(1494) Hogyan kell szétszarni egy birodalmat

Tibor bá’ online

Dimitri Orlov: „How to Start a War and Lose An Empire” című esszéjének a felhasználásával

~q400A magyar külpolitika orbitális hülyeségei, ha hiszitek, ha nem, nem magyar találmány, az amerikaiaktól vettük át, csak eddig nem tűnt fel.

A közelmúlt eseményeire valamennyien emlékszünk. Tekintsük át őket, annak megállapítsa után, hogy az amerikai viselkedés a sorozatban bekövetkező vereségek után feltűnően azonos, ahol az állandóan jelenlévő elem a valósággal való szembenézés teljes hiánya!

Szíriában az amerikaiak mérsékelt, nyugata barát iszlamistákat keresnek, akik az amerikaiak szájíze szerint tevékenykednének (Bashar al Assad kormányának a megdöntését), de egy ujjal se nyúlnának a hitetlenekhez. Ilyen iszlamisták természetesen nem léteznek, de ez az amerikai stratégiát, egy jottányit se befolyásolja.

Az a tény, hogy Ukrajnában a szabadság és demokrácia megteremtése érdekében 5 milliárd dollárt költöttek el, aminek következtében egy olyan kormány jött létre, amiben a fasiszták vannak többségben, mindössze egy aljas, orosz propaganda. Hitler ukrajnai SS hadosztályának a zászlaja alatti masírozás, és a náci együttműködők nemzeti hősnek történő kikiáltása az amerikaiak részére nem elég meggyőző. Vajon mit kellene az ukrajnai náciknak csinálni ahhoz, hogy Washington felfigyeljen rájuk, építsenek krematóriumokat és tüzeljenek el néhány zsidót? Ugyanis épületek felgyújtásával kiváltott tömeggyilkosság (például Odesszában), vagy fegyvertelen civilek tarkón lövése és tömegsírba dobása (például Donyecben) számukra nem elég meggyőző. Viszont az a tény hogy a nép nem fogadja el a náci brigantik uralkodását, Amerikát arra sarkallta, hogy „oroszbarát szeparatistáknak” nevezze őket. Ez aztán fel lett használva arra, hogy az ukrajnai polgárháború kiváltásának okául Oroszországot nevezték meg, amire aztán a szankciók kikiáltását használták fel válaszul. A szankciókat feloldanák, ha Oroszország hajlandó lenne csapatait visszavonni Ukrajnából. Ezzel csak az a baj, hogy Putyinnak nincsenek katonái Ukrajnában.

Ebben azonban nincs semmi új. Amerika megtámadta Afganisztánt, mert a tálibok nem voltak hajlandó kiadni a CIA ügynök Osama Bin Ladent, mind addig, amíg Amerika nem áll elő bizonyítékkal, hogy volt köze a 9/11-hez, amihez természetesen semmi köze se volt, már csak azért se, mert az USA-Izrael machináció volt. — Amerika megtámadta Irakot, mert Szaddam Husszein nem volt hajlandó megválni a tömegpusztító fegyvereitől, amik nem léteztek. — megtámadták Líbiát, mert Muammar Kaddafi nem volt hajlandó lemondani olyan pozícióról, amivel nem rendelkezett. — Meg akarták támadni Szíriát, mert Bashar al Assad vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen, ami nem történt meg. Most pedig szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, mert destabilizálta és megszállta Ukrajnát, amiket nem követtek el (az USA viszont elkövette).

Az Oroszország ellen bevezetett szankciók visszafelé sültek el, jelezve érzéketlenségüket a valósággal kapcsolatban. Ugyanis a bevezetett szankciók súlyosan sértik a nyugati érdekeket, miközben az orosz kormányt rákényszeríti azokra a lépésekre, amiket már régen meg akartak lépni. A szankciók számtalan orosz üzletembert és hivatalos személyt érint hátrányosan, akik azonnal kivették pénzüket a nyugati bankokból, gyermekeiket a nyugati iskolákból és egyetemekből, és minden megtettek, hogy bizonyítsák, ők kiváló orosz hazafiak. A szankciók kihatnak az orosz energiaipari vállalkozásokra, mert nem férnek hozzá nyugati technológiákhoz, de ez először fájdalmas piacvesztés jelent a nyugati cégeknek, miközben kapóra jön a kínai konkurenciának. A szankció kibővítésével kapcsolatban voltak fenyegető kijelentések, hogy az orosz bankokat kizárják az SWIFT rendszerből, ami lehetetlenné tenné a pénzmozgásokat Oroszország és a Nyugat között. Erre a fenyegetésre Oroszország bevezeti a saját RUSSWIFT rendszerét, ahová Irán is beléphet és így immúnissá válhat az amerikai zsarolással szemben.

A szankciók célja gazdasági hátrány okozása, de a nyugati mesterkedés nem járt sikerrel azzal együtt, hogy a nyersolaj árát jelentősen csökkentették. Ugyanis a Rubel értéke is csökkent épp a szankciók miatt, és mivel az orosz olajcégek bevétele dollárban konkretizálódik, de belföldön rubelt költenek, a jövedelem értéke nem változik.

Viszont Oroszország válaszlépést határozott el, aminek keretein belül leállította az EU-ból érkező importot, az európai gazdák legnagyobb rémületére. Vagyis az történt, hogy Amerika rendelte el a szankciókat, de az európaiak szenvednek a válaszlépéstől. Ez mindenképpen éket ver Amerika és az Európai Unió közé.

De van itt más is, ami hosszú távon ennél is fontosabbá válhat. Oroszország elfordul a nyugattól és kelet felé orientálódik. Moszkva ellenáll az amerikai világ dominanciás törekvéseinek, ami reményt ad azoknak, akik halálosan unják már a függésüket Amerikától és boldogan csatlakoznak Moszkva dollárt megkerülő manővereihez. Ki lehet jelenteni, hogy a világ fele Oroszország oldalán áll. Oroszország elszigetelésével kapcsolatos kísérlete visszafelé sült el.

Végeredményben a szankciók kifejezetten jót tett az oroszoknak, mert azzal a ténnyel együtt, hogy második legnagyobb városuktól, Szentpétervártól egy rövid kirándulásnyira amerikai katonák állomásoznak, kinyitotta a szemüket. Beindítottak egy gyors ipari beruházást fegyverkezési céllal. Csak valamivel ügyesebben teszik, mint a régi szovjet időkben. Jelenleg övék a világ legjobb vadászgépe, amit az utasszállító gépek gyártásánál is gyümölcsözhetnek, versenyezve az Airbus-szal és a Boeing-el.

A washingtoni mantra: „annyi dollár nyomunk, amennyit akarunk, de téged elpusztítunk, ha megpróbálsz tenni a dollár ellen”, egyre gyengébben visszhangzik. Jelenleg azon dolgoznak, hogy orosz olajat csak rubelért lehessen venni bilaterális egyezségeknek megfelelően. Vegyenek tehát rubelt, és ha nincs mivel megvenni a rubelt, akkor fizessenek arannyal, ameddig hozzá lehet jutni.

Amerika papír fecni dollárért felvásárolnak mindent, és közben a földig bombázzák azokat, akik nem engedelmeskednek nekik, a többiek pedig lapulnak. 2014 tavaszán ez megváltozott. Washington puccsot hajtott végre Kijevben. Erre Putyin ahelyett, hogy behúzta volna a farkát, ahogy azt elvárták tőle, kihasználva a helyzetet visszaszerezte a Krím-félszigetet, és „önkéntesek” átengedésével, megfelelő fegyverek biztosításával megakadályozta, hogy a puccs nyertesei konszolidálni tudják hatalmukat. Mindeközben sok százezer orosz menekültet beengedett Oroszországba, elkerülve a közvetlen összecsapást a NATO erőkkel. Plusz bónusz volt, hogy mindez egy az egyben követhető volt az orosz televízióban, ami az embereket felrázta közönyükből, miközben Putyin népszerűsége az egekbe szállt.

Obama népszerűsége pedig lecsúszott a béka segge alá, amin úgy próbál segíteni, hogy hadat üzen Oroszországnak. Mi másképp lehet értelmezni a kijelentését az ENSZ közgyűlésén, ami szerint a világot három tényező veszélyezteti, az Ebola és az ISIS mellet Oroszország.

Ez az új háború nem hideg, nem nukleáris, nem is hagyományos, hanem propaganda háború, magyarul hazudnak reggel, hazudnak délben és hazudnak este is, hogy idézzek egy elhíresült mondást.

Közismert, hogy a Szovjet Unió elveszítette a hidegháborút, mert nem tudott lépést tartani a fegyverkezéssel, az USA gazdaságilag kivéreztette az SZU-t. Most viszont megfordult a kocka.

Oroszország gazdaságilag stabil, oly annyira, hogy lehetetlenség leminősíteni. Rekord méretű költségvetési többlete van. gyors ütemben növeli arany tartalékát és havonta ír alá kétoldalú kereskedelmi szerződéseket, ahol megkerülik a dollárt. Ez mellet az USA egy imbolygó gazdasági fél hulla. Százmilliárd számra nyomja a fedezetlen dollárt, bocsátja ki az államkötvényeket, amelyekre már a kamatot se tudja fizetni további kölcsönök nélkül. Az összeomlás csak idő kérdése, amit állandó háborúkkal se lehet örökre elkerülni.
______________________________________________________________
______________________________________________________________
_________________________________________

31 gondolat erről: „(1494) Hogyan kell szétszarni egy birodalmat

  1. Egyet azért érdemes kiemelni, ami nem biztos, hogy köztudott: az USA nem egységes: a népességének kb 2 % zsidó, mégis a kormányzat és állam aparátus 90 %-ot meghaladó mértékben van tele zsidókkal. Még nagyon fontos, hogy a népesség 2 % zsidóság csak töredékében szélsőséges cionista, míg a kormányzati zsidók szinte kizárólag mind azok (David Icke eredményei alapján). Az USA népességének többsége elszenvedi ( nyilván a maga módján, mert azért jól élnek a birodalomban, mégis romló életminőséggel) a cionista zsidóság világhatalmi törekvéseit, nem feltétlenül támogatják ezeket a gondolatokat, tudják ezt a vérszívók, hiszen tele rakták az államokat FEMA táborokkal. A birodalom úgy fog összeroppanni, hogy ezt az elégedetlen lakosság jó szemmel fogja nézni. Ami fontos, hogy oly lassan történjen a bedöntésük, és a hitelvesztésük által, hogy ne legyen módjuk egy nukleáris háborúval tönkretenni az egész bolygót. A végén fontos lenne a cion zsidó ideológiát megfelelő mértékű büntetésekkel jutalmazni, minimum közügyektől való teljes eltiltással, de akár börtönbüntetéssel is, ahol szükséges lenne velük fizikai munkát végeztetni, mert félő, hogy a közügyektől való sima eltiltás hatására csak bűnszervezetek megalakításával válaszolnak. A zsidóság jelentős (remélem többségi) része nézné jó szemmel ezeknek a cion zsidó terroristáknak a pénzügyi-politikai-kormányzati irányításból való kivonását.

  2. 1: Csak szólok: a cikket író Orlov is zsidó származású, de láthatóan Amerikában is orosz maradt. (kamaszkorában került ki, ma középkorú). A cikk nagyrészt jó, Orlov egy jó fej összeomlásügyben is, de az igazán konteós témákba nem megy bele. Pl. a zsidók szerepébe sem, ez valahol érthető.

  3. 2: Igen, Orlovnak tényleg jó neve és komoly múltja van összeomlásügyben, de eddig inkább gazdasági oldalról elemezgetett.
    Ez a cikk már határozottan USA ellenes és oroszbarát politikai nézeteket tükröz. Nehogy ő is ellenséggé avanzsáljon Amerikában, de úgy látszik nem fél a vékony jégtől.
    Tesztelgeti a demokrácia tűrőképességét? 🙂

  4. Egyébként ez az oldal (Tibor bá’ blogja) is gyanúsan lassan töltődik be a böngészőbe mostanában, lehet, hogy az NSA itt is monitoroz már aktívan 🙂 Eléggé (USA és cion) kritikus vélemények formálódnak akár a cikkekben, akár a kommentekben. A komlomedia.hu webszerverei is „elromlottak”, amikor az első Szíriai próbálkozásnál ők is a valóságra világítottak rá az fösodrú médi agymosásával szemben menve. Azt hiszem le is lettek cserélve a hírszerkesztőik, mert igen felhígult a tartalom…

  5. 1. Azért ha azt a 90% kormányzati zsidót igyekezne visszaszorítani a maradék 10%, akkor rögtön numerus clausust kiáltanának 🙂

  6. @4 : Nyugi, az oldalbetöltés lassúsága a wordpress – amin fut Tibor bá’ szájtja – ficsöre… 😉

  7. Putyinnak egy dolog miatt viszont nagyon kellene imádkoznia: nehogy „csodaország” mellé álljon, hiszen csodaország mindig rossz oldalra áll…

  8. Oroszország mindig is nagy falat volt modern korunk világhatalmának és most sincs ez másként. Pedig iszonyúan kellene a hatalmas orosz föld töménytelen erőforrásával, energiájával. Nem nagyon van már honnan máshonnan rabolni, legalábbis nem olyan mértékben, ami a birodalmat és a több mint 150 országban való katonai jelenlétet, hegemóniát finanszírozni tudná.
    Ráadásul az oroszok másokkal karöltve a dollár gyengítésén, kizárásán dolgozgatnak, ami tovább növeli Amerika fejfájását.

    Mégis én egy érdekes fordulatra számítok, nem pedig világ(atom)háborúra.

  9. „Erre a fenyegetésre Oroszország bevezeti a saját RUSSWIFT rendszerét, ahová Irán is beléphet és így immúnissá válhat az amerikai zsarolással szemben.”

    Most van Kínai meghívásra Szíjjártó Kínában..Megbeszélni a pénzügyi góréval hogy bevesznek minket is a buliba .A rendszerbe..Hogy az amcsik ne tudjanak felforgatni 🙂
    Imádom Putyinkámat 😉

  10. 13!
    Mióta lettél Te ilyen komoly?..
    Ezért nem mondom meg hogy kell egy torrent fájlt kinyitni.Megsértődtem. .

  11. 12. „Most van Kínai meghívásra Szíjjártó Kínában”
    Hozhatott volna egy kis házipáleszt meg piros paprikát, hogy valami haszna is legyen az utazásának. 🙂

  12. 16!
    Hozza az új pénzügyi rendszert.Nem elég az neked? 😀
    15!
    😆

  13. 11 szorítok, hogy bejöjjön a számításod! Tényleg, nem gúny!!!
    De azért mellette, kis hobbiból nem ártana a ‘B’ opciót is szem előtt tartva felkészülni.

  14. 21.
    Én egy olyan országban élek, ahol nem igazán lehet felkészülni. Ha háború lesz vagy napkitörés, akármi más hasonló és nem lesz internet, villany, gáz, víz, élelmiszer ellátás,(elég ha egy-kettő hiányzik majd) akkor itt 3 napon belül egymást fogják nyírni az emberek.
    Ja, fegyvert nem tarthatsz, még nagyobb bicskát se nagyon. Így is van annyi készletem, hogy pár hétig, talán egy-két hónapig is kihúznánk, de abban nem vagyok biztos, hogy nem koncolnának-e fel az első héten.

  15. Angliában élek évek óta. TAlán annyi az előnyünk,hogy télen, ha nem lesz fűtés, nem fagyunk meg olyan könnyen, mint otthon, mivel jóval enyhébbek a telek. A nyarak is jobbak most már itt,de a nagy népsűrűség, az ellátó rendszerektől való totális függés, valamint a buta, zombi, elkényelmesedett, gyilkolós játékokon felnőtt embertömeg nem ígér sok jót egy komoly zavar vagy összeomlás esetén.

    De nem akarok offolni, mert itt a téma nem ez.

  16. Ami a számításomat illeti, máris egy kis adalék hozzá: http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orosz_ajanlat_jott_putyin_egyezkedne.588675.html

    Putyin is meg az amerikaiak is tudják, hogy egymás elleni totális háború az felér egy öngyilkossággal, az országuk, a hatalmuk, a vagyonuk, a családjuk, szeretteik pusztulásával ezért nem fognak egymásnak esni, bár sokan bizonyára nem így gondolják.
    Arra számítok(mondhatnám biztos forrásból tudom), hogy ki fog törni valamiféle béke, aminek örülni fogtok.

  17. 24 Anglia valóban nem éppen ideális. Én átmennék Írországba, de idegenként így is úgy is kiebrudalják, jobb esetben, az embert.

    25 A nukleáris fegyverkezés elég perdöntő ad peak oil, ahogy a Perzsa-Öböl menti államok fegyverkezése (szaúdiak nukleáris fegyverkezése, amiről nem nagyon hallani meanstream mediában) dettó. (A nuke fegyverkezés NEM tesz jót a gazdaságnak, ami sokak nagy aduásza fegyverkezés témában.)

    Paradigmaváltás nélkül nem fog sikerülni azt megérteni, hogy se nem Obama, se nem Putyin dönt, és se ők, se a döntéshozókat nem fenyegeti az, ami az emberek döntő többségét.

  18. 26, Jövőnk: Mobilon nem megy az oldalad. Hetek óta 404-es hibát ad, amikor átirányít az m.jovonk.com-ra. Nem lehetne, hogy elfelejted a reszponzív nézetet és mobilosoknak is a sima http://www.jovonk.com -ot dobod fel?

  19. 29: Tényleg megy, csak opera minivel nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük