(1311) Régi forgatókönyv új szereplőkkel

Tibor bá’ online

 

Utolsó választás eredményei Sárga = Timisenko Kék = Janukovics
Utolsó választás eredményei
Sárga = Timisenko
Kék = Janukovics

Irak, Afganisztán, Szomália, Líbia és Szíria után az USA 5 milliárd $ költség mellett destabilizált egy országot, hogy aztán saját bábjai alakíthassanak kormányt. Ukrajnában viszont homok került a fogaskerekek közé. A felfegyverkezett radikális jobboldali csoport külön életre kelt, akik a „Nagy Honvédő Háborúban” a németek oldalán Moszkva ellen fordultak. Az meg már nem is homok, hogy Putyin az Ukrajnát bekebelezni készülő EU és NATO lépéseket stratégiai veszélyeztetésnek tekinti. Tovább árnyalja a helyzetet, hogy Ukrajna keleti fele egy kicsit több mint oroszbarát. Ha Ukrajna legújabb vezetői Nyugat felé fordulnak, kelet és dél Ukrajna kiválik és csatlakozik Oroszországhoz. Hogy mi lesz a nyugati résznek a sorsa az nyilvánvaló, pontosan úgy lesznek kifosztva, ahogy mi, és teli lesz telepítve NATO rakétákkal. Még az is előfordulhat, hogy a sikertelenség Washingtont megfontolatlan lépésre készteti, ami III. világháborúba is torkolhat.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
__________________________________________________

160 gondolat erről: „(1311) Régi forgatókönyv új szereplőkkel

  1. Ukraina térképén a sárga rész túl nagy a nyugati világ adófizetőinek. Hasonlóképpen az ex-szocialista országok is jobban tennék, ha végre eldöntenék, hova akarnak tartozni. Így gondolkozik körülöttem a nép s köztük én is. Szabad világban élünk. Ideje, hogy döntsön a dolgozó nép és nem a lesi-puskások.

  2. 1: Naiv vagy! A nép azt se tudja eldönteni, hogy pl. devizában eladósodjon-e, mert nem olvasta az apró betüs részt (ha egyáltalán tud olvasni). A nép azt dönti, amit a TV a barátok közt és a való világ 18 közt sugall neki. Nagyjából ilyen sekélyesek az ismeretei is mindenről.

  3. most a kaftán-sajtó nyomja ezerrel, hogy a Janukovics villa … micsoda kincsek, valahogy arra az egyre nem áll a szájuk, hogy az állami tulajdon, az elnök rendelkezésére … mintha csak körbefilmeznék a Sándor-palotát, és megjegyeznék, micsoda mocsok ez az Áder …

  4. Ez a „homokszem”, hogy a bábnak szánt kormányok nem törődnek a washingtoni érdekekkel, és igazából a saját szalonnájukat sütögető gonosztevők, eddig az összes esetben így volt. Nem véletlen, hogy nem tudják elhagyni sem Afganisztánt, sem Irakot, és rettenetes a helyzet az össezs közel-keleti országban, ahol polgárháború robbant ki. Ez a recept egyszerűen nem működik. Amelyi térséget destabilizálják, az hosszú távon úgy is marad, nincs mentség. Humanitárius katasztrófa.

    Még „szerencse”, hogy ebben az esetben itt van Putyin, aki kellő időben remélhetőleg elég erős és határozott lesz ahhoz, hogy rendet rakjon. Ez persze nekünk nem lesz jó, de még mindig jobb, mint egy állandósult tűzfészek a szomszédban.

  5. 3: A „jó” (K)Áder Jánosnak se járna ki semmi luxus, a főplagizátor Schmitt Palinak meg különösen. Hajadra kenheted, hogy papíron állami tulajdon, ha egyszer valójában csak az ő személyes kényelmét szolgálja. Olyan ez, mint egy cégnél a könyvelésben elszámolt főnöki Ferrari, amivel a tulaj fia szedi fel a Balcsinál a csajokat nyáron. Próbálná csak meg a vezérigazgató felhozni, hogy akkor hasznosítsuk azt a Ferrarit céges feladatokra… Hamar megtanulná, hogy azt a céges tulajdonlást nem úgy kell érteni, mint a többi céges vagyontárgy esetében…

    Igen, nekem csípi a szememet a Sándor-palota is, nem érdemelnének ezek többet, mint egy 50 m2-es panellakást… (No és persze a Lázár félék se érdemlik meg az S8-as Audit…)

    Ráadásul Schmitt 2011-ben maga írta alá, hogy az ex-elnöknek akkor is járjon luxusvilla a másfélmilliós nyugdíj, a sofőr és a titkárság mellé, ha lemondással kényszerült távozni a pozíciójából…

    „Schmitt Pálnak akkor sem kellene szomorkodnia, ha mégis úgy döntene, hogy lemond. Élete végéig elnök úrnak szólítanák, emellett továbbra is kapna havonta a mindenkori államfői tiszteletdíj havi összegének megfelelő pénzbeli juttatást, és lakás is járna neki a 2011. évi CX. törvény értelmében.

    Schmitt lemondása esetén autót és sofőrt is kapna, utóbbiakat a rendőrségtől. További – immár civil munkáját – kétfős titkári személyzet segítené, ehhez a mindenkori kormány külön irodát is biztosítana számára. Az államfő lemondása után is ingyen vehetné igénybe az összes egészségügyi ellátást. A lakás rezsijét sem neki kellene fizetnie: a törvény értelmében az ingatlan fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal látná el. Ha pedig mindemellett nyugdíjat kapna, akkor a pénzbeli juttatás nettó összegét a nyugdíj havi nettó összegével csökkenteni kell.”
    http://www.origo.hu/itthon/20120329-lemondasa-utan-is-jarna-a-fizetes-es-a-lakas-schmitt.html
    Ezt még a lemondása előtt írták, nyugodtan tedd át az egészet jelenidőbe és kijelentő módba…

    Mellesleg a vastagbőr blogon is mókás a mai bejegyzés, ami arra világít rá, hogy a mi Viktorunk sokkal menőbb, mert neki a felcsúti háza mellé komplett stadion épül, ami még Janukovicsnak se volt. 🙂

  6. 5: „nekem csípi a szememet” Nem mondom, hogy nincs igazad, ha csak az „embert” nézed, de ezek a külsőségek megjárnak egy állam elnökének (hogy fogadhatna egy másik elnököt, vagy kormányfőt egy lepukkant irodában).
    Az a politikai pártok felelőssége (lenne), hogy bárki ne kerülhessen oda – de hát sokkal jobb és kényelmesebb egy „aláírógépet” üzemeltetni, mint egy karakán elnökkel huzakodni.

  7. „, kelet és dél Ukrajna kiválik és csatlakozik Oroszországhoz. Hogy mi lesz a nyugati résznek a sorsa az nyilvánvaló, pontosan úgy lesznek kifosztva, ahogy mi”

    Szívesen olvasnék arról, hogy az esetlegesen Oroszországhoz csatlakozó Kelet-Ukrajnában mennyivel lesz jobb az élet Nyugat-Ukrajnánál.

    Egyébként a Kelet-Ukrajnaiak is orosz nyelvű ukránoknak vallják magukat. Az ukrán oligarchák is jobban szeretnének függetlenek lenni/maradni, mert így jobbak lennének az érdekérvényesítő képességeik.

    Akár a nyugat, akár az oroszok adnak hitelt Ukrajnának, annak a hitelnek ára lesz.
    A jelenlegi eléggé reménytelen gazdasági helyzet meg nagyrészt a saját elitjüknek köszönhető.

  8. Azt meg különösen érdekesnek tartom, hogy az USA diverzáns tevékenységének kihangsúlyozása mellett, rendszeresen nincs megemlítve az, hogy a fennálló rendszerrel való elégedetlenség is kell ahhoz, hogy egy ilyen akció sikeres legyen.
    Ha a nép elégedett a helyzetével, akkor nem megy ki az utcára tömegesen.

  9. ” A lengyel külügyminiszter figyelmeztette az országot, hogy az oroszokkal is jó kapcsolatot kell fenntartaniuk, valamint tiszteletben kell tartaniuk Ukrajna „etnikai sokféleségét”.

    „Viktor Janukovics az összes elnöki jogkörök birtokában köteles lett volna biztosítani az ország stabilitását, megszüntetni a szakadást, csírájában elfojtani a szélsőségességet.

    Az csak látszat volt, hogy Janukovics összezavarodott. Valójában igenis intézkedett. Az eredmény: valódi hazaárulás. Elárulta az ukrán népet, partnereit, sőt – ami az aljasság mélypontja – saját rendőrségét is”

    http://m.index.hu/kulfold/2014/02/24/letartoztatasi_parancsot_adtak_ki_janukovics_ellen/

  10. Bocsesz, de amennyire én tudom azt a választást, amin Janukovicsot megválasztották, az EU is demokratikusnak ismerte el, mint minden ország a Földön, ergo a vezetés legitim volt. Mennyivel legitimebb ennél a mostani önjelölt vezetés, akik bemennek és összeverik a képviselőket, majd bábkormányt választatnak néhány tízezren? Vicc az egész EU USA demokrácia hunbuk. (Egyébként, ha a demokráciát a nyugat nem tojná le magasról, akkor várt volna az év végéig és törvényes választáson az ellenzék megmutathatta volna saját valós támogatottságát.)

  11. Egy ragyogó analízis – A szerző, Mark Almond, közép európa szakértő, számtalan, közép Európával foglalkozó könyv szerzője, akinek cikkei olyan lapokban jelenik meg, mint például a Guardian.

    Chaos in Kiev could set off a tsunami that will toss Western Europe from its moorings too.

    It is a mistake to think we are watching from a safe distance.

    Maybe Ukraine is as foreign to the British people today as it was when an obscure crisis on its southern coast in Queen Victoria’s reign became the Crimean War.

    But not since the 1850s has this country come so close to colliding with Russia.

    Ukraine sits on the fault line dividing Eastern Europe between pro-Western and pro-Russian views. Her people are split over attitudes to the old imperial capital, Moscow.

    That divide is now opening up as pro-Russian districts in the East such as Kharkov and Crimea refuse to accept the overthrow of President Viktor Yanukovych celebrated in Kiev.

    Civil war would be a tragedy for Ukraine’s people. But what makes the crisis so dangerous is the international dimension.

    Since the collapse of Communism in 1991, the US and its European allies have seen keeping Ukraine independent of Russia as a key result of victory in the Cold War.

    For Russians, losing Ukraine was a huge blow.

    Ironically, Russian culture and its Orthodox Church were born in Kiev 1,000 years ago.

    Moscow is a new capital. The Kremlin has always regarded bases in Ukraine, like its naval hub at Sevastopol, as key to security.

    Now Russia’s military presence could be questioned by the revolutionaries swarming through the abandoned government buildings in Kiev.

    Nato has never wanted Russia’s forces in the Crimea, but nor does Washington want to see any violent effort to force them out.

    Bill Clinton famously declared that keeping Crimea in Ukraine and away from Russia was in America’s national interest.

    But he hoped that over time Russia would accept an independent Ukraine and withdraw its fleet.

    Today, when ethnic Russians are rallying in Crimea and other parts of Eastern Ukraine, the risk of a clash between radicals on both sides is rising.

    IF Ukrainian nationalists, for instance, shoot at Russian soldiers in the south, local civil disorder could drag the Kremlin in as it did five years ago across the Black Sea in Georgia.

    Already the West has been sparring with Putin’s Russia over everything from energy prices to gay rights, but a good old-fashioned tug of war over territory is now under way.

    This crisis began when Yanukovych backed out of a deal to associate his country with the EU last November.

    Putin saw this as a back door to getting Ukraine into Nato and turning a neutral neighbour into a US ally.

    Pro-Western Ukrainians hoped that would be the case, confirming the Kremlin’s worst fears.

    Given Ukraine’s desperate economic mess, meeting the EU’s requirements was not really an option.

    Worse still, Kiev needed billions of dollars to service its huge debt to Western banks. But the West wasn’t willing, or able, to lend any more.

    Putin’s huge oil and gas revenues seemed to give Russia the trump card. The Kremlin offered Ukraine a soft loan but on condition it stopped associating with the EU.

    This was a red rag to the pro-Western Ukrainians.

    But what complicates matters and makes them so dangerous now is that the most militant pro-Western protesters are violently anti-Russian.

    Many Ukrainians want to join the EU and Nato – not for reconciliation but to recruit allies against their old enemy.

    This combination of a looming Ukrainian default threatening West European banks and a potential conflict with the EU’s major energy supplier, Russia, means that Ukraine’s troubles are not only on our doorstep but threatening to flow across it.

    The violence in Kiev and inflammatory rhetoric of the hard core of the Ukrainian demonstrators now met by pro-Russian groups in the East shows that no one has things under control.

    Putin had hoped to manipulate events through backing the ousted president, but the West has a problem with its vocal supporters too.

    The paramilitaries who toppled Yanukovych pay lip-service to the new European values of integration but they mask loyalty to the older European demons of nationalism and anti-Semitism.

    Sadly, Ukraine’s peaceful protesters are being marginalised by the reality that in a revolution, political power grows out of the barrel of a gun.

    When Klitschko tried to persuade them to accept the EU-brokered compromise deal, he was booed off the stage in Kiev.

    The West might have hopes that the release of ex-prime minister Yulia Tymoshenko will restore her status as the people’s darling that she enjoyed during the Orange Revolution a decade ago.

    Her dramatic re-appearance in a wheelchair in front of the crowds fresh from prison recalled her firebrand role back then.

    She lashed Yanukovich’s record but also tried to reach out to Ukrainians who feel that the heroes of 2004 wasted their opportunity then.

    Timoshenko’s apology for the political class’s poor performance since then might gain her support.

    But it was painfully obvious that none of her potential rivals for the presidency from the opposition were on the platform with her.

    Worse still her former ally, Viktor Yushchenko who defeated Yanukovich in 2005, is now a bitter enemy.

    After all, he was the star witness against her at her trial in 2011. Uniting the opposition will be a tricky task.

    The capacity of Ukrainians to flout their Western well-wishers was shown when the protesters ignored that EU-sponsored deal to seize control of Kiev.

    The radicals might ignore the West, but the West cannot ignore the consequences of letting them run riot into a conflict with local Russians or the Kremlin itself.

    If political and economic chaos leads to civil war in the country lying between Nato and Russia, Yugoslavia’s break-up would seem like a vicarage tea party.

    But as disaster looms, there is a glimmer of hope. Russia and the West have a common interest in avoiding a geo-political fight.

    Both Moscow and Washington should make it clear they will not tolerate either side causing more violence. Nor will they stand by their self-proclaimed friends if they do.

    Otherwise, East and West could find themselves dragged on to the slippery slope of confrontation for causes that are not their own.

  12. 7. En sem ertem, mire fel ez a kifosztasos fikazas Tibor ba-tol. Nagyon egyszeru, kelet-Ukrajna eszak-Korea, nyugat-Ukrajna meg del-korea iranyaba indul el. Az, hogy nekunk nem jott be annyira a nyugat, mert olyan egy impotens nepseg vagyunk, hogy a sajat kompetenciaink kihasznalasa helyett inkabb hadakozunk mindenkivel aki el es mozog, masoknak meg jol is johet (Esztorszag, Lettorszag a mi blokkunkbol peldaul).

  13. A nagy hírözönben az ember azt sem tudja, hova kapja a fejét.

    Egyes hírforrások Szevasztopolba behajózott és partra szállt orosz páncélosokról, mozgósított tengerészgyalogságról és deszantosokról meg az orosz-ukrán határ közelében felvonuló csapatokról számolnak be, más hírforrások pedig már azt is tudják, hogy 35 milliárd dollárt kér a gyorsan megalakult új vezetés az EU-tól és a lengyelektől.
    Közben Medvegyev jelezte, hogy Moszkva nem tudja, kivel lehet tárgyalni Kijevben, akiket pedig a nyugati világ gyorsan elismert, azok illegitimek.
    Közben előkerült Janukovics is, aki állítólag Szevasztopolban van az egyik orosz bázison, bár más hírforrások tudni vélik, Iránba repült – mondjuk, hogy miért pont oda ez rejtély. Szevasztopol számomra inkább hihető.

    Rövid időre most ne vesézzük a katonai lehetőségeket, inkább gondolkodjunk el egy kicsit az egész helyzeten.

    Amikor Putyin „rávette” Janukovicsot a hirtelen „hátra arc”-ra az EU szerződéssel kapcsolatban, akkor vajon mire gondolhattak a háttérben. Azt ugyanis előre sejteni lehetett, hogy ez mindenképpen Ukrajna destabilizációjához vezet, még akkor is, ha Janukovics marad a helyén. Ezzel a Kreml teljesen tisztában volt, hiszen pontosan ismerik az ukrán belső helyzetet és állapotokat.

    Azt sem kellene elfelejteni, hogy Timosenko ugyanúgy oligarhák képviselője, akit ráadásul azért (is) ültettek le, mert korábban Ukrajna számára előnytelen szerződést kötött Moszkvával. Nem furcsa ez is egy kicsit?

    Az új ukrán nemzetmentők gyorsan megadták az árfolyamot: 35 milliárd Usd. Nem rossz összeg, így a Nyugat a görög és a többi mentőcsomag mellé most odarakhatja ezt az összeget is. Mindezt egy olyan országért, ahol eddig is korrupt oligarhák uralkodtak, most pedig a nacionalistákkal kiegészülve kerülnek a hatalom közelébe. Ez az ország azon kívül, hogy ezer egyéb szállal kötődik Oroszországhoz is, olyan szinten megosztott belülről, hogy a későbbiek során újabb – akár demokratikus – fordulat is bekövetkezhet megint. Semmi sem garantálja, hogy a hatalom megkaparintása után a különböző érdekeltségű „ellenzékiek” egymás torkának essenek megint – pláne, amikor a milliárdok landolnak a számlán.

    Egyébként van olyan hülye, aki komolyan azt képzeli, hogy az egyik oligarha véres puccsal történő megbuktatása után a helyükre ülhet egy másik oldalról támogatott ugyanolyan banda, aki majd ott folytatja, ahol a korábbiak abbahagyták –kvázi néptribünként?
    A nacionalista szárny képes volt arra, hogy a Majdanon történt izzító hangú felszólalás után Timosenko autókonvoját feltartóztatták és a hölgyet nem engedték külföldre távozni – ezek szerint jól szervezett és felkészült milíciákról van szó.

    A másik probléma maga az IMF „segítség”. Igen, ezt már ismerős, de majd megismerheti Kijev is nemsokára. Ebből ugyanúgy megint balhé lehet később, ráadásul annál sokkal hamarabb, mint ahogy a fél világ által gyorsan legalizált régi/új ukrán elit szeretné. A pénzek lehívásához, szétosztásához (és egy részének a lenyúlásához) is idő kell – a nép pedig addig boldog várakozásban és türelemmel tölti majd az idejét. Vagy nem.

    Ukrajna a mai formájában alkalmas a szürke zóna szerepére Moszkva és a Nyugat között, de alkalmatlan bármelyik oldalra teljes mellbedobással besorolni. Az egyiket a Nyugat, a másikat az oroszok nem engedik.

    További probléma az is, hogy az ukrán gazdaság ezer szállal kötődik és függ az orosztól, ráadásul olyan szektorokban, amelyeket a Nyugat nem tud egyik napról a másikra kiváltani. A Nyugat által majd az Ukrajnába pumpált tőke egy része egyenes ágon vándorol tovább a Kreml kasszájába, ellenkező esetben leáll a kőolaj- és földgázszállítás – ami pedig ezután következne Kijevben és Ukrajnában, azt nem lehetne a mostani kis cirkuszhoz mérni sem.

    Ezzel a gondolattal pedig elérkeztünk ahhoz a helyzethez, ami garantáltan orosz katonai beavatkozást váltana ki, dacára annak, hogy Washington vagy Brüsszel mit szól majd ehhez.

    Washington és a NATO további nyomulása Putyin térfelére dobta a labdát, most neki kell valamit lépnie. A további geopolitikai hátrálásnak nincs stratégiai értelme, mert az a kapitulációját is jelentheti a jelenlegi, alapvetően nacionalista színekkel is bíró orosz oligarháknak – mert tévedés ne essék, Putyin szintén nacionalista és elég erővel rendelkező oligarhák állnak mögötte.
    Ráadásul az orosz anyaföld az egyik legnagyobb akadálya az amerikai elit világuralmi törekvéseinek – túl sok szűz terület, túl sok nyersanyag tartalék és túl sok atomfegyver.

    Putyinnal minél előbb le kell számolniuk – lehetőleg belső puccsal – ellenkező esetben fel kell vállalniuk előbb vagy utóbb a közvetlen katonai konfrontációt, ha nem akarnak további orosz geopolitikai előretöréssel szembe nézni.

    Ennek az egésznek nagyon egyszerű képlet a háttere – próbálom annyira röviden és lényegre törően megfogalmazni, amennyire csak lehet:

    A Nyugat kormányait a globális befolyással rendelkező tőkések – ha így jobban tetszik, multinacionális oligarhák – tartják a kezükben, akik a saját korporációik érdekében mozgatják a szálakat.
    Ezzel szemben Putyin mögött nem globális, hanem regionális oligarhák állnak, akik szintén a saját korporációik érdekeit képviselik.
    Hasonló a gond Kínával is, csak Kína sokkal tradicionálisabb és sokkal nacionalistább, mint Oroszország.

    „Multikorpi” oligarhák vs „nacionalkorpi” oligarhák – ez Kelet és Nyugat jelenlegi küzdelmének az alapja.

  14. 14:

    Sajátos helyzedtismertetőd logikus következménye, hogy a megoldás Ukrajna minimum kétfelé szakítása. Máskülönben se Putyin, se Nyugat nem tud belenyugodni a helyzetbe. A végsőkig megosztott Ukranja pedig képtelen egyben maradni. De ez még mindig sokkal jobb megoldás, mint a III. világháborúba torkoló konfrontáció.

  15. Akik csápoltak a majdani csürhének magyar létükre, azok most ünnepelhetik a kisebbségi nyelvek használatának betiltását!

  16. 16: Arról szólnak a hírek, hogy a kárpátaljai magyarokat nem érdekli a „forradalom”, nem azonosulnak a mostani vezetéssel. Gyanítható, hogy más kisebbségiek is így vannak ezzel, hiszen ezért sem terjedthetett át Kijevből vidékre a rendbontás.

  17. 16:
    Eléggé nagy csőlátásra vall, ha az ukrán eseményeket a 0.3% -os magyar kisebbség szemszőgéből ítéled meg.
    http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Ukrajna
    A lengyel kisebbség hasonló számarányú ( gondolom a lengyelek is fel fognak lépni ez ellen), az EU már hivatalosan nemtetszését fejezte ki az intézkedéssel kapcsoltaban.
    Még sok kompromisszum meg lesz kötve, ez is közte lesz.

    Az meg a történések meg nem értésére vall, ha valaki azt hiszi, hogy a törvényt a magyar kisebbség ellenében hozták, nem az orosz kisebbség ellen.

  18. 18
    Kb. nekem is ez jutott eszembe, itt az ukránok nyilván az egyes eloroszosodó területek ellen próbáltak fellépni, a magyar kisebbségnek meg pechje van, hogy ez őket is sújtja.
    Viszont ha elvi alapon nézzük, akkor az orosz kisebbséggel szemben sem alkalmazható ilyen eszköz, ilyen alapon Székelyföldön is be lehetne tiltani a magyar nyelv használatát.
    Ezt szerintem is át fogják még gondolni az ukránok.
    Habár vannak az únión belül is furcsa dolgok, gondoljunk a szlovákok kettős állampolgárságra vonatkozó törvényére. Ez is sújt sok más nemzetiségűt is a magyarokon kívül is, de teljesen biztos, hogy a magyarok ellen találták ki, a többinek meg pechje van, mert hogy nézne ki, ha csak magyarokra lenne érvényes. 🙁

  19. Az is nagy csúsztatást követ el, ha Ukrajnára, mint kizárólagos orosz érdekszférára tekint.

    Csak meg kell nézni Ukrajna történelmét (lásd pl. 10), a posztban is betett politikai szimpátia térképet, valamint nem kéne elfeledkezni a holodomorról és annak következményeiről.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor

  20. Továbbá szép példája a kettős mércének az a tény,

    hogy sokan akik a 2006-os magyar eseményeket, a magyar nép jogos felháborodásának írták le Gyurcsány ellen és számon kérik a rendőri beavatkozást,

    az ukrán történéseket CIA szervezte csőcselék hőbörgésének írják le, és erősebb rendőri beavatkozást sürgettek a status quo fenntartása mellett.

  21. 17:
    „hiszen ezért sem terjedthetett át Kijevből vidékre a rendbontás.”
    Akkor nézd meg, hogy állításod mennyire felel meg a valóságnak a 10-ben belinkelt cikk térképén.

  22. 23. Az index „putyin-rezsim”-ről ír. Ismereteim szerint Putyint törvényesen választották, a rezsim szó viszont eléggé pejoratív. Vajon mi lenne ha Obama-rezsimről, vagy Netanjahu-rezsimről cikkezne valamelyik magyar hirportál? Na ennyit a hitelességről, meg a kettős mércéről.

  23. 24: Na, vajon mi lenne akkor? Valószínűleg semmi. Az „Obama-rezsim” kifejezésre is bőven dobál találatot a gugli, „Obama regime” formában pedig ezrével. Érdekes módon Bush-ra cserélve Obama nevét sokkal több találat lesz… 🙂

  24. Lehet,hogy kuricinfos szinten találok, meg a béka segge alatt, de akkor mondujk ki,hogy az. 🙂 Ettől függetlenül sem Obama, sem Putyin nem érdekel.

  25. 18: „Eléggé nagy csőlátásra vall, ha az ukrán eseményeket a 0.3% -os magyar kisebbség szemszőgéből ítéled meg.”

    Ja, bocs, azt hittem, magyar vagy!

  26. Egy érdekes szempont:
    „But now, for the first time in history, in a corner of Europe large crowds of, yes, ordinary people spontaneously put their lives on the line – literally – for freedom and the EU, under the blue flag with golden stars”

    http://expertforum.ro/en/eu-flag/

  27. 27:”Ja, bocs, azt hittem, magyar vagy!”

    El kéne olvasni a 18. hozzászólás további részét is és úgy nyilvánítani véleményt.

    Magyar vagyok, de ez nem befolyásolja a logikus gondolkodásomat.

    Mondjuk magyar létemre, én még nem próbáltam meg magyar történelmi ikonokat deheroizálni.

  28. „Jacenyuk utalt arra, hogy Ukrajna az 1992-ben született lisszaboni jegyzőkönyvben lemondott nukleáris fegyvereiről, cserébe az Egyesült Államok és Oroszország szavatolta Ukrajna függetlenségét és területi egységét. Az 1994-es budapesti memorandumban pedig – amelyet Ukrajna, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország írt alá – a felek vállalták Ukrajna biztonságának szavatolását, továbbá kötelezték magukat arra, hogy Kijevvel szemben tartózkodnak az erő alkalmazásától, illetve a gazdasági nyomásgyakorlástól.”

    http://www.origo.hu/nagyvilag/20140225-az-oroszok-es-az-amerikaiak-vigyaznak-ukrajna-egysegere.html

    Hmmm.

  29. 30.

    Az akkor volt, de 20 év alatt sokminden történt. Meg hát az egyezségek azért vannak, hogy megszegjék őket. 🙁

    Iszonyat nehéz helyzetben vannak egyébként az ukránok gazdaságilag. 13 milliárd dollár kéne csak az idén a külföldi adósságok lejáró részének kifizetésére + a belső kiadások, amit – kevés bevétel miatt – pénznyomtatással fognak megoldani, ez viszont az inflációt gerjeszti és elértékteleníti az ukrán fizetőeszközt. Ha ad pénzt az IMF, Usa, Eu, akkor meg reménytelenül el fognak adósodni. Akárhonnan nézzük, zsákutca.

  30. Index helyett: (tényszerűbb)
    http://vs.hu/nyugati-sajto-ukrajnarol-konzervativok-es-kommunistak-furcsa-koalicioja-moszkva-mellett-0223/

    Hogy Putyin az európai szabadságjogokat, meg a nyugati értékrendet és jólétet féltené az ukránoktól?
    Nem inkább pontosan tudja, hogy az Európai Unióban az USA (nemcsak) gazdasági befolyása érvényesül?
    Emberi szabadságjogok? – Nem inkább oligarchák, politikai érdekszférák, multicégek, világbankok befolyása az egész világon? – Micsoda illúzió

  31. 43:
    A belinkelt cikk jó, de mintha kissé szelektíven olvastad volna.

    Van pár folyamat, ami párhuzamosan hat:

    a.) Az ukránok megelégelték a jelenlegi hazug, korrupt rendszert, elitet és váltani akarnak. Az ő akaratuk, igényük messzemenően jogos, a többi alább felsorolt ható tényező, csak ebből akar hasznot húzni.

    b.) Az ukrán nacionalisták, akik ebből kifolyólag orosz ellenesek is. Lehet őket nácizni, pl. Stepan Bandera kultuszuk okán.
    De az ukrán függetlenség, orosz ellenesség mögött okként a Holodomor is állhat, ami azért összemérhető a Holokauszttal, időben sincs olyan távol.
    Érdekes módon az emberek többsége a holokausztról hallott, a Holodomorról kevésbé.
    Erről az orosz média nem nagyon tesz említést, gondolom okkal.

    c.) Az nyugati baloldali sajtó (zsidó befolyás ?) azért is megosztott az ügyben, mert sokuknak a náci jelző befolyásolja az ítélőképességét.

    d.) Világos, hogy EU, USA és Orosz harc is megy Ukrajna befolyásolásáért.
    Ők se szentek, mindegyik a profitért, a hatalomért hajt, meg a másik legyőzéséért, de minimum meggyengítéséért.

    e.) Ezeken kívül az ukrán oligarchák is helyezkednek, hogy a helyzet az ő irányításuk alatt maradjon, mert akkor lehet jobban lopni.Egy idegen hatalommal a nyakukon ez nehezebben megy és kisebb a profitráta.

  32. „Moszkva azonban nem bízza diplomáciáját „a hasznos idióták” véletlenszerűségére, hanem maga is gondoskodik arról, hogy Nyugat-Európában oroszpárti, de látszólag független tudományos intézetekként működő szervezetek alakuljanak, és nyomják az oroszpárti véleményt.

    A Brit Helsinki Emberi Jogi Csoport – amelynek neve tudatosan megtévesztő, mintha a Helsinki Bizottság brit csoportjáról lenne szó – olyan londoni ernyőszervezet, amely posztszovjet diktatúrák választásait „figyeli” és ítéli aztán demokratikusnak. Ők nyilvánították 2004-ben Leonyid Kucsma elcsalt újraválasztását „legitimnek”, és aztán körbehaknizták Európát azzal, hogy a narancsos forradalom eszerint törvénytelen volt. A csoport arra specializálódott, hogy elemzésekben mutatja ki a balti államok vagy Ukrajna oroszellenes erőiről, hogy mennyire antiszemiták.

    A montreali székhelyű, szintén közvetve Moszkva finanszírozta Globalizációkutató Központ viszont a Moszkva-párti jobboldaliaknak szállít muníciót, amikor az amerikai külpolitikát mint cionista-globalista összeesküvést leplezi le. Az ő elbeszélésükben így az ukrán forradalom éppen, hogy nem antiszemita, hanem a „zsidó összeesküvés” része lenne.

    Párizsból pedig egy euroszkeptikus brit újságíró vezetésével a Demokrácia és Együttműködés Intézet ontja az oroszpárti elemzéseket.”

    No ilyenkor merül fel az emberben, hogy az euroszkeptikus pártok pl. Jobbik, Fidesz mennyire vannak orosz befolyás alatt.
    Mert ugye az Eurázsiai Unió árnyékában az érdekeltség nem vitás.

    Van még egy USA érdekeltség is az euroszkeptikusság mögött ( lásd pl. Snowden ügy, saját szövetéseseiket is megfigyelik, az igazi szövetségesek az angolszász országok).
    Az ő érdekeltségük azonban gyengébb, mert azért az EU-ra szükségük van az oroszok és Kína elleni harcban.
    Ergo egy túlságosan gyenge, esetlegesen felbomló EU nem érdekük, mert áttételesen saját magukat gyengítik meg azzal.

  33. Forrósodik a helyzet a Krímben. Tipikusan olyan hjrek ezek, mint az USA Észak-Dél polgárháborúja elején, vagy a jugoszláv felbomlás elején.

    35: A banderisták százezer lengyel civil falusi lakost mészároltak le, nyilván nem a holomodor miatt. Rengeteg ukránt is megöltek, akik a lengyel jószomszédaikat próbálták védeni.

  34. 37:
    Nem állítom, hogy Bandera egy szent ember volt.
    De olvasd el, a wikipedia oldalt.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Stepan_Bandera

    A nagy nácit, mondjuk a németek simán lecsukták jó pár évig.
    „The OUN intended to take advantage of the retreat of Soviet forces from Ukraine. Some members thought that they had found a new powerful ally in Nazi Germany to aid them in their struggle against the Soviet Union. However, just days after the proclamation and the Nazi invasion of Lviv, the leadership of the newly formed government was arrested and sent to concentration camps in Germany, and on July 6, 1941[1] for his refusal to rescind the declaration, Bandera was arrested and imprisoned by the Nazis and not released until September 1944. Also, within two years of the declaration, the Nazis had imprisoned or killed 80% of OUN-B leadership.[2][3][4] Soviet authorities authorised the KGB to assassinate Bandera in Munich, West Germany, on 15 October 1959.”

    A wikipédia cikkből azért kirajzolódik az ok-okozat láncolat lengyel ellenség terén is.
    Nem mint ha ez a mészárlásokat igazolttá tenné.

    Mondjuk Katyn mészárlás tükrében, meg ismerve az orosz érdekeltséget ez ügyben, nem vagyok benne biztos, hogy olyan sötét alakja volt a történelemnek, mint ahogyan egyesek lefestik.
    Mert ugye történelem hamisításokra láttunk jó pár példát, neked gondolom nem kell magyaráznom!

    „Bandera was an activist, a scout, and eventually the leader of the Ukrainian nationalist movement which fought for Ukrainian independence from Soviet and against all perceived enemies of a free Ukrainian state.

  35. 38: a leggyalázatosabb népirtást követték el az emberei, akik a főnökük lecsukása után is vígan kollaboráltak a németekkel. Pl. a lengyelországi gettók felszámolásakor vetették be a nácik az ukrán rendőröket (meg tatárokat), és ezek a német személyzettől általában kegyetlenebbek voltak. Ez nem volt általános minden szovjetellenes partizánmozgalomban, mert pl. a lengyel ellenállók nem gyilkoltak le civileket, más nemzetiségűeket sem.

  36. 39:
    Akkor ez nem az ő bűne, hanem az embereié.
    Én nem is a vezetőség többségé, mert
    „Also, within two years of the declaration, the Nazis had imprisoned or killed 80% of OUN-B leadership.”

    The OUN leadership was suppressed by Nazi authorities, while UPA military units carried out large-scale ethnic cleansing against Polish and Jewish populations.[2] After the war, the UPA resisted Soviet occupation, in which Soviet forces killed, arrested or deported over 500,000 Ukrainians. Many targeted by the Soviets included UPA members, their families or supporters; UPA forces themselves killed 20,000 Ukrainians during their resistance.”

    http://en.wikipedia.org/wiki/OUN-B

  37. Elemezve az ukrán események kapcsán az orosz meg a magyar reakciókat, azokat részben értelmezni lehet a korrupciós helyzet hasonlósága okán.

    Világos, hogy mindkettőnek az az érdeke, hogy az ukrán és saját vezetésük közötti párhuzam ne domborodjon ki, mert ne adj isten, még a nép hasonló dolgokra vetemedne az ő hatalmukkal szemben is, mint Ukrajnában.

    Ezért aztán az ukránoknál náci felkelés van, a terroristák lövik a rendőröket stb.

    A valódi ok(okok) véletlenül sincsenek megemlítve, mivel kellemetlen párhuzamok levonására lennének alkalmasak.

  38. 40:
    Szóval így kell egy karaktergyilkosságot megvalósítani.
    Az orosz érdekeltség egyértelmű ( ukrán nacionalizmus, orosz ellenesség, náci kollaboráció), a zsidó és a lengyel is érthető.

    Azért az egy kicsit megnyugtató , hogy annyi év elteltével csak kezd tisztulni a kép.

    Gondolom a németek, nem ok nélkül csukták le/ölték meg a vezetőség nagy részét.

    Így könnyebb volt bábként kezelni a saját vezetőség nélkül marad UPA-t.

  39. 37:
    „Az Ukrajnához tartozó, de jelentős orosz lakossággal rendelkező félszigeten igencsak feszült a helyzet. Szimferopolban legalább ötezer krími tatár kezdett tüntetni szerdán Ukrajna területi egységének megőrzéséért, de gyorsan feltűntek a velük szemben álló orosz-párti tüntetők. Az egyik csoport ukrán és EU-s zászlókkal, a másik orosz lobogókkal demonstrál az autonóm terület parlamentje előtt. Az rt.com felvétele szerint a tüntetők között dulakodás kezdődött, a szemben álló felek ököllel és zászlókkal ütötték egymást. A nap folyamán rendkívüli ülést tart a krími parlament. Elemzők nem zárják ki, hogy a jelenlegi krími kormány távozik hivatalából.

    Ukrajna három egykori államfője, Leonyid Kravcsuk, Leonyid Kucsma és Viktor Juscsenko közös közleményt adott ki szerdán, amelyben Oroszországot a krími eseményekbe történő közvetlen beavatkozással vádolta meg. A volt államfők elítélték és Ukrajna alkotmányos rendjének, valamint az ország területi egysége megsértésének minősítették az orosz parlamentben felvetett javaslatot, miszerint népszavazást írjanak ki a Krím Oroszországhoz történő csatlakozásáról, továbbá bírálták az autonóm terület parlamentjében elhangzott hasonló nyilatkozatokat is.”

    http://vs.hu/az-oroszok-mar-krimben-vannak-0226/

  40. 32:
    Mondjuk adja magát a forrás az adósság rendezéséhez:

    „Anders Aslund közgazdász, az ukrán kormány korábbi tanácsadója 12 milliárd dollárra becsülte a Janukovics-család vagyonát. A szakértő azt javasolta, hogy az ukrán gazdaság stabilizálásában első lépésként kutassák fel és kobozzák el Janukovics családjának, illetve közvetlen környezetének kinnlevőségeit, mert ezek az összegek szerinte jelentősen javítanának az ország pénzügyi helyzetén. A leváltott ukrán elnök tartózkodási helye továbbra is ismeretlen. Arszenyij Avakov ideiglenes belügyminiszter korábbi közlése szerint a hatóságok a Krím félszigeten vesztették el a nyomát.”

    http://vs.hu/az-oroszok-mar-krimben-vannak-0226/

  41. Mintha csak a négy évvel ezelőtti grúziai helyzet ismétlődne. Brzezinski két szép szeméért biztosan nem fognak elhurcolkodni a krími támaszpontról a ruszkik. 🙂

  42. 14:Montezuma
    +1

    Eközben, mint eddig is megszokhattuk, az oligarchák alatt szenvedő nép le van sz.va bármelyik oldalt is nézzük.

  43. 46:
    A cikkben Brzezinski amellett érvel, hogy Ukrajnát nem kéne szétszakítani.

    A krimi támaszpontról nem szól, aminek a bérletét nemrég hosszabbították meg az oroszok Ukrajnával X évre Y milliárd dollárért.

  44. Még érdekes dolgok történhetnek a héten. A Krímben megy a huzavona az oroszpártiak és eu pártiak között(már össze is verekedtek rendesen), miközben az orosz haderő mozgolódik. Közben szombatig 5 milliárd euró kéne Ukrajnának, hogy ne legyen államcsőd.

    44.
    12 milliárd dollár? Nem mondom, jól ‘keresett’ az öreg az utóbbi években. Attól tartok azonban, hogy nem lesz könnyű visszaszerezni a lóvét, pedig azonnal kéne a pénz.

  45. 48:
    Engem nem érdekel, mint mondott Brzezinski, Ukrajnát nem lehet egyben tartani. Már olyan mély indulatok törtek felszínre, és az erők kb. 50:50, hogy a legokosabb a kettéválás, mert ez követeli a legkevesebb áldozatot. Putyinnak hagyni kellene, hogy a Nyugathoz csatlakozni akaró ukránok csatlakozzanak. Tíz év múlva könyörögni fognak, hogy visszamehessenek az oroszokhoz.

  46. 49. Az öreg már a Krímben sütteti a hasát, Tatyana Yermakova oldalán. Hogy a pénzt biztos nem a Goldman Sachs-nál fektette be, mint a póruljárt Kadhafi , az is biztos 🙂

  47. „Since the declaration of Ukrainian independence in 1991, the United States supported the Ukrainians in the development of democratic institutions and skills in promoting civil society and a good form of government – all that is necessary to achieve the objectives of Ukraine’s European. We have invested more than 5 billion dollars to help Ukraine to achieve these and other goals.” Nuland said the United States will continue to „promote Ukraine to the future it deserves.” ”

    http://www.sott.net/article/273602-US-Assistant-Secretary-of-State-Victoria-Nuland-says-Washington-has-spent-5-billion-trying-to-subvert-Ukraine

    Szóval 5 milliárd dollár 1991 óta.

    Az oroszok mennyit költöttek az Ukránokra pl. csak a kedvezményes gázárak okán?

    Vagy a most a történések miatt befagyasztott legutóbbi hitelkeretből, aminek az első részletét azért elutalták 2.2 milliárd euro azaz 3 milliárd dollár?

    Mind a két oldalon ment/megy a lekenyerezés ezerrel, nem látok nagy különbséget.

  48. 50:
    Világos a szétszakadás se kizárt.
    Az oroszok azért pénzüknél lesznek, ha a Krím és az orosz lakta területek csatlakoznak hozzájuk.

    Mondjuk az oroszok egy föderalisztikus Ukrajnát is emlegettek korábban.

  49. „Az Ukrán Interfax hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a jaltai autópálya szevasztopoli szakaszára tankcsapdákat helyeztek el. Egy helyi újság azzal magyarázza a lépést, hogy a környéken elszaporodott autólopásokat akarják így megakadályozni.”

    http://idokjelei.hu/2014/02/orosz-csapatok-a-krim-felszigeten/

    Hát nem semmi érv 🙂

    „Február 20-án egy magát megnevezni nem kívánó orosz kormánytisztviselő azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy Oroszország, ha kell, a háborútól sem riad vissza a Krím-félszigetért. „Ukrajna esetleges széthullása háborút robbanthat ki,” mondta. „Először a Krím-félszigetet fogják elveszíteni, mert mi odamegyünk és megvédjük, ahogy tettük ezt Grúzia esetében is.””

  50. A magyar keleti nyitásnak befellegzett, ha az EU az oroszokkal fog hadakozni.
    A zsíros Paks2 orosz atomüzletnek is lőhetnek…

  51. „A magyar keleti nyitásnak befellegzett, ha az EU az oroszokkal fog hadakozni.
    A zsíros Paks2 orosz atomüzletnek is lőhetnek…”

    A helyzet az, ha az EU háborúzni kezd az oroszokkal, akkor az egész EU-nak is lőttek, de szó szerint. ;D

  52. „A Krími Autonóm Köztársaság házelnöke múlt csütörtökön arról beszélt, hogy az elszakadást sem tartják kizártnak. „Megvan a lehetősége, hogy szétszakad az ország. Erre tartanak a dolgok” – mondta az Interfaxnak. A helyi lakosság 12 százalékát kitevő krími tatárok viszont már akkor jelezték, nem engedik, hogy a félszigetet Oroszországhoz csatolják.”

    http://index.hu/kulfold/2014/02/26/nem_eri_meg_krim_a_harcot/
    Hatnak még a régi sérelmek.

  53. 56: Nem kell ehhez feltétlenül éles harc, elég egy tartós hidegháború is.

  54. Moszkva mögött van egy halom nyersanyag és egy brutális atomütőerő, valamint szükség esetén Kína a maga gazdasági és pénzügyi erejével.

    Az USA mögött egy gigantikus adósság van és egy folyamatosan csökkenő amerikai haderő. Mostanra Amerikának választania kell, hogy a Távol-Keletre, a Közel-Keletre vagy Európára összpontosít. Washington már választott.

    Tartós hidegháború? Ebbe akkor beszáll Kína – az USA ezt a versenyt nem bírná. Pont ezért gerjeszt mindenhol balhét, mert komoly belső gondok vannak a Nagy Víz túloldalán.

  55. 59:
    Világos, hogy egy konfliktussal mindenki rosszul járna.

    Az USA adósságot meg lehet oldani unortodox módszerekkel, ha a rá lesznek kényszerítve.
    Eddig is azt tették, light-os verzióban.

    Az oroszok meg a kínaik legalább annyira függnek a nyugattól, mint viszont.

    Viszont a Kína versenyelőnye kezd eltűnni a gyártás terén.
    Jönnek a robotok illetve a még alacsonyabb bérköltségű országok.
    Meg egyre többet lehet hallani USA-ba visszatelepülő gyártásról.

    Az oroszok gáz meg olaj fegyverért meg az USA palagáz project fenyegeti.
    Hogy meddig, az más kérdés.

    Az új nyersanyagbázis Afrika.
    Kína korán ébredt, de a nyugat, USA még időben kapcsolt.

    Az orosz meg a kínai gazdaságot mostanában elnézve, hát ők sincsenek annyira jó bőrben.
    Kínában rövidesen borul a bili ( a statisztikák elől elrejtett dolgok előtérbe kerülnek), az oroszoknál már effektív tőkemenekítés zajlik egy ideje, nemhiába gyengül a rubel.

    Az atomfegyver az nyomos érv, de azzal az USA is rendelkezik, nemcsak az oroszok meg kína.

  56. 59.

    Az Usa a világhatalom és neki még lehetséges, hogy jól is jönne az ukrán balhé. Elterelődne a belső gondjairól a figyelem, fellendítené a hadiipar megrendeléseit, felmenne az olajár, amiből a US hasznot húz, nem is keveset.(Kínának meg kárt okozna, ami nem utolsó szempont). Ahogy a World War II húzta ki őket az akkori gazdasági posványból, úgy szerintem most is csak nyerne egy nagyobb konfliktussal, amennyiben az saját területét nem fenyegeti.
    De az oroszokkal a nyílt konfrontációt nem fogja bevállalni, mert az ki tudja hová vezetne(3 világháborúhoz, atomcsapásokkal, amit nem akarhat).

    Ahogy PZuj is írta, Kína sem sokáig bírja már a nagy gazdasági nyomulást. Fogy a fizetőképes piac, fogy és drágul a nyersanyag, a környezet lepusztul, fogy és romlik a termőterület, a szmog meg már elviselhetetlen.

  57. 62: Akkor ezek szerint mindhárom nagyhatalomnak – más és más okból – de közös érdeke lett egy háború kirobbantása?

  58. 63. Egy háború mindig jól jön mindenkinek. Az első vil.háb. óta tudjuk, hogy gazdaságfelpörgető hatása van a hadi megrendeléseknek. Ráadásul Amerika folyton háborúzik, mégis megnyirbálásra készül a hadi költségvetésben. Ezt nem engedheti meg magának. Itt az indok, hogy mégse nyirbáljanak, ráadásul ez a terület is messze esik kontinensüktől. Kína második repülőgéphordozóját építi. Túl régóta van világbéke.

  59. 63.

    Én csak Amerikáról írtam, hogy neki még jól is jönne az előbb leírt okok miatt. Az oroszoknak nem, az EU-nak sem, hiszen az Oroszok az Eu-ból élnek, az Eu meg függ az orosz energiától. Meg egyébként is kinek kell a háború a szomszédban. A zusa is így lenne vele, ha a határainál lenne a balhé. Akkor máshogy állna hozzá a háborúhoz, ha az ő területét veszélyeztetné.

  60. A pénzért(frissen nyomtatott vagy számítógépekben teremtett dollárból fizetve) önként jelentkező munkakerülő marhákat elküldeni hódítani, gyilkolni, mások javait elszedni 10-20 ezer km-re, az mégiscsak más, mint saját határaihoz közel vagy a saját területén harcolni.

  61. 68:
    Minden, ismétlem minden élő politikus korrupt. 🙁

  62. 69: Hát szerintem is erősen közelít a 100%-okhoz.
    68. Monjuk a cikk az új legfőbb ügyészről szól, korábban olvastam, a fénykép jó… 🙂
    De Timosenkó vagyonosodásáról is cikkeztek korábban.

    Monjuk azért a köztörvényesség egy fokkal súlyosabb kategorija, mint a korrupció, mondjuk a korrupció nagyságától függ. E tekintetben a volt ujrán elnök 12 milliárdja is megér egy misét.

    Vagy rájuk tudják bizonyítani, vagy nem.
    Egy a tágabb családra történő vagyonosodási vizsgálat pozicióba lépés előtt és után sokat elárul az érintettségről.

    A török Erdogánról is megint kiszivárgott egy hangfelvelvétel, magyar képviselőinket is lehetne kapargatni.

    Az új magyar ptk- ban is új lehetőségek nyilnak a vagyoneltitkolásra lásd orbánis posztom linkjét.

  63. Biztos bennem van a hiba. Mert sok hírt olvasok, de nekem az az érzésem, higy a világ egyre több országában fokozódik a feszültség, és egyre több helyen ki is robban.
    Biztosan az elhuzódó válság hatása, most a fejlődő országok vannak soron. Mem mintha a fejlettekben minen OK lenne.
    Mivel a fejlődő irszágok gazdasági súlya jelentősen megnőtt, jó eséllyel most ők fogják a világgazdaságot, benne a fejletteket visszahúzni a Növekedésben. Eddig fordítva volt.

  64. 70: „Az új magyar ptk- ban is új lehetőségek nyilnak a vagyoneltitkolásra lásd orbánis posztom linkjét.”

    1279 poszt 106. Hozzászólás.

  65. Oroszok kapcsán korábban írtam shale gas és olaj hatásáról.
    Akkor is írtam, hogy kérdés, hogy meddig.
    Mondjuk a szén ára azért csökken az EU-ban, mert a gas által kiszorított amerikai szenet az EU- ba szállítják.

    Nagyon úgy néz ki, hogy a nagy hype után a realitásokkal szembesülnek a szereplők, úgy ahogyan már sok szakértő megjósollta.

    http://mobile.bloomberg.com/news/2014-02-27/dream-of-u-s-oil-independence-slams-against-shale-costs.html

    Ez egy kicsit módosíthat az egyes felek érdekeltségén és preferenciáin.

  66. 73:
    Akkor egy összeesküvéselmélet:
    Lehet, hogy az USA azért sestabilizált néhány olajtermelő országot, hogy azoknak a termelésből való kiesése okán magas legyen az olajár?
    Legalább is 60-80 USD feletti, ami lehetővé teszi az USA shale gas és olaj nyereséges kitermelését?
    Egyúttal lehetőséget kapjanak arra, hogy az a sok milliárd dollár beruházás, ami főképpen hitelből történt, megtérüljön??

  67. 75: Van benne ráció. De mi van a nem olajtermelőkkel?

  68. 75: Te még 5 perce lelkesen dicsőítetted a felkelőket, most meg összeesküvéselmélet???

    http://index.hu/kulfold/2014/02/27/menedeket_kapott_janukovics_moszkvatol/

    Már az új hatalomnak is kifogása van saját felkelő társaik kemény magja ellen:

    „„A 31-es és a 33-as egységek bűnözők bandájából áll. A 31-es századot Szása Bunker vezeti” – mondta a tiltakozás egyik vezető erejeként fellépett Batykivscsina képviselője. Gennagyij Moszkal szerint a fegyveres bandák vidéken fenyegetik az előző hatalom képviselőit, házakat rabolnak ki, nőket erőszakolnak meg. „Vegyék le végre a maszkot, elvégre Janukovics rezsimje már megdőlt” – mondta Moszkal, aki szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetői posztjának várományosa, Andrej Parubij feladata volna a csoportok megregulázása.”

  69. 78:
    „Te még 5 perce lelkesen dicsőítetted a felkelőket, most meg összeesküvéselmélet???”

    Ha észrevetted volna ez a komment a 61-es hozzászóláshoz kapcsolódott, nem a felkelőkhőz.

    „Az oroszok gáz meg olaj fegyverért meg az USA palagáz project fenyegeti.
    Hogy meddig, az más kérdés.”

    „Az EU-nak van keresnivalója keleti szomszédainál. Vlagyimir Putyin az ukrajnai fiaskó következtében igen kényelmetlen helyzetbe került: ha túl gyengén reagál az ukrajnai eseményekre a következő hónapokban, azt az orosz elit vereségként fogja értékelni. Ha túl keményen lép fel, ha akár területek elszakításával fenyegetőzik, azt nemcsak a Moszkva által integrálni kívánt többi volt szovjet tagállam fogja intő jelként venni, hanem – a VCIOM közvélemény-kutató intézet hétfőn publikált felmérése szerint – az orosz választópolgárok 73 százaléka sem fogja támogatni. Bármilyen atletikusnak is mutatja magát sokszor az orosz államfő, kényszerzubbonyban, árral szemben ő sem tud úszni. Ha az EU és az új ukrán kormány gyorsan, bátran és együttműködve tesz lépéseket, Oroszország fenyegetőzése, legalábbis rövid távon, alig több egyszerű blöffnél.

    Persze ne higgyük azt sem, hogy Oroszország ölbe tett kézzel nézi majd az ukrán fejleményeket. 2004 után hat évre, két „gázháborúra” és trükkök százaira volt szüksége az orosz kormánynak ahhoz, hogy hatalomhoz segítse Viktor Janukovicsot. Ehhez az Európai Unió akkor csendben asszisztált. Kérdés, hogy az EU tanult-e saját hibáiból, és készen áll-e egy valódi nagypolitikai játszmára. A labda most a mi térfelünkön pattog.”

    http://index.hu/gazdasag/2014/02/26/most_nagyhatalom_lehetne_az_eu-bol/

  70. 78:
    „Már az új hatalomnak is kifogása van saját felkelő társaik kemény magja ellen:”

    a.) Mór megtette kötelességét, a mór mehet.
    b.) Ebből következik, hogy minden felkelő ilyen?
    Vagy az egész kemény mag ilyen?

    Ha feláll az új hatalom, gondolom érvényt szereznek a fennálló törvénynek. Az idézeted alapján ezen dolgoznak.

  71. 78, 79:
    Tudtommal Ukrajna nem jelentős olajtermelő.

    De kedvedért újrafogalmazom az állítást:

    Az USA-nak (azon belül egyes bankoknak, hitelezőknek és olajvállalatoknak) van olyan részérdeke, ami miatt a magasabb olajárban ( 60-80 USD felett) érdekeltek.

    „While drilling in Iraq could break even at about $20 a barrel, output will be limited by political risks, Ed Morse, global head of commodities research at Citigroup Inc. in New York, said in a January report. By contrast, the break-even price in U.S. shale is estimated at $60 to $80 a barrel, according to the IEA. The price of a barrel hasn’t dipped below $80 since 2012 and has stayed above $90 since May. Costs in the U.S. will continue to fall as drillers get faster and improve results, Morse said. ”

    Jelenleg az prompt olajár 100 USD körül, a 2016 szállítás 85 USD a cikk szerint.

    „The U.S. benchmark oil contract for West Texas Intermediate crude for delivery in April 2016 is trading at about $85 a barrel, almost $18 a barrel less than today and still $20 above Maugeri’s threshold. ”

    Egyébként az alacsonyabb olajár is jó lehet áttételesen az USA-nak.
    A saját termelésüket bukják, de a gazdaságuknak jó, valamint az oroszokat és jó pár más olajtermelő országot is veszteséges zónában nyomhatnak.

    Jó pár cikk jelent meg arról, a megnövekedett állami költségvetési költekezés miatt, melyik ország költségvetése milyen olajárnál lesz deficites.
    A költekezést meg nehéz csökkenteniük, mert könnyen társadalmi elégedetlenség üti fel a fejét.

    Mondjuk ennek tükrében
    Even with crude prices above $100 a barrel, U.S. independent producers will spend $1.50 drilling this year for every dollar they get back from selling oil and gas and will carry debt that is twice as much as annual earnings, said Ryan Oatman, an energy analyst with SunTrust Robinson Humphrey Inc., an investment bank in Houston.

    By contrast, the net debt of Exxon Mobil Corp., the world’s largest energy explorer by market value, is less than half of the cash earned from operations last year. The company will spend 68 cents for every dollar it gets back this year, according to company records and analyst forecasts compiled by Bloomberg. ”

    meg a peak oil-t figyelembe véve a tartósan olajárnak kicsi az esélye.
    Egy tekintélyes világgazdasági recesszió persze besegíthet.

  72. 79:
    „Moszkvában gyűlnek a körözöttek” 🙂

    Hogy ennyi kőrözött mit keres Moszkvában, az rejtély, biztos szeretik a moszkvaiak.

    Egyébként a korábbi orosz Janukovicsot lehazaárulózó kirohanás után, kis esélyt adtam volna, hogy Moszkva menedéket nyújt neki.

  73. 82. Orosz-honban a hivatalos körözés nem jelent semmit,ha a KGB egy új személyazonosságival valahová eltünteti.
    Putyinnak nem kell bekeményíteni, ha a gazdaságilag az oroszokhoz ezer szállal kötődő Ukrajna légüres térbe kerül, nincs olaja, semmije, gyakorlatilag nincstelenek, és hiába jönnek a dollármilliárdok nyugatról, úgy járnak, mint Görögország. Szerintem hamar visszapuhulnak Timosenkóék 🙂
    Az eu. gazdasági társulás még nem jelent semmit, bármiféle katonai elköteleződés pedig felérne számukra az öngyilkossággal.

  74. „Az ukrán nemzetközi tartalékok 15 milliárd dollárra csökkentek (összevetésül Magyarországnak dollárban kifejezve nagyjából 40 milliárdnyi tartaléka van), ez pedig nyolcéves minimumot jelent. A drasztikus csökkenés annak köszönhető, hogy a jegybank eddig egy meghatározott sávban próbálta tartani az ukrán fizetőeszközt, amit természetesen a gyenge oldalon ért nyomás és így folyamatos intervenciót igényelt. Február hatodika óta az ukrán jegybanki vezetés egyébként 15 százalékkal értékelte le a hrivnyát, majd később tőkekorlátozásokat is bevezetett.”

    „A hrivnya elengedése önmagában még jól is elsülhet, hiszen a gyengülő árfolyam növeli az export versenyképességét és így a folyó fizetési mérleg problémáin is segíthet. Ráadásul az árfolyam gyenge oldalának a védelme reménytelen küzdelemnek is tekinthető turbulens piaci környezetben, ami csak a tartalékok felesleges égetésével jár. A Nemzetközi Valutaalap már régóta azt javasolja az ukránoknak, hogy térjenek át a lebegő árfolyamrendszerre, meglátásuk szerint azzal ugyanis sokkal ellenállóbbakká válhatnának a külső sokkokra. Ez valóban így is van, ugyanakkor az időzítése a dolognak nem tűnik átgondoltnak, inkább az látszik, hogy a piac erőszakolta ki a váltást. Ilyenkor pedig a piaci hangulat akár nagyon messze is viheti a fair értékétől a hrivnyát, ami már súlyos károkat okozhat a bankrendszernek. ”

    http://www.portfolio.hu/gazdasag/akkorat_esett_az_ukran_fizetoeszkoz_hogy_olyan_a_vilagon_nincs.195946.html

    A központi bank viszont mostanra úgy döntött, hogy áttér a lebegő árfolyamrendszerre – jelentette a CNBC tegnap, Szerhij Kruglik, orosz jegybanki tisztségviselőre hivatkozva. Az átállás pontos idejét, vagyis az intervenciók beszüntetésének időzítését nem közölték.

    Kruglik elmondása szerint három ok húzódik a lépésük mögött:

    A válság
    Az emberek pánikreakciója
    Megegyeztek róla, hogy jobb volna lebegő árfolyamot alkalmazni

  75. „2004-ben Viktor Janukovics csalással megszerzett választási győzelmét annulálta a Narancsos Forradalom. Az ukrán társadalom ekkor adta először igazán hangsúlyos jelét annak, hogy Ukrajna Oroszország helyett az EU-hoz kíván közeledni. Az orosz vezetésben az esemény sokkot váltott ki, az akkori orosz politikai közbeszéd a forradalmat „Oroszország 9/11-ének” nevezte.”

    „Uniós berkekben is egyre többen úgy gondolják, hogy a bővítési politikát és az azzal járó pénzt eddig szigorúan és kimérten adagoló EU-nak Ukrajnával kivételt kellene tenni. Sőt, vannak akik szerint az egész bővítési politikát át kellene alakítani, különben a gengsztertaktikát alkalmazó Oroszország a földbe döngöli az EU-t. Ha nem épp Ukrajnában, akkor Grúziában, Moldovában, vagy – ahol már sikerült is – Örményországban.

    Az ukrajnai válság ébresztőt fújt: ha az EU nem akar saját régiójában is eljelentékteledni, be kell piszkolnia a kezét: politikusként kell viselkednie, nem pedig bürokrataként. És ne legyenek kétségeink: itt nemcsak a közös szomszédságról van szó, hanem a Balkánról, és utána a Baltikumról, Csehországról, Szlovákiáról vagy éppen Magyarországról.

    Ha Oroszország ágyúgolyókat lő ki, az EU nem állhat oda egy teniszütővel – a keményebb uniós fellépést Lengyelország és Svédország szorgalmazza a leghangosabban. A két ország külügyminiszterei, Radek Sikorski és Carl Bildt által februárban bemutatott terv lényege, hogy az eddig többnyire üres frázisokkal operáló Brüsszelnek egyenként kell „megvennie” az érdekeltségi körébe bevonni kívánt országokat, és elmagyarázni, de főként konkrét projektekkel megmutatni az országok vezetése és lakossága számára, miért jobb az EU mint az orosz vezetésű Eurázsiai Unió. ”

    http://index.hu/gazdasag/2014/02/26/most_nagyhatalom_lehetne_az_eu-bol/

  76. 85: Ez miért is rossz az orosz gazdaságnak, miközben a világpiacon kőolajjal, földgázzal és fegyverrel kereskedik? ;D

  77. 27:
    „Az EP az ukrajnai kisebbségek jogainak megvédésére szólította fel az Európai Parlament csütörtöki, nem kötelező erejű határozatában az ukrán törvényhozást és az új kormányt. Külön kiemelték, hogy tartsák tiszteletben a kisebbségek jogát az anyanyelvük használatára, és hogy Ukrajnában új törvényt kell elfogadni, amely összhangban van a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájával.”

    http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140227-feszultseg-ukrajna-es-oroszorszag-kozott-esemenyek-percrol-percre-februar-27-en.html#1

  78. 89:
    Import által infláció.

    Deviza tartalék csökkenés, a tőkemenekítés kapcsán.
    Az orosz jegybank próbálkozik, de csak a sáveltolásokra telik nekik.

    Egyáltalán nem biztos, hogy csak a karvalytőke menekül, ismerve az orosz diaszpórát meg az off-shore előnyök kedvelését részükről.

    Kamatemelés.
    A legtöbb fejlődő ország előbb-utóbb meglépte.

  79. 27:
    ” Nem törlik el a nyelvtörvényt

    Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője csütörtökön szóbeli ígéretet kapott Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnöktől, hogy nem írja alá a kisebbségi nyelvtörvény eltörléséről hozott jogszabályt, amíg nem készül el egy új, minden érintettnek megfelelő nyelvtörvény.

    http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140227-feszultseg-ukrajna-es-oroszorszag-kozott-esemenyek-percrol-percre-februar-27-en.html#2

    Na ehhez mit szólsz Arma?

  80. 92:
    Csak aki exportál, az vállalat meg az állam.
    Nem vitatom, hogy a váltáskor több rubelt kapnak a devizájukért.

    Aki meg az import inflációt „élvezi” az magánszemély és jellemzően rubel jövedelme van, ami nem nő úgy, mint hogyan a rubel árfolyam gyengül.

    Persze az állam mindenféle trükkös ártámogatásokkal segíthet a népen, de ez középtávon visszaüthet, pl. nem ösztönzi a takarékoskodást a drága import árukkal és az állami költségvetés elszáll.

    Mondjuk a linked alapján világosan látszik, hogy Kelet-Ázsia fegyverkezik.

    Gondolom Kínát leszámítva, a többi ország elsősorban Kína ellenében.
    Így érdemes beleszámítani ezt is, egy esetleges USA-Kína-Orosz
    erőfitogtatásban.

    Kelet-Ázsiába könnyen nyílhat egy újabb front Kína ellen Japán vezetéssel.

    Vannak a térségben Japán felé II.VH sérelmek, de azt hiszem a közös ellenség Kína felülírhatja ezt.

  81. 95: A Nyugat/USA ellen a kínai-orosz együttműködés kiegyensúlyozott. Ha a Nyugat/USA esetleg megroggyan vagy csak tovább gyengül, akkor felülíródhat ez az együttműködés.
    Moszkva erre is számolva tartja életben a „B”-tervet: India.
    Amikor az USA és Kína kicsit közeledik egymáshoz, akkor mindig felújulnak az orosz-japán tárgyalások is.
    Mindegy, a lényeg annyi, hogy Ukrajna nem tisztán európai kérdés – bár alapvetően regionális jellegű – ugyanakkor így vagy úgy, de befolyásolja Oroszország geopolitikai helyzetét.

  82. Aggasztó kezd lenni a helyzet Ukrajnában. Az oroszok durva provokálása kiváltotta azt az áhított reakciót, amire már a nyugat is válaszolhat katonailag és aminek beláthatatlanok a következményei. A magyar operatív fatörzs is „figyeli és elemzi” az eseményeket. Mikor indulunk meg Oroszország felé demokráciát terjeszteni, puskával a kezünkben? Az éjjel háborús álmom volt, ukránok lőttek rám.

  83. 99
    Nekem is rossz érzéseim vannak. Ukrajna már túl közel van hozzánk, ilyesmibe pillanatok alatt bele lehet keveredni, ha valaki nagyon hülye.

  84. Ukrajnáról általános mozgósítást ír a német der Spiegel.

    Történelmet írnak.

  85. Addig voltam nyugodt, amíg Martonyit nem hallottam nyilatkozni. Ezek az idióták tényleg elintézik, hogy ne maradjuk ki a csetepatéból.

  86. 101 & 102:

    Nyugi-nyugi! A kását nem eszik ilyen forrón. A csehek és a szlovákok is belátták, hogy külön kell élniük. Ami nem megy azt nem kell erőltetni, mondotta volt Lenin elvtárs. 😀

  87. Előszó:
    Engedelmetekkel ide is felrakom a htka biztonságpolitika rovatában tegnap írtakat – gondolom sokakat foglalkoztat a téma. Az írásom kicsit hosszabb és akad benne némi hivatkozás is, de szerintem érdemes ezt végiggondolni.

    Oroszország vs NATO

    Tegnap a NATO európai főparancsnoka kijelentette, hogy a NATO-nak nincsenek tervei arra az esetre, ha az orosz hadsereg bevonul Ukrajnába.
    http://hvg.hu/vilag/20140227_Ukran_valsag_a_NATOnak_nincs_valaszterve#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

    Igaz, hogy Oroszország korábban előre jelezte a NATO-nak a mostanra időzített hadgyakorlatot, de ami most történik, az nem az a hadgyakorlat, amiről korábban beszéltek. Az is zajlik, mellékesen.
    http://vs.hu/mozgolodik-az-orosz-hadsereg-0227/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=mozgolodik-az-orosz-hadsereg
    Oroszország az elmúlt években egyre sűrűbben tartott hadgyakorlatokat, a tavalyi évben pedig minden katonai egységet és régiót „bemozgatott” – már akkor jeleztem, hogy folyamatosan és egyre aktívabban jön mozgásba az egész orosz hadigépezet.

    Oroszország tavaly kivont közel 20 ezer harckocsit a hadrendből.
    Ez így elsőre jól hangzik, de ez valójában semmi egyéb, mint egy papír aláírásának a kérdése.
    A kivont technika döntő része Oroszország melyik régiójában is van lekonzerválva?
    Vajon mennyi ideig tart ezekből pár ezer harckocsit visszavenni aktív állományba, ha netán majd kell?
    Csak nem addig, amíg aláírnak egy újabb papírt, kicserélik az akksikat és feltankolják?
    1000 hk-hoz kell 30 ezer fő kezelő és kb. 6000 fő egyéb (logisztika, pk, stb.) személyzet – ennyi kényelmesen akad még a tartalékosok között is. 10 ezerhez meg kell 360 ezer fő (ennél valamivel kevesebb, de számoljunk lineárisan) – talán ennyi is akadna még Oroszhonban, ha szükséges.

    Addig meg, amíg ez nem következik be a CFE szerződés még túl is van teljesítve – legalábbis papíron.

    Közben Kadirov csecsen nagyfőnök államcsínynek nevezte, ami Ukrajnában történt és kilátásba helyezett némi csecsen erősítést Kijev ellen, megvédendően az ott élő csecseneket (?), kozákokat, oroszokat, tatárokat, egyszóval mindenkit, aki nem ukrán.
    http://www.oroszvilag.hu/?t1=posztszovjet_terseg_hirei&hid=4715
    Csak mellékesen jegyzem meg, hogy amit mostanra sikerült Putyinnak Csecsenföldön elérnie, azt nem sikerült az USA-nak sehol sem, ahol eddig egy (vagy kettő!) háborút vívott. Ez ugyanígy igaz az EU-ra/NATO-ra is – lásd: Balkán.

    Nagyjából ezzel egy időben Donyeck is mozgolódni kezdett Kijevvel szemben.
    http://www.oroszvilag.hu/?t1=posztszovjet_terseg_hirei&hid=4718

    A haditechnika és emberanyag közben áramlik a Krímbe.
    http://www.ma.hu/kulfold/203901/Mar_meg_is_kezdodott_az_orosz_invazio?place=srss
    A gond ott van, hogy amíg 5 szállítógépről ír a média, addig senki sem tudja, hogy az orosz-ukrán, nagyjából 1500 km-nyi közös határon mekkora mennyiségű hadfelszerelés és ember szivárog be ukrán területre. Tippelek: a többszöröse annak, mint amennyiről a hírekből értesülünk.

    Mindenféle összeesküvést és azok elméletét valamint a rengeteg stratégiai elemzést most mellőzöm – voltaképpen évek óta erről beszélünk, így mindenki ismeri mindenki véleményét a kérdésben.
    Mivel túl sok reális, de egymásnak sokszor ellentmondó alternatíva létezik, így célszerű mindent lesöpörni az asztalról és így lehet a lehető legegyszerűbb, legkézenfekvőbb választ megtalálni.

    Nevezetesen azt, hogy az van, amit látunk és nem az, amit mindenki magyarázni akar. Oroszország válaszolni fog az ukrán – minek nevezzem, puccs, forradalom (ezt azért nem állítanám) – helyzetre. És most hagyjuk, hogy ki(k) és milyen okból kezdték az egészet – lássuk a vegytiszta katonai vonatkozásokat.
    Fade írta, hogy az EU hadseregei (azaz a NATO európai haderői) fényévekkel jobbak az orosz hadseregnél. Ha ez megnyugtat bárkit, felőlem legyen. Ugyanakkor az európai katonai hatalmak líbiai szerencsétlenkedése után én ebben már nem lennék ennyire biztos.
    Nagyon sokára jött össze és nagyon izzadságszagúra sikeredett a nyugat-európai győzelem a Kadhafi paranoiája miatt eleve szinte kiherélt líbiai haderő ellen. Ellenben a jelenlegi orosz hadsereg kényelmesen fényévekkel erősebb és jobb, mint amilyen a líbiai haderő bármikor is volt fénykorában, azaz Kadhafi előtt.

    De mondom még egyszer – legyen így, az orosz hadsereg hagyományos erői sokat nem érnek, én ezt elfogadom, mint véleményt.

    Ezzel szemben az orosz hadsereg hadszíntéri taktikai nukleáris fegyvereinek mennyisége többszörösen felülmúlják a NATO ilyen irányú képességeit. Mivel Oroszország épp nem Lengyelország lerohanására készül, így a kérdés megfordul:

    Van-e reális képessége a NATO-nak arra, hogy végszükség esetén hagyományos high-tech haderővel közvetlenül beavatkozzon Ukrajna érdekében?
    A válaszom az, hogy néhány bombázó és robotrepülőgép bevetésén kívül nincs, mással ugyanis el sem jutnának az orosz határokig – valahol legkésőbb a lengyel-belarusz-ukrán határ térségben szó szerint elpárologna a nyugati harci kedv.

    USA: Néhány erőtlen nyilatkozat eddig, meg további haderő csökkentés, de egyébként meg nyugodjon meg mindenki, hiszen a The New York Times jelezte, az USA hadserege marad továbbra is a világ legütőképesebb hadserege.

    http://htka.hu/2014/02/25/az-usa-vilaghaborus-hadba-lepese-ota-peldatlan-szintre-csokkentene-hadsereg-letszamat/

    Na igen, kihez képest, hol és ki ellen?
    Képes-e katonailag – hagyományos fegyverzettel – az USA például hatékonyan beavatkozni az orosz hadsereg ellen Ukrajnában?

    A válasz megint ugyanaz: az európaiakhoz képest sokkal több bombáz és robotrepülőgép bevetésén kívül nem sok. Az Európában állomásozó amerikai szárazföldi haderő ehhez szimplán elégtelen, az Irakban anno bemutatott „shock and awe” jellegű csapássorozat pedig nem fogja megrendíteni Oroszország haderejét. Pontosabban a KBSZSZ haderejét, amiben például Kazahsztán is ott van – az meg jó közel van Afganisztánhoz és az ottani maradék amerikai erőkhöz.

    Nukleáris fegyverzet: az elmúlt másfél évtizedben Moszkva a katonai költségvetés döntő részét ezek fenntartására, korszerűsítésére és a legújabb technika hadrendbe állítására költötte. Jelenleg a világ legfiatalabb és legmodernebb, százas nagyságrendben hadrendben álló stratégiai atomarzenállal (ICBM) éppen Oroszország rendelkezik, nem a Nyugat.

    Akik segítették és támogatták Janukovics kétes körülmények közötti megbuktatását, azok gondolom számoltak arra, hogy Putyin beindíthatja a már eleve mozgásban tartott orosz hadigépezetet.
    Ha a NATO ezzel szemben frontálisan fellép, akkor a háborút mindegyik fél teljes erejéből fogja vívni, bevetve a legmodernebb technikáját. Ki ezt, ki azt – háborúban ugyanis a győzelem számít, nem a fair play.

    Miután a háború szinte itt kopogtat az ajtón, így most nem szakadnék el a régiótól és nem keverem bele az orosz hadsereg egyéb, globális szinten jóval több, mint jelzésértékű törekvését Vietnamtól kezdve Kubán át Dél-Amerikáig – oda most elég fél szemmel figyelni.

    Az érvényben lévő USA-Oroszország megállapodása Ukrajnáról Ukrajna biztonságát és területi épségét hivatott védeni – ebből következően a törvényes ukrán hatalmat is. Jelenleg az új ukrán vezetést a legfontosabb szomszéd nem ismeri el, ami viszont elég nagy baj. A nemzetközi jogra hivatkozva – jogi szemszögből nem is alaptalanul – Ukrajnát „megvédendően” akár valóban meg is indulhat az orosz hadsereg, ha eszkalálódik az ukrán helyzet. Nagyjából még egy-két nap és a menetben vonuló erők is az ukrán határtérségbe érnek – addigra pedig egyértelmű válasz kell a Nyugattól és Kijevtől: egyezség vagy háború.
    Moszkva ezt komolyan gondolja, így a pókernek rövidesen vége: a lapokat tényleg teríteni kell mindegyik oldalon. Majd akkor derül ki, hogy ki sakkozott jobban eddig és ki az, aki a „banánra ráugrott”.
    http://hvg.hu/vilag/20140228_Most_senki_nem_avatkozhatna_be_Ukrajnaban#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

    Egy esetleges orosz katonai lépésnek természetesen ezernyi egyéb következménye is lehet a katonai konfrontáció mellett vagy helyett, de ezekről beszélni már egy más tészta, akarom mondani egy másik Tábla.

    Oroszország támadni fog?
    Attól tartok, hogy igen, de remélem, hogy nem.

    Az USA/NATO közvetlenül beavatkozik?
    Remélem, hogy nem, de tartok attól, hogy igen.

    „Az Új Világrend Szíriában kezdődik el.” – mondta anno Putyin.
    Ukrajnában pedig folytatódik. – mondom erre én, így szerényen
    http://www.ma.hu/kulfold/203918/Putyin_polgarhaborura_jatszik?place=srss

    Ez eddig oké, de hol és hogyan ér majd véget? – kérdezhetjük ezt mindannyian.

  88. 106!
    Ezt szépen összefoglaltad.Először azt hittem Pzuj az,de mikor felgörgettem láttam hogy Montezuma..
    Most olvastam John McCain nyilatkozatát is,ez ügyben,de léggé felelőtlen dolgokat mond..Kicsit már uszításnak vélem..
    Remélem hogy igaza lesz Tibor bának,hogy nem eszik olyan forrón..

  89. 104. Tibor bá: Bárcsak igazad lenne, de sajnos pár különbség felmutatható Csehszlovákia és Ukrajna között.

    106. Montezuma: Köszi.

  90. 109:

    A NATO megkapja nyugat Ukrajnát, Putyin megkapaja a keleti részt az oroszokkal. Egyik se akar termonukleáris háborút. Ha Izrael kedvéért nem állt Obama kötélnek, miért állna kötélnek egy potenciális EU piacért, miközben azon drukkol, hogy az EU befuccsoljon?

  91. Támogatni kéne az oroszokat vagyis akarom mondani a kárpátaljai magyar embereket abban,hogy a törvényes vezetőjük újra gyakorolhassa a választok által érvénybe léptetett jogkörét,hogy újra demokratikus közegben élhesenek,ehhez pedig be kell vonulni és rendet kell tartani.A békét meg kell védeni:)

  92. 108, 109:
    Nem írom azt, hogy szívesen, mert nem lenne igaz – de ez nem nektek szól. Ha kicsit nehezen érthető egy-két „oda nem illő” mondat az csak azért van, mert egy másik fórumon írtam ezeket, de úgy gondoltam, itt is biztosan érdekel pár embert.

    A Debkafile szerint ma készültségbe helyezték az USA 6. flottát.
    Közben – állítólag – a világtengereken hajózó ukrán flotta fregattja felhúzta az orosz hadiflotta zászlóját.

    „Elnök úr! Mondana valamit Amerika és Oroszország közötti nukleáris háború tervéről?”
    http://www.youtube.com/watch?v=r6GAgM00MWU&feature=youtu.be

    Kissinger bírálja az amerikai kormányt:
    http://bekialtas.blog.hu/2014/02/06/ukrajna_kissinger_az_amerikai_magatartast_biralja

    McCain üzenete:
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mccain_valaszlepeseket_surget_az_orosz_agressziora.577689.html

  93. „A Guardian szerint nehéz megállapítani, hogy pontosan mi történt Ukrajna keleti részén, Donyeckben és Harkivban. A több tízezres tüntetésekről szóló hírek mellett ugyanis több olyan kép is megjelent, amelyen üresek a terek. Állatólag azért, mert a tüntetőket lefizették, és csak délután kettőig szólt a megbízásuk.”

    http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140301-feszultseg-a-krim-felszigeten-a-szombati-esemenyek-percrol-percre.html?pIdx=2

  94. Szombattól az szevasztopoli orosz nagykövetség bárkinek ad orosz állampolgárságot, aki csak szeretne, a feltétel csak annyi, hogy beszéljen oroszul – írta egy, az Origo által megkeresett helyi lakos. Rita Musztafina szerint a várost gyakorlatilag lezárták, aki odamegy azt ellenőrzik, de minden nagyon biztonságos. „Senki nem bánt, ha nincs a kezedben ukrán zászló.””

    Lesz kire hivatkozni, hogy megvédik őket.

  95. 116:
    Tény , hogy az oroszok a jelenlegi helyzetben erősen helyzeti előnyben vannak hagyományos hadviselés terén.

    Ha viszont a Nyugat, ugyanúgy magára hagyja Ukrajnát, mint Magyarországot 1956-ban, az egyrészt teljes mértékben felháborító lesz, másrészt tekintélyes arculat vesztéssel fog járni és harmadrészt az oroszoknak ez csak olaj lesz a tűzre a további próbálkozások tekintetében.

  96. Putyin lépése annyira konkrét – a Krím már el is veszett Kijev számára – hogy ha a Nyugat hasonló szinten akar „ellenlépni”, azt III. VH-nak nevezzük.

  97. 118:

    Hohóóó!
    Jaltában a SzU-hoz lettünk csatolva. vagyis a Nyugat nem 56-ban hagyott minekt magunkra, hanem 44-ben.

    Ukrajnával kapcsolatban pedig menjünk vissza a kezdethez. A „Nyugat” saját bevallásuk szerint 5 milliárd dollárt költött Ukrajna destabilizálására, pont úgy, ahogy például Szíriában teszi. És kiket támogat? A szélső jobbos, fasiszta huligánokat. Pont úgy, ahogy a Fidesz tette a TV székháznál. Nem vagyok oroszbarát, de Putyinnak tökéletesen igaza van. Obama pedig egy felelőtlen hülye, amiért egy büszke atom hatalmat fenyeget.

  98. Állítólag Észak-Korea kész 1,3 millió „önkéntes” küldésére Ukrajnába:

    http://www.liveleak.com/view?i=aaa_1393689055

    „A training rally was held in Pyongyang, North Korea today for 1.3 million smartly dressed volunteer North Korean Army soldiers, to hear about the plans to defend Russian Ukraine, using very advanced nuclear weapons if necessary, side by side with Russian President Vladimir Putin.”

    A Nyugat és a NATO lépéseinek függvényében további fejlemények is várhatóak, valamire készül Kína is.

  99. 122:

    Ez szerintem nem más, mint propaganda Putyin befeketitésére. Ki a fene hallott már a Liveleak-ről? Mitől lett ez autentikus?

  100. Semmitől, de a neten ezerrel megy mindegyik oldal propagandája.

    … és amire senki sem figyelt oda Nyugaton tavaly:

  101. 121:
    Az 1956 jobb párhuzam a mostani helyzettel, mint Jalta.
    Gondolom nem kell a hasonlóságokat kidomborítani.

    „A “Nyugat” saját bevallásuk szerint 5 milliárd dollárt költött Ukrajna destabilizálására, pont úgy, ahogy például Szíriában teszi.”

    „Az oroszok mennyit költöttek az Ukránokra pl. csak a kedvezményes gázárak okán?

    Vagy a most a történések miatt befagyasztott legutóbbi hitelkeretből, aminek az első részletét azért elutalták 2.2 milliárd euro azaz 3 milliárd dollár?

    Mind a két oldalon ment/megy a lekenyerezés ezerrel, nem látok nagy különbséget.” mint írtam korábban lásd 52.

    És ne legyünk már annyira álszentek, hogy azt higgyük, hogy az oroszok nem folytatnak ugyanolyan diverzáns tevékenységet a saját javukra, mint a nyugat.
    Kezdve ott hogy az előző elnök eléggé oroszbarát volt, a saját zsebe után természetesen.

    Látszik, hogy, mint korábban is írtam, nem egyenlő mércével méritek a két oldalt.

    „A szélső jobbos, fasiszta huligánokat. ”
    Ja, ja, csak ők voltak kint tüntetni, a többieket a nyugat pénzelte. Okok nem voltak egy száll se lásd 8.

    Kissé leegyszerűsített világkép, kb. az amit a RT is hirdet.

    Látom felesleges volt írnom a témában a kommenteket, ha nem olvasod el őket.
    Nem fogom megismételni őket.

    „És kiket támogat? A szélső jobbos, fasiszta huligánokat.”
    Ja miután közölték hogy ez 1991 óta értendő, gondolom végig csak őket támogattak.
    Nem csúsztatsz egy cseppet??

  102. 123 Miért a korábbi atomerőműves sztori hiteles volt az orosz média tálalásában?

  103. 123:
    Nem értem, hogy ez miért lenne Putyin befeketítése.
    Észak-Korea egyetért a jelenlegi orosz helyzetértékeléssel és támogatja azt.

    Kicsit törleszti azon támogatásokat, mint fennállása során kapott az oroszoktól.
    Az atomerő emlegetése meg fölös kardcsörtetés, mivel az az oroszoknak is van, „kicsit jobb”, mint Észak-Koreának.

  104. 125, 126:
    Hát te aztán nem kicsit vagy elvakult nyugatfan barátom! Ugyan áruld már el, hogy ha ez az USA határai mellett történne, vagy Észak-írországban, stb. akkor a kiváló nyugati békepártiak, akik szarrá bombázták, vagy megszállták Malit, Irakot, Szíriát, Vietnamot, stb. mit csinálnának szerinted? A ruszkiknak meg miért is lett volna érdekük Ukrajna destabilizálása szerinted is oroszbarát elök mellett? Ke? Egyébként leszarom kinek van igaza, az én és családom életét senki ne kockáztassa, különösen ne az Ukránok.

  105. Az Ukrajna helyzetet nagyon „könnyen” lehetett volna orvosolni korábban, ha pl. Putyin oda hat, hogy a sok orosz kedvezményből többet juttatott volna a népnek és kevesebbet az oligarcháknak.

    Az ukrán oligarchák is jobban tették volna, ha kicsit visszafogják a profitéhségüket, a hosszú távú haszon érdekében.
    De ez nyugaton se megy, így nem várhatunk csodákat.

  106. 128:
    „A ruszkiknak meg miért is lett volna érdekük Ukrajna destabilizálása szerinted is oroszbarát elök mellett?”

    Csak nézd meg a történelmet, hogy hogyan lett újra elnök Janukovics.Nem csak önerőből elhiheted.

    „agy megszállták Malit, Irakot, Szíriát, Vietnamot, stb. mit csinálnának szerinted? ”

    Válasszuk már ketté, hogy hova vonultak be az olajért, hamis érvek, ürügyek alapján a megdöntve a meglévő rendszert és azt, amikor egy meglévő rendszer ellen okkal kell fel a nép, és azokat segítik.

    Egyébként a példát azért is sántít, mert

    a.) tudtommal nyugati katonai beavatkozásról nincs szó, sőt pont az oroszok készülnek (már csinálják is a Krímben) beavatkozni,
    b.) A nép okkal kelt fel a fennálló hatalom ellen

    Egyébként még mindig lenne lehetőség a a helyzet békés rendezésére, kellő kompromisszumok árán.

  107. „Putyin hangsúlyozta, hogy ha Ukrajna vagy a Krím-félsziget területén élő orosz ajkú állampolgárokat bántódás éri, országa nem fog habozni a válaszadástól – betartva a nemzetközi jogban előírtakat. ”

    http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140301-feszultseg-a-krim-felszigeten-a-szombati-esemenyek-percrol-percre.html

    Most már csak a casus beli kell, azt meg könnyen lehet gyártani.
    Főleg annak tükrében, hogy a Krímben az oroszul beszélőknek az oroszok osztogatják az orosz útleveleket, tehát a számosság alapján az atrocitás valószínűsége egyre nő.

  108. 133.
    És ugye mondani se kell, a helyzet ilyetén alakulása, nem az orosz barátság mellett és az ukrán nacionalizmus ellen hat.

    így indirekt módon növeli a casus belli bekövetkeztét.

  109. https://twitter.com/mynameisphilipp/status/440067479725817856/photo/1

    Valószínűleg ő még tudja, hogy mivel jár egy háború!!!

    „Közben Moszkvában és Szentpéterváron a rendőrség több háborúellenes tüntetőt őrizetbe vett. Az orosz fővárosban több százan gyűltek össze a védelmi minisztérium közelében. Az alábbi képen egy idős nő foglal állást a háború ellen. „

  110. „Az ukrán kormány utasította a külügyminisztériumot, hogy kérjen amerikai és brit segítséget Ukrajna biztonságának szavatolásához. Ukrajna nemzetközi missziót is szeretne, és az atomlétesítményeinek a védelméhez is segítséget kér. Egyúttal parlamenti bizottságot állítanak fel a kapcsolattartásra az orosz parlamenti képvsielőkkel. ”

    Most fog eldőlni, hogy a budapesti memorandum mit is ér.
    Egy húsz éves szerződés bombája robban?
    Gondolom, ezt kevesen gondolták volna.

    Vagy ismétli magát a nyugat, mint 1956-ban?
    Ez kicsit durvább lenne annál, hiszen szerződés is van róla.

    A helyzet, így is úgy is szar lesz.

    Csak nem bírja ki Európa háború nélkül??
    Túl soká tartott a béke, már unalmas ?

  111. Szerintem nem lesz háború, legalábbis nem lesz nagy csetepaté. A Krím félsziget talán elszakad Ukrajnától és nagyjából ennyi(ami a háborús helyzetet illeti). A súlyos gazdasági nehézségek persze majd ezután jönnek és az sokáig fog tartani.

    Egyébként ott nagyon elszúrták az ukránok, hogy Janukovics és sleppjének elzavarása után a szélsőséges hangokat nem fékezték meg. Mire volt jó például a nyelvtörvény eltörlése? A kisebbségek jogainak lábbal tiprása mindig is rossz politika volt, nagyrészt ennek köszönhetjük Trianont és most az ukránok is főleg ennek a levét isszák.

    129. Tökéletesen egyetértek. Ez vezetett oda, hogy az események a forradalomhoz vezettek és az ukránok fogékonyak lettek a nyugati ‘hangokra’.

  112. 138:
    Csak hogy itt van ez a budapesti memorandum.

    Ha jól tudom, ez a nyelvtörvény változtatás még nem emelkedett törvényerőre.

  113. Nézd meg a XX. század történelmét, mennyit értek a megállapodások, szerződések, különösen a háborúk előtt és közben kötöttek.

    Teljesen mindegy, hogy jogerőre emelkedett-e a nyelvtörvény eltörlés, ez iszonyatosan dilettáns lépés volt a jelenlegi kijevi döntéshozóktól. A különböző nemzetiségiekkel való barátságról, együttműködésről, jogaik növeléséről kellett volna azonnal beszélni.

  114. PZuj!

    Még nem jutott eszedbe, hogy kissé visszafoghatnád magad. Sehol sincs előírva, hogy naponta 20-30 bejegyzést tegyél. És ha teszel, legyen az a te véleményed, nem pedig belinkelt mások véleménye. Mert ezt úgy nevezik nálunk, hogy PROPAGANDA. Az egyoldalú magyar híreket mindenki olvassa, nem ártana egy kis független megvilágítás, amire persze te képtelen vagy.

  115. „Politikai megoldást sürget Ukrajnában, a belügyekbe való be nem avatkozás elvét vallja. Ezt a kínai külügyi szóvivő jelentette ki – kínai külügyi szóvivő. Csin Kang ugyanakkor megjegyezte: „több oka van annak, hogy a helyzet mára így alakult”. Kína továbbra is szoros figyelemmel kíséri a fejleményeket, és a feleket a térség békéjének és stabilitásának fenntartására szólítja fel.”

  116. 142: Amikor az első rablás történik Kelet-Magyarországon automata fegyverhez jutott ukrán bűnbandák részéről, remélem, Pzuj küld az áldozatoknak kártérítést.

  117. 142:
    Ja, szerintem éppen eléggé kifejtettem a saját véleményem.
    De rendben van, csak a Te propagandát érvényesüljön.
    Úgy is sok időt vet el az életemből az ide való sok kommentelés.

    144:
    Ezt rendőrségi úgy, oldják meg Pintérék.
    Tudom , hogy szerinted (és Tibor bá szerint is) a kijevi tüntetők mind bűnözök és fizettet nyugati ügynökök, de ez a Ti véleményetek, másnak meg más.

    Mondjuk 144-es véleményed körülbelül olyan szinten áll, mint a kijevi tüntetők fasiszta huligánozása vagy a Bandera karaktergyilkossága.

  118. 145:
    Hát Szetpan Bandera konkrétan tömeggyilkos és ezen még az sem változtat, hogy Sztalin, Polpot, Hitler, stb. is az volt (mielőtt még felhoznád). Leszarom egyébként egész Ukrajnát is úgy ahogy van (leszámítva a Magyar kisebbséget, mert ezt ők fogják leginkább megszívni). Az egész ország egy rohadt nagy csődtömeg, hiába hőzöngnek Kijevben attól még az marad. Már húsz éve is az volt, de azóta még romlott is. Amit ott művelnek, az veszélyezteti a térség – így Magyarország – stabilitását és nekem, Magyarként ez a legfontosabb. Minden egyéb másodlagos. A kormány legbölcsebben akkor jár el, ha kussol és kimarad ebből.

  119. Most hogy Amerikának nem sikerült bekebeleznie Ukrajnát és rakétatámaszponttá alakítani, nyílt konfrontáció helyett inkább az lehet a célja, hogy az oroszbarát területeken is viszályt szítson és káoszba süllyessze az egész országot. Ez az oroszoknak ugyanúgy nem jó, de Európának sem, mert akadozhat majd a gázszállítás. Polgárháború esetén az oroszok agresszorként, gyilkosokként lesznek feltüntetve a világmédiában.

  120. PZuj! Te mit várnál el Európától ? Csak nem azt, hogy megvédje az orosz Krímet az oroszoktól? De miért is ennyire fontosak az országhatárok a nyugatnak, mert visszatekintve, a történelem folyamán ez egyáltalán nem volt fontos nekik.
    Carl Bildt meg a többi álszent mire fel csodálkozik, amikor a NATO tagországai – köztük mi is – más országokat szálltunk meg, és szállítottuk nekik a demokráciát ?
    Merkel meg közben gazsulál Netanjahunak, a másik nagy honvédőnek 🙂

  121. „A 21. században nem lehet 19. századi módon viselkedni, egy másik országba behatolni teljesen mondvacsinált ürüggyel” – mondta a CBS televíziónak nyilatkozva John Kerry amerikai külügyminiszter. 🙂

  122. Az a legnagyobb baj ezekkel a CIA által finanszírozott „forradalmakkal” (pl. Arab tavasz, Ukrajna, stb.), hogy a „Nép” aki ugye forradalmat csinált, hogy jobban éljen, egy csomó gyilkolászás és pusztítás után a végén rosszabbul él mint előtte. Ergo a vérét ontotta, hogy szarabbul élhessen. Nálunk ennél annyiból jobb a helyzet, hogy ez jár alapból, nem kell érte gyilkolászni. 🙂

  123. 42:
    Propaganda:

    Ezt a kört ezerszer lefutottuk már, de akkor utoljára.
    Egy kiemelt hírt, gondolatot nem fogok átfogalmazni csak azért, hogy saját szavaimmal adjam elő, hogy neked tessen.
    Erre nincs időm.
    Amit kiemelek, belinkelek, szerintem fontos, mit ahogyan Te is teszed.
    Mindenki a netre van utalva közvetlen jelenlét, tapasztalat hiányában.
    Az RT éppúgy fejthet ki propagandát, mint az origo vagy az index. Mi a különbség?
    Vagy az RT propagandája az jó propaganda?
    Vagy az azért jó, mert a te nézeteiddel egybe vág?

    Egyébként meg akkor is bírálva lettem, amikor angol nyelvű linket teszek be, mert miért nem magyar.
    Linkeltem már jó pár helyről, igazán nem mondhatod, hogy csak az index vagy az origo a forrásom.

    Egyébként igyekezni fogok minél kevesebbet írni ide.

    Nem tűnt fel, hogy milyen simán ment Krím elfoglalása az oroszok részéről, milyen gyorsan átálltak sokan?

    Egy kis propaganda az okokról ( bocs hogy nem fogalmaztam át egy hírt):

    „Az ukrán főügyész szerint Oroszország régóta készítette azt a forgatókönyvet, amely alapján zajlanak jelenleg a krími események, és az elmúlt években az ukrán biztonsági szolgálatnál (SZBU) dolgoztak ezzel a céllal az orosz titkosszolgálat ügynökei. Oleh Mahnickij egy kijevi tévének vasárnap este nyilatkozott erről.

    „Mára megállapítottuk, hogy néhány éven át folytak az előkészületek a különleges akcióra. A SZBU-nál nemcsak külföldi országok, hanem az FSZB (az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat) és más orosz szakszolgálatok ügynökei is dolgoztak, és jó előre készült ez a forgatókönyvet” – mondta a főügyész. Szerinte az ukrán hatalom négy éven át adta fel a nemzeti érdekeket, és olyan bűncselekményeket követett el, amelyek fokozatosan megsemmisítették az ukrán hadsereget és az SZBU-t is.

    Mahnickij szerint az ügyészség kiértékeli ezeket a dolgokat, és felelősségre vonja a vétkeseket. A főügyész bejelentette azt is: az ukrán ügyészség úgy döntött Viktor Janukovics megbuktatott államfő múlt pénteki rosztovi sajtótájékoztatója után, hogy újabb bűnvádi eljárást indít ellene az ukrán alkotmányos rend megdöntésére való kísérlet és felbujtás címén. Emlékeztetett arra, hogy Janukovics ellen az ügyészség már két büntetőjogi eljárást indított a tüntetők meggyilkolása miatt.

    De hát ez biztosan nem igaz, ilyet az oroszok nem tesznek egy testvér szláv néppel.

    146:
    „Hát Szetpan Bandera konkrétan tömeggyilkos”
    Lehet, hogy nem ő, hanem a ő vezetés nélkül maradt hadserege a bűnös?
    Lásd 38, 39, 40.

    148:
    „Te mit várnál el Európától ?”
    Korábban már írtam! Ne játssza el ugyanazt, mint a magyarokkal 56-ban.
    Ha melléjük állt és hitegette őket az EU csatlakozás lehetőségével, akkor most a bajban ne hátráljon ki mögülük!

    149: Egyrészt igaza van (mondvacsinált ürügy, konkrétum nem volt, legalább is nem hivatkoztak rá), másrészt az is igaz, mint ahogyan te is utalsz rá, hogy bagoly mondja verébnek esete is fennáll.

    151:
    Montezuma:

    Első Obamat bíráló link.
    Korai még szerintem eredményt hirdetni, az USA se hülye, ők is látják, hogy ez tét mecs lesz.
    Lehet, hogy nem katonailag, de gazdaságilag biztosan.
    Irán példája bizonyítja, hogy abban jók.

    Tanulmányozásra ajánlom, a korábban belinkelt GDP rangsort.

    Ugye elolvastad a 444.hu cikk kommentjeit is, amik NAGYON árnyalják a cikk által festett képet.

    Olvasd el, különösen a kölcsönös függőség és a költségvetés egyensúlyi gázára tükrében.

    Az átlag EU 30% függés, nem olyan vészes, főleg, ha tudják más helyről is pótolni.

    Persze ideiglenesen drágább lesz, meg szívás, csak az a kérdés, hogy ki fog nagyobbat szívni, ha az oroszok nem tudják eladni a gázt.
    Mert akkora kapacitás még nincs Kína felé, mint, ami az EU-ba megy. Viszont a költségvetést valamiből finanszírozni kell.
    Egy ideig elegendőek az állami tartalékok, a szuverén vagyonalapok.De utána mi van?

    A kínai vélemény meg igen árnyalt volt eddig, (be nem avatkozás a belügyekbe, ez az adott esetben inkább orosz bírálat ) gyakorlatilag lesz.rják az egészet, őket a téma nem érdekli, nem érintettek.
    ——————-

    No még egy propaganda ( csak azt tudnám egy hír, az miért propaganda, bocs ha nem fogalmazom át):

    „Az Egyesült Államok jelezte, hogy kész annyi pénzügyi segítségét adni Ukrajnának, amennyi csak a gazdasága beindításához kell. Jack Lew amerikai pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Kijev fordulhat az IMF-hez, de az Egyesült Államok akár kétoldalú megállapodások keretében is hajlandó „kezet nyújtani” – írja a Guardian. ”

    No még egy propaganda:

    „Janukovics, aki a múlt hónapban váratlanul hátat fordított Ukrajna és az Európai Unió közeledésének, korábban el is ismerte, hogy a döntésben nagy szerepet játszott Oroszország nyomása.”

    De az oroszok nem befolyásolnak senkit, olyanok, mint a ma született bárány, csak az a gaz nyugat…

  124. 153:
    „Lehet, hogy nem ő, hanem a ő vezetés nélkül maradt hadserege a bűnös?”
    Ekkora baromságot is rég hallottam. Konkrétan Sztalin se ölt meg senkit. Csak az emberei. 🙂

  125. 153:
    Valóban nehéz megvonni a határvonalat a propaganda és az információ között, de néha ez sikerül. Pl. A te esetedeben. Az USA által bevallott 5 milliárd dollár (kurva nagy pénz) az oszág destabilizhálására szerinted egyenlőség jellel összeköthető a gázárral történő manipulációval. Miközben az egész nyugat ezt teszi. Ha aláírsz 3 év hüséget, fele annyiért kapsz egy előfizetést. Ez egy ilyen világ, de bérgyilikosok felbújtása azért nincs megengedve. Aztán, egyetlen szavad se volt, hogy a demokratikusan megválasztott elnöknek menekülni kellett, mert az életére törtek volna. Ugyan kik? Ezek!

    „There are reliable reports that many of the deaths in clashes between Ukrainian police and protesters were actually caused by Western-backed provocateurs and snipers in a deliberate attempt to inflame the crisis. Washington has infiltrated Ukraine with the CIA and a myriad other so-called „non-governmental organizations” since the early 1990s – with the objective of agitating regime change in the former Soviet Republic.”
    Akik nem értenek angolul: „Megbízható források szerint az ukrán rendőrség és a tiltakozok közötti összecsapások halálos áldozatait a nyugati támogatást élvező provokátorok, és lesipuskások okozták azzal a szándékkal, hogy a krízist fokozzák. Washington az CIA-n és számtalan más úgynevezett ‘nem állami szervezeten’ keresztül beépült Ukrajnába az 1990-es évek elejétől azzal a céllal, hogy a korábbi szovjet köztársaságban rezsim váltást hozzon létre.”

    Ilyesmikről egy szót se, de az orosz válaszlépést viszont kétszer aláhúzod, mintha önálló kezdeményezés lenne mindenféle előtörténés nélkül. Ezt nevezem én félre tájékoztatásnak.

    per 48:
    Már egyszer figyelmeztettelek, hogy 56-al kapcsolatban tévhiteid vannak. Amerika nem hitegetett 56-ban, és ezért nem is hagyott cserben. A Szabad Európa rádiónak voltak bátorító szavai, amit egyesek igéretnek fogtaak fel. Én naponta háromszor hallgattam a SZER-t, te pedig esetleg olvastál róla. Ugye nem haragszol, ha a saját fülemnek hiszek.

  126. 153: Hogy Bandera nem bűnös, részlet egy életrajzából:

    1941.06.30-án Lembergben Bandera kihirdeti fiktív bábkormánya létrejöttét, melynek élén miniszeterelnökként bizalmasa, Jaroslawem Stećko áll, aki a következő kormányprogramot hirdeti meg: „Érzelmek nélküli politikát fogunk folytatni, kivétel nélkül kipusztítunk mindenkit, aki az utunkba áll. Az élet minden területén ukránok, és csak ukránok fognak irányjtani, nem ellenségeink, lengyelek, zsidók… Kormányunk az OUN politikai és katonai diktatúrája lesz, egy rettenetes és könyörtelen diktatúra ellenségeink számára.” Ez a bábkormány 12 napig maradt fenn (eközben létezett legális ukrán emigránskormány) és egyetlen állam sem ismerte el. Hitler sem ismeri el, a neki küldött üdvözlet és hízelgés ellenére, ezért Bandera az OUN-beli szakadár riválisait tartja felelősnek, akik közül újra többet megölet bérgyilkosaival, mint már korábban is. 1941.09.15-én Banderát a németek letartóztatják és Sachsenhausenben luxuskörülmények között tartják fogva, ahol titkos tárgyalásokat folytat a németekel a további együttműködésről.

  127. 155: Tibor bá, biztos említettem már itt Tamáska „500 gramm párgai sonka” c. visszaemlékezését. Kádár és a zsidó kommunista vezetés közeli ismerőse, sokuk rokona, Tamáska professzor szerint (Kádár neje Tamáska Mária) 56-ot a szovjet titkosszolgálat szervezte. Nagyon meggyőző, amit ír.

  128. 154: mielőtt ész nélkül irogatsz, olvasd el, ami ajánlottam a témában. Nem fasiszta irodalom, hanem wikipédia.a példádnál maradva, ha Sztálint lecsukták volna, nehezen lehetne tomeggilkosságokat a nyakába varni.

    155. Nézd vissza, ki linkelte be az 5 milliárdos téma forrását, mielőtt még azzal gyanúsítasz, hogy elhallgatom a dolgot.

    Ugyan már linkeld be azt a „biztos” forrást, amelyből kiderül, hogy a lesipuskásokat az USA pénzelte.

    1956: Aha, mert ezt úgy kell elképzelni, hogy az USA nagykövet egyenként oda megy az állampolgárokhiz. Pontosan a szabad Európa rádióra gondoltam, mint a többség nyugati hírforrására.
    Minenestre folyamatosan elég sok ” bátorítást” adtak.

  129. 158!
    Nagyon naív vagy Te Pzuj..Cseppet sem tudsz dörzsölten gondolkodni.Így nem is tudod elképzelni mik mehetnek a világba.Azt gondolod hogy amit nem mondanak be a tévébe,az nincs is..
    Meg mi az hogy a gaz nyugat?Amerika elfogadna szerinted almát meg almalevet fizettségként bármiért is?Mint az oroszok,akik szeretik a magyar almát?!Nem hinném.A wall street kiforgatja a világot a helyéről.Egyebet nem tud csak rakétákat telepíteni ide Európába..Meg elszedni mindenedet..Mccain szerinted mit kavarja a sz@rt? aztán megy vissza az arizóniai birtokára steakot sütögélni nagy nyugodtan..De ez szerinted smafu.Akkor nem kell nyávogni hogy mi megy itt..
    Az IMF kész segítséget nyújtani.Persze.Először elüti a beteget,aztán majd segít..Lesz aki betermelje nekik a fedezetlen pénzt.Az IMF már rég nem azt a szerepet tölti be amiért kitalálták.Annyi mindent bujsz a neten,meg linkelsz,még mindig nem értesz semmit?
    Még jó hogy nem adja oda az amerikaiaknak önként és dalolva Putyinka a fekete tengeri kikötőket meg az olajmezőit..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük