(1760) Boszporusz és Dardanellák

Tibor bá’ online

 

~q191Néhány napja kezdett keringeni a (rém)hír, miszerint a törökök lezárták a Dardanellákat az orosz hadihajók előtt. A hírt lehetetlenség volt megerősíteni, mert hogy nem is volt igaz. Ami valóban történt, hogy a törökök az orosz hadihajók keresztül haladását erősen késleltették. Volt hajó, amelyiknek 12 órát kellett várni a továbberesztésre.

A Boszporusz és a Dardanellákkal kapcsolatos jogállást az 1936-os Montreux Convention szabályozza. Ezek szerint kereskedelmi hajók minden megkötés nélkül haladhatnak át, minden időkben. Azonban hadihajók csak akkor, ha  nincsenek Törökországgal hadiállapotban, illetve, ha Törökország veszélyeztetve érzi magát egy készülődő háború esetén. Ebbe kapaszkodtak bele a törökök. Az egyik orosz hadihajó fedélzetén egy orosz tengerész vállához emelet föld-levegő rakétakilövővel pózolt, jól látható helyen, amit a törökök úgy ítéltek meg, hogy veszélyezteti őket.

Egyenlőre tehát a törökök még engedik az orosz hadihajókat, de a nyilatkozataikból az derül ki, hogy napokon belül meg fogják találni az indokot a hajók feltartóztatására. A nagy kérdés most megint az, hogy erre mit fog lépni Putyin. Az utánpótlás küldése Szíriába megoldható szállító repülőkkel is, bár ez drágább és körülményesebb szállítás, mint hajókkal. Ráadásul ezek a gépek még kíséret mellett is igen nagymértékben sebezhetők. Putyin meg fogja várni, amíg ezekből is lelőnek néhányat? Mert meg fogják tenni.

Véleményem szerint Putyin előtt két választási lehetőség áll. Vagy feladja Szíriát, vagy……… de ezt már egyszer megírtam. Lebombázza Törökországot. Ehhez azonban előbb meg kell semmisítenie az amerikai távközlési műholdakat. Szerintem ezt már tudja, de még nincs teljesen kész a lépésre. Minden esetre a startpisztoly hamarosan el fog dörrenni. [Imádkozzatok, hogy ne legyen igazam.]

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

6 gondolat erről: „(1760) Boszporusz és Dardanellák

  1. A távközlési műholdakba beleérted-e a GPS-t? Vagy az csak helymeghatározás.

    Ma meg azt olvasom, hogy a NATO-val szövetséges kurdok akarják megtiltani Oroszországnak légterük használatát. A nemzetközi jog szerint a légtér használati jogával rendelkező Bagdad pedig megengedte Oroszországnak.

  2. Üdv,
    Semmiféle hajó sem haladhat át minden megkötés nélkül a Boszporuszon, tavaly egy kutatóhajó fedélzetén utaztam át rajta, a forgalom egyirányú és van egy órarend, a szoros bejáratánál vesztegelt egy rakás hajó, amíg megindult a forgalom a mi menetirányunkban.

  3. 3 & 4:
    Apám egész életében ateista volt. A halálhoz közel, 90 után kezdett hinni (természetesen) a keresztény istenben.

  4. 5: Ez egy analóg helyzet. Most, amikor egyre többen félnek olajcsúcstól, atomháborútól, permafrost-felolvadástól, rohamosan nőni fog a „hívők” száma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük