(1403) A pentagon felkészül a tömeges elégedetlenségre (Pentagon Preparing for Mass Civil Unrest)

Tibor bá’n online

 

~q4002014.06.15. Az amerikai hadügyminisztérium, általuk ellenőrzött, egyetemi kutatásokat finanszíroz, amelyek célja modellezés segítségével kitapogatni az egész Földre kiterjedő, nagyfokú lázongás bekövetkezhetőségének fordulópontját, dinamikáját és a benne rejlő kockázatokat. A sokmillió dolláros projektum célja „hadviseléssel kapcsolatos információk” kinyerése azonnali és hosszú távú alkalmazásra katonatisztek és döntéshozók számára.

A felkészülésről kiadott kommüniké teli van katonai szakzsargonnal, aminek elsődleges célja annak a kegyetlen elfojtásnak az elkendőzése, amire már hosszú évek óta felkészültek. Semmi kétség afelől, hogy az elit neki fog menni az elégedetlen tömegeknek bárhol is következzen az be a Világban. A globális kapitalizmus lehetővé tette a társadalmi elit mohóságának a kielégítését, ami előbb vagy utóbb mindenütt súlyos elégedetlenségbe csúcsosodik. Egyszerűen nem fogják hagyni, hogy az elégedetlen tömegek változásokat kényszerítsenek ki.

~q391Ez a mondat: „seeks to uncover the conditions under which political movements aimed at large-scale political and economic change originate,” önmagáért beszél. [Azon körülményeket tárják fel, amelyeknél célkitűzéssé válik a jelentős politikai és gazdasági változások létrehozása.] Azt jelenti, hogy a jelenlegi népnyúzó, középosztályt eltüntető rendszert semmi körülmények között nem engedik megváltoztatni.

Itt hívom fel a figyelmeteket arra, hogy Orbán nagyon is megértette az idők hívó szavát. Éppen ezért első intézkedéseinek egyike a TEK létrehozása volt. Az senkit se tévesszen meg, hogy kényes esetekben a rendőrség segítségül kéri a TEK embereit, mert ez nem más, mint az egység tréningben tartása. A TEK-et nem a társadalomért, hanem a társadalom ellen hozta Orbán létre.

A végső cél: To defend an increasingly unpopular global system serving the interests of a tiny minority ˙(Egy törpe kisebbség érdekeinek a kiszolgálását végző, egyre népszerűtlenebb globális rendszer megvédése) EZ VAN!

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

39 gondolat erről: „(1403) A pentagon felkészül a tömeges elégedetlenségre (Pentagon Preparing for Mass Civil Unrest)

  1. Szerintem a TEK inkább az elit politikusok védelmét látja majd el, nem a tömegek ellen bevethető egység. Ahhoz túl kevesen vannak, hogy egy általános, az egész országra kiterjedő elégedetlenségi hullámot kezeljenek.
    Erre még a teljes rendőrség sem lenne képes, annyira kevesen vannak. Nincs az országban elegendő rendőr, és katona hogy általános elégedetlenségest kezeljenek. Magyarország nem Amerika.
    Csak a kiemelt helyeket, csomópontokat tudnák ellenőrizni, ellenőrző pontokat felállítani, stb.. Az ország nagy részén pedig menne a káosz és a fosztogatás. Külső segítség nélkül nem tudnák kezelni az általános elégedetlenséget szerintem.
    Az olyan falvakban ahol több falura jut egy körzeti megbízott,
    és erősítés nem érkezik? Könnyen el lehet képzelni a helyzetet.

  2. 1:
    Olyan nincs, hogy 10 millió egyszerre fellázad. Indul a zendülés egy apró gócból, amit azonnal elfojtanak maximális brutalitássa. A TEK erre kitűnő.

  3. 2:

    de 2,5 millió igen. Ez akkor fog megtörténni, mikor leáll a Barátok közt. 😀

  4. 4: A felkelőknek elég lesz néhány kritikus pontot támadni, hogy megbénítsák az ilyen bonyolult, sebezhető rendszereket. Pl. belső emberek révén is. Minden felkelés döntő kérdése, hogy mikor nyerhetnek a hatalom egyes kiszolgálói többet az átállással, mint a hűséggel.

  5. Nem tudom, hogy létezik-e spontán népfelkelés, illetve hogy a puszta elégedetlenkedésen, demonstráláson túl elérhet-e valamit is. Nekem úgy tűnik, hogy ha a felkelést nem egy jólszervezett, céltudatos csoport gerjeszti, menedzseli és használja ki, akkor nem működik az egész. Nem is kell leverni, elég megvárni, hogy az emberek megunják és hazamenjenek.

    A legtöbb ember elég normális ahhoz, hogy nem kezd el mindjárt törni-zúzni, ha baja van, csak csendesen protestál. A nagy törés-zúzás, rombolás mögött általában uszítók állnak.

  6. 2.
    „Olyan nincs, hogy 10 millió egyszerre fellázad.”

    Pedig van.
    Legalábbis, ha a lázadás jogos és/vagy alapvető életfeltételeket érint.
    Ilyenek voltak például Franciaországban az autógyujtogatások, egyszerre 20 nagyvárosban egy arab gyerek halála miatt, vagy Londonban pár éve a boltok, bankok felgyujtása vagy 30 különböző kerületben egy letartóztatott néger miatt.

    Mondjuk egy vásárlási pánik, ahol reggel 10-re kiürülnek az ületek valós vagy álhírek miatt, ilyen szituációt eredményezhet.
    A helyzet és az emberek feszültek, és egy TV-hír, hogy elfogyott a bankokban a pénz, vagy hasonlók hamar pánik-hangulatot okozhat, ami pillanatok alatt felkelésbe csaphat át, különösen, ha a kis létszámű karhatalom rosszul kezeli.

  7. 8. Kiegészítés…

    Jó… Nem 10 millió, de 3 millió az gyorsan összejönne….

  8. 7.

    „A legtöbb ember elég normális ahhoz, hogy nem kezd el mindjárt törni-zúzni, ha baja van, csak csendesen protestál. A nagy törés-zúzás, rombolás mögött általában uszítók állnak.”

    Van egy 3. verzió: Célzott támadás a különböző állami intézmények ellen, vagy alternatív közigazgatás létrehozása. Ezekhez viszont mindenképpen kell a szervezés. A céltalan rombolással ellentétben viszont nem feltétlenül értelmetlen (bár gyakran az).

  9. 8: Pedig ezek az esetek se nem voltak jogosak, se nem érintettek alapvető létfeltételeket. Semmi jogos nincs abban, hogy bevándorlók így reagáljanak arra, hogy közülük egy-egy bűnöző ellen a hatóság eljár. A britek és a franciák akkor jártak volna el helyesen, ha az összes zavargót kitoloncolják az országból, és kész.

    Ezeket a szerencsétleneket feltüzelte valaki a fennálló rend ellen, nem hiszem, hogy maguktól lennének ilyen barmok.

  10. 11. Ábel

    A „jogosat” úgy értettem, hogy a felkelők úgy érzik.

    Az angol és a francia helyzetben is hiba történt a rendőrök részéről. A törvény előtti egyenlőség alavető létfeltétel, ha valaki a törvény határán él.
    A kitoloncolásról nem lehet szó, mert ezek többsége másod, harmad generációs… A londoni videókat nézve meg világos, hogy rengereg fehér is ott volt. Ez nem igazán bevándorló-őslakos konfliktus… Az alsó osztályok egyre inkább kirekesztve érzik magukat, és egyre kevésbé tisztelik azt a hatalmat, amelyik cserben hagyta őket… ezért ugyanolyan ellenségessé válnak a rendszerrel szemben, mint a beilleszkedni képtelen bevándorlók.

    A „céltalan” rombolásnak mindig az a célja, hogy kifejezze a hatalom felé, hogy képes komoly károkat okozni.

    Tulajdonképpen ez a dilemmája a „garantáltan” békés tüntetéseknek. Ki a fene ijedne meg ha biztosítva van, hogy maximum hangerő az az erő, amit alkalmaznak?

    Ezek a szerencsétlenek magukba hordozzák a tüzet, és csak egy kis nyomás kell, hogy összeszaladjanak és beinduljon a láncreakció.

    És úgy gondolom, hogy a válság elhúzódása miatt legtöbbünkben felgyullad ez a tűz, és csak a nyomás nagyságától függ, hogy ki mikor fog az utcára menni vele.
    Amikor egyre kevesebb a bizalom, hogy a hatalom erkölcsi vagy legalább jogi alapon tisztességesen kezeli a válságokat, akkor sok értelme sehol sem lesz a békés demonstrálgatásoknak meg a a fákra szines szalagok kötözgetésének.

    A tömegeket akkor lehet csak tüzelni, ha van valamennyi alap-elégedetlenség.

  11. 11!
    „Ezeket a szerencsétleneket feltüzelte valaki a fennálló rend ellen, nem hiszem, hogy maguktól lennének ilyen barmok.”
    Igen.Pl a Gladio..

    A TEK, Orbán önmaga megvédésére is szolgál,mindennel és mindenkivel szemben,nem csak a társadalom ellen.
    Na most én azt látom leginkább hogy Budapest van a legjobban lepusztulva,és ott látszik igazán a nyomor meg a pénztelenség,mivel ott sokan laknak,és jobban szembe ötlik.Legalábbis nekem ,aki néha felszaladunk valamit elintézni,vagy ezért- azért.Nagyon elcsodálkozok rajta.
    Itt Sárospatakon,meg Újhelybe,egészen jól elvannak még az emberek,alig tudok autóval kimenni az utcára mert nem férek el,meg a Pennybe is le van seperve a polc ha egy kicsit később megyek.A házak ,a közintézmények is szépen rendbe vannak tartva,sőt újakat is átadnak,a fő út hálózatot most újították fel a kinti főúton Miskolcig..itt is rendezgetik városon belül.Szép virágos minden.Ami már Miskolcról nem mondható el,borzasztó állapotok vannak ott,a cigányság miatt is,meg a munkanélküli,stb.meg szerintem Pesten is..Ha valaminek góca lesz ,az szerintem a főváros..
    De most úgyis Hódmezővásárhely lesz a főváros,azt fejlesztik 🙂

  12. Imádom, amikor értelmes emberek olyasmiben spekulálnak, amihez egyáltalán nem értenek. Nem baj, csak csináljátok, majd meglátjuk kinek lesz igaza. 😀

    56-ban volt egy elsődleges góc. De nem volt TEK, nem voltak felkészülve a zendülésre. Ha azt a 100 embert a rádiónál kinyírják, nincs forradalom. Mit tettek? Kiküldték a Budakeszi határában, az erdőben telepített alakulat egyik századát, akik azonnal átálltak a felkelők mellé, illetve hazamentek. Napokkal később már voltak merész sortüzek, de akkor már túl késő volt.

  13. 14:

    Ma meg nem sortűz kell, hanem a Facebook-ot kell lekapcsolni. 😀 Más világot élünk, mint 56-ban.

  14. 16:
    A világ valóban más, de az emberi természet konstans, és ez utóbbi a lényeg.

  15. Itt van egy írás 1956-tal kapcsolatban.
    Dr. Tamáska Lóránd – Ötszáz gramm prágai sonka
    (HUNNIA. 1994. oct. 25)
    http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm
    A cikk fontos kordokumentumnak ítéli meg a benne foglaltakat, mely hozzájárul az 1956-os forradalom és az 1945 utáni magyar történelem jobb megértéséhez.
    Ki-ki maga döntse el, hogy profitál-e belőle vagy sem.

  16. 18:
    Véletlenségből ezt nem Arma Gedeon írta? 😀

  17. 19: Lehetséges. Beugrott a cikk 1956 említése kapcsán. Ebben a nagy információ áradatban…:)

  18. Ma már volt egy kb. 300 fős roma tüntetés Miskolcon a nyomortelep felszámolások miatt.Már kezdődik hogy azokkal a romákkal nem tudnak mit kezdeni..És többi község és város is azt mondja Miskolcnak,oldja meg a saját cigányaik meg szegényeik helyzetét,ne küldje őket máshová.Ugyanis a polgármesteri hivatal adna nekik 2 millió forintot,ha más közigazgatási területre költöznének…
    Felszólalt TGM is,és gondolom utána nem menet haza rögtön,hanem lyukóban aludt vagy az avason 🙂

  19. 21:
    Ezzel mit kartál mondani? Marosán György eredetileg pék, de valójában hintáslegény és ligeti kikiáltó volt. Mi más vártál tőle. A leghíresebb mondása különben ez volt: Egyesek azt firtatják, ki hívta be az oroszokat. majd én megmondom. Én hívtam be az oroszokat.

  20. Valamint: „Elvtársak! Nem a zsemle kicsi — a pofátok nagy!”

    Vagy tévedek?

  21. 23 :
    A legújabb konteó szerint már nem a nyugati ügynökök robbantották ki 56-ot, hanem maga az itteni komcsi vezetés, hogy visszahívhassák az oroszokat. Mert oroszok nélkül nem tudtak volna hatalmon maradni. Ebbe az elméletbe illeszkedik bele az, amit Marosán mond.

  22. 25:
    Ez egy hülyeség. Az Ávós rémuralom túl lépte a tűréshatárt, a hihetetlen nélkülözés, a népnyúzás (normások ámokfutása), stb. megérlelte a helyzetet, csak valakinek el kellett kezdeni. Aztán mint a lavina egyre többen csatlakoztak hozzá.

  23. 26: Ezt értem. De aki elkezdte, az nem lehet, hogy eleve erre a végkifejletre számított?

  24. 26 :
    „Az Ávós rémuralom túl lépte a tűréshatárt, a hihetetlen nélkülözés, a népnyúzás (normások ámokfutása), stb. megérlelte a helyzetet, csak valakinek el kellett kezdeni. ”

    Ez éppen azt bizonyítja, hogy ha többé nem állnak a szovjet katonák a magyar kommunisták mögött, akkor a magyar kommunisták menthetetlenül elveszítik a hatalmat.
    De én nem vitatkozom. Én csak meglepődve olvastam a Zsuzsa által belinkelt anyagot . Marosán bizonyos mondatai és tettei is ezt a teóriát erősítik.

  25. A szocialista tábor minden felkelését a szoci szolgálatok szervezték. A lengyeleknél is. Wałesa a szolgálat ügynöke volt már a 60-as évektől, katonakora óta.

  26. 30:
    Na ezért van az, hogy amikor Tibor bá konspirációs teóriát olvas, azonnal rád gondol. 🙂

  27. 31: Megadhatom a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet történész kutatója dokumentumokkal alátámasztott könyvét erről. Az Intézet kezeli a volt titkosszolgálati iarttárakat.

  28. 29:
    A szovjet csapatok nem a nép megfékezésére voltak jelen, hanem a politikusok sakkban tartására.

  29. 33 :
    Én meg úgy látom, hogy 56-ban a nép előrébb járt, mint a politikusok.
    Csak egy politikus lett áruló, Nagy Imre .
    Kovács Bélát még kellő időben elvitték „málenkij rabot”-ra. 🙂

  30. 33: Hát, azért én nem hiszem, hogy a nép szó nélkül lenyelte volna azt a választási csalást, és az összes demokratikus párt leszalámizását, ami 45 után csináltak a kommunisták, ha nincs itt a vöröshadsereg.

    Az tény, hogy a politikusok megfélemlítése, családtagjaik elrablása, megkínzása és meggyilkolása a repertoár része volt.

  31. 33: ezt maga Kádár is mondta a BBC-nek adott interjúban.

    Ide akartam linkelni a videót, de sajnos időközben privát videó lett belőle. Itt még fellelhető a nyoma:

    http://mandiner.hu/cikk/20120526_a_szovjet_csapatok_tartottak_vissza_kemenyebb_lepesektol

    „Az orosz csapatok magyarországi tartózkodásának KIZÁRÓLAG belpolitikai okai vannak. Engem még bizonyos bonyolultabb időben vissza is tartott valami keményebb lépéstől az, hogy itt szovjet csapatok voltak, mert nem szeretem azt a gyereket, aki a nagymama köténye mögül bátor, tetszik érteni?”

    ez egy másik részlet, ugyanabból az interjúból:

  32. 37: A mi lett volna ha… típusú kérdésekkel kapcsolatban nehéz tudásról beszélni. Mit tett volna a nép a kommunistákkal, ha nincsenek itt szovjet csapatok? Szerintem érdekes kérdés, érdemes végiggondolni, vitázi is lehet rajta, de az elképzeléseket a valósággal ütköztetni nem lehet.

    Tibor bá, nem vitatom, hogy a politikusok sakkbantartása volt a célja, vagy akár a fő célja az oroszoknak a katonák állomásoztatásával. Csak azt fejeztem ki, hogy a népre is volt hatása a tudatnak, hogy kontrollálva vagyunk.

  33. 33.
    A politikusok sakkbantartására nem kellett olyan haderő ami itt állomásozott. Ahhoz elég lett vona egy-két kisebb kommandó.
    A Szovjetunió 1956-91 között változó mennyiségben, mintegy hatvan – százezer katonát tartott Magyarországon.

    Az oroszok tudták, hogy a nép a háta közepére se kívánja azt a rendszert és csak ezzel a hatalmas nyomással lehet fenntartani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük