(1262) Hármasban

Tibor bá’ online

 

~ab098Az egyik legismertebb amerikai szex-magazin http://www.kinkly.com/  szerint jelenleg Amerikában a legnépszerűbb szex játék a Threesomes vagyis a „Hármasban”, amiről azt lehet túlzás nélkül elmondani, hogy kevés nő, de annál több férfi álma. Pedig fordítva kellene lenni, mert két férfivel egy nő pontosan tudja, hogy mit tud csinálni. Míg egy férfi két nővel a legtöbb esetben csak szeretné azt tenni, amit megálmodott. Viszont, aki csak kóstolgatja a dolgot, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá, annak már jelent meg kézikönyv. És akkor most ebből néhány jó tanács, hátha valakinek kedve szottyan (rendelni egy könyvet). 😀

Győződj meg róla, hogy mind a hárman pontosan azt akarjátok. Szexnél a kommunikáció igen fontos(lenne), ebben az esetben még fontosabb. Ügyelni kell arra, hogy mind a hármatoknak azonos legyen a célja. Még valami, mindenki abba merje hagyni, ha nem így gondolta. Okosabb abbahagyni, mint gátlásból tovább mennyi, és nagyon megbánni.

Le kell fektetni a világos szabályokat. A szexelésnél nem feltétlenül kell be is hatolni. Ha összeszokott párhoz egy harmadik csatlakozik, győződj meg róla, hogy fesztelenül fog részt venni a játékban, olyan formában, ahogy azt előre megbeszélitek. Ha a harmadik személy kukkoló, hatalmas élményben lesz része, más esetben úgy érezheti, hogy ki lett hagyva valamiből.

Legyen rá gondod, hogy senki se érezze magát feleslegesnek. Összeszokott párhoz csatalakozó harmadik személy érezze úgy, hogy szívesen látott vendég, de ez ne menjen a megszokott partnered rovására. Ily módon mindenki válhat az „érdeklődés” középpontjává, amikor rákerül a sor.

A biztonságról ne feledkezz meg. Izgalmas újdonságok esetében az ember hajlandó megfeledkezni a biztonságról, vagy fél, hogy megrontja a hangulatot. Tegyél elérhető közelségbe kesztyűt, kondomot és dental dam-et (leheletvékony fólia, amit orális szex esetében behelyeznek a két test közé – magyarul, nem a csiklót nyalod, hanem a csiklóra helyezett fóliát).

Ne hanyagold el az utóéletet. A következő nap győződj meg róla, hogy mindenki megtalálta-e a számítását. Ügyelj a barátság fenntartására, hogy a partnereid visszajöjjenek egy újabb együttlétre.

____________________________________________________________

Próbáltam értelemszerűen pontosan fordítani, ha mégis valami homályos maradt, azt tisztázhatjuk. 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

7 gondolat erről: „(1262) Hármasban

  1. 1:
    Nem tartott senki se pisztolyt a halántékodhoz, hogy olvasd végig. 😀

  2. 18 évesen volt rá precedens (egy hölgy,két férfi).
    Az egész akció alatt arra kellett ügyelni nehogy a barátomhoz érjek(ez a része a fujj),és még a hölgyet is kényeztetni…
    Na ez a nehéz feladat! 🙂
    Két hölgy egy férfi felállás jobban tetszett volna.
    Ma már egy finom bográcsos marhapöri jobban felvillanyoz. 🙂
    Na megyek megnézem hogy megsült e már a bejgli.

  3. 4:
    Látod, nem haraptak rá a témára. Sót nyaló öreg kecskék itt a hozzászólók. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük