(1708) Tények a hűtlenséggel kapcsolatban

VIP.35.

 

A monogámia egy kellemes elmélet, csak a gyakorlatban nem valósul meg. Az emberek jóval kevésbé tartják be, mint amit beismernek. Legyünk őszinték, amíg lesz összetartozás, addig lesz hűtlenség is. Ez kérem, hozzátartozik az emberi természethez. Ráadásul egyre inkább elterjed. Az ok egyszerű, rendszerint a nemi szervünkkel gondolkodunk, nem a fejünkkel. Ezért aztán tudomásul kell vennünk, hogy a hűtlenség nagyon is hozzátartozik a valós világhoz. És, ha már így vagyunk, akkor nézzünk meg néhány, valóban nagyon érdekes, de kevéssé ismert tény a hűtlenséggel kapcsolatban.

Az általános női karakter alkalmasabb a rajtakapás elkerülésére. A hűtlen partnerek legnagyobb részét nem csípik el. Egy új keretű tanulmány szerint a hűtlen házaspárok 89 százaléka nem bukik le, de a szerető eltitkolásában a nők ügyesebbek. Egy felmérés szerint a férfiak 83 százaléka állította, hogy nem bukott le, míg a nők esetében ez egy meglepő 95 százalék volt. Ennek oka meglehetősen érdekes, ugyanis az ok nem más mint a tesztoszteron színt. Tény, hogy a férfiak vérében a hormon szint siker esetén emelkedik, sikertelenségnél viszont süllyed. A megfigyelések   szerint, a magasabb tesztoszteron szinttel rendelkező férfiak olyan viselkedést vesznek fel, ami a nők felé vonzóbbá teszi őket, mint például nagyobb önbizalom, nagyobb agresszivitás a konkuráló férfiak felé.

Azonban a magasabb tesztoszteron szint hajlamosít a nagyobb kockázat vállalásra is. Tesztoszteron beinjektálás esetén a kísérleti alanyok sokkal önzőbbé váltak, és nem törődve a hosszú távú céllal, azonnali kielégülést akartak. Mindent összevetve hanyagabbá és önteltebbé váltak, ami a legeredményesebb út a rajtakapáshoz. Ezzel szemben a nőket nehezebb elkapni, mert a nők az alkalomnak megfelelően gondolkodnak. Ezenkívül számításba veszik a lehetséges következményeket jóval a cselekvést megelőzően.

_________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu _________________________________________________
_________________________________________________
_______________________

3 gondolat erről: „(1708) Tények a hűtlenséggel kapcsolatban

  1. „Az általános női karakter alkalmasabb a rajtakapás elkerülésére.”
    Valoszinüleg igy van, de akkor sem kell különösebben aggodniuk, ha a ferjükön kivül mär mindenki tudja, hogy pl ällando szeretöt tartanak. Senki sem fog ugyanis odamenni a ferjhez es nyiltan a szemebe mondani, hogy mi a helyzet. Inkäbb kepmutatoan szerepet jätszunk,ugy teve mintha mi sem törtent volna, halgatäsunkal mi is a szemebe hazudunk, a häzassägtöröt segitjük. A ferj ebben a helyzetben ugy van megaläzva a csaläd, baratok älltal, hogy tulajdonkeppen nem is tud rola. Sok esetben ö az utolso aki, esetleg egy veletlen folytän tudomäst szerez a dologrol. Vannak olyan, az öszintesegnel is erösebb szempontok, pl a csaläd,gyerekek, amik a legtöbb esetben megakadäjozzäk a csalädtagokat a nyiltsägban. De hallottam olyan esetet is, hogy az egyik fiutestver tudatta a bätyjäval, hogy csalja az asszony. Erdekes modon a csaläd a csalfa feleseg vezetesevel ellene fordult es kishijän kiätkoztäk. Szoval egy kepmutato vilägban jobb ovatosnak lenni es hallgatni, esetleg közben elviselni nemi önutälatot…

  2. 1:
    Életem folyamán 3 barátot vesztettem el azért, mert a férj figyelmét felhívtam a dologra. Családi cirkusz, ami után kúrtak egy jót, én meg egy szemét állattá váltam. Nem a világ képmutató, a férfiak eszét elveszi a pina. Tudod! Ha fasz feláll, az ész megáll. EZ A HELYZET.

  3. 2: Bizony, a többségnél így van ez! Aztán évek után a saját kárán mindenki rájön, miközben szétstresszelte magát az adott hím egyed, hogy…! Persze mindez lassú, elfojtott folyamat…!

    A nők és a férfiak is hűtlenek, a nők mindig mennek a legjobb lehetőség után, aztán lesz ott sokminden, kb. 5-10-20 év után válás, mert számítás volt az egész, és…, míg mi férfiak a farkunk után megyünk, még azok is akik még olyankor is használjuk az eszünk. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük