(1613) A gyámhatóság egy jól jövedelmező gittegylet

Tibor bá’ online

 

~q191Ami napok óta foglalkoztatja a magyar közvéleményt. – Az INDEX szerint: „Megfojtotta a lányát a tatabányai nő. Miután megfojtotta, Á. Anikó a Blikk értesülései szerint százhatszor szúrta meg késsel a kislányát, Laurát. A tatabányai nő, aki a rendőrségen beismerte gyermeke megölését, ezután búcsúlevelet írt, ugyanis magával is végezni akart – ám az alkoholtól kábán végül máshogy döntött.

Á. Anikó begyógyszerezhette a kislányt, és napokig élt együtt a holttesttel. A levél szerint azért gyilkolta meg nyolc éves lányát, mert úgy gondolta, ha ő nem lehet az anyja, más se legyen (vallomása szerint a gyerek felidegesítette, mert anyja helyett Anikónak szólította). A holttestet ágyba fektette, és napokig együtt élt vele a panzióban, ahol végül megtalálták a rendőrök. Órákig tartó dührohamában a felismerhetetlenségig kínozta a gyereket.

A lap szerint a nő el sem sírta magát a kihallgatásán, viszont arról beszélt, hogy mindenért Laura apja a hibás. A bíróság előtt pedig egy szót sem szólt. Á. Anikó korábban 25 ezer forintot kért kölcsön élettársától, hogy lányát a tavaszi szünetben elvigye a panzióba. A férfi, G. István elmondta, a nő sokszor erős nyugtatókat szedett, amelyekre ivott is.”

És, a gyámhatóság ennek a nőnek ítélte oda a gyereket. Véletlen lenne? Nekem saját tapasztalatra támaszkodó véleményem a következő: A gyámhatóságok a korrupció melegágyai. Azé a gyerek, aki többet tud fizetni. A gyámhatóságokkal összejátszanak a klinikai pszichológusok, akik a „megfelelő” véleményt adják az ügyhöz. Az egész egy jól működő maffia hálózat, mert fejétől bűzlik a hal. Ha okos vagy, úgy élsz, hogy ne legyen szükséged a hatóságokra. Tudok olyan válóperről, ahol mind a két fél adott egy gépkocsit a bírónőnek, aki a vesztesnek nem adta vissza a paraszolvenciát. 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

 

10 gondolat erről: „(1613) A gyámhatóság egy jól jövedelmező gittegylet

  1. Tibor bá’, ez abban van, amit belinkeltél: „megosztva nevelték a lányt: pár napot az anyával, pár napot az apával töltött. Az apa egy ponton önkényesen végleg magához vette a lányt, bírósági per lett a vége, az ítélet a korábbi rendszert állította helyre” Később: „A gyámhatóság elvette a gyereket az anyától, a nevelést az apára bízták.”
    Szóval lépett a gyámhatóság és pont ez váltotta ki a gyilkosságot.

  2. Nyilvän a megszokott forgatokönyv szerint fog folytatodni a törtenet. A vedöügyved a kriminälpszichologus segitsegevel majd bebizonyitja, hogy a vädlott mentälisan serült, nem büntethetö. Max kenyszergyogykezeles es pär ev mulva ujra szabadläbon. A media meg majd lelkesen hergeli az olvasokat/nezöket, mert a tehetetlen indulatok, melyek az ilyen ügyek sorän generälodnak az emberekben, mindig biztositjäk a kellö nezettseget. A legkezenfekvöbb bizonyitek arra, hogy nem demokräciäban elünk, az hogy nincs halälbüntetes, pedig a többseg, ha lehetöseget kapna rä /pl. nepszavazäs/ visszaällitanä. Az europai orszägok kormänyai, välasztopolgäraik megkerdezese nelkül irtäk alä az erre vonatkozo nemzetközi egyezmenyeket. Ebböl a szemszögböl nezve, az USA -ban meg ervenyesül a többseg akarata, ha megszavazzäk, alkalmazzäk a halälbüntetest..

  3. 1:
    Korábban volt olyan időszak, amikor az anyának ítélték a gyereket. (nyilván én is a médiából írtam ki)

  4. 2: „a vádlott mentálisan sérült” Szerintem ez nyilvánvaló. A nő komplett őrült, normális ember ilyet nem tesz, soha, semmilyen indokkal.

    1: „az anyának ítélték a gyereket” Elképzelhető, hogy volt ilyen szakasza is az ügynek. A közvélekedés az, hogy a gyerek /általában/ legjobb helyen az anyja mellett van – feltehető, hogy a gyámhivatal és a bíróság is ezt az alapelvet követi – szintén általánosságban. Emellett ilyen helyeken/hivatalokban a nők jobbára felülreprezentáltak és „természetesen’ szolidárisak nőtársaikkal a férfiakkal szemben.

  5. Kedves Tibor bá,

    igazságtalanul baszogatsz egy egész hatóságot általánosítva, az összes ott dolgozó tisztviselőt egy kalap alá vonva. Nem tudod, hogy mennyit dolgoznak, milyen körülmények között és mennyiért, közben mekkora felelősséget vállalnak.

    A gyerek elhelyezéséről bíróság dönt, nem a gyámhivatal.

    És nehogy már egy hatóság tehessen arról, hogy vannak őrültek, akik megölik a saját gyereküket. Ilyen esetek mindig elő fognak fordulni, ez van, ez is egyfajta szelekció.

  6. 5:
    Négy különböző gyámhatósággal volt IGEN INTENZÍV DOLGOM. Ugyanazt tapasztaltam. Az ragyogó védelem, hogy ÁLTALÁNOSÍTOK. Ha a testület tisztességes lenne, akkor az olyanokat, amivel én találkoztam, már rég megszüntették volna. Az én esetemben, amikor a napnál is világosabban fény derült a visszaélésre, az előadót áthelyezték (gondolom, hogy ott folytassa áldásos tevékenységét), de döntését nem vonták vissza.

    Különben a hatóságot legkevésbé a gyerek sorsa érdekli. Erre nagyon jó példa az örökbefogadási herce-hurca.

  7. Négy hivatallal volt dolgod, akik mind hülyék és dilettánsok voltak. Ja meg korruptak.

    Nyilván benned nincs hiba.

    Én meg azt látom, hogy vannak emberek, akik nem tudják kulturáltan intézni a családi gondjaikat, és azt várják a hatóságtól, hogy – ingyen, minden eljárási díj nélkül – oldja meg a problémáikat.

    Csakhogy az esetek többségében két ügyfél van, anya és apa. És általában az egyikükre nézve „hátrányos” döntés fog születni.

    Aztán ha a hatóság nem úgy dönt, ahogy az ügyfél elképzeli, akkor lehet nyilvánosan gittegyletezni. Meg hülyeségeket írni. Három éve nincs olyan szerv, hogy Gyámhatóság. Gyámhivatal van. Apróság tudom, de erről a témáról írtál bejegyzést.

  8. 5: 7:

    Gmarko egyetértek a hozzászólásaiddal, sajnos Tibor bá’ korábbi rossz tapasztalata miatt elfogultan, a valósnál rosszabb színben tüntette fel azt a hatóságot, amelyik a – füstös képű dögevők és a sok idióta ember miatt – talán a legocsmányabb, ugyanakkor mégis a legfelelősségteljesebb hatósági munkát kénytelen végezni, bagóért, siralmas körülmények között. A Gyámhivatal döntése ellen lehet fellebbezni, illetve lehet bíróságra menni a rossz döntéssel, ahol a bírók – valamiért – általában a legrosszabb lehetőséget hagyják helyben ítéletükkel.

    Tibor bá’ megtanulhatta volna már, hogy amit az ember nem tud lerendezni maga és azt hatóságra bízza, azt megette a fene. Kerülni kell a hatóságokat amennyire lehet!

    Azt olvastam valahol, hogy a hivatal neve is változott 2015. április 1-től a Szociális és Gyámhivatalt kibővítették a pártfogókkal és lakástámogatással, még a családtámogatást is hozzá akarták csapni, de az nem sikerült valamiért. Minden együtt egy helyen, a c típus maximális kiszolgálása érdekében…

  9. 8:

    Kihagytad, de nyilván fel is lehet jelenteni a kedves hivatali dolgozót néhány tipikusan rájuk jellemző bűncselekménnyel ha azt elkövették (pl.: hivatali visszaélés btk 305§).

    Egyébként egy sóhivatal az is amelyikkel én vívok, 3-4 fellebbezésem van ahol mindegyikben konkrét törvénybe ütközésre hívom fel a figyelmet.
    Persze a felettes szerv még nem döntött, csak határidőt hosszabbított. 🙂

    Az ügyeim jelentős részét érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Egyet vizsgáltak, de azt sem érdemben, csak a protokollt végigvitték az érdemi panasz vizsgálata nélkül (formailag helyes eljárás színlelése).

  10. 7:
    „Négy hivatallal volt dolgod, akik mind hülyék és dilettánsok voltak.” – Ha jól emlékszem se a „hülye” se a „dilettáns” jelzőt nem használtam. Szerintem alkalmatlan vagy arra, hogy veled bármit meg lehessen beszélni, mert az indokolatlan indulatodon képtelen vagy uralkodni, és hogy miért? Nagy valószínűséggel érintett vagy. — Te viszont az írásod végén viszont vidáman lehülyézel engem, és azzal bújsz ki, hogy már nem gyámhatóság. Nem is mai a tapasztalatom.

    8:
    Javaslom menj be a Bp. II. kerületi gyámhivatalba, és nézz körül. Aztán fogalmazd újra a hozzászólásodat. Nem tudom észre vetted-e, de én nem Borsodban élek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük