(1718) Vajon a DMT pszichedelikus (tudattágító) hatása alatt álló emberi agyat hatalmába kerítik-e földöntúli lények?

Tibor bá’ online

 

~q191Többen jelezték, hogy DMT (dimetiltriptamin) szívását követően földöntúli lények uralják az agyukat.

DMT-t a múlt század hetvenes éveiben fedezték fel, de széles népszerűségre sose tett szert. Annak idején üzletemberek drogjának nevezték, mert a déli ebédszünet elején belehelt erős drog hatása az ebédszünet végére megszűnt. Fogyasztói jelezték, hogy ezek a földöntúliak majd minden esetben jelezték jelenlétüket.

Scott McGral cikket írt a Psychology Today folyóiratba, feltárva azt, hogy a DMT alkalmazók földönkívüli intelligenciával ütköznek össze. Ez lenne a kisebb hír, ennél jóval nagyobb, hogy legtöbbjük meg van róla győződve, hogy agyukat a lények ténylegesen elfoglalták, ott vannak élő valóságban.

Strassman, aki az 1990-es években kísérletezett a DMT-vel, azt állítja, hogy egy tisztességes DMT dózis hatására az önkéntesek gyors és mindent elsöprő pszichedelikus hatásról számoltak be, ami alatt nem vettek tudomást a környezetükről és saját testükről, mely hatás körülbelül két perc után tetőzött. A kezdeti roham után a kísérleti alanyok képes volt folyamatosan beszámolni tapasztalatairól, ami általában olyan képzelt kép volt, amit akár nyitott, akár csukott szemmel „láttak”. Ezek igen színes, kaleidoszkópikus, geometriai minták voltak. Azok, akik tovább mentek (a létszám kábé fele) belépett a lét egy úgynevezett „szabad állású” független szintjébe, aminek természete teljesen szokatlan volt. Ezen a szinten találkoztak intelligens „lényekkel”, „idegenekkel”, „segítőkkel”. A leírások szerint ezek a következő formákat vették fel: bohócok, hüllők, sáskák, méhek, pókok, és pálcika lények.

Strassman nem az egyetlen kutató, aki ilyen eredményekről számol be. Terence McKenna pszichológus szintén találkozott ily módon leírt lényekkel, aminek az „önátformáló gépi-törpéknek” nevet adta.

Egy másik leírás szerint a kísérleti alanyok fickándozó manókat láttak, akik többdimenziós térből ki-beugrátak. Mindez oly meggyőző módon, hogy a drog hatásának elmúltával az alanyok meg voltak győződve arról, hogy ebben az állapotban ezek a lényeg ténylegesen uralták tudatukat, valószínűleg azért, mert józan állapotban nem képesek behatolni az emberi agyba.

És akkor megérkezhetünk a halál közeli állapot hallucinációihoz, ahol az élmény átélői szintén meg vannak győződve arról, hogy amit tapasztaltak az valódi volt.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

17 gondolat erről: „(1718) Vajon a DMT pszichedelikus (tudattágító) hatása alatt álló emberi agyat hatalmába kerítik-e földöntúli lények?

  1. A világ az ember számára annyi,amennyit érzékelni tud belőle.Lehetséges lenne, hogy drog, vagy a közeli halál hatására, másik dimenziót is érzékelhetünk ? Lehet, hogy egy új érzékszervünk aktiválódik bizonyos esetekben ?

  2. Minden kornak ,kulturának és népcsopornak megvannak a maga mumusai. A Középkorban szellemeket ,angyalok láttak azok , akik beszivtak valamit ,ma ufokat,földönkivűlieket ,mindig azt ,amit az adott kor tudása, félelme és reménye ,a környezet és technologiai fejlettsége visszatükröz. Egy gangeszmenti indus bármennyire is bedrogozza magát sohasem fog fejlett földönkivőliekről és interdimenziónális alakváltó robot manókról hallucinálni,mint a nyugati ember,hanem Tankáról és saját ősei szelleméről.
    Egyértelmű ,hogy hallucinációról van szó, és akinek még drogra sincs szűksége a mennyei látomásokhoz, az elmebeteg és ki kell ebből kezelni. 🙂

  3. 2:
    Egyetértek.
    Ha Ábelt meg tudod győzni, felterjesztelek Nobel-díjra. 😀

  4. 2-3.
    Erről a drogról még nem is hallottam, de megvallom őszintén én nem zárnám ki más lények létezését, és azt sem, hogy egy másfajta tudati szinten kapcsolatba lehetne velük lépni, illetve valamilyen torz formában átkukkantani az ő világukba.
    Az agyunk eléggé érzékeny műszer, és még csak töredékét se ismerjük a működésének, ki tudja, hogy mire jó még.

    Gondolom sokan kuruzslónak gondoljátok Danikent is, de én szívesen olvasom könyveit, és elég érdekes gondolatai vannak, még ha nincs is teljesen igaza.
    Miért van az, hogy szinte minden kultúrában hasonlóak a szörny alakok, és az eredet történetünk is eléggé hasonló alapokon nyugszik. Vagy jóval régebbi az ember származása, és nem csak a vikingek utazgattak ide-oda a világban tudatosan, vagy van némi igazsága az ürgének.

  5. 4:
    Én meg Verne Gyula könyveit olvastam szívesen, de Cooper se állt messze a szívemtől. Sajnos kinőttem őket, így amikor Daniken is megjelent a színen, már csak mosolyogtam rajta.

  6. 4: „Az agyunk eléggé érzékeny műszer, és még csak töredékét se ismerjük a működésének, ki tudja, hogy mire jó még.”

    Valószínűleg semmi olyasmire, amivel idegen lényekkel tudnánk ‘telepatikus’ kapcsolatba lépni. Hacsak fel nem tételezzük, hogy az ember létrejötténél bábáskodott valamilyen fejlettebb civilizáció – (bár miért tette volna?) – és beépítette a rendszerbe az ellenőrzés lehetőségét. 😉

    Egyébként leszámítva a teremtés legendáját (csak az ember…), akkor a nagy számok törvénye alapján kizárt, hogy ne lenne máshol is értelmes élet.
    Épp tegnap olvastam, hogy valamelyik csillag körül kering valami bazi nagy akármi, amiről azt is feltételezik, hogy valami erőmű/napelem féleség is lehet(ne). Persze, sokkal valószínűbb, hogy valami bolygóféle, a rendezetlen mozgás oka meg majd kiderül előbb utóbb.

  7. 5.
    Verne Gyulát én is szeretem, sőt a sci-fi és fantasy részleg a kedvencem, van is pár könyvem belőle.

    Egyébként néha a meséknek/mondáknak van a legnagyobb valóság tartalma, hisz azokat nem a történészek találták ki parancsra, hanem szájról szájra terjedt a nép körében, így pl. egy nép eredete néha jobban megtudható belőle, mint a mai tudományos akadémiák kijelentéseiből (lásd finnugor elmélet).

  8. Verne Gyula : „Megszámolták, hogy összesen száznyolc fantasztikus tervet és találmányt írt le. Ezekből az űrhajó, a televízió, a gépfegyver, a légkondicionálás, az atombomba, a hangosfilm – és még tucatnyi más – már megvalósult.”

  9. És honnan tudod, Tibor bá, hogy nem tényleg igazi ufókat látnak a bedrogozottak? 😛

    Amúgy hüllőt, sáskát és hasonlókat az Indus mentétől a Colorádóig, 200 000 évvel ezelőttől máig bárki láthat kultúrától függetlenül. Érdekes, hogy nincs szó robotokról.

    Az interpretáció, hogy minek nevezi: idegennek, démonnak vagy istenségnek, nyilván kultúrafüggő.

    Nyilván egyszerű azt mondani rá, hogy hallucináció, főleg ha ez vág egybe a világképünkkel. De az az igazság, hogy nincs módszer, amivel objektíve meg lehetne győződni arról, hogy mi az igazság.

  10. Én úgy gondolom, hogy az oxigén meg a víz nevű drog hatására azt hallucináljuk, amit kollektíve valóságnak nevezünk, mert nagyjából hasonlóan fejti ki a hatását mindenkire.
    Amikor az oxigénhez más is keveredik, (alkohol, nikotin, LSD, heroin, DMT) akkor a hallucináció módosul, és a világból a kolletív hallucinációtól eltérő képet kapunk.
    Azt mindig is nehéz lesz bizonyítani, hogy melyik hallucináció a „valódibb”… Végülis csupán érzékszerveinken keresztül, agyunk által feldolgozva látjuk a világot, tehát többszörösen áttételes képet kapunk…
    Ezért van az, hogy nem csak Istenől, az űrlényekről, de sokkal hétköznapibb fogalmakról is sokszor teljesen ellenkező véleményeink vannak.

  11. Tibor bá, ez nagyon jó.

    Szerintem betehetnél egy linket a cikk végére ahhoz a bejegyzésedhez, amiben a halál közeli élményeket vesézed ki, szintén nagyon logikusan.

  12. 11:
    Előbb megvárok még néhány újabb pszichopata véleményt. 😀

  13. 12: Kire vársz, Extragalaxis mostanában nem írogat. 🙂

    Egyébként olvastam azt a posztodat a halálközeli élményről. Teljesen felületesen elismételted az összes irreleváns materialista érvet, és teljesen figyelmen kívül hagytál perdöntő bizonyítékokat. Mint hogy a túlvilágon a delikvens olyan új információk birtokába jut, amik később megvizsgálva hitelesnek bizonyulnak, és amiről nem tudhatott előbb.

  14. 10. Attila (PV)

    Írásod annyira logikus, hogy akár egy új világszemlélet alapjait is jelenthetnék.
    Ha saját gondolati termék, akkor gratulálok.
    Ha pedig forrásanyagból, akkor jó forrásból merítettél.

    üdv : elek

  15. 14:
    Te csak a harmadik vagy. Várok még.

  16. 11.
    A pszichopata szó enyhe fogalomzavarról árulkodik. Nem pszichopatákra vársz, hanem hülyékre. Legyek én a 4. De azt hiszem, még ez is kevés, hogy megtudjuk az igazságot.

  17. 14. elek

    Köszi, de már a régi görögök is feszegették hogy az érzékszerveinken keresztül a világak csak kis részleteit tudjuk érzékelni, és ezt az érzékelést tovább ‘árnyalja’ a tudatunk. A tudatunkat pedig ezer tényezőn befolyásoja vagy akár módosítja.
    A valóság nem más, mint kollektív illúzió, ami folyamatosan változik, akár a tudományt akár a vallás részleteit tekintjük.

    Ezt a gondolatot a Mátrix című film is feldolgozta. Az előtte Stanislaw Lem Futurológiai kongresszus című könyve írt róla.

    A világot kicsit mind másképp látjuk de azért vannak átfedések (kollektív illúzió) de attól hoogy többen látják hasonlóan, még nincs garancia arra, hogy az a valódi valódi objektív valóság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük