(1692) Hetvenegy

Tibor bá’ online

 

~q191Ma már nincs ember, (beleértve az amerikaiakat is, akik a Föld legtájékozatlanabb népe) aki ne hallott volna a 71 darab szír hulláról. Ezek az emberek szerda reggel Kecskeméten beszálltak a hermetikusan lezárható hűtőkocsiba, rájuk zárták az ajtót, és kb. 10 percen belül megfulladtak. A sofőr tehát 71 hullával hajtott át az országon, majd egy nappal később hagyta magára az egész rakományt. Azt már rég tudom, hogy az emberi butaság csúcsokat dönget, de ez a teljesítmény megdöbbent, mert 70 év alatt ilyennel nem sikerült találkoznom. Egy picit megnyugtat az a tény, hogy nem magyarok voltak, hanem bolgárok meg egy afgán magyar papírokkal (hogy a francban kap egy afgán magyar papírokat?) Ide vezet az iskolázatlanság, ami intő példa lehetne a magyar kormány számára, mi lesz egy nemzettel, ha az oktatásból elvonják a pénzt és a focira fordítják.

De van a dolognak ennél döbbenetesebb része is. 59 férfit beterelnek egy sötét, sima falú, hermetikusan lezárható tartályba, ahol nemcsak szellőzési lehetőség nincs, de még egyetlen levegő molekula se juthat be. Ráadásul le se lehetett ülni, amit már nem is érdemes megemlíteni. 59 férfi között egynek se jut eszében, hogy ez kivitelezhetetlen? Egynek se jut eszébe, hogy az ember (is) lélegzik? A balliberálisok propagandája szerint szír mérnökök, orvosok, informatikusok menekülnek a háború elől. Tessék mondani, kizárólag Németországban nincs háború? Jó, hogy szír, de mégiscsak orvos. Jó, nem orvos csak beteg tologató, és nem tudja, hogy ilyen körülmények között percek alatt meg fog fulladni? És a sofőr? Hogy képzelte, hogy 71 ember kibírja szarás, hugyozás nélkül 30 órán keresztül? Vagy a fejenkénti 1000 €-ban nincs benne a testi szükséglet elvégzése, 1000 €-ba csak az egymás összeszarása, lehugyozása fér bele? Nem hiszem, hogy szándékosan gyilkoltak. Itt a mérhetetlen butaság gyilkolt.

Véleményem szerint mind a vállalkozók, mind pedig az áldozatok értelmi szintje a közel-keleti birkapásztorokéval lehetett azonos. Miből gondolja egy birkapásztor, hogy neki Németországi életszínvonal jár? És hogy akart ott munkát vállalni, hiszen Németországban már jó ideje nem legeltetnek birkákat. Az utcákat is gépekkel seprik, de ha nem, Angéla Merkel-nek szüksége lenne 800.000 utcaseprőre? Akkor miért akar annyi szírt beengedni? És miből gondolja, hogy az a 800.000 szír nem fog odacsábítani egy másik 8 milliót?

Most már csak egy utolsó kérdésem van, az egész emberiség középgenerációja meghülyült?

__________________________________________________
__________________________________________________
___________________

143 gondolat erről: „(1692) Hetvenegy

  1. Merkel asszony pont azzal verte a száját ,hogy minden szíriait befogad.Ilyen egyértelmű és nyilvános invitálásnak a birkapásztorok sem tudnak ellenállni 🙂 Pár hónapon belül a szép és tiszta városaik és a közbiztonság olyan lesz ,mint Harlemben, a kűlváros Mumbay nyomortelepéhez fog hasonlitani.
    Deutschland, Deutschland über alles 🙂

  2. Ezeknek tényleg azt mondhatták, hogy várja őket a Kánaán.
    A szegény magyar guberálók pénzt, többszáz eurókat, márkás órát, telefont szedegetnek össze utánuk.Az a szerencsénk hogy „szegényebbek” vagyunk náluk, így előbb-utóbb az összes Merkel asszonynál köt ki 🙂

  3. Az emberek vezetési stílusából kiindulva, én azon is csodálkozom, hogy viszonylag kevés a közlekedési baleset, ahhoz képest, hogy mennyi marha szaladgál az utakon.
    Szóval eddig is valószínűleg a szerencsén múlott és nem a hozzáértésen, hogy csak ennyi haláleset volt a szárazföldi menekültszállításkor.
    Gondolom a szerencsétlenek bíztak abban, hogy a csempészek értik a dolgukat és a hűtőkocsin van szellőző rendszer, mert a logika azt diktálná. Meg a kommunikáció is nehézkesen mehet, lehet, hogy rákérdeztek a dologra, ezek meg mondták nekik, hogy minden oké lesz.

  4. „Most már csak egy utolsó kérdésem van, az egész emberiség középgenerációja meghülyült?”
    Az ábra szerint igen.

  5. 4. Mi csak egy ösvény vagyunk, melyen a menekültek átmennek, de még megérhetjük, hogy az alábbiak meg majd jönnek (mint a francia zsidók Kanadába)

  6. „…hogy akart ott munkát vállalni, hiszen Németországban már jó ideje nem legeltetnek birkákat”

    Ennek pont az ellenkezője igaz. Még Németország kőgazdag vidékein, Bajorországban vagy a Fekete-erdőben is nagyon gyakran látni kiskertben legelő juhokat.

  7. Sanszosan „meghülyültünk” mi emberiség, legalább is a többség. Az elitek meg ha meg nem is hülyültek meg teljes egészében, de nagy ívben tesznek az egészre, hisz ez így rövidtávon nagyon jó nekik, csak hát ez a tipikus „utánam a vízözön” magatartás…! Egyre butább, tudatlanabb, konzumidiótább, pszichopatább világban élünk!

  8. Ki hiszi azt, hogy ezek dolgozni mennek oda??? Nyilván az van mondva nekik, hogy mint menekültek, kapnak ott mindent, kéglit, autót, segílyt, nem kell érte csinálni semmit, lészen habzsi-dőzsi.Na ná, hogy mennek. Európa liberális vezetői mind aljas hazaárulók, és konkrét szándékuk a fehér keresztény kultúra felszámolása és a kevert népség létrehozása. Ez mindenütt politikai cél most, ezerrel ezen dolgoznak. Aki megpróbálja a hazáját megvédeni, azt rögtön lenácizzák-lefasisztázzák a régi jól bevált recept szerint. Szerény véleményem szerint Európának befellegzett. Érdemes ezt megnézni, hátborzongató – ide vezet a liberális diktatúra:
    http://www.dzsihadfigyelo.com/2014/05/18/orwelli-svedorszag/

  9. „59 férfi között egynek se jut eszében, hogy ez kivitelezhetetlen?” Azért voltak ott nők is…. vagy ezek szerint az ostoba birkapásztornak csak még ostobább nője lehet…. vagy nem engedték őket szóhoz jutni 🙂 🙁

    Amúgy egyetértek Chani-val.

  10. 7. solouse,
    Akkor lenne minden rendben, ha nálunk is így lenne, és a vidékiek nem a Teszkóba járnának húst, meg zöldséget venni.

    1. Kalotaszegi,
    A német médiák valami elképesztő propagandát nyomatnak a menekültek mellett, főleg a ZDF és a Das Erste. Nemhogy ellenállás nincs, de sokan már alig várják, hogy gondoskodhassanak róluk.

  11. Nem az a megdöbbentő, hogy keleti birkapásztorok buták (egy fenét, azoknak több esze van, ezek keleti panellakók lehettek), hanem az, hogy nyugati politikusok mondják, hogy jöjjenek ezek minél többen, várják őket. Na, ez a szándékos hülyeség csúcsa.

  12. „Európa” hajlik arra, hogy feltételes segítséget nyújtson Aszad Szíria elnökének rendet teremteni. (2015.08.31.)

    Külpolitikai percek Nógrádi Györggyel:
    http://mno.hu/videok/133666

  13. Azért tételezzük fel, hogy a 67 ember alapból nem volt gyengeelméjű. Arra tippelek, hogy a tudatuk jócskán beszűkült az elszenvedett lelki megrázkódtatásoktól.
    Már csak ezt a néhány száz kilómétert kell kibírni és célba érek. Még ez az aspektus lehetett az, ami végleg felülírta a veszélyfelismerő képességet.
    A csempészeknek elméjét pedig a pénzisten vakította el.

  14. 14.
    Ha nálunk regisztrálják a ‘menekülteket’, akkor Németország bármikor visszatoloncolhatja őket. Valószínű, hogy az értelmesebbet kiválogatják, a többit meg visszaküldik hozzánk.
    Viszont sehol sem találom azt az információt, hogy magyar kormány eddig hány menedékkérőt uitasított ki az országból(?)

  15. Örülök neki, hogy végre valaki felteszi ezeket a kérdéseket is, mert ma menekültügyben egész európában már csak súlyos hangulatkeltés megy.

    Tibor bá megmerem kockáztatni, hogy már most szűnik meg a kritikus gondolkodásra való képesség, mindenki szó nélkül ismételgeti a tv-ben, youtube-on hallottakat.

    Engem egy dolog érdekelne a leginkább. Ha az érintett európai országok mindegyike felismeri, hogy ez a mértékű bevándorlás nem tartható és polgárháborúval fog végződni, akkor miért nem tesz senki semmit???
    A bevándorlást tekintve már Merkel kormánya sem egységes. Itt még messze nem olyan rossz a helyzet, mint Svédországban, de az irány ugyanaz.

    Félelmetes, hogy az emberek mennyire elvesztették a képességüket a veszélyhelyzetek felismerésére és ha a felismerésig el is jutnak akkor sincs már meg a cselekvéshez szükséges erő és akarat.
    Európának sajnos meg vannak számlálva a napjai.
    30 évvel ezelőtt ilyen nem fordulhatott volna elő, hogy ilyen tömegek lépjenek illegálisan az országba.
    Ma ez odáig fajult, hogy ha véletlen egy menekültet szabálysértőként kezelnek, akkor egész Európa felháborodik és emberi jogokért kiáltanak.
    Más kérdés hogy hol maradnak az európaiak jogai….??

    A bevándorlás körül egy dolog biztos, hogy semmi sem biztos. Én szándékosságot sem zárok ki a történetben.

  16. Torockai László FB-oldalát érdemes olvasgatni ezügyben, csak hogy közvetítve lássuk, mi történik valójában.

  17. A helyzet az, hogy ugye a migránsok se mind egyformák.
    A tehetősebbeknek előre le van rendezve minden határon a fuvar, és az embercsempészek nagyon vigyáznak, hogy nehogy csorba essen a hírükön, hogy a következő csoport is őket használja. A mobil telefon itt valóban fontos a visszajelzéshez, mert ezek a cslád többi tagjának a kihozását is szervezik, és visszaszólnak, hogy Zorbát vagy Dusánt ne használják, mert csak a pénzt nyúlja le.
    A szerényebbek szintén, nagyobb csoportokba szervezve utaznak, igaz, ez már fapados, de általában még megbízható.
    Az utolsó csoport, a legnagyobb, aki vagy eleve kevés pénzzel vágott neki, vagy kicsalták tőle út közben, szóval ők a helyi hiénákra vannak utalva, akik nem tartoznak a „szervezett” emberkereskedőkhöz.
    A 71 áldozat emberkereskedői pedig kifejezetten jól járnak azzal, ha az osztrákok vágják őket sittre, mert ha a „kollégák” találják meg őket, akkor annyi…
    Ez most nagyobb üzlet mint a kábítószer, és az üzletrontőkat keményen büntetik…
    Ha elterjed – már pedig miért ne terjedne – hogy Magyarországon ilyen béna hiénák várják a migránsokat, az a „tisztességes” embercsempészek zsebéből milliókat vesz ki…

  18. Curix! Már Merkel is azt mondja, hogy az iszlám Európa része, és aki ezt nem fogadja el, az nem polkorrekt, sőt gyűlöletkeltő. Na ehhez képest érdekes az No.-tól keletre lévő országok, pl. csehek, szlovákok hozzáállása, akik köszönik, de nem kérnek belőle.
    Szóval nem Európának, mint inkább az EU.-nak, és szekértolóinak vannak megszámlálva a napjai.

  19. Sajnálom azt a 71 szerencsétlent, de az ország szempontjából még hasznos is lehet a tragédiájuk, mert a halálhírük riasztóbb, mint a szögesdrót. Még az is elképzelhető, hogy ezekek után elkezdenek más útvonalakat keresni a migránsok és az őket szervezők, ha már ilyen dilettánsok az itteni embercsempészek.
    Vagy az európai liberálisok intézkedéseket hoznak, hogy kimentsék szegény menekülteket a magyar pokolból.

  20. 21 László

    „Már Merkel is azt mondja, hogy az iszlám Európa része…”

    Hehe… De a kereszténység az ugye nem kerülhetett bele az európai alkotmányba… De hát van ez így.

    Épp hogy megbarátkoztunk a zsidó-keresztény kultúra kifejezéssel, (mert csak így polkorrekt) kezdhetjük ízlelgetni a muzulmán-zsidó-keresztényt…
    Aztán majd a keresztény lassan ki is marad belőle.

    Módefelett kalandos idők következnek…

  21. Különvonat az nincs, de a Keletiből Németországba induló vonatok dugig vannak Hegyeshalomig, aztán jön a…! Az Osztrák sógorok úgy néz ki nem „hülyültek” meg annyira! Na ennyit a befogadó Európáról. Szerintem pár hónap, esetleg 1 év után ha papíron nem is szűnik meg a schengeni egyezmény, de a sógoréknál, Németországban, Olaszországban megint meg fog jelenni a belső határőrizet! Ez szerintem egyre jobban esélyes dolog lesz. Mi meg itt maradunk a végeken, és mivel csak hazánk maradt ki abból a befogadós kvótás hülyeségből, így akkor pénzt se kapunk, meg tessék csak védeni a külső határokat, és táborokban tartani a migránsokat! Lesz még ebből „szopóág”…!

    „A Magyarországon regisztrált menekülteket nem engedi be Ausztria, le kell szállniuk a vonatokról”
    http://444.hu/2015/08/31/a-magyarorszagon-regisztralt-menekulteket-nem-engedi-be-ausztria-le-kell-szallniuk-a-vonatokrol/

  22. 24.
    Valamit nem értek:

    A ‘menekültek’ nem Magyarországon át lépnek be az EU-ba, hanaem legtöbbször Görögországon, vagy Bulgárián keresztül; ha nem, akkor meg biztonságos országokból érkeznek.

    Ennek ellenére Magyarország kijelentette, hogy mindenkit regisztrálni fog, csak úgy mehetnek tovább.

    Ennek ellenére most meg Ausztria azt mondja, hogy csak azokat engedi be, akiket Magyarország még nem regisztrált.

    Csak nekem tűnik úgy, hogy hülyének vagyunk nézve?

  23. 11 ,
    Mvm9 „Nemhogy ellenállás nincs, de sokan már alig várják, hogy gondoskodhassanak róluk.”

    Ez lehet az új nyugati hóbort – macskák ,kutyák helyett szíriait 🙂

  24. Cürix ”Félelmetes, hogy az emberek mennyire elvesztették a képességüket a veszélyhelyzetek felismerésére és ha a felismerésig el is jutnak akkor sincs már meg a cselekvéshez szükséges erő és akarat.”

    Ühüm,ez amiatt van ,mert a saját hazájukat leköpő,lenéző,lebanánköztársaságozó emberek kerültek többsége,akik számára a haza nem ér semmit ha nem pezseghet idilli luxus benne.

  25. 25. Mvm9

    „Ennek ellenére most meg Ausztria azt mondja, hogy csak azokat engedi be, akiket Magyarország még nem regisztrált.”

    Szerinted meddig tart a regisztrációs papírokat összetépni az osztrák határ előtt? Már amelyik Németországba vágyik. Utána már a sógorék cseszhetik…

    Így meg a magyarok is teljesítik kötelezettségeiket, meg a migránsok is kikerülnek az országból.

    Ha meg a Németek megszegik igéretüket és visszatoloncolják azokat, akik magyar papírokkal érkeztek, akkor a magyarokra se érvényesek az ilyen egyezmények…

  26. Lesz egy kelet európai csúcstalálkozó, melyen részt vesznek a Csehek, a Szlovákok, a Románok, a Magyarok, és talán még pár kelet európai EU-tag. Sok lúd disznót győz alapon talán sikerül jobb belátásra bírni Merkelt, és a franciákat. Amúgy Ausztria megállítja az összes vonatot mert ott betartják hogy csak helyjeggyel lehet utazni, ülve, nem pedig állva, és újra van határellenőrzés az osztrák-magyar határon. Ha Merkel-nek ennyire kellenek a Szírek, küldjön értük harcászati szállítógépeket, ne a csempészek zsebét tömje és ne a kelet európai országokat terhelje. Lehet segíteni Merkel asszony!

  27. Szerintem a legérdekesebb tanulság, hogy az ország még akkor se tud egységes lenni, amikor kést tartanak a torkunkhoz. Az én generációmnak ez egészen elképesztő. 1942-ben (például) olyan plakátok jelentek meg Budapesten, hogy „Fel a Kárpátok bérceire, veszélyben a haza.” Nem mondom, hogy mindenki rohant volna, de lélekben mindenki egyetértett ezzel a felhívással.

  28. Most a Sopronból, Kőszegről, stb. Ausztriába ingázó munkások viszont jól megszívták.. sőt azok is akik csak simán át akarnak ugrani. Amúgy teljesen egyetértve a cikk gondolatmenetével, elképzelni sem tudom mit kezd Ny-Európa ezzel a siserehaddal, mikor munkaerőből szerintem ott is túlkínálat van, nemhogy Magyarország, ahol vidéken egy átlagos, nem sikerszakmát birtokló ember munkát nem talál, vagy csak megalázóan keveset fizető, illetve a munkakörülmények embertelenek (3-4 műszak, szombat-vasárnap egy gyárban robotolni éhbérért. Egy afgánnak egyelőre ez is jó, meg is mondták a kamera előtt, az itt átvonulók 10%-ának még ez is megfelel.). Egy óvodai, iskolai, önkormányzati munkahelyre kb. 50 jelentkező van, csak a legerősebb hátszéllel lehet bekerülni. Ehhez képest a kommunizmusban egy jó iskolába bekerülni smafu volt. Szóval itt a veszélyhez képest a Jobbik érvei is nagyon gyengék, mikor ők csak a terrorizmusveszély miatt állítanák meg őket. Nagyon polkorrektek lettek ők is.

  29. Markáns vélemény a megszállókról 😀
    https://www.youtube.com/watch?v=uL6IRWEdVTg

    Pár hete nagyon dühös voltam én is migráns ügyben, most már egyre inkább csak félek. Mintha halálsoron lennénk. Élvezzük még ki az utolsó heteket, hónapokat. Ha van még egyáltalán annyi időnk.

    Tibor bá’: A vélemény reális, de ez a hangnem mindent elront. Így nem lehet beszélni!

  30. A schengeni dologra eléggé ráéreztem. Megy ám a politikai zsarolás és adok-kapok a háttérben.

    A franciák például igencsak zokon vették, hogy Magyarország egyetlen menekültet sem hajlandó befogadni, ellentétben a többi uniós tagállammal, noha a szolidaritás jegyében minden tagállamnak be kellene fogadnia azok közül az emberek közül, akik már megkapták a menekültstátuszt. A schengeni övezet fenntarthatósága a tét – mondta a francia diplomata. Ez egy igencsak erős jelzés, ami lefordítva annyit jelent:ha Magyarország továbbra is úgy áll a menekültkérdéshez, ahogy most, akkor megszűnhet a magyarok számára olyan fontos szabad mozgás az unióban. Azaz az örökknek gondolt schengeni övezet léte van veszélyben.
    http://index.hu/belfold/2015/08/31/francia_uzenet_orbannak_a_maganyos_lovag_utja_nem_jarhato/

  31. Ma minden nagy német újság címlapon hozta a budapesti-müncheni vonat esetét. Egyik másik óvatosan bírálta is Magyarországot az érdekesnek mondható eljárás miatt.
    Magyarország addig teszi jól, amíg tovább küldi a menekülteket ide németbe, amúgy is ide akartak jönni.

    Érdekes, hogy a menekültekkel foglalkozó újságcikkek alatt megszüntették a kommentelési lehetőséget.
    Legutóbb nagy port kavart itt Orbán kerítésépítési terve. Elolvastam az itteni kommenteket és a németek gyakorlatilag oda meg vissza voltak Orbántól, sok esetben azt írták, hogy nekik is ilyen miniszterelnök kéne, aki végre keményen odalép 😀

    Ez most persze viccesnek tűnik, de jól mutatja, hogy a németek véleménye a menekültekről valójában nem az, amit a média itt próbál bemutatni. A menekültellenesség egyre nő itt is, és ha így megy tovább, akkor még több menekültszálló fog égni.

    Nagyon bízom benne, hogy a keleteurópai országok legalább ebben a kérdésben összezárnak és felmutatják a középső újukat nyugatnak.

  32. Szerintem megvan a megoldás: mindenkit buszra-vonatra rakni a déli határnál és elvinni ausztriáig. Ott új kerítést felhúzni és ide visszajönni csak már regisztráltan, minden féle papirokkal felszerelkezve lehet.
    Ott hibázott Viktor, hogy rossz oldalra tette a kerítést.

  33. 32. Pugacsov elvtárs,

    Európára nem is a betolakodók a legveszélyesebbek, hanem az a nihilista, agymosott, álszolidáris mentalitás, ami lebénítja az európaiakat és persze magyarokat is, ha keményebben kellene lépnünk. Már régen elfelejtettük, hogy európaiak, magyarok voltak, akik ha kellett tatárt, törököt és mindenféle jöttmentet aprítottak, harcoltak a saját földjükért – és közvetve Európáért is. Pontosan ezt kellene hogy jelentse a szolidaritás; nem pedig azt, hogy ki tud több idevezényelt bajkeverő négert befogadni.
    Ha már úgyis a halálsoron érzed magad, akkor nincs vesztenivalód. 🙂
    Annál, hogy „Élvezzük ki az utolsó heteket”, hasznosabb lenne a saját, akár kevésbé diplomatikus, válaszunkkal is előállni.

  34. 35:

    „Európára nem is a betolakodók a legveszélyesebbek, hanem az a nihilista, agymosott, álszolidáris mentalitás, ami lebénítja az európaiakat”

    Ez a lényeg, és ez tényleg így van. Ma már odáig hülyültünk, hogy fel sem ismerjük a problémát.
    Ez egy fegyver nélküli megszállás, ami zajlik. 30, 50, 100 évvel ezelőtt még védekeztünk, ma önként ellenállás nélkül odaadjuk az országot nekik.
    Ezek után olyan álszent dolog trianon miatt nyavalyogni.

  35. 36: „ma önként ellenállás nélkül odaadjuk az országot nekik”

    Te most melyik országról beszélsz?
    Merkel tán nekik adja Németországot /bár csak annyit ígért, hogy beengedi a szíreket, de azt már nem, hogy ott is maradhatnak/, Orbán viszont kitart amellett, hogy nem enged letelepülni senkit. – Bár a szolidaritás jegyében azzal fenyegetik, hogy visszatartják a nekünk járó pénzügyi támogatást. Nyugat-EU ezzel meg is mutatta a valódi arcát. Amíg úgy táncolsz, ahogy nekünk tetszik, kapsz alamizsnát, ha nem, akkor nem kapsz.
    Egyre inkább az a véleményem, hogy a nyugat meg is érdemli ezt a bevándorló tömeget – Isten nem ver bottal… 😉

  36. 39:

    „Orbán viszont kitart amellett, hogy nem enged letelepülni senkit.”

    Ez azért így ebben a formában nem igaz. Magyarországon 42 ezer 775 kérvényt nyújtottak be 2014-ben, ebből 9 százalékban született kedvező elbírálás, vagyis durván 4000 ember kapott menedékjogot.
    Abban is biztos vagyok, hogy a hazánkon átvonuló közel 1 millió menekültből illegálisan is, de marad ott menekült.

    Egyébként Németország is csak durván 40% kérelmet fogad el.
    A nagy kérdés már csak az, hogy a 60%-al, ami az idei adatok szerint 600 ezer ember lesz, mit csinál NO? Hogy lehet ennyi embert visszaküldeni? Mert vissza is mennek majd miután megtapasztalták a német jólétet? Aligha…

  37. 40. Curix

    Minden egészséges társadalom fel tud szívni egy kis számú idegent…
    Ezzel nincs is baj.
    A baj ott kezdődik, amikor hirtelen nagy számú idegen érkezik, akik elkezdenek gettósodni és már nem aknak integrálódni…
    A még nagyobb baj pedig az, amikor külső erők erőszakkal tolják a társadalomra az idegeneket, hogy a társadalom kohéziójat gyengítsék.

    Azt hiszem, egyre többen látják világosan, hogy a menekülthullám csak a tünet… A valódi probléma a „nagypolitikával” van…

  38. 41:

    Ezzel egyetértek én is Attila, csak Observer barátunk szeretné azt gondolni, hogy Orbán királyunknak hála Magyarország nem érintett a bevándorlás kérdésében.

    Egyébként Merkel elszólta magát. Kijelentette, hogy mindenekelőtt meg kell vizsgálni milyen hatással lesznek a munkaerőpiacra az újonnan érkezett nagyszámú bevándorlók.

    Ezzel akarva, akaratlanul, burkoltan kijelentette, hogy leszar mindenféle társadalmi következményt, ha a gazdaságnak jót tesz, akkor jöhetnek.
    Egy német kerekasztal beszélgetésben hallottam, hogy Németországban már nincsenek állampolgárok, csak adófizetők.
    Éljen a kapitalizmus.

  39. „A ‘menekültek’ nem Magyarországon át lépnek be az EU-ba, hanaem legtöbbször Görögországon, vagy Bulgárián keresztül; ha nem, akkor meg biztonságos országokból érkeznek.”

    Bulgárián keresztül nem, összesen csak 15.000 menekült tudott bejutni 2015-ben oda. Pedig határos Törökországgal is. De van komoly fal, és gumibotos fogadtatás is, aki mégis bejut + zárt táborok. Inkább jönnek felénk Macedónián át.

  40. 42. Curix

    Az a nagy baj, hogy nehéz a különböző kommunikációs szintek között eligazodni.
    Azt hiszem, Merkel nem elszólta magát, hanem „üzent” egy csoportnak…
    Olyan nagy vizsgálat nem kell a munkaerőpiacon… a munkabérek le fognak menni.

    Ha megnézed a káoszt a Keletinél meg Hegyeshalomnál akkor látod, hogy mindenki abszolút másképp látja a dolgokat.
    Az osztrákok fikáznak bennünket a kerítés miatt, de feltartóztatják a vonatokat meg a teherautókat.
    A németek hol mindenkit tárt karokkal várnak, hol dicsérik Orbánt, hogy regisztráltat.

    És valóban szét kellene választani az emberi segítségnyújtás kereteit és azt a politikai nyomást, ami a menekültekkel/migránsokkal zsarolja Európát.

    Van egy sötét érzésem, hogy a „melegszívű” németek a beérkező szíriai tömegekből ki fognak nevelni egy kemény európa gyűlölő de német-barát társaságot, akit remekül fel lehet használni a globális érdekek érvényesítésénél… akár katonaként is…
    Erre figyelj…
    Az USA nem akarta soha hogy a német hadsereg erős legyen, de a sokszázezer szírből egy príma „elit” alakulat alakítható ki, ami rengeteg mocskos munka elvégzéséree lehet alkalmas…

  41. Nekem az a gyanúm, hogy mivel kipukkadt az ázsiai tőzsdelufi, és a shaghai-i tőzsde zuhant egy nagyot, a szentséges európai országok befektetői szívtak. Egyrészt szabadulnak a kínai részvényeiktől, másrészt lehet hogy hazahozzák a befektetett eszközeiket. Németország kínai kereskedelmi kitettsége 2,8%, és durván 11%-ot buktak a tőzsdén.
    Ha én szőrösszívű autógyáros lennék, és haza akarnám hozni a gyáramat onnan ahol éhbérért dolgoztattam, akkor a kínai leányvállalataim esetében: egyszer hazahoznám a munkaerőt (úgy, hogy maradjon azért kuli státusban, kuli fizetésért), aztán a gépeket. Mire itthon beüzemelik a gépeket, a kulik is elhelyezkedtek. Hogy miért nem a kínaiakat hozom? Azt hiszem azért, mert így polkorrekt. Mivel indokolnám a választópolgároknak, hogy nem őket alkalmazom, hanem kulikat, olcsón? Meglátjátok, a menekültek fizetése más kategória lesz, mint a németé vagy urambocsá más EU-s rabszolgáé.

  42. 45. Snowwolf

    Nem tudom, hogy akár a „német” álláspontot mennyire lehet általánosnak felfogni.
    Ott is megy a szkanderozás meg az asztal alatti rugdosódás a különböző érdekcsoportok között… Mi esetleg ennek az eredőjét látjuk, és nem az egységes német politikát…

    Ha megcsinálják, és lecserélik a német melóst szíriaira, és nem lesz mindent elsöpró polgárháború, akkor biztosak lehetünk, hogy a németeket valami tuti tudatmódosító szerrel/eljárással kezelik.

  43. Ez a nő megőrült!
    „Merkel szerint a szíriai menedékkérők nagy valószínűséggel meg fogják kapni a menekültstátuszt.”

  44. 47. Tibor bá’

    Megőrült ?
    Vagy most válik el világosan, hogy Németország az USA bábja-e ?

    Magától se egy nép, se a vezetője nem csinál ilyesmit, kivéve, ha a kés ott van a torkán.

  45. 44.
    Egy iszlám hitű férfit soha a büdös életben nem nevel ki senki semmire! Aki ismeri az iszlámot és a kultúrájukat tudja, hogy ez nem lehetséges!
    Németországban rövidesen lesz egy néhány milliós iszlám ország, amely belülről fogja felzabálni a németeket. Ezen kívül semmi más nem fog történni. SZERINTEM!
    Svédországban a már ott született többedik generációs muzulmán fiatalok jobban gyűlölik a svédeket, mint a nagyszüleik és elődeik. Pedig ott mindent megtesznek az integrálásukért. Van miből. Ahol nincs rá pénz ott mik az esélyek?

  46. És az ISIS ezalatt boldogan támadja Damaszkuszt… Vajon ez azt jelenti, hogy a teljes Szír lakosság megindul felénk? Nem kellene valami nemzetközi beavatkozás ellenük, valami ütős? Európa ennyire puhapöcs, vagy megint valakiknek az érdeke mozgatja a történelem fogaskerekeit?

  47. 47. „nagyon nagy valószínűséggel megkapják”
    Akkor minek szenvedjenek nálunk, itt nem kapják meg, maradni úgysem akarnak, integrálásukra meg nincs pénz. Regisztráció, megveszik a jegyet a déli határtól – Münchenig, és indulhat a vonattranszport. Még mindig kultúráltabb, mint a csempészet.

  48. 47:

    Az osztrákok ritkán bírálnak bárkit is, de ezúttal ők is kiakadtak Merkelre. Gyakorlatilag meghívó volt a szíreknek. Ugyan már visszavonta, de ez akkor is durva volt. Esze ágában nincs meghallani a németek hangját, hogy elég volt, álljanak le a menekültek befogadásával.

    48:
    „Vagy most válik el világosan, hogy Németország az USA bábja-e ?”

    Ez sajnos nem kérdés. Németország gyakorlatilag a II. vh óta USA befolyás alatt áll. Kérdés, hogy ebben meddig mennek el.

    50:
    Talán az USA. Előbb utóbb mindig az USA-hoz érkezünk…

  49. Merkel
    Nem teljesen hülye, de nem igazán érdekli a jövő. Ugyanazt játsszák el, mint Erhard idején a német gazdasági csoda esetében. Olcsó munkás külföldről, ami féken tartja a hazai munkásság igényeit. USA barát, hát persze, nem kell fegyverkezésre költeni a pénzt. Micsoda előny! Magyarország regisztráljon. Ők kiválogatják a jól alkalmazható melósokat, a szemetet pedig visszaküldik ide, ahol regisztrálva voltak, vagyis, ahol beléptek. Ókos, nagyon óókos. Ez a „nagy valószínűséggel”

  50. Igen Tibor-bá, de vajon a papírok nélküli Szírekkel hány ISIS-tag áramlik Európába? Száz, vagy ezer? Ezzel számolt e Merkel asszony?

  51. 54:
    Az uralkodó osztálynak megéri, sose ők az áldozatok.

  52. Ezek az emberek be vannak programozva mint a zombik.NÉMETORSZÁG NÉMETORSZÁG..Nem is maradnának meg itt.Meg mi a fenének?
    .Ezek eldobálják a kenyeret is.Azt hiszik minden hónapban fognak kapni kétezer eurót valahonnan?
    Majd még jön a tél is,meg majd elfogy a pénzük is amit a szaudiaktól kapnak.
    (Én is nézem Toroczkait a fészen)
    49!
    „Egy iszlám hitű férfit soha a büdös életben nem nevel ki senki semmire! Aki ismeri az iszlámot és a kultúrájukat tudja, hogy ez nem lehetséges!
    Németországban rövidesen lesz egy néhány milliós iszlám ország, amely belülről fogja felzabálni a németeket. Ezen kívül semmi más nem fog történni. SZERINTEM!”

    Így van pontosan.A férjem dolgozik egy pár ilyen alakkal,és ugyanez a véleménye.Dolgoznak a maguk módján, nagy dolgokat nem lehet elvárni tőlük.De keresztények sosem lesznek, és sosem fognak így viselkedni.Ilyen alvó sejtek..

  53. 53-ra
    Tibor bá’ pontosan.
    A németek előre kijelentették: Év végére nagyjából egymillió menekült gyűlik össze náluk de csak 35% maradhat. Ha a 650 ezer visszatoloncolt szerencsétlenek csak a 20%-a landol nálunk, na akkor leszünk szarban.
    Gondoljuk csak meg, most békések teli életcélokkal és csak átvonulnak.
    Kitoloncolva, kiábrándultan, hogy fognak viselkedni???

  54. Ja, azt még hozzátenném: nyilván az értelmesebb és stabilabb az marad,(mármint Németo.-ban) a söpredék meg jön vissza.

  55. Napi aktuális extra Nógrádi Györggyel:

    A múlt héten a déli határnál, a napokban és ma már a fővárosban, egész pontosan a Keleti pályaudvarnál eszkalálódott a bevándorlási helyzet. Az ellentmondásos német kijelentések felbátorították a migránsokat, akik egyre agresszívabban követelik, hogy azonnal tovább utazhassanak. A magyar hatóságok azonban ragaszkodnak az uniós szabályok betartásához. A kérdés a parlamentben is napirenden volt.
    http://www.echotv.hu/video/107284/20150901_Napi_aktualis_extra

  56. Utaztatás – írom le ismét, mert a részben vezető nyugati újságok, illetve kutatóintézetek adataira támaszkodó ismertetés szerint az üzlet, amelyben dollár milliárdok forognak, turisztikainak álcázott ügynökségekre épül. Luxus tengerjáró hajók képével illusztrált, arab és angol nyelvű hirdetésekben tájékoztatják az érdeklődőket a szolgáltatásokról, a tarifákról. Útlevél nem szükséges, mindent megszervezünk! – csábítják a leendő klienseket.

    Az egyik szervező Pakisztánból, illetve Észak-Afrikából fix, fejenként 7 ezer eurós áron vállalja, hogy megszervezi az utat az álmok országába, azaz Németországba, vagy Nagy-Britanniába. Az ENSZ adatai szerint Szíriából 9 millió ember, a lakosság csaknem fele kelt útra 2011, a háború kitörése óta. A felfokozott kereslet miatt innen drágább is az út. Tízezer dollár a legalacsonyabb, minden szolgáltatást egy csomagban tartalmazó, jobb szállásokat és utazási körülményeket magában foglaló tarifa. A jómódú szíriai középosztály megvámolása mesés vagyonhoz juttatja a biznisz résztvevőit. Orvosok, mérnökök, vállalkozók tejelnek nekik. A tehetős földbirtokosok negyven százaléka is elmenekült már az országból attól az Iszlám Államtól rettegve, amely szintén részesül a bevételből.
    http://bekialtas.blog.hu/2015/09/01/az_embercsempeszes_tarifai

  57. mi is csak beszélünk,és várunk. szóban már nagyon jól védjük a hazát! várjuk mit lép merkel,hogy dönt obama.
    szar rabszolgák lettünk.

  58. Én még mindig arra vagyok kiváncsi, hogy a menekülteket lelkiismeretesen regisztrálgató kormányunk eddig hányuk ügyét bírálta el gyorsított eljárással, és közülük mennyit utasítottak el(?)
    Ezen kívül az is érdekel, hogy az elutasítottak milyen irányban hagyták el az országot(?)

  59. „A magyarok már megismerkedtek két eltérő kultúrával, és tudják (vagy legalábbis tudniuk kellene), hogy a zsidó a gój, valamint a cigány a gádzsó szemébe lelkiismeret furdalás nélkül hazudik. Itt az ideje, hogy megismerkedjenek egy harmadik eltérő kultúrával, az iszlámmal, és megértsék annak az okát, hogy miért hazudik a muszlim a kafir (a hitetlen) szemébe lelkiismeret furdalás nélkül.

    Az iszlámban a hazugságnak sok dicséretes formája létezik, azonban a könnyebb tanulás érdekében ez az áttekintő csak a leggyakoribbakat mutatja be. Ezenkívül taglalja a rágalmazás fogalmát, ugyanis az teljesen mást jelent, mint az európai kultúrkörben.

    A háború lényege a megtévesztés

    Az iszlámmal kapcsolatban mindig két alapvetést kell szem előtt tartani: az egyik, hogy a muszlimok szemében a Korán nem egyszerű könyv, hanem maga Allah, azaz egy istenség szava, amit egy halandónak átértékelnie vagy csorbítania nem lehet, mert azért halálbüntetés jár (Umdat Al-Szalik o8.1, o8.7); a másik, hogy Allah Mohamed prófétát mint minden muszlim megkérdőjelezhetetlen példaképét nevezte meg (Korán 33.21, 33.36, 4.65).

    Mit tanított Mohamed próféta a megtévesztésről?
    Sahih Bukhari 4.52.268: „Abu Huraira elmesélte: Allah Küldötte így szólt: >>A háború megtévesztés.<>A háború megtévesztés.<>Némely ember arcába mosolygunk, habár a szívünk átkozza őket<>A takija a Feltámadás Napjáig megengedett.<>ne tegyetek gonoszságot a földön<>ne kövessetek el engedetlen cselekedeteket a földön. Gonoszságuk az Allahhal szembeni engedetlenség, mert bárki, aki a földön Allahhal szemben engedetlen, vagy azt parancsolja, hogy Allahhal szemben legyenek engedetlenek, az gonoszságot követett el a földön. Mind a földön, mind a mennyekben a béke az (Allah iránti) engedelmességen keresztül van biztosítva (és kiérdemelve.)” Ön, az olvasó nem követi Allah parancsolatait, vagy azok semmibevételére buzdít? Akkor már eleve gonoszságot tett, és romlottságot terjeszt.

    A Tafsir Ibn Kathir a képmutatók által elkövetett gonoszság fajtáiról pedig ezt mondja: „(…) a hitetleneket barátoknak fogadni a földön elkövetett gonoszság kategóriáinak egyike. (…) Hasonlóan, Allah azt mondta, (Ó ti, akik hisztek! Ne fogadjatok hitetleneket awliyának (védelmezőknek vagy segítőknek vagy barátoknak) a hívők helyett. Leplezetlen bizonyítékot kívántok nyújtani Allahnak saját magatok ellen? (Korán 4.144)”

    Példa: A muszlimok azt mondják a naiv nyugati nőknek, hogy Hadidzsa, Mohamed próféta egyik felesége gazdag és sikeres kereskedőasszony volt. A naiv nyugati nők ebből azt vonják le, hogy az iszlámban egy nő karriert futhat be. A kitman itt abban rejlik, hogy azt nem mondják el, hogy Hadidzsa már azelőtt sikeres és gazdag kereskedőasszony volt, hogy Mohamedhez ment és áttért az iszlámra. A példája azt mutatja, hogy a pogányok között egy nő sikeres lehetett, de ennek semmi köze az iszlámhoz. Emellett még elhallgatják a Korán, valamint Mohamed próféta által a nőkre rótt megalázó szabályokat is.

    Muruna (rugalmasság)

    Amikor a muszlim bele akar simulni az idegen környezetbe, nem tartja be az iszlám bizonyos előírásait, hogy elnyerje a nem muszlimok bizalmát és lankassza figyelmüket: például leborotválja a szakállát, nyugati ruhát ölt, sonkát és alkoholt fogyaszt, nőkkel ismerkedik azért, hogy elvegyüljön. A murunát addig alkalmazza, amíg el nem jön az idő a csapásmérésre, vagy amíg a muszlimok az adott területen szép lassan meg nem erősödnek és meg nem szerzik a hatalmat. Így történhet meg, hogy az esemény után a naiv nem muszlim szomszédok megdöbbenve és tanácstalanul állnak: „Nem értem, nem értem… hiszen olyan mosolygós, nyugatias, beilleszkedett ember volt.”

    Tavrija (kétértelműség, csűrés-csavarás)

    Ez az, amikor a muszlim úgy csűri-csavarja a dolgot, hogy magának az eskünek a szavait nem szegi meg, azonban az eskü lényegét igen. Az Umdat Al-Szalik ezt mondja erről: O19.0 Példák az eskü megszegésére és meg nem szegésére; O19.1 Ha valaki megesküszik: ‘Nem fogom megenni ezt a búzát’, de azután azt lisztté vagy kenyérré alakítja (és megeszi), nem szegte meg esküjét. Ha valaki megesküszik: ‘Nem fogok inni ebből a folyóból’, de azután annak vizét egy kancsóból megissza, nem szegte meg esküjét. Ha valaki megesküszik: ‘Nem fogok húst enni’, de azután zsírt, vesét, bendőt, májat, szívet, lépet, halat vagy sáskát eszik, nem szegte meg esküjét.”

    Példa: Ha valaki tiltakozik amiatt, hogy a Korán első szúrája lekicsinylően szól a keresztényekről és a zsidókról, mert abban a muszlimok azt kérik Allahtól, hogy tartsa őket távol attól az ösvénytől, ami „azoké, akikre Isten haragszik”, és ami „azoké, akik eltévelyedtek”, akkor a muszlimok azt mondják, hogy az első szúra nem beszél zsidókról és keresztényekről. Ez szó szerint így is van, azonban tartalmi szempontból pontosan tudják, hogy az első kifejezés a zsidókra, a második a keresztényekre vonatkozik.

    Ghiba (rágalmazás)

    Az európai kultúrkörben a rágalmazás azt jelenti, hogy valaki hazugságot terjeszt valakiről. Az iszlámban viszont a rágalmazás azt jelenti, hogy valaki olyasmit mond valakiről, ami a másik félnek nem tetszene. Az Umdat al-Szalik erről ezt mondja: “R2.2 A rágalmazás (ghiba) azt jelenti, hogy bármit megemlíteni egy emberrel kapcsolatban, ami neki nem tetszene, legyen az a teste, a vallása, a mindennapi élete, saját maga, a természete, a vagyona, a fia, az apja, a felesége, a szolgája, a turbánja, a kelméje, a járása, a mozgása, a mosolygása, a kicsapongása, a rosszallása, a vidámsága, vagy bármi más, ami hozzá kapcsolódik.” Az R2.6 pont tovább folytatja: “A próféta (Allah áldja meg és adjon neki békét) azt mondta: (2) ‘Tudjátok, hogy mi az a rágalmazás?’ Azt mondták: ‘Allah és Küldötte tudja a legjobban.’ Azt mondta: ‘Olyasmit megemlíteni fivéredről, ami neki nem tetszene.’ Valaki megkérdezte: ‘Mi van, ha olyan, amilyennek mondom?’ És ő azt felelte: ‘Ha olyan, amilyennek mondod, akkor megrágalmaztad, és ha nem, akkor bemocskoltad.’

    Példa: Rágalom az, ami ebben az áttekintőben szerepel?
    Az európai kultúrkörben a válasz az, hogy nem, mert igaz. A muszlimok között a válasz viszont az, hogy igen, mert nem tetszene nekik, ha minél több európai, észak-amerikai és ausztrál ember rájönne, hogy milyen is a valódi arcuk a megtévesztés álarca mögött.”

  60. Eh, a teljes szövegből kivett a szerkesztő részeket, mert nem megengedett jelek voltak benne. De ez is elegendő, ami benne maradt…

  61. Azt hiszem, az EU politikája világos.

    Kerítés nélkül hadd özönöljön be több tízezer bevándorló, és árasszák el a nagyvárosokat.
    Viszont regisztráció nélkül nem juthatnak ki az országból, és mivel nem alarnak regisztrálni, itt maradnak és egyre aggresszívabbak lesznek.
    Így nekünk kell majd könyörögni, hogy „Ájrópa segíccs”, és Ájrópa segít, de nyilván nem ingyen… politikai áron.
    Ráadásul a bevándorlókkal érkezett kiképzett terroisták csak egy telefonra várnak, hogy ha a kormány késlekedik a segítségkéréssel, akkor felgyújtsanak pár autót és tömegverekedést provokáljanak.

    Már ide is küldték a kincstári médiát a fősodortól Amerikából, Franciaországból, Nagy Britanniából…
    Szóval ők már tudják hogy valami készül… talán azt is, hogy mi.

  62. 66. Attila (PV),

    Mit szólsz egy ilyen lehetséges szcenárióhoz:

    A globalista nagytőke, A TTIP-nek nevezett geostratégiai játszma részeként, a húzódozó Európa nyakára küld több millió menekültet.
    Részben az így keletkező olcsó munkaerő miatt, részben pedig azért, hogy szétdarabolják az etnikailag többé-kevésbé egységes nemzetállamokat.

    A kollaboráns nemzeti kormányok részt vesznek ebben az akcióban, de mindenféle látszatintézkedéssel ellenállónak próbálják beállítani magukat.

    Magyarországról eddig 600.000, többségében jó szakmával rendelkező, képzett munkavállaló távozott Nyugat-Európába; de a számuk folyamatosan emelkedik. Ez jelentős ipari-termelő potenciált vont ki az országból; és egyben hozzájárult a befogadó állam termelőeszköz-, export-, GDP stb. bővítéséhez is, ugyebár.

    Az így keletkező megüresedett életteret a kormányunk idegenek betelepítésével tölti fel. A háttérben megállapodás született Magyarország ill. Németország (és Ausztria) hatalmi erői között, ami alapján kötelesek vagyunk minden, magát menekültnek mondó idegent regisztrálni, ezután továbbküldeni ezekbe az országokba. Ez jogi alapot teremt ahhoz, hogy miután a képzettebb és beilleszkedni képes embereket kiválogatják, a maradékot vissza tudják toloncolni hozzánk.

    Ezt a megállapodást minden parlamenti párt, és a mögötte álló hatalmi csoport – a nyilvánosság előtt képviselt álláspontjától függetlenül – kivétel nélkül elfogadta.
    Ezért arra kell számítani, hogy a menekültek számának növekedésével, egyre több helyen fognak nyilt befogadótáborokat létesíteni, és ezzel párhuzamosan egy létrehozandó állami integrációs szervezeten keresztül nagymértékben fel fog gyorsulni a letelepedésük. A betelepítés végén az őslakosokhoz mért arányuk már igen jelentős lesz.
    A helyzetet tovább fogja súlyosbítani, hogy a termékenységi rátájuk – ellentétben a fehér őslakosokkal – magasan a reprodukciós szint felett van.

  63. 67-69:
    Ilyen, vagy hasonló terv véghezvitele közben a jobboldal megerősödik, és szervezkedésbe kezd, majd ellenáll. Nagy valószínűséggel polgárháborúk robbannak ki. Hogy az mire jó, azt nem tudom.

  64. 67 – 70.: Nagyon jó meglátások.

    Tiborbátyám, tudjuk, hogy mire jó. Egy a „vérzivatarba” süllyedt amennyiben etnikai villongások, polgárháborúk alakulnak ki, de egy szimplán eznikailag feszült légkörben destabilizált Európa is tökéletes és maximálisan megfelelő az USA számára, amennyiben tényleg az Orosz Medve ellen akarna vonulni.
    A III. VH -s bejegyzésedben megosztottam George Friedman előadásának részleteit tartalmazó videót.
    Mit is mond: Németország gazdaságilag erős, geopolitikailag törékeny (instabil) és nem döntötte le mit is lép tartósan az oroszok ellenében. (Mindezt idén februárban…)
    Most meg jön az egyre inkább szervezettnek tűnő migrációs hullám, akiknek a 80-90% Németországba akar menni.
    Destabilizáció magas fokon, aztán a felforrósított társadalmú, destabilizált EU gazdasági nagyhatalma (Német o.) és ebből kifolyólag maga az EU is szépen elfoglalja magát önmagával, az USA pedig zokszó nélkül, mindennemű NATO tagállami kötözködéstől mentesen azt tesz, amit jónak lát világhatalmi státusának fenntartása érdekében. Ja, hogy Európa megint egy háborús, polgárháborús tűzfészek lesz, az őket igazából nem érdekli. Ideális hadműveleti terület leszünk, főleg ha tényleg így van…!

    De már megint miket írok!!! Csak megszaladt a fantáziám, vagy nem!

  65. Magyar rendőrség kontra megszállók. Nem fut utána, mert fárasztó, meg egyébként is, túl sokan vannak.

    Mindez egy szlovák tévé tudósítása közben. Fico ránézésre egy akkora tulok, hogy csak a szarvak hiányoznak róla, viszont legalább a szlovák érdekeket védelmezi. Ha a mi zsidó kormányunk csak annyira lenne soviniszta, mint amennyire Fico annak nevezhető, szerintem az maga lenne a Kánaán.
    A riporter csak néz ki a fejéből, hogy itt mi a fasz van. 😀 Hatan futnak el szép sorjában egymás után.

  66. Azért a kvótarendszer elutasítását át kellett volna gondolni, mert úgy lehetőség lett volna kiválogatni azokat, akik hasznot is hozhattak volna az országnak, illetve nyugodt szívvel utasíthattuk volna vissza a későbbi visszatoloncolásokat. Így meg befoghatjuk a pofánkat.

  67. 73. Dan

    „mert úgy lehetőség lett volna kiválogatni azokat, akik hasznot is hozhattak volna az országnak…”

    Nem valószínű, hogy önszántából bármelyik itt maradt volna…
    Csak azok, akiket Németország visszadob.
    Azt hiszem, a kvótarendszer elvi alapon hibás.
    Már lenyomtak a torkunkon néhány kvótát (cukor, különböző ipari, mezőgazdasági, stb) és mindegyiket nagyon megszívtuk…
    Mind úgy ban belőve, hogy a centrum országok járjanak jól.

  68. 70. Tibor bá’,

    Sajnos politikai értelemben nem hiszek jobb, meg bal oldalban; minden ‘oldal’ a saját törzsközönségének próbál megfelelni… legalábbis olyan mértékben, hogy a lenyúlható közjavakhoz hozzáférjenek. De a több évtizedes rombolásuk és/vagy semmittevésük, valamint a beígért elszámoltatás elmaradása miatt, egyre nyilvánvalóbb, hogy a háttérben ugyanazon a pórázon lógnak.

    Abban egyetértek, hogy ha a kormány, az eddigiekhez hasonlóan, nem tesz semmit, netán a háttérben szervezkedik ellenünk, akkor az a radikális megoldások irányába mozdítja el az eseményeket.

  69. Egész elképesztő, ami menekültügyben folyik. Én még ilyet nem láttam, és nem emlékszem, hogy a média bármilyen témában is ennyire összezárt volna és ilyen szinten propagandát csinált volna.
    Tegnap 3 órán keresztül néztem a ZDF-t végig a menekültek volt a téma. A 21 perces esti hírekből 14 perc volt a menekültkérdés.
    Nálunk sem jobb a helyzet, mindenki úgy érzi, hogy meg kell szólalnia az ügyben. A budapesti Keleti napok óta főcimlapon van a világon!!!!
    Most egy 3 éves vízbe fulladt menekült gyerek járja a netet, mintha bármit is számítana….

    Tibor bá szerinted mi történik? Mire lehet ezt vélni? Európában is polgárháborút akarnak? Nem értem mit akar ezzel a média?

    Facebook-on már barátságok mennek tönkre, mert élesebb szembenállást vált ki az emberekből, mint a fidesz-mszp ellentét.
    Én már nem a bevándorlókra vagyok pipa, hanem arra, ami ezzel kapcsolatban itt európában törénik. A migráció problámaja csak hosszú távon fog jelentkezni, de ha felülünk a média hangulatkeltésének, akkor európa egy éven belül lángokban fog állni.

    Itt van ez is, a bild műve, komolyan mondom csak kapkodom a fejem:

    http://www.bild.de/

    ekkora szemét ocsmány dolgot, mint a német sajtó…. nincs szavam, tényleg.
    De nem csak a bild ilyen, minden német újságon mi vagyunk címlapon.

  70. 76. Curix,

    Gyakran járok Németországba, és már régóta figyelem a német közszolgálati adókat. Főleg a ZDF meg a Das Erste a Rákosi-időszakot megszégyenítő propagandát nyomat – menekültügyben is; de ez többé-kevésbé elmondható a többi médiáról is. A németek már olyan mértékben agymosottak, és annyira nem működik az önvédelmük, hogy az szinte már felfoghatatlan. Vagy a manipulált hírszerkesztésen túllépve, érdemes végignézni egy vitaműsort, de akár egy sportközvetítést(!!)

  71. 77:

    Igazad van Mvm9, de ez most nem csak a német médiáról szól. Egész európában megy a hangulatkeltés, a bajor miniszterelnök már az EU szétesését sem látja kizártnak!!

    Jelenleg nincs akkora probléma, mint amekkorát csinálnak belőle. Ezért kérdem, hogy most mi a cél? Polgárháború? Aztán jön az USA minket is megrendszabályozni? Kell hogy legyen valami a dolog mögött.

  72. 76: Össze tudnád foglalni tömören, hogy mi a fő üzenet, amit a német média nyomat? Nekem ebből nem jön át, csak az, hogy szörnyülködsz.

  73. 76, Curix

    „hogy a média bármilyen témában is ennyire összezárt volna és ilyen szinten propagandát csinált volna.”

    Ez azt mutatja, hogy a dolog rendkívül fontos.

    Meg azt, hogy honnan szervezik.

    Mert ugyi van itt egy érdekes dolog, amiről senki nem beszél…
    Ha Németország befogadja a 800 000 vagy 1 000 000 menekültet mi a garancia, hogy azok ott is maradnak…
    Már azokra gondolok, akiknek „missziója” van…
    Egymillió ember kóvályoghat Európában, ha a németek egyszer státuszt adtak nekik.

    Nem tudom… De az egész egyre jobban hasonlít ahhoz, amikor a törökök beszivárgással foglalták el Buda várát…

  74. 78:
    Egy kézenfekvő magyarázat az, hogy a háttérben van egy számunkra rejtett mechanizmus, ami mozgatja az eseményeket. Amit a tömegtájékoztatás (ízlelgessük csak ezt a szót!) nyomat, az meg semmitmondás, átverés stb. És tényleg érezhető egyfajta összezárás a médiákban.
    Én csak azt látom, hogy a tömegnek szánt üzengetésen kívül, semmi nem történik… ezt már azért észre kellene venni. Előbb vagy utóbb mindenkinek elege lesz ebből a tarthatatlan helyzetből. A kérdés az, hogy kinek áll érdekében a káosz kirobbantása(?)

  75. 79:

    Azért Ábel, mert nem a német médián van a hangsúly, hanem egyáltalán a médián! Az egy dolog, hogy itt még rosszabb a helyzet, de Magyarországon is ez megy. Egymást követik a bevándorlókkal foglalkozó cikkek, írások, közben drámai képeket vágnak be, olyan szinten bombázzák az ember érzelmeit vele, hogy még az sem tud semleges maradni, aki egyébként acélból van.

    Egész európa népeinek érzelmi szintje ezáltal fel van korbácsolva, úgy is mondhatnám pattanásig feszítve a húr.
    Így fogunk nekimenni egy télnek, amikor is garantáltan sokkal több tragédia fog történni.
    Egész Európa olyan, mint egy puskaporos hordó, és ez nem a valós problémát tükrözi vissza, hanem egy felszított propagandáét.

    Komolyan mondom ezt senki nem veszi észre???? Ugyan olyan kísérleti patkányok vagyunk, mint amilyen az amerikai közvélemény volt 2001 után…..

  76. 79. Mit nem lehet ezen érteni? 😀 Mint múltkor a flór.
    Minden felületen ezt a háromtagú családot mutatják, hogy sírva-ríva a sínekre vágják magukat, pedig nem történik semmi. Hisztiznek, műbalhét csinálnak, mint a cigányok. A szerencsétlen rendőrök megértő pofával, bambán bámulnak. Ezt agresszióként hozzák le.
    A hülye nyugati ezt tényleg beszopja. Ha igazi agressziót akartok látni nyugati barmok, akkor nézegessétek a donbasszi gyerekek szétszaggatott testeit. Azt viszont nem mutatja a sátánista médiátok.

  77. 82: Oké, érzelmeket korbácsolnak. De milyet? Együttérzést? Gyűlöletet?

  78. A helyzet lehet, hogy nem annyira súlyos, mint ahogy megjelenik a sajtóban. Azonban én nem nevezném ideálisnak sem. Amikor egy ország közlekedési csomópontjait kezdi megbénítani egy csürhe és ők szabják a menetrendeket, ott már bajok vannak. Ha a kormánynak az a célja, hogy elvegye a kedvüket a további beözönléstől, akkor is a tűzzel játszik, hiszen a zsák folyamatosan telik. És olyan emberekkel telik, akik nem félnek egy kis balhétól, akármikor lángba borítják a fővárost.
    Elárasztás technikája ez, tényleg mint Buda elfoglalásánál. A cigányok is így csinálják a bolti lopásokat. Tömegesen bevonulni, figyelmet elterelni. Eladó legyen a talpán, aki olyankor mindenre figyelni tud.

    84. Ezek kiválóan játszanak az érzelmekkel a céljaiknak megfelelően. Elveik nincsenek. Naphosszat mutatják a három éves, vízbe fúlt szír kisfiú holttestét. Az ukrán tüzérség által szétszaggatott gyerekek viszont senkit nem érdekelnek. Persze ezek teljesen spontán módon zajlanak, semmiféle tervezettség nincs a háttérben. 😉

  79. 84:

    Reménytelen vagy Ábel. 😀 Ez kb. olyan, mint mikor az égő autódnál megkérdezed, hogy jó-jó de az eleje ég vagy a hátulja…. elveszel a részletekben.

    80: Attila,

    amiről te írsz az is egy probléma, de az a középtávúak közé tartozik én legalább is azt gondolom. El fog telni néhány év, mire ez az 1 millió ember iratot kap, hogy járkáljon az EU-ban.

    81: Mvm9

    ezt a hsz-t az egyik menekültekkel foglalkozó cikk alól hozom:

    „Én úgy látom, hogy ez az egész migráns-özön csak eszköz – ez és az ukrán-orosz konfliktus -, amit kimondottan Európa lebénítására találtak ki.Tulajdonképpen higgadt fejjel kellene gondolkodni,mert az, ha elveszítjük a fejünket, azoknak kedvez, akik ebből az egészből hasznot akarnak húzni.Aki ezt az egészet kitalálták, tudták előre, hogy az európai őslakosság tiltakozni, háborogni fog.De ez nem zavarja őket.”

    Nekem dettó ugyan ez a véleményem, kérdés ki húz ebből hasznot? Kinek érdeke, hogy Európa ilyen állapotban legyen most?
    Kinek érdeke, hogy Európának soha ne legyen ideje egy lélegzetvételnyi időre se?

    85:
    Jól mondod Pugacsov elvtárs.

  80. 84. Ábel.

    Eggyüttérzésnek álcázott gyűlöletet…
    Londonban megcsinálták a 90-es években, hogy a bangladesi bevándorlókat egy olyan területen helyeztékk el, ahol lecsúszó munkáscsaládok éltek…
    Közéjük tették az idegen népeket, ingyen lakással, segéllyel, és jobb ellátással, mint amit a helyi angolok kaptak…
    Nyilván bedurvult a dolog és megnőtt a feszültség, gyújtogatások, verekedések, meg a többi.

    Úgyhogy a dolog le van tesztelve: Lehet úgy gyűlöletet kelteni, hogy közben irtóra humanitáriusok vagyunk.

  81. 86. Curix

    „Aki ezt az egészet kitalálták, tudták előre, hogy az európai őslakosság tiltakozni, háborogni fog.De ez nem zavarja őket.”

    Én már régebben is ezt mondtam, hogy nekünk nem a migránsok az ellenségeink, hanem akik ránk tolják őket.
    De leszedték a fejem.

    Szerintem arról van szó, hogy a háttérhatalom érzi, hogy a népek ébredeznek, és egyre több az „összeesküvés elmélet”, hogy a 9-11-es hivatalos mesét senki sem hiszi, hogy az EU-s népek kezdenek elfordulni az USA-tól, és most kell egy jó műbalhé…
    Erre tenyésztették ki a dzsihadistákat, az „arab terrosita” imidzsét, a feszültségeket, erre volt jó az arab tavasz, satöbbi.
    Az európai bevándorlóknak szinte kezdettől fogva ez volt a rendeltetésük, hogy alkalom adtán ki lehessen játszani őket a tömegekkel szemben.

    Amikor az európai elit negédesen multikultiról meg szolidaritásról beszél, akkor VILÁGOSAN TUDJA, hogy a tömegekben pontosan az ellenkező reakciót váltja ki.

    Mi meg besétálunk a csapdába.

    Itt van egy történet abból az időből, amikor a dohányzás ellenesség a csúcson járt:

    A dohánygyártó cégeket kötelezték, hogy dohányzás ellenes reklámokat csináljanak.
    Meg is csinálták. Egy jóképű, divatos fiatal srác azzal dicsekedett a lányoknak, hogy ő nem dohányzik, a lányok meg elismerően simogatták.
    Szuper.
    A reklámot megnézte egy marketing szakember, aki a fiatalokra specializálta magát és a kovetkezőt találta:
    Kiderült, hogy a srác haja, ruhája tipikus „mama kedvence” stílus volt, és kifejezetten ellenszenves abban a korosztályban.
    Szóval a reklám két legyet ütött egy csapásra: megnyugtatta a szülőket, hogy a „jó” gyerek a reklámban nem dohányzik, közben azt az üzenetet is közvetítette, hogy csak az ilyen nyámnyila, mama-kedvencei nem cigiznek….

    Tudom, hosszú, de arra szeretnék rávilágítani, hogy sokszor alapvetően az ellenkezője igaz annak amit mondanak, látunk és hallunk, és VALÓBAN nem hihetünk a szemünknek és fülünknek, csak a józan eszünknek.

  82. 86.
    „kérdés ki húz ebből hasznot? Kinek érdeke, hogy Európa ilyen állapotban legyen most?”

    Van egy ttippem… csak az EU döntéshozók és/vagy nemzeti kormányok szerepe nem egészen világos ebben a játszmában. Nagyon nem tetszik az amerikai haderő Kelet-Európába történő ‘behívása’ sem; olyan visszautasíthatatlan beszivárgásnak tűnik.

    A rémálom az lenne, ha a beszivárgó IÁ-dzsihadisták, párizsi mintára, közel-keleti és tengerentúli segítséggel, Bejrutot csinálnának Európából.

    87.
    Lesznek Németországban is gyújtogatások, ne félj.

  83. 89. Mvm9

    „Van egy ttippem…”

    Mi van, beragadt a t-betűd? 🙂

    A nemzeti kormányok sem teljesen egységesek… most ezerrel megy a fű alatti „üzengetés”, meg a „kommunikáció”, meg a szövetséges-keresés…

    Lehet (oh, bár csak) az USA-kritikus erők a háttérből megtalálhatnák egymást, és szövetségre lépnének.

    Ugye az is világos, hogy a „nemzeti” kormányok nem minden esetne képviselik a nemzeteket… de ez nem jelenti azt, hogy a nemzetek nem léteznek és nem akarnak továbbra is létezni.

  84. 89-90

    Európában túl nagy az ellenállás a szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban. Így fogják lenyomni?
    Ténylegesen katonai megszállási övezetté válhat Európa? Jobb választás lehet átigazolni Putyinhoz?

    Semmi kétség ne legyen, égni fognak Németországban a menekültszállók.
    A tévében már úgy beszélnek a gyújtogatókról, mint „jobboldali terroristákról”

  85. 91. Curix

    A szabadkereskedelmi egyezmény nem végcél, hanem eszköz Európa legyűrésére.
    Mivel elég nyögveszarósan megy, az USA beveti a Mocskos Trükkök Könyvéből a menekült megszállás című fejezetet.
    A Putyinhoz való átigazolás természetes lehetőség, de mire „szabadon” választható opció lesz belőle, néhány politikust repülőbaleset fog érni…

  86. 92.
    Pont ugyanez jutott eszembe! Volt az az eset, valamikor a 80-as években a Deutsche Bank vagy a Dresdner Bank képviselői utaztak volna az oroszokhoz, egy fontos tárgyalásra, és az ő gépüket is szerencsétlenség érte. Lehet persze véletlen is, de nem tudom kiverni a fejemből azt a gyanút, hogy nem mindenki nézné jó szemmel a német tőke és technológia, meg az orosz nyersanyag és élőerő szimbiózisát.

    91.
    Putyin a sötét ló (szerintem).

  87. Curix

    Nekem feltett kérdésedre a holnapi posztban fogok válaszolni.

  88. 94:

    rendben, köszi.

    Amúgy megnéztem az esti német híradókat, amit egyébként nem szoktam és ahogy várható volt Orbán kijelentése miatt mindenki a sajtó a tévék maga Merkel is nekiesett Magyarországnak.
    Az a probléma, hogy Orbán borzasztó mélyrepülésben van politikailag, és most a menekültügyből próbál erőt meríteni. Le se szarja mi lesz a menekültekkel, csak újra népszerű legyen. Amíg ez egybeesik Mo érdekeivel addig ok, de egyébként meg káros.

    Sajnálom szegény németeket, komolyan. Én azon csodálkozom, hogy ilyen oktatás és média mellett még van köztük gondolkodásra képes egyed. Ezt az agymosást nem lehet hosszú távon tiszta elmével túlélni.
    Egyébként az egyszerű német bármily fura is jelenleg védi Orbánt és igazat ad neki. Már amelyiket még nem szippantotta be teljesen a ballibes kommunikáció.

  89. 95. Curix

    Orbánnak abban igaza van, hogy minnél humánusabb képek jutnak Európábó Szíriába, annál több halott kisfiút fognak kihalászni a tengerből.
    Akkor lenne felelőségteljes a német cuki hozzáállás, ha legalábbis Törökországból meg Jordániaából charter járatokon hoznák el azokat akik odáig eljutottak.

    Mert így valóban csak az embercsempészek zsebeit tömik, és tesznek felesleges terheket az átutazó országokra.

  90. Az egy dolog, hogy az öregedő németek aggódnak, hogy ki fogja őket ápolni, amikor már nem lesz elég német fiatal…

    De ezért egy olyan migrációs hullámot beindítani, amit már nem tudnak megállítani, borzasztó nagy felelőtlenség.

  91. 96,97

    Orbánnak igaza van, csak visszatekintve az elmúlt 5 évre, ezeket nem azért mondja, mert félti az állampolgárait, hanem mert politikai előnyt szeretne kovácsolni.
    Nekem legalább is ez a félelmem és szerintem nem indokolatlan.

    A németek azzal vígasztalják magukat, hogy a jelenlegi gazdasági teljesítményük megtartásához szükséges a bevándorlás. Ostobák, mert kétszer lépnek ugyanabba a tehénszarba.
    Ezt a hibát már egyszer elkövették, mikor a törököket behívták, most sopánkodnak.
    A szírek különben sem dolgozni jöttek ide, hanem jól élni. A hülye német majd rájön, hogy ezek sosem integrálhatóak, bár ezt ők már tudják, de mégis elhitetik magukkal, hogy azok.
    Egyébként el képzelni sem tudom, hogy hová kell ennyi képzetlen nyelvet nem beszélő munkaerő.
    Netán visszahozzák a gyáraikat Kínából, meg kelet Európából???
    Mert jelen helyzetben nincs a menekültekre mint munkaerő olyan iszonyat nagy szükség.

  92. 76: A Bild egyik cikkét végigolvastam, mert engem is érdekelt, hogy hogyan csavarják ki a történetet, milyen retorikával változtatják át Magyarország jogkövető, őket is védő legális politikáját ilyen hisztérikusan támadhatóvá.
    Elsősorban érzelmekre ható eseményeket írnak le, az emberi szenvedésekre koncentrálnak, az egyéb vonatkozások figyelembevétele nélkül.
    Másrészt azért jelentek meg olyan hírek is, ahol a magyar rendőrök túlkapásait emelik ki, konkrétan a bicskei esetnél állítólag gumibotoztak is, sőt, állítólag riporterrel szemben is volt atrocitás. Márpedig szerintük a menekültek bármit is tegyenek, csak emberséges, baráti módon lehet velük tárgyalni…
    Végül azért legalább találtam olyan részt is, ahol viszont a németek menekültügyi biztosa nyomatékosan kéri, hogy Magyarország többé ne engedje tétlenül, hogy a menekültek regisztrálás nélkül Németországba menjenek – nesze neked, ezt értelmezd!
    Mondjuk a biztos, aki maga is török bevándorló leszármazott azt állítja, hogy a menekültek azért nem hajlandók regisztrálás, ügyintézés céljából a táborokba vonulni, mert ott nem elfogadható körülmények várják őket, és inkább megszöknek…
    Felháborító, mindenki tudja, hogy eleve nem is hajlandók az együttműködésre, igyekeznek elkerülni minden érintkezést a hatósággal, és regisztrálás nélkül akarnak Németországba jutni.
    De legalább volt a hírek között olyan is, ami az értelmesebbeket elgondolkoztathatja, hogy a Magyarok őket is védik, az ő kéréseiknek felelnek meg…

  93. 98. Curix

    „A hülye német majd rájön, ”

    Csak idén már 100 menekülttábor ellen volt támadás… Ez azt jelenti, hogy már rájött…

    Egyébként mondom, nem azért nem integrálható, mert szír vagy török, hanem azért, mert tömegesen jön és gettósodik.

    Az első generáció mindenütt igyekezett jó német, francia vagy angol lenni… mert megérte neki.
    A gondok akkor kezdődtek, amikor tömegestül jöttek, és „elvették” az egyre kevésbé válogatós őslakosok munkáját.
    Az egyszerű proli akkor is rajtuk verte el a port, pedig igazándiból a gazdáiknak jött jól az olcsó munkaerő.

  94. 100: Egyrészt azért nem integrálható, mert tömegesen jön, de méginkább azért mert muszlim, és az minden európai értéknek szöges ellentéte.

  95. 100:

    Egyenként sem integrálhatóak. Szóval teljesen mindegy.
    Minap volt egy műsor a ZDF-en „Egy ország két világ” címmel amiben tökéletesen jól lehozták, hogy miért nem integrálható a török és soha nem is lesz az. Egyszerűen olyan nagyok a különbségek kultúráink között, hogy nincs valós alapja az integrációnak és ezért nem is értem a Merkeli politikát.
    Az, hogy velünk (magyar, lengyel, szlovák stb) jól jár Németország az nem kérdés.
    Hogy a szírekkel, afgánokkal jól jár-e? Egyértelműen nem. És ezt Merkel néni nem tetszik tudni???

  96. 102. Curix

    „És ezt Merkel néni nem tetszik tudni???”

    De igen… És pont azért !

    Az is lehet, hogy a hétfőn „véletlenül” átengedett vonaton FONTOS emberek lehettek, azért kellett ez a kis „kommunikációs hiba”…

  97. Nekem semmi bajom a szírekkel, ha azok szírek, nem pedig afgánok. A legnagyobb probléma a kulturális és vallási különbségekben rejlik, illetve az azokhoz való szinte genetikai ragaszkodáshoz. Európában a vallás nem domináns, bigott értelemben. Igaz a tagállamok alkotmánya a katolicizmusra épül, de a társadalmi össznépi felfogás ki lett ölve az egyénekből. Mindenki szarik a másik fejére, viszont ha valaki emiatt hátrányosan megkülönböztetetté válik, akkor elkezd vergődni. Viszont ő maga is szarik a másik fejére. Így nem lehet hosszútávon egy nemzetet irányítani, még diktatórikus módszerekkel sem.Európában annyira tönkretették az emberi morált a kapitalista felfogással, hogy nyugodtan nevezhetünk minden fejlett országban élő embert üresfejű biorobotnak. Ha egy nacionalista operatőr ma Magyarországon meg mer rúgni felvétel közben egy szerencsétlen menekült kislányt a saját családja körében, kettőezer menekült gyűrűjében, az elmebeteg. Mi lett volna ha, a jobbikos barmokra százötven menekült egyszerre rátör, és meglincselik őket? És az operatőr faszsága miatt, ez még érthető is lett volna. Mindig is utáltam az izmusoktól irányított, magát túlértékelő embert, aki azt hiszi bármit megtehet. Na ez a demokratikus Európa. Az alkotmányainkkal kitörölhetjük a seggünket, ha nincs mögötte társadalmi morál.

  98. 104. A szavazók 83%-a itt a fegyveres határlezárást jelölte meg elfogadható opcióként. Gondolom te nem így szavaztál, ha egy ilyen gáncsolás kivágja a biztosítékot. Ha igaz, amit a kormány mond, képzeld el mi lesz itt szeptember 15. után. Könnygázas oszlatás, gumibotozás, üvöltözés, jajveszékelés. A gyerekek akkor is ott lesznek velük és maguk elé fogják tartani. Bezzeg mikor mennek fel a buszra, a gyerekeket és a nőket tapossák, félrelökik.
    Ez a gáncsolás már megint egy ócska hisztériakeltés a szennymédia részéről. Abból a videóból semmi biztosat nem lehet megállapítani, akkora volt a kavarodás.

  99. Pugacsov és Arma. Gondolom 56.-ban a közölünk menekülöket is operatőrök rugdosták. A videó egyértelmü, max nem akarod beismerni.

  100. 107:
    Óriási hiba összekeverni az 56-os magyar menekülteket a mostaniakkal. Mi keresztények voltunk, át akartuk venni a vendég ország nyelvét és kultúráját és európai módon viselkedtünk.
    Béla! Téged alaposan átvert a zsidó propaganda.

  101. Nem lehet mindent a zsidó propagandára kenni. Semmivel sem különbbek a szélsőjobboldali emderek mint az iszlám állam tagjai és pont. Tök mindegy a vallás.

  102. 109: Nem az a kérdés, hogy ki milyen ember, hanem hogy kivel lehetséges egymás mellett élni és kivel nem.

    A II. vh. óta Breivik volt az egyetlen szélsőjobbos Európában, akinek a teljesítménye összehasonlítható egy IÁ-katonáéval. És ott vannak tízmilliók, akik némi szalonhőbörgésen túl a légynek sem ártanak.

    Én tökéletesen megértem azokat az üldözött keresztényeket, akik körül szétlőttek mindent, kiirtották a fél családjukat, hogy a maradék felével idejönnek, ahol túlélni remélnek. Megértem, hogy otthagyják a török, jordán és libanoni menekülttáborokat, ahol szintén terrorizálják őket az iszlamisták.

    De ők is megérthetik, hogy ha olyan tömegben jönnek, hogy esélyünk sincs kiválogatni közülük a terroristákat, akkor csak ugyanazt exportálják ide, ami elől menekülnek.

  103. 107. A videón az látszik, ahogy a nőt valaki megüti(véletlenül?), erre bepöccen és két embernek is odarúg, persze a kavarodásban nem annak, aki odaütött. Ezt a nőt jelenleg több év börtönnel fenyegetik. Ha nem is érdemelne állami kitüntetést, annyit mindenképpen, hogy ezt észre se vegyük. Németországban hetente lángolnak valahol befogadásra szánt épületek. Úgy látszik ott még van ellenállás, vannak hazafiak. A pápától az állami vezetőkig mindenki sír-rí és befogadásra szólít fel.
    A nyugati, liberális ember teljesen elvesztette a realitásérzékét, veszélyérzetét, mindent. Csoda, hogy a fenekét még ki tudja egyedül törölni. Ti tényleg ennyire hülyék vagytok?! Én gyanítom, hogy ezt a háttérből szervezi valaki, de ilyen reakciók után már nem vagyok benne biztos. Ennél az embertípusnál ez gyárilag benne levő sajátosság.
    Az iszlám állam mészárosai hamarosan fejeket fognak nálunk is levágni és ti fűrészelitek itt a fingot.

  104. „Miután tegnap kitoloncoltak 20, a regisztrálást megtagadó migránst, ma a dán rendőrség megállított több Németországból érkező vonatot, és megakadályozta, hogy továbbutazzanak Svédországba. Kb. 100 migráns érkezett Padborgba, ahol a dél-jütlandi rendőrség várta őket. Kedd este pedig a Lolland-szigeten lévő Rødbyba szintén több mint 100 migráns érkezett komppal. Őket egy iskolában helyezték el, ahova tüntetők érkeztek, akik kövekkel dobálták meg az érkezőket.”

    http://444.hu/2015/09/09/a-dan-rendorseg-megallitott-kb-100-menekultet-akik-svedorszagba-akartak-tovabbmenni/

    Mocsok dánok… 🙂

  105. Ábel, épp pénteken verték szét a planetáriumot az olyanok akik a légynek se ártanak. Vagy nemrég Németországban gyújtották fel a migránsoknak épített befogadóhelyet. Szíriában polgárháború van, és a nyakukon az iszlám állam. Te mit tennél a nyugodt életre vágyó ottani emberek helyében? Nincs más lehetőségük

  106. 109:
    Valóban nem lehet mindent a zsidó propagandára kenni. Ezzel nem mondtál semmit. De… az európai zsidók a muszlimok mellett vannak, Izrael pedig egy darabot se enged be. Ezen elgondolkodhatsz.

    Ezt kapd ki! A szélsőjobb utálja a buzikat, de nem fejezi le őket. Szerinted tényleg tök mindegy?

    Tök mindegy a vallás? Ébredj fel! Ez egy vallásháború.

  107. 105: Szerintem a gáncsolós videón látszik, hogy eltalálja a fickó jobb térdét, eléggé fel is repül a lába és amiatt esik el. Előtte sincs meg igazán a fickónak az egyensúlya, de az már sose fog kiderülni, hogy magától is elesett volna-e, ha nem kap egyet még pluszba.

    111: http://index.indavideo.hu/video/Kitoresek_Roszkenel
    Itt (0:39-nél) egyértelműen látszik, hogy egy fényképezőgépes, sapkás gyerek megy neki a kamerájának, amikor visszafordul, és ez után belerúg először egy srácba, majd egy kislányba.

    Mi lett volna, ha a megrúgott szír srác pöccen be a rúgás miatt, és ő meg visszarúg a csajnak, meg még egy másik vétlen riporternek is? Őt is mentegetnéd?

  108. A szírek és az iszlám állam vallása miben különbözik? Rossz az érvelés, mivel a helyzet némileg különbözik szerintem. Ráadásul leginkább a volt keleti blokkban divat a buzizás is. Nyugatabbra az sem téma. Be kéne látni hogy negyed évszázad demokrácia édes kevés megtanulni az európai viselkedést.

  109. 115. A nőt közösség tagja elleni erőszakkal vádolják. Ez maximum hirtelen felindulásból elkövetett könnyű testi sértés, de már az is röhejes. Kérdem én, miféle közösség ez? Illegálisan jönnek be, papírok nélkül, teljesen azonosíthatatlanok, agresszívek, követelőznek, alapvető emberi normákra szarnak. Azért álljon már meg a menet! Mi az, hogy szír srác? Mert annak mondja magát? Akárki lehet, iszlám államos tenorista is. De mi azért is a sajátjainkkal cseszünk ki. Nehogy már egyenlőnek tekintsem magam ilyenekkel. Remélem lesz esze a bíróságnak és nem ül fel a zsidó hisztinek, mert különben nagy bajok vannak az államiságunkkal.
    Ha lenne katonaságunk, ilyen állapotok mellett már régen át kellett volna vegye a hadsereg az ország irányítását. Átmeneti katonai diktatúra. Na pont ezért nincs katonaságunk.

  110. Tisztelt Pugacsov elvtárs! Az operatör dolga a filmezés, mivel nem támadták meg, nem indokolt jogilag a fellépése. Így világos?

  111. 116. Dan

    „A szírek és az iszlám állam vallása miben különbözik?”

    Szerintem hibás dolog egybe mosni az Iszlámot…
    Pontosa Irak, Szíria és Líbia voltak azok az iszlám államok, ahol a vallás egészen a háttérben volt.

    Az az izé, amit most az ISIS képvisel 2001 szept 11 előtt az egész arab világban BE VOLT TILTVA (Muzulmán testvériség)… Ezért házalt vele Bin Laden Afganisztánban, és csak a pénze miatt engedték be…
    És ma sem lenne fasorba sem, ha az USA nem csap bele a lecsóba és radikalizálja a közel-keletet.
    Észre kellene venni, hogy az USA/Izrael páros a legnagyobb gátja a moderált Iszlám terjedésének.
    Ezeket az embereket évtizedek óta bombázzák és alázzák, hogy ha eljön az idő, bevethetők legyenek…

  112. És még valami, ha Orbán bevezeti a sebtében meghozott jogi eljárást, akkor az EU minket fog szankcionálni, és mehetünk Putyinhoz pénzért kuncsorogni.

  113. 118: „nem indokolt jogilag a fellépése”
    Nem mintha nem tartanám gusztustalannak a tettét /bár senki nem tudja, hogy mi váltotta ki eredendően/, attól még túlzás, hogy többet kapjon pár ember elgáncsolásáért, mint egy cigány magyar-gyilkosságért/öregezésért/csicskáztatásért. Szerintem.

  114. Attila, akkor mi az isten bajunk van a szírekkel? Basszuskulcs, menekülnek, nem véletlenül. Nem akarnak megdögleni az otthonukban, amit a nyugat tett élhetetlenné.

  115. Igen Observer, ilyenkor bizony a bíróság nem mérlegel mivel elrettentő példát akar mutatni. A videó bejárta a világot.

  116. 123: „A videó bejárta a világot.”

    Ez nem jogalap.

  117. 121. Ezekkel fölösleges vitatkozni, mert megtámadta a kór az agyukat. Fújják a libsi propagandát. Most még ez van, de törvényen kívüli helyzetben nem fognak ilyen kreténségek érvényesülni. Olyankor az ember a véleményéért is kaphat golyót a fejébe.

  118. A bíróság sose független a politikától és a közvéleméntől. Utóbbit persze leszarhatja, ha a hatalom úgy akarja, de néha a hatalom nem úgy akarja. Ennek a nőnek most rendőri védelem kell a hülyeségéért, már a szír vízbefulladt kisgyereket gáncsolja a palesztin karikaturista rajzán. Simán tehette Mo-ot terrortámadás célpontjává. A híres lepkeszárnyrezdülés…

  119. Pugacsov elvtárs Én semmilyen izmusnak sem vagyok híve. Nem vagyok túl vallásos, és undorom van attól ami a világban folyik. Ember vagyok, és Magyarabb mint ön azt hiszi, vagy bárki az itt kommentelők közül. Ha kell ezt be is tudom bizonyítani önnek. Az, hogy az egész világot az izmusok, és a vallások irányítják csak annyit jelent, hogy szinte minden embert IRÁNYÍTANAK. Gondolkodásmódban, életfelfogásban. Én magasról teszek az USA-ra, Izraelre, vagy Európára. De legyünk végre őszinték és valljuk be legalább magunknak hogy mindenkit befolyásolnak, MINDENKIT.

  120. 127. Ó bárcsak ennyire tiltakoznátok, mikor cigányok vernek agyon védtelen magyar embereket és ússzák meg nevetséges büntetési tételekkel. De olyankor mélyen hallgattok. Ez az Avatar nevű kommentelő is teljes mellszélességgel kiállt annak idején Koncsita mellett. Miért van az, hogy az ilyen aberrációkat pártolók annyira aggódnak mindenki életéért, testi épségéért, de ha magyarról van szó, akkor síri a csönd. Ismerlek én már jól benneteket…

  121. 126. Ehhez azért a helyi latrina híroldalak megfeszített munkája is kellett. Felhívni a figyelmet a dologra, visítani, aztán a faecesbukon elterjeszteni a dolgot és utána már futótűzként terjed. Érdekes, hogy a csürhe zavargásairól nem csinálnak karikatúrát. A faecesbuk óriási mértékben tudja szolgálni ennek a világrendnek a terveit. Elsők között kellene megsemmisíteni azt a trágya közösségi oldalt.

  122. 127 Dan: „Ember vagyok, és Magyarabb mint ön azt hiszi, vagy bárki az itt kommentelők közül. Ha kell ezt be is tudom bizonyítani önnek.”
    Látom megelőzött. Szépen folytatja a liberális hagyományokat, ahogy az a magyar nemesség körében dívott.

  123. 130-ban belinkeltem. Nem szeretem ha valaki „fantázianév” alatt személyeskedik. Én vállalom a családnevem Dankházi, ebből adódik a Dan. A link Pugacsov elvtársnak szólt, mivel nyíltan támadt a 128-as hozzászólásában.

  124. 133. Nagyon igyekszel bizonyítani a származásod, pedig nem is zsidóztalak le. 😀 Sok magyar is hordozza a liberális agybajt, és ugyanúgy vannak rendes zsidók is. Tudomásom szerint(ránézésre is) Nógrádi is az, akit most annyit mutatnak a tévében, aztán milyen jól nyomja a szöveget és ingyen elmegy bárhova, ha hívják.
    Vagy a kommentelők közül Bálint, aki Izraelből írogat és egyáltalán nem olyan stílusban, mint te.
    A zsidómédiát viszont le kell zsidóznom, mert ott származásukat és viselkedésüket tekintve is azok vannak többnyire.

  125. Igen, mintha hallottam volna már azt a mondatot, hogy a zsidó nem vallás, nem nép, hanem lelki állapot…:) A lényeg hogy mindenféle befolyást elhárítva próbáljunk emberek maradni. Nálam kiverte a biztosítékot amit az operatőr tett. Lehet hogy túlreagáltam, de az operatőr butasága miatt akár egy egész ország bajba kerülhet. Viszont lehet hogy Orbán pont emiatt áll el a keddi szankciók bevezetésétől, hisz azzal tönkreteheti az országot végérvényesen.

  126. Orbán azzal is tönkreteszi az országot, ha nem lép. Épp most írják, hogy van olyan rendőr, aki 44 órája nem aludt. Tele van a tökük az egésszel, nem csodálnám ha most sokan kilépnének a testületből és már így is kész katasztrófa ami van. Rendőri asszisztálás nélkül ezek azonnal elkezdenének zavarogni, fosztogatni.
    A nő tettét követő hisztéria nekem azért fura, mert ez a reakció köszönő viszonyban sincs azzal, amit mondjuk a svéd ikeában csinált a nigger, vagy amikor nők ezreit erőszakolják meg ezek az állatok. Az interneten olvasni olyanokat, bár nem hivatalos forrásból, hogy Csongrádban voltak már nemi erőszakok. Ez az egész felhördülés a magyarellenes média aknamunkája következtében van, amivel a terrorveszélyt is növelik. Ezek a mocsok oldalak már nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A magyar kormánynak ezt is mérlegelnie kellene.

  127. 122. Dan

    „Attila, akkor mi az isten bajunk van a szírekkel? ”

    Mi?
    Most hallgattam egy beszékgetést egy ex-titkosszolgával…

    SZÍRIÁT KI KELL ÜRÍTENI… mert miért is?
    Talán Arma precízen megválaszolja…

    Azt is mondta, hogy ezek a bevándorlók nagyon FEGYELMEZETTEK…
    Ugye, hogy nem úgy tűnik?
    De katonai szemmel látszik, hogy néhány hangadó irányítja nagyon precízen, hogy mikor mit csináljanak, mikor, mekkora csoportokban merre húzzák szét a rendőrség erőit, hogy áttörjék a zárat, meg hasonlók…

    Egyébként a szírek a leg európaibbak a közel-keleten.
    A legutóbbi időkig nagy keresztény, ősi keresztény közösségek éltek ott… Na az ISIS-en kívül kinek csípheti ez a szemét?

    Szóval errefelé kutakodva érdekes összefüggésekre lelhetünk.

  128. 128: Ha már így emlegetsz, asszem muszáj válaszolnom.
    Ha van bármi bizonyítékod, hogy Koncsita magyarokat vert agyon, akkor elő vele, más különben teljesen indokolatlan őt felhozni most. Az nekem nem fáj, ha ő női ruhában szakállasan énekel, és a te öltözködési és borotválkozási szokásaidba se kívánok beleszólni.
    Ha videóra van véve, vagy egyéb egyértelmű bizonyítékok vannak arról, hogy egy cigány (vagy bármilyen más származású ember) összever egy magyar (vagy bármilyen más származású) embert, vagy gyereket (vagy öreget) rugdos, amellett viszont sosem álltam ki.

  129. Most olvasom:

    Az ENSZ lecsökkentette a tötökországi menekülteknek adott segélyt…
    Hmmm…
    Ez is hozzájárulhatott a tömeges migráció kialakulásához.

  130. 139, Biztos semmi hátsó szándék nincs mögötte, csak elfogyott a pénz… 😉

  131. 140. Observer

    Naja… Az ENSZ legnagyobb szponzora az USA…Ő meg az ISIS-nek hordja raklap számra a dollárt.
    Csak összeérnek a dolgok.

  132. Kedves Dan! Fogalmam sincs, mit jelent a Dankházi családnév, és hogy hogy jön ez ide. Felvilágosítana? (Ha már így magázódásra váltott…)

  133. Kedves Tibi Bá!

    Ezek a szerencsétlenek azért haltak meg, mert a sofőr végzetes hibát vétett. A kamionban ugyanis volt klíma, amit be is kapcsoltak, és valószínűleg ezért is voltak hajlandók beszállni a menekültek. Egyet hagytak figyelmen kívül, mivel ez egy hűtőkocsi, ezért csak a belső levegőt keringette, külső nem jutott be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük