(2883) A mobil telefon lesz a halálod?

Tibor bá’ online

őszintén bevallom mobil telefon ellenes vagyok, ne kérd el a számomat, mert nincs. 😀

 

Azt még a legnagyobb rosszindulattal se lehet mondani, hogy ezt a tanulmányt, illetve ennek az eredményeit a multik finanszírozták, előre megrendelt eredménnyel: “Overpowered: What Science Tells Us About the Dangers of Cell Phones and Other Wifi-age Devices” [ne nyisd ki, mert túl bonyolult], amit kivonatolva itt találhatsz meg originally published [de ezt se érdemes kinyitni, mert a lényeget lefordítom].

Az emberiség a rádió felfedezése óta egyre több elektromágneses sugárzásnak van kitéve, aminek egészen biztos van élettani hatása. Ez nagymértékben függ a frekvenciától illetve a sugárzott energiától, a sugárzó forrás távolságától, valamint az expozíciótól. Mindezek figyelembevételével a mobil telefon tűnik a legveszélyesebbnek. Végül is a fülünkhöz tartva az agyunktól néhány centiméterre tartunk egy elektromágneses teret létrehozó forrást (EMF). Ráadásul mindez ideig nem sikerült megállapítani, mennyi lehet a biztonságos sugárdózis. Egy dolog azonban abszolút biztos, mindenfajta elektromágneses erőtér káros az élő világra. Mik ezek a károsítások? Több tanulmány is bizonyítja, hogy az EMF mutációt hoz létre a DNS-ben, ami az első lépés a rák felé.

Több éven át tartó mobiltelefon használata többszörösére növeli bizonyos agydaganatok kialakulását. Tizenhat különböző tanulmány összesített eredménye világossá teszi, hogy aki napi rendszerességgel, 10 évnél tovább használ mobiltelefont, annak 240 százalékkal növekszik az agydaganat valószínűsége azon az oldalon, amelyik füléhez a készüléket tartja.

Egy izraeli tanulmány szerint, azok, akik havonta 22 óránál hosszabb ideig telefonálnak 50 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak rákos daganatot a szájüregben. Ennek tükrében nem meglepő, hogy ez a fajta rák Izraelben 1970 és 2006 között négyszeresére nőtt. Az, aki 400 méternél közelebb él egy mobiltelefon átjátszó állomástól 10 év után háromszor nagyobb eséllyel kap rákot az átlaghoz viszonyítva.

Rákon kívül egyéb egészségkárosítás is írható az EMF számlájára, például Alzheimer kór, valamint spermaszám csökkenés férfiaknál.

Egy másik tanulmány szerint azok, akik a nagyfeszültségű vezetékektől 50 méteren belül éltek jelentősen nagyobb eséllyel kaptak Alzheimer kórt, mint azok, akik legalább 600 méterre laktak. Az esély egy év után 24 százaléka, tíz év után 100 százalékkal nőtt. Más kutatás szerint napi 2-4 óra mobilozást követően a spermaszám 40 százalékkal csökkent, a megmaradt 60 százalék pedig csökkentett életképességűvé vált.

Az EMF természetesen nem csak az emberekre hat ki. Viszonylag alacsony EMF intenzitás is megzavarja a méhek és a madarak navigáló képességét. Ez a madarak és a méhrajok elhalásához vezethet. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy éjjel-nappal mindenki mobilozik vezetés közben, ami miatt számtalan baleset keletkezik, és még csak várni se kell rá évekig.

Nem várom el, hogy holnaptól ne használj mobiltelefont, mint ahogy nem is fogod feladni, de tudatosodjon benned, hogy a modern életnek sok-sok káros következménye van. Ez csak egy a sok közül.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

31 gondolat erről: „(2883) A mobil telefon lesz a halálod?

  1. A mobil kisugárzott kb 1W teljesítményének kb felét rögtön el is nyeli az élő szövet. Mindig vezetékes hedszettet használok, mivel az energia a távolság négyzetével csökken. Ezért tartom túlzásnak az átjátszók ártalmát (400m – 3mm). A vasúti felsővezeték alatt a szabályzat szerint így is 3 órát szabad dolgozni a pályamunkásoknak, pedig az csak 50 Hz. Sejtenek valamit.

  2. Értelemszerűen váltott füllel kell használni! (ha nincs headset)
    És nem vezetés közben.

    Megrövidíti az életet? Nem feltétlenül, régen a lassú kommunikációra jóval több idő is elmehetett.

  3. „A mobil telefon lesz a halálod?”
    Nem! Végső okként a klíma, de közelebbről a társadalom összeomlása.
    Ok, ezt tudjuk.

    A mobilról:
    Csak akkor beszélj, ha van mit mondanod.
    Olyan hogy „most megyek haza, éhes vagyok, öt perc és odaérek, már nyitom a kaput, már csukom is, a lépcsőn vagyok…” nem igazi mondani való.
    Ha ezeket félretesszük, akkor napi 1-2 perc elegendő beszélgetési időt jelent.

    1. Pável
    „A mobil kisugárzott kb 1W teljesítményének kb felét rögtön el is nyeli az élő szövet. ”

    ?

    A folyadék (ill. az azt nagy részben tartalmazó anyag, ami sokszor élő szövet) nyeli el a sugárzást.
    „Mindig vezetékes hedszettet használok, mivel az energia a távolság négyzetével csökken.”
    A mobil pedig a derekadon?
    Így nem az agyad, hanem „csak” a veséd károsodik.

    „A vasúti felsővezeték alatt a szabályzat szerint így is 3 órát szabad dolgozni a pályamunkásoknak, pedig az csak 50 Hz.”
    Biztos, hogy 50 Hz a problema? Merthogy biztosra mondod ezt az adatot.

    Van ott minden.
    A felsővezeték nem csak felsővezeték, hanem antenna és tápvonal is.
    Un. Goubau vezeték
    https://wiki.ham.hu/index.php?title=F%C3%A1jl:Goubau_vezetek.jpg
    Ez összeszed minden sugárzást és vezeti végig a vonalon.
    Rádióhullámokat látó szemmel nézz szét ott, vagyis egy rádióval állj a vezeték alá és érzékelheted a sokféle sugárzást és így a biztonságosnak tekinthető távolságot is megbecsülheted.
    Minden felsővezeték így viselkedik.

    2 pilotkex
    „Értelemszerűen váltott füllel kell használni!”
    Így az agydaganat is szimmetrikus lesz.

  4. Szerintem nem csak a telefonálás, hanem a mobilnet is káros,mert ugyanúgy sugároz.Ráadásul jön az 5G ami szerintem még károsabb lesz. Sőt az még lehet hogy nem a mobil közelében káros hanem akárhol.Persze nem vagyok szakember.

    Egy nap kb. 10x ráfrissítek munka közben mobilnettel Tiborbá blogjára már pár éve a kommentek miatt,így ez is káros 😀

  5. Nagy dirrel-durral erőltetett 5G most fog kiépülni, amihez több átjátszó kell a rossz terjedés miatt, és kb 26GHz lesz a felső frekvencia, amit a fejünk mellett fogunk sütni…
    Rossz nyelvek szerint az 5G tesztüzem alatt tömeges madár, és rovar hullás volt, cikk fényében ez biztos „hoax”…

    Zsebben hordott mobil nemcsak a közelben lévő heréket sugározza be, hanem a petefészket is, nem csoda hogy tömeges a fiatalkori meddőség.
    Természetesen mindez csak a „véletlen” műve, és semmi szándékosság nincs benne, hogy fogyjon a népesség…

  6. Re:1
    Eleve a melós egy normálistól eltérő villamos térben van, de mivel 50Hz-el pulzál, ezért egy több MW teljesítményű adóantenna alatt áll.
    Minden rádió adó telephely rendelkezik egy Faraday kalitkával, amiben pihen a technikusi személyzet, mert hosszú távon csak így marad nemző képes a dolgozó…

    MÁV-osok nagyon jól teszik, ha ez az előírás…
    (Mundjuk az is érdekes, hogy mi alapján számolják ki a dózist…)

  7. Ennyi zöldséget összehordani…
    6 Djts
    „…a melós egy normálistól eltérő villamos térben van…”
    Milyen a normális tér?

    „…mivel 50Hz-el pulzál, ezért egy több MW teljesítményű adóantenna alatt áll.”
    Mennyi a hullámhossz 50 Hz-nél? (6000 Km)
    Ha ez így számítana, akkor Paks az UFO-kat táplálná.

    (Mundjuk az is érdekes, hogy mi alapján számolják ki a dózist…)
    Pl.: http://enfo.agt.bme.hu/drupal/sites/default/files/Egy%20irodahelyis%C3%A9g%20elektromos%20sug%C3%A1rz%C3%A1s%C3%A1nak%20bem%C3%A9r%C3%A9se%20%C3%A9s%20az%20alkalmazott%20technol%C3%B3gia%20r%C3%B6vid%20le%C3%ADr%C3%A1sa.pdf

    7 Minato

    Fordíthatnád és összefoglalhatnád a lényegét a cikknek, mert nem mindenki ért angolul.
    Mit is akar mondani ez az oldal?

  8. 7 & 8:
    A poszt 100 Hz-el foglalkozik, miközben Europában 50 Hz van, Amerikban 60 Hz. Mi lehet ennek az oka?

  9. Re:8
    A hétköznapi ember nem egy több 10kV-os felső vezeték alatt lakik, ergo ez is egy plusz terhelés számára. Biológiánk nem arra van kitalálva, hogy erős villamos teret jól toleráljunk.

    Van egy rossz hírem, 50Hz-es EM-ként nagyon is leadja a felső vezeték a „rádió” jelet…
    Eleve az antennának bőven jó a félhullám is, másod sorban az EU-n belül vegyünk, nem egy szigeten, ezért a művonal több száz/ezer kilométeres is lehet…
    Másod sorban az AC energia átvitel pont azért fulladt ki nagy távolságoknál, mert antennaként viselkedtek a távvezetékek, nézz rá a HVDC energia átvitelre, ami ezt a problémát küszöböli ki. Nyilván 1-2km vezeték szakaszon ez marginális probléma, de a vasút nem 1-2km nyomvonallal operál.

    Szerintem térjünk vissza a mobilra, mert félreviszi a diskurzust, különösen úgy, hogy küszöbén vagyunk az 5G elterjedésének… Mondjuk az is érdekes, hogy EU-n belül a fő beszállító pont a Huawei lett volna…

  10. Re:9
    Félperiódust nézve már 100Hz-es a jel, és itt ez számít, mert hol pozitív, hol negatív félperiódus mágneses-villamos tere „gerjeszti” a szöveteket.
    Persze ez lehet 120Hz is, attól függően, hogy mi a szabványos hálózati frekvencia.

  11. „Félperiódust nézve már 100Hz-es a jel…”

    Ez most sok nekem. Feladom.

  12. 11 – djts:
    Mi az a fél periódus? Nekem magas, hogy 50 Hz-ből 100 Hz lesz. Amikor ezt adták elő nem voltam jelen. 😀

  13. Re:12,13
    50Hz a teljes periódus, amiben van egy pozitív, és egy negatív félperiódus.
    Ha ezt a jelet egyenirányítanánk, akkor kapunk egy 100Hz-es brummot, ami a szervezetnek analóg módon 100* csattanó pofont jelent. Szervezet nem tud különbséget tenni pozitív és negatív félperiódus között, csak elszenvedi a hatását.

    https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/elektronika-elektrotechnika/felvezeto-aramkori-elemek/kozepkivezeteses-ketutas-egyeniranyito/kozepkivezeteses-ketutas-egyeniranyito

  14. 14 Djts

    „Ha ezt a jelet egyenirányítanánk…”
    De nem egyenirányítjuk.

    „…akkor kapunk egy 100Hz-es brummot…”
    …és ekkor jön képbe a harmonikus analízis.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Harmonikus_sor
    A felharmonikusok amplitudója (és így az energiatartalma, károsító hatása) csökken.

    Nem érdemes erre elmenni.

  15. Amit kapunk az egy lüktető egyenáram. Nem érdemes a Hz mértékegységet használni, bár a definíció szerint jogos lenne, de Hertz hallatán mindenki hullámra gondol.

  16. Re:15
    Teljesen jogos amit írsz, mert a felharmonikusok energia tartalma nagyságrendekkel kisebb, mint a vivő, de itt nem ez áll fenn.
    Írok egy példát, és érteni fogod.
    50Hz-es szinusszal pofozlak, ami azt jelenti, hogy a bal arcod és a jobb arcod is 50-50 pofont kapott. Hány pofont kaptál végül?

    R:16
    Hullámnak hullám az is, csak a szakzsargon lüktető egyenáramnak hívja.
    Ha így nézzük, akkor egy közel 100%-os kitöltési tényezőjű négyszögjel is egyenáram, vagy még sem…? 🙂

  17. 17 djts

    Össze akarsz zavarni. Hagyd rá!
    Vagy érthetően beszélsz, vagy a „meg nem értett tartományban” maradsz.

  18. Re:18
    Nem akarlak én összezavarni, csak megpróbáltam analóg példával megmagyarázni, hogy a tanulmány miért 100Hz-el operált.
    Pofozós példám nem volt érthető?

  19. 19 djts

    „Nem akarlak én összezavarni,…”

    Az alapharmonikus 50 Hz. Ezt akartad eltorzítani és így felharmonikusak gerjeszteni egyenirányítással. 100 Hz már az első felharmonikus.

    A tanulmány pedig – szerintem – azért készült, hogy valamiért felvehessék a fizetésüket.

  20. n/a, A frekvencia növekedtével a villamos erőtérben levő anyagokban nő az energiaelnyelődés mértéke (és az anyag melegszik). Ezért használunk mikrohullámú sütőt is, ami az 50 Hz-es villanyt átalakítja 2 450 000 000 Hz-es villannyá, kb 30%-os veszteséggel. Ennek az erőterében már intenzíven elnyelődik az elektromágneses energia pl. a húsban. Ilyen mértékű elnyelődést -> melegítést 50 Hz-es frekvencián még elképesztő nagy villamos térerősségben sem lehetne elérni, mert számottevő elnyelődés, veszteség nélkül áthatol rajta. Ezért nincs AKKORA jelentősége a 25kV-os vasúti felsővezetéknek, mint a fülre szorított mobiltelefonnak, energiaelnyelődés szempontjából. A tengeralattjárókkal való kommunikációhoz pl. ezért használnak alacsony frekvenciájú rádióhullámokat, mert az áthatol a víz felső rétegén. (Az oroszok pl 83 Hz-et (!) használnak, ami többszáz méterig áthatol az óceán vizébe). Angliában vettem észre, hogy a helyi hosszúhullámú BBC adót a Wales-i hegyi alagutakban is lehet venni még egész mélyen is. A vonat felsővezeték környékén az esernyőhöz érintett fázisceruza egyébként még 20m-re is világít. A mobil sosem fogja megszólaltatni a fázisceruzát mert kicsi hozzá a térereje. Mégis nagyobb az elnyelődése. A pályamunkások tehát nagy erőtérben vannak, de csak alacsony frekvencián.

    A head settel telefonálva a mobilt kissé oldalra eltartom, nem teszem zsebre.

    A váltakozó villamos erőtér a tök száraz dolgokat is melegíti, anyaga válogatja hogy milyen frekvencián mekkora a térerő/hővé alakult teljesítmény aránya. a A vízben persze nagyobb az elnyelődés mértéke.

    A vasúti felsővezeték – vagy bármilyenhosszú drót – által antennaként összegyűjtött energia intenzitása és frekvenciája össze sem mérhető a mobiltelefon sugárzásával. (A Gobau vezeték szuper találmány, de energiát csak gondos becsatolással és kicsatolással továbbít.)

    Tibor bá, a poszt valószínűleg azért foglalkozik 100Hz-cel, mert a szinuszos 50Hz-es feszültséggel gerjesztett fogyasztón (bármin ami villamosságtól melegszik) a pillanatnyi teljesítmény a sin négyzet függvény szerint alakul. A négyzetes függvény pedig csak pozitív értékű lehet, így mind a negatív félperiódusok, mind a pozitív félperiódusok pozitív teljesítményértéket generálnak. (Magyarán a – és a + is melegít, ez pedig 2 x 50 másodpercenként = 100).

  21. Re:20
    Ezek szerint nem értetted meg a pofozós példát. 😉
    Pável másként, de leírta a lényeget.

  22. djts, annyit tennék hozzá, hogy HVDC távvezeték nem annyira az elektromágneses sugárzás, mint az impedanciaillesztés problémáját oldja meg. 50 Hz-en az elekromágneses sugárzási veszteség a hosszú vezeték ellenére sem annyira nagy, mint más veszteségek (ami egyenáramnál is előjön, jellemzően a rézveszteség, az ionizációs veszteség és a szigetelőkre rakódott szennyeződés miatti veszteség). Viszont egy hosszú, „széles” távvezetéknek már akkora meddőellenállása van (km-enként több ohm), amit nem lehet kezelni ekkora teljesítményeknél. (Ennek ellenére Vinnyica – Albertirsa közt mégis váltóáramot használtak a KGST időkben. Azóta csak váltófeszültséget 🙂 ).

  23. Uraim!

    Vissza kanyarodva a poszt ciméhez:
    A mobil telefon lesz a halálod?
    Hát nem !!!

    A hivatalos (akadémiai) álláspont az hogy csak az
    IONIZÁLLÓ
    sugárzás (és nem hullám vagy erőtér) képes
    rákot, impotenciát, demenciát stb. okozni!

    1,5 elektronvoltnál nagyob energiáju fotonok már szétbontják
    a H2O-ot a vizet ami a testünk kb 75%-a, szabadgyökök keletkeznek
    és ugrik az esélye hogy a DNS roncsolódik, és csunya dolgok indulnak el…
    https://www.mpoweruk.com/images/emspectrum.gif

    Persze az elektroszmog sem veszélytelen:
    http://www.kennisplatformveiligmobielnetwerk.info/EU_STOA_full_report_Hyland_2001.pdf
    https://www.who.int/peh-emf/meetings/archive/en/keynote3ng.pdf

  24. Re:23
    Nyilván nem csak az „antenna” jelenség volt a fő oka a HVDC fejlesztéseknek, hanem más veszteségek is közrejátszottak, amiket jól le is írtál, azonban mára azért tudott „elterjedni”, mert tudnak olyan félvezető elemeket gyártani, ami ezen a fesz. szinten tartósan üzemképes(nyilván nem egy monolit tagból, hanem több kisebből összerakva). Arról nem is beszélve, hogy kettő eltérő frekvenciájú hálózat is összeköthető vele, és sokkal rugalmasabb, mint egy váltóáramú rendszer.
    Albertirsa építésének korában álmukban sem gondolták volna, hogy ma ilyen félvezetőket fogunk gyártani, ami erre alkalmas lesz.
    Egy mai modern 100kW-os szilícium-karbit teljesítmény elektronika, pl egy villanyautó frekvencia váltója vastagon elfér egy A5-ös méretű lapon, hol gondolták volna ezt 40 éve… 🙂

    Amúgy egyik kedvenc terültem a nagyfesz. technika, mert mint mérnöki alkotásként maguk nevében szépek, és gyakran monumentálisak is. Biztosan te is láttad az M5-ösön Albertirsa magasságában a kettő bohóc távvezeték oszlopot, le a kalappal a tervezők előtt, hogy így fel tudták dobni a szabvány dögunalom távvezetékeket.

    Albertirsai alállomáson voltam üzemlátogatáson, nem félek a nagyfesztől, de nem éreztem magamat komfortosan a 750kV-os távvezeték alatt… 🙂

  25. djts, igen, igazad van. Sajnos én még nem jutottam el a 750-es alállomáshoz, de engem már a hortobágyi része is megragad 🙂 . 90-es évek eleji ideiglenes villamos művek tankönyvünnkben a HVDC átvitelről szóló fejezet említ egy Cabora Bassa-Apollo közti vezetéket : 1410km, 1920 MW, 1066kV, 1800A, a 70-es években épült. (Közben rákerestem képkeresőben: külön oszlopsor van a pólusoknak…) Sajnos én még nem jutottam el a 750-es alállomáshoz, de engem már a hortobágyi része is megragad 🙂 Elvileg csinálnak nagyvárosi betáplálást is HVDC kábellel, de még nem találkoztam vele. Pedig nem lenne butaság az állandó mágneses tér miatt. Mostanság kezdtem el méregetni az alattunk futó kábelek mágneses térerejét (más okból, nem eü), és bizony megdöbbent az eredmény. Nem értek hozzá, de elgondolkodtat hogy pulzáló mágneses ággyal is végeznek kezelést, szóval hat a szervezetre valahogy… (Elnézést Tibor bá és mindenki, a mobiltelefontól indultunk)

  26. 23. Pável
    „Ennek ellenére Vinnyica – Albertirsa közt mégis váltóáramot használtak a KGST időkben. Azóta csak váltófeszültséget ?”
    Hát ez egy hatalmas nagy baromság, egyáltalán nem értelmezhető. A váltakozó feszültség (itt 50 Hz, szinusz) egy bármilyen fogyasztón (ellenálláson) milyen áramot hoz létre? Talán egyenáramot???? Bullshit. 😮

    8. n/a
    „Mennyi a hullámhossz 50 Hz-nél? (6000 Km)”
    Micsoda????? 50 Hz-nél a hullámhossz 0,02s !!!!

  27. 27 – Elek:
    Mivel a fénysebesség 300.000 km/sec, az 50 Hz: 300.000:50=6000km hullámhosszat ad. A 2 cm-t meg kellene magyaráznod.

  28. 28.
    Bocsánat, 50 Hz-nél a periódusidő 0,02 s (0,02 másodperc).

  29. A leggyakoribb hibát követitek el. Nem figyeltek a másikra, és nem azt olvassátok amit a másik írt.

    8-ban Km-ert írtam, nem secundumot.
    Ebben csak az a hiba, hogy elírtam a nagybetűt. „km” a helyes.

    27 Elek idéz, de még azt sem olvassa el, és másodpercre gondol.
    De 28-ban a gazda is figyelmetlen és s- helyett cm-et ír.

    Sok „zöldséget” olvasok, és a legtöbbje ebből a hibából adódik.
    Érdemes figyelni. Sok megvezetés (reklámok, apróbetűs szöveg a szerződésekben) erre az emberi hibára épül.

  30. Elek, arra utaltam, hogy a vezeték ugyan megvan, de a KGST együttműködés megszűntével már nem folyik rajta áram mert nem adunk-veszünk át energiát rajta. Azonban tanulva más esetekből, hogy a feszültségmentesített távvezeték oszlopait ne kezdjék el elhordani apránként a MÉH-telepre, mégis feszültség alatt tartják a távvezetéket, de terhelést nem kapcsolnak rá. (Lehet is hallani párásabb időben ahogy percegnek a szigetelők). (Igen, légvezetéken a villany 0,02 másodperc alatt 6000 km-t tesz meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük