(1734) A kicsiny világunk hatalmas lyukai

Tibor bá’ szatirikus online

 

~q191Nem tudom észrevettétek-e már, hogy a lyukakkal kapcsolatban ellentmondó igényeink vannak. Van, amit kicsinek szeretünk, Van, amit nagynak. Van, amit kellemetlennek találunk. Van, amit feleslegesnek. De a legmeglepőbb, hogy a lyuk tulajdonképpen körülhatárolt semmi, folytonossági hiány, mégis úgy beszélünk róla, mintha valami lenne. De azért kiigazodunk közöttük. Az alább látható lyukak nem csak meglepőek, de egyben félelmetesek is. A lyukak mérete arra figyelmeztet minket, hogy milyen iszonyatosan kicsik vagyunk hozzájuk képest. Minden esetre az elsőnek bemutatott lyuk a legnagyobb emberi kézzel vájt lyuk a dél-afrikai Kimberly-ben található, mélysége 1097 méter és az évek alatt több mint 3 tonna gyémántnak volt a lelőhelye.

 ~LWF0478

A kaliforniai Glory Hole (dicsőséges lyuk – a fene tudja mire gondoltak) a Monticello Gáthoz tartozó víztározóban van. Akkor nyitják meg, amikor a tározó túl töltődik. A leeresztés folyamán másodpercenként 280 m3 víz tűnik el benne.

~LWF0479

Ez a fantasztikus földrajzi jelenség a Great Blue Hole (vagyis a hatalmas kék lyuk) Belizetől 100 kilométerre található. A Földön számtalan kék lyuk van, még ha nem is láttál egyet se, de egyik se ilyen csodálatosan kék.

~LWF0480

Viszont a Guatemalában található városi lyuk az összes közül a legfélelmetesebb. Hirtelen megjelenésekor hatalmas riadalmat váltott ki, amikor 12 lakás egyszerűen eltűnt benne és 3 ember lelte halálát.

~LWF0481

Viszont a világ legbüdösebb szar lyuka Budapesten van, amit úgy is nevezhetnénk, hogy nagy nemzeti összefogási latrina, ahol nyom nélkül iszonyatos pénzek tűnnek el. A hírek szerint minimum 200 szarjankó ül benne, nem elhanyagolható fizetésért.

~q074

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________

22 gondolat erről: „(1734) A kicsiny világunk hatalmas lyukai

  1. Ha a lopást kéz levágással büntetnék, akkor az országgyűlésben nem gombbal szavaznának! Hanem pedállal! 🙂

  2. 2: Szerintem az orruk hegyével, és ennek több praktikus oka is lehetne 🙂

  3. Egyébként a Guatemalaival kellene kombinálni az utóbbit, mert ha ezek tűnnének el benne, akkor, hogy elő ne kerüljenek megint, szerintem társadalmi munkában hamar be is temetnénk azt a lyukat!

  4. A románok már tüntetnek a saját politikai ‘elitjük’ ellen.
    http://444.hu/2015/11/06/mindannyian-szarok-vagytok-skandaljak-bukarestben

    Lehet, hogy készül a „keleteurópai tavasz”? Megy Ponta, felkészül Orbán…
    Bár a „nyuscsuk” mindenben Amerika seggét nyalják, ezt csak nem a CIA szervezi… Bár lehet, ravaszak – a románoknál kezdik, lesz majd kis magyargyilkolás, ez az, hátha belesodródunk mi is.

  5. @5 Observer:
    Szerinted ezek a hazaárulók akár csak a fülük botját is megmozdítanák??

  6. 7: Nem tudom, kikre gondolsz, mindkét oldal szívesen hazaárulózza a másikat (bár inkább a jobboldal erősebb ebben).

    Viszont az a mondás, amit lenézően a románokra mondtunk, hogy „A puliszka nem robban”, az már sokkal inkább a magyarokra igaz, talán annyi módosítással, hogy ‘A gulyásleves nem robban’. 🙂

  7. @7 Observer:
    Nem szeretek általánosítani, de az összes politikus hazaáruló.

    Ebben teljesen egyet értek. Még csak nem is csíp…

  8. 9: OK, így már világos, a politikusok szarnak az utca emberére – legalábbis amíg azok csak békésen bégetnek.
    Azért az viszont szar dolog, hogy még a románoknál is jobb a politikai kultúra, mint nálunk. 🙁

  9. 10: Így van. Ezek a hírek 2006 őszét juttatták eszembe. Ott is volt egy tömeg, ami mögé nem állt semmilyen szervezet, ami az egész politikusi garnitúrát le akarta cserélni. Csak ott nem mondott le senki, nem lett semmilyen érdemi hatása.

    Valószínűleg számít az is, hogy a románoknál vér folyt a rendszerváltásnál, mi meg hagytuk, hogy a kommunisták levezényeljék maguknak a saját szájuk íze szerint.

  10. 11: vár folyt,. mert a szeku megrendezte a forradalmat, hogy maradhasson a hatalomban, csak másképp… 🙂

  11. Off
    Reggel nem tudtam elérni az oldalt, többször próbáltam.Azt hittem a tegnapi írás miatt az ISS blokkolta az oldalt. Szerencsére minden a régi 😀

  12. 14:
    Rövid ideig karbantartás volt a szerveren.

  13. Az emberek a mindennapjaikkal vannak elfoglalva, ha ez nem így lesz, akkor lesz politikus akasztás. Valaki az Euró-forint árfolyamra játszik, van aki meg az aranyéra.. Már akinek van mivel próbálkozni, mert vannak akik a napi betevőért küzdenek. A világ ezért is megosztott.

  14. 17:
    Lehet, hogy a tiéd hatalmas, de ez ritka. Légy tekintettel a többségre. 😀

  15. 19:
    Kimberly kétszer mélyebb mint a Jakutiai lyuk.

  16. 20: Azért írtam, hogy a nyíltszíni részről van szó, mert a Kimberly esetében még volt alul mélyművelés is, az adja a nagy mélységet. A jakut bánya krátere sokkal nagyobb.
    A cikk szerzője meg pancser lehetett, mert azt írja, hogy sajnos nem talált űrfotót a jakutiai lyukról, csak a Kimbery-iről. Pedig csak meg kell nézni a google map-et, mindkettő kiválóan látható.
    https://www.google.hu/maps/@62.5262368,113.9951254,2928m/data=!3m1!1e3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük