(1205) Giuseppe Verdi

Tibor bá’ online

 

~ab061A legnagyobb opera géniusz 200. születésnapja csütörtökön, október 10-én volt. Mint operakomponista annak ellenére került az első helyre, hogy „mindössze” 28 operát írt, szemben például Donizettivel, aki 75 operát mondhatott a magáénak. Viszont Veri operáiból 20 mind a mai napig gyakran hallható, vagyis az elmúlt 5 évben Verdi operát 2486-szor adtak elő valahol a világon (második helyezés Puccinié 1893 előadással).

A megemlékezés alkalmából a Decca kiadta CD-n az összes művét, egy 4 napos konferenciát tartott az American Institute for Verdi Studies a New Yorki egyetemen, valamint a Requiem-ét előadta a Chicago Symphony Orchestra, amit a Verdi specialista Riccardo Muti vezényelt. Ez már csak azért is érdekes, mert ez az egyetlen Verdi mű, ami nem opera. Szóval, volt egy kis ez-az, csak nálunk nem, én legalább is nem hallottam róla (és most valaki elő fog halászni valamit és be fogja linkelni – köszi előre is) J

A Verdi megemlékezés teljesen természetes, hiszen olyanok is fütyülik melódiáit, akik az operaházba még be nem tették a lábukat. Az operalátogatók pedig nem tudják kikerülni, még akkor se, ha nagyon akarnák.

Még sokat lehetne írni Verdi életéről, családi tragédiáiról, munkásságáról, amit minden bizonnyal mások már megtettek, vagy meg fognak tenni, de ennél én fontosabbnak tartom Requiemjéből meghallgatni egy részt, ami világosan bemutatja, hogy Verdi tudott volna mást is, ha nagyon akar, de ő inkább a kor divatját szolgálta ki, az olasz operát. Különben Karajan vezényel, ami külön egy élmény.


______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________

4 gondolat erről: „(1205) Giuseppe Verdi

  1. 1:
    200 éve egészen biztos nem számított. Jut eszembe, Szívesen megnézném az Aidát Alföldi Robi rendezésében. Persze csak akkor, ha Ramszesz kiveri a farkát a színpadon. 😀

  2. 1.Nem volt zsidó.Minden ellenkező állítás antiszemiták műve.Donizetti termékenyebb volt de őt az utcalányok inspirálták ,akikkel szerfölött gyakran hempergett.

  3. Verdit Wagner, majd az olasz’Wagner’ aza Puccini vagy 13 even at visszanultan elhallgattatta az opera szinpadan. Majd Aida, Otello, na meg persze Verdi’s Requiem ujra eletrehozta a szereny, de buszke Nagy Mestert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük