(1929) Áramszünet

Tibor bá’ online

 

~k001Reggel kilenckor, éppen Vasgerinc hozzászólásánál tartottam, amikor hirtelen elment az áram, nem kár érte. 😀 Hajnal négykor volt errefelé egy vihar, akkor nem ment el, pedig szokott. Igaz perceken belül visszaáll, mert átkapcsolnak. A ma reggelinek esze ágában se volt átkapcsolni.

Semmi baj, Éva már harmadszor hívott reggelizni, akkor most reggelizek. Csak szeretnék. Én ugyanis reggel két szelet pirítóst sütök magamnak, de ehhez áram kell. Sebaj, reggelizés helyett, amíg visszajön az áram, leborotválom az 5 napos a szakállam, amit állandóan halogatok. Sztornó, a fürdőszobában sincs világítás. Akkor nézzük, mit lehet tenni az udvaron. Tegnap este félbehagytam azt a szerkezet hegesztést, na azt befejezem. Ember, ahhoz is áram kell. Oké, oké, mi van még? Ja, a tyúkok kajája kifogyófélben van. Helyes, akkor darálok egy fél zsák kukoricát. Darálnék, de ez nem kézi daráló, ehhez is áram kell.

Nem lenne probléma, ha működne a TV, azt lehet egy darabig nézni. Éva meg is kérdezi, hogy mi van az aggregátorral? Mi van, mi van? Nincs telepítve. Megvettük 5 éve, már minden elő van készítve, de se telepítve, se bekötve nincs. Akkor minek van? A kérdés jogos, de ez az áramszünet egy meglepetés.

Majd az lesz meglepetés, áll elő Éva, ha nem kapsz ebédet. Miért? Azért mert a platnik melegítését áram végzi. Akkor befűtök a sparheltbe. Illetve, befűtenék, de ahhoz össze kell vágni gyújtóst. A sötét fatárolóban ez nem kivitelezhető, mert előbb metélem le az újaimat, mint a puhafát.

Sebaj, átugrunk Ürömbe, a CBA kantinban 700 forint egy menü, és elég jól főznek. Helyes, nincs gond az ebéddel. De van szívem! A kapu is árammal működik, távirányítással. A távirányítással nincs is baj csak a kapuval. Áram nélkül egy kulccsal kell kireteszelni, de csak az egyik szárny működik, a másiknál ez a rész évekkel ezelőtt elszaródott. Ha ki akarnám nyitni mechanikusak, akkor egy 17-es villáskulccsal szét kell szedni az egész rögzítést. Akkor inkább koplalok. És ha egy hétig nincs áram, akkor egy hétig nem tudunk elmenni?

Már 11 óra és még mindig nincs áram, de már víz sincs, mert kiment a fejünkből, hogy hidroforról működünk és a vécét vidáman lehúztuk vagy háromszor, meg kezet is mostunk. Nagy baj nincs, mert ivóvíz van vagy három hektó, de azzal mégse lehet zuhanyozni.

Mindegy, hogy menjen az idő, írok néhány posztot. Bocs, ahhoz szövegszerkesztő kell. Jó, ha nem lehet írni, akkor olvasunk. Lámpa nélkül? Mért, van az a fejlámpa, az aksiról működik. Működne, de tegnap lemerült, és nem raktuk rá a töltőre. Akkor mi a fészkes fenét lehet csinálni?

Szóltam Évának, ágyazzon meg, aztán bebújunk az ágyba. Ahhoz nem kell áram. Pontban 12-kor az Elektromos művek megkönyörültek rajtunk. Újra szép az élet, de meddig?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

27 gondolat erről: „(1929) Áramszünet

  1. Valószínűleg tervezett volt, mert elég pontosan ment el és jött vissza. Bizonyára be is írták az oldalukra, de ki a fene nézegeti azt folyamatosan.
    A múltkoriban én is így jártam. A kapuhoz van aksi, de akkor derült ki, hogy már cserélni kellene. Az aggregátor évek óta a dobozában. Mivel helyi volt a kiesés (tejért menve láttam, hogy a szomszéd utcasarkon az oszlop tetején lógnak), a net ment, a routert ellátó szünetmentes bírta, a telefonon a leveleket meg lehetett nézni.
    Gondolok arra, hogy mi van ha? Fel is készülök, de a legvégső fázis elmarad. Mindig jön valami fontosabb, mert ez „ráér, most úgysem aktuális”, másért meg már csesztetnek, legyünk túl rajta.
    A napkollektort is fel kellene rakni, de ahhoz csövezést kellene csinálni (lassan el is avul, ma már más megoldást választanék). A kerítés hosszában lévő infrás sorompó is a dobozban, de mostanában nem jönnek látogatók. Kellene a napelemmel is foglalkozni, de a dudva gyorsabban nő a kertben. Meg jönnek telefonok is a régi ügyfelektől, olyanok találnak meg, akikre már alig emlékszem.
    Hát nem jobb azoknak, akik ilyenekre nem gondolnak? Amikor meg baj van, lehet szidni a …..

  2. … talan epp emiatt „nem fejlesztik” a cellatechnologiakat. (Csak aprankent dobnak valamit ami kicsit jobb az elodnel – pl LG Resu)
    Akkor oda lenne a fuggoseg fentarthatosaga. Van mindenfele gep meg kutyu de csak addig amig aram is. Amig aram van addig civilizacio is. Aztan meg visszabujhatunk az agyba… tepsifont nyomkodni mig lenem merul 😉

  3. Tibor`bá, most nagyot csalódtam benned 🙂
    Azt hittem, legalább te gebasz kompatibilis vagy 🙂
    Azért jó lett volna ez gyakorlatnak.

  4. 3:
    Minden előkészület megvan, de három órára nem érdemes élesíteni. Viszont arra jó, hogy lássa az ember mit jelent áram nélkül élni.

  5. Nálam annyival teljesebb a káosz, hogy áram nélkül nincs főzés, sem fűtés (keringetőszivattyúk), se víz. A gázfűtésemnek sincs semmi alternatívája.
    Volt téli áramszünetünk gyertyafénnyel, mert a fatolvaj rádöntött egy fenyőfát a 10KVos vezetékre… ( a garázskapum belülről mechanikusan is működtethető)

    Viszont soha nem üres tank, ha kell beülök a kocsiba és huss…
    van rokonom aki a bevásárlás végén vesz + 1 db készétel konzervet az armageddonra készülvén és szép készlete az alagsorban… szerintem még korai.

  6. Nem korai a geddonra készülés. Nagyon nem.
    A héten olvastam hírekben, hogy XY (kormányoldali) szakértő szerint mindent meg lehet venni és minden van és lesz az országban.
    Egy ilyen hír emlékeztetett arra, hogy közel lehet a végállomás.

    Tibor bá még az a szerencse, hogy a bolti pénztár működhet áram nélkül.

  7. Tibor bá’

    Azt tanácsolom, hogy ne halogasd az agregát bekötését, és beüzemelését, mert ahogy írtad, akkor üt be a szar, amikor nem számítasz rá. Másik jó tanácsom, hogy ne számíts arra, hogy minden jó marad állás közben, főleg nem az agregát…
    Minden kritikus infrastruktúránál min évi 1× 1-2 óra tesztüzem van, ami abban merül ki, hogy megjáratják, és leterhelik az adott agregátot/UPS-t. Ha a gép állás közben elromlott, akkor egyből kiderül, ha nem bírja, akkor 1 órán belül kiderül, és lehet intézkedni. Jobb helyeken évi 2× teszt van, mert gyakran túl ritka az évenkénti ellenőrzés is.

    BIX mellet laktam egy ideig, nagyon jól tudták ezt ők is, és mikor beütött a gebasz(fél kerületben nem volt áram),netszolgáltatás fennmaradt. Ha linkek lettek volna, akkor csak megbízóimnak okoztak volna több mrd forintnyi kárt, mert nem tudtam volna beadni a pályázataikat(lakásban is volt UPS, kettő 12V 230Ah akkuval). Asszony azóta szó nélkül cipeli az 50kg akkukat, és nem felesel, hogy minek ez a nehéz vacak…

  8. 7:
    OK, ahogy elmennek a 30 °C feletti napok, nekiállok.

  9. Tibor bá, ez egy imaginárius poszt valami felkészületlen lúzerről, vagy tényleg ennyire tehetetlenek vagytok? Ha pirítás nélkül nem tudod megenni a kenyeret, ablak mellett nem tudsz olvasgatni, fáskamra előtt fát vágni stb. akkor tényleg hiába az egész felkészülés.

  10. 9:
    Ábel! Hallottál te már iróniáról? Ha nem, akkor nézd meg az idegenszavak szótárában (az ablak mellett) 😀

  11. 10: Láttam már olyan embert, aki ismert olyat, aki hallotta már ezt a szót…

    Ha irónia, akkor megnyugodtam. 🙂

  12. Arany Sakal: a futes keringetojere de meg a gazkazanra is tehetsz szunetmentest. Ha modern gazkazanod van arra meg szinte kotelezo. Aramszunet szepen kitudja nyirni az elentronikat.

    Mindenkinek: legalabb a hutore es a futes apparathoz erdemes gondolkozni pot aramrol.

  13. 12:

    Azt nem tudom, hogy a cserépkályhára meg a vaskályhára hogyan is szögeljem fel a szünetmentest meg az aggregátot.

  14. 12. Kösz! Jó ötlet, a felújításkor meglépem. Igazából a tervezett következő építkezésemet szeretném nyomvonalas közművek nélkül megoldani.

  15. 15: nagyon jó ez a házikó, leginkább a padlófűtés tetszik benne 🙂
    Viszont a cserépfedésnek nem sok értelme van, túl sok munka van vele, nem hőszigetel, és ráadásul így felrakva befolyik az eső, mert nem hornyolt cserép.
    Nád- vagy szalmafedés ezerszer jobb ennél

  16. 17:
    Nem feltétlen, az átlapolás olyan nagy, hogy víz nem jut alá, de ez nem érvényes kúpokra, ott bemegy a víz közöttük.

  17. Ismét egy videó, amiről első látásra azt gondoljuk, klassz ahogy lépésről lépésre a gyakorlatban megmutatja, ahogy a semmiből egy kényszerhelyzetben felépíthetsz egy házikót. Tök jó lenne, ha igaz lenne.
    Én ezt mégsem ajánlom mindenkinek.
    Ha te nem Tarzan vagy, akkor mindenképp cipőben járkálj az erdőben. Akkor fogj csak az építkezéshez, amikor még van egy összkomfortos lakásod és onnan mehetsz az erdőre sarat dagasztani, jóllakottan, kipihenten. Díjazom a szándékot, de élesben szinte minden lépése kivitelezhetetlen a videóban láthatóknak.

  18. 19-Károly:
    Teljes mértékben egyetértek veled. A cserépgyártás például roppant könnyűnek tűnik, miközben ehhez pontosan kikevert, igen jó minőségű agyagra van szükség. Ráadásul az egész munka elképesztő idő igényes, ami a videóból nem derül ki.

  19. Venezuelában gyakori az áramszünet , 25000 emberrel végez golyó évente, a közbiztonság alacsony , ha veszel valamit akkor a szatyrot dugnosnod kell hazáig mert ellopják, ha valamit meg akarsz venni 4-5 boltba el kell menned , de ott is igazolványra ad a katonaság és nem akármennyit,még ha van is pénzed.Hiánycikk sok alapdolog, wc papír stb..
    Az infláció évi 6-700%. 2013-ig érezték a venezuelaiak az emelkedést amit Chavez biztosított az olajból.Most 2-3 évvel később ide jutott az ország (Felemelkedés már nem is várható soha, megszűnt a jó világ)
    A vizet 15 naponta nyitják ki akkor is korlátozott mennyiség.Harc az élelemért.
    A mozi , színház , étterem háttérbe szorult.Persze más a gazdaság berendezkedése.
    Ma a Fókuszban volt aki látni akarja. Egy kis előgeddon élőben.De azért még élnek az emberek,csak nem napi 3 órát Facebokozással töltönek hanem életbenmaradással:D
    Azért még van hová süllyednük.Persze mi USA szövetségese vagyunk , minket nem taszít ide ,de meddig ,ha majd szorul a hurok lehet mi is hasonló helyzetbe jutunk.Persze ebbe a mai elkorcsosult világba ráférne egyesekre egy kis megszorítás, mert sok fiatalnál megy a lineskeskedés, facebookozás egész nap.

    Geddon szempontból lehet tanulmányozni Venezuelát.

  20. 21: pár éve egy venezuelai sráccal dolgoztam együtt Colombiában (a bogotai élményeim is megtöltenének pár oldalt), ő mondta, hogy Venezuelában mindennapos, hogy egy autós összeszólakozás tűzpárbajjá fajul.
    Szóval tényleg van még hová fejlődnünk, bár ahogy a német, francia, stb. helyzet alakul, úgy néz ki, hogy az elmúlt egypár évtized volt az emberi élet csúcspontja. Mi vagyunk a mázlista generáció, se előttünk, se utánunk nem volt/lesz nyugodt, gondtalan élete senkinek.
    Szegény fiaim, főleg a kicsi.

  21. 15. Feri

    Ez a kunyhó télen lakhatatlan, hacsak ki nem vágod az egész erdőt tüzelőnek. Régi emberek rövidebb idő alatt építettek valóban használható házakat, egyszerű anyagokból, egyszerű módszerekkel

  22. A német gazdaság a várható áramszünetek miatt (2022.-2023.-tól) proaktívan foglalkozik a sürgősségi készpénzfelvétel lehetőségeivel valamint egyes védelmi ágazatok elsőbbségi ellátásával az üzemanyag kérdésében is.

    forrás: bdgw

  23. A német nyilván készül a dologra.A kérdés az áramszünetek mértéke lesz.Van az az áramszünet amikor egy egy városrészben elmegy az áram és egy kis kellemetlenséget okoz.Meg lehet olyan is amikor több napig , hétig nem lesz áram nemcsak a lakosságnak hanem az iparnak sem.ÉS itt is lehet tovább bontani hogy nem lesz áram egy adott ksiebb régióban vagy esetleg több megyében .Nemtudom számomra még lóg a levegőben hogy mi lesz .Alapvetően ha nagy áramszünetek lesznek amit az ipar is megérez akkor annak lesz hatása a magyar piacra, munkaerőhelyzetre is.
    Azt is hozzá kell tenni hogy a német tőkeerős ahogy az egyik ismerősöm mondja nem mi hanem ők adnka nekünk munkát. Tehát anyagi tartalék még van .Ha esetleg valamit nem tud legyártani az áram miatt azt kiszervezei és megveszi valahonnan.Ráadásul az állam is tele van még pénzel a magyarhoz képest.Nem is tudjuk milyen támaogatásokat kapnak a vállalkozások ,gyárak de biztos kapnak .pl covid alatt is kaptak.Ez olyan mintha elképzeljük elméletben hogy nekem van 1 millió ft tartalékom, mondjuk keresztapámank meg 50 millió.Ki a tőkereőseb?Mondjuk jön egy nehéz időszak.Ki bírja tovább? Én az 1 milliómmal vagy ő az 50-el.Ha valaki tőkerős az egy darabig bírni fogja.
    Mindenesetre nem mondom azt hogy nem lesz baj, mert simán bennne van a pakliban hogy lesz nagyobb gebasz, de most kicsit az optimista állásponton vagyok. Ha mondjuk elküldik a magyarországi német gyárakból az emberek 20-30 %-át akkor azt mondom indul buli és baj lesz.

    Írtam hogy egy ingatlanos (persze lehet érdeke ezt mondani nem tudom) azt mondta hogy nem 1-2 éves mélypont jön hanem 10 évig rottyon leszünk és mélyebben mint 2008-ban. Most még fent vagyunk ezért nehéz elhinni hogy oda jutunk.

    Sokat olvastam az elmúlt pár évben.Kb. minden nagyguru azt hajtotta hogy most már téynleg kurva nagy összeomlás jön (sokszor pénzért tartottak tanfolyamot és érdekük fűződött az emberek beparáztatása) magyar és külföldi oldalakon.A vége az lett hogy semmilyen osszeomlás nem jött.Persze azt mondják hogy azért mert pénzt nyomtattak .Részben igaz, de azért is futott minden fel, mert globálisan óriási volt a fogyasztás és az igény az új cuccok iránt mióta berobbant a net.Mindenki vágyvezérelt lett:D.
    A nagy guruk jóslata nem jött be olyannyira hogy nemhogy összeomás hanem felívelés történt.

    Visszatérve a német helyzethez alapvetően akkor lesz rotty ha beszakad a kereslet autóra,kütyükre, ingatlanra…..Az is lehet hogy még futni fog minden és nem jön válság sem.Nem kell ehhez szuperszámítógép meg semmi mert ugye még azok sem tudják kiszámolni mi lesz.
    Magyarországon alapvetően már az ingatlan tranzakciók száma esett, de még minden fut.
    Németországnam még azért nincs nagy gebasz Igény és fogyasztás van.Az hogy egy két helyen lehet majd áramszünet még nem jelent semmit.Mondjuk ha 100 egység áram helyett 95 egység lesz alapvetően nem történik semmi.Maximum felmegy az ára az adott terméknek.
    Megmondom őszintén én nem hiszek már egyik youtubernek ,elemzőnek, internetes hírportálnak sem jósolhat akármilyen nagy összeomlást.Inkább józan érvekkel próbálom kikövetkeztetni a dolgokat.
    Ami a nagy rotty ellen szól az az hgy az emberek már vágyvezéreltek és ha törik ha szakad meg fogják venni az új ruhát,telefont, házat, autót stb…amddig ez forog addig megy a gazdaság.Ha lassul még akkor is megy a gazdaság.Ha nem lesz 100 egység áram hanem csak 95 akkor csak lassulni fog a dolog. Persze ha 100 egység helyett 60 egység áram lesz tartósan az más téma.
    Azt sem tartom persze lehetetlennek hogy egy lassan süllyedő spirálba 3 év múlva ott leszünk hogy se munka se pénz nem lesz és az árak az egekben lesznek fejbepukkantjuk magunkat mert nem lesz kiút 😀

  24. 26 – andrew:
    Ha a keresztapa 50 milliója fiat pénz, akkor nem biztos, hogy tovább húzza nálam. — Németországnak rengeteg (fiat) pénze van. Ezzel bármit megvehet. De a kiáramló pénzért akarnak majd valamit Németországtól. Ha nincs mit adni (mert nem termelnek), akkor a német pénz kurva gyorsan el fog inflálódni. Végül is csak papír fecni marad a német zsebekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük