(1732) Apróságok

Tibor bá’ online

 

~q191

Érdekes országban élünk. Egy magatehetetlen, de épelméjű beteget, beleegyezése nélkül átvittek egy zárt osztályra, ahol az egyik nem beszámítható beteg egy vasdarabbal (hogy került oda?) halálra verte. A kórház igazgatója szerint, minden szabályos volt. A hulla is tök szabályos: nem lélegzik, kihűlt, merev, ahogy annak lenni kell.

Lelőttek egy szökött farkast Pécs környékén az erdőbe. Várható volt (én előre meg tudtam volna mondani), hogy az állatvédők fel fognak horkanni. Feljelentik az állatkert igazgatóját és követelik a lemondását. Ha nem lövik le a farkast, halálra mar egy-két gyereket, akkor kik jelentették volna fel? Állítólag 40.000 gyerek nem eszik minden nap. Ő értük senkinek se dobog a szíve, őket nem védik, a farkast védik. A menekültek saját gyermekeiket dobálták át a kerítésen, akiket az önkéntesek játékokkal halmoztak el. – Ez a mai társadalom képtelen megvédeni magát.

Néhány hónap eszeveszett hülyéskedés után, a Fidesz népszerűségének 8 százalékos növekedését követően, Hiller Istvánnak (MSZP) eszébe jutott, hogy a határkerítésnél nincs jobb ötlet. A volt kommunistáknál kurva lassan esik le az a bizonyos húszfilléres. Igaz, hogy kevesebbet lopnak, de hülyébbek és enyhén hazaárulok.

Ma bevásároltunk az Auchan-ban. Akciós a banán (300 Ft/kg) hurrá, veszünk egy köteggel. Előttem egy nő rátett két körtét a mérlegre, majd otthagyta, leszakított egy nejlon staniclit, kibogozta, letette a körték alá (azok még mindig a mérlegen), majd elkezdett matatni a kocsijában. Fennhangon mondtam az Évának, hogy egy spiné két körtéje miatt nem tudom lemérni a banánt. Erre a spiné felkapta a fejét és közölte velem, hogy ő még ma dolgozni megy (délután 3 óra volt). Nem tette hozzá, de látszott rajta, hogy a nyugger dögöljön meg. Pech, mert nem fog.

Felkerültem a térképre. A nyáron írt a Klub Rádió, hogy készítene velem egy riportot, de nem lett belőle semmi. A nyár végén az M1 írt egy E-mailt az ország legidősebb bloggerének, szintén riport ügyben, de ez se jött össze. A múlt héten pedig az INDEX érdeklődött meginterjúvolhat-e. Ebből se lesz semmi. – Én mind a három érdeklődésre E-mailben válaszoltam a saját stílusomban, ami egyértelművé tette, hogy semmi alárendelt szerep, egyenrangú alapon állhatunk egymással szóba. Erre elnémultak, mint a sír. Aki nem esik hasra előttük, az nem kell.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

66 gondolat erről: „(1732) Apróságok

  1. A lezuhant orosz repülő híre alatt talán száz komment olvasható. A lelőtt farkas híre alatt több mint ezerötszáz volt.
    Jó, a kommentek nagyrésze anyázás, mindkét esetben. De az, hogy „Zoli, a farkasember” is oda nyilatkozott, hogy a farkas kilövése sajnos teljesen indokolt volt és csak a „méregzöldek” (sic!) nem bírják ezt felfogni, nem számít. Ezeknek a magukat állatvédőnek vélő hülyéknek csak a virtuális lincs a fontos, mint a többi hülyének László Petra esetében. Akinek ráadásul köze sem volt az al Nuszrás migráns hasraeséséhez.
    Miért írom mindezt? Azért, mert szerintem jobban teszed Tibor bá, ha nem vállalod ezeket az interjúkat. A végén te leszel a szélsőséges, antiszemita elem, aki a fasizálódó ország idegengyűlöletét táplálod, továbbá úgy elnyomod a nőket, ahogy csak a torkodon kifér. És kerítést is építettél a házad köré! Amellett persze, hogy a nyugdíjkasszát szipolyozod.
    Jobban jártál így hidd el! A felsorolt médiák egyikét sem tartom a tisztesség etalonjának. Amelyikben egy Kuncze Gábor munkatárs lehet, no azt meg végképp!

  2. Tibor Bá : Néha vannak kivételek ; Van olyan, hogy
    megadják magukat – Ha ismét érdeklődnek, akkor azt
    jelenti, hogy elfogadták a javasolt szereposztást,
    de csak élőt vállaljon, mert a többinél működhet a
    kihagyásos / vágásos technika … Javaslom, hogy a
    a lent jelzettbe ne vállaljon fellépést { de talán
    a téma megér egy posztot is – Mit vél arról, a „mi”
    időnkben felsős tagozatba léphettek volna ? }

    https://www.youtube.com/watch?v=Yh_260jyvkA
    https://www.youtube.com/watch?v=g37N6FSRcH0
    https://www.youtube.com/watch?v=hqyTyQvz6Og

    Úgy tűnik ‘Orwell 1984’-nek már nem sok dolga lesz .

  3. 1 & 2:

    Nem zárkózom el tőle, de csak előre közölt kérdéseket tehetnek fel, és azokra válaszolok. Vagyis részükre elfogadhatatlan feltételt szabok.

  4. Az emberek nagy része csak átfutja a híreket, és nem érdekli őket a valódi háttere, max. a szalagcím az ami megfogja őket.
    Na most a „Lelőtték a farkast, ami kiszabadult” címnél, gondolom itt a farkasnak drukkoltak, hogy szaladjon a szabadba.
    Csak azt felejtik el, hogy ezek az állatkerti állatok már nem félnek az emberektől, általában vadászni se tudnak, de nem szelídek (és már lassan élőhelyük sincs, mert felélünk mindent). Ergo ha éhesek lesznek, akkor emberre fognak támadni, mert az ember adta nekik eddig az élelmet.

    De azt még tegyük hozzá, hogy a vadászok/fegyveresek rettentő mód elkorcsosultak, akárcsak a társadalmunk. Ezek nem azért járnak vadászni, mert szeretik az erdőt, a vadat és a vadászat izgalmát, hanem ölni akarnak, meg dicsekedni. Így ha valahol hallani, hogy van valami ritkaság, ami esetleg vadászható, akkor mint a legyek a szarra rohannak lövöldözni, hogy ők vigyoroghassanak a kamerának a tetem fölött pózolva.
    Így teljesen megértem, hogy egy ilyen szituációba komoly vizsgálatot tartanak, hogy miért nem altató lövedékkel tették ártalmatlanná a vadat, ami elszabadult.

  5. Tibor bá’!
    Ezek az „apróságok”, a kor látleletei.
    A legnagyobb probléma az, hogy sokan vannak. Elsöprő többséggel vannak jelen a mindennapokban. Mint a pincebogarak a rothadó szemét alatt.
    Bizonyitékok arra, hogy a hatalom által kívánt, tudatlan, agyhalott massza előállítása sikerült.
    Lehet felkészülni, a minden eddiginél nagyobb zsiványságokra az arra kijelölt kiváltságosoknak, és az azt elszenvedőknek.
    Lásd : migránsbalhé, ami záros időn belül az amúgy is halálos beteg Európa agonizálásának befejeződését jelenti. Normális időkben az eu-s vezetőket ezért a migránsügyért diliházba csukták volna, vagy már régen felfüggesztett állapotban lennének.

  6. 5. elek

    „Lásd : migránsbalhé…”

    Nekem kezd úgy tűnni, hogy a migránsbalhé beindította az emberek immunreakcióját, és elkezdenek a normalitás felé fordulni. Amikor már a saját bőrükre megy a dolog, csak kitörlik a szemükből a csipát.
    Ez elég jól látszik a nemzetközi hírműsorok alatti kommentekből.

  7. Ezt a farkas-ügyet és az állatvédők gyalázását nem hagyhatom szó nélkül, mert én is hozzájuk sorolom mgamat. Először is: aki az állatokat védi, azért teszi, mert már felismerte, mennyire védtelenek és kiszolgáltatottak az emberi kegyetlenségnek; hogy ez a kegyetlenség vezet több milliárd állat elképzelhetetlen szenvedéséhez és kipusztításához minden nap, és ezt nem hagyhatjuk, mert valakinek ezt meg kell próbálni megakadályozni. Ma is ott tartunk, hogy egy csomó ember fejében még mindig az a faji sovinizmusnak nevezhető nézet uralkodik, hogy az ő élete többet ér az állatokénál, miközben mindegyikük a világ legkártékonyabb és legvisszataszítóbb fajához, a homo sapiens sapienshez tartozik. Én ezt a nézetet nem osztom egyáltalán, sőt. Mélyen hiszek abban, hogy ez az aljas gondolat okozza végül is a földi élet legnagyobb részének a pusztulását. Az ember nem is érdemel mást, és én egy könnycseppet sem fogok hullatni érte.
    De addig is hiszem, hogy az állatoknak ugyanúgy van joguk élni ezen a Földön, és az embernek tiszteletben kell tartani az ő szükségleteiket. Nem kínozhatja, használhatja ki és ölheti meg őket csak azért, mert épp ahhoz van kedve. Ez a szerencsétlen farkas csak szabadon szeretett volna élni, nem börtönben, és ehhez minden joga meg is volt. Nem bántott senkit, egy szelíd, emberek által nevelt állatról volt szó. Mégis hol éljenek az állatok, ha az ember minden négyzetcentimétert elvesz tőlük???? Ez az undormány pasas egy vadász, aki ahelyett, hogy megpróbálta volna befogni, az erdőbe épp bemenő farkast kétszer is hátbalőtte. Nyilván örült az újabb trófeának, ezeknek a beteg barmoknak öröm minden gyilkolászás. Egy ilyennek nincs semmilyen helye állatok között. Én is aláírtam a petíciót ellene, és remélem, ő is hasonlóképp végzi hamarosan. Annak pedig már rég eljött az ideje, hogy az emberek végre megtanuljanak egüttélni az állatokkal, és a Föld egy nagy részét visszaadják nekik, ahol az ökológiai rendszerek visszaállhatnak a normális állapotukba, és ahová ember nem teheti be a lábát sem. Ebben a ragadozóknak (aki közül gyakorlatilag mind a kihalás szélén áll), kulcsszerepük van. EGYÜTT KELL VELÜK ÉLNI, és slussz. Amíg viszont ez az egoista gusztustalan mentalitás uralkodik, addig a Föld megmentésére semmi esély nincsen. Én nem csak az állatkertekben akarok állatokat látni.

  8. 7: Természetesen én sem értek egyet a vadászattal és a horgászattal, abban az esetben, ha nem élelemszerzés a célja. Tehát a sporthorgászat és a trófeák gyűjtögetése valóban idióta egózás. De egy vadállatot lelőni, abban az esetben ha emberi életeket is veszélyeztethet, azzal semmi gondom nincs. Sőt.
    Nálunk (Székelyföld) a medvéket védik páran, de ezek a medvék bejönnek a településekre és kutyákat esznek meg, embereket pofoznak fel. Pedig szerencsétlen kutyáknak is joga van az élethez, milyen alapon eszi meg őket a medve? És az embernek is joga van az élethez, akármilyen aljas. Te kivel tartanál? A kutyával vagy a medvével?

  9. Amikor a vadállatok bejönnek a városokba, azért van, mert minden nap veszítenek az élőhelyükből. Ezért mondom, hogy ha a Földet meg akarjuk menteni, rengeteg területet vissza kell adni a természetnek, és kitiltani onnan az embereket. Vannak olyan vélemények is, mely szerint a Föld területének feléről kéne, hogy szó legyen. ( http://www.smithsonianmag.com/science-nature/can-world-really-set-aside-half-planet-wildlife-180952379/?no-ist
    „De egy vadállatot lelőni, abban az esetben ha emberi életeket is veszélyeztethet, azzal semmi gondom nincs. Sőt.” Te még mindig nem érted. Annak a farkasnak, aki ráadásul egy szelíd, emberek által felnevelt farkas volt, ugyanolyan joga lett volna élni mint neked. Nem támadott senkire. Be kellett volna fogni, lehetett is volna, ha az akarat meg lett volna hozzá. A Bükkbe visszajöttek a fakasok, él ott egy család, már kölykökkel. Őket is ki akarod irtani, mert netán veszélyesek lehetnek a kirándulókra?? Mert ha igen, még mindig nem érted, miről beszélek.

  10. Camelia Maximálisan egyetértek veled, kiegészítve, hogy a növényeket is védeni kell, a kapzsiskodó emberektől

  11. 7: Camelia, pontosan ez a beteg hozzáállás az, amiről szó van: gyűlölöd az emberiséget, és helyette felmagasztalod az állatokat, és olyan jogokat tulajdonítasz nekik, amit maga az anyatermészet sem ad meg, mert emberi kreálmány.

    A természetben nincs olyan, hogy élethez való jog, sem embernek, sem farkasnak. Amelyik példány elég erős és egészséges, az életben fog maradni addig, amíg az ideje tart.

    Én nagyon fontosnak tartom a természetet, az ökológiai egyensúlyt, az élőrendszerek egészséges működését, amit az ember – az ipari forradalom óta egyre durvábban – valóban komolyan veszélyeztet. De az egyes állati egyedek életének minimális a jelentősége ebből a szempontból.

    Ha egy adott farkas veszélyes – ez az állat az volt – akkor ki kell lőni. Ennyire egyszerű. Ha újra létrejönnek olyan természetes farkaspopulációk az erdeinkben, amik nem veszélyeztetik az embert, de hozzájárulnak a természetes rendszerhez, akkor annak természetesen örülni kell, örülni fogunk.

    Az embereket meg nem kitiltani kell a természetből, hanem meg kell tanulnunk újra úgy viselkedni, hogy a természetes rendszer szerves, jól működő részei legyünk.

  12. 9. Camelia

    A bükki farkascsalád természetes körülmények között él, és kerüli az embert, és ha csak nem akarsz szelfizni a kölykökkel, az anyafarkassal se lesz gond.
    De a pécsi állatkerti farkas megszokta az embereket, nem kerüli őket, de képtelen saját magát természetesen ellátni, mert eddig etették, és nyilván könnyű zsákmány után néz, és alaposan frusztrált lehet…

    Ahogy olvastam, a közelben egy család sétált, kutyával és gyerekkel, és az állatkert igazgatójának döntenie kellett, hogy a két rossz közül melyiket válassza…
    A kutya valószínűleg ingerelte volna a farkast és megtámadta volna a csládot.

    Szóval az állatkert igazgatója az állatvédők és az embervédők haragja közül az állatvédőkét vonta magára… Ellenkező esetben börtönnel kellene számolnia.

    Én is sajnálom a farkast, és felelősségre vonnám az igazgatót, hogy miért szökhetett meg egy állat, de a humánus befogáshoz úgy tűnik, nem volt elég idő.

    És abban is igazad van, hogy az ember túl nagy területeket rabol el a természettől, plusz a monokultúrás termelés átkai meg minden, de ebben az esetben annak a családnak a védelme szerintem fontosabb volt.

  13. Még valami: a ragadozók tényleg esszenciális fontosságú részei minden ökoszisztémának. Ezek közül egy az ember, aki ezt a szerepet helyenként teljesen átvállalja a nagyragadozóktól.

  14. Szerény véleményem szerint, a népharagot az a tény váltotta ki, hogy a „győztes” vadász egyben állatkert igazgató is.

    Én is osztom azok véleményét, akik nem tartják összeegyeztethetőnek a szabadidős állatgyilkolászós hobbit, az állatvédői (állatkert igazgató) munkájával.

  15. 14: Vegyétek már észre: az állatkertigazgató nem hobbivadász, aki a trófeáért lőtte le azt a szerencsétlen farkast! Azért lőtte le, mert felelős állatkertigazgató volt, az ő állatkertjéből lógott meg, és ez volt az egyetlen felelősségteljes cselekedet, amivel a károkat minimalizálhatta!

    Mellesleg megjegyzem, az állatkert mint olyan, pontosan azoknak az arisztokratáknak köszönhető, akik amúgy lelkesen gyűjtötték a trófeákat.

  16. „Ha egy adott farkas veszélyes – ez az állat az volt – akkor ki kell lőni. ” És ezt mire alapozod??? Miért lett volna veszélyesebb ez a szelíd, emberek által felnevelt farkas, mint bármelyik másik? Miért is tartod veszélyesebbnek a farkast az embernél??? Te tényleg nem látsz más megoldást, mint az öldöklést, ha valaki az utadban van??? Hallottál már altatólövedékről, csapdáról, stb? Kérdezzek még?

  17. Tudod, Camelia, te egy nagyon aranyos, lelkes állatvédő lehetsz! Érdemes lenne állatokkal foglalkoznod, tanulnod róluk, a viselkedésükről, az életmódjukról!
    Ha megengeded, figyelmedbe ajánlanék egy cikket, pontosan ezzel a farkasos esettel kapcsolatban. Ebben a cikkben egy olyan ember nyilatkozik, aki nem csak állatkertben látott már farkast és tényleg ismeri őket:
    http://okpecs.hu/menjenek-a-picsaba-a-meregzoldek-uzente-a-farkasember/

  18. 12: „Ahogy olvastam, a közelben egy család sétált, kutyával és gyerekkel, és az állatkert igazgatójának döntenie kellett, hogy a két rossz közül melyiket válassza…
    A kutya valószínűleg ingerelte volna a farkast és megtámadta volna a csládot.” Midenkinek meg volt mondva, hogy ne menjenek a parkerdőbe. Ha mégis odamentek, az az ő bajuk és felelősségük. Nem igaz, hogy nem bírták volna ki hogy ne menjenek oda pár napig, amig a farkast befogják. Miért mindig az állatoknak kell a rövidebbet húzni minden idióta kretén miatt?????

  19. 9: persze, elveszítik az előhelyüket, ami részben az emberi kapzsiságnak köszönhető, de köszönhető annak is, hogy az emberiség túlszaporodott. Ha szerinted az állatoknak joga van az élethez, akkor a túlszaporodott emberállatoknak is van. Ki dönti el, hogy ki éljen és ki ne? Ritka az olyan állatfaj, aki a saját faját támadja azért, hogy egy másik fajtát védjen.

    Ha engem megtámad a szomszéd két idióta pitbullja az utcán és a fiam is velem van, akkor mit csináljak? Tegyük fel, hogy a mezőről jövük és van nálam egy vasvilla is… Kinek van joga az élethez ez esetben? Aki kiharcolja magának…

  20. 17: szégyen is rá nézve, hogy igy nyilatkozik. A farkas egy ragadozó, emiatt csak a hülyék kiáltják ki rossznak. Ez az idomár ráadásul úgy tűnik, még altatóról sem hallott. Röhej.

  21. 19: állítólag az ember intelligens faj. Ha ez igaz, és ugye átlátja a viselkedése következményeit, akkor kutya kötelessége lenne harmóniában élni a természettel, MEGÓVNI a Földet, védeni MINDEN rajta élőt, és mivel ennek a legfőbb eszköze a saját túlszaporodásának leállítása ill. visszafordítása, ezért ebben az irányban is nagyon komoly lépéseket kellene tennie. Persze a „gazdasági” érdekek ennek a baromi intelligens fajnak előbbre valóak minden másnál, ezért nem lesz ezekből soha semmi. Hát akkor oldja meg a Természet a problémát, minnél előbb teszi, annál jobb.

  22. 17: Köszi, Pipás, éppen erre gondoltam. A legnagyobb hírportálokon pillanatok alatt megtalálható ez az információ, amit Camelia sikeresen elkerült.

    20: Mert Te, (lenyelt jelzők) olyan k. okos vagy, hogy sokkal jobban értesz a farkasokhoz, mint az, aki velük él évtizedek óta, igaz?

    Nem kiáltotta ki senki rossznak. A viselkedése alapján veszélyesnek minősült, az megfelelő pozícióban lévő ember dolga, hogy a veszélyt elhárítsa. Megtette. Még az ilyen agyatlan állatvédőket kellene elhárítani, de hát van ez a hülyeség az emberi világban, hogy élethez való jog…

  23. 22: Te egy kukkot sem értesz abból, amit mondok. Sőt másból sem, amíg elhiszed azt, hogy egy ember „értékesebb” egy állatnál, vagy több joga van itt élni, mintegy állatnak. Pontosan ezt a mentalitást kell végre kiirtani a közgondolkodásból.

  24. Nagy az isten állatkertje, csak sajnos alacsony a kerítés…

  25. Ui. Még csak annyit: A farkasemberes oldalon egy értelmes dolog található, ez a video a kommentekben:

    https://www.youtube.com/watch?v=SSKRhR2NRvs

    Ha a farkasok egy csoportja párezer évvel ezelőtt nem szegődött volna az ember mellé, ma te sem lennél itt. Ez tudományos tény. Az ősembernek ezek a csodálatos állatok segítettek sok mindenben, többek között a vadászatban is. A farkasok és az ember kötötte szövetséget az ember szegte meg. Ma az embernek nevezett vírus mindenütt pusztítja őket. Azt kívánom, bárcsak nekik is lennének fegyvereik, és használni is tudnák azokat.

  26. 23: De, pontosan értek minden szót, amit írsz. Világos, hogy egy frusztrált embergyűlölő vagy, aki az állatokban véli megtalálni azt az értéket, amit az emberi kapcsolataiban a csalódások elvettek tőle. Sajnállak a sérültséged miatt, de ettől még igazad nem lesz.

  27. 20, 21, 23
    Igazán imponáló ez a hevület Camelia, el kell ismerni! Ugyanakkor az indulatokon kívül nem érzek mögötte valós tájékozottságot.
    Nyilván egyetértünk abban mindnyájan, hogy az állatok értelmetlen öldöklésének, kínzásának gátat kell szabni. Szerintem ezt minden jóérzésű ember habozás nélkül zászlajára tűzi. Parányi eltérés a véleményalkotásunkban ott mutatkozik meg, hogy te ennek érdekében habozás nélkül odadobnál emberi áldozatokat is (az igaz, hogy lenne egy pár, akiért egy csepp könnyem sem csordulna!), míg a fentebb hivatkozott jóérzésű emberek jelentős hányada erre nem lenne hajlandó. Akkor sem, ha azok, akik csakazértis elmennek a Mecsekbe kirándulni, netán épp „farkast nézni” (apu, majd megetethetem a szalámis zsömivel a farkast?) valóban nem lehetnek valami nagyeszűek. Azonban ennek alapján ők sem zárhatóak ki, a védelemre jogosultak köréből. Az más kérdés, hogy sajnos, vagy nem, de nem zárhatóak ki 🙂

  28. 26: Ez is vicces, amikor valaki sérültséget feltételez az állatok szeretete mögött :-DDD Szerintem meg az jelent egyfajta korlátoltságot, amikor valaki a világot csak úgy képes látni, hogy önmaga van annak a középpontjában, és minden más hozzá képest hatodrangú…. Nem is dereng kicsit sem, hogy ennek a valósághoz semmi köze???

  29. 28: és az állatok milyen alapon zárhatóak ki? Nem beszélve arról, hogy a farkas fokozottan védett? Milyen más alternatívát nyújtottak ennek a farkasnak arra, hogy szabadon élhessen? És még mindig nem értem, milyen alapon kiáltja ki valaki az embert „értékesebbnek” a többi állatnál???? Ja hogy olyan alapon, hogy ő is az? Ki gondolta volna…

  30. 30.
    Nem zárhatóak ki az állatok sem. Hogy tervezed megoldani a gazellák védelmét az oroszlánoktól? Vagy csak az embertől akarod? Miért vagy ilyen kirekesztő?
    Viccet félretéve, milyen alternatívát javasolnál ebben a konkrét esetben? És hogy magyaráznád el a farkasnak, hogy ne támadjon meg senkit, hanem menjen vissza a ketrecbe, vagy valahová, ahol szabadon élhet?

  31. 31: Nem magyaráznám el sehogy. Be kellett volna fogni. Csapdával vagy altatóval ellátott kajával. Az igaz, hogy a lövedéktől elfutott volna, és nagyobb lett volna az esélye, hogy messzire elfut, ott elalszik és kihűl. Ezért jobb az altató, mert kevesebb stresszt okoz, és jobban követhető, merre megy és valszeg nem is megy túl messzire.

  32. A jog egy emberi konstrukció, ami az emberi együttélést segíti. Természethez, állatokhoz semmi köze, az ember előtt nem létezett, az embertől elvonatkoztatva értelmezhetetlen. A joghoz kapcsolódóan a törvénynek évezredek óta része az emberölés tilalma, de nem az az állatölés tilalma. Értelmetlen is lenne: az állatok is ölik egymást, ez a természet rendje.

    Még a kevésbé értelmes állatok is a saját közösségüket védik a többiekkel szemben. Természetes, hogy így tesz az ember is. Ha farkas uralta világban élnénk, akkor ők szaggatnák szét a számukra veszélyes embereket.

    Akinek ember létére fontosabb az állatok élete, mint az emberé, aki felháborodik egy veszélyes farkas kilövésén, de egy szava sincs arra, hogy gyerekek tízezrei éheznek, sőt nagyszerűnek tartja magatehetetlen, ártatlan meg nem született gyerekek brutális meggyilkolását, mert ezzel is csökken az emberi szaporulat, az elmebeteg.

  33. 33: Hol írtam én ilyet???? Szeretném ha beidéznéd,különben amit csinálsz, az egyszerű rágalmazás.

  34. 34: Nem tudom, hogy lehet régi posztok hozzászólásai között keresni. Nem emlékszem pontosan, csak rémlik, hogy pozitívan nyilatkoztál az abortuszról, mint születésszabályozási módszerről ennek a rothadt, mindent tönkretevő emberiségnek a megfékezésére.

    De az az itteni hozzászólásaidból is pontosan látszik, hogy az állat fontosabb neked, mint az ember.

  35. 33. „Természethez, állatokhoz semmi köze, az ember előtt nem létezett, az embertől elvonatkoztatva értelmezhetetlen. ” Pontosan EMIATT tarthatatlan és túlhaladott hozzáállás.
    Az állati jogok ma már nem ismeretlen fogalmak, bár egyenlőre a személyiség fogalmához kötik azokat; de a delfineknek, emberszabású majmoknak már több helyen vannak (korlátozott) személyiségi jogaik.

    Nincs olyan kritérium, amelynek alapján minden embert és csak az embereket minősíthetjük a morális közösség tagjainak. Ha pl. túl magasra tesszük a mércét, a homo sapiens számos példányát is ki kell zárnunk e körből, ha viszont lejjebb visszük, morális értelemben az állatok egy részére is tekintettel kell lennünk. Ha például a gondolkodást tekintjük kritériumnak, az állatokkal együtt kiesnek az újszülöttek, az elmebetegek, a kómában lévők stb. is, míg ha pl. a fájdalom és a gyönyör érzékelésének képességéhez kötjük egy lény bevonását a morális közösségbe, akkor számos állatfaj példányai is tekintetbe veendők az emberi egyénekkel együtt. Ez teljesen egyértelmű, csak a faji sovinizmus okán nem elfogadott széles körben – ja és mert a gazdasági érdekekkel szintén szembemegy.

  36. 35: Ez hazugság, én minden életet egyforma mértékben védendőnek tartok, és a még meg nem született embert is egyenértékűnek tartom a már megszületettel. Az abortusz nem egyéb szimpla gyilkosságnál. Ezt sosem támogattam, ellenben nagyon támogatnám a kőkemény születésszabályzást, minden eszközzel, tekintet nélkül a gazdasági érdekekre.

  37. 20. Camelia

    „Ez az idomár ráadásul úgy tűnik, még altatóról sem hallott. Röhej.”

    De igen.
    Viszont az altatólövedéket 15 méternél távolabbról nem lehet belőni, ráadásul annak kell kb 5 perc mire hat (optimális esetben). A farkas viszont 50 méterre volt.

    Ha a farkas megtámadja a családdal sétáló gyereket, akkor egyszerűen csak úgy járt ?

  38. 23. Camelia

    „Sőt másból sem, amíg elhiszed azt, hogy egy ember “értékesebb” egy állatnál…”

    Ezt te magyarázod bele.
    Ha az állat veszélyes, és nincs más megoldás, akkor az önvédelem (még emberek esetében is) jogos.

    Mem azért lett lelőve, mert értékteleneb, hanem mert veszélyt jelentett. És nem volt idő összehívni az ENSZ biztonsági állatvédő tanácsát, pár perc alatt kellett dönteni, mérlegelve azt, hogy az erdőben sétáló család mekkora veszélyben van, esetleg pár méterre egy éhes, zavarodott, megszokott környezetéből kiragadott farkastól.

  39. 39: „Ha a farkas megtámadja a családdal sétáló gyereket, akkor egyszerűen csak úgy járt ? ” A féleszű családot ki fogja ezért felelősségre vonni?

  40. 40: én továbbra is azt mondom, hogy a) akut veszélyt nem jelentett, b) be lehetett volna fogni, csak időt kellett volna rá szánni. Ha ezt valaki nem érti, tényleg sajnálom.

  41. Camelia!

    Abban a bekezdésben, amelynek alapján sikerült kifejtened kissé aberrált véleményed, volt egy másik témája is. Az 1-2 éves gyermekek szögesdrót szalagon való átdobálása. Érdekes módon ezeket az ártatlan kisdedeket elfelejtetted védelmed alá vonni. Nekik nem tulajdonítottál semmiféle jogokat, pedig egészen biztos még nem volt lehetőségük semmi olyan bűnt elkövetniük, amiért ítéleted szerint pusztulniuk kellene a Földről. Szóval erre nehéz nem felfigyelni. Én a helyedben felkeresnék egy pszichiátert, mert nálad igen komoly bajokat váltott ki „valaki” által okozott súlyos csalódás. — A bekezdés utolsó mondata senkinek se tűnt fel, pedig fontos lenne: „Ez a mai társadalom képtelen megvédeni magát.

  42. 43: “Ez a mai társadalom képtelen megvédeni magát.“ – Tibor bá, nekem feltűnt, és nagyra is értékelem, mert EZ A LÉNYEG!

  43. 32. Camelia

    „Be kellett volna fogni. Csapdával vagy altatóval ellátott kajával. ”

    A helyzet az, hogy erre nem volt idő.

    A farkas elszökött egy erdőbe, ahol nagy eséllyel sétáltak emberek a figyelmeztetés ellenére (lehet hogy nem olvasták?).

    A csapdát meg vagy megtalálja, vagy nem. Úgyszintén az altatós kaját. Ráadásul, zavarodott és kiszámíthatatlan volt, ezért nem volt jó esélyt adni a tévedésekre.

  44. 42. Camelia

    ” én továbbra is azt mondom, hogy a) akut veszélyt nem jelentett…”

    Honnan tudod, hogy hogy reagált volna a sétáló családra…

    Egy pillanatra képzeld el, hogy az erdőben sétálsz, és egy farkas bóklászik pár tíz méterre tőled. A farkasról nem tudjuk, hogy mi jár a fejében, csak azt, hogy elég stresszes időszakon megy keresztül, és valószínű nem evett egy ideje.
    Tőletek 50 méterre egy vadász látja a farkast, és nála a döntés, hogy megvárja-e hogy találkozzatok, vagy hogy kikerüljön a farkas a látóköréből.
    Ha a vadász morfondírozik, a farkas kisétál a látóköréből, pár másodperc múlva csak a te sikoltozásodra figyelhet fel, nyilván kicsit későn…

    Te mit tanácsolnál neki, amikor még látja a farkast?

  45. 46:
    Attila! Itt nem számít a logika. Camelia vért akar látni, de nem a farkas vérét. Ő valamiért bosszút akar állni, de maga se tudja miért (vagy tudja, de nem fogja fel ésszel) [és erre nem fog reagálni].

  46. 43: Ha egy vélemény nem egyezik a tiéddel / a legtöbb emberével, attól az még nem feltétlenül más, hanem esetleg egész más szempontokból indul ki. Köszi a javaslaodat a pszichiátert illetően, de nem élnék vele, mert semmi szükségem nincs rá, köszönöm szépen nagyon jól érzem magam. Attól még nem kell valakinek pszichiáter, hogy szereti az állatokat, sőt, jobban szereti őket mint a legtöbb embert. Remélem nem kötelező fordítva érezni. A többire nem reagáltam, mert főleg ez ütötte ki nálam a biztosítékot, (már nem először látom itt, hogy ócsárolják azokat, aki szeretik és védeni igyekeznek az állatokat), most ment fel a pumpám, korábban x esetben erre sem reagáltam. Ez korántsem jelenti azt, hogy (szerintem) ne lennének jogaik az átdobált gyerekeknek, ez a következtetés semmilyen logikai láncolattal nem vezethető le a hozzá nem szólásból. Remélem ez világos. 🙂 Még csak annyit szólnék ehhez, hogy amelyik kultúra ismeri az állattársak iránti együttérzést, az minden tekintetben érzékeny és gondoskodó. Amelyik kultúra érzi a rokonságot az állatokkal, hű marad a gyökereihez. Ha megfeledkezünk alacsony származásunkról, hamarosan azt fogjuk képzelni, hogy tetszésünk szerint bármit csinálhatunk kicsiny bolygónkkal. Nem telik bele sok idő, és mi leszünk az új dinoszauruszok – egy eljövendő kor kövületei. Ez sem lesz véletlen – pont a tiétekhez hasonló egoista mentalitásból következik.

  47. A „(1730) A nyamvadt generáció elbukásra van ítélve” bejegyzés tele van azokkal akik büszkén nem tévéznek és/vagy kerülik a mainstream médiát.

    Miért is kellene azt a bizonyos családot megkövezni, mert nem tudnak a farkasveszély bejelentéséről, és sétálnak az erdőben?
    Azaz miért feltételezi bárki, hogy ilyen bejelentések mindenkihez eljutnak?

  48. 47: Baromság. Én semmilyen vért nem akarok látni. Mégeccer: 1. Amikor a farkas meglógott, a gyengébbek kedvéért az egész média azt harsogta, hogy tessenek szépen elkerülni azt a parkerdőt. 2. A csodálatos igazgató egyből éles lőszerrel ment ki keresni a farkast. Altatólövedék nem volt náluk. 3. Utána közölték, nem keresik tovább, mert eltűnt. (!!) 4. Aztán mégis meglett – találkoztak vele, de a szerencsétlen igyekezett elosonni az erdőbe előlük, mire hátbalőtték kétszer. (!!!) 5. Ergo: meg sem próbálták sehogy sem befogni, se csapdával, se kajába rejtett altatóval, se altatólövedékkel, hanem igazi balkáni tempóban inkább legyilkolták. Állatszerető ember nem tett volna ilyet, ezért ez az igazgató nem érdemli meg a posztját. 6. Nem volt senki veszélyben, az egyedül kóborló farkas nem támad, inkább retteg az embertől és igyekszik elbújni; aki pedig a tiltás ellenére odamegy, az igen, vessen magára.
    Többet már nem tudok ehhez hozzátenni.

  49. Ez a komment különösen tetszik, ezt még beteszem ide, legyen min rágódni:

    ” Jogi oldala is van az ügynek: Az indok és védekezésként mindenki azt hozza fel, hogy megtámadhatot volna valakit… Ez csak feltételezés azaz kitaláció nem történt meg. Ez olyan indok, hogy a szomszéd csúnyán nézett rám biztos megakart ölni. A rendőr ezért még se fogja lelőni az illetőt.

    Azért jogilag néhány dolog érdekelne úgy gondolat ébresztőnek, ha már minden állampolgárra nézve kötelező.

    1. Az Európai Unióban a szürke farkas védett faj, így nem vadászható (a magyar besorolás szerint fokozottan védett, eszmei értéke 250 ezer forint).

    2. Jogtalan fegyver használat. Tele volt az erdő kirándulókkal ezt állítják. Akkor miért használta a golyós lőfegyvert? A golyó átmegy a testen, ha csontot nem találal, gellert is kaphat a hibázás lehetősége is adott és a sebzés is. Persze ez is feltélezés részemről ugyanígy, mint az emberre támadó farkas feltételezése. Szatyor úr két lövést adott le mindezt 1000-1500 méterre lakott területről. Utóbbit egy helyi hozzászóló írta a kommentekbe, hogy ennnyire méterre történt az eset a lakóhelyétől.

    3. Ki adott engedélyt a kilővésre. Tudtommal minden vadászati tevékenységhez engedélyt kell kérni az illetékes vadásztársaságtól illetve a terület kezelőjétől ha ez a nemzeti park akkor attól. Tudtommal a vadászatnak a hivatásos vadász jelenlétében, felügyelete mellett kell szervezni. Bár ez itt mellékes mert mint az elején írtam Magyarországon az Európai szürke farkas védett! Azaz nem vadászható. Halkan megejegyezném azt is, hogy az engedély nélküli be nem jelentett vadászat orvvadászatnak minősül tudtommal Magyarországon.

    Magyarországon a tiszavirág elhullot példányait se lehet gyűjteni, de egy kihalóban lévő faj bőrével lehett kanapét díszíteni…

    Mindent összevetve Szatyor úr szakmai hibák sorozatát követte el kezdve az állat megérkezésétől, szökésétől egészen a farkas terítékre hozzásáig vadász nyelven így nevezik az állat lelövését. Én nem vagyok mérgeszöld, ahogy olvasom a kommenteket, horgászom, voltam kb. 100 disznóölésen, eszek húsokat még vadászaton is voltam hajtóként középiskolás koromban, igaz az ott látott „vadászok” miatt ment el a kedvem a vadászattól ezért nem is vadásztam soha.

    Viszont szerintem egy állatkert igazgatói pozícióval nem összegyeztethető ez a fajta problémamegoldás, amit Szatyor úr alkalmazott. Elvileg neki védeni, óvni kellene az állatait, pédát mutatni, mindent meg kellet volna tennie, hogy a farkast élve fogja be. Többszöri próbálkozás után lehetett volna szó esetleg a végső megoldásról, de akkor sem az állatkert igazgatójának kellet volna ezt megtenni. Európa erdei tele vannak veszélyes vadállatokkal sőt már a Bükkben és az Aggteleki karsztban is farkasok portyáznak akkor mostantól mindent ki kell írtani mert megtámadhat. Na ez a gondolkodás zsákutca. Persze a farkas szereti az őzet és a szarvast is, amit a vadászok is nagyon szeretnek….

    Ezzel a lövéssel nem csak farkast lőtt hanem egy hatalmas „bakot” is. „

  50. 50:
    Azt állítod (szakértők ellenében), hogy az egyedül kóborló farkas nem támad. És tessék mondani, ő erről tud? És mi van, ha pillanatnyilag kimegy a fejéből? És, ha tényleg nem támad, akkor az állatkertben miért nincs szabadon? 😀
    OK, ne menj pszichiáterhez, de azt ne várd, hogy komolyan vegyünk.

  51. 48. Camélia

    „Még csak annyit szólnék ehhez, hogy amelyik kultúra ismeri az állattársak iránti együttérzést…”

    Itt NEM állattársakról van szó, hanem valós veszélyről.
    Ha a farkas helyett egy börtönből szabadult gyilkost (ne felejtsük el, hogy a farkas „ártatlanul” is ragadozó, és áldozatát megöli elfogyasztás előtt) helyettesítünk be, akkor a fegyveres rendőrnek ugyanazt a döntést kell meghoznia.

    ” egész média azt harsogta, hogy tessenek szépen elkerülni azt a parkerdőt. ”

    A helyzet az, hogy még mindig nem tették kötelezővé a TV nézést, ezért nem várható el, hogy mindenki nézza az adott műsort… Igaz erre már más is rámutatott korábban.

    Ja…

    ÉS MÉG MINDIG NEM VÁLASZOLTÁL A 46.-ban feltett kérdésre.

    …. ehem…. Őszintén… életszerűen…

  52. Azzal semmi gond nincs, ha öregasszonyok sápítoznak a fodrásznál az aktuális hírekről, elfér a véleményük a többi mellett. Csak ebben a mai libsi világban a semmihez sem értő, széplelkű, belvárosi civil szervezetek komoly befolyással bírnak olyan ügyekben is, ami nem rájuk tartozna. Különösen, hogy van ez a faecesbuk nevű hangulatkeltő közösségi trágyadomb, ahol a hülyeség futótűzként tud terjedni.

  53. „Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.” (Noam Chomsky)

    Egyébként. Nem tudom, hogy ki a felelős azért, hogy a farkas meg tudott szökni, de ha emberek között kószálna, nálam meg lenne egy puska, akkor 1 másodpercig nem haboznék lepuffantani.

    A Bükkben tanyázó, kölykökkel mászkáló ragadozó kevésbé veszélyes például a gyerekekkel túrázókra, mint ez a farkas?
    A saját territóriumában akkor is fogja tudni, hogy félnie kell az embertől, ha megéhezik, és éppen nincs a közelben más préda?

  54. 58.

    Nagyon ritka a farkastámadás, régen is az volt, amikor még voltak erdők és teli voltak farkassal. Egyszerűen tudják, hogy az emberrel nem jó kikezdeni, inkább elkerülik. Amikor emberre támadt szinte minden esetben vagy veszett volt, vagy pedig sarokba szorították, vagyis kiprovokálták a támadást.
    Az emberi butaság miatt rettegnek tőle, mert a nyugati mesékben ő a főgonosz.
    Nem egy embert ismerek, aki meg a medvéktől és a vízilovaktól nem fél, sőt, szerinte ezeket simán megsimogatná az állatkertben. Pedig pl. a víziló vezeti a gyilkossági statisztikát Afrikában.

  55. Jól értelek? Ha meg lenne a képességed hozzá, kiírtanád az emberiséget, hogy megmentsd az állatvilágot? Ha nem mindenkit ölnél meg, akkor kik maradhatnának életbe? Érdekelne, hogyan szorítanád vissza radikálisan az emberek életterét az érző állatok javára vagy ki tudja mikére?

  56. Emberek! Nem érdemes tovább ragozni. A nő nem normális, és nem tud róla. Szerinte ő a normális, és mi vagyunk soviniszta disznók. Geddonban én őt lőném le, mert veszélyesebb a közösségre nézve, mint az elszabadult farkas.

  57. Szia Tibor bá!

    Én csak egy olvasod vagyok , nagyon ritkán írok be ! De ez a „Camélia”, felhasználó , ez kritikán aluli valaki lehet. Elnézést kérek tőled. Őnző , indiota ez legveszélyesebb fajta. Mégegyszer elnézést.

    Üdvözlettel : Győző

  58. Csak úgy általában, a „Kamélia féle” védő/segítő magatartás kártékonyságáról :

    https://www.youtube.com/watch?v=9oHOhpfRJJs

    Nem állatokról szól, ezért kicsit „OFF”, de érdekes szemszögből világít rá a – Pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve – kérdéskörre.

  59. 62:
    Biztos nagyon érdekes, de nekem nincs erre egy órám, bár a lényeg az első 5 percből kihámozható.

  60. Cameliának:

    Jól teszed ha kerülöd a pszichiátereket, de a te igazi ellenséged az elmeorvos szakértő.

  61. 51. Millió légy nem tévedhet! A szar finom!!!

  62. Farkashoz: mentek volna oda az állatvédők segíteni begyűjteni szegényt amíg lehetett. Késő bánat.

    60. Tibor bá nem kell fáradni „lelövéssel” tudod jól. Éhenhal mind valószínűleg. Hacsak meg nem találják a szomszéd macskáját, amivel a gyomrukban még egy napot nyerhetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük