(1432) Az „erkölcsösek vagyunk” szindróma

Tibor bá’ online

 

~q400A hírek szerint egy négyéves totyis (aki már rég nem totyis) kisétált az óvodából (és nem a bölcsődéből), aztán az utcán egy felnőtt ráismert és hazavitte. A rendőrség nyomoz, az óvoda feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Az RTL klub többször beszámolt róla. A gyerek pszichológus nyilatkozik, ami szerint 4 éves gyereknek nincs veszélyérzete. Az emberekben elhűl a vér…. és fel se figyelnek arra, hogy Gázában már több mint 1100 halott van, nagy részük fiatal gyerek.

Emlékszem rá, hogy óvodás koromban kisétáltam az Aréna úti óvodából (most Dózsa György út) és hazasétáltam az Elemér utcába (most Marek József), de ehhez át kellett menni a forgalmas Aréna úton. Nem tudom volt-e veszélyérzetem, de úgy mentem át, hogy álltam a járda szélen, majd amikor egy néni elkezdett átmenni az úttesten, mellé léptem és vele együtt mentem át. Anyám otthon kissé meglepődött, rávert a fenekemre (ezért ma börtön jár) és nem jelentett fel senkit. Tettemet nem mondta be a rádió, és valahogy mégis felnőttem, és mellesleg az óvodából, iskolából megszökött gyerek egyáltalán nem ritka jelenség.

Egy 3 éves kisgyerek aludt egy bezárt gépkocsiban. A rendőrök betörték az ablakot, a gyereket átadták a mentőknek, akik megállapították, hogy makkegészséges. A gondatlan szülő ellen eljárás indult. Miért? Az alvó gyerekemet nem hagyhatom 10-15 percre az árnyékban álló gépkocsimban, amíg beugrok egy nemzeti dohányboltba, hogy egy kicsit növeljem a forgalmát? Miért kell feltételezni, hogy gondatlan vagyok (persze a saját tüdőm szempontjából az vagyok)? Az utcákon 70.000 hajléktalan tengődik, miért nem inkább azokra ügyelnek, mert ők aztán tényleg veszélyben vannak.

Ami pedig Sipos Pál környékén történik most már több mint két hete, az kész röhej. Nem tudom miért, de az utóbbi időben az egész világ pedofilvadászatban érdekelt. Elég valakire rámondani, hogy pedofil, és a rendőrség már le is tartóztatja mindenféle bizonyíték, nyomozás nélkül. Sipos Pál tanítványai tinédzserek voltak (ma meg már vén faszok), a pedofil szót nem használják, de a megrontást annál bőségesebben. — Sajnálom, hogy állandóan visszamegyek a saját múltamba, de nekem az egy etalon és elég jó segítségemre van az eligazodásban. Középiskolás diákkoromban az egész iskola tudta, hogy az 50 éves Nyári tanár úrnak a harmadikos, tehát 17 éves Barber Vera a szeretője. Ez nem lehet mende-mondának minősíteni, mert többen találkoztunk velük a Római parton vasárnap, fürdőruhában. A csajok fele 16 évesen már nem volt szűz (ezt tehát nem manapság találták ki), akiknek a partnereik ritkán voltak 20 évnél idősebbek. A szélsőségesen bohém Kaposi K. Ödön tanár úr a feleségével együtt a lakásán művészeti továbbképzést rendezett egy szűkebb elit részére. Mindenki tudta, és mindenkit megevett a fene, hogy bekerülhessen. Hogy ott pontosan mi történt, azt nem tudom, mert nem volt rálátásom, de ma bizonyára bekerülnének a TV hírekbe. — Nincs itt megerőszakolásról szó. Tizenhat-tizenhét éves fiú és lány pontosan tudja, hogy mit akar. Nem hiszem, hogy Sipos tanár úr erőszakoskodott volna. Tizenhat éves koromban volt irányomban egy homoszexuális megközelítés. Először is tudtam a jelenségről, másodszor határozottan elutasítottam, és kész. Nem tudom elképzelni, hogy egy hetero orientált fiút szép szó helyett erőszakkal rá lehet venni homo aktusra.

Az „erkölcsnek” úgy tűnik nincs felső határa. A ma reggeli hírekből megtudtam, hogy valakinek hatot ellet a szukája. A gazdi a felesleges hattagú társaságot betette egy dobozba és deponálta valahol. A kutyavinnyogást valaki meghallotta, hívta az állatvédőket (mellesleg, hajléktalan védők nem léteznek), akik kiszálltak, a hatból kettőt még sikeresen megmentettek (infúzió, inkubátor, kutyatejet helyettesítő gyógy-táp, stb. miközben a humán kórházakban mindezek hiányoznak), akik néhány napig még az intenzív osztályon lesznek, majd lábadoznak és 6 hetes korukban gazdákat keresnek nekik. Gondolom azóta több ezren telefonáltak a TV-be, hogy ők elvállalnák a kutyákat. Ebben nem az a szörnyű, hogy így járnak el, hanem, hogy a TV ezzel foglalkozik, és megeteti vele az egész társadalmat. Gyerekkoromban a nem kívánt szaporulat (kutya-macskla) bekerült a klozet aknába a szar közé, és ősszel kihordták trágyának. Nem volt ez kegyetlenség, a mezőgazdaság gépesítése előtt a paraszt napi 16 órát dolgozott, nem volt se ideje, se ereje a felesleges finomkodásra.

Szerintem az egyre erkölcstelenebb világban az erkölcsösség látszatának a fenntartása semmire se jó. Vannak ennél sokkal súlyosabb problémák. A magam részéről a beetetésből, de főleg az álhumanizmusból nem kérek.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________

49 gondolat erről: „(1432) Az „erkölcsösek vagyunk” szindróma

  1. Csak ismétlem önmagam: az egyén élete szempontjából lényegtelen dolgok médián keresztül történő túlharsogása elfedi a valós, fontos, lényeges dolgokat az egyén szeme elől. A gázai, zsidó állam által végzett holokauszt elfedése fontos, az is fontos, hogy utáljuk az Oroszokat, mert jenki demokrácia oktatóint ezt így akarják. A hírekben jelentéktelen, eldugott faluban történt szomszéd párbajról és kis állatok születéséről kell beszélni. Ez a Fellforgatás, a plebsz meg beveszi, beszopja. Majd akkor néz nagyot, amikor az Orosz piacokat elveszítjük, amikor a cionista zsidók a Palesztínok kiírtása után más célpontot keresnek, amikor az Oroszok a seggünkbe lőnek, elzárják a gázcsapokat, az amerikai cion csürhe meg markát dörzsölve ismét röhögni fog a „szövetségesein”. Az elmúlt hetek hírközlései a józan ítélőképességű ember gyomrát kifiordítják, a felforgatottaknek pedig tetszik, amit hallanak. Ennek a civilizációnak befellegzett, agyatlan, embertelen, pszichopata fenevadak diktálnak a médián keresztül, az emberek meg szarnak megkeresni a valódi információkat.

  2. Engem speciel minden kegyetlenség mélységesen felháborít, az is, amit a zsidó terrorállam művel Gázában, , ahogy ehhez a politikusok (nem) reagálnak, és az is, ahogy az emberiség a gyengébbekkel és kiszolgáltatottakkal művel, jelen esetben az állatokkal, akiknek ugyanolyan joga van élni ezen a bolygón, mint nekünk (ha nem több, tekintve az ökoszisztémára tett hatásukat). Minden élet fontos, és igenis mindent meg kell tenni az állatok megmentéséért is, és kőkeményen kell büntetni az állatkinzókat. Az aljasságra nem érv és indok, hogy de az emberek száz évvel ezelőtt is aljasak voltak!!! Kit érdekel??? Gandhinak igaza volt: egy társadalom erkölcsi fejlettségét pontosan mutatja az, hogy hogyan bánik az állatokkal. Továbbá az sem igaz, hogy nincsenek hajléktalan-mentők, kezdve az államtól (l. hajléktalanszállók) a Máltai Szeretetszolgálaton át a jogvédőkig és civil szervezetekig.

  3. 2: Ide felesleges bekeverni az állatok élethez való jogát. A háziasított állatok létrehozásával az ember nyakába vette ezek szaporulatának fékentartását is, különben a világot elárasztották volna már ezek.
    Ha elpusztítjuk a felesleges kölyköket, azzal csupán helyettesítjük a természetben működő fékeket, mondjuk nem a konkurrens ragadozó fogja felfalni őket, ami szintén kellemetlen élmény lehet az áldozatok számára. A kutya, macska általában több kölyköt vet, mint amennyire a gazdának szüksége van, a felesleggel valamit kezdeni kell.
    De ha már kapcsolódni akarunk a témához, inkább azt nézném, hogy az ember szégyenlős, álszent hozzáállása itt abban jön ki, hogy a kölyköket nyilván el lehetne pusztítani sokkal fájdalommentesebb módon is, de ez az elpusztításuknak sokkal szembetűnőbb, véresebb, vagy körülményesebb módját jelenthetné.
    Helyette az ember beledobja őket a Wc-be, a folyóba, elássa a föld alá, így mintegy gyorsan eltünteti a problémát maga számára és megkönnyebbül, hogy túl van rajta.
    És ez a jobbik eset, ha nem szadistáról van szó, aki élvezetet talál az élet elpusztításában. A többségnél nyilván nem erről van szó, csak túl akar lenni a problémán.

  4. Azért az is felháborító,

    hogy a dobermannom fülét nem kupíroztathatom,
    de ha születik egy kislányom, annak fülét akár már az első órákban kilyukaszthatom, fülbevalót rakhatok bele, nyugodtan csonkíthatom maradandóan…

    a vizslám kölykeinek farkát nem vághatom le mikor megszületnek, hogy a vadászaton ne sérüljön nagy korában,
    de ha fiam születik, annak farkát tetszésem szerint metéltethetem körbe, nyugodtan csonkíthatom maradandóan…

  5. Sok mindenben igazad van, de Sipos ügyének bagatellizálásában nem. VAlóban aljasul manipulálta fiatal áldotzatait. Lehet, hogy egy részüknek volt erre hajlama, de nyilván nem mindnek. Az pedig nagyon is erkölcsi kérdés és háttérösszefonódásoké is, hogy a lebukása után a kecskére káposztát bíztak a TV ifjúsági szerkesztőségében.

  6. 1:

    Azt írásod megérdemelné, hogy be legyen keretezve. Precíz, lényegre törő és a fájó valóságot tárja fel. Az olkalmaztt indulatszavak helyén valóak.

    2:
    Hubabtól megkaptad a választ, amivel egyetértek.

    4:
    A meglátásod valós és természetesen felháborító. Az Ember azért domesztikálta a házi állatokat, hogy őt szolgálják testükkel, bundájukkal, tejükkel, tojásaikkal, és igen, halálukkal is. Ne tessék nyavalyogni, mert a természet az embernél sokkal kegyetlenebb.

    5:
    Arma, manapság egy 13 éves fiú és lány is ivarérett, és ennek megfelelően meg vannak az igényeik, és persze szabad akaratuk van. Nem történt erőszak, mind a két félnek volt hozzá kedve. És akkor egy ilyen erkölcstelen tolvaj politikus, mint Selmeczi Gabriellának van pofája elítélni azt, akire még semmi sincs rábizonyítva. Az lenne az országban a legnagyobb bűn, ha valaki vonzódik a jóval fiatalabb partnerekhez? Az ország romokba döntése alatt? Ugyan már! Ez semmi más, mint figyelem elterelés a sokkal fontosabb dolgokról.

  7. 1!
    Pontosan én is effélét szajkóztam tegnap itthon,mikor meg tudtam hogy a lengyel mezőgazdasági termékek behozatalát Oroszország augusztus 1-től betiltja.A gazdák 70%-a oda termel.Mi lesz még ebből?És ez meg a többi szankció,fogja ledögleszteni a többit sorban..Már az ember örült hogy egy kicsit fellélegzett a sz@rból,erre kezdik elölről.. 🙁
    De ezek a dolgok nem hírek..Ugyan..

  8. 7: Lengyelországra úgy látszik igaz a mondás:

    „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna… ”

    Lengyel barátaink ágálnak legjobban az oroszok ellen, ne csodálkozzanak, ha ők kapják az első pofonokat.

  9. 8: Csak a kormányuk, meg egy-két ellenzéki politikus vitézkednik szavakban Putyin ellen, a nép többsége csendben kívülmaradna a konfliktuson.

  10. 9!
    Pontosan így van Arma,és nem csak ott,hanem más országokban is..

  11. 9: Ebben mindig az a szép, hogy a politikusok pofáznak hülyeségeket, de szívni a többiek fognak, nem ők…

  12. 9:
    Putyin nem fog közvélemény kutatást lefolytatni Lengyelországban, hanem reagálni fog a megválasztott politikusoknak. —A mai posztból világosan kitűnik, hogy elképesztő nyugatim propaganda folyik Putyin ellen. Ezt a birka nép mindenütt beveszi.

  13. 12: A nép nem birka és nem veszi be a propagandát (csak egy része), de mi a fenét tehet? A kislengyelek káromkodnak, mert ma leállította Putyin a lengyel gyümölcs és zöldség importját, ez első körben egymilliárd euró a rádió szerint (nem tudom, mennyi idő alatt ennyi..), most felkészül a hússzektor ugyanerre.
    A nembirka nép tagjainak többsége szidja a politikusait hogy minek rángatta bele az országot ebbe. Vannak olyan médiumok, pártk, szervezetek, ismert személyiségek Lengyelországban, akik nagyon értelmes propagandát folytatnak amellett, hogy nem szabad a Nyugat kedvéért szembemenni Putyinnal. Ahogy a varsói felkelés minapi évfordulója kapcsán is az ma már a fősodor vélemény, hogy nemzetellenes bűn volt kirobbantani, ha ülnek a seggükön, megmarad Varsó és többen túlélik a háborút. A régi szrtereotípiákkal szemben van józan történelemértékelés. És ez a mai helyzetre is igaz.

  14. 13:

    A döntéshozókat a nép szavazza be a parlamentbe. A 4 évente megrendezett választásokat sokkal komolyabban kellene venni a nem birka népnek.

  15. 14: Akkor minek szavaztad be Orbánt kétharmaddal a parlamentbe már másodszor??? Sokkal komolyabban vehetted volna a választásokat!!! 🙂

  16. 13:

    Arma a szankciókat nem a lengyelek hozták, hanem az EU, egész pontosan annak 4 országa, de jogilag az EU.
    Innentől fogva a lengyelek is. Ha nem tartják be, akkor Moszkva helyett Brüsszelből jön a szankció.
    A 4 vezető hatalom az EU-ban különösebb nehézség nélkül végrehajtja a szankciókat, és nem érintik őket Putyin viszont szankciói, addig a periféria országait ez esetenként elég keményen érintheti, főleg a mi térségünket, ha gáz nélkül maradunk.
    Vajon érdekli ez Németországot, Franciaországot..stb?

    Úgy tűnik nem. Ezek a szankciók két fronton is jók az USA-nak.
    Komoly ellentétet generál EU-n belül, és az EU orosz viszonyt is rontja.
    Kérdés az, hogy meddig megy el az EU?

  17. 16: Nem hallottam, hogy a franciák lefújták volna a Mistrálok eladását az oroszoknak… Gondolom, most Brüsszel szörnyű szankciókkal sújtja őket.

  18. 15:
    Ez alkalommal el se mentem szavazni, mert számláló biztosak voltunk Évával, és a jobbikra szavaztunk.

  19. 17:

    …mert a franciák, németek, olaszok, angolok mondják meg, hogy ez EU-ban merre fúj a passzát szél.
    Amit szabad franciának, németnek, azt nem szabad lengyelnek, magyarnak. Ezt gondolom nem kell különösebben bizonygatni, te is látod.

  20. 16. Curix

    „Vajon érdekli ez Németországot, Franciaországot..stb?”

    A meccs még nincs lejátszva.
    Egyelőre szájkarate szinten mennek a dolgok, de itt súlyos sokmilliárdról kellene lemondani… Az meg nehéz ügy lesz a korrupt társasággal.
    Egy megoldást látok, ha a globális elit mélyen a zsebébe nyúl és úgy kártalanítja azokat, akiknek fáj az orosz embargó.
    De ez felvet egy csomó más problémát is arról, hogy akkor valójában ki fújja a passzát szelet?

  21. A szankciók esetében is ugyan azok a gazdasági lobbik irányítanak, mint egyébként. Olyan szankciókat hoznak csak, ami a nagyoknak nem fáj. A kelet-európai országok érdekérvényesítő képessége kicsi, vagyis nem kérdés, hogy igazán szívni mi fogunk, nem a németek vagy a franciák.

  22. 18: Arra céloztam, hogy jól tudod, nem szavazott a nép kétharmada OV-ra, mégis elég biztosra vehettük, hogy meglesz a kétharmad. Akkor miért a népen kéred számon a birkaságát?

  23. 22. Gedeon: Te minden alól felmented a hétköznapi embert. Szerinted meddig terjed a felelőssége az egyszerű embernek a nagypolitikában? Azt ne mondd, hogy semennyire, mert pusztán irányított birkákról van szó.

  24. 23: Nem mentem fel azokat MINDEN alól, akik devizahitelt vettek fel, főleg, ha nem is lakásra, de ott is nagyobb a képzett bankárok és az állami felügyelet bűne, mert ők átláthatták azt, amit a birkább kisember nem. Természetesen a nembirka kisember meg nem vett fel hitelt.
    A nagypolitikára viszont már nincs befolyásunk, mégha a vágyainkat meg is lovagolják a manipulátorok. Meg nem kis részben keltik.

  25. 23. Gloucester

    Egyetértek Armával.
    A kisember nagyon korlátozott rálátással bír a világot irányító valós folyamatokra.
    Döntéseit a reklámok és az állami propaganda határozza meg.
    A hitelfelvtelek idején pedig igenis volt egy hamis propaganda a dübörgő gazdaságot illetően, elhitette az évtizedek óta várakozó kisemberrel, hogy végre eljött az ő ideje, a liberális demokrácia végre neki is elhozta a kényelmes életet.
    Én még emlékszem a nagy dumákra, hogy a hitel nem ördögtől való és nyugaton is mindenki hitelből vásárol…
    Érdekes, hogy a svájcifrank hitelre szinte minden országban volt korlátozás, csak nálunk töröltek el minden akadályt…

    Talán annyi hibája van a kisembernek, hogy túl naiv és nem tekerte ki idejekorán a gazemberek nyakát, és jóhiszeműen adott még egy esélyt a kádárista bandának…

  26. 24-26. Akkor totál felesleges az egész választási rendszer, sőt a BTK és jogrendszer, hiszen droidok vagyunk, ahol az egyén felelőssége nulla. Mindezt alátámasztja, hogy tudományosan bizonyított a szabad akarat illúziója is.

    A nagy kérdés, hogy a manipulátorok is felmenthetők a szabad akarat alól? Értsd Gedeon elméletében: akik a világ elpusztítására törekednek, azoknak sincs választásuk. Ha felhagynának a világ elpusztításának célkitűzésével, akkor helyükbe lépnének más droid világpusztítók.

  27. 27: Én igaz nem hiszek ebben a világpusztító törekvésben, mit Arma hirdet, ami nem azt jelenti, hogy kizárom a világpusztulás felé vezető tendenciát.
    De ha ez bekövetkezik, az szerintem nem azért lesz, mert az elit tudatosan előidézi, hanem azért, mert nem képes más utat járni, mint ami ide vezet.
    Ezért én átfogalmaznám mondatodat, nem akik a világ elpusztítására törekednek, hanem akik előidézik a világ pusztulását.
    És nem valamiféle tudatos gonoszságból, hanem egyszerű földi logikával, semmiképp nem engedhetik meg, hogy vetélytársaik fölébük kerekedjenek, mert az számukra a nyilvánvaló bukás és elsüllyedés lenne, ezért folyamatosan előremenekülnek egyre növekvő gazdagságukkal és hatalmukkal, ami nyilvánvalóan nem egy végtelen fenntartható folyamat, és szükségszerűen vezet a mindenféle források teljes kimerítésével, és a belső ellentmondások szélsőséges kiéleződésével.
    Szóval bizonyos szempontból még ők is létük logikájának foglyai, ha felhagynának ezzel a logikával, rögtön a helyükre lépnének a mögöttük állók, maguk pedig elvesztenék befolyásukat az eseményekre, és eltűnnének a színről.
    Mondjuk ez a logika már nem áll messze az Arma féle világpusztítástól, hiszen ha a csúcson lévők ezt belátják, az utolsó lépés lehet az elkerülhetetlen véghez vezető utolsó aktus, látván, hogy nincs más kiút. 🙁

  28. Tegnap meg ma tárgyalt Merkel Putyinnal személyesen is.Egyenlőre hírzárlat van,és valami titkos paktumot is lebegtetnek.Hát kíváncsi vagyok..

  29. 28:
    Nagy vonalakban helyesen látod a dolgokat.

    29:
    Amerika blöfföl (ott mindenki pókerozik), de hidrogénbombákkal nem lehet blöffölni, mert az ŐRÜLTSÉG.

  30. 29:
    Meg nem erősített olvasmányaim szerint Németország a BRICS-hez akar csatlakozni…
    Hát ma nehéz elképzelni ezt szerintem, de ki tudja holnap hol fog tartani a világ…

  31. 30: A minap egy szakértő úgy nyilatkozott, hogy egy számomra ismeretlen nevű játék folyik, ami arról szól, ki rántja el előbb a kormányt.
    De mi van, ha egyik sem, mert bízik benne, hogy majd a másik az utolsó pillanatban… 🙁

  32. 27:

    „Akkor totál felesleges az egész választási rendszer..”

    Jó reggelt! 🙂

    Ellenben egyet értek veled odáig, hogy az egyénnek is van bizonyos felelőssége. Mindent csont nélkül nem lehet hárítani, de sajnos a nagyobb horderejű döntések az utóbbi 100 évben vagy a nép megkérdezése nélkül dőltek el, vagy egy-két ritka kivétel esetén manipulálva voltak.
    Ez viszont tény.

    20:

    Attila ez már most sem szájkaraté, az első kör is milliárdokkal súlytotta Oroszországot, a második kör (ez ami most lépett életbe) már az EU-t is milliárdokkal fogja érinteni, és remélem a 3. körig nem jutunk.

    Fel kell ismernie az EU-nak, hogy vagy kiszáll az USA szárnyai alól és van némi esélye fennmaradni, vagy megint felmossák Európával a padlót.

    29:

    Németországban lévő nagy német cégek sem estek a fejükre, bejelentkeztek Merkelnél, hogy vagy felmentést kérnek a szankciók alól, vagy „baj” lesz.
    A multicégek szintjén nincs orosz-német ellentét, csak profit van és piac.

    12:

    Tibor bá én is azt látom, mint Arma, hogy nem veszi be a nép, de mit tud tenni?
    Németországban is elképesztő Putyin lejárat megy, mégis alternatív médiák tudosítanak, hogy mi történik valójában. Ezek milliónyi emberhez eljutnak semmi perc alatt mióta van internet és Facebook.
    Látják az európai népek is, hogy nem kellene Putyinnal ezt tenni, de…

  33. 32:
    Ezt a játékot úgy hívják, hogy chicken.

    33:
    Mit tud tenni? 1) Elmegy szavazni, 2) Nem Orbánra voksol. —- Minden második állampolgár otthon maradt. Orbán nem azért nyert, mert megbuherálta a választási törvényt. Én egész éjjel borítékokat bontogattam. Három Orbánra jutott egy baloldali szavazás a mi körzetünkben. Gondolom ez máshol is így volt nagy vonalakban.

  34. 34:

    Tibor bá anno kiveséztük, hogy nem igazán volt alternatíva, talán a Jobbik és az Lmp.
    Én 2010-ben megpróbáltam és megfogadtam, hogy befejeztem, vagy valami idióta pártra szavazok, mint pl. a Kétfarkú kutya párt.

    Ha jelenleg Mszp kormányunk lenne, akkor Bajnai minden orosz szankció mellé keményen tapsolna, és mélyen benyalna Washingtonnak. Elvégre abból az alomból való.
    Ezen a téren Orbán jobb.
    Tibor bá itt az X-elgetés már kevés!!! Nagyon kevés!

  35. 34: Tibor bá nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolod. A szavazatmaximalizálás tudomány manapság, és a végeredménynek nem sok köze van a demokráciához – ezt még a reklámokon élők is nagyjából tudják. Tudományosan rágyúrnak arra a rétegre, aki a legjobban függ tőlük, és könnyen manipulálható és a legtöbben vannak: nyugdíjasok, közalkalmazottak, és simán megnyerik velük a választást, lehetőleg 2/3-dal. Sajnos szinte ennyire egyszerű. Esetleg 3. hely környékére lehet befutni népakaratból, az meg semennyire nem számít.

  36. 32. Curix

    Azért mondom, hogy addig szájkarate, amíg csak az oroszokat szivatják. Az csak egy bizonyos szntig fáj. Ők is ki tudják védeni.
    Akkor fog a cica belekakilni a szellőztetőbe, amikor sok százmilliárdos veszteségei lesznek az oroszok európai üzletfeleinek.

    A francia luxus sípályákat évente elárasztják az oroszok…
    Őrült pénzeket hagynak ott minden télen… és nem csak sielnek, hanem esznek, isznak, és alku nélkül veszik a legdurvábban felárazott cuccokat.

    Én dolgoztam Londonban egy nagy informatikai üzletben, ahova zárás előtt 1 perccel beállított 5 orosz, kiválasztottak pár számítógépet, és nem azt kérdezték, hogy mennyibe kerül, hanem hogy mennyi van belőle… És vitték a raktárkészletet.
    Aztán készpénzzel fizettek…

    Szóval vannak sokan, akiknek nagyon fájnána a bojkott…

    És úgy tűnik, nem az oroszokon fog múlni, hogy mennyire lesz szigorú, hanem azon, hogy az európaiak mennyire tudják megkerülni. Mert korrupcióban azért az EU is ott van !

  37. 35-36:

    Persze-persze, de most az elméletről van szó, mert még sem lehet szó nélkül felmenteni egy népet. Ha nem tud szavazni, akkor marad az öngyilkos merénylet. 😀

  38. 33. Curix: Persze, most „Jó reggeltezhetsz”, csak ha Orbán eltörli a választási rendszert és kinevezi magát királynak, ahogy Arma megjósolta, akkor egy szavad sem lehet, mert szerinted felesleges a választási rendszer, amit olyan lelkesen kiemeltél a kommentemből. A többit miért nem idézted?

  39. 35!
    „Ha jelenleg Mszp kormányunk lenne, akkor Bajnai minden orosz szankció mellé keményen tapsolna, és mélyen benyalna Washingtonnak. Elvégre abból az alomból való.
    Ezen a téren Orbán jobb.
    Tibor bá itt az X-elgetés már kevés!!! Nagyon kevés!”

    Egyetértek!!
    37!
    Azt nem értem,Európa mért nem mond NEMET Amerikának?Merkel meg Hollande nagyon hezitálnak..Amerika nem fog segíteni rajtunk..Nagyon kényes már a helyzet.Ott tartunk hogy nem lehet egyszerre megfelelni Putyinnak meg Amerikának..Dönteni kell hogy merre tovább..

  40. 39:

    Többire írtam, hogy egyetértek veled, mert létezik egyéni felelősség is.
    Ez meg badarság, hogy Orbán eltörölne bármi választást. Miért is kéne neki? Olvastad a szavazat arányokat Tibor bától? Akkor minek?

    40:

    Jól látod Melike, szerintem is el kell dönteni Európának, hogy merre tovább. Ha a szankciók 3. köréhez érünk, az már nagyon kemény lesz.
    Viszont nem csak kormányok, hanem üzleti érdekeltségek is szembekerülnek egymással.
    Bár 2008-ban is klotyónak használta az USA Európát…

    Normál helyzetben az EU-nak virágoznia kéne és az USA-nak dögledezni.

  41. 40. melike

    „Azt nem értem,Európa mért nem mond NEMET Amerikának?”

    Ez a másik milliárd dolláros kérdés.
    Az én véleményem szerint akkor történt az EU Amerika általi gyarmatosítása, amikor DSK-t eliminálták…
    Addig az euró egyre erősödött és az EU is jobban vette a válságot mint az USA…
    Aztán kezdődtek az apró hírek, hogy az EKB az IMF-től kell hogy kölcsön kérjen.

    Történt valami, aminek a részleteit tán sose tudjuk meg, de az az egy biztos, hogy az EU behajolt az USA-nak. (vagy inkább az USA-ban székelő globális elitnek)
    Ennek lesz következménye az EU-USA kereskedelmi egyezmény, ami eláraszja Európát génpiszkált meg hormonkezelt szarral.

    Én attól tartok, hogy az már végleges, hogy USA gyarmat lettünk, és ezt csak lassan adagolják a népeknek, hogy meg tudják emészteni.
    Tehát NEM lehet nemet mondani.
    Ha Merkel és Hollande sokáig hezitál, akkor le lesznek cserélve.

  42. Lehallgatott telefonbeszélgetés, ahol Nesztor Sufrics volt ukrán miniszter és Julija Timosenko politikusnő folytat beszélgetést a kialakult helyzetről..
    Timosenko: atomfegyverrel kell kiirtani az oroszokat..
    42!
    „Ha Merkel és Hollande sokáig hezitál, akkor le lesznek cserélve”

    Hát le,de úgy van ahogy Curix írja,gazdasági érdekek is szembe kerülnek egymással.A német iparosok mit fognak szólni? Lehet hogy előbb váltják le ők a vezetőket..
    Melyik jobb választás Merkelnek?

  43. 41. Curix: Hitler sem kicsit nyerte meg a választásokat. A szimpatizánsok oldaláról nézve nem volt oka eltörölnie azt, aztán mégis eltörölte.

  44. 3: Egyáltalán nem értek egyet, a hozzáállásod mélységesen felháborító. „A háziasított állatok létrehozásával az ember nyakába vette ezek szaporulatának fékentartását is, különben a világot elárasztották volna már ezek.” Ezek szerint te még életedben nem hallottál sem ivartalanításról, sem pedig felelős állattartásról. Minden gazdának kutya kötelessége normális életet biztosítania a kisállatának, aki erre nem képes, az ne vállaljon állatot, ui. nem kötelező!!! Ez a bolygó nem csak az emberé, hanem minden élőlényé, az állatoknak is joguk van az életükhöz. A te felfogásodnak egyszerűen ki kell pusztulnia, mert a te mentalitásod vezetett ahhoz, hogy megindult a legőjabb nagy kihalás folyamata, és a fajok 1/3-a már a kihalás szélén áll, nem beszélve az egész ökoszisztémáról. Fel kéne már fogni végre, hogy az állatok nem tárgyak, hanem ugyanúgy örülni és érezni képes élőlények, mint mi. Legyen már vége ennek a gusztustalan fajsoviniszta hozzáállásnak, egyszer s mindenkorra.

  45. 4.: és ki hozta ezeket a gyerekcsonkitást engedélyező törvényeket, a doberman meg a vizsla talán? Vagy netán az ember? Hát akkor??? A normális reakció nem az állatokkal szembeni kegyetlenség eltűrése, hanem az előbbi megtiltása. Sajna ha a t. emberiségnek nem tetszik valami, az a helyzet, hogy a tükörhöz mehet panaszkodni.

  46. 45. A felháborodásod érthető, mert vannak olyan esetek, mikor valóban megáll az emberben az ütő. Ilyen volt az a történet, mikor egy kisebb település vasúti pályaudvarán valaki odaédesgetett magához egy macskát és utána élve beletuszkolta a fatüzelésű kályhába az utasok szeme láttára. Feltételezem cigány volt, mert azok hajlamosak ilyen brutalitásra, bár nem kizárólagosan. Kapott is érte valamiféle „büntetést”, sok esetben emberek szétveréséért is ennyi jár, vagy még kevesebb.
    Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az ivartalanítás drága és sokan nem tudnak ilyenekre pénzt áldozni, falun most is teljesen elfogadott az újszülött kutya-, macskakölyök emésztőgödörbe dobása, bármennyire is kegyetennek tűnik. Ezen inkább a természettől eltávolodott városi ember rökönyödik meg, aki lilának hiszi a tehenet és a tojást gyári terméknek gondolja. A gyűjtöhetés és vadászat az ember igazi eleme, a vadászat is kegyetlennek tűnik kívülről nézve, sokaknak még ma is ez a megélhetési forrása.
    A fajok eltűnéséért pedig a civilizált élet a felelős legnagyobb részben, amelynek az állatok ivartalanítása is része, szóval furcsa dolgok ezek. Városon az elhülyített grínpíszesek leköpik a prémet viselő embert, míg ők büszkén viselik a műanyagot, ami állatok millióinak keseríti meg az életét, vagy nyírja ki őket.

  47. 46:
    A logikátokat ad abszurdum lehet folytatni. Micsoda mocskos dolog egy kan kutya, vagy kandúr heréinek a kimetszése, megfosztva ezzel a szexuális élvezettől.

  48. 45: Camelia
    Hihetetlenül elrugaszkodott a gondolkodásod az élet valóságától.
    És mi ez a megkülönböztetés a hobbiállatok és a haszonállatok között?
    Az előbbieket szükség esetén sem szabad elpusztítani, míg az utóbbiakat lehet milliószámra ölni a vágóhidakon, csak azért mert ezeknek esszük a húsát?
    Ha pedig egy haszonállatot lehet humánusan, lehetőleg fájdalommentesen megölni, akkor ezt egy hobbiállatnál is meg lehet tenni, ha a helyzet ezt kívánja.
    A fajok pusztulásának pedig semmi köze a háziállatoknál használt módszerekhez.
    A fajok azért pusztulnak, mert az emberi civilizáció terjeszkedése megfosztja őket életterüktől. Nagy részük úgy pusztul ki, hogy nem is kerül közvetlenül érintkezésbe az emberekkel akik ezt okozzák.
    Az egyik öl, anélkül, hogy tudna róla, a másik meg kipusztul anélkül, hogy tudná, ki okozta. Ez sajnos ilyen személytelenül és automatikusan folyik. És igen magas szintű ökológiai tudás kell hozzá, hogy ezt a folyamatot egyáltalán átlássa az ember, és fékezni tudja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük