(1926) 2026-ig 10 fok emelkedés! (?)

Tibor bá’ online

 

~k001Az alábbiakban bemutatom Sam Carana kalkulációját. Az úriemberről tudni kell, hogy az egyik legpesszimistább klímakutató. Ennek ellenére kalkulációja logikus. Még azt kell megjegyezni, hogy az optimistább véleményekről az idők folyamán sorra kiderültek, hogy a helyzetet alulértékelték. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Sam Caraná-nak igaza lesz.

Egyes elképzelések szerint a következő 10 év alatt a globális hőmérséklet emelkedés (az ipari forradalom óta) elérheti a 10,02 °C-ot, az alábbi ábra és részletezés szerint.

 ~k186

~k1851900-tól –  2016 februárjáig a már megvalósult átlagos hőmérséklet emelkedés 1,62 °C.

 ~k184Az ipari forradalom kezdete óta 1900ig megvalósult emelkedés 0,3 °C.

~k1832026-ig az atmoszférában található széndioxid okozta hőmérséklet növekedés becsült értéke 0,5 °C.
~k182 Az aerosolok árnyékoló hatásának megszűnéséből származó hőmérséklet emelkedés 2026-ig 2,5 °C. – A számítások szerint 1850 és 2010 között az ember által kibocsátott (antropogén) aerosolok kb. 2,53 °C értékkel csökkentették a melegedést. Ennek figyelembevételével reális azt feltételezni, hogy 2026-ig 2,5 °C emelkedés várható az aerosolok árnyékoló hatásának a megszűnéséből kifolyólag.

~k181A sarkvidéki albedo változástól származó hőmérséklet emelkedés 1,6 °C. – Az albedo változás oka a jég borította terület csökkenése, valamint a havas területek szennyeződése.  

~k180A tengerfenékről felszabaduló metán okozta melegedés 1,1 °C. – Ennek oka Dr. Natalia Shakhova által jelzett 50 Gt metán felszabadulása.

 

~k179A melegedés következtében az atomszférába kerülő további vízpára okozta melegedés (visszacsatolás) 2,1 °C melegedést okoz. – Az atmoszférában található jelenlegi vízpára 7  százalékos emelkedése 1 °C hőmérséklet emelkedést okoz.

 

~k178 További visszacsatolások 0,3 °C. – A fentiek következtében az atmoszférában több vízpára, és energia gyűlik össze, ami erőteljesebb viharokat, villámlásokat és áradásokat okoz. Az áradások elősegítik a növények rohadását, ami további metán keletkezését jelenti. A villámok ózont hoznak létre. A magasabb hőmérséklet és gyakoribb villámok több erdőtüzet okoznak, ami CO2 keletkezést jelent.

Összességében 2026-ig 10,02 °C globális hőmérséklet emelkedés várható.

_________________________________________________________

Az eredeti angol szöveg:

Rise from pre-industrial levels to 1900 (0.3°C)

Additional warming was caused by humans before 1900. Accordingly, the next (light blue) element from the top down uses 0.3°C warming to reflect anthropogenic warming from pre-industrial levels to the year 1900.

Rise due to carbon dioxide from 2016 to 2026 (0.5°C)
The purple element reflects warming due to the amount of carbon dioxide in the atmosphere by 2026. While the IEA reported that energy-related carbon dioxide emissions had not risen over the past few years, carbon dioxide levels in the atmosphere have continued to rise, due to feedbacks that are kicking in, such as wildfires and reduced carbon sinks. Furthermore, maximum warming occurs about one decade after a carbon dioxide emission, so the full warming wrath of the carbon dioxide emissions over the past ten years is still to come. In conclusion, an extra 0.5°C warming by 2026 seems possible as long as carbon dioxide levels in the atmosphere and oceans remain high and as temperatures keep rising.

Removal of aerosols masking effect (2.5°C)

With dramatic cuts in emissions, there will also be a dramatic fall in aerosols that currently mask the full warming of greenhouse gases. From 1850 to 2010, anthropogenic aerosols brought about a decrease of ∼2.53 K, says a recent paper. While on the one hand not all of the aerosols masking effect may be removed over the next ten years, there now are a lot more aerosols than in 2010. A 2.5°C warming due to removal of part of the aerosols masking effect therefore seems well possible by the year 2026.

Albedo changes in the Arctic (1.6°C) 

Warming due to Arctic snow and ice loss may well exceed 2 W per square meter, i.e. it could more than double the net warming now caused by all emissions by people of the world, calculated Professor Peter Wadhams in 2012. A 1.6°C warming due to albedo changes (i.e. decline of both Arctic sea ice and snow and ice cover on land) therefore seems well possible by the years 2026.

Methane eruptions from the seafloor (1.1°C)

„. . we consider release of up to 50 Gt of predicted amount of hydrate storage as highly possible for abrupt release at any time,” Dr. Natalia Shakhova et al. wrote in a paper presented at EGU General Assembly 2008. Authors found that such a release would cause 1.3°C warming by 2100. Note that such warming from an extra 50 Gt of methane seems conservative when considering that there now is only some 5 Gt of methane in the atmosphere, and over a period of ten years this 5 Gt is already responsible for more warming than all the carbon dioxide emitted by people since the start of the industrial revolution. Professor Peter Wadhams co-authored a study that calculated that methane release from the seafloor of the Arctic Ocean could yield 0.6°C warming of the planet in 5 years (see video at earlier post). In conclusion, as temperatures keep rising, a 1.1°C warming due to methane releases from clathrates at the seafloor of the world’s oceans seems well possible by the year 2026.

 

Extra water vapor feedback (2.1°C)

Rising temperatures will result in more water vapor in the atmosphere (7% more water vapor for every 1°C warming), further amplifying warming, since water vapor is a potent greenhouse gas. Extra water vapor will result from warming due to the above-mentioned albedo changes in the Arctic and methane releases from the seafloor that could strike within years and could result in huge warming in addition to the warming that is already there now. As the IPCC says: „Water vapour feedback acting alone approximately doubles the warming from what it would be for fixed water vapour. Furthermore, water vapour feedback acts to amplify other feedbacks in models, such as cloud feedback and ice albedo feedback. If cloud feedback is strongly positive, the water vapour feedback can lead to 3.5 times as much warming as would be the case if water vapour concentration were held fixed”, according to the IPCC. Given a possible additional warming of 2.7°C due to just two elements, i.e. Arctic albedo changes and seafloor methane, an additional warming over the next decade of 2.1°C due to extra water vapor in the atmosphere therefore does seem well possible by the year 2026.

 

Further feedbacks (0.3°C)

Further feedbacks will result from interactions between the above elements. Additional water vapor in the atmosphere and extra energy trapped in the atmosphere will result in more intense storms and precipitation, flooding and lightning. Flooding can cause rapid decomposition of vegetation, resulting in strong methane releases. Furthermore, plumes above the anvils of severe storms can bring water vapor up into the stratosphere, contributing to the formation of cirrus clouds that trap a lot of heat that would otherwise be radiated away, from Earth into space. The number of lightning strikes can be expected to increase by about 12% for every 1°C of rise in global average air temperature. At 3-8 miles hight, during the summer months, lightning activity increases NOx by as much as 90% and ozone by more than 30%. The combination of higher temperatures and more lightning will also cause more wildfires, resulting in emissions such as of methane and carbon monoxide. Ozone acts as a direct greenhouse gas, while ozone and carbon monoxide can both act to extend the lifetime of methane. Such feedbacks may well result in an additional 0.3°C warming by the year 2026.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

136 gondolat erről: „(1926) 2026-ig 10 fok emelkedés! (?)

  1. Részletesebben nincs kibontva?

    A pozitív visszacsatolásokat pofázom én is, igaz háttérszámítások nélkül.
    Negatív visszacsatolás nincs? Kéne lennie valaminek…

    Ez komoly? Mert viccnek azért elég durva… 😀

  2. Elég komoly, tekintve, hogy más elemzések 2026-ra 4-11C fokos emelkedést prognosztizálnak.

    Nem szakterületem a klíma, de szvsz Carana nem veszi rendesen figyelembe a metán koncentrációjának növekedését, hiszen az elmúlt 400.000 évben (és 800.000 évben) 700ppb CH4 10 fokos kilengést okozott, illetve 2 fokos melegedést, most pedig a metán valahol 1.900ppb-nél tart. A grönlandi gleccser olvadással összefüggésbe hozott tenger alatti rengések térségében pedig kapásból 2.500-2.600ppb metánt mértek, mert a metán-hidrát destabilizálódótt, azaz konkrétan bugyborékolva a felszínre került, onnan meg a légkörbe.

    Nem kell sok ész ahhoz, hogy ha 700ppb +2C fokos melegedést okozott, akkor a mostani 1.900ppb qurva nagy bajok előrejelzője. Az is egyszerű mint az egyszeregy, hogy az 1.900ppb értékhez 5 gigatonna metán tartozik, és kb. 50-100gt metán instabil, a teljes metán „készlet” hidrátként és a permafrosztban pedig 2.000gt… ehhez pedig társul a 35C fokos hónapja tartó kánikula Szibériában vagy a július 15-ei 38C fokos alaszkai kánikula, ahol – azaz Alaszkában – szintén kábé egy hónapja van 30C fok feletti kánikula.

    (Amúgy csak mellékesen legyen az a felmelegedés 6-8C fokos… a nukleáris tél pontosan 6-8C fokos hűlést okoz…)

    Btw. köszönöm Tibor bá’ a mai posztot, konkrétan, hogy ezt a fontos infót megosztod az olvasóiddal, tájékoztatva ezzel nem kevés embert!

  3. Lassan 50 éves leszek. Jó lett volna még tovább élni. Sajnálom nagyon mindegy hogy 10 celsius vagy csak 6 nekünk végünk!!!?

  4. Jövőnk,
    Egy hónapja tartó 30 C fok feletti hőség Alaszkában?
    Hol?
    Értem hogy szerettek pánikolni, de azért ez durva…

  5. gmarko nézegesd az arcticnews-on a hőmérsékleteket június óta, aztán meglátod, hogy kamu és pánik-e a dolog. Amúgy Fairbanks 15-én 38C fokot kapott, na jó egészen pontosan 37,7C fokot (100 Fahrenheit).

  6. Miután Tibor bá’ besorolt a tudatlanok közé, innen, alulról kérdezem, Sam Carana számításaiba be van -e kalkulálva a Föld bioszférájának hatása, válasza, a felmelegedési folyamatra?

  7. 5

    Ausztrália már megtette ezt 2014-2015-ben. Lévén birtokukban van a BITRE-117 jelentés, hiszen nekik készült 2009-ben (és máig bezárólag pontosak az előrejelzések), valamint tisztában vannak a klíma helyzettel és annak következményével.

  8. Belinkelsz egy helyi mainstream online cikket… vazze
    37,7C fok volt Fairbanksben július 15-én.

    Megismétlem, nézd meg a hőmérsékleti adatokat, június óta 30C fok feletti értékek vannak Alaszka és Szibéria szerte. Ma július 19-e van. Aztán gondolkozz. Nektek ez amúgy valami troll-orgazmus, hogy ha megjelenek basztattok?!!

  9. Értem, az Accuweather is benne van a mainstream összeesküvésben… szerintük 15-én 32 C (89 F) volt.

    Adj már egy linket, ahol leírják ezt.

    Meg az egy hónapja tartó 30 C-fokos kánikulát.

  10. 13 Ott van fentebb: arcticnews (és szépen visszagörget június elejéig-közepéig)

    Na jó, nekem ebből egyszerűen tényleg elegem lett. Komolyan nem értem önmagam, mi a fészkes f@szt keresek még illetve újra és újra itt. Homokozzatok, aztán úgy is 99%-otok megdöglik rövidesen.

    Bonum cursum, bonam fortunam! Végleg kiszállok.

  11. Jövőnk, ne húzd fel magad. Szerintem nem vagyok hülye, ellenben te még mindig nem vetted a fáradtságot, hogy bemásolj ide egy kattintható linket, ami alátámasztja az ordas túlzásaidat.

    NINCS olyan hivatalosan közölt adat, ami szerint Fairbanks-ben 2016 július 15-én 100 F fokot mértek volna.

    És sehol sem találtam adatot arra vonatkozólag, hogy lenne Alaszkának olyan városa, ahol egy hónapos 30 fokos kánikulát tapasztaltak volna.

    Ezeket állítottad.

  12. 14: – Jövőnk!
    Tényleg nincs értelme, hogy felhúzd magad. Tudod nagyon jól, hogy közelgő baj esetén az emberek nem egyformán reagálnak. Van, aki tagadja azt, amivel képtelen szembenézni. — Az minden estre egyre valószínűbb, hogy hamarosan lesz egy hirtelen „megfutás”. Na akkor isten irgalmazzon.

  13. 14. Jövönk
    Szerintem sem kellene megsértődnöd 1-2 ember hozzászólása miatt, mert lehet mellette 50-100 olvasó pedig egyetért a hozzászólásoddal.
    Én szeretem olvasni a hozzászólásaidat és sokszor várom is , mert pl. nincs időm követni ilyen adatokat minthogy pl. szibériában milyen hőmérsékleti adatok vannak, te pedig egy mondatban összefoglalod , ami szerintem hasznos.
    És szerintem újraindíthatnád a honlapod is legalább alaptartalommal én fizetnék is érte személy szerint , persze tudom h nem a pénzért futott régen sem, de a témában egyedülálló volt még nemzetközi szinten is.
    Pl.jó lenne olvasni az elmúlt hónapok Nato-Orosz valós történéseiről is röviden(fegyverkezés,főbb stratégiai lépések)…és hogy mit is jelent ez mert egy átlagember mint én nem igazán látom már át hogy pontosan mi is történik és hogy milyen lépésnek milyen súlya van mégha már a mainstream is többet foglalkozik a dologgal.
    Amikor még ment a honlap 1-2 havonta voltak frissítések, na ezeket én nem hámoztam volna ki a médiából leszűrve.
    Így a süllyedő Titanicon jó lenne ha Tiborbá mellett te is „zenélnél”, elvégre a csendnek sincs értelme, és a kommunikáció az idő előrehaladtával egyre fontosabb lenne. A munkahelyemen az ismerősök még mindig abban a hitben vannak hogy minden szép és jó nem lesz semmi, a „technika” mindent megold, de erről már nem beszélek velük csak 1-2 emberrel aki tudja mi is várható, sajnos az emberek akaratosak és egyeseket nem lehet meggyőzni (talán 1000-ből 10-20 ember van képben,de azok közül is kb 1% készül aki képben van, a maradék 99,9%-ból pedig 1-5% beszól neked mint fent ,ez matematikai statisztika alapon is várható-ez van)
    Persze tudom hogy 1-2 ember kérésére nem fogsz cikkeket írogatni még 2 havonta sem, de esetleg ha ismerősi körben osztasz meg dolgokat akkor az emailem: andre101#vipmail.hu

  14. 9:
    Sam Carana nem egy személy, hanem néhány klímakutató által létrehozott fiktív publikáló, aki neve alatt meg lehet jelentetni olyan eredményeket is, aminek közzétételét esetleg a kutatók tartóintézményei nem tolerálnának. (legalább is én erre jutottam)

  15. 18 Tibor bá’ 🙂 most megleptél! KÖSZÖNÖM! Fejet hajtok a kedves hangú megfeddésre. Nem mentség ugyan, de a téma komolysága miatt igen alacsony a türelmi ingerküszöböm.

    19 Andrew éppen a hiszti közben készültem újraindítani a webolalt, rövid és tömör összefoglalóval. Én egy embernek is órákon keresztül segítek (elmondom mi a szitu), csak az a bibi, hogy itteni kommenteléseim miatt ittenieknek nem szándékozom felfedni magamat. (Nem azért mert NAAAGY ember lennék, csak egyszerűen nem javallott nekem.)

    20
    Közel vagy a valósághoz. Én leveleztem (egyikükkel), sajnos gőzük sincs arról, hogy a nukleáris hadviselés egy esetleges megoldási lehetőség… mást se hajtogattak, mint „fallout”, hiába próbáltam meg elmagyarázni, hogy 1.) nincs feltétlenül sugárszennyezés egy nukleáris töltet robbanásakor /nem azt mondom, hogy egy atomháborúban nem lenne, csak azt, hogy kb. a töltetek 75%-ánál nem lenne – az ITTENIEK KEDVÉÉRT/, 2.) kínosan egybeesnek a klíma megfutás és a nukleáris fegyverkezési programok időpontja (olaj-és energiaválságé szintúgy).

  16. Jövőnk,

    eddig tartott az örökké, örülök.
    Itt van még egy mainstream oldal:
    http://www.usatoday.com/story/weather/2016/07/14/alaska-heat-records/87086826/

    Ezek szerint Fairbanks-ben 88 F-et mértek. És megemlítik érdekességképpen, hogy Alaszkában a valaha mért legmagasabb hőmérsékletet 1915-ben rögzítették, 100 F-et. Ez véletlenül pont akkora érték, mint amit ismételgetsz. Szerintem félreértettél egy cikket, csak nem vagy hajlandó beismerni a tévedésedet. Felületes olvasásra, és/vagy nem elég biztos angoltudásra tippelek.

  17. 22 baromira nem érdekelsz, de mások miatt megteszem, amit kell:
    valóban tévedés történt, a fairbanks-i reptér hőmérője mutatott 100 Fahrenheitet, és ezt egy alaszkai oldal közölte le. Valóban nem néztem meg az általad linkelt időjárási oldalt. Tudod miért, mert qurvául nem érdekel és objektíve faszmindegy, hogy 88 vagy 100 Fahrenheit, a metán szempontjából mindkettő sok.

    MEGISMÉTLEM, június közepe óta folyamatosan mérnek 30-35C fok közötti hőmérsékletet Alaszka SZERTE (!!!) és Szibéria egész északi területén. FASZMINDEGY, hogy 30, 31, 35 vagy 25 fok… olvad a permafroszt (lásd fentebbi osztrák cikk) és jön a metán.

    Hiányos angoltudás? 😀 menj a melegebbre és ne is reagálj, mert qurvául nem érdekelsz. Majd utolér a végzeted hamarosan, oszt ennyi.

  18. 21. Jövőnk
    Rendben, én már várom az oldal újraindítását.Remélem minél előbb indul.

  19. Tiborbá
    Szerintem ezt sokan nem értik csak nem mernek rákérdezni:aerosolok árnyékoló hatása. Ez konkrétan mi lenne? 2,5°C nagyon sok csak emiatt 2026-ig ,ha csak ez az egy bejön az gáz, arra kíváncsi lennék hogy ezt hogy számolták ki. Pont 2010 után szűnt meg ez a hatás ?

    Másik:
    UV sugárzás.Sokan mondják hogy ez a napsütés már nem az ami 20 éve volt.
    És valóban éget a nap, persze még barnább bőrűeknek ki lehet menni egész nap is.
    DE vajon ha elindul a metán akkor ez még fokozódhat?És ha igen meddig ? Lehet hogy 5 év múlva már egy barnább bőrű egyént is szarrá éget a nap 1 óra alatt , nem beszélve a növényekről.
    Kíváncsi lennék valamelyik nagy agy készített e már erről tanulmányt.

  20. 26 Az UV engem is érdekelne. Nekem említés szintjén annyit mondtak, hogy a metán miatt van. (A nukleáris tél más lesz, ott a „fincsi” szutyok a füstben lévő vegyületek lépnek reakcióba az O3-al és „eszik” azt meg. De nem a robbanás, csak a későbbi tüzek felszálló füstje. Hidegháborúban a nagy hatóerő miatt a robbanás is „megette volna” az ózonréteg jelentős részét.)

  21. Jövőnk, akkor esetleg egy elnézés a lehülyézés miatt?

    És mi a helyzet az egy hónapos 30 fok feletti kánikulával Alaszkában? Azt is elismered, hogy igazából csak 5 napig tartott?

    Mértek többször is 3x fokot Alaszkában és Szibériában idén nyáron. Kb. ennyi a konkrétum a vészmadárkodásodból. Húha.

    Ha tényleg komoly szakértőnek akarsz látszani, figyelj oda a részletekre.

  22. Csak én hiányolom Mszilárdot innen? 😀

    28:
    Te meg nagyon jó tanítvány vagy, hasogasd a szőrszálakat nyugodtan.
    Ha esetleg a poszt valamelyik tételét is tudnád cáfolni akkor arra nagyon kíváncsi lennék.
    Jövőnket kár csesztetni, beismerte és tényleg „faszmindegy” hogy találtál-e pontatlanságot az irományában, mert a következmény majdnem ugyanaz.

  23. 27. Kedves /*nincs*/Jövőnk,
    ezt ha kibontanád egy laikus számára is érthető módon azt megköszönném: „A nukleáris tél más lesz, ott a “fincsi” szutyok a füstben lévő vegyületek lépnek reakcióba az O3-al és “eszik” azt meg. De nem a robbanás, csak a későbbi tüzek felszálló füstje.”
    – Ha „a füstben lévő vegyületek lépnek reakcióba az O3-al” és megeszik az ózon réteget az nem okoz problémát?
    – „a későbbi tüzek felszálló füstje” nem fog még több CO2-t dobni a légkörbe?
    – és mennyi anyagnak kellene elégnie ahhoz, hogy kellő mennyiségű árnyékoló anyag kerüljön a légkörbe (mert ha jól értem nem a kihullással jut oda)?
    Mert így mint laikus, nem igazán tudom elképzelni, az általad vízionált nukleáris robbantásos klíma túlmelegedéstől megmentős teóríát.

  24. 29

    Kurvára nem mindegy, hogy a „rekord hőség” 32 vagy 38 fok. Még csak nem is szőrszál. Vagy hogy az „egy hónapos kánikula” az 5 vagy 30 nap.

    Ha valaki ilyen szinten túloz az elmélete alátámasztására, akkor miért vegyem komolyan a szakértelmét?

  25. Hogy lenne mindegy, hogy 32 vagy 38 fok az annyi, amikor a kimutatott melegedés állítólag 1.5 C fok körül van???
    Én nem vagyok klímaszakértő, és nem is akarok annak tűnni. Egyszerűen feltűnt, hogy ez a faszi össze-vissza hantál. És ha erre rámutatsz, még neki áll feljebb, és átmegy személyeskedésbe.

  26. 30

    1. Nem általam vízionált, nagyon nem.
    2. nucleardarkness.com – ott néz körül, bár pár dologban tévednek, nevezetesen a tűzviharok számát tekintve, illetve a töltetek hatóerejében.
    3. nem írtam, hogy nem okoz problémát, hogy a „fekete” füst (= városi tüzek, tudod, sok műanyag, gumi, emberi zsír, olaj, benzin stb.) megeszi, csak azt, hogy ehhez nem társul már a robbanás általi O3 zabálás, mert egyszerűen a mai töltetek robbanása, illetve felhői (nem gombafelhő!) nem mennek fel abba a magasságba; nem véletlenül kisebb mindegyik 1 megatonnánál.
    4. későbbi tüzek: de. Ettől függetlenül 4-8 fokos globális lehűlést okoz, helyenként a nyári lehűlés (június-július-augusztus) 35C fokos lesz. Eleve 2-4 nap alatt az egész északi félteke elsötétül* v. elszürkül*, így promt lehűlés lesz. Mezőgazdasági napok száma helyenként 120-180 nappal csökken.
    5. mennyi? 4-8C fok esetében 150 millió tonna füst, 1,5C fok esetében 50 millió tonna füst. Szvsz kb. 100 millió lesz.

    *a nukleáris tél rendkívül vitatott területe mind a nukleáris hadviselés tudományának, és a meteorológusok, klíma kutatók se konyítanak hozzá, mert borzasztó sok tényezőtől függ. Igaz, egyre pontosabb szimulációkat végeznek.
    (Ha holnap bedobnának egy globális biotámadást és egy héten belül kipusztulna az emberiség, akkor azonnal nőne a hőmérséklet, lásd 9/11, amikor a leparancsolt légiforgalom miatt az USA-ban nőt. Így ez nem megoldás, mert végleg hazabaszná a klíma helyzetet.)

    MEGISMÉTLEM, nem az én vízióm/teóriám, de nem vagyok jogosult egyik hazai fizikus vagy meteorológus nevét sem megemlíteni, pedig van köztük igazi nagyágyú. MEGISMÉTLEM nem értek a klímához, de a nukleáris hadviseléshez igen. Ezzel adott egy szinergia köztük és köztem, ami amúgy felesleges, mert maguktól is rájöttek erre… nem találtam fel a spanyolviaszt. Az, hogy egyesek (nem az itteniekre célzok, bár rájuk is vonatkozik) ennyire nem értik a nukleáris hadviselést… az, több mint vicces… tragikomikus. (Főleg mert kábé két éve írom már le a 3-4 legfontosabb (és pofon egyszerű) alapszabályt, amit megértve, még egy hülye is összerakja a kettőt).

  27. Menj már rá az arcticnews oldalra (google!) és görgess már vissza június közepéig… az eszem megáll.

  28. A föld légkörét 3 szinten is melegitik mocskolják autók földfelszin repülők középszint és az felsőszinten is a rakétakisérletekkel meg mindenfajta petárdastilusú közlekedő bizbaxokkal.
    + haarp chemtrél…

    Valóban nem értek hozzá és valószinü hogy idő sincs megtanulni a hozzávaló kémiát fizikát.
    Pedig a 0 ponti energiával a szénhidrogéneket ki lehetett volna váltani meg az atomerőmüveket tisztitani lehetett volna ólcsóbban a környezetet. De a cél az extraprofit az olajból, ami nem biztos hogy okos dolog a főldrétegei közül kiszipkázni mertha olyan olajemelő féleképpen tartja a lemezeket majd az üreges részek miatt a földrengések és cunamik is beindulhatnak….szóval hajrá csak a pénz számit.

  29. 31-32:

    Poszt melyik tételét tudod vitatni?

    Fejezd be az offolást.
    Üssétek egymást mailban jövőnkkel, szerintem ez senkit nem érdekel itt.

  30. 34 Az előbb már elismerted, hogy mellélőttél. Most újrakezdjük?

    36 Te ki vagy itt valami moderátor vagy mi?

  31. 34.
    adj.egy.linket.

    Az arctic-news.blogspot.com-on nem talaltam adatot a 30 napos alaszkai kanikularol.

  32. gmarko>

    normalis vagy, bazmeg? nehogy mar itt valakit is figyelmeztess arra, hogy amit ir az nem igaz. hogy engedhetsz meg magadnak ilyen dolgot? az elvart dolog a bologatas, esetleg egy meg remisztobb dolog irasa. figyelj peldat mutatok:

    igaz amit Jovonk ir, meleg van alaszkaba az igaz de van egy ismerosom sziberiaban aki latta, hogy 40-42 fok volt meg ejszaka is. azutan robbantotak ugy kb 0.6-1.7MT tolteteket es lement 24-26 celsius fokra a homerseklet. azutan jobb volt par napig. kesobb ismet emelkedni kezdett a homero higanyszala… azthiszem vegunk van, ha elfogynak az atomtoltetek.

  33. Érdekes, az adatok szerint a pesszimistább előrejelzések is bőven a megvalósult melegedés fölött jósoltak, ezért nem értem, hogy honnan jön az, hogy az optimistábbak alulértékelték.

  34. Emberek! Én este 22:00-kor lefekszem. Itt meg elszabadult a pokol. Jövőnk és mások is stílusa itt-ott ordináré. Uralkodjatok magatokon. Nincs értelme az alaszkai és a szibériai hőmérséklet rekordokon lovagolni. Jövőnknek igaza van. Tök mindegy hány nap és hány fok. Az egész vészt jósló, IGEN A METÁN MIATT. — Most utólag a posztot kiegészítem az eredeti (angol) magyarázattal. Lehet szemezgetni.

  35. 39-ben belinkeltem „Sam Carana” cikkét, amiből Tibor bá’ is szemezgetett.

    Mégegyszer az első diagramjára hívnám fel a figyelmet, ami az „Annual Mean Global Carbon Dioxide Growth Rate” címet viseli.

    A mért adatokra illesztett magas fokszámú polinom trendvonal alapján becsüli meg, hogy mennyi CO2 kerül a légkörbe 2026-ig (és tovább). Csak nézzetek rá arra az ábrára, ahogy meredeken felkanyarodik a trendvonal vége! Hát nem szívet (Földet) melengető látvány? Hát de.

    Ez így egy vicc. Ha a kiinduló ábra, ami a CO2, mint főbűnös mennyiségét ennyire szemtelen módon „becsüli” meg, akkor mit várhatunk a végeredménytől?

    Semmit. Ez egy vicc. Ennek megítélése nem klímaszakértés kérdése, itt tök alap statisztikai módszertani hibáról van szó.

  36. Hát, először is Jövőnk: Ha te más téren is így alakítod világ- és jövőképed, mint ahogy az articnews vicclap segítségével a klímáról (plusz a Gmarko által belinkelt tényeket félresöpörve), akkor érdekes ember lehetsz.

    29: Elfmage
    Aranyos vagy, hogy hiányolsz, eltűnésemmel elvettem a kenyered, mi? Társaid hol vannak? Nélkülem ti hozzá se szóltok?
    Cáfolást hiányolsz?
    Tessék, pont annyi tudomány van benne (kijelentés), mint a fiktív (Gyurica: +1) Sam Carana „bizonyítékaiban”: Nem lesz 10 fok emelkedés 2026-ig.
    Sőt, ha Sam Carana fejével gondolkozok, lássuk csak, február óta a NASA-Gistemp szerint is 4 hónap alatt több mint 0,5 fokkal csökkent a hőmérséklet, az annyi mint 1,5 fok évente, az annyi mint 15 fok 2026-ra!
    Szóval, pont annyi esélye van Sam Carana jóslatának, mint annak, hogy 2026-ra 15 fokkal csökken a hőmérséklet. Vagyis: 0.
    Natalia Shakhovat többen cáfolták már, nincs metánkrízis és egyelőre nem is lesz.
    Szóval, ahogy Gmarko is írta, az egész egy VICC.
    Sam Caranaval már foglalkoztam egy bejegyzés erejéig, itt kapunk egy kis ízelítőt a módszereiről:
    http://klimahiszteria.blogspot.com/2016/07/veszmadarak-1-monopole.html

  37. 39 – gmarko:
    Talán annyit, hogy Sam Carana márciusban az éves CO2 növekedést 3,09 ppm-re adta meg, ami 2016 júniusra felment 4,01 ppm-re. Ezen azért el lehet gondolkodni.

  38. Egy film ajanlo erosebb idegzetueknek:
    Threads (kb mi tortenik a piros gombos esemeny utan lakossagi szinten)
    1984ben keszitette a BBC. Erdemes a vegen megfigyelni a kreditlistat, ami csupa Dr.-bol all.

  39. 47 +1 (szakmailag a legjobb film, sokkal jobb, mint a holywoodi 1983-as The Day After).

  40. Mszilárd!

    A bioszférának mennyire van képessége klímaszabályzó szerepre, egy egy légköri összetevő megváltozására, vagy melegedésre-hűlésre?

    Köszönettel előre is

  41. Es meg egy ajanlo:
    Halott ember levelei.
    Szinten a 80as evekbol am ezuttal orosz/szovjet kiadasban.

    Azert az elet szebb oldalat is lassuk -mig lehet es van mivel latni- 🙂

  42. 45

    Két kérdésem lenne.

    Te ugye vízügyes vagy, ha nem tekintsd tárgytalannak a kérdésemet: miért nem jelezted, hogy Gabcikovo megléte óta nem tud befagyni a Duna?! Mert ha az vagy, akkor már adhatod is be a „munkakönyved”.

    De, hogy on topic legyek. Neked az első hozzászólásomban szereplő adatok mondanak azért valamit?!

    400.000 éven keresztül ciklikusan max. 280ppm CO2 és 700ppb metán, most 411ppm CO2 és ~1.900ppb metán?! Vagy az, hogy a linkedben szereplő saját adataid alapján pontosan a permafroszt területen van melegebb, azaz olvadás és ezzel metán felszabadulás, vagy metán-hidrát destabilizálódás a melegebb tengervíz és a földrengések miatt?! A hawaii metán és CO2 mérési adatok is nyilván VICC.

    Aranyos vagy, kettőnk között van egy lényeges különbség, illetve kettő: ezerszer elmondtam én NEM VAGYOK KLÍMA SZAKÉRTŐ, de nukleáris hadviselés terén az vagyok. Te egyik sem. Én olyan körökben tevékenykedem, ahol te nem, s akiket te max. a tévében látsz.

  43. 49:
    A bioszférának jelentős a szerepe a klíma alakításában, ugyanis szervesen kapcsolódik a CO2 és CH4 elnyeléséhez és termeléséhez is.
    Ha elfogadjuk, hogy a klímát ezen gázok vezérlik (ami azért kérdéses – szerintem van szerepük, de nem ők a fővezérlők) akkor bioengineering megoldások szóba jöhetnek a klíma ember általi irányítására.
    Bioengineering alatt olyan ember által irányított biológiai folyamatokra gondolok, amelyek képesek az üvegházhatású gázokat megkötni, légkörből kivonni, illetve az albedó-hatás változásához hozzájárulni.
    Ilyen kísérletek vannak, nem tudom milyen eredménnyel, nem ástam magam ennél jobban bele a témába.
    De ahogy malleusorbis linkje is (linkeltem én is valamikor) bizonyítja, a tudománynak még fogalma sincs, hogy pontosan mi mennyivel járul hozzá a mérleghez, hiszen ha igaz amit a cikk állít, hogy véletlenül kiderült, hogy ezen baktériumok állítják elő az összes CO2 5-20 %-át, az azért elég gáz. Mármint az, hogy a CO2 forrás 20%-át eddig nem ismerték.

    Szóval a kérdésedre a válasz, hogy igen, a bioszféra jelentősen tudja/tudná befolyásolni ezen gázok szintjét, kérdés, hogy ezzel mekkora melegedést/hűlést lehetne elérni és mennyire tudná az ember kontroll alatt tartani a folyamatot.

    Szerintem Nyék tudna többet írni róla, ő tűnt úgy, hogy jobban témában van a biológiával.

  44. 52:
    – nem vagyok vízügyes
    – nukleáris hadviselés területén nem is vontam soha kétségbe a szakértelmed s emlékezhetnél régebbi hozzászólásoknál, hogy ki is fejeztem tiszteletem e témában való felkészültséged kapcsán.
    – lehet, hogy klíma területén is egy senki vagyok, de azért nálad jobban beleástam magam a témába és aggasztó, ha az olyan magas körökben, amelyekben vagy, Sam Carana a mérvadó klíma téren, mert akkor baszhatjuk! (meg úgy általában, ha azokban a magas körökben ez a szint)

  45. 54:
    Némi leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy Carana az egyik véglet, te pedig as másik véglet vagy. Nagy a valószínűsége annak, hogy egyik véglet se jön be. Bár a múlt arra tanít, hogy minden rosszabb lesz, mint az előrejelzés. De azért valamit hozzá kell tenni ehhez. Carana minden posztja végére odaírja, hogy a helyzet válságot, lépni kellene. Ha innen nézzük, akkor kiderül, hogy szándékosan írja a legrosszabb lehetőséget észretérítés végett.

  46. 55:
    Igen, mindig hozzáteszi hogy „The situation is dire and calls for comprehensive and effective action as described in the Climate Plan.” És íme a Climate Plan: http://arctic-news.blogspot.ro/p/climateplan.html
    Szerinted ezzel minden OK lenne és megállítható lenne a megfutás? Vagy Sam Carana is optimista?

    Nézegettem, miket jósolt 2012-ben a blogján. Többek között ez szerepelt benne:
    „The trend is for September ice to fall to zero by 2015. Thus we can expect one month without sea ice in 2015, with the possibility for this event in 2014 or even in 2013”.
    Vagyis 2012-ben azt mondta 2015 szeptemberre elolvad a sarki jég. De lehet már 2014-ben vagy akár 2013-ban. Előállt-e valami magyarázattal, hogy mi történt, miért nem valósultak meg e jóslatok? NEM, nyomja tovább ugyanazt a süket, tudománytalan (de tudományosnak tűnő) dumát. Meddig? Meddig van még hitele?
    Még-hogy én az egyik véglet vagyok! Nem találkoztál, még igazi szkeptikussal. Én nem vagyok szkeptikus (hiába aggatjátok rám ezt a jelzőt). Én csak azokra túlzásokra szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket a Sam Carana vendégposztokban magadévá teszel.

  47. 53. Mszilárd

    Bocsáss meg nem arra gondoltam, hogy az emberiség kezdjen bűvészkedni a bioszférával, mert amikor az ember belenyúl, abból rendszerint katasztrófa lesz. Szóval ettől mentsen Isten!

    A bioszféra természetes alkalmazkodására és kiegyenlítő szerepére gondoltam. Pl. magasabb széndioxid szint, növényzet jobban tenyészik, stb

  48. 55 Szóval a szerintünk „magasztos” cél érdekében megengedett az adatokkal való manipulálás is akár?

    Mi a véleményed az oktalan pánikkeltésről?

    Gyakran hirdeted itt a blogodon a tudomány korrektségét. A klímaváltozással kapcsolatban miért nem ragaszkodsz ezekhez az elvekhez?

  49. 55 Tibor bá,
    Olvasd el a 3. hozzászólást.
    Nagy a felelősséged. Főleg, hogy Gábornál fiatalabbak is olvassák a blogodat.


  50. 56:
    2012-ben elkövette azt a hatalmas hibát, hogy a 2012-es kiugró évet trendnek fogta fel. Ezt különben majd mindenki elköveti.

    58:
    Állandóan összekeveritek a szezont a fazonnal. Én nem azonosulok Caranával. Megírtam azt a feltételezésemet, hogy talán szándékosan túloz, hogy akciót csikarjon ki a felmelegedés ellen. — Ami Gábor megjegyzését illeti, egyetértek vele. Teljesen mindegy, hogy plusz 10 vagy plusz 6. Ha Gábor most 50 éves és megéri az én koromat, akkor igen kellemetlen lesz az élete, ha egyáltalán kibírja. Ha egyáltalán lesz még földi élet. Sir Martin Rees (brit királyi főcsillagász) már 20 éve megírta: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.” Gondolom neki jóval nagyobb a felelőssége, és megengedte magának ezt a kijelentést. Meg aztán, szerintem a hamis reménykeltés legalább akkora bűn.

  51. Ha 2026-ig +10°C emelkedés akkor józan ésszel azt mondhatjuk hogy kb. elérjük a felét 5 év múlva a fent vázoltaknak.Ha pedig elérjük a felét már akkor is vége .Nem mondom hogy nem lehetséges de nem hinném hogy 5 év alatt összeomlana(legfeljebb ha hirtelen megfut),de akkor itt már hónapról hónapra kellene változni a dolgoknak. 5 év az 60 hónap, egy hatvanas skálát nézve minden hónapban látni kellene a romlást globálisan.
    —–
    Itt Mo.-on a mi kis 90ekm2-ünkön az idei nyár átlagos volt.Ha lett volna mondjuk 7 hőhullám akkor mindenki másként értelmezné a posztot.Sőt egész hűvös volt,este szoktam motorozni és régen pólóba mentem sötétedéskor most meg fázok.Na de ez tudom nem jelent semmit. Érdekes hogy Európában sem lehetett idén hőhullámokról hallani.
    —–
    METÁN-megfutás beindulása
    Van olyan oldal ahol havi bontásban van a koncentráció? És ha igen az értékek miből jönnek? Hány mérési pont átlagából? Csak ott mérik a permafrosztnál a metánt vagy világszerte?

  52. 60:
    50% az nagyon könnyen védhető _becslés_, mert ugye vagy megérjük, vagy nem.

    Majd egyszer hivatkozhatnál Nostradamusra is.

    Egyre komolyabb érvekkel támasztod alá az igazad.

  53. 45:

    Ha megnézed, ehhez a poszthoz én szóltam hozzá először…
    Mellédurrantottál, viszont örülök, hogy hívó szavamra előkerültél. 🙂

    Azért lássuk be cáfolatnak kevés amit előadtál, az egy vélemény maximum.
    A posztban lévő 8 tétel mindegyike alapoz valamire, amiket nem érinted egy kivétellel.
    A posztod is csak arról szól, hogy egy kiragadott adattal teszed hiteltelenné az állítót.

    Arra volnék kíváncsi, hogy a 8 tétel közül te melyikből eredően mennyi melegedésre számítasz?
    Ezen kívül érdekelne, hogy milyen érvek mentén alakult ki az álláspontod.

    Valamint a negatív visszacsatolások is érdekesek, amik a melegedéssel szembe hatnak, amennyiben van ilyen.

  54. 64:

    Vegyük akkor pontonként:

    1: 1900-tól – 2016 februárjáig a már megvalósult átlagos hőmérséklet emelkedés 1,62 °C.
    – először is, február óta több mint 0,5-el csökkent, másrészt az addigi emelkedés is kevesebb (lásd eddigi posztjaimat)

    2: Az ipari forradalom kezdete óta 1900–ig megvalósult emelkedés 0,3 °C.
    – legyen

    3: 2026-ig az atmoszférában található széndioxid okozta hőmérséklet növekedés becsült értéke 0,5 °C.
    – a szerintem tulzó Gistemp szerint is az 1915-2015 közötti 100 évben a teljes melegedés 0,95 fok volt. Mennyi ebből a CO2?
    Ha mind (amire nincs bizonyíték), akkor is, az 0,095/évtized. Mitől gyorsulna ez több mint 5-szörössére?

    4: Az aerosolok árnyékoló hatásának megszűnéséből származó hőmérséklet emelkedés 2026-ig 2,5 °C. … az aerosolok árnyékoló hatásának a megszűnéséből kifolyólag.
    – ehhez én kérek bizonyítékot, nem a hatás létezésére, hanem arra, hogy ennyivel kevesebb aeroszol van/lesz a légkörben. India, Kína, fejlődő országok, most lendülnek bele csak igazán, Németo. mivel váltja ki az atomot?, mind megújulóval?
    Sam Carana is elismeri, hogy jelenleg is több az aeroszol a légkörben , mint 2010-ben volt. Mitől fog egy csapásra megszűnni, és ha 1850-2010 között, 160 év alatt ez 2,5 K csökkenést jelentett, szintén Sam szerint, akkor hogy jön ki neki a 2,5 C a következő 10 évre? – na itt van egy másik ordas túlzás!

    folyt. köv.

  55. 63:
    Az ilyen nívótlan, piszkálódó szöveget:
    „Majd egyszer hivatkozhatnál Nostradamusra is. Egyre komolyabb érvekkel támasztod alá az igazad.”
    Nagyon nem díjazom. Talán ügyelhetnél arra, hogy ne kelljen figyelmeztetni.

    65/4:
    „there now are a lot more aerosols than in 2010.” – Ha ez igaz, és ennek ellenére nőt a globális átlag, akkor a drasztikus csökkenés komoly melegedést okozhat.

  56. 5: A sarkvidéki albedo változástól származó hőmérséklet emelkedés 1,6 °C. – Az albedo változás oka a jég borította terület csökkenése, valamint a havas területek szennyeződése.

    – ehhez az a feltétel, hogy az északi jég teljesen eltűnjön, már most, plusz a déli se növekedjen, hanem jelentősen csökkenjen. A globális sarki jégnek NINCS csökkenő tendenciája! Az albedó-hatás létezik, de nem körvonalazódik, olyan drasztikus jégfelület csökkenés, hogy az 1,6 °C kijöjjön. – ez is hatalmas csúsztatás.

    6: A tengerfenékről felszabaduló metán okozta melegedés 1,1 °C. – Ennek oka Dr. Natalia Shakhova által jelzett 50 Gt metán felszabadulása.

    – feltételezett felszabadulása. Semmi bizonyíték, hogy meg is fog történni. Szándékomban van írni egy összefoglaló posztot a metánról, ismertetve a pro és kontra véleményeket.

    7: A melegedés következtében az atomszférába kerülő további vízpára okozta melegedés (visszacsatolás) 2,1 °C melegedést okoz. – Az atmoszférában található jelenlegi vízpára 7 százalékos emelkedése 1 °C hőmérséklet emelkedést okoz.

    – tehát Sam kb. 15%-os vízpára növekedéssel számol a köv. 10 évre. Mind a NOAA, mind más kutatások azt bizonyítják, hogy NEM emelkedik a vízpára: http://www.climate4you.com/GreenhouseGasses.htm#Atmospheric%20water%20vapor
    Mitől fog hirtelen 15%-al emelkedni, a következő 10 évben?

    8: További visszacsatolások 0,3 °C.
    – legyen, de hol vannak az esetleges negatív visszacsatolások?
    Ezekről is szeretnék írni, egy hosszabb posztot, csak türelem, mert a munkámból kifolyólag kb. a télig nagyon elfoglalt leszek, így nem tudom egyik napról a másikra előrántani.

    A megígért 2 poszttal majd jelentkezem: metán, negatív visszacsatolások.
    Addig is várom a többi 6 pontról (illetve a 4 -ről, mert az első 2 már megvalósult és ki is tárgyaltuk) a véleményeket, hogy miért is van Sam bácsinak mégis igaz velem szemben?

  57. 66:

    Ha a több aeroszol mellett nőtt a globális hőmérséklet, akkor nem lehet, hogy nem pontosan olyan az összefüggés, és a ráhatás mértéke, mint ahogy gondoltuk? Szerintem ez logikusabb, mint az, hogy tényként elkönyveljük a hatás mértékét, és ha nem az realizálódik, akkor azt mondjuk, hogy hú mi lesz itt, ha csökken?
    Szerintem az AGW elmélettel is ez a baj. Megrögzötten ragaszkodnak az elméletükhöz, és egyéb területen keresik a magyarázatokat arra, hogy miért kisebb a melegedés az előrejelzetteknél, fel sem merül bennük, hogy azokat kellene felülvizsgálni. Aztán csodálkoznak, hogy hiába módosítják a modelleket úgy, hogy jobban illeszkedjenek a múltra, mégsem jeleznek jól előre.

  58. 68 – vasgerinc:
    Nekem az a bajom veled, hogy azt hiszed a logika helyettesítheti (felülírhatja) a tárgyi ismereteket. Ez szül aztán ilyen mondatokat: „Szerintem az AGW elmélettel is ez a baj. Megrögzötten ragaszkodnak az elméletükhöz, és….” Ez után azt várod, hogy közülünk valaki megvédje a sok ezer klímakutatót, amiért ragaszkodnak az AGW elmélethez? Vicces!

  59. 69:

    Ha egyszer az elméletekre alapozott előrejelzések, és a valóság túl nagy mértékben különböznek, akkor vélhetően nem a valósággal van baj. Az aeroszolok 2010 óta mutatott változása és a globális hőmérséklet változása nem igazolja a köztük lévő összefüggések elméleti alapjait. Ha ez igaz, akkor felül kell vizsgálni az elméleti tudásunkat, szerintem.
    Persze lehet ragaszkodni is a rossz alapokhoz, és nyakatekert újabb elméletekkel magyarázkodni, de ez nagyon maradi magatartásra utal, ami a tudományban nem túl pozitív.
    Szóval bár a logika nem helyettesítheti a tárgyi ismereteket, azok felülvizsgálatára kellene sarkalljon.

  60. Egy kérdésem lenne mindenkihez…

    400.000 éven keresztül (de a Dome C és Vosztok antarktiszi mérő állomások adatai szerint 800.000 éven keresztül) a CO2 és CH4 koncentráció ciklikusan az alábbi tartományokban mozgott 10C fokos globális hőmérséklet ingadozásokat okozva:

    CO2: 180-280ppm
    CH4: 350-700ppb

    A 280ppm és a 700ppb +2C fokos melegedést eredményezett

    Most 2016-ban (globális értékek):

    CO2: 405ppm
    CH4: 1850ppb

    Úgy nagyjából teljesen önmagáért beszélnek ezek a számok, az egész vita qurvául nevetséges a fentiek tükrében.

    Amúgy, nem a globális helyzet a lényeg jelenleg, hanem, hogy a sarkkörön túli területeken túl meleg van, nem is kicsit, amiből az következik, hogy olvad a permafroszt (fagyott mocsár, rothadó növényzet stb.) és jön a metán, ami eddig fagyott állapotban kötve volt. Lokálisan nő a metán koncentráció, tovább emelve a hőmérsékletet, további metánt olvasztva fel. Dettó metán-hidrát az igencsak túl meleg északi-sarki tengervízben.

    Amúgy DE, mérnek extrém CH4 szintet, folyamatosan, például a tengerrengések megnövekedett száma miatt közel Grönlandhoz.

    Szóval a kérdés: a CO2 és CH4 értékek anno és ma, nem érzékelitek a gebaszt?

    (Az óceánok vízében tárolt hőről már nem is beszélve, vagy arról, hogy a CO2 1960-ban még csak 315ppm volt, most 405… mert anno 400.000 éven keresztül nem ilyen gyorsan emelkedett a CO2 szint és ezért sem a hőmérséklet, a metánról végkép nem beszélve, ami egyre meredekebb görbe szerint emelkedik, ráadásul nem is úgy, mint az emlegetett négyszáz ezer éves időszakban.)

  61. 71:

    Én nem (és tudtommal Szilárd sem) gondolom, hogy mint az őrült tolni kellene a levegőbe a CO2-t a többi szennyezővel együtt, tehát van gebasz, mert nem jó, hogy szennyezzük a levegőt, vagy úgy általában a környezetet.
    Viszont biztos, hogy „a 280ppm és a 700ppb +2C fokos melegedést eredményezett” kijelentés igaz? Biztos, hogy ezek okozták?

  62. 72:
    „Viszont biztos, hogy “a 280ppm és a 700ppb +2C fokos melegedést eredményezett” kijelentés igaz? Biztos, hogy ezek okozták?”

    Mi okozta szerinted? 🙂

  63. 65/3

    A co2 kb 50-200 évig van a légkörben, és az alatt fejti ki a hatását.
    Tehát ha van egy co2 kibocsátás akkor az a légkörben a hatását átlag 125 év alatt fejti ki.

    Az első 100 évben az év elején nagyon kevés co2-ről beszélünk, az iparosodás második felére lett a nagyobb mennyiség kibocsátva.
    Tehát az első 100 év nem hasonlítható lineárisan össze az utána következővel. Ez egy csúsztatás a részedről.

    Ebben az időszakban még csak kumulálódik a co2 a nulláról indulva, ezzel szemben az utána következőben már az induló alap a korábbi időszak maximuma és a növekedés üteme is jóval nagyobb.
    Ha ezt egy grafikonra fektetnénk akkor a co2 mennyiség-növekmény alatti területet vizsgálva kijöhet akár az 5-szörös szorzód is.

    Én így ezt az értéket még az általad adott viszonyítási alapokkal is megalapozottnak látom.

    ————————

    Örömömet fejezem ki, hogy leálltál velem vitázni.
    Ezúton is elnézésedet kérem ha bárhol bármivel megsértettelek a provokációmmal, mindösszesen annyi volt a célom, hogy érdemben vitázzunk.

  64. 65/5

    Az albedo hatáshoz nem kell a jégnek elolvadnia.

    Több tényező van ami módosítja az albedot.
    Egyik a jég beszennyeződése korommal, hamuval. Az utóbbi időben történt erdőtüzek nagy felületen bekormozták, szennyezték a felszínt így a jeget is. Ez akár még annál is rosszabb mintha nem lenne ott jég csak a tenger, mert a sötét felület a legjobb elnyelő.
    A másik a vizes felület, mert az szintén jobban nyeli meleget mint a szikrázó égfelület.

    Ha összehasonlítjuk az elmúlt 100 év átlagának görbéjét a jelenleg szokásossal, akkor a két görbe közötti különbség mutat egy területi különbséget, ami általában szeptember környékén a legjelentősebb de más időszakokban is érzékelhető mennyiség.
    Ezekben az időszakokban kimutathatóan kevesebb a jégfelület mint korábban és ezeknek az albedo változása is hatást jelent.

    A déli sark jege pont idén nem nagyobb felületű mint a szokásos átlag, de ezzel párhuzamosan az északi az eddigi minimum pályán halad.

  65. 65/6:

    A metán.
    Tényleg nagyon kíváncsi leszek a posztodra ebben a témában.

    A jövőnk által 71-ben feltett kérdés nagyon is idevág a 700ppb -> 1850 ppb változással kapcsolatban kérdezem, hogy azt vitatod?

    Ebből ami biztos hogy a permafroszt olvadás nélkül is elértük a 1750 ppb-t 2004-2005 környékén.
    Ha nem stagnál, vagy csökken a metán légköri mennyisége akkor az csak a permafrosztból illetve tengeri metán hidrátból származhat.
    Az antropogén metán kibocsátás stagnál, kis mértékben csökken párhuzamosan.

    Ez ki fog derülni, de nyugtalanító a folyamat, mivel 1850-től 2005-ig tízévi átlagban 67-tel nőtt a koncentráció 2005-től viszont erre a tízévre nézve ez az érték 100. Ami jelentős ütembeli növekedés.

  66. 74:
    „mindösszesen annyi volt a célom, hogy érdemben vitázzunk.”
    Nálam nem a provokáció, hanem az őszinte kérdések vezetnek eredményre, ha normális hangnemet ütsz meg a továbbiakban is, elvan felejtve minden.

    CO2:

    Őszintén kérdem, mennyi fok melegedést okozott a CO2 szint 1900-2000 között, mennyit azóta (2000-2016) és mennyit fog okozni 2016-2026 között? Nem várok azonnali választ, megpróbálok én is utánanézni, mit ír erről a szakirodalom. (nem a szkeptikus, hanem az ún. hivatalos)
    Mennyi az eddigi melegedésben a CO2 része és mennyi más tényezőknek? Hogyan lehetne ezt kiszámolni, ha még abban sem értünk egyet, illetve nem értenek egyet a tudósok sem, hogy pontosan mennyit is melegedett a Föld?
    Minden csak modell szinten létezik, közben a valóság járja a maga útját.

  67. 75: albedó

    Ha annyi szennyező anyag van a légkörben, ami lerakódva feketére festi a jeget, akkor az a levegőben aeroszolként viselkedik, tehát hűt.
    Igen a víz jobban nyeli a hőt, mint a jég, de egyúttal hamarabb le is adja, a jég hőszigetelőként működik és nem engedi távozni hőt a vízből, míg jég hiányában ez zavartalanul távozik a légkörbe/űrbe.
    Íme mindkét fenti példánál a negatív visszacsatolások is a pozitív mellett, ami árnyalja/csökkenti a hatást. Kérdés, hogy mennyivel? Erre kellenének komplex, átfogó tudományos kutatások.
    Igen az idén valóban kisebb a déli sarok jégkiterjedése, de a kilengések mellett a trend az világos: nem csökken.

  68. 72 & 73:
    Kábé fél évente, most már hatodszor linkelem be a CO2 „védelmében” a következő videót (nulla reagálás mellett): http://www.agu.org/meetings/fm09/lectures/lecture_videos/A23A.shtml Én arról nem tehetek, hogy egyesek nem értenek angolul. Tudtommal ezt az összefoglaló előadást még senki se próbálta cáfolni (angolul). Akkor miért nem lehet elfogadni? Aki nem ért angolul miért nem fogadja el annak az egyetértő véleményét, aki viszont ért? Miért kell újra és újra előállni azzal, hogy nem a CO2 (+ metán) oka a hirtelen ránk szakadt felmelegedésnek, amikor a hozzáértők körében totális az egyetértés? — Szép dolog az okoskodás Vasgerinc, alkalomadtán én is űzöm, de nem a nyilvánvaló bizonyítékok ellenében.

  69. 76: metán

    – nem vitatom az 1850-es szintet.
    – „A 280ppm és a 700ppb +2C fokos melegedést eredményezett” (Jövőnk)
    Pontos számítás a 2C? Semmi más nem hatott ezalatt a klímára, csak a CO2 és a metán?

    ” permafroszt olvadás nélkül is elértük a 1750 ppbt-”

    Téves, a permafroszt nem most kezdett olvadni (ahogy a gleccserek sem most kezdtek visszahúzódni). És a mostanában felfedezett metánhidrát kitörésekről is igazolták, hogy nem most jelentek meg, annak ellenére, hogy most szereztünk róla tudomást, azt szépen zajlott már jóval korábban is.

    „1850-től 2005-ig tízévi átlagban 67-tel nőtt a koncentráció 2005-től viszont erre a tízévre nézve ez az érték 100. ”

    Metán, Manua Loa, NOAA: ftp://aftp.cmdl.noaa.gov/data/trace_gases/ch4/flask/surface/ch4_mlo_surface-flask_1_ccgg_event.txt
    1983-tól mérnek értékeket, az 33 év, bontsuk fel ezt két szakaszra:
    1983 május: 1609
    1999 május: 1789
    2016 április: 1841

    első 16 év alatt: 180
    utolsó 17 év alatt: 52

    Gyorsuló növekedés???

    Jó, bontsuk fel 3, 11 éves szakaszra:
    1: 1983-1994,
    2: 1994-2005,
    3: 2005-2016
    1983: 1609
    1994: 1750
    2005: 1790
    2016: 1841

    Változások:
    1: 141
    2: 40
    3: 51

  70. 68

    „Ha a több aeroszol mellett nőtt a globális hőmérséklet, akkor nem lehet, hogy nem pontosan olyan az összefüggés, és a ráhatás mértéke, mint ahogy gondoltuk?”

    „… Stanhill és Cohen 2001-ben tették közzé azt az eredményüket, miszerint a Földön mért napsugárzás 0,23 és 0,32 százalék közötti ütemben csökkent évente, 1958 és 1992 között.”
    „… a jelenlegi, egyre részletesebb mérések azt is kimutatták, hogy a napsugárzásnak csak egy része nem jut el a Föld felszínére. A látható és az infravörös tartományba tartozó fény akad el „valahol”, …”
    „… a levegő szennyezettsége ad magyarázatot a jelenségre. A levegőbe került koromszemcsék, esetleg egyes kémiai anyagok, mint például a szulfátok, visszaverik a napfényt, illetve nagyobb és hosszabb ideig fennmaradó felhősödést okoznak.”

    Szerintem könnyen érthető és egyértelmű az aeroszolok hatása.

  71. 79

    „Igen az idén valóban kisebb a déli sarok jégkiterjedése, de a kilengések mellett a trend az világos: nem csökken.”

    Egyszer már beszéltünk róla, hogy nem következik az Antarktisz melegedéséből a tengeri jégterület csökkenése. Legalábbis egyelőre.

  72. Mint hozzá nem értő és a kimenetelt befolyásolni nem tudó, én annak hinnék, aki pl. 5 évvel ezelőtt a leginkább meg tudta jósolni a mai állapotot. Talán most sem téved. Van ilyen?

  73. 84 – Kakukk:
    Ez egy nagyon laikus hozzászólás. 5 évvel ezelőtt a mai állapot megjósolása nem klíma, hanem időjárás jóslat. Az időjárás össze-vissza ingadozása lehetetlenné teszi 5 év alatt megállapítani egy trendet. (Főleg) Ezért vannak a viták. Az adatok ismertek, amit mindenki úgy interpretál, ahogy hite diktálja. Persze a merészebbek az adatok helyességét is vitatja. Hát így!

  74. 84

    5 evvel ezelotti vilagvege joslatok nem ervenyesek, mert nem lehet elore josolni.

    De ha ma A Szakerto azt josolja, hogy 10 even belul a foldi atlaghomerseklet 10 fokot emelkedik, azt komolyan kell venni! Ha meg mered kerdojelezni, megnezheted magad!

    Ha nem fogadod el a termonukimuki kinyilatkoztatasat, hogy
    10 even belul M E G D O G L E SZ,
    akkor nem vagy hajlando elfogadni az igazsagot, es a tagadas szanalmas fazisaban vagy.

  75. 73:

    Akkor én is visszakérdezek. Szerinted csak a CO2 és a metán befoláyolja a klímát?

    80:

    Kár, hogy a műholdas mérési eredmények nem igazolják ezt az összefüggést ilyen módon.

  76. 83: Nyék
    „Egyszer már beszéltünk róla, hogy nem következik az Antarktisz melegedéséből a tengeri jégterület csökkenése. Legalábbis egyelőre.”

    Nem figyelsz, most a kontextus az ALBEDÓ.
    Nem azt bizonygattam (ahogy tévesen feltételezed), hogy növekszik a jég, tehát nincs melegedés.
    És az albedót nagyon nem érdekli, hogy Nyék szerint azért van több jég az Antarktisz körül, mert az melegedik, hanem ha több jég van, az az albedó-hatást gyengíti.

    De, ha már előkerült a téma, és ha helyes is az elmélet, miszerint -ha melegszik az Antarktisz, akkor első körben növekszik a tengeri jég-, fordítva nem feltétlenül igaz. Vagyis a növekvő jég még nem igazolja, hogy bingó! az Antarktisz melegszik.
    Nem melegszik (az alsó grafikont nézd):
    http://www.climate4you.com/images/MSU%20UAH%20ArcticAndAntarctic%20MonthlyTempSince1979%20With37monthRunningAverage.gif

    Megint kiderült, hogy a logika nem erősséged, és az is, hogy kontextusból kiragadva (szándékosan vagy figyelmetlenségből) próbálsz fogást találni rajtam.


  77. 87 – gmarko:
    Ez a cinikus megjegyzésed nem veszi figyelemeben a poszt megszövegezését.

    88 – vasgerinc:
    A klímát ezer dolog befolyásolja, de számottevően csak a CO2 és a metán. Erre linkeltem be ezt: http://www.agu.org/meetings/fm09/lectures/lecture_videos/A23A.shtml amit nem értesz meg, és elintézed egy hülye mondattal, lásd alant.

    Kár, hogy kételyed nem vagy képes pontosabban körülírni. Így, ez az odabiggyesztett mondat nem sokat ér. 🙁

  78. 90 – Tibor bá’: De figyelembe veszi, és reflektál az ellentmondást nem tűrő jövőbelátó kommentekre.

    A mondat, miszerint
    „Összességében 2026-ig 10,02 °C globális hőmérséklet emelkedés várható.”
    kétszer is szerepel, a cikk végén külön kiemelve. Meg még azt is írod, hogy az „optimista” becslések mindig alulbecsülnek, ezért a pesszimista becslés a valószínűbb.

    Szerintem 85 alatt meglehetős önellentmondásba kerültél. A poszt a globális átlaghőmérséklettel foglalkozik, és arra ad egy „becslést”. Már miért ne lehetne klímamodellekkel öt évre előre számítani globális átlaghőmérsékletet? Folyamatosan ezzel játszanak a kutatók.

    Kakukk kíváncsi, hogy hol talál olyan klímamodellezőt, akinek a modellje az elmúlt 5 év átlaghőmérsékleteit viszonylag jól közelítette. Nem válaszolsz neki, csak finoman lecseszed, hogy hülyeséget kérdez.

    Az mondjuk biztos, hogy nem Sam Carana az etalon modellező, aki szerint már nincs is jég az Arktiszon.

  79. 90:

    Nem gondolom, hogy a klímát csak a CO2 és a metán befolyásolná számottevően. Nyilván fontos szerepe kell legyen a Napnak, de a Föld tengelyváltozásának is nagy hatása van rá.
    Abban egyetértek, hogy ezer dolog befolyásolja, éppen ezért gondolom, hogy nem kellene mindent egy (két) lapra feltenni, főleg ha már tapasztaltuk, hogy az ez alapján készült modellek nem jeleznek jól előre.

  80. 91:
    Állandóan azt a hibát követitek el (tehát nem csak te), hogy összekevertek engem azzal, akinek asz anyagát lefordítom. Az első bekezdés vagyok én:
    Az alábbiakban bemutatom Sam Carana kalkulációját. Az úriemberről tudni kell, hogy az egyik legpesszimistább klímakutató. Ennek ellenére kalkulációja logikus. Még azt kell megjegyezni, hogy az optimistább véleményekről az idők folyamán sorra kiderültek, hogy a helyzetet alulértékelték. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Sam Caraná-nak igaza lesz.”
    Minden más szöveg Sam Caranától van. A 10,02 °C-t se én állítom (nem is adok sok esélyt rá, hogy bejön) Vagyis nem veszitek figyelemebe azt, amit írok.

    Ezért vállalom a felelősséget: „az optimistább véleményekről az idők folyamán sorra kiderültek, hogy a helyzetet alulértékelték.” Csak lapozd fel az IPCC jelentéseket. Pontosan ezt fogod tapasztalni.

    5 év előrejelzés: Abban nincs semmi nehézség, hogy múltbéli adatok alapján megállapíts egy trendet. De arra fogadni merek, ha bármelyik trendet meghosszabbítod 5 évre a jövőben. Az ötödik év egészen biztos nem fogja hozni a várt adatot. Nézz meg egy ide vonatkozó grafikont, hogyan ugrálnak az értékek évről évre. Az állításom megállja a helyét. Egyetlen modell se tudja megjósolni mi lesz 2021-ben. Legfeljebb véletlenül bejöhet. Vagyis ennek alapján nem lehet eldönteni melyik modell a legjobb.

    92:
    Persze a tengely, meg a Nap, meg….(10.000 évek alatt) De semmi más nem képes ilyen gyors változásra.

  81. 93:

    Azt írtad, hogy „A klímát ezer dolog befolyásolja, de számottevően csak a CO2 és a metán. „. Ebből nem derül ki, hogy te csak az elmúlt 165 év változásaira gondoltál, hanem általánosságban írod.
    De ennyi idő alatt is érződik például a napfolttevékenység.

  82. 93: Már ne haragudj Tibor bá’, de akkor mivel magyarázod a klímamodellek létjogosultságát, ha szerinted semmire sem jók?

    És ha ez így van, akkor miért kellene elfogadnunk Sam Carana jóslatait, vagy a te rémisztgetésedet a metán „megfutás”-ról?

  83. Megnyugtatok mindenkit, hogy ha be is következnek a fentiek, arra nekünk itt Magyarországon nincs befolyásunk, és nem is mi tehetünk róla. Az ilyen cikkek közlése teljesen felesleges a fentiek miatt, tehát akár figyelmen kívül is hagyható.
    Bárki bármelyik verzióban hihet, a bekövetkező eredményt nem tudja befolyásolni, csak elszenvedni.
    Néhány megnyugtató idézet:
    „Az élet csupán egy álom.”
    ” – Maga nem fél?
    – Nem. Miért az segít?”

  84. 97:
    A Nagy Korallzátony eseményei nem újak. Ez egy fokozat, ami nem sokat zavar. Ha csak ez lenne, vidáman túlélnénk. Azt viszont világosan jelzi, hogy nincs megállás.

  85. 89.

    A 79. hsz-edet az albedoval kezdted.

    Az első mondatodban reagálsz elfmage állítására, miszerint a szennyezőanyagok növelik az albedot, majd felhívod a figyelmet egy negatív visszacsatolásra, miszerint a még levegőben lévő korom, stb csökkentik a felszínt elérő sugárzást. Eltérsz az eredeti témától.
    Második mondatodban visszatérsz az albedohoz, pontosabban egy annak eredményeként fellépő negatív visszacsatoláshoz.
    Harmadik mondatodban felhívod a figyelmet az első kettőben tett megállapításodra, miszerint az albedo negatív visszacsatolásai csökkentik annak hatását.
    Negyedik, ötödik mondatodban sugallod, hogy ez a negatív visszacsatolás akár jelentős is lehet, de nem tudunk róla, vagy nem vesszük elég komolyan. . (Sajnálatodra csak csökkentik, nem szüntetik meg az albedo hatását, de mit lehet tudni, egy jó mérés, néhány grafikon … .)
    Hatodik mondatoddal az előző sugalmazás valóságalapját kívánod alátámasztani. Először egy kis engedmény: „az idén valóban kisebb a déli sarok jégkiterjedése”. Azután azonban jön a megfellebbezhetetlen, s a te ízlésed szerint való általános ítélet: (Ne vitatkozz, ne reménykedj!) „a kilengések mellett a trend az világos: nem csökken”!

    Vagyis albedo ide, albedo oda, a déli sark jege nem olvad, nem az ember okozza a klímaváltozást, a folyamat visszájára fog fordulni, Mszilárdnak van igaza!

    Erre jött az én 83. hsz-em, szerintem a legkevésbé sem sértő stílusban.

    Magadról a következőket állítod:

    A városi hőszigetek hatásai 33. hsz. Mszilárd:
    „… ellentmondásra még nem támadok. Szemtelen, alázó, kioktató stb. ellentmondásra, igen. …
    … ha olyan stílusom lenne, mint neked és elfmagenek (sokszor arra gondolok egy és ugyanaz a személy vagytok) akkor a földbe dorongoltalak volna, …”

    A városi hőszigetek hatásai 68. hsz. Mszilárd
    „… ha a stílusod helyénvaló, akkor válaszolok is …”

    Én a legutóbb elástam a csatabárdot. Te most a 89. hsz-eddel kikapartad.

    Azt írod: „Megint kiderült, hogy a logika nem erősséged”.

    Felhívnám szíves figyelmedet, hogy annak idején a déli sark jégolvadásával kapcsolatos vitánkban logikus gondolkodásom hatására voltál kénytelen meghátrálni. S ha kívánod, igen sok, hasonló lefolyású, hasonló kimenetelű példát tudok előrángatni az elmúlt hónapok vitáiból.

    Amennyiben a rám vonatkozó állításod („Megint kiderült, hogy a logika nem erősséged”) igaz, az a szomorú helyzet áll elő, hogy ha egy észérvekkel vívott csatában alulmaradsz, a te logikai gondolkodásod alulmúlja az én gyenge teljesítményemet.

    Sz@r ügy!

  86. 100:
    Az albedóról volt szó, akárhogy csűrőd csavarod.

    Miért sértődsz meg? Ha egyszer logikátlan valami, akkor logikátlan és kész.

    Melegszik az Antarktisz ==> Növekszik a tengeri jégkiterjedés

    Ezt elfogadom, mert helyes az az érv, hogy a szárazföldi olvadásból a tengerbe kerülő édesvíz könnyebben megfagy.
    Az albedós hozzászólásomban nem említettem se azt, hogy hűlne az Antarktisz, se azt hogy melegedne, azt mondtam, hogy több a jég. Ebből is látszik, hogy kizárólag az albedó kontextusában beszéltem erről.

    Növekszik a tengeri jégkiterjedés ==> Melegszik az Antarktisz, a CO2 okoz mindent

    Mivel én tagadom az Antarktisz melegedését és az emberi hatást ebben, és mivel téged pont ez borít ki (100. hsz: ott is erről beszélsz) abból következtettem, hogy a fenti állítással értesz egyet.
    És ezt tekintem én logikátlannak, mert ha igaz hogy A-ból következik B, egyáltalán nem igaz,hogy akkor B-ből is következik A.

    És azért írtam a „megint” szót, mert az UHI-s posztnál a 68. hsz-ben is kifejtettem hogy egy logikailag hibás kijelentéssel próbáltál cáfolni.

    „elástam a csatabárdot” – és erről értesítettél? vagy ha 100 undok hsz. után van egy, amely nem undok, akkor ez azt jelenti?

    „logikus gondolkodásom hatására voltál kénytelen meghátrálni.”

    – erre kérek idézeteket, mert ilyenre nem emlékszem, legutóbb is, amit leszóltál „marhaságnak”, arról is kiderült, hogy igaz.

    És te voltál az, aki keverte a jégkiterjedést a jégterülettel és így próbáltál cáfolni, akkor is teljesen logikátlanul:
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=15818#comment-161224 279. hsz.

    Szóval csatabárd ide vagy oda, továbbra is fenntartom, hogy görcsös cáfolataid legtöbb esetben nélkülöznek minden alapvető logikai szabályt.

  87. a legújabb jelentések szerint a melegedés még annál is gyorsabb mint amivel eddig számoltak..
    a legmelegebb első félév, és kinéz hogy 2016 lesz a legmelegebb év a mérések kezdete óta.

    Miközben ugyanakkorra az input. Ezek szerint több marad és abból több melegíti a légkört (kevesebbet kompenzálnak az óceánok)
    Lehet ezt tagadni, csűrni csavarni, csak mégis melegszünk.

    az hogy több a a hó vagy a jég kiterjedése nagyobb-e az Antarktiszon teljesen irreleváns részletkérdés.

  88. Június volt a tizennegyedik hónap egy huzamban, amikor rekordhőmérsékletet mértek a szárazföldek és az óceánok fölött
    – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO)

  89. – Csak az elmúlt pár nap hírei:

    – Megdőlt a keleti félteke melegrekordja (Irak, Bászra, 54 fok )
    – Ír meteorológus életében először lát 30 fokot
    – Kritikusan elvékonyult az ózonpajzs az ország felett, extrém erős lehet az UV sugárzás

    Én nem vagyok egy conteóhívő, de elég nyugtalanító hírek ezek, tényleg minden napra jut már valami.

  90. 106. Mszilárdnak erre is lesznek ötletei hogy ezzel együtt szó sincs semmi rendkívüliről… sőt amit látunk éppen a lehűlést igazolja. De az embernek végképp nincs felelőssége!

    Például rossz algoritmussal értékelik az adatokat és a hőmérő kalibrálási jegyzőkönyv nem volt szabályos… etc.

  91. Nem tartozik szorosan a témához, de kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy egy ház alá épülő pincét milyen paraméterekkel érdemes megépíteni, hogy némi biztonságot nyújtson egy esetleges sugárfertőzés esetén.

    És itt nem csak egy bomba utáni sugárzásra gondolok, hanem pl. sugárfertőzőtt területről érkező vihar/eső miattira is.

    Lehet, hogy egyébként nincs nagyon értelme a pince bunkeresítésének, mert inkább futni érdemes, mert úgy is élhetetlen lesz a terület, de azért agyalok rajta.

  92. 106. Lukács Róbert,

    Egészen pontosan 53,9 Celsius volt, de a valaha mért legmagasabb értéket (54 Celsius) is az idén mérték a Közel-Keleten.

    Értem én, hogy kell a mindennapos feszültség, de a rémüldözésen kívül mit fogsz tenni? Például nem fogod locsolni a kertedet (vízpazarlás), nem hűtöd az autódat (mert azzal fűtöd a környezetet) vagy nem eszel húst (angol tudósok szerint másfél tonna víz 1 t hús előállítása) – mert ez lenne a te felelősséged ugyebár. A helyzet az, hogy senki sem fog (tud) semmit se tenni, még ha minden nap egy tized fokkal nőne a hőmérséklet, akkor sem; sőt az emberek még jobban pazarolnának, csak hogy mentsék a bőrüket.

  93. 109:
    Természetesen igaz, hogy az egyén nem tud tenni semmit, de információ birtokában legalább elgondolkozhat. Azt javaslod, hogy mint a birkák menjünk szótlanul a vágóhídra? Ez kétségtelenül egy megoldás, de nagyon régen voltunk birkák, mára már emberekké váltunk. Tudni akarjuk a sorsunkat.

  94. 110.
    Az okos(kodó) birka is birka, ha úgy viselkedik, mint egy birka.

    Vagy netán a profit miatti környezeti ártalmak (a gyilkos dízelfüst, manipulált élelmiszerek, mindennapos tudatszennyezés, rémisztgetés okozta stressz és mindenféle agybajok) miatt évente a kórházba (értsd a halálba) masírozó tízezrek közül bárki is az asztalra csapott, hogy elég volt?
    Még a kérdés is nevetséges.

  95. 105

    Nagyot nevettem 🙂

    Másodállásban valószínűleg fogorvos lehetsz, mert ügyesen kihúztad a méregfogamat 🙂

  96. 113

    Az általad belinkelt wikipediás lista szerint a maximum hőmérsékletek 38 %-át 2000 előtt, 62 %-át 2000-ben, vagy azután, sőt, 48 %-át 2010-ben, vagy utána mérték.

    A minimum hőmérsékletek 89 %-át 2000 előtt, 11 %-át 2000-ben, vagy azután, 6 %-át 2010-ben, vagy utána mérték.

  97. Mérések. Cinikusan: Mióta mérünk, egyre közelebb jutunk a tömeges kipusztuláshoz. Hál Istennek! A természet védekezik az idióta kizsákmányoló vírus ellen, ami tönkre akarja tenni, és annyi esze sincs, hogy rájöjjön, minden gond belőle ered. És persze arra sem, hogy nélküle is lesznek csillagok, holdak, bolygók, és élhető bolygók is a világegyetemben.

  98. 109-re Teljesen igaz.110-re Igen elgondolkozhatunk, de nem mi határozzuk meg az élőhelyet, hanem az élőhelyhez alkalmazkodva KELL élünk. Na ezt felejtettük el az utóbbi ötven évben.

  99. 115. mindenesetre van egy ilyen adat is pl. a térségből:
    Israel 54.0 °C (129.2 °F) Tirat Zvi, 21 June 1942
    Mindezek mellett vannak akik ezt tartják a csúcsnak:
    Death Valley was 134 °F (56.7 °C) on July 10, 1913.

    Azt viszont én is állítom, hogy a GW csúcsrajár.
    ..nekem az is szar volt, hogy éjszaka több mint 90%-os volt a páratartalom és a mostani is hasonló lesz. Ilyenkor rosszul alszok.

    114. ezt majd Mszilárdnak kell feldolgoznia. Nála a megoldókulcs, hiszen szerinte csökken az üteme a melegedésnek.

  100. Valóban, nem hiteles az 58°C

    On 13 September 2012 the World Meteorological Organisation disqualified the record for the highest recorded temperature, exactly 90 years after it had been established at El Azizia, Libya, with a measurement of 58 C. The official highest recorded temperature is now 56.7 C (134 F), which was measured on 10 July 1913 at Greenland Ranch, Death Valley, California, USA.

  101. Elolvastam a fentieket, megnéztem a linkjeiteket, és bár nem értek a klímához de szerintem érdemes más szemszögből is átgondolni a jövőt a vitatkozás mellett attól függetlenül, hogy megfut-e vagy nem a klíma:
    Mivel bukunk nagyobbat? Ha felkészülünk egyéni/lokális/országos szinten vagy ha csak szarunk rá és élünk ahogy eddig?

    És pont ezért baj az a kis százalék ellenvélemény. Ugyanis elhiteti, hogy nincs egyetértés még bármi lehet a vége akkor meg mindenki kapaszkodik az utolsó szalmaszálba is mert az ember ilyen. Azaz, hogy „nincs itt nagy baj minden oké”.

    Tudom, hogy vannak rossz mérések és nem lehetünk biztosak abban, hogy klíma-gebasz lesz… de ha mégis megtörténik akkor már késő lesz bármit is effektíven tenni és sokkal nagyobb lesz a kár.

  102. 120.

    „És pont ezért baj az a kis százalék ellenvélemény. Ugyanis elhiteti, hogy nincs egyetértés még bármi lehet a vége akkor meg mindenki kapaszkodik az utolsó szalmaszálba is”

    Ha nagyon ‘felkészülsz’ az armageddonra, akkor ideig-óráig még kihúzhatod, de utána már neked is csak az imádkozás marad.
    Nem sokkal jobb addig élvezni az életet, ameddig lehet?

  103. „Téves, a permafroszt nem most kezdett olvadni (ahogy a gleccserek sem most kezdtek visszahúzódni). És a mostanában felfedezett metánhidrát kitörésekről is igazolták, hogy nem most jelentek meg, annak ellenére, hogy most szereztünk róla tudomást, azt szépen zajlott már jóval korábban is.”

    Erre csak azt tudom mondani, hogy eddig mintha vitattad volna hogy a permafroszt és a metánhidrát olvad.
    Akkor most összejöhet akár az 50Gt-s metánfelszabadulás vagy sem?

    Szépen eljátszol a számokkal egy általad kiválasztott önkényes időszakaszon.
    Amit én írtam az a 1850-2016 szakasz volt.
    Ha elfogadjuk, hogy 1850-ben 700ppb volt az induló érték akkor az 1983-ra nőtt 1609ppb-re?
    Ez viszont azt jelenti, hogy az 1850-1983 között 11-évre vetitve 75 a növekedés, 17 évre nézve pedig 116.
    így a számaid az enyémekkel együtt teljesen trend nélkülinek tűnnek.

    Egyetlen dologgal biztosan nem számolsz ebben a dologban, ami lényeges.
    A metán kiürülése a légkörből 8-12 év, ez azt jelenti hogy nem elég a kád vízszintjét vizsgálni ha a befolyó vízmennyiségre akarunk trendet nézni. Van egy lefolyónk is, ahol a 8-12 éves metán kimegy a kádból. A nagyobb mennyiségű metánból nagyobb mennyiség folyik ki.

    Tehát a befolyó mennyiségnek először ellensúlyozni kell a kifolyó mennyiséget és csak azt követően tud koncentrációt növelni.
    Ez esetünkben szerintem úgy alakul, hogy évente átlagosan a koncentráció 1/8-1/12 része tűnik el (számoljunk 1/10-zel). Ez régen 70ppb volt évente(!), szemben a mostanival ami 185 ppb évente (!!).

    Ha ezt a mért adatokra vetítjük akkor az átlag évi 5-10-15-20ppb növekedés értékekre vetítve a csökkenés ellensúlyozása évi 70-185ppb-t jelent.

    Ezek alapján a kibocsátás olyan mértékű, hogy azt már nem lehet a permafroszt-metánhidrát olvadás nélkül elképzelni, mivel az emberi metánkibocsátás stagnál vagy csökken.
    Permafroszt olvadás nélkül a légköri mennyiség trend csökkenő lenne már.

    Itt most személyesre veszem kicsit.
    Ez a bajom sokszor az adatbűvészkedéseddel, hogy kiragadott tényekre állítasz fel egy frappáns hipotézist.
    A veled vitatkozók (én is ide sorolom magam) egyike sem klímakutató, de jöjjünk rá ilyen szintű összefüggésekre hogy téged cáfolni tudjunk.
    Egyébként itt marad, hogy neked igazad van, és pár támogatód is kezdi ugyanezt a szkeptikus érvelést felvenni amivel szemben komoly munka érvelni.
    Egyébként élvezet veled vitázni, mert nagyon jó agytorna, csak a kifelé mutatott képe nagyon fals egy ilyen történetnek.

    „“A 280ppm és a 700ppb +2C fokos melegedést eredményezett” (Jövőnk)
    Pontos számítás a 2C? Semmi más nem hatott ezalatt a klímára, csak a CO2 és a metán?”

    Fentiek fényében válaszolom meg ezt a kérdésedet.

    Az emberi lét az ipari forradalom után hozott olyan szintű természetátalakítási következményeket ami komolyan beleszólt a klímába.
    Természetesen nem csak a CO2 és CH4 a kiváltó ok, ahogy az a cikkben is látható hogy kb 4-5-6 ok a közvetlen okozója a növekedésnek.
    Az állítás az, hogy az emberi tevékenység az ami a környezet változást okozta ami ilyen rövid távú klímaváltozást előidéz.
    Ennek jelentős része a visszacsatolásokon keresztül is érvényesülve a CO2 és CH4 kibocsátás.

    Ki lehet belőle mazsolázni valamit ami megcáfolható, de összességében én is várnám a viszontválaszt, hogy ha nem az emberi tevékenység a +2C oka, akkor mi az, és milyen arányban valamint milyen kutatás támasztja ezt alá.
    Értelemszerűen nem fogadható el hogy nem tudjuk, mivel ilyen szintű behatást azért fel tud deríteni az emberiség (megváltozó besugárzás pl mérhető).

  104. 121: Mvm9
    Valamiért az a hiedelem, hogy prepperkedés közben nem lehet élvezni az életet. Biztos vannak fanatikusok meg kattantak akik felmondtak a munkahelyen és nekiálltak rambo mód lövészárkot ásni 🙂 de egy normális prepper szerintem ugyanúgy élvezi az életet mintha szembecsukva figyelmen kívül hagyná a gebasz lehetőségét. Csak annyi a különbség, hogy adsz 10-20-x % esélyt arra hogy akár ellátási gondok is lehetnek és ezért ésszel döntesz a hétköznapi életben. Pl:
    – a 2 szobás panelból ha költözöl akkor nem 4 szobás panelra váltasz hanem veszel egy kertesházat.
    – ha van elköltendő pár millió Ft akkor nem egy csillogó új autót kell venni a kopott helyett hanem lehet napelembe, szigetelésbe is fektetni mert amíg buli van az 8-10% hozamot termel ha baj van akkor életet menthet.
    – a sok kínai vacak helyett megbízhatóbb vagy javítható HAZAI berendezést veszel.
    Nem kell armageddont vizionálni elég az utóbbi pár évből a hazai példákat megnézni: árvíz vagy hó miatt napokig üres boltok, vagy több napos áramszünet télen, stb.

    Sokan azt hiszik hogy vagyonokat kell rá költeni de bőven elég annyi amennyit egy átlagos dohányos bagóra költ (havi 10-15 ezer Ft). Ráadásul ez nem kidobott pénz, a tartós élelmiszer, aggregátor, stb nem úgy amortizálódik mint egy LED TV.

  105. Ehhez mit szóltok?: „Temperatures in Kuwait soared to a blistering 129 degrees Fahrenheit (55°C) last Thursday – a record for the eastern hemisphere and possibly the entire planet. The Daily Mail quoted weather historian Christopher Burt as saying that Thursday’s temperature was the hottest “ever reliably measured on Earth.”

  106. 123. freetoaster,

    Rendben, csak azt áruld el, hogy egy esetleges armageddon után mi értelme van rettegésben, állatként tengetni az életedet; és főleg folyamatosan ezen agyalni? Aki túlélni tervez egy atomháborút az szerintem nem százas.
    Sokra mész a kertes házaddal, ha az éhes hordák nem a városban fognak élelmet keresni, hanem a pont a te házadra (kertedre, állataidra, nődre stb.) pályázik 20-30 éhes ember… hacsak nem várat építesz, bástyákkal, ágyúkkal.

    124.
    Két napja még csak 54 Celsius volt a rekord, most már 55?
    Ebből is látszik, hogy globális felmelegedés van. 🙂

  107. 125:

    Önmagában az, hogy készülsz bizonyos dolgokra az nem feltétlenül jelenti azt hogy mindenáron mindent túl akarsz élni.

    Ha van élelmiszer és vízkészleted akkor később fogsz éhezni/szomjazni.
    Ha van tüzifád és kályhád akkor később fogsz fázni.
    Ha van gyógyszered akkor később fogsz valami nyavajában elpatkolni.
    stb.

    Ezek mind olyan készülődések, amik bizonyos fenyegetéstől védenek.

    Az élelem/víz akkor is hasznos, ha éppen elzárja a faludat/városodat a hó/áradás/migránshullám/földönkívüliek a többi településtől és ezért nem kapsz a boltban kaját/vizet.

    A tüzifa és kályha jó ha áramszünet van/elzárja az orosz a gázt/stb.

    Nem az atomháborúra készül valaki aki prepper, hanem az esetleges ellátási hiányokra készül az illető előre.
    Aki nem készül hanem a jelen fogyasztói társadalomban él az pedig meghökken, ha nincs valami ami addig megszokott volt.
    Ez még nem halálos max kellemetlen, de elképzelhető hogy lesz olyan amikor az is lesz.

    A prepper a saját készletei függvényében dönthet majd, hogy akar-e még 2 napot/hetet/hónapot élni. Akinek nincs készlete, az nem dönthet.
    Ennyi a különbség ha igazán nagy baj van.

  108. 126.

    „A prepper a saját készletei függvényében dönthet majd, hogy akar-e még 2 napot/hetet/hónapot élni.”

    Na… pont ez az, ami teljesen értelmetlen dolog.
    Ha át kell vészelni egy rövid időszakot, akkor talán igen; de miért jó nekem a konzerveimet számolgatnom még néhány hónapig, készülve a biztos éhenhalásra?
    Ép ésszel amúgy sem lehet kibírni, hogy az embernek nincs jövője.

  109. 127:

    Nem érted.

    Dönthet. Ha értelme nincs akkor úgy dönt.

    Más helyzetben ahol az a pár napi/heti/havi készlet azt a túlélést adja meg amivel van időd felépíteni az új életed. Ha akarod.

    Ha nincs akkor hiába akarod, mert nem fogod kibírni addig.

    Az a bajod hogy el sem tudod képzelni, hogy máshogy is lehet élni mint ahogy most élsz. így valóban értelmetlen bármire is készülnöd.

    Hogy értsd.
    A régi paraszti világban aki halmozott fel télre-tavaszra az eldönthette hogy a tél után akar-e élni tovább mert volt annyi készlete hogy nem halt éhen a következő betakarításig.
    Aki nem halmozott fel, az eleve halott volt már ősszel, vagy elment zsiványnak amíg fel nem kötötték vagy éhen halt.
    Ma ilyen nincs, mert hónapról hónapra kapod az éhbért amíg dolgozol.

  110. A történelem során elég gyakran voltak katasztrófák, amikor bizony azok éltek túl, akiknek voltak tartalékai.
    Az a hülye, aki teljesen biztonságban érzi magát, pont annyit költ, mint amennyi pénzt keres, nem tesz félre semmit sem, és minimális dolgoból sincs otthon egy kevés (pl. 1-2 kg liszt stb.).

    Aki készül a rosszra, az nem feltétlen gyogyós, hanem esetleg tanult a történelem órákon és/vagy van egy kis élettapasztalata.

  111. 128. elfmage,

    „a pár napi/heti/havi készlet azt a túlélést adja meg amivel van időd felépíteni az új életed. Ha akarod.”

    Atomháború, +10 fokos hőmegfutás, (ezek voltak az elmúlt napok posztjai), refugee-invázió vagy hasonló visszafordíthatatlan katasztrófa esetén a régi paraszti világról meg betakarításról álmodozni max. nosztalga, nem egyéb… az a hajó már elúszott.
    De tőlem érezheted úgy, hogy a te döntéseden múlik bármi is.

  112. 130:

    Szerintem te már meghoztad a döntésedet, csak azt nem tudom, hogy mit keresel itt?

    Ha és amennyiben lesz még emberiség akkor valahogy el kell jutni oda. Én spec baromi kíváncsi vagyok és szeretnék minél többet látni a folyamatból ami oda vezet.

    Mint Jövőnk írja az atomháború túlélhető, senki nem mondja hogy kellemes lesz de van esély. Erre játszik állítólag az elit.

    A +10 fok is élhető valahol, pl skandinávia, szibéria, alaszka, antarktisz, stb.

    Te már elfáradtál ezek elképzelésében is, (képletesen) várod a söröd, meg a meccset a tv előtt és ha ezek nincsenek akkor már vége is a világnak.

  113. 131. szvsz a +10 fok a trópusi övben lesz elviselhető ott is valami magasabb platón 1500-2000 m körül…(pl. egy nagyobb tepuin)

  114. 130:
    Megmondom miért nincs igazad.
    1) Az ember mindig is gondoskodott a jövőjéről, ez benne van az alaptermészetében. És amikor gondoskodott, akkor biztonságban érezte magát (nem mondtam, hogy biztonságban volt, de úgy érezte magát, és az egy jó érzés).
    2) Tegyük fel, kiderült, hogy felesleges volt a felkészülés. Ebben az esetben nem történik semmi. Tegyük fel, kiderült, hogy a felkészülés nagyon hasznos volt. Ebben az esetben te pofára esel, és vered a fejed a falba, és hiába jössz hozzám könyörögni néhány konzervért, meg fogom neked mutatni, miket irkáltál. 😀

  115. Jelenleg a felelőtlen emberi viselkedésnek köszönhetően tartunk ott ahol tartunk. Én nem látok a jelen fejlemények ismeretének tudatában semmiféle jövőről történő gondoskodást. Egyénileg meg nagyon kevesek vagyunk a túléléshez, de nyilván minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk.

  116. Többen folyamatosan a geddonos végletekben gondolkodnak és egy hadsereg ellen akarnak védekezni ami egyedül LEHETETLEN de még település szinten is komoly felkészülést kíván(na).
    Egy értelmes prepper nem a madmax szerű atommal letarolt armageddonra készül vagy arra hogy túléljen egy aszteroida becsapódást és a föld alatt éljen generációkat. Csak a mai szolgáltatások meg kényelem jelentős visszaesésére tesz lépéseket. Egyelőre ennyi elég ha nagy gebasz lesz az nem egy nap alatt fog lezajlani, utána meg ha nem lesz se munka se tévé akkor lesz idő tovább gondolni és fejleszteni a készülgetést, közösséget kialakítani.

    Ha lesz is atomháború az nem feltétlen jár a teljes bolygó letarolásával beszennyezésével. Ahogy Jövőnk is írta/linkelte korábban a mai kis töltetek után nem marad akkora radioaktivitás mint amit itt sokan vízionálnak. A vh-s posztokban Tiborbá is írta hogy a fronton kívül persze meg lehetett érezni sok helyen a háborút de gyakran ugyanúgy ment az élet mintha mi sem történt volna. Az emberek jártak munkába, boltba, gyerekek iskolába… Persze előfordult hogy üresek voltak a boltok, vagy akár szűkösebb időben ha pesten betévedt egy ló abból este vacsora lett de nem ez volt a jellemző a háborúban álló országok teljes területére.

    Azt sem tudjuk milyen lesz az időjárás a jövő héten, felesleges arról vitatkozni mikor és milyen lesz az összeomlás (ha lesz). Lehet csak lassú „lecsorgás” elszegényedés lesz ami 50-100 éven át tart folyamatosan romló viszonyokkal. Az is lehet, hogy a technika mindent megold még a klímát vagy az erőforrások és élelem hiányát is. De ahogy Tiborbá írta ha valaki felkészül és nincs para akkor maximum feleslegesen tett meg lépéseket. De ha mégis beüt kisebb vagy nagyobb baj akkor az élete múlt rajta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük