(1160) Balfasz patkányok

Tibor bá’ online

 

Az angol egy tengerjáró nemzet, merthogy szigetország, meg világkereskedelmi nagyhatalom volt vagy 500 éven át. Egyszóval értenek a hajózáshoz, és a hajózási tapasztalataik felülmúlhatatlanok. Az egyik ilyen – szinte megfejthetetlen – tapasztalatuk szerint a süllyedő hajót a patkányok hagyják el legelőször. Ez persze magyarázatot igényel. A régi, faépítésű vitorlás hajókat patkány mentesíteni lehetetlenség volt, mert a kikötőkből a rögzítő köteleken átmásztak a hajókra (még akkor is, ha volt patkánygallér). Valamint olyan hajó építése, amibe nem szivárgott be a víz, egyszerűen lehetetlenség volt. Az egész út alatt a beszivárgott vizet folyamatosan ki kellett szivattyúzni, ami szorosan hozzátartozott a hajózáshoz. Amikor egy hajó zátonyra futott, a viharban megroppant, vagy éppen egy ágyúgolyó ütött rajta sebet, ez a szivárgás felgyorsult. Akkor volt gáz, amikor több víz hatolt be a hajótérbe, mint amennyit ki tudtak szivattyúzni. Ebben az esetben a hajó órái vagy percei meg voltak számolva. Ezt a legénység úgy érzékelte, hogy a heves, szinte erőn felüli szivattyúzás ellenére a hajó legmélyebb részén a beömlött víz szintje folyamatosan emelkedett. Ezt azonban nem volt könnyű megállapítani, ha a ki-be jutó víz mennyisége közel volt egymáshoz. Például, ha percenként 100 litert tudtak kiszivattyúzni, de percenként 102 liter ömlött be. Egy ilyen 100:102 helyzetnél elég sok idő kellett a vízszint emelkedésének az észlelésére. És most jön a félreérthetetlen tapasztalat. A patkányok mind addig nyugodtan folytatták a csendes szaporodásukat, amíg ez az arány nem érte el a 100:100 értéket, amint ezt túllépte (példánkban 100:102), megindult a patkányok menekülése a hajóról. Csak azt nem lehetett megtudni, és máig homály borítja a dolgot, hogy a patkányok ezt honnan tudják. Egy biztos, ha a patkányok menekülnek, a legénység nyugodtan abbahagyhatja a szivattyúzást, a hajó menthetetlenül el fog süllyedni, csak idő kérdése. Ebből a tényből született meg a már említett mondás: a süllyedő hajót először a patkányok hagyják el (utoljára pedig a kapitány).

Na vajon miért álltam elő ezzel a patkány sztorival? Azért, mert Orbán hajója vitathatatlanul süllyed, de a patkányai csendben (de igen aktívan) tovább csücsülnek a fenekükön, illetve erőteljesen gazdagodnak. Ezek a patkányok balfaszok, eszük ágában sincs menekülni. – Ja, hogy nem süllyed a hajó? Nanemá! Orbán egy elképesztően jó stratéga, hihetetlenül jól tud bánni a tömegekkel, fantasztikus érzékkel tudja, mivel lehet zabáltatni őket (pl. rezsicsökkentés, Erzsébet utalvány a nyuggereknek), de ő se omnipotens. Gyermekded álmaitól 50 éves korára se tudott megszabadulni. Totálisan rossz elképzeléseire senki se meri felhívni a figyelmét, mert az felérne egy öngyilkossággal, így a kiválasztott gárda minden Orbán rémálmot iparkodik szolgai módon megvalósítani. Az unortodox névre elkeresztelt gazdaságpolitika (amiben Orbán őszintén hisz, hiszen nyugati vezetőknek dicsekedett róla) ma már olyan látványosan rossz eredményeket produkál, hogy nincs az a csodás kommunikáció, amivel el lehetne takarni. A „Magyarország jobban teljesít” majd „Magyarország erősödik” szlogenek társadalmi értékelése kábé azonos a régen volt „békeharcéval” vagy a „népünk nem rés, hanem erős bástya” szlogenekkel. Magyarul már a kutya se hiszi el, de szólni nem mer senki. Pedig a maroknyi sleppen kívül már mindenkinek keresztbe tett. A rokkant nyugdíjasok, a magánpénztár betétesei, a pedagógusok, a „fiatalon” nyugdíjazott karhatalmisták, a felsőoktatás diákjai, az egészségügy dolgozói, a gyógyszerfogyasztó nyugdíjasok, a volt dohányárusok, a bölcsődei dolgozok, az iskolás gyerekek szülei, amik így hirtelen eszembe jutnak. Ezek mind Orbán kárvallottjai. De a 27 százalékos ÁFA, a fuvaradó, az átutalási adó, stb. mind a 10 milliót sújtja. A rezsicsökkentés egy aprócska szépségtapasz, aminek hamarosan meg lesz  a böjtje.

 

Az ország gazdasága olyan látványosan rossz, a külföldön dolgozó félmillió magyar olyan fokú tisztánlátásra kényszeríti az itthon maradtakat, hogy azt már semmilyen kétszínű, de ügyesen összehozott tájékoztató se képes ellensúlyozni. Az orbáni haszonélvezők, azok a bizonyos csókosok pedig oly kevesen vannak a nagy tömegekhez képest, hogy a hajóba már rég sokkal több víz ömlik be, mint amennyit ki lehet szivattyúzni. Csak azt nem értem, hogy ezt a Lázár vezette aktív csapat miért nem veszi észre. Ezek tök hülye patkányok, úgy tesznek, mintha a világ legtökéletesebb hajója 24 csomóval szelné a vizeket, amíg el nem érkeznek Orbánisztánba.  Hogy nem? Na, figyelj!

Hajdanában, Dávid Ibolya fénykorában kiderült, hogy a zsákmányon a kormány és az ellenzék 70:30-hoz arányban osztozott. Régi szép idők! Ma ez az arány 100:00-hoz. Illetve, közelebb vagyunk az igazsághoz, ha azt írom, hogy 500:00-hoz 😀 . A mai ellenzéknek semmi lehetősége, esélye nincs a zsákmányolásra. Igen, össze fognak állni, és mindenbe bele fognak menni, mert a kormányra kerülésnek most van igazán nagy tétje. De még mindig nem tudjuk mi az oka a patkányok szemmel látható, önbizalomtól duzzadó, nyugalmának. Valami olyat tudnak, amit mi nem tudunk. Orbánnak már megvan a titkos fegyvere, hogy lehet megnyerni egy választást, ha az ország lakosságának 80 százaléka ellene szavaz? Lázár és a többiek nem hülyék, legfeljebb gazemberek, ezek a patkányok fosztogatják a rakományt, dőzsölnek, és 100 évre rendezkednek be. Valamelyik oldal nagyon pofára fog esni.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

 

 

97 gondolat erről: „ (1160) Balfasz patkányok

  1. Nem elég a beáramló víz illata, szaga hogy a patkányok érezzék a biztos vesztüket? Egyre töményebben. Nem csak a matrózok idegességét érzik? És hová tudnának menekülni a nyílt tengeren a patkányok? A csótányok is megérzik a háborút és életben maradnak.

    Sokan azt mondják, hogy a Fidesz most is megnyerné a választásokat (Göbbels vigyorog a sírjában). És szerintem tény, hogy a mai hitelpénznek már befellegzett – ezt érezhetik a csókosok is. Ezért sincs kimutatható infláció (de ez offtopic mondat volt nem akarok erre vitát).

  2. A patkányok csupán átúsznak egy másik hajóra, miközben magasról leszarják, kit és hogyan hagynak hátra. Bal és jobb? Miért, van különbség? Már ami a végkifejletet illeti. Mind patkány. Már ’19 óta annak hívják őket. E tekintetben, nekem már rég nincsenek illúzióim.

  3. A 18-as választást még biztos megnyerik aztán 2022-re talán kialakul majd vmi értékelhető ellenzék. Én inkább attól félnék a fideszes nagykutyák helyében, hogy nehogy úgy járjanak, mint a Mussolini vagy a Ceaușescu mert ott se mondta volna meg senki még egy-két évvel korábban, hogy az történik majd, ami megtörtént. Legalábbis ők biztos nem gondolták volna.

  4. OFF
    Nemrég egy patkány megette egy fiatal angol anya 3 éves gyermekét, míg az anya bulizni ment és egyedül hagyta őket.
    Egy házilag tartott patkány megeszi-e a tulajdonosát ha a tulajdonos nem ad neki élelmiszert és módja van a harapdálására?

  5. Én nem látom, hogy a Fidesz hajója süllyedne. Hiába látványosan korruptak, ha a többieket is korruptnak tartja a közvélemény, amit az OLAF-jelentés is csak megerősít. Hiába vonja ellenőrzés alá a hagyományos médiát, növeli a „nemzeti” túlsúlyt, ha korábban egyértelműen a másik oldalnak volt túlsúlya. A liberális felfogású újságírás jóval erősebb volt, mint amekkora társadalmi támogatottsága volt, sőt talán még mindig. Bár csúnyán darálták be a Népszabadságot, kevesen érzik veszteségnek, hazug pártlapnak tartották legtöbben eddig is, és nagyon kevesen hisznek a független sajtó mítoszában. A ballib uralom alatt meg jobbos lapokat szüntettek meg, csak akkor a „független” sajtó egy könnycseppet sem ejtett. Én is csak a digitális archívumuk megszűnését sajnálom. Az internet korában amúgy is egyre jelentéktelenebb a nyomtatott újság. Tele az internet olyan emberekkel, akik lelkesedésből, ingyen írnak, kevesen látják, hogy miért kéne privilegizálni az újságírókat. Esélyes trónkövetelő nincs, a Jobbik is már balról akarja előzni a Fideszt, amivel nem annyira a Fidesztől vesznek el szavazókat, hanem a baloldali tortát szeletelik tovább, mint alighanem a Momentum is. Gazdasági fejlődés tekintetében nagyon alacsonyan volt a léc. A ballib média a 2010-es választások után azt visszhangozta, hogy heteken belül csődbe megyünk, ehhez képest lényegi mutatókban fejlődés van. Szintén 2010 óta diktatúrát kiáltanak, miközben a tömeg nem így érzékeli. Egyre inkább autoriter rendszer van, de az még nem diktatúra. Farkast kiáltó fiú esete. A rendszer-váltás óta majdnem mindenki elvesztette a rózsaszín szemüvegét, minden politikust hazugnak és korruptnak tartunk, és a Fidesz legalább tud kormányozni, van víziója. Ki feltételezi azt, hogy a szétforgácsolódott baloldali összefogás kormányképes lenne? Egymással is marakodnak, csupa SZDSZ-szerű kerékkötő lennének, és ott vannak „nagy öregként” a háttérben-előtérben a lejárt szavatosságú megmondóemberek, Gyurcsány csak hab a tortán. Hiába süllyed az ország hajója, ha az egész globális flottában alig van már olyan hajó, ami nem süllyed, és a még stabil hajók is egyre kevesebb menekülőt tudnak/akarnak felvenni.

  6. 5. Jani,
    ha ez így van, akkor valóban elvesztünk, jöhet akár a felmelegedés is… Szerintem az „orbánfiúk” a nagy összeomlásra készülnek, ezért is ragaszkodnak foggal-körömmel a megszerzett hatalomhoz és vagyonhoz, a túléléshez magukhoz veszik a túléléshez szükséges infrastruktúrát (ha kell akár erőszakkal is, lsd. a Vár alatti Labirintus megszerzésének történetét.
    Az, hogy mi ezt az Alkotmánytipró rablóbandát a legkisebb rossznak látjuk a saját butaságunkat és életképtelenségünket bizonyítja. A magyarság túlélésének kulcsa nem ennek a kontraszelektált társaságnak a túlélésben rejlik.

  7. 5:
    1956 nyarán vidáman sütkéreztünk a napon, lubickoltunk a Balatonban. Ha azt mondtam volna, hogy két hónapon belül a Pártházat tankkal fogják kifüstölni és a bent lévőket (beleértve az utolsó takarítónőt is) kifogják nyírni, bezártak volna a bolondok házába.

  8. 5. egyetértek.

    momentán nincs jobb, és ha egyetlen elfogadható lehetőség van, akkor azt nevezhetjük a legjobbnak is 🙂

    könnyű elfelejteni milyen helyzetben volt az ország pár éve, ahhoz képest Magyarország tényleg jobban teljesít, sőt.
    gazdasági szempontból pozitívan értékelem azt is, hogy a belföldi gazdaságot megpróbálják valamennyire függetleníteni a külföldi hatásoktól. persze ettől meg drágább lesz a banán 😀

    majd meglátjuk mi lesz a vége …

  9. Egy gondolat ment át a fejemen pár hónapja. Ha fogadnom kellene egy jelentősebb összegbe hogy 10 év mulva Orbán lesz -e még az elnökünk vagy már börtönben fog ülni ( vagy akasztofán logni) elég gondban volnék! Én is ugy érzem néha hogy semmi esély hogy megbukjon. Egyszerüen annyian imadják istenként tisztelik harcolnak erte hogy kilátástalannak látszik bármit mondani ellene. A másik oldal. PL 2012 ben a hajogyari szigeti szorakozas utan ki merte volna gondolni hogy Vizivickit lefogják csukni 3 honap mulva. Abszoluth elkepzelhetetlen lett volna.

  10. 6. Kata
    „Az, hogy mi ezt az Alkotmánytipró rablóbandát a legkisebb rossznak látjuk a saját butaságunkat és életképtelenségünket bizonyítja.”
    A népesség nagyja tartja csak a legkisebb rossznak, és csak a jelenlegi választékból. Ha meg globális összeomlás jön, akkor tényleg ők a legkisebb rossz, mert a polgárháborúnál a rendőrállam, statárium is jobb. Szerintem nem buta és életképtelen ez a nemzet, csak az elmúlt 27 év alatt cinikussá lett, mert minden eddig regnáló kormány lejáratta magát, a jelenlegi „demokratikus” ellenzék hatalmon nem volt annyira demokratikus, és csődközelbe vitte az országot.

    7. Tibor bá’
    ’56-ban egy külföldi elnyomó hatalom helytartói ellen volt a lázadás, most nincs ilyen kézzelfogható külső elnyomó. Ha a globális elitet annak vesszük, akkor meg nincs okunk rá, hogy feltételezzük, hogy a következők nagyobb szuverenitást harcolnának ki az országnak.

    ’56-ban nem volt igazi társadalmi támogatottsága a hatalomnak, ma szabad választáson hatalmat szerzett formáció uralkodik, még ha pillanatnyilag nekik kedvező választási rendszerrel is. Akkor tényleg diktatúra volt, most le lehetne váltani a kormányt, ha lenne hiteles kihívó.

    ’56-ban bujtogatott minket a Nyugat a lázadásra, aztán szartak a fejünkre. Azóta is látjuk, hogy mennyire sikeres vérbe borítani egy-egy országot, lásd Ukrajna.

    8. sleeper
    Én jelenleg az LMP-t jobbnak tartom, de optimális esetben is kell még néhány ciklus, hogy igazi társadalmi támogatottságot szerezzenek.

  11. 4: „Egy házilag tartott patkány megeszi-e a tulajdonosát”

    Naná, hogy meg. Az igazi is, meg a ‘politikai’ is. OV-t sem a ‘baloldali’ „ellenzék” fogja megbuktatni, hanem a saját emberei.

    5: „ehhez képest lényegi mutatókban fejlődés van”

    Jani, mire gondolsz konkrétan?

  12. Az ellenzék impotens, egyenlőre a Gyurcsánytalanítással balf…kodnak, sikertelenül. Az OV féle slepp meg egyenlőre még a 2020-ig befolyó nagy mennyiségű EU-s támogatások lenyúlására koncentrál, semmi másra.
    Majd 2020 után, amikor a strukturális és kohéziós alapokból, meg a földalapú támogatásból is hatványozottan kevesebb támogatási euró milliók fognak beérkezni, na akkor lesz majd süllyedő hajó, és menekülő patkány özön.

  13. 10:
    A „nép” szarik a demokráciára, szarik a diktatúrára. A „népet” kizárólag a saját hasa érdekli. A Rákosi terrornak Sztálin halála után (1953) nagy vonalakban vége volt. Az idegen „elnyomás” nem létezett (csak ráfogják). Viszont egyre nagyobb nyomor volt, és ez a lényeg. Amit a MKP csinált azt a meggondolatlan, hülye vezetők tették. (vas és acél országa, erőszakos kollektívizálás stb.) A „nép”-nek elege lett a nadrágszíj meghúzásból. Persze voltak kitelepítések, meg pofozás az Andrássy 60-ban, de ez egy úri kisebbség volt (akik persze később jó hangosak voltak), de a „nép” erre is szart. A gazdaság, az ellátás omlott össze. Ez nem egy „ruszkik haza” megmozdulás volt, csak miután az oroszok megindultak, hogy leverjék a lázadást. Ez a megmozdulás (Rádióba beolvasni mit akarnak) el akarta söpörni azokat, akik miatt az életszínvonal a béka segge alá süllyedt, miközben ment a propaganda, hogy micsoda fejlődés, meg az unokáink jóléte, stb.

    Most ugyanez van. Egyre nagyobb a nyomor, és megy a propaganda. És nem igaz, hogy sikeres a gazdaság. Na ja, makró szinten igen, mert a nép hülyére van adóztatva, leszívjuk az EU támogatást, és 500.000 külföldre szakadt honfitársaink € milliárdokat küldenek haza az MNB-ba. Közben milliók élnek nyomor szinten, csak az isten tudja, hogy maradnak életben.

  14. 13. Tibor bá’
    Egyetértek, kedves Tibor bá’, ám egyet nem értek. Az általad leírtak ellenére mégis mindig tele vannak ezek a mocskos multik. Éjt nappallá téve teszkóznak a népek. Kérdem én, miből?

  15. 14. NagyCsuri: Ezt hívják: „Koldusok pazarlása”-nak. A kéregetők nagy része is inkább alkoholra fordítja az elkunyizott pénzeket, miközben előfordul, hogy 2 napja nem evett.

  16. 14:
    Az élet fenntartásához élelmiszert kell venni. Úgy tudom a TESCO-ban élelmiszert (is) árulnak. Ami a lényeg. A nagy tömegek fizetéstől fizetésig élnek, és egyetlen fillér tartalékuk sincs, sőt százezrek el vannak maradva a közüzemi számlák kifizetésével.

  17. 16.
    Élelmiszer? Nem, nem… Új tv, még nagyobb tv, új telefon, még egy telefon, plusz egy ájfón, laptop, pc, tablet, még egy tablet, légkondiból egyszerre három, fehérje, vitamin, felesleges gyógyszer hegyek, stb…stb… Tele vannak a wellness szállodák, évente százezrek mennek az Adriára. Szóval, többnyire felesleges hülyeségekre költenek az emberek. Az élelmiszerből pedig megveszik a sparbudget-et, meg a teszkógazdaságost. Én azt látom, hogy nincs itt semmi gond. Amíg sorok állnak a t-mobilnál és fél évente cserélgetik a telefonjukat, még akkor is, ha a közüzemi számlával késnek, addig nem lehet olyan nagy a probléma. Persze, ironizálok, de mégsem értem ezeket az ordító ellentmondásokat. Az Xmittudoménhányas 20 millás autókról már nem is ejtek szót.

  18. Nagycsuri: Tökéletesen egyet értek. Csak annyit hagytál ki, hogy a 200m-re levő üzletbe is autóval mennek, már minden kisvárosban rendes dugók vannak a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban.
    Közüzemi számlák késése: Sokszor úgy küldik ki a számlát, hogy akkor sem tudom időben befizetni, ha azonnal rohanok a postára – és nem rohanok csak ezért fél órát sorban állni. A banki automatikus lehúzást pedig nem engedélyezem.

  19. 17: „de mégsem értem ezeket az ordító ellentmondásokat”

    Szvsz aki ma minimálbért keres, az bizony nyomorog, ha van mondjuk még 2 gyereke is.
    Ha jól emlékszem „hivatalosan” másfél millió ember kap minimálbért /persze egy kisebb részük kap mellékest is/.

    „Tesco” nem mérvadó, amikor „tömeg” van, akkor van benn kb. 500 ember…
    Viszont az biztos, hogy van, akinek nagyon jól megy, az utakon is egy csomó „újrendszámos” kocsit látni /bár ezeknek meg a nagy része hivatalosan cégautó/. Van egy szem előtt levő jómód, a lényeg viszont, hogy mennyi a „leszakadók” aránya. Az pedig sajnos egyre több. Csak őket nem is vesszük észre.

  20. 13. Tibor bá’
    „Persze voltak kitelepítések, meg pofozás az Andrássy 60-ban, de ez egy úri kisebbség volt (akik persze később jó hangosak voltak)”

    A teljes magyar arisztokrácia, a gaz tőkések, kis-és nagyiparosok,kis é s nagykereskedők, újság és könyvkiadók, szinház tulajdonosok, vendéglők és szállodák tulajdonosai,bérháztulajdonosok, a volt hivatalnokréteg,katonaság, rendőrség, csendőrség vagyis a teljes középosztály, vidéken a „kulákok”.

  21. Jani 10.
    A bloggazda írja a másik posztjában:
    „A szociáldemokrata párt és a kommunista párt fuzionált, majd a volt szocdem tagokat kinyírták, mínusz Szakasits Árpád”

    Ha jól emlékszem egy hetilapban közölt életrajzára, az LMP alapító schiffer szakasits unoka.

  22. 13 Tibor bá’
    „Most ugyanez van. Egyre nagyobb a nyomor, és megy a propaganda. És nem igaz, hogy sikeres a gazdaság.”

    Erre szoktátok itt a blogon azt írni, hogy „horthy restauráció”

  23. 20:
    Ez így szélmalomharc. Apám és igen számos baráti köre mind bőven benne volt a középosztályba. Közülük egyetlen egy se járt az Andrássy 60-ban, nem volt Recsken, és nem telepítették ki. Viszont valamennyien fizikai munkát végeztek 1957-ig. Ezt követve megindult részükre a szárnyalás, működtek a régi összeköttetések. Beindultak a maszek üzletek, a gebinek, a melléküzemágak, stb, de ezekről nincs szó, csak az 57 előtti időkről, ami már több mint fél évszázados. Ha a gulyáskommunizmus kerül szóba, akkor azonnal jön az Ausztriai összehasonlítás. Én nem tudok nyerni elfogult, begyepesedett antibolsevizálással szemeben.

    17:
    Persze. Mindenki hitelre vásárol. 10 éve vettük meg a mai kocsinkat. Amikor kiderült, hogy nem kölcsönből akarjuk megvenni, az ügyintéző nem tudta, mit kell csinálni.

  24. 21: „az LMP alapító schiffer szakasits unoka”

    És ebből mi következik a semmin kívül?

    Különben Schiffer jól indult, de elbaszta.

    Egyelőre a Kétfarkú kutya a nyerő, ők legalább viccesek 😀

  25. 22: „Erre szoktátok itt a blogon azt írni, hogy “horthy restauráció”

    Másik poszt alatt írtam erről, itt nem ismétlem.

    De aki nem látja, hogy az OV rendszerének példaképe a Horthy-rendszer, annak nincs mit magyarázni /pontosabban ideológiájában az, mert módszereiben bőven merítettek Rákosi pajtástól is/. Az intézmények elnevezésében a Horthy-rendszer politikusainak a nevét használják, a közterek azokat a neveket kapják vissza, fizikailag olyanra alakítják vissza stb.
    Emellett nyomulnak ezerrel az egyházak, zsinórban veszik vissza az iskolákat.
    Felsőoktatásba csak azok kerülnek be 2020-tól, akik gazdag szülők gyerekei (kötelező a nyelvvizsga a felvételhez) , de tandíjat sem tudja bárki kinyögni.
    Készül itt újra az úri Magyarország, csak sokan nem veszik észre…
    Kádár szélesre nyitotta a kapukat (aki nincs ellenünk, az velünk van), most meg becsukják – aki nincs velük, az ellenség.

  26. 24:
    Lehet belőle következtetni egy mélyen beültetett gyűlöletre a józan gondolkodás helyett.

    25:
    Ragyogó megállapítás: „aki nincs velük, az ellenség.”

  27. 26: „egy mélyen beültetett gyűlöletre”

    Jó, de kit gyűlölne?

    A fideszt biztos nem, mert többször is velük szavazott.

  28. Gyűlöletnél nem kell feltétlenül megmondani, hogy na de kit gyűlölünk. Elég ha a közhangulatot gyűlölet hatja át – az eredményt látni most is lájtosan (ilyen közhangulat nélkül).

    LMP: Sajnos azt látom egyetlen járható alternativának a következő választásokon (legalábbis jövőre) magam számára. Nem fognak nyerni, de talán „nem veszik el” a rájuk adott szavazatom, ha a döntésem ez lenne jövőre. És hogy mivel érdemelték ki ezt: érdemben foglalkoztak a rokkantak és megváltozott munkaképességűek kilátástalan helyzetével. Az új hétszermegváltoztatott stabil Alkotmány hatását hamarosan mindenki testközelből megismeri csak akkor már késő lesz.

  29. 27:
    Gyűlöl mindent és mindenkit, aki a közelmúltat nem úgy értékeli, ahogy ő. És ő hogyan értékeli? Ahogy az anyagilag rosszul járt (megkérdőjelezhető módon szerzett vagyonukból kiforgatott) ősök ezt előadták.

  30. 29: „az anyagilag rosszul járt (megkérdőjelezhető módon szerzett vagyonukból kiforgatott) ősök ezt előadták”

    Szerintem mi két malomban őrölünk.
    Szakasits Árpád – a szoci rendszer haszonélvezője – (állítólagos) unokája van teritéken, Schiffer Andrásról van szó. /Valójában a dédapja Szakasits./
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Schiffer_Andr%C3%A1s

  31. 24. observer
    „És ebből mi következik a semmin kívül?”
    A magam részéről azt a következtetést vontam le belőle, hogy 70 éve ugyanazok a nevek politizálnak.
    27. observer
    Prejudikálsz.

  32. 27. Tibor bá’
    No komment.
    Nem akarok visszaélni a vendégjoggal.

  33. 32: „70 éve ugyanazok a nevek politizálnak”

    Ez azért erős túlzás. Van néhány. De ebből egyáltalán nem következik, hogy a dédunoka a dédapja politikai eszméit követi /de persze nem is zárja ki/.

    „Prejudikálsz.” Ugyan miben? Az tény, hogy az LMP számos alkalommal megszavazott fideszes előterjesztéseket.

    /Amivel egyébként semmi baj nincs, ha ezek hasznosak voltak az ország számára./

  34. 31:
    Nem vetted észre, hogy bármi volt a szerepe, bármit is tett, ha 1945 és 1990 között volt közszereplő, akkor az komcsi, bolsi, stb. Szakasits bevitte a szocikat Rákosihoz, akinek kellett a létszám. „Hálából” Szakasitsot bábként élve hagyta. Szakasits valójában „munkásáruló” volt, de ez a volt uralkodó osztály leszármazottainak indifferens.

  35. Ugyanazok a nevek tényleg túlzás.
    Viszont ugyanazok mozgatják a politikusokat (ld. háttérhatalmi konteók).

  36. 36.”Szakasits valójában “munkásáruló” volt, de ez a volt uralkodó osztály leszármazottainak indifferens.”
    Melyik rendszer „uralkodó osztályára” gondolsz?

  37. 24. Observer „És ebből mi következik a semmin kívül?”

    Mint eddig az összes politikus, úgy ezek is az un. ’19-es patkányok leszármazottai ( a főmuftikra gondolok, nem a vidéki párttagságra!). Valamilyen úton-módon kötődnek a ’19-esekhez, a gyökereik oda vezethetőek vissza (ebben a témában korábban a Duna Televízió készített dokfilmet, amit aztán nagyon hamar be is tiltottak). Ugyanúgy, miként például Gyurcsány is a feleségének köszönhetően. De „történészeink” között is találunk érdekes darabot, Kun Miklós személyében. Mai napig jelentős véleményformáló, töri tanáraink oktatója, kiképzője. Meg is lehet nézni a történelem oktatásunk színvonalát. Tisztelet a kivételeknek persze! A prominens pozíciók dinasztikus alapon öröklődnek. Ritkábban haveri alapon is. No mármost, pontosan tudjuk, kik voltak ezek a ’19-esek. Véleményem szerint, a valódi hatalmat, a háttérből a szálakat most is „Ők” mozgatják. Nekik teljesen mindegy, hogy a végrehajtó hatalmat balról, avagy jobbról gyakorolják. Ez csupán a felszín, a tömegek megosztottságát szolgálja. Szélsőbaltól a szélsőjobbig bezárólag megkreálják saját maguk „ellenzékét”. Tehát, elhitetik velünk, hogy van választásunk. Nagyon szép bizonyítékok erre az eszdéesz és a Jobbik pálfordulásai. De ott a Fidesz is, amely párt a szadesz ifjúsági tagozataként indult, mint hiperliberális képződmény. Ma pont az ellenkezőjét hangoztatja akkori „meggyőződésének”. Hirtelen megvilágosodtak és betagozódtak a „nemzeti” oldalra. Ezért őrület, hogy egyesek vérre menő vitákat folytatnak bal kontra jobb témában. Teljesen felesleges, ugyanis a valódi hatalom azt mondja: ha nem megy balról, majd megyen jobbról. És láss csodát, a rendszer működik. Ha már nagyon meleg a talaj, jöhet a vezető-, vagy kormányváltás és a húzd meg, ereszd meg politika. Így aztán a tömeg lenyugszik, nincs felelős és felelősségre vonás sem. Ezért önámítás elmenni egy-egy szavazásra is. Persze, aki az Ezeregyéjszakát szereti…

  38. Kedves Tibor, véleményem szerint az 57 előtti időkben lettek elültetve azok a sárkányfogak, amelyek a mai életünket megrontják.
    Az államosítással.
    Az államosítók, vagy a leszármazottaik privatizáltak.
    Nagyon szűk réteget kárpótoltak, Te a szerencsések közé tartozol.
    Valahogy nem akarjátok elismerni, hogy a mai politikusok, bankárok, oligarchák a kádár rendszerben nőttek fel, ott tanulták a szocialista erkölcsöt és most alkalmazzák.
    Azt hittem, ez egy beszélgetős blog, nem harcolni jöttem.
    Biztosíthatlak, hogy egy szemernyi gyűlölet nincs bennem senki iránt.

  39. 40:
    Nem tudom honnan veszed, hogy veled harcolok. Az utolsó hozzászólásaim célszemélye Observer. – Máskülönben ki akadályozza meg, hogy beszélgess?

    37:
    jelenleg még nincs uralkodó osztály. Ezek még csak tolvajok. Az előző rendszerben nomenklatúra volt. A régi uralkodó osztály 1945-ig létezett. Róluk van szó. Tudod fel lett sorolva, rendőrök, csendőrök, gyárosok, kis és nagykereskedők, stb.

  40. NagyCsurnak igaza van…ahogy a kolto irta egykoron:mindenki szem a lancban.Egyebbkent OV legnagyobb bune az hogy nem tudja es nem is akarja konszolidalni a sajat rendszeret pedig az orszag csak akkor tudott gyarapodni: 1711;1867,majd a Kádár rendszer 1956 után folyamatosan de 1989 utan az un harmadik koztarsasagot mar nem sikerult es OV pedig egesz egyszeruen alkalmatlan erre a tortenelmi feladatra.De mire megbukna addigra mar a nemzetkozi helyzet talan nem is teszi mar lehetove.Kár mert ezt a hatralevo kegyelmi idoszakot nem tudtuk kihasznalni.

  41. 42:
    Orbán arra koncentrál, hogy ő és sleppje túlélje azt, ami előttünk áll. Majd csak akkor fog rádöbbenni, hogy plebsz nélkül semmit se ér a hatalom.

  42. 41. A 23.sz. válaszodból.
    „jelenleg még nincs uralkodó osztály. Ezek még csak tolvajok. ”
    Pontosítanám: Ezeken még mindíg látszik , hogy tolvajok.

    Nomenklatúra alatt a 800ezer párttagot érted?
    „A régi uralkodó osztály 1945-ig létezett. Róluk van szó. Tudod fel lett sorolva, rendőrök, csendőrök, gyárosok, kis és nagykereskedők, stb.”
    Ezek a középosztály egy része. Ők nem uralkodtak, működtették a gazdaságot és fenntartották a rendszert – szerintem.

  43. 39: „Véleményem szerint, a valódi hatalmat, a háttérből a szálakat most is “Ők” mozgatják.”

    Egyetértek. Mármint azzal, hogy ez a te véleményed… 😀
    Nincs már ezeknek a volt szociknak semmilyen politikai hatalma. Olyanok, mint a kapanyányi-manyó. Arra jók, hogy riogassák velük az egyszerű (nagyon egyszerű…) állampolgárokat.

  44. 42.tom
    „Egyebbkent OV legnagyobb bune az hogy nem tudja es nem is akarja konszolidalni a sajat rendszeret”

    ’98-2002. között tett rá kisérletet. Pl. családi gazdasgágok, önrész nélküli lakáshitel, köztisztviselők bérének megduplázása….,
    Tudom, hogy ezen a blogon csak rosszat szabad írni róla,sok jót én sem tudok, de ezek azért tények.

  45. 46:
    „Tudom, hogy ezen a blogon csak rosszat szabad írni róla,” Szerintem neked üldözési mániád van.

    Nomenklatúra = Vezető tisztségviselők.

    „Ezek a középosztály egy része. Ők nem uralkodtak, működtették a gazdaságot és fenntartották a rendszert” Az a társadalmi osztály, amely fenntart egy rendszert, az uralkodik felette. Ez az osztály nyomja el azokat, akik nem tartoznak közéjük. Persze lehet szőrszált hasogatni a fene tudja minek a bizonygatására, de nincs hozzá kedvem. Keress magadnak más beszélgetőt, nekem nincs ennyi időm egyetlen hozzászóló részére.

  46. 11. Observer
    Nem vagyok közgazdász, most nem néznék utána. Inkább visszakozom a témában, minthogy most beleássam magam. A hitelminősítők már befektetésre ajánlják az országot.

    21. larimar
    Igen, Schiffer Szakasits leszármazottja, ami nem egy jó ajánlólevél, viszont a többi párt is tele van komcsikkal, azok leszármazottjaival, így-úgy lejáratták magukat, és sok köztük az ostoba, összefüggéseket nem értő, rövidtávú haszonszerzésre törekvő. Schiffer szerintem az egyik legértelmesebb a politikusfelhozatalból, átlát lényegi problémákat, vannak épkézláb elképzelései, és nem ideológiai-szekértábori durcáskodást művel, hanem hajlandó a kormány mellett, vagy ellen is szavazni attól függően, hogy mit tart jobbnak.

    Nem utolsó szempont, hogy van olyan parlamenti képviselője az LMP-nek, aki szerintem jó fej.
    http://index.hu/belfold/2014/05/19/srb/

  47. 48:
    Engedelmeddel a belinkelt interjúból kiemelném ezt a bekezdést:

    „Nézze, vidéki térségben élünk. Anyukám átélte azt, hogy elhajtották a hat muraközi lovát az apjának, akit meg is vertek ‘56 után. Az ilyen emberekből soha nem lesz baloldali érzelmű, aki nevét adná olyanhoz, aminek bármi köze van a volt pártállamhoz. Orbán Viktor egy szimbólum az ő számára, mint aki legyőzte ezeket. Lehet, hogy nem szereti és csóválja a fejét minden korrupciós ügyre, de a magyar társadalom többsége ilyen érzelmi beakadások alapján dönt.”

    És felhívnám, a figyelmét a velem vitázóknak, hogy ez a nagy büdös helyzet. Gondolkodás helyett érzelmek. Teljesen felesleges a győzködés.

  48. 48.
    Egy politikust, így pl. Schiffert sem a szavai, hanem a majdani tettei alapján lehetne csak objektíven megítélni. Ebben a tekintetben viszont eddig az összes politikus elégtelenre vizsgázott. Miért lenne ez másként egy esetleges következővel? A felmenők vizslatása pedig nem elvetendő, ugyanis a lojalitás a család felé jóval erősebb, mint más irányban. De így van ez egy-egy népcsoport, vagy vallási felekezet esetében is. Ezért aggályos, amikor a „magyar” parlamentben kettős-, avagy többes állampolgárok ülnek. Ugyanis, gazdasági döntéseknél előnyben részesíthetik a nem magyar kötődésű szereplőket. És ezt a meglátást nem szabadna elintézni egy megbélyegzéssel (antiilyenolyan, meg amolyanfóbia), hanem a legkomolyabban kellene vennie az összes közszereplőnek. Miként az köztudott, ebben az országban, de persze majdnem mindenhol a világon ennek pont az ellenkezője érvényesül. Ahol mégsem, ott demokráciaexport címén kiirtják a protekcionistákat. Így aztán nekünk már csak az asztalról leeső morzsák jutnak és azért is egymás torkát vágjuk el nem is olyan sokára. Ahogyan azt már Tibor bá’ nem egyszer nagyon helyesen előrevetítette. Szóval, ne intézzük el egy karlegyintéssel, amikor valamely prominens személyiségről kiderül valódi hovatartozása, eredeti identitása!

  49. 49: Ez így van, aki egyszer utálja a komcsikat, az sose fog rájuk szavazni. Ahogy fordítva, aki utálja Orbánt, az azt se fogja belátni, ha neki kedvez a rendszer. De ez Sallai Róbert Benedek, Te meg Schifferre írtál ilyeneket. Akit a balos családja bírál, mert szerintük áruló lett, amikor a balos pátosz helyett pragmatikusan állt a különböző ügyekhez.

  50. 49. Tibor bá’

    „És felhívnám, a figyelmét a velem vitázóknak, hogy ez a nagy büdös helyzet. Gondolkodás helyett érzelmek. Teljesen felesleges a győzködés. ”

    Látod, Tibor bá’ ezért van az, hogy az a kifinomult, már-már autista szintű entellektüel teljesen alkalmatlan az ország vezetésére, mert képtelen felfogni, hogy az emberek túlnyomó többségét, a „bőgatyás” tömeget az érzelmeik vezérlik, és nem a hideg, általuk érthetetlen tudományos tények.
    De hosszútávon se a kommunizmust, se a liberalizmust nem sikerült lenyomni a népek torkán, pedig, hej, milyen frappánsan meg lettek magyarázva hogy ez olyan nagyon jó nekik !!!

  51. 50. Nagycsuri
    Valóban, az eddigiek elégtelenre vizsgáztak, ki kell őket buktatni, és lehetőséget adni az újabb vizsgázóknak. Nem intézem el egy vállrándítással a családi kötődéseket, és láttam már én is sokakat, akik hatalomban másként viselkedtek, mint ellenzékben. Épp azért, mert ilyen szempontok miatt sincs hiteles párt, ezért legkisebb rossznak tartom őket. Ha minden jól menne az ő szempontjukból, akkor is még nagyon sokáig tartana, hogy akkora támogatást szerezzenek, hogy kormányváltó erő lehessenek, és ahhoz is kellene még néhány ciklus, hogy erős középpártként kormánykoalícióba kerülhessenek.

    Antiizézni nem szoktam. Én például nem szeretem a harcos cionistákat, így anticionista vagyok, ami állítólag a modern antiszemitizmus, vagy burkolt antiszemitizmus. Én magam nem tartom magam antiszemitának, mert vannak zsidó származású barátaim, utazásaim közben barátkoztam izraeli fiatalokkal.

    Schifferről nem kiderült, hogy Szakasits leszármazott és zsidó, hanem nyilvános volt. Szerintem értelmesebb ember annál, hogy ezeken túllépjen, amennyire az itthoni viszonyokon belül ez megoldható. Szerintem az ideológiák kora lejárt, legalábbis a XX. századiaké. Jópár generációnyi időnek el kell telnie ahhoz, hogy újra be lehessen vezetni itt kommunizmushoz hasonló ideológiával kampányoló rendszert, és a proletárdiktatúrához általában külföldi nyomás is kell. Ezt szerintem Schiffer is hasonlóan látja. Van annyira demokrata, mint a többiek a parlamentben, viszont látja a jelenlegi demokratikus berendezkedés válságát, és nem ragad bele a XX. századi dogmákba.

    Úgy gondolom, hogy a demokrácia szó előtti jelzők csökkentik a szó erejét. A népi jelző is, de a liberális is, legfeljebb kevésbé. Etnikailag és egyéb szempontok miatt is összetett társadalomban nehéz összehozni, hogy a többség akarata érvényesüljön, és a kisebbségek is megfelelő szinten érdeket érvényesítsenek.

  52. 53.Jani
    „Én például nem szeretem a harcos cionistákat,…..”
    Én sem, kedves Jani, de néha muszáj, attól függ, hol élsz.
    Nem hiszem, hanem tudom, hogy most még lila göződ sincs, miről beszélek,de ne adja Isten, hogy holnap-holnapután muzulmán szomszédra ébredj odahaza Magyarban.
    Azonkivül, hadd tenném hozzá, kétféle harc, háború létezik, éspedig védelmi, sőt önvédelmi, valamint hóditó háború.Az utóbbit én is ugy utálom, mint a bünt.
    Soha és senki sem garantálta nekünk háboruink kitörése elött, hogy mi fogunk gyözni, és mégis belekezdünk és vállaltuk, a lelkünket mardosó rettenetes kétségek ellenére , mert AZ ISZLÁMMAL álltunk szembe.
    Nézz körül kontinenseden, ahova megérkezett néhány, hozzátok képest maroknyi muzulmán, mint elöőrs, vagy portyázó , felderitő, előcsapat, vagy amit akarsz, és figyeld meg mit csinál veletek , vendéglátókkal, házigazdákkal, befogadókkal az iszlám halvány visszfénye.

  53. 55: És akkor el is érkeztünk oda, amit Orbánék javára lehet írni: tanúsítanak némi ellenállást az iszlám hordával szemben.

  54. 55. balint
    Nagyjából egyetértek veled, és ismerek is sok muszlimot, olvastam ezt-azt az iszlámról illetve itt van nekünk kollektív emlékezetnek Buda elfoglalása. Ha többet szeretnél tudni a muszlim invázióval kapcsolatos véleményemről, akkor olvasd el, amiket a Sáskajárás című poszt alatt leírtam 2015-ben:
    https://www.antalffy-tibor.hu/?p=17527

    Izrael szemszögéből más a cionizmus, mint innen. Azt nem is kifogásolom igazán, hogy van izraeli nacionalizmus, protekcionizmus (mi az a protek? 🙂 ). Inkább az általad világzsidónak nevezett megmondóembereket, spekulánsokat, machinátorokat nem szeretem.

  55. 55. balint

    Az rendben van, hogy ti ott Izraelben tényleg jobban tudjátok, hogy mi fán terem az Iszlám, de az miért van, hogy ezek a Soros György félék, meg a szabadkőművesek ezerrel tolják a muzulmánokat Európára?

    Nekünk itt Európában nem az Iszlámot kell legyőznünk, hanem azokat, akik idehozzák őket.
    Pont Izrael 70 éve a bizonyíték, hogy a muzulmánok MAGUKTÓL igazán nem sokra képesek.
    De se a mór, se a török hódításokat se tudták volna véghezvinni az akkori Soros Györgyök nélkül.
    A Soros féle szervezetek, a görög meg az olasz haditengerészet AKTÍV segítsége nélkül fasorba se lennének… Most se.
    Azt a politikai ideológiát és struktúrát kell azonosítani és hatástalanítani, amelyik ide szervezi őket.
    Nyilván lenne még dolog utána is, hogy maradjanak otthon a fenekükön, de előbb Európában kell rendet tenni, és akkor oda tudunk hatni a probléma gyökerére is.

  56. 55 – bálint és a bejegyzésedre reagálóknak!
    Semmi kétség afelől, hogy a muszlimokat tűzzel-vassal irtani kell 0 éves kortól a végtelenig. De az isten szerelmére, minek mentetek oda? És miért terjeszkedtek még most is? Az igazság az ő oldalukon van. Na jó, ezen lépjünk át. Nekünk se volt igazunk, amikor honfoglaltunk jó ezer éve. De miért nem irtjátok ki őket egy hét alatt, miért kell cirkuszolni most már 70 éve?

    52:
    Én nem azt kutatom, hogy ki legyen az ország vezetője. Én a tényeket tárom fel, vagy veszem elő a múlt homályából. És nagyon rossz néven veszem, ha valaki manipulál a hitének megfelelően. — Világosan megírtam, hogy az apámnak egy prosperáló nagykereskedése volt a háború végéig. Ennek ellenére megértem, hogy az ipari és az agrár proletárok miért tapsoltak Rákosinak. Ahogy nekem is tapsolnának, ha én dönteném meg Orbán hatalmát.

  57. 57.Jani
    Elolvastam hsz-det a sáskajárás topikban, O.K.
    Elhiheted, hogy az ún.világzsidót mi sem szeretjük, rohadt, ellenszenves ” mindenkinek én osztom az észt” tipus világszerte.
    58.Atilla
    miért tolja Sorosa migránsokat tifelétek? Kérdezzétek meg töle, nekem semmi rálátásom a dolgokra.
    59.Tibor bá
    …” De az isten szerelmére, minek mentetek oda? És mikért terjeszkedtek még most is? Az igazság az ő oldalukon van. …”
    Azért jöttünk ide, mert néhány évtizeddel ezelött a keresztény Európa félreérthetetlenül tudomásunkra hozta , hogy a zsidóságnak nincs helye nálatok, ÉS JÓL TETTE. Igazatok volt, kár, hogy ennyire nyomatékos felszólitásra volt az európai zsidóságnak szüksége ahhoz, hogy vegye a lapot és lóduljon.
    A terjeszkedést nem pártolom, sőt ellene vagyok , a telepöléseknek ugyszintén, de te is tudod jól, hogy a Bálint kutya ugathat, a karaván pedig halad.
    A palesztinoknak az ő szempontjukból igazuk van, helyükben én se néztem volna annakidején a történelmet, de nézd az iszlám mentalitást:
    Trianon töletek is leszakitott sokkal nagyobb területeket, mint amit az eredeti Izrael kapott 1949-ben, szóval volna mit fájlaljatok és felhánynotok szomszédaitoknak, és mégis, ti soha nem szeveztetek szakadatlan terrortámadásokat a szomszédos ,eredeti országotokból nagy koncokat kimart államok ellen, mert nem vagytok kiméletlen, fanatikus, megszállt, vakbuzgó MUZULMÁN, akivel másvallású-értsd gyaur- soha, SOHA, DE SOHA megbékélést, megegyezést, nyugalmat elérni nem fog. MERT EZ AZ ISZLÁM!
    Márpedig elhiheted, kedves Tibor bá, hogy mi l több alaklommal legalább kilencszázötvennyolcadszor akartunk volna tárgyalni, valamelyes megegyezésre jutni a palesztinokkal, semmi eredmény nélkül. A sok külföldi közvetitő, kik az évtizedek folyamán tárgyalni próbált velük, abbahagyta , mint trending water, ahogy egyikük csüggedten megjegyezte a palesztinokkal való teljesen eredménytelen tárgyalásai után.
    Ez a nyers igazság, kedves Tibor bá és minden, az iszlámot csak messziről vagy hirből ismerő ember számára, legalábbis ez a nyers igazság érvényes a közel-keleten, ahol ugyebár, még a nap is másként süt.

  58. 60. balint

    „Kérdezzétek meg töle, nekem semmi rálátásom a dolgokra.”

    Ezt gyorsan elintézted, pedig szerintem valahol itt van ez eb sírhantja, és ésszerűnek tűnik körbejárni.

    És azt se kellene a szőnyeg alá seperni, hogy a nyugat-európai fehér ember igen sokat tett az utóbbi pár száz évben azért, hogy a hithű muzulmán szemrebbenés nélkül vágja el a torkát…

    Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy, védenéd a mundér becsületét, de nem értesz egyet a cionistákkal, ráadásul a saját bőrödön érzed a muzulmánok közelségének legkellemetlenebb hatásait.
    De… Őszintén… Hogyan lehet leülni Izraellel tárgyalni, amikor az nem hajlandó deklarálni saját határait? Hogy lehet, hogy ukrán származású kazár zsidó New Yorkból bármikor letelepedhet Izraelben, de annak az öreg arabnak, akit a háború űzött el otthonából, már nincs joga „hazamenni”? A lista hosszú, biztos nálam is jobban ismered, és minden pontjára van „kielégítő” magyarázatod.

    És továbbra is fenntartom, hogy pont az Iszlám „primitívsége” a garancia arra, hogy külső segítség (és/vagy provokáció) nélkül sokkal kevésbé veszélyesek. Ha az USA például nem akarta volna az Iszlám brutalitást a saját szolgálatába állítani, hogy mocskos céljait elérje, akkor most se az Al Qaida se az Iszlám állam nem létezne, és maximum egymást irtogatnák.

  59. 61.Atilla
    Sok olyan dolgot kérdezel, amit én egyszerü emberként nem tudok megválaszolni, például az európai migránsbeözönlést, azaz annak okait.
    Ugyancsak ne nálam keresd a választ Izrael határait, vagy az elüzött palesztint illetöen, hidd el, hogy én sem szeretem a kialakult helyzetet, de kisemberként mit tehetek?
    te, Atilla, SZEMÉLYESEN mit tehetsz ha valami nem tetszik neked magyarban? kik vagyunk mi, kisemberek, a nagypolitika szemében?

  60. 62. balint

    „te, Atilla, SZEMÉLYESEN mit tehetsz ha valami nem tetszik neked magyarban?”

    Amit tudok, próbálom megtalálni a negatív folyamatok okait, és igyekszem szerény módszereimmel gátolni őket. Amiket meg pozitívnak találok, azokat erősítem.
    Itt Franciaországban próbálom pozitív fényben feltünteni a magyarságot, cáfolni a média hazugságait, és igyekszem úgy viselkedni, hogy tudom, látják, magyar vagyok, tehát igyekszem pozitívnak tűnni…

    Azért a kisemberek tudnak meglepetést okozni.
    Pont ezek azok az idők, amikor kiderülnek hogy a fősodratú média mégsem tudja 100%-ig lefedni a közgondolkodást, a nemrég még dölyfös liberalizmus már védekezni kényszerül, Európa recseg-ropg, és talán van remény új alapokra helyezni az életünket.

    Én nem látom olyan sötéten a jövőt, mint itt sokan.

    Bízom a lószar effektusban.
    Biztos ismered, hogy az 1800-as évek végén az akkori „tudósok” kiszámolták, hogy ha így meg tovább, akkor a sok konflis kocsi miatt 20 éven belül 5 méter magasan fogja Párizst elborítani a lószar.
    A számításokban nyilván nem volt hiba…
    Csak az ismeretleneket nem ismerték…

    Végülis mi az a „nagypolitika”?
    A mi szemünkben (és valószínűleg igazából is) egy zsákutcába vezető folyamat.
    A természet ezeket egy idő után kiszelektálja.
    Azokkal együtt, akik kényszerből vagy meggyőződésből követik.

  61. 63: Kiszelektálja, minden bizonnyal, rövid időn belül. Csak az a kérdés, marad-e ember a Földön, aki nem lesz kiszelektálva.

  62. 64. Ábel

    Nem tudjuk… De úgy kell élni, hogy van esély arra, hogy belekerülünk a túlélők táborába…
    Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz a nyerő stratégia: A felhalmozott száraztészta meg lőszer, a yógatanulás, a közösségépítés, a csendes fohász, vagy gyerünk pisiljünk bele a konnektorba még ma !

  63. 63. Atilla
    „Amit tudok, próbálom megtalálni a negatív folyamatok okait, és igyekszem szerény módszereimmel gátolni őket. Amiket meg pozitívnak találok, azokat erősítem”
    Hozzám igazán nem jöhetsz szemrehánáysokkal ami a cselekvést, a saját kis erömből kitellő cselekvést illeti.
    Tüntettem, még verekedtem is a jómultkoriban, mit tehetek még, föleg az én koromban?

  64. 66. bálint

    Se jogom, se szándékom nincs számonkérni rajtad, hogy mit tehetsz, és mit teszel.
    Én azt is nagyra értékelem, hogy megosztod velünk azt a benyomást, amit Izraelben érzékelsz.
    Azt meg külön becsülöm, hogy nem vagy sértődős…

  65. Nem hinném hogy balfasz patkányok lennétek, legalábbis nem a fiam szerint, akivel az alanti kis eset megtörtént:
    A fiatalúr tegnap este beugrott szokása szerint az anyja föztjére, és ilyenkor néha mesél fölöttébb érdekes dolgokat, ime:
    Kiderült, hogy Magyarban van/ volt a munkájával kapcsolatban, valami nagy rakás számitógépet kellett nekik megbuherálni, upgrade, vagy valami ilyesmi, tőlem pontos meghatározást ne várjatok, mert nekem az ő szakmája, amugy mindenestől a bula-bula törzs délnyugati családrokonságának helyi zsargonján van, de ime a lényeg, ami még őt is lenyügőzte:
    Mivel számokról volt szó, föleg a nejemhez beszélt, ki fökönyvelő létére jobban érti az ilyesmit, nos:
    „-Eljött a számlázás napja, mama, ott ülünk az ürge irodájában. Mi természetesen már az elején, ahogy elő van irva, beadtuk a költségkalkulációt, kérésük szerint 3 valutában, éspedig dollár, euró valamint shekel változatban, majd a magyar fél kérésére maradtunk a shekelnél.
    Ajánlatunk szerint egy gép felszerelése darabonkért lett volna valami 510 euró, 550 dollár, vagy kétezerakárhány shekel, magyar forintban meg valami 160 ezer körül.
    A számla összege shekelben- vagyis ahogy ök is akarták- valami durva ötmillió egynéhány shekelre rugott.
    Átnyujtjuk a számlát az illetőnek, minekutána a pasi nekikezd elég furcsán viselkedni, csak néztünk egymásra a társammal, hogy mi lelhette ezt az embert?
    Látszott rajta, hogy zavarban van, ide-oda tologatja az iroasztalon a papirjait, keresi a szavakat, izeg-mozog a székén, szóval nem tudtuk mire vélni, hogy mi a fene történt vele, mama.
    A végén, a végén, nagy nehezen, elöadja, hogy a pénz valami uniós pályázati pénz, ehhez én nem értek, de a lényeg, hogy ne az eredeti, és IGAZI összeget adjuk be, hanem sokkal többet, valami 13 millió shekelt irjunk be, ugyanis ennyit kaptak az uniótól, azt meg el kell KÖLTENI!
    Ezt úgy értelmezd, mami, hogy valami a pénzből az Ő ZSEBÉBEN kell maradjon.
    Mi persze hogy ráförmedtünk, majd megmagyaráztuk neki, hogy ám csináljon az uniós pénzekkel amit akar, de ezesetben nekünk a fiktiv 13 millió szerint kell majd itthon adózni, akkor ez hogy is lesz ?
    Most a pasi már teljesen felszabadult az elöző zavarából, kijelenti, hogy a magyarok is tudnak ám számolni, semmi ránc, és megkérdi tőlünk, hogy mennyi az adója Izraelben a külföldön elvégzett ötmillióakárhány shekel munkának.
    Megmondtuk, hogy ennyi és ennyi.
    Sebaj, így az úr, akkor a 13 millióra az adótok otthon ennyi, ebből levonjuk azt az adóösszeget, amit a tényleges ötmilliótokért amugyis fizetni fogtok, ennyi a különbözeti adó, tessék a pénz, és kérjük a számlát 13 millióról, tisztelettel.
    Anyus, ilyes gondolkodásmód nekünk még álmunkban sem jutott volna eszünkbe, szóval csak ültünk és lenyügözve bámultuk a pasast, mert rájöttünk :a magyarokTÉNYLEG tudnak számolni!

  66. 69: Business as usual… Ezért tartunk itt, ahol.

  67. 69: Ez csak neked új, mi már rég „közbeszerzésen” vehetünk mindent. Ez kb. dupláját jelenti a piaci árnak, ha nem nagyon mohók.

    Amúgy meg szerencséje volt a fiad cégének, hogy EU-s pályázati pénzt költöttek a gépekre, és emiatt muszáj volt számlát szerezni az elszámoláshoz. Különben futhatnának a pénzük után…

  68. 70-71
    Gyerekek, ez valami eszméletlen.
    Hogyan lehetséges, hogy müködik, mi a mechanizmusa ?

  69. 72: „mi a mechanizmusa”

    Intézményesített korrupció.

    A közbeszerzés elve az lenne, hogy az állami intézmények összességében olyan nagy mennyiségű árut vásárolnak, amivel már komoly árengedményt lehetne elérni a beszállítóknál.

    De hogy ki lehessen a beszállító, azt valakiknek el kell dönteni, és ez bizony nagyon nehéz döntés, és emiatt sokba is kerül, amit a leendő beszállítónak bizony meg kell fizetni. De mivel ő sem akar rosszul járni, ezért ezt a költséget szépen ráosztja az általa árult termékre, ami emiatt jóval drágább lesz, mintha hagynánk a picsába az egész közbeszerzési procedúrát.
    Kb. ennyi.
    Ja és vannak még érdekességek, mint pl. a „közbeszerzési díj”. Ez olyasmi, mintha a boltos azért külön pénzt kérne, hogy hajlandó kiszolgálni a vevőjét…

    Legutóbbi nagy biznisz pl. a Telekomé – két éve összevesztek a kormánnyal, de addig ők voltak a kommunikációs szolgáltatók, utánuk jött a Vodafone. Mit ad isten, most megint a Telekom lett a nyerő. Vajon hogyan? /Van az a pénz…/ Minden esetre, a Vodafone perel…
    Természetesen az ilyen szerződések tartalmát a világ végéig titkosítják, nehogy kiderüljön a turpisság. /Persze azért kilóg a lóláb… 🙂 /

  70. 69. bálint: Te még nem hallottál a 10 cm magasságú kilátónkról?

  71. 72: “mi a mechanizmusa”

    A másik meg az, hogy az EU úgy próbálja megmenteni a vergődő nagyvállalatait, hogy gigaprojekteket ajánl számukra, mint például a francia Alstom számára a 4-es metrót…
    Az „ingyen” pénzt a városvezetés könnyen költi, mindent lehet többszörösen számlázni, úgyis az EU állja a nagy részét.
    Ehhez nyilván az kell, hogy a helyi résztvevő politikusok, hivatalnokok is jól járjanak.
    Az pedig hab a tortán, hogy úgy lehet tálani a multiknak való pénzosztást, hogy az EU nekünk osztogatja a segélyt…

    Ezzel arra akartam rámutatni, hogy ez nem magyar sajátosság, hanem EU szintű. A magyarok csak eltanulják…

  72. 75: „A magyarok csak eltanulják…” – azért az a mentalitás, hogy a közösből lopni nem bűn, hanem ügyesség, egy elég mélyen beidegzett hozzáállás a magyaroknál. „Mienk a gyár, vigyük haza!” – Nem tudom, a szocializmus előtt mi volt, de a kollektivizmus biztos, hogy nagyot dobott ezen a szemléleten.

  73. Az EU-s pénzt agyonra ellenőrzik, meg kell azért dolgozni, rengeteg papírmunka van vele. Meg a támogatás sem ingyen jön, azt is valamiből fedezni kell. Meg azért illik is valamit visszaosztani, hogy ne járjon el a partner szája. A megrendelőnek az EU-s pénz talált pénz (ami azért nem úgy csak magától jön), a vállalkozó meg nem fínyáskodhat, ha nem akarja bezárni a boltot.
    Annyiban sántít a dolog, hogy már a pályázat kiírásánál is a magasabb összeggel kellett nyerni, utólag azért macerás emelni. De a bekért ellenajánlatok ennél persze magasabbak voltak (ma nekem, holnap neked). De nem kötelező annak elvégezni a munkát, aki megnyerte, hiszen azért vannak az alvállalkozók. Persze a végén valakinek tényleg meg kell csinálnia a munkát, jó esetben kap is érte valamit. A fővállalkozó meg nem ingyen nyújtja szolgáltatását (hiszen neki kell pályáznia, a munkát előfinanszíroznia, bonyolítania). Nem az utolsó láncszemnél szokták a pénzt eltüntetni, erre való az alvállalkozói lánc. A kisebb munkáknál, ügyetlenek próbálkoznak ezzel. A legjobb, valamilyen szolgáltatásba pakolni. Például hasznos a belsőépítész munkája, ő a pár ezer Forintos anyagból is milliós értéket tud létrehozni, hasonlítani meg nehéz az árat, hiszen a sarki boltban nem kapható.
    A félreértések elkerülése érdekében, a beruházások kisebbik része az állami, önkormányzati. Csak az van szem előtt.

  74. 69:
    Ennek a történetnek gyenge pontja, hogy nem hihető. Az elvégzett munka után közölni, hogy nem így, hanem úgy, igen merész dolog. Az ilyesmit előre leszoktak pacsizni.

  75. 78. Tibor bá
    Ez igy volt, ahogy elő lett adva.A fiam nem jön költött mesékkel, mert hát minek is.
    Azonkivül gondolj bele a dolgok állásába, mit kockáztatott a fiam magyar ügyfele a számla utólagos átiratásával?
    Esetleg magyar céggel talán nem ment volna a dolog, de egy külföldivel miért ne?
    Mit érdeklné a fiam cégét mennyire adnak számlát, ha az adó rendesen fizetve van, azonkivől a fiam cége nem lehet a magyar partner erénycsősze.?

  76. 79:
    Ha én lettem volna a magyar fél, nem izegtem-mozogtam volna a széken, hanem előre lerendeztem volna a dolgot.

  77. 80.Tibor bá
    Mi nem tudhatjuk, hogy mi volt a magyar megrendelő fejében, de logikus lehet, hogy nem EU tagországi Külföldiekkel, kikről tudják, hogy a munka végeztével megkapják pénzüket és HAZAMENNEK, VAGYIS ELTÜNNEK, szóval velük igy utólag számláztatnak, mit tudom én?

  78. 81.
    Biztos, hogy magyar volt az a cég? Vagy csupán Magyarországon bejegyzett – khmmm… – idegen érdekeltség?

  79. Tibor bá’ 69 szerintem teljesen életszetű Magyarországon.
    Ábel se lepődött meg rajta – business as usual.
    Mi változott a kormányváltás óta? 10% helyett 20% lett a visszaosztandó pénz?

    Bálint épp a lepacsizást foglalte össze.

  80. 83: „10% helyett 20% lett a visszaosztandó pénz?”

    Nagyon optimista vagy. Eleve nem 10%-ról indult, hanem kb. 30-ról, és per ma 60% körül van. Nyugodtan meg lehet döbbenni.

    Bálint korábbi példája teljesen életszerű /5 millió helyett 13-at számláztattak./

    Itt egy példa, még a szocik idejéből:

    http://index.hu/belfold/2009/10/04/40_centis_kilato_epult_40_millioert_bodrogkereszturon/

    Szerinted mennyit nyúltak le?

    A mai csapat meg közismerten még ezeknél is éhesebb…

  81. 81.NgyCsuri
    Fogalmam sincs a magyar cég formális hátterét illetöen, valszeg a fimnak sincs.

  82. A magyar pocsolyában ezeket a kisded játszmákat le lehet előre pacsizni, mert mindenki tudja, hogy miről van szó. De ha valaki egy külföldi partnerrel akarja megcsinálni, nem tudhatja előre, hogy az mit szól hozzá. Hallottam olyan esetről, ahol a német ügyfél morális felháborodásában felpattant az asztaltól, és végleg elállt az üzlettől. Ez benne van a pakliban. De ha már az üzlet teljesült, akkor ez nyilván nem opció, az üzletfél a pénzéhez akar jutni. Legrosszabb esetben, ha nagyon finnyás, nem megy bele a dologba, és marad az, amiben korábban megegyeztek. Ez a magyar üzletember pontosan tudta, mit csinál.

    Azt furcsállom csak, hogy úgy tűnik, az izraeli fél a 13 és 5 millió különbözetéből nem kérte ki a maga részét, az adón túl. Vagy elkérte, csak erre nem tértél ki?

  83. 84: A felét biztosan lenyúlták. Valakinek meg is kellett csinálnia, minőséget ellenőrizni is kellett, monitorozni is kellett. Pláne ha kakaóbiztos bronz kilétót tesztelnek is. Előtte Lean szervezési tanfolyam és a könyvelő sem ingyenélő, annak is van családja.
    Kezdem érezni mit is jelent a mutyizás fogalom.

  84. 86.Ábel
    Remekül összefoglaltad az eset összes vetületét.
    Ahogy mondod, soha sem lehet elöre tudni, mi lesz a külföldi partner hozzáállása, és én tökéletesen megértem az általad emlitett esetben a NÉMET oldal felháborodását, mivel a német Eu-tag, azaz az ő pénzéről is szó volt, vagyis joggal háborodott fel.
    Nem igy a helyzet egy izraeli, vagyis nem tagállambeli cégről,mert mint ahogy kifejtettem volt, nekünk nyolc, hogy a magyar oldal mit csinál az eurós pénzekkel, nekünk semmi közünk ehhez, legfönnebb a fejünket csóválhatjuk, mint ahogy a fiamék tették, de útólag, persze.
    „Azt furcsállom csak, hogy úgy tűnik, az izraeli fél a 13 és 5 millió különbözetéből nem kérte ki a maga részét, az adón túl. Vagy elkérte, csak erre nem tértél ki?”
    Nem tértem ki, mert még a feltételezés is sértő.
    lehet hogy a magyar cégnek a különbözet sok pénznek számit, de nem fiaméknál.
    A cég SZERTE A VILÁGON DOLGOZIK, tobbtizmillió dolláros projecteken, nem is ök keresték a magyart, hanem a magyar cég hivta öket, fiaméknak ez a magyar munka kevesebb volt, mint zsebpénz, és tulajdonképpen a fiam akarta, hogy elvállalják, mert szereti Mo.-t és szivesen van ott.
    Ennyi.

  85. Ez már az a nagyságrend lehet akkor, amit Bálint említ, amit úgy fizetnek ki, mint egykoron Alaszkát (sokezer dollár aranyban; nem tudom mennyire stabil deviza a sékel).

  86. 86. Ábel

    Én meg bent voltam egy olyan tárgyaláson, ahol a külföldi partner 10 %-ot kért azért, hogy benne lenne a konzorciumban és ezért nem csinál semmit. A többi külföldi partner meg nem szólt hozzá semmit (magukban valószínűleg megértően bólogattak), egyedül az én magyar főnököm küldte el őket melegebb tájakra. El is mentek – egészen a portáig – ahol vártak még egy-két órát hogy mikor hívjuk vissza őket. Aztán rendkívül meglepetten és lógó orral taxit hívtak és elmentek. Öröm volt nézni 🙂

  87. 90: Akkor még egész visszafogottak voltak, a magyar cégek ezért 50% körüli összeget szoktak kérni. És azért érdemes őket bevenni, mert akkor nyer a pályázat nagy eséllyel, ha ők is benne vannak, ugyanis a bíráló pontosan tudja, hogy ők a visszaosztási pont, és nekik kell osztani a pályázatot. És annál, amikor előre tudod, hogy nem csinálnak semmit, egy fokkal még rosszabb, amikor bevállalnak feladatokat, amiket eszük ágában sincs elkezdeni sem, de erről 0 kommunikáció. Aztán mikor már az eredménynek meg kellene lenni, akkor kapsz észbe, és csapod össze azt a részt is, amit tőlük vártál.

  88. Most nem tudom, hogy balfaszok vagytok, vagy valaki szimplán elad titeket :
    A napokban tudtam meg kávéházi jóbarátomtól, ki idös kora ellenére még mindig a külkereskedelemben van, miszeriint nemrég magyarország hatalmas mennyiségben adott el élelmiszert nekünk, de EGYSZERRE és olyan mennyiségben, ami legalábbis a barátom véleménye szerint biztos, hogy nemzeti vésztartalékotok volt.
    Létezik, hogy valakik nálatok kiárusitják Mo. vésztartalékait?
    Ha neadj isten, Európa holnap kissé meginog, ki ad majd nektek élelmet mig valamelyest összszeditek magatokat? A Tesco?

  89. 92: „Létezik, hogy valakik nálatok kiárusitják Mo. vésztartalékait?”

    Már rég nincs vésztartalékunk, évekkel ezelőtt ellopták.

    Jelen esetben inkább az orosz embargó kikerüléséről lehet szó.
    Mi eladjuk nektek, ti meg az oroszoknak…

  90. 93.Observer
    „Mi eladjuk nektek, ti meg az oroszoknak…”
    Ez elképzelhető.
    Kár, hogy embargóztok az oroszok ellen.
    A legnagyobb kereskedelmi partneretek lehetnének, mindenre és minden mennyiségben vevők, méghozzá jó vevők, ezt mi tapasztaltuk.
    MINDENT megvesznek jó áron.
    Mikor tanuljátok meg, hogy kereskedelemben nincs politika?

  91. 94: „kereskedelemben nincs politika”

    Ez most tényleg nem tőlünk függ – EU és USA diktátum.

  92. Lehet, hogy már évek óta zajlik a tartalékok felszámolása (ellopása?), de lehet, hogy még nem értek a végére. Tavaly lehetett olvasni a TIG megszüntetéséről, de még most is folyik a búza értékesítése. Ez csak pár ezer tonnáról szól:
    http://tig.hu/palyazatok/etkezesi-buza-ertekesitese-9
    Vajon mennyi lehetett a tartalék? Tavaly majdnem 8 millió tonna kalászost takarítottak be.

  93. 96: „Vajon mennyi lehetett a tartalék?”

    Elképzelhető, hogy az állami felvásárlásnál nagyobb jelentőségű lehet a bértárolás, aztán ha beüt valami, ezt az árut foglalják majd le.

    Gyorsan összeadtam az eddig meghirdetett mennyiségeket, kb. 1kg/fő-re jött ki. Persze ez nem mond semmit a tényleges tartalékról.
    De kétlem, hogy bőven jutna mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük