(1199) Szobrot Horn Gyuszinak!

Tibor bá, az igazság keresése, online

 

Találjátok ki, Horn Gyula temetésén ki csókol kezet kinek?
Találjátok ki, Horn Gyula temetésén ki csókol kezet kinek?

Jóformán még ki se hűlt a temetkezési fáklya, a sírhalom még friss, rajta a virágok alig gyökereztek meg, a résztvevőkben még ott sajog a tudat, hogy Gyuszi nincs többé, amikor a nép egy részéről igény támadt a hajdani államférfi megszobrosítására. Nosza hát!

A bronz fej felállítását az a Suchman Tamás kezdeményezte, aki mint privatizálásért felelős miniszter hülyére lopta magát az MSZP részére (is). Hogy ő szeretettel gondol a miniszterelnökére, az magától érthetődő. A másik fegyvertárs, Kovács László megtoldotta azzal, hogy Horn Gyula igazi államférfi volt, mert ugye a német egyesítés. OK, a németeknek kellett egy név, megkapták. De a kelet németeket nem Horn Gyula engedte ki, hanem Gorbacsov peresztrojkája. Lássunk már tisztán. Amit Horn Gyula önállóan, magától tett, az a Pénzügyminiszterének a blokkolása, mert be volt tőle szarva, hogy elveszi a helyét (jobban is jártunk volna). Bokros az utolsó másodpercben kapta meg a felhatalmazást, amikor a hajó árboca felett már átcsaptak a hullámok.

Ehelyett Kovács László kiemelte: „Egyetlen célja volt, hogy jobb legyen az ország helyzete.” Olyannyira, hogy mandátumának utolsó hónapjaiban még a Bősi gátat is meg akarta építeni 600 milliárdból, amiből aztán jó nagyot ki lehetett volna lopni. De ez már nem sikerült neki. A további koncot át kellett adni a fiatal demokratáknak, akik mára már se nem fiatalok, se nem demokraták.

Aztán a sokgyerekes angyalföldi proli családból származó Horn a gangos lakást hirtelen felváltotta luxus házra, természetesen nem a fizetéséből, hanem? A Németországban kiadott könyvének honoráriumából. Hát igen, akkor még akadt némi szemérem. Ma már úgy lopnak, hogy közben a pofánkba röhögnek. Ezt irigylik Mesterházyék. Naná, hogy ígérnek fűt-fát, megszórva demokráciával, csak egyszer rá tehessék a kezüket a magyar költségvetésre. Aztán majd ők nyomhatják a szöveget, hogy 4 év Fidesz garázdálkodást nem lehet néhány hónap alatt nullifikálni.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________

9 gondolat erről: „(1199) Szobrot Horn Gyuszinak!

  1. Tibor bá, egy politikai cikk, ami nem Orbánt szidja! Nem gondoltam, hogy ezt megérem…

    Tetszik.

  2. ‘A politikus tevékenysége által keletkező társadalmi haszon nem mérhető.

    Az általa okozott kár mérhetetlen’

  3. 1:
    Ábel! Én nem szidom Orbánt. Közlöm az észrevételeimet. Akinek nem tetszik, vagy nem ért vele egyet, annak tűnik szidásnak.

  4. Óvakodj a törpé/k/től… 🙂

    Talán segített volna valamit az országnak, ha az ominózus balesetében tényleg kitöri a nyakát.
    Védelmében legyen mondva, az ország szétlopására Antall adta ki a jelszót, Gyulánk csak vette a lapot.

  5. 4:
    Pontosan. Antall szégyenlősen kistafírfozásnak titulálta.

  6. Ki volt Horn Gyuszi…? Lassan vissza emlékszem, látom termetes növését, szálfa öklelését. Czinegével együtt cincogtak a vasfüggöny mögött… jól emlékszem?

  7. „Ma már úgy lopnak, hogy közben a pofánkba röhögnek. Ezt irigylik Mesterházyék. Naná, hogy ígérnek fűt-fát, megszórva demokráciával, csak egyszer rá tehessék a kezüket a magyar költségvetésre. Aztán majd ők nyomhatják a szöveget, hogy 4 év Fidesz garázdálkodást nem lehet néhány hónap alatt nullifikálni.”

    Na,Tibor bá,mi történt?.. 🙂

  8. 7:
    Készülök a baloldal győzelmére. 😀

    Fél év múlva mást se fogtok olvasni tőle, csak hogyan lop Mesterházy, hány libát hizlal Bajnai, mekkorát hazudott már megint Gyurcsány (természetesen reggel-délben és este). 😀

    Jöhetnék azzal is, hogy a lopkodást Antall indította be, de ki a fene akar állandóan hullákat rugdosni? 😀

    Aki azt hitte, hogy nekem van párt preferenciám, az hatalmas bakot lőtt. De hiába magyaráztam.

  9. 8. Tibor bá’

    „Készülök a baloldal győzelmére.”

    Én is, de talán majd 2018-ban, jövő tavasszal még nem. Sajnos. Az ellenzék még egyáltalán nem tud annyira összefogni, hogy jövő tavasszal megdöntse az orbán rezsimet.
    Lesz még négy évük, hogy megtanuljanak összefogni, csak addigra ne legyen túl késő, mert orbán 2018-ra teljesen leamortizálja az országot, és annyira bebetonozza magát, hogy atom/hidrogénbombával se lehet a helyéről kirobbantani. 😮

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük