(1745) Elcseszett generáció

Tibor bá’ online

 

~q191Az én generációm az, amelyiket még egészségesen neveltek a szülei és a körülmények. Ez az „egészséges” nevelés az adott körülmények miatt (Trianon, Gazdasági világválság, világháború, vészkorszak, Rákosi rémuralom) meglehetősen kemény, és emberformáló volt. Edzett, talpraesett, ellenálló, szívós egyedeket eredményezett. A ránk következő nemzedékek még egy ideig – legalább is részben – hozták a normát, a társadalmi tehetetlenség miatt, de amikor ezek a nemzedékek felnőttek a Kádár korszak delén és családot alapítottak úgy gondolták, hogy gyermekeiknek nem azt a sorsot osztják ki, mint amiben nekik volt osztályrészük. Sokszor erejükön felül teljesítettek, hogy az utódok mindent megkapjanak, ami csak lehetséges. Hajtott az apuka, hajtott az anyuka, ami belefért. A gyerek, a gyerekek megkaptak mindent, csak talán a szülői odafigyelésből nem eleget, hiszen az anyagi javak előállításához idő kellett, távol a családi fészektől eltöltött idő. A szülő, akit gyerekkorában mindenféle házimunkára befogtak, ettől megóvta saját gyermekét. Így esett, hogy az én becsléseim szerint a meglehetősen éles választóvonal valahol a ma élő 50 évesek körül van. Csupa jóindulat és csupa jó szándék alakított ki egy önző, meglehetősen finnyás, ám roppant kényelmes, magának való generációt, akik már nem tartják fontosnak a családi kapcsolatot, csak annyiban, amennyiben hasznot húzhatnak belőle. A hab a tortára a fogyasztói társadalom megteremtése, ami az elcseszett generációt végképp kificamította. Pénzt akar, pénzt követel, örökölni akar, rátenni kezét a szülő, nagyszülő vagyonára. De nem csak a család nem jelent neki semmit, de a haza se. Külföldre megy dolgozni, és tovább követelőzik. Kötelességet nem ismer csak jogokat. Ezt megkönnyíti számára a szülök nagy valószínűséggel bekövetkező különélése. Csúnya, botrányos jelenetek, események, cselekedetek, amiket a drága jó mama, aki oly büszke fiacskájára, gondosan elhallgat a külvilág elől, és csendben, magában szenved, mert azt hiszi, csak őt verte meg a sors egy ilyen gyerekkel. Közben kibúvókat keres, nem is olyan rossz gyerek az ő fiacskája, lám ez meg az meg amaz, amik aprócska kétségbeesett sikerélmények a summás lényeg mellett. Pedig, ha én mesélhetnék az ellopott, és eladott családi ékszerekről, a megvert nagymamáról, az átvett, de át nem adott nyugdíjról, a véget nem érő zsarolásokról, a meglovasított bankkártyákról, a titokban eladott ezüst étkészletről, a vissza nem fizetett „kölcsönökről”……. És ezzel, a társadalom gerincét képező generációval akar az ország átvészelni egy gazdasági és társadalmi összeomlást, egy külföldről érkező inváziót?

__________________________________________________________

P.S. Az élet nem fehér és fekete. A cikk a nagy átlagról szól, ami alól számtalan egyedi kivétel fordul elő.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

36 gondolat erről: „(1745) Elcseszett generáció

  1. Nagyon jo iräs, mert napjainkra valoban ez a helyzet.
    Megis häläs vagyok az utoiratert, hogy nem vettel mindenkit egy kalap alä.
    En mär 20 eve dolgozom külföldön es valoban mindent megadtam a sräcoknak amit lehetett, a nagyobbiknäl /22 eves/ epp a “levälasztäs idöszakät eljük. Radikälisan vältoztatni kellett a hozzäälläsunkon mikor elvegezte az iskoläit. Miutän megtapasztalta az otthon vegzett munkät, /Balaton, hotel, föszezon, havi hetven + tuloräk, amit csak a szezonvegen hajlandok egyösszegben kifizetni, nehogy idö elött lelepjen/, nem volt kerdes a külföld, a mi esetünkben Anglia. Magam is ebbe az iränyba tereltem öt, annal is inkäbb, mert tudtam, hogy ha otthon marad soha az eletben nem lessz önällo elete, lakäsa, a nyakunkon marad, mint a körülöttünk levö csaladok többsegeben.
    Bär meg tudnäm venni neki a lakäst, eszem ägäban sincs, ez mär az ö harca kell legyen. A hozzäälläsnak kellene megvältozni, miutän keresökepes lessz a gyerek, ez sokaknak nem megy, akiknek meg menne, azoknak is megneheziti a dolgot a hazai helyzet, mert egy fedel alä vannak kenyszeritve, ergo a gyerek felnöttkoräban sem tud “levällni” teljesen a szüleiröl.

  2. +1 GIGA LIKE

    Tibor bá’… nem is remegne a gyomrom, ha az a régi generáció állna rendelkezésre humán erőforrásként, élőerőként az összeomlás utáni világhoz. De így… jeges félelem.

    A cikk a lényegét tekintve egyszerűen zseniálisan jó!

  3. A szülőket is “nevelték”. (A környezett is nevel!) Itt az eredmény! A helyzet tetszik, nem tetszik, adott, a megoldásról kéne vitázni! Melyek azok a nevelési elvek ami nem eredményezne “elcseszett generációt”? Az öregek már hiába tudják, hogy kellet volna, a mostani szülőknek kéne segíteni!
    Az autóvezetéshez kell jogosítvány, a gyerekneveléshez nem…
    A nevelés 12 pontja:…………?

  4. Tibor bá’ egyik kedvenc vesszőparipája. 🙂
    Soha nem volt olyan a világtörténelemben, hogy az idősebb generáció többre tartotta volna az utána jövőket, mint saját magát, sőt. 😉

    Minden ‘generáció’ annyi erőfeszítést tesz, amennyire feltétlenül szüksége van a viszonylag kényelmes élethez. /Izgága egyedek persze vannak, akik többre hajtanak./

    Régen az evett, aki vagy keményen dolgozott /a többség kénytelen volt/, vagy ő, vagy az ősei valamilyen módon összeharácsoltak egy komolyabb vagyont (+ folyamatosan kizsákmányoltak egy csomó embert).

    Manapság elég kényelmesen el lehet lógni a szociális hálón, a szülők nyakán, stb. Aki ennyivel megelégszik, minek erőltesse meg magát, elvegetál itthon, aki többre vágyik, az külföldre megy dolgozni.
    Amiket Tibor bá’ felvet a poszt második felében, az nem generációs jelleg, hanem mindig is létezett. Az Árpádházi királyok folyton harcoltak a fiaikkal, mert azok mielőbb uralkodni akartak. A nemesek állandóan pereskedtek a rokonsággal /meg mindenkivel/ a vagyon miatt, parasztcsaládokban alig várták, hogy végre elpatkoljanak az öregek, hogy végre megörököljék a földet, stb.
    Még azt sem merném állítani, hogy a vallás és az erkölcs /amik pedig rengeteget lazultak napjainkra/ olyan nagyon visszafogták volna az embereket a múltban a ‘helytelen’ cselekedetektől.
    A különbség, hogy régen az ilyesmit nem mutatták a TV-ben /mert nem volt/, és emiatt nem is volt szem előtt. Az, hogy családon belül mi zajlott, az szent és sérthetetlen volt.

  5. 4:
    Nem lehet mindent elintézni azzal, hogy az öregek minden időkben elégedetlenek voltak a fiatalokkal szemben. Ha nem hiszed el, azt, amit írok, akkor csak egyetlen nagyon konkrét jelenség. 10 éves koromban az anyámmal villamoson utaztunk. Egyszer csak felszállt egy nő, amire az anyám azt mondta “Tibike add át a helyed a néninek”. Manapság várunk a távolsági buszra, ami eleve tömötten érkezik. A tömeg nem áll sorba (mint Angliában) hanem elözönli az ajtót. Egy mama a 10 éves kisfiát előre küldi a felnőttek lába között. A gyerek harmadiknak száll fel a buszra, leül egy ülésre, a kezeit pedig ráteszi a mellette lévő ülésre, ahová az anyja megérkezik 3 perccel később. Én 82 évesen végig állom az utat az ülő 10 éves gyerek és mamája mellett. — Ezt védd ki, valami okos dumával.

  6. 5: “Ezt védd ki, valami okos dumával”
    Ez sima bunkóság, egymillió hasonló dolgot lehetne írni a parkolási szokásoktól kezdve az orvosi várótermeken keresztül. Megy az ügyeskedés, előnyszerzés ezerrel. De ez mindig volt, csak kevésbé látványosan – a szegényebbek régebben valamiféle erkölcs mentén éltek /módjával/, de a gazdagok már régen sem.

    Nem azt állítottam, hogy a mostani fiatalság /mondjuk a 15-30 éves korosztály/ ne lenne némileg más – természetes, hogy nekik más dolgok fontosak, mint nekem, vagy neked.
    ‘Felszabadítottuk’ őket és élnek vele, mert nekik az úgy kényelmes – persze lehet miatta morogni. Évtizedek óta megy a TV-ben, sajtóban, hogy mindenkinek azonos jogok járnak. Miért ne hinnék el? Ők vesznek jegyet a buszon, az öreglányok meg ingyen utaznak. Akkor kinek is jogos, hogy legyen ülőhelye? Távolsági buszra először azokat engedi fel a sofőr, akinek elővételben vett jegye van. Ilyen a nyugdíjasnak nincs – ha felfér a buszra, szerencséje van, ha nem, akkor így járt. Most akkor ez generációs probléma?
    Munkám miatt napi kapcsolatban vagyok huszonévesekkel – én nem látok akkora szakadékot az ő generációjuk és az enyém között.

    Ami a különbség, amit én látok, hogy a “tekintély tisztelet” szűnt meg. Nem az számít, hogy ki milyen ‘nagy’ ember, vagy mennyi idős – az számít, hogy az ő szemükben ki bírta-e vívni a tiszteletüket. Ezt én egyáltalán nem tartom rossz dolognak. A tisztelet nem jár automatikusan, ki kell érdemelni.

    És mellesleg nagyon sok rossz tapasztalatom van idős emberekkel (főleg nőkkel), ahogy kikövetelik maguknak a ‘járandóságukat’, legyen bármilyen helyszín. Néha hányingerem van tőlük…, ahogy tülekednek, tolakodnak, félrelöknek stb. 🙁 Nem szép, de néha meg szoktam jegyezni, hogy csak nem a temetőben van valami sürgős dolguk?

  7. 5. Tibor bá’

    “Ezt védd ki, valami okos dumával.”

    Na nézzük…

    Kétféleképpen lehet nézni a jelenséget:
    Vagy leszögezzük, hogy mindig az előző generáció neveli ki a következőt, és akkor meg van a magyarázat, hogy butaságból, gonoszságból, féltékenységből stb kisiklatják gyerekeik életét, és ők a felelősek.
    Vagypedig a generáció egészétől, és annak minden hagyományos erőfeszítésétől függetlenül külső erők mesterségesen próbálják megváltoztatni a társadalom szerkezetét, valamilyen utópiának megfelelően.

    Én, a saját életemből kiindulva a második verziót részesítem előnyben.
    A gyerekeimet szüleim, nagyszüleim értékrendje alapján igyekszem nevelni, de az is igaz, hogy hihetetlen erőfeszítésbe kerül, mert őrült nagy a nyomulás az ellenkező irányból.
    Mindenhonnan az “erőseb kutya” koncepcióját súlykolják, meg hogy “aki hülye haljon meg”, és amikor erkölcsől meg morálról próbálok szólni, akkor aztán kapok a fejemre, hogy mit képzelek.

    Amikor bevezették a vizet meg a villanyt, a konzerveket, a mosógépet, az a generáció szentül meg volt győződve, hogy a tudomány az ő javukat szolgálja, és nem vették észre, hogy az csak a beetetés peridódusa, ami a melegázasságokkal, a Való Világgal, az élelmiszer- meg a gyógyszermaffiával meg internettel folytatódik…

    Most olvasom, hogy az USA-ban a gazdagabb kínaiak meg az ortodox zsidók még számítógéphez se engedik a gyerekeiket 16-17 éves koruk előtt, nemhogy tablettet vagy mobiltelefont vezsnek nekik…
    Ők már tudják, hogy mitől döglik a légy…

  8. 6. Observer

    🙁 Nem szép, de néha meg szoktam jegyezni, hogy csak nem a temetőben van valami sürgős dolguk?

    Nem vagy egészen egyedül.

    Még a 80-as években a villamoson utaztam, és két bőven nyugdíjjan nő ült kicsit arrébb, meg még egy állt mellettük és arról csevegtek, hogy a Zserbóban se a régi már a sütemény…
    A harmadikk is szeretett volna leülni, volt is szabad hely, de vagy két sorral hátrébb, viszont a két másik mellett ült egy fiatal srác, és őt kezdték cikizni, hogy milyen neveletlenek ezek a fiatalok, hogy nem adják át a helyüket a megfáradt öregeknek.
    A srác egy darabig tűrte, aztán beszólt:
    -Ide figyeljen, mami, először is a kor nem érdem, hanem szerencse. Másodszor, ha két kilóval kevesebb aranyat rak fel magára, akkor nem lenne olyan nehéz állni, harmadszor, maguk most egy kávézóból jönnek, én meg 12 órás munkából, negyedszer, ha csak egyszerűen megkérnek, hogy üljek át egy másik helyre, akkor simán megtettem volna…

  9. Mivel jó magam is az elcseszett generációhoz tartozom, csak annyit tudok mondani, jó meglátások a generációm 98% -ra! Hozzáteszem, sajnos! Lesz még ennek igen komoly böjtje…!

  10. Pedig a teljes igazságot tartalmazza a poszt, bármennyire is fáj nekünk és akárhogy keresek én is kifogásokat, magyarázatokat felmentésemre, attól még a leírtak igazak. Teljesen mindegy, hogy a könnyű élet az oka, a számítógép használatának lehetősége, esetleg a nyomelemhiányos étrend… Nem azt kell nézni, hogy kinek a hibája. A végeredmény a butább és életképtelenebb generáció. Ahogy már jópárszor megfogalmazták okosabb kommentelők nálam: az emberiség kényszerpályán van. Mindenképp erre az útra sodródtunk volna, bárhogy alakul a történelem.

  11. 6:
    Na, ez az a téma, amiben nem fogok veled vitatkozni. De nagyon szívesen megvitatnám a saját korosztályomon belül. Ott viszont nem találok ellenvetést. Csak egy mai epizód. Az egyik szomszédom 20 éve vette meg a telket, amire 20 év alatt, mint nyugdíjas, felépített egy ikerházat, az akkor 5-6 éves két fiú unoka számára. A pasi nukleáris szakértő, bőven szakértő munkája és extra jövedelme. Az ikerház kész, most el akarja adni és arra akar rávenni, hogy adjam fel a tyúktartást, mert az akadályozza a kényes vevők vétel szándékát. És mi van az unokákkal? Németországban vannak, és az ottani roppant drága lakáspiacon a keresetükből nem futja lakásra. Most a nagypapa innen akarja segíteni őket ott. U.i. A 20 év építés alatt az unokák egyetlen egyszer nem látogatták meg a nevükben épülő ikerházat. Ennek ellenére a nagypapa képtelen volt felébredni. — és persze a “nyugdíjas találkozókon” csupa ilyen történetet hallok. Egyetlen egy igét ismernek csak a magyar nyelven: KAPNI.

  12. Tibor bá’, te nem az átlag nyugdíjast képviseled, és lehet, hogy az ismerőseid sem.
    Elég sok nyugdíjas agresszív, siet (de hová?). Nem egyszer volt, hogy elém álltak a piacon a sorban, azzal a szöveggel, hogy ő idős és siet, én meg csak láthatóan is várandós voltam.
    Minket nem nagyon pumpolnak anyagiakkal, sőt a szarból már nem egyszer kisegítettük a szülőket. Valószínűleg mi sem az átlagos csoportba tartozunk, de nem minden arany, ami fénylik ugye.

  13. 13. Egyértelmű a generációs ellentét. Kényes téma és szeretik az emberek magukra venni a kritikát. Elég a sorkötelezettség változásaira, majd végül a megszüntetésére gondolni. Elég az iskolai végzettség inflálódását áttekinteni. Ami egykor az érettségi volt, ma már diplomának minősül. Ami egykor a diploma volt, ma már doktorit adnak érte… Egyedi példákat mindig lehet hozni. Nyilván minden korban vannak Sztálinok, Rákosik meg kisstílű hivatalnokok, korrumpálható bírók. Lényegében megtöbbszöröződött a világ népességszáma. A mennyiség itt is a minőség rovására ment, ráadásul még nagyobb végponti kilengéssel. Azaz lehet találni még tehetségesebbeket is, mint egykoron, de többségben vannak a tunyaságukban és pökhendiségükben tetszelgők.

  14. Nem csak generációs. A férjem nagyszülei (70 év felettiek) is sokszor idegbajt kapnak a mai nyugdíjasoktól, pedig ők is azok. A nagypapa mindig panaszkodik az öregasszonyokra, hogy pl. elég sok unatkozik, és az orvoshoz alig lehet bejutni tőlük, ott meg elég hosszan vannak bent, mert igazából beszélgetni mennek.

  15. 15. Valós ez a jelenség. Feltételezhető, hogy az abba a generációba tartozók többsége már nem él. Generációk összehasonlításánál az egyedi példák általánosítása sztereotipizálás. Ezt a jelenséget úgy kell vizsgálni, hogy a mai fiatal generáció, ha 70 év feletti kort megéli, akkor miként fog cselekedni. Ezt pedig ma nem tudjuk ellenőrizni. Az adott generáció viselkedését ugyan azon életszakaszban érdemes vizsgálni. Tehát nem a mát kell nézni, hanem a kérdés, hogy aki ma 70 éves, az miként tett 20-30 évesen?

  16. Nem teljesen értek egyet. A mai világ motivációja és mozgatórugója a pénz. Kapitalizmus van, és szabad munkahelyválasztás. Ha a mai fiatal pincér Ausztriában havi hétszázezer forintot tud megkeresni, az itteni hetvenezerrel szemben, és van jövőképe, aminek a megvalósításához nem lelki erő meg kitartás kell, hanem kizárólag pénz, akkor hülye lesz itt maradni. Ma már nincs hazaszeretet, a politikai elit tett róla, hogy ne legyen, és nincs honvágy, mert nincs olyan középosztály Magyarországon, amely mind a mai napig képes lenne hetente színházba járatni a gyermekét, illetve az alapvető igények is az igénytelenségig süllyedtek. Én például gyerekkoromban sokat jártam színházba, múzeumokba, sőt a mostoha nagymamám elintézte, hogy egyedül egy tárlatvezetővel végigkísérjenek az Állami Földtani Intézet minden egyes szintjén. De kérdezem én, az akkori munkás család ezt mikor tudta megtenni?? Szerintem ugyan úgy kimerült az igénye a tv-nézésben. Persze azért akkor a műsorok igényesebbek voltak mint ma. És itt van a kutya elásva, az általánosításnál.A mai világban nincs állami bérlakás, amit húsz év bentlakás után meg lehet venni egy rúd téliszalámi áráért. Kapitalizmus van. Ma nem tartanak ott a munkahelyeden mindenáron, ha alkalmatlan vagy a feladatra. Kicsit gondoljuk át a helyzetet, azt hogy mi milyen helyzetben vagyunk, és hogy mi is a valóság.

  17. 17:
    Dan! Hogy mi a valóság a te esetedben, arról tudnék néhány keresetlen mondatot írni, amit persze nem teszek meg. Csak annyit mondok, hogy ebben a témában (KAPNI) okosabb, ha nem szólalsz meg.

  18. Tibor-bá. Először is elnézést ha személyes sértésnek veszed az írásomat. DE Az általam elcseszett öröklakást az anyai nagymamámnak köszönhetem. Amibe a mostohaapám apja invesztált bele még egy milliót, hogy egy garázsos zuglói földszinti lakásom legyen. Ezt a garázst később, mivel nem használtam, anyámék eladták alólam kettő és félért a szomszédomnak. Majd mikor szaros hatvanezerért güriztem egy munkahelyen, és nem tudtam fenntartani, akkor az anno hárommillióért garázzsal együtt vett lakást kilenc és félért eladták, és anyám haszonélvezete jóvoltából kerestek még rajta négy és fél milliót. Szerintem az én példám egyébként is torz, mert amelyik család kilenc ingatlannal és két nyaralóval rendelkezett a Kádár rendszerben, az valóban nem ide illő példa. És mindezek ellenére a három mostohatestvérem egy fillért sem látott semmiből, a saját erejükből érték el amijük van. Én nem félek az igazságtól, bevallom ha hibáztam.

  19. Jó az értekezés.
    Tetszik.
    Nyilvánvaló, hogy mindenki a saját életéből vett példákkal tudja megerősíteni, vagy ellenkezését kifejteni a témában.
    Ami biztos, hogy az “elcseszett generációs” szülőknek az élettel szemben elvárt igényei, vágyai egészen mások, a mai emberek számára szinte érthetetlenek, és kissé eltúlozva, talán utopisztikusnak tünhetnek.

    Nézzünk néhányat az “enyhitő körülményekből” :
    – Aki akart, az dogozhatott, és valahogy meg is élt belőle.
    – Majdnem ismeretlen dolog volt a létbizonytalanság, talán a politika üldözöttjei voltak a kivételek.
    – A munkahely közel volt a lakásodhoz, legalábbis, könnyen elérhető lehetőségként megoldható volt, ergo nem kellett száz kilométereket utaznod.(tudom, az ingázók)
    – Éhen nem haltál, nem kellett megfagynod, pontosabban, rajtad múlott.
    – Ha termeltél, nem lopták el a terményeid 100%-át.
    – Drog, szinte ismeretlen volt.
    – ORVOS vigyázott az egészségedre, volt esélyed megmaradni súlyosabb betegség esetén is.
    – TV csatorna csak egy volt, a héten egyszer, az is szünetelt.
    – Ismerted a környezetedet, tudtad mikor kire számíthatsz, ha apró, vagy nagy szükséged támadt.
    – A rokonság nagy volt, és a maihoz képest sokkal nagyobb volt az összetartás.
    – Még a párttagokban is több volt a becsületérzés, mint ma az élettársakban.
    – Bizonyos tekintetben az állam is több gerinccel rendelkezett, becsületesebb volt, mint a mai abszolút gerinctelen csicska banda.(nehogy már komcsinak véljetek)
    – Volt katonaság (ez is lehet egy külön téma, de szerintem több volt a hozadéka, mint a hátránya)

    És így tovább…

    Mit csináljon, a szerencsétlen mai fiatal, hiszen nem hogy híján van ezeknek a “mankóknak”, amiket az akkori társadalom, és emberi környezet nyújtott, mint teljesen természetes dolgot a számára, ha új életet akart kezdeni, vagy családot szeretett volna alapítani (az akkor természetes volt egy ivarérett, katonaviselt ember számára)?

    Ne rójátok meg a fiatalokat. Higgyétek el, nekik most rosszabb mint nekünk volt(Öreganyám is ezt mondta ránk, pedig…). Sokkal több a buktató a mai életben, sőt a normálisan gondolkodók számára, akik helyesen tudják felmérni a helyzetet, a kilátástalanság vár.
    Ti is állandóan a világ végét jövendölitek (joggal), mi lenne, ha komolyan vennének Titeket ! Rögtön tökön szúrnák magukat, és az lenne a normális reakció.
    Szerencsére, fiatalok.
    Nem teszik.
    Gondtalan belső, egészséges ösztöneikre hallgatnak ők, és a tanultakat(ha) sem teljesen rúgják fel, ugyanúgy járják az útjukat, ahogyan mi is, anno.

    Valami csak lesz.

    A végére egy idézet, egy nagy filozófustól :
    “P.S. Az élet nem fehér és fekete. A cikk a nagy átlagról szól, ami alól számtalan egyedi kivétel fordul elő.”

  20. Jah, s majd el felejtettem… Az én nevemen lévő lakást négy éven keresztül kiadták havi X-összegért, a haszonélvezet jóvoltából, Talán az a négy évig befolyt összeg hatvan százaléka elég lett volna, hogy kihúzzon a szarból. Igazából a megnyilvánulásod azért fáj, mert mind a mai napig ismered a részleteket. De mindegy, spongyát rá.

  21. 23:
    Anyádat és a nevelő apádat nagyon jól ismerem, nem kell öket bemutatnod. De…. te se voltál piskóta. Viszont kinőtted magad, és ez jó hír.

  22. „…az én becsléseim szerint a meglehetősen éles választóvonal valahol a ma élő 50 évesek körül van. Csupa jóindulat és csupa jó szándék alakított ki egy önző, meglehetősen finnyás, ám roppant kényelmes, magának való generációt, akik már nem tartják fontosnak a családi kapcsolatot, csak annyiban, amennyiben hasznot húzhatnak belőle.”
    Hát, nem tudom. Picit finomítanék a képen, már cask azért is, mert az említett választóvonal alattiak sem alkotnak homogén tömeget, azért itt vannak nüanszok, sőt…
    Ami például a pont 50-en aluli generációt illeti: az „átkos” végén lépett ki az életbe, az iskola és az egyetem padjaiból, akkor, amikor a legnagyobb gazdasági, s ezzel együtt munkaerőpiaci változások voltak. Seperc alatt váltak érvénytelenné, jóformán hasznavehetetlenné diplomák, szakmák – szűntek meg munkahelyek (s tulajdonképp épültek le gazdasági ágazatok, amelyekben a fiatalok elhelyezkedni szándékoztak, s amelyek felé a szülők, iskolák is terelgették őket). Ezek előtt az emberek előtt két út állt: más szakmát tanulni (amennyiben volt rá lehetőség – nyilván legalább részben családi támogatással), vagy elhelyezkedni az újonnan induló helyeken. Igen, volt olyan is, hogy akkor indulók még tíz évvel megtoldották a tanulási időt, szereztek két-három diplomát, éltek ösztöndíjról ösztöndíjra, igyekeztek kihasználni maximálisan a szakmailag adódó lehetőségeket, s közben csak családot, gyermekeket „termeltek”. A másik „típus”, akinek erre nem volt lehetősége, beállt a sorba, a „termelésbe”, vagy inkább a szolgáltatásokba – ahol azért a fizetések nem feltétlenül magasak (lásd tanügy, egészségügy – a sajtóban sem volt mindenütt „fenékig tejfel”). Dolgoztak látástól mikulásig, oszt este beestek az ágyba, s másnap reggel indult minden elölről. Őnekik lehet, hogy sikerült saját erőből egy kis lakást megvenni, 30-on felül elköltözni otthonról – de a családalapítás jócskán megkésett, ebben a korban már nem is volt egyszerű, plane kiégetten a munkától és stressztől, mikor az embernek közben a baráti köre is felszámolódott. Arról nem is szólva, hogy a műszaki-szakmai környezet továbbra is változott, gyors ütemben, a gazdasági-munkaerőpiaci verseny nőtt, ezzel együtt az elvárások is, s bizony a jövedelem jórészét pont arra kellett fordítani, hogy az ember alkalmazkodjon, szakmailag felzárkózzon, nem is biztos, hogy az előléptetés reményében, hanem hogy megtarthassa az állását (mert ugye aki megáll, az lemarad).
    A szülők generációja részéről való csupa jóindulattal és jószándékkal is vitatkoznék picit, pontosabban: árnyalnám a képet, saját tapasztalatomból vett példákra támaszkodva.
    1. Ismerősöm (aki 50 felett van pár évvel), annakidején értelmes, tehetséges, szorgalmas falusi lány volt. Arra nevelték, hogy ő tanuljon, egyetemet végezzen – és még véletlenül se menjen az istálló közelébe, nehogy „ottragadjon” (azaz falun). Annak rendje s módja szerint el is végezte az egyetemet, szakmájában dolgozott pár évig, aztán leépítették. Harmincvalahány évesen, kis gyerek mellett kellett újrakezdenie, s bizony a férjével együtt a jövedelmük hosszú évekig akkorácska volt, hogy ha nem jártak volna hétvégenként haza, falura, megdolgozni legalább a kertet a szülői háznál s néha besegíteni a szántóföldi munkákba, az egyszem gyerekükkel hármasban éhenhaltak volna – és bizony a gyerek mellett szó szerint a kenyérteremtés volt az elsődleges, önerőből továbbtanulásra, szakmaváltásra ilyen körülmények között nem lehetett gondolni. Amúgy pedig: kissé indiszkréció elárulnom, de bizony nem ítélte abszolút pozitívnak a szülei döntését, hogy nem tanították meg a mezőgazdasági munkákra – igaz, annakidején senki nem láthatta előre, mi minden változás fog bekövetkezni (okulva ebből, ő már másként nevelte a gyerekét).
    2. Más, városi család példája, szintén az átkos időből való. Az anya a munkahelyről s az azutáni bevásárlásból rendszeresen holtfáradtan tért haza (apuval, akivel egy helyen dolgoztak). Ebéd után az edénymosó körül sertepertélő gyereket rendszeresen félretolta azzal, hogy ne pancsoljon neki ott, mert csak rendetlenséget csinál, feleslegesen mocskol stb., hanem „eriggy tanulni” (szorgalmas gyerekről beszélünk s egykéről, akit agyonféltettek, iskolai év közben nem engedtek ki játszani, nehogy megfázzon vagy elmulassza a leckét jelesre megtanulni). Főzéskor, mosáskor ugyanez. Szóval egyéb szempontok is közbeszóltak (bár teljesen érthetőek), amikor a szülő elhajtotta magától a gyereket – és nem csak a plusz munka miatti távolmaradás.
    3. A legdurvább példa. Szintén önfeláldozó (egyébként elvált) szülő, két gyermekét egyedül nevelő anya esete. Ma 60-as az illető, gyermekei 40 körüliek (tehát a határvonalon aluliak). A nő ezelőtt vagy húsz évvel említette egy társaságban, így harmadik személyben, hogy biza, ha az ember a munkahelyén a főnökével jól összevész, megesik, hogy mikor hazamegy, merges állapotában a gyereknek vág le egy pofot (itt tehát esetenként ez volt a „szülői figyelem” megnyilvánulása). Ismétlem: tényleg olyan anyáról van szó, aki a gyerekeknek egyedül is igyekezett mindent előteremteni, csakhogy továbbtanulhassanak, alkoholista, erősen agresszív férjétől nem utolsó sorban az ő érdekükben vált el. Szóval: a legjobb jószándék is kifulladt néha, s a szülő viselkedése a visszájára fordult…
    4. A fiatalember a 90-es évek első felében-közepén végezte el az egyetemet, tanárnak tanult. Úgy esett, hogy épp akkor csak faluhelyt kapott volna állást – ő viszont kiváló tanuló volt, tán pont évfolyamelső, úgyhogy úgy döntött, „nem fog a bitangokkal kínlódni” (kis fizetésért). A szakmáját nem adta fel keresettebbért, hanem kivándorolt. A szülő pedig ezt helyeselte. Nem is volna semmi gondom az esettel, ha az illető a helyzet jobbulásakor, akár kis vagyonkával, de visszajön, s jobb körülmények között itthon alapít családot s kamatoztatja élete hátralevő részében a tudását. Dehát ott már megnősült, szakmailag befutott, a hazatérés esélye így minimálisra csökkent – annál is inkább, hogy a szülői ház sem várja tárt karokkal (minthogy a mennyel is feszült a viszony), pedig elférnének a nagy lakásban, az egyedül maradt idős szülőnek is lassan elkelne a támogatás.
    5. Az eddigi esetekben a jóindulathoz nem férhetett kétség, ez az eset kicsit más. Külvárosi családról van szó, amely hagyományos megművelte a kis földecskéjét, kertjét, több generáció lakott egy házban, a munkahely mellett a család „piacolt” is, a gyerekek ebben nőttek fel, ezt látták. Mikor a fiú megnősült, nem lévén elég anyagi erő az elköltözésre, a családi házban kaptak különbejáratú részt, lakhatásra. Amikor az asszonyka másodszorra lett várandós, kiderült, ikrek lesznek. Mindkettejüknek volt ugyan állása, de a három gyerekhez a jövedelem szűkösnek bizonyult, s azt tervezték, valami kis vállalkozásba fognak. Kérték az elözvegyült mamát, hogy egy felszabadítható helyiséget bocsásson a rendelkezésükre. A mama megtárgyalta a dolgot barátaival-barátnőivel, akik a helyiség átadási ötletét nem támogatták, mondván: „a fiad az a fiad, de a menyed egy idegen, még kitúr”. Amama megköszönte, hogy megerősítették abban, ahogy ő maga is gondolkodott a helyzetről. Az, úgy látszik, nem jutott senkinek eszébe, hogy a dolgozó, háromgyerekes fiatalok nem jókedvükből kényszervállalkoznak. Pedig ha a néni köt egy bérbeadási szerződést, akár szimbolikus összegért (a használt lakrészt úgyis karbantartják, felújítják, ha kell), mindenki jól jár.
    És még egy dolog. Hogy „finnyás, ám roppant kényelmes” ez a generáció? Lehet. Amikor este hazaér a munkából, felhabzsolja a vacsorát, s aztán bedől az ágyba. Se kedve, se ideje, se ereje egyéb foglalkozásokra. Ha pedig stresszes, igen, tömi magába a magnéziumot (pont, ahogy a reklámban), amitől aztán farkaséhes lesz. Ilyen gyomorral (és mindenféle egyéb leterheltség mellett) nem lehet disznóhúst, zsíros pörkölteket enni, mert az ember mája-epéje hamar felmondja a szolgálatot.
    És hát aki két-három diplomát megszerzett (akár kényszerűségből), nyilván finnyás. Sokmindenre – de főleg a munkára. Amúgy pedig: a legnagyobb pazarlás a társadalomtól, hogy ezektől az emberektől azt várja, hogy ha épp nem adódik jobb munkalehetőség, tüstént elmenjenek eladónak, titkárnőnek, vagy épp takarítani – ahelyett, hogy jobb munkalehetőséget segítenének keresni vagy épp teremteni. (Más kérdés, hogy a most 50-esek taníttatásának a „költségét” még az állam és maga a személy „állta”, a későbbiekben a családokra nagyobb teher hárult a gyermekek taníttatásában, főleg ha magasabb igényekről volt szó, mert egyre inkább magánérdek lett „érvényesülni”, a tehetséget kibontakoztatni.)
    Elcseszett generáció? Vagy elcseszett sorsú generáció?

  23. Igen. Én sem voltam piskóta. A te családodnak még volt tartása és gerince, a nagyszüleimnek is. Viszont már a mai nyugdíj előtt álló, vagy épp nemrég nyugdíjas korosztály egy bizonyos része is legalább annyira elcseszett, mint az ő ivadékaik, és unokáik. Természetesen tisztelet a kivételnek. És ez a folyamat egyre csak lejjebb zülleszti a társadalmi morált is.

  24. 25:
    Kedves Éva!
    Csak arról kellene engem felvilágosítanod, hogy a tömegesen felépült wellness szállókat kik tömik ki, kik miatt kell hetekre előre foglalni bennük szobát? Kik vezették be és alkalmazzák tömegesen, unos-untalan a “kényeztetés” kifejezést? Kik miatt kénytelen a TV bemondani “figyelem megrázó képsorok következnek”? Azt a rengeteg drogot, amivel nem buknak le a határon, kik fogyasztják el? Kik rabolják ki a trafikokat? Kik verik halálra saját nagyanyjukat néhány száz forintért? Kik rúgnak bele a tanárokba? Csak azért kérdezem, mert amikor én voltam 20 éves, ez nem létezett.

  25. 26:
    Fejezzük be azzal, hogy a rendkívül nehéz, az átlagnál jóval nehezebb gyerekkorod volt. Ez viszont nem tesz téged objektívvá, és csak erre akartam rámutatni.

  26. 27. Kedves uram, nem vagyok rendőr, és a műveltségemre sem vagyok túlontúl büszke. Találgatni tudok csak: talán a „mai fiatalok” (úgy általában)? Nem tudom. (Amúgy: annakidején is voltak motelek, ahová kolléganőket „menekítettek”, dorbézolások ájulásig, gruppen stb. stb.).
    Én sem vagyok mai csirke, de a fiatalokat nem hibáztatom. Sajnos, nemigen szeret foglalkozni velük senki – s „ami” pedig utat mutat számukra…
    Nincs körülöttük védőháló. Főleg, ha rossz anyagi körülmények közül erednek.

  27. 27: “a tömegesen felépült wellness szállókat kik tömik ki”

    Újgazdagok. Meg külföldiek. Meg a mostani politikai kalandorok.

    Ennek mi köze a fiatal generációhoz? A magyar vendégek egy része valóban fiatal, akik jó érzékkel rámozdultak valami jó üzletre, vagy jól megfizetett szakmájuk van, egy részük meg az idősebb generáció tagja, akik viszont valószínűleg belenyúltak a közvagyonba, amikor tehették. Ez inkább a fiatalok mellett szól.

    “Kik verik halálra…” és a többi… Ezek annyira marginális esetek, hogy ebből megítélni egy generációt – nagyon erős túlzás. Javaslom, olvasd a saját fiatalkorod bűnügyi krónikáit is. 😉
    Nem drogoztál? Nem, mert nem volt hozzáférhető. Én se drogoztam, mert még akkor sem volt. És mivel nem volt, ez nem érdem, hiába állítjuk most, hogy úgyse próbáltuk volna ki… Vagy igaz volna, vagy nem. Ellenpróbára nincs lehetőség. Különben ópium és morfin függők az I. vh. előtt is voltak, olvass Csáth Gézát… 😉

  28. 30:
    Persze marginális. De ez 60 éve nem történt meg. Ma sok gyerek gondol rá, néhány meg is teszi. ÉS egyre több fogja. EZ A LÉNYEG

  29. Szerintem is valahol a 60-as években történt az éles váltás, bár már az 50-es években születettek is mások, mint a háború előttiek. Viszont a Kádár korszakban azért még nagyon sokan úgy igyekeztek mindent megadni a gyerekeiknek, hogy abból hasznuk legyen, miközben a rendszerváltás óta (vagy talán kicsivel már korábbról is) született gyerekeknek már szórakozásra adnak meg mindent.
    Tehát lesz ez még rosszabb!

  30. Én úgy látom, hogy a 45 után szocializálódott emberekkel kezdődött a “törés”. Furcsa elképzeléseik vannak arról, mi “jár”, és a munkához való hozzáállásuk is más, mint a háború előttieké. Ez természetesen kihatott az általuk nevelt generációra is, aki a rendszerváltás után nem kapott észbe, annak a fejében most is a Kádár-rendszer van (vicces módon, még a nálam húsz évvel fiatalabbakon is látszik, akik már utána születtek).
    A gyereke elpuhulásához: Ma már a mesekönyveket is átírják, például Piroskát nem eszi meg a farkas, és a vadász nem vágja fel a hasát…Én emiatt csak régi könyvekből olvasok mesét, ahol még levágják, lefejezik, stb. És persze az Imy által is beidézett mondákat cezúrázatlanul, egyrészt szokják a drasztikusabb dolgokat, másrészt hagy lássák, mit meg nem tettek az őseik azért, hogy nekik jó dolguk legyen

  31. Udv!

    1, Nem azert Tibor ba, de on is kiment Ausztraliaba “kalandozni” fiatalon. Irt is rola konyvet.
    2, Ez az egesz egy nagy vilagtrend. Nyugaton meg sokkal “rosszabb a helyzet”. A legszomorubb az, hogy aki a legonzobb es legjobban sz.ik bele a dolgokba(benefit fraudsterek es hasonloak), azoknak a “legjobb”. A vilagon “nagy csalassal” a berek kouott hatalmas kulonbseg van. Ha pl. Angliaban valaki fizukent 100 egysegnyi penzt kap, addig Magyarorszagon 20-30 -at, Afrikaban es Indiaban meg 5-10-et. Rengeteg mindennek meg ugyanannyi az ara az egesz vilagon, masnak meg a helytol figg(ingatlanok).
    3, Mindig is volt egy finnyas/tunya reteg, amely jol elt(pl. csaladi orokseg miatt, de bizonyos korulmenyeket nem birta. Pl. a koncentracios taborokban(II vilaghaboru)a varosi “puhany” lakossag halt meg, mint pl. paraszt zsidok, akik megszoktak az ehezest es a fizikai munkat”, de jocskan haltak meg betegsegekben is a “gyengebb

  32. Hál istennek az én családom nem ilyen..Ritka kivétel..
    Mármint hogy nem vagyunk kapzsik hogy megölnénk bárkit is .Főleg nem nagymamát meg ilyesmi..

    Meg éppen a minap számoltam ki hogy 43 éves vagyok.Apám egész életemben 330 ezer forintot költött rám.Pontosan ki tudtam számolni.Ebben az a 3 sor szőlő ára is benne van(80 ezer forint) amit kértem tőle hogy vissza irathassa az ő nevére.. 😀 Én egyáltalán nem mondhatom hogy csak kaptam.De semmi baj.Ő is ezt kapja tőlem vissza..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .