(1856) Hegyalja út

Tibor bá’ online

 

~p001Volt idő, amikor én is elhittem, hogy a magyar nők a legszebbek a világon, hogy szabadságszerető nép vagyunk, hogy a Balaton Európa legszebb tava, hogy a magyar konyhának nincs párja a világon, hogy az aranycsapat… na igen, két emberöltővel ezelőtt. stb. A valóság az, hogy egyetlen magyar rekordról tudok, nincs még egy ilyen szolganép a világon, aminek egyetlen egy aspektusával szeretnék most foglalkozni.

Felreppent a hír, hogy a Hegyalja utat, a leendő névadó halála után mindössze öt évvel, átkeresztelik Mádl Ferenc útra. Miért? Ki volt ez a Mádl Ferenc? A Magyar Köztársaság egyik jelentéktelen minisztere, majd elnöke, amikből van néhány száz, ha nem ezer. Miközben a Hegyalja út generációkon át megtartotta nevét.

Nálunk egyedül a politikai seggnyalásnak van igazán hagyománya. A Berlini teret átkeresztelték Marx térre, majd Nyugati térre. Az Andrássy útból Sztálin út lett, majd Magyar Ifjúság útja, illetve Népköztársaság útja, végül vissza Andrássy út. Gyerekkorom Tisza Kálmán teréből Köztársaság tér lett, de ez se lehetett elég jó, mert néhány éve megkapta a II. János Pál tér kissé nevetséges elnevezést.

Persze ez a seggnyalásos szolgalelkűség nem új keletű. A Weissenburger Strasse a magyarosodást követően 1874-től Fehérvári út lett. A Fehérterror után, 1920-ban menten Horthy Miklósra változtatták a nevét, ami nagyon is indokoltan 1945-től Bartók Béla út lett.

Összehasonlításként a londoni Bond Street, és az Oxford Street nevüket 1720-ban kapták, úgy 300 éve, és mind a mai napig nem találtak okot arra, hogy megváltoztassák. Ezzel szemben nálunk a politika alig várta, hogy Mádl Ferencről nevezzenek el, egy patinás, jóhangzású Hegyalja utat. Miért?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

39 gondolat erről: „(1856) Hegyalja út

  1. Kedves Tibor bá’.
    Nézd meg a rakpartjaink neveit ( többségét ), keresd meg az összefüggést és a megfejtés jutalmaként eltöltheted a Húsvét hétfőt szeretteid körében. 🙂

  2. A közterületek elnevezése a hagyományok, a gyökerek része. Ha az ott lakók nem fogadják el, akkor miért változna meg a Hegyalja út neve… nem lehet minden utcanév tábla mellé egy rendőrt állítani. Jó lenne tudni, hogy ki volt az ötletgazda.

    Csak én érzem úgy hogy mindig kell egy ‘ügyet’ csinálni, ami eltereli a figyelmet sokkal fontosabb kérdésekről?

    1. Attila HUN,

    Szerinted mi az ‘összefüggés’?

  3. Valakik jól megélnek a közterületi táblák gyártásából, újraírásából

  4. 3:
    Nem ezen az egy utcán fognak meggazdagodni.
    Ha van egy rendelet, hogy minden utcatáblának így és úgy kell kinéznie akkor lesz jó biznisz…

  5. A moderáció szerint nem a Göncz Árpád tér ellensúlya lesz?

  6. Ha a közterületnevek körüli nevetséges fontoskodás a “szolgalelkűségünk” legnagyobb bizonyítéka, ha ez a legnagyobb problémánk, akkor megnyugodtam.

  7. 5:
    Nem a szolgalelkűség a problémának, hanem a következményei. Ezt nem észrevenni, és anonim verni féltéglával a mellett, nagyfokú balgaság.

  8. 6: A szolgalelkűség szerintem is nagy probléma, de az, hogy Mádl-ról neveznek el egy utcát, szerinted miért szolgalelkűség? A magyar állam a saját seggét nyalogatja, a saját fontosságát próbálja bizonygatni nevetséges és felesleges gesztusokkal, ez világos, de ez mért szolgalelkűség? Kit képvisel Mádl, akinél a Főváros ezzel akar bevágódni?

    Én akkor már sokkal inkább tartom problémának, hogy az orrunk előtt lopják szét az ország földjét, és azon túl, hogy szörnyülködünk a híreket olvasva, nem teszünk semmit. Persze mit is tehetnénk?

  9. A “szolgalelkűség” mint jelző a névváltoztatás tekintetében valóban elgondolkodtató, de szerintem még inkább, hogy ezt csupán a Mádl Ferenc nevére változtatandó útról kifogásolod, a Göncz Árpád nevére változtatandót nem tartod annak?

  10. 9:
    Göncz Árpád némileg jobban jeleskedett mint köztársasági elnök, de nem ez a lényeg. Mádl Ferencnél se kifogásoltam volna, ha nem egy patinás, nagy forgalmú, budai útról lenne szó. Ezzel Mádl Ferencet Kossuthtal, Rákóczival hozzák egy szintre.

    10:
    Valóban nagyobb probléma, de akkor semmi másról nem lehet írni?

  11. A Patkány Árpibácsi valóban jeleskedett, kiérdemelte, hogy a XIII. kerületben “városrész” kapja a nevét, hiszen elovasás nélkül minden szadesz javasolta törvényt aláírt, szadesz alapító tag lévén, a múltját meg jobb lesz nem is bolygatni…

  12. 9.

    A Göncz Árpád városközpont sem jobb, mint a Horthy Miklós tér (Móricz Zsigmond körtér), vagy a Sztalin súgárút (Andrássy út).

    Ha egy hősről, vagy egy hazafiról neveznek el egy közterületet, azt megértem, de ezek nem voltak hősök. Sőt, inkább elárulták az országot, mintsem áldozatot hoztak volna érte.

    ——————

    Bezzeg Németországban az elszemtelenedett négerek az afrikai felfedezőkről elnevezett utcanevek betiltását követelik… merthogy ettől érzik magukat elnyomva.
    El kell hinnünk, hogy ezt maguk találták ki?

    http://meteon.org/2016/03/30/a-nemet-afrika-felfedezokrol-elnevezett-utcanevek-megvaltoztatasat-kovetelik-a-bevandorlok-berlinben/

  13. 13.
    Én beleegyeznék, amennyiben mondanának híres afrikai felfedezőket, akiknek a nevére át lehetne nevezni ezeket az utcákat 🙂

  14. 13: Ezek a zavargások nagyon jó okok lehetnének arra, hogy a zavargókat villámgyorsan hazareptessék a P-ba, ahonnan jöttek. Ott aztán hőzönghetnek, hogy milyen utcaneveket akarnak.

  15. 13-ban csak arra akartam utalni, hogy ezeket gyakran balos aktivisták okosítják ki, akik már ismerik az európai jóléti társalom gyenge pontjait. Kizárt dolognak tartom, hogy valaki menekültként egyből elkezdjen hőzöngeni, és követelőzni; egyszerűen nem életszerű… hacsak nem pontosan a felfordulás előidézése, és a befogadó ország gyengítése a cél.

    Az már mellékes, hogy a segítő kezet néha leharapják:

    http://www.titkolthirek.hu/sajat-otthonaban-verte-agyon-az-ot-befogado-professzort-egy-afgan-migrans/

  16. 13. Elég sebesen eltereltétek a témát a hazai átnevezésekről. Mert Horthy nem volt elég “nemzeti hős”, amikor megmenekített annyi zsidót, amennyit lehetősége nyílt? Az unokáik másként tanulták, így nem emlékezhetnek, de nem véletlenül nem járta meg Nürnberget és valahol spanyolhonban ment el, vagy küldték… Esetleg Móricz Zsigmond is náci volt? Mert Sztalin atyuskáról méltón nevezték vissza az Andrássy utat. De szóljatok, ha valamiben tévednék… Esetleg elgondokodtató adalékként szíves fegyelmetekbe ajánlanám: http://888.hu/article-goncz-arpadrol-varosreszt-neveznek-el-angyalfoldon

  17. 17: Jóérzésű ember nem hivatkozik a 888.hu-ra. 😀
    Különben Horthy az antant bábja volt, csaxólok. 😉

  18. 17:
    OK, akkor szólok. Horthy nem csinált mást, csak amit minden vezető, hogy saját érdeke fontosabb volt neki, mint az ország érdeke. Nem kellett volna belépnie a háborúba, és sokkal korábban kellett volna kiugrania. Ez esetben Erdélyt visszaadta volna Sztálin, de ugye a románok (akik nem szlávok) kiugrottak augusztus 23-án mi meg október közepén tettünk egy ügyetlen próbálkozást.

  19. 18.
    Tele jóérzésekkel – szerinted a titkolthirek.hu, vagy a meteon.org, esetleg az index.hu hitelesebb, mert azok esetében nem tettél megjegyzést! Mert szerinted a “politikusok” valamennyien nem kozvetítő bábok? A tények makacs dolgok s hiába terelgetjük őket, ugyanabba az akolba juttatnak…

  20. Politikusról egyáltalán nem szabadna elnevezni utcát, mert nagyon hamar névváltoztatás lesz a vége. A jól csengő Hegyalja utat meg kifejezett bűn lenne névváltoztatni. Ritka jó név.

  21. 20: Vicces vagy. Az említett hírt az MTI tette közzé, valószínűleg a legtöbb hírportál közzétette – változtatás nélkül. Ezek közül te a 888.hu-t választottad ki, feltehetően azért, mert neked ez szimpatikus, hiteles, ezt szoktad olvasni stb. Nincs ezzel semmi gond… én meg sokszor a 444.hu-ról hozok anyagot. 😉 Nyugodtan leírhatod te is, hogy jóérzésű ember meg onnan nem hoz semmit… 😀

  22. 12 Jutka.

    lehet bárkit ócsárolni de a tényeket figyelmeb kellen alapból venni:

    “Göncz … A Horn-kormány döntéseit nem támadta olyan hévvel, mint az Antallét. Kritikusai szerint például érthetetlen, hogy nem emelt kifogást a Bokros-csomaggal szemben, néma maradt a Tocsik-botránynál, és nem kommentálta, amikor Horn hatpárti konszenzus nélkül nevezte ki a tévé elnökét.
    Az első Orbán-kormány idejére eső két utolsó hivatali évében ugyanezt a reprezentatív államfői szerepfelfogást követte.”

    másrészt Antall József jelölte köztársasági elnöknek.

  23. Miután jól megtréfáltuk egymást és kiderült, elkötelezettek lehetnénk valamelyik médiaförmedvény mellett mikor érdek nélkül a megvásárolt firkászok nem sok fizetést kapnának? Ne tereljünk, csak ha más ötlet nincs… A lényeg felett elsiklani bűn!

  24. 26. Szerintem a rezsim emlékére népszavazás fog indulni az átnevezésére: legyen “Legalja út”!

  25. 22…24:
    A kormány párti szócsövek hazudnak, ferdítenek, mert a valóság nem felvállalható. Az ellenzéki szócsöveknek nem kell hazudni és ferdíteni, mert a valóság úgy, ahogy van szörnyű. Na ezért nem csereszabatosak a 444 és a 888.

  26. Visszavonták a Hegyalja út átnevezését. De miért? Az ott lakók tiltakozására! Kik laknak ott? Hát nem a csepeli esztergályosok, az biztos. Jól látható hogy a gazdag és befolyásos emberekkel nem lehet packázgatni, több száz embert belekényszeríteni minden igazolvány, és lakcímet tartalmazó dokumentum kicserélésének kanossza járásába. Nevezzenek el egy utcát Újpesten, Csepelen Mádl-ról, a tiltakozók hangja nem fog elhallatszani még a szomszéd utcáig sem. Szomorú, ez Magyarisztán a 21. században

  27. 28: A Hegyalja út egy sztráda, zajos, büdös, elviselhetetlen. Nehogy azt hidd, hogy a nagykutyák ott laknak!

  28. 28.

    Tényleg életveszélyes dolog végigsétálni a Hegyalja úton, iszonyatos a forgalom. Mi az egyik mellékutcájában lakunk, ott ki lehet birni.

  29. 31: Waze, akkor Te gazdag vagy! Sőt, valld be: Te vagy az elit, a háttérhatalom, aki a világot rángatja damilszálakon!
    🙂

  30. 32.
    Tényleg, most hogy mondod… 🙂

    (De sajnos nem a Hegyalja út úri részén, a Sas-hegyen lakunk. És a BAH-csomópontig erre megy át az M7–M1–M0–M6 teljes forgalma a belváros felől, millió rohadt dízelautó. Ennek az útnak tényleg csak a neve szép.)

  31. Szadeszes brigádba kerültem volna? Szépen túlléptetek a XIII. kerületben városrészt elnevező “Árpibácsi” szindrómáról Mádl lekicsinyítésébe és egymás zsebében turkálásba. Nem gondoltam ilyetén bulvár fordulatra…

  32. 34 Jutka

    “Szadeszes brigádba kerültem volna?”
    Ez a tipikus és nyilvánosan felvállalt nekrofilia…

  33. 35:
    Ilyen szöveggel nevetségessé teszed önmagadat, és súlyos mértékben csökkented a helyi színvonalat, amit nem fogok neked megköszönni.

    34:
    A bulvár fordulat még mindig jobb, mint az igazság átszabása a politikai hitvallásnak megfelelően. Nem vagyok boldog, hogy kitalálnak egy új “város központot” csakhogy Gönczről el lehessen nevezni valamit. De attól még kevésbé vagyok boldog, hogy egy patinás elnevezést, amit 10 éves korom óta ismerek, átváltoztassák egy jelentéktelen alak nevére, akinek a magyar történelemben még egy futó epizódra se tellett. A jelenlegi elrendezés szerint a magyar köztársaságban az elnök tényleges hatalom nélküli presztízs méltóság, egy szimbolikus báb, aki mindössze reprezentálja az országot (jó kis fizetésért). Egy köztársasági elnöknek éppen ezért elsősorban kiállásának kell lennie. Göncz együgyűen mosolygó bohóc volt. Mádli pedig egy szélütött nyomorék. Az egykezű Szili Katalin ezen mérce szerint méltó elnöknő lett volna. Ezeknél nem létezik megfelelőbb figura?

  34. 36, kinek vicc, kinek irónia, kinek ördöglakat… 2016-ban egy nem létező (halott) pártot elővenni éppen olyan, mint Gyurcsányozni és/vagy “elmútnyócévezni” (szerintem) ennyit a helyi színvonalról, a többit az őrszobán…

    Hivatalosan is megszűnt az SZDSZ. MNO, 2014. november 28.

  35. 37:
    Ez OK, de legalább tennél egy kibaszott szmájlit a mondatod végére.

  36. 38. oké oké, de nyugodtan odagondolhatja bárki…nem vérre megy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük