(1768) COP21

Tibor bá’ online

 

Befejeződött a párizsi klímakonferencia. A résztvevők megveregették egymás vállát, a záró vacsorán koccantak a pezsgős poharak, majd éjszaka mindenki megdugta a magával vitt tolmácsnőt, és a világ megy tovább a maga útján. Zárjuk le az eseményeket a jól ismert mondással: egeret szültek a vajúdó hegyek. Az egyik megfigyelő szerint „By comparison to what it could have been, it’s a miracle. By comparison to what it should have been, it’s a disaster.” Vagyis: ahhoz képes, ami lehetett volna, az eredmény csodás, ahhoz képest aminek lenni kellett volna, az eredmény egy katasztrófa. A Greenpeace nemzetközi igazgatója, Kumi Naidoo szerint: „only one step on long a road, and there are parts of it that frustrate and disappoint me, but it is progress. This deal alone won’t dig us out the hole we’re in, but it makes the sides less steep.” Vagyis: Egy hosszú út első lépése, és vannak olyan részek, amik nekem csalódást és kiábrándulást okoztak, de előrelépésnek lehet nevezni. A megállapodás nem húz ki minket abból a gödörből, amiben vagyunk, de a gödör oldala kevésbé vált meredekké. De akkor valójában mi történt?

Megszabták, hogy az ipari forradalom elején tapasztalt átlaghőmérséklethez képest legfeljebb 1,5 °C melegedés megengedett.

Ötévente megnézik, hogy haladnak a dolgok.

Az országok önként vállaltak egy bizonyos CO2 kibocsátás csökkentés. Megnézik, hogy tartják-e ezt.

Szegény országok részére anyagi segítséget adnak a CO2 kibocsátás csökkentése érdekében.

Valójában az derült ki (ha nem tudtuk volna), hogy a világ vezető politikusai mennyire hülyék. Még azt se fogják fel ésszel, hogy mi az a tehetetlenség fizikai értelemben. U.i. ha ebben a pillanatban varázspálca ütésre az emberiség minden CO2 kibocsátást leállítana, az 1,5 °C emelkedést akkor is túllépnénk. Az egész konferencia csak arra jó, hogy az elit fontosnak érezze magát és szórakozzon egy nagyot.

Mi pedig savanyú szájízzel mondhatjuk: Amikor az utolsó fát kivágtuk, amikor az utolsó halat is megmérgeztük, amikor a levegőt már nem tudjuk beszívni, akkor fogunk rádöbbenni, hogy a pénzt nem lehet megenni. Különben pedig az élet megy tovább csak egy kicsit mindig másképp. Ma délben jót napoztam a teraszon, ahol 12 °C volt árnyékban. December 13. Ifjúkoromban ilyenkor már síeltem a Budai-hegyekben. Ha szerencsések voltunk március idusán volt ilyen idő, ha nem esett a tavaszi eső. Meglátjuk, mi lesz márciusban.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

145 gondolat erről: „(1768) COP21

  1. 1.Tibor bá’

    +1 Nagyon jó írás sajnos! 🙁

  2. a hétvégén olvastam egy jó idézetet (pedig nem új)
    ” Ha fák WIFI jeleket sugároznának, annyi fát ültetnénk , hogy valószínűleg megmentenénk a bolygót.
    Kár, hogy csak az oxigént állítják elő, amit belélegzünk”

  3. Meghatároznánk, mennyi pusztítást bír el a föld adott évben. Ezt az értéket elosztanák az emberiség létszámával és csak annyit fogyaszthat alapesetben mindenki amennyi a rá eső rész.
    Minden terméknek, szolgáltatásnak lenne egy földpusztítási értéke. Egy földkerülő hajóútnak százzmillió, egy rollernek tíz földpusztító viszonyszáma lenne. Minden ember, minden évben egyenlő pusztítási kvótával indulna. Aki a terméket, szolgáltatást fogyasztja, annak csökken az adott évre jutó kvótája. A gazdag, ha röpködni akar, vagy száz autót tudni a garázsában, kvótát vehetne a környezettudatostól a szegénytől. Ha télen paradicsomot akarsz, fizesd meg a pusztítási kvóta árát.
    Az okostelefonok korában egy ilyen rendszer simán kivitelezhető lenne, technikailag.
    Nagyon kiváncsi lennék, mit fogyaszthatnánk kvótán belül, mi férne bele?

  4. 4: Kb 5,9 milliárd embernek nincs okostelefonja.
    Szerintem ők már most érzik a bőrükön a valóságot. Mint ahogy már 40 éve is 1 milliárdan éheztek- de azért nyomtuk tovább a gázt.

    A politikusoknak vannak szakértőik- ők valószínűleg tisztában vannak mindennel.
    Ahogy a politikusok is.
    Csak az igazságot nehéz lenne beadni- ezért marad az orosz- NATO- viszály, mint fedősztori- valódi „cselekvési tervként”:
    Nukleáris tél és depopulálás.

  5. 2. Jó ez a „propaganda”. EU -s bürokrata szájából meg olyat hallottam, hogy ha a párizsi csúcs sikeres lesz akkor 2020 -tól el kell kezdeni kitiltani a dízel üzemű gépjárműveket, max. a mezőgazdaságban tarthatóak meg még egy ideig. Le kell számolni a kőszén felhasználásával, csökkenteni kell a földgáz felhasználást, stb., mert ha nem akkor 2050 -től kihalás. Nos ezekhez képest ez a párizsi mézes-mázas szöveg egy igazi nagy nesze semmi fogd meg jól történet…!

  6. 5 Ouse M.D. +1 like
    Nagyon jól összefoglaltad. (És 😀 nem áltatom magamat, hidd el.)

  7. Kb. erre a nagy semmire számítottam.
    Ha már környezet- és önpusztítás – ma olvastam, hogy Európában próbálják bevezetni a feldolgozott húsok perecetsavas lemosását, dec. 15-én szavaznak róla. A perecetsav többek közt majdnem olyan baráti az örökítőanyagunkhoz, mint a gammasugárzás… Jó étvágyat!

  8. 5. Ott a pont…! 😉 🙂 Csak tudnám miért mosolygok…?!

  9. 9. „Az Egyesült Államok kormányának kérését követően, amely a perecetsavval (peroxiecetsavval) átmosott baromfihúsok európai jóváhagyását szorgalmazta, az EU tagállamok először a jövő héten (2015. december 15-én) vitatják meg a módszer európai engedélyezését.[1] A különféle vegyianyagokkal átmosott húsok piaci térnyerésének elősegítése az Egyesült Államok tárgyalóinak egyik fő célkitűzése az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) kapcsán.”
    http://www.mtvsz.hu/ttip_az_eu_elinditja_a_savas_csirke_forgalmazasanak_engedelyezeset

  10. Ebből is látszik, hogy a politikum milyen szinten van képben a klímával és a lehetőségekkel ennek befolyásolására.
    A baj csak az, hogy ugyanezek a politikusok + a hozzájuk csapódott klímaszakemberek mondták, hogy nagy a baj, de most hogy megvan a „Történelmi megállapodás”, minden OK, 2C alatt tartjuk a melegedést, mindenki happy, meg van mentve a Föld.
    Szerintetek mikor voltak hitelesek?

  11. Az utolsó hiteles nagyhatalmi politikus Jimmy Carter volt.
    Milyen irónia, hogy pont az ő idejében lehetett volna még valamit tenni a jó irányba, amivel tisztában is volt (olajcsúcs, energiacsúcs, exponenciális növekedés)

  12. A tegnapi poszthoz jobban passzolt volna, de mivel annyit emlegetitek a peroxiecetsav témát, beugrott valami:
    https://www.youtube.com/watch?v=4WTA_8waxTo
    35-39 mp között van a lényeg.
    Ha ezt így sulykolják, az nekem azt jelenti, hogy a versenytársak burgere viszont igenis tartalmazza ezeket ?

  13. Bill Nye egy színes és sokoldalú ember (mérnök, tudós, humorista és színész egy személyben), így a klímaváltozás kérdését is színesen és sokoldalúan közelíti meg. A filmben többek közt beszél amerikai farmerekkel, akik tagadják, hogy az ember állna a folyamatok mögött; kormányzati tisztviselőkkel, akik számára a ‘globális felmelegedés’ kifejezésnek még a kiejtése is tilos; környezetvédelmi aktivistákkal, akik még a polgári engedetlenségtől se riadnak vissza a Föld megmentése érdekében; elkeseredett károsultakkal, akiket a kaliforniai aszály és a Katrina hurrikán mára végleg meggyőzött a klímaváltozás létezéséről; és elkötelezett kutatókkal, akik a legmodernebb technika segítségével igyekeznek kizöldíteni benzinfüstös hétköznapjainkat.

    A klímaváltozás arcai:

  14. Nem tudom, ki mit várt ettől a klima csúcstól…
    Az hogy 150 paprikajancsi látványosan sajnálja a jegesmedvéket, az és „nem kötelező” szabályozókat ajánl, még nem változik semmi.

    No, majd ha az EXXON MOBIL meg a Goldman Sachs fognak leülni és verni az asztalt, meg amikor nyilvánosan vágják el a torkát azoknak a vállalatvezetőknek, akik túllépték a kvótáikat, akkor lehet hinni, hogy komoly a dolog.

    De addig ez mókusvakitás.

    A helyzet az, hogy nem lehet baszni is meg szűznek is maradni.
    A kapitalizmus alapja, hogy szükségtelen termékeket és szolgáltatásokat sózzunk egymásra. Ezek gyártása, szállitása meg energiaigényes.
    Ki lesz az aki elsőnek önként lemond a profitjáról, hogy a vastagabb bőrűek elfoglalják a helyét?

    Adnak pénzt a szegényebb országoknak, hogy ne termeljenek…
    Aztán pár év múlva meg egy válság során hagyják őket éhenhalni, azzal, hogy nincs szükség rájuk, úgyse termelnek semmit…
    Egy cinikus és brutális rendszer…

  15. „December 13. Ifjúkoromban ilyenkor már síeltem a Budai-hegyekben.” – Tibor bá.

    Ne vádoljatok szőrszálhasogatással, de utánanéztem a történelmi budapesti hóviszonyoknak és ím mit találtam, a „fehér karácsony”-al kapcsolatban. Nem a kötekedés a célom, ezek az adatok alapján nem lehet messzemenő következtetést levonni, egyszerűen csak érdekesek.
    Ami Tibor bá kijelentését illeti, ezen adatok alapján ő csak 1969-1970 környékén tudott ideális körülmények között síelni karácsony táján, de mivel régebb én is gyakran űztem e sportot, gondolom, hogy az akkora élmény lehetett, ami egész mostanáig megmaradt benne.

    Alább láthatók az egyes sorokban rendre az adott évi karácsonyi, vagyis a december 24-i, 25-i és 26-i napokon a reggel 7 órás hóvastagság-mérések eredményei.
    – a számok jelentése cm;
    – az „x” azt jelenti, hogy bár mérhető vastagságú hótakaró nem volt, de folt vagy lepel igen;
    – a mínusz jellel jelölt napokon a talajon hó egyáltalán nem fordult elő.

    1904: -, -, –
    1905: -, -, –
    1906: 2, 2, 13
    1907: -, -, –
    1908: x, x, x
    1909: -, -, –
    1910: -, -, –

    1911: -, -, –
    1912: -, -, –
    1913: -, -, x
    1914: -, -, –
    1915: 1, -, –
    1916: x, x, x
    1917: 13, 13, 15
    1918: 1, 4, 3
    1919: 1, -, –
    1920: x, x, –

    1921: -, -, –
    1922: x, x, –
    1923: 5, 6, 4
    1924: -, -, –
    1925: 4, 3, 5
    1926: 3, 2, 2
    1927: 13, 11, 11
    1928: -, -, –
    1929: 2, 5, 5
    1930: 4, 4, 5

    1931: -, -, –
    1932: -, -, –
    1933: 19, 19, 19
    1934: -, -, –
    1935: 30, 30, 25
    1936: -, -, –
    1937: x, 10, 10
    1938: -, 2, 11
    1939: -, -, –
    1940: 11, 9, 9

    1941: -, -, –
    1942: -, -, –
    1943: -, -, –
    1944: x, x, x
    1945: -, -, –
    1946: x, x, x
    1947: 2, 1, 1
    1948: x, x, x
    1949: -, -, –
    1950: x, -, –

    1951: -, -, –
    1952: x, x, x
    1953: -, -, –
    1954: -, -, –
    1955: -, -, –
    1956: 5, 6, 5
    1957: -, -, –
    1958: -, -, –
    1959: -, -, –
    1960: -, -, –

    1961: x, x, x
    1962: x, 1, 1
    1963: 16, 15, 12
    1964: -, -, x
    1965: x, x, x
    1966: -, -, 2
    1967: -, -, –
    1968: -, -, 2
    1969: 23, 20, 16
    1970: 13, 12, 20

    1971: -, -, –
    1972: -, -, –
    1973: -, -, –
    1974: -, -, –
    1975: -, -, x
    1976: -, -, –
    1977: x, -, –
    1978: x, x, –
    1979: -, -, –
    1980: -, -, –

    1981: 6, 6, 9
    1982: -, -, –
    1983: -, -, –
    1984: -, -, 4
    1985: -, -, –
    1986: x, x, x
    1987: -, -, –
    1988: -, -, –
    1989: -, -, –
    1990: -, -, –

    1991: 13, 8, 5
    1992: -, -, –
    1993: -, -, –
    1994: x, -, x
    1995: x, -, –
    1996: 13, 16, 12
    1997: -, -, –
    1998: 5, 5, 5
    1999: -, -, 2
    2000: x, x, –

    2001: 9, 9, 9
    2002: 9, 9, 9
    2003: -, -, –
    2004: -, -, –
    2005: -, -, –
    2006: -, -, –
    2007: x, 1, 1
    2008: -, x, –
    2009: x, -, –
    2010: -, -, 4

    2011: 1, -, –
    2012: 2, 1, x
    2013: -, -, –

    forrás: OMSZ alapján Antibulvár/Metnet.hu

  16. Mszilárd, alapos munka és tényleg (!!!) ne vedd kötekedésnek, de esetleg pontosabb képet adna, ha a napfelkelte előtti hőmérsékletet is ugyanígy feltűntetnéd, meg egy napközbeni hőmérsékletet is. Ez ugyanis a csapadékra utal (csak).

  17. 19:
    nem napi csapadékot közöltem, hanem mért hótakaró vastagságot cm-ben.

    Csak arra a jelenségre szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a múlt néha szubjektíven él az emlékezetünkben.
    Egy másik példa erre: Főcím egy amerikai lapban: 2015-ben égett a legtöbb erdő Amerikában, 9.8 millió hektár, „elfelejtve”, hogy a 30-as években 50 millió felett volt az évi adat .

  18. @18. Eretnek, klímatagadó! Kitiltalak a Klíma Egyházból. 😀
    “Történelmi megállapodás” és minden rendben van. Nekem is ez jutott eszembe.
    Vajon mikor hazudtak nekünk? Mikor hamisítottak adatokat? Mikor kozmetikáztatták a NASA eredményeit?
    Ezektől minden kitelik. Azt hitetnek el velünk, amit csak akarnak…

  19. 21: +1
    Gavin Schmidt (Director of GISS and Principal Investigator for the GISS ModelE Earth System Model) is beismerte, hogy a CO2-s klímamodellek alapján előbb a troposzféra kellene melegedjen és csak azután a Föld felszíne.
    (http://wattsupwiththat.com/2015/12/14/gavins-admission-about-the-satellite-record-versus-the-surface-temperature-record/)
    Erre mit „mérnek” a földön és mit a troposzférában, lásd a vendégposztomat, itt Tibor bá-nál.

  20. 18:
    Itt nekem valami nagyon bűzlik. Konkrétum: 1955 karácsonyán szent este a családom éjféli misére elment a szabadság-hegyi kápolnába legalább 10 centis hóban botorkáltunk haza. 1956 karácsonyára visszajöttem Bécsből, lepedőből varrtam magamnak egy kezeslábas. Hegyeshalomnál a fehér hóban 4 km-t kúsztam Ausztria felé. 1962 november 22-én léptem át a magyar határt. Másnap 20 cm hó esett Budapesten. Karácsonykor kimentünk az úttörő vasúthoz a 20 centis hóban, amiről fénykép felvételem is van. A táblázat szerint pedig nem volt hó. Én konkrét dolgokra emlékezem, konkrét adatokkal. A táblázat az én dátumaimnál egészen biztos, hogy nem helyes.

  21. 23:
    Nem kételkedem abban, amit írsz, még ha rég is volt, ha emlékszel konkrétan, akkor az úgy is kellett legyen.
    Ezek szerint hibás adatokat vettem át valakitől, aki OMSZ évkönyveket tüntetett fel forrásként. Azóta is próbálok keresni más forrást is, amíg találok, addig a továbbiakban én sem tekintem hiteles adatnak és elnézést kérek az esetleges félretájékoztatásért.

    Itt találtam egy témába vágó cikket, részben talál a fentebb közöltekkel:
    http://index.hu/2012/karacsony/lesznek-e_meg_feher_karacsonyaink/

  22. Az OMSZ adatsora:
    http://owww.met.hu/eghajlat/eghajlati_adatsorok/bp/Navig/Index2.htm

    Ezen hőmérsékleti adatok alapján 1955 decemberében NEM alakulhatott ki jelentős hótakaró karácsonyra.

    datum d_ta d_tx d_tn d_rs d_rf d_ss
    ———- —– —– —– —– —- —–
    1955-12-01 0.8 2.1 -2.2 0.0 1 0.7
    1955-12-02 3.4 4.2 1.6 0.1 1 0.5
    1955-12-03 3.1 4.5 2.2 2.3 1 0.0
    1955-12-04 7.7 9.5 3.5 0.1 4 1.7
    1955-12-05 5.7 8.2 4.7 . 7.1
    1955-12-06 7.4 9.5 4.0 . 0.0
    1955-12-07 9.5 12.7 7.3 . 5.1
    1955-12-08 7.0 11.8 3.8 0.0 1 1.9
    1955-12-09 3.8 5.5 1.2 0.0 4 6.9
    1955-12-10 6.0 7.8 1.4 2.6 1 0.0
    1955-12-11 4.9 9.0 2.9 1.9 1 0.4
    1955-12-12 0.0 3.1 -1.3 . 0.1
    1955-12-13 -1.3 0.0 -4.9 . 0.0
    1955-12-14 -1.0 0.5 -4.6 0.3 4 1.8
    1955-12-15 1.2 1.7 -0.3 18.3 1 0.0
    1955-12-16 7.9 9.9 1.5 4.0 1 0.3
    1955-12-17 7.4 10.9 5.3 5.2 1 4.0
    1955-12-18 6.0 9.8 3.5 . 2.5
    1955-12-19 2.9 7.2 1.5 . 4.0
    1955-12-20 2.5 4.0 0.7 4.4 4 3.9
    1955-12-21 1.3 2.8 0.6 0.1 1 0.0
    1955-12-22 3.0 6.3 0.0 . 4.1
    1955-12-23 -0.8 2.4 -1.5 0.5 1 0.2
    1955-12-24 1.5 2.4 -1.1 0.2 1 0.0
    1955-12-25 1.5 2.1 0.6 0.0 0 0.0
    1955-12-26 1.9 4.4 0.7 0.0 0 1.2
    1955-12-27 0.7 2.3 -0.9 2.1 4 0.0
    1955-12-28 0.4 1.8 -1.5 6.5 4 0.0
    1955-12-29 6.2 8.8 1.0 0.3 1 0.0
    1955-12-30 5.7 8.8 3.8 4.2 1 0.0
    1955-12-31 4.1 6.6 2.8 . 0.0

    d_ta napi középhőmérséklet [°C]
    d_tx napi maximumhőmérséklet [°C]
    d_tn napi minimumhőmérséklet [°C]
    d_rs napi csapadékösszeg [mm]
    d_rf napi csapadékösszeg fajtája
    d_ss a napfénytartam napi összege [óra]

  23. 25:
    1955 szent esti éjféli mise a Szabadság (Sváb) hegyen volt. A fogaskerekű két végállomása közötti hőmérséklet különbség 2-3 °C.

  24. Mostanában két hazai konferencián is részt vettem, elsősorban agrár vonalon mozogtak.Két dolgot emelnék ki. 1) „a két fokos hőmérséklet emelkedés garantált, de az 5 fokos sem kizárt”
    2)”Mezőgazdaságban a klímaváltozás miatt erőteljesebb növényvédelmi programot kell megvalósítani, magyarán több vegyszert kell használni, ahhoz hogy mérsékelni tudjuk a kiesést,ami a talajok rohamos degradációját fokozza.”

  25. 27:
    Köszi lisztkukac. Ezzel itt néhánya tisztában vagyunk. A többség viszont tiltakozik ellene.

  26. Én nem tiltakozom ellene, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy valaki(k) politikai játszmáiknak megfelelően alakítják az adatokat.
    Nem lesz itt semmiféle 5 fok, mert aláírták a klímaegyezményt, és mindenki legyen „happy”. Max. 1,5 fok lesz, ha mégsem, akkor addig számolják, amíg annyi nem lesz…

    Ezekhez képest a katolikus egyház atomtudósok egyesülete. 🙁

  27. @25. A problémád oka:
    „A British Columbian University munkatársai összesen 516 véletlenszerűen kiválasztott tanulmányt vizsgáltak meg és arra voltak kíváncsiak, hogy a nyilvánosságra hozott adatok elérhetők-e még. Az eredmény lesújtó: a 20 évvel ezelőtt ismertetett információk 80 százaléka elveszett. Ezzel szemben a két évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott anyagok adatainak 100 százaléka hozzáférhető volt. A tanulmányok forrásául szolgáló adatok elérhetőségének aránya minden egyes eltelt esztendővel 17 százalékkal csökken.”
    További részletek: http://komlomedia.hu/hir.php?hir=4228

    Sajnos a tudományos adatok elvesztése létező probléma. Mint informatikusnak az a véleményem, hogy a hiányzó adatokat bullshit-generátorral pótolják. Mikor milyen adatra van szükség, olyant generálnak…

  28. 27:

    Paleoklíma- adatok alapján +8 C garantált.
    A nagy kérdés csak az, hogy mikor…
    De tuti nem 2100 és 2050, az alapján, ahogy haladunk.
    A mezőgazdasági hozzáállás, hogy több vegyszer kell: NO COMMENT
    Ez tényleg halál- spirál

  29. 31.
    Nem védeni akarom a mostani agrárkultúrát, de a jelenlegi termésátlag elképzelhetetlen vegyszerek, fokozók nélkül.
    Mi pl. nem tápozzuk a barmfikat és a nyuszikat sem.
    A boltokban kapható csirkék, amik 2 kilósak felpucolva, azok ezt 6 hét alatt érik el. Nekünk 6 hónap alatt sikerült kicsivel több, mint 2 kilós kakasokat nevelni. Persze ez fajtától is függ, esetleg 1-2 hónap különbséggel, de akkor is ez az átlag.
    Mivel nincs földünk, csak kertünk, ezért a gabonafélékről csak másodkézből tudok infót, de jelenleg 1ha termőterületen 4-5 tonna búza van, a mai módszerekkel, de ha nincs műtrágya, növényvédelem, akkor rögtön 1 ha körülire csökken a termés.
    Ez alapvetően nem lenne rossz, sőt, ez lenne a normális, de elég gyorsan ki lehet számolni, hogy a jelenlegi 10 milliós embertömeg is bőven megterhelő lenne a rendszernek az országban. Globálisan meg pláne. A halál spirál benne van a rendszerben alapból, mert hosszú távon fentarthatatlan.

  30. 27: Agrárkonferencia:

    „1) a két fokos hőmérséklet emelkedés garantált, de az 5 fokos sem kizárt”
    Szegény agronómusok csak a „hivatalos” adatokat kapják meg, az alapján tényleg nem kizárt az 5 fok, de még a 8 sem.

    „2) … magyarán több vegyszert kell használni …”
    – na ez az, ami a talajt tönkreteszi, nem a klíma. Meg a profit-éhes felfogás a mezőgazdaságban és a 7 milliárd ember etetése „nyugati” szinten. Ez tényleg tönkre vágja a termőföldeket. Ugyanakkor a 7 milliárd embert is el lehetne tartani, ha a kaja fele nem kerülne a szemétbe és mindenki megelégedne a fele kalóriával is és lemondana az import luxus nyalánkságokról és, és, és, lehetne folytatni.

    Egyértelmű és ezzel itt mind egyetértünk: a jelenlegi „nyugati” típusú civilizáció (s főleg az, hogy a harmadik világ is bejelentette igényét az ilyen szintű életmódra) megérett a pusztulásra, az erőforrások végesek, ezt a szabad-rablást nem lehet tovább folytatni, a bedőlés beindult. Hogy milyen gyors lesz, az a jövő zenéje és függ a politikai folyamatok és helyzet „eszkalálódásától” is.

    Ugyanakkor, mint minden mással, a klímával kapcsolatosan is félrevezetnek, a cél a minél nagyobb adók beszedése,a rettegés fenntartása és az évenkénti klíma-bulik megtartása és a megmentők fényében való tündöklés.
    Mert jöhetek akár én, vagy akár Tibor bá és Ouse bármilyen adattal, az emberek 99 %-a most elhitte, hogy a klíma meg van mentve, hála Fabius-nak, Obamának és a többi gazembernek.

    30: „Mint informatikusnak az a véleményem, hogy a hiányzó adatokat bullshit-generátorral pótolják”
    – nekem, pedig mint informatikusnak is szintén az a véleményem, hogy bullshit-generátor az valós dolog, de úgy van megtervezve, hogy az elvárt output az már eleve bemegy inputként.

  31. 33:
    Persze, mert az emberek 99 százaléka nem hajlandó szembenézni a valósággal.

  32. 33:
    A durva, hogy az ún felsőfokú végzettségűeknél is kb ilyen az arány.
    Ezért írtam: pszichológiai gát

  33. A leading climate scientist has denounced the Paris climate change agreement as a “fraud” – saying there is „no action, just promises”.
    Professor James Hansen – credited as being the “father of climate change awareness” – told the Guardian the talks that culminated in a deal on Saturday were just “worthless words”.
    Speaking as the final draft of the deal was published on Saturday afternoon, he said: “It’s just b******t for them to say: ‘We’ll have a 2C warming target and then try to do a little better every five years.’ It’s just worthless words. There is no action, just promises.
    “As long as fossil fuels appear to be the cheapest fuels out there, they will be continued to be burned.”

  34. 36:
    Hansen most, hogy már nyugdíjas nem fogja vissza magát…
    27 éve mondja, hogy baj van.
    Gondolom, megunta.
    Érdemes David Wasdell véleményét is meghallgatni:
    az IPCC +2 C- je teljességgel irreális, + 6 C a rendszer valós CO2- érzékenysége

  35. 32, Chani
    Nézegesd meg a talajmegújító mezőgazdaság blogot (no till) és meglátod, hogy szántás és vegyszerek nélkül is lehet komoly termésátlagokat elérni!

  36. Nevetséges ami született a konferencián.Pedig mekkora beharangozó.
    Komolyan egy hangya fasznyit még reménykedtem is benne hogy lesz valami.
    Emlékszem valahogy fél éve tán hogy megjelent egy olyan cikk hogy 100 neves tudós írta alá azt hogy már 1fokot kéne határnak venni mert már az után visszafordíthatatlan következmények lesznek és ugyanazt kapjuk mint 2foknál.
    Erre 1,5fokig nyugodtan mehet minden 😀
    Nem kétlem hogy valamit azért teszünk az ügy érdekében. De sajnos annyira kevés az, mint hózáporban a széldzseki.Nem tudom mennyire ismeritek a walking dead sorozatot. De némi párhuzamot vélek felfedezni mint ami most van. Egy elbaszott szaros világ van ott. Semmi kiút.Szaros túlélés.De már az ember nem is tudja miért.Meg hova. A legtöbb ember aki él még ott,egy utolsó köcsög (kivéve a főszereplők, de már ott is fellelhető némi embertelenség, érzéketlenség).Pont olyanok irányítják a világot most mint az utolsó köcsögök. És pont abba nagy reménytelenségbe tartunk.

  37. 40:

    ne aggódj, nem mi csesztük el- már 40 éve meg volt pecsételve a sorsunk.
    Ez van.
    Egy ekkora globális rendszerben évtizedekre ható tehetetlenség van.
    Mint egy nagy óceánjáró: 10 percbe telik 180 fokot fordulni vele és mi akkor kezdtünk el egyáltalán vitatkozni, hogy fordulni kéne, amikor kb fél perc van a jéghegyig. És még sokan azt hiszik hetekre vagyunk tőle

    Csak ezt illene elmondani.

  38. 41:

    Jó a hasonlat 🙂

    De az első gondolatodhoz hozzátenném hogy ha megkérdeznénk 100embert az elcseszésről, akkor gyanítom hogy 100 ember azt mondaná hogy nem ő cseszte el.És mindenki csak újjal mutogatna.
    És végül kiderül hogy igazából senki nem cseszte el.Legalább is mindenki ezt állítaná magáról.

    Úgy hogy ez is a nagy veszélye ennek az egésznek hogy nincs bűnös.

    „Mindenki csak jót akar,
    nincs rossz ember egy sem,
    a pokolba vezető út
    Jó akarattal van kikövezve”

  39. A klímaváltozás margójára: Azon is el kellene gondolkozni, hogy hány pozitív visszacsatolási folyamatot ismerünk,és hány negatívat. Mert többségében itt is csak a pozitívakról esik szó…Félreértés ne essék nem vonom kétségbe a tényeket, csak így kerek.

  40. 43:
    Van pár negatív és főleg lokális- pl Grönland olvadása növelte pár évig- 2013- 14- az északi- sarki jégtakarót- de ez nettóban akkor is pozitív visszacsatolás.
    Vagy a szkeptikusok és Mszilárd egyik kedvence: az antarktiszi jég kiterjedésének növekedése.
    De ezek igazából összességében pozitívak és csak átmenetileg negatívak. Hosszútávon akkor is káros.
    Globális negatívról nem tudok.

  41. 44:

    Anno az egyetemen legalább tíz pozitívat említettek, de csak egy negatívat. Amibe ha jobban belegondolunk kevés, hiszen egy rendszer sohasem stabil ilyen feltételekkel.

  42. 45:
    Ja, közben rájöttem:
    a jégsapkák, mint puffer és
    a legnagyobb negatív az óceánok CO2 és hőelnyelése.
    De már ezt is sikerült kimeríteni…
    És igen, a klíma nagyon dinamikus- nincs neki túl statikus állapota, nagyon könnyű kibillenteni.
    Van vagy 58- 60 pozitív mára leírva

  43. A hitelszűke és a recesszió megteszi majd a hatását minden konferencia nélkül.

  44. Elsőre úgy gondolja az ember józan paraszti esze szerint, hogy a fizikai valóság az előbbrevaló a pénzügyi-államigazgatási dolgoknál.
    A pénzügyi-államigazgatási hatalom kezében vannak viszont az erőszakszervezetek, ezért a teljes összeomlás beköveztéig a központok lesznek a nyertesek a periféria rovására.
    Ez már folyamatban van, és elég sok tartalék van még a rendszerben.

    Ahhoz hasonlítható a dolog, mint hogy a kitermelési olajcsúcsot sem a legmagasabb olajárnál fogjuk elérni, hanem a mélyponton.
    Minél kevesebb ugyanis a fajlagos jövedelem, annál kétségbeesettebben próbálnak a mennyiségen keresztül pénzt keresni a folyó költségek fedezéséhez (hitelkamat, állami kifizetések) a vállalatok, államok.

    Végső soron a hitelezéssel és a kamatokkal nagyon jól szabályozható a rendszer, főleg, ha a veszteségeket (az arra méltóaknak) ingyenpénzből kifizeti a jegybank.

    Az egész konferenciázás paraszvakítás, a publikum felkészítése a recesszióra.
    Amit majd rá lehet fogni a megnövekedett energiaköltségekre (fosszilis helyett megújuló), és az sem fog senkinek szemet szúrni, ha egyúttal kevesebb lesz az olajkitermelés.

  45. Én azt várom mikor lesz a légkör átlagos víztömege 14000 köbkilométer, hátha igaza lesz Miskolczinak. Ő megkapja a Nobel díjat, mi meg meg leszünk mentve.:-)

  46. Tibor bá! 36. Légyszi magyarul köszöm előre is

  47. Lehet tudni mi történik lépésenként 2 3 4 5 celsiusnál Quse mit gondolsz?

  48. 50:
    James Hansen úgy nyilatkozott, hogy az egész konferencia egy csalás volt. Ígéretek hangzottak el, de semmi elkötelezettség. Haszontalan szócsépelés. Amíg az olajnál és a szénnél nem lesz olcsóbb energia, addig fogják égetni. Itt a poén az, hogy Hansen „valaki”

  49. 37, 52:
    Igen, Hansen „valaki” és itt most nem lesz szimpatikus sokaknak a következő véleményéért:
    http://www.theguardian.com/environment/2015/dec/03/nuclear-power-paves-the-only-viable-path-forward-on-climate-change

    Röviden, arról van szó, hogy Hansen-ék a nukleáris technológia egyre szélesebb alkalmazását látják az egyedüli megoldásnak a CO2 felváltására, ergo a klíma-geddon megállítására.
    Na Ouse M.D., lehet szidni Hansent, hogy ránk szabadítja a potenciális Fukusimákat, s a kihalásunk még közelebb van mint valaha!

  50. Akár így akár úgy Hansennek igaza lesz ütött az utolsó óránk nem kérdőjellel hanem felkiáltóval.Ennyi vége néhány évtized max és az emberiség törtélemtérképéről eltünik.

  51. 54:
    Hansen tulajdonképpen azt mondja a -20 fokban, a megfagyás szélén álló családnak, akiknek kiürült a fáskamrájuk, hogy égessék el a bútoraikat. Igaza van, az azonnali megfagyás veszélye ezzel elhárul. Két nappal később fagynak meg, mert akkor már bútoruk se lesz. Ha a cél a CO2 kibocsátás radikális megszüntetése, akkor a reaktorokhoz fordulás logikus lépés, mert a klíma-halál biztos. A fukusimásodás nem biztos, de minimum nyújt néhány évtizedet.

  52. 54. Mszilárd,

    Ha a Földön az összes hőerőművet nukleárisra cserélnénk – amiknek TFH nulla az emissziója – akkor ezzel az egész bolygó CO2-kibocsájtása kevesebb, mint 1%-kal csökkenne.
    (A légkör CO2-változása ennél még kisebb, mert ha csökken a kibocsájtás, akkor csökken az elnyelés is.)
    Megéri ez a kockázatot és a pénzt?

  53. Ha az összes hőerőművet nukleárisra cserélnék – honnan az anyagi forrás, honnan az idő?!! – akkor kábé 5 éven belül elfogyna a nukleáris fűtöelemekhez a „cucc”.

    Dettó szél és nap energia – miből? mikorra?

    Az olajat nem lehet már – IDŐ és pénz – kiváltani. Lehetett volna 20-30 évvel ezelőtt kezdve. Ezt elqúrták.

  54. 57: Mvm9
    Ha visszaolvasol a klímaposztoknál leírt hozzászólásaimhoz, akkor láthatod, hogy ugyanez a véleményem, az ember által kibocsájtott CO2 se nem oszt se nem szoroz, a melegedésnek más természetes okai vannak.
    Hansenre feltekintenek itt páran, mert ő az egyik szülőatyja a CO2 elméletnek, s azért tettem be ezt a véleményét, mert szerintem kevesen tudták, hogy ő mennyire atompárti.
    Az ő modellje szerint a CO2 növekedése exponenciális hőmérséklet emelkedést hoz maga után, de egyelőre az adatokból az kezd kirajzolódni, hogy azoknak lesz igazuk, akik a logaritmikus függvény szerinti változást tekintik igaznak. Ez az jelenti, hogy egy bizonyos szint után telítődés következik be és a CO2 szintjének emelkedése egyre jelentéktelenebb hőmérséklet változást okoz.
    Egy kérdés azoknak, akik ismerik Hansen 1988-as modelljét: az A, B és C szcenárióból melyiket követi a valóság?
    Ma este válaszolok rá, most mennem kell.

  55. CO2… CO2… CO2…

    Kicsit nem ártana a metánra (metánhidrátra) fókuszálni, mert nem a CO2 fog odabaszarintani, hanem a metán szint… mármint 😀 a gombokra, melyek indítják majd a kis petárdákat.

  56. 60:

    +1

    Mszilárd nagyon köti az ebet a karóhoz- illetve semmihez.
    Tök véletlen minden.

  57. 60:
    Metán:
    Ha megnézel egy friss metán grafikont, egyelőre exponenciális emelkedésről szó sincs. Sőt a 80-as évekhez képest lassult a szint emelkedés. Nem beszélve arról, hogy az IPCC modelljei és a valóság között megint (akárcsak a modellek által előrejelzett hőmérsékleteknél) egyre csak nő a különbség.
    Ugyanakkor paleoklíma (Ouse kedvenc hivatkozása, sokszor bedobja, azt hiszi más nem halott róla) kutatások bebizonyították, hogy a középkori meleg időszakban (MWP) a hőmérséklet jóval meghaladta a mai szintet jelentősebb metán-kitörés nélkül. Akkor miért kell annyira rettegnünk a metántól? Ja, bizonyos koponyák modelljei miatt, akik esküsznek, hogy így lesz. Csakhogy az idők haladtával a modelljeik mind felsültek. És érdekes módon a korrigált modellekben mindig 1-2 év múlva kezdődik a hadd-el-hadd (már vagy 20 éve) (ahogyan Ouse is kezdi most már évek óta mondogatni, hogy na majd az idén…)

  58. 62:
    Modell és megfigyelés nem ugyanaz.
    Javaslom a NOAA északi- sarki állomásainak adatait- CH4 (Alert, Summit, Svalbard, Cold Bay, Sammaltunturi)
    Aztán mondd el milyen görbe jut róla eszedbe

  59. Mszilárd… na ennek fuss neki mégegyszer.
    Segédlet: jelenleg 5Gt metán van a légkörben… kiszabadulhat 50-1700Gt az északi selftengerekből (felmelegedés) és az olvadó permafrostból. 1700Gt az 5Gt-hoz képest?!
    Ja segédlet… tengervíz hőmérsékleti anomáliák most az egyenlítő körül 100 méteres mélységben, felszínen Spitzbergáknál stb, illetve úgy kábé az Uraltól Jakutszkig (permafroszt) a szárazföldön, meg hogy milyen a metánhidrát viszonya a környező víz hömérsékletéhez, mikor „billen át a kötött állapota”.

  60. 64:
    Bravó! Eddig „csak” termonukleáristál.

  61. 63: Ouse
    „Modell és megfigyelés nem ugyanaz.”
    Ezt mondom én is, mert a modellek jóval több metánt jósoltak mostanra.
    „mondd el milyen görbe jut róla eszedbe”
    Miért, neked milyen?: itt van pl. az Alert: http://www.esrl.noaa.gov/gmd/webdata/iadv/ccgg/graphs/pdfs/ccgg.ALT.ch4.1.none.discrete.all.pdf

    64: Jövőnk

    – „kiszabadulhat 50-1700Gt az északi selftengerekből és az olvadó permafrostból. ”
    Helyesen mondtad, KISZABADULHAT. És ettől még messze vagyunk. Lényegesen nagyobb hőmérsékleti érték kell ehhez.

    – „tengervíz hőmérsékleti anomáliák most az egyenlítő körül”
    Az El-Nino természetes jelenségről (ami a legújabb kutatások szerint már évezredek óta bekövetkezik) gondolom tudsz, nézd meg az anomáliákat jövőre, amikor elkezdődik a La-Nina.
    Valamelyik régebbi posztomban közöltem egy linket egy permafrosztos monitoring-állomásról (megkeresem mindjárt), ahol látszott, hogy a permafroszt köszöni szépen jól van, neki is jelentős hőmérséklet emelkedésre van még szüksége, ahhoz, hogy veszélyes legyen.

  62. Na, akkor válaszolok az 59. hsz.-ben feltett kérdésre is:
    A híres 1988-as Hansen modell, ami a CO2 kibocsájtási szcenáriók alapján modellezi a hőmérséklet emelkedést teljesen megbukott. Sőt, igazolta, hogy a CO2 szint növekedésnek sok köze nincs a hőmérsékletekhez. Jobban mondva van, de csak egy bizonyos szintig, ami után hiába növekszik a koncentráció, a hőmérséklet nem emelkedik jelentősen (a már említett logaritmikus modell). Na de térjünk vissza Hansen-hez és a 3 szcenárióhoz.
    Figyeljük meg alaposan a következő grafikont: http://c3headlines.typepad.com/.a/6a010536b58035970c01bb07ec1576970d-pi

    Hansen 3 hőmérsékleti grafikont rajzolt fel:
    -az első hőmérsékleti görbe (A. szcenárió – zöld vonal) akkor következik be, ha a CO2 kibocsájtás évente legalább 1.5%-al növekszik. Tibor bától tudjuk, hogy a CO2 ennél nagyobb ütemben növekszik.
    – a második hőmérsékleti görbe (B. szcenárió – narancssárga vonal), akkor következik be, ha a 2000 utáni CO2 kibocsájtást lineáris növekedési pályán tartjuk, magyarán a a kibocsájtás nem gyorsul.
    – a harmadik hőmérsékleti görbe (C. szcenárió – kék vonal), akkor következik be, ha 2000 után a CO2 kibocsájtást sikerül szinten tartani.
    Eddig volt az előrejelzés 1988-ban a CO2 elmélet alapján, amiben sokan még mindig hisznek. Most nézzük meg mit hozott az élet, vagyis mit produkált a valóság 27 év alatt. A grafikonon fel van tüntetve a GISS (fekete vonal, zöld pontok) és a HADCRUT (szaggatott vonal, lila pontok) hőmérsékleti adatsor (amelyek még felfelé is vannak igazítva a műholdas mérésekhez képest, amint láthattuk vendégposztomban). Mit látunk? A hőmérsékleti VALÓSÁG a legoptimistább C szcenárió alatt van, míg a CO2 szint emelkedés pedig az egekben. Pedig eltelt 27 év, ami jelentős idő, elég ahhoz hogy kijelentsük, hogy a modell megbukott.
    Tibor bá, Ouse, Jövőnk,… mit jelent ez?
    Amíg a válaszon gondolkoztok, leírom az én válaszom: A CO2 elmélet egy BULLSHIT!!!

  63. Mszilárdot ignorálni kell.
    Inkább a valóságnak hiszek, mint az adatok mazsolázásának

  64. 69:
    Mszilárd nem tagadja a globális felmelegedést, de arra játszik, hogy ő (és utódai) még ágyban, párnák közt fognak elhunyni. Azért lássuk be, ez egy kellemes álláspont.

  65. 69:
    Értelmes hozzászólás,tényszerű és tudományos!
    Tibor bá legalább berakott egy videót, egy komoly tudós véleményével. Te mire vagy képes? Másra nem, csak hisztérikusan károgni, hogy megdöglünk.

    „Inkább a valóságnak hiszek”

    Ott van a valóság a grafikonon és fölötte a fantazmagória, amit te valóságnak hiszel.
    Higgyed kedves Ouse, higgyed, engem nem zavar te miben hiszel.

  66. Egy grafikont linkeltél be, a többtucat északi- sarki mérőállomásból.
    Nézd csak meg a Sammaltunturit. Vagy a Svalbardot.
    És azt is 1970- ig visszamenőleg, hogy ne látszódjon a trend.
    Állítsd csak 2000- 2015- ig, MINDET nézd végig.

    http://postimg.org/gallery/33by6gbyo/

    Tovább azt a logikus kérdést is fel kéne tenni a szkeptikus agyadnak, hogy ha az északi sark felé megy a hő, óceáni és légáramlatok révén (ugye ez a földi hőtranszfer alapja) akkor, +10 C feletti tengerfelszíni anomáliák (Svalbard és környéke), vajon van-e veszélye a metán- hidrátok kiolvasztásának.
    Főleg a csekély kelet- szibériai jégselfnél.

    Mire a szkeptikus agyadnak megjelenik mindez a grafikonokon- és neked, külön peer- reviewed tanulmányként leközlik- addigra megette az egészet a fene.

    Írtam már 1000x:
    a mérnökök nem értenek a biológiai rendszerekhez- a termodinamikát pedig pláne képtelenek ráilleszteni.
    Az események felgyorsultak. Nincs idő peer- reviewed tanulmányokra az abrupt klímaváltozás szakaszában.
    De csak maradj a tagadásnál.
    Meg ősrégi adatok és irodalom mazsolázgatásánál.
    Könnyebb, mint a gondolkodás.

  67. 72:
    Ez elég hatásos károgás. Világos, hogy a metán itt van a nyakunkon. Nincs értelme 20-30 éves grafikonokat mutogatni.

  68. 72:
    „Egy grafikont linkeltél be, a többtucat északi- sarki mérőállomásból.”
    Nevetséges vagy.
    Idézlek: 63 hsz. „Javaslom a NOAA északi- sarki állomásainak adatait- CH4 (Alert, Summit, Svalbard, Cold Bay, Sammaltunturi)”
    Melyiket linkeltem be 66-os hsz-ben? Az általad említett elsőt. Ha a több tucat állomás görbéi mind exponenciálisak és az az egy nem, akkor miért említed meg elsőként, abból az ötből (a több tucat helyett)?
    Jó, nézzük a másodikat, Summit: http://www.esrl.noaa.gov/gmd/webdata/iadv/ccgg/graphs/pdfs/ccgg.SUM.ch4.1.none.discrete.all.pdf
    Mi, ez sem exponenciális? Mondd te tényleg ilyen gyengeelméjű vagy? Tudod mit, én tovább nem keresgélek, linkelj be 1-t bár abból a több tucatból (mert az 5 említettből az első kettő nem az), amelyik exponenciális. Mert amíg nem, addig egy nevetséges nyikhaj vagy!
    Értelmes ember olyan szinten nem fikáz egy másik szakmai csoportot (mérnökök) mint ahogy te teszed, ezt régebb is írtam, hogy ez alapvetően minősít téged és csak ez az egy megnyilvánulásod elég arra, hogy ne vegyünk téged komolyan.

    „Az események felgyorsultak. Nincs idő peer- reviewed tanulmányokra az abrupt klímaváltozás szakaszában.”
    Tisztában vagy az abrupt fogalmával? Mert nálad már 2-3 éve tart az abrupt klímaváltozás, a jég is elolvadt a sarkakról és már 20 fokkal nőtt az átlaghőmérséklet. S az emberiség nem is tud róla s a peer- reviewed tanulmányok szart érnek, nem a komoly tudósokra, hanem rád kell hallgatni és bebújni a hűtőbe. De folytasd csak, mert egyre nevetségesebb és szánalmasabb vagy, magadat járatod le.

  69. Asszem végeztem a wattsuppussycat- tel 😀

  70. 75:
    James Hansen’s 1988 Global Warming Predictions are 27 years old. No point discussing them. He was wrong, or he was right does not matter now.

  71. 77:
    I’ve understood, no more questions, Sir!
    Mikor Ouse említette, hogy Hansen már 27 éve megmondta, hogy baj van, akkor az nem volt szálka a szemedben. Amúgy a grafikon 1 éves és bemutatja a valóságot összehasonlítva az alapvető CO2 elméleten nyugvó modellel.
    Tényleg nincs több kérdésem…

  72. ma volt a hírekben , hogy spanyolban 20-22 fok volt, napoztak.londonban is szokatlanul meleg van. Az alpokban meg nincs hó,üresek a pályák.És valószínű nem is lesz hó idén.

  73. És Dél- Ausztráliában 45 C napok óta. Pár napja ökölnyi jégeső és 213 km/h tornádó ment át Sydneyn.
    Nagyon sok energia van a rendszerben.
    Az a bizonyos 400.000 hiroshimányi hő, naponta.

    Humanity: You’re screwed!

  74. 72: Ouse:

    ” +10 C feletti tengerfelszíni anomáliák (Svalbard és környéke), vajon van-e veszélye a metán- hidrátok kiolvasztásának.”

    NINCS:
    1. a Climate Reanalyzer skálája is 4 fokig van (Sea Surface T Anomaly) és azon sem éri el a maximumot, tehát a +10 az szemenszedett hazugság.
    2. Egy dolog a tengerfelszín és egy az Óceán mélye. Ouse, a metánhidrát hol helyezkedik el?
    3. Nézd meg mennyit melegedtek az Óceánok 0-2000 m mélységben:
    http://www.climate4you.com/SeaTemperatures.htm#Ocean%200-2000m%20depth%20temperature%20summary
    vagy lapozz tovább vedd észre, hogy 1979 óta a globálisan az Óceán 0-700 m-es mélységben (ez alatt még kevesebbet) 0.15 fokot melegedett.

    Minden egyes mondatodat ilyen szépen ki lehet elemezni, megállapítva, hogy semmi tudományos alapja sincs, csak olcsó, tudománytalan károgás az egész, elemi dolgokkal nem vagy tisztában: +10 fok mi? s tengerfelszin + metánhidrát.

  75. 79,80:
    Emberemlékezet óta nem volt ilyen mi?
    Köszönjük a részletes időjárás jelentést!
    A grönlandi + Ázsia nagy részét érintő, sok helyen 15 fokkal hidegebb levegőről miért nem tetszik szólni?
    Nézegesd: http://cci-reanalyzer.org/Reanalysis_daily/
    visszalehet menni 1979-ig és megállapítani, hogy 79-ben is voltak olyan részek a Földön, ahol éppen 10-15 fokkal melegebb vagy hidegebb volt mint az átlag.

  76. Nagyon erőlködik valaki.
    1. fázis: tagadás
    Jön a többi is.

  77. Mindenkinek! A mikor télen szélsőséges meleg van egy adott helyen, az ember kísértést érez ráfogni a globális felmelegedésere, amikor 120 centi hó szakad a városra és megáll a közlekedés, akkor a szkeptikusok éreznek kísértést, hogy igazolják nézetüket. A valóság az, hogy egy-egy szélsőség egy-egy földrajzi helyen semmit se bizonyít. Az viszont tény, hogy a klíma érezhetően melegszik évről-évre. Korábban van tavasz a növények és az állatok szerint. Amelyik faj teheti vándorol északra, stb.

  78. Elemezlek tovább Ouse barátom:

    „400.000 hiroshimányi hő naponta”

    Ez így félelmetesen hangzik, de Ouse csak eddig jut el, számolni tovább nem tud:
    1. először is nem 400.000, hanem 4 minden másodpercben, azaz 345.600 naponta. Csekély 54400 atombombával kevesebb. De legyünk nagyvonalúak, legyen 400.000 és számoljunk tovább.
    2. Az óceánok 0-700 m közötti vízének 1 C fokkal való emeléséhez 1000 zeta-joule energia szükséges, vagyis 10 a 24. hatványon joule. (link az excel file-ra amivel kiszámolták ezt: https://dl.dropbox.com/u/96723180/pmel%20upper%20ocean%20data.xlsx)
    3. Egy hirosimai atombomba 6,3*10 a 13. hatványon joule
    4. ki lehet számolni, hogy több mint 100 év szükséges, hogy az óceánok 0-700 m közti vizének hőmérsékletét 1 fokkal megnöveljük.
    5. a valóságban ennél jóval több idő kell, mert az említett hő nem mind csak az óceánt ezen részét melegíti, ennyi van a rendszerben, ebből jut mindenhova: atmoszféra, szárazföld, óceán többi része, stb.

    Úgyhogy nyugi! Nem beszélve arról, hogy ez a hő teljesen elméleti dolog s akkor igaz, ha a CO2 modell igaz.

    S ezzel leálltam. Van jobb dolgom is mint Ouse ökörségeit elemezgetni.
    Megéri-e ha Ouse felhúz?
    Neki biztos nem s ezt gondolom ő is belátta. Mások gondolom jót szórakoztak s remélem van egy réteg is akiknek hasznos információkkal szolgáltam.
    Egy időre megszabadultok tőlem, pá!

  79. 85 +1

    Ouse +1 (sokszor)

    Elég csak megnézni pl. a lódarazsakat… néha a királynő tavasszal azt sem tudja „mit csinál” (=klíma). Dettó a poszméhek.

    Mszilárd… a selftenger mélységi meghatározása azért megvan, ugye?! (2000m… nem az.)

  80. 87:
    0-2000 m közötti, illetve 0-700 m közötti hőmérsékleteiről írtam, nem a kizárólag 2000 m-en uralkodó hőmérsékletekről. A 100-150 mélységű selftenger ezen intervallumon belül helyezkedik el. Más kérdés?

  81. Meg kell találni a felesleges metán és co2 világűrbe történő kiengedésének módját. Már elég előrehaladott állapotban van a kutatás.

  82. 90:
    Ez elég vicces, de ha mégse, akkor kurvára veszélyes lenne. Mi van, ha elmegy az oxigén is?

  83. 90- 91:

    A technológiai optimizmus határtalan- akárcsak az emberi hülyeség 😀

    Csináljunk nyílt rendszert a Földből- eresszük össze az entrópiáját a kozmosz többi részével- biztos szép eredményt kapunk.
    Mérnökök, előre!

  84. MSzilárd féle ,adatokkal ,tényekkel alátámasztott érvelésre, csak hasonlôan preciz môdon érdemes válaszolni. Senkinek sem érdemes nevetségessé tennie magát.
    Az én teljesen szubjektiv érzésem szerint nagyon nincsen rendben valami a klimával.
    Nem mérem ôránként a hofokot de, egyszeruen emlékszem hogy régen nem voltak ilyen szélsoségek.
    Itt a Felvidéken, most jottek ki az elemzések a 15-30 százalékos terméskiesésekrol. Gond lesz a takarmányozás. Az itteni mérések szerint majdnem két fokot már melegedtunk. Nem tudom hová tenni az ellentmondô informáciokat.

  85. 94:
    a terméskiesés pl elég objektív információ.
    Aztán, ha már neked se lesz kaja- vagy nem annyi, akkor szubjektíven is érzed.
    Mszilárd nem hosszútávú trendeket értékel- és pláne nem globálisan- hanem szélsőséges adatokat mazsolázgat.
    De nem az adatok hosszútávú alakulását- trendeket- elemez.
    Ennyi. Nem kell bedőlni neki.
    Meg az önálló gondolkodás, mindennapi tapasztalatok (pl. terméskiesés) trendekkel egybevetése is hasznos.
    Ahogy írtam, a tudomány állása a kérdésről teljesen (97%) egyértelmű- csak a média és Mszilárd keltenek kétséget.

  86. Nem szeretek a klímatémába beleszólni, mert gyakran hitharcosokkal találkozni. Mivel mindannyiunk és esetleges leszármazottaink élete, életminősége a tét, ezért aki meggyőződött a fenyegető veszély mértékéről, annak elkerülésének elhanyagolható mértékű esélyéről, az hajlamos zászlójára tűzni az ügyet, és propagálni. De hasonlóan a legtöbb ideológiához, ennek is megvan a szélsőséges módja, amikor valaki a szent ügy érdekében megküzd bárkivel, aki az őáltala képviselt paradigmát (akár részleteiben) megkérdőjelezi. Ilyen szerteágazó, rendesen fel nem dolgozott kérdéskörnél senki nem tehet joggal biztos előrejelzéseket. Főleg Ouse M.D.-nek szól ez a kritikám, amit abszolút építő jellegűnek szánok, remélem, nem veszed támadásként. Ha Mszilárd hülyeséget ír, akkor nem az a helyes eljárás, hogy lehülyézem, illetve válaszra sem érdemesnek nyilvánítom, hanem részletesen levezetem, hogy miért hülyeség. Más témákban számtalanszor kitárgyaltam például Attila (PV)-vel nézetkülönbségeket, akár az alapokig visszamenve. Ha ilyen biztos a tudásod, amiket objektív információk alapján állítottál össze, akkor más értelmes embereket is meg tudsz győzni érvekkel. Ha Mszilárd hoz egy adatot forrásmegjelöléssel, azt lesöpröd, de félmázsás félisten terméskieséses infóját kritika nélkül átveszed. Ez nem egy tudományos megközelítés.

  87. Quse! Kérlek vázolnád lépésenként mi várható 2 3 4 5 celsius emelkedésnél? Érdekel a meglátásod! Köszönöm előre is

  88. Juhász Árpi bá is megmondta a földhömérői a gleccserek azok meg csak olvadnak tehát baj van lázas a föld a visszacsatolások beindultak metán áramlik északon. Nem csak Hansen dumál hogy nagy a baj már 1886 ban Svante Arheniuss is megjósolta légkörbe kerülő gázok gondot fog jelenteni csak arra nem számított hogy ekkora mértékben pumbálja tele azemberisé

  89. Törlődött a hsz- em!

    Még 1x le nem írom.

    97:

    a kritikus 6 fok c. doku youtube- on fent van, megtalálod

  90. 96:

    Pontosan erről írtam.
    Mszilárd nem trendeket- azaz több éven esetleg évtizedeken át tartó adatok alakulását- magyarul trendet- elemez-
    hanem adatok között szelektál. Mindenféle trendelemzés nélkül.
    Hol innen, hol onnan.
    De nem összefüggő trendeket hoz ellenpéldának, hanem egy- egy adatot, hol 1868- ból, hol 1973- ből hoz egy szélsőséges értéket.
    De sosem azt mondja, hogy pl abban a 10 évben Így nézett ki az adatok alakulása, globálisan- magyarul trendet.
    Egy db adat és trend között óriási a különbség.
    Ez még mérnöki körökben sem bocsánatos bűn 😀

    Szóval trendeket kell értékelni, nem egyes ilyen- olyan szélsőséges adatokat kiragadni.
    Ja és nem én egyedül mondom, amit- már 1000x leírtam- hanem a klímatudósok 97%-a.
    Nálam okosabb emberek.

    97:
    van fent egy videó a youtube- on
    „A kritikus 6 fok” c. nemsokára már nem csak sci- fi 😀

  91. 101. Ouse M.D.
    Mszilárd óvatosan szurkál, saját jóslatot nem nagyon fogalmaz meg, inkább keresi a fogásokat a mainstream érvelésen. Ez jó, ha az igazságot keressük, rossz, ha az Igazságot hirdetjük. A tudomány fejlődésének egy hajtóerő, ha vannak, akik egy paradigma hiányosságait kutatják. Én is úgy látom, hogy klímaváltozás van, szerintem is az emberi tevékenység felelős elsősorban ezért, ráadásul a széndioxid koncentráció növekedését is problémásnak látom az üvegház-hatás miatt. Kizárólag a széndioxidra fogni az egészet szerintem túlzás, sok egyéb kárt is okoztunk, ami szerepet játszik, a CO2-alapú klímamodellek csak egy tényezőt néznek a sok közül, még ha az egyik leglényegesebbet is. Az, hogy a CO2-t kinevezzük főbűnösnek, azt a hatást is kelti, hogy máson nem is kell változtatnunk, nehezíti a holisztikus megközelítést. Bűnnek tartom a szkeptikusok leszólását, érveik figyelmen kívül hagyását, mert az egy dogmatikus, tekintélyelvű közösség jellemzője. Volt Holokauszt, embertelen volt, ezért lezárjuk a kutatást, és aki bármi részletet kétségbe von, az náci. Ez is nagy vonalakban igaz, de mégis a tudomány korlátozása, és cenzúra. A tudósok 97%-a sem érv a mai agyonmanipulált világban, ha valaki nem ismeri személyesen a mérvadó klímához konyító tudósok nagyját. Én ráadásul soha nem fogadtam el állításokat ténynek tekintélyalapon, csak ha érvekkel is alátámasztották. Ezen az alapon nézhetném a TV-t, és elhihetném, amit abban mondanak.

    Amikor érvelsz, akkor az esetek nagyrészében neked adok igazat. Ennek ellenére a gleccseres érvelésnél Mszilárd került ki (egyelőre) győztesen, mert ő megnézte az adatsorokat, amikre hivatkoztál. Olyan hévvel véded az álláspontod, hogy nem nézel utána a mondanivalódnak, hogy az támadhatatlan legyen. Pedig itt értelmes emberek utánanéznek a dolgoknak, nem elég kinyilatkoztatni. Ha olyat írsz ezen a blogon, hogy 99% valaminek az esélye, akkor nyilván megkérdezi valaki, hogy mire alapozod ezt. És ezt azért kérdi, mert őt nem a véleményed érdekli, hanem az, hogy te milyen adatokra alapozod a véleményed. Nem azért, mert homokba akarja dugni a fejét. Olyanok szerintem kevéssé olvassák ezt a blogot. Még ha van is feltételezésed a vitapartner motivációjáról, azt nem korrekt érvként használni. Időnként biztos jóslatokat teszel, amit utólag Mszilárd előszed, és bemutatja, hogy tévedtél. Ezzel tulajdonképp rosszat teszel a népesség meggyőzése szempontjából. Mint a pásztorfiú, aki farkast kiált.

  92. Quse megnéztem nagyon érdekes fent említett kérdésésemre nagyjából időben röviden megtippelnéd? Pusztán kíváncsi vagyok a véleményedre. Köszönöm

  93. 98:
    Gábor! Lennél szíves figyelmesebben, pontosabban, értelmesebben írni.

  94. 103:

    Szorozd be a mostani extrém eseményeket (hőhullámok, aszály, esőzések, viharok és a hidegbetöréseket is!!)
    + Celsius- fokonként
    2,
    4,
    8,
    16…- tal
    Exponenciális, vagy mi- amíg csak el nem érjük az ekvilibriumot

    101:
    Szerintem tippelésnél- mert csak tippeltem, az ominózus esetnél- pár év vagy 5- 10 év tévedés a lényegen nem változtat- márpedig ennyi időn belül biztos eltűnik az északi- sarki jég.
    A másik: azt elismerem, hogy a tavalyi német őszi- téli átlaghőmérsékleteknél túlzás volt a + 10/ +20 C; de én sem vagyok tökéletes 😀
    A bőrömön ennyinek éreztem, szubjektíven a tavalyi telet- néha még este 11 kor is párolgott a föld, mint az őserdőben- ilyet csak dzsungelben éreztem addig…

  95. 94:
    „adatokkal ,tényekkel alátámasztott érvelésre, csak hasonlôan preciz môdon érdemes válaszolni.”

    – köszönöm, hogy rámutattál erre, pont ezért szoktam kiakadni Ouse hozzászólásain, mert olyan kijelentései vannak, amit nem tud tudományosan igazolni és a klímatudósok 97%-ával takarózik. Ami egy óriási ferdítés. John Cook tanulmányát, amiben a statisztikával játszva önkényesen megállapítja a 97%-ot többen is ízekre szedték, egy peer reviewed cikk kimutatja, hogy csupán 0.3 %-a a vizsgált cikkeknek mondja ki, hogy egyértelműen az emberi tevékenység felelős az 1950 óta bekövetkezett felmelegedésért. (Only 41 out of the 11,944 published climate papers Cook examined explicitly stated that Man caused most of the warming since 1950. – http://link.springer.com/article/10.1007/s11191-013-9647-9).
    A 97% úgy jött ki, hogy ennyi azon cikkek aránya, ami elismeri, hogy az embernek is van köze hozzá. És a 3 % az nem más, mint azok véleménye, akik azt állítják hogy egyenesen jégkorszak jön.

    Tehát a Cook féle felosztásban én is a 97%-hoz tartozok, mert elismerem a melegedést is és azt is, hogy az emberi tevékenység is befolyásolja a klímát. Amit én állítok az az, hogy nem az ember a fő tényező a melegedésben, ennek nagy részéért természetes tényezők felelnek. Tagadom a CO2 Hansen féle modelljét, azt állítva, hogy ugyan a CO2 üvegház hatású gáz de hatása a hőmérséklet emelkedésére nem exponenciális, hanem logaritmikus.
    Ezért is nevetséges az Ouse féle 97%-ra való hivatkozás, mert pont ő képvisel olyan szélsőséges nézeteket, amely a klíma tudósok csak nagyon kevés százalékára igaz. Egyszerűen meg lehet számolni a kezünkön azon tudósok számát, akik azt állítják, hogy a közeljövőben az emberiség teljesen kipusztul a klíma miatt.

    96, Jani:
    „Ha Mszilárd hülyeséget ír, akkor … részletesen levezetem, hogy miért hülyeség”

    Köszönöm, ez az, amit Ouse sose csinál meg, egyetlen kijelentésemet sem cáfolta tudományos érvekkel, egyetlenegyet sem vesézett ki, hogy miért volna hülyeség, egyszerűen lehülyéz és kész. Megjelent egy vendégposztom is itt Tibor bá blogján, semmilyen érdemi hozászolása nem volt. Azt írja mazsolázgatok trendelemzés nélkül. Ezt határozottan visszautasítom, lásd a vendégposztomat, ahol részletesen elemeztem a hőmérsékleti trendeket, vagy akár a legutóbbi témám, ahol Hansen modelljét elemeztem ki a 27 év távlatából rámutatva, hogy az a valósággal nem egyezik. Amire Tibor bának is volt egy olyan válasza, hogy mit jövök 20-30 éves grafikonokkal. A válaszom, mert 20-30 év az a klímában, ahol trendeket lehet megállapítani. Tipikus „van sapka-nincs sapka” hozzáállás részükről.
    Vissza lehet nézni, trend nélküli kiugró adatokat (amiről ír Ouse a 101-es hsz-ben) mindig kizárólag az ő kiugró adataira hoztam, ellenpéldaként.
    Szerencsére Ouse közöl/közölt olyan rövidtávú előrejelzéseket is, amelyeket már lehet ellenőrizni. Ilyen volt amikor idén márciusban egy két hetes trend alapján az állította, hogy az idén nyáron teljes mértékben elolvad az északi jégtakaró. Tibor bá óvatosabb volt, ő a 2 millió km2-t saccolta. Én akkor kijelentettem, hogy biztosan 3 millió km2 fölött lesz és meg is magyaráztam, hogy miért nagyon kevés a valószínűsége az ennél kisebb értéknek. Az eredmény 4 millió km2 fölött volt.
    Vagy vegyünk egy közelebbit, Ouse azt állította, hogy az idei El-Nino olyan erős lesz, hogy nem is El-Nino lesz , hanem valami szörnyűséges valami. Az idei El-Nino a közelmúltban tetőzött és elindult lefele és igen, erős volt, a három legerősebb El-Nino közé fog kerülni. De nem volt Godzilla El-Nino, ahogy az Ouse által követett klímahisztérikusok becézték. Mivel 2015 egy erős El-Nino év volt (ez egy természetes jelenség, ilyenkor szabadul fel az Óceánban tárolódott hő, melegítve ezzel az atmoszférát és a szárazföldet) a hatása már az idén érződött és jövőre még jobban fog. Tehát számítsunk egy még melegebb 2016-ra, illetve szélsőséges időjárásra. De könyörgöm, értsük meg, hogy ennek elsősorban természetes okai vannak (lehetnek) és ne fogjunk mindent az emberre. Ezért közöltem és fogok is közölni szélsőségeket a múltból is, hogy értsük meg, a szélsőséges időjárás nemcsak napjainkra jellemző. Ezeket csak a rövid memóriájú, szenzáció-hajhász média fújja fel.
    Nem vagyok haragtartó ember, Ouse-ra nem haragszom. Időnként viszont nagyon fel tud húzni és ilyenkor nem kímélem és el-el hangzik tőlem egy pár sértő jelző is. Általában igyekszem ezeket kerülni, de nem mindig lehetséges, utólag pedig bánom.
    Ouse-nak vannak olyan nézetei is, amikkel teljesen egyetértek, mond ő jó dolgokat is. A hisztérikus klímajövőképét viszont nem tudom felvállalni.

    102: e bejegyzésem után olvastam a hozászolásod, örvendek, hogy vannak emberek, akik képesek normálisan látni a helyzetet és nem képviselnek ultra-extrém nézeteket.

  96. 106:
    Klíma előrejelzésben nem lehetsz elég okos, legfeljebb szerencsés. Rengeteg tényező van, és nagy részük nem szorítható kordába. Például: valahol Indonéziában kitörhet egy vulkán olyan intenzitással, amire nem volt példa 1000 éve. Ez alaposan felboríthat minden trendet, modellt, előrejelzést. A 2012-es jégolvadás fantasztikus volt, de ki tudja megmondani miért? És miért nem ismétlődött meg a következő években? Te jósoltál egy adatot, én is jósoltam egy adatot. Neked lett igazad. Én ezt játéknak fogtam fel. Te megemlíted fél évvel később is, pedig semmit se jelent. Gyorsan melegszik a Föld, ez TÉNY. Semmit nem lehet elképzelni, ami ezt okozza az emberi tevékenységen kívül. Ez is TÉNY. A folyamat neme megállítható az emberi kényelem, önzés, butaság miatt, ez is TÉNY. A többi pedig nem igazán számít.

  97. 107:
    „A 2012-es jégolvadás fantasztikus volt, de ki tudja megmondani miért? És miért nem ismétlődött meg a következő években?”

    – 2012-ben több tényező játszott közre a rekord alacsony jégállás kialakulásához, egyrészt óceáni áramlatok , amelyek periodikusan szállítják a meleg vizet fel északra, másrészt a jégkiterjedés csökkenéséhez kedvező, főleg jég-kompaktálódást előidéző, meleg ciklonok sorozata. Miért nem ismétlődik meg a következő években? Azért, mert nem olyan egyszerű a folyamat, amint a klíma-hisztérikusok állítják, hogy az albedó miatt most egyre kevesebb és kevesebb jég lesz. Működik egy pozitív visszacsatolás is (amiről már beszéltem egy jeges posztnál), minél nagyobb a jégmentes felület a hőveszteségnek köszönhetően újult erővel tud befagyni a következő szezonban, a rendszerben van tartalék erre.
    Ezért fogom megnyerni jó eséllyel a következő években is a tippeket, mert nagyobb megértéssel fordulok a téma felé (most írjam a divatos és elcsépelt „több alázattal” szöveget?!) és több időt töltök a téma tanulmányozására. Te és Ouse pedig abban a hiszemben, hogy a tudósok 97 %-ának véleményét képviselitek (de még ezzel is meg vagytok vezetve), sokszor le sem ellenőrzitek az adatokat, hanem mell-döngetve (s itt inkább Ouse-t jellemzem, te korrektebben szoktad előadni) állítotok valamit 1000 %-os bizonyossággal.
    Az északi jég elolvadhat előbb vagy utóbb, attól függően, hogy mennyire alakulnak a körülmények ennek megfelelően.
    Egyik alapvető tényező mint már említettem az óceáni áramlatok, aminek van egy 60 éves teljes ciklusa, az AMO:
    http://www.climate4you.com/SeaTemperatures.htm#AMO%20(Atlantic%20Multidecadal%20Oscillation)%20Ind
    Ez felelős a meleg víz északra történő áramlásáért, és ez az a ciklus, ami 2011-2012 környékén tetőzőtt, azóta lefele tart, ami magyarul annyit jelent, hogy egyre kevesebb hő fogja érni az északi jeget az óceáni áramlatokból. Ha megnézünk egy SST (vízfelszin hőmérséklet) anomália térképet (pl. a Climate Reanalyzer oldalon), lehet látni, hogy az Észak-atlanti régióban kezd kialakulni egy negatív anomália.
    Ennek köszönhetően az előrejelzésem az, hogy az északi jégnél el fog kezdődni egy felfele mutató trend. Az időjárási körülményeknek persze beleszólhatnak és lesznek olyan évek, amikor visszaesés fog bekövetkezni, akár olyan évek is, amikor 2012-es szint alá megy a jég. De a hosszú távú trend a növekedés lesz. Na tessék egy merész előrejelzés, amit lehet támadni tudományos érvekkel.

    Most nézzük a 3 TÉNYT (107 hsz.)

    1. „Gyorsan melegszik a Föld, ez TÉNY.”
    – Ha a Gyorsan-t elhagyjuk, ezzel egyetértek. De bemutattam a vendégposztomban is, hogy mennyire megbízhatóak azok az adatok, amelyek a „gyors” melegedést támasztják alá.

    2. „Semmit nem lehet elképzelni, ami ezt okozza az emberi tevékenységen kívül. Ez is TÉNY.”
    – De igen, el lehet képzelni, sőt paleo-klíma kutatásokból meg is lehet tudni, hogy a mostani melegedés, egyáltalán nem precedens nélküli és azt, akkor valami okozta. Ezt a valamit kellene tanulmányozni, ahelyett, hogy kijelentjük, hogy a tudomány elérte a tökéletességet, mindent tudunk, az előrejelzések 100%-sak.

    3. „A folyamat neme megállítható az emberi kényelem, önzés, butaság miatt, ez is TÉNY.”
    – Ez így van, ha LENNE egy ilyen folyamat, akkor az nem lenne megállítható a felsorolt okok miatt.

  98. 108:
    Talán megérted, hogy egy-egy témánál nem tudok annyit időzni, mint ti. A fentiekkel kapcsolatban csak annyi ellenvetésem van, hogy a „gyorsan” jelzőhöz ragaszkodom saját tapasztalataim miatt. Földtörténeti szempontból 50 év = egyetlen másodperc, és ez alatt látványos melegedést tapasztaltam.

  99. 109:
    megértem és írtam is már róla, hogy minden tiszteletem, hogy ennyi témában, ilyen szinten helytállsz.
    Van viszont elég klíma-hisztérikus vészmadár, aki reagálhatna, de személyeskedésen és kinyilatkoztatásokon kívül másra nem futja.

  100. Olvassátok el figyelmesen a következő cikket, megéri szánni rá egy kicsi időt:
    https://stevengoddard.wordpress.com/2015/12/19/visualizing-tom-and-gavins-destruction-of-the-temperature-record/

    A lényeg: figyeljük meg a GISSTEMP (NOAA és NASA közös hőmérsékleti adatbázisa) által 2012-ben és 2015-ben közölt adatokat Reykjavik havi hőmérsékleti értékeiről. A leglátványosabb az 1940-es értékek „kijavítása”, egyszerűen eltüntetik a 30, 40-es évek magas értékeit. Ott van link az izlandi eredeti adatokra és a Gisstemp adatokra is, leellenőrizhető. Egyszerűen 3,2 fokkal korrigálják 1940 első három hónapjának adatait. (de nemcsak ezt, de itt a leglátványosabb)
    Ezt úgy hívják, hogy „smoking gun”! – annyira egyértelmű a szándékos csalás!
    Így lesz egy olyan grafikonból (2012-es változat), amelyen szépen kirajzolódik a 60 éves AMO ciklus hatása is, egy olyan grafikon, amellyel exponenciális növekedéssel lehet riogatni.
    Mi kell még, hogy egy halvány gyanút felkeltsek a „hivatalos” adatok korrektségét illetően?

  101. „Végső soron a hitelezéssel és a kamatokkal nagyon jól szabályozható a rendszer, főleg, ha a veszteségeket (az arra méltóaknak) ingyenpénzből kifizeti a jegybank.”

    Az adókat valami állami hatóság mindenképpen behajtja.
    De miben másban tudná, mint a hivatalos fizetőeszközben?

  102. 112. Például kényszermunkával? Szabadságvesztéssel?

  103. Mszilárdnak igaza van a klíma tekintetében, nekem meg abban van igazam, hogy ide hozom a résztartalékos bankrendszer tarthatatlanságát.

    Az ipari szennyezés nem a klíma által öl hosszú távon, hanem a természet tönkretételével rövid távon.

    Oka a résztartalékos bankrendszer, amit a gyarmatosítás korában találtak ki.
    Lényege: adok neked pénzt, ha többet hozol érte, de nem terhelem az „arisztokrácia” számláját.
    A partnerbankok majd kisegítenek, ha valami nem jön össze, de összességében pozitív lesz a mérleg.
    (Azaz tényleg a semmiből hiteleztek, hiteleznek, és tényleg pozitív a mérleg, amíg van kit kifosztani.)

    Ha viszont nincs növekedés, akkor senki sem segít ki senkit a semmiből, inkább csak leránt.
    Kivéve a FED „arisztokratákat”.
    Az, hogy a „felvilágosodás” óta más az „arisztokrácia” az nem meglepetés, inkább csak bosszantó.
    Virágnyelven kell velük szemben fogalmazni.
    Pénzük, hatalmuk meglesz, amíg tudják érvényesíteni.

    Évtizednyi tartalékuk lenne, ha hirtelen nem kavarnának be az oroszok és a kínaiak.
    Ha nincs a kapitalista kamatoskamat mögött folytonosan növekvő új terület, az a rendszer halálát jelenti, ezért mindenki, aki nem engedi be a területére a „társaságot”, az ellenség.
    A világvezetésre áhítozó régiúj arisztokrácia számára egy lehetőség, hogy megszilárdítsa a régiúj hatalmát.
    Találniuk kell egy Romanov utódot, aki majd ellátja a cári feladatokat az érdekükben.
    Meg kell még egy forradalom is hajnalban, amikor mindenki alszik, és jókat lehet hazudni róla.
    (Tilos bevallani, hogy ez valamiféle erőforrás harc.)

  104. 112:
    A törvényi lehetőségei megvannak.
    A kényszermunka és a szabadságvesztés azért „érdekes” mert ott a bíró határozza meg azt, hogy mennyiért ülsz/dolgozol.
    Jóban kell lenni azzal az ügyvéddel, aki jóban van a bíróval.

    Mondom ezt átlagos állampolgárként, minden jogi végzettség és tapasztalat nélkül.

  105. „A Porter Ranch melletti gáztározóból október óta ömlik a metángáz de az illetékes gázszolgáltató vezetői szerint jövő áprilisig nem is sikerül megállítani a gázömlést.

    Nagy erővel tör fel és hihetetlen mennyiségben. ÉS egyáltalán nem sikerül fékezni

    − nyilatkozta a The Washington Post munkatársának Tim O’Connor, az amerikai Környezetvédelmi Alap kaliforniai direktora. Legalább kétezer lakást és a környező iskolákat kiürítették már, s még legalább ötezren várnak az evakuálásra. A Breitbart News jelentése szerint egy bíró éppen a napokban rendelte el, hogy a károsult családokat havi 8500 dolláros összeggel kompenzálják, egészen a gázömlés elhárításáig. A gáztározó vezetői ugyan azzal nyugtatják az ott élőket, hogy a szivárgó gáz nem jelent halálos veszedelmet, de a környéken élők máris mérgezéses tünetekkel kínlódnak, például fejfájással, szívproblémákkal, szédüléssel, a szervezet motorikus rendszerének működési zavaraival.”
    http://index.hu/kulfold/2015/12/29/minden_idok_legnagyobb_gazszivargasa_az_egyesult_allamokban/

  106. …A radon a lakásokban is jelen van. Nagyrészt a talajból kerül oda, de az építőanyagból, a vízből, a városi gázból és a levegőből is származhat. A padlón a legmagasabb a radon koncentrációja és felfelé csökken. Éjjel a radon felgyülemlik, a szellőztetés és az ajtók nyitogatása nyomán azonban ez csökken. A tél az igazán „radondús” időszak, mert ilyenkor kevesebbet szellőztetünk, ráadásul a fűtött, meleg levegő felfelé áramlik és kiszökik a nyílásokon és a kéményeken. A radon koncentráció télen akár kétszerese lehet a tavaszinak.

    A radon izotópok bomlása során radioaktív fémizotópok (Po, Bi, Pb) keletkeznek. Nemesgáz lévén, a radont belélegezzük és kilélegezzük. A fenti fémizotópok azonban ráülnek a porszemcsékre, a dohányfüst szemcséire és a tüdőbe kerülve bomlanak a tovább. A bomlás során szétrepülő alfa-részecskék akár akarjuk, akár nem, roncsoló hatást fejtenek ki.
    http://h2so4.blog.hu/2008/11/11/radiumemanacio

  107. 116:
    Kár, hogy nem említik a „szivárgás” óránként 50 tonna gázömlést jelent.

  108. 116 , 118 :
    Az ember nem is gondolná, de a földgáz felhasználása elég komoly metánterhelést jelent a szállítási veszteségek miatt meghibásodás nélkül is. Magyarországi adatom nincs, de Nagy Britanniában ez 5,3 – 10,8 % . (forrás: http://www.sourcewatch.org/index.php/Natural_gas_transmission_leakage_rates )
    Ez az érték amennyiben Mo.-ra is igaz (valószínűleg nálunk jobbak az értékek , ezért 5%-ot alapul véve) 10 mrd. M3 /év felhasználás mellett a metán sűrűségével számolva 40,9 tonna szivárgás óránként. (nem sértődök meg ha valaki kijavít ha tévedek) És ez csak a hazai.

  109. 119:
    A számítás helyes, de én nem hiszek az 5 százalékban. Nálunk a földgázra átállás jóval az 50-es évek után történt. Vagyis már nem öntöttvas csövekben. Ezen kívül a csatlakozásokat szigorúan ellenőrzik és a nulla szivárgás az elfogadott.

  110. 120:
    Tibor bá’ , teljesen igazad van az öntöttvas csövek tekintetében. Szerintem is eltúloztam az 5% hazai veszteséget. (0 % veszteség nincs . azért ebben megegyezhetünk) Azért néztem- és számoltam utána a nagyságrendeknek, mert az a közvélekedés, hogy a földgáz a legtisztább fosszilis energia. A fenti cikkből :

    – „Using United Nations Intergovernmental Panel on Climate Change figures, the researches estimated that leaked methane would have more impact on warming over 20 years than the carbon dioxide produced when the gas is burnt. They calculated that a leakage of 2.8 percent would cancel any greenhouse advantage of gas over fossil fuels like oil and coal.”

    – „Current USEPA estimates place global leakage of methane at 3 trillion cubic feet annually[15], or 3.2% of global production[17]. Direct emissions of methane represented 14.3% of all global anthropogenic greenhouse gas emissions in 2004.”

    Tehát : 3,2 > 2,8 . Nyilván lehetne még tanulmányozni a témát . A fenti számok nem a permafroszt olvadást, hanem csak a kitermelést, szállítást és felhasználást tükrözik. Persze a szmog más tészta,most csak klíma szempontból vizsgálom.

  111. 123: Örülnek az olajbányászok…

    ——
    Egyébként kikómált már mindenki? 🙂 Akkor BUÉK!

  112. 123. Várjuk MSzilárd grafikonjait, hátha kicsit optimistábban indul az újév. 🙂 Vagy ez hozzátartozik az El Nino-hoz és teljesen természetes? Szilárd, nyugtass meg minket, mert bevallom, én a klímától fosok jelenleg a legjobban. Tényleg nem gúnyolódásból írom, jó lenne néhány biztató szó egy szakértőtől.

  113. 125:
    Én ugyan nem vagyok szakértő, de azért válaszolok. Amit most tapasztalunk az valóban az El Nino következménye és a 2017 bizonyára némileg enyhébb lesz. Viszont a következő El Nino ennél is szarabb lesz, és így tovább, amíg meg nem főlünk saját levünkben.

  114. 125:
    Szakértő én sem vagyok, egyszerűen csak utánajárok a dolgoknak mielőtt pánikolnék.
    Igen, egy óriási hőhullám söpör végig az északi sarkon keresztül. Szokott-e ilyesmi ott előfordulni? Mert a média azt hazudja, hogy ez példátlan, óriási a baj.
    Hívjuk segítségül a Climate Reanalyzer weblapját, ahol a napi anomáliák fel vannak tüntetve és lehet keresgélni visszamenőleg is egészen 1979 január 1-ig.
    5 perc alatt találtam 3 dátumot, amikor a „baj” nagyobb volt és még a globális felmelegedés is az „elején” tartott:
    – 1984 január 18
    – 1984 december 31
    – 1981 január 19
    Egymásmellé tettem őket a mostani anomália térképpel:
    figyeld meg a bekarikázott anomália értékeket:
    https://www.flickr.com/photos/124947614@N08/23997411562/in/dateposted-public/
    Ahogy Tibor bá is írta, El-Nino is van, 2016 is meleg lesz, 2017-től várható enyhülés.
    Van két megfigyelt természetes ciklus, egy 60 éves (AMO) és egy 1000 év körüli (a Nap okozza) és a két ciklus maximuma a közelmúltban esett egybe, de lassan mindkettő lefele tart és lesz itt még meglepetés. Erről a médiában nem olvashatsz, de ha van igény rá, akkor írok majd róla bővebben.
    Apropó média, a Camelia által idézett MTI cikkben már elferdítve vették át azt, hogy az egész kb. csütörtökig tart, azután visszatér a megszokott -30. (lehet tanulmányozni az előrejelző oldalakat)
    BÚÉK!

  115. BUÉK

    Két kérdésem van:

    1) a fenti északi- sarki anomália mellett vannak-e egyéb felmelegedést igazoló anomáliák is- pl:
    sűrűsödő melegrekordok,
    egyre vékonyabb és kisebb északi sarki- jég,
    egyre extrémebb jetstream és vortex anomáliák
    csökkenő gleccserek

    2) ha kinyitod a hűtőajtót, vissza tudod-e ugyanazt a hideget „nyomni”? (Termodinamika II.)

  116. A kétkedők kedvében járva, már az Euro News is egyre gyakrabban beszél a témáról, szóval elkezdték prediktíven programozni a széles (konzumidióta) tömegeket is.

    Veszélyben van az örök jég hazája. Az Északi-sarkon 40 fokkal van melegebb, mint ami ilyenkor a megszokott. Az alacsony nyomás miatt, meleg levegő érkezik délről. Egy dán intézet kutatói is vizsgálják a meglepő jelenséget. Meleg levegő érkezik az Északi-sarkra. Ez okozza a szokatlan hőmérsékletet. Északra is kiterjed, és így megy tovább míg el nem éri Észak-Grönlandot és az Északi-sarkot – mondta ez a meteorológiai szakértő.

  117. 129.
    Mint laikus azt mondom erre , hogy az a déli áramlat nem hetekig, hónapokig fut majd oda fel, hanem szerintem csak egy pár napig, ami nem fog leolvasztani semmit.
    A fenti youtube videóban (azaz már a közmédia) is említette , hogy elvileg 2020-ig leolvad a jégsapka, ez érdekes.
    Azt is mondta hogy a jegesmedvék 2/3-a eltűnhet 50 év múlva, csak azt nem értem hogy ha 2020-ig leolvad a jég akkor hogy húzzák ki még 46 évig a jegesmedvék 😀

  118. 129:

    „A korábbiaknál sokkal korábbra, 2020 nyarára várják a jégtakaró teljes elolvadását.”

    „A legnagyobb veszélyben a jegesmedvék vannak, 2050- re akár el is tűnhetnek.”

    Igeeeeeeeen?!

    130:

    http://postimg.org/gallery/1o1p0utei/

    Javaslom a grafikont tanulmányozni.
    Ez csak a levegő- hőmérséklete.
    Ugye, tudjuk a víznek sokszorosa a hőkapacitása. És bizony az is melegszik

  119. Hiába mondják a médiában a szemünkbe, hogy mi fog történni mégis figyelmen kívül hagyja az emberek tömege.

    BUÉK

  120. 127. Mszilárd

    Erre lenne igény:

    Van két megfigyelt természetes ciklus, egy 60 éves (AMO) és egy 1000 év körüli (a Nap okozza) és a két ciklus maximuma a közelmúltban esett egybe, de lassan mindkettő lefele tart és lesz itt még meglepetés. Erről a médiában nem olvashatsz, de ha van igény rá, akkor írok majd róla bővebben.

  121. 131:
    A belinkelt képeiden mi látszik?
    – A másodikon egy anomália térkép a Climate Reanalyzer-ről a dec. 31. állapotról: a sarki zóna anomália: 2,85
    Hol van ez az általam belinkelt képen az 1984-es 6,01-es értéktől? Vagy az 1981-es 4,92-től?
    Volt még ilyen és a jegesmedvék nem haltak ki. Sőt nagyon is jól vannak, Svalbard környékén, ahol a legnagyobb anomáliákat mérik 42%-al nőtt a populáció 2004 óta: http://polarbearscience.com/2015/12/23/survey-results-svalbard-polar-bear-numbers-increased-30-over-last-11-years/

  122. 131:
    – a harmadik képed egy grafikon, a DMI által mért 80 fok hosszúsági körtől felfele levő sarki zóna hőmérsékletét mutatja egész évre (2015).
    Itt meg lehet nézni 1958-ig visszamenőleg:
    http://ocean.dmi.dk/arctic/meant80n.uk.php

    Figyelmedbe ajánlom az 1959, 1964 és 1984-es grafikonokat, amikor szintén így év végén hatalmasat ugrott a hőmérséklet. Nagyobbat, mint most.

    133: OK, összefoglalom majd egy posztban (vagy itt, ha Tibor bá enged teret még nekem, vagy máshol és adok linket)

  123. 135:
    Bizonyos szintet megütő vendég posztoknak mindig adtam teret. Ha üldözni akarnálak, akkor a linket se tudnád itt megjelentetni, de hát ezt te tudod.

  124. Első fázis:
    Tagadás
    Második:
    Alkudozás

    Ki- ki sorolja be magát

  125. 136:

    OK, megértettem

    137:

    valami konkrétebbet, az állandóan ismételt, tagadással kezdődő fázisokon kívül? Pl. reagálhatnál a 134,135-re. De ha nincs mit, akkor jönnek a fázisaid…
    Ha az ÉLET szempontjából nézzük, ki a tagadó? Én azt állítom, hogy élni fogunk, a klíma életben hagy minket, te pedig azt, hogy nem, nem hagy életben, meg fog ölni, méghozzá hamarosan. Akkor kire vonatkoznak ezek a fázisok? Ki a tagadó? Ezért sincs semmi értelme ezt pufogtatni állandóan, a konkrét, értelmes válaszok helyett.

  126. 138:
    A klíma változás az emberiség végét jelenti. Amiben lehet vitatkozni, hogy MIKOR?

  127. Tessék, máris -30 körül van a hőmérséklet az Északi-sarkon, a melegfront elhúzódott Szibéria felé:
    (de ez sehol se fog megjelenni, mint hír)
    http://cci-reanalyzer.org/DailySummary/

    139: OK, ha erről még vitatkozni se lehet, akkor Ámen, fusson ki merre lát!

  128. 139:
    A mikor is egyre közelebb jön.
    Minden új tanulmány mottója:
    „Faster than expected &
    Ooops, we didn’t take that into account.”

  129. 142:
    A média egyszerre ki akarja sajátítani magának a témát két évtizedes hallgatás után. Csakhogy a Föld hőtani tehetetlensége hatalmas. Ma már az emberiség (benne a médiával) baszhatja, azonkívül, hogy konstatálja az eseményeket. Ha a folyamat megállítható lenne, úgy értem az emberiség hajlandó lenne megtenni azt, ami szükséges. A melegedés ebben az esetben is folytatódna több évtizeden keresztül. Aki úgy dönt, az ringathatja magát ebben-abban, de a lényeg már rég meg van írva.

  130. 143:

    Teljes mértékben egyetértünk ebben Tibor bátyám. Azért osztom meg, hogy a kétkedők is lássák, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél…, mert a média is egyre jobban propagálja a témát, azaz beindult a tömegek tudatalatti felkészítése. Vagy valami ilyesmi…! 😉

  131. 143- 44:

    A tehetetlenséghez:

    http://www.ooyuz.com/geturl?aid=9406407

    Már 35 éve is „Sürgős akció”-ra lett volna szükség…
    „Nem lehet megvárni, amíg minden egyes tudományos bizonytalansági pontot tisztázunk.”- ugye, Mszilárd és társai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük