Tibor bá’ online
Az eszköz, amivel hiszünk vagy kutatjuk a valóságot, nem más, mint saját agyunk. Elsőre tehát vizsgáljuk meg, agyunk elég jó eszköz-e a feladat megoldására?
Az ember az eget sok ezer éve szemléli, nem kevés csodálattal, de rossz módszerrel, pedig a kutatás lehetősége nem volt elzárva előle. Nem élt vele, inkább hajlott a miszticizmus felé.
Arkhimédesz (i. e. 287–212) felfedezése a folyadékok felhajtó erejéről, vagy a tévesen Püthagorasznak (i. e. 580–496) tulajdonított híres tétel: a2 + b2 = c2 (hogy csak kettőt említsek), bizonyosságot szolgáltat, hogy az ember a fizikai világot már több ezer év óta sikeresen ostromolja.
Ezzel szemben saját magunk felé jóval később fordultunk. Ismeretgyarapítás céljából az emberi test felboncolása alig néhány száz évre tekinthet vissza, agyunk kutatása, pszichénk megismerése pedig csak a XX. században kezdődött el. Azt jelentené ez, hogy az emberiség ezen a téren el van maradva? Nem mondhatnánk. Különösen a II. világháború óta és különösen Amerikában igen intenzív és mélyreható kutatásokat végeztek, elsősorban kereskedelmi célból. Ugyanis a piacgazdaság működésének legfontosabb feltétele magának a piacnak a megteremtése. A piac pedig mi magunk emberek vagyunk, persze csak akkor, ha hajlandók vagyunk pénzt költeni. Ahhoz pedig, hogy költekezésre, mi több, állandó és folyamatos, sőt szükségtelen költekezésre bírjanak rá, a termelő és az értékesítő szektornak meg kell ismerni döntéshozó testrészünket. Ez pedig az agyunk, az emberi agy.
Ma már elég sokat tudunk az emberi agyról és az annak működését tükröző pszichéről, de ez a tudás meglehetősen szelektált. A nemzetközi tőkének természetesen nem érdeke, hogy az egyszerű átlagfogyasztók (ezek vagyunk mi emberek) velük együtt egyazon tudás birtokába jussanak. Ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg, mert most éppen nem célom a fogyasztói szokások és a fogyasztó befolyásolhatóságának taglalása. Nézzük inkább azt, ami ránk vonatkozik, ránk, akik szeretnénk megtalálni a választ, miért hiszünk bizonyítékok nélkül.
A legfontosabb dolog, amivel tisztában kell lennünk az, hogy agyunk, vagyis mi magunk, szinte tökéletesen ismeretlenek vagyunk saját magunk előtt. Cselekszünk, teszünk-veszünk, döntéseket hozunk nem jelentéktelen magabiztossággal, de csak ritkán tudjuk, pontosan miért. A színtiszta igazság az, komoly bajok vannak ezzel a bizonyos „szabad akarattal”. Ennél is rosszabb, szeretjük becsapni (mások után) önmagunkat is. Itt van mindjárt az első, az úgy nevezett kognitív disszonancia.
A kognitív disszonancia állapotába akkor jutunk, amikor ellentmondásba kerülünk saját magunkkal. Első hallásra ez jelentéktelen dolognak tűnhet, de nem az. Kognitív disszonanciában az ember nagyon kellemetlenül érzi magát és éppen ezért iparkodik megszüntetni azt, ha kell csalás és hazugság árán is.
Nézzünk egy példát az önigazolásra (némi rövidítéssel) Elliot Aronson: A társas lény című könyve nyomán. Képzeljük el, hogy hipnotizálnak egy fiatalembert, Pistit. A hipnotizőr poszthipnotikus szuggesztió útján a következő parancsokat adja neki:
1. Amint az óra négyet üt, menjen a szekrényhez, vegye ki esőkabátját és öltse fel.
2. Vegyen magához egy ernyőt.
3. Menjen nyolc háztömböt az ABC-áruházig és vásároljon hat üveg whiskyt.
4. Jöjjön haza.
5. Amint belép a lakásba ébredjen fel, de a hipnotikus parancsra ne emlékezzen.
Ennek megfelelően amint az óra négyet üt, Pisti azonnal elindul a szekrény felé, végrehajtja a parancsokat, felöltözik, és elmegy a whiskyért.
Azonban a parancsokban van egy jó adag irracionalitás. Az ég felhőtlen, a nap ragyog, egy saroknyira van egy üzlet, ahol jóval olcsóbb a whisky, mint az ABC-ben, sőt Pisti antialkoholista. Ennek ellenére nézzük, mi történik!
Pisti hazaérkezik, kinyitja az ajtót, belép a lakásba, hipnotikus álmából azonnal felébred, majd észreveszi, hogy ott áll esőkabátban, ernyővel és egy szatyorral a kezében, benne hat üveg whisky. Egy kicsit zavarodottnak látszik. Hipnotizőr barátja így szól hozzá:
– Szia Pisti, hol voltál?
– Csak lementem az ABC-be.
– Mit vettél?
– Hát… hát… úgy látszik ezeket a whiskyket.
– De hát te, úgy tudom, nem iszol.
– Nem, nem… csak… csak jönnek majd a barátaim, és azok isznak.
– De minek vetted fel ezt az esőkabátot?
– Ja… hát ilyenkor az időjárás eléggé bizonytalan.
– De hát egyetlen felhő sincs az égen!
– Azt sose lehet tudni.
– Igaz is, hol vetted a whiskyt?
– Hát ott… na, hát ott… szóval az ABC-ben.
– Minek mentél olyan messzire?
– Hát azért… na hát azért… mert olyan szép idő van.
A fentiekből leszűrhetjük, a emberek erősen motiváltak arra, hogy igazolják saját tetteiket, álláspontjukat. Az ember meggyőzi önmagát, hogy amit tesz az helyes, logikus és ésszerű. Pisti értelmetlen dolgokat művelt, hiszen hipnotikus parancsra cselekedett, aminek természetesen nem volt tudatában, mégis megpróbálta megmagyarázni totálisan irracionális viselkedését. A világért nem ismerte volna be, hogy cselekedetei nem racionálisak.
Jó, ha emlékszünk rá, irracionálisan nemcsak hipnotikus parancs miatt viselkedhetünk, hanem például megszokásból, nevelésből, utánzásból, divatból, stb. Nem kerülgetem tovább a forró kását. Ha valakit gyerekkorában vallásos nevelésben részesítettek (természetesen teljesen függetlenül a vallás mibenlététől, a semleges példa kedvéért legyen az illető, mondjuk muzulmán), akkor az a gyermek felnőtt korában, esetleg egy európai országba kivándorolva is, naponta ötször keletre fordulva fog Allahhoz imádkozni, mondjuk a londoni Big Ben árnyékában, és nem lesz az a józan érv, aminek hatására elhagyná ezen „szokását”. Sőt, ha teheti, másokat is megpróbál rávenni, hogy kövessék példáját.
Ez azonban még nem minden. Elménknek van más olyan tulajdonsága, ami szintén befolyásolja nézetünket az eldöntendő kérdésben. Nézzük, mi ez! Leda Cosmides amerikai pszichológus szerint: létezik egyetemes emberi természet. Ez az egyetemesség az evolúció folyamán létrejött pszichés mechanizmusban, nem pedig kulturális viselkedésben jelenik meg.
A mai ember agya 3 millió év alatt fejlődött ki. Ebből a 3 millióból mindössze 10.000 év az, ami civilizált környezetben eltöltöttnek tekinthető. Ez pedig az összes időnek mindössze 0,3 százaléka. Következésképpen agyunk fejlődését sokkal inkább szabja meg az első 99,7 százalék, amikor is a formák felismerése alapvető fontosságú volt a túléléshez. Nézzük, miért! Ha ősünk szürkületkor meglátott egy tigrisre emlékeztető árnyat, akkor két dolgot tehetett: feltételezte, hogy tigrissel áll szemben, és késlekedés nélkül a megfelelő ellenlépésre szánta el magát (mondjuk elmenekült), vagy azt feltételezte, hogy az árny pusztán a természet csalfa játéka, és békésen nyugovóra tért. Ha a tigrisárny mögött egy tényleges tigris húzódott meg, akkor az utóbbi viselkedés végzetesnek bizonyult. „Ősünk” a tigris aznapi vacsorájává vált, és aligha volt ideje utódokat nemzeni, és így ténylegesen nem vált ősünkké. Aki viszont ott is látott valamit, ahol nem volt semmi, csak képzelete játszott vele, de hitt ennek a képzeletnek, az jobb eséllyel élte le életét, és hozott létre utódokat. Egyszerűen fogalmazva, a „hiszékenység” 3 millió éven keresztül a túlélés záloga volt. Hárommillió év rettenetesen hosszú idő, egyenlő százezer generációval.
Ma már tényként kezelik, hogy létezik egyetemes emberi természet, ami (sajnos) nem látható pszichológiai mechanizmusokban és viselkedési formákban manifesztálódik. Kijelenthető, hogy örökletesen meghatározott módon látjuk a világot, és bizonyos viselkedési formákat előnyben részesítünk más formákkal szemben. Ehhez a tényhez kapcsolódik az emberi agy alapvető affinitása a hithez, ami minden egyes emberben megvan. A babonás magatartás nem patológiás. Hinni vallásos tanításban, asztrológiában, számmisztikában, stb. nem alacsony IQ, vagy tudatlanság kérdése, hiszen a hit belénk van építve, de tudatunkkal, a racionalitás magunkra „erőszakolásával” sikeresen ki tudunk belőle törni, és elérhetjük, hogy tisztábban lássunk (persze csak az, akinek van erre igénye).
Sok szó esik arról, hogy a sok millió állat közül miért csak az Embernek alakult ki öntudata. A legvalószínűbbnek a kialakult tulajdonságok szerencsés egybeesése tűnik. Ezek közül is, talán a legfontosabb éppen a hitre való hajlandóság. Robin Dunbar, a Liverpooli Egyetem munkatársa szerint az állatokhoz viszonyítva az Ember feltűnően altruista, ami egyben a faj sikeres fennmaradásának is titka. Miben nyilvánul ez meg? A közösségi akarat feltétel nélküli elfogadásában, akár a halál vállalásának árán is (aki ezt kétkedéssel fogadja, az gondoljon Dugovics Tituszra, vagy éppen Oleg Kosevojra, hogy ne kelljen visszamenni oly messzire a történelemben). Azt meg nyilván nem kell különösképpen magyarázni miért életképesebb egy olyan állatcsoport a többihez viszonyítva, amelynek tagjai nem csak önmagukért, de a közösségért is vannak.
A kollektív altruizmus azonban csak akkor működik, ha a csoport egyes tagjai nem élnek vele vissza. Tehát azt az egyént, amelyik élősködni szeretne a többieken, meg kell regulázni. Erre pedig legalkalmasabbnak természetfeletti erők bizonyultak, akik már itt a Földön is büntetnek, de a túlvilágon egészen biztosan. Van azonban ennek egy apró szépséghibája. Az istennel való fenyegetés csak akkor hatásos, ha a csoport tagjai hisznek benne. Mivel azonban az Ember alapvetően hisz, a vallások erkölcsi előírásainak a betartása (a XX. század kivételével) ragyogóan működött.
Ha tehát az ember nem lett volna predesztinálva a hitre, akkor altruista magatartásának semmi hasznát nem vette volna, és könnyen lehet, hogy ma se lennénk többek, mint az egyik emberszabású majom a fél tucat közül, hacsak nem haltunk volna már ki.
[Már szorosan nem tartozik ide, de értelmetlen lenne elhagyni Robin Dunbar további gondolatait: „Agyunk megengedi az istenek és a vallások létrehozását. A kérdés az, hogy ez a készség agyunk fejlődésének véletlenszerű következménye-e, vagy csak egyszerű adaptáció? Saját megfigyeléseim azt mutatták, hogy főemlősöknél, beleértve az embert is, a neokortex térfogata, de különösen a homlok lebeny, közvetlen korrelációban van a csoport nagyságával és közösségformáló képességével. Más szavakkal az agyvelő méretének növekedését a számolási készség szükségessége váltotta ki, hiszen a nagy csoportok stabilitásának fenntartásához szükség volt a közösségi érzés kifejlesztésére. Hogy ez hová vezetett arra a neurobiológia legfrissebb felfedezése mutat rá. Ugyanis felfedte az úgynevezett isten-központot, ami az agyvelő baloldali parietális (koponyacsont melletti) lebenyében van. Ez a központ végzi az önérzékelést, ami extázis alatt kikapcsol („körülöttem megszűnt minden”). Az isten-központra hatni lehet flagellációkkal (ritmikus tánc, monoton éneklés), ugyanis ezek endorfin kiválasztást eredményeznek, ami pedig az opiátokhoz hasonlóan megnyugvást és belső békét hoz az emberre. Végül tehát azt mondhatjuk, hogy az isteneket a nagyméretű agyvelő hozta létre annak érdekében, hogy megakadályozza a csoporton való élősködést. De a vallás, mint a csoport hatékonyságának növelője ennél pozitívebb megvilágítást is kiérdemel.”
Amerikai felmérések szerint (és ez az előzőek fényében nem meglepő) az amerikai lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy az asztrológia valódi tudomány, és hisz jóslataiban. Körülbelül ugyanennyien hisznek a jövőbelátás, gondolatátvitel és ezekhez hasonló parafizikai jelenségekben. Az amerikaiaknak mintegy harmada tényként fogadja el az Atlantisz létezését (pontosabban, valamikori létezését), és valamivel több, mint 10 százalékukat (!!!) már legalább egyszer elrabolták földön kívüli lények (természetesen valamennyit szabadon engedték). Ilyen irányú felmérések Magyarországon nem készültek, talán, mert mi a politikával vagyunk elfoglalva. (Egyébként magyar szociológusnak eszébe se jutna ilyen kérdést feltenni, valószínűleg azért, mert nem szeretné, ha hülyének néznék.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar ember kevésbé lenne „hiszékeny”, mint az amerikai. Ugyanis ha a közvélemény kutató azt a kérdést teszi fel, ön szerint ki fogja megnyerni a következő választást? Senki se válaszolja, „fogalmam sincs”. Mindenkinek szikla szilárd fogalma van olyasmiről is, amit igazán nem tudhat, például egy jövőbéli eseményről. Ez elsősorban a szóhasználatból derül ki. Nem azt mondják: „valószínűleg…”, vagy „úgy tűnik…”, vagy „arra tippelek…”, nem, ők azt mondják: „szerintem…”, „részemre…” Ez pedig nem más, mint hit. Hisz abban, hogy feltételezése, ráérzése, tippelése egyenesen az abszolút valóság.
Levonhatjuk-e ebből azt a tanulságot, hogy az Ember szeret hinni? Le bizony! Kérdés, olyan nagy hiba lenne-e ez? Ahogy vesszük. A hit az emberi elme szabad akaratának gyümölcse. Vagyis, megengedem magamnak azt a luxust, hogy higgyek ebben vagy abban. Szabadon hinni valamiben az ember személyi joga. Mindenki abban hisz, amiben akar, és ebbe beleszólni nem lehet, nem megkérdőjelezhető, amióta a szabad vallásgyakorlás elfogadott elv a nyugati társadalmakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hit kizárólag pozitív hatással van az egyénre. Tapasztalati tény, hogy a hit igen jó eszköznek bizonyul az önámításra. Az alábbi példa Richard Franklin amerikai pszichológustól származik.
„Szilárdan hiszek abban, hogy családi házam garázsában egy sárkány lakik. Egy szép napon elmondom barátomnak, hogy lakik nálam egy sárkány. Barátom kíváncsi ember lévén megkér, mutassam meg neki a sárkányt. Elmegyünk együtt a garázsajtóhoz, ahol a barátom beles a kulcslyukon. A garázsban lát néhány festékesdobozt, egy ócska kerékpárt, egy használaton kívüli porszívót, egy korhadt kerti létrát, de mást nem. Csodálkozva néz rám. Kérdi, hol a sárkány? Ja! Mondom én. Elfelejtettem említeni, hogy ez a sárkány láthatatlan. Barátom javasolja, hintsünk lisztet a padlóra, amiben meg fog látszani a sárkány lába nyoma. Nem fog, mondom én, ez a sárkány nem mászkál a földön, repdes a levegőben. Barátom nem adja fel. Jó, akkor elhozom otthonról az infravörös érzékelőmet, ami ki fogja mutatni a sárkány által okádott tüzet. Nem fogja, vágom rá, mert ennek a sárkánynak hideg a tüze. Rendben van, mondja a barátom, mit szólnál, ha hoznék festék spray-t és befújnék vele a lyukon? Ez se fog bejönni, válaszolom, mert ennek a sárkánynak nincs teste. Barátom elveszti a türelmét, és azt mondja. Figyelj, ha nem látható, nem jár a földön, nincs tüze, és még teste sincs, akkor ez a sárkány nem létezik. De létezik, kötöm az ebet a karóhoz. Persze, válaszolja a barátom, a fejedben.” Ehhez még hozzátehetném, hogy qa barátom azért nem látta a sárkányt mert még nem találta meg a sárkányhoz vezető utat, de ha komolyan próbálja, akkor egyszer az ő agya is fel fog világosodni.
Én hiszek abban, hogy a garázsomban van egy sárkány. A barátom meg van győződve róla, hogy nem vagyok beszámítható. Kinek van igaza? Ha neked is van egy sárkánya a garázsában, akkor nyilván úgy gondolod, hogy nekem van igazam. Ha nincs saját kis sárkányod, akkor meg leszel győződve arról, hogy a barátomnak van igaza, és én vagyok az, aki nem beszámítható.
Richard Franklin példájában azért választott egy tűzokádó sárkányt, mert azt szerette volna, minél több olvasó értsen egyet a barát álláspontjával, vagyis azzal, hogy a garázs tulajdonosa nem beszámítható. Most akkor bővítsük a kört, és mondjuk azt, hogy a garázsban sárkány helyett egy lótuszvirággal övezett Buddha ül. Ezt én látom, de mások számára természetesen láthatatlan (csakúgy, mint a sárkány). Látomásomnak idővel híre menne, és hamarosan százmillió buddhista ünnepelne. Nemcsak hinnének bennem, mint látnokban, de valószínűleg a végén még szentté is avatnának. Bevallom, nem nagyon tudnám, mit kezdjek vele.
Az eddigiek alapján arra lehetne következtetni, hogy a hit kizárólag vallásokkal kapcsolatos, tehát istenhitről van szó. Nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, hogy ez nincs így. Az emberi agy vagy hisz valamiben, vagy nem hisz, és a tudás csak ritkán képes háttérbe szorítani a hitet. Hinni lehet például abban is, hogyha Medárdkor esik az eső, akkor negyven napig esni fog. Lehet abban is hinni, hogyha minden héten bedobok egy lottószelvényt, akkor előbb vagy utóbb, nyerni fogok. Ugyanis ha mindenki a valószínűségre támaszkodva, vagyis a „tudásra” alapozva hozná meg döntését, akkor a lottózókat percek alatt bezárnák, és a Szerencsejáték Rt.-t csődeljárás alá vonnák. A hit sajátossága az, hogy hatása alatt, bizonyítás nélkül, tényként fogadunk el állításokat, és tényként kezelünk bármit, ami hitünkkel kapcsolatban eszünkbe jut. Éppen ezért, ha nem akarunk tévedésbe esni, akkor állandóan szem előtt kell tartanunk:
1. Az ember agya predesztinált a hitre.
2. Az embert a tudás elnyerésében akadályozza hite.
3. Annak, aki törekedni kíván az igazság megismerésére, tudatában kell lennie, hogy a hit irracionális és akadályozni fogja a tények helyes értékelését.
Nézzük, hogyan foglalható ez össze: az Isten létezését firtató kérdés nem megválaszolható. Viszont az Istenbe vetett hit és annak vallásos megjelenése magukon hordozzák az emberi kéz és a társadalmi kultúrák összes ismertetőjegyét. Más szavakkal, az ember teremtette Istent és nem fordítva. Különben pedig Isten filozófiailag lehetetlen, tudományos és kozmológiai szempontból pedig szükségtelen.
Ezzel azonban agyunk „bűnlajstroma” nem merül ki. Az emberi agy nemcsak hinni szeret, van neki sok más preferenciája is. Ezek közül, esetünkben, említésre érdemes még az a tény, hogy agyunknak, ha úgy tetszik a pszichénknek, van egy belső késztetése, mert szeret ott is aritmetikai „eredményt” észlelni, ahol pedig nincs. Ennek az állításnak többszörösen kivizsgált alapos oka van. Számtalan kísérletet végeztek azonos eredménnyel. Nézzünk egy ilyet.
A kísérleti alanyoknak találomra megadtak hat darab kétjegyű számot, amik között nem volt semmi összefüggés, de ezt a tényt a kísérlet résztvevői nem tudták. Úgy tájékoztatták őket, hogy a fennálló törvényszerűség megtalálása a tét. Az eredmény a következő volt. A kísérleti alanyok:
1. 15%-a gyötrelmes próbálkozás után, vonakodva bevallotta, képtelen összefüggést találni (naná, nem is volt).
2. 10%-a talált összefüggést, de érzékelhető volt nagyfokú bizonytalanságuk.
3. 75%-a határozottan, sőt egyesek diadalmasan találtak összefüggést.
Ezek az „összefüggések” sok esetben elképesztően komplikáltak, mondhatnánk mesterkéltek voltak. Például: az első szám háromszorosa mínusz egy megadja a második számot, aminek a fele plusz kettő adja a harmadik számot. Most egy ugrás jön, mert a negyedik számnak az ötöde plusz három kiadja az ötödiket… és így tovább. Ezek az okfejtések számszerűen természetesen helyesek, na de hogy ez egy törvényszerűség lenne! A kísérleti alanyok ennek ellenére hittek benne, vagyis abban, hogy „megoldották” a feladványt.
Jól emlékszem még az első Jancsó filmekre, amikben összefüggéstelen, szokatlan jelenetek voltak. Én Jancsó Miklóst egy ügyes fickónak tartottam, aki, ha nem tanulta, akkor született pszichológus. Azonban a széles tömegek „értették” az érthetetlent, és megmagyarázták maguknak a megmagyarázhatatlant. Filmesztéták pedig rámutattak a „mondanivalóra”. Véleményem szerint a rendező jókat mulatott magában.
Úgy gondolom, hogy az előzőekben körülírt emberi tulajdonságra akkor lesz érdemes emlékezni, amikor az elméleti fizikusok következtetéseiről, sejtéseikről kell véleményt alkotnunk.
Miért fontos mindez? Képzeljük el, hogy a lehető legpontosabban meg kell mérnünk szobánk hosszát és szélességét, mert az üzletben méretre vágják a megrendelt faltól-falig terjedő szőnyegpadlónkat. Vajon elfogadható-e, ha a célra a nagymamától örökölt, ütött-kopott szabócentit használjuk, ami ráadásul két helyen el volt szakadva, és úgy lett össze ragasztva? Hát…, ha nincs más, akkor ez is megteszi, de célszerű lenne nem túlzott mértékben bízni a mérési eredmények pontosságában.
Sajnos ezzel az emberi agy „bűnlajstroma” még mindig nem merült ki. Az emberi agynak nemcsak predesztináltsága van, mint azt korábban láthattuk, de vannak bizony korlátai is. Vajon az emberi agy egyáltalán képes-e megoldani például a kvantumfizika rejtélyeit? Ezek a rejtélyek ma, a huszonegyedik század elején is foglalkoztatják a legjobb elméket. Minden valószínűség szerint van itt egy biológiai korlát, nevezetesen az, hogy a törzsfejlődés során a mikrovilággal az ember most találkozik először (és ráadásul most sem közvetlenül, hanem közvetetten). Ezért aztán se időnk, se lehetőségünk nem volt megtanulni az értelmezését.
Összegezzünk! Nyilvánvaló, hogy az emberi agy sok tekintetben kitűnő eszköz, elsősorban a mindennapi gondok, feladatok megoldása terén. Azonban az is nyilvánvaló, hogy bizonyos esetekben csapnivaló. Ezt persze rettenetesen nehéz belátni. Ha nem is gondolunk rá, valójában arról van szó „ez van, ezt kell szeretni”. Ez az attitűd lépre csal minket. Úgy érezzük, azért hiszünk, mert jó okunk van rá (miénk az igazság, mi vagyunk a tudás birtokosai, a mi agyunkat világosította meg az Úr, stb.) Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy egész egyszerűen be vagyunk programozva a hitre. Beprogramozva? Ugyan kérem, szabad akaratból hiszünk! Beprogramozva? Kutya füle! Beprogramozni csak gépeket lehet!
Nos, az előzőekben mutattam rá, hogy nem így van. Agyunk bizony-bizony sok esetben rászed minket. Jobban tesszük, ha óvatosan bánunk a nem bizonyított hiedelmekkel.
_______________________________________________________
_______________________________________________________
______________________________________________
Ez egy kifejezetten érdekes téma, remek gondolatokkal – de a cikk végére érve bennem erős hiányérzet maradt, mert a címben felvetett téma kapcsán van itt valami, ami lényegében sokkal fontosabb, mint ami elhangzott, mégsem esett róla szó (vagy csak érintőlegesen).
Nem tudom, hogy ez véletlen vagy szándékos-e (azaz lenne ilyen kifejtés egy következő részben), ha ez utóbbi, akkor az alábbi felvetéseket majd megtárgyalhatjuk ott is.
Arról van szó, hogy ha előveszünk egy számítógépes analógiát, akkor a cikk végig a hardver adta lehetőségekről beszél, pedig összességében egy számítógép működését ez csak látszólag határozza meg 100 %-ban, valójában sokkal fontosabb a szoftveres oldal (azaz egy kisebb teljesítményű gépből jobb vezérléssel ki lehet hozni extra teljesítményt, de ha rossz a szoftveres háttér, akkor hiába az extra teljesítményű vas).
Az emberek jelentős többségének fogalma sincs arról, hogy az agy mit jelent a testében. Az agy=szuperszámítógép analógiát még többen érteni vélik, ahogy azt is tudják/sejtik, hogy az agyuk egy csomó biológiai folyamatot vezérel/kontrollál a háttérben úgy, hogy „oda sem kell figyelnünk rá”.
Azt viszont már kevesen szokták végiggondolni, hogy ez a biológiai csúcsvezérlés milyen következményekkel jár mondjuk a gondolkodási szabadságunkra nézve.
Az vitán felül áll, hogy mindenkinek vannak természet adta lehetőségei (ez legyen mondjuk a hardver), meg az élete, neveltetése, tapasztalata révén létrejött vezérlő rendszere (ez legyen mondjuk az operációs rendszer) – de a dolgok lényege nem csak ennyi, sőt, minden igazán lényeges dolog csak ezen túl kezdődik.
Az agy szuperkontrollja ugyanis nem csak a testi folyamatokra áll, azaz inkább azt is lehetne mondani, hogy az agy nézőpontjából maga a gondolkodás is csak egy a számos vezérelendő testi folyamat közül. Az agyi működés legfőbb jellemzője pedig az optimalizálás és a hatékonyság, ami voltaképpen egyfajta extra energiatakarékos üzemmódot is jelent.
Namármost a gondolkodás folyamata eleve egy szimpla problémamegoldási folyamat (vagy inkább kísérlet, mert sokszor nincs megoldás vagy csak hosszú idő múlva lesz, ezért matematikai szempontból kell ide a 0 eredmény=eredménytelenség is). Ennek a hatékonysága pedig – már az agy nézőpontjából – egyértelműen növelhető pl. sémák alkalmazásával. Minél több sikeres problémamegoldás (tapasztalata) van mögötte, annál inkább így lesz.
Aztán azt is látni érdemes, hogy – szintén az agy nézőpontjából – mindig a folyamat kontrollja a lényeg. Azaz a problémamegoldás lényege, hogy szülessen megoldás – kvázi bármilyen megoldás, amellyel az agy a számára abszolút feleslegesen lekötött energiakapacitást fel tudja szabadítani. Az is megérhetne egy misét, amikor az átlagos agyi energiafelhasználást bármiben is megzavaró feladatokra az agy milyen jelzésekkel reagál (fáradás, álmosodás, fejfájás, stb.).
Ezek a dolgok szerintem azért sokkal fontosabbak, mint a cikkben jelzett hit kérdése, mert sok, a jelenlegi materialista mánia szerint hülyeségnek tartott ismeretet más, értelmes, elfogadható nézőpontba helyezhetnek.
Például a fentiek alapján nagyon könnyen levezethető az én-tudat is. Ha az agy a hardver, és jórészt a szoftver is, akkor az én csakis a szoftver azon része lehet, amely az egészet felülről irányíthatja (azaz a programozó). Így pl. a régiek tudása kapcsán sem az a fő kérdés, hogy létezik-e lélek vagy sem, és ha igen, akkor az pontosan hol helyezkedik el és hogy lehet megmérni – hanem az, hogy minden emberben van valami (amit a régiek léleknek hívtak), ami felette áll a biológiai testnek. A lélek nem egyenlő az aggyal, tehát a biológiai működés (agyi) sajátosságain is felül lehet emelkedni, és minden emberben ezek lehetnek a legszebb, legértékesebb dolgok.
Ezek szerint tehát nemhogy semmi meglepő nincs abban, egyenesen az agy biológiai működésének sajátossága pl. a sematikus gondolkozás, a bármi áron történő problémamegoldás, de akár az önigazolások révén végrehajtott ön-programozás is.
Érdemes végiggondolni, hogy ezek a dolgok mennyiben állnak, állhatnak szembe a blog által fókuszba állított józan ésszel.
Én azt mondanám, hogy esetenként erősen üti egymást a kettő. Ezért is ismert elmélet az „agyműködés, mint börtön” nézőpontja is, mert az vitán felül áll, hogy az agyműködésünknek rengeteg pozitív hozadéka lehet, de ezzel csomagban kapunk egy rakás korlátot is. A nagy kérdés pedig az, hogy ezt ki mennyire látja és azonosítja be magában, ki mennyire számol vele, netán küzd ellene. Mert ez sokszor tényleg egy küzdelem, egy x év alatt berögzült gondolkodási sémát felülírni, újraírni, újraépíteni a létező legnehezebb feladatok közé tartozik.
Ezt a sort sokáig lehetne folytatni (kezdve pl. az agyműködés általános energiaszintjével/az ezekből meghatározható könnyen/nehezen elérhető maximumokkal, amelyből látható, hogy a gondolkodás sebessége, ritmusa megintcsak mennyi és mennyire lényeges dolgokat határozhat meg), de nekem itt most csak a téma feldobása volt a célom, nem egy új cikk írása.
Végső gondolatként én azt mondanám az agyról, mint eszközről, hogy bár rengeteg mindenben támaszkodhatunk rá, nagy hülyeséget csinál az, aki nem veszi figyelembe, hogy esetenként az egyes előnyöknek mivel és hogyan kell megfizetni az árát. Ha ugyanis a tényleges józan ész/kellő nyitottság a cél, akkor sokszor igenis a létező legalapvetőbb módon, a saját eszközeinken kell változást elérni, minden más ismerethalmozás csak önámítás és így puszta időpocsékolás.
1:
A gondolat közlésedet ezzel a mondattal kezded: „ha előveszünk egy számítógépes analógiát.”
Ha előveszünk! és, ha nem veszünk elő? Mi van, ha az analógia sántít? Akkor az egész eszmefuttatásnak nincs alapja. – – – Az utóbbi időben szokássá vált az emberi agyat összehasonlítani egy számítógéppel. Nem tiltakozom ellene, de rámutatok, hogy az analógia csak analógia az alapok megértéséhez, de semmi több.
2:
Értem a problémát, és jogos, ez tényleg csak kapaszkodó az alapokhoz.
Viszont ha az analógia nem tetszik, a mondandó lényege még mindig vizsgálható, ellenőrizhető: mennyire biológiai hátterű a sematikus gondolkozás, az önigazolásos problémamegoldás. Az agyműködés működési sajátosságai mennyire dolgoznak az igazságok befogadásához szükséges nyitottság és a józan ész ellen.
Az az állítás biztosan nem igaz, hogy „az isteneket a nagyméretű agyvelő hozta létre annak érdekében, hogy megakadályozza a csoporton való élősködést”. Jelenleg is azt látom, hogy a csoporton élősködni kívánó személyek az emberek hitére alapoznak, és el is érik, hogy azok ne racionálisan gondolkodjanak!
Igen, az agy hozta létre a hitet és a vallást, mert az előnyös az egyének számára, mivel egy – a vérségi köteléknél – nagyobb csoporthoz tartozást jelent.
4:
Mózes felment a Sina hegyre, majd visszajött a törvényekkel, amelyeknek a lényege, hogy 1) Van isten, aki elvár néhány dolgot. 2) Élj úgy, hogy az embertársad jogait ne sértsd: ne lopj, ne ölj, ne kívánd meg más feleségét, stb.
Nem vagyok hívő, mégis azt gondolom és ebben egészen bizonyos vagyok hogy holmi
Szent Elvek
Szilárd Erkölcsi Életszabályok
betartása nélkül, kizárólag a haszonra ,mindenkori jövőben remélt sikerre, eredményre, koncentrálva, tehát pragmatikus életvezetéssel élve borítékolható a tragédia.
6:
És ennek a gondolatnak mi köze a poszthoz?
Ha valóban úgy gondolod, hogy semmi és nem találsz semmiféle összefüggést a posztoddal akkor kérem töröljed ,nekem spéci a hitről jutott eszembe.
Elnézést, ha neked ez bosszantó.
8:
A poszt témája az emberi agy viselkedése, és kifejlődésének egyik lehetséges oka. Ezt át kellene gondolni és jutni valahova.
9.
Lehet, hogy az emberi agy viselkedését racionális megközelítéssel nem lehet teljesen megismerni, mert az ismert történelem abszolút túlnyomó részében és az egyedek túlnyomó többségénél az „irracionális” azaz a hit által vezérelt gondolkodás volt a jellemző.
Rengeteg időt töltöttek áldozatok bemutatásával, imádkozással, kábítószerezéssel (révüléssel) satöbbi, hogy a szellemvilágból útmutatásokat szerezzenek.
Ez pedig sokkal bonyolultabb kommunikációs forma, mint a vadászathoz, létfenntartáshoz vagy szaporodáshoz feltétlenül szükséges.
Vannak elképzelések, amelyek szerint a beszéd és a nyelv kialakulása erősen kapcsolható a vallás kialakulásához.
Ugyanis a praktikus társadalmi kapcsolatok (közös munka, szaporodás, figyelmeztetés stb) önmagukban prímán megvalósíthatók metakimmunikációs szinten.
Az agykutatás szerintem azért toporog egyes jól behatárolt területeken, mert limitálja magát a racionalitással.
Az agy fejlődése nézetem szerint két lépcsős: valaki feltalál egy új technológiát (vagy rábukkan) a többiek pedig megtanulják. Tehát a „többiek” agya egész másképpen fejlődik a „csak 2 tanulástól, mint a feltalálóé.
Ezt úgy értem, hogy az egyes fejlődési szakaszok egy nagyon kevés számú egyedhez tartoznak, és atöbbiek agyának vizsgálata nem mutatja ennek a fejlődésnek a jelét.
Magyarul, egy átlagos mobiltelefon használótól sosem tudjuk meg hogy milyen tudás van felhalmozva ebben a tenyérnyi kütyűben.
Tehát akár a ma élő emberek agyának vizsgálatából nem jutunk igazán messzebbre mint néhány alapvető fungció képi megjelenítése.
Talán pont azért, mert racionalitást keresünk ott, ahol inkább irracionális folyamatok folynak.
Úgy sejtem, hogy az ie. 7 000 év előtti, nehéz pontos számot mondani erről vita van,cirka 50 000 év, az akkori körülmények közötti életben maradásra optimalizálta az emberi agyat.
Mivel kisközösségben éltek az akkoriak néhány száz fős törzsekben a törzs feladatait kellet ellátni. A természetben és a közösségben kellet jól tájékozódni és megfelelően alkalmazkodni döntéseket hozni. Adott esetben háborúzni a rivális törzsekkel.
A természetes kiválasztódás, szelekció, az alkalmasabb több utódot hagy elvek érvényesültek.
Nemcsak az indivídumok hanem az egyes törzsek is az evolúció alanyai voltak.
Ismereteim szerint az írott civilizáció 7 000 éve nagyon rövid időszak evolúciós léptékben tekintve, tehát ezalatt érdemleges változáson a homo sapiens nem ment keresztül.
Nem tudom az ausztráliai tiszta vérű aboriginek között van e orvos, ügyvéd, mérnök,egyetemi tanár, mert ha a fentiek igazak, akkor legalábbis néhánynak lennie kell.
Tökvilágos,például, hogy a jó memória előny, a törzsnek is az egyénnek is.
10:
Azt hiszem, hogy hatalmas tévedésben vagy. felfedhetsz irracionális lépéseket az evolúcióban, ez nem kizárt, de irracionálisan kutatni, rájönni valami alapvetőre az teljes mértékben lehetetlen.
11:
Tulajdonképpen mit akarsz velünk közölni? Azt, hogy 7000 + 2000 = 7000? Mert más újdonság a szövegedben nincs az alapgondolathoz képest.
Udvariasan megkérdezem a posztodban mi volt újdonság,de tényleg ?
Lehet hogy, te tudod érted, de nem biztos hogy mindenkinek világos.
Az emberek többsége, én így tapasztaltam félig sem érti az evolúciót a lényegét nem lenne képes középiskolás szinten elmagyarázni.
Már fejlődtem ebben, öncélúan igen ritkán kellemetlenkedek ,de ha belémkötsz megvédem magam.
Szép napot a déli lejtőn még szebb
A KÖZELEDŐ TAVASZT IDÉZŐ NAPSÜTÉS.
🙂
„A fenti hozzászólásokból – 11. – 12. – is leszűrhetjük, a emberek erősen motiváltak arra, hogy igazolják saját tetteiket, álláspontjukat. Az ember meggyőzi önmagát, hogy amit tesz az helyes, logikus és ésszerű akkor is ha egy kivülállónak evidens, hogy messze nem az”
Egy zseniális, nagy tapasztalatú ,széles látókörű, középkorú, érett úrnak , nehéz vadi újat mondani, de nem adom fel.
Nagy ritkán remélem előfordult már.
😀
Számolási hibát vétettem, igazad van sajnálom.
korrekció:
Úgy sejtem, hogy az ie. 7 000 év előtti, nehéz pontos számot mondani erről vita van,cirka 50 000 év, az akkori körülmények közötti életben maradásra optimalizálta az emberi agyat.
Mivel kisközösségben éltek az akkoriak néhány száz fős törzsekben a törzs feladatait kellet ellátni. A természetben és a közösségben kellet jól tájékozódni és megfelelően alkalmazkodni döntéseket hozni. Adott esetben háborúzni a rivális törzsekkel.
A természetes kiválasztódás, szelekció, az alkalmasabb több utódot hagy elvek érvényesültek.
Nemcsak az indivídumok hanem az egyes törzsek is az evolúció alanyai voltak.
Ismereteim szerint az írott civilizáció 9 000 éve nagyon rövid időszak evolúciós léptékben tekintve, tehát ezalatt érdemleges változáson a homo sapiens nem ment keresztül.
Nem tudom az ausztráliai tiszta vérű aboriginek között van e orvos, ügyvéd, mérnök,egyetemi tanár, mert ha a fentiek igazak, akkor legalábbis néhánynak lennie kell.
Tökvilágos,például, hogy a jó memória előny, a törzsnek is,
az egyénnek is.
*************************************************
Kedves Tibor bá’
Légyszíves töröld az elhibázott hosszászólásomat!
Köszönöm
Gábor!
Megmagyarázom. természetesen én semmit se találtam fel. Hivatkozok másokra, akik ezt-azt felfedezték. Ezeket összegyűjtöm egy posztba, amiből lehet tanulni. Te viszont ismételgeted azokat, ami benne van a posztban vagy néhány napja volt róla szó.
Megértettem az álláspontodat, a jövőben igyekezni fogok még színvonalasabban hozzászólni a posztjaidhoz.
Vannak aborigin értelmiségiek ?
18.
Utánanéztem, vannak aborigin feltalálók, jogászprofesszorok, parlamenti képviselők, satöbbi.
Ez azt mutatja, hogy a legelszigeteltebb (legprimitívebb??) csoportok agya is képes egy életen belül megtanulni azt, amit a civilizáció évszázadok alatt létrehozott.
Ezek szerint a civilizációs fejlődés nem túl nagy dörrenés az agy fejlődése szempontjából.
Tibor bá’ morgolódi érte, de szerintem a fejlődés, a feltalálások pontosan a racionalitás határának feszegetéseiből születnek, és nem a bizonyított, megszokott racionalitás folyamatos alkalmazásából. Az „Isteni szikra” pontosan a a még nem létező ideák és ötletek tárházát lobbantja fényes lángra.
Maga a „fejlődés”, útkeresés egyfajta tökéletesség felé való igyekezet… De racionális alapon mi az a „tökéletes”?
Az agyunk számára mi lehet a viszonyítási alap, amihez képest tökéletesedni kellene?
Egyrészt a boncolások történelme a néhány száz évnél jóval régebbre nyúlik vissza, bár az igaz, hogy rendszeres gyakorlattá válásuk újkori fejlemény, de már a mumifikálásokhoz is felnyitották a testeket, és kanópusz edényekbe pakolták át a belső szerveket…
De „az isteneket a nagyméretű agyvelő hozta létre annak érdekében, hogy megakadályozza a csoporton való élősködést” részt is módosítanám, valahogy így:
„az isteneket a nagyméretű agyvelő hozta létre annak érdekében, hogy biztosítsa a vezetőknek a csoporton való élősködésének jogát”.
😉
A példa valóban lehet akár Mózes is, aki miután lehozza a többek közt „Ne ölj” parancsolatot tartalmazó táblákat, azokat mérgében összetöri (Kiv 32.19), majd parancsot ad a levitáknak, hogy gyilkoljanak le mindenkit, aki más hiten van, mint ők:
>>Mózes ezt mondta nekik: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: mindenki kösse a kardját oldalára. Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig és öljétek meg testvéreiteket, barátaitokat, rokonaitokat is.”
A leviták végrehajtották Mózes parancsát, és azon a napon közel háromezer férfi esett el a népből.
Ekkor Mózes így szólt: „Ma az Úr papjainak bizonyultatok, egyik a fia árán, a másik a testvére árán, ezért ő ma megáld benneteket.”<< (Kiv 32.27-29)
Ezután meg készít Mózes új kőtáblákat, de azokon már sehol se szerepel a "Ne ölj!", annál inkább a "stipistopi, minden az enyém, meg a pajaimé":
"Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is." (Kiv 34.19)
Szántófölded termésének zsengéjéből a legszebbet vidd Uradnak, Istenednek a házába." (Kiv 34.26)
Aztán valami furcsa okból a keresztények máig is egy olyan kőtáblára hivatkoznak, amit Mózes szinte egyből össze is tört…
De persze sosem jelentett komoly problémát a magukat kereszténynek valló vezetők (köztük a világi hatalommal is bíró pápák) számára se, hogy háborúkat indítsanak, és ezrek leölésére adjanak ki parancsot.
Olvasásra érdemes még: http://ateistanaplo.wordpress.com/2011/06/14/a-tizparancsolat/
Van a végén egy mókás rajzfilm is az angolul értők számára. 🙂
20.
„Aztán valami furcsa okból a keresztények máig is egy olyan kőtáblára hivatkoznak, amit Mózes szinte egyből össze is tört…”
Az igazat megvallava, azok a keresztények, akik eljutottak az Új Szövetségig a Biblia olvasásában, nem nagyon hivatkoznak a Tízparancsolatra.
A keresztényeknek elég kettő parancsolat:
És megkérdezte őt közülük egy törvénytudó, kísértve őt, és mondván:
Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Az meg sajnálatos, hogy Jahve is hamar belátta, hogy a Tízparancsolat első verziója túl magas mércét állít a zsidók elé.
A Tízparancsolat egy univerzális erkölcsi magatartást ír elő, ami szinte az emberi közösségek kialakulásával egyidős, és a társas lét alapjait szabályozza. Ezért, „normális” társadalmakban nem kell kőbe vésni, esetleg időnként emlékeztetni rá.
Mózes története a kőtáblákkal inkább azt mutatja, hogy a zsidók nem hajlandók elfogadni azokat a normákat, amelyek ősidők óta az emberi társadalmak legstabilabb alapjai.
21: Ne kacagtass! Még hogy a keresztények nem hivatkoznak a Tízparancsolatra, meg az ószövetség egyéb helyeire? Gondolod, csak dísznek vannak azok a részek a Bibliájukban?
Eleve Jézus is a Tízparancsolatra hivatkozik egyébként, hiszen az is épp azzal kezdődik, hogy Isten elrendeli, hogy őt kell imádni.
No és persze a felebaráti szeretet is ószövetségi törvény:
„Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.” (Lev 19.18)
Aki az Újszövetségig eljut, az talán ezt a részt is olvashatta volna, de általában fogalmuk sincs a keresztényeknek erről…
Mellesleg a keresztények számára is túl magasnak tűnik a „Szeresd felebarátodat, mint magadat” mércéje, vagy talán nem is hajlandóak igazából elfogadni ezt normaként magukra nézve…
22.
A könyvnyomtatásig a Biblia főleg az Evangéliumokat jelentette, és a templomokban is elsősorba arról beszéltek.
A Tridenti zsinat után sokminden megváltozott, és az Ószövetség minden nép nyelvére lefordítva belekerült a „köztudatba”…
Ez adott erkölcsi hátteret a gyarmatosításhoz, meg kavarodáshoz, hogy mikor fogat fogért meg mikor másik orca.
A jóhiszeműbbek megpróbálják „csak” a Tízparancsolatot átvenni belőle, de kiváló útmutatás a népirtáshoz és a hazudozás jutalmazásához is.
Nem véletlen, hogy azóta fregmentálódik/korrumpálódik a katolikus egyház és a tagok is egyre zavartabbak.
21: „Az igazat megvallava, azok a keresztények, akik eljutottak az Új Szövetségig a Biblia olvasásában, nem nagyon hivatkoznak a Tízparancsolatra.”
A katolikus Katekizmusban egy komplett szakasz szól a Tízparancsolatról. http://www.katolikus.hu/kek/tartalom.html
Lehet, hogy a katolikusok nem jutottak el az Újszövetségig a Biblia olvasásában?
😀
” Hogy a maga hozzászólásait mikor töröljük és mikor nem, az a legeslegkevésbé sem a maga kéréseinek a függvénye „
23; és a zsoltárokat az Evangéliumokból énekelték régen?
meg „a másik orca” elvén volt botozás beígérve törvényileg annak, aki vasárnap nem ment el a templomba?
no meg ugye az eretnekek üldözése és a keresztes háborúk is csak a katolikusok végtelen szeretetét mutatták…
23: jut eszembe, a Halotti beszédben is Mózes 1. könyvére utalnak vissza. Az elég régi?
Direkt hazudsz, vagy csak össze-vissza beszélsz olyanról, amiről semmi tudásodat sincs, hátha majd a Lélek megsegít (Mk 13.11) és véletlenül sikerül igazat is mondani?
Ez a megközelítés sem ad pontos választ, de legalább logikus és szellemes!
http://orokseg.wordpress.com/2011/12/12/miert-fagyott-be-a-pokol/
😀 😀 😀
28:
Szellemes, csak nem logikus. 😀
http://www.index.hu/tudomany/egeszseg/2014/02/08/benne_elo_ikertestvere_volt_a_gyerekei_anyja/
Az eset mutatja, hogy jelenleg a Tudományvallás korában élünk. A saját hitükben fanatikusan magabiztos szektapapok („szakértők”) automatikusan az ynát tekintették csalónak és gyerekrablónak, mert az ő genetikai tesztjük szerint nem ő a gyerekek anyja. Még a szülészorvos vallomása sem indította őket a gondolatra, hogy talán az ő genetikai tesztjük nem pontos és nem mindig mutatja ki helyesen, hogy ki az anya…
Hogy is gondolhattak volna erre, amikor az ő vallásuk, a Tudomány tévedhetetlen és egyedül üdvözítő???!!!
30:
Elég érdekes következtetést vonsz le ebből az esetből. Az elég régen nyilvánvaló, hogy annyit értesz a természettudományokhoz, mint tyúk az ABC-hez, amitől nem leszel unikum, de attól igen, hogy ezt nem akarod tudomásul venni. Jó néhány évvele ezelőtt egy posztban foglalkoztam a jelenséggel. Ebben az eseteben a szakértő azt mondta, amit mondania kellett, a két genetikai minta nem azonos. Nem az ő dolga, hogy kiderítse, ez most egy rendkívül ritka jelenség.
31: Nem, kedves Hajdú Elvtárs (a harangöntési osztály vezetője), a Szagértők azt állapították meg, hogy az anya nem anyja a gyermekeknek. Tehát nem voltak tisztában vele, hogy amiket ők hasonlítank össze, az nem az adott személy teljes genetikai állománya és annak alapján nem dönthető el a szülőség ténye. A felfuvalkodott áltudósok vallási jellegű tévhite miatt majdnem végleg elszakították egy anyától a gyermekeit és őt lecsukhatták volna.
Hogy kong a harang, Hajdú Elvtárs? (Mi ez a repedtfazék-hang?)
32:
Köztudott, hogy nagyon sok embert akasztottak már fel, akikről később kiderült, hogy ártatlanok. A mozaicizmus, ezen belül a chimerák előfordulása nem tul ritka jelenség [chimera is an individual having more than one genetically-distinct population of cells that originated from more than one zygote]. Ebben az esetben nem a tudomány a ludas, hanem a szakértő volt csapnivaló. Különben az általad felkeltett érdeklődésre való tekintettel kedden megjelentetem az erről szóló posztomat. — Laikusságod jól lemérhető a szövegedből. Minden egyes emberi sejtben (kivéve az ivarsejteket) benne van a teljes genetikai állomány Nem lehet nem vizsgálni azt. Ennél a szerencsétlen esetnél az anyának két „teljes genetikai állománya” volt, mintha két ember lenne, egy személyben, ami még eggyel mindig alúl marad a trinitástól. 😀
PS. Én a helyedben lemásznék arról a magas lóról, mert ez a terület nem igazán a te cup of tea-d.
33: Egy percig nem a témám a genetika, amihez nem értek, hanem az, hogy van tudományvallás, amit te nem ismersz el ideológiai szemellenződ miatt. Magas ló? Mondod a zsiráf nyakából? 🙂
34:
A tudomány mindössze egy eszköz (tool) ismeretlen dolgok megismerésére, és tegyük hozzá, az egyetlen eszköz. Vallásnak kikiáltani azért alaptalan, mert a vallás legfontosabb ismérve a hit, vagyis a bizonyíték nélküli tény elfogadás. A tudománynál ez nem létezik. Csak az állhataja meg a helyét, ami (többszörösen is) bizonyítva van. Lehet tévedni, lehet nem ismerni, lehet rossz szakértőnek lenni, mert itt is csak emberek vannak, de maga a tudomény az egyetlen eszköz az ember kezében, ami eligazítani képes a sok ismeretlen között.
33.
„Ebben az esetben nem a tudomány a ludas, hanem a szakértő volt csapnivaló.”
A trinitáshoz talán annyit hogy lehet, hogy nem a vallás a ludas az ellene felhozott kritikákban, hanem nem megfelelő felkészültségű papság.
De a fejlődő tudományhoz annyit, hogy az USA-ban a 60-as években százával ítéltek el szülőket azzal, hogy szexuálisan molesztálják gyermekeiket. És ezt a pszichológusok következtették ki gyermekrajzokból. Gyermekrajzok voltak a bizonyítékok a bíróság előtt. Akkor derült fény a dologra, amikor a felnövő gyerekek kérdezgették, hogy hol van apjuk-anyjuk… Hát hol lenne, börtönben… aztán kiderült, hogy a gyerek SEMMIT se tudott az egészről. Tehát a tudományt, és főleg annak új hajtásait igencsak kritikusan kell venni, ha emberek életéről van szó.
Ami meg a tudomány-vallást illeti, a köznép szempontjából bizony vallás, mert IQ-tól és tudományos eredménytől függően egy határon túl a köznép bizony a hitére van hagyva, hogy elhiszi-e a tudósok következtetéseit, bizonyításait, amiből nem ért egy kukkot sem.
Stephen Hawkins könyvének előszavában van utalás egy hölgyre, aki felszólalt egy tudományos kongresszuson, hogy az atom ugyanolyan láthatalan és csak közvetetten bizonyítható, mint az a hatalmas teknősbéka, amelyiknek a hátán a világ nyugszik.
36:
Nem szívesen hülyézek le valakit nyilt színen, de már közel állok hozzá.
A nagy gyerekmolesztálási láz nem a 60-as években volt, de mindenki tévedhet.
Neked ki mondta, hogy a pszichológia természettudomány lenne? Ettől függetlenül a gyermekrajzok sok mindent elárulnak, de mérget nem lehet rá venni.
A köznép szempontjából sok minden van még, amire nagy ivben szarok. Olyan birka tömegekre nekem ne hivatkozz, akiket el lehet kápráztatni például a rezsi csökkentés elnevezésű trükkel.
„A hitére van hagyva”? Mit kívánsz, hogy oktassuk őket? OK, oktatom. Például téged és Armát, és…… elfogadjátok? Ki felel azért, hogy egy kukot se értesz abból, amit korábban írtam erről a témáról Armának?
Egy hölgy a tudományos kongresszuson, ahová csak úgy nem lehet bekerülni? Minek ment oda, csak nem az almás pite recepjét akarta megtudni? — Miből gondolod, hogy csak az közvetlen bizonyíték, ami látható? Ami nem láthatzó, az pedig mindössze közvetet? És mi lenne a közvetet bizonyíték a teknősbékára? Áruld már el, vagy ismerd be, hogy hülyeséget írtál.
32: a tudomány magyarázatot adott, megtalálta a nőben a megfelelő genetikai állományt, és nem végeztette ki boszorkányságért a nőt, mint a szeretetvallás hívei tették sokakkal, amikor az ő kezükben volt a hatalom.
Nem teljesen idevág, de érdemes lenne alaposan elgondolkozni a keresztény (kis-és nagy) egyházak lelki abúzusán (egy keresztény csakis boldog lehet, ha meg nem az, akkor azért nem, mert nincs hite vagy bűnös !!!)…
…a hit az tényleg csodákra képes, sőt megerősíti az egyént és a gyülekezetet a fantáziavilágában.
Hiszem azt, hogy Jézust, mint történelmi figura szavát, sem akkor, sem most sem értjük igazán, csak okoskodunk az élet azon dolgiról, amit a psziché erősen korlátolt felfogóképessége akadályoz.
Mindezek ellenére én tiszteletben tartom azokat a teljesen normális férfiakat és nőket, aki csupán abban különböznek tőlünk, hogy más tapasztalatai vannak az élet egy speciális területén. Lehetséges, hogy ezek a más megtapasztalások egy gyermekkori traumasorozat vagy egy átlagon felüli érzelmi intelligencia jelenlétének köszönhető. Lehetséges, hogy önmagukat szeretnék csupán alaposabban megismerni…
„… hiába tetszik sok minden az embereknek tudat alatt, a valóságban sosem választanák azt, mert jobban preferálják a társadalmilag elfogadott dolgokat a nekik tetsző helyett. A tesztelés előtt például a kék szín, a fa, a kerek és nyitott formák tetszettek az embereknek, míg az MRI szkenneres vizsgálat során ugyanazok az emberek a vörös színt, a műanyagot és az organikus, zárt formákat preferálták jobban”
http://divany.hu/raktar/2014/02/19/brain/