni és nem közvetlen háború az, amire jutottam, hanem a Deutsche Bank esetleges becsődölésére. Ők kezelnek ha jól tudom magyar devizatartalékot is.

  190. 211.tibor bá
    „A Sámson opciót Golda Mair jelentette be a nemzetközi sajtónak jó pár évvel ezelőtt, és bizony az teljes világégést jelentett.”
    valami régi topicod alján megirtam volt, hogy golda, shamir, moshe dayan, és a többiek csak azt mondták, amit egy kicsi sündisznóka kellett mondjon ellenségei elrettentése okán. mellesleg, én az ő helyükben UGYANAZT MONDTAM VOLNA!!
    mert tüske ide, tüske oda, a kicsi sün nagyon jól tudja, hogy egy kis fenegyerekeskedés soha nem árt.
    föleg nem a MI KÖRNYÉKÜNKÖN, ezt nem gyözöm eléggé ismételni!
    mig ti odaát európában nem tapasztaljátok meg testközelbül, de amúgy igazándiból-mint ahogy mi itt ugyszólván naponta-mit is jelent az iszlám közvetlen közelében élni, minden magyarázatom csak falrahányt borsó lesz . szivesen idehozatnálak benneteket, európaiakat, egynéhány hónap field trainigre-nem többre, mert azt ti nem birnátok ki-azután majd megértenétek, hogy mit mondunk miért, és föleg kiknek.
    bottom line az egész sámson témát illetően:
    ki-ki higgyen mit akar.

  191. A kölcsönös atomcsapások garantáltan elpusztítják a földet.
    Vajon mi dolgom nekem ezzel, mit meditáljak ezen ?
    Talán néhány rövid hónap gyötrelem és vége.
    Nem akarok senkivel udvariatlan lenni, de kurvára nem érdekel.

  192. 205:
    Nem írték el. Valószínűleg breeder reaktorról van szó. Vagyis ott termelik a bombákhoz szükséges hasadó anyagot. Ha Dél Korea nem akar több Északi bombát, akkor a termelést kell megakadályozni.

  193. 216. Tibor bá’
    Nem ismerem a terminológiát, de én arra nem használnám az erőmű kifejezést. Gyanítom, hogy nem a reaktorban tartják az atombombát, nem akut veszélyforrás, felesleges első csapásban lerombolni, viszont nukleáris szennyezés lehetőségét hordozza, ha lebombázzák. Kapituláció után át lehetne venni a reaktor irányítását, vagy ha elhúzódnak a harcok, ráérnek később is elfoglalni.

  194. 217:
    „A breeder reactor is a nuclear reactor that generates more fissile material than it consumes.”

  195. 218. Tibor bá’
    Szerintem inkább nuclear plant-nek szokták hívni az atom-erőművet. A BME-n lévő kísérleti atomreaktort sem nevezik erőműnek, 10 sorbakötött vasalót tud csak meghajtani.

    Akár erőmű, akár nem, én nem értem, miért kell első csapásban megtámadni.

  196. 219: „A forgatókönyv szerint Észak-Korea váratlan rakétatámadást hajt végre”

    Ahogy én értelmezem, egy válaszcsapásról van szó, D-Korea – atomfegyver híján – így ütne vissza egy atomcsapásra, kihasználva a helyi ‘erőforrást’ és nukleáris szennyezést okozva.

    Viszont mivel nagydobra verték, kizárólag ijesztegetésről, elrettentésről van szó, ami a két Korea között már jóideje zajlik.

  197. 219.
    Azért nem örülnek az atomhatalmak az atomenergia terjedésének, mert az atomerőművek lehetőséget nyújtanak atomfegyverhez szükséges hasadóanyagok előállítására.
    Az atomerőművet lehet úgy építeni, és üzemeltetni, hogy elektromos energiát termel, de közben álcázottan bomba alapanyagot is állít elő, amit persze lehet tagadni kifelé.

  198. 219:
    Egy atomerőműn belül a tényleges energia gerjesztés a reaktorban történik. Több fajta reaktor létezik az adott technikai megoldásnak megfelelően. Van olyan elrendezés (breeder reaktor), ahol a hőtermelés mellett hasadó anyag is keletkezik, amit aztán fel lehet használni atombomba előállítására. Ezért nézik ferde szemmel azt a kis országot, ahol breeder reaktor akarnak felépíteni. Észak Korea esetében logikus a breeder reaktor alkalmazása, mert az embargó miatt honnan a fejnéből tudna hasadó anyagra szert tenni. Maga állítja elő. De ha lebombázzák az erőművet, akkor nem tud többet termelni és nincs mit felrobbantgatni.

  199. 222: Csendesen megjegyzem, hogy Paks papíron nem alkalmas breedernek, de gyakorlatilag lehet úgy rakosgatni a fűtőelemeket, hogy atombombagyártásra alkalmasra dúsuljon a hasadóanyag benne.

  200. Értem, hogy miért zavaró tényező, csak azt nem értem, hogy miért kell rögtön lezúzni, miért nem ér rá? Ha lebombázzák a többi stratégiai célpontot, utána sétagaloppban elfoglalhatják, ha addig meg nem adják magukat. Attól, hogy ott gyűjtik a hasadóanyagot, még nem feltétlenül onnan indulnak a rakéták (hacsak nem légvédelmiek). Nem raknak össze hirtelen egy új atombombát. Az egyetlen reális célnak azt látom, amit Observer említett, miszerint direkt szennyezést okozni. Én ezt álnaivul kockázatként említettem, és nagyon nem tartom korrektnek, ha ez a cél.

  201. 224: „nagyon nem tartom korrektnek, ha ez a cél”

    Ha D-Korea kapott északról pár atomtöltetet, úgy üt vissza, ahogy tud. Vagy tűrje el?

    D-Koreában bizonyára kiszámolták, hogy milyen következménye lenne az egész koreai félszigetre, ha megtámadnak egy északi atomerőművet és a sugárzó anyagok eljutnak a déli részre. Ők se hülyék, hogy „megelőző csapásként” a saját nyakukba öntsék a bilit. Ezért verik nagydobra, hogy ilyet terveznek – cél az elrettentés, nem a végrehajtás.

    Kim Dzsong Un rettenetesen félhet, hogy elveszíti a hatalmát. Otthon vasfegyelem van, az ő szempontjából az elmozdítására egyedüli reális veszély egy USA támogatású dél-koreai támadás lenne. Ezt próbálja megelőzni az atommal való fenyegetőzéssel (de annyira nem zakkant, hogy ő támadjon).
    Miközben Dél-Korea sem fog támadni, mert az idő múlásával kikopnak azok a családi kapcsolatok, amik még ‘összefűzik” a két országot, az egyesülés meg eleve a totális gazdasági csőd lenne délnek.
    Gyakorlatilag teljesen értelmetlen a kardcsörtetés ebben a térségben, ha csak a két Koreát nézzük.
    De ahogy valaki már írta, az USA részéről az igazi célpont Kína, amit a koreai helyzetre hivatkozva próbál ebből az irányból (is) ‘becserkészni’, ahogy teszi ugyan ezt az oroszokkal szemben is.

  202. 225:
    Agyon komplikáljátok a dolgot. Csak a hülye nem veszi észre, és Kim Dzsong Un természetesen nem hülye, hogy Washington egészen másképp bánik azokkal, akiknek van atomjuk és azokkal, akiknek nincs. Azért akart atombombát, hogy ne támadják meg. Miért? Ha Gaddafinak van atomja megtámadják? Ha Husszeinnek van atomja megtámadják? Na ugye, ez ilyen egyszerű.

  203. 226: Neked is igazad van, pláne, hogy lényegében ugyan azt írtam én is… 😛

  204. Kérdés az is, hogy milyen aranyra tehetik rá a kezüket egy támadással. Az Európai Uniónál már elég kis mennyiségről lehet szó (fizikaiból). És hogy hogyan tudnák rátenni a kezüket a Kreml aranyára.
    A NOSZF idején sikerült megszerezni a romanovok aranyát, ami azóta szépen hízhatott (hírekben is van szó erről).

    Hillary levelei között felfedezni véltek egy ehhez kapcsolódó levelet is, hogy az USA egy aranyfedezett dollárt tervezett volna és ahhoz jól jött volna Gadhafi aranya is.
    http://www.middleeastrising.com/hillary-emails-reveal-true-motive-libya-intervention/

    Más dolog jutott eszembe. Van nálunk is tartalékos katonaság? Arra fel kérdem, hogy hírek szerint Németországban behívták az összes ottani tartalékost továbbképzésre. Nálunk is létezik még ilyen?

  205. Már azt is értem mi alapján gondolta Bo Polny a mai napot a dollár hanyatlásának időpontjának.
    Most kezdték el eladni a szaúdiak az amerikai treasuryjeiket.
    Nagyon nagy mennyiségben.

  206. Uhh mindig én írok, a mai VIP poszttal kapcsolatosan merült fel bennem egy ide és ahhoz kapcsolódó hír értéke:

    http://www.focus.de/politik/deutschland/syrien-konflikt-die-amerikaner-stehen-auf-unserer-seite-al-kaida-erhaelt-waffen-von-den-usa_id_5987030.html

    Na szóval ennek a hírértéke az, hogy Amerika nyíltan támogatja fegyverekkel és katonai lépésekkel is az iszlámot (Iszlám Államot) a harcban. És ez a hír a fősodratú médiában is megjelent. Ezzel igazolva látom a 140-es VIP-ed zárómondatát is, ami ennek a korábbi posztnak címében is benne van.

  207. 231:
    Amit ma megkaptál az a holnapi VIP poszt lesz.

  208. Mivel nem foglalkoznak már a CBS -en…:

    President Obama’s nuclear strategy states that while the threat of all-out nuclear war is remote the risk of a nuclear attack somewhere in the world has actually increased. When that was written three years ago the risk came from a rogue nation like North Korea. Back then the U.S. and Russia were said to be partners but that was before Russia invaded Crimea, using military force to change the borders of Europe. And before its president, Vladimir Putin, and his generals began talking about nuclear weapons. For generations nuclear weapons have been seen as a last resort to be used only in extreme circumstances. But in this new Cold War the use of a nuclear weapon is not as unlikely to occur as you might think.
    http://www.cbsnews.com/news/60-minutes-risk-of-nuclear-attack-rises/

  209. El nem tudom képzelni, hogyan gondolják némelyek, hogy az USA az elaprózott támaszpontjaival és a NATO sokféle – nem egységesített rendszereivel és az ezek miatti bonyolult utánpótlásával – bármilyen ütközetet nyerhetne a Nyugati Katonai Körzettel szemben.
    Véleményem szerint ezért akar Benkő Tibor vezérkara, hazai fegyvergyártást, hogy az (külpolitikai) erőegyensúly fennmaradjon és az utánpótlás is az országon belül maradjon, minden járulékos vonzatával együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük