(1122-i) Palesztin gyerekek abúzusa

Tibor bá’ az igazság keresése online

 

~at535

 

~at0002Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (CRC) a múlt héten kiadott egy jelentést, amiben azzal vádolja Izraelt, hogy palesztin gyerekek sérelmére abúzust követ el, ami kínzást, magánzárka alkalmazását, halálos fenyegetést, valamint a fogva tartás alatt szexuális letámadást foglal magában. — Tekintettel arra, hogy ezt az ENSZ jelentés a zsidó irányítás alatt álló fősodrú média nem közli le, a zsidó irányítás alatt álló baloldali média nem közli le, de még a szélsőjobb média se, mert a zsidók mellett utálják a cigányokat, az arabokat, és általában mindenkit, aki nem szittya magyar. Így kénytelen vagyok én írni róla egy posztot, mert engem meglep. Megmondom miért lep meg, azért mert nem értem, hogy amikor két fiatal férfi betör két idős ember házába, hogy kirabolja őket, miért kell őket, a rablás mellett, félholtra verni? Miért van arra „szükség”, végül is pénzt akarnak, meg könnyen értékesíthető ékszert. Szóval, mi jó származik abból a zsidó állam részére, ha a palesztin gyerekekkel így bánnak?

A bizottságban 18 független szakértő ül, akik azt vizsgálták, hogy Izrael miként hajt végre egy 1990-es egyezményt, amit egyébként minden ország aláírt kivéve Szomáliát, és az Egyesült Államokat. A szakértők az elmúlt 10 évből gyűjtöttek össze bizonyítékokat más ENSZ szervektől, katonai forrásokból, valamint palesztin és izraeli emberjogi csoportoktól, beleértve a „Megtörjük a csendet” elnevezésű izraeli katonákból álló csoportot.  

Ahogy az várható volt az izraeli hatóságok nem voltak hajlandók együtt működni a bizottsággal, amikor adatokat kértek, amit a jelentésbe bele is vettek.

A részletekkel nem kívánlak terhelni benneteket, csak még annyi, hogy a jelentés aláhúzva kijelentette, az izraeli gyakorlat párját ritkítja az egész Világon, nincs még egy olyan ország, ahol így bánnának a gyerekekkel.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

142 gondolat erről: „(1122-i) Palesztin gyerekek abúzusa

  1. 1:
    Egy fecske nem csinál nyarat, de örvendetes. – Persze az alfahírt csak egy szűk réteg olvassa.

  2. A Jobbiknál nem az a veszélyes, amikor utálnak valakit (mert ezek mindegyike ad időnként valami okot rá), hanem amikor szeretnek. Ez utóbbival igyekszenek külpolitikai katqsztrófákba rángatni az országot. Pl. Hegedűs Lóránt HAMASZ-t alapított, miközben az egy echte terrorszervezet, nem véletlenül a moszat hozta létre, a hamaszosok évente megölnek két-három zsidót és párszáz palesztint…

  3. Gondolom, a két ‘illetékesnek’ nem sok hozzáfűzni valója lesz. 😉

    Az viszont meglepő, hogy egy ENSZ bizottság foglalkozni ‘mer’ egy ilyen témával, és még jelentést is ad ki.

    Maga a tény persze itt a fórumon legtöbbünk számára közismert, nem ok nélkül tesszük szóvá a bűnös izraeli gyakorlatot minden adandó alkalommal. A zsidóknak (is) fel kell(ene) fogni, hogy az ellenük korábban elkövetett bűnök még nem jogosítják fel őket ilyesmire. Ha viszont a ‘biztonságuk érdekében’ (???) ez szükséges, akkor ne verjék a mellüket, hogy milyen csodálatos demokrácia Izrael.

    Kikényszerítették azt is, hogy aki Izraelre rosszat mer szólni, az azonnal antiszemita bélyeget kap, ami a legtöbb európai országban olyan negatív dologgá vált a hatásukra, amivel bárkit ki lehet ‘csinálni’ manapság. Az antiszemita bélyegtől csak egy kis lépés rásütni valakire, hogy relativizálja a holokausztot – amiért már nálunk is börtön jár.

  4. „Megmondom miért lep meg, azért mert nem értem, hogy amikor két fiatal férfi betör két idős ember házába, hogy kirabolja őket, miért kell őket, a rablás mellett, félholtra verni? Miért van arra „szükség”, végül is pénzt akarnak, meg könnyen értékesíthető ékszert. Szóval, mi jó származik abból a zsidó állam részére, ha a palesztin gyerekekkel így bánnak?”

    Ez igy pont jo egy kis hangulatkelteshez. Frenetikus a dramaturgia! Es a koltoi kerdesek! idosek agyonverese (?) – artatlan vedtelen kis gyerekek bantalmazasa (?) – a zsido allam (!)

    De most jon a kedvencem:

    „A részletekkel nem kívánlak terhelni benneteket” 😀

  5. 3.
    Kedves Arma Gedeon, a Hamasszal kapcsolatos véleményed nagyon a mainstream médiáéra hajaz.
    2004-ben, amikor Izrael megölte a szervezet alapítóját, így írt róla a (liberális) ma.hu:
    „Egyenesen hiba volt Jaszin sejk kivégzése, ima után, kerekesszékében – mondja a szakértő, Rostoványi Zsolt.
    Mindenesetre Jaszin sejket egészen másként látták – és látják – palesztinok és izraeliek. Ahmed Jaszin, aki gyermekkorában egy sportbalesetben mindkét lábára lebénult, és azóta tolószékhez volt kötve, tizenhét éve alapította a Hamaszt. Azt a mozgalmat, amelynek egyik szárnya békés segélyszervezet, míg fegyveresei Izrael ellen harcolnak, többnyire terrorista módszerekkel.

    Ahmed Jaszin csak ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, halk szavára mégis sokan figyeltek. Alapítója és szellemi vezetője a Hamasznak, amely iskolákat, kórházakat és segélyszervezeteket tart fenn, és mindemellett fegyveres szárnya is van.

    Izrael számára a Hamasz egyet jelent a terrorizmussal. Jaszin sejket pedig csak a palesztin Oszama bin Ladenként emlegették, akinek kezéhez ártatlan emberek vére tapad.

    A palesztínok többsége számára a megvesztegethetetlen ellenállás jelképe volt a sejk. Jaszin nyolc évet ült izraeli börtönben, majd Jordániába száműzték, tavaly szeptemberben pedig már megpróbálták megölni.

    Jaszin sejk nem hitt a közel-keleti békefolyamatban, és követelte a megszállónak tekintett izraeliek távozást a palesztin területekről. Meggyilkolásával valószínűleg a Hamaszt akarták meggyengíteni, hogy ha Izrael kivonul a Gázai övezetből, utána ne Jaszin sejk hívei jussanak meghatározó szerephez. A Hamasz viszont máris bosszút esküdött. Úgy fogalmaztak, hogy a gyilkosság a pokol kapuit nyitotta meg. „

  6. 6: Na, jön az elterelő hadművelet. Jó lenne, ha csak a lényegi felvetésre reagálnál – pl. mi a fene szükség van arra, amiről az ENSZ jelentés beszámol: Voltál ott katona, tudnod kell! Valóban olyan veszélyesek a kődobáló gyerekek a golyóálló mellényes droidokra?

  7. 8: távol áll a véleményem a mainstream médiamaszlagtól. A mainstream szorgalmasan továbbadja a PR-szemetet, hogy a Hamasz az izraelieket kiirtani akaró keményvonalasok szélsőséges szervezete, az alternatív médiumokban van dokumentálva, hogy a moszat alapította és a keményvonalas izraeli elit kezére játszik. Hisz a léte is bizonyítja, hogy „mi békülnénk, de EZEKKEL nem lehet…” Mivel örök belharc van a Hamasz és a Fatah között, az oszd meg és uralkodj taktikának is része, hogy van. Amelyik palesztin vezető nem akar tudomást venni a zsidók ottlétéről, az nem népe jóakarója. Jaszin megölése a hamaszosok felhergelésére ebbe a jképbe beleillik. Az izraeli elit nem akar békét, tehát direkt tűzes vasat nyom időnként a helótái seggébe, hogy azok harapjanak egy kicsit. És saját kiszsidóit ezzel magához láncolja, fegyelmezi. Ezért robbantanak az algák francia zsinagógát is, meg egykor irakit. Hogy a kiszsidó ne feledje, milyen gonoszak a gojok és őt csak Izrael védheti meg. A cionizmus nem a zsidók érdekvédelmi szervezete… A holó egy gigantikus kollektív trauma-based mind-control akció volt.

  8. 6:
    Tudnék válaszolna a kissé bugyuta hozzászólásodra érdemben is, de felesleges, mert a keményt tényt a te szinteden nem lehet megmagyraázni. És éppen ezt az. Nem veszed észre, hogy mi ezt a kérdést egy színtel feletted vitatjuk. Te (Arma megfogalmazása szerint) kiszsidó vagy, nem tartozól az izraeli elithez. Tehát a kérdésünkre nem tudhatod a választ, mert neked se mondták meg. Mi meg nem tudjuk kitalálni ezt a (szerintünk) illógikus hadjáratot.

  9. 5:
    Bameg, mi a célod a cikizésemmel? Ha jobban csinálnád, akkor indíts be egy honlapot. Igérem, én nem foglal cikizni. 🙁

  10. 11.Tibor ba’:
    „…a kérdést egy színtel feletted vitatjuk…” – Rendben.

    9.Observer
    „Valóban olyan veszélyesek a kődobáló gyerekek…”
    Kezdjuk ott, hogy te kiket nevezel gyerekeknek?

  11. 13: Nálunk 18 év alatt gyerek, 14 év alatt pedig ‘cselekvőképtelen’ vagyis nem felelős a tetteiért. Izraelben nem tudom.
    De megint terelsz… 🙂

    Ha nem tudsz /akarsz/ érdemben válaszolni, nem kell erőlködni.

  12. 14:
    Egy kis objektívitást légyszíves. 56-ban a szabadságharcosok fele 16 év alatti volt.

  13. 15: Ez nem az én objektivitásom kérdése, hanem törvény. Keress rá a cselekvőképességre… az volt a kérdés, hogy ki a gyerek?

    18 év alatt gyerek vagy törvény szerint /kivéve, ha megházasodtál/, a felett felnőtt.

    Ettől még tudjuk, hogy Afrikában vannak gyerek katonák, hogy voltak 16 éves forradalmárok, és német gyerekek is harcoltak a II. vh-ban.

    De a kérdés ennél szimplább volt.

  14. 16:
    Nem beszélj félre! A bújtatott kérdés pontosan az, hogy miért tekintenek egy 17 éves palesztin fiatalt felnőttnek, nem pedig gyereknek? Mert a 17 éves jobb katona, ügyesebben mozog, gyorsabban fut, kevésbé fél, jobban kockáztat, tehát veszedelmesebb, mint a 30 éves. Ehhez képes a jogi státusz mellékes. Arról nem beszélve, hogy Orbán éppen most csökkentette a büntethetőség alsó határát 12 évre.

  15. Tibor Bá’ 2 kérdése úgy áll össze:a kis 14 év alatti „cselekvőképtelen” sajnálatra méltó kis kődobáló lurkókból lesznek később a rakétavető/RPG-s/géppisztolyos/robbanómellényes öngyilkos merénylők OTT, és a 21 éves korukra több börtönt megjárt „öregezők” ITT, ha megnem törik őket kellő időben.
    A családra számítana, hogy megneveljék a cselekvőképtelen lurkóikat, de erre számítani nem lehet, sem itt, sem ott.Ezt a hiányosságot pótolja ott a kemény törvény, és erős hadsereg.Itt?

  16. Nem az a kérdés, hogy egy 13 éves gyerek lehet-e veszélyes ellenség és hogy egy elszánt hadsereg ellenségként kezeli-e a veszélyt jelentő gyerekeket , vagy nőket.
    A kérdés az, hogy van-e értelme annak, hogy egy ideológia nevében alapvetően békés országokban élő egyéneket vallási-származási alapon igyekszenek rábeszélni, hogy települjenek át ebbe a konfliktuszónába és ott tegyék ki magukat, családjukat lényegesen nagyobb állandó életveszélynek, mint otthon, meg váljanak jókora eséllyel gyilkossá és elnyomóvá, miközben azt a régiót is eleve ez az ideológia tette ilyen földi pokollá.

  17. 13. Hochstein

    Például MatizsClárikát szüléskor hova tennéd ebbe az időrendi sorrendbe?
    -14 év alatti cselekvőképtelen
    -18 év alatti gyermek
    -18 év feletti házas, felnőtt, gyermeket nevelő

  18. 14.Observer.
    Eszem agaban nincs terelni. Szeretnem tudni, hogy amikor gyerekrol beszelunk, akkor mindeki elott vileagos-e hogy nem csak a 8-12 eves tinik hanem 16-18 eves meglett bunozok is beleesnek a halmazba.

    Hozzateszem, hogy ezek az emberek nem csak koveket dobalnak. Molotovkoktelt, granatot, minden a halallal megtoltott palackokat (akkumulator sav, higito stb.). Es nem csak dobalnak, de embereket elrabolnak, lonek, robbantank. Nem csak katonakat, civileket, noket es gyerekeket valogatas nelkul.

    A robbanoanyagot (szerkezetet) – aminek tomege akar 2 kg-ot is elerheti – iskolataskaba rejtik es az „artatlan” iskolasgyerekekkel csempesztetik at az ellenorzo ponton.

    „az egész Világon, nincs még egy olyan ország, ahol így bánnának a gyerekekkel” – ez ugy igaz, ha azt is melle tesszuk hogy ilyen alapon az egesz Vilagon nincs meg egy olyan oraszag ahol a gyerekeket ilyen mertekig belevonja a terorrizmus a mocskos es gatlastalan jatekaiba.

    Masreszrol boldogga tenne, ha vegre felfogna mar legalabb egyvalaki, hogy Izrael nem Norvegia es ahogy a dogok kineznek egyhamar nem is lesz az.

    ps. ha nem akadaly egy link erejeeig tegye mar valaki ide azt ajelentest. En is szeretnem latni a teljes szoveget, hogy azokkal a bizonyos gyerekekkel (milyen gyerekekkel, hol es pontosan kik) hogyan bantak az ENSZ szerint az elmult 10(!) evben.

  19. 20.Taltos:
    Sajnos nem ertem a kerdest. Nem ismeri a googlim a Clarikat. Lehet, ez egy vicc lesz az elmult 8-10evbol, en meg le vagyok maradva?

  20. 21: és mit hirdet a cionista propaganda? Norvégia a Galut, zsidó testvér, gyere Izraelbe, itt BIZTONSÁGBAN LESZEL! 🙂

  21. Matisz nagypapa egy szomorú kultuszvideó már – nem tudom hány éves, de Klárika kisbabája már nagylány lehet.
    Így írd be: Matisz nagypapa.
    „Mitutáhbáti hotta.”
    🙁

  22. 22: az apját viszont meg lehet találni Matisz Papa néven a youtube-on.

  23. 21: Minden további vita /és félrevezetés/ elkerülése érdekében: az ENSZ jelentés nem azokról a gyerekekről szólt, amelyek terrorista cselekményekben vettek részt. Ez köztörvényes téma bárhol a világon. Itt nem az az érdekes, hogy a 16 éves tud-e lőni vagy sem. Itt az ÁRTATLANUL meghurcolt gyerekekről van szó.

    Az 1. linkből idézve: Az ENSZ gyermekjogi bizottsága most napvilágra került jelentését ismerteti a brit hírügynökség arról, hogy izraeliek módszeresen kínoznak palesztin gyermekek ezreit. „Izraeli erők önkényesen tartóztatnak le palesztin gyerekeket a Gázai övezetben és Ciszjordániában, lealacsonyító bánásmódnak vetik őket alá, arra használják őket, hogy potenciálisan veszélyes épületekbe küldik be őket kutatni és a kődobálók elleni élő pajzsként használják fel őket.”

    17: Tibor bá, olvastad a saját posztodat? Mert most éppen azt cáfolod… 🙂

  24. Hülye Ensz nem tudja, hogy a zsidók csak a Tórát tanulmányozták:

    http://www.israelshamir.net/shamirReaders/english/Sharon–The-Complete-Guide-to-Killing-Non-Jews.php

    „One student of the Od Yosef Hai yeshiva in Yitzhar explained, from his point of view, where Rabbis Shapira and Elitzur got the courage to speak so freely on a subject such as the killing of non-Jews. The rabbis aren’t afraid of prosecution because in that case, Maimonides [Rabbi Moses ben Maimon, 1135-1204] and Nahmanides [Rabbi Moses ben Nahman, 1194-1270] would have to stand trial too, and anyway, this is research on religious law, the yeshiva student said. „In a Jewish state, nobody sits in jail for studying Torah.”

    A tudós szerzők kigyűjtötték a Szent Iratokból, hogyan kell egy hithű izraelinek kóser módon gojokat gyilkolnia. A Mááriv cikke.

  25. 12.
    Kedves Tibor bá’, én csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a poszt nyitása, miszerint „“de még a szélsőjobb média se, mert a zsidók mellett utálják a cigányokat, az arabokat, és általában mindenkit, aki nem szittya magyar.” nem felel meg a tényeknek.
    Ha te ezt baszogatásnak veszed, sajnálom.
    A tények makacs dolgok.
    Nekem is van honlapom, ahol időnként én is tévedek.
    Ha figyelmeztetnek rá, megköszönöm.
    Nem vagyunk egyformák 🙂

  26. 28: Szerintem a vallási kérdésekbe nem kell belemenni.
    A keresztények képesek voltak egy „i” betű miatt egymást ölni, ennél már egy fokkal jobb, ha más vallásúak ‘szabályszerű’ legyilkolásáról szól egy /zsidó vallási/ kurzus. 😉
    Vallási fanatikusok nem képviselik az egész társadalmat – sem itt, sem ott.

  27. 29:
    A tények makacs dolgok, de jól kell őket olvasni. Nem tévedtem, hanem sarkítottam, amihez minden szerzőnek joga van. Az üzenetem az, amit bemásoltál: a zsidók mellett utálják a cigányokat, az arabokat, és általában mindenkit, aki nem szittya magyar. Az egy sajnálatos mellék körülmény, hogy a zsidókat jobban utálják, mint az arabokat, és akkor hajlandók egy ilyen jelentésről szót ejteni. Az meg nem várható el tőlem, hogy bújjam a szélsőjobb hírportáljait, vajon ezt most leközölték-e? Leközölték, de (így utólag) nem csalódtam. A belinkelésedből: „ENSZ-jelentés: palesztin gyermekek százait ölték meg a zsidók – kínozzák és élő pajzsként használják őket.” Na ez így nincs a jelentésben. Látod a „százait ölték meg” az igazi hiba, de inkább szándékos túlkapás. Vagyis semmivel se jobbak, mint a fősodrású média, csak a másik irányba torzit. – – – Hogy van honlapod azt nehéz nem tudni, mert a niked vörössel van írva. Zenebutik? Biztos arra is szükség van. – – – De ami a legfontosabb, ki nyer abból, ha megpróbálsz hiteltelenné tenni? Ezen elgondolkodhatsz!

  28. 30: ebben tévedsz. Fanatikus belharc bárhol akad, de pl. a kereszténység nem írja elő vallási parancsként senki kiirtását, míg…. de hagyjuk. Még tyukkal végződne.

  29. 32:
    Semmi baj, te kedveled a szárnyasokat. Tyúkkal kelsz és tyúkkal fekszel. mi meg megértő lelkek vagyunk. 😀
    ps: A tyúkot én is kedvelem, módjával.

  30. 32: „a kereszténység nem írja elő vallási parancsként senki kiirtását”
    Mintha lettek volna keresztes háborúk … talán nem volt leírva konkrétan az arabok /a zsidókkal együtt/ kiirtása, de azért Jeruzsálem elfoglalásakor gondosan végrehajtották – ezek szerint vallási parancs nélkül, magánszorgalomból. Vagy a mórok, zsidók kiűzése Spanyolországból, az inkvizíció stb.

    És ne írd azt nekem, hogy már megint felültem a mainstream médiának… 🙂

  31. a kedvenc blogom, kb. ugyanazt éltem át – kivéve a 2.VH-t – mint tibor bá. 9 hónapja élek nyugdíjasként izraelben, főleg az időjárás miatt jöttem ide. vonzott a meleg és a tengerpart. 93-ban voltam egyszer izraelben és nagyon meglepett az az óriási változás, ami 20 év alatt történt. óriási a fejlődés az iszonyatos költségek ellenére, amibe a hadsereg kerül. a legfeltűnőbb az, hogy senki nem foglalkozik politikával, palesztinokkal, rakétatámadásokkal, hanem éli az egyszerű életét. egyszerűt, mert itt nem gazdagok az emberek, nincsenek luxusautók, házak. eilatban lakom, 20 km-en belül 3 arab ország van és tökéletes nyugalom. a város tele van arab turistákkal. rendőrt, katonát nem látni sehol. legjobb barátom 30 évig volt a navy seals kiképzőtisztje, még soha nem szólt egy rossz szót sem a palesztinokról, sem arabokról. ő is, mint mindenki más, békét szeretne. felépítettek egy országot, ahol nyugodtan szeretnének élni. engem soha nem zavart, hogy valaki antiszemita, utálja a zsidókat – joga van hozzá. mindenki azt gondol, amit akar. a legegyszerűbb az lenne, ha minden antiszemita eljönne ide körülnézni egy hétre és lehet, hogy megváltozna a véleménye. ez egy keményen dolgozó ország, ahol az emberek nem foglalkoznak politikával, hanem élvezik az egyszerű dolgokat, amit az élet nyújt számukra.

  32. 34:
    És a dél amerikai indiánok irtása Jézus nevében?

  33. 30, 35:
    Azóta viszont eltelt néhányszáz év. Esetleg „fejlődhetett” volna az emberiség.

  34. 27.Observer:
    „…Itt az ÁRTATLANUL meghurcolt gyerekekről van szó…”

    A jelentés mind a 21 oldalát figyelmesen végigolvastam. A megszállt palesztin területeken folytatott felmérés 10 éve (2002-2012) alatt a hatósági eljárás alá vont gyerekek többségének életkora 12 és 17 év közé esik. A jelentés egyetlen szava nem említi, hogy akár csak egy eljárás is indokolatlan volt, illetve hogy az eljárás alá vont személyek ártatlanok.

    Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ha valaki törvénytelenséget követ el, azzal törvénytelenül is lehet/kell bánni.

  35. 35 xyz-
    Eilat– ☼ ☺
    Eilaton vannak a világ legaranyosabb kis körforgalmai pl. A halacskás a kisherceges, és a többi.
    Aki nem volt Izraelben annak nem nagyon lehet visszaadni a hely hangulatát, azt meg végképp nem szokta senki elhinni hogy esetleg az arabokkal is jól kijön a lakosság- pl Karmielben is.
    Pl az egyik legmenőbb ottani étterem csodaszép honlapját az unokatesóm csinálta, az étterem tulaja arab. De ő fotózza a környék esküvőit is, zsidókat arabokat- A gyerekeknek közös táboroztatás -szóval a helyzet sokszínű- és mindamellett háborús helyzet van, és ahogy Hochstein is írta, nem Norvégia.
    Szóval innen nehezen megérthető az egész, miközben Izrael innen Európából reflektorfényben van- az európai kötődés miatt..

    Más. Hochstein utolsó mondata pedig stimm, ha valaki törvénytelenséget követ el, akkor sem lehet(ne) vele törvénytelenül bánni, ez így van. A legnagyobb tragédia hogy így be vannak vonva a szerencsétlen gyerekek az egészbe.

  36. Egyelőre zűrösek az infók, de mindenképpen érdekes sztori bontakozik ki a Szíriában harcoló magyarok körül:

    http://index.hu/kulfold/2013/06/28/blikk_93_magyar_harcol_sziriaban/

    Igazolja, amit írtam, hogy a Jobbik és I. VIktor ügyesen kevernek bele minket távoli konfliktusokba, amihez eredetileg semmi közünk és páholyból nézhetnénk őket. Azonban, ha igaz, amit itt írnak és a tapasztalat azt mondja, hogy hihető, akkor antifaszistáink/zsidóink se maradnak el ezek mögött, bár én persze a Jobbikot és Viktort se sorolnám a zsidómentes halmazba…
    Kicsit pikáns, ha igaz, hogy az Asszad-rezsim mellett harcoló jobbik/Gárda szimpatizáns „nácik” ellen antifaszista magyar állampolgárok harcolnak az Al Kaida oldalán, de ha jobban belegondolunk, nem újdonság, hogy a zsidók és az Al Kaida egy oldalon vannak, hanem ez így van kezdettől. Amikor a WTC-tornyok leomlottak, a moszat szerelőknek álcázott csapata ugrált ujjongva pár km-nyi látótávolságban, olyan gyanút keltve, hogy be is vittték őket a rendőrök, aztán Izrael közbenjárására engedték ki őket. Tehát a világpolitikai álarcosbál tart tovább, Hál Istennek a magyarokat se hagyják ki…

  37. 36: Talán láttad a Misszió c. filmet De Niróval és Liam Neesonnal, meg Jeremy Ironsszal. Leegyszerűsíti, de fő vonalakban a sztori igaz. A jezsuiták és más papok az indiánokat emberként kezelték, tanították, (persze megtérítették) és védték az ültetvényes (nem vallásos) gyarmatosítóktól, akik rabszolgát csináltak belőlük, meg irtották őket a földjükért. A dühös gyarmatosítók erre elérték, hogy több kormányzat betiltotta a korban a jezsuitákat, a Vatikánt is ráerőszakolták az indián állam feletti védnökségről lemondásra és az indiánokat papjaik egy részével együtt ölték le. A filmben nem mutatják, de a paragvaji jezsuiták között elég sok volt a magyar.

    A többi legendás történelmi sztori nagyjából hasonló.

  38. 40: Én ebből nem vonnék le messzemenő /politikai/ következtetéseket. Van ‘x’ mennyiségű fazon, aki nem fér a bőrébe, és ahol puskaport lehet szagolni, oda elmegy ‘harcolni’ szórakozásból /persze jó eséllyel ott is marad/. Egy másik csoport, akik a pénzre mennek /mint a délszláv háborúban/. Ezek egyéni akciók.

    41: Egy hollywoodi filmet hozol bizonyítéknak ? TE? 🙂 🙂

  39. 42/41:
    Szegény ember (ha éhes) vízzel főz. 😀

  40. 42: Ez olyan, mint a vallás. Én nem csak holivudi filmből ismerem a sztorit, utánanéztem és így tudom, hogy ez a film elég hiteles feldolgozásnak nevezhető. Furcsa is, mert az az iparág nem feltétlenül rajong a keresztény papokért. Viszont én NEKTEK akartam eljuttatni egy üzenetet, ezért a filmre hivatkozok, mert tudom, hogy azt többségetek láthatta, míg a többség más forrásból nem értesült a dél-amerikai indiánirtások és a keresztény papok viszonyáról.

    A vallásoknál ez úgy néz ki, hogy vannak okos emberek, akiknek szándékában áll egy közösség tagjainak életvitelét befolyásolni. Tudják, hogy a hozzájuk hasonlóan értelmesek és elvontak számára ezt érdemes filozófiai művekben megjrniuk. De ők a tömegeket is szeretnék tanítani, akik zöme persze olvasni se tud, meg nem éppen elvont eszmék kötik le őket. Tehát beszélnek nekik pl. a halhatatlan lelkükről, ami vagy a pokol tüzére jut, vagy a mennyekbe, ha a földi életükben sok rosszatt, vagy jót tesznek, és megadják a szabályrendszert, hogy mi a jó és mi a rossz. Szerinted a vallásalapítóknak és vallásmenedzselőknek (egyházak, rabbik, imámok, bármik) az a célja, hogy az általuk vezetettek lelkeit a mennybe, illetve pokolba irányítsák, vagy pedig az, hogy e populáció tagjainak földi cselekedeteit befolyásolják erre, vagy arra?

    A filmipar egy mitológiateremtő közeg, valahol a valláshoz is hasonlóan, kár, hogy a holivudi verziója egy gonosz valáshoz hasonlít inkább. Amilyenek persze voltak jóval a film feltalálása előtt is. Nem minden vallás orientálja olyan irányba a hjveit, hogy „legyetek jók!” – és a lelketek a „mennybe” jut. Van olyan, ami isteni parancsolatokba olyan viselkedésmintát csomagol, hogy a hívek legyenek gonoszak, ártó szándékúak. Pééldaként nézzük ezt (még egyszer) és egyből ON lesz a bejegyzéshez:
    http://www.informationclearinghouse.info/article24006.htm

    (mit mond a Halaha a gojok megöléséről, egy modern tanácsadó könyv pl. izraeli katonák részére tudós rabbi szerzőktől)

    „Shapira és Elitzur rabbik úgy határoznak, hogy gyermekeket is szabad bántani, mert ők „akadályok”. A rabbik ezt írják: „Gyakran találunk ilyen helyzetben akadály-kisbabákat. Elállják a mentés útját a jelenlétükkel és ezt teljesen erőszakkal teszik. Ezért megölhetők, mert jelenlétük segíti a gyilkosságot. Igazolható kisbabák megölése, ha egyértelmű, hogy felnőve ártani fognak nekünk, és egy ilyen helyzetben szabad szándékosan tenni ezt, nemcsak felnőttek elleni harcban.” „

  41. 44: A missziós tevékenységnek komoly múltja van. E nélkül a katolikus egyház ma már sehol sem lenne. Bizonyára e mentén vannak /szerintünk/ hasznos tevékenysége is a papoknak, pl. az oktatásban.
    De – kérdem én – nem frankón elvoltak azok a bennszülöttek a katolikus /vagy bármilyen/ importált vallás ismerete nélkül is?

    Vajon mi volt a cél? A lelkek megmentése, vagy az egyház megerősítése a nagyszámú új hívővel? Az események ez utóbbit mutatják…

  42. „A könyv tartalmaz egy másik konklúziót is, mely megmagyarázza, hogy egy nemzsidót még akkor is meg szabad ölni, ha nem ellensége a zsidóknak. “ Bármely helyzetben, melyben egy nemzsidó jelenléte zsidó életeket veszélyeztet, a nemzsidót meg szabad ölni, még akkor is, ha ő egy tisztességes nemzsidó és egyáltalán nem bűnös a kialakult helyzetért,” jelentik ki a szerzők. “Amikor egy nemzsidó segíti a zsidók egy gyilkosát és egy zsidó halálát okozza, megölhető, és bármilyen esetben, amikor egy nemzsidó jelenléte veszélyt okoz zsidók számára, a nemzsidó megölhető.” „

  43. 46.Arma:
    „…mit mond a Halaha a gojok megöléséről, egy modern tanácsadó könyv pl. izraeli katonák részére tudós rabbi szerzőktől…”

    Mar megint itt tartunk, nem hiszem el. Egyszeruen csak nem hiszem el!

    Nagyon tevedsz, ha azt hiszed, hogy a seregben a hatizsakban egy zseb fenn van tartva barmilyen halachikus szakirodalomnak, hasznalati utmutatoknak. Abban meg aztan plane tevuton jarsz ha ugy gondolod, hogy egy bevetesen az atlag katona azon gondolkodik, mit mondott neki a rabbi. Egy bevetesen leginkabb az jar a legtobb koponyaban, hogyan lehet minel elobb a sajat es a bajtartsam segget epsegben a bazisra visszajuttatni.

    Az is teljesen felrevisz, ahogyan a vallas es a sereg kapcsolatat feltunteted. A seregben a vallas gyakorlasra lehetoseg van de nem kotelezo. Nincsenek szeminariumok, gyilkolast megideologizalo tanfolyamok. Aki akar imadkozhat mosdas utan a reggeli elott meg eset…es a tapasztalatom az, hogy a vallasos sracok legtobbje nem azert imadkozott, hogy aznap meg tobb embert/kisbabat olhessen meg.

    Ugyhogy a konyvtarszoba beszamolod megint nem sokat er, messzemeno kovetkeztetest nem erdemes levonni belole plane altalanositasra nem hasznalnam. Ugyanugy mint ahogy Mo.i esemenyek kapcsan sem lehet kijelenteni, hogy minden rendor eloirasszeruen kenyszervallato gyilokos vagy hogy minden pap pedofil.

  44. 48:
    Erre nem fogsz kapni választ a másik oldalról. 🙄

  45. Kicsit zavar ez a mindig előjövő „egyik oldal” meg „másik oldal”. Ez olyan árokkreálós hangulatot szül 🙁
    Kellenek ezek az oldalak? Ez olyan mintha mindig mindenben az egyik oldal az ellenkezőjét látná vallaná mint a másik. Vagy lenne egy vajszínű massza egyöntetű meglátásokkal, meg egy zöldszínű homogén massza, dettó.

    Különben meg az előre ítélkezés amit ti. „hogy nem fogsz választ kapni”
    És Tibor bá’ meg Observer szokta előre kijelenteni- totál elmegy a kedvem még attól is hogy belenézzek a linkbe.
    Olyan ez mint amikor úgy akarok nyomást gyakorolni a nagyobbik- középső kissé hanyag fiamra, hogy kijelentem, ha estére megcsinálod a szekrényed, (amiben talán néha még halott japán katona is előfordul) -akkor elmehetsz ide vagy oda, és adok rá apanázst. Utána hozzáteszem, hogy „de úgyse csinálod meg szerintem”
    Ilyenkor tényleg nem csinálja meg, mert előre ítélkeztem, és ettől elment a szobarendberakási ihlete.
    Nekem meg feladatszerűvé teszi a válaszolást az ilyesmi, és sokkal kevésbé van hozzá kedvem, mintha magamtól, és arra amire akarok..

  46. 50: „Observer szokta előre kijelenteni” Korábbi tapasztalatai alapján… 🙂

    52: Most kezdjem előszedni azokat a kérdéseket újra, amelyeket konkrétan neked feltettem, és te elegánsan elsiklottál felette?
    Pl. az izraeli foszforbombás tisztek büntetésével még mindig adós vagy /többek közt/, pedig olyan jól megjátszottad a bennfentest.

    Jellemző rád /igaz, rám is/, hogy ex katedra kijelentéseket teszel, és amikor rákérdezünk valamire a helyzet tisztázása érdekében, akkor eltűnsz.

  47. 50:
    Panaszodat továbbította az illetékesnek. 🙂

    A magam részéről csak követem a kialakított helyzetet. Pl. Ha valaki (bármiben) szembe helyezkedik veled, akkor Hochstein azonnal a „segítségedre” siet. Vagy, te magad Izraelt „otthon”-nak aposztrofáltad, amivel Hochstein boldogan egyet ért, de senki más. Szóval a két oldal kemény tény, nem érdemes kerülgetni.

    Különben a belinkelt video oly egyértelműen prezentálja az abszolút igazságot, hogy képtelenség megvédeni az álláspontotokat. Akkor meg minek? De nyugodj meg, 2035-ben ilyen problémák nem lesznek. Tudod, a halál mindenre meghozza a megoldást. 🙁

  48. Szörnyű negatív vagy ma Tibor bá’ 🙁
    Tegyük fel inkább, hogy 2035-ben ülök a Mazuri tavak partján, iszom a vizet, szívom a füvet,(az tán még megterem majd. És úgysem próbáltam még) és néha ráengedem Arma Gedeon legelőjére a kecskéimet.. hogy rágják meg a cipőjét:-)(halachikusan)..Közben simulékonyan és álnok módon nevetgélek csendben- egy szál rongyos ágyékkötőben, mert nagyon meleg lesz.és addigra a látvány is visszatartja az esetleges betolakodókat.. A környéken béke lesz és jókedv, mert mindenkinem adok gandzsát a füvemből..

    Inkább ezt választanám ha lehetne..

  49. 50.Dorka:
    Hat ez az! Pont ezt akartam ide uvolteni csak nagyobb lendulettel.

    De kezdjuk az elejen. Nehany idezet az ertelmes emberek vita (?) forumarol:

    „Gondolom, a két ‘illetékesnek’ nem sok hozzáfűzni valója lesz.”

    „Nem veszed észre, hogy mi ezt a kérdést egy színtel feletted vitatjuk. … Tehát a kérdésünkre nem tudhatod a választ, mert neked se mondták meg.”

    Majd miutan EN veszem a faradsagot, atragom magam azon a tetves 21 oldalon, egyreszrol mert erdekel az eredeti, masreszol hogy az „emerituszoknak” erdemben az o szintjukon(!itt rohognom kell egy sort!) valaszoljak, jon a orbitalis nagy KUSS!?! Csak zarojelben, van meg valaki aki egyaltalan beleolvasott az eredetibe, vagy csak a kuruc fel(r)e-forditason csamcsog a tobbseg?

    Vagy ami meg rosszabb, amit mar te is tobbszor emlitettel, jon egy veget nem ero hecckampanybol szarmazo kovetkezo link egy ujabb konstruktiv megjegyzessel:

    „Erre nem fogsz kapni választ a másik oldalról.”

    Es tenylegesen ugy van ahogy mondod-irod. Itt megy el a kedvem az egesztol. Ilyen felvezetessel mar meg se nyitom azt a szemetet. Minek? Hogy majd mikor megint megneztem es valaszolok jojjon az ujabb kuss vagy egy kis fenyegetozes a kitiltassal?

    Hat tessek kerem, csak nyugodtan! Most mar en is azt mondom „ertelmes emberek”, johet a melike00, ide tenyleg o kell, majd o megmondja nektek itt a tutit.

    gut sabesz

  50. 47: „Nagyon tevedsz, ha azt hiszed, hogy a seregben a hatizsakban egy zseb fenn van tartva barmilyen halachikus szakirodalomnak, hasznalati utmutatoknak. Abban meg aztan plane tevuton jarsz ha ugy gondolod, hogy egy bevetesen az atlag katona azon gondolkodik, mit mondott neki a rabbi. ”

    Akkor nézzük egy hozzád hasonló IDF-veterán tapasztalatait:

    http://www.dailymail.co.uk/news/article-1163508/You-fighting-religious-war-gentiles-What-rabbis-told-Israeli-soldiers-Gaza-war.html

    „‘Vallásháborút vívtok a gojok ellen’: Mit mondtak a rabbik az izraeli katonáknak a gázai háborúban”

    „Nyilvánosságra került, hogy a januári gázai hadjáratban az izraeli hadsereg rabbijai azt mondták a frontharcosoknak, hogy ‘vallásháborút’ vívnak a gojok ellen. Egy katonai parancsnok írt ma egy izraeli újságban (Haaretz)a megdöbbentő parancsról – egy nappal azután, hogy kiderült, azt mondták az izraeli katonáknak, megölhetnek ártatlan civileket a háborúban.
    ‘Üzenetük teljesen egyértelmű volt: mi a zsidó nép vagyunk, csoda hozott minket erre a földre, Isten hozott minket vissza ebbe az országba és most harcolnunk kell, hogy elűzzük a gojokat, akik útjában állnak annak, hogy meghódítsuk ezt a szent földet’ mondta a parancsnok.”

    „Azzal kezdődött, hogy egy vallásos őrmester ‘összegyűjtötte az egész szakaszt és vezette az imát azokért, akik a csatába mennek’ – mondta.
    ‘Amikor bent voltunk, akkor is beküldték ezeket a brossúrákat tele zsoltárokkal, egy tonna zsoltárt. Azt hiszem, a házban, amiben egy hetet töltöttem, egy szobát megtölthettünk volna a zsoltárokkal, amiket beküldtek.'”

    „A tisztnek úgy tűnt, hogy ‘szakadék volt aközött, amit az Oktatási Parancsnokság küldött ki, meg amit a hadsereg tábori rabbinátusa küldött ki.’
    Az oktatásiak brossúrákat osztogattak Izrael gázai harcai történetéről 1948-tól napjainkig – mondta.
    A rabbinátus üzenete viszont sok katonához juttatta el az érzést, hogy „ez a hadművelet egy vallásháború”.”

  51. 55:
    Na akkor,
    a.) Tibor bá’ elküldenéd nekem is az eredeti irományt?
    Nem ígérem, hogy teljesen elolvasom, de beleolvasnék.

    b.) „Ilyen felvezetessel mar meg se nyitom azt a szemetet.”
    Ha itt a 48-as linkre gondolsz ez egy nagy görbe tükör.
    De nevezhetjük a kettős mérce bemutatásának is.

    Erősen kapcsolódik a témához ez:
    http://magyarinfo.blog.hu/2013/01/22/ha_magyarorszag_fasizalodik_akkor_izrael

    A szerző elvileg zsidó, elég szép irodalomjegyzéket mellékel a cikke végére, de nem ellenőriztem le őket.

    c.) A szeméttel a jelen posztban idézett és Neked elküldött cikkre gondolsz, akkor nem értem a jelző alkalmazását.

  52. Szeretnék tenni egy halk észrevételt.
    Izraelben ha egy kormányfő, kormánytag, főrabbi,leg leg legfőfaszom hibázik, bűnözik, aljasságot, szexuális molesztálást, sikkasztást, csinál,népe ellen cselekszik önös érdekből, akkor az kiderül, és nem ússza meg. Leváltják, börtönbe kerül, meg lesz húzgálva, és nem fog rémülten hallgatni az aki észreveszi a visszaéléseket.Németországban, Hollandiában, Norvégiában, stb. is.de még szlovákiában is, bár az sanszor hogy inkább pártpolitikai rendőri intézkedés volt ellenzéki támogatással..

    Ma, Magyarországon olyan kormány uralkodik, amely saját rokoni és haveri körének pillanatnyi érdekei szerint hoz olyan törvényeket, szabályozásokat, ami mind a 10 milliónyi magyarra vonatkozik.

    Emellett a magyar közvélemény, és a véleményformáló jobboldali vagy fügetlen blogok nagy része is inkább foglakozik a zsidókkal, Izraellel mint a saját felelősségével, a kormányát illetőleg, illetve a saját cselekvési lehetőségeivel .
    Felcsút hány millió forintot kap évente hogy kisegítésként élvezze és használhassa az önkormányzatot amely „Önhibáján kívül csődbe jutottként x éve kapja a támogatást, miközben épül a stadion hány millióból??? Ki tiltakozik, ki göngyöli fel, ki nyújt be keresetet, ki mer??? Ki mer névvel megszólalni?Akár egy rihes betelefonálós műsorban?
    Biztos hogy az izraeli demokráciáért kell bárkinek is Magyarorszégon aggódnia??
    Költői kérdés.

  53. 58: Nagyon nem akarok beleszólni, de amit PZuj belinkelt (57), az nem általában az izraeli demokráciával foglalkozik, hanem azzal, ami ebből a demokráciából az araboknak/palesztinoknak jut.

    Más:
    „Ma, Magyarországon olyan kormány uralkodik, amely saját rokoni és haveri körének pillanatnyi érdekei szerint hoz olyan törvényeket, szabályozásokat, ami mind a 10 milliónyi magyarra vonatkozik.”
    Nos, ez nagyjából a rendszerváltás óta így van. Még emlékszem olyanra, amikor Csillag István szdsz-es miniszter a kirúgása napján, este írta alá az autópálya tendert – vajon miért is érezte, hogy ezt még meg kell tennie.
    Az ‘olajozásban’ benne volt boldog-boldogtalan, a Grippen ügyben dettó stb.
    Szóval én árnyalnám a képet, úgy, hogy ‘a rendszerváltás óta olyan kormányok…’

    61: Teljesen passzolt hozzá… 😉

  54. Én meg nem is tudom mit linkelt Pzuj. Csak általánosságban írtam, mert most halottam a felcsúti évente igényelt önhibán kívüli támogatást.Szóval Nem pzujra reagáltam, hanem áltlánosságban, erős felindulásból. Lévén szó közpénzekről, és közte vonatkozó fasztörvényekről.!

  55. Még idetenném, hogy Áder csont nélkül írta alá a földtörvényt. Amúgy mindegy, Dunántól az osztrákoké, Alföld a hollandoké-évek óta- tudod mit nekem aztán mindegy, szimpatikus, iparkodó népek..
    Tényleg nem ez a lényeg… (Bazz!)Dehogynem..

    Tényleg van mit ezen röhögni Gedeon. Szuper, majd lehet ezt is a zsidók számlájára írni.

    Engem az bosszant, hogy magyarország úgy próbál „harcolni” a nagyvilág ellen, hogy saját magának ad kibaszott nagy pofonokat. Nem ésszel. Pedig lenne ész tartalékban…hope so.

  56. 62: cionista elvtársad épp besült, hogy az izr. katonáknak nincs zsebe a halachikus gojölési útmutatók számára (és tényleg, mert ezek a hadseregben egész szobát töltenek meg egy szakasz esetén, zsebbel kár próbálkozni), erre te nem bírsz jobbat kitalálni, hogy mit kell ezen annyit rágódni, hisz Mo-on sincs demokrácia!

    Tényleg nincs, de ez a bejegyzés arról szól, hogy Izraelben palesztin gyerekeket kínoznak. Én hoztam egy kis forrást, hogy ez nem egyéni túlkapás, hanem a vallástól enyhén szólva nem elválasztott teokratikus államban (és mondd, hogy Mo. is olyan…) a hadseregben fizetett állásban levő rabbik által szentesített vallási parancs.

  57. dorka – eilat egy nagyon jó hely. szeretek itt élni. sajnos itt sem tudtuk elkerülni, hogy egy magyar származású ember, jair lapid, legyen a pénzügyminiszter, aki gyorsan felemelte mindennek az árát.

  58. 58:
    Dorka, igazán nem mondhatott, hogy ezen az oldalon nincs Magyarország kritika, kormánykritika.
    Van itt Orbánozás bőven, egyeseknek túl sok is, de Gyurcsány sincs istenítve.
    Bajnait is a bloggazda preferálja, még ha praktikus megfontolásokból is.

    Egyetértve 63-mal, ez a poszt nem Magyarországról szól.
    Bár ez úgy is mindegy, mert minden poszt kommentjeinél jellemző a témától való elkalandozás.

  59. 58, Dorka:
    Szlovákia helyett nem Csehországot akartál írni?
    Igaz, volt olyan is, hogy Csehszlovákia. 🙂

  60. 55!
    „johet a melike00, ide tenyleg o kell, majd o megmondja nektek itt a tutit.”

    Nem mondok semmit Hochstein…Főleg tutit nem..Én csak egy színvonaltalan hülye tudatlan goj vagyok..Ezerszer leírtad..Te vagy a szuper makulátlan tökéletes testileg lelkileg hibátlan ,tévedhetetlen,nagy tudású entitás..A napra lehet nézni,rád nem..
    Tiéd a pálya..

  61. 63. Arma:
    „cionista elvtársad épp besült, hogy az izr. katonáknak nincs zsebe a HALACHIKUS GOJÖLÉSI ÚTMUTATÓK számára (és tényleg, mert ezek a hadseregben egész szobát töltenek meg egy szakasz esetén, zsebbel kár próbálkozni)…”

    „Én hoztam egy kis forrást, hogy ez nem egyéni túlkapás, hanem a vallástól enyhén szólva nem elválasztott teokratikus államban (és mondd, hogy Mo. is olyan…) a HADSEREGBEN FIZETETT ÁLLÁSBAN LEVŐ RABBIK ÁLTAL SZENTESÍTETT VALLÁSI PARANCS.”

    Arma, sajnos ez megint csak egy újabb ócska BLÖFF a részedről. Nem több nem kevesebb! Úgy kb. ez jutott hirtelen eszembe azokról fentebb a kiemelten szedett állításaidról, meg arról, ahogyan a magánvéleményed egy bulvárlap kivonatolt cikke mögé bújtatva tényként tálalsz. Nem is tudom. Talán ez a taktikád. De tőled többet nem is várok. Számítva arra, hogy a leírtaknak úgyse néz senkise utána, húzol elő szenzációhajhász történeteket. Azzal kalkulálsz, hogy minél nagyobb balmát nyilatkoztatsz ki, (az áltudományos sztaniolodba csomagolva) annál kevesebben mennek részletek után. Lehet, hogy eddig működött. Most viszont, mivel ez nálam, ha úgy tetszik húsba vág, kicsit utána olvastam és kérdeztem a cikkednek, majd a következő forrásokat találtam illetve kaptam:

    1. Kezdjük mondjuk azzal, hogy a cikket eredetiben (ez sem teljesen igaz mert ez itt angolul van, de most tekintsünk el az ilyen idegesítő részletektől) olvassuk: IDF rabbinate publication during Gaza war: We will show no mercy on the cruel (http://www.haaretz.com/print-edition/news/idf-rabbinate-publication-during-gaza-war-we-will-show-no-mercy-on-the-cruel-1.268849)

    2. Ha már egyszer innen (הארץ / Haaretz) idéztél – azaz csak próbáltál, mert te csak a bulvárig jutottál – gondolom, akkor a következő cikket sem tartod kevésbé hiteltelennek (http://www.haaretz.com/news/diplomacy-defense/study-idf-officers-identify-more-as-israeli-than-jewish.premium-1.469791).

    Ebből megtudhatod, hogy egy átfogó felmérés alapján a seregben hány embert érdekelhetett az elhintett és szétosztott mondanivaló. A lényege néhány szóban:
    „Study: IDF officers identify more as Israeli than Jewish

    20 PERCENT (AZAZ ÖSSZESEN 20%) OF RESPONDENTS DEFINED THEMSELVES AS RELIGIOUS AND 46 PERCENT AS NONRELIGIOUS, WHILE THE REST DEFINED THEMSELVES AS TRADITIONAL.

    Officers in the Israel Defense Forces tend to identify more as Israeli than as Jewish, a study by the IDF Education Corps has found. In the survey of cadets and officers up to the rank of lieutenant colonel, 94 percent termed their Israeli identity very important, while 82 percent considered it important or very important.”

    3. És végül csak az íze kedvéért, magáról az történet utóéletéről:
    „Following a series of inquiries, both in the Knesset and within the IDF, it was determined that the DISTRIBUTION OF THE ALLEGED BOOKLETS TOOK PLACE IN A FEW ISOLATED INCIDENTS, BY NON-MILITARY PERSONNEL, WITHOUT PROPER SUPERVISION OF MILITARY RABBINATE REPRESENTATIVES. Following this incident, guidelines were set to ensure the authority of both the Military Rabbinate and the Education and Youth Corps within the IDF.” (http://en.wikipedia.org/wiki/Military_Rabbinate)

    Arra az apróságra már nem is akarok kitérni, hogy annak, aki volt katona, a fordításod valahogy így nézhet ki: „…vallásos őrmester (AKI EGY TISZTHELYETTES, vagyis azért vannak még páran felette !) összegyűjtötte (?) az EGÉSZ SZAKASZT (max 30-50 emberről lehet szó !) és vezette az imát (akkor most rabbi, vagy vallásos őrmester ?!?) azokért (azoknak vagy azokért?!?), akik a csatába (bevetésre !) mennek”

    Akkor most mi van?

    Vagyis az általad hozott cikkből tökéletesen látszik mennyire szervezett és hivatalos Izrael hadseregének vallási fanatizálása…

    Ide a végére egy gyors matek. A statisztika alapján ( 50×0,2=10) azaz 10 ember (ha mind fanatikus), aki esetleg komolyan vehette az elhangzottakat, vagy a szórólapra leírtakat. Ezt mi sem támasztja alá jobban, minthogy a hír elég gyorsan felháborodást keltett és szárnyra is kapott egy olyan intézményben, (IDF) ahol a kártékony és felesleges kiszivárogtatás nem kifejezetten divat, pláne nem kifizetődő.

    Ennyi.

  62. 69: Most megint jöhet majd Dorka takarítani utánad… 🙂
    1. a bejegyzés témája, hogy az izraeli hatóságok, sereg, stb. palesztin gyerekeket kínoznak, ölnek
    2. Hozok forrásokat, hogy e gyalázatos cselekményekhez teljesen fősodor judaista vallási ideológiája is van az elkövetőknek (se a bejegyzés, se én nem állítom, hogy ezt a viselkedést minden izraeli állampolgár helyesli) És hogy ezt az ideológiát nem utolsósorban például a hadsereg katonái számára IS propagálják rabbik. Egy olyan államban, ahol egyes állami kérdésekben döntő szava van a rabbbinátusnak. (nincs elválasztva vallás és állam)
    3. erre te a helyzetet nyilvánvalóan ismerve azt álljtod, hogy a hadseregben senki nem törődik a halachikus gojölési útmutatókkal, amikben rabbik bizonygatják, hogy akár a goj csecsemőket is szabad megölni, ha feltételezhető, hogy felnőve a zsidók ellenségei válnak belőlük, illetve, ha pl. útban vannak a seregnek.
    4. Erre bizonyítottam, hogy igenis eljutott a seregbe ez a gojgyilkos rabbipropaganda, magától értetődően a forrás egy olyan izraeli katona szivárogtatása, akinek ez nem tetszett. Akkor lepődnék meg, ha nem lennének ilyen izraeli katonák, de ettől még van sok olyan, aki nagyon is vevő a gojgyerekgyilkolási uszításra, mint az ENSZ-jelentés mutatja.
    5. erre te csak hörögni tudsz, hogy milyen aljas torzítás részemről, hogy nyilván elefántot csinálok egy bolhából.

    Azonban a helyzet az, hogy tőled, a helyszíni infókkal jól ellátott szemtanútól (netán elkövetőtől???) e blog olvasói sose tudnák meg az igazságot. Amikor tőlem, vagy mástól mégis megtudnak ezt-azt, csikorgatod a fogaidat. Neked harci feladatod az itteni részvétel, ugye?

  63. 69-70.

    „Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (CRC) a múlt héten kiadott egy jelentést, amiben azzal vádolja Izraelt, hogy palesztin gyerekek sérelmére abúzust követ el, ami kínzást, magánzárka alkalmazását, halálos fenyegetést, valamint a fogva tartás alatt szexuális letámadást foglal magában.” Tibor bá’ írta a posztban

    „Hochstein Says:
    2013.június.27th. at 12:12

    14.Observer.
    Eszem agaban nincs terelni. Szeretnem tudni, hogy amikor gyerekrol beszelunk, akkor mindeki elott vileagos-e hogy nem csak a 8-12 eves tinik hanem 16-18 eves meglett bunozok is beleesnek a halmazba.

    Hozzateszem, hogy ezek az emberek nem csak koveket dobalnak. Molotovkoktelt, granatot, minden a halallal megtoltott palackokat (akkumulator sav, higito stb.). Es nem csak dobalnak, de embereket elrabolnak, lonek, robbantank. Nem csak katonakat, civileket, noket es gyerekeket valogatas nelkul.

    A robbanoanyagot (szerkezetet) – aminek tomege akar 2 kg-ot is elerheti – iskolataskaba rejtik es az “artatlan” iskolasgyerekekkel csempesztetik at az ellenorzo ponton. ”

    Ritkán beszélünk ugyan arról… 🙂

  64. 70.Arma:
    Olyan vagy mint a gyerekek :). Neked amit én mondok, akkor lenne igaz, ha azt mondanám amit te.

    Ellenben a helyzet az, hogy én már az igazságot, saját tapasztalatomat fentebb leírtam. Te jössz és az újságpapíroddal hadonászol az arcom előtt majd azt állítod, hogy ami ott írva vagyon, na az az eleve igazság. Sajtótermékekkel (olyanokkal amiket te is ismersz) rávilágítok arra, hogy amit hoztál az nulla. Ha történt is bármi az lokális, jól behatárolható deviancia (olyan, mint mondjuk pl. egy rúdtáncos goj motoros 😀 ) és a hadsereg egészére egyáltalán nem jellemző. És pont. Én téged nem akarlak meggyőzni (erre nem is vállalkoznék) csak bemutatom, hogy a forrásod semmit nem ér. De ezért rám ne haragudj.

    Ettől a pillanattól a vita meddő és különösebben nem érdekel, hogy a te rémhíreid vagy az általam leírtak kit mennyire fognak meg. A célom mindösszesen annyi volt, hogy a fanatikus hülyeségedet beleillesszem a nagy egészbe.

    „Neked harci feladatod az itteni részvétel, ugye?” Igen, jelentem és most is bevetésen vagyok 😀

  65. 72: nekem se a te meggyőzésed a célom, hanem a leleplezésed… 🙂
    A rúdtáncos poént értékelem! 🙂

  66. Ehh, idetettem a rúdtáncos jobbikos képét, de kitöröltem- ízléstelen volt csak üresen nem lehet elmenteni a törölt hszt.

  67. kedves barátaim, engedelmetekkel valami kis tiszta vizet hadd öntsek a pohárba:
    palesztin emberek zaklatása- beleértve gyerekeket is – sajnos nem újkeletü dolog a hadseregben.
    ámdeákedves arma, nem kell és nem szabad általánositani, és úgy állitani be dolgokat -függetlenül attól, hogy hol láttak napvilágot – mintha most nálunk mindenki sportot üzne a palesztin gyerekek kinzáásból. természetesen akár EGYETLEN PALESZTIN EMBER/GYEREK BÁNTALMAZÁSA ELITÉLENDŐ, a felhozott esetek annyira szórványosak, hogy kár ennyi sokat foglalkozni velük.
    azt csak ugy odavetőleg hadd jegyezzem meg, hogy minden esetben a nép rendkivül elitéli az ilesféle viselkedést, az elkövetök is megkapják böntetésöket, lehet hogy nem mindig a megfelelő szigorúsággal.
    kedves hochstein: ne próbáld mindig és mindenáron védeni izraelt!
    nagyon sokszot sokkal többet ártasz bekünk, semmit használsz!

  68. Ha bálint megszólal, nem kellek én ide. 🙂
    Azonban ez a 3 idézet valahgy nem fér el egymás mellett:
    1) „palesztin emberek zaklatása- beleértve gyerekeket is – sajnos nem újkeletü dolog a hadseregben”
    2) „EGYETLEN PALESZTIN EMBER/GYEREK BÁNTALMAZÁSA ELITÉLENDŐ,”
    3) „a felhozott esetek annyira szórványosak, hogy kár ennyi sokat foglalkozni velük.”

    Ezeknek fényében Arma győzött.

  69. 75.bálint:

    „kedves hochstein: ne próbáld mindig és mindenáron védeni izraelt!” – A kritikai észrevételt köszönöm, de nagyon kedves bálint, szerintem mi közel sem ismerjük egymás „munkásságát” annyira, hogy egymást máris kéretlen tanácsokkal traktáljuk.

    „nagyon sokszot sokkal többet ártasz bekünk, semmit használsz!”
    Ezen mondatrészed kapcsán pedig legmélyebb tisztelettel felhívnám a figyelmedet, abba a hibába semmiképp se ess, hogy magad minden izraeli (magyar)hangjaként (קול ישראל) próbáld feltüntetni itt, vagy bármely más fórumon. Ez talán még kártékonyabb annál, mintha én akarnám mindenáron védeni Izraelt.

    Esetleges további észrevételeidet kérlek privátban oszd meg velem (Tibor bá’nál számodra az emilem elérhető)

  70. 78:
    Hochstein: „… felhívnám a figyelmedet, abba a hibába semmiképp se ess, hogy magad minden izraeli (magyar)hangjaként (קול ישראל) próbáld feltüntetni…”

    Erre felhívhatnád saját figyelmedet is. 😉

  71. 79.Tibor bá’:
    Esetleg egy idézetet kérhetnék, ahol én így elragadtattam volna magam?

  72. 81.Tibor bá’:
    Köszönöm, de akkor inkább mégse 😀 majd inkább keresek én magamnak egyet. Hátha találok is… 😉

  73. 75, 78.
    Egy magyar blogon zrikálják egymást az izraeli (?) zsidók (?).
    Das ist ein világpolitikai unikum! 🙂

  74. 83: ejze balagan *-*

    (micsoda felfordulás)
    😮

  75. 75 bálint
    Üdv a leendő (kinézett) kánaánban!
    Csomagoltok már?

  76. Fiúk, fiúk!
    Az összehangolás hiánya azt jelzi, hogy nincs Mossad háttér, ez csak egyéni akció. 😀 ^3

  77. hochstein barátom, mondtam neked hogy ne védd izraelt minden áron!!!
    már ne haragudj, én nem neveztem ki magam izrael hivatlan prókátorának, már csak azért sem mert én -veled ellentétben – itt élek, és kötelességemnek érzem néha a mo.-n élö emberek számára akik néha velem/országommal foglalkoznak, egyes dolgokat kissé más megvilágitásba helyezni. ugyanakkor nem vitatkozok, vagy netán támadném őket, ha netán izraelt JOGOSAN kritizálják. arma, vagy bárki más MAGYAR ember saját országában hadd fejezze ki érzéseit izraellel/ a zsidósággal kapcsolatban, akkor is , ha vélemlnye nem igazán tetszik neked. utóvégre magyar ember magyarországon ir vagy mond a mit éppen akar, vagy helyesnek lát, én meg részemről, amennyiben esetleg téved, igyekszem a lehető legkulturáltabb módon felvilágositani,ennyi az egész.
    ha netán tévedek az egész felfogásommal, kérlek mondjátok meg.

  78. Kedves arma,valaki valahol azt írta rólad,hogy rögeszmès vagy. Az utolsó bejegyzésed szerint ez igaz. Miért oly nehéz neked elkèpzelni,hogy van rendes zsidó is?

  79. 91: Nekem nem okoz nehézséget elképzelni, fel tudnék sorolni párat. Viszont ami a szereposztásos játékot illeti, ezt olvastam hazád legnevesebb írója, Ámosz Oz könyvében (magyarul is megjelent):
    „Keresztül-kasul Izrael országában 1982 őszén”

    ( http://kitalaltujkor.blogspot.com/2013/02/hogy-forrova-tegyem-talajt-diaszporaban.html )

    „Mindjárt azután, hogy befejeztük ezt a fejezetet, az erőszak fejezetét, tessék, rajtatok a sor, hogy színre lépjetek a ti szövegeitekkel. Teremtsetek itt nekünk kultúrát, értékeket, humanizmust. Teremtsétek meg a népek közti egyetértést. Legyetek a népek világossága. Amit akartok. A próféták morálját. Mindent. Teremtsetek egy olyan humanista államot, amitől az egész világ olvadozik, és ti magatok is majd olvadozhattok magatoktól. Micsoda tetszésnyilvánítást, tapsokat arathatunk réveteken. Az erkölcsi magassági csúcs világkupáját. Kérem alássan. Így van ez, cimborám: előbb Jehósuá bin Nún – Józsua – és a gileádi Jiftáh – Jefte – megtisztítják a terepet, előbb kiirtják Ámálek emlékét is, és talán csak azután jön el Jesájáhú – Ézsaiás – próféta ideje a farkassal és a báránnyal, a párduccal és a gödölyével, és ezzel az egész csodaszép állatkertttel. Mindössze az a követelmény, hogy az idők végén mi legyünk a farkas, és az összes gójim itt a szomszédságunkban legyen a bárány. Már a nagyobb biztonság kedvéért.”

    Ismerik ezt a régi műfajt Izraelben…

  80. 89:
    Visszafogott, kulturált megnyilvánulásaidat én személy szerint díjazom.

    93:
    Ez esetben nem értek veled egyet, hiszen Bálint és Hochstein között minden van csak összhang nincs.

  81. 89.balint:
    Hozzaszolasod alapjan most mar minden vilagos. Orulok, hogy segitsegeddel kicsit jobb fenyben tunhetunk (itt is) fel. Koszonom az eszreveteleid, melyeket igyekszem szem elott tartani. Ennek alapjan kijelenthetem, hogy koztunk most mar az osszhang hibatlan.

    Armaval pedig ne foglalkozz! O egy fanatikus, aki elegge egyoldaluan latja a dolgokat. Szerencsere Tibor ba’ vigyaz arra, hogy szelsoseges nezetei ne harapozhassanak el a blogon.

  82. 94: Ki beszél Bálintról és Hochsteinről?

    Amiről beszélek, abban a játékban a jó és a rossz rendőr között nincs összhang a forgatókönyv szerint. Az őrizetesnél a jó rendőrnek alig burkoltan jeleznie kell, milyen rossz véleménnyel van agresszív kollégájáról… 🙂

  83. 96:
    Ez igaz, de esetünkben az egyik rendőr a fogva tartott előtt leidiótázza a másikat és ajánlja, hogy privátban beszéljék meg a dolgokat. Még csak nem is ismerik egymást.

  84. 97: Persze, ez nagyon spontán és hiteles volt. De a háttérben nagyon is rászóltak Hochsteinre, hogy ne hozzon szégyent a Cionra és haptákba is állt. Szemmel láthatóan törődnek itt az országimázzsal valakik. Vagyis a legtöbb látogató spontán és egyéni, független fórumviselkedésével szemben akadnak itt olyanok, akik egy Ügy Katonái. Nem mondom, hogy Bálint az.

  85. – És mi van a nemzeti fronttal?
    – Ott ücsörög!

  86. 98.Arma:

    Cinikus eszreveteledre csak annyi a valaszom, hogy Balint velemenyet, meg ha nem is ertek vele egyet, tiszteletben tartom. Pont.

    „…Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak…”

    Nem gyenge kuldetes-tudat, es szerintem te ezt egy kicsit tulporgetted mar. A tovabbi vagdalkozasodnak semmi ertelme.

  87. Arma:”a legtöbb látogató spontán és egyéni, független fórumviselkedésével szemben akadnak itt olyanok, akik egy Ügy Katonái. Nem mondom, hogy Bálint az.

    Bálint tényleg nem az. de te viszont az vagy.

  88. 101: Ezt László Andrástól idéztem, de persze azért, mert egyetértek vele. Ha az küldetéstudat, hogy történelmi mítoszokat szembesítek a tényekkel, akkor küldetéstudatom van. Csakhogy ez egy kicsit más műfaj, mint messianisztikus/megváltási ideológia alapján népirtást szervezni elvileg a saját népük tömegei számára, aztán a dolgot rákenni olyanokra, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy mi miért történt.
    Bálint valóban derék módon megemljtett egy lelkiismeretes zsidót, (Lejbovicsot), aki azok közé tartozott, akik kűzdöttek magukban ennek a szörnyű történelmi titoknak az ismeretével és ezért pl. megalkotta (nem Bálint, hanem Lejbovics) a „judeo-náci” kifejezést.
    Nos, a ledöntendő hősszobrok helyett állítsuk a piedesztálra pl. Lejbovicsot… 🙂

  89. 93: „előbb kiirtják Ámálek emlékét is”
    Elégé elbaszták ezt az Ámálek elleni dolgot a zsidók, vagy maga Isten…
    „És monda az Úr Mózesnek: Írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól.” (2Móz17:14)

    Mivel Mózes Isten parancsának megfelelően beírta a könyvbe, ezért amíg a könyvet végleg kukába nem dobják, addig Amálekre is emlékezni fognak…

    „Megemlékezzél arról, amit Amálek cselekedett rajtad az úton, amikor Égyiptomból kijöttetek:” (5Móz25:17)
    „Mikor azért megnyugtat majd téged az Úr, a te Istened, minden te köröskörül lévő ellenségedtől azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, hogy bírjad azt: töröld el Amálek emlékezetét az ég alól; el ne felejtsd!” (5Móz25:19)

    Szóval Isteni parancs, hogy emlékezzenek Amálekre, de egyben Isten azt is megparancsolja, hogy Amálek emlékét töröljék el. 😀
    Ha nem lennének olyanok, akik állandóan megemlékeznek róla, hogy Amálek emlékét el kell törölni, akkor már rég nem emlékezne senki Amálekre…

  90. hochstein és arma, kedves barátaim!
    naponta jár ide a wizzair fapados társaság.potom néhány euróért átvisz pestre, a viteldij kb. 50-60 euró. ezt még egy magamfajta csóró közszolga is megengedheti magának.nos, ha nem hagyjátok abba ezt a meddő vitát, hát én átugrok hozzátok és jól megrugdoslak benneteket! a dorkát nem, mert ő nő, neki csak a fülecskéjét cibáljuk majd meg.eddig a humor és most a legnagyobb komolysággal amit a kedves tibor bácsi blogja,és a téma maga megérdemel, ime:
    drága hochstein, kérlek igyekezz egyszer és mindenkorra megérteni:
    ha valakit vagy valamit vakon, elfogultan , a tények ellenében is védünk, azzal többet ártunk mint használunk. én elhiszem neked, hogy izrael drága neked, de ha csinál valami disznóságot-és csinál! -hadd húzzák rá a vizes lepedőt!azt is hidd el nekem, hogy ez akár javára is válhat. aki rászolgált, és legyen akár a zsidó állam,kapja meg érte büntetését. mert lásd kedves barátom, ebből a szempontból amerika paradox módon izrael legnagyobb ellensége, mert az ENSZ-beli automatikus vétójával mindannyiszor kihuzza izraelt a szarból, de csak per pillanat. ugyanakkor ezáltal holmi rendkivül káros, hamis sérthetetlenségi érzést ad a mi buta országunknak, ki nem fogja fel a helyzet fonák, egészségtelen mibenlétét, és a reá hulló negativ visszfényt.
    kedves arma: felhozod nekem a belinkelt idézetet! tudom kiről van szó! akasztófáravaló ytzhak shamirról, aki anno fiatal korában csinált ilyeneket bagdadban, mint fiatal moszados. na és akkor mi van, arma? máshol nincsenek idióta terveket kiagyaló emberek? tőlem kell halljad hogy a politikusok a legnagyobb szarkeverők mindenütt? miért lenne izrael kivétel? honnan tudnád te, kedves barátom, hogy hány rendes izraeli ellenzi az ilyen dolgokat? te mindenáron ugy akarod izraelt látni, mint a leggonoszabb emberek evilági találkozóhelyét, és ebbeli hitedben valszeg a jóisten sem tántorithat meg, te már ilyen vagy kedves barátom. kár pedig, hidd el, nagyon kár.

  91. 105: erről eszembe jut a morbid vicc: Mama, lemehetek a játszótérre focizni a fiúkkal?
    Nade Pistike, ne feledd, hogy rákos vagy! 🙁

  92. 106: Miből vontad le a következtetést, hogy Izraelben keresem a leggonoszabb emberek evilági találkahelyét?
    A Gonosz ott lakozik mindannyiunkban és mindenkinek megadatott a szabadság, hogy vele köt szerződést, vagy a másik fickóval.
    Valóban, a judaizmusról az a véleményem, hogy egy olyan különleges csoportidentitás (eredetileg „vallás”), amit olyan társadallommérnökök fejlesztettek ki, akik a gonosz fickóhoz imádkoztak magukban.
    Magad idézted, hogy ezt az áldott emlékű Lejbovics is honfitársai fejéhez vágta (nyilván túlzó retorikai általámnosítással), hogy „imáitok lefelé kanyarodnak”. Én Scholemnél olvastam, hogy ez pl. pontosan melyik zsoltár szövegének milyen visszájára fordításában is előfordul pl. a Zóhárban, ha nem ismered, kikeresem, de nem ez a lényeg.

    Ha elolvasod a blogomat, láthatod, hogy a kiszsidókat a sátánista elit áldozatainak tartom, bár ez nem jelenti azt, hogy többségükbe ne lenne a csoportidentitás alapján belenevelve egy xenofóbia a nemzsidók ellen, tehát zsidót csak óvatosan szeretgessünk, ha kiismertük, hogy „rossz zsidó” (tehát jó ember), akkor mehet. Ugyanis a közösségi programjuk szerint akkor „jó zsidó”, ha gyűlöli a gojt.
    Ha te nem vagy rossz ember, akkor rossz zsidó vagy és a talmudista bölcsek (a közösségi identitást ilyenné tevő társadalommérnökök) dühöngenek a sírjukban, hogy még egy delikvens megszökött a szellemi koncentrációs táborból… 🙂 (vagy a kerítés tetején üldögél, fél lábbal kint, fél lábbal bent…)

  93. 108 arma
    „Ha te nem vagy rossz ember, akkor rossz zsidó vagy és a talmudista bölcsek (a közösségi identitást ilyenné tevő társadalommérnökök) dühöngenek a sírjukban, hogy még egy delikvens megszökött a szellemi koncentrációs táborból… (vagy a kerítés tetején üldögél, fél lábbal kint, fél lábbal bent”
    az nem igaz hogy milyen pontosan látod a dolgokat!!
    ámde amit irsz az majdnem kizárólag a külföldön , a szétsuóratásban élő zsidóságra vonatkozik. olvasd el shlomo sand könyvét arról, miként, milyen mély megvetéssel szemléli az itt született nemzedék a külföldi zsidóságot! és vedd hozzá, hogy az iró csak most ad hangot az izraeli néplélekben évtizedek óta lappangó ellenérzésnek!

  94. Határozottan úgy tűnik, hogy törölték a netről mindhárom blogomat. Ezt ti intéztétek el a cionista netkommandó segítségével? Ezek szerint valamit ért, amit írtam, mert sok ilyesmi vígan fent van.

  95. 110. Arma: Arcpirító. Remélem voltál olyan okos és csináltál másolatokat. Egyébként részvétem.

    Világpolitikai történésekben az egyiptomi eseményeknek lesz folytatása?

  96. 111: persze, de ha meggondolom, mennyi leleplezés /”rágalmazás” van fent a neten évek óta, valahol büszkeséggel tölt el, hogy pont az én tyúkszemrelépéseimet érezte valaki olyan veszélyesnek, hogy rám küldte a Gondolatrendőrséget. Lehet ebből valami mártíromságot kovácsolni??? 🙂

  97. Jól rámijesztettek. Viszadták a blogjaimat, egy telefonos ellenőrzés után, úgyhogy a mártíromságnak egyelőre lőttek… 🙂
    Hülye vicceik vannak!

  98. Akkor visszavonom a cionisták gyanúsítgatását. A fene tudja, ki nyúlkálhatott az accountomban, amire a rendszer vészlezárást csinálhatott. Ha netán alaptalanul vádoltam bárkit, bocsánatáért esedezek! 🙂

  99. 109 Bálint
    Tevékenységeddel felbecsülhetetlen szolgálatot teszel az izraeli-
    magyar barátság ügyének.De mi lenne az értelmes emberek vitafórumával Hochstein provokátor nélkül?Armának se lenne kit gyepálni.:)

  100. 115:
    Te csak ne féltsd Armát, talál magának. 😀

  101. 113: „A blog nem létezik, a név (kitalaltujkor) szabadon regisztrálható.”

  102. 117.
    Helyesírási hiba. (kitalatujkor) Egy „l” hiányzik.

  103. Mármint akkor, ha Arma nevére kattintasz és úgy akarsz eljutni a honlapjára.

  104. 115.sztahi
    köszönöm elismerő szavaidat.
    értelmes emberek virtuális kávéháza ez a blog, amit nem lehet eléggé megköszönni kedves tibor bácsinak.
    hochstein barátunknak is megvan itt a helye, hiszen nem buta ember ő, sőt!
    egyetlen baj van vele, ami viszont minden, nem izraelben élő zsidó embert jellemez, éspedig hogy szent szimbólumként, afféle totemként tekint izraelre. rögtön és minden esetben ugrik megvédeni a zsidó államot. ezt helytelenitem, mert mint magyaráztam neki, ez helztelen, sőt a legtöbbször kifejezetten ártalmas.
    attól föggetlenöl nem haragszom rá, mint ahogy nem szoktam haragudni senkire a véleménye miatt.

  105. 120: akkor már érted, hogy tekint az átlag csonkahoni hazafias szubkultúra-beli magyar a székelyekre.
    Annak idején létezett ez a romantikus idealizálás a finneknél, „karélizmus” volt a neve, a keleti, karéliai finnekre úgy néztek a nyugati, városiasodott finn értelmiségiek, mint egy Tündérkert lakóira, ahol még romlatlan tisztaságban élnek drága testvéreink, nem ilyen züllött népség, mint mi itt a civilizáció poklában… 🙂

    Állítólag a finnek már kigyógyultak a karélizmusból. Szerintem Shlomo Sand egy lelki rokonom, üdvözöld a nevemben, ha valahol összefutsz vele! 🙂

  106. Határozottan kezd jó irányba fordulni a sokszor személyeskedésbe forduló és általánosításba hajló zsidóságról szóló vita végeredménye, konszenzusa.

  107. Nem csoda, hiszen van hozzá megfelelő vitapartner. Így könnyű 🙂

  108. 120:
    Aranyat érsz, mert józan véleményed világító toronyként tündököl a hozzászólások között. De nehéz kenyér ez. Amikor kritizálom Magyarországot, vagy a magyar embereket, akkor én is megkapom a magamét.

  109. 124: a látszattal ellentétben én se a zsidók szidalmazásában vagyok kiemelkedő. Az én műfajom java az, hogy hamis a Petőfik, Kossuthok, Rákócziak hőskultusza. Imádnak a hazafiak… 🙂

  110. 123: ismered a viccet, emikor az orvos, meg az állatorvos vitatkozik, hogy melyikük a nagyobb mester a szakmában?

  111. 110:
    „a látszattal ellentétben én se a zsidók szidalmazásában vagyok kiemelkedő. Az én műfajom java az, hogy hamis a Petőfik, Kossuthok, Rákócziak hőskultusza. Imádnak a hazafiak…”
    – „Ezt ti intéztétek el a cionista netkommandó segítségével?”

    Akkor mar csak azt magyarazd meg, hogy ha ennyi csoportnak csapod a szelet, a technikai hiba kapcsan megis miert a cionistak jutottak eloszor eszedbe elsonek 😉 ?

    120..126:
    Mi ez a nagy oszintesegi roham meg szerelem? Keszultok a Pride-ra?

  112. 128.Arma
    Ugy vettem eszre, hogy itt a VOLT / EFOTT nem divat. Esetleg a Magyar sziget… de az meg csak kesobb lesz, tehat sok valasztas nem maradt. Meg hat az az igazsag, hogy most ezt mondtak a fulemre a kozpontbol 😀

  113. 129: nyilvános hír volt, hogy van moszat netkommandó, ami pl. a wikipédia cikkekből gyomlálja a cionnak nem tetsző dolgokat. Mi is a neve a hínár önkéntes segítőinek, ezt te jobban tudod, na, nem ugrik be, valami szajré, vagy szabré, vagy ilyesmi… 🙂

  114. 129: Értem, egy Belső Hang mondja a füledbe, hogy a prideon a helyed, hát, ez esetben jobb, ha mégy, az ember ne hadakozzon az igazi természetével.. 🙂

  115. Kedves holstein ès arma
    Ne cukkoljátök egymást,nem hinném hogy ezèrt gyülnènk össze Kedves tibor bàcsinál.
    Már mondanám ezt ezèrt is,merthogy a tèma kifutotta önmagát,ha jobban körülnèzünk ràjövünk hogy már csak mi hárman lèzengünk itt.
    Ha esetleg tibor bácsi vállalná,hogy egy új topic keretében teret nyit az èvezredes zsidó-keresztény szembenállás megvilágításanak,èn rèszemröl állják elébe.
    Üdvözlettel bálint

  116. 132: Te egy bátor ember vagy. És persze (ha szabad szembedicsérni) tényleg határozottan tisztességes, de lehet, hogy ezért utálni fognak téged a hitharcos-kommandó tagjai. Ők ugyanis nem abban érdekeltek, hogy nyílt vita legyen, fair play, hanem, hogy trükkökkel elfedjék a csúnya tényeket. Te tényleg egy Sandista vagy…

  117. Cseppben a tenger: http://kuruc.info/r/39/114993/

    „Egy Jeruzsálemben vendégeskedő zsidó telepes a saját autójára arabul fölírta a „Gyilkold a zsidót!” ismert uszító mondatot, a jármű kerekeit pedig kiszúrta. Rendőrséget hívott, ám a szerv nem vette be a mesét, hanem letartóztatta a hangulatkeltő zsidót – írja a Megafon izraeli magánhírportál.”

    Sok ilyen hírt olvastunk már. Ezek után nem meglepő, hogy a diósgyőri, kunmadarasi, kielcei stb. zsidópogromokat az „50-es években” (igazából 45-től 56-ig) a zsidó káderek által irányított belbiztonsági szolgálatok (ÁVH-k) szervezték, melyek egyes vezető káderei, pl. nálunk Komlós János aztán hivatalosan a Moszat mo-i rezidensei voltak. Idéztem a moszat iraki zsinagógarobbantásait és úgy tudom, hogy a holót kivitelező hitleri rezsimet mindenestől amerikai zs bankárok építették fel. A magyar deportálást irányító Eichmann zs származásában nem kételkedhet, aki látta a portréját. Jó ötlet Bálint javaslata a zsidó-keresztény ellentét megvitatásáról, de előbb a zsidók zsidók elleni (false flag) agresszióját kellene kitárgyalni…

  118. üdvözlet kedves arma barátom
    tökéletesen igazad van. a világzsidóság ármányait, aknamunkáját mélységes homály fedi. a világ legjobb, erre kiképzett szakemberei vezetik/szervezik ezeket.
    mi ám épithetünk a szemünk elött lejátszadó dolgokról olyan és annyi elméletet, amennyit csak akarunk, a dolgok igazi mélységére a magunkfajták soha, de soha lehatölni nem fognak. igy volt ez anno 2000 évvel ezelött – hidd el hogy akkor is müködött a zsidó – és igy van ez most is.
    a célt- a világuralmat – még valahogy meg tudnám érteni! mert tegyük fel, hogy egy rendkivül tehetséges, ügyes nép fejébe veszi a világ meghóditását, istenem, egy össznemzeti cél, ha tudják, hát csinálják!
    a modus vivendit, a lebonyolitást, a világnak okozott hatalmas károkat, ezt viszont egyáltalán nem tudom megérteni, még kevésbé elfogadni. mert milyen világot akar a folyamat végén a zsidó? egy gazdaságilag, environálisan, társadalmilag teljesen lerobbant valamin, egy kimondott trágyadombon fog uralkodni a végén, ha egyáltalán!!
    n.b.
    tudom miért tette a telepes amit tett!
    z utóbbi néhány hónapban nagyon rájár a rúd a telepesekre! az amerikai külügyér mar azt hiszem húszadszor volt nálunk, a telepek mielübbi felszámolása miatt. ezek a rohadt , lopott földön létrejött telepek a béke legnagyobb akadályai. a szerencsétlen idióta telepes ezzel a mathasággal akarja esetleg jelezni hogy milyen elvetemedett népség ez a palesztin, ime kilyukasztja a szegiiiny telepes bácsi autógumiját, pfúj, gonosz palesztin, nem érdemled meg a békét!

  119. 136: ne feledd, hogy mit idéztél a múltkor Lejbovicstól. Kitért hittársainak lefelé kanyarodó imáira is. Ez már megmagyarázza a jelenséget, hogy amit az ilyenek művelnek, annak nem világuralom, hanem világpusztítás a vége.

  120. 136: és mit szólsz Eichmann zsidóságához? Mellesleg egy lengyel (nagy , polkorrekt) portál ma melegítette fel a régi sztorit, hogy Hitlert az Angliában élő (de a nagybácsi hatalomrajutásakor Németországba települő) unokaöccse, Patrick Hitler éveken át zsarolta egy jó állásért, (megkapta), hogy különben felfedi a zsidó nagyapját. A portál hozzátette, (polkorrekt létére), hogy az infó valóságtartalma a család zűrös viszonyai alapján nem zárható ki…
    Amúgy ez közismert.

  121. 138.
    valahogy nehezemre esik hitelt adni a hitler zsidóságához füződő susmogásoknak. valahogy ugy rémlik nekem, hogy a világzsidóság gyakran nagy előszeretettel igyekszik ilyen embereket magához LEHÚZNI, és ezáltal valamiképpen az illetőt lejáratni.szerintem zsidó trükk az egész.
    azt viszont tudom, hogy egyidőben hitler, akit dühitett a zsidók felsőbbrebdüségi mániája, rabbikhoz járogatott talmudórákra, igy gondolvén esetleg megismerni a zsidóság gondolatvilágát, lelki mozgatórugóit.nem sokra ment vele, sőt szerintem a mozgalma egy végzetes lelki fertőzést kapott tőlük.

  122. 137.
    leibowitz bácsi nem tartotta a zsidókat hittársainak, ellenkezőleg!
    olyan kemény, kiméletlen szavakkal krisztus óta nem ostorozták a zsidóságot, mint amilyen kifejezéseket ez a drága, öszinte öregúr használt.
    csak azon csodálkozom, hogy miért nincsenek ezek a kirohanások bármelyik mélyantiszemita tárhehely diszasztalára kirakva.

  123. 140: Tippem szerint annak két oka is lehet. 1. kevesen tudnak héberül a mélyantiszemiták közül.
    2. a „mélyantiszemiták”, ha azt érted alatta, amit én sejtek, gyakran elég primitív személyiségek. Nincs érzékük ilyen ínyencségekhez.

    Amúgy a wikin olvashatók alapján L. mégiscsak belülről bírált, nyilván ezért tűrték el neki, a zsinagógarobbantós faszi által említett munkamegosztáson túl. (miszerint a rosszfiúk robbantanak, de Izrael a kirakatba kitesz ilyen zsidó széplelkeket, hogy hát vannak nekünk igazi humanistáink is, a robbantósok meg nincsenek többen, mint bármelyik népben…)
    Ha tudsz tőle magyar, vagy angol forrást, jöhet. Hátha bedolgozódik egy középmély-antiszemita blog anyagába… 🙂

  124. 139: nem túl döntő kérdés, hogy ki volt Hitler nagyapja. Ő egy SENKI volt. Az a kérdés, kik vakarták ki a szarból, hogy előadassák vele a német nép mélyéről jött nemzeti megváltó szerepét – egy időre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük