(1910) Hurrá, 60 év után felébredtek

Tibor bá’ online

 

~p001Az angol National Obesity Forum (amit a kövérek, diabetikusok figyelemmel kísérnek) közleményben nyilvánosságra hozta, hogy a zsírszegény és koleszterinmentes étrend veszélyes. Ehhez hozzátették, hogy a Public Health England (PHE), az angol egészségügyi minisztérium részlege összejátszik az élelmiszeriparral, és felkérték őket, hogy helyesbítsék táplálkozásajánlásukat.

A Fórum kifejtette, az emberek biztatása a zsírszegény ételt fogyasztására, katasztrofális következményekkel jár. Javasolták a „teljes értékű” ételekre történő visszaállást, mint például: hús, hal és tejtermékek, valamint nagy zsírtartalmú ételek. Álláspontjuk szerint a zsiradék nem hizlal.

A Fórum jelentése a tudományos körökben hatalmas feltűnést keltet, különösen az a kitétel, hogy a telített zsírsavak nem okoznak infarktust. Miközben a zsiradékban gazdag tejtermékek ténylegesen védik a szívet. Az olyan hirdetéseket, hogy „zsírszegény”, „koleszterinmentes”, minden körülmények között el kellene hagyni. A kettestípusú diabéteszben szenvedőknek zsírban gazdag étrendre kellene átállni.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

30 gondolat erről: „(1910) Hurrá, 60 év után felébredtek

  1. Igazság szerint erre egy átlag intelligenciával rendelkező cukorbetegnek már rá kellett volna jönnie magától is (sokan rá is jöttek). Eleve gyanús kell legyen, hogy ha a maga vércukor érelzáródásokat okoz a vékonyabb erekben, akkor lerakódás van a vastagabb erekben is. Emellett a zsír fogyasztása lassítja a szénhidrátok felszívódását, de aki zsírosan étkezik, arányában eleve kevesebb szénhidrátot visz be.
    Egyébként az orvosok is elismerik, hogy életmódváltással nem csak elkerülhető, de gyógyítható is a 2-es típusú diabétesz, sőt olvastam olyan ajánlást is, hogy a paleo étkezés javasolt 1-es és 2-es esetén is.

  2. Még szerencse, hogy (tudtomon kívül) eddig is egészségesen étkeztem 🙂 Egyébként néhány napja voltam a háziorvosomnál, ott is azt hallottam, jól teszem, hogy minden nap eszem szalonnát és/vagy zsírt. Úgy látszik, ő is követi az eseményeket (vagy eddig se hagyta magát félrevezetni)

  3. amikor itt megjelentem a ketogén étrendemmel, minden voltam, csak fehér ember nem.
    A konzervatív orvosi ellátás egyetlen egy cukorbeteget nem gyógyított meg, miközben a gyógyszerkassza egyik legnagyobb feneketlen bugyra.

    Ha elhagyod a CH bevitelt és a zsír:fehérje arányt is betartod. Eltűnik/megszűnik a cukorbetegség, ami tulajdonképpen nem is betegség, hanem a szarevés törvényszerű velejárója…

    a peleo sem rossz (sőt, még a Norbi Update is jobb mint a dietetikus ajánlás!) de a paleoban nincs napi CH maximum… de bármit is kezd valaki az étrendváltással, az csak LowCarb lehet…
    a nyugatias étrend betegít.
    Miközben a dietetikusok a cukorbetegeknek 170-250 g közötti CH-t írnak elő a hozzá való tengernyi gyógyszerrel. és teszik ezt büntetlenül.
    Az elmúlt 2000 évben nem sikerült kimutatni/találni a CH megvonásból következő betegséget. Ergo a szervezet nem hiányolja. (lásd még glükoneogenezis)
    A fentieket itt már unásig ismételtem.
    Tőkehúsok, állati zsiradékok, zöldségfélék (hentes+piac) oszt csókolom!

  4. 4:
    Fehér ember maradtál, mert amit írsz megfelel a valóságnak. Egyetlen egy probléma van vele, lehetetlen betartani. A fehérje OK, de nagy mennyiségű állati zsiradékot enni szénhidrát nélkül, na ehhez gyomor kell. Szó szerint. Hogy mindenki értse. reggelire 10 dkg vaj, csak úgy, csupaszon. Ebédre 10 dkg szalonna, csak úgy, csupaszon, vacsorára 20 dkg libamáj, csak úgy csupaszon. Ez kb. a napi kalória szükséglet. Próbálja ki, aki tudja!

  5. 4. Arany Sakál,
    Hús zsírral, illetve zsírt hússal enni ‘oszt csókolom’ sok ember gyomrának pont annyira abnormális, mint a cukros–péksüteményes–nassolós–zérókólás étrend. Például gyümölcsökben található flavonoidok, erjesztett tejtermékek, tojás a te étrendedbe már nem fér bele, szerintem meg szüksége van rá a szervezetnek.
    Ezzel együtt az eltúlzott szénhidrátbevitel csökkentésével teljesen egyetértek.

  6. 5. Tibor bá
    Egyáltalán nem ezt eszi az, aki ketogénezik. Nem zsírt eszik magában.
    Mondok példát.
    Sült tarja görög saláta
    Sült kolbász petrezselyempüré, savanyúság
    Sült csirke tejfölös uborkasaláta
    Indiai fűszeres csirke (tikka masala) karfiolrizs
    Rakott zöldség (brokkoli, karfiol, karalábé stb.) darált hússal, baconnal, sajttal, 20%-os tejföllel vagy tejszínnel
    Töltött tök, cukkini, karalábé vagy padlizsán rizs nélkül
    Sült hús tejszínes répa- vagy spenót- vagy tökfőzelékkel
    Tojáspörkölt, gombapörkölt, húspörkölt, vadas cukkinitésztával vagy karfiolrizzsel.
    Székelykáposzta
    stb.
    Délben mindig eszek levest is. Tészta és krumplimenteset.
    Ilyet eszek ebédre és vacsorára, jóllakom, reggelizni nem szoktam. Abból eszem, amit a családnak főzök, a köretem más, de mindig többet készítek, mert ők is kunyerálnak az enyémből.
    Sajnos a hüvelyesekre érzékeny vagyok, nem ehetek.
    Télen cékla, fehérrépa, sárgarépa, kerekrépa, káposzta, télire eltett gyalult tök, cukkini, patisszon, (másnak hüvelyesek is jöhetnek) különbözőképpen elkészítve jönnek a zsírban sütött húsokhoz köretként.
    Ez így naponta 70% zsír, 10% szénhidrát, 20% fehérje
    Napi max 30 g szénhidrát
    Kb. 1100-1200 Kcal/nap

  7. a tények makacs dolgok. ketózisban vagyok 2012 október vége-november eleje óta. amiket Tiborbá, meg Mvm9 ír, azok a félelmeik, nem a tapasztalataik.

    eszek én “szénhidrátot”, de azok emészthetetlen növényi rostok: leveles zöldségek, zeller, saláták, káposztafélék…
    Reggelente sem eszek meg 10 dkg vajat, igaz, hogy pl, van amikor a KV-ba teszek, a tejszín mellé (egy kis belga vaj…)
    Mindenki azzal mentegeti magát amivel akarja, az pl. hogy ma is ettem gyümölcsöt, meg tegnap is, a tojás az minden reggelim része, az tény.
    A nem tudás jobb mint a rosszul tudás. Szerintem.
    És még akár kemény sajt, vagy egy kis rokfort is belefér. A lényeg, hogy a ketózist ne szakítsuk meg inzulin szekrécióval.
    Nem bonyolult.
    Ha valaki beteg, gyorsan kitanulhatja. Addig mindenki leszarja amíg nem döbben rá, hogy a “szarevés” a krónikus betegségek előszobája.
    Az első 50 évben pont úgy ettem mint az “átlag”. Azóta meg nem. A laborok, a fizikai teljesítményeim, etc, igazolják. A többi mellébeszélés.
    Lehetetlen betartani? Ha reggel 10 dkg vaj, ebédre meg szalonna volna, estére meg libamáj, arra ráuntam volna. De mindhárom cucc frankó!
    ma speciel:
    reggel: kb 10 dkg sültszalonna, 2 db csiperke, 1 db 85g-os tojás.
    délben sült kacsacomb olajban pirított céklával és rose fröccs
    vacsi: kolozsvári szalonna, ementáli, paradicsom paprika, tejföl.

    napközben 1 db sárgabarack

    a meccs közben 2 x 0,5l Krusovice világos…

    Engem nem rémiszt. A vizeletben a ketontestek megléte tesztcsíkkal ellenőrizve. A napi rutin másfél óra országúti kerékpár elmaradt.

    “Ezzel együtt az eltúlzott szénhidrátbevitel csökkentésével teljesen egyetértek.”
    A napi 30-50 g feletti az a túlzás. Amihez hozzátevődik, hogy a fehérjék aminosavainak “fele”, glükoplasztikus, azaz glükóz lesz/lehet belőle, ezért tudunk meglenni stabil vércukorszinttel CH nélkül.

  8. Jó pár éve én is meguntam, hogy nem tudok mit kezdeni többletsúlyommal, hiába próbálok szerényen enni. Gyerekeim akkoriban fedezték fel az un. Atkins diétát, amiről csak annyit mondtak, hogy a szénhidrátokat kell kihagyni, egyébként lehet húsz hússal enni, az sem baj ha zsíros.
    Viszont igaza van Tibor bá’-nak, mindezt lenyomni pékáru nélkül elég keserves, főleg annak aki így nőtt fel.
    Én is megpróbáltam, a kenyérféléket próbáltam mindenféle módon helyettesíteni salátákkal, savanyú káposztával, párolt zöldségekkel. Persze nem voltam bigott, az üzemi konyhán megettem a rántással készült ételeket és a panírozott dolgokat is, csupán a körítésből nem kértem, elmaradt a kenyér, krumpli, rizs, tészta. Persze borzasztóan hiányoztak, a helyettesítők nem értek fel velük.
    Viszont az eredmény megvolt, egy év alatt 13 kiló leszivárgott rólam szép lassan, egyenletesen.
    De aztán óvatosan visszatértem egy kissé a pékárukra is, nem bírtam a teljes megvonást. Ma mondjuk étkezésenként megeszek egy fél korpás kiflit is, vagy egy fél szeret teljes kiőrlésű kenyeret. Persze egyből visszajött néhány kiló, de nem vészes.
    Egy a gond. Egyrészről megy a propaganda, hogy mennyire egészségtelen a hús, meg hogy hústermelés nélkül mennyivel több élelmiszer jutna az emberiségnek, másrészről meg úgy akarunk lefogyni, hogy csupa állati terméket eszünk.
    Ez kicsit tudathasadásos állapot. 🙂

  9. 7:
    Ugyanezeket eszem én is:
    Sült tarja görög saláta
    Sült kolbász petrezselyempüré, savanyúság
    Sült csirke tejfölös uborkasaláta
    Rakott zöldség (brokkoli, karfiol, karalábé stb.) darált hússal, baconnal, sajttal, 20%-os tejföllel vagy tejszínnel.
    Reggel a cukrom 4,8 – napközben 5,0 mmol/L, de hol itt a 70 % zsír?

  10. 10. ez a lényeg: “Reggel a cukrom 4,8 – napközben 5,0 mmol/L!”

    ha ezt valaki tartja folyamatosan, esélye sem volna az elhízásra, és a civilizációs krónikus betegségekre sem.
    nem a 70% zsír az elsődleges, hanem hogy a CH szint olyan alacsony legyen hogy inzulin választ ne okozzon (30-50g/nap alatt), és a zsír több legyen mint a fehérje.

  11. 11:
    Én nem vagyok, és sose voltam elhízva. A testtömegindexem 23.

  12. Én eszem szénhidrátot is rendesen (saccra kb. 50 %-nyi energiát azzal viszek be) mégse hízok el, a vércukrom, koleszterinem, miegymás rendben van (pár évre az 50-től, BMI 21,2)

  13. 11:

    Ez így nem teljesen pontos, ugyanis ha reggel mérek egy ötös cukrot, majd reggelire beverek egy szelet cukros kenyeret szőlőcukorral meg kólával, simán lesz délre ötös cukrom ismét (sőt ilyenkor legtöbbször alacsonyra is leesik), csak közben volt ezer is.
    A mondandód viszont jó, ha jellemzően 6 alatt tartja az ember a cukrát, akkor nagyon sokat tett az egészségéért. De azért nem olyan könnyű ez, én például a bolti üdítő helyett házi szörpöt iszom, de az is felveszi a cukrot (az oldott fruktóz gyorsan szívódik fel), vagy ha valaki megeszik egy közepes fürt szőlőt, azonnal az egekbe megy a cukra.

    14:

    Biztos hogy van ebben genetika is, mert én is nem egy embert ismerek, aki érkezésenként majdnem egy fél kenyeret megeszik, és tolja hozzá az üdítőt, mégsem hízik el. Mondjuk ettől függetlenül szerintem neki is egészségtelen ez.

  14. 8.
    Ha tojás, tejtermék és néhány biogyümölcs (grapefruit, citrom, sötét erdei bogyók) belefér az étrendbe, akkor teljesen elfogadható. A legfontosabb lenne lemondani az olyan durva szénhidrátbombákról, mint pl. cukrász- és péksütemények, mákostészta, palacsinta, lángos és mindenfajta csokoládé–cukor és a fekérkenyér-majszolás. A visszafogott kenyérfogyasztást nem lehet teljesen kihagyni a táplálkozásból, csak a cimkét érdemes elolvasni (a normális kenyér 5-6 összetevőből áll).

  15. “(a normális kenyér 5-6 összetevőből áll).”

    Só, liszt, víz, élesztő, mi a többi?

  16. 12. Tibor bá’ Says
    stabil vércukorszintel, fizikai aktivitással nem könnyű elhízni, ahhoz kell valami hormonális zavar, is. A kövérség, elhízás a legfontosabb tünete a kezdődő cukorbetegségnek.

    15. “az oldott fruktóz gyorsan szívódik fel” és nem okoz vércukorszint változást, ezért az agyatlanok cukorbetegeknek javasolják. Azonnal felszívódik a májban, majd mint glükóz kerül a véráramba, nem szarik a kútba, csak a kávájára

    16. a helyes táplálkozás csak Lowcarb lehet. A terápiás táplálkozás 30 g Ch alatti és zsír>fehérje aránnyal. a tejtermékek kompromisszumosak.
    Mivel teljesen egészségesként követem, nekem belefér a tejszín/sajt de egy terápiában már ez sem.
    A “visszafogott kenyérfogyasztást” a legfontosabb elhagyni, azzal lép az ember legtöbbet egyszerre.
    a gabonafélék és a tej, ez az amit az emberek nem “akarnak” belátni. Mire belátják addigra meg már késő.

    itt ajánlja pl, a cukorbetegeknek a fruktózt: http://cukorbetegek.hupont.hu/12/mit-kell-meg-figyelembe-venni

  17. 10. Tibor bá
    Ezek szerint te közel ketogén módon eszel.
    A zsír a húsban, szalonnában van, meg a salátaolajban, tejfölben, tejszínben és a köret alá tett zsírban, vajban. Nem az elfogyasztott étel tömegének 70%-a kell legyen zsír, hanem az elfogyasztott étel KALÓRIATARTALMÁNAK 70%-a legyen zsír. Mivel a zsír magas kalóriatartalmú (kb. 800kcal/100g) a zöldség viszont nagyon alacsony (20-70 kcal/100g), ezért pl. a bő vajon pirított brokkoli kalóriatartalmának 70%-80%-a lehet zsír, de te mégsem tömény zsírt eszel, hanem egy ízletes zöldségköretet.
    Én mindennap vezetem a kaloriabazis.hu oldalon, amit ettem, és ott szépen látszik, hol a zsír, és milyen arányú.

  18. 20 wiselady

    Mióta eszel így, és mi volt a motivációd?

  19. 9 Hubab “Egy a gond. Egyrészről megy a propaganda, hogy mennyire egészségtelen a hús, meg hogy hústermelés nélkül mennyivel több élelmiszer jutna az emberiségnek, másrészről meg úgy akarunk lefogyni, hogy csupa állati terméket eszünk.”

    Tiborbá

    megérne itt egy posztot az a ne együnk húst mert akkor több jutna az emberiségnek.
    Ez hazug propaganda!

    Ugyanis, a jelenlegi pl, hazai élelmiszerelőállítás 100 cal fosszilis energia inputból lesz 10 cal (!!) energia output! ez a pazarlás.
    A mezőgazdaság gépigénye eléri a bányászatét.
    lásd: gépek vonóerőigénye, talajművelés szállítás, műtrágya gyártás, kijuttatás, egyéb gépek géprendszerek, nagyüzemi állattartás, szárítás, takarmány előállítás…

    ha kiszámolnátok, hogy pl itthon az elméleti 10 millió ember napi energiaigénye mennyi marha hús és disznó hússal elégíthető ki, és ezt extenzív tartással hány ha-on lehet előállítani akkor akkor akár kijöhetne hogy mi volna ennek a társadalmi megtakarítása és mennyit spórolnák a gyógyszerkasszán és az egészségügyön. miközben nem volna talajpusztulás, erózió és egyéb környezetszennyezés…

    én ma vajon sült padlizsánnal fogom letolni mindjárt ez egyik tegnapról függőben maradt kacsacombot (ami persze sajnos nem tanyasi), igaz nem is parázok. Orvost akkor látok amikor a jogosítványt kell hosszabbítani.

  20. 22:
    És szerinted ennek a vajon sült padlizsánnak és kacsacombnak hány százaléka zsiradék?

    Én ma ettem:
    Reggeli egy 3,6 grammos, teljes kiőrlésű szelet kenyér vastagon megvajazva + 125 g Comamber sajt csupaszon.
    Ebédre: kb 1/3 sült csirke + 1 nagyméretű paradicsom + 4 gramm csoki, amiben cukor helyett eritrit van.
    Vacsora: 20 dkg kolbász csupaszon + 10 szem cseresznye + egy marék ribizli.
    Teába, italba steviát teszek.

  21. 23 Tibor bá’
    Mit akar jelenteni ez a 3,6 g-os kenyér? Nem értek hozzá, mi itt a 3,6 (vagy 13,6) gramm? Nem a szelet tömege, az biztos.!? 🙂

  22. 24:
    Vékony, szeletelt kenyér 3,6 gramm szénhidráttal (a csomagoláson található táblázat szerint)

  23. 21.
    Én hirtelen híztam sokat, nem zabálás miatt, mindig normál súlyú voltam. Így fogyás miatt kezdtem, azért van a kalóriám is korlátozva. Nem csinálom olyan rég, mint te. 4 hónapja. Ezalatt 10 kg-ot fogytam.
    Még 10-et kell. Ha sikerül, akkor is megtartom ezt az étkezést, csak emelem a kalóriát súlytartásra.
    Többféle low carb diétát próbáltam, nagyon kevés eredménnyel. Egyedül ez vált be, max 30g CH, max 1200 kcal és ketogén arányok. Ezzel viszont stagnálás nélkül egyenletesen fogyok, jókat eszem, jóllakom, és a családdal együtt tudok étkezni. Fiam férjem eszik pl. sültkrumplit is, én azt kihagyom. Édességet, krumplit, gabonát, rizst egyáltalán nem eszek. Sütök sütit a fiúknak, de nem bűnözök belőle, nincs inzuliningadozásom, nem kívánom. Édesítőt csak a kávémba teszek.

  24. 26. a 10 kg nagyon klassz, akkor jól csinálod. Elég akkor elkezdened mozogni ha közel a cél súlyod. Nem a mozgástól lehet fogyni, de a napi mozgás élethosszabbító lesz.
    A feleségem, “light” verzióban követ (nincs ketózisban) de nagyon komolyan átalakult (fiatalodott) a teste.
    a hitetleneknek: nem 0-ás és epe-műtött, de gond nélkül eszi velem a tepertőt, lila hagymával vagy étcsokival.. akár frissen is.

  25. 22 nekem már nem kell számolgatnom, de a padlizsán szinte csak zsírt jelent…nagyon erősen tudja felvenni…

    papírforma szerint: a kacsa: FEHÉRJE 19 g SZÉNHIDRÁT 0.4 g ZSÍR 12 g
    de szaft és a bőre miatt tuti több volt mint ez az “elméleti”…

  26. 27. wiselady

    a nagy zellert vágd vékonyra mint a ceruza vagy vékonyabbra, és süsd ki mint a szalmakrumplit (oliva + vaj kombóban) ez tökéletesen helyettesíti a krumplit és alacsony a ch tartalma!
    a KV-ba ne édesítőt tegyél, hanem tejszínt (pl habtejszínt ami 30% zsír), vagy estleg vajat, vés vagy kókuszzsírt.
    ha megkívánod akkor az étcsoki (75% felett) tök egészséges.
    a testsúlycsökkenés, ha grafikusan ábrázolod, akkor lassulni fog, és rásimul a görbe az ideális testsúlyodra. nem fogod (nem tudod!) magad túlfogyni.

  27. 28:
    Ezt csak azzal tudod megetetni, aki nem próbálkozott vele. A kacsa combból kisül a zsír. Csak akkor számolhatsz így, ha a tepsiből kiiszol egy deci zsírt.
    A 170 g CH pedig tapasztalat szerint az a minimum, ami mellett a szervezet nem nyúl saját izmainak a lebontásához. Amikor én elkezdtem a CH mentes diétát (és elég szigorúan csináltam ) “percek alatt” elvesztettem 3 kg izmot. Szóval nekem dumálhatsz a “hivatalos” cikizésével.

    29:
    A tejszínben nem csak zsír van, hanem laktóz is, ami kurva gyorsan átalakul glükózzá – csak úgy megjegyeztem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .