(1510) Még egy lépéssel közelebb

Tibor bá’ online

 

~q191Russian strategic bombers to patrol off US coastlines

Talán amiért a harcok fellángoltak a Kijevi rezsim és az oroszbarát szeparatisták között Kelet Ukrajnában, az oroszok múlt szerdán (5 napja) bejelentették, hogy újra indítják stratégiai bombázóikkal az amerikai partok mentén folytatott őrjáratukat, de természetesen nemzetközi vizek felett. Ezt a gyakorlatot különben az oroszok a hidegháború végén szüntették be. Mi az ördögöt jelent ez? Bosszantást? Cukkolást? Frászkarikát! A stratégiai bombázókban termonukleáris bombák is lapulhatnak (persze nem feltétlenül, de sose lehet tudni), amiket ily módon néhány perc alatt le lehet szórni az USA területeire. Vagyis hamarabb, mint a kb. 20 percnyi ICBM röppályaidő.

Ez természetesen egy figyelmeztetés, hogy Oroszország komolyan veszi az USA/NATO konfrontáló politikáját. Az orosz honvédelmi miniszter Szergej Sojgu kijelentette: „A jelenlegi helyzetben kénytelenek vagyunk katonailag jelen lenni az Atlanti-óceán nyugati, a Csendes-óceán keleti térfelén, valamint a Karib-tengerek és a Mexikói-öböl mentén.” Ez a „jelenlét” nagy hatótávolságú, stratégiai bombázókat jelent. De ehhez hozzátette a miniszter, hogy a döntés meghozatalához hozzájárult a NATO berkein belül dúló oroszellenes hangulat, és persze az a tény is, hogy idegen csapatok lepték el Oroszország határait.

Közben az is kiszivárgott, hogy Moszkva tárgyalásokat kezdeményezett Algírral, Ciprussal, Nicaraguával, Venezuelával és Kubával, valamint Szingapúrral és Vietnammal tengeri és légi logisztikai lehetőségek kialakításával kapcsolatban.

Az orosz ellenlépések jogosak és racionálisak, de ennek ellenére fokozzák egy világháború kitörésének az esélyét. De legyünk igazságosak. Moszkva nyakát töri, hogy a dollárt bedöntse, ami szintén saját érdeke, hiszen az USA/EU gazdaságilag már rég megtámadta. Viszont az Amerikai Birodalom ezt nem várhatja meg. Csuka fogta róka, róka fogta csuka. — Holnap elkezdem ásni az atombunkerünket.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
________________________________

40 gondolat erről: „(1510) Még egy lépéssel közelebb

  1. Moszkva annyira tori a nyakat a dollar bedontesen, hogy kozben a rubel dol be. Szep kis elterelo hadmuvelet 🙂 Bar gondolom a Sputnik News-on az olaj ara is esve emelkedik…

  2. Gondolom, a nyugat abban bízik, hogy Oroszország a nyomás hatására akkora katonai erőfeszítésre kényszerül, ami kivérezteti a gazdaságát, és a végén Putyin ellen fordul az orosz elit és középosztály is.
    Amolyan újabb csillagháborús trükk. Ha a Szovjetúniónál működött, most miért ne…
    És most még nagyobb az ellentábor, mint akkoriban.

  3. 2:
    Valóban az oroszok kivéreztetésére játszanak, de Putyin tisztában van a helyzettel, és szarik rájuk. Ezt jól demonstrálta, hogy elköszönés nélkül otthagyta őket Brisbane-ben. A beindult utolsó játszmánál nem az USA-nak áll a zászló.

  4. Tibor bá’ mai cikke meglepett… jó értelemben.

    A 3. hozzászólsban van a nagy igazság, amely nem vélemény, hanem tény; mert ugye nagyon nem mindegy: „az utolsó játszma beindult”.

    Bátorkodom halkan megjegyezni, hogy ideje készülni, még ha csak minimális mértékben is, mert a nullánál egy százas skálán, még az 1 pont is jobb.

  5. Ciprusnak ugyan adtak az oroszok némi pénzt a csőd idején, de meglepne, ha egy EU-tag támaszpontot adhatna az oroszoknak.

  6. Jó és fontos írás! 🙂
    Köszönöm a többiek nevében is, mert ugye a nagy bombázó madarak nem csak séta repülni szoktak…!

  7. 5:
    Két Ciprus van, egyiket ki lehet játszani a másikkal. Elég zűrös ott a helyzet.

  8. 7: Elvileg az EU-nak egységesen tagja és nem gondolom, hogy a török Ciprus támaszpontot adna Putyinnak, mert Szíriában ellentétes oldalon állnak.

  9. TU-95: 59 db aktív szolgálatban
    Egyidejűleg 16 db H-55 atomrobbanófej hordozására alkalmas cirkálórakétát hordozhat (6 db a bombatérben, 5-5 db a szárnyak alatt). A cirkálórakéták hatótávolsága 2500-3000 km, a robbanófej 200 kT hatóerejű.

    TU-160: 16 db aktív szolgálatban
    Egyidejűleg 12 db Kh-55SzM típusú cirkálórakétát hordozhat (vagy 24 db Kh-15 rövid hatótávolságú cirkálórakétát).

    Az orosz légierő elméletileg (papíron) képes lenne egyidejűleg 1136 db H-55 cirkálórakétát levegőben tartani, mint hadászati csapásmérő erőt (59*16 db + 16*12 db).
    Ha éles helyzetben ennek csak a 25%-át realizálják, akkor is 284 db nukleáris elsőcsapás mérésére alkalmas hadászati potenciált emelnek a levegőbe.
    http://missilethreat.com/missiles/kh-55-55sm-555-65/

    A valóságban az európai hadszíntéren a TU-22M3 (M4) közepes hatótávolságú bombázóval is illene még számolni, ezek fő csapásmérő fegyverzete a Kh-15 cirkálórakéta 300 km-es hatótávolsággal és nukleáris robbanófejjel. A repülőgépek darabszámáról pontos adat nincs, hozzávetőleg 60-70 db bevethető példánnyal számolnak, ebből pár darab Tu-22M3M modifikáció. A gépek összesített fegyverterhelése 24 tonna.

    A Tu-95 (15.000 km) és a Tu-160 (12.000 km) interkontinentális hatótávolságú bombázók, míg a Tu-22 variációk a maguk 3-4.000 km-es hatótávolságukkal „csak” Európa illetve Ázsia viszonylatában számítanak hadászati fegyverhordozónak.

  10. Akkor ahogy olvastam itt vagy valahol , az oroszoknak 5000 atombunker van (nem tudom hány személyes és elvileg nemrégen adták át?) svájcban pedig elvileg 200 000 férőhely az Alpok hegyeibe vájva.Ők itt-ott készülődnek.
    Erősítsetek meg hogy így van e.

    Itt Mo.-on pedig sokan el sem hiszik az atomháború esélyét.

    Bár elvileg ha kb. 2018-2020-ig tarta a felkészülés sok hatalomnál akkor nem tudom hogy ellövik e előbb (2015-1018? Jó kérdés:D)

  11. „Holnap elkezdem ásni az atombunkerünket.”
    Hol lehet találni terveket magántulajdonban levő, kisebb atombunkerek építésére? Fogarasi Árpád 30 évvel ezelőtt állt neki a sajátjának Kocsordon, egy ország röhögött rajta, bele is rokkant, azóta sincs kész. Viszont Svájcban sok ilyen bunker van, igaz ők pénzesebbek nálunk.

  12. A görög Ciprus ortodox keresztény ország, csak úgy mint Oroszország, és orosz turista és offshore paradicsom, és Ciprus igaz névleg az EU tagja, de nem osztja az értékrendet, a két ország viszonya tradicionálisan jó.

  13. A meglátásod helyes Tibor bá’,a róka fogta csuka hasonlattal. Sokszor az emberi természet ismerete felől közelíted meg a problémát és így adsz előrejelzéseket.
    Bemegy a 130 kilós Sam bácsi a kocsmába és minden vézna ember sörébe beleiszik.
    A végén a 110 kilós medvevadászét meg felborítja.
    Ha nem merne belekötni a nálánál csak egy kicsit gyengébbe,akkor oda a tekintélye.
    Nyilván ilyenkor a medvevadász sem hagyhatja annyiban a dolgot mert akkor egy kalap alatt lévőnek érezhetné magát a gyenge kisemberekkel.
    az egymást követő lépések a világpolitikában, egyenesen következnek a vezetők jellemrajzából.Hiúság,sértődöttség,akarnokság.
    A háttérerők munkája meg egyenesen hab a tortán, vagy ez a legfontosabb tényező(?)
    Egyenlőre az adok-kapok fokozódását látjuk és csak reménykedhetünk abban hogy Putyin belátja hogy a világ érdekében kénytelen lesz meghunyászkodni.
    Nehéz a személyes büszkeséget félretenni egy tekintélyes vezetőnek.
    Talán számít neki valamit a rokonai ,családja vagy a sok millió orosz honfitársa élete és behódol.
    Ha nem,akkor…

  14. 11:
    Tetszett a medvevadászos hasonlatod, de a nagyhatalmak esetében még rosszabb a helyzet. 🙂
    A vezető még azt a luxust sem engedheti meg magának, hogy a saját temperamentuma szerint válaszoljon a kihívásokra. Háta mögött egy nagy agytröszt dolgozik, akik kielemzik, hogy mit kíván a helyzet, az ország presztízse, és a vezető nem hagyhatja ezt figyelmen kívül, még ha saját szíve után legszívesebben el is kerülné a konfliktust.
    Jól tudja, hogy ha megtenné, a nyakába csúszna egy pozícióvesztés felelőssége, őt okolnák, ha az ország politikai súlya leértékelődne, szövetségesei eloldalognának mellőle…

  15. hídrobbantó

    Felmerült bennem, miét mindenki Putyintól várja, hogy döntsön okosan és ne ugorjon be a provokációnak? Mikor mindenki látja, hogy provokáció? Ki lesz az, aki ki meri mondani a király meztelen? Talán annyira félünk, hogy elhittük, jobb, ha mindenki fél, s nem történik semmi? Akkor jobb lesz? Nem. Röhög a markába Amerika, s tovább teker a srófon, még többet megenged majd magának. Mi történne, ha végre a homokozóban nem az hangzana el, okos enged, szamár szenved…? mivel ez a mondás már nem állja meg a helyét szerintem. Az okos fog továbbra is szenvedni, a szamár meg büszkén iá-zik majd. Azért mert nekem személy szerint rossz lesz,ha most szembe fordulunk Sam bácsival?-kushadok,s inkább legyen rossz az utánam jövőknek is? Sose törje meg senki a nagypofájúak erejét?

    Tényleg óriási dilemma előtt áll Putyin.

  16. 9 270.000 darab, nem férőhely. Svájc katonai doktrínát váltott 2012-ben: tömeges (százezres hordák) menekültáradat megállítása. Fegyverkezik. Igen, felújítják a bunkereket. (Norvégia meg lefagyasztotta Noé bárkáját 2012-ben, jó mélyen a föld alatt. Finnország fegyverkezik.)

    Oroszország: térkép, mérete… túlélik.

    10 és a többiek: atombunkert építeni értelmetlen. Hazánk csak akkor kap, ha az USA full scale támadást indít. Ez esetben Budapest, Pápa, Fehérvár biztos célpont (100kt, légi robbantás, valszeg minimális fallout, de black rain szinte biztos lesz). Ha az oroszok lőnek elsőnek – remélem! – akkor hazánk nem kap, bár ebben az esetben lehet rosszabb lesz utána, ha néhány európai állam kap és van HEMP.

    Ellenben felkészülni most már erősen javallott. Ceterum censeo: az egyéni-családi(-haveri körös) felkészülés kevés. Települési szinten javallott; de sajnos ez a legnehezebb. Országos szint… lát ilyet valaki?! Én nem, amit meg látok, arról inkább hallgatok.

    Mindenki az erő és a háttérhatalom megalomániájának oldaláról elemez. Rossz a kiindulási pont. Energiaválság van (lesz), ami egyenlő a gazdasági összeomlás közeledésével. Avagy: végső összecsapás(ok) jön(nek). Utána más világ lészen itt. Nagyon más.

    Az ausztrál kormány sem hülyült meg – ala indexes cikk -, hogy kukába dobta a zöldenergiás beruházási terveket és teljes erővel a szénbányászat felé fordul. BITRE-117. Tudják mi jön, s azt is mikor. 2017 (plusz valszeg 2 év a válság miatt.)

    Pragmatikusabb lenne a nagyhatalmak szempontjából – bár ez differenciált – nem megvárni a szakadékot és hamarabb lépni: atom vagy irtás.

    P.S.: Tibor bá’ bunkerépítése, ha komoly, földrajzi okokra vezethető vissza szvsz = közel a fővároshoz.

  17. Az a kérdés, hogy Putyin mennyire számíthat a szövetségeseire (BRICK),és hányan bátorodnak fel, ha beindul a csetepaté…
    Ne felejtsük el, hogy sokan belerúgnának az USA-ba, ha tehetnék, és nem éreznék, hogy kicsik és gyengék…
    De egy háborús helyzetben kialakulnának a törésvonalak…
    Aztán ott van az egymillárd muzulmán… nekik se kell sok. Dél Amerikában se szeretik őket nagyon…

  18. Egész más a leányzó fekvése egy nagyjábó elszigetelt USA-orosz mérkőzésnek, és az is más ha Kína, Irán, az arab világ és Dél Amerika beszáll az oroszok oldalán.
    És ha az amerika ellenes érzelmek felerősödnek és a támaszpontok körül megnehezítik a logisztikát, érdekes kimenetele lehet a dolognak.
    Gondolom, atommal előb a „fontos” célpontokat próbálják megszórni, és Kelet-Európa szerintem nem az.

  19. 16:
    Házamat 1976-ban kezdtem építeni figyelembe véve egy esetleges termonukleáris háború lehetőségét. A házam monolit beton (az egész egyben van) a pincéje és a külvilág között 150 cm vastag beton van, ami elég jó alfa-sugár csapda. Ennél többet nem érdemes csinálni, mert fallout és hasonlók ellen nem lehet védekezni.

    13:
    Putyinnak nem meghunyászkodni kell, hanem övé kell legyen a meglepetésszerű első csapás.

  20. 19
    Alfa: alumínium lap, vastagabb papírlap
    Béta: alumínium lemez (~2-3mm)
    Gamma: komolyabb vastagságú beton

    1,5 méteres betonfal már igen jó a gamma ellen.

    Lehet: jód tabletta a jód-131 ellen, amelynek 8 nap a felezési ideje. „Sugárzásmárő” beszerzése (nics on/off gomb, 15-20 évig jó, pittyeg, ha kezd veszélyes lenni, mérési maximum a halálos dózis).

    Légi robbantás esetén – ha a tűzgömb nem ér talajt – NINCS FALLOUT! De az intenzív hő miatt lehet jó eséllyel black rain, azaz sugárszennyezett eső.

    Ez egy légi, de talajt éréssel: http://youtu.be/dflLFFZcZ0w

  21. 16: Jövőnk:
    „ Hazánk csak akkor kap, ha az USA full scale támadást indít. Ez esetben Budapest, Pápa, Fehérvár biztos célpont”
    Kérek egy kis magyarázatot hogy ki is fogja akkor támadni ezeket a városokat. És miért ezeket? (fehérvári vagyok)
    Köszönöm válaszodat!

  22. Egyébként ezekben a cikkekben az az érdekes, hogy az ember 3-4 évnél hosszabb távra ezek szerint nem tervezhet.
    Persze nem is élünk fel mindent mert jön a nagy bumm, de középtávú terveknél mindig ott motoszkál az ember fejében hogy jön majd a végső háború így pl. érdemes e megtanulnom felsőfokon/perfektül angolul (2-3 év alatt) vagy hagyjam a fenébe? Szóval kicsit ez az aggasztó benne hogy az ember nem tudja mit csináljon.
    Vagy az angol tanulásra fordított energiát fektessem baromfinevelés és önellátás tanulás megkezdésébe. Mert ma még viszonylag nehéz elhinni még az itteni embereknek is hogy akkor ezek szerint ugymond nem érdemes hossszabbtávon tervezni , mert más világ lesz.

  23. 22:
    A „más” világban biztos lehetsz. A mikorban egyáltalán nem.

  24. 14.Az ,,erős,, vezetők esetében szerintem más a helyzet. Mondhat bármit a stáb,- végül ő dönt.
    15. És sajnos úgy tűnik nem sokat tökölődik, hanem mindig van egy válaszlépése. Tudom gyáván hangzik,de én örülnék ha feladná.Mindannyiunk érdekében.Az USA-t őrültek irányítják és irányították jó ideje .
    21.Fehérváron van az ÖHP és orbánc a Honvédelmi Minisztériumot is oda akarja költöztetni.
    Dupla ok hogy kilőjék egy kis atommal.

  25. 24:Mi az ÖHP ? Valami Össz-Handrendi-Parancsnokság vagy ilyesmi? És a minisztériummal együtt is van valami stratégiai jelentősége? („orbánc” megnevezés szerintem bunkóság, még ha jogos indulat van is mögötte)

  26. 22 tamas Tibor bá’ 23-nál megadta a választ. Én 2020 előttre datálom nagy eséllyel, de 2025-ig biztos; a jelen adatok alapján.

    Gyurica, hídrobbantó megadta a választ. Ha, akkor az oroszok, lévén NATO tagok vagyunk.

  27. 22: Szerintem a tyúkok hamar megtanulnak angolul.:)
    Az én módszerem az, hogy információkat gyűjtök innen-onnan. Majd elgondolkodom rajtuk és levonom a következtetéseimet. Eszerint cselekeszem.
    Nekem így megfelel.
    Tibor bá’ etalon számomra. Mondhatnám kőszikla.
    Évek óta olvasom, és nem csalódtam benne.
    Igaz nő vagyok, bennem nincs kakaskodásra való hajlam. 😀

  28. Bunker ügyben: aki jár a 2. Metróval, a mozgólépcső alján lehet/lehetett látni az atombiztos zsilpkapu helyét. A Kossuth, – Batthyányi,- téri a vízbetörést is állja. Van/volt lenn 200 ágyas kórház, a vontatáson kívül mindent ellátni képes aggregátor kapacitás, stb. A Sziklában is volt kórház, hordágy ági szüntette meg. Érdemes figyelni, hogy ezek körül mikor lesz v.mi mozgás…..
    Megnézhetnénk mi is épült a Kossuth tér és a Várkert bazár alá??

  29. Apropó! A bunker életre készülődés közben ki ne hagyjátok a fűrészporos bunker budi (alomszék) rendszeresítését! ! 🙂

  30. 30: „budi” Azt hiszed, hogy eléred még időben, ha kitör a balhé? 😀

  31. 31: Observer
    Tudod, a remény hal meg utoljára! 😉

  32. 30-32:
    Ezen most lehet jópofáskodni, de élesben, ha nincs felesleges víz, a szar hatalmas problémává növi ki magát. Ásványvízzel mégsem lehet szart leöblíteni. Alomszék nélkül a végtermék elképesztően büdös, és persze fertőző. — Jut eszembe, aki kéri a leírást, annak emailben elküldöm.

    33:
    Majd az arcodra fog fagynia vigyor, amikor Putyin jól megszórja Lengyelországot.

  33. 35. Fent keringhetnek már olyan orosz „műholdak”, amik egy cuki kis atombombát tartalmaznak, amivel HEMP csapást mérhetnek az ellenfélre…

  34. 34: Ugyan már, polák, ruszki dwa bratanki! 🙂

  35. Nem olyan rég mondta Putyin, hogy az USA nem megalázni akarja Moszkvát, hanem leigázni. De ez, idáig senkinek sem sikerült, így nekik sem fog.

    „MOSCOW (Reuters) – The United States wants to subdue Moscow, but will never succeed, Russian President Vladimir Putin said on Tuesday.

    „They do not want to humiliate us, they want to subdue us, solve their problems at our expense,” Putin said at the end of a four-hour meeting with his core support group, the People’s Front.

    „No one in history ever managed to achieve this with Russia, and no one ever will,” he said, triggering a wave of applause.”

  36. 39: Nem a magyar média húzza a párhuzamot, hanem az IBT. A magyar média mindössze beszámol a dologról. Teheti, mert az összemérés sántít. Mi már eleve bent vagyunk a NATO-ban és az EU-ban, földrajzilag nem tudunk Moszkva mellé állni. Nem elképzelhető, hogy a budapesti utcákon a két oldal lőfegyverekkel esik egymásnak. És még sok más dolog se stimmel. Hogy a CIA itt van és tevékenykedik, az biztos, de ez hasznos, mert noszogatás nélkül a magyar nem mozdul meg. De ezt az amerikai elhatározást Orbán váltotta ki dölyfös arroganciájával, és a focinál tanult letámadó magatartásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük