(1798) Muzulmán etikett

Tibor bá’ online

 

~q191Mára már kiderült, hogy a kölni szilvesztert követően több mint 700 feljelentés érkezett a rendőrségre, amelyek legnagyobb hányada szexuális jellegű. Ez a szám minden képzeletet felülmúl, így nem kell csodálkozni, hogy Mutti Merkel népszerűsége hatalmasat zuhant. És persze az is várható volt, hogy a másik oldalon beindul az ellentámadás, amit az alábbi videó mutat be, a jól kitalált finom stílusával. A lényeg az, hogy egy angolul megnyerően beszélő (feltehetően) muszlim fiatal férfi bevezeti a nézőt a kísérletbe, aminek lényege, hogy egy muszlim nő 5-5 órát sétál New Yorkban előbb „kihívó” ruházatban, majd burkában. Az első óra alatt számtalan megjegyzés hangzik el a járókelők részéről, sőt horogra akad egy férfik, akit a nő nem tud levakarni, mígnem a felvételt készítő kollégák megoldják a kényelmetlen helyzetet.

 

Mielőtt tovább lépnénk, hadd hívjam fel a figyelmet arra, ha egy „felmérést” a tudományosság igényével kívánunk végezni, akkor ügyelni kell a „kontroll csoport” azonosságára. Itt az európai ruhában pózoló nőnek messze az átlag feletti mellei voltak, ami önmagában is rendkívül figyelemfelkeltő. Ráadásul a járása is „kihívó” volt. És az se elhanyagolható, hogy közismerten a fiatal, burkás, muzulmán nőkkel való ismerkedés adott esetben a férfi életébe is kerülhet, ha a nő családja valamit kifogásol. Vagyis nem csak a ruházat közötti különbséget tesztelték. Ettől függetlenül, el kell fogadni, hogy az európai nőn megakad a férfiak szeme.

A hozzáértők azt állítják, hogy muszlim felfogás szerint az európai nők kurva módján viselkednek, kurva módján öltöznek, ezért kurva módján bánnak velük. Ez tehát a mentő körülmény. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen egy kérdést teszek fel. Ha Európába jönnek, nem nekik kellene változtatni a szemléletükön, és tudomásul venni, hogy itt így öltözködnek, és elvárják a tiszteletben tartást.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

79 gondolat erről: „(1798) Muzulmán etikett

  1. A nők megerőszakolása a nőkkel egyidős jelenség, háborúkban, ellenséges népekre hatásgyakorlásban mindig is teljesen általános volt, öltözéktől, korszaknak éppen megfelelő viselettől függetlenül. Nem értem, hogy lehet az bárkinek szempont, indok, ne adj Isten mentség, hogy mennyit mutat magából, vagy hogyan mozog. Tőlünk távol burkában is, bundában is gyakran megesik. Semmi köze ennek az európai nők utcai megjelenéséhez.

  2. Jobban tesszük, ha elkezdjük olvasgatni a Koránt, tanulmányozzuk az arab szokásokat, kultúrát, iszlámot, ezt a gyerekeinknek is átadjuk, hogy felkészülten várjuk a jövőt! 😉

  3. Még ott tartanak, mint mi ezer éve…

    …a nemi erőszakot Szent István király korában csupán a házasságot kikényszerítő eszköznek tekintették, önálló bűncselekményként azt nem rendelték büntetni.

    Majd egy évszázadnak kellet eltelnie mire I. László egyik törvénye a nemi erőszakot halállal rendelte büntetni…

    2. Minäto: Olvasgassuk inkább Könyves Kálmán törvényeit

    Külföldit kezes nélkül ne fogadjanak be.
    …Akiket pedig idáig befogadtak, vizsgálják meg, vajon jogosan jöttek-e, s ennek megfelelően azok, akikről valami kedvezőtlen hír jut el füleinkhez, tisztségükből távozzanak mindaddig, amíg vagy ítélettel nem tisztázzák magukat, vagy az országból el nem távolítják őket.

  4. Mit is mond Nógrádi valamelyik előadásában?:
    Mubarak bukásakor, a tüntetéseken résztvevő saját asszonyaikat, ugyanígy bántalmazzák, megerőszakolják.
    Milyen következést tudok levonni?: ez számukra oly természetes, minthogy letolom a gatyám mielőtt elvégzem a dolgom.

  5. 4:
    Ez rendben van, de akkor miért engedjük be őket Európába?

  6. Az iszlám elutasítja a képi, rajzolt vagy festett emberábrázolást.Ezek a szerencsétlenek meg, akik otthon csak a kecske seggét bámulhatták, itt viszont premier plánban élvezhetik az emberi natúrát. Azért lehet ez is mentő körülmény. A bevándorlók 90 %-a férfi, a csalásegyesítést meg nem engedik, mert az már a libsi, “Willkommenkultur” nyugatnak is sok lenne,
    meg is isszák a levét.

  7. Mikor egy európai nő muszlim vallású országba látogat, muszáj neki alkalmazkodni a helyi ruházkodási szokásokhoz. Különben komoly atrocitásoknak teszi ki magát. Vahabita erkölcs csőszök fogságába is kerülhet.
    Muszlim emberek európába jövetelekor nincs számukra elvárás az öltözködést illetően. Viszont, ők erősen kritizálják az európai nők öltözetét, persze oly módon, hogy feljogosítja magát szabad beszólásra, fogdosásra, erőszakolásra, mert ez neki kellemes.
    Nyilvánvaló, hogy a kultúrák közötti különbség ilyen megnyilvánulása a muszlim szokások ráerőszakolása az európaiakra.
    Kérdezném, milyen menekült az, aki a saját szokásait rá akarja erőszakolni a befogadó ország népességére?

  8. 6.
    Azért érdekes, hogy a migránsok okostelefonjain ott voltak az ISIS propaganda videói. Ott nincs emberábrázolás?

  9. 7.”Kérdezném, milyen menekült az, aki a saját szokásait rá akarja erőszakolni a befogadó ország népességére?”

    Ök nem menekültek hanem Honfoglalók!!!!!!! Csak kevesen látják ezt…

  10. Azt mondjátok meg nekem, hogy eme események idején hol voltak a német FÉRFIAK??? Vagy ez olyan buli volt, ahol csak német nők és muzulmán férfiak voltak?

  11. Azért megfigyelhető melyik városrész lehet. Tele fekete emberekkel akik nem rejtik véka alá a véleményüket.
    Azért az arab viselet nem hülyeség, szinte mindent eltakar.
    Az európai nők viselete, mely nemiségük plakátja nem feltétlenül tartózkodó. Úgyis lehet mondani: kihívó.
    Nem csak a fekusok gerjedtek volna rá a csajszira, én is. Persze neveltetésemből és egyebek miatt adódóan én semmit olyat nem tennék ami csak az én örömömet szolgálja egy koituszban, mert az számomra nem öröm. Tettem elégszer (neveltetésem ellenére) és nagyon sekélyes, sekélyes embereknek való.
    Az arabok és feketék és európaiak és egyáltalán az emberek nagy többsége felszínes. Egy összeomlásban nem lesz különbség a fajok között, sőt az emberek és az állatok között se nagyon. Szinte borítékolható.
    Nem kellenek ide arabok mi is elintéznénk magunkat, csak nem nemi erőszakolások és faji villongások közepette. Ők csak a ravasz szerepét töltik be az öngyilkos fejlövés tipikus esetében.

    Lehet, hogy veszek a kislányomnak egy burkát, bár félő, hogy akkor meg a későbbiekben az európai magyar állatok vernék agyon felfokozott nacionalizmusukban. Hát szar ügy úgy ahogy van.

    10. Gyáva szarok voltak , mert féltek. Egy nagy csapat cigánnyal szemben azért nem biztos, hogy én is nagylegény lennék.
    Összefogás meg tudjuk hol leledzik mostanában, a béka segge alatt.

    9. De! sokan látják. Pl. mi is.
    És akkor most mi lesz?

  12. 2, 11: Ezek nem opciók:
    – Végre férfiak lesznek a férfiak és megvédik a családjukat, hazájukat?
    – Végre elkezdünk szaporodni (3 gyerekem van, úgyhogy beszélhetek)?
    – Végre abbahagyjuk az önsorsrontó multikultit?

  13. Milyen férfiak hol voltak? A lenyaltfejű, féregtestű nő imitátorokra gondolsz, akik a 20-as, 30-as korosztályt képviselik? Pff, azoknál még én is félelmetesebb vagyok.
    Nemi erőszaknal a lehetőség, az alkalom a lényeg, nem az, hogy mi látszik ki, és nincs mentség rá. Ostobaság azt hinni, hogy 10kg ruha alatt, akár koránnal a kézben bármelyikünk biztonságban érezheti magát.

  14. 11.
    “És akkor most mi lesz?”

    Pogárháboruk szerte Europában különösen nyugat -europai részen lehet már a nyáron kitörnek a fegyveres harcok idén még millió számra fog rázudulni a kontinensre a sáskahad…

  15. 11. Ezek kisgyerekeket erőszakolnak meg, kislányok, kisfiúk torkát vágják el. Na nehogy már ez is azért legyen, mert olyan kihívóak. 🙂 Nem hiszem, hogy bármi védelmet adna, hogy ezeknek behódol az őshonos lakosság. Egymással ugyanolyan brutálisan bánnak szülőföldjükön is, a menekülttáborokban is, mint itt. Akkor is ki akarják élni az elfajzott vágyaikat, ha már minden nő és gyermek burkában rejtőzködik.

  16. 8. “Azért érdekes, hogy a migránsok okostelefonjain ott voltak az ISIS propaganda videói. Ott nincs emberábrázolás?”
    Ja, azok biztos Allah hatalmát és dicsőségét szolgálták 🙂

    11. “Azért az arab viselet nem hülyeség, szinte mindent eltakar.”

    A spontán emberi naturalizmus, meztelenség nálunk már természetes, és ezzel együtt jár elvonatkoztatás képessége, ami az érzelmi intelligencia része.A színművészetin még tanítják is 😉
    Ha valaki ezt nem képes megérteni, azt nem szabad beengedni, mint ahogy egy nudista strandra sem, mert az ilyen ösztönlények egy ilyen helyen rögtön megbasznának, erőszakolnának minden nőt.

  17. 12. Aurelius: “Végre férfiak lesznek a férfiak és megvédik a családjukat, hazájukat?”

    …ej, a régi szép időkben, amikor háborút megjárt 20-21 éves orosz veteránokkal ugrottam egy repülőgépből. Gyakran mondogatom, hogy ideje lenne visszaállítani a sorkatonaságot…

    Jut eszembe, lehet, hogy szólni kellene az oroszoknak, hogy tegyenek egy kis szívességet…

  18. Az iszlámból nem következik, hogy erőszakolják meg a nőket. Az iszlám közösségek világszerte felháborodtak azon, ami szilveszterkor történt. Az iszlám különböző értelmezéseiből, helyi szokásokból, neveltetésből fakadóan viszont benyomásom szerint nagyobb az esélye, hogy a “szabad prédára” rámennek, mint egy őshonos európai, főleg saját nő nélkül Európában. Nálunk is vannak tahók, akik tömött buszon kihasználják a helyzetet, és megfogják egy nő fenekét, de nem jellemző a csoportos erőszak, amikor az egyéni felelősségérzet megszűnik. Sokuknál az is szerepet játszhat, hogy úgy érzik, nincs vesztenivalójuk, illetve úgysem lesz komoly retorzió, hiszen eddig is büntetlenül garázdálkodhattak.

    Ha a hatóságok nem tudják kordában tartani a migránsokat, akkor előbb-utóbb a lakosság fog keményebben fellépni ellenük. Az is disszonáns, hogy a PEGIDA szervez egy tüntetést, valakik egy ellentüntetést, majd amikor félő, hogy ezek egymásnak mennek, akkor a PEGIDA tüntetését verik szét a rendőrök. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy meleg büszkeség tüntetés és egy az elleni tüntetés alkalmával a melegeket zavarná haza a német rendőrség.

  19. A belinkelt videóhoz –

    “Az első óra alatt számtalan megjegyzés hangzik el a járókelők részéről” “megakad a férfiak szeme”

    A járókelők – akik beszólongattak – úgy tűnt nekem, hogy (szinte) kivétel nélkül ‘niggák vótak’. Hogy minősítheti ez a német, vagy általában ‘fehér’ férfiakat?
    Ez olyan, mintha abból vonnánk le következtetést a nőkkel kapcsolatban, hogy párzás után a nőstény pók felfalja a hímet (ha tudja). /Pedig gazdasági téren nem is olyan hülye ez a párhuzam… 😉 /

  20. 19:
    Ezt az oldalt nem érdemes feszegetni, nem is ez volt a célom. Akkor már az sokkal érdekesebb, hogy a 5 órás sétából kivágtak 3 percet. Na melyik 3 percet?

  21. Ezeknek annyi közük van az iszlámhoz mint a katolikusok 90%-nak Jézushoz.:-)
    Nem sok, csak ugatják a jelképeket.

    16.
    Én meztelenségpárti vagyok nem mellesleg. Vannak természetközelibb népek, ahol a gyerekek és a felnőttek mind szinte meztelenek.
    Nincs faszméricskélés és a nemi erőszakot fogalmi szinten sem értik.

    Egész társadalmi berendezkedésünk szar, az oktatás szar.
    És ne haragudjatok, de ahogy ma a magyar gyerekeket nevelik a neurotikus szülők, ne csodálkozunk, hogy mintánkat lemásolják és ahogy ez a generáció szar úgy mindegyik az lesz.A versenyszelem, meg majomolimpiák rendezése is csak a versengést, meg a győzést sulykolja. Tök hülyeség a sportok nagy többsége is, mert a másik legyőzésére van kihegyezve.
    Hát persze, hogy ez okoz örömöt nekünk, hát itt tartunk. Nem is lesz itt együttműködés.

    Azt hiszitek, hogy olyan baromi jó ez az európai modell?
    bejöttek a farkasok, ezek az idióták beengedték őket.
    Fölösleges liberalizmussal vádolni őket, mert ennek semmi köze hozzá.
    Nem olyan hülyék ezek, egy mezei szociálpszichológus láthatja a népek közötti disszonanciákat és egy másik népcsoport -eltérő kulturális háttérrel- integrációs nehézségeit. Nekem senki ne mondja, hogy ez nem tervezett.

    Persze nem tudják levezényelni az egészet, mert a totális összeesküvés is baromság-szerintem.
    Elindítják a dolgokat, befolyásolják a rendszert, a polgárokat.
    Vannak jó eszközeik, mint politika, média stb., de nehogy már mindenki vakoló legyen.

    Ez olyan mint, hogy divat szidni a demokráciát, meg a liberalizmust.
    Komolyan? Ez olyan mint vallásosnak lenni, tisztelet a kivételnek. Hülyeség.
    Jézus milyen lett volna?, egy radikális kommunista.
    Persze nem működhetnek ezek a formációk, de nem az izmusok milyensége miatt, hanem a társadalmat alkotó egyének miatt.
    Egy kurva nagy titok, semmilyen izmus nem működtethetné ezt a társadalmat helyesen, mert alacsony a tudatszint.
    “Minden rendszer olyan amilyen emberek alkotják”-Gandhi.

    Az arabok szidása, sőt kiirtása semmit nem oldana meg. Persze szárazon kell tartanunk a puskaport, mert nem vagyok hülye(annyira).
    Védekezni kell, mert állatok ezek. De azért jó tudni, hogy mi is azok vagyunk. Senki nem mer önfeladó lenni, mert fél, hogy veszít.
    És veszít is. Odaadnád mindenedet?! Azt mondják:köszi és hátba szúrnak.

    Ellenben, ha mindenki így cselekedne mi történne? Olyanok lennénk, mint a hangyaboly, csak önálló egyénekből melyek a köz javát tartaná saját céljának is. És mivel ő is a “köz” lenne, saját magát is éltetné, fentarthatóan, egyenlően és szabadon. És kialakulna hozzá az az izmus is mely működtetné.
    Jézus addig elment ebbe, hogy felhúzatta magát a Keresztre, demonstrálta, hogy csak ez az út van. Vagy azt hiszük, nem tudott volna elsétálni? Előre látta az egészet.
    Nem vagyok térítő, sőt kimondottan károsnak látom az egyházak meg hasonló humbug misztikus hablaty intézmények önérdektől vezérelt tevékenységét. De az világosan látszik, hogy nincs más irány.

    Úgy néz ki az emberiség ezt nem fogja meglépni, pláne nem globálisan.
    Úgyhogy kámpó arabokkal vagy nélkülük.

    Akik megpróbálták(Gyűrűfű, Magfalva vagy a mienk stb.) csak a külsőségek szintjén változtattak, mind széthullott, vegetál. ment a félrekúrás, meg egyebek. Ugyanazért amiért most leigázzák Európát.
    UGYANAZÉRT!
    Az, hogy tanyán élsz, vagy városban mindegy. A változásnak ez lenne az értelme, nem az, hogy feszegetjük vajon melyik általunk előidézett végforgatókönyv teljesül. Valamelyik fog, ha nem most, akkor kicsit később.

  22. 21: Balázs!
    Rólad fogják megmintázni a pesszimizmus szobrát. 😀

  23. Ha nem a közelgő atomháború, vagy a globális felmelegedés, az olajválság, vagy világgazdasági válság/petrodollár bedőlés/hiper-szuper infláció, új világrend, ebola járvány, pólusváltás, napkitörés, vagy mit-tudom én mi miatt, a mostani Európának annyi…ha nem most, majd később.

    Egyetlen dolog van, ami a zombiapokalipszisnél is jobban megrémít, ez pedig nem más, mint az, hogy ennek a “migránsválság” mizériának a végeredményével/hatásával olyan döntéshozók is tisztába vannak – sőt ehhez asszisztálnak, – aki látszólag szándékosan lopják el saját gyermekeik jövőjét/életét…

  24. A kontinensfoglalók telefonjain nem csak IS-videók voltak, hanem pornó is.
    http://www.atv.hu/belfold/20151006-csonkitas-lefejezes-porno-ezt-rejtik-a-migransok-elhagyott-telefonjai
    Ezekkel hangoltak idevezető útjuk alatt. Csoda, ha aztán úgy viselkedtek ahogy? Otthon csak zsákban látnak nőt, itt meg – azt gondolják – minden nő két pofára zabálja a faszt.
    Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy az iszlám tiltja a pornót is, meg az alkoholt is. Ennek ellenére tele vannak pornóval és a kölni hírek arról szóltak, hogy részegek voltak az elkövetők.
    Szerintem a vallási előírásaik miatt felgyülemlett frusztrációt élik ki, plusz megkapták az útravalót, hogy “Allah elvette a hitetlenek eszét”, szabad a vásár.
    Régebben is lehetett olvasni arról, hogy gazdag sejkek Európába röpködnek és napokig csak tivornyáznak kurvák “százaival”. Ez olyan lehet, mint a Macskajajban, amikor Dadan leengedte a kútba a húgát, és a másik lánytestvér mondta neki:
    – Lát apánk az égből!
    – Dehogy lát, be van borulva. 🙂

  25. 21. Balázs
    „Egész társadalmi berendezkedésünk szar, az oktatás szar.
    És ne haragudjatok, de ahogy ma a magyar gyerekeket nevelik a neurotikus szülők, ne csodálkozunk, hogy mintánkat lemásolják és ahogy ez a generáció szar úgy mindegyik az lesz”
    A társadalmi berendezkedésünk egész jól működött, amíg erőforrás-bőség volt. Az oktatás szar, arra találták ki, hogy az ipari társadalomnak (humán-)erőforrást biztosítson. Most, hogy hanyatlik az ipari civilizáció, kérdés, hogy mennyire van szükség rá a mai formájában. Van-e értelme 25-30 éves korig taníttatni a fiatalokat, ha diplomával a kezükben kevesebbet tudnak elérni, mintha 14 vagy 18 évesen elszegődtek volna inasnak. Szerintem, nincs sok értelme ezt a rendszert fejleszteni, újabb forrásokat elkülöníteni rá, úgyis egyre inkább csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy sokáig tanuljanak, és nekik meg is vannak a kapcsolataik ahhoz, hogy kezdhessenek is valamit a diplomájukkal. Inkább egy néptanítói rendszert kéne kiépíteni, akár a jelenlegi oktatással párhuzamosan alternatívaként. A következő generáció nem tudja lemásolni a mostanit, mert gyökeresen változnak a körülmények, sőt a jelenlegi generációknak is változniuk, alkalmazkodniuk kell.

    „Ez olyan mint, hogy divat szidni a demokráciát, meg a liberalizmust.”
    Ez a divat azért terjed, mert mostanra vált egyértelművé, hogy a szakadékba vezetnek.

    „Jézus milyen lett volna?, egy radikális kommunista.”
    Ezért is volt alkalmatlan világi vezetőnek. Nem is pályázott erre. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Annyira nem volt radikális egyébként, hogy a kommunizmus bevezetéséhez szükséges kegyetlenségeket végre tudja hajtani.

    „”Egy kurva nagy titok, semmilyen izmus nem működtethetné ezt a társadalmat helyesen, mert alacsony a tudatszint.
    “Minden rendszer olyan amilyen emberek alkotják”-Gandhi.”
    Így van, de ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a különböző –ista, utópisták nem voltak hajlandóak elfogadni a társadalmat, a társadalmi igényeket, hanem úgy gondolták, hogy majd ők megmondják a népnek, hogy mit akarjanak, valójában mi a jó nekik. Akik megváltoztatni, lecserélni akarják a népességet ahelyett, hogy hagynák azt természetes módon fejlődni, esetleg segítenék a boldogulásban.

    „Az arabok szidása, sőt kiirtása semmit nem oldana meg.”
    Felesleges szidni őket, sőt én megértem őket, a helyükben talán én is ide vándorolnék a jólét érdekében. Egyszerűen ellenérdekeltek vagyunk, ezért védekeznünk kell.

    „Jézus addig elment ebbe, hogy felhúzatta magát a Keresztre, demonstrálta, hogy csak ez az út van.”
    Neki csak ez az útja volt. Ha viszont világi törvényeket alkotnánk a tanításaiból, akkor hamar működésképtelenné válna az a társadalom, és külső erők leigáznák. Nem lehet például honvédelmet megoldani olyan mentalitással, hogy tartsd oda a másik orcádat is.

    „Akik megpróbálták(Gyűrűfű, Magfalva vagy a mienk stb.) csak a külsőségek szintjén változtattak, mind széthullott, vegetál. ment a félrekúrás, meg egyebek.”
    Én direkt nem alapítottam kommunát, mert nagyon nehezen működtethető. Vagy rózsaszín szemüveges emberek jönnének ideológiával terhelten, vagy olyanok, akik nem tudnak érvényesülni a társadalomban. Mindkét csoportnál gondok vannak, ha meg kell fogni a kapa nyelét, és az egymásrautaltság is esélyes, hogy kudarcba fullasztja. Amíg nincs igazi kényszer a vidéki életmódra, vagy amíg nem tud ez előnyt biztosítani a városi léthez képest, addig leginkább nehezen használható emberek gyűlnek össze. Én a meglévő faluközösségbe igyekszem beépülni, és az odaköltözőket is erre biztatom. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, de együttműködünk, segítünk egymásnak, ha arra van igény, akárcsak a többi falubélivel, akivel összebarátkoztunk.

    25. Mikka
    A Biblia is tilt egy csomó mindent, ami keresztény kultúrkörben mégis gyakran előfordul.

  26. 26. Jani
    Az igaz, csak jelenleg nem a keresztények “menekülnek” Afganisztánba meg Szíriába erkölcsöt oktatni, és tízparancsolat-rendőrséggel molesztálni az őslakosokat.

    Tegnap Heller Ágnes az ATV-n arról beszélt, hogy őt mikor tinédzser volt, állandóan, mindenhol zaklatták, fogdosták. Az utcán, villamoson, uszodában, mindenhol. Mert ez “szokás volt”, csak már elmúlt. Ági néni kb.’42-45-ben volt tinédzser. (Bár háborúból hazatért katonákról is beszélt, akik ki voltak éhezve.) Mindegy is, de vajon hogy van ez? A begyöpösödött ideológia felülírja a női mivoltát? – persze ez csak költői kérdés.

  27. 28. Mikka
    Nyilván nem a hithű vallásosok, meg a sharia rendőrség tagjai voltak azok, akik részegen nőket molesztáltak, loptak meg, hanem a csőcselék.

  28. 27. Valamiért most fontosabb nekik Európát elárasztani szarral, mint a libsi női jogok, feminizmus, genderizmus. A kettő egymással nem kompatibilis, választaniuk kell.

  29. 21. 26.

    „Akik megpróbálták(Gyűrűfű, Magfalva vagy a mienk stb.) csak a külsőségek szintjén változtattak, mind széthullott, vegetál. ment a félrekúrás, meg egyebek.”

    …összehasonlításképpen írom,”A paraszti társadalom életét szigorú rend szabályozta, tagjai meghatározott értékrend alapján élték napjaikat. Életüket a gazdasági munkák, a vallás, az ünnepek, az emberi élet fordulói határozták meg. A szüntelen újrakezdés láncszeme az egyén volt, a nő és a férfi, viszonyuk egymáshoz, és a család.

    A paraszti társadalomban hosszú időn át volt jellemző a nők életének sorsszerűsége, kiszolgáltatottsága. A gyermekkel való szoros kapcsolat kialakítása az anya feladata volt, aki embert nevel a társadalom, a nemzet számára. Az ő áldozatvállalása, az asszonyi helytállás a ház körül, a házasságban, a család összetartásában jelentette azt az erőt, amely a társadalmat, a nemzetet, a világot egyben tartotta.”

  30. 21. Balázs

    “Azt hiszitek, hogy olyan baromi jó ez az európai modell?”

    Látod, ez az a kérdés, amit nem mer mostanában senki feltenni.
    Ez valami olyan csapda, mint a rendszerváltás után, aki fanyalgott a kapitlizmus durvaságai miatt rögvest lekommunistázták, és el is hallgatott.

    Az igazat megvallva, az európai modell egy tragédia, hazugsághegyekkel és aggresszióval fenntartott birodalmi rendszer.
    Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a muzulmán migránsokat keblünkre kellene öleni, de ne legyen már hirtelen felértékelve egy rothadó rendszer, csak azért, mert támadás alatt van.

    Szerintem legendás békás analógiában az európai modell a lassan melegedő víz, a migránsáradat pedig a foró víz.

    Nem kellene szem elől téveszteni a tényr, hogy a jelen európai modell egyenes következménye a migránsáradat, és nem alternatívája.
    Tehát a probléma megoldásának nem csak a migránsok kiebrudalása az elengedhetetlen feltétele, hanem a status quo felbontása is.
    Ja, hogy mire váltsuk fel a staus quot?
    Hnaja…
    Erről kellene beszélgetni, és nem a gumicsontokon rágódni.

    A muzilmán etikettet a muzulmánok alakították ki maguknak, és a saját köreikben alkalmazzák… Ahogy tudják, de legyen ez az ő dolguk…
    Azt már De Gaull óta tudjuk, hogy a két kultúra nem keverhető. Ő pedig csak tudta.
    Aki keverni akarja, az vagy tudatlan, vagy kifejezetten kártékony.
    Kalergi óta pedig azt tudjuk, hogy van egy erős erőfeszítés az európai (keresztény) kultúra felszámolására…

    Tehát a muzulmán etikettben nem az a gond, hogy a világot más szemüvegen keresztül nézi, hanem hogy egy élettéren belül nem kompatibilis a “keresztény” etikettel.

    Ez az egész új dimenziót ad a tavalyi “Tehetsz róla, tehetsz ellene” videókampánynak…
    Az európai férfiak már megtanulták hogy türtőztetniük kell a nők “kihívó” öltözködése vagy viselkedése során feltóduló ösztöneiket. (itt megint új fejezetet nyithatnánk a “szexuális felszabadítás” politikai hátterének, ami szintén a Frankfurti Iskolából indult).
    A videókampány pontosan arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az ösztönvisszafojtás még nem 100%-ig automatikus, de józan ésszel már kezelhető.
    Ebbe a kezelhető szituációba lett beimportálva egymillió inkompatibilis egyed…

  31. 33. Attila: “Ebbe a kezelhető szituációba lett beimportálva egymillió inkompatibilis egyed…”

    …a “tudjuk kik” azt akarják elhitetni mindenkivel, hogy az ő vezetésük az egyetlen opció és bármilyen mértékű káosz kialakítására hajlandóak, hogy erről meggyőzzenek minket.

  32. 27.
    Heller már katasztrofálisan szenilis, abszolút nem volt vitapartner Ungváryval szemben. Elvileg neki kellett volna a korlátlan befogadás mellett érvelni, de teljesen elbizonytalanodott, szétesett a vita során.
    Ungváry jóval józanabb álláspontot képviselt, habár még mindig nagyon optimista a jövő lehetőségeit illetően.
    Ő azt mondja, a bevándorlás jó előkészítéssel megoldható probléma, de nem korlátok nélkül, ahogy Merkel állítja.
    Az a meglátása logikus, hogy mindenképpen kell hogy létezzen egy elméleti felső határ a bevándorlás ütemében, ami felett az államra háruló feladatok úgy túlterhelik a rendszert, hogy szükségszerűen konfliktusok tömegéhez vezet, ami viszont meg fogja haladni a lakosság tűrőképességét, és politikai váltáshoz vezet.
    De ő még most is úgy véli, hogy Németország ha lassan és nehéz szüléssel, drasztikusabb szabályzások bevezetésével is, de meg fogja oldani a problémát.
    Most nem így tűnik a helyzet, de meglátjuk, a racionális németek tudnak-e jobb megoldásokat, mint a többi befogadó nemzet, meg tudják-e akadályozni a párhuzamos társadalom kialakulását valami jó húzással, vagy nagy bukta lesz ott is…

  33. 27:
    70 éve, vagyis 1945 januárjában az orosz katonák bárisnyákat kerestek, és ha találtak, akkor megerőszakolták. Anyám házában a lakók felfogadtak két Konti utcai kurvát, akik a betévedt ruszkikat “elszórakoztatták”. Ezért a két nőt tejbe-vajba fürösztötte a ház asszony népe. De ez hamarosan véget ért, mert nem volt nekik megengedve.
    De a magyarok között ez egyáltalán nem volt szokás. Heller Ágnes talán nem tudja, de Magyarország deklaráltan katolikus ország volt, erkölcsi fegyelemmel. Csak egy példa, általános iskolás csak úgy mehetett a szüleivel moziba, ha előtte bejelentette a tanítónak. Különben is a magyar rendőrség és csendőrség roppant kényesen vigyázott a rendre. Hogy egy nőt az utcán molesztáljanak, az elképzelhetetlen volt.

    Ami a bevándorlókat illeti, Merkel ötlete egy igazi katasztrófa. Idegennyelvű bevándorlók legalább 150 éve léteznek (Amerika, Kanada, Ausztrália, stb.) A tapasztalat azt mutatja, hogy még azonos keresztény országokból érkezők se integrálódnak tökéletesen. Olasz, görög, stb. enklávék vannak. Még ír csoportok is léteznek, pedig azonos a nyelvük. Hogy a fenébe gondolták, hogy muzulmánok betagozódnak Európába?

    Megnéztem a videót. Ungvári kerek-perec megcáfolta Hellert. De holnap leellenőrzöm egy-két volt osztálytársnőmnél, hogy őt fogdosták-e? Szerencsére még élnek.

  34. 37.Faymann Ellenőriz ?
    Akár a filmbéli Jurassic-parkban.Ajtók áramtalanítva, szabad lett az átjárás a területek között. Aztán utána megpróbálják ellenőrzni , kézbentartani, felügyelni a káoszt , de a szellem sajna már kiment a palackból

  35. 40: http://www.jozefbanas.sk/index.php/deutsch/536-meiner-kanzlerin-befreien-sie-sich-vom-schuldgefuehl-ein-offener-brief-von-jozef-banas-an-angela-merkel

    Nemigen fog választ kapni…
    ————–
    Kezdem gyanítani, hogy a a fidesz ötletei egy részét Tibor bá’ blogjáról szedi. A fidesz most ‘feltalálta’ a sorkatonaságot. – Jelen körülmények között ezzel egyet is lehet érteni. – Csak éppen a laktanyák már nincsenek meg hozzá. Ahol pl. én voltam, ott most Interspar van. A szép monarchiabeli épületeket szemrebbenés nélkül lebontották egy bádogistálló kedvéért.

  36. Egyetlen embernek volt Bp.-n elnézve a nők fenekére ütés, ő a legendás Füttyös Peti volt. Fütyörészve sétálgatott és összesodort újsággal a nők fenekére ütött.
    Elképzelhetetlennek tartom, hogy férfiak összegyűltek és megbeszélték, az esti program csoportos tapizás és nemi erőszak lesz a nyugati pályaudvar előtt. Heller a vágyairól beszélt.

  37. 41: Nem fog választ adni.

    „Nekem mindegy, hogy felelős vagyok-e a menekültáradatért, most már itt vannak.” Ezt mondta Angela Merkel német kancellár tavaly szeptemberi CDU frakcióülésén a vele vitázóknak a Welt tudósítása szerint.

  38. 42:
    Füttyös Peti valójában Gyuri volt, és elsősorban gépkocsik tetejét csapkodta az összesodort újságokkal.

    Heller Ágnes: Megkérdeztem egy olyan hölgyet, aki 1931-ben született Budapesten. Azt mondta, hogy bakfis korában egyedül le mert menni az utcára kapuzásár után (22h) és nem kellett félnie. Amiről Heller beszélt az egy légből kapott hazugság, vagy önámító fantazmagória.

  39. 41: “Csak éppen a laktanyák már nincsenek meg hozzá.” …az alapképzéshez elég az ami van.

    Az alapképzésen néhány hét alatt elsajátítható az adott technika kezelése. Sőt szűrni lehet a kiképzetteket alkalmasság, rátermettség szerint, és ahogyan annak idején ajánlatot lehet tenni nekik a “továbbszolgálásra”…

    ..és ismét mozgósítható katonaságunk lesz, akár természeti katasztrófák megelőzésében, felszámolásában…

    http://index.hu/belfold/2012/02/03/ez_lehet_a_kommunizmus_utani_generaciok_mesetele/

  40. Közben a V-4-ek is alakítottak egy 3000 fős gyors reagálású hadtestet, amiben 6-7 száz fővel veszünk részt. Szerintem ezt kellene tovább fejleszteni.

  41. 41.
    Imponáló szöveg, lelkiismeretbe markoló, már akinek az van.
    Viszont nem túl taktikus. A nyílt Amerika ellenes hang nem hiszem, hogy célravezető, ezért nem is kaphat erre őszinte választ.
    Szeretnék Merkel fejébe látni, mert többféle magyarázat is lehet a motivációira. Én azért nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy ez nem amerikai nyomásra történik, hanem ő tényleg úgy gondolja, hogy ezt a feladatot megoldják, és mindez hosszabb távon az országuk javát fogja szolgálni, csak a lakosság nehezen veszi be a keserű pirulát, de majd egyszer ők is rájönnek…

  42. 45: “Az alapképzésen néhány hét alatt elsajátítható az adott technika kezelése.”

    Ez talán igaz az alapokra, de hogy ‘használható’ emberanyag legyen, ahhoz több kell.
    Pár hét alatt nem lehet egy fegyelmezett, parancsot ‘gondolkodás nélkül’ végrehajtó állományt kialakítani. Kell az a bizonyos ‘drill’, ami – régen – a féléves kiképzés eredménye volt. Emellett ki kell alakítani a megfelelő fizikai kondíciót is, az se pár hét, és még lehetne sorolni. Kérdés az is, hogy mivel lehet fegyelmezni az embereket. Sorállományú katonasághoz jelentős számú kiképző is kellene, bizonyára az az állomány már rég nincs meg.

    Ha a fidesz komolyan gondolja a védelmi képességünk javítását, az leghamarabb egy nemzeti gárda szerű rendszerben lehet létrehozni – ha egyáltalán lenne hozzá elég jelentkező. A jelenlegi önkéntes tartalékos /vagy mifene/ rendszer végül is egy nagy csőd lett.

    Abban viszont igazad van, hogy ha az egészet egy szűrőnek tekintjük /amellett, hogy az alapokat azért mindenki elsajátítaná/, akkor lehet, hogy működne – ha kellően inspirálni tudják az embereket. /Pl. ingyen bérlet a felcsúti kisvasútra 😉 /

  43. A kölni eset nem egyedülálló, csak elhallgatják. A sajátjaikkal, a saját országaikban is ugyanezt csinálják. És még hiányos öltözködés sem feltétel.

  44. 47. hubab

    “Én azért nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy ez nem amerikai nyomásra történik,”

    Nem valószínű.
    Az USA nagyon berágott, amikor Hollande-al elruccantak Putyinhoz és megakadályozták a háború kiszélesedését.
    Most Merkel “vezekel” és bizonyítani próbálja, hogy az USA szövetségese vagy inkább alattvalója, ezért megy szembe a józan ésszel…
    Annak az 50 000 amerikai katonának, aki most Németországban állomásozik, komoly zsaroló potenciálja van.

    Szerintem most fog kiderülni, hogy Merkel nem tudja teljesíteni a Kancler Karte-ban vállaltakat, és kiderül, hogy nem lehet egyszerre az USA szolgája és a németek képviselője.

  45. 51. Attila(PV)
    Azt még el tudnám képzelni, hogy stratégiai szövetségesként kiszolgálja az amerikai érdekeket nemzetközi vonatkozásban, mások kárára, de azt már kevésbé, hogy ezért képes legyen tudatosan bevállalni saját országa, népe, kultúrája szétrombolását, káoszba taszítását. Annál felelősségteljesebb politikusnak tartom, és eddigi működése Németország javára szolgált.
    Arról nem is szólva, hogy most már Amerika részéről is kap kritikákat a migránshelyzet nem megfelelő kezelése miatt, már ott is túlzásnak tartják a korlátlan befogadás elvét.

  46. 52. Hubab

    “Annál felelősségteljesebb politikusnak tartom, és eddigi működése Németország javára szolgált.”

    Én is így látom.
    De van egy mondás, hogy az ördög 9x igazat mond, hogy a tizedik orbitális hazugságot elhidd neki.
    Lehet, hogy Merkelt erre az akcióra “építették fel” mint egy ügynököt, hogy a halálos ütést a cél védekezése nélkül vihesse be.

    “Arról nem is szólva, hogy most már Amerika részéről is kap kritikákat…”
    Terelés, hogy az USA-t távol tartsák a konfliktustól a nép szemében, hogy ha kell, akkor “segítségként” bevonulhasson, azaz aktiválja az 50 000 katonáját.

    Ha igaza van itt a geddonistáknak, akkor ez már a végjáték… lassan a kártyák az asztalra kerülnek.
    Merkelnek nincs normális kifogása, mert így valóban csak egy diktátor viselkedik, szembe menve már a saját pártjával is…
    Egyre nyilvánvalóbb, hogy Merkel feladatot teljesít, és a feladat nem a német nép érdekeit szolgálja.

  47. “A Harmadik világ dörömböl Európa kapuján és kéri jussát”

    Én nem vagyok a szavak embere, és az ismereteim is hiányosak e tekintetben, de úgy érzem…a kocka el van vetve. https://youtu.be/S1J6TFHCevg

  48. 2. Minato

    Inkább lőni kell tanulni és küzdősportra járni, és ugyanezt tanítani a gyerekeknek is.

  49. 56#

    Az oroszok nem nőtték ki ilyen hosszú idő alatt sem a szinten tartás fontosságát:

    https://www.youtube.com/watch?v=0FTwnUHyLEM

    Személy szerint abszolút egyetértek az oktatással!
    A legjobb esetben nem lesz rá szükség, de ha mégis, akkor nem bámulnak majd, mint borjú az új kapura…

  50. 57: Az mire jó, hogy valaki kurva gyorsan szétszedi és összerakja az ‘AK’-t?
    Jobban fog lőni? 🙂

  51. 58

    például ki tudja szedni az elakadt lőszert, meg tudja tisztítani a fegyverét, miegymás

  52. 59, 60, 62: Bár mi AMD-t használtunk, http://www.kaliber.hu/cikkek/amd-.html “harctéri” körülmények között műszaki okból soha nem kellett szétszedni, pedig mi még tényleg sokat lőttünk. Elakadt lőszert /egyetlen egyszer fordult elő/, szán visszahúzással szépen ki lehetett pottyantani. Komolyabb hibát meg úgysem tudsz kijavítani. A Forma-1-es pilótánál sem az az érdekes, hogy ő milyen gyorsan cserél kereket, hanem hogyan vezet… 😉

    Szóval inkább mennének ki a lőtérre célba lőni. /Az átkosban még diákként minket vittek az MHSz lőtérre először légpuskával, majd kispuskával lőni. Azt a gyakorlatot kellene visszahozni. (Ruszkiknál lehet, hogy máig van ilyen.)/

    62: Bár nem biztos, de azért van egy sejtésem, hogy többet ‘használtam’ géppisztolyt, mint te.
    Persze, gyakoroltuk időre a szétszedést, összerakást bekötött szemmel is. Lövészet után, meg menetrend szerint is szétszedtük, kitakarítottuk stb. Ennyi. Élesben sose volt rá szükség.

  53. 58:
    Ez egy olyan kérdés, mint amikor a rossz tanuló azt kérdezi a matek órán a trigonometriáról, hogy “mikor lesz nekem erre szükségem az életben?

  54. 62.
    A praktikus rossz tanuló már az iskolában megtanulja, hogy ha nem tud valamit, akkor igénybe kell venni annak a segítségét, aki jól ért hozzá, csak azt kell tudni, hogy ki az, ezért ez fontosabb tudás, mint a trigonometriát ismerni. 🙂
    Most megint az ördög ügyvédje voltam, mert mi van, ha mindenki erre játszik? Akkor nem lesz kihez fordulni…

  55. 58: Megtanulod a részeit, és a karbantartása nem okoz gondot, meg ha elakad ugye…! Bár az AK rendszerű gépkarabélyok faék egyszerűségű és igénytelen fegyverek, de azokat is kell azért olajozni, tisztítani.

    Nekünk pl. AMD-65 volt, de nálam pl. egyszer szétesett a belseje, lövészeten. Meg éleslövészeten volt akadály is, mert ledobta a tokfedelet. Igaz egy olyan ócska, agyonstrapált szarkupac fegyvert kaptam (most nem írom le a fegyver számát, pedig még emlékszem rá…, de azóta már valamelyik afgán rendőr hadonászik vele… 😛 ) hogy amikor a rajunk lefeküdt az 1/A lövészetre, akkor senki sem találta el a céltáblát. Őrnagy forgó szemekkel, akkor föl vigyázz, irány a fegyvermester, utána megint lelövik. Nos, kb. olyan görbület volt a fegyvercsőben, hogy emlékeim szerint 3,5 fokpercet hordott jobbra. (Nem is csodálkozom, ha néha magától szétesett az a fegyver…!) Visszamentünk, lelőttem a kiválót, de addigra a többieknél már senkit sem küldtek a fegyvermesterhez a századból, mert kb. senki sem találta el a céltáblát, inkább a tisztek kimentek minden raj után, kilyukasztatták a céltáblát golyóstollal, és közölték mindenkivel, megfelelőt lőtt. Mivel mi voltunk az első raj, így mi kétszer lőttünk élessel, és még kiválót is lőttem…! 😛 😉
    Magyar Honvédség, ’90 -es évek…! De máig szét, meg összeraknám az AK -t, és szerintem most is menne az alsó széle, közepe…, pedig nem lövész voltam, hanem tüzér. 😉 🙂

  56. 62#
    Ezzel vitatkoznék. 🙂
    Ez egy ember típus, aki mások segítségét használja fel a maga javára!
    A tanulási képességekhez ennek semmi köze 🙂

  57. Gyarmati István szerint fel kell készülni a terrorfenyegetettségre hosszú távon is, és tartós, állandó intézményeket is létre kell hozni a veszélyek mérséklésére.
    Rendkívül káros túlzásba vinni a politikai korrektséget, mert teret enged a szélsőségeseknek – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
    Hozzátette: a demagóg, populista szélsőjobb erők azért tudtak előretörni, mert korábban ők hozták elő azokat a problémákat – például a bevándorlókat – amelyekről hagyományos pártok a politikai korrektség miatt nem beszéltek. Bizonyos dolgokat a nevükön kellene nevezni, mondta, hozzátéve: ne úgy, hogy ez sértő legyen.
    Gyarmati István szerint fel kell készülni a terrorfenyegetettségre hosszú távon is, és tartós, állandó intézményeket is létre kell hozni a veszélyek mérséklésére. Meg kell erősíteni a titkosszolgálatokat, a terrorelhárítást is – jegyezte meg. A nemzetközi koordináció intézményrendszere rendkívül gyenge, ezt “igazából létre kellene hozni” – vélekedett.
    A kölni molesztálásokkal kapcsolatban a szakértő nem tartotta kizártnak, hogy megszervezték az akciót, mivel hatása így, tömegesen sokkal nagyobb, mintha elszórtan fordult volna elő.
    Gyarmati István úgy vélte, a migránsokat az európai határokon kellene megállítani, Törökország és Görögország jelenleg a kulcsállamok.
    Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter felvetésére, hogy a benzint bizonyos mértékű adóval terhelnék meg, amelyből befolyó összeget a menekültválság kezelésére fordítanák, azt mondta: “mindenki szívesen fizet öt forinttal többet a benzinért, hogy meg lehessen oldani ezt a problémát”.

  58. 58:…a fegyverismeret csak egy része a lényegnek. A lényeg a felkészülés.

    Mire? Bármire…

    …többek között a közelharc oktatáson megtanulják (tanulták annak idején, talán most is), hogy hogyan kell embert ölni, – 17 féleképpen – puszta kézzel, vagy az ellenfél saját sisakjával…

    …így természetes hogy egy férfi fegyelmezetten, hideg fejjel, rutinból meg tudja védeni a családját…

    Éppen ezért én nem akarnám megerőszakolni – mondjuk – egy csecsen veterán barátnőjét….

  59. Földi: ördögi terv körvonalazódik
    A titkosszolgálati szakértő szerint az Európa ellen folyó háború három stratégiai elemre épít: beküldik Európába a muszlim katonákat, fellázítják a már itt lévő, másod-, harmadgenerációs, korábban frusztrált muszlimokat, és fellázítják és megmozdulnak a kontinens revánsra vágyó szélsőségesei is.
    http://www.hirado.hu/2016/01/18/foldi-ordogi-terv-korvonalazodik/

  60. 64: “ledobta a tokfedelet” Gyenge volt a helyretoló rugó… 😉

    Első lépcsőben nem voltak ilyen ‘szétesett’ fegyverek. Ott a tisztek meg az altisztek voltak szétesve a sok ‘oldószer’ miatt. 🙂 Mi bakák meg próbáltunk felzárkózni hozzájuk… 🙂

  61. 9.
    “Ők nem menekültek, hanem Honfoglalók”
    Inkább az európai politikusok hazaárulók és “Honátadók”.

    10. – 13., 17., 18.
    Nem értek egyet azokkal, akik olyan fasza gyerekeknek állítják be a muszlimokat és degenerált bénáknak az összes fehér embert. A fehér ember nem véletlenül gyarmatosította egykor az egész világot, valamikor egy agresszív állat volt, aki kihasználta fizikai és szellemi fölényét. Most sem puhultunk el teljesen. A média a lenyalt hajú, rózsaszín ruhás hím egyedeket reklámozza, de én úgy látom, hogy Európa tele van védekezésre képes és összefogásra kész Férfiakkal is, csak ezek szélsőségesnek vannak titulálva, úgyhogy egyelőre nyugton maradnak a seggükön, de ha a migránsok randalírozása eléri a megfelelő ingerküszöböt, akkor ezek elindulnak és lesöprik a föld színéről ezt a sáskahadat.
    Hasonlóképpen a rendőrség sem olyan töketlen, mint amilyennek tűnik, felsőbb utasításra “nem tudják kordában tartani a migránsokat”.

  62. http://444.hu/2016/01/20/norvegia-megkezdte-a-kitoloncolasokat

    “Kedden 13 migránst szállítottak Oroszországba, őket közel 5500-an fogják követni. Nagy részük kerékpárral érkezett a norvég-orosz határra és az eredeti tervek szerint így is kellett volna elhagyniuk Norvégiát …. Több emberjogi szervezet is kritizálta a visszabiciklizés ötletét, hiszen a -30 fokban könnyen tragédia következhetett volna be.”

    Ez csúcs. 🙂
    A norvégok jó csávók. Csak ne bűnöznének nálunk annyit. Vagy ezek a norvégok nem azok a ‘norvégok’? 🙂

  63. 58. Observer

    Abból a szempontból igazad van, hogy nem ez a legfontosabb, amit egy gyereknek tanítani kéne. Gyerekkoromban volt pl. lövész szakkör az iskolában, ahol légpuskával tanítottak minket lőni. Akkora sikere volt, hogy csak protekcióval lehetett bekerülni. Ilyet most is lehetne csinálni, ha minden iskolában csak néhány gyerek tanulna meg lőni, az is több ezer évente. Azt már meg se merem említeni, hogy az MHSZ-nél volt búvároktatás, rádiós szakosztály, kedvezményes áron szerezhettél jogosítványt (teherautóra is), stb. A ma divatos dolgok közül lehetne propagálni a paintballt, airsoftot, ahol mindenféle helyzetből megtanulnának lőni (hasalva, fedezékből, fal mögül, ellenséges tűzben), megtanulnának másokkal együttműködve stratégiát kialakítani, barát-ellenség felismerés, stresszhelyzet begyakorlása, miegymás.

  64. Érdekes viselkedési problémák

    Ezt a cikket egy dán pszichológus írta, bemutat egy érdekes szempontot, amit komolyan meg kell fontolni.

    Tibor bá’: Ne másold be a teljes cikket, add meg a linket.

  65. 73: Ha valaki érdeklődik ilyesmi iránt, azért megtalálja a módját. Akit meg nem érdekel, felesleges rákényszeríteni. Ami minket még érdekelt, manapság már ‘nem divat’. Van helyette okostelefon, xbox, playstation stb. – és még a házból sem kell kimozdulni.

  66. 75.

    Nem felesleges, mert szükség lenne hadrafogható emberekre, úgyhogy mégis erőltetni kéne. Amiket írtam, érne annyit, mint a sorkötelezettség visszaállítása, és kevesebbe kerülne

  67. 76: “szükség lenne hadrafogható emberekre”

    Alapvető fegyverismeretre vész esetén rövid idő alatt ki lehet képezni embereket. Az a kérdés hogy mi az a “vész”, ami ellen kellenek. Ha nálunk erősebb jön, gyorsan be kell hódolni /abban jók vagyunk 🙂 /.

    Amit sokkal fontosabbnak gondolok, hogy azt se tudjuk, hogy jelenleg ki lenne hadrafogható, ki hol tartózkodik éppen stb. vagyis a klasszikus hadkiegészitő parancsnokság tevékenysége hiányzik. /Összeírás, sorozás, esetleg tényleg lehetne egy egyhetes bentlakásos fegyverismeret-lövészet kombó minden fiatalnak, amit akár évente-kétévente meg kellene ismételni./

  68. “Ez a mi országunk, átvesszük a hatalmat!” – Anglia egyes részein már valóság, ami Európára vár

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük