(153) Mea culpa

Tibor bá’ online

 

~q191El se hiszitek milyen sokat tévedtem már életemben, természetesen előrejelzések terén. Sok esetben jobb eredményt kaptam volna, ha döntés helyett feldobok egy érmét a levegőbe, fej vagy írás? Utólag, természetesen mindig kiértékeltem a nevetséges mellélövést. Mindig, minden esetben a helyzet ugyanaz volt. Egy adott személyről (szervezetről, hivatalról, hatóságról, ország, vállalat, stb.) feltételeztem, hogy saját érdekét nézve a legkedvezőbb döntést hozza. Évtizedeken keresztül a legnagyobb csodálkozással tapasztalom, hogy az emberek a legtöbb esetben homlok egyenest, saját érdekük ellen döntenek. Az ok (szerintem) egyszerű: információ hiány.

Látjátok, most megint egy marha nagyot tévedtem. Ugyanis magamból indultam ki. Ha nekem nem lenne megfelelő információm és nem tudnám beszerezni, de mégis döntenem kellene, akkor ebben az esetben lenne a döntésem hibás. Az igazi ok, az emberek hülyék. Ne lepődjetek meg, nem rólatok van szó, az „emberekről”. És ez annyira univerzális, hogy a gondolkodók kénytelenek kitalálni mindenfajta szabályt, elméletet, mert nem képesek elfogadni a nyilvánvalót. Vegyünk egy pár példát! Szabály: Egy vállalkozás felfut, de nem képes a csúcson maradni, vagy még feljebb fut, vagy elkerülhetetlenül bekövetkezik a bukás. Ugyanezt mondják a civilizációkról is. De én állítom, hogy ez nem igaz. Szerintem bizonyos okokból kifolyólag egyre alkalmatlanabb ember kerül a vezető pozícióba, vagy a korábban alkalmas embernek az eszét elveszi a pozíció. Gondoljátok végig. Van egy olyan amerikai mondás, hogy a nagypapa megteremti a vállalat birodalmat, a fia fenntartja azt, az unoka pedig elveszíti. Éppen tegnap olvastam: Bizonyára tudjátok ki volt Kirk Douglas (1916), tejkihordó fiúból világsztár. Fia Michel Douglas automatikusan filmszínész lett, és nem is akármilyen. Unokáját, Cameron Douglast perbe fogták drogfogyasztás és terjesztés vádjával. Bűnösnek vallotta magát, minimálisan 10 évet kap, de az életfogytiglan is benne van a kosárban. Gondoljátok, hogy Cameron Douglasnak nem volt pénze? Kinek van rá egy logikus magyarázata?

Vegyük egy másik témát. Obama úgy költi a pénzt, mint előtte soha senki. Kínának (különböző becslések és források szerint) 2.300 milliárd, dollárban denominált követelése van az USA-val szemben. Egy éve azt mondtam, a dollár napjai meg vannak számlálva. Néhány hónap és bedől. Kurva nagy mellélövés! Miért? Honnan a fenéből találhatom azt ki, hogy Kína tovább vásárolja a hosszú lejáratú (20-30 év) amerikai államkötvényeket, amiket soha a büdös életben nem fognak beváltani. Miért? Ki dönt ilyen marhaság mellett? Ne törd a fejed, és ne hidd, hogy valami fantasztikusan ravasz terv van mögötte. Semmi, egyszerűen nem tudják abbahagyni. Senki nem vállalja a felelősséget a „paradigma váltásért”. Marad minden úgy, ahogy van, egészen a végső bukásig. És ez, mindenre alkalmazható.

Tanulság? Szard le a tudományos előrejelzéseket. Menj el egy cigány jósnőhöz, ezek néha ráhibáznak, az előrejelzők soha. 😀

__________________________________________________
__________________________________________________
_________________________________

24 gondolat erről: „(153) Mea culpa

  1. Bizony úgy van ahogy mondod Tibor bá. Egy vállalkozás vagy növekszik, vagy tönkre megy, a harmadik út a vegetálás, de ez nem út, inkább kényszerpálya.
    Az egyik legnehezebb egy vállalkozásnál stabilan szinten tartani azt.
    Az első vállalkozásomnál felmerült ez a, meddig növekedjek kérdés. Akkor arra jutottam, ez olyan, mint az úszás egy nagy tóban, és cél a túlpart. Ha leállok, és csak egy helyben taposom a vizet, megfúlok, tönkremegyek. Tehát csak a folytonos úszás, növekedés a válasz. Persze a túlpartot soha, senki nem fogja elérni, előbb utóbb kimerül. Ez a harmadik vagy negyedik generációnál történik, már csak részletkérdés.

    Filozófikusan, az áhított túlpart elérése azt jelentené, nincs további növekedés, istenné váltam.
    Kína ezért nem állhat le az amerikai kötvényvásárlással. A fegyverkezés ezért nem csökkenhet. Az olajat ezért hozzuk a felszínre az utolsó cseppig. A végén csak egy maradhat.
    Egy hatalmi központ, egy pénznem, egy eszmerendszer, egy nyelv.

  2. …ami vegul onmaga sulya alatt roppan ossze 🙂 de kb igaz lesz amit irsz.

    Van egy kevesbe nagyvolumenu am szemelyes elmenyem errol. Nmreg uj keritest kezdtem epiteni a hazam ele. Sajat zsalukat terveztem hozza minden kivolt szamolva. Menetkozben technikai problemak adodtak -kesobb belattam Informacio Hiany okozta – ezert zsalu helyett amik mar felvoltak allitva, a beton beontese elott lebontottam es oszlop koveket haznaltam. Szoval igencsak all az amit Tiborba ir. De neha az ember kepes valtoztatni belatni hogy ha a rogeszmeihez ragaszkodik akkor abbol bajlesz. Kar hogy ez csak ilyen kismertekben es nem tomegekben magas szinten igaz…

  3. A volt munkahelyemen, ahogy telt az idő, egyre gyakrabban cserélődött a főfőnök. Ilyenkor persze mindig várakozás előzte meg, úgy gondoltuk, a mostaninál hülyébb már nem jöhet. Tévedtünk. A főnökváltás magával hozta az alfőnökök cseréjét is, le addig a szintig, ahol már a tényleges munkát kellett elvégezni, azért valami érthetetlen módon, azért már nem volt tülekedés.
    A végén már teljesen immúnissá vált a társulat a cserékre, ők sem tudták, hogy kik vagyunk, mi sem foglalkoztunk velük. A munka rutinból még elketyegett, egyre alacsonyabb színvonalon. Ha valamihez nem volt kedvünk, akkor a legegyszerűbb dolog az volt az elszabotálásra, ha döntésre próbáltuk kényszeríteni őket. Így, vagy úgy legyen? Akkor biztos jó ideig nem volt vele gond, mert a döntés elől mindenki menekült, tolta tovább, így nem hibázhatott, nem adott támadási felületet. A vezetők el voltak foglalva azzal, hogy a pozíciójukat stabilizálják és minél többet kihozzanak belőle maguknak, mert nem tudhatták, hogy másnap reggel a portán esetleg már nem engedik-e be őket. Jellemző módon attól kaptak frászt, ha nem tudtak belépni a számítógépükbe. Amikor kiderült, hogy csak valami hiba miatt, igencsak megkönnyebbültek.
    Hozzá kell tennem, a cég költségvetési pénzből élt, a bevétel huszadrangú szempont volt, így a főnökök minősítése sem ez alapján történt. Azután a céget összevonták a többi hasonlóval, D.. Média néven működik tovább, bizonyára teljesen megváltozott szemlélettel.
    A váltásoknál felmerült a kérdés, hülyék ezek? Más volt a mi elvárásunk a döntéssel szemben és más az övéké. De miután ők döntöttek, így az az eredmény született, ami nekik (rövid távon) kedvező. Ezért nem ők voltak a hülyék, mert ők jól döntöttek, hanem a rendszer, amiben a döntést hozták.

  4. Világos, Tibor bá csak azért téved időnként, mert MÁSOK rossz döntéseket hoznak.

    Az átlagos (értsd: Tibor bától eltekintve mindenki) földi halandók tényleg sok rossz döntést hoznak, és ennek egyik oka tényleg az információhiány. De van más ok is.

    Van olyan, hogy pontosan tudjuk, hogy mi lenne az érdekünk, ehhez mit kellene döntenünk, mit kellene tennünk, de pontosan az ellenkezőjét tesszük, mert valami arra hajt minket, és képtelenek vagyunk neki ellenállni. Erről szól Kelly McGonigal: Akaraterő ösztön című könyve, amit most olvasok. Arról szól, mi az akaraterő, mért nem működik időnként, és vannak haszos tanácsok, gyakorlatok is benne arról, hogyan fejleszthetjük. Az, hogy most ide írok, azt bizonyítja, hogy nem 100%-os garancia, hogy soha többé nem bicsaklik meg az akaraterőnk (ilyet nem is állít), de tényleg működik. Ajánlom mindenkinek.

  5. 3.-hoz, mert kifutottam az időből.
    Az más kérdés, hogy a rendszer miért ilyen, hogyan tudja még így is fenntartani magát. Saját tapasztalat, hogy egyre többet kell dolgozni, egyre kevesebbért. Egy multi döntéshozói rendszere is katasztrofális, mégis él és terjeszkedik, mert nagy és erőszakos, a saját „hatékonytalanságát” megfizetteti másokkal.

  6. 4:
    A harmadik bekezdésed téves (ezzel nem azt mondom, hogy az első kettő helyes 😀 ) Pontosan tudod mit kellene tenned, de mész a faszod után, mert pillanatnyilag felborul az értékrended, és egy orgazmus többet jelent, mint BÁRMI MÁS. Helyesen döntés, mész a pillanatnyi érdeked után. Aztán elsül és nagy hirtelen más lesz az érdeked. 😀 😀 😀

  7. Peck: Járatlan út c. könyvében van egy rész, ahol azt boncolja, hogy a felelősséghez való hozzáállás nagyon meghatározza az ember személyiségét és egész életét.
    Az egészséges az lenne, ha azokért a dolgokért, amikért ténylegesen mi vagyunk a felelősek, vállalnánk a felelősséget, amik viszont mások felelősségi körébe tartoznak, azokért nem.
    A valóságban a legtöbb ember eltér ettől, és vagy felvállalja mások felelősségét is, vagy a sajátját sem. Azt figyelte meg, hogy vannak személyiségtíposok, akik számára az a természetes, hogy minden felelősséget vállaljanak, vannak, akiknek az, hogy semmit.

    Amikor ezt először olvastam, átsiklottam rajta, és azt gondoltam: én ezzel rendben vagyok. Aztán amikor egy csoportban feldolgoztuk ezt, és át kellett gondolnom, hogy én személyesen hogy állok ezzel, akkor jöttem rá, hogy nem ez a helyzet: nagyon is természetes számomra, hogy ÉN nem hibázhatok, ha valamit esetleg elrontottam, akkor azért is más a hibás. Nagyon fejlett mechanizmus dolgozik az agyamban, ami pillanatok alatt bebizonyítja bármiről, hogy mért nem én vagyok a hibás, hanem valaki más.
    Azóta is sokszor előfordul, hogy ha valamit elrontok, akkor rögtön haragra gerjedek, és kitalálom, hogy ki más a hibás. A különbség az, hogy most, hogy erre már rálátok, sokszor tudatosan úgy döntök, hogy lemondok erről, és vállalom a felelősséget.

    Úgy látom, két tényező van, ami erősíti ezt a szokást:
    1. Intelligencia: aki okosabb, könnyebben talál ürügyet a felmentésre
    2. Az a nem is tudatos tévképzet, hogy hibázni nem ér, ha hibázom, akkor értéktelen vagyok

  8. 6: Ez nem korlátozódik a faszra. Tipikus példa a nassolás, zabálás. Nálam az, hogy dolgoznom kéne, nem netezni és kommentelni. Már öt perc múlva is jobban érezném magam, ha a munkámat csinálnám, a nap végén pláne, fizetésemelés után különösen. Ezt pontosan tudom, ennek ellenére itt koptatom a billentyűket. Ez nem információhiány, ez akaraterőprobléma.

    És nem, ez semmilyen szinten nem érdekem, amit csinálok.

  9. 7-8:
    Na ezzel már érdemes foglalkoznom.
    1) Ha őszintén (önzetlenül) jót akarsz, és nem sikerül, akkor valóban nem te vagy a hibás, legfeljebb hibáztál a kiértékelésben, mert senki, semmi se tökéletes. Erre írtam, hogy mások köptek a levesbe, ráadásul úgy, hogy nekik is „káruk” lett belőle.
    2) AKARATERŐ. Ne ostorozd magad. Jogod van ahhoz, hogy ne csak dolgozz, de „szórakozz” is. A létnek nem az a lényege, hogy állandóan ellásd a kötelességeidet, hanem hogy jól is érezd magad.

  10. 8: „. Nálam az, hogy dolgoznom kéne, nem netezni és kommentelni.”

    Hát ezzel én is így vagyok és nem tudom mi lenne rá a megoldás.
    Talán jó lenne, ha lelkesednék azért a munkáért, amit csinálok.

  11. Kirk Douglas unokája vszínű nem a pénz miatt csinálta, hanem azért mert kereset vmit, mivel fingja sem volt mit miért(információhiány)csinál és hogy egyáltalán mi is hiányzik az életéből(ha nem a lové), mi motiválja stb. Ezért kapott is szép zsíros jutalmat. Egy-két kellemes seggbekuki kinéz neki a sitten, vagy egy kellemes kis különkabin apuci jóvoltából.

    A párhuzam adott. A világ vezetői is tudattalanok, ez nem kérdés, a világ emberisége(minket is beleértve) szintén segghülye. A képlet adott, legyünk okosabbak vagy belepusztulunk. Az okosodás nem pusztán információgyűjtést jelent, inkább pszichológiai jellegű, ami szintén információ persze, de ennél azért persze kicsit több. Ugyanis az információkat rendezni is kell és hogy milyen logika alapján milyen biztos alapokra számíthatunk saját kútfejünkön kívül az már megint más kérdés.
    Mivel ennek eldöntése is kútfejből történik, ezért is landolnak kukában eleink tapasztalatai. A gőg és önmagunk felmagasztalása nagyon káros és napjainkban éri el csúcspontját, bár a tudati változás már megfigyelhető.
    Tibor bátyám, nálad is ezt érzem(ami könnyen lehet tévedés), minden sztori indítéka és a különféle következmények boncolgatása egyszerű és egyfelé mutató gyökerekre vezethető vissza, legfeljebb a kellékek mások a színházi előadásban. Úgy tűnik mintha a megértés iránti igény hajtana, de azon kívül, hogy a vallások hülyék és úgy van ahogy „én gondolom”, mivel objektíven és racionálisan szemlélem a világot, tudományos bizonyítékot keresek mindenre stb.
    Ugyan az a baj van mindannyiunknál, mi is zemberek vagyunk, csak kicsit több információnk van a következményekről és bizonyos kiváltó mechanizmusokról.
    Nem biztos, hogy tökéletesen igaz mikor azt gondoljátok, hogy ez vagy az ezért vagy azért hülye. Ennek vagy annak a „tévképzetnek” az áldozata és mániákusa, bár ez valamennyiünkre mind igaz, főleg itt. A közvélemény persze még ennél is sokkal szánalmasabb, még a várható következményekkel sincsenek tisztábban, mindeközben nézik Fiorella című mexikói sorozatot ahol az őszibarackfán vikszolt alma terem(nem vicc, de qrvára vicces).
    Mindeközben a fő agybajosok(eus politikusok és társaik) óriási szépelgések közepette meneteltettnek minket és persze magukat a süllyesztőbe. Ez akkora bohózat az oviban amiért érdemes meghalni:-)

  12. 11. Balázs

    „A képlet adott, legyünk okosabbak vagy belepusztulunk.”

    Szerintem meg fordítva.
    Rengeteg felesleges tudást halmoztunk fel, ami egyre stresszesebb világot teremt körénk.

    Nézd meg: a sok okossága ellenére (vagy éppen azért) a fehér faj került védekező pozícióba és demográfiai lejtőre.

    És kik fenyegetik? jóval alacsonyabb szintű egyedek.

    Szerintem ott van az eb elhantolva, hogy a „modern” világot az átlag IQ feletti rétegeknek rendezték be, ezért a tömegek egyszerűen nem tudnak beleilleszkedni (elidegenedés, atomizálódás).
    Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy az okosabbaknak vannak előnyeik, mert ez mindig is fennállt.
    Hanem arról, hogy a nagy átlag nem érti az őt körülvevő világot, és folyamatosan rá van kényszerítve, hogy valakik (média) „lefordítsák” és elmagyarázzák neki hogy mire van szüksége.
    Ez pedig nyilván egy teljesen torz rendszert eredményez, ahol csak az egyik oldal érdekei vannak kielégítve, amiben még a kérdések is hamisak, nemhogy a válaszok.
    Ezért nem tudjuk mindig „akarni” a környezet által kikényszerített elvárásokat (peer pressure), és magunkat marcangoljuk, hogy miért inkább netezünk helyette…

    Mert a netezés príma pótcselekvés… „válaszokat” keresünk sokszor rosszul megfogalmazott kérdésekre, de leginkább fel nem tett kérdésekre találunk válaszokat, amik újra több kérdést vetnek fel… és a végén százszor jobban össze vagyunk zavarodva, mint amikor belekezdtünk…

  13. „Szerintem bizonyos okokból kifolyólag egyre alkalmatlanabb ember kerül a vezető pozícióba, vagy a korábban alkalmas embernek az eszét elveszi a pozíció.”

    Pontosan.

    Okok, indokok alábbi könyvekben láthatók leírva (szerintem nagyon találóan):

    C. Northcote Parkinson :
    – Parkinson törvénye
    – Parkinson újabb törvényei
    – Parkinsonné törvénye

    Laurence J. Peter – Raymond Hull :
    – Peter elv

    Nyilvánvaló, hogy erre, a mai teljesen idióta, önrontó, minden logikától mentes gazdasági világkörnyezetre a múlt században keletkezett írások nem tudnak, és nem is akartak megoldásokat javallani, azonban a mozgató rúgok, amelyek akkoriban is, ma is majdnemhogy azonosak, kiválóan rávilágítanak a kérdésre.

    Ha a könyvek írásakor érvényes rablókapitalizmusi vezetési szabályok, stílusok a Föld készleteinek gátlástalan kizsákmányolásával működtek, akkor a jelenlegi vezetési struktúrákat annak fokozottabb, gátlástalanabb, főleg önrontóbb jelzőkkel lehetne érzékletesen jellemezni.

    Sokszor úgy tűnik, hogy a maguknak mindig, mindenben elsődleges jogot generálók, akik ma tulajdonképpen a bolygónk irányításában fő szerepet kapnak, nem normálisak.
    Idióta „elvek” szerinti diktatórikus jellegű „demokráciakényszereiken” keresztül jogot formálnak, minden általuk veszélyesnek képzelt társadalomra, országra, nemzetre, népre vonatkozóan annak teljes kizsigerelésre, elpusztítására (tehát mindenkire aki nem az ő fajuk, de még azon belül is).
    Ebből következően a gyarmataikon, de még saját szféráikban is nem a kiművelt, logikusan gondolkodó emberek kapnak lehetőségeket, hanem csakis a végtelenül aljas, köpönyegforgató, talán szabad ezt a kifejezést használnom seggnyaló, őket minden vonatkozásban kiszolgáló egyedek időleges érvényesülése a jellemző.

    Időleges érvényesülése a jellemző, ezt jegyezzük meg. Soha nem bocsátják meg ha nem egy alomból származunk.

    Hála, becsület, korrekt magatartás, azonos elven történő megítélés, stb…, ismeretlen, tiltott zóna náluk.

  14. Magam sem értem miért vásárol a kínai kormány zsákszámra amerikai államkötvényeket. A kínai nemzeti jövedelem (amiből részben amerikai államkötvényeket vásárolnak) a kínai emberek szorgalmas munkájából származik. Nem valamiféle lottónyeremény, vagy tőzsdei spekulációs nyereség.
    A kirakat övezeteken túli vidéki Kína elképesztően csóró. Elsődleges kötelessége lenne a kínai kormányzatnak, hogy a vidéki infrastruktúrát fejlessze, a népességnek jobb életszínvonalat biztosítson. Nem osztogatásra gondolok, hanem lehetőséget adni a boldogulásra.
    Az amerikai államkötvény vásárlás hátulütője, hogy az amerikai kormányzat hatalmas összegeket fordít katonai kiadásokra, amellyel Kínát is fenyegeti.
    Nem tudok másra gondolni, mint a kínai vezetők kapzsiságára, pénzből pénzt csinálni.

  15. Lehet, hogy inkább félelemből van a kínai vásárlás folytatása, hisz ha tönkrevágják az USÁ-t az tuti háborút jelent, amiből ők, mint jelenlegi vezetők nem biztos, hogy jól jönnek ki.

    Én úgy látom, hogy a mai vezetők, már aki nem hülye rettentő mód vigyáz a lépéseire. Mindenki tudja, hogy baj van, hogy lesz olyan pont, ahonnan nincs tovább, de nem ő akar lenni az első porszem a lavinában, és ha lehet, akkor el is ugorna előle, amennyire majd tud.

    Egyébként ez az egyik legeredetibb poszt, és ha megfejtenénk a titkot, akkor többet érne, mint a Szent Grál!

  16. 15. Chani

    Kínának még kell 3-4 év, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy a dollárhegyekkel megzsarolja az USA-t…

    Szóval egyelőre gyűjtögeti…

  17. Tudtommal Kína leállt az amerikai államkötvények vásárlásával,
    Vagy tévedek?

  18. Egy közgazdász barátom mondta a napokban hogy elfogja dobni az összes könyvét amiböl eddig tanult mer már semmit nem ért a jellenlegi világból.
    2015 ben fogyasztotta a világ eddig a legtöbb olajat mégis azt kommentelik hogy az olajra semmi szükség nincs és örülni kell az olajtermelöknek ha valaki eltudja egyáltalán sozni az olajat valakinek.
    Az arany és ezüst ára a padlon, A fedezetlen dollár meg szárnyal!!!
    És tényleg ez müködik?
    A fed meg majd emeli a kamatott és erre vár az egész világ!
    Az én nyelvemre forditva ha veszek amerikai államkötvényt 1 millioért kaphatok most évi 2500 forint kamatott rá 🙂 🙂 :: (0,25 %)
    huha 🙂 Szerintem soha nem fogják jellentösen emelni max valami kis jelképeset. Még ha 4 x kamat emelés lenne akkor is mi volna kapnál a millara évi 10 ezret 🙂

  19. Nincs tévedés.
    Az információ hiányának eredménye nem a téves következtetés, hanem az időzítés/alkalmazás meghatározhatatlansága.

  20. 18. Alex

    Kezd kiderülni, hogy az önszabályozó szabad piac csak mese, és ha működik, az csak alacsony szinten, rövid távon és csak addig ameddig a hatalmi konkurrenciát el nem teszik lába alól.

    A nagy pénzek mindig le voltak zsírozva… Legalábbis mióta ismerjük Fugger Jakabnak, V. Károlynak írt levelét: … remélem Őfelséged emlékszik arra hogy anyagi segítségem nélkül nem kaphatta volna meg a német-római császári koronát… tehát maradéktalanul teljesítse utasításaimat…

    Tehát közgazdász barátodnak kezd kinyílni a szeme.

    A kapitalizmus, a fogyasztói rendszer és a pénzpiaci módszerek arra lettek kitalálva, hogy létrehozzák azt a hatalmas vagyont, amit egy mesterséges válsággal „be lehet takarítani”…

    Most ez folyik a szemünk láttára, ahogy brutálisan felszámolják az európai és az észak-amerikai középosztályt.

  21. Információhiány oka lehet az is, hogy nem vagy mindig tisztában a partnereid érdekeivel.

    Más. Amerika.

    Jelenleg Brüsszel kezd az USA legnagyobb hitelezőjévé válni (nyilván Belgium a FED európai telephelyévé vált).
    Korábban volt hírekben, hogy ennyi és ennyi milliárd dollárnyi treasuryt dobott el Kína és Oroszország.
    Furcsamód Belgium treasury állománya nagyjából ennyivel nőtt a következő információ-nyilvánosságrahozás alapján (vagyis akkorra már).

    Az elég egyértelmű számomra, hogy az euró hamarosan feladja a létét (megfelelő külső esemény kell, hogy ezt megindítsa: pl. egy terrorakció (?”menekültek”? lázadása, grexit, dexit vagy hasonlók). Ezt követi majd a dollár haláltusája.

    Itt is az érdekek felismerése a fontos.
    Az aktuális európai politikai elit eltávolítása az euró által.
    Ennek megvan az euró születése előtti Friedman cikkben a magyarázata. Kicsit lassan haladnak de tudjuk: lassú víz partot mos.

  22. 18. Alex

    A mai közgazdaságtannak, különösképpen a folyamatok „hivatalos” magyarázatainak (mainstream medea) semmi köze nincs a valósághoz. A háttérben lapuló seftes spekulánsok piacbefolyásolásos tőzsdemanipulációi irányítják a nyersanyag árakat, a részvények értékeit. Annyira mentek a pofátlan csalásban, hogy sokszor a valósággal szembemenő magyarázatokat adnak.
    Pl. Thaiföldi pénz akkor volt a legerősebb amikor a turisztikai ipart veszélyeztető, egy időre le is blokkoló tüntetések, zavargások voltak. Mikor a tüntetések megszűntek, az árfolyam esett. Nyilvánvaló, hogy a thai baht árfolyamát nem valóságos események, hanem valami egész más hatalom alakította.
    Mondhatjuk az OTP részvények hullámzását is, folyamatosan jól működik a cég, de az árfolyam hullámvasutazik. 🙂

  23. Kétlem, hogy információhiányról lenne szó. Az egyszerűen nem játszhat bele ott, ahol nem is a politika arcaié a szakmai elemzés reszortja. Megvan mindennek a logikája és célja, csak nekünk ezt nem „kell” felismerni.
    Ez olyan, mintha arra hivatkoznánk, hogy szegény vezetőink nem láthatják onnan a magasból, hogy mennyire nyögi a nép az adóterheket, vagy nem láthatják, hogy hova fajult a betegségügy, vagy fogalmuk sem lehet róla, hogy hogyan él az ember egy eldugott kis faluban, ahol kisemmizik az utcára a jól eltalált új törvényeikkel. Én ebben valahogy nem hiszek. 🙂
    „Szerintem bizonyos okokból kifolyólag egyre alkalmatlanabb ember kerül a vezető pozícióba”
    Hát igen, s gondolom az okok között ott lehet általában az is, hogy valamivel zsarolható legyen az illető. Aki nem cinkos a huncutságban, azzal csak bukta van. S ki az, akinek a markába kerülnek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük