(1689) Az Északi-sark jégmezője

Tibor bá’ online

 

Az Arctic (északi-sark) jégmezőjének állapota katasztrofális. 2015. Augusztus 16-án 5.786.000 km2 volt a kiterjedése, ami az év ezen napján 2007, 2011 és 2012 után a negyedik helyen áll. Azonban a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amire ebből az adatból következtetni lehetne. Ugyanis a vastag jég gyakorlatilag már nem létezik összevetve a 2012-es helyzettel, amit az alábbi képek igen jól bemutatnak.

~q086

Ha csak a jégmezők kiterjedésére figyelünk, nem a megfelelő következtetésre jutunk. Ugyanis a 2012-es helyzethez viszonyítva a vastag jég gyakorlatilag eltűnt (fekete – sötét bíbor – bíbor). A jégmezők 4 méter vastagok voltak Grönlandtól és a kanadai szigetvilágtól északra. Ez a sok éves vastagságú jégréteg több mint 100.000 éve borította a vidéket, méghozzá egész éven át, ellentétben a vékonyabb réteggel, ami nyáron teljes mértékben elolvadt.

A vastag jégréteg eltűnése (elolvadása) egy teljesen új jelenség. Miért? Mostanáig a vastagjég túlélte az olvadási periódust és pufferként szerepelt, felfogva azt a hőt, ami elolvasztotta volna a vékonyabb réteget. Vastag jégréteg nélkül az Arctic legyengül a következő évek alatt, és az a hatalmas hőmennyiség, ami a jeget olvasztaná, inkább az Északi-tengert fogja melegíteni, ami tovább gyorsítja az olvadást.

A vastag jégréteg megszűnése elősegíti a jégmező összeomlását. Ebből adódik a kérdés, összeomlik-e a jégmező a közel jövőben, esetleg akár az idén is? A kérdés jogos, mert a jég úgy működik, mint a tükör. Jégtakaró nélkül a napsugár nem verődik vissza, hanem elnyeli a víz. Egyedül az albedo megváltozása kétszerese a 7 milliárd ember által okozott sugárzási kényszernek (forcing).

__________________________________________________
__________________________________________________
_____________________

39 gondolat erről: „(1689) Az Északi-sark jégmezője

  1. Ha ez tartós marad, akkor a permafrosztban elnyelt metán „buli” is pár éven belül gőzerővel beindul! Nekünk kaszáltak…!

  2. 1-re: Már miért ne lenne „tartós”?
    Ha létezne is technológia a visszafagyasztásra- a termodinamika 1. és 2. törvényének értelmében sokkal több energiába kerülne, mint amit eddig az olvasztásába invesztáltunk.
    Ugyanez a helyzet a CO2- kivonási technológiâkkal.
    Mindkettő több energiába kerülne , mint amennyit eddig az emberiség 200.000 éves pályafutása- oroszlánrészét az elmúlt 250 évben- alatt elfüstölt.
    Off:
    http://m.sputniknews.com/asia/20150819/1025906641.html

  3. 2: Így sikerült korán reggel megfogalmazni. 😛 😉

  4. Félig off:

    Egy azték fiú emlékezetes beszéde az ENSZ éghajlatváltozásról szóló jún. 29-i konferenciáján. Xiuhtezcatl komolyan veszi, amit mond, szervezete, a Föld Védelmezői (Earth Guardians) perbe fogták Obamát is a környezetszennyezés miatt. „Emlékeznünk kell arra, hogy mindannyian bennszülöttek vagyunk ezen a Földön, és hogy mindannyian rokonok vagyunk. És ideje mindent félretenni, ami megoszt bennünket. ”

  5. 2:
    A vulkán 50 kilométerre van a reaktortól. Nyilván ez elégséges védelem.

    4:
    Szép-szép, de ezt 40 évvel ezelőtt kellett volna csinálni. Ma már csak vicc. Különben a magyar média is felfedezte a témát a 11 napos hőhullám, és az egy óra alatt 80 mm zuhé után. Ma reggel mindenütt ez ment.

  6. Köszönet az utóbbi 2 cikkért, csak így tovább

  7. 5: Nem, hogy erre gondoltál Tibor bátyám?!

    A mostani időjárási jelenségek a természet jelzései, egy-egy anomáliáról nehéz azt mondani, hogy ez bizonyíték a klímaváltozásra, de a sokasodó anomáliák már jelenthetnek valamit – erről Faragó Tibor beszélt az ATV műsorában.
    Faragó: felelősek vagyunk az éghajlati változásokért

  8. Van egy általam nagyon kedvelt blog, ahol az Északi (jeges) tengeren elhelyezett bóják által küldött képeket elemzi napi rendszerességgel valaki.
    Érdekes dolgok derülnek ki, ezek közül csak egy: ott ahol Tibor bá által közölt térképen egyáltalán nincs jég (Beaufort tenger egy része), ott a webkamerák egészen mást mutatnak (10,11,12-es bóják). A mai bejegyzése, többek között pont erről is szól, hogy milyen különbségek vannak, a különböző szervezetek/ügynökségek által közölt térképek között:
    https://sunriseswansong.wordpress.com/2015/08/20/arctic-sea-ice-one-whale-of-a-slot/

  9. 1:
    Metán.
    http://wattsupwiththat.com/2015/08/19/the-arctic-methane-emergency-appears-canceled-due-to-methane-eating-bacteria/
    A lényeg: egy metán-evő baktérium, a melegedéssel párhuzamosan egyre jobban szaporodik és elnyeli a légkörből a metánt: „new research led by Princeton University researchers and published in The ISME Journal in August suggests that, thanks to methane-hungry bacteria, the majority of Arctic soil might actually be able to absorb methane from the atmosphere rather than release it. Furthermore, that ability seems to become greater as temperatures rise.”

  10. 9: elolvastad a cikket?
    „In the LOW- CARBON- CONTENT soils”
    Magyarul, ahol kevés szerves anyag van, ott találhatók ezek a baktériumok- logikus, ott már lebontották a metánt-
    na és mire is bontják: CO2-re és vízre… (mind2 üvegház- hatású) Szóval annyi, hogy nem a metán 37x potenciálja fog érvényesülni, „csak” a CO2 és víz sajátja. De a Permafrosztban így is annyi szerves anyag van, ami jelentősen be fog tenni a klímaszkeptikus omicidáknak.
    Hogy ez metán vagy CO2 formában ürül a légkörbe kb édesmindegy.
    Ha gyorsan- pár évtized alatt- olvasztjuk le az egész mélyhűtőt- az Isten se fogja neked megkötni se a metánt, se a CO2-t. Ha ismernéd a biológiai- élő- rendszereket- kedves mérnök- zseni.
    WUWT- szenzációhajhász félidiotizmusok belinkelése helyett egy kis biológia óra…

  11. Mszilárd!
    Rossz hajóra szálltál, egyre ritkul a járat, észre kellene már venni. 😀

  12. 9, 11:
    Tudod, Kübler- Ross- ciklus 1.fázis:
    TAGADÁS
    Majd jön a többi is. Nem lepődnék meg, ha a következő fázisnál erőszakosba menne át derék szkeptikusunk; méghozzá pl. a fenti cikk szerzője ellen. Vagy egy nagy olajvállalat vezetője ellen

  13. 10: Kösz, hogy lefordítottad a cikkben is elhangzottakat. Mert ugyanezt állapította meg a szerző is, aki nem én vagyok, úgyhogy ne az én zsenialitásomat értékeld. Amúgy tisztában vagyok a te zsenialitásoddal is, amikor a mellet kardoskodtál nagy komolyan, hogy tavaly novemberben az átlaghőmérséklet 20 fokkal volt magasabb.
    És emlékszel a márciusi jóslásodra, mi szerint idén szeptemberre el fog tűnni teljesen a északi jég? Tibor bá óvatosabb volt, ő csak annyit mondott, hogy 2 millió km2 alatt lesz. Én akkor 3 felettit becsültem, ami 99%-ban fog is most már teljesülni. (sőt még 4 felett is lesz)
    Mit gondolsz hány évig lehet hülyíteni az embereket? Mert elfogjuk ezt játszani jövőre is, meg azután is.
    A szenzációhajhász az te vagy, csak olvasd vissza a kijelentéseid, amelyekben a nagy riogatók mellett te még rápakolsz egy-két lapáttal és már az idén kihalunk mind.
    De az idő haladtával egyre nevetségesebb leszel.

    11: Nem vagyok állandó utas a hajótokon, csak néha fel-fel kapaszkodok, hogy lássam a klíma-kihalás (a többi fenyegetés az komoly) melyik fázisában vagytok. Jó utazást! 🙂

  14. 12: Ezen jót nevettem!
    A tagadók ti is lehettek, hiszen az számít milyen irányból nézzük.

  15. Várjuk ki a végét… Hol van még az olvadási évszak vége. És az El Niño is pont akkora csúcsosodhat ki.
    Amúgy geológiai idősíkon 1- 2 évet tévedni elég jó becslés. Márpedig a trend az bizony súlyosan orrnehéz zuhanóbombázó, szabadesésben lefele.
    A jetstream- anomáliák megvannak?
    Sarkkörön túli soha nem látott erdőtüzek?
    India, Irán 48 C?
    Majd az élelmiszereknél is nézz körül pár hónap múlva.
    Aztán Kína összeomlása is lóg a levegőben; ami a szulfátok kihullása révén heteken belül megdobhatja az átlaghőmérsékletet 1C- vel

  16. Tudod mit jelent az El-Nino? Akkor távozik az óceánon keresztül a felgyülemlett hő, ezért lesz azután hidegebb (La Nina).
    Amúgy nézd meg, a Jeges tengeren levő bóják hőmérséklet-adatait: egész augusztusban negatív hőmérsékletek uralkodtak és az előrejelzés szerint is marad a negatív tartomány: a jég már csal alulról olvad, a melegebb óceáni áramlatok által, de ez se tart majd sokáig.
    Ezeket a megvannak felsorolásokat hagyd már abba, mind megvannak és nem jelentenek semmit, 2x annyi ellenkező jelű megvannakot tudok felsorolni (pl. a délamerikai óriási pusztulás az állatállományban a rendkívűli hideg miatt, stb. ), de nincs értelme, mert ugyanúgy nem jelentenek semmit.
    Ha Kína, annyira összeomlik, hogy az ipara teljesen leáll, akkor CO2 kibocsátása is leáll. Ergo…
    De az ilyen méretű összeomlása után nagyobb bajunk lesz mind a klíma.

  17. 15: a szulfátok kihullása
    Ezzel azt ismered el, hogy az emberi ipari tevékenység, ami miatt szerinted növekszik a hőmérséklet, egyúttal hűti is a klímát? Vagy mit akar jelenteni „a szulfátok kihullása révén heteken belül megdobhatja az átlaghőmérsékletet 1C- vel”?
    Ha-ha-ha… Ennél látványosabb öngólt rég nem produkáltál 🙂

  18. Tudod mit jelent:
    Arctic Amplification
    Jetstream

    És gondolkozz el, hogy ha kinyitod a hűtőt az a hideg visszamegy- e oda.
    Látom reménytelen vagy. Fizikából sem ártana egy korrepetálás.
    Mennyi is a sósvíz fagyáspontja?
    Javaslom James Hansen tanulmányát a szulfátok fényvisszaverő hatásáról.
    Meg a 9/11 utáni levegő hőmérséklet- emelkedést- pedig csak az USA légiforgalmát parancsolták le- a szénerőműveik égettek tovább.
    Sztem ne engem fárassz a hülyeségeiddel, hanem olvass ezeknek utána

  19. A jetstream anomáliákat nemcsak a felmelegedés, de akár a lehűlés is okozhatja: a jégkorszakok is ezzel kezdődnek. De én egyelőre nem állítom ezt. Azt állítom, hogy a felmelegedés természetes jelenség, az emberi tényező hatása létezik, de elenyésző. Ezért írtam, hogy nem jelent semmit és nem azt, hogy nem létezik az anomália, így hiába küldesz korrepetálásra, neked lenne rá szükség a kínai kijelentéseddel kapcsolatban.

  20. Sorolj fel egy hülyeséget az általam írtakból és cáfold is meg!

  21. Most már értem a logikádat, így valóban kipusztulunk hamarosan:
    – ha nem állunk le, akkor nő a hőmérséklet,
    – ha leállunk, akkor még jobban fog nőni.
    Ha tehetném javasolnálak Áder mellé klímaszakértői tanácsadónak. 🙂
    Na jó éjszakát, mára már szórakoztam eleget, holnap visszanézek a cáfolataidra.

  22. 21:
    Humorkodás helyett inkább nézz utána. A széntüzelésből származó szulfát részecskék némileg ellensúlyozzák a CO2 hatást, de míg a CO2 molekulák élettartama sok év, addig a szulfátok 3-4 nap alatt visszahullanak a földre. Ezért ugorhat meg a hőmérséklet széntűzellés leállása után. Ezt persze a what’s up pussycat nem tudatja veled.

  23. A what’s up – on komoly tudományos elemzések vannak, míg az általad állandóan idézett Arctic news – egy olyan Sam Carana szerkeszti, akiről senki semmit sem tud s akiről még az antropogén felmelegedésben hívőknek is az a véleménye, hogy többet árt, mint használ a klíma-tudománynak, a túlzott hisztériakeltésével.
    Ami a szulfát kérdést illeti, nem kell utána nézzek semminek, jól tudom a hatását, csak a logikai bukfencre akartam felhívni a figyelmet, amibe keveredtetek, hiszen az alarmisták (vészharangkongatók) állandóan az azonnali leállással követelőznek, erre ti is beismeritek, hogy még a leállásnak is rövid távon melegítő hatása lenne.
    Örülök, hogy szóba került, mert ez, a CO2 okozta melegedéssel ellentétben bizonyított (még ti is elismeritek, sőt nekem ugrottatok, beleesve ezzel a csapdába és általatok is ki lett mondva, hogy ), az ipari tevékenység hűtő hatású.

  24. 23:
    Félreértékelsz.
    Én elolvasom a véleményeket. Megnézem a felvételeket. És gondolkodom. Így aztán nem látom be, hogy az ipari tevékenység hűtő hatású lenne. Az ipari tevékenység (többek között) CO2 és szulfát részecskék kibocsátásával jár. Az egyik melegít, a másik hűt. A melegítő hatást kifejtő tovább él és erősebb, a hűtő hatást kifejtő rövid élettartamú és gyengébb. Ebből nem következik az, amit félkövérrel írtál. Ebből az következik, ha leáll az ipari tevékenység, akkor megugrik a melegedés.

  25. Felesleges magyarázni.
    Kétsoros szenzációhajhász cikkek után- az egész tanulmány ismerete nélkül- von le konzekvenciákat.
    Ahelyett, hogy az összképet értékelné:
    -adatok,
    -trendek,
    -érzékelt változások

    Nem érdemes vitába szállni vele, mert ez nem tárgyalótermi kérdés.

  26. 24: Tibor bá, idézlek: „Az ipari tevékenység (többek között) CO2 és szulfát részecskék kibocsátásával jár. Az egyik melegít, a másik hűt.”
    Tehát: a – melegít, b – hűt, a – melegítő hatásáról vitatkoznak, nincs bebizonyítva a mértéke, b-ről nincs vita.

    25: 1664-es poszt után közöltem én adatokat, trendeket, hozzá sem tudtál szólni egyikhez sem, egyetlen hozzászólásod volt, amiben 40 méterrel magasabb óceánokkal riogattál. Ezek után kinél lehet szenzációhajhászásról beszélni?
    Tőled eddig csak az amerikai kormány által is támogatott, vészjósló propaganda nagy lózungjait halottam csak, értelmes ellenvéleményt nem.
    Tehát, ha klímában olyan nagy szakértőnek tartod magad válaszolj érvekkel, adatokkal a következő pontokra:
    1664-es poszt hozzászólásai:
    1: – RSS adatok
    21-22: – legmelegebb év
    27-29: – Hansen ellentmondásai és adatváltoztatásai az évek folyamán
    32,35: – az Óceánok hőtartalma
    52: – Himalája gleccserei
    66: – adatmanipulálás
    103: – az utóbbi 10 év jégtakaró trendjei mindkét sarkon

  27. Mszilárd:

    Nem vagy egy kicsikét szőrszálhasogató? 🙂

    CO2 emisszió 280ppm-ről 400ppm fölé emelkedett.
    Az átlaghőmérséklet pedig 0,8°C-t nőtt.

    Szerinted mennyi átlaghőmérséklet emelkedésért felelős a CO2 növekedése?
    Mi okozta azt a részt amiért nem a CO2 felel?

  28. 27:
    Elfmage: Nézz utána, a történelem folyamán hányszor növekedett (vagy akár csökkent) ennyi idő alatt ennyit a hőmérséklet (Co2 szint növekedés nélkül)!
    pl. az utóbbi 10000 évben:
    https://www.flickr.com/photos/124947614@N08/20768602736/in/dateposted-public/
    A klíma sosem volt állandó, a mostani melegedés véletlenül pont egybeesik az emberiség által felelőtlenül légkörbe pumpált CO2-al és igen van hatása, de nem lehet kimondani, hogy csak attól melegedik a klíma és nélküle pl. hűlne, vagy állandó lenne.
    Nagyon sok tudós megkérdőjelezi a CO2 hatását (pl. a volt NASA mérnök Miskolczi), persze mivel ez ellentmond a hivatalos véleménynek ezeket a tudósokat ellehetetlenítik, lehülyézik stb. (kb. úgy viszonyulnak hozzájuk, mint pl. Tibor bá hozzám vagy máshoz, akivel nem egyezik a véleménye).
    A 97%/3% arány, amire Tibor bá annyiszor hivatkozik sem valós adat, többen is kimutatták hogy a kutatók 40-50% -a nem ért egyet az antropogén hatással. Valaki itt egy hsz-ban meg is jegyezte, hogy az ELTE klímakutatóinak nagy része (akiket személyesen ismer) is ezen a véleményen van, csak a jól ismert okok miatt nem verik ezt nagy dobra.
    Ugyanakkor nézd meg az IPCC modelljeit. Az összes túlzás, a valóság egyik modellt sem követi, mind alatta van.
    A jégtakaró sem akar abban az ütemben olvadni, ahogy megjósolták, erre állandóan kitolják a teljes elolvadás dátumát.
    Miért nem olvadnak a sarkok egyformán, miért volt az utóbbi 3 évben rekord magas az Antarktiszi jég? Miért nem hat egyformán a CO2? Miért melegíti jobban fel az északi félteket? Ezek mind olyan kérdések, amire a tudomány is csak próbál válaszokat adni, és az a tény, hogy a modelljeik sosem jönnek be, azt jelenti, hogy az egész komplex rendszert, amit klímának nevezünk még nem értik 100%-ban.
    Ezért perelek Tibor-báékkal, mert amit ők 100%-os biztosnak hisznek az teljesen egy bizonytalan valami. De ők átesnek a ló túlsó oldalára is és alaptalanul riogatnak is. Az is lehet, hogy igazuk van, nem zárom ki, de mindazon amiket felhoztam nem gondolkodnak el, lesöprik konkrét ellenérvek, adatok nélkül.

  29. 28:
    Nincs nekem időm veled foglalkozni nevetséges témában. Keresd ki magadnak!
    http://www.skepticalscience.com/
    Néhány példa:
    Szkeptikusok állítják – és a valóság:
    Climate has changed before – Climate reacts to whatever forces it to change at the time; humans are now the dominant forcing.
    It is the sun – In the last 35 years of global warming, sun and climate have been going in opposite directions
    It is not bad – Negative impacts of global warming on agriculture, health & environment far outweigh any positives.
    „There is no consensus” – 97% of climate experts agree humans are causing global warming.
    It is cooling – The last decade 2000-2009 was the hottest on record.
    It hasn’t warmed since 1998″ – For global records, 2010 is the hottest year on record, tied with 2005. Majd 2014 ennél is melegebb, és jó eséllyel 2015 még melegebb lesz.

  30. Mszilárd

    Mellébeszélésed figyelembe vétele helyett a kérdések újra:

    Szerinted mennyi átlaghőmérséklet emelkedésért felelős a CO2 növekedése?
    Mi okozta azt a részt amiért nem a CO2 felel?

    Egyik sem bonyolult, aki ennyire beleáasta magát a témába az csak tud rá legalább egy szerintem x értéket megadni.
    Ahhoz hogy érdemben tudjunk beszélgetni kellenek kiinduló adatok, ezeket kérem tőled.

  31. 30:
    Mi az, hogy „szerintem”. Már írtam, én nem kutatok, én nem kísérletezek, én nem végzek megfigyeléseket, én nem futtatok modelleket. Én mindössze azt állítom, hogy elfogadom azt, amit a tudósok 97 százaléka elfogad.

    A tipikus szkeptikus felvetésekre megadtam, hol válaszolnak majdnem 200 felvetésre. Itt: http://www.skepticalscience.com/

  32. 30: Elfmage:
    az 1664-es posztban felsoroltam egy csomó adatot és téged is kértelek személyesen, hogy válaszolj ezekre, amire a mai napig nem válaszoltál. Ebben a posztban a 26-os hsz.-ban ismét feltettem a kérdéseket (igaz nem konkrétan neked címezve). Ha megtárgyaltuk ezeket a kérdéseket, nagyon szívesen válaszolok a te kérdéseidre is. De amíg az én hamarabb feltett kérdéseimet figyelmen kívül hagyod, addig nem én beszélek félre.
    Egyetlenegy kérdésben foglaltál állást: gleccserek. Én felsoroltam adatokat, komoly tudományos cikkekből, te válaszként a Wikipédiából idéztél. Tudományos vitában a wikire hivatkozni kb. „a szomszéd néni is mondta” kategória.
    Szóval? várom a válaszaid (nem csak a tiéd, bárki írhat, de se Tibor bá (ő nem ér rá hülyeségekkel foglalkozni) se Ouse M.D. nem tudott/akart válaszolni).

  33. Mszilard

    Nem láttam értelmét kiragadott rész területek részadataira keresgélni, én nem ezt kutatom.
    Viszont ha konkrétan megadod a kérdéseidet, akkor arról is lehet beszélgetni.

    A tudományos bizonyítási és annak szétszedési metódusát, nem fogjuk tudni itt eljátszani. Pedig tudom te erre játszol.
    Az hogy szét tudod szedni egy valamilyen tényt állító cikket, az önmagában nem teszi bizonyítottá a tény valótlanságát, csak a bizonyítás tökéletlenségét mutatja meg.

    Itt nem tudósok állnak veled szemben, hanem a jövőbeli klíma miatt (is) aggódó emberek.

    Szóval és két baromi egyszerű kérdést tettem fel.

    Te pedig hosszas háttéranyag vizsgálódás után megválaszolható kérdésre vársz választ. Nem tudok rá válaszolni, mert ilyen mélységig nem mászok bele tudományos munkákba, pláne idegen nyelveken.

    Leköteleznél, ha válaszolnál a két baromi egyszerű kérdésre, és akkor tudunk miről beszélgetni.

  34. 30,32: azért is lenne fontos először azokat tisztázni, főleg a hőmérséklet adatokat, mert nem mindegy milyen számról beszélünk, amikor a 79-ben kezdődő műholdas mérések 0,4°C melegedést mértek.

  35. 33: Kösz, malleusorbis, érdemes elolvasni mindenkinek!
    34: 35-ös h.sz.-omnál még nem olvastam 34-es h.sz.-dat, szóval tisztázzuk, hogy mennyit nőtt a hőmérséklet ill. a CO2 és konkrétan az időintervallumot is.

  36. 33:
    Nem tudom miért jöttök elő újra és újra ezzel a hülyeséggel. A 22 kényelmetlen igazság közül mindjárt az első: „A globális középhőmérséklet 1997 óta stabil maradt.” Simán nem igaz. Hazugság.

    36:
    Nem tudom mikért kötöd az ebet a karóhoz. Ma már minden szkeptikus feladta. Nincs miről vitázni. Egyre inkább melegszünk. Minden, mindenütt olvad. KÉSZ, ENNYI.

  37. 36:

    Ipari forradalomtól mostanáig szerintem az intervallum, de lehet más is nem ragaszkodom ehhez sem.

    A dolog lényege az lenne, hogy ha már élesen támadod az emberi tényezőt a felmelegedésben, sőt magát a felmelegedést is akkor ismerjük már meg hogy mi a te álláspontod a világ jelenlegi állását illetően. Merthogy az nem látszik.
    Gyakorlatilag te fedezékből lövöldözöl mindenre amit ezzel kapcsolatban bárki ír.
    Gyere elő a fedezékből és fejtsd ki, hogy szerinted hogyan van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük