(1410) Az érelmeszesedés mindannyiunk réme

Tibor bá’ online

 

~q400Tudod-e, hogy Magyarországon minden második férfit a szívhalál visz el? Ráadásul rendszerint váratlanul, figyelmeztetés nélkül, hirtelen, egyik napról a másikra és akár 30 évesen is. Ráadásul a kardiológus nem feltétlenül a legjobb barátod, mert ma mindenki a pénzre hajt.

Valójában az Atheromatosisról lesz aszó, ami definíció szerint: „Az artériák belső falának elváltozása „arterioszklerózisnál” (tehát érelmeszesedés esetében), ami zsírból, koleszterinből, mészből megtapadt vérsejtelemekből áll.” Ezt az élettanilag nem csak felesleges, de veszélyes anyagot ATEROMA néven említik, kissé „parasztosabban” PLAQUE-nak (Plakk) nevezik. A témával kapcsolatban a legmegdöbbentőbb az, hogy az alábbi ismertetett tényeket a patológusok, már több mint 20 éve tudják, de ez az alapvető ismeret a kardiológusokhoz mind a mai napig nem jutott el.

Ez az anatómiai kóros elváltozás általában a gyermekkorban indul be, jóval a 10. életévet megelőzően (!!!), majd idővel egyre kifejezettebbé válik (PROGRESSZIÓ). Figyelemreméltó tény, hogy a vénákban soha sincs meszesedés, kizárólag csak artériákban. Ha viszont műtéti úton a lábszárból kivett vénát beültetnek artériás funkció ellátására, a volt véna artériaként viselkedve már meszesedhet. Ez az én megítélésem szerint azt jelenti, hogy a meszesedési folyamatnak semmi köze az ér szerkezetéhez. A kutya az ér funkciójában van elásva. Hogy mi a valós ok, azt az orvos kutatóknak illett volna már régen kitalálni.

A kardiológusok felfogása szerint (ami a laikusok körében is elterjedt) az ateroma az artériák belső falára lerakodó koleszterin, ami idővel elmeszesedik, miközben az ér keresztmetszetének belső területét (LUMEN) egyre csökkenti. Előáll tehát egy érszűkület (SZTENÓZIS). Ha ez a szűkület a szív koszorú ereiben történik, akkor angina pektorisz illetve infarktus a végeredmény. „Gyógyítása” angioplasztikával történik, ami alatt azt kell érteni, hogy egy katétert az ágyékban felnyitott artériában felnyomnak a beszűkült koszorúérig, amit aztán kb. 5 Atm nyomással felfújt balon kitágít, és hogy ez a tágítás meg is maradjon beültetnek egy fémhálóból készül cső-darabkát (SZTENT). A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy az első tágítást 6 hónapon belül gyakorta egy második tágítás követ, és így tovább. Gyógyításról tehát szó sincs.

Valójában azonban az ateroma (plakk) az érbelhártya (ENDOTEL) és az ér simaizma közé ékelődik be a lumen változatlanul hagyása mellett. Ugyanis a feszítésnek az érfal enged (miközben az artéria vastagodik, de a lumen változatlan marad). Aztán bekövetkezik egy állapot, amikor az érfal már nem enged tovább és ekkor, de csakis ekkor kezd a lumen szűkülni. Ezzel szemben például a várótermekben kifüggesztett plakátokon az érelmeszesedést bemutató grafikai rajzok mind a mai napig azt mutatják, mintha a plakk kizárólag a lumen rovására növekedne. Pontosan úgy, ahogy egy vascsőben lerakódik a vízkő.

Elsőre nézzük ezt a „plakk lerakódást”! A lerakodás kezdetén ellentétben a korábbi hiedelmekkel nem zsír, hanem fehér vérsejtek gyűlnek össze, főleg makrófágok, amik aztán magukhoz vonzanak oxidált, kis-sűrűségű lipoprotein részecskéket (LDL-KOLESZTERIN). Elhalnak sejtek, további makrofágok gyűlnek össze és kialakítanak egy sejten kívüli zsír (LIPID) magot, közel az ateroma felületéhez. Később az ateroma magja elmeszesedik.

Hogy lesz ebből angina pektorisz? Egyszerű. Amikor a lumen olyan kicsire zsugorodik, hogy a nagyobb terheléshez szükséges vérmennyiség már nem tud átáramlani, jelentkezik egy mellkasi fájdalom. Na ekkor a beteg nitroglicerint tablettát tesz, vagy nitroglicerin szpréjt fúj a nyelve alá, ami másodperceken belül elvégzi az értágítást és megszünteti a fájdalmat. Akinek szerencséje van, évekig élhet ilyen állapotban.

Hogy lesz az ateromából infarktus? A közhiedelem szerint úgy, hogy az ateroma a teljes lument elzárja. Frászkarikát! A koszorúér beszűkülés fokozódásának alig van köze az infarktushoz. Különben már évtizedek óta ismerik a kardiológusok a jelenséget, miszerint egyes esetekben egészen kisfokú meszesedésből is lehet egy hirtelen infarktus, míg más (szerencsés) esetben jelentős (90%-os) elzáródás se okoz infarktust. Mi ennek az oka?

A valóság az, hogy infarktus rendszerint egy olyan hirtelen elzáródásból származik, amihez a dugulást okozó anyag egy felrepedt ateromából szabadul ki. Illetve, amikor a felrepedés helyén vérlemezke összetorlódás hirtelen elzáródást okoz. Hogy ez a felrepedés mikor következik be azt senki se tudja. Ez az oka annak, hogy hiába végeznek tanulmányok után újabb tanulmányokat a bekövetkező infarktusok számát jelentősen semmi se befolyásolja. Ezért van az, hogy egyes, magas koleszterinszinttel rendelkező emberek évekig vidáman élnek, míg mások alacsonyabb koleszterinszinttel hirtelen meghalnak.

Mindössze az bizonyos, hogy több és nagyobb méretű ateromák esetében az esély valamelyik felrepedésére nagyobb, mint ha kevesebb, és kisebbek vannak belőlük. Ez viszont azt teszi logikussá, hogy törekedni kell a minél alacsonyabb koleszterinszint, valamint a normál értékű vérnyomás fenntartására.

Azt leszögezhetjük, hogy minden embernek az artériái bizonyos mértékben el vannak meszesedve. A kérdés hogyan lehet ennek mértékét észlelni? A helyzet az, hogy nagyfokú koszorúér szűkület esetén sincs még semmi árulkodójel. Az illető kitűnően érzi magát. EKG tökéletes, Ultrahangos vizsgálat tökéletes, 24 órás Holter monitorozás nem mutat semmi kórosat. Modernebb eszközök: CT, MRI, eredmény nulla, mert a koszorúerek vékonyak, a bordák alatt helyezkednek el és állandóan mozognak a szívverés miatt. A detektálás módja (a meglehetősen bizonytalan eredményt adó, ez mellett igen drága izotópos vizsgálaton kívül) a terheléses EKG (ERGOMETRIA), ami alatt a 12 pólusú EKG diagramon az ST szakasz a Q pont alá süllyedve koszorúér meszesedést sejtet. –2 mm-es depressziót általában kórosnak fognak fel, bár egyáltalán nem biztos.

A különben panaszmentes „beteg” –2 mm-es ST depressziója Magyarországon arra sarkalja a kardiológusokat (mert ez „szakmailag indokolt”), hogy a beteget katéterezzék, azaz az ágyékba behatoljanak az artériába, és a katéter végét felnyomják egészen a szívig. Itt kontrasztanyagot fecskendeznek ki, ami a röntgenen láthatóvá teszi a szűkületet, ami lehetővé teszi az angióplasztika elvégzését (lásd fent). Ha nem találnak szűkületet, akkor a dolgot elmismásolják. A baj csak az, hogy 100 esetből két páciens szíve megáll, amivel a kardiológusok nagy része előre nem dicsekszik el, legfeljebb motyog valami „apró kis rizikóról”.

Mára számtalan tanulmány világosan kimutatta, hogy panaszmentes koszorúér szűkület esetében a kizárólag gyógyszeres kezelés utáni túlélési esély semmivel se kisebb, mint az angióplasztikával kezelt betegé. Ennek ellenére évente tízezer számra hajtanak végre angióplasztikát Magyarországon. [Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy Magyarországon fajlagosan négyszer több angióplasztikát hajtanak végre, mint tőlünk nyugatra. Ugyanez a helyzet a császármetszéssel is.] Az okok a paraszolvenciára vezethetők vissza. A cél érdekében a kardiológusoknak van egy remek taktikájuk.

Megállapítják az ST depressziót és javasolják a katéterezést. Egyúttal felírnak gyógyszert, béta-blokkolót (ez egy gyógyszercsalád). Azt viszont elfelejtik megemlíteni, hogy a felírt adagot (fenntartó dózis) nem szabad azonnal bevenni, hanem csak tört – mondjuk negyed – részét, és hetek alatt, fokozatosan kell eljutni a teljes dózis bevételéhez. A hirtelen alkalmazott teljes dózis kifejezett szívpanaszokat okoz (hemodinamikai romlás, gyengébb pumpafunkció miatt) akár 3 hónapig is, amikorra a béta-blokkoló hatására a szívizom megerősödik. De a hirtelen jött rosszabbodás arra készteti a beteget, hogy ráálljon a katéterezésre. A dokumentált ST-depresszió fedezi az orvost. Szakmailag indokolt a béta-blokkoló és a katéterezés is. Hogy a béta-blokkoló fokozatos bevezetését elfelejtik említeni – hát istenem, ki tudja ezt bizonyítani. Persze egy kicsit a gyógyszergyárak is összejátszanak az orvosokkal (kéz kezet mos?). Ugyanis a gyógyszer mellé berakott tájékoztatón csak az szerepel, hogy a gyógyszer szedését nem szabad hirtelen abbahagyni, csak hosszan, fokozatosan, elnyújtva. De arról egy szó sincs, hogy az elkezdést ugyanígy kell bevezetni.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_________________________________

30 gondolat erről: „(1410) Az érelmeszesedés mindannyiunk réme

  1. Ha jól látom ez saját írás. Tehát te is úgy gondolod, hogy alacsonyan kell tartani a koleszterinszintet? Ha igen, akkor mit javasolsz erre?

    Láttam egy európai térképet, ahol a szív- és érrendszeri megbetegedések arányát mutatták. Az csak egy dolog, hogy mi természetesen a legrosszabb kategóriába estünk (úgy emlékszem skandináv országok is kerültek ide, meg talán Németország, Nagy-Britannia), de a legjobba Olaszország, Franciaország és Spanyolország került. Az olaszok rengeteg tésztát fogyasztanak, a franciák is nagyon szeretik a hasukat, minden félét esznek, sok pékárut és tejterméket, a spanyol konyha meg önmagában is nagyon szerteágazó. Nem lehet összefüggés azzal, hogy ezek nagy borivó nemzetek? Vagy az olívaolajnak lehet ilyen jó hatása?

  2. 3: Na, belenyúltál a darázsfészekbe… 😀

  3. Tibor ’bá, ez a felfogás az érelmeszesedés kóroktanáról – kicsit bombasztikusan fogalmazva – abba a nagyobb vonulatba illeszkedik, mely szerint minden degeneratív betegség valahogy, valamilyen módon összefügg valamilyen fertőzéssel (pl. vírus okoz rákot). Nyilvánvaló, hogy akkor telepszenek ide-oda, mindenféle inadekvát helyekre a falósejtek, fagociták, makrofágok, ha a szervezet folyamatos támadás alatt áll és nem képes véglegesen legyűrni az idegen mikrobákat. Ha ezen a vörös fonálon járó orvos lennék, góckutatást javasolnék, kezdve a teljeskörű fogröntgennel. (Gyökértömése van-e a betegnek?)

    Ez a kóroktani vonulat némileg szemtől-szemben áll – folytatva bombasztikusan – az életmód+táplálkozás általi keletkeztetéssel, amit Vasgerinc olvtárs vezetett fel. Aki ebben hisz, az bizony jobb ha kutatja és cserélgeti a fokhagyma-kivonatok receptjeit, és feltérképezi, hogy a lakókörnyezetében hol lehet kedvező árérték-arányban vörösbort beszerezni.

  4. Kösz az írást, már éppen kezdtem kiheverni a múlt heti ijedséget, amit a szívtájéki szúró hirtelen fájdalom okozott, erre eloveszed a témát 😉
    Remélem nálam csak az esetlegesen beinduló bölcsességfogak okozták a rosszulléteket, mert egyébként a szívemmel minden rendben van, így látatlanban.
    Belegondolva az angioplasztikába újra levert a víz…
    Gyökérkezelt fogaim vannak, tömöttek is és korona ill híd? is vana repertoáromban. A bölcsességfogak még nincsenek sehol sem (’74-es évjárat).

    Szóval nyugtassatok meg, hogy nem patkolok el szívrohamban!

    U.i.:
    „- ijedség (helyzet: megijedés) – ijedtség (állapot)
    Nagy volt az ijedség a családban. Ijedtségében elejtette a poharat.”

  5. 3:
    Legújabb felfogás szerint nem a magas koleszterin szint okozza az érfallerakódást, hanem gyulladás-oxidáció. Megelőzés: E-vitamin, Q10 koenzim, C-vitamin, Omega-3 zsírsav.

    1:
    A sok hal evése (Omega-3) védelmet nyújt.

    Általában, nem a zsírok fogyasztásától kell félni, hanem a sok szénhidráttól.

    4:
    A szívben nincsenek idegek, tehát nem fáj, nem szúr. Ideges viszont lehetsz.

  6. 4: Ha ennyit fabrikáltak a fogaidon, akkor biztosan készült panoráma röntgen a fogsorodról. Azon sem látszanak a bölcsességfogaid?
    Nekem csak egy bölcsességfogam van kint, de a panorámaröntgenen látszik a másik három is, amely vízszintesen nőtt. Tehát van bölcsességfogam, de az ínyem alatt, ami egyáltalán nem bánok, ahogy hallom mennyi gond van ezekkel. A negyedik is csak azért jöhetett ki, mert korán ki lett húzva abban a sarokban egy rágófogam.

    5: Az északi országokban szerinte több halat fogyasztanak, mint a déliekben, és épp az az érdekes, hogy e déli országok konyhái mindent felvonultatnak, mégis mind a három jól teljesít ebből a szempontból. Szokás az olívaolajnak tulajdonítani a szív- és érrendszeri betegségek ritkaságát a mediterráneumban, de Görögországban is magas ennek aránya. Ezért gondolok én a borra, mint fontos tényezőre. Vajon nem lehet-e köze a Magyarországon megszaporodó szív- és érrendszeri megbetegedéseknek az, hogy a hagyományosan borívó magyarból sörvedelő lett (persze a sörnek is van sok jótékony hatása)?

    Olyat is olvastam már, hogy az ember számára ideális O6 és O3 arányhoz nagyon hasonló a sertés-, szarvasmarha-, birka-, kecskehús aránya, ezért ezek önmagukban egészségesek, csak mivel beviszünk egy rakás egyéb zsiradékot (pl.: étolaj, margarin), és ezt kell ellensúlyozni olyan ételekkel, amelyekben viszont nagyobb az O3 aránya.

  7. 5: Tibor bá’

    Még egy természetes növény, aminek sok hasznos élettani hatása van:

    Fokhagyma, fokhagyma olaj:

    A fokhagyma nemcsak a legerősebben illatozó ételízesítő, de minden bizonnyal az egyik legrégebbi fűszernövény is.
    Már az ókori Egyiptomban és Indiában is hatékony gyógyszerként alkalmazták a fokhagymát. Elődeink már több ezer évvel ezelőtt felismerték, hogy ez az erős fűszernövény nemcsak ízletesebbé varázsolja az ételt, de gyulladáscsökkentő hatása van, és segít távol tartani a legtöbb betegséget.

    A fokhagyma gyógyhatását többnyire a gerezdekben lévő kéntartalmú vegyületek okozzák. A fokhagyma jellegzetes szagát az alliin nevű kéntartalmú vegyület okozza, ami levegővel érintkezve allicinná alakul. Ez az allicin a legfontosabb a különböző gyógyhatások szempontjából, illetve egyéb anyagokhoz szolgál kiindulási anyagként. Mivel a főzés megakadályozza a fokhagymában az allicin kialakulását, így a hatását nagyban visszaveti.

    A fokhagymát a múltban és ma is rengeteg dologra használják:

    -Manapság is több vizsgálat igazolta vércukorszint-szabályozó és enyhén vérnyomás-csökkentő tulajdonságát.
    -Bizonyítottan mutat antioxidáns tevékenységet is.
    -Növeli az érfal rugalmasságát.
    -Megelőzi a vérrögképződést.
    -Csökkenti a koleszterin- és trigliceridszintet a vérben. Ezen előnyeinek köszönhetően igen hatékony lehet a szívkoszorúér-megbetegedés megelőzésében.

    -Segít bakteriális és gombás fertőzések leküzdésében is, így az immunrendszert is erősíti.”

  8. 4:
    Sajnos rossz hírem van; ez nekem is rossz hír, most küzdök egy évtizedekkel ezelőtt, a fogorvosom szerint „bravúrosan” gyökérkezelt háromgyökerű fogammal.

    Dr. Weston Price fogorvos, akit a történelem legnagyobb fogászati kutatójának tartanak, jól dokumentált tanulmányt készített erről a problémáról. Kísérletei közvetlen összefüggést mutattak a gyökérkezelt fog és a degeneratív betegségek között.

    A dentin sok ezer apró csövecskéjében streptococcus baktériumok milliárdjai tartózkodhatnak. A problémát az okozza, hogy amikor a fogorvos fertőtleníti a fogat, az általa használt vegyszer nem jut be a fogállomány kis csatornáiba. A betömött fogban nincs oxigén. A streptococcusok mutálódnak, hogy alkalmazkodni tudjanak az anaerob környezethez. Egy közönséges baktérium csak enyhén mérgező mellékterméket állít elő oxigén jelenlétében. Az anaerob mutáns azonban erősen mérgező anyagokat termel, amelyek átszivárognak a fogak apró résein. Immunsejtjeink túl nagyok ahhoz, hogy átférjenek ezeken a hézagokon, és a fog belsejében pusztítsák el a baktériumokat; a tápanyagban gazdag folyadékok ezzel szemben bejutnak a fogba és elősegítik a fejlődésüket. A baktériumok védetten éldegélnek a fog belsejében, és mérgezik az emberi szervezetet.

    5:
    A gyulladást jellegzetesen fertőzés okozza.

  9. 8:
    Hűha, egy igazi horror történet. 😀

  10. Horror a Fogászaton (2. rész)

    A test a toxin hatására gennyes váladékkal veheti körül a fogat. Price felfedezte, hogy ez a váladék szinte teljesen steril, és benntartja a toxinokat a fog belsejében. Máskor nincs sem genny, sem fájdalom a fog körül, az enzimek „tömörítő csontgyulladást” idéznek elő, amelynek hatására a fog körül egy csontnál is keményebb anyag keletkezik, és a fogat a csonthoz forrasztja. A hagyományos felfogás szerint ez a tökéletes gyógyulás jele. Price azonban felfedezte, hogy a mérgek szivárgása folytatódik, és ha az immunrendszer nem elég erős, megtámadják a belső szerveket.

  11. Ha komolytalankodtok a toxikus sokkot is részletesen leírom… 🙂

    Vagy a toxikus epidermális nekrolízist (Paracetamol mellékhatása)

  12. Bölcsesség fog nem játék, saját tapasztalatból mondom…
    Szájsebésszel kellett kiműteni(nem nőtt ki), mert az alsó állkapcsom csontállományát kezdte felélni a permanens bölcsesség fog foggyulladása. Érdekes módon a műtét után 1 hónappal abba maradt a rendszeres orrvérzésem…

  13. A kurkumában is van gyulladáscsökkentő anyag. Én a télen a reumatikus fájdalmaimra csak ugy kismókás kanállal csapott bekaptam vizet rá oszt jónapot…elmultak a fájdalmak, ha a reumatikus(az is gyuszi!) jó akkor a szivikének is gondolom.Másik a Fahéj azt is ha nincs kurkuma azt viszont mint a capuccsinót habos tejjel. Egy lassan hetvenkedő.(idő)

  14. 8-10-11: Kösz, akkor most végképp jól vagyok…
    A mérgezés jeleit nem tapasztalom, de az tény, hogy sokszor érzek legyurhetetlen vágyat egy rúd csokiskeksz elcsipegetésére. Ez általában meg is történik. A keksz a jó, nem? Felszíjja a sok mérget és közömbösít 😉

    4: Oké, de akkor mitol szúrt a mellkasom pont a szív tájékán? Áramütésszeru belenyilallások voltak, kezeim bizseregtek, tenyerem leizzadt és úgy ‘en bloc’ kivert az izzadság. Kicsit meg is szédültem. Mondjuk nem volt gond, a munkahelyemen voltam. Max. annyi látszott, hogy a szokásosnál jobban meredek a monitorra… Ha lefejelem csak észre veszik.

    6: Pénteken van pont jelenésem a fogorvosnál, és igen, van neki teljes állapotfelmérése. Eddig nem került szóba a bölcsességfog, de rákérdezek.

  15. Nagyon effektiv, mindenki dicséri …

    Két növény termésének kombinációjával most egy nagyszerű értisztító hatást érhetünk el, mindössze citromra és fokhagymára lesz szükségünk. A sárga színű déli gyümölcsnek, amelynek szezonja leginkább karácsonyra tevődik, igencsak magas a vitamintartalma, főként A és C vitaminokban gazdag, amelyek segítenek megelőzni a megfázásos betegségeket. Emellett nagyszerű antioxidáns is, amely megköti a szabad gyököket és méregtelenít is. A dohányosoknak is javallott, hiszen ezáltal kevésbé sérülnek az erek falai, de a cukorbetegek is fogyaszthatják, számukra leginkább a gyümölcs testvére, a vérnarancs van jótékony hatással.

    A fokhagyma leginkább természetes antibakteriális hatásáról ismert. Többek között A-, B-, B2- vitaminok, kolin, jód is megtalálható a hagymájában, de tartalmaz természetes antibiotikumot is, ez pedig az alicin. Emellett gombaölő hatása is hatékony. Újabban pedig ismét kezdték használni antibiotikumként, miután egyes vírustörzsek ellenállóak lettek a szintetikus antibiotikumokkal szemben.

    A citrom-fokhagyma értisztító kúrához szükségünk lesz:
    – 30 gerezd fokhagymára
    – 5 darab citrom
    – 1 liter víz

    Elkészítés: Mossuk meg a citromokat és héjukkal, valamint a fokhagymákkal együtt tegyük a turmixgép edényébe és pépesítsük össze. Ezután hozzá kell adni a vizet, majd odatenni forrni, de csak addig, amíg megjelennek az első buggyanások. Majd le kell szűrni egy üvegbe, és máris mehet a hűtőbe. Ez három hétig kitart, úgy, hogy minden reggel egy kupicával kell meginni, majd 8 nap szünet következik, majd még egyszer-kétszer megismételhető a kúra. Negyven év felett félévente, illetve évente ajánlott mindezt megismételni.
    Forrás: http://twice.hu/eletmod/kivalo-ertisztito-kura-fokhagyma-es-citrom

  16. 14:

    A tüneteket jó lesz ha komolyan veszed!!! Valóban pszichoszomatikus, de csak egyelőre! A leírt tünetek valójában vészjelzések a testedtől, hogy valamit nagyon szarul csinálsz!
    Változtass!

    Bocsássatok meg, de csak végigpásztáztam a hozzászólásokat, de mintha sehol nem olvastam volna, hogy milyen jót tesz a szív és érrendszernek a mozgás!

    De nem a kapálás, vagy malter keverés, hanem minimum 20 perc kardió mozgás (úszás, futás, bicikli, időseknek séta)

    Futás és bicikli segítségével elhagytam teljesen az 5 mg-os Concort.
    Tibor bá én egyből 5 mg-al indítottam, és nem volt tőle semmi bajom, illetve levitte a pulzusomat és a vérnyomásomat is.
    Legutóbb 50 volt a pulzusom, akkor döntöttem úgy, hogy a maradék gyógyszert is elhagyom. Most felment 75-re, ami teljesen jó, de további edzésekkel ez még mehet lefele.

    Az étrend is fontos, de szerintem a rendszeres mozgás sokkal fontosabb.

  17. 14: A panoráma röntgent oda szokták adni a betegnek, vagy legalábbis nekem ideadták.

    Gondold át mi történik, ha nem ilyen munkakörben ér a szédülés. Schumacher esete után azt látom, hogy bármilyen kis esés nagyon veszélyes lehet, ha szerencsétlenül történik, én meg olyan vagyok, hogy mindig a legrosszabbat képzelem el..

  18. 16:
    Elég lenne a belinkelni az URL-t, hogy aki nem akarja ne legyen kénytelen elolvasni ezt a marhaságot.

    17:
    40 év alatt Concort szedni eléggé gáz. Concort-ban bizoprolol a hatóanyag, ami „modernebb” mint amit nekem felírtak 10 éve: BETALOK és abból is 50 mg-os dózist, és én akkor már elmúltam 70.

  19. 14:Már 10 éve hogy hogy”hasonlót játszottam”.Doki,meg minden,eredmény jó szív.Akkor 14 éves lányommal bekenettem „gazos krémmel”azaz sportkrémmel a hátam,vállam,elől pedig magam kentem kb.1 hétig.B12.Csoda jött,tünet ment.Azóta a már gyógytornász lányom néha -főleg nyirkos bőr,huzat és légkondi találka után-beken,a többit magam… /Az IQ-s volt vőlegényem akkori véleménye:”A fejeddel van baj.” Ma nem szól.

  20. 19:

    Tibor bá gáz vagy nem gáz, nekem akkor kellett, többször volt tachikardiám, nyugalmi állapotban egy 130-as pulzust 170-es vérnyomással senkinek nem kívánok.

    Közel másfél évig szedtem, és egy hete hagytam el. Tudtam, hogy életmód váltás szükséges.
    Meg is tettem, és az eredménye is megvan. Fél év kitartó sport után már nem kell a gyógyszer.
    Egyébként a kardiológusom javaslata is ez volt. Kemény kardió edzés.

  21. 14:Kifelejtettem.Most vettem fel a mobil gipszemet,mert a bal csukló felé sem tökéletes,egyoldalú használatkor mocsokul tud fájni,ami sz.-tem „besugárzik”.

  22. 21:
    Mármint a kardiológus javasolta a gyógyszerelhagyást?
    Bár nekem is ilyen kardiológusom lenne… Rám mindig úgy néznek, mint a véres rongyra, ha kiderül, hogy elhagytam a gyógyszereiket.
    (Márpedig szerintem nem szabad folyamatosan szedni őket, mert a szervezet hozzászokik.)

  23. 23:

    A kardiológusom már gyógyszerfelíráskor is mondta, hogy nincs szervi elváltozásom, felírja a gyógyszert, de nem ez a megoldás.

    A gyógyszerelhagyást én ütemeztem magamnak.

    Az én esetemből is látszik, hogy mennyi felesleges gyógyszert eszünk.

    Tibor bá szerint gáz, hogy 40 év alatt béta blokkolót szedek, Tibor bá akkor azt nem tudja, hogy a fiatalok általános egészségi állapota milyen gáz, és én is szégyenlem magam utólag, hogy ennyire nem figyeltem magamra, de nem ússzuk meg úgy sem. A szervezet benyújtja a számlát.

  24. 24:
    A bétablokkolók, ACE-gátló, kálciumcsatorna blokkolók tipikus magas vérnyomást szabályozó gyógyszerek. Magas vérnyomás az idősek betegsége volt. Tipikusan 60 felett. [Nekem még 70 évesen is 120/80 volt]. Ezért írtam, hogy 40 előtt gáz.

  25. 25:

    Egyre több fiatal szedi ezt a gyógyszert, amit én egyébként elsősorban pulzusra kaptam, nem vérnyomáscsökkentésre, és valóban így is hat. A pulzust jóval nagyobb mértékben viszi le, mint a vérnyomást.
    Már nem az idősek betegsége.

  26. Köszönöm a válaszokat / javaslatokat!

    15: Reméltem én is, hogy nem szervi eredetu, 40 évesen gáz lenne azért…

    17: Az tény, hogy tovább kell fogynom. Hosszú évek óta vagyok 100 kg fölött, azaz jó húsz éve. Pár éve lefogytam a 150-es régióból a 130-as szintekre, aztán a legutóbbi télire már 120 alá is benéztem. Sajnos nem volt tartós, jelenleg visszatértem a 130-as szintre. Na ez lehet a baj egyik forrása.

    18: Jogos, én is pont ettol paráztam be, hogy mi van, ha épp a családdal megyünk valahova kocsival az ótópályán…

    20: A fogyás mellett a másik tényezo lehet, hogy az új munkakörömben k.b. 2 hónapja huzatos helyen ülök. Jön a nyakamra és a hátamra a „friss” levego… Persze, kardigán van, de olyan hülyén kering a levego, hogy kivédhetetlen. Ha meg becsukom az ablakot teljesen, lerohadunk a melegben (sz.gépek+muszerek). Akkor mostantól egy okkal több, hogy becsukogassam az ablakot 😉
    Azt a feleségem szokta volt mondani, hogy a fejemmel van a baj…

  27. 25:

    Sajnos ez egy rakás betegség hamarabb érinti ma már az embereket. Nekem is vannak egyértelműen örökletességet is feltételező problémáim (nem túl jelentősek), de évtizedekkel hamarabb jelentkeznek nálam és testvéremnél, mint szüleinknél. Ők csak az életük második felében kezdtek szemetet enni, meg 100 féle vegyszert használni, mi kicsi korunk óta vagyunk így. legalábbis én ezt sejtem leginkább a háttérben.

  28. A „Nebivolol” gyógyszer béta-blokkoló? Ezt írta fel az orvos, mikor nyugalmi állapotban felment a pulzusom 150-170-re… (+ Varfarin alvadásgátlót). Aszonta pitvar-fibrillációm van… Igaz azóta csak egyszer fordult elő hasonló..

  29. 29:
    Az „olol”-lal végződő hatóanyagok béta blokkolók. Ritmuszavar és tahikardia esetén ezt szokás felírni, mert elég drasztikusan leviszi a pulzust. A Varfarin vérhígító, ráadásul kurva drága. Ha kell vérhígítás, akkor az Aspirin protekt olcsóbb. De kell-e? Észleltek elmeszesedett koszorúereket? Most a BAYER éjjel-nappal nyomja, hogy a vérhígító Aspirin megelőzi az infarktust, de egészséges embereknél ez nem igaz. A pitvar fibrilláció komoly dolog, nem hiszem, hogy az lenne. Extraszisztolé (rfitmuson kívüli dobbanás) valószínűbb, de abba még senki se halt bele.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük