(1690) Felkészülés a hőségre

Tibor bá’ online

 

Véleményem szerint elsősorban a klímaváltozásra kell felkészülni, aminek az én elképzelésem szerint 5 kivédendő hatása lesz:

  • Elviselhetetlen hőség
  • Vízhiány
  • Élelmiszerhiány
  • Energiahiány
  • Rablóhordák feltűnése

 

~q191A hőség természetesen folyamatosan fog bekövetkezni, vagyis egyre hosszabb ideig tartó hőhullámokkal kell majd szembenézni. Az első időben elégséges lesz egy klímatizáló beszereltetése, de ez hamarosan elégtelen lesz, mert várható a hálózati túlterhelés, azaz áramszünetek. Ezt át lehet hidalni egy aggregátor beszerzésével, amihez jócskán kell tartalékolni üzemanyagot, mert az is hiánycikké válhat. Közben ki kell alakítani valamit a hosszabb távra, ami egy veremszerű pince lehet, barátságosan berendezve, hogy huzamosabb időre igénybe lehessen venni. Ehhez szervesen hozzátartozik a világítás megoldása, és a száraz vécé, amiről már volt korábban szó. A száraz vécéhez nem kell víz, és ennek ellenére nem büdös. A világításhoz LED égők és akkumulátor kell, mert a LED kis fogyasztású és nem termel (jelentős) hőt, ezen kívül egyenáramról üzemel. — Most ehhez tegyük hozzá, hogy én csak családi házban tudok gondolkodni, mert a panellakások sok tekintetben csapdahelyzetet jelentenek, amit fel kell számolni. Nézzetek meg egy lakótelepet. Ez az összezsúfolt tízezres nagyságrendű tömeg kizárólag a jelenlegi körülmények között életképes (víz, áram, gáz, bevásárló központ és fenntartott törvényesség). A felsoroltak közül egyik se lesz. Külön posztban ismertetem a víztisztítást, száraz vécét, és alapvető hőtant, mert egyesek igencsak csehül állnak vele.

A víz a legfontosabb tényező. Élelmiszer nélkül meg lehet lenni néhány napig, víz nélkül nem. Élelmet sok mindenből lehet csinálni (akár patkányt is meg lehet enni) vizet nem, legfeljebb szennyvízből, koszos pocsolyából lehet tisztítani, de ez veszélyes és egyáltalán nem könnyű. Éppen ezért okosan teszed, ha tartalékolsz hűvös helyen fejenként (mondjuk) 100 liter ivóvizet. Ezen kívül körül kell nézni. Tudsz-e a tetőről összegyűjteni vizet, van-e ásott vagy fúrt kutad? Ha nincs áram, hogyan jutsz hozzá a vízhez? Az ásott, fúrt kútvíz iható-e, hogyan tudod csirátlanítani, ha szükséges? [szerezz be HYPEROL-t, olvasd el hogyan kell használni.] Gondold át és szervezd meg az esővíz felfogást, összegyűjtést.

Élelmiszer biztosítása. Hosszú évekre nem tudsz magadnak élelmiszert biztosítani, azt majd meg kell később szervezni, de induláshoz be kell spájzolni tartalékot. Ez viszont egyéni, tehát csak tippeket adok. A sertészsír igen olcsó (már 400 Ft/kg-ért is beszerezhető) légmentesen örökké eltart (ha levegőt kap, akkor oxidál, azaz avasodik) és hatalmas az energia tartalma. Igen jól hasznosítható, viszont egészen biztos hiánycikk lesz és méregdrága. Miért? Mert az erősen csökkent mennyiségű mezőgazdasági termékek (búza, kukorica) ára emelkedni fog, amiből egy sertés rengeteget megeszik, mielőtt levágnák. Egy kiló sertéshez 10 kg kukorica kell. A többi már magától érthető. A cukor nagy előnye, hogy ha nem éri víz (vízszívó) akkor örökké eláll. Persze liszt és tészta is kell. Száraz helyen évekig eltarthatók, de megtalálják a rágcsálók, név szerint az egerek. Rendkívül jó a rizs. Száraz helyen örökké eltartható, de szereti az egér is. Érdemes tartalékolni, mert amint élelmiszerhiány lép fel a világban, egészen biztos el fog tűnni. Tehát, a nedvesség és az egerek ellen kell kitalálni védelmet. Igen jól eltarthatók, és nagy tápértékűek a hüvelyesek (nem a feleségekre gondolok 😀 , hanem bab, borsó, lencsére) Itt megint az egerek és a nedvesség. Én kiürült és kiszárított PET palackokban tárolom, ami liszttárolásra is megfelel. És ugye a konzervek. Hiába van rájuk írva 1-2 év eltarthatóság, a konzerv évtizedek múltán is ehető. Legnagyobb ellensége a rozsda. De ez ellen lehet védekezni úgy, hogy egyenként lekened őket ásványolaj valamelyik fajtájával. Még egy hasznos tanács: Minden élelmiszert ne egyetlen egy helyen tárolj, mert ha megsemmisül (bárhogy, robbanás, lopás, stb.) akkor annyi. Ha több helyen tárolod, nagyobb az esélyed, hogy valami biztosabban megmaradjon.

Az élelmiszereken kívül ne feledkezz meg a pipere dolgokról se! Mosogatószer, mosószer, szappan nélkül lehet élni, de kurva szar. Ha mégis kénytelen lennél, akkor emlékezz rá, hogy a fahamu mind a hármat helyettesíteni tudja.

Energiahiány alatt elsősorban áram és gáz kimaradásra gondolok. Gáz előbb fog eltűnni, ezért meg kell oldanod a házad fafűtését. Miért, mert fát a legkönnyebb szerezni „háborús” körülmények között is. És nem árt, ha bespájzolsz két évre, ami mondjuk 200 q. A legalkalmasabb megoldás a cserépkályha, aminek van a fűtéstechnikán kívül más áldásos tevékenysége is. Éspedig, hogy befűthetsz este, amit reggelre befejezel. A cserépkályha tartja a meleget. Éjszaka a fűst nem látszik. Nappal a füstölő kémények egy perc alatt elárulják a portyázó hordáknak, melyik házban van élet.

Az árammal más a helyzet. Az valószínűleg tovább lesz, mint gáz, de nem annyi ideig, mint vezetékes víz (II. világháborús tapasztalat). A legkellemetlenebb a világítás hiány. Be kell tehát szerezned néhány hagyományos petróleumlámpát és 10-20 liter petróleumot (azaz gázolajat). Zseblámpa is kell, mert petróleumlámpát kellemetlen és veszélyes össze-vissza cipelni (padlás, pince, udvar, stb.) Legjobb az olyan lámpa, ami a mechanikus nyomkodást alakítja át árammá. Ha nincs, akkor legyen LED, mert az jóval kevesebbet fogyaszt, mint bármi más. Nagy kérdés a kommunikáció. Legalább vevő módban, azaz kell egy rádió, hogy valami összekössön a külvilággal. Ha napelemes megoldásra szánod rá magad, akkor gondolkozhatsz Internet szinten is. Mosógép hiányt könnyen meg lehet oldani, meleg víz hiányt már nehezebben. Gondolkodj el azon, hogy beépítesz egy hagyományos sparheltet. Ez könnyedén megoldja mind a főzés, mind pedig a meleg víz előállítás problémáját. Külön posztba fogok foglalkozni a világítás megoldásával.

Rablóhordákról már egészen biztos hallottál, de valószínűleg nem hiszel benne. A helyzet az, hogy kétségbeesett helyzetben a legtisztességesebb ember is vadállattá válhat, és válik is, ha sír a felesége és éhségtől üvölt a gyereke. Hát, ha még csak nem is magyarok, és a keresztény kultúráról nem is hallottak. Sajnos nem eshet meg rajtuk a szíved, és akkor jársz el okosan, ha felismered, hogy halálos ellenségeddé váltak. Védd magad, családod és értékeidet. Az első időben elégséges, ha van egy vagy két nagytestű kutyád. Miután ezeket kinyírták, behatolnának a házadba, ha hagyod. Szerelj fel rácsokat a nyílászáróidra, és szerezz be fegyvert, amivel belülről tudod védeni a rácsot. Lehet az kard, lándzsa is. A lényeg, hogy belülről meg tud akadályozni a rácsod felbontását. Mire lőfegyveres rablásokra kerül a sor, neked is be kell szerezned lőfegyvert, mert másképp nem vagy velük versenyképes, de addigra, ha még élsz, egy egészen más ember lesz belőled.

___________________________________________________
___________________________________________________
______________________

33 gondolat erről: „(1690) Felkészülés a hőségre

  1. Talán egy közeli búvóhely is kellene,ahol addig dekkolnánk, amíg a horda tovább áll.

  2. Egy kis kiegészítés sertészsír ügyben: a zsír ára napjainkban mélybe zuhant, ennek oka az orosz embargó miatt az európai piacon ragadt árufelesleg. Tehát most érdemes spájzolni, (nyilván nem kell a jövő héten vagy jövő hónapban) de megéri hamarosan. A sertés előállítást a csökkent kereslethez igazítják ezért az árufelesleg elkopása után az árak visszarendeződnek.

  3. ” Ezt át lehet hidalni egy aggregátor beszerzésével, amihez jócskán kell tartalékolni üzemanyagot,…”

    Benzint tartalékolni?
    Mind adalékanyagos, ami annyit jelent hogy megromlik!
    Tavalyi évben kannaszámra vásároltam „tartaléknak” a Nissanomhoz, mikor az ukrán helyzet bonyolódott, s eszkalálódni látszott.
    Mikor megtudta ezt a szakszervizes, aki egyben az autóm pesztrálója is póker arccal közölte, hogy folyamatosan használjam el, mert rövid időn belül nem fogom tudni felhasználni.”Megsavanyodik”! MIndegyik fajtára értette!
    Bebizonyította nekem lazításképpen, hogy a szelepeket károsítja már az is, ha folyamatosan levegőhöz jut a marmonkannában az üzemanyag, s ezt használod!
    Van Stihled? Akkor bizonyára ismered az időnkénti nyavalyáját…
    Benne maradt az üzemanyag és nem indult el. Az itteni Stihl márkaszervízben közölték velem, hogy öntsem ki, majd esetleg a maradékot használjam el alkatrész tisztítására! Másra nem jó!
    Majd tisztítsam ki mindenestől, friss üzemanyag bele, majd hajrá!
    Ez volt a megoldás…
    Gondolom most az jön, hogy már károsodhatnak a szelepek ha „odáig” eljut a világ…!
    Bár Zaporozsecet sem kapsz már sehol, ami esetleg beszipkázná…

    Vagy netán gázolajos „játékra” gondoltál? Az is necces!

    Egy link a sok közül:
    http://totalbike.hu/technika/motordoktor/2012/05/07/vigyazat_megromlik_a_benzin/
    Lehet kötözködni!…

  4. Ez valószínű, de már csak êvtizedek kérdése. Addig is érdemes gondolkodni ezekről dolgokról a gyerekeink, unokáink számára.

  5. 3:
    Ezt a benzin dolgot már ismerem, de nem hiszek benne. [szakvegyész kerestetik!] A fűkaszámban bennmarad a benzin, mert lusta vagyok, és szarok a leírásra, nem pucolom ki 5 üzemóránként és ősszel. A következő tavasszal pöcre indul (4-ütemű).- Csak a szűrőt pucolom, amikor nem akar elindulni. Kimosom a szivacsot. Ennyi. A Hondámba tettem két évet álló benzint. Semmi nem történt. Figyelem! Lejárt szavatosságú benzin féláron veszek. 😀

  6. 5.
    A válaszod a „kákán csomó” alapon borítékolható volt, de meggyőződésemmé vált, most már több, „védett korban lévő” emberrel való beszélgetés után, hogy a nyolcvan fölöttieknek általában ASUP szabvány szerinti a problémamegoldásuk!
    Erre egy ereje teljében lévő egyén nem alapozhat! Főleg nem egy közösség, amely „készül” az apokaliptikus időszakra…
    Mindenesetre jó hogy van a gázboylerom mellett egy fatüzelésű is!..
    Az udvaron remélem nem gyújtják rám – lopják el – a felhalmozott akácot!…

  7. Műanyag hordó, amiben kakaó vagy nutella krém volt, használtan kapható 200 l-es, gumis tetővel. Abban tárolom a gabonát. kukoricát szépen eláll. Eddig 3 év volt a leghosszabb idő.

  8. Egy dologról soha nem beszéltek:
    A nagy rakásra döglés közepette az ember idejének 95%-ban nem csinál semmit, ergo unatkozni fog->becsavarodik.
    Beszélni kellene a szórakozásról is, mert az még sem járja, hogy egész nap olajos ronggyal suvickoljuk a konzerveket 🙂

    Tippek az unalom űzésre:
    Papírimádók halmozhatják a könyveket.
    Akinek nincs annyi helye, szerezzen be egy e-papír alapú könyvolvasót. 64Gb SD kártyára kb ráfér a teljes Széchenyi könyvtár, élete végéig olvashatja a júzer.
    Filmek felhalmozása DVD-n, merevlemezen, feltéve ha lesz villanya(sziget üzemű napelemes rendszer kell, mert a benya elfogy, a nap viszont minden nap felkel…)
    Kártya, billiárd asztal beszerzése. Nincs is jobb annál, hogy geddon közepette kártyán/billiárdon nyerje el a helyi hadúr szűz ágyasait 🙂

    Amit még félreraknék kaján kívül:
    Alap vegyi anyagok(mosószóda,szódabikarbóna,cukor, tartósítószerek, kősó, nátrium-hidroxid, ecetsav, sósav, citromsav, kénsav, ammónium-nitrát. Utolsó tétel nem elírás, hobbikémikusok sejthetik mire kell „önvédelem” címszó alatt.
    Minden tétel korlátlan ideig eláll, feltéve ha megfelelően tárolják.

    Plusz kiemelném a geddon idején extra értékű egyéb besorolású anyagokat: csokoládé, kávé, cigaretta/dohány, tömény szesz…
    Tibor bá’ gyanítom testközelből átélte, hogy a Bp ostromakor egy tábla csoki mennyit is ért.

  9. 3.Ada
    Erről már több mint 50 éve is írtak:
    http://erdeszetilapok.oszk.hu/00459/pdf/EL_1963_08_384-385.pdf

    5.Tibor bá’
    Ezzel a „féláron veszek”-el azért vigyázz, jövedékiadó köteles termékről van szó, csak benzinkútról vásárolhatsz.Ez már nem az a „5800Ft hozzájárulás a honlapom fenntartásához” kategóriába esik.
    Autószerelő haveroktól kunyerálhatsz ingyen,amit leengednek olyan feledékeny autósok tankjából ami senem benzin/senem gázolaj, mert véletlenül rátankoltak a benzinkúton ellenkező fajtájú üzemanyagot a tankban lévőre.Talán petróleum lámpába jó…

    A tisztálkodószereket is jól zárni kell!Rágcsálók, kutyák, előszeretettel lopkodják el a szappant enni!

    Szorult helyzetben a mostani fegyveres testuletek tagjaiból verbuválódott, önjáróvá vált szabadcsapatok veszélyesebbek lesznek minden kóbor csapatnál.(Lásd a kievi benzinkút rablást).Hiszen nekik is eltartandó családjuk van!

    Nekem nagyon jó aggregátorom van, hasonló itt:

    http://www.j-pk.net/tekniikka/generaattori/

    4T fűnyírómotor+Wartburg-generátor+autóakku+4-500 Wattos szünetmentes PC tápegység kombináció állít elő 220V váltóáramot.

  10. 8:

    Dajtás szerintem az utolsó bekezdésben szereplő tételek beszerzése egy igen jó alternatíva azoknak, akiknek egyébként nincs helyük és lehetőségük a geddoncuccok felvásárlására.

    Biztos sokan vannak úgy, mint én, hogy szívesen olvasnak ilyen témájú írásokat, de egyébként nem tudnak semmit sem tenni ez ügyben, mert pl. albérletben laknak. Mit tehet az, aki albérleti lakásban él? Pakoljam tele a beépített szekrényeket konzervvel?
    Nem hiszem, hogy célravezető lenne.

  11. Ha a benzin meg is romlik, attól még vízágyúba jó lehet lángszórónak 😀

  12. 9 Curix: rokonoknál a pincében egy 200l-es hordó nincs útban. Még pakolhatnak is a tetejére.

  13. 11: freetoaster

    Persze tudom, sőt ezt otthon anyunál is megtehetném. Igazából Magyarországon szerintem tök jó helyen lakok geddon szempontból (is).
    Olyan hasonló kaliberű és adottságú hely mint ahol a blogtalálkozó lesz Janinál.
    De per pillanat most mégsem ott élek.

    Azon gondolkodtam sokat, hogy mi az, ami így is úgy is előnyömre lesz és nem kell hozzá fix lakhely és ház és persze töménytelen mennyiségű pénz.
    Aztán rátaláltam.
    Nagyon szeretek túrázni az Alpokban és arra gondoltam miért ne lehetne ezt tovább fejleszteni minden téren. Mind technikában, mind tudásban, mind erőnlétben…
    Ha idén már nem is jön össze, de jövőre mindenképpen megtervezek egy több napos túrát, amit kizárólag az Alpokban fogok eltölteni lakott település nélkül.
    Ez nem csak a fizikumnak, hanem a pszichének is nagyon jó és ami a mi szempontunkból nagyon hasznos, hogy a civilizációhoz szokott kényes kis testecskénk kint megtapasztalhatja milyen is az anyatermészettel együtt lenni. Azt várom ezektől a túráktól, hogy mind fizikai mind lelki téren kinyúlnak a határaim.
    Ennek most több értelmét látom, mint konzervvel telepakolni a padlást. Nem mellesleg próbáltam olyat keresni, ami örömöt is okoz, mert maga a téma egyáltalán nem vidám, de a szimpla kajahalmozás sem…

  14. JAj!Kedvenc témám 😀
    Sziasztok!
    Akkor elsőre ez mind szép és jó Tibor’bá!
    De a benzin tényleg megromlik sőt a gázolaj is egy kocsonyás trutymo lesz az alján ha áll sokáig.Ezt ülepíted,utána ua.mint régen 😀 De szerintem ha ténylegesre fordul a dolog akkor itt kimaradt egy vagon olyan ami ténylegesen létfentartási szükséglet.
    Szikravető,kés,konyhasó(NaCl),kisbalta és a lázcsillapító.
    Szikravető:A nagy svéd jó csak a többi egy gagyi kb. 4E Ft.
    Kés:A1. Ár na ez már húzos 80E Ft
    Konyha só :minimum 50Kg ár 😕
    Kisbalta:4-10E Ft
    Lázcsillapító: izlés szerint.
    Nálam az Keserű Omerta-K is befigyel esetleglegesen 😀 ár 50-60E Ft
    Ezenkívül a fát nem q-ra vesszük hanem erdei m3-re(1X1X1,7) ha jól akarunk járni,na és erdészettől.Fa tipust cser,bükk,gyertyán az akác vizesen is ég de fűtőértéke gyengébb.
    A szenet pediglen még most olcson lehet szerezni magátó a bányától posta pedig raklapon házhoz viszi ebben az árban: ormos bánya.
    olcsóbb jelenleg mint a fa.
    A fát két évig szártani kell.De a szára fának nincs füstje.A hamuja pedig talaj javító sőt a krumpli vetéséhez nélkülözhetetlen.A bogár utálja.
    Csempekályha:na ezzel tudnék vitatkozni mert zömében a mesterek túl samotolnak ami megöli a kályha hatásfokát.A tűzteret elég és kész.Ha vizteresen oldja meg az ember házilag akkor a vizteret nem az égéstérben helyezi el,mert oda az nem való. Máshova elrakva pietri elemmel megoldva és 12V keringtetéssel a rendszer feláll és müködik.
    A csempekályhát meg kell tanulni begyújtani,mert teljesen más technikát igényel ezért a kezdőknek egy hibrid megoldást javallanék:
    Fém kandalló betét nem öntöttvasból és külső levegővel.Burkolat pedig kis vagy nagyméretű tégla.Ytong nem jó ha valakinek felcsillanna a szeme mert,hogy hőszigetelőt nem építünk tűzhelybe.Mert ott fűtünk.
    Víz tározás tetrapack:ki mennyi mérget szeretne meginni és ki mennyi utódott magának nekem jó a korom miatt de pl a lányoknak tilos a kioldódó mérgek a leendő 3 generációt mérgezik le.(anya-lánya-és annak gyermeke)
    A házad nem a várad az egy csapda helyzetet eredményez.Ezt a Régi hunok-magyarok jól tudták még.Ha az egész ország fával nyomná erdőink kb 3 évre lennének elegendőek.Itt javaslat a fára :smaragdfa vagy valami hasonló pauwlina féle, gyorsan nő jó kalória érték 3-7
    tarvágást bir ki.
    Kisnövény meghatárózót még javasolnám,mert mikor nincs mit enni azért jó tudni és felismerni mi az ami ehető és mi az ami nem.De csak szigorúan azoknak akik megrögzött túlélőtipusúak.Ezeknek javaslók még kameslit,vizhatlan bakkancsót,megfelelő hátizsákot,gyalogsági ásót,hálózsákot és természetesen kb. minden zöld vagy bocitarka szinű.
    Ja és frankó térképek,tájoló.meg egy olyan rádió ami az első atomcsapást kibírja 😀

  15. 14. Elektroncsöves rádióra gondolsz? A tranzisztorok szétégnek az érkező lökéshullámtól. Jah és az elemlámpa fórumon azt írták, hogy legyen izzós lámpa is tartalékban, mert a ledek sem szeretik az emp-t. Gondolom ezek a legnagyobb problémák nukleáris támadás után. 😀
    És még annyi, ha már szó volt a zseblámpákról, hogy led esetében mechanikus arretáló(helyzetbiztosító) kapcsolóval szerelt lámpát válasszatok, mert ezek a fránya elektronikák még kikapcsolt állapotban is szeretik meríteni az elemeket. Ez gyakran használt lámpák és akkuk esetében nem annyira feltűnő, de ha valaki ritkán néz rá és tartós elemek vannak a lámpában, akkor érheti meglepetés.

  16. @15: EMP,HEMP meg PEMP ellen elég ha egy fém dobozban figyel a cucc, szeintem a Motorola GP300 nagyon jó ( cégnél 15 évet használták ) átprogramozva PMR frekvenciákra. Ja és ez még javítható, ellentétben az újabb tipusokkal.

  17. 15,Igen kb mert egy félvezető sem szereti ha az átütési köszöbböt valami egyszer megnyitja.Gyakorlatilag onnan már vezet is azaz olyan mintha ott sem volna.
    16,Igen kedvencem mikor ki van irva rádiótelefon javítás. 😀
    Csak szeretném tudni,hogy a bánatban méri vagy forrasztja a szitázott ellenállásokat kondenzátorokat?Már az SMT sem igen volt javítható de nem mennék ebbe bele mélyebben.
    Egy biztos a sereget országosan bővitik,verbuválnak mindenhol.Az amik pedig ha igazak a hírek akkor harckocsizó alakulatot telepít kicsiny hazánkba.A függüny felgördült az előadás elkezdődött ki mire tippel a klima nyír ki előbb avagy a politika ?

  18. 17:

    A politika és az ellen védekezni sem tudsz.

  19. A benzin megromlással vitatkoznék. Erősen típusfüggő, hogy kibírja e a régi benzint. Pl. A kínai láncfűrész nagyon kénes rá, de a Dolmar (Makita)motoros kaszát nem érdeki a dolog! Én pl 3hete próbáltam ki hogy a tartalékolt 6 éves benzinből rátöltöttem a kocsiba lévőre, amikor az kifogyóban volt. Simán ment vele, pöcre indult….
    (Hengerenkénti befecskendezéses)
    De az is hozzátartozik a dologhoz, hogy persze maradt valamennyi friss benzin a tank alján. Szóval, ha más nem, de felesben, vagy 1/3 friss 2/3 régi benzin arányban biztosan működik. Tapasztalat!
    A kanna alján kicsapódik állásában egy fehér porszerű anyag a benzinből. Gondolom ez okozza sok esetben a problémát.
    Ezt le lehet szűrni egy kávé filter papírral (szűrő papír) amit egy nagyobb tölcsérbe teszünk, és és ezen átszűrve minden mechanikus szennyeződéstől megszabadulhatunk. Ezt is személyesen kipróbáltam, működik!

  20. 17:
    Teljesen biztos, hogy a politika viszi a prímet.
    Pontosan ezért nehéz sokszor a folyamatokat, okokat elemezni a történelemben, mert általában rejtve maradnak. A politikai agytrösztök mindig sokkal hamarabb látják a valós folyamatokat, mint a köznép, és érdekeiknek megfelelően politikai lépéseket tesznek, amire az ellenfél hasonlóan reagál, kialakul egy politikai konfliktus, míg a kisembernek fogalma sincs, mi váltotta ki. Sőt, még el is ködösítik a számára, mert a propaganda szerint a gonosz ellenség provokálta ki az egészet…
    Szóval az ember bármilyen jellegű várható válságot átkonvertál politikai folyamattá.

  21. A kérdés költői volt.A politika már rég kinyirt minket csak az aggónia tart.De ez az egyéni véleményem.

  22. 21. nod

    mire gondolsz a seregbővítés alatt?

    10 curix

    +1 én is szeretem a gyakorlati tanácsos cikkeket

  23. 17. nod

    „A függüny felgördült az előadás elkezdődött ki mire tippel a klima nyír ki előbb avagy a politika ?”

    A francia külügyminiszter, Laurent Fabius, 2014. május 13-án Washingtonban, az amerikai külügyminiszterrel tartott találkozója után ezt mondta: „500 NAPUNK VAN ARRA, HOGY ELKERÜLJÜK A KLÍMA KÁOSZT A FÖLDÖN” Nem csak véletlen elszólás volt, mert később még meg is ismételte.

    Itt van a felvétel: https://www.youtube.com/watch?t=15&v=lyujbB1y6G8

    Egy hónap múlva, szeptember 23-án jár le az 500 nap.

    Vajon mi lesz azon a napon? Megakadályozták-e, hogy bekövetkezzen? Vajon mi az, amit ők tudhattak már 2014. május 13-án és mi nem tudunk még ma sem?

    Ha valóban bekövetkezik a „klíma-káosz”, akkor már érthető miért kellett elindítani Magyarország felé ezt a sok fiatal feketét ekkora lendülettel. Mi még képesek lennénk a káoszt is elszúrni a totojázásunkkal…

  24. 24:

    Szóval te is észrevetted! … Nagyon jó, látom figyelsz! Gondolom azt is tudod miért épp szeptember 23.-a? 🙂

  25. 23-24:
    És még rám mondják egyesek, hogy vészmadárkodom. Kyra! Annak az elején, amit belinkeltél, ez áll: „Fabius was referring to the next big United Nations climate conference, scheduled to open in Paris,” – vagyis: Fabius a következő, átfogó ENSZ klíma konferenciára utalt, amit Párizsban fognak megtartani. Ez ilyen egyszerű, csak el is kell olvasni, és meg is kell érteni, amiről szó van. 🙁

    Tegnapi dátummal érkezett
    The July average temperature across global land and ocean surfaces was 0.81°C above the 20th century average. As July is climatologically the warmest month for the year, this was also the all-time highest monthly temperature in the 1880-2015 record, at 16.61°C, surpassing the previous record set in 1998 by 0.08°C.
    Anybody to translate? 😀

  26. 26: https://stevengoddard.wordpress.com/2015/08/21/more-on-the-noaa-july-fraud/
    A globális felmelegedés elmélete szerint a troposzféra alsó része kellene a legjobban melegedjen, erre a precíz műholdas mérések szerint a július, messze nem a legmelegebb volt.
    De hát folyik a propaganda, mert nem állhatunk oda a párizsi konferenciára, hogy még-sincs melegedés, ezért megjósolom, hogy a NOAA szerint ezután minden hónap egyre melegebb és melegebb lesz.
    Hogy a NOAA-nál hogy jönnek ki ezek a számok? Leírtam már a többi klíma-poszt hozzászólásainál.

  27. 27., 28.
    Tiszta vicc! Ti futóbolondok vagytok.

  28. Tudom, hogy lehet kézműveskedni is, de ahhoz az alapanyagokat nehezebb tárolni (pl. a zsírt – meg a kísértés is nagy, na :)), mint magát a kész terméket, úgyhogy a listára feltenném a mosószappant meg a natúr szappant, mindegyiknél megvan pár ezerből egy-két évi adag. A mosószódával én nem vagyok elégedett, ellenben a mosószappan még hideg vízzel is gyönyörűen dolgozott, a kertészkedős zoknikat is beleértve.
    Elemi kén mellett a por formájú hypo szerintem alapvető.
    Ha már felmerült a szikravető, ahhoz nem árt mellékelni taplót, vattát, tampont…
    Meleg ruházatra van egy merész ötletem, amit már réges-rég ki akarok próbálni: hűtőházi overall, -40 fokig tökéletes 8 órán keresztül, és cipőt is lehet hozzá venni. Sokkal olcsóbb (20E Ft alatt van), mint egy hideg idős hálózsák + bivak, bár az overallt én valami olcsó háromévszakos hálózsákkal kombinálnám.
    Amiről még sokan megfeledkeznek: ha ilyen tartalékokra szükség lesz, valószínűleg nem lesz már rendes egészségügyi ellátás, és számíthatunk járványokra is, azaz a személyes higiénia rendkívül fontossá válik – példának okáért a gyakori kézmosás, ha a külvilággal érintkeztünk. Márpedig az ember bőre nem tudja olyan gyorsan pótolni a védő zsírréteget, mint ahogy lemossuk. Nálam már nem egyszer előfordult, hogy merő vérző seb lett mindkét kezem, miután a kiszáradástól felrepedezett a bőröm. Ez nagyon könnyen fertőződhet két kézmosás között (bármi egyből be tud jutni a szervezetünkbe), nem beszélve a fájdalomról, úgyhogy jobb megelőzni, bőrvédő készítményekkel, vagy erre fenntartott állati zsiradékokkal.

  29. 28, 29, 30:
    Azért érdemes lenne elolvasni mit is állít az a Nasa tanulmány, mert nem a hűtésről szól, hanem azt állítja, hogy a CO2 nemcsak a kimenő hőt veri vissza a Földre ezzel fűtve, hanem a Naptól beérkező hő nagy részét is visszaveri ezzel védve a Földet a túlzott felmelegedéstől.

    http://science.nasa.gov/science-news/science-at-nasa/2012/22mar_saber/

    Persze egyszerűbb lefutóbolondozni valakit, aki közöl egy NASA tanulmányt, ahelyett, hogy elolvasnánk és megvitatnánk a tartalmát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük