(1818) Tanulságos

Tibor bá’ tanulsága online

 


89. Útban a 90. felé

2004 tavaszán, tehát 18 évvel ezelőtt, naponta egyszer-kétszer feldobogott a szívem, amit extra szisztolénak neveznek (és még senki se halt bele) ezért kértem egy kardiológiai beutalót. A vizsgálaton minden nagyon jól ment egészen az utolsóig, amit úgy hívnak, hogy terheléses EKG. Aki ilyenen még nem volt, annak elmondom, hogy ez egy közönséges EKG, csak nem fekszel egy heverőn, hanem vagy szoba biciklizel, vagy futsz egy futószalagon. Mindkettőnél lehet változtatni a terhelést, amit wattban mérnek (az orvosoknak fogalmuk sincs az mit, de ez lényegtelen). Az eredmény természetesen egy görbe, amit sok-sok tapasztalat útján ki lehet értékelni. A görbének van egy ST-vel jelölt szakasza, ami a terhelés alatt esetenként lejjebb csúszik, amit depressziónak hívnak. Az ST-depressziót pedig mm-ben mérik. Az én ST-depresszióm 4 mm volt, amire az addig vidám kardiológus asszony elkomorodott. Baj van, állította. – Közbevetem. Az ST szakasz lesüllyedés azt jelzi, hogy a koszorúereken át áramló vér mennyisége nem elégséges terhelés esetén, vagyis koszorúér szűkület esete áll fenn, amit isémiának neveznek és tulajdonképpen az infarktus előszobája. Ez utóbbi megelőzésére legokosabb, ha a szűk érszakaszba beraknak egy fémhálót, ami szétfeszíti a eret. Ezt sztent-nek nevezik. Hogy kell-e és pontosan hol, azt meg lehet állapítani ha az ágyékban behatolnak az ütőérbe, a katéterrel felnyúlnak egészen a szívig, amit „megfestenek”. Ez egy eléggé súlyos invazív, azaz behatoló beavatkozás, ami felfogható egy műtétnek. Hogy beadjam a derekam, a derék orvosnő felírt béta blokkolót, de nem mondta meg, hogy a fenntartó dózist csak hetekkel később szabad bevenni, lassú adag fokozás után. Nem csoda, hogy napokig kurva szarul érezem magam.

És akkor a műtétekről általában. Az orvosok imádnak műteni, nem csak a magyar orvosok, a világon mindenütt. Pontosan úgy, ahogy az ügyvédek imádnak pereskedni. Ugyanis ez hozza számukra a zsozsót. Így eset, hogy engem is kiírtak katéterezésre, amire nem mentem el. Miért? Volt egy olyan érzésem, hogy ez felesleges. Emberismeretem azt súgta, hogy itt valami nem stimmel, mert otthon áttanulmányoztam a leletet, utánanéztem néhány dolognak. Pl. az ejekciós frakció (EF) 64 % volt, amikről kiderül, hogy nem is lehetne több, azaz tökéletes volt. A bal kamra funkciója tökéletes volt (ez végzi a legtöbb munkát). Falmozgás nem volt. Csak ez a rohadt ST-depresszió. Mit csinál ilyenkor az okos ember. Elmentem egy másik kardiológushoz, ahol az előbbiek megismétlődött. Ő is katéterezni akart. Mit csinál ilyenkor egy okos ember? Elmentem az ország egyik legjobb kardiológusához, aki éppen akkor adott ki egy szakkönyvet. Az illető úrnak elmondtam azt, ami addig történt velem, beleértve azt a gyógyszeres trükköt, aminek célja az volt, hogy szarul érezzem magam.

A harmadik kardiológusnál érdekes dolog történt. Itt is volt terheléses EKG, ahol addig terheltek, amíg a vérnyomásom fel nem ment 210/100-ra, ami mellesleg veszélyes és tilos. Ennek ellenére az ST-depresszióm csak 2,5 mm lett. Ezért aztán megdicsért, hogy voltam olyan okos és nem egyeztem bele a katéterezésbe, de…. azt mondta a biztonság kedvéért menjek el izotópos vizsgálatra, amihez természetesen kell protekció, de az neki van. Másnap már ott is voltam. Na, ez mi?

TC-99 izotópon befecskendeznek és kémiailag leterhelik a szívet. Ezt követve megnézik, hogy az izotóp mit és hogyan csinál. És a lelet? „Számottevő miokardiális isémia nem igazolódott.” Magyarul az ST-depresszió ellenére nincs érszűkület. Nincs isémia. És akkor? A kardiológus azt mondta: ST-depresszió kontra TC-99 izotóp vizsgálat 1:1, döntetlen. Ismételjük meg az izotópos vizsgálatot, de második alkalommal Ti-201 izotóppal (ugyanis ez a két lehetőség van). Az új eredmény: „A jobb koronária ellátási területén teljes egészében miokardiális isémia volt megfigyelhető.” Mellesleg, néhány nap különbséggel mind a két izotópos vizsgálatot ugyanaz a doktornő végezte. Ez után javasolták a katéteres érfestést. Erre a korábban magatartásomat helyeslő kardiológus azonnali katéterezést javasolt. Javasolt? Egyenesen rám parancsolt. Én elkezdtem gondolkodni. Hogy a fészkes fenében lehetséges, hogy az egyik izotóp negatív, a másik erősen pozitív eredmény ad ki? Még meglepőbb volt, hogy az Európa híres, szakkönyvet publikáló kardiológus ellenvetésemre azt mondta „egy-két hónap és könyörögni fog, hogy végezzem el a katéterezést”. Ez a könyörögni fog nekem, nagyon büdös volt.

Aztán eltelt még 17 év, és még mindig nem jutott eszembe, hogy könyörögjek egy kis behatolásért. Közben azért 5 hónappal később elmentem a János kórházba egy felülvizsgálatra, ahol kiderült, hogy az ST-depresszióm csak 1,5 mm és 4 perccel később rendre visszaállt, ami jónak számít. Az igazán betegnek 10 perc múlva se áll vissza.

Viszont a dolog nem hagyott nyugodni. Mi a fészkes fene van? Aztán elmentem egy 30 ezer forintos magánrendelésre, ahol 3D színes ultrahangos vizsgálat volt lehetséges. Itt derült ki, hogy a mitrális billentyűnél visszaáramlás van, ami nagy valószínűséggel gyerekkorom óta volt. És??? Nos, az ST-depresszió azt jelzi, hogy a szív vérellátása nem megfelelő. Ennek az oka a koszorúér szűkület. Ezt így tudják a kardiológusok, és jól tudják. De a kardiológus egy szakmunkás, aki megy az után, amit megtanítottak vele, de tovább nem gondolkodik. Eszébe se jut az, ami egy fizikusnak kézenfekvő vagyis, ha minden tízezredik (hasból írtam) embernek van a főszelepnél visszaáramlás, mert a szelep nem zár jól, akkor a nagyobb igénybevételnél (nyomásnál) a visszaáramlás is nagyobb lesz a nagyobb nyomás miatt, és a csőrendszer nem tud annyi folyadékot szállítani, amennyit kellene. Ha ezt a hiányt az ST-depresszió jelzi, akkor jelezni fogja, ami úgy néz ki, mintha az elosztó cső keresztmetszete beszűkült volna.

Ja és még annyi. A világhírű kardiológus 2-3 hónapos jóslata 17 évvel, vagyis 204 hónappal ezelőtt volt. Alig tévedett 200 hónapot, én pedig mint  Johny Walker még mindig going strong.

Tanulság? Ha bármilyen egészséggel kapcsolatos problémád van, a szakorvos igénybevétele mellett tudj meg minél többet a bajodról.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

 

 

13 gondolat erről: „(1818) Tanulságos

  1. Szomorú (egyes orvosok szakmai szűklátókörűsége miatt) és igaz.

    Ahová a mai nagy magyar egészségügy gyakorlata tart, a „nyugati orvoslás” vívmányai mellett jobb lesz megismerkednünk a hagyományos/népi/természetes stb. gyógymódokkal és minden eddiginél jobban odafigyelni egészségünk megőrzésére.

    További jó egészséget kívánok a bloggazdának!

  2. Jó döntés volt hogy megúsztad a „beavatkozást.
    A szívkatéterezés átlag 45 perc ha „minden jól megy”, de apósomnak volt már 3 órás is. Ráadásul érzéstelenítés nélkül, mert a betegnek éreznie kell a fájdalmat, hogy jelezhesse az orvosnak ha rossz irányba vezeti a „drótot”. És ez állítólag a 21. század. Mondjuk lehet hogy nem a kommunikáció fejlesztésébe kellett volna annyi pénzt pektetni a világnak, hanem mondjuk az orvostudományba, fájdalomcsillapítás pl. Mert ha már rá kell feküdnie a páciensnek az asztalra és épp szijjazzák le a kezét lábát, baszhatja hogy milyen csúcsmodel a mobilja….

  3. Egy pár éve, amikor még nem kellett hónapokig várni a szakorvosi vizsgálatra, az ortopédus orvos kb. 2 perces vizsgálat után térdprotézist javasolt. Nyilván úgy gondolta, hogy majd ő fogja csinálni. A stent-tel ugyanez a helyzet. A műtéttel jól jár a kórház, meg az orvos. A beteg pedig az első stent után pár év múlva újabb stentet kap, ameddig meg nem hal.
    Egy közeli ismerősöm szívét katéterezés közben a főorvos átszúrta, közel fél liter vért kellett lecsapolni a szívburokból. Ami érdekes, hogy még elnézést sem kért utána! Nem akarok senkit bántani, de igen sok orvos Istent játszik, pedig ugyanolyan ember mint mi.
    Ha végig gondoljuk, hogy száz emberből mennyi csinálná meg azt, amit a Tibor bá’, egy kezünkön meg tudnánk számolni. Az emberek többsége elfogadja első szóra a műtétet, a gyógyszerekről nem is beszélve. Az emberek többsége 2-3 tünetből rendre rossz megállapításra jut. Húsz valahány éve voltam egy helyen, ahol történetesen három orvos volt egy időben plusz egy ládányi orvosi szakkönyv. Az egyik orvosnak hasmenése volt és azon tanakodtak, hogy a malária okozhat-e hasmenést. Mivel a szakkönyvek egyértelműen azt állították, hogy nem, erre az volt a reakció, hogy elmentek a kórházba malária tesztet csináltatni.
    Tibor bá’, örülök, hogy mindnyájunk örömére jól döntöttél!

  4. Az elmúlt 10 évben két ismerősünk is meghalt néhány nappal a vastagbél tükrözésük után. Bár az orvosok mást mondtak, azért mi arra gyanakodtunk, hogy kilyukasztották a vastagbelüket és hashártyagyulladás lépett fel. Nagyon nem bízom az orvosokban. A gyógyítás üzlet lett. Sok a felesleges beavatkozás.

  5. Anno az ÁNTSZ-nél dolgoztam, és amikor terhes lettem, a főorvosasszony elmesélte az első szülését, amikor még fiatal orvosként dolgozott egy kórházban.
    Mivel kollégák voltak, így a szülész főorvos ragaszkodott hozzá, hogy nála szüljön.
    Szegény hiába szólt a főorvosnak, hogy valami gond van, érzi, az emelt hangon közölte vele, hogy ne hisztériázzon, mert az nem orvoshoz méltó, nincs itt semmi baj, nem kell császározni, a gyerek természetes módon fog megszületni.
    A gyerek nyakára rá volt tekeredve a köldökzsinór, ami miatt elakadt a szülőcsatornában, és mire kiszedték belőle, addigra már halott volt.

  6. 4 – néni

    „A gyógyítás üzlet lett.”

    Egyre inkább olyan világ felé haladunk, ahol mindennek ára van, de semminek sincs értéke. Az egészségügy sem kivétel.

  7. 3. Kacor
    ” Nem akarok senkit bántani, de igen sok orvos Istent játszik, pedig ugyanolyan ember mint mi.
    Ha végig gondoljuk, hogy száz emberből mennyi csinálná meg azt, amit a Tibor bá’, egy kezünkön meg tudnánk számolni. ”

    Kacor
    Ezt a háromszoros- négyszeres koronavirus-csipkedésre is értsük?

    6. Zsolt
    ” Egyre inkább olyan világ felé haladunk, ahol mindennek ára van, de semminek sincs értéke. Az egészségügy sem kivétel.”

    A Világgazdasági Fórum vezetője, Klaus Schwab és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla részt vett egy mélyreható beszélgetésen.
    Új nyilatkozatok A. Bourlastól: „Megkaptuk az engedélyt a vakcinákhoz, de ha valami rosszul végződik, kérjék a kormányok felelősségét”!
    pronews.gr/ygeia

    A légitársaság első számú pilótája szívelégtelenséget szenved a repülések között a kötelező COVID-oltás beadása után

    /https://theepochtimes.gr/koryfaios-pilotos-aeroporikis-etair/

    MI TÖRTÉNT 2022. 01. 22-ÉN?

    Az ismeretlen laboratóriumi kísérletekben részt vevő majmokat szállító teherautó Összeütközött (ÍGY MONDJÁK) az Egyesült Államokbeli PENSYLVÁNIA-ban

    NAPOK UTÁN összegyűjtötték az elszökött majmokat.
    Egy hölgy azt nyilatkozta az amerikai televízióban, hogy ilyen primitiv sztorit (még Mao Mao-k sem hisznek el), hogy a majmokat a macskáknak vélte és bement a teherautóba !!! megsimogatni őket!!!!
    Ott körömmel megkarcolták, majd amikor a szeme kipirosodott, bement a kórházba, ahol veszettség elleni szérumot kapott…

    Aztán jöttek a méhek, a melegek, a rave bulik, a csoportos szex és a bordélyházak hibái, nem pedig Gates, aki teherautóval vitte sétára a majmokat PENSILVÁNIA-ba…

  8. 7. – L.S. –

    Nincsenek sanda hozzászólásaim, és nem akarok senki felett ítélkezni azért, mert más véleménye.

  9. Az apósom egész életében, de főleg az utóbbi 5 évben általános egészségi és szellemi leépülésben leledzett. Adtak neki egy rakás gyógyszert, semmi se segített, csak kilyukadt a gyomra. Nem halt bele, sikerült időben befoltoztatnom a gyomrát egy sebésznek tanult osztálytársam segítségével. Ki kellett hagynia a rakás gyógyszert a gyomra miatt. Az egész testén vörös, leginkább pszoriázishoz hasonló sebek jelentek meg. Ez mentette meg az életét. Rájöttem, hogy pellagrája van. Az első doboz B3 után eltűntek a sebek, szellemileg teljesen rendbejött, bottal bár, de sétál. Mikor mondtam a körzeti orvosának, hogy pellagra, megkérdezte, az mi… Na ennyit az orvosokról…

  10. 10 – infos

    Elég jellemző helyzet. Az orvosok között is több a kókler, mint a tényleg jó szakember. Szerencsére, akad azért olyan is. A degenerációt az élet minden területén tapasztalni és a trend csak egyre rosszabb.
    Az oktatás nagyon fontos; ha jól tudom, Japánban a pedagógusok (ebbe beletartoznak az óvodás nevelők is) a legjobban kereső munkavállalók közé tartoznak. Én ezt nálunk is aláírnám, viszont a tanító akkor legyen tényleg igazi jó tanár!

  11. 9. Zsolt
    „Az Országos Rendőrség Jenner -akciója a hamis Covid-útleveleket biztosító bűnhálózat felszámolásához is vezetett az Európai Unióban.”

    Ezzel kapcsolatban fölmerül két kérdés:

    * Ki az igazi bünös?
    Az aki Covid-útleveleket ad ki vagy az aki Covid-útleveleket kényszerül hamisitani?

    „A Jenner nevű rendőrségi művelet neve Edward Jenner angol orvos és tudós elismerése, aki kifejlesztette az első vakcinát, és akit az immunológia atyjának tekintenek.”

    * Edward Jenner angol orvost és tudóst megkérdezték, hogy felhasználhatják a nevét?

    Nyilván foroghat a sirjában …

    A cél szentesíti az eszközt.

  12. 12. L.S.
    Miért nem merték saját nevüket felhasználni?

    Például:
    * Dr. Anthony Fauci

    * Bill Gates
    Bill Gates népességcsökkentési terveit fedi fel
    /https://www.dailymotion.com/video/xyok4n/

    * A jól ismert állatorvosi diplomával rendelkező ALBERT BOURLA
    „–ELHUNYT Albert Bourla A PFIZER vezérigazgatójának A Felesége – A személyi orvosa szerint a COVID-19 oltáskomplikáció következtében húnyt el. A NEW YORK-PRESBYTERIAN LAWRENCE HOSPITAL sürgösségi osztályában húnyt el.”
    ” A Bourla család Albert feleségének a halála után adatvédelmet kért amit az ideiglenes médiazárlaot a biró jóváhagyta.
    A BÍRÓ DÖNTÉSE AZONBAN NEM VONATKOZIK A KONSERVATÍV HIRÜGYNÖKSÉGRE AMELY KANADÁBAN TALÁLHATÓ.”

    Myriam Bourla Scarsdaleüben, New Yorkban élt férjével. Másokhoz hasonlóan, Myriam Bourla is szkepticizmusát fejezte ki férjének a kisérleti injekcióval kapcsolatban, hogy határozottan megtagadta azt, hogy beoltsák.
    A ScarsDale 10583-nak adott interjújában Bourla elmondta, hogy bár „büszke” volt férje munkájára, kezdetben megtagadta az oltás beadását, kijelentve, hogy „még nem jött el a sora”.

    Albert Bourla: A „zsidó Nobel”-dijat a Pfizer vezérigazgatójának adják.
    A Bizottság elismerését fejezte ki Dr. A. Bourlas vezetői szerepéért, eltökéltségéért és

    különösen nagy kockázatvállalási hajlandóságáért.

    Isaac Herzog izraeli elnök a Genesis-díjat Dr. Burla-nak egy Jeruzsálemi ünnepségen adja át, amelyet 2O22 június 29-re terveztek.

    * WHO Tedros,

    -Stella Kyriakides, Commissaria europea per la Sicurezza alimentare e la Salute pubblica

    * President of the EU_Commission is a German and European Union Ursula Gertrud von der Leyen …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük