(1499) Halloween

Tibor bá’ online

 

~q228Az első világháborúból egyedül az USA jött ki jól, így lett az elmúlt száz év Amerika évszázada. Ezért fordultak az emberek Amerika felé, ezért vettek át mindent, ami onnan jött, és volt jócskán: a nők nadrág hordása, és cigarettázása, a bikini, majd a monokini, a feminizmus, majd a szexuális forradalom. A rendszerváltás után hamarosan átjött hozzánk a Valentin nap, az utóbbi időben pedig a Halloween éjszaka (október 31). Hogy is van a régi mondás? Ha kútba ugrok, te utánam ugranál? Amerika esetében egészen biztos. Jut eszembe, 20 éve a pókert csak hírből ismertük, ma már a menő pasik internet póker játszmákkal keresik a mindennapi betevő falatjaikat. Na de vissza a Halloweenhez.

Angol nyelvterületeken úgy tudják, hogy a szokás legalább 2000 évre tehető vissza, és persze folyamatosan változott. A lényeg, hogy Halloween éjszaka láthatóvá válnak a boszorkányoktól kezdve a gonosz lelkeken át egészen a vámpírokig, minden ami félelmetes. Igazi szellemet még senki se látott (kivéve a képzelődők) de ez az éjszaka tökéletesen alkalmas arra, hogy készítsünk néhányat, például tökből.

Persze mára már ebből is kinőtt egy teljes iparág. Külön erre az alkalomra kitenyésztett, semmi másra nem jó tök, és persze rengeteg jelmez, amelyek évről évre változnak némi aktualitást is beépítve. Szemléltetés céljából az alábbiakban bemutatok néhányat.

csontváz házaspár
csontváz házaspár
Ma már az Ebolával is lehet rémisztgetni
Ma már az Ebolával is lehet rémisztgetni
Aki az életében csak rózsaszín puncit látott, ennyi szőrrel a halálba lehet kergetni :-)
Aki az életében csak rózsaszín puncit látott, ennyi szőrrel a halálba lehet kergetni 🙂
Mondjuk ettől nem lehet megijedni, de ki tudja, egy meleg pasit esetleg.
Mondjuk ettől nem lehet megijedni, de ki tudja, egy meleg pasi esetleg.
Mondjuk ez lidérces álmomban se jöjjön elő
Mondjuk ez lidérces álmomban se jöjjön elő
Ha szemet vetsz rá, megkésel a családja
Ha szemet vetsz rá, megkésel a családja
Ekkor vaginától én kifutnék a világból
Ekkora vaginától én kifutnék a világból
Na, ettől hagynám magam megijeszteni csak kérnék érte valamit :-)
Na, ettől hagynám magam megijeszteni, csak kérnék érte valamit 🙂

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a Guy Fawkes Night mikor vesszük át, igaz ez angol, nem amerikai.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_____________________________

10 gondolat erről: „(1499) Halloween

  1. Magyarországon bár terjedőben van a halloween, mégis nagyon látszik még, hogy hagyománya nincsen, nem igazán tudunk mit kezdeni vele. Legtöbben otthon lefotózzák magukat és a képeket felteszik a facebook-ra, hogy lássa is valaki.
    Nem léptem be az ellenzők egyre kisebb táborába, mert ha anyagi oldalról közelítem meg, akkor nem ezt, hanem a karácsonyt kéne szidni.
    Valójában mindenkire rá van bízva, hogy megtartja e, és nem szeretem mikor a nagymagyarországos überlegények megszólalnak és jól megmondják, hogy mi magyar és mi nem.
    Ha valakinek tetszenek ezek a kifestések, jelmezek, a „para” hangulat, akkor miért ne?

    A képek meg elég furák 😀 Nekem az elsőn kívül egyikről sem jutna eszembe halloween, sokkal inkább valami parádé, vagy +18-as farsang 😀

  2. Nézegettem utána a neten és látom én már a halloween keverem a hálaadással (lehet sosem tudtam, hogy mi a különbség a kettő között).
    Jelmezek voltak is és lesznek is.
    Én legszívesebben a munkahelyi menzára is banánnak öltözve mennék 🙂

  3. 2:
    Na, erre vagyok kíváncsi, mikor vesszük át a hálaadási pulykát? és persze miért adunk hálát, mert sok okunk nem lenne rá. 😀

  4. Hogy miért adunk hálát?
    Ha mondjuk elkezdünk geddont szimulálni a közművek kikapcsolásával és amikor már majdnem megfagytunk bejönne egy segítő „deus ex machina” és felkapcsolná a fűtést és bekapcsolná az áramot, az elég ok lenne egy hálaadásra (szerencsére a május 9-ére még nem tették be ezt az előző rendszerben).

  5. 3. Tibor ba´

    A pulyka csak a Kolumbusz es a Martin Luther King napok utan johet szamitasba mert azoknak tobb kozuk van hozzank, magyarokhoz, nem szolva az Emlekezeti naprol ami megint csak egy ujabb jo alkalmat adna meguszni a melot. 😀

  6. 5:
    Mond meg nekem, szerinted az idelátogatóknak miért külföldön élő magyar a 90 százaléka?

  7. 6. Tibor ba´
    Ez persze csak az en velemenyemet tukrozi de a magam reszerol szerintem ez azert van mert amikor ¨kijottunk a Nyugatra¨magunkkal hoztuk a magyar ember elvitathanabbul legfelsobbrangu vagyat ¨politizalasra¨. Allitom, hogy nincsen olyan nep a vilagon ahol taxiba szallva a repuloteren a Joreggelt/Jonapot/Joestet utan nem jonne fel a kerdes: ¨Maguknal mi helyzet a———val?¨ (tegyel ide barmit de annak politikai jelentosege kell hogy legyen) mielott meg a harmadikra is ra kapcsolt volna.
    Gyemekkori emlekeim felidezik a jelenetet amikor apam es ket nagybatyam elkezdtek politizalni Szilveszterkor nagymama konyhajaban. (Hol mashol lehetett volna jol politizalni?) Amikor az eszmecsre szuksegesse tette nem szalonkepes szavak hasznalatat a kiabalasban, a szo hirtelen totra fordult , leven hogy a felvidekrol szarmazo apam csaladja majdnem olyan jol/rosszul beszelt totul mint magyarul. Mi kis sracok ezaltal meg lettunk ovva attol hogy megtanuljunk ¨piszkos szavavakat¨, legalabb is nagymamam szerint aki akkor mar ult egy samlin a sarokban, ket kezet osszefonva es huvelyk ujjait ide oda porgetve motyogta a ¨Bozse moj….Bozse moj¨-jait. (Totul nem tudoknak: Ïstenem… Istenem)

    A mi kis falunkhoz itt Skociaban a tudomasom szerinti legkozelebbi magyar ember tobb mint 40 merfoldre lakik. A Skotok pedig a ¨fibban¨ (futbalon) kivul semmi mas ugyben nem hajlandok vitaba szallani az meg engem nem nem erdekel ugyhogy nem vagyok szakerto hozza.

    Odahaza maradt magyaroknak konnyebb a dolog; nem kell ahoz blogg hogy szemtol szembe ne lehessen az ellenfelet edesanyjahoz visszakuldeni ugyanazon az uton amelyen megjott a vilagra – ha mar minden mas erveles hiunak bizonyult. 😀

  8. 6.

    Ugylatszik hogy jol elbaltaztam. A masodik mondatomban azt kellet volna irnom hogy: ¨….nincsen mas nep mint a mienk…. ¨
    Elnezest kerek.

  9. 7:
    Ez tetszett, ez a felsőbbrangú vágy. 🙂
    Az valóban nekem is feltűnt, hogy a külföldieket ritkán érdekli a politika, nincs is meg bennük az igény, hogy a világot és benne magukat valamiféle külső szemmel vizsgálják, hihetetlenül belterjes a gondolkodásuk.
    A magyar emberek nagy része viszont szenvedélyesen elemezgeti a világot és az országot függetlenül attól, hogy ez semmi hatással sincs saját sorsára. Mégis úgy értékeli az eseményeket, mintha az élete függne tőle.
    És bizony enyhe lenézéssel gondol azokra a nyugati, gyakran értelmiségi emberekre, akikkel való beszélgetés során pillanatok alatt kiderül, hogy halvány fogalmuk sincs a világban zajló eseményekről, folyamatokról, illetve olyan primitív klisékben gondolkodnak, aminek nem sok köze van a sokszínű valósághoz.
    Mikor én is találkoztam ezzel a jelenséggel, megdöbbentem, mert úgy gondoltam, hogy egy felvilágosult ember számára triviális elvárás, hogy el tudja helyezni saját magát és országát a világban többé-kevésbé objektívan, de kiderült, hogy sok helyen abszolút nem is érdekli őket.
    Úgy látom, azért belőled a külföldön eltöltött évek se tudták kiölni a magyaros hozzáállást. 🙂
    Hogy sikerült ez, ha ilyen elszigetelten élsz honfitársaidtól?

  10. 9.

    Magyar vagyok, magyar/ Magyarnak szulettem/ Magyar notat dalolt/ A dajka felettem…..
    (Mi masert, ha nem ezert sikerult?)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük