(1252) Halálra vagyunk (duplán is) ítélve

Tibor bá’ online

 

~00000TEPCO készül az összes tárolt radioaktív vizet beleüríteni a Csendes-óceánba – jelentik egymás után a különböző japán újságok. Pillanatnyilag még csak a társadalom megpuhításáról van szó, ilyen szövegekkel: Az egész világban elfogadott eljárás a szabályozott kiürítés atomerőművek esetében. – lehet, de nem ekkora mennyiségben. – De tovább megy a magyarázkodás: Azt próbáljuk megértetni az emberekkel, hogy fontolóra kell venni a megoldások egyik lehetőségét, hogy az milyen eredményt ad, ha figyelembe vesszük a felvállalt kockázatokat, és annak pozitív eredményeit is. – Illetve: Ezt az iszonyatos víz mennyiséget nem lehet a végtelenségig tárolni. Döntenünk kell, mit tegyünk vele, ha figyelembe vesszük az összes kockázatot, ami már rég el van döntve: Dale Klain, aki a fukushimai atomreaktorok rendbetételét vezeti, kijelentette, hogy a helyszínen tárolt, egyre több szennyezett vizet végül a tengerbe kell önteni. (The man in charge of the clean-up at Japan’s Fukushima nuclear plant says growing stores of contaminated water from the site will eventually have to be dumped into the sea.) A becsatolt rövid videó planning on dumping all of the radioactive water jól érzékelteti az eddig összegyűlt mennyiséget, akkor is, ha angolul egy szót sem értesz. Amit pedig nem mondanak, hogy a radioaktív szennyvíz „kitermelése” ezzel nem szűnik meg. A tengerbe ürítés évtizedekig folytatódhat.

____________________________________________________________

Időnként tartanak egy-egy „klíma konferenciát” ahol nem történik semmi. Az utolsó ilyen konferencia Varsóban volt néhány hete. United Nations Climate Change Conference Ez alkalommal azonban nem a bevett forgatókönyv lett megismételve. Nem arról van szó, hogy történt volna előrelépés, hanem arról, hogy világosan kiderült, az egésznek nincs semmi értelme, mert az emberiség vezetőinek minden így jó, ahogy van. És persze ezek szerint arra is fény derült, hogy a kapitalizmus az emberiséget a szakadék széle felé irányítja. Ezek után az is egyértelművé vált, hogy a tiltakozás, tüntetés nem ér semmit, a kapitalizmust kellene eltörölni – persze csak ha lehetne. [Látott valaki egy Lenint valahol?]

Lényegében hivatalosan nem lett bejelentve, hogy az általános egyetértés, miszerint sürgősen kellene valamit tenni a globális felmelegedés ellen, véget ért, de a klímaváltozás témája lekerült a megoldandó dolgok listájáról.

Az aggodalom, amit a 2007-es IPCC jelentés keltett [pl. Al Gore: Egy kellemetlen igazság] elpárolgott, bár ezt nyíltan senki se jelentette ki. Elégséges az, hogy az Amerikát nem érdekli a dolog, amit azzal intéztek el, hogy frakkolással kinyert gáz inkább környezet barát, mint a kőszén. Japán pedig arra hivatkozik, hogy a leállított atomerőművek pótlására kénytelenek több szenet égetni. Miközben Ausztrália, Kanada, Lengyelország és Oroszország sose értette miért kellene megállítani a globális felmelegedést.

Fogalmazzunk világosan! A gazdasági fejlődés fontossága győzött. Már nem számít, hogy fogunk élni a következő évtizedek alatt, amennyiben 3, 4, esetleg 5 fokkal lesz melegebb a Földön. Az országok folyamatos GDP növekedésén van a hangsúly, ami miatt könnyedén átlépnek a tudományos megfigyeléseken, figyelmeztetéseken, és javaslatokon. Éljen az önzésre, kapzsiságra támaszkodó szent Kapitalizmus.

Felmerül a kérdés, hogy ezek után van-e értelme felhívni a figyelmet arra, hogy az emberiség történetében az összes civilizáció azért omlott össze, mert képtelenek voltak alkalmazkodni az megváltozott körülményekhez.

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

79 gondolat erről: „(1252) Halálra vagyunk (duplán is) ítélve

  1. Szerintem nem a kapitalizmussal van alapjában véve baj, csak megfontoltabban kellene azt kezelni. Az biztos, hogy ez így nem egy jó rendszer, de sajnos jobbat még nem találtak ki.
    Abban persze nem értünk egyet, hogy milyen végső problémát fog okozni ez a rendszer, mert szerintem társadalmilag fogunk először összeomlani.

  2. Erről megint csak Mr. Diamond könyve jut az eszembe. Valami olyasmivel zárta hogy nekünk nagyobb esélyünk van elkerülni az elkerülhetetlen összeomlást, mert sokkal több tudással rendelkezünk mint a régi civilizációk. Persze a „leszarom” hozzáállást nem vette figyelembe, ez pedig bizony ott van 🙂 Megérdemeljük vagy sem, nem tanulunk a hibákból, a kapzsiság győz!

  3. 1: Fejed meg azért van, hogy lenyge mire kalapot tenni. A kapitalizmus a farok által csóvált kutya esete.
    A pénz eredetileg egy elszámolási eszköz, egy aprócska csavar egy nagy gazdasági gépezetben. A kapitalizmus ezt tette meg mindent irányítónak, sőt Istennek, olyan ez, mintha mondjuk azt mondanánk, az emberi szervezet központja, „szive, agya”, mondjuk a gyomor.

  4. Biztos buta kérdés, de érdekel: ez hűtővíz ha jól tudom, miért nem keringetik?

  5. 4:

    E lépés nélkül nem lett volna ilyen fejlődés a világban. Az már más kérdés, hogy ez a fejlődés jó-e, kellett-e. Én ellennék 19. századi körülmények között is, de mondjuk azért jobban élhetek ma, hogy csak egy fontos példát említsek: angol WC.

  6. 4.
    Nem tudom, lehet-e „fejlődésről” beszélni. Én inkább útkersesésnek nevezném azt a bolyongást amit az emberiség csinál a különböző ideológiákk és technológiák terén.
    Ez az útkeresés tel evan zsákuccákkal, és amiben most vagyunk, egy különlegesen hossú és kacskaringós zsákutca.

    Azt hiszem, abban egyet lehet érteni, hogy minden csili-vili technológiai csoda sokkal több problémát vet fel mint amennyit megold, de ez igaz az egyre gyorsabban változó politikai, gazdasági és filozófiai ideológiákra is.

    A tudomány manapság ugyanaz az eszköz mint a pénz: Akinek több van belőle nagyobb hatalmat élvez azok felett akinek kevesebb jutott. Ebben az esetben semmiben sem különbözik az ősember bunkósbotjától, és badarság fejlődéről beszélni.

    Az angol WC lehet hogy nem jó példa. El tudod képzelni, hogy mi lesz a lakótelepeken, ahol mondjuk 3 napig nem lesz vízellátás? mekkora pazarlás egy fél liter pisit 6 liter vízzel leönteni? Meg hogy a nagyobb városok újrahasznosítják a vizet amivel a szarodat lehúzod, nem beszélve arról, hogy a fogamzásgátló szerek már a folyami halakban is kimutathatók…
    Tehát nem ésszerű fejlődésnek nevezni azokat a kényelmi eszközöket, amelyek káros hatásai térben és időben valamivel távolabb esnek.

  7. A kapitalizmus legyőzte az emberiséget és talán az emberséget is. Persze lehet keresgetni a múltban a hibákat…iparosodás, energia termelés, gyerekkortól a versengésre való oktatás. De a kapitalizmust már a múlt héten is be lehetett volna fejezi, mégsem tette senki, csak termelünk mint a gépek.

  8. 7:
    Fél liter vizelet? Mik vagyunk mi? Lovak? 😀
    A helyzet sokkal rosszabb. 2 dl. vizelet és 10 liter öblítő víz.

  9. 7:

    Van sokféle fejlődés, én technológiai fejlődésről beszéltem, ami által életszínvonali fejlődés is végbement. Más kérdés, hogy közben társadalmilag nem igazán fejlődtünk.
    Az angol WC egy példa, de nem csak kényelmi eszköz, hanem higiéniai is. Pazarlás a túl sok vízzel való öblítés, de egyrészt nem kötelez senki arra, hogy pisit ne húzzál le vele (ezt spórolási módként elő is adták a TV-ben), másrészt pedig a víz körforog, nem lesz belőle kevesebb azért, mert most sokat használunk. Helyileg sem, mert ha nem használnánk fel, akkor simán lefolyna. A többi, amit leírtál nem a WC-hez kötődik, az egy másik „fejlődés” része.

  10. 9: Hát ilyen koromra lehet nekem is csak 2dl lesz, de most még simán fél liter felett vagyok. 🙂

  11. 10: mindig összetévesztik a technológiai fejlődést a gazdasági rendszerrel. Tudtommal vízöblítéses árnyékszéket feltártak az Indus-völgyében Mohendzso-Daróban, többezer éves, de esetleg mondhatod, hogy ott már mocorgott egy korai kapitalizmus-csíra… 🙂
    És persze a kereskedővárosok valóban ilyesmit képviseltek már az ókorban is. De technológiát lehet fejleszteni papi kolostorokban és istenkirályságokban is, ahol a feudális és bürokratikus keverékéből álló gazdaságirányítási modell dominál, nem a pénzuralom. Lásd pl. Kína. (tudom, hogy ott is volt szerepe a pénznek, de talán nem főszerepe, mint a kapitalizmusban)

  12. 9.
    Igazad van… a helyzet tényleg rosszabb… ha 2 deci, akkor naponta nyilván sokkal többször…

  13. 10.
    A fene érti azt a higiéniát, amikor a pisinket megitatják velünk…
    Az, hogy egy rosz megoldást, mint mondjuk a panellakások, egy násik rosz megoldással (mint például az angol WC) tesznek élhetőbbé, az nem feltétlenül fejlődés.

    Persze… bele lehetne abba is gondolni, hogy hogyan rothadna szét alattunk a talaj, ha a pottyantós paraszt-budiba ( oké… modernül száraz WC ) kerüne az a sok ipari hulladék meg vegyszer, amit élelmiszer gyanánt magunkba gyűrünk…
    Ez meg ugye mind a modern mezőgazdaság meg az élelmiszeripar „fejlődése”…

  14. Milyen ügyesen át tudunk térni a rádioaktív vízről a hugyozásra s annak öblítésére, miközben elégedetten hátradőlünk… lehet Varsóban is ez történt legutóbb…

  15. 12:

    Nem tudom korábban milyenek voltak a vízöblítéses WC-k, mindenesetre én angol WC-ről beszéltem, ami a kapitalizmusnak köszönhetően jutott el hozzám is, aki nem vagyok király, elnök, vagy cégvezér.

    14:

    Teljesen nem vagyok képben a vízgazdálkodással, de sztem nem isszuk meg a pisinket. Mifelénk a vizet tisztítják, és tisztított állapotban engedik el. Ha valahol újrahasznosítják, akkor az gondolom nem azt jelenti, hogy ivóvízként.

  16. Vasgerinc, angol WC és víztisztítás tekintetében meghaladott nézeteket hangoztatsz. Olvasd el ezt a párszáz oldal tudományos ismeretterjesztő anyagot, és utána térjünk vissza rá a kérdésre: http://www.eautarcie.org/hu/

    A lényeg dióhéjban: a vizelet és ürülék a mezőgazdaság fontos alapanyaga lenne, amit a természetes körforgásból kivonva lassú kimerülésre ítéljük a földjeinket. A helyett, hogy komposztálva visszaforgatnánk, vízszennyezést csinálunk belőle, amit aztán tiszítunk valamelyest, de ezzel
    – szennyezzük az élővizeket
    – pusztítjuk a talaj élővilágát
    – lerövidítjük a víz útját a tengerig, ezzel fokozzuk a szárazságot
    – és rengeteg energiát elhasználunk feleslegesen.

    Jó, hogy felhoztad ezt a példát, mert tökéletesen mutatja, hogy a kényelmes technológia hogyan veszi el az egész emberiség jövőjét. Ha ez a kapitalizmus következménye, az egy igen erős érv a kapitalizmus ellen. (Bár nem vagyok meggyőződve az okság fennállásáról.)

  17. 16: a TSZ-esített paraszt panelba született unokájának sokkal rosszabb az életszínvonala, mint a nagyapjáé volt!
    Vagy arra gondolsz, hogy a nyomorult földtúró még nem is álmodhatott svájcifrank-hitelről? Igaz, ami igaz…

  18. Lehettem volna, Vasgerinc!

    Ezen a blogon is lehet találni részletes leírást, hogy milyen is az igazi komposzt wc!
    Nem azonos a pottyantóssal!

  19. ‘Extinctio ante portas’

    Antalffy Tibor: Van-e jövőnk?

    Második, átdolgozott kiadás

    © Antalffy Tibor, 2009

    A jövőnk véget ért: Az ember megszületik, felnő, megismeri a világot, megtanulja a történelmet, megismerkedik az antropológiával, az archeológiai eredményekkel és természetszerűen jut arra a következtetésre, hogy 4 milliárd éven át tartó folyamatos fejlődés után csöppent be a világba, amely mindig volt és mindig lesz. Ezek után nehéz, ha éppen nem lehetetlen felfogni, hogy valójában milyen válságos helyzetbe került az emberiség, milyen lehetetlen helyzetbe sodortuk magunkat, ez ideig természetesnek vett életformánk következtében. A helyzet az, hogy a mai nemzedék meg fogja érni az általunk mesterségesen kialakított világ fokozatosan gyorsuló összeomlását. Mit jelent ez? Ha az olvasó még nem múlt el 50 éves, nagy eséllyel fog erőszak, járványok vagy éhínség áldozatává válni.

    Tudom, hogy ez szörnyű, merésznek, sőt egyenesen félőrült állításnak tűnik, de sajnos igaz. E könyv első kiadásakor, 2004-ben a következő idézet állt a címlapon: „Annak az esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 százaléknál.” (Sir Martin Rees – brit királyi főcsillagász). Most 5 évvel később ezt az idézetet túlzottan optimistának ítélem. Mai álláspontom szerint az emberiség nem fogja megérni a 2100. évet.”

    http://bit.ly/18yLSQj

  20. 15.
    Lehet, hogy a nukleáris erőműben és a vízöblítéses WC-ven több a közös vonás, mint sokan gondolnák.
    Ha sikerülne a józan észnek győznie a WC ügyében, akkor talán a nukleáris energát is értelmesebben tudnánk újragondolni.

  21. 16.
    A nagyobb városokban a szennyvizet tisztítják és visszekeül a hálózatba. Ugyanis a szennyvíz annyira szennyezett, hogy a folyókba nem lehet beleengedni.
    Képzeld el, hogy hogy nézne ki a Duna, ha a Fekete erdőtől a Fekete tengerig minden város szennye ott kötne ki…
    Egyszerűbb visszatáplálni…

  22. 17:

    Épp a WC-be kerülő anyagainkkal nem szennyezzük a környezetet.

    18:

    Az életszínvonalat lehet sokféle képpen nézni, főleg hogy a TSZ-esített paraszt unokája még jóval kevesebbet élet, mint a nagyapja.
    Tényleg attól függ, hogyan szemlélődünk, mert az unokának nem kell dolgoznia gyerekként, kényelmesebb a lakása a mikró, a TV, a számítógép+Internet, stb. miatt, és a játékai is élvezetesebbek már és könnyen hozzájut. Na most ezeket vagy magasabb életszínvonalként látjuk, vagy nem.

    20.

    Az emberiség minden időszakában sokan voltak azok, akik úgy gondolták, hogy az ő életükben, vagy nem sokkal utána jön el a „világ vége”.

  23. A Nap körül keringő Föld bolygó már kb 4,5 milliárd éves.
    Az életet felfoghatjuk úgy is, mint egy rövid kitérő, próba, kísérlet, amit az emberi tudatunkkal érzékelünk.
    Ha végünk lesz, és meghalunk, csak azt sajnálom, hogy vélhetően az összes élőlényt is magunkkal visszük, amik éltek azóta, amióta, és élhetnének tovább is, nélkülünk – addig, ameddig.
    Ha nem mi emberek itélnénk őket önkényesen halálra.

  24. 23: a panellakó unoka sokkal kiszolgáltatottabb. Milyen csap elzárásával lehetett frászt hozni a nagyapáimra?

  25. 23.
    „Épp a WC-be kerülő anyagainkkal nem szennyezzük a környezetet.”

    Hát ezt nem mondanám.
    Az előbb említettem, hogy a folyami halakban már kimutatható a fogamzásgátló, amit a nők szednek, de nem tűnnekk el nyomtalanul azok a gyógyszer-vegyszer tonnák sem, amit naponta magába töm a „modern” világ lakója. Ide sorolhatnám a génpiszkált, sugárkezelt, E-számokkal dúsított masszát, amitől egy természetes környezetében élő állat felfordulna.

    A mai kényelmet nem szabad úgy nézni, hogy ignoráljuk annak térbeli és időbeli hatásait.
    Majdnem olyan, mintha azt mondanám, hogy a mafia módszerek követendők, mert magas életszínvonalat nyújtanak.
    A modern élet nem csak most zsigereli ki a természetet, hanem már a jövőt is feléltük, már pénzügyileg is. Ere mondják az okosok, ez NEM FENNTARTHATÓ fejlődés.

    A kapitalizmus olyan mint a szabadesés… minnél tovább tart annál élvezetesebb, de annál nagyobbat csattan a végén.

  26. 25.
    Ez a kisérlet még nem ért véget…
    Talán éppen a férgesse hullik, de hosszútávon azért még van esély.
    Ha az embert nem csak individumként nézed, hanem egy nagyobb rendszer részének, mint mondjuk egy hámsejt a bőrödön, akkor szerintem lehet vidámabban szemlélni az életet.
    Egy horzsolás esetén ezek a sejtek elpusztulnak, de megvédik azt ami benn van.

  27. 26: Ez nem határozza meg az életszínvonalat, sőt közvetlenül nem is befolyásolja.

    27: Na de akkor a WC nélkül is szennyeznénk a környezetet, csak épp nem a folyóvizeket, hanem a talajt.

  28. 29: Dehogynem. Több fizikai meló, rusztikusabb életforma, de külső zavarásoknak jobban elenállni képes gazdaság. Ez életszínvonal-kérdés a javából, természeti vagy politikai-történelmi csapások idején.

  29. A rendszer haszonélvezői szoktak ezzel a bicskanyitogató érvvel előállni, hogy „ennél jobbat még nem találtak ki”. Többek között ez Viktorunk, Antall Jóska hűséges tanítványának egyik kedvenc mondása is.

  30. 29.
    Azt kellene látni, hogy a vizes WC meg az atomerőmű inkább tünete annak a kórnak, amiben az emberiség szenved és nem okozója.

    Ha megvizsgáljuk az alapjait azoknak az ideológiáknak, amelyek városokba tömörítették az addig elsősorban falusi lakosságot, meg hogy miért is egyre fontosabb a „fekete energia” az olaj meg a szén… Akkor sehol nem találod az Emnert mint mindennek a célját, hanem inkább a hatalom kergetését.
    Arma jól mondta: A parasztot nem nagyon lehetett zsarolni. A földesúrnak szüksége volt rá mindig. A városi munkásból viszont túlkínálat van, nem muszáj vele jól bánni.

    A helyzet az, hogy egyre nehezebb látni, ha rosz döntések születnek… Ha a paraszt 200 éve fejjel lefelé ültette a facsemetét, elég hamar jájött, hogy nem jó ötlet és korrigálta
    A WC meg az atomerőmű sajnos nem ilyen egyértelmű. Igen komoly sokkra lesz szükség, hogy a tömegek feladják azokat a rövid távú előnyöket és kényelmet amiket biztosítanak.

  31. Ez a torz világ az eredménye annak, mikor a hazugság diadalmaskodik. A kutyás posztban írta Tibor bá, hogy semmi nyafogás, hogy így meg úgy állatkínzás a háztáji gazdaságban. Hazug, álszent világunkban pedig soha nem volt annyi állatkínzás, mint napjainkban, ahol még állatvédelmi törvényeket is hoznak. Jó példa erre, mikor a prémvadász télen bemegy a városba és összetalálkozik az „állatvédő” anarchista csürhével, akik neonzöld festékkel lefújják a bundáját, hogy így óvják meg az állatokat a szenvedéstől, miközben ők büszkén viselik a műanyagot, a vegyipar csodáját. Ha egyszer már valaki beesett az asztal alá, attól hiába várja az ember, hogy a szekrény tetejéről lássa a világot.

  32. A WC-tartályt fel lehetne tölteni csapadékvízzel is, csak a csapadékvizet gyűjteni kellene. Ez mondjuk megvalósítható kertes-házi övezetben, ahol a tárolót el lehet helyezni, na de a paneldzsungelek esetében, ahol egy falunyi ember húzza le a rötyit naponta legalább háromszor, és a többmilliós nagyvárosokban? A földi természet kialakult rendszerébe egyszerűen nem fér bele az ember, legalábbis ekkora létszámban. Tudomásul kell vennünk, hogy a viszonylagos jólét miatti,/ mely magában foglalja a hatékony gyógykezelést,/ megnövekvő átlagéletkor, az élve született, vagy a csecsemőkort röhögve átvészelő természetes ellenség nélküli ember hosszútávon nem lehet életképes. Teljesen mindegy sajnos, hogy mit tennénk a környezetszennyezés, vagy az energiapazarlás megszüntetése vagy csökkentése érdekében, maximum tovább húznánk egy kicsivel. Az emberi agy egy eltúlzott evolúciós fejlettségre enged következtetni, mint amilyen a dinoszauruszok esetében a testméret, ha a dinoszauruszok nem a kisbolygó-becsapódás következtében haltak volna ki, akkor az élőhely túlzott igénybevétele és a természetes klímaváltozás pusztította volna ki őket. Az evolúció megmutatta, hogy ez is az is lehetséges, de hosszú távon fenntarthatatlan. Nekünk azért szarabb, mert elvileg felfogjuk hogy nincs jövőnk, még ha erőlködünk ellene, akkor sem tudunk változtatni rajta. Egy kiút van, a technológiai fejlettség olyan szintjét elérni, hogy mi magunk tudjunk élőhelyet alkotni más bolygókon a naprendszerben, vagy azon kívül. Erre viszont igen kicsi az esély.

  33. 16.,,nem isszuk meg saját vizeletünk,,
    Ez igaz viszont minden egyes pohár vízben van legalább egy olyan molekula,amely áthaladt Oliver Cromwell húgyhólyagján.
    És ez nem mese. Összefügg a víz nagy körforgásával itt a bolygón és rávilágít arra hogy nem olyan nagy mint hisszük.Ezért fogunk kapni minden falat élelemmel és minden korty itallal a fukusimai sugárzó anyagból.

  34. Sok molekulától csak desztillálással lehetne megszabadulni, ami viszont méregdrága, így marad a mechanikai szűrés és a klórozás. Ezért isszuk vissza a vizeletünket, úgyhogy éljen a gendermozgalom.

  35. 35 hídrobbantó 36 Pugacsov

    Azért undorodni nem kell a gondolattól ! Attól, hogy egy vízmolekula keresztülhaladt Cromwell hólyagján, ugyanolyan „tiszta” vízmolekula maradt mint a többi. A természet maga az ami desztillál. Én mondjuk nem szoktam ilyet tenni, de aki akar az igyon nyugodtan vizet.

  36. „Egy kiút van, a technológiai fejlettség olyan szintjét elérni, hogy mi magunk tudjunk élőhelyet alkotni más bolygókon a naprendszerben, vagy azon kívül. Erre viszont igen kicsi az esély.” Elfelejtkezel a másik – „jól bevált – lehetőségről, a népességszám-szám csökkentésről.Mivel erre önként senki nm hajlandó, marad a háború. Mi sem fogjuk megúszni.

  37. 37. Nem is a vízzel van a gond, hanem az oldott anyagokkal, amik a szennyvízben vannak. A természet valóban desztillál, de hát nem sokan isznak manapság esővizet és ha igen, az is lehet szennyezett.

  38. Technomuzsik

    🙂 Igazad van, többféleképp lehet Cromwellhez kapcsolódni, ki vízzel, ki más folyadékkal. 🙂

  39. „Fogalmazzunk világosan! A gazdasági fejlődés fontossága győzött. Már nem számít, hogy fogunk élni a következő évtizedek alatt, amennyiben 3, 4, esetleg 5 fokkal lesz melegebb a Földön. Az országok folyamatos GDP növekedésén van a hangsúly, ami miatt könnyedén átlépnek a tudományos megfigyeléseken, figyelmeztetéseken, és javaslatokon. Éljen az önzésre, kapzsiságra támaszkodó szent Kapitalizmus.”

    Itt megint felülírták a rövid távú érdekek, a hosszabb távút.
    Ez a kapitalizmusnak is sajátja (rövid távú profitérdek), de általános emberi tulajdonság is sajnos.
    Az evolúció kezdetén előny volt, de mostanában, amikor már akkora erővel bírunk, hogy jelentősen át tudjuk alakítani a környezetünket, már inkább hátrány.
    Főleg egy kapitalista berendezkedés esetén.

    Egyébként meg:
    Japán:
    A fejükre borítják a bilit(radioaktív víz) -gyors halál nekik, vagy hígítják a tengerbe, juttatva másoknak is belőle, időt nyerve maguknak.
    A logika érhető, de nem helyes.
    Már rég SOS-ben nemzetközi összefogásban kéne megoldani a problémát, mert a japánok, bár szégyellik beismerni, úgy látszik kevesek ehhez.

    Az atomerőművek Japán leállításának az egyenes következménye, hogy felrúgták a korábbi klímavállalásukat.

    Japan announced that instead of a 25 percent reduction in emissions by 2020, they would increase emissions by 3 percent. The Global Carbon Project said emissions from fossil fuels and cement production reached a record high in 2012, with a 2.2 percent increase from 2011. ”

    Carpe Diem.

  40. „Az aggodalom, amit a 2007-es IPCC jelentés keltett [pl. Al Gore: Egy kellemetlen igazság] elpárolgott, bár ezt nyíltan senki se jelentette ki. ”

    ” Germans are losing their fear of climate change. While in 2006 a sizeable majority of 62 percent expressed a fear of global warning, that number has now become a minority of just 39 percent.

    One cause of this shift, presumably, is the fact that global warming seems to be taking a break. The average global temperature hasn’t risen in 15 years, a deviation from climatologists’ computer-simulated predictions.

    http://www.spiegel.de/international/world/climate-scientists-face-crisis-over-global-warming-pause-a-923937.html

    Hiába a cáfolatok, a trendek ábrázolása, ha ez egy megnyugtató dolog, amiben hinni akarnak sokan.

    Az más kérdés, ha ismét beindul a felmelegedés, akkor ez a hit gyorsan a semmibe foszlik.
    Érdekes, hogy pl. az Európában is megszaporodó viharokat nehezen kötik a klímaváltozáshoz.
    Persze, ez egy nem közvetlen hatás.

  41. A budit a naponta használt fürdővizzel, kézmosásból összegyűjtött és részlegesen szűrt vízzel is tökéletesen lehetne öblíteni. A probléma ott kezdődik, hogy bármennyire is egyszerű egy ilyen rendszer mégis költséges sőt a lakóhely korlátai is ellehetetlenítik. Tehát senki nem épít ki egy töb százezres rendszert csak azért hogy megszabaduljon attól kis lelkiismeretfurdalástól amikor útjára küldi a pisikakit.

    Fukusimában az a szörnyű, hogy a tárolásnak is komoly kockázatai és veszélyei vannak és persze a „lehúzás”-nak is. Monjuk azt én sem igazán értem a tengeren kívül miért nincsenek más lehetőségek. Milyen mélyre kellene azt a vizet bepumpálni a földkéreg alá, hogy ott már biztonságban legyen? Egyáltalán ilyesmit lehet? Nem értek hozzá nem vagyok se geológus, bányász tehát nem tudom mi az akadálya ennek.

  42. Régen szóltam hozzá, de most ezt nem bírom ki.

    Fukusima szennyezése belefolyik az óceánba, onnan a víz körforgása szétteríti az egész világon.
    Minden ember a testébe fogja fogadni előbb utóbb a radioaktiv szennyet, ami belülről sugározva rákos daganatokat fejleszt (kinél előbb kinél később, de mindenkinél többszörös lesz az esély).
    Az eltemetett sugárzó tetemek elbomlanak és újból bekerülnek egy ember szervezetébe. Nem hagyományos méregként működik, azaz amíg el nem bomlik az adott izotóp addig sugármérgezést (fertőzést) okoz.

    Gyakorlatilag, amikor a népesség adott százaléka rákos beteggé válik akkor a társadalom összeomlik, mert nem lesz képes fenntartani a struktúráit aktív emberek híján.

    A víz az ami mindenki szervezetébe bekerül, legyen az növény, állat vagy ember. Az ember elfogyasztva a növényt és állatokat kumulative össze fogja szedni testébe az izotópokat.

    Ez egy gyógyíthatatlan járvány lesz, persze hosszú idő alatt de felfut a rákos megbetegedések száma.

    Ez ugyanaz lesz mint egykor a pestis, csak azzal az örömmel párosítva hogy mindenki pestises lesz, mert kikerülhetetlen.

    Lehet geigerrel mérni hogy melyik répát eszed meg, aztán idővel látod hogy vagy a kicsit sugárzót tudod megenni vagy a nagyon sugárzókat.

  43. CSAK Fukusimától max. lecsökken a várható élettartam, ezt a társadalom túlélné. De ha az olajfogyás miatt leáll az összes reaktor hűtése a világon, azt nemigen.

  44. Nem tud az olaj olyan gyorsan fogyni ahogy a sugárzó anyag kinyírja az embereket.
    Most hosszú platón van az olajkitermelés.

    Ha a társadalom felbomlik akkor nem lesz személyzet aki a hűtést megszervezze és bonyolítsa.

  45. 46: Fukusimától még nem bomlik fel, csak nagyobb lesz a halálozás. Az olajplató nem tarthat már sokáig.

  46. Akkor a kérdés arra redukálódik, hogy a társadalom bomlik-e fe előbb, vagy a reaktorok hűtéshez szükséges olaj fogy-e ki?
    Bár az egyelőre nem világos, hogy egy atomreaktorhoz minek olaj.
    Annyi energiát csk megtermel, ami a hűtést biztosítja.

    Ami a társadalom felbomlását illeti, a SZU elég jó példa. Az egész rendszer szétesett, de a hadsereg és a rendőrség a helyén maradt. Ha ők megoldották, akkor valószínű, hogy valamivel nagyobb méretekben is megoldható. Az elit és a stratégiai infrastruktúra nagyon sokáig fogja tudni tartani magát…
    Szerintem.

  47. 30: Az unoka életszínvonala ettől még nincs befolyásolva mindaddig, amíg nincs belőle probléma. Amikor az ukránok problémáztak, akkor volt egy kis stressz, de összességében az életszínvonalán a konkrét eseteken kívül nem változtat. Ha öt év múlva elzárják a csapot, na akkor igen, de amíg nincs ilyen gond, addig jóval nincs hatással az életszínvonalára.

    31: Tudsz jobbat mondani?

    32: A konkrét vitában nem érvelsz, mégis továbbra is úgy kezeled, mintha kiugró problémát jelentene, de mindegy is, áttérhetünk a kis emberekre.
    A földesuraknak nem parasztjaik voltak, hanem jobbágyaik, és igenis kizsigerelték őket. A földdel rendelkező parasztoknak valóban jó dolguk volt, de nem is voltak ők olyan sokan, viszont ha akarták simán elvettek tőlük bármit.
    Nyilván ma sem a kis emberek érdeklik a nagyokat, de szükségük van rájuk, mert ők a fogyasztók, ők mozgatják a gazdaságot, amiből ők jót profitálnak.

    34: Gyakorlatilag mindegy, hogy csapadékvízzel töltöd-e fel a WC-t, az is a vízkészlethez tartozik, csak éppen akkor még nem ivóvíz.
    Valóban egy olyan technológiai fejlettségi szintet kellene elérnünk, amellyel a jövőnket ki tudjuk nyújtani, ennek eléréséhez viszont lépcsőfokok szükségesek, amihez hozzátartozik az olajipar, a vegyipar, stb.

    42: Igen, ha újra beindul a felmelegedés, akkor annak nem fogunk örülni, de a probléma ott van, hogy még mindig a CO2-n rugóznak, holott az az elmúlt évtizedekben is ugyanolyan ütemben nőtt tovább, a CO2-s elméletet meg épp arra alapozták, hogy mennyire együtt mozgott egy időszakban. A modelljeiket legalábbis biztosan.
    Amíg vakvágányon verjük a mellünket, hogy ez a baj, az a baj, addig a másik vágánytól egyre messzebb kerülünk, pedig az igazság meg ott van.

    48: Szerintem a társadalom fog előbb összeomlani, más kérdés hogy ez milyen hatással lesz az erőművekre, mert attól azt még át lehet vészelni.

  48. 5 Csavar
    A hűtővizet alapjában keringtetik egy elvileg zárt rendszerben, de a hírek szerint az egész rendszer már olyan lyukas, mint a szita. A lyukak a rendszer különböző helyein vannak. Szerintem a megszökő vizek a külső rendszerekben többlet szennyezett vizet generálnak, amit már nem lehet visszakeringtetni a hűtőrendszerbe, részben a mennyisége, részben az idegen anyagokkal történt keveredése miatt.
    Közben a hűtővíz mennyiségét viszont tartani kell, így a rendszerből megszökő vizet folyamatosan pótolni kell frissel, ami szintén szennyezetté válik.
    Ugyanakkor a javításhoz oda kellene menni a meghibásodási helyekhez komoly javítási technikákkal, amelyek ember nélkül még nem megoldhatók, az viszont nem megy, olyan magas ott a sugárzási szint.
    Csernobilban ez nem okozott ekkora gondot az akkori hatalomnak, simán beküldtek embereket az életveszélyes zónákba is. Állítólag volt olyan hely, ahová csak búvárruhában lehetett bejutni, hogy ott egy tolózárat elzárjanak. Az illető bement, a munkát elvégezte, de olyan sugáradagot kapott, hogy órákon belül hősi halott lett. Mindez tette a halál biztos tudatában, és egy ígérettel , hogy a családjáról gondoskodni fog az állam. 🙁

  49. 44:
    Üdv. elfmage, tényleg rég hallottunk rólad. – Talán kiegészíthetlek: A Csendes-óceánba engedett radioaktív szennyezés minket egyáltalán nem fog érinteni. Ugyan egy idő után az összes világtengerre szét fog terülni, de „csak” a tengeri élőlények fertőződnek meg. (vegyetek néhány tucat halkonzervet) azoktól az alföldi répa sose lesz radioaktív. A tenger felszínről a víz elpárolog, de minden más ott marad.

    Arma: Az atomerőművek által termelt elektromosság hajtja a keringető szivattyúkat, nem kell hozzá dízelolaj, csak katasztrófa esetén kapcsolnak be stand by generátorokat, ha van egy cunami. Néhány hordót erre a célra már csak félre lehet tenni. 🙂

  50. 51: Az olajhiány úgy általában zilálja szét a társadalmat. Ezért nem fogják az atomerőműveket sem jó karban tartani. Az elektromosságtól még nem mennek az autók, azok nélkül nncsenek ellátási láncok, tehát nem kapnak enni az atomerőművi dolgozók, stb.

  51. 29: A talajt nem szennyezi, mert oda való. Feltéve, hogy megfelelő módon kerül oda – komposztálva, vagy megfelelő mennyiségű cellulózzal.

    Tényleg ajánlom a linkelt honlapot, igazi kincs az a tudás, amit ott Országh József professzor úr összefoglal. Ráadásul olvasmányos is, nem száraz tudományos szöveg. Gondolkodásfordító.

    32: Tünet is meg kórok is.

    34: A WC-t csapadékvízzel leönteni csak egy kicsivel kisebb pazarlás, mint a karsztvízből nyert csapvízzel. A WC összes káros hatása fennmarad, ráadásul megfelelően kezelve a csapadékvíz az legértekesebb víz – mosásra, mosogatásra, mosdásra, öntözésre, adott esetben még ivásra is.

    A nem egészségesek életbentartása és szaporodása miatt nem aggódom. Két lehetőséget látok:
    1: Jön a Geddon, és úgyis csak azok maradnak életben, akik életrevalóak. Hogy lesznek-e ilyenek, az a geddon lefolyásán múlik, nem az előzetes kontraszelekción.
    2: Az emberiség folytonos technikai fejlődéséhez hozzátársul a morális fejlődése is, és létrejön egy olyan fejlett szupercivilizáció, ami mindenki minden anyagi gondját megoldja. Igaz, hogy az emberek életbentartása egyre több energiába kerül, de a folytonos technikai fejlődés ezt lehetővé is teszi a végtelenségig.

    A 2. verzióra sosem volt még példa, és teljesen ellentmond az ember természetének, úgyhogy marad az 1.

    44: Van a sugárzásnak egy olyan szintje, amit simán, mindenféle károsodás nélkül elvisel a szervezet. Kell is, hogy legyen, mert van egy kozmikus háttérsugárzás. Az a kérdés, hogy ha Fukushimát szétterítjük a bolygón, mennyivel nő meg a háttérsugárzás.
    Amit nem értek, hogy mért nem próbálják meg kiszűrni a vízből a szennyeződéseket. A szennyezés nagyrésze nehézfém lehet, azt egyszerű galvanizálással ki lehetne vonni a vízből. A maradék felaktiválódott szerves és szervetlen anyag lehet, azt meg szűrőkkel, ülepítéssel lehetne kiszűrni. Nyilván hatalmas berendezésekre lenne szükség, de aki atomerőművet tud építeni, az tudjon ilyet is. Különösen, hogy az egész világ segítene.

  52. 29: Na de ha megfelelő módon kerül kibocsájtásra, akkor a vízben sem szennyezi a környezetet. Ha csak szerves anyagból áll, akkor bárhol ártalmatlan, ha bőven tartalmaz szervetlen anyagokat, akkor már mindenütt ártalmas

  53. 53.
    Hát ez az „egész világ segítene” dolog kicsit optimista.

  54. .Fukusima rehabilitálása 2051-re fejeződne be a tervek szerint.Forintban 2500 milliárdba fog kerülni de persze minden nagy projekt ára megduplázódik mire a végére jutnak.
    A környéken nagyon magas a talajvízszint ezért körbeássák a volt erőművet és csöveket fektetnek le amiben fagyos gázok fognak áramlani.Gyakorlatilag megfagyasztják a talajt Fukusima körül.Ennek energiaigényét nem tudom megbecsülni de sokatmondó hogy nem is említik.
    A kamuzás teljes erővel folyik :Azt mondják hogy a cézium csak rövid ideig lesz a halak izmaiban.Kiürül.
    Tehát a kicsit távolabb kifogott alaszkai hal kimondottan jót tesz majd az egészségnek.
    Nekem a TEPCO cég neve rossz csengésű.Egyből a TESSCOO-ra asszociálok.
    A hűtőpultokban jelenleg gyanúsan alacsony áron van az alaszkai hal.
    Ha van benne sugárzás,azt nem állítja meg a nejlonzacskó.Ott a közelében a mirelit borsó,hasábkrumpli stb.

  55. 51:

    Köszi a kiegészítést, kicsit megnyugtató hogy így gondolod, én még mindig nem vagyok optimista.

    A jód és cézium izotópok valóban maradnak, de azok is kimásznak a vízből a megevett halakkal.

    Ami aggasztó szerintem az a trícium (h2o 3-ik izotópja).
    Igaz hogy nehezebb mint a sima víz, de az is el tud párologni és az eső formájában mindenhol leesik.

    A jól legyengült immunrendszerű emberiségnek jót tesz egy kis háttérsugárzás emelés.

    Orosz vagy kínai vendégmunkások szerintem pikk-pakk széthordanák a sugárzó anyagokat hogy a kritikus tömeg alá csökkenjen, és építenének rá egy szarkofágot.
    Persze a veszteségeket ne akarjuk tudni, és jól fizessük meg aztán csókol anyád ica.

  56. 49. Hát igaz ami igaz, ez a lehető rendszerek legjobbika. Ami viszont ezután jön, ennek a továbbfejlesztett változata, viktoriánus újfeudális rendszer, az még ennél is sokkal jobb lesz.

  57. 59:
    Ha lesz olyan őrült, aki radioaktív halakat eszik, az ürüléke akkor is többnyire a tengerbe kerül vissza. A jód-131, és a cézium-37 felezési ideje 30 év körül van. vagyis 200 év alatt eltűnik. Egyedül a cézium-35 marad velünk mindörökké. Ez nem olyan nagyon kilátástalan. Sokkal szarabb egy Csernobil-szerű robbanás, ahol minden az atmoszférába kerül. Persze majd lesz ilyen is. Régen meg volt a fekete halál. Ilyen az élet. 😀

  58. A 34-es hozzászólásom lényege nem a WC-öblítés volt. Aki ezt nem észlelte, az nem a tíz százalékba tartozik….

  59. 62.
    A 34-esre… Szerintem a tecnika nem megoldás, főleg az nem hogy újabb bolygókat vágjunk gajra miután ezt élhetelenné tettük.
    Vagyis lehetne használni a technikát, de jól. Úgy értem, nem profithalmozásra.
    Ha nem tudjuk az önérdek és a közérdek közötti egyensúlyt egyénileg és tömegesen helyreállítani, akkor valóban mindegy hogy milyen technológiai szinten vegetálunk.

  60. 63. Az ember egy rendkívül önző lény, ha hatalom, vagy a hatalom eszköze (fizetőeszköz) az ő kezében van, egyből visszaél vele. Most ne mondja senki hogy általánosítok, mert ez az igazság. Önérdek és közérdek csak addig áll harmóniában egymással míg az önérdek megvalósításához a közérdeken át vezet az út, utána már a köz nem érdekes, Lásd demokrácia, liberalizmus, szocializmus, kapitalizmus…. Mondj egy országot ma, amely vezetői tökéletesen a nép és a köz érdekeit tartják szem előtt nem pedig a sajátjukat. De te is,én is a saját érdekeidet, (-inket) helyezed előtérbe másokéval szemben, kivéve ha a te érdekeid eléréséhez a többiek érdekeiért való harc is szükséges, de csak addig, és nem tovább. Ez esetben minden ember egyforma, mert így diktálja az ösztönünk. (még hogy az ember nem ösztönlény)

  61. Az ember nem önző lény. Sőt. Alapvetően önzetlen. Az, hogy a regnáló elit most egy kifejezetten önző társaság, az nem feltétlenül terjeszthető ki az emberre általában. Ha az ember általába önző lenne, akkor valószínűleg nem hagyná hogy egy szűk társaság a fejére nőljön, hanem lámpavasra húzná őket.
    De nem húzza… időnként morog, néha odacsap, de lényegében béketűrő.
    Az elit szereti terjeszteni, hogy az ember önző, hogy szétkenje az önmaga által okozott problémákat, de azért nem túl nehéz ezen átlátni.

    Nyilván mindenki a saját érdekeit nézi mindaddig, amíg az valamilyen erkölcsi korlátba nem ütközik.
    Nos… ez az erkölcsi korlát bizony nagyon különböző szinten érvényesül kulturáktól függően… Vannak akik egyenesen kinevetik, hogy fölösleges avitt kacat, de jóval többen vannak akik valóban eszerint élnek. Vannak akik csak a közösség haragjától félve tartják be a játékszabályokat, de olyanok is akadnak bőven, akik meggyőződésből,

  62. A probléma az, hogy az emberek többsége igenis valamilyen szinten önző, ezenkívül gyáva is, vagy mondhatunk óvatost is, nem szeret nagyot kockáztatni.
    És ezért nem borítja a bilit, ha nem is tetszik neki a helyzet.
    Az igaz, hogy a többség messze nem olyan önző, mint a hatalmi elit, de az szinte mindig garantált, hogy a vezető posztokra éppen a legönzőbbek kerüljenek, azon egyszerű oknál fogva, hogy nekik a legmagasabb a motivációjuk.
    Ne legyenek illúzióink, ha versenyhelyzetbe kerül sok jóképességű ember, akkor a céljaiért biztosan az önző, hataloméhes tagok fognak a legkitartóbban, rendíthetetlenebbül küzdeni, így a siker is őket koronázza.
    És ők alkalmazzák a becstelenség eszköztárait is, a korrumpálást, a megfélemlítést, a függőségek kialakítását.
    A becsületes egy átlagos közegben pillanatok alatt hátrányba kerül a hatalmi játszmában, mert ezeket az eszközöket elvből nem használja.
    Aki pusztán elvekért küzd anélkül, hogy győzelme garantált anyagi sikert is hozna számára, hamarabb fogja feladni, mint az, aki nagyon tudatosan építi a jövőjét, anyagi hatalmát. Miért vállalna valaki olyan embert felőrlő konfliktusos életet, ha az nem kecsegtetné az anyagi siker, vagy a hatalom jutalmával?
    Márpedig garantáltan élethosszig élethalálharcot kellene vívnia azokkal a mindenre elszánt hataloméhesekkel, akik a sikerük reményében bármire képesek, ha tartani akarná a gátakat velük szemben. 🙁
    Így sajnos csak az marad számunkra, hogy a sok hatalomra éhes közül mindig azt támogassuk, amelyik számunkra a kisebbik rosszat jelenti, ha úgy tetszik ki kell őket játszani egymás ellen, amiben szerepel egy alku is, milyen kedvező dolgok esetén vagyunk hajlandók ezt megtenni…
    De bárányok soha nem fognak az oroszlánok helyére kerülni.

  63. 66:
    Ha evvel 10 millió lenne ilyen egyértelműen tisztában, akkor virágzó ország lehetnénk.

  64. 66. hubab
    „De bárányok soha nem fognak az oroszlánok helyére kerülni.”
    Ezt nagyon jól tudják azok, akik ráerőltették a tömegekre a keresztény tanokat. Aki betű szerint a keresztény erkölcsök szerint él, az esélytelen a kizsákmányoló hatalommal szemben.

  65. 68: Most döntsük már el, hogy van sapka a kereszténységen, vagy nincs! Néha az a vád, hogy a kereszténységet erővel terjesztették és eleve a tömegre is ráerőltették, mint írod, aztán meg az a vádad, hogy a keresztény ember nem elég erőszakos, ezért alulmarad a darvini élethalálharcban… 🙂

  66. 69: Én éppen azt mondom, hogy azért terjesztették a kereszténységet, mert a megtért embereket könnyedén lehet nyájként terelni és kordában tartani. Nem szó szerint értettem azt hogy erőltették. A keresztény tanítás nagyonis vonzó és az élet a Földön nagyszerű LENNE, ha MINDENKI a tanítás szerint élne, de sajnos ez nem így van és ezen bukik meg az egész, mert ennek a közösségben való békés együttélésre tanító ideológiának van egy hatalmas problémája, mégpedig az, hogy ha akad a közösségben egyetlen olyan egyén, aki az ösztöneinek engedelmeskedve nem hajlandó betartani a játékszabályokat, akkor ez az egyén kihasználhatja a többiek jóságát, önzetlenségét, alázatosságát stb., így magához ragadhatja a hatalmat és végül kizsákmányolhatja a közösséget. Erre mondja Tibor bá’, hogy „az emberi természet”. Igen, az emberi természet miatt nem tud működni egyetlen ideológia, egyetlen gazdasági rendszer sem a Földön.

  67. A kereszténység valójában nem más, mint az Aranykor emlékének az utolsó képviselője, hordozója. Egyszerűen az emberi társadalom együttélésének alapvető kódjainak gyűjteménye. Az hogy idővel a vezetői korrumpálódtak, alapvető értékei homályos utalások mögé kerültek, valóban sajnálatos, de nem kellene a kereszténységet mai képviselőikkel azonosítani, hanem megtalálni azokat a gyökereit, amelyekből még lehet emberi civilizációt nevelni.

    A kereszténység (erkölcs) mellet nyilván párhuzamosan fejlődött a „normaszegők” áramlata, akik folyamatosan megpróbáltak hasznot húzni a „birka” tömegből. Ők is alkottak maguknak megfelelő ideológiát.

    Végletekig lecsupaszítva, a birkák nagyon jól meg tudnak lenni a normaszegők nélkül, de fordítva ez már nem igaz.

  68. 72:
    Ez egy kvázi tudományos bulvárhír. Nem éri meg elolvasni.

  69. 73 Bevallom, én sem lettem depressziós a hírtől.
    De azért beraktam, ha mégis bejön, ne mond, hogy nem szóltam előre… 🙂

  70. 76:
    Már be is jött.
    Egy millió fényévre van a világ vége és fénysebességgel terjed. 😀

  71. „A konferencia helyszíne az a Lengyelország, amely elektromos áram szükségletének 80%-át szénerőművekből fedezi, és a kormányzat továbbra is a „fekete aranyban” és a palagáz kitermelésben látja a tuti bizniszt. A konferencia ideje alatt ki is rugták a nem teljesen palagáz párti lengyel környezetvédelmi minisztert, aki egyben a klímakonferencia elnöke is volt, és ezzel destabilizálták a tárgyalásokat. A szakmai vitákon -a lengyel zöldek tudósítója szerint- még mindig előkerülnek olyan, a számszerű tényekkel feleslegesen időt nem fecsérelő érvek, mely szerint Németországban a megújulók emelték az enerigaárakat. Ezzel szemben Németorzságban 2006 óta mennek le a tetőre szerelhető fotovoltaikus napelemekből származó végfelhasználói energiaárak.”

    „Hogy miért nem említem a magyar kormány szerepét ebben a globális játékban? Mert a helyzet az, hogy arról sincs hír, hogy egyáltalán részt vettek e a konferencián. A szomorú valóság az, hogy ameddig nem foglalják el afrikai klímamenekültek a felcsúti focipályát, addig a magyar kormány meg sem érti, hogy mi az a klímaváltozás.”

    http://csibakatalin.blog.hu/2013/11/23/a_varsoi_klimacsucs_tetje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük