Tibor bá’ online
A kozmológia és a vele összeölelkező kvantummechanika néhány évtizedes történetében jó néhány érdekes elképzelés született (majd halt el), ami között a legnépszerűbb a húrelmélet (majd az ezt követő bránelmélet) voltak. Ezek azonban minden nagyszerűségük ellenére több kérdést nyitva hagytak. A legnyugtalanítóbb a szingularitás ténye volt, amit nem lehet se emberi elmével felfogni, se matematikailag kezelni. Egy új kozmológiai sejtés épp ezt rendezi le kiemelkedő eleganciával.
Minden kultúrának meg volt a maga teremtéstörténete, vagyis kitalált egy szép mesét, hogyan indult el a lét. A mi Biblia alapú, judo-keresztény, kultúránknak is megvan a genezise, amit mára már kinőttünk. Tudományos megfigyelésekre alapozva az úgynevezett nyugati kultúrában ma a lét kezdetét Ősrobbanásnak nevezzük. Ennek lényege, hogy mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt egy elképzelhetetlen forró és sűrű állapotból a Világmindenség egy robbanásszerű tágulással létrejön. Ez azonban, mint később látni fogjuk, egy feloldhatatlan dilemmával kezdődik.
Az Ősrobbanás kikövetkeztetése Edwin Hubble (1899-1953) amerikai csillagász felfedezésére támaszkodik. Hubble felismerte, hogy az addig ködöknek nevezett galaxisok különálló csillagrendszerek és a tőlük érkező fény vörös eltolódása, az úgynevezett Hubble-effektus, arányos a Földtől mérhető távolságukkal. A vörös eltolódás azonban elsősorban azt jelenti, hogy a fényforrás, tehát a galaxisok tőlünk nem jelentéktelen sebességgel távolodnak, ráadásul minél messzebb van egy galaxis annál gyorsabban. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a Doppler-effektuson alapuló vörös eltolódás nekem kezdettől fogva nem szimpatikus, mert nem nagyon tartom összeegyeztethetőnek a fénysebesség abszolút voltával. Még azt is megkockáztatom, hogy a fénysebesség feltételezett abszolút mivolta [A fény vákuumban 300.000 km/másodperc sebességgel terjed, még hozzá mindentől függetlenül. Ezért nevezik abszolútnak. Ez azt jelenti, hogy a fénysebesség nem változik például akkor sem, ha vele szembe, vagy vele egy irányba maga a megfigyelő (mérést végző) is halad] egyszer még okozhatja a relativitáselmélet bukását, de pillanatnyilag ez csak egy oldalvágás.
Az természetesen egyértelműen logikus, hogy ha a Világmindenség folyamatosan tágul, akkor az időben visszamenve, el kell érkezni egy olyan állapothoz, amikor az ismert összes anyag és energia egyetlen, kiterjedésmentes pontban zsúfolódott össze. Ez az, ami egy kicsit emészthetetlen, még akkor is, ha igen szellemesen szingularitásnak nevezték el.
Steve Hawking-nak ugyan volt egy zseniálisnak nevezhető ötlete, aminek lényege, hogy szubatomi méreteknél nem érvényesek a makró-világ törvényei. Itt ugyanis a kvantumhatások érvényesek, ami szerint a téridőn belül a dimenziók bármikor felcserélhetők az idővel. Hogy lesz ebből a fából vaskarika?
Számítások szerint az időnek is van legkisebb része, mégpedig 10-43 másodperc. Ebből az következik, hogy a szingularitást követő első 10-43 másodpercig visszafelé haladva matematikai probléma nem áll elő, legfeljebb a sűrűség, a nyomás, a hőmérséklet lesz akkora, hogy az minden képzeletet felülmúl, de – és ez a legfontosabb – nem lesz értékük végtelen. Ez az a tény, ami a szingularitásról nem mondható el, mert ott aztán minden végtelenné válna.
Hawking ötletének a lényege, hogy a 10-43 másodperc előtt, illetve az első időpillanat alatt, az idő átmegy térbe és a „végtelenesítő zóna” egyszerűen eltűnik. Ez azt jelenti, hogy az anyag tovább zsugorodás helyett, az utolsó időkvantumban „térbe fordul”. Azonban ez a hawkingi „csel” nem mindenkit elégített ki, talán maga Hawking se gondolta komolyan, de azért el lehet rajta rágódni.
A kanadai Lee Smolin nem rágódott sokat, inkább deklarálta: „Annak elfogadása, hogy az Ősrobbanás az idő első pillanata, inkább vallásos misztikum, mint tudományos megfogalmazás.” Smolin szavai nem csengnek üresen. Végül is, nem azt nevezik teremtésnek, amikor a semmiből valami lesz, méghozzá egyetlen pillanat alatt? Természetesen nem azt állítja, hogy sosem volt Ősrobbanás, hiszen a csillagászati megfigyelések, és Einstein általános relativitás elmélete alig hagy kétséget az ősrobbanás tényét illetően. Azonban felhívja a figyelmet arra, hogy még senki sem adott magyarázat, miért következett be az Ősrobbanás, és mi lehetett előtte.
A Max Planck Intézet munkatársa Martin Bojowald előállt egy olyan ötlettel, ami ezt a problémát megoldhatja. Az elképzelést „loop quantum gravity”-nek (LQG) keresztelte el (kvantum-hurok gravitáció), ami az űr komplex kvantum felépítését írja le, és arra használható, hogy segítségével be lehessen kukucskálni a teremtés magjába. Amit ott, Lee Sorin az ötlet eredeti kigondolója talált, egyáltalán nem volt kezdetnek nevezhető, sokkal inkább volt nevezhető egy olyan kapunak, amin keresztül a Világmindenség átfordul, és tükörképét adja korábbi önmagának.
A LQG lényeges eleme, hogy a térnek is van legkisebb része, ami a kvantummechanika keretein belül átdolgozott általános relativitás egyenletei szerint 10-43 méter átmérőjű tér-huroknak elnevezett kvantum. A Világmindenség végtelen tere ezeknek a tér-hurkoknak a sokaságából tevődik össze. Ebből aztán az adódik, hogy a Világmindenség szerkezete az LQG szerint egy „hálószerű” tér (például, mint a lazán szőtt géz). Mivel az űrt egyedi hurkok sokasága teszi ki, az időnek is diszkrét kvantumokban kell átugrálni rajtuk. Tehát az einsteini téridő is kvantum felépítésű. Csakhogy a kvantumok nem aprózhatók. Éppen ezért a Szingularitás, mint olyan, nem létezhet, mert egyetlen (az utolsó) tér-kvantumnál kisebb tér egyszerűen nincs. Természetesen időben mehetünk vissza tovább is, de akkor a tér átkerül az idő nullapontjának a másik oldalára, ahol minden negatív. Negatív a tér, és negatív az idő. Ebben az elméletben az a legszebb, hogy ilyen megfogalmazásnál eltűnik a kezdet. A lét tehát végtelen, mindössze ide-oda leng, ki tudja hány tízmilliárd éves ciklusban, az egyik és a másik tükörkép között. Ez tehát azt implikálja, hogy az ősrobbanás előtt volt egy pontosan olyan Világ, mint a miénk, csak a mienkének a tükörképe. Ez a Világ egy korábbi expanziót követve zsugorodni kezdett, aminek a vége a kozmológiában „nagy recs”-nek nevezett összeomlás. Ennek azonban nem kötelező eljutni a mindig is elméleti állapotnak számító Szingularitásig, hanem egy bizonyos helyen, aminek még vannak kiterjedései, tükörképpé válik, azaz létrejön a mi világunk, ami aztán rögvest tágulni kezd. Eddig a pontig az elmélet nem ütközik Einstein általános relativitás elméletének egyenleteivel, amelyek nem írják le, hogy mi történt ebben az időpillanatban, hát még azt, hogy mi lehetett előtte. Ehelyett csak annyit jósol meg, hogy a Szingularitásnál a tér visszafordíthatatlanul begöngyölődik. Magyarul, míg a relativitás kezelni tudja a kozmikus kezdetet, használhatatlannak bizonyult az indító ok megjelölésére. Azt természetesen tudjuk, hogy az asztrofizikusok viszonylag gyakran állnak elő tetszetős sejtésekkel, mint amilyen például a jelenlegi LQG elmélet, de ezzel az ügy nincs lezárva. Ezeket a sejtéseket el kell kezdeni bizonyítani. Hogyan állunk ezzel?
Az igazság az, hogy mindez ideig az égvilágon semmi se bizonyítja ennek a tetszetős elképzelésnek az érvényességét, de van egy halovány remény. A NASA „Fermi Gamma-ray Space Telescope” nevű távcső segítségével próbálják észlelni a sok milliárd éve felénk vágtató gamma sugarak fotonjait. Ugyanis a mindennapi életünkben a hurkos-tér hatása észrevehetetlen, de a kvantált téren keresztül, több milliárd éven át felénk „bukdácsoló” fotonok szórása már árulkodó lehet, amit a Gamma-sugarat detektáló teleszkóp egyértelműen bizonyíthat. Ha a kiértékelés pozitív eredménnyel jár, akkor az Ősrobbanás, mint a lét elindítója, csak tudománytörténeti epizódként marad ránk.
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
Egyszer írtam már, ha belátható tér pulzál, akkor az agyament ősrobbanás elmélet okafogyott, kuka. Mint szemléltettem a lüktető szívben lakó ezred milliomod másodperc élettartamú baktérium tisztán érzékeli a „felrobbanó” szívet, hiszen a szív fala minden irányban tágul. Majd a milliárdadik generáció érzékeli, hogy a szív összezuhan, és jön a világvége….. 🙂
Oly csekény a világegyetem óriási időléptékű létezéséből megfigyelt idő szelete, hogy abból messzemenő következtetéseket levonni dőreség.
Különösképpen igaz ez, annak fényében, hogy a primer magnetic fields kutatások eredményeit, a hivatalos csillagászat nem igen hajlandó elismerni
Nem akarok a tartalmi részbe belemenni, pláne ha hitvitáva alakulna.
„A Max Planck Intézet munkatársa Martin Bojowald előállt egy olyan ötlettel, ami ezt a problémát megoldhatja.”
Vagyis senki sem tud semmit, csak ötletelnek.
Úgyis az lesz belőle. 🙂
Amúgy meg az elmélet az csak elmélet. Amíg akár egyetlen piciny részlet is nem passzol, addig elmélet marad. Kívülről megfigyelni pedig kissé macerás. 🙂
Ellenben szórakoztató, és érdekes.
Valami olyasmi dereng nekem, hogy a mérések szerint az univerzum nem csupán tágul, de egyre gyorsul a tágulás. Emiatt azt mondják, hogy a jelenlegi univerzum tágulása nem fog leállni és zsugorodásba átváltani, aminek a vége egy szingularitás lenne, amiből új ősrobbanással új univerzum keletkezhetne. Ez alapján pedig a pulzáló modell nem jó.
Jól tippelsz Tibor bá’, ha firtatod az ősrobbanással kapcsolatos problémákat, mert akad bőven, és abban az interpretációban, ami a mai fősodor mond, nem is igaz…
Volt kezdete az univerzumnak, de nem anyagi. Lesz vége, mert végesen tud felfújódni.
Teremtés nem egyszeri aktus volt, hanem mai napig folyamatos. Anyag az Univerzum keletkezésének a végén született meg, és nem volt kész egy gombócként. Előbb volt idő, majd téridő, csak ezután született meg az anyag, és nem fordítva. Vannak extra dimenziók a 3D-n kívül, és a feszegetett string(1D-s) és membrán világ(2D-s) világ is létezik, de van fölöttünk még kettő(4,5D-s) extra dimenzió is(erre vannak utaló publikációk)
Sorolhatnám hány sebből vérzik az ősrobbanás elmélet, de ezt tudják a híveik is, ezért találnak ki egyre vadabb dolgokat, hogy a tátongó lyukakat elfedjék…
04. Avatar
Már megbocsáss a pulzálás során a sebesség állandó?
Nem, a sebesség gyorsuló és lassuló,
A szabályos pulzálás során az irányváltások frekvenciája az állandó.
Érdekes, hogy az égi mechanikában egyenes vonalú mozgás nincs. Ez emberi találmány.
Csak és kizárólag spirális hullám mozgással járkálnak az égitestek.
Ha egy nagy galaxis halmaz mozgását vizsgáljuk a spirál egyik karján látszólag távolodik, majd a spirál másik karján közeledik , máris dobhatjuk a vöröseltolódásra épített ősrobbanást
Kedves 06: bogozy, kifejtenéd bővebben mindhárom gondolatot?
Nem kötözködésből kérdezem, hanem mert érdekel. Nagyjából értem is, meg nem is, de így sajnos nem tudom megfogni mire gondolsz, ugyanis mindegyik gondolat több lehetséges jelenségre is utalhat egyidejűleg.
Az első gondolatban az „irányváltások frekvenciája” nem elég világos nekem, és az, hogy a sebesség minek a sebessége. A világegyetem tágulási sebessége?
A második bekezdésben a „spirális hullám” fogalma okozott egy kis fejtörést. Arra gondolsz, hogy a galaxisok távolodás közben forognak is, vagy pedig a pulzálás lehetséges szinuszos jellegét vetetted fel mindezzel?
A harmadik bekezdés pedig galaxisokról szól. Arra gondolsz, hogy egy felénk „élben” látszódó galaxisból jövő hidrogén vonalai elmosódva látszanak a detektáláskor a forgás miatt?
05 Dajtás
És neked ezt ki súgta meg? vagy rájöttél magadtól? 🙂
06, 07
Hát igen, ha az egy pontból történt robbanáson túl akarjuk vizsgálni a történteket, akkor már csak a saját fantáziánk szabhat határt a modelleknek.
Kezdjük ott, hogy arra sincs garancia, hogy a világegyetem tágulása gyorsul. Megmérte valaki, hogy ma az egyik égi objektum gyorsabban távolodna, mint tegnap?
Az semmit nem jelent, hogy a távolabbiak gyorsabban távolodnak, mint a közeliek, arra lehet olyan magyarázat is, hogy a robbanáskor az első anyagrészecskék nagyobb kezdeti sebességgel lökődtek ki, mint a következők, még ha mérhetetlenül kis időkülönbségekről is van szó.
És hát a gyorsulás – az is csökkenhet, majd átmehet lassulásba, elvileg ennek sincs elvi akadálya.
Ez a spirális hullám nekem sem teljesen világos.
Az égitestek vagy elliptikus pályán keringenek, vagy hiperbolikus pályán suhannak el egymás mellett, ha az egyik nem tudja befogni a másikat. A hiperbolának meg asszimptotája van, ami egyeneshez közelít.
Elvileg, ha egy égitest a nagy tömeget képviselő képződményektől igen nagy távolságban halad, mondjuk két galaxis között félúton, akkor nagyjából egyenesnek tekinthető a pályája.
Akkor nem, ha a pálya irányától jobbra és balra eső térfél tömegközéppontja nem szimmetrikus a pálya vonalára, és nem azonos távolságra van a testtől.
Ez egyben bizonyíték is lehetne arra, hogy a tér nem végtelen és homogén, valamelyik oldalon kisebb, mint a másikon. 🙂
A vöröseltolódással kapcsolatban meg úgy gondolom, hogy a galaxisok távolodási sebessége sokkal nagyobb, mint a galaxisforgások kerületi sebessége, ezért a távolodásnál érzékelt vöröseltolódás igen nagy, ehhez képest a karok relatív sebességkülönbségéből fakadó eltolódáskülönbség igen kicsi, de azért mérhető.
09 hubab:
„a karok relatív sebességkülönbségéből fakadó eltolódáskülönbség igen kicsi, de azért mérhető.”
Én is ezt gondolom, és nyilván az adott objektum forgási sebessége is becsülhető, amennyiben mérhető egyáltalán.
Galaxisok vannak, és egyfajta „szuper galaxisok” is („egy nagy galaxis halmaz „) , ami több galaxis együttes halmaza. Lehet, hogy bogozy arra gondolt, hogy a sok galaxisból kilépő fény együttes hatása már nem kiértékelhető, mert vonalak helyett sávok látszanak.
Itt léphet be a rádiócsillagászat, ami lehetővé tett olyan dolgokat is meglátni, amiket optikai csillagászat nem tesz lehetővé (rádió interferometria). Rendkívül nagy „rádió
teleszkópokat” csináltak már ezzel a módszerrel.
(„A további tervekben szerepel a bázisvonal növelése 360.000 km-re, ami a föld átmérőjének 30-szorosa. Ezzel a bázisvonallal 1/100.000 ívmásodperces felbontást terveznek elérni.”)
Egy pici film:
A képzeleteteket megdobhatja, de okosabbak nem lesztek tőle. 🙂
Van benne negatív idő, meg szingularitás.
06: „A szabályos pulzálás során az irányváltások frekvenciája az állandó.”
De ha univerzum szinten egyetlen irányváltást se tudunk megfigyelni, akkor mire alapozod a pulzálást?
„Érdekes, hogy az égi mechanikában egyenes vonalú mozgás nincs.”
Szerintem a fotonok meglehetősen egyenes vonalban közlekednek, bár néha van a pályájukban egy kis görbület ha nagy gravitációs erő hat rájuk út közben.
„Csak és kizárólag spirális hullám mozgással járkálnak az égitestek.”
A „spirális hullám mozgás” már magában is zagyvaság.
„Ha egy nagy galaxis halmaz mozgását vizsgáljuk a spirál egyik karján látszólag távolodik, majd a spirál másik karján közeledik , máris dobhatjuk a vöröseltolódásra épített ősrobbanást”
Csakhogy a nagy galaxisok minden pontja távolodik, mert a távolodásuk gyorsabb, mint a spirálkarok mozgása. De még ha nem így lenne, akkor is lehetne átlagolni a galaxis különböző karjaira (és persze a centrumára) vonatkozó mérési értéket, hogy megállapítsuk, hogy közeledik, vagy távolodik-e.
Re:08
Direkt írtam úgy, mint egy kinyilatkoztatást, mert napokig tartana a magyarázat, ha elkezdeném. Belemehetek részletekbe is, amúgy is a genezis foglalkoztat már lassan bő három éve…
Spirális hullámmozgás alatt szerintem azt lehet érteni, hogy ha a galaktika középpontjából nézzük pl a Naprendszert, akkor spirálisan mozog, és még közben még forog is a karokkal együtt az egész.
Belülről persze ez nem tűnik fel, de külső szemlélő pontból már igen… Ezért is elcseszerintett a héliocentrikus világkép, mert egyszerűen nem igaz. Van egy galaktikus, és egy metagalaktikus mozgásrendszer is.
14 dajtás
Szerintem felesleges túlbonyolítani a mozgások leírását, mindig abban a koordinátarendszerben kell vizsgálni, amelyben a mozgások a legegyszerűbben leírhatók anélkül, hogy nagy gyakorlati hibát ejtenénk.
Még a földközpontú nézőpontnak is van realitása, mondjuk ha csak a holddal alkotott rendszer működését vizsgáljuk.
A naprendszerbeli mozgások meg jól leírhatók a nap és a bolygók kölcsönhatásai alapján a nap viszonyítási rendszerében.
A nap mozgása a galaxisban megint egy más viszonyítási alap, de ezek az alá- és fölérendelt rendszerek minimális kihatással vannak egymásra, a fene tudja, hogy egy kiszámolt paraméter hanyadik tizedesében lehet különbség az egyszerűsített modell alapján számolt érték, és a valóságos mozgások között.
Re:15
Valóban annyira elhanyagolható, hogy nem a Nap körül forog minden, hanem a galaktika központi fekete lyuka körül. Valóban elhanyagolható tényező… 😉
Sok apró számítási hiba egy idő után összeadódik, és a precíznek vélt modell összeomlik. Valahogy így vagyok az „elhanyagolhatóan” kis hatásokkal.
16 dajtás
Azért a NASA elég pontos számításokat tud elvégezni, mikor kutatószondákat küld a naprendszer különböző pontjaiba mindenféle hintamanőverekkel megspékelve, ahol csak a naprendszer elemeinek hatásait veszik figyelembe.
Pedig biztos hatással vannak a mozgásra a galaxis elemei is, de a nagy távolságok miatt nagyjából ugyanúgy hatnak a naprendszer minden tagjára, és a relatív mozgásokat nem befolyásolják érzékelhetően.
Ha ezt túlbonyolítjuk, akkor semmi nem lesz kiszámítható. A földi mozgásoknál sem vesszük figyelembe a relativitáselméletet, pedig már egy autó mozgásánál is érvényes, csak semmi értelme ezt figyelembe venni.
Re:17
Voyager űrszondáknál ez az állításod már nem állja meg a helyét, de abban igazad van hogy egy sétáló embernél ezek a relativisztikus hibák nem jelentősek.
Én nem is ezen lovagolok, hanem azon hogy minél nagyobb léptékben nézzük a világot, annál nagyobb lesz a halmozott számítási hibánk, mert a modellünk nem elég precíz.
Genezisről szól ez a poszt, erre értem főleg.
Mondjuk itt maga az ősrobbanás elmélet vérzik ezer sebből, mert több kérdést vet föl, mint választ…
Mondok pár példát: antianyag hiánya, fekete anyag/energia mi is valójában, miért gyorsulva tágul, ami a legcikibb, honnan van az ősanyag, és miért pont akkor akart felrobbanni, nulla magyarázatot ad a Téridőre, és időre, mi az energia,stb , stb.
Sok sok kellemetlen kérdés, amire csak egyre kacifántosabb válasz van, vagy nincs is.
Occam borotva elv alapján nagyon bűzlik a történet(lehet valaminek bonyolult matekja, mégha az elv egyszerű is)
Hogy kicsit piszkálóan is, de lehetne beszélni az idő kezdetéröl is, ha már ez a cím…
Mi az idő, volt-e kezdete, mi generálja, csak úgy van, van-e antiidő?
Ha ezeket tisztáznánk, lehet hogy az alapokkal is tisztában lennénk…
07. Aminektégö
d
Valószínűleg nem fogalmaztam elég pontosan.
A sebességváltozás látszólagos.
A világegyetem objektumai mindannyianan egy-egy tömegközpont körül keringenek.
Hold a föld körül, föld a nap körül, nap a galaxis tömegközpontja körül, a galaxis egy nagyobb galaxis halmaz tömegközpontja körül. Ha egy objektumot vizsgálok, bizonyosan több irányú a mozgása, bár nekem úgy tűnik közeledik távolodik, a mozgásának egy faktora miatt, de a valóságban minden mozgásirányában azonos sebességgel mozog. Pl. egy kis hold 10.000 km/ó sebességel kering a bolygója körül, de a bolygójával együtt 40.000 km/ó sebességgel kering a napja körül, de a napjával együtt 100.000 km/ó sebességgel kering a galaxis központ körül stb.
Az égitestek még a saját tengelyük körül is forognak, csakhogy egyszerűbb legyen.
A földi viszonyok között is létezik a Coriolis erő. Nyilván a sétáló ember erről mit sem kell, hogy tudjon, de ha a geológiát nézzük, vagy a ballisztikát, ott már észrevehető.
A spirális mozgás meg önmagában is érdekes, gondoljunk az elképesztő erejű hurrikánokra, ahol a levegő molekulák spirális pályán emelkednek, és valahonnan energiát nyernek, de kb. lerombolnak egy várost.
Vannak olyan elméletek, hogy a spirális pálya valamiért energiacserével jár (piszokul vigyázok ám a megfogalmazásra). Ennek fényében egyetértek azzal, hogy a többszörösen csavart spirál, valami szörnyen izgalmas dolog kell, hogy legyen.
Affene, a DNS is spirál. Nézd csak! Hogy mik vannak!
13 dajtás:
Ha más is kíváncsi, én nagyon is az vagyok. Csak a megfogalmazást kérlek vedd „finomra”, olykor nem bírom követni a nagy ugrásokat. (Előre is kösz.)
22: Szerinted van különbség a spirál és a hélix között?
23 Avatar:
„alakja kettős csavar, de kettős hélixnek is nevezhetjük. Sajnos a magyar irodalomban a „kettős spirál” név terjedt el Watson The Double Helix című könyvének nem szerencsés magyar fordítása nyomán (A kettős spirál)”
Benyeltem, kösz a figyelmeztetést. Csak az a mentségem, hogy rengetegszer olvastam a szóhasználat szerinti spirálról. Nézd csak, itt is:
” … DNS-ről, amit Maurice Wilkins készített, nyilvánvaló lett, hogy a szerkezete hélix jellegű. De ez a megérzés csak a kezdet volt. Az a kérdés, hogy hány szál kapcsolódik, még nyitott maradt, ugyanúgy, mint hogy vajon ez a szám ugyanannyi-e minden molekulánál, vagy hogy a bázisok a spiráltengely felé néznek, vagy attól el, és végül hogy mik a konkrét kötési szögek és az atomok pontos koordinátái.”
És itt is: „Franklin munkája igazolt egy kettős hélixet, ami a molekula külsején volt, és betekintést nyújtott a szimmetriájába, pontosabban, hogy a két spirális szál ellenkező irányba fut.”
A hurrikán hasonlat viszont tényleg spirál, és főleg arra figyeltem, mert az „energia csere” egy 300 km/h sebességgel forgó felhőfal belsejében csak következtetés, nem tudok konkrét kísérletről, ami ezt bizonyítaná.
Pár gondolat a kezdettel kapcsolatban.
Mi volt előbb,az idő vagy az anyagi világ?
Erre első körben egy filozófiai válasz adódik, de könnyű lesz belátni, hogy a magyarázat logikus, és alapjaiban változtatja meg az ember genezissel kapcsolatos álláspontját.
Maga a létezés önmagában értelmezhetetlen. Létezni csak az időben tud valami, ami azt jelenti, hogy az idő egy olyan esszencia, ami nélkül nincs semmi. Miért mondhatjuk ezt? Minden, de minden változik a világban, nincs statikus állapota, soha sem állandó. Ez a dinamizmus idő nélkül leírhatatlan. Még egyszerűbben fogalmazva, ha egy tárgy 1piko secundumig nem létezik, létezik majd utána? Erre az a válasz hogy nem, ami egyszer eltűnt, az nem létezik tovább, semmi után nem lesz valami. Ha ezt sikerült megemészteni, akkor kezdhetünk az idő természetével bajlódni, amivel ma időfizika,és időmatematika foglalkozik.