Tibor bá’ online

Amikor radioaktív sugárveszély valószínűsége áll fenn, az emberek rohannak a jódtablettákhoz, mint ellenszerhez. Felmerül a kérdés, van-e ennek értelme. A helyzet az, hogy a radioaktív sugárzás ionizál, amikor behatol egy emberi sejtbe, és megöli azt. Egymagában ez nem túl veszélyes dolog, mert a normál életünk alatt a természetes háttérsugárzás születéstől a halálunkig ér minket. A kérdés csak az, hogy mennyi. Magyarországon a természetes háttérsugárzás értéke kb. 2400 µSv. Na most, ez mi? A radioaktivitást természetesen tudjuk mérni. A méréshez viszont szükség van mértékegységekre is. Hogyan állunk a mértékegységekkel? Kezdetben mindent az akkor már jól ismert rádiumhoz hasonlítottak. Megalkották a kisugárzás, vagyis a radioaktivitás mértékegységét, az 1 Curie-t (Ci), ami másodpercenként 37 milliárd dezintegrációt jelentett, mert egy gramm rádiumban névlegesen ennyi atom bomlik fel egy másodperc alatt. Ez azonban durva egységnek bizonyul, ezért a gyakorlatban az mCi, azaz a millicurie terjedt el. Azután a múlt század derekán kitalálták az „SI” (Systéme Internationale d’Unités) rendszert, ami 1976 óta Magyarországon is kötelező. Így az új megfogalmazás szerint a radioaktivitás egysége az 1 Becquerel (Bq), ami másodpercenként egyetlen dezintegrációt jelent. Ez most meg túl kicsinek bizonyult, ezért a gyakorlatban az ezerszeresét, vagyis az 1 kBq-t használják. A Curie és a Becquerel között az átszámítás 1:37.000.000.000. Most már meg tudjuk mondani, ki tudjuk fejezni, hogy egy sugárforrás milyen mértékben sugároz. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a sugárzásból egy adott élőlény (mondjuk az ember) mennyit nyel el. Erre is kellett találni mértékegységet. Régebben a „RAD”-ot használták (Radiation Absorbed Dose). Újabban a „Gray” (Gy) a megfelelő mértékegység. 1 Gy = 1 Joule energia/1 kg anyag. Arról van szó, hogy a radioaktív sugárzás végeredményben energia, és a Gray azt adja meg, hogy mi az arány az anyag és az anyagnak átadott energia között. Ezzel nem lenne semmi baj, ha nem ionizálná azokat az atomokat, amikbe becsapódik és, ha ez az anyag néha nem lenne biológiailag élő. Mert, amennyiben egy ilyen kilónyi anyag történetesen bennünk található, akkor bizony biológiai hatással kell számolni. A fizikusok ezért kitaláltak egy újabb egységet, a Sievert-et (Sv), ami megegyezik a Gray-jel, de figyelembe veszi az embert, mint a sugárzás biológiai elszenvedőjét. Mit jelent ez? Nos, a három különböző sugarat (alfa, béta, gamma) biológiai hatásuknak megfelelően veszi figyelembe, hogy mennyire érzékenyek az egyes emberi szervek, valamint súlyozza azt, hogy a hatás kívülről vagy belülről éri-e az emberi testet. Nem akarom komplikálni a dolgot, ezt úgy kell érteni, hogy elnyelt sugárzásnál a Sievert-et alkalmazzuk emberek esetében, minden más esetben a Gray-t. A két mértékegység értéke különben azonos. Aztán persze kiderült, hogy az egységek kényelmetlenül nagyok, ezért a gyakorlatban a „mSv” és a „µSv” egységeket használják. Most vizsgáljuk meg, a radioaktív sugárzásnak milyen az élettani hatása. Vagyis, mi történik az emberrel radioaktív besugárzás esetében. A radioaktív vagy ionizáló sugárzás hatására az érintett sejtek rendszerint elhalnak, vagy oly módon deformálódnak, hogy évekkel később rákosodáshoz vezetnek.  A tapasztalat szerint minél inkább szaporodik egy sejtcsoport, annál érzékenyebb a sugárzásra. Éppen ezért a legkönnyebben elhalóktól haladva az érzékenységi sorrend a következő: őssejtek, vérképzők (lép, csontvelő, limfocita ganglion), ivarmirigy, bőrszövet, bélhártya, kötőszövet, izom- és végül az idegsejtek. Általános tájékoztatásként elmondható, hogy ember esetében a halálos dózis 4000 mSv. Számtalan kísérlet azt mutatta, hogy minél egyszerűbb egy élőlény, annál inkább áll ellen a radioaktív sugárzásnak. Például a rovarok akár százszor nagyobb dózist is kibírnak, mint az ember, a mikrobák pedig még ennél is többet. Csakhogy mi ez a „kibírni”? Elsőnek be kell vezetni a LD50 fogalmat, ami egy angol kifejezés (lethal dose for 50%) rövidítése. Ez akkora dózist jelent, aminek hatására az egy fajhoz tartozók 50 százaléka meghal (50 százaléka viszont életben marad). Ez tehát egy határérték. Ilyen dózis hatására az ember vagy majdnem meghal, vagy éppen hogy nem éli túl. Az LD50-t nem szokták kitenni, de természetszerűen minden adatnál ezt kell érteni. Tehát, az ember számára 3000 mSv a halálos dózis (és most jön az apró betű), abban az esetben, ha ezt egy adagban kapja. Egészen más a helyzet, ha egy ilyen dózist nem egyszerre, hanem mondjuk három év alatt kap meg, napi egy ezrelék formájában. Ilyen esetben a halálos adag az előzőnek a kétszerese. {Ha elveszünk a mértékegységek között, akkor gondoljunk a következő analógiára. Kint vagyunk a szabadban és esik az eső. A lezúduló eső mennyi­ségét Becquerellel, hogy mennyi eső esik ránk, azt Gray-jel, hogy mennyire leszünk nedvesek, azt pedig Sievert-tel mérjük.} De a dolog nem ilyen egyszerű. A halálos dózis természetszerűen megöli az embert, csakhogy ilyenre szert tenni nem lehet, legalább is háború vagy katasztrófa nélkül nem. A nem halálos dózis pedig egy teljes külön történet, mert ilyen esetben nem a sugárzás öl, „mindössze” a hatása.  A radioaktív sugárzás ugyanis a sejtekben olyan elváltozást hoz létre, ami évek múltán (mondjuk 3…30 év között) rák kialakulását okozza. De a történetnek még mindig nincs vége, mert nem mondhatjuk, hogy a kis dózis 30 év múltán, a nagy dózis már 3 múlva is okozhat rákot, mert ez csak körülbelül igaz. A rák kifejlődéséhez hajlam is kell, tehát az egyik emberben viszonylag alacsonyabb radioaktív besugárzás után is kifejlődik, míg a másiknál nem. Ezen kívül a rák kialakulását több, egymástól független hatás is előidézheti, amelyek összeadódnak. Vegyünk egy elméleti példát. Egy adott dohányos az adott napi cigaretta elszívása mellett mondjuk 40 év után kapott volna tüdőrákot, de mivel az atomiparban dolgozott, ahol a megengedett heti 50 mR azaz milli-Röntgen  (akkor még ebben mérték) sugárdózist is kapott 3 éven át, így a rák 40 helyett 20 év után fejlődött ki.]

Folytatva a jód mizériát, a helyzet a következő. Atomreaktor balesetnél jelentős radioaktív jód kerül a levegőbe, ahonnan lehull, és a növények felszívják. Tudni kell, hogy egy elem radioaktív izotópja vegyi értelemben semmiben se különbözik a közönséges atomtól. Így aztán a radioaktív jód (is) megtalálja útját a mezőgazdasági terményekbe és a legelésző tehenek közbejárásával a tejbe és a tejtermékekbe is. Ezeket elfogyasztva bekerül az emberi szervezetbe és beépül a pajzsmirigybe, mert ez a szervünk imádja a jódot. Így tehát a radioaktív jód bent van a szervezetünkbe, és mint jól nevelt radioaktív izotóphoz illik a felezési idejének megfelelően egy-egy atom felbomlik és kiereszt magából egy ionizáló b-sugarat, ami a környezetében megöl egy sejtet. Természetesen sok jód atom felbomlása sok sejtet öl meg. Mi következik ebből? 1) A radioaktív jód nem kerül be azonnal a szervezetünkbe, csak hetek, de inkább hónapokkal később. Tehát teljesen értelmetlen most elkezdeni zabálni a jódkészítményt. 2) Elkerülhetjük a jód izotópot, ha az élelmiszerünket „tiszta” területről szerezzük be. Tiszta terület pedig az, ahol jelentős mennyiségű radioaktív jód nem jön le az égből. Miért véd meg minket a jód? Azért mert, ha 50-szer több jódot veszünk magunkhoz, mint amennyi jód az élelmiszerünkben van, akkor (ha minden második jód atom radioaktív) A rengeteg jódnak csak tört része kerül be a pajzsmirigybe és annak csak 1 százaléka lesz radioaktív. Sajnos a jódpirulák más radioaktív veszélytől nem óvnak meg. Magyarországon pedig a japán radioaktivitástól nem kell félni, mert tényleg nagyon messze van. Ezen kívül a jódnak két radioaktív izotópja van, a 129 és a 131 atomsúlyú. Az első bomlási felezési ideje 15 millió év, de szerencsére ebből van a sokkal kevesebb. A másodikból több van, de ennek a felezési ideje csak 8 nap. Általános szabály, hogy egy adott radioaktív anyag felezési idejének a nyolcszorosa jelenti azt az időt, ami után a veszély közel nullára redukálódik. Jód 131 esetében ez tehát durván 2 hónap.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________