(1756) A Tudomány (repríz)

Tibor bá’ online

 

~q191A TUDOMÁNY, így nagybetűvel, ami időnként vita tárgyát képezi, okoskodók és közöttem. Úgy gondoltam, legegyszerűbb, ha tiszta vizet öntök a pohárba, és közben írok valami érdekeset is. Közbeszúrom, hogy ma már nem nagy kunszt „okosnak” lenni egy Internetes Fórumon, mert csak be kell ütni egy szót a keresőbe, és minden az ölünkbe hullik. Ez azonban nem vonatkozik az önálló véleményekre. Kettőnk vitájának tárgya ez utóbbi.

Vitánk egyik (és legkönnyebben érthető) része Einstein megítélése. Ugyanis a mindenkori okoskodó részéről nagy merészséget nem igénylő módon feltétlen Einstein tisztelő. Míg az én álláspontom szerint Einstein elsősorban „média sztár” volt, nem tudós.

Történelmi tény, hogy amikor az Annalen der Physik szerkesztőségébe az eredeti cikk (ami érdekes módon „elveszett”) beérkezett annak feltüntetett szerzői Albert Einstein és Mileva Einstein voltak. Azonban a korrektúrán Albert a felesége nevét kihúzta, erre rákérdezve Einstein – némi szójátékkal – csak annyit válaszolt „Wir sind ein Stein (Einstein)”, ami szabad fordításban annyit jelent, hogy „egy kő (azaz egyek) vagyunk”. Persze az „ein Stein” kiejtve „Einstein” is lehet.

Régi szokásom, hogy a történelmet pszichoanalitikus módon közelítem meg. Például biztosra veszem, hogy a fiatal Nagy Sándor megölette saját apját, mert türelmetlen nagyravágyásának útjában állt. Erre az okoskodóhoz hasonló, óvatos történészek nagyon korrekten azt mondják, ez nem bizonyítható (közbevetem az elmúlt 25 év teli volt nem bizonyítható disznóságokkal). Einstein esetében én így okoskodom: a „Wir sind ein Stein” kijelentés több mint 100 éve hangzott el, amikor egész Európában tombolt a férfi dominancia. Ahhoz, hogy egy nő neve, mint szerző, rákerüljön egy tudományos cikkre, minimum 90 százalékát neki kellett írni, ha ugyan nem 100-at. Az még napjainkban is előfordul, hogy nők férjeik nevén, vagy férfinéven publikálnak. Én tehát megalapozottnak találom állításomat, hogy a relativitás elméletéhez tartozó matematikai számításokat nem Einstein, hanem felesége végezte. Ezt húzza alá még az a tény is, hogy Einstein az egyetemen nem járt el a matematikai előadásokra. Amikor vizsgázni ment a budapesti születésű Grossmann Marcell jegyzeteit használta, aki később „főmunkatársa” lett az általános relativitás kiépítésében.

Aki egy kicsit is ismeri a tudományos berkekben uralkodó rendszert, az pontosan tudja, hogy a már nevet szerző tudósok helyett a „főmunkatársak” dolgoznak, a főnök csak a nevét adja. Na jó, ez csak „spekuláció”, bár az életemre mernék rá fogadni. Azonban az feljegyzett tény, hogy Einsteinnek Minkowski mutatta meg, hogy „az einsteini” speciális relativitáselméletének képletei legtisztábban, négydimenziós téridőben modellezhetők.

Tovább menve, Grossman magyarázta meg Einstennek, hogy az általános relativitáselméletet miként kell a nem-euklideszi geometria keretei között formába önteni.

Még tovább menve, fel lett jegyezve, hogy ha valaki az általános relativitáselméletre vonatkozó trükkösebb matematikai kérdést tett fel Einsteinnek, ő habituálisan azt válaszolta „Nem tudom, kérdezzék Lánczost”.

Ezen kívül azt követve, hogy feleségétől elvált (1916), Einstein semmi újjal nem állt elő. Ez természetesen betudható az emberi agy általános viselkedésének. Ugyanis a harmincadik életév után a matematikusok nemigen állnak elő korszakalkotó elképzelésekkel.

Különben a fényelektromos hatás ötletét, amiért Einstein 1921-ben Nobel-díjat kapott, Plancktól lopta el, és bár feleségétől akkor már 5 éve elvált, a díjjal járó pénz felét átadta Milevának. Újat tehát nem alkotott, de annál inkább hibázott. Amikor az orosz Frieman közölte Einsteinnel, hogy egyenletei a Világmindenség tágulását implikálják (amiről addig Einstein nem tudott), hirtelen bevezette a kozmológiai állandót, hogy ezzel biztosítsa a statikus Világmindenséget (mert szerinte a teremtés befejezett aktus volt). Amikor aztán Huble közzétette a vörös eltorlódást és annak következményét, Einstein a kozmológiai állandót egyszerűen visszavonta. Vagyis képleteivel úgy játszott, ahogy azt a mindenkori tudományos álláspont megkívánta. A kvantummechanikát élete végéig nem fogadta el, mert szerinte Isten nem kockajátékos illetve „ilyen világot nem teremthetett”. Végül a fekete lyukak létezhetőségétől kifejezetten irtózott. A felsorakoztatott tények alapján nehéz más következtetésre jutni, mint amire én jutottam.

Na most, a vitánk második tétele, ami a megismerhetőségről és a kutatók munkamódszereivel kapcsolatos. Itt megint csak arról van szó, hogy okoskodó követi a konzervatív felfogást és az én disszidens hozzáállásomat butaságommal, ismereteim hiányával magyarázza. Akkor most nézzük, miről van pontosan szó!

Először a tények. Minden ellenkező hiedelem ellenére a XX. század nagy durranása nem a relativitáselmélet több lépcsős kidolgozása, hanem a kvantummechanika felfedezése (mondhatnám rádöbbenése) volt. Igaz voltak előszelek. Kezdődött azzal, hogy tudósok tucatjai évszázadokon át vitáztak, hogy a fény hullám-e vagy korpuszkulum. Aztán a vitába belefáradva, úgy döntöttek, hogy hol ez, hol az.

Az igazi meglepetést az hozta, hogy a fény nem ez és nem az, hanem egyszerre mind a kettő. Vagyis a részecskék szuperpozícióban vannak, aminek lényege az „egyidejű kétneműség” (a kifejezést én találtam ki) azaz minden részecske (tehát nem csak a foton) ez is és az is egy azon időben. Erre találta ki Schrödinger a macskával kapcsolatos gondolat kísérletet, hogy érzékeltesse a kvantummechanika abszurditását, mert Schrödinger macskája mindaddig, amíg nem nézek rá, egy azon időben él is, és meg is van dögölve, ami nyilvánvaló képtelenség.

Viszont a részecskék pontosan ezt teszik, hullámok is, és korpuszkulumok is egyszerre. Sőt, ha egyetlen fotonnak lehetősége van átmenni két egymás mellett lévő résen, akkor egyszerre megy át mind a kettőn, amíg oda nem nézek. Abban a pillanatban, amikor meg akarok győződni róla, a foton hirtelen eldönti melyiken ment át, amit úgy neveznek, hogy a „szuperpozíció összeomlik”

[Itt most legszívesebben kitérnék (amire voksom adom) a determinisztikus Világmindenségre, ami összhangban van a szuperpozíció létezésével. Álláspontom szerint ugyanis nincs véletlen (amit könyvemben bőségesen tálalok), mindennek van oka. Pontosan ezért vannak „kétneműségek”, ugyanis „ok” nélkül nem lehet dönteni. Ha van „ok” (például odanézek), akkor már lehet dönteni. Hogy milyen végső cél elérésének érdekében, az egy más kérdés.]

Lássuk be, hogy ez a „kétneműség” illetve a szuperpozíció létezése eléggé abszurd egy helyzet, nem csoda, hogy (szerintem a matematikailag) középszerű Einstein élete végéig nem tudta elfogadni a kvantummechanikát. Csakhogy a kvantummechanikával másoknak is volt bajuk. Nem kisebb egyéniség, mint Richard Feynman kijelentette: „Nyugodtan mondhatom, hogy a kvantummechanikát senki se érti”. Paul Dirac „tiltakozott” a „renormálás” ellen, ami azóta, már elfogadott módszer a végtelen eltüntetésére, amikor egy levezetés végén a végeredményt értékelhetetlenné tenné.

Az igazi történet itt kezdődik. Ugyanis a fizikusok korábban elvégeztek egy kísérletet (lásd például Galilei és a Pisai ferdetorony), majd az eredményből kikövetkeztetve létrehoztak egy törvényt. A kvantummechanika ezt a „hagyományt” gyökeresen megváltoztatta. Az elmúlt száz évben az vált gyakorlattá, hogy az elméleti fizikusok vérmérsékletüknek megfelelően kitaláltak valamit, amit aztán megpróbáltak valahogy bizonyítani.

Ezek a próbálkozások részecskegyorsítókkal ütköztetett elemi részecskék bomlástermékeinek elemzésében, illetve csillagászati megfigyelésekben merültek ki. A 70-es évek környékére így született meg több lépésben az úgynevezett húrelmélet, ami azóta is tartja magát. [Igaz, hogy öt változatban és közben átcsúszott a szuperhúrba a szimmetria beépítése után, majd a brán elméletbe.]

Mi a húrelmélet és miért van rá szükség? A húrelmélet lényege, hogy a szubatomi részecskék nem pontszerűek, hanem fizikai terjedelemmel rendelkező rezgő valamik. Ami rezeg az mindig ugyanaz, de a rezgés minősége szabja meg, hogy melyik részecskének érzékeljük. Népszerűségét annak köszönheti, hogy segítségével (a remények szerint) esély van rá, hogy az összes erőhatás inkorporálható egyetlen elméletbe.

Ennek azonban ára van. A húrelmélet(ek) szükségelik a 10….22 dimenziót. Észrevételezhető, hogy okoskodó ezt igen könnyen intézte el. Saját szavaival: „szerintem elég tűrhető szinten értem a sok dimenziót, de ez nem is nehéz feladat, hiszen a terünk 3 dimenziója már elég nagy szám ahhoz, hogy innen extrapolálni lehessen.” [Nem nevezném túl fair analógiának, de azért szórakoztató. Én például elég tűrhető szinten értem a kínait, de nem is nehéz feladat, hiszen ismerek 300 kínai jelet, ami elég nagy szám ahhoz, hogy a többire extrapolálhassak.]

Okoskodóhoz képest Brian Green lényegesen szerényebb, akit most idézek (majd később David Gross-t és Sheldon Glashow-t) a „The Elegant Universe” honlapján található interjúból. (Magyarul is megjelent könyvének címe: Az elegáns univerzum) Tehát: „I cannot envision anything beyond three dimensions. What I can do is I can make use of mathematics that describe those extra dimensions…. To tell you the truth, I’ve never met anybody who can envision more than three dimensions.” [A három dimenzión túl nem tudok többet elképzelni. Amit tenni tudok, az extra dimenziókat leíró matematikát felhasználom…. Az igazat megvallva, még nem találkoztam olyannal, aki három dimenziónál többet el tudna képzelni.]

Ezek szerint okoskodónak fel kellene kínálni képességeit Mr Green részére, még az is lehet, hogy a húrelmélet tovább lépne egyet az elmélet összevonások felé.

Az én véleményem szerint az emberiség elérkezett a világmindenség megértésének végső határához. Ez az a tétel, amit okoskodó hevesen támad. Legeklatánsabb mondata a következő: „A fizikusoknak az a dolguk, hogy igyekezzenek jó modelleket megfogalmazni. Te ezeket nem érted, ezért azt gondolod, hogy biztos nem jók, mert egy jó modellt neked feltétlenül értened kellene, mert okos vagy.”

Mivel e poszt tárgya nem okoskodó vitastílusa, ezért csak szép csendben emlékeztetek Richard Feynman fenti kijelentésére, de megtoldhatom David Gross vallomásával: „One of the strangest aspects of where we are in string theory after 35 years is that we don’t really know what string theory is.” [35 év munkálkodás után a legfurcsább aspektusa a húrelméletnek, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs róla, valójában mi.]

Akinek ez nem elég, annak Gross még a szájába rágja: “What is string theory? If they are honest they’ll say, well, we don’t know.” Sheldon Glashow véleménye eszenciáját tekintve megegyezik az előző fizikusokéval. “I don’t understand string theory, so I can’t describe its inner nature to any extent.” Illetve: “The string theory appears to be consistent and is very beautiful, very complex, and I don’t understand it.” [„A húrelméletet nem értem, ezért aztán a legkisebb mértékben se tudom leírni mibenlétét.” Illetve: „A húrelmélet úgy tűnik konzisztens, és nagyon szép, igen összetett és én nem értem.”]

Persze az, hogy néhány nagynevű fizikus szerényen állítja, hogy ezt vagy azt nem érti, még nem lenne perdöntő vitánkban, hiszen a főtétel, hogy elérkeztünk-e a megismerés határához, amit én állítok, vagy sem, amit okoskodó állít. Ezzel kapcsolatban Glashow-nak van néhány érdekes megfigyelése. “A quantum theory of gravity doesn’t make any prediction. That is to say, there ain’t no experiment that could be done nor is there any observation that could be made that would say, ‘you guys are wrong’. The theory is safe, permanently safe. I ask you, is that a theory of physics or a philosophy?” Aztán folytatja: „It’s a kind of physics that is not testable. It does not make predictions that have anything to do with experiments that can be done in the laboratory or with observations that could be made in space or from telescopes.” [„A gravitáció kvantumelmélete konzisztensnek tűnik, de nem jelez előre semmit. Vagyis nem létezik olyan elvégezhető kísérlet vagy megfigyelés, ami után kijelenthető lenne, hogy ’fiúk nincs igazatok’, mert az elmélet biztonságos és örök időkig az is marad. Kérdezem én, ez egy fizikai vagy filozófiai elmélet?” Aztán folytatja: „Ez ellenőrizhetetlen fizika, amelyiknek nincs semmi laboratóriumi kísérletnek alávethető, vagy űrkutatással ellenőrizhető előrejelzése.”]

Ezekkel a véleményekkel okoskodó szembe megy, íme: „A részecskefizikusoknak nem sikerült olyan modelleket csinálniuk, amelyek számodra is érthetők, és a kísérleti eredményekkel is összhangban vannak. Te elég kevéssé vagy megértő ezzel az ö nagy problémájukkal kapcsolatban, ugyanis nem túlságosan érdekelnek a kísérleti eredmények.”

Nem arról van szó, hogy a részecskefizikusok nem tudnak nekem megfelelő modellt csinálni. Semmilyen modellt nem tudnak csinálni, és nincs is szándékukban, mert jól tudják, hogy lehetetlen. Elszórakoznak a matematikával és nem törődnek azzal, hogy „eredményeik” modellezhetetlenek. Ugyan már! Hogy lehet 22 dimenziót modellezni? Megint Glashow: „The superstring theory so far as I can see, totally divorced from experiment or observation. [„A szuperhúr elmélet, amennyire én látom, tökéletesen levált a kísérletektől és a megfigyelésektől.”]

A helyzet az, hogy az „események” 10-43 méteres szinten történnek. Ide „lemenni” lehetetlen és mindig is lehetetlen marad. Következésképpen csak arról lehet szó, hogy kitalálnak (ésszerű sejtés) elméleteket és vizsgálják, hogy valamelyik ismert jelenség nem ütközik-e vele. Eddig még mindig ütközött. Most nézzünk néhány elképzelést az utóbbi időből!

Néhány fizikus feltételezése szerint létezik egy másik valóságszint a kvantum­világ alatt. A Nobel-díjas Gerard’t Hooft úgy véli a kvantum furcsaságok támogatása egy idejét múlta determinisztikus elv, ahol egyszerű kapcsolat áll fenn ok és okozat között. Antony Valentini még ennél is messzebbre ment. Véleménye szerint a kvantummechanika nem feltétlenül volt mindig érvényben, mivel a korai Világmindenséget más törvények irányíthatták. Sőt, véleményét még azzal is megtoldja, hogy a nem-kvantumvilágból származó dolgok egy része mind ez ideig itt maradhatott.

Az ok, amiért feltételeznek egy mélyebb szintet az, hogy a kvantummechanika szerint egy mérés eredménye csak bizonyos valószínűséget nem pedig bizonyosságot ad.

Tény az, hogy a fizikában, amikor egy elmélet valószínűségeket jósol meg, a fizikusok mindig egy mélyebb valószínűségi szintet feltételeznek. Mindig, kivéve a kvantummechanikát. És ott miért nem? Erre a kérdésre a fizikusok zöme azt válaszolná azért, mert ez a mélyebb magyarázat szükségtelen (rejtett változó elmélet), ugyanis a kvantummechanika minden ismert tapasztalati eredményt kielégít. Vagyis a kvantummechanika a gyakorlatban kitűnően megállja a helyét, minek tovább kutatni!

Ennek ellenére néhányan megpróbálkoztak a „tovább kutatással”. Ezek egyikének eredménye a „vezető-hullám” (angolul „pilot-wave”) elmélet, amit 1920-ban Louis Broglie javasolt és, amit David Bohm az 1950-es évek elején ki is fejlesztett. Ugyanis, amíg kvantummechanikában a hullám egyenlet (Heisenberg bizonytalansági elve) semmi több mint egy olyan matematikai eszköz, melynek segítségével megállapítható, hogy egy részecske milyen valószínűséggel jelenik meg a tér egy adott pontjában, addig a vezető-hullám elmélet esetében a hullám valós, ténylegesen létező. Ez egy láthatatlan, de fizikailag jelenlévő hullám, ami mentén a részecske mozog. Ez az elmélet reprodukálja a kvantummechanika valamennyi statisztikai előrejelzését.

Ezt az interpretációt azonban sokan elvetik az „idevalótlanság” (angolul: „non-locality” vagyis, hogy nem tartozik a mi három dimenziónkhoz) elnevezésű tulajdonság miatt, ami egy fénynél gyorsabban terjedő fizikai hatás. Ugyanakkor a hagyományos kvantummechanika szintén feltételezi az idevalótlansági-hatást. [indoklás: A korrelált elektron-pár spinjeinek összege zéró. Mivel a természet törvényei szerint a spinek összege nem változhat meg, a két elektron spinje akkor is ellentétes marad, ha azok szétválnak és a távolság közöttük bármekkorává nő. Ha egy földön lévő elektron spinjét megváltoztatják a párja azonnal ellentétes spint vesz fel, akkor is ha történetesen a Tejút másik végében van. Ez teljes mértékben megsérti a fényterjedés sebességének abszolút voltát.]

Viszont az idevalótlanságot fel lehet fogni, mint a kvantummechanika perifériáján elhelyezkedő kinövését, ami semmiképp sem mondható el vezető-hullám elméletről. Nézzük újra ezt a két korrelált elektront. A vezető-hullám elmélet szerint, mi ezt a korrelált részecskepárt egy hatdimenziós rendszerhez tartozó háromdimenziós térben látjuk mozogni. A két részecske valójában összekapcsolódva marad egy magasabb dimenziójú rendszerben.

Gerard’t Hooft ellenzi az idevalótlanság elméle­tét, de azért úgy gondolja, hogy egy újfajta rejtett-változó elmélettel meg lehetne kerülni. A múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott elképzelése szerint va­lamifajta determinisztikus elmélet alkalmazható lehetne a téridő legkisebb méretei­nél. Ezek szerint, ha valami eseményt le lehet vinni a 10-43 másodperc és 10-35 méter tartományba, akkor észlelhető lenne egy klasszikus, előre jelző elméletben, ahol nincs valószínűség és bizonytalanság. Ezek szerint kvantum­mechanika elmélete az összes apró eseményt számba­ veszi, hogy az eseményről adjon egy bizonytalan átlagos leírást.

Közbeszúrom, az hogy a kvantummechanika mélyebb alapokra épül azt több dolog is sejteti. Az egyik ilyen ok az, hogy 90 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. Itt történetesen egyetértek Einsteinnel, aki a kvantummechanika statisztikai állításait nem volt képes megemészteni. Viszont én tovább mentem és azt állítottam, hogy ezek a „mélyebb alapok” az emberi agy számára felfoghatatlanok. (okoskodó agya természetesen kivétel).

Ez Valentininek kapóra jön, úgy gondolja, hogy az idevalótlanság elvetése helyett, fel kellene azt karolnunk, hiszen a korrelált elektron-pár alkalmazásakor azt lehet hinni, hogy fennáll egy időtlenül gyors kommunikáció közöttük. Ez azonban lehetetlen. [Magyarázat: Az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát. Tehát, ha az egyik spin-irányt „1”-nek kódoljuk, míg a másikat „0”-nak, és „1”-et kívánjuk továbbítani, ennek bizonyossága mindössze 50 százalékos – mert jelen van egy bizonytalansági színt, vagy „zaj”, ami az üzenetet összezavarja. Valentini szerint ez úgy néz ki, hogy: „Bár az idevalótlanság a kvantumelmélet alapvető tulajdonsága, a természet pontosa akkora kvantum-zajt hoz létre, amekkora szükséges annak felhasználhatatlanságához.”]

Ezt úgy kell értelmeznem, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő idevalótlanság hatását a Világmin­den­ségben jelenlévő kvantum-zaj ellehetetleníti? Valentini szerint igen, mert azt állítja, hogy idevalótlanság-jeleket nem tudunk fogni, mert azok egymást statisztikai szinten kioltják.

Szerénységem szerint Valentini elképzelései egymásnak egyértelműen ellentmondóak, amivel kapcsolatban Hardy a következőket mondja: „Ezek a konklúziók a vezető-hullám elmélet egy bizonyos interpretációjától függenek, ami, legyünk őszinték, mindössze néhány fizikus egyetértését bírja”, de azért teljes mértékben a többi sem utasítja el, beleértve Hardyt is, aki viszont úgy nyilatkozik, hogy: „Valentini egy komoly elméleti fizikus és nagy gondolkodó”. Lee Smolin szerint: „Valentini elképzelései igen érdekesek és nem lehetetlen, hogy a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatban leginkább közelítik meg a valóságot azok közül, amiket eddig hallottam”.

Hát igen! Amennyiben Valentininek igaza van, úgy az implikáció elsöprő. Közvetlenül az Ősrobbanás után a Világmindenség olyan állapotban lehetett, amiben az idevalótlanságot nem zavarta össze a véletlenszerű zaj. A részecskék között fellépő kölcsönhatás ebben a korai Univerzumban egy olyan egyensúlyi állapotot alakított ki igen gyorsan, amilyet ma ismerünk. Ezek a kölcsönhatások azt jelentik, hogy a részecskéket hajtó vezető-hullám áramlatok nagyfokú kitekeredettsége miatt a részecskék eloszlása összekeveredik – ami az energiát átcsoportosítja a gyorsan mozgó részecskéktől a lassan haladók felé – a gáz termikus egyensúlyi állapotának felvételét okozva.

A mi világunkban egy részecske valószínű helyzetét hullámegyenletben szereplő amplitúdó négyzete adja meg. Azonban a tárgyalt korai Univerzumban, még mielőtt a kvantumzaj elült volna, az eloszlás valószínűségét sokkal inkább a négyzetes hullámfüggvény szabta meg. Kisebb kvantumzaj mellett lehetséges volt a részecske helyének pontosabb meghatározása. Mivel pedig az idevalótlanság nem homályosult el, ez azt jelenti, hogy akkor a jelek a fénynél gyorsabban terjedhettek. Például kisebb lenne a bizonytalanság két korrelált elektron spin állapotát illetően, aminek következtében a Világmindenség egyik sarkában az egyik elektronba kódolt üzenet azonnal fogható lenne a Világmindenség másik sarkában.

Valentini természetesen komolyan hisz feltételezésében. Véleménye szerint közvetlenül a Világmindenség megszületése után két, egymással versengő folyamat létezett (ki a fene versenyeztette őket, csak nem a teremtő isten?). Az egyik a részecskék közötti kölcsönhatást eredményezte, pontosan úgy, ahogy gázokban lévő molekulák között létrejön, ami aztán a Világmindenséget egy zajos egyensúlyi állapot felé vezette. Azonban az egyensúlyi állapot olybá történő felvételét kiegyenlítette a Világmindenség örült méretű kitágulása (amit újabban egyesek cáfolnak, lásd alant), ami az anyagot széthúzta, és csak amikor a tágulás lelassult, akkor tudott a részecskék kölcsönhatása felülkerekedni, ami aztán az anyagot egy bizonytalan, zavaros formába helyezte, olyanba, amit napjainkban látunk. Ez a történés valószínűleg akkor keletkezett, amikor a Világmindenség 10-43 másodperc idős volt.

Mivel az átállás roppant gyorsan történt, azt lehetne hinni, hogy nem volt jelentős következménye. Ez azonban Valentini szerint nem igaz. Ez az átállás megoldhatja azt a talányt, miért van, hogy a Világmindenség egymástól messzire eső részeiben azonos a hőmérséklet és az anyagsűrűség (ez utóbbival kapcsolatban hamarosan jön némi ellenvélemény). Hogyan tudtak ezek hatni egymásra, ha még annyi idő sem állt rendelkezésre, hogy a fény elérjen egyik helyről a másikra? Erre a szabványos válasz a Világmindenség elképesztő gyors felfúvódás, ami egészen piciny térfogatból történt, ezért minden egyes részecske tudhatott az összes többiről.

Na hiszen felfúvódás! Lehet, hogy egyáltalán nem volt felfúvódás, sőt Ősrobbanás se és Einstein a téridejével elmehet a sóhivatalba. Luciano Pietronero nem állt elő semmifajta ésszerű sejtéssel. Ő kizárólag a kozmoszt vizsgálta, amiben az anyagnak az Ősrobbanás miatt egyenletesen kellene elhelyezkedni. A probléma az volt, hogy egy tökéletes szétrobbanás úgy szétszórta volna az anyagot, hogy szó se lehetett volna csillagok kialakulásáról. Szóval kitalálták, hogy ez a szétrobbanás nem volt tökéletesen homogén, a többit pedig elvégezte a tömegvonzás. Ez az inhomogenitás mértékét tekintve pedig optimális volt az ismert Világmindenség kialakulása érdekében.

Aztán úgy tíz éve jött Pietronero megfigyelése. Szerinte az Univerzumban elhelyezkedő galaxisok nem homogenitásról tanúskodnak, hanem arról, hogy a mindenség farktált.

Eszik-e vagy isszák? A fraktáltság, magyarul „önhasonlóság” lényege egy viszonylag egyszerű minta állandóan ismétlődése (ez az önhasonlóság), de egyre nagyobb (vagy kisebb) méretekben, valahogy így:

 

~q065

 

Semmi baj, hiszen a látható anyag mindössze a teljes tömeg 27 százaléka. Aztán valami extra technikával kiderült, hogy a sötét anyag követi a látható anyag mintázatát. Nincs mese, az Univerzum valóban fraktált, vagyis bizonyos minta szerint hatalmas terekben nincs semmi, majd máshol pedig rengeteg anyag van. Ráadásul ez az eloszlás ismétlődik galaxisokon belül, majd galaxisokkal, galaxis klaszterokkal, szuper klaszterokkal…..

Apropó, sötét anyag. Ezt a 70-es években „fedeztek” fel, de jobb kifejezés lenne a „kitalálás”, mert a galaxisok szélén lévő csillagok forgási sebességéhez a látható tömegnél jóval többre volt szükség. Megoldás? Van ott tömeg, csak nem látszik, mert ez az anyag „sötét”. De minek kell izgulni a 83 százaléknyi sötét anyag miatt?

Kitaláltak egy új gravitációs elméletet sötét anyag nélkül. John Moffat és Joel Brownstein szerinti skalár-tenzor-rektor gravitációs elmélet kvantumhatásokkal dúsítja a téridőt, és ezzel a probléma megoldódik sötét anyag nélkül is. Ugyanis egy feltételezett részecske, a gravitációs kölcsönhatást közvetítő gavitron, a galaxisok közepén hatalmas mennyiségben jelenik meg, mert ott már különben is sok az anyag, míg a galaxis szélén kevesebb van belőlük, mert ott különben sincs sok anyag. Hogy miért? Kvantumhatások miatt. A kvantummechanikáról meg már tudjuk, hogy rejtélyes és kiismerhetetlen.

A fentiekben ismertetett elképzelések csak a jéghegy csúcsát képezik. A fejlett nyugati világ megengedheti magának, hogy elméleti fizikusok ezreit tartsa el, akik cserébe újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Tallózzunk tehát tovább! Itt van mindjárt a Világmindenség tágulása, aminek 1926-os felfedezése adta az alapot az Ősrobbanáshoz. Mivel ez a tágulás az általános tömegvonzás ellenében történik, a kérdés az volt, hogy lelassul-e ez a tágulás, majd megáll és visszafordul egy zsugorodásba, aminek vége a nagy zutty lesz, vagy pedig a kezdeti robbanás és a gravitáció olyan pontos kiegyenlítésben van, hogy a tágulás örökké fog tartani.

A nagy meglepetés az volt, amikor 1998-ban két, egymástól különálló csoport mérése szerint a Világmindenség tágulásának sebessége növekszik. Ha pedig növekszik az nem történhet csak úgy, hogy valami (titokzatos) erő állandóan hat rá. Hogy mi ez az erő, azt nem tuják, de nevet minden esetre adtak neki: sötét energia. Ezzel azonban még nem oldottak meg semmit. A sötét energia létezése ugyanis felforgat mindent a kozmológiában.

Voltak, akik egy ötödik erő létezésében látták a megoldást. Mások tiltakoztak egy ötödik erő bevezetése ellen mondván, egyszerűbb lenne egy már létező erőt „módosítani”. Nézzük csak!

Mondhatnám én is, de Rocky Kolb állítja: „When physicist don’t understand something, they invent a new field to expain it”. Now astronomers have also learned that trick. [Ha a fizikusok nem értenek valamit, magyarázatként kitalálnak egy új teret. A csillagászok megtanulták ezt a trükköt.]

Esetünkben a megoldást egy „quintessence” elnevezésű kvantumtér adja, ami átjárja a teret pont úgy, mint Einstein kozmológiai állandója, de egy apró kis különbséggel. A quinessence értéke nem állandó, hanem változik az idő és a lokalitás függvényében. (Okos, nagyon okos!)

Természetesen a quinessence-nek vannak variációi. Egyik szerint (fantom energia) az erő az idő függvényében egyre erősebbé válik, míg nem a Világmindenséget szét nem szaggatja. Ezt azonban néhány éve megfúrták. Adam Reiss bejelentette, hogy bizonyítékot talált rá, a quinessence modell nem erősödhet.

Az viszont kétségtelen, hogy a sötét energiával kapcsolatos elméletek legnagyobb része azt állítja, hogy a Világmindenség tágulásának gyorsulását az egész teret betöltő „skaláris tér” taszítása okozza, ami a teljes Világmindenségben egyenletesen hat. Feltételezések szerint hasonló energia-tér okozta a Világmindenség elképesztő gyors tágulását közvetlenül az Ősrobbanás után.

Linde és munkatársai kimutatták (természetesen matematikával), hogy a szupergravitációval kapcsolatos néhány elmélet szerint (melyek a gravitációt megkísérlik meghatározni a kvantummechanika értelmezésén belül) a skaláris térben lévő sötét energia nem csak eléri a nullát, de átmegy a negatív tartományba és lehetséges, hogy elmegy a negatív végtelenig. (Na hiszen!)

Ez nem csak lefékezné a Világmindenség tágulását, de vissza is fordítaná, ami végül a téridő egy pontba történő összeomlását okozná. Linde számításai szerint ez valószínűleg 15 milliárd év múlva következne be. (Hál istennek, eddig úgy tudtam, hogy csak 15 millió 😀 )

Hát akkor mi van? Adam Reiss szerint a jó öreg gravitáció pontosan úgy működik, ahogy mindig is működött. De mi van akkor, ha nem? Ha lenne egy nem várt gravitációs hatás, amivel eddig nem találkoztak, akkor a sötét energiára nem lenne egyáltalán szükség. Erre az elképzelésre Sean Carroll gyorsan rávetette magát, de hamarosan lefanyalodott róla „It turns out to be much harder than you imagine to find a modification that works”. [Egy működőképes módosítás megtalálása az előre elképzeltnél sokkal nehezebb] Ugyanis a gravitáció módosítása a nagy méreteknél magával hozza a nem kívánt kisméretű változásokat is.

Ha nem, akkor nem. Máshonnan kell megközelíteni a témát! Mi van, ha a 90 éve vallott tétel (amire Alexander Friedman hívta fel Einstein figyelmét) miszerint az Univerzumot az anyag egyenletesen tölti ki, nem felel meg a valóságnak? Teszi fel a kérdést Kolb, akit most rajtacsíptünk, hogy a fraktált univerzumról még nem hallott. Ejnye-bejnye!

Szóval oda érkezünk meg, hogy a kvantummechanika az, ami mindennek gátjául vala. Kvantummechanika! Hiába tiltakoztak olyan nagy nevek, mint például Dirac, a zászlóvivők nem torpantak meg. A tiltakozókat leírták azzal, hogy szellemileg már túl vannak csúcsteljesítményükön (én is 😀 ), a kvantummechanika bizonyítottan működik, néhány apróságon kívül minden a helyén van, hiszen az atomok világa gyönyörűen összeállt. Ami pedig „összeállt” azt úgy hívták, hogy „standard modell”.

A standard modell szerint a világmindenség összetevője 6 kvark, 6 lepton és 4 részecske, melyek hordozzák az elektromágnesességet és egybetartják az alkotóelemeket, vagyis ezek az úgynevezett „erők”, amikről már előzőekben bőven volt szó. Ez az együttes majdnem minden jelenséget megmagyaráz, de a gravitációval nem tud mit kezdeni (pedig éppen annak kellene megoldani a sötét energia rejtélyét). Ezen kívül vannak „apró nehézségek”. A standard modell szerint a neutrinóknak nincs tömegük (úgy értem a 3 különböző fajta neutrinó közül egynek sincs), ami a valóságban nem igaz. Nincs elektromos töltése és nincs mérete se. Azaz úgy van, hogy földi értelemben véve nincs, de azért okodkodó egészen biztos tudná modellezni. Ennél is nagyobb baj, hogy a standard modell képleteinek és részecskéinek a segítségével az 1 TeV feletti energiával rendelkező ütközés eredményei szerint egyes események előfordulási valószínűsége meghaladja a 100 százalékot. (gondolom ez se okoz modellezési gondot J )

Ezt a problémát volna hivatva megoldani a nem rég megtalált Higgs bozon, amit a fizikusok félőrült módján kerestek 30 éven át. Ugyanis segítségével a részecskék tömeghez jutnak, és magyarázatot adnak miért tér el egymástól kezelhetetlen mértékben az elektromágneses erő és a gyenge magerő.

A Higgs bozon elmélet legegyszerűbb verziója szerint csak egyetlen egy fajta Higgs bozon létezik, ami önmagában problematikus, ugyanis a tömegének végtelen nagynak kellene lenni. Ez pedig egy kicsit nonszensz.

Persze nem is lenne semmi baj, ha ezt a fránya gravitációs erőt rá lehetne beszélni, hogy vonzásból menjen át taszításba csak egy icike-picike időre. De hát megteszi? Egyesek fejében igen. Alan Guth fejében már a „vákuum energia” is megszületett. Különben ő volt, aki 1981-ben kitalálta a felfúvódást. Na ebből lett elege néhány fizikusnak.

A kozmológiai „másként gondolkozóknak” (mert hogy ilyen is van) most telt be a pohár. Álláspontjuk szerint ez már nem tudomány. Kialakult a „megélhetési tudósok” éhes tábora, akik „kutatható” ötleteknek nincsenek híján. 2005 júniusában konferenciát tartottak Krízis a kozmológiában címen a portugáliai Moncaoban. Álláspontjuk szerint az Ősrobbanás elmélete képtelen magyarázatot adni bizonyos megfigyelésekre. Konkretizálva:

– A Világmindenség hőfoka (2,7 °K).

– A Világmindenség tágulása.

– A galaxisok léte.

– A leggyorsabban távolodó galaxisok olyan távol vannak tőlünk, hogy azokat az ősrobbanást követő első milliárd év állapotában kellene, hogy lássuk. Azonban amiket látunk, azok nem fiatal galaxisok, hanem öregek, ugyanis több milliárd éves, vörös csillagokkal vannak tele. Ez egy hatalmas ellentmondás.

– Az Ősrobbanás elmélete szerint Fényükben nagy vörös eltolódás mutató, vagyis nagyon távol lévő galaxis csoportok is láthatók. Csakhogy egy milliárd év kevés ahhoz, hogy galaxisok csoportokba „verődjenek”.

– Valljuk be, igaz! Minden alkalommal, amikor az Ősrobbanásról kiderül, hogy egy megfigyelt eseménnyel nincs összhangban, megindul a foltozás: kitalálták a felfúvódást, sötét anyagot, sötét energiát.

Éppen ezért a másként gondolkozók szerint a vörös eltolódást nem a Világmindenség tágulása okozza, hanem valami egészen más, ma még ismeretlen mechanizmus. Minden esetre, ha nem volt Ősrobbanás, akkor nem kell kitalálni a sötét energiát, ami a tágulást hivatott okozni.

A kozmikus háttérsugárzásnak se kell feltétlenül az ősrobbanástól származnia. Az Ősrobbanást megemészteni nem tudó Fred Hoyle szerint lehet, hogy a háttérsugárzás nem más, mint az abszorbeált csillagfény ismételt kisugárzása.

A standard kozmológiai modellhez, vagyis az Ősrobbanáshoz hozzátartozik a Világmindenség homogenitása, vagyis az, hogy minden irányban, mindenütt egyforma. Ezt azért kellett feltételezni, mert nélküle Einstein egyenleteit nem lehetett volna olyan szintre leegyszerűsíteni, hogy az a Világmindenségre alkalmazható legyen. De, ha ez a feltételezés rossz, akkor az egész elmélet borul.

Én persze már rég bedobtam a törülközőt, de a másként gondolkodók úgy vélik, további kutatások egy olyan Világmindenséget fognak körülrajzolni, ami merőben különbözni fog az Ősrobbanással fémjelzett, egyre bizarrabbnak tűnő elképzeléstől.

És most a végszó. Ez a 35.000 karakteres cikk mindössze egy picinyke ízelítő abból, ami van. Ami van, az pedig nem más, mint tudományos vergődés egyesek részére hatalmas fizetésért. Ezek az emberek soha a büdös életben nem fogják azt mondani, hogy eddig és nincs tovább, mert az egzisztenciájuk függ tőle.

Huszonöt éve, egy fantasztikus vagyonért építik a Large Hadron Collider-t azt a 27 km-es körpályán működő gigantikus részecske ütköztetőt, ami már működik. Minden egyes proton-sugár 0,3 GJoul energiával bír. Ez egyenlő 400 tonna x 140 km/ó mozgásenergiával. Két ilyen proton-sugár „frontálisan” ütközik. Az eredmény segítségével képesek a 10-17 cm tartományban lévő részecskék kölcsönhatását észlelni. (Az Ősrobbanást követően egy trilliomod másodperc után ekkora lehetett az Univerzum.) A remények szerint, előbb vagy utóbb az LHC segítségével megalkotható lesz a „mindenség elmélete”. Még arra is fény derülhet, hogy miért van a Világmindenség tökéletes pontossággal arra hangolva, hogy mi, az anyag gondolkodó elrendezése létezhessünk.

Szóval hamarosan megtudjuk, hogy okoskodónak van-e igaza, amikor a Világmindenség megismerhetősége felett tör pálcát, vagy nekem, aki azt állítom, hogy elérkeztünk a megismerhetőség határához és a végső valóság birtoklása sose lesz osztályrészünk.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

51 gondolat erről: „(1756) A Tudomány (repríz)

  1. Tibor bá!
    Minden tiszteletem, ezt elolvasni is erőfeszítés volt, hát még megírni!
    “elérkeztünk a megismerhetőség határához és a végső valóság birtoklása sose lesz osztályrészünk. ” – konklúziód első felével nem, a másik felével pedig teljesen egyetértek.

    “Aki egy kicsit is ismeri a tudományos berkekben uralkodó rendszert, az pontosan tudja, hogy a már nevet szerző tudósok helyett a „főmunkatársak” dolgoznak, a főnök csak a nevét adja. Na jó, ez csak „spekuláció”, bár az életemre mernék rá fogadni.”
    Ez pontosan így van, sőt olyan is van, hogy mások hátán szereznek nevet, 10 éves egyetemi karrierem alatt volt olyan kollégám, aki az én eredményeimre alapozva doktorált és olyan könyvem is jelent meg, amit 90%-ban én írtam, de csak másodszerzőként vagyok feltüntetve.

  2. 1:
    Köszönöm. Az átlagembernek fogalma sincs arról, hogy az “öldöklés” akadémiai körölben is folyik mosolyok és egymás vállának a veregetése mellett.

  3. Kedves Tiborbá!
    Egy fizikus írását ajánlanám a témához illőnek.
    Vukics András: Materia Magica ill.
    A szétzúzott Physis cserepei
    majd elgondolkozni a relativitáson és a profán “tudományon”.
    Üdv:Csaba

  4. Csak azért merek a témában szólni, mert biztos vagyok abban, hogy egyetlen olvasó sincs köztünk, aki a blog minden bekezdését megértette.
    Köszönöm az írást.

    Ha növekszik a gyorsulás napjainkban, akkor volt egy pont, mikor az ősrobbanás után lelassult az univerzum, majd elkezdett ismét gyorsulni. Bizarrr. Az ősrobbanás elmélet szerint az univerzum egy versenypályán kanyarog. Ha szabad az út, felgyorsul.
    Addig filozofálgatnak fizikusok, matematikusok és a köznép, míg véletlen bele nem trafálnak a tuti elméletbe. Illetve nem véletlen.

    ..és a virtuális világ teória meg sem lett említve.

    Tibor’bá,
    “elérkeztünk a megismerhetőség határához”
    Ám a mesterséges intelligencia még csak most bontogatja szárnyait. Azt tartom a leg valószinűbbnek, hogy a következő évtizedekben, már, ha leszünk még, a mesterséges intelligenciájé lesz a főszerep világunk további megismerésében.

  5. Világos, hogy Einsteint a popkultúra túlértékeli. Fizikus körökben köztudott, hogy a matematikai érzéke korlátozott volt, és hogy a relativitáselméletének az alapjai már készen álltak mások által. De azt azért el kell ismerni, hogy nagyon jó geometriai gondolkodása volt, és hogy volt esze és bátorsága arra, hogy összerakja a relativitáselméletet, ami azért nem kis dolog.
    Hogy a felesége ebben hatalmas szerepet játszhatott, nagyobbat is akár, mint ami közismertté vált, azt könnyen el tudom képzelni. Ez a “pszicoanalitikus” elemzés elég reálisnak tűnik.

    Én továbbra is úgy látom, hogy a szuperpozíció és a determinisztikusság ellentmondanak egymásnak.

    A kvantummechanika “érthetetlenségéről” azt mondta egy gyakorlatvezetőnk, hogy nincs mit érteni rajta, meg kell tanulni számolni vele. A számolások működnek, azt hozzák ki, amit a kísérlet, ne akarjuk ennél jobban megérteni.

    Amúgy ki az “okoskodó” és hol van ez a vitátok, amire folyton hivatkozol?

    “The superstring theory so far as I can see, totally divorced from experiment or observation. ” – Ez egyszerűen nem igaz. A húrelmélet egy csomó részecske létezését és tulajdonságait megjósolta, amiket azután megtaláltak a gyorsítókban.

    Bökd meg, milyen hosszú ez a poszt? 🙂 Még a felénél se tartok…

    A megismerhetőség határairól és a fizika végéről az a véleményem, hogy sajnálom, hogy fizikusnak mentem. Ugyanis a fizika hatalmas fejlődésen ment át a XX. sz. első felében, a kvantummechanika felfedezésével, aztán a második fele a századnak már arról szólt, hogy a nagy felfedezést aprópénzre váltsák, és kidolgozzák a folyományait a különböző tudományágakban: részecskefizikában, héjfizikában, szilárdtestfizikában, asztrofizikában …
    Mára a fizika nagyrészt átment technológiába, az eddigi eredmények praktikus felhasználásába. A kutató fizikusok pedig javarészt marginális jelentőségű, érdektelen kis részterületecskék kibontásával foglalkoznak, aminek egyetlen célja, hogy a megfelelő számú cikket és idézetet felmutassák, hogy az intézetük továbbra is megkapja a támogatást. Még az a jó, ahol alkalmazott kutatásokkal foglalkoznak, amiből lesz valami iparilag hasznosítható dolog, de ez is milyen messze van a világegyetem törvényszerűségeinek feltárásától, amiről a fizika eredetileg szólna…

    Egyszóval a fizika fejlődése megállt. Vagy az lesz, ami 100 éve volt, hogy jön még egy hatalmas felfedezés, ami felforgatja az egészet, és újra érdekessé teszi a fizikát, vagy szépen elsorvad ez a tudományág és átmegy mérnöki tervezésbe.

  6. Azért itt látok én egy ellentmondást: Ha a kvantummechanikának vannak “mélyebb alapjai”, amik meghatározzák a látszólagos véletlenszerűséget, akkor ezeknek a mélyebb alapoknak a felfedezése még hatalmas távlatokat nyit a fizikának. Akkor mégsincs vége még.

    (Egy nemlényegi megjegyzés: tiltakozom a nemlokalitás “idevalótlanság”-nak való fordítása ellen. A lokalitás és nem lokalitás a fizikában közismert fogalmak, az idevalótlanság nemcsak önkényes, de félrevezető is, mert nem utal arra, amit a lokalitás jelent.)

    “A mindenség fraktált” – Hát ez az! Már a 90-es években tudtuk, hogy vannak galaxishalmazok, azok is halmazokba tömörülnek, stb. Erre már 20 éve rá lehetett volna jönni. Csakhogy a fizikusok már tán Newton óta beleragadtak abba az elképzelésbe, hogy a világegyetemnek elegendően nagy léptéket vizsgálva homogénnek kell lenni – egészen egyszerűen azért, mert ellen kell mondani annak, hogy mi valami kitüntetett helyen lennék. Az nem jutott eszükbe, hogy ha az anyageloszlás fraktált, és minden skálán vizsgálva csomós, attól még mi nem vagyunk kitüntetett helyen.

    Szerintem az Ősrobbanás még mindig jobban megmagyarázza a tágulást, mint bármilyen más erőlködés. Nekem inkább a felfúvódással és a változó sötét energiával van gondom. Anno még próbáltam megérteni, mi is az, amit “tudunk”, mi a spekuláció, és hogy lehetne jobban spekulálni, de aztán feladtam. Most úgy vagyok vele, hogy ha majd meghaltam, megkérdezem Istent :).

  7. És végül: Tibor bá, tiszteletemet és nagyrabecsülésemet szeretném kifejezni azért, hogy ezt mind lefordítottad. Még olvasni is durva volt…

  8. “Neumann nem az a fajta ember volt, amilyennek a zsenit el szoktuk képzelni. Nem volt benne semmi elszálltság, gondolatai úgy tudtak szárnyalni, hogy közben két lábbal a földön állt. Amikor a princetoni egyetem szerződtette, kialkudott magának egy tizenhatezer dolláros fizetést (ez ugyan egy évre járt, de nagyjából anynyinak felelt meg, mintha ma havi jövedelem lenne). De volt még egy feltétele: azt mondta, csak akkor jön ide, ha azt a két embert is szerződtetik, akit ő magánál okosabbnak tart. Ez a két ember Albert Einstein és Kurt Gödel volt, akiknek szintén el kellett menekülniük a hitleri Európából.” (Mérő László: A csodák logikája)

    Ha Neumannak elég okos volt Einstein, akkor nekem is az. 🙂

  9. 7:
    Köszönöm az elismerést. Meg kell jegyeznem, hogy a posztnak csak apró része fordítás, elsősorban az, aminek az eredetijét is beírtam. A történelmi és szakmai adatok természetesen angolban jelentek meg, de az értelmezés, és enyhén cinikus értékelés már a sajátom.

    8:
    Neumann János abszolút matematikai zseni volt. Einstein NEM, függetlenül attól Mérő mit írt.

  10. 9.
    Valóban, Einstein nem matematikai zseni volt, hanem FIZIKAI zseni, függetlenül attól, Antalffy mit írt.

  11. a modellekkel kapcsolatban:
    van egy könyv, Rick Cook írta, a címe Varázsló-átok. Nagyon szellemes kis könyv, imádtam. Programozókról szól, akik a programozást varázslattal kombinálják.
    Van egy jelenet, ahol a világot kell modellezni.Ahogy a modell készül és egyre részletesebb lesz, a világ kezd instabillá válni.
    A lényeg, hogy ha valaminek a tökéletes modelljét készítjük el, akkor az már többé nem modell, hanem azzá is válik.
    A mi modelljeink sosem tökéletes modellek, hanem “egyszerűsítő” vagy “wgyszerűsített” leírásai az eredetinek.
    Kicsit talán emlékeztet a teknősbéka paradoxonhoz, itt azonban ha a futó “utoléri” a teknősbékát, tehát létrejön a ténylegesen tökéletes modell, szükségszerű a meghasonlás, hiszen már nem lehet őket megkülönböztetni.

    mint már említettem, nagyon penge kis könyvecske …

  12. 11: Amikor feltalálták a limeszszámítást, feloldódott a paradoxon, a futó utolérte a teknősbékát, mégsem hasonlott meg, és nem változott teknőccé.

    Persze, a modell egyszerűsítés. De attól még működhet akár tökéletesen is, és nem omlik tőle össze a világ.

  13. Gratulálok Tibor bá, szépen összehoztad!
    Nem semmi munka!
    Fedi az ellentmondások tömegét amin a részecske elmélet tarthatatlanságát mutatja.
    Vagy jó 20 évvel ezelőtt nyilatkozta egy húrelméletes tudós,
    “lehet a húrelmélet még sok kívánnivalót hagy maga után, de egy biztos, a részecskeelmélet zsákutca! 🙂
    Ez azóta sem változott.

  14. Szép volt. A spirálgalaxisok középpontjában a mai felfogás szerint extra nagy tömegű fekete lyuk van, melyek mozgatják a galaxis minden egyes részét (extra tömeg, extra tömegvonzás, extra téridő-görbület). Ennek köszönhető a spirálgalaxis. És a nem spirálgalaxisokkal mi van? Mert ugye nem csak spirálgalaxis észlelhető a megfigyeléseink alapján. Máskülönben az emberközpontú világkép abból fakad, hogy az ember bármerre néz az univerzumban, a jelenéhez képest mindig a múltat észleli…..És a saját érzékszervei által felfogható módon, amelyek igen behatárolhatóak.

  15. „A három dimenzión túl nem tudok többet elképzelni.”

    Pedig el kell. Pl. a gömbvillám jelenség mindenképp feltételezi a „túlvilág”, értsd, a negyedik, vagy sokadik dimenzió jelenlétét.

    „Magyarázat: Az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát.”

    Ez a kérdés eldőlt. A részecskepárok közötti transzportálás bizonyította.
    Először fénysebesség fölötti sebességet mértek, majd 6-8 szorosat, később kiderült, az „áthaladás” azonnali. Függetlenül a részecskepárok egymástól való távolságától.
    ( Ez a tény, minden scifi író képzeletét felülmúlja! 😀 )

    „Az egyik ilyen ok az, hogy 90 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. „

    De ha a gravitációt kicseréljük mágnesességre, mint azt David LaPoint javasolja akkor, mivel ez vonz is taszít is, mikor mit kell, ( 🙂 ) így működő képes lesz a kvantum és a kozmosz világa is.
    Még a sok kitalált valamikre sincs szükség. Sötét anyag, energia és az elemi részecskéket működtető valamikre. („quintessence”) 🙂

    „Világmindenség megismerhetősége felett tör pálcát, vagy nekem, aki azt állítom, hogy elérkeztünk a megismerhetőség határához és a végső valóság birtoklása sose lesz osztályrészünk. „

    Ha az emberiségnem nyírja ki magát időelőtt, akkor nem neked lesz igazad! 😀

  16. Szép kis cikk, egy baja van, az, hogy megint a konteók világában lelte meg az igazság néhány szeletét. De szórakoztató volt. Komolyan.

  17. Konteók ide konteók oda, nekem is tanulnom kellett a fény kettős természetét még egyetemen – hangsúlyozták is, hogy ez csak egy modell: azért így írják le, hogy képet tudjunk csinálni magunkban. El tudjuk képzelni azt a furcsaságot, amiket utána és közben a fényről mint látható elektromágneses sugárzásról tanultunk és műveltünk, ami más “megfigyelővel” vagy résztvevővel való kölcsönhatásakor lép fel. És mondták, hogy lehet 50 év múlva már jobb modellt fogunk tudni alkotni és azzal magyarázni tudjuk majd azokat a jelenségeket, amiket jelenleg nem.
    A tudományos világ visszásságáról írt tények valósak és így vannak még ma is. Itthon is a legnevesebb egyetemeken is (még ma is). A pályázati pénzeket inkább neves kutatóknak ítélik oda nem kezdőknek.
    20 éve mondtam fel az egyiken, mert elegem volt és kimentem a nem akadémiai “szférába” dolgozni. Az kevésbé tetszik csak több a fizetés és lehet, hogy előbb-utóbb visszamegyek.
    Einstein mögött is egy hatalmas tudományos apparátus működött: lemosnának minden élő embert tudásukkal, érveléseikkel, hozzáértésükkel. Esetleg újabb és újabb modelljeikkel.
    Einstein is megtalálta a dolgát ott: ismert szelfit csinált.
    Számomra A. Einstein erről emlékezetes.
    (ÉS a fenti okok miatt is hamarosan ez már talán egyetemen se lesz tananyag, meg középsuliban sem, ha a vezetők nem értik akkor felesleges)

  18. 21. Bazs

    Azt hiszem, te fogtad meg legjobban a lényeget.

    Igazán nem a világot “ismerjük” meg, hanem különböző modelleket alkotunk (alkotnak számunkra) amelyek egyre kevesebb ember számára érthetők.

    Aztán eljutunk oda, hogy egy IQ bajnok végre megtalálja a tutit, de nem fog találni senkit, aki megérti ha megpróbálja elmagyarázni…

  19. 21, 22 Hogy is szokták mondani? Állva tapsolok! 🙂

    Sajnos a baj nagyobb: a mai babonás tudomány-felfogással, a konstruktív gondolkodás, modell-alkotás, kommunikáció alapszabályainak folyamatos felrúgásával fenntartani sem vagyunk képesek a technológiai civilizációt, nem hogy megérteni, esetleg tovább fejleszteni. Minden, amivel kapcsolatban aggódni divatos, csak következmény, nem ok.

  20. “a mai babonás tudomány-felfogással, a konstruktív gondolkodás, modell-alkotás, a konstruktív gondolkodás, modell-alkotás, kommunikáció alapszabályainak folyamatos felrúgásával fenntartani sem vagyunk képesek a technológiai civilizációt, nem hogy megérteni, esetleg tovább fejleszteni.”

    Mondod ezt abban a korban, amikor a technológiai fejlődés üteme soha nem látott sebességgel száguld. Nyilvánvaló, hogy a rendszer egyre bonyolódik, de a szakértők is egyre kisebb területekre specializálódnak, ezért a nagy egészet, vagy a tőle távol eső részterületeket már nem érti senki. A polihisztorok kora már a huszadik század elején lejárt, az utolsó aki mindenhez ért az Tibor’bá 🙂

  21. 21, 22, 23
    Számomra is kimondhatatlan öröm látni hogyan szökken szárba, burjánzik és temet maga alá mindent újra a skolasztika.

  22. Nem mindig sikerül leszállnom arra a szintre, amit könnyedén megértetek. Meg aztán szép számmal vannak, akik nem a parttalan hozzászólásokban élik ki magukat, hanem élvezik a feltálalást. Azt viszont szomorú szívvel veszem tudomásul, hogy egy gyerekes taktikát választottatok, amit nem értesz, azt le kell cikizni. Nem cáfolni, nem ellenpéldát hozni, nem alternatív elképzelést felvázolni, nem, nem. LECIKIZNI. 🙁

  23. “Szóval hamarosan megtudjuk, hogy okoskodónak van-e igaza, amikor a Világmindenség megismerhetősége felett tör pálcát, vagy nekem, aki azt állítom, hogy elérkeztünk a megismerhetőség határához”

    Akkor most ragaszkodjunk a tényekhez. Felvázoltál egy szembenállást ami egyszerűen hamis. Szerintem nem tudsz mondani egyetlen olyan embert sem aki azt állítaná, hogy a világmindenség teljes körűen megismerhető. Ha mégis, akkor kérlek nevezd meg.

    A másik, a megismerhetőség határa. Ehhez sokat nem lehet hozzátenni, mert objektíven nem állíthatom azt, hogy márpedig nem érkeztünk el a határáig, de ha figyelemben veszem, hogy az elmúlt évszázadokban bizony folyamatosan egyre több ismeretre tettünk szert, akkor nem kell nagy bátorság azt mondani, hogy ez a trend elég valószínűtlen, hogy hirtelen falba ütközve ér véget és épp most egy csapásra megtörik, azaz elérkeztünk valamiféle végső határhoz, ahonnan nincs tovább.

    ( Ja, és azt az Einstein tisztelőt is mutasd már be, akivel ekkora vitába keveredtél, és aki történelmi tényeket is megkérdőjelez. Könnyű úgy vitákat nyerni, hogy fiktív vitapartnereket alkotunk akik szegények egy debil állásponthoz ragaszkodnak. )

  24. 26: “amit nem értesz, azt le kell cikizni. Nem cáfolni, nem ellenpéldát hozni, nem alternatív elképzelést felvázolni” – igen, pont ezt látom a relativitáselmélettel kapcsolatos hozzáállásodban. (Azzal együtt, hogy egyetértek azzal, hogy Einstein túl van értékelve, nem ezt vitatom.)

  25. “Itt most legszívesebben kitérnék (amire voksom adom) a determinisztikus Világmindenségre, ami összhangban van a szuperpozíció létezésével. Álláspontom szerint ugyanis nincs véletlen (amit könyvemben bőségesen tálalok), mindennek van oka. Pontosan ezért vannak „kétneműségek”, ugyanis „ok” nélkül nem lehet dönteni. Ha van „ok” (például odanézek), akkor már lehet dönteni. Hogy milyen végső cél elérésének érdekében, az egy más kérdés.”

    Ezt mintha nem érteném teljesen, hogy itt mire gondolsz. Szerinted determinisztikus a világmindenség, szerintem nem. A kvantummechanikai szuperpozíció az, ami az egész determinisztikusságot megfúrja, és lehetővé teszi, hogy “dönteni” lehessen – érdekes, hogy pont ezt a szót használod, ami nekem is nagyon fontos. Gondolom, itt nem a szabad akarat működésére gondoltál, de én arra gondolok: egy szuverén egyén szabad döntésére. Nevezzük ezt az egyént, aki az egyes kvantumjelenségek kimenetelét eldönti, Istennek. Hol fér el még itt a determinizmus, ha egyedi döntések vannak?

  26. “Az én véleményem szerint az emberiség elérkezett a világmindenség megértésének végső határához.”
    Nagyon úgy néz ki, hogy a fizika, mint az anyagi világ alapvető törvényszerűségeit feltáró tudomány a határaihoz érkezett. A kvantummechanika kibontása óta nem születtek nagyobb felfedezések, csak a technológiát csiszolgatjuk a meglévő tudásunkhoz.
    De!
    1. A természettudomány nem merül ki a fizikában. Az élettudományok például robbanásszerű fejlődésben vannak.
    2. Ugyanez volt a helyzet a fizikával 1900 körül: ismert volt a termodinamika, az elektromágnességtan, a mechnanika, úgy tűnt, hogy a fizika alapvetően ismert, csak van néhány apróság, amiket még nem teljesen értünk, de biztos mindjárt találunk rá magyarázatot. Aztán ebből a néhány apróságból lettek a relativitáselméletek és a kvantummechanika, amik gyökerestül felforgatták az egész fizikát. Nincs kizárva, hogy most is valami ilyesmi következik.

  27. Kár volt ezért a hosszú halandzsáért. A világ jóval egyszerübb és érthetőbb.
    Néhány kérdés csak a helyes látásmódhoz:

    Ősrobbanás :
    – Miből gondolja egy tudós, hogy egy robbanás – ha közegben történik, ha nem – többé nem rombolni fog, hanem majd elkezd anyagot, teret, időt, stb. keletkeztetni vagy felépíteni?
    – Miből gondolja egy tudós, hogy egy robbanás hirtelen megváltoztatja az eddig minden robbanásnál megtapasztalt alapvető jellemzőit, és többé nem sugárirányban szórja szét az anyagot – ha közegben robban, ha nem – hanem görbe, esetleg spirális pályán? Milyen logikával lehet ilyen elképzelésre jutni, és milyen logikával lehet erre az anyagi világegyetem keletkezésének elméletét alapozni?

    A nagy hadron ütköztető :
    – Milyen logikával feltételezi egy tudós, hogy a nagy sebességű ütközések eddig tapasztalt jellemző hatásai hirtelen megváltoznak, és többé nem rombolják, hanem felépítik az anyagot? Vagy vannak netán közöttük ilyen és olyan ütközésekre is tapasztalatok?
    – Milyen logikával gondolhat ki egy tudós olyan vizsgálati módszert, amely szerint pl. egy motorkerékpárt (részecskét) úgy a legcélszerűbb megvizsgálni, hogy nagy sebességre felgyorsítjuk, majd frontálisan ütköztetjük egy másik motorkerékpárral, esetleg falnak ütköztetjük, majd a szétszóródott, a falra felkenődött darabokból próbálunk a motorkerékpár szerkezetére és működésére következtetni? És hogyan juthat el egy tudós, arra a gondolatra, hogy a szétszóródott daraboknak a motorkerékpár (a vizsgált részecske) valódi alkotórészeinek kell lennie, nem pedig az alkatrészek vagy a fal törmelékeinek?
    – Milyen logika mentén juthat egy tudós arra a feltételezésre, hogy a motorkerékpárt (részecskét) egy nagy sebességű ütközés éppen az eredeti illesztései mentén fogja eredeti alkatrészeire szétszerelni?

    A fény kettős természete :
    – Milyen logikával fogadhatja el egy tudós, hogy egy dolog egyszerre lehet anyagi és nem anyagi természetű? Hogy egyszerre lehet mindkettő, ugyanabban a viszonyítási rendszerben?
    – Milyen logikával gondolkodik egy tudós, aki nem jön rá arra, hogy ha egy dolog kettős természetet mutat, akkor ott vagy két dologról, vagy két viszonyítási rendszerről van szó, nem pedig egyről, és annak kettős „természetéről”? Milyen logikát használ, ha ez a lehetőség fel sem merül benne, vagy ha fel is merül, milyen logika diktálja neki, hogy ezt a lehetőséget meg se vizsgálja?

    A tények makacs dolgok :
    – Hogyhogy nem veszi észre egy tudós, hogy olyan világot ír le az elméletével, amelynek a tapasztalati tények ellentmondanak? És milyen logika engedi meg azt, hogy az ellentmondást úgy oldják fel, hogy a kivételekre új elméletet alkotnak?

    És még néhány gondolat a kvantum témára:
    – Milyen logikával fogadhatja el egy tudós, hogy a valós anyagi világban virtuális részecskék létezhetnek, és az anyaggal még kölcsönhatásba is léphetnek?
    – Milyen logika engedi meg, hogy virtuális mozgásokban energia tárolódjon, és még hatással is legyen a valóságos részecskék mozgására?

    Végül: Egyáltalán, miből gondolja egy tudós, hogy annak van bármiféle bizonyítási kötelezettsége, aki az ő elméletét (elképzelését) logikátlan volta miatt megkérdőjelezi, és nem neki magának kell a saját elméletét a feltett kérdések próbájának alávetnie?

  28. idézet :
    “Ez csak néhány kérdés a sok száz közül, amit okkal és joggal fel tudnék tenni. Úgy gondolom ugyanis, hogy a mai tudósok már egyetlen elképzelésüket sem vetik alá a logika próbájának. Logikát vagy egyáltalán nem használnak, vagy csak formális, esetleg szimbolikus (mesterséges szabályoknak engedelmeskedő) matematikai logikát. Ezért láthatnak napvilágot vadabbnál vadabb, minden logikai alapot nélkülöző elméletek, amiket a tudományos körök még el is fogadnak. Még Nobel díjat is lehet értük kapni.
    A kérdésekre egyetlen logikus válasz adható: nem logikával, hanem hittel van dolgunk! Abban pedig nem szabad logikát keresni, mert nincsen benne! Akkor viszont a mai tudomány valójában maga az áltudomány, és az a valódi tudomány, amely az áltudományos nézeteket logikailag helyére teszi.
    Azt az egzakt logikai módszert, amivel erre a következtetésre jutottam, rendszerlogikának, a megjelenési formáját pedig szöveges függvénynek hívják. A módszernek van önálló matematikája is, és ha megismerik, külön tanulás nélkül bárki képes megérteni. (A számítógép számára legalábbis igazoltan emészthető!)
    Félreértés ne essék: én is ismerem a megkérdőjelezett elképzelésekre a tudomány által ma adott magyarázatokat, levezetéseket, és a mellettük felhozott érveket is. De azok a logika szűrőjén átengedve számomra már csak a tündérmesék vagy a halandzsák világába tartoznak. Mesemondók kíméljenek!
    Azt ugyanis még egy tudósnak is be kellene látnia, hogy világegyetemben nincsnek logikai ellentmondások. A természet nem hoz létre ellentmondásokat. Ilyenek csak az ember fejében, a világegyetemről alkotott képzeteiben vannak. Erre próbáltam rávilágítani.
    A problémát talán oldaná kissé, ha a tudósok maguk is olvasnák egymás elméleteit, és az azokról szóló tudományos ismeretterjesztő műveket. Akkor talán hamarabb rádöbbennének azok meseszerű, logikátlan és valótlan voltára.
    Sajnos, úgy látom, erre a logikusan gondolkodók új nemzedékének felnövekedéséig nincsen semmi esély. A tudományvallás avatott papjai olyan mélyen hisznek, hogy már nem képesek megváltozni, és a hitet felcserélni a valóságra. A valóságot már meglátni is képtelenek. Ezért én csak azoknak írok, akik erre képesek. “

  29. Tibor bá, felhozol itt egy rakás idézetet nagy fizikusoktól, hogy “nem értik a húrelméletet”. Nagyszerű, de azért jó, ha látod, hogy nem úgy “nem értik”, ahogy nem érti Mari néni a piacról, vagy Tibor bá, vagy én. Nekünk csak halvány, pontotalan fogalmaink vannak róla, ők meg tudnak vele számolni például.
    És nem igaz, hogy ez nem egy modell, és hogy nem ellenőrizhető kísérletileg: van egy rakás részecske, amit a húrelméletből megjósoltak, és aztán a részecskegyorsítókban megtalálták.

    Ezek az önkritikus mondatok arra utalnak, hogy ezek a nagy ismerői a témának többet várnának maguktól és a tudománytól, szeretnék úgy érteni és átlátni a fizikát, mint ahogy a klasszikus fizikát lehetett, de ez nem megy, itt maradnak a matematikai modellek.

    A „non-locality” fordításod téves: ez a kifejezés nem arra utal, hogy a részecske “nem tartozik a mi három dimenziónkhoz”, hanem hogy nem lokális: a létezése nem szűkíthető le egyetlen infinitezimális inerciarendszerre, hanem a térben kiterjed, akár nagy távolságra is.
    A relativitáselmélet lokális inerciarendszerekkel dolgozik, de onnan kezdve, hogy egy összefonódott részecskepár két tagját egymástól csillagászati távolságra visszük, ez a lokalitás sérül. Erről van itt szó, nem idevalótlanságról.

    Gerard’t Hoof láthatólag megrémült a determinizmus halálától, és igyekszik a fából is vaskarikát csinálni, csakhogy valahogy visszahozza. 🙂

    A fraktált világmindenség nagy ötlet. Csak azt nem értem, mért nem jutott eszébe a fizikusoknak már korábban, holott teljesen kézenfekvő. Talán még nem volt olyan elterjedt a fraktálelmélet.

    Tibor bá, ez hatalmas anyag! Ha nem is értek mindenben egyet, tiszteletem ezért a türelemért, amivel ezt összehoztad! Nekem még elolvasni sincs elég. 🙂

  30. Zsidany: Alapvető tévedésre építesz teóriát. A tudomány nem logikus gondolat onnan eredeztethető, hogy mint minden hierarchikus szervezet esetén, itt is hajlamosak a piramis alján lévő szereplők tévedhetetlenként tekinteni a szakma nagyjait, és ezért sokszor hülyeségeket is védeni, és az új nézeteket hozókat kinézni, ellehetetleníteni, negligálni. Ez nem a tudomány bűne, egyszerűen ilyen az emberi természet, ez egyszerű csoportdinamika. Elég csak erre a blogra tekinteni, ahol Tibor’bá néha erősen megkérdőjelezhető gondolatai is táptalajra lelnek, és kritika nélkül elfogadjátok, mert ő már letett valamit az asztalra, ő itt a tekintély. Aztán ha jön valaki ismeretlenül, és neki ellentmond, azt szanaszét szeditek, még ha igaza van akkor is, mert annyira erős a meggyőződés, hogy Tibor’bá tévedhetetlen (remélem nem veszi magára, csak adta magát a példa). Nehéz a már beidegződött gondolatokat, dogmákat, tévedéseket megváltoztatni egy ilyen rendszerben, és sokszor a logikusnál tovább konzerválódhatnak idejétmúlt, túlhaladott álláspontok. De ebből még nem következik, hogy a tudomány már nem logikus, és a tudományvallás papjai uralják, csak az, hogy a tudományos élet résztvevői is csak emberek.

  31. 24. Bizony, és mondom ezt én, aki húsz éve kapok fizetést azért, hogy mesterséges intelligenciával, rendszerek modellezésével, a megértés folyamatával és eredményének hatékony formalizálásával foglalkozom. 😉 Csak mivel én a megértés szándékával szoktam olvasni, a mottóm jelenleg így hangzik:

    “What is has been. What will be is no more than a forgotten year striking backward. Be still while I count those my years.”

    (Rudyard Kipling: A dzsungel könyve, Ká)

  32. 31, 32. Zsidany

    Teljesen egyetértek veled.

    A mai, fizikai elméletgyártó személyek jelentős része, nem több mint az ősi vallások papjai, akik néhány megfigyelésből elméleteket állítottak fel, a látható világ keletkezésére, működésére.
    A matematika egy szerszám, igaz a legfontosabbak egyike. De ha a kezdetkor már rosszul mérünk, pláne ha csak úgy becsülgetünk, ex has, még egy földterület kerületének és területének a kiszámítása is rossz eredményre vezet. Nem a számítás képlete a hibás, a számítást végző vitt a képletbe rossz adatokat.

    Napjainkban a tudományhoz nem értő médeának is óriási szerepe van a tudományban. Tekintélyes tudósok eleve hibás elméletét népszerűsítve, az ellenvéleményeket elhallgatva, vagy tudománytalan érvekkel cáfolva, könnyen és gyorsan eljutottunk oda, hogy az ősrobbanás zagyvalékát iskolákban tanítják.

    Ráadásul, a saját földhözragadt emberi gondolkodásunk is nehezíti a valóság megismerését. Mindenbe emberi tulajdonságokat, szándékot próbálunk belemagyarázni. Az állatok ösztönös viselkedésének megnyilvánulásaira adott közemberi elképzelések a legjobb példa.
    Egocentrizmusunk fizikai példája, ha megfigyelem így viselkedik, ha nem, akkor másképpen. Mintha az anyagi világ törvényszerűségei azt lesnék, na! nézzük csak, figyel e- bennünket a fizikus bácsi, mert akkor csak szép sorban. Röhej.

  33. Azt nem értem miért nem került még elő a lényeg: A fizikusokat is Amerika irányítja, kivéve az oroszokat, akik a világon a legjobbak.

  34. 37-re

    Mottó: A természetben nincsen semmi, ami ne lenne megérthető. Legfeljebb a magyarázat érthetetlen.
    A rendszerlogika egy szöveges függvény formában megjelenített, elemi összefüggésekkel működő következtetési rendszer, egy vizsgálati módszer amely a matematika egzaktságával, a beszélt nyelv egyszerűségével képes megragadni és értelmezni a világegyetem minden jelenségét. Nem más, mint a józan paraszti ész összefüggésekre épülő, függvény formában való alkalmazása.
    Nyilvánvaló, hogy ugyanazokból az elemi tapasztalati tényekből másfajta következtetésre is lehet jutni, mint azok amelyekre a mesterséges, belső szabályokra épülő, és ezért korlátos következtetési rendszerekkel dolgozó tudományos gondolkodás jutott. Erre a tudomány történetében számtalan példát találunk. A hiba mindig a tapasztalati tények közötti összefüggések téves értelmezéséből, téves magyarázatából fakadt. Különösen akkor, amikor a vélt összefüggéseket axiómaként rögzítették az elméletek alapjainak lerakásához. Legtöbbször ezekről derült ki, hogy vagy tévesek, vagy látszólagos, vagy egyenesen nem létező összefüggések voltak. Persze, hogy nem állt össze egységes rendszerré a világról így alkotott elméletek halmaza. A rendszerlogika a mesterséges következtetési rendszereket hivatott kiváltani a természetes elemi összefüggések alkalmazásával.
    Nem először derül ki, hogy minden összetett és formális gondolati (mesterséges) rendszer korlátos. Ezt a korlátosságot az aritmetika esetére megfogalmazva Gödel fedezte fel, de igaznak bizonyul minden ember által alkotott gondolati rendszerre: a matematikára, a sakkra, a formális és szimbolikus logikára. A sakk szabályai kizárólag a sakkon belül érvényesek, és nem alkalmazhatók az életben. A számok közötti összefüggések csakis a számok világában érvényesek, és nem lehet belőlük következtetéseket levonni a számok világán kívüli világra. a szimólumok csak a szimbolikus rendszerekben érvényesek, máshol nem, mert jelentéstartalmuk nem egzakt, hanem legjobb esetben is közmegegyezéses. Egyedül a dolgok logikája teljes, mert az nem mesterséges, hanem a természet folyamatainak összefüggéseiből leszűrhető következtetési rendszer. Az a következetesség, ahogyan a természetben a dolgok egymásból következnek, kétségtelenné teszi az ok-okozati összefüggés mindenre kiterjedő, általános voltát.
    Eddigi ismereteink alapján is kijelenthetjük, hogy a természet rendszereket hoz létre. Mindenütt. A természetben nem létezik semmi, ami ne lenne rendszer, vagy egy rendszer része. Egy rendszer pedig mindig logikus, másképpen nem lenne rendszer, és nem működhetne. Minden rendszernek megvan a maga belső logikája. A természetes rendszerek a természet logikáját tükrözik, amely a dolgok logikája. A dolgok logikája mindig olyan természeti törvényeken alapul, amelyek alól nincsen kivétel.

  35. 37-re

    Mottó:

    A természetben nincsen semmi, ami ne lenne megérthető. Legfeljebb a magyarázat érthetetlen.

    A rendszerlogika egy szöveges függvény formában megjelenített, elemi összefüggésekkel működő következtetési rendszer, egy vizsgálati módszer amely a matematika egzaktságával, a beszélt nyelv egyszerűségével képes megragadni és értelmezni a világegyetem minden jelenségét.

    Nem más, mint a józan paraszti ész összefüggésekre épülő, függvény formában való alkalmazása.

    Nyilvánvaló, hogy ugyanazokból az elemi tapasztalati tényekből másfajta következtetésre is lehet jutni, mint azok amelyekre a mesterséges, belső szabályokra épülő, és ezért korlátos következtetési rendszerekkel dolgozó tudományos gondolkodás jutott.
    Erre a tudomány történetében számtalan példát találunk.
    A hiba mindig a tapasztalati tények közötti összefüggések téves értelmezéséből, téves magyarázatából fakadt. Különösen akkor, amikor a vélt összefüggéseket axiómaként rögzítették az elméletek alapjainak lerakásához. Legtöbbször ezekről derült ki, hogy vagy tévesek, vagy látszólagos, vagy egyenesen nem létező összefüggések voltak. Persze, hogy nem állt össze egységes rendszerré a világról így alkotott elméletek halmaza. A rendszerlogika a mesterséges következtetési rendszereket hivatott kiváltani a természetes elemi összefüggések alkalmazásával.

    Nem először derül ki, hogy minden összetett és formális gondolati (mesterséges) rendszer korlátos. Ezt a korlátosságot az aritmetika esetére megfogalmazva Gödel fedezte fel, de igaznak bizonyul minden ember által alkotott gondolati rendszerre: a matematikára, a sakkra, a formális és szimbolikus logikára. A sakk szabályai kizárólag a sakkon belül érvényesek, és nem alkalmazhatók az életben. A számok közötti összefüggések csakis a számok világában érvényesek, és nem lehet belőlük következtetéseket levonni a számok világán kívüli világra. a szimólumok csak a szimbolikus rendszerekben érvényesek, máshol nem, mert jelentéstartalmuk nem egzakt, hanem legjobb esetben is közmegegyezéses.
    Egyedül a dolgok logikája teljes, mert az nem mesterséges, hanem a természet folyamatainak összefüggéseiből leszűrhető következtetési rendszer. Az a következetesség, ahogyan a természetben a dolgok egymásból következnek, kétségtelenné teszi az ok-okozati összefüggés mindenre kiterjedő, általános voltát.
    Eddigi ismereteink alapján is kijelenthetjük, hogy a természet rendszereket hoz létre. Mindenütt. A természetben nem létezik semmi, ami ne lenne rendszer, vagy egy rendszer része. Egy rendszer pedig mindig logikus, másképpen nem lenne rendszer, és nem működhetne.
    Minden rendszernek megvan a maga belső logikája. A természetes rendszerek a természet logikáját tükrözik, amely a dolgok logikája. A dolgok logikája mindig olyan természeti törvényeken alapul, amelyek alól nincsen kivétel.

    és ezt nem kell senki másra fogni….

  36. 39: Ugye tudod, hogy ez a szép hosszú iromány kb. olyan mély és tartalmas mint egy Oravecz Nóra bölcseség? Magyarul sekélyes áltudományos humbug.

  37. Arról nem tehetek ha neked a józan paraszti ész is bonyolult.

    Ez van….

  38. 24, Lukács Róbert:

    “a mai babonás tudomány-felfogással, a konstruktív gondolkodás, modell-alkotás, a konstruktív gondolkodás, modell-alkotás, kommunikáció alapszabályainak folyamatos felrúgásával fenntartani sem vagyunk képesek a technológiai civilizációt, nem hogy megérteni, esetleg tovább fejleszteni.”

    Mondod ezt abban a korban, amikor a technológiai fejlődés üteme soha nem látott sebességgel száguld. Nyilvánvaló, hogy a rendszer egyre bonyolódik, de a szakértők is egyre kisebb területekre specializálódnak, ezért a nagy egészet, vagy a tőle távol eső részterületeket már nem érti senki. A polihisztorok kora már a huszadik század elején lejárt, az utolsó aki mindenhez ért az Tibor’bá

    Köszönöm az illusztrációt. Sikerült felfogni, hogy nem a fejlődés technológiai oldaláról beszélek? Köszi, azt az “én fajtám” csinálja (még akkor is, ha ti a marketingeseket látjátok, és a tolmácsokat halljátok. Egyes tolmácsok a végén beleszeretnek a saját hangjukba…)

    Rólatok beszélek. Az “utolsó polihisztorral” az élen… 😀

  39. 43:
    Nem találtátok fel a spanyol viaszt! Az 1960-as évek elején már járta a TUNGSRAM fejlesztést jó néhány megállapítás. Például: A mérnök az, aki egyre kevesebbet tud egyre nagyobb területről, a kutató az, aki egyre többet tud, egyre kisebb területről. — Ez a polihisztoros szöveg is minimum 100 éves. Abba lehet hagyni!

  40. 44, Tibor bá: Jajj, meg ne tessék már sértődni… 🙂 Hiszen senki nem ír tekegyelmednek ilyeneket:

    “Semmit se olvasok el, ami ilyen hosszú. Elolvasom az első 20 sort, amiből megértem az egésznek az “izét”. Aki igényt tart arra, hogy végigolvassam az alkotását, annak 20 soron belül egyetlen mondattal közölni kell, mit az elképzelése.” 😀

    “Az én értékelésem szerint ha valakik egy szöveget nem értenek meg, akkor nem csak arról lehet szó, hogy a valakik értelmi szintje alacsony, de esetleg arról is, hogy a szöveg nem túl érthető. Talán ezt a lehetőséget se kellene teljes mértékben kizárnod.” 😀 😀

    “Látom, nem meritek kimondani, a pasi hibbant.” 😀 😀 😀

    Ugye az nem aljasság, ha a saját blogodon tőled idézek, olyan szituációból, amikor én írtam hosszan és te nem értetted? 😉

    A mérnök / kutató témában szerintem olvass utána Claude Shannon történetének, nagyon jó csóka, szerintem tetszeni fog neked is. Mellesleg az egyetemi jegyzet, amit nem átallottam ide belinkelni, az ő munkáira támaszkodik, és a kommunikáció színvonalával kapcsolatos megjegyzéseim objektív értékeléséhez sajnos elengedhetetlen legalább az alapfogalmak ismerete. Anélkül tényleg hőbörgés csupán amit mondok, elnézést kérek mindenkitől, hogy a “homálytalanító” kicsit bonyolult.

    Na jó, csak vicceltem. Éljen a TODOMÁNY!

  41. Szerintem bátran prognosztizálható, hogy lesznek még további eredmények a világ természetének megismerésében, még a kvantumfizikában is.
    A világ miután végtelen és nemcsak térben, tehát nem megismerhető, ha ezt a szót befejezett értelemben használjuk.

  42. 45:
    Szvsz akkor lehetne azzal vádolni, vagy azt feltételezni, hogy megsértődtem, ha sok hónappal ezelőtti hozzászólásodból idéznék frappáns, ellenem iráníuló bekezdéseket. De őszintén, arra se emlékszem miket írtál össze. Nekem csak az általános impresszióm maradt meg szövegeiddel kapcsolatban, arra támaszkodom.

  43. 46: Persze, eredmények mindig lesznek. De hogy lesz-e még nagy dobás a fizikában, ami alaposan felforgatja azt, amit az anyag természetéről gondolunk, nem egyértelmű.

  44. 47, Tibor bá

    Akkor szerinted semmi gondot nem jelentene, ha itt és most, a Tudomány címet viselő bejegyzésednek pontosan a te módszeredet követve csak első húsz sorát olvastam volna el, utána minősítenélek téged, mert a tartalma a hossza miatt úgyis értékelhetetlen. Az “íze”: a szokásos személyeskedő, konteós fröcsögés, amelynek objektivitáshoz semmi köze, tudományos szempontból egyáltalán figyelembe vehető tartalma elhanyagolható (közismert, de ízlés szerint alaposan válogatott, aztán egymás után írt információk halmaza), a hosszától teljesen függetlenül.

    A tőled vett idézetek nem “frappánsak”, hanem ékes példái az egyoldalú, felületes, személyeskedő hozzáállásnak, amellyel minden, a tiédtől eltérő véleményre reagálsz. Gondoltam, kicsit etetlek a saját stílusoddal, hátha felismered magad a tükörben – de tudom, ez a legnehezebb dolgok egyike, nem várhatom el tőled.

    Ettől még nem vagy “hibbant”, csupán alkalmatlan arra a szerepre, amelybe önmagadat képzeled. Gondoltam, annyiszor voltál már alpári bunkó velem szemben, hogy egyszer én is végigmondhatom a véleményemet. Nyugodtan nevezhetsz újra idiótának, hiszen olyasmivel töltöm az időmet, aminek tudott módon semmi értelme.

    Namaste.

    “A Namaste Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.”

  45. 49: “annyiszor voltál már alpári bunkó velem szemben”

    Ja kérem, aki helybe jön a pofonért… 🙂

    Ne sértődj meg, de ha kettőtöket összehasonlítalak, Tibor bá’ lényegesen élvezhetőbben, közérthetőbben ír (néha marhaságot és csapnivaló helyesírással 😉 ), mint te. Elhiszem, hogy a te szövegeid ennél magasabb szintűek, csak képtelen vagy elfogadni, hogy az emberek jelentős része nem hajlandó abba energiát fektetni, hogy megpróbálja megérteni, amit írsz. Ha a “tömegnek írsz”, akkor az ő nyelvükön, közérthetően kell ezt megtenned, vagy értetlenségbe ütközöl (persze aztán idegesítő, hogy mindenki más hülye… 😀 ). Keresned kellene egy hozzád hasonló entellektüelekből álló csapatot és nem a pórnéppel erőlködni… 😉 .

  46. 50: igen, szépen becsaptam magam, Tibor bá marketingje elismerésre méltó. Talán érezhető: már nem vagyok ideges emiatt (a “mindenki más” meg nem hülye, de aki nem mászik, azt tényleg nem lehet feltolni a létrán – ez se baj, csak ne gondolja azt, hogy fent van). Bárki hangosan hirdetheti, nekem viszont nagyon nehezemre esett lemondani “az emberek jelentős részéről”, és ezt pont itt tanultam meg, Tibor bá és közönsége segítségével… Itt is csak azért szóltam be, mert a 21/22 hozzászólás nagyon jó ráérzés volt (modell alkotás és belső világok). Kár volt folytatni.

    “Csapat” van, bár inkább partizánokra hasonlítunk – az igazi “entellektüelek” meg máshol is átnéznek rajtam (nem ez az egyetlen környezet, ahol égetem magam) 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük