Tibor bá’ online
Miközben az emberiség zöme csendben, vagy kevésbé csendben várja az ilyen vagy olyan összeomlást, a tudósok egy csoportja kutatja az eget, hogy hol lehet még életet fenntartani képes bolygó a világegyetemben. Nekem erről az ugrik be, hogy csak nem új otthont keresnek az emberiségnek? Mert ha igen, akkor rettenetesen makacs elszántság kell hozzá, mert „valahova” eljutni csak úgy lehet, ha néhány tucat generáció az űrhajóban éli le az életét, hogy ki tudja hányadik leszármazottja megérkezhessen az új, otthont adó bolygóra. Ennél sokkal könnyebb lenne a meglévő bolygót egy kicsit jobban megbecsülni.
Az élet fenntartására alkalmas bolygók kutatását a NASA gondozásában működő Kepler program biztosítja, amihez egy Kepler nevű űrhajó tartozik. A program lényege 150.000 csillag megfigyelése a Nap „közvetlen” közelségében. Amit keresnek az a csillag periodikus fénycsökkenése, ami akkor következik be, ha a látósíkban áthalad egy bolygó. A mai napig Kepler 122 bolygót talált a 2740 lehetséges bolygóból.
Kepler-62 nevet viseli a legutóbb felfedezett rendszer, ahol Földméretű bolygók keringenek abban a zónában (zöld), ahol az élet már és még lehetséges. Kepler-62 tőlünk mért távolsága 1200 fényév, és összesen 5 bolygója van. Ezek közül a két szélső bolygón: Kepler-62e és Kepler-62f az életet fenntartó zónában kering 122 és 267 napig tartó teljes pálya befutással. magyarul, ennyi ideig tart ott egy év. Kepler-62e a Földnél 60 százalékkal nagyobb, míg a Kepler-62f 40 százalékkal.
Egy másik rendszer 2700 fényévre van tőlünk, ahol 3 bolygó található Kepler-69 elnevezés alatt. Mindkét rendszerben a „nap” nagyvonalakban megegyezik a mi napunkkal, annak 93 százalékos tömegével. Ezek az adatok „reménykeltőek”, és ha nem, akkor lehet keresgélni tovább. A keresgélésnek más praktikus értelme nemigen van azon kívül, amit fentebb már említettem. Minden esetre az elv az alábbi ábra alapos tanulmányozásával észlelhető, ahol Kepler-62 van szembeállítva a Földel.
Azt azért még megjegyezném, hogy az észlelések a mai műszertechnika csúcsteljesítményével lehetségesek, de csak a fizikai dimenziók erejéig. Arról például semmi adat nem nyerhető ki, hogy az adott bolygón vajon van-e víz? A központi csillag által leadott energia felfogása teremthet ugyan életfenntartó klímát, de víz nélkül az élet (ahogy mi ismerjük) elképzelhetetlen. Kérdés, hogy a vízhelyzet tisztázása nélkül érdemes-e belevágni egy 1200 vagy 2700 fényévnyi távolság végigutazásába?
______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________
Szerintem teljesen rosszul látod az ilyesmi kutakodás célját. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezek a bolygók még évezredes távon sem válnak az emberiség új otthonává.
A tudós jellemzően kíváncsi és idealista állatfajta, aki akkor is szeret dolgokat vizsgálgatni, ha annak nincs közvetlen gyakorlati haszna.
Adott a kérdés, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben, vagy akár csak a saját galaxisunkban. A válasz szinte biztosan nem, de azért erre jó lenne kézzelfogható bizonyítékot találni.
Nem lesz meg hamar.
Az a zöld zóna ugye azt jelenti, hogy a bolygó felszíni hőmérséklete lehetővé teszi, hogy legyen a bolygón folyékony víz. Ettől persze – ahogy te is írtad – még nem tudjuk hogy valóban van-e ott víz, vagy nincs. A saját naprendszerünk példájából kiindulva viszont a víz meglehetősen gyakori anyagnak tűnik. Van víz a Marson, a Holdon, az Enceladus felszínét teljes egészében vízjég borítja. Miért ne lehetne víz ott is.
És ha már vannak ígéretes jelöltjeink, a nem túl távoli jövőben képesek leszünk e bolygók légkörének összetételét is megmérni. Ha találunk a légkörben vizet, miért ne lenne víz a felszínen is. És így tovább…
A víz jelenléte persze még mindig nem garantálja, hogy élet is van az adott bolygón. De legalább sejtésünk lesz arról, hogy ha Földön kívüli életet akarunk találni, akkor hol érdemes elkezdeni a keresést.
Szerintem a Kepler program az utóbbi évek legizgalmasabb kísérlete, ami a csillagászatban történt.
Elöljáróban annyit: A Sci-fi irodalmat nem lehet tudományos értelemben komolyan venni, de a jó Sci-fi arra kiválóan alkalmas, hogy elgondolkoztassa az embert Ebben a sokgenerációs űrutazás témában van egy csodálatos sci-fi mű, amit mindenkinek – aki kicsit is szereti a sci-fi-t vagy el akar gondolkodni a felvetésben vázolt problémán – Brian W. Aldiss: Amíg világ a világ
Sosem értettem ezt a „víz nélkül az élet elképzelhetetlen” kijelentést, pedig olyan gyakran hallani. Miért nem alakulhatott ki (vagy tervezhettek) mondjuk folyékony metán vagy széndioxid alapú életforma? Nekem ez szűklátókörűségnek tűnik, én el tudom képzelni, pedig elég erős reálképzést kaptam. 🙂
Szerintem is az ilyen kutatásnak inkább távoli szomszédok keresése lehet célja, illetve általánosan az alapkutatás, legkevésbé egy átköltözés. És miért csak a vizet keresnénk, amikor az még olyan kevés feltétel. Víz itt is van, sőt a többi feltétel is egy bioszféra működéséhez, mégis sokakban már az emberiség kipusztulása sejlik fel, talán nem is oktalanul. Valószínüleg egy nagyon tönkretett Föld bolygó is közelebb állhat szükségleteinkhez, mint egy vaktában talált hasonló bolygó. Legfeljebb az átalakult bolygón átalakult bioszféra működik, aminek nem tagja a homo sapiens.
Ha elméletileg és technikailag lehetséges lenne egy 1200 fényévnyi utazás, akkor lehetséges lenne ugyanilyen időtartamú tartózkodás egy mesterséges űrállomáson is, de valószínüleg még könnyebb lenne a tartózkodás a tönkretett Földön. Hacsak nem olyan tönkretételt képzelünk el, mint pl. az összes létező nukleáris robbanófej egyidejű „felhasználása”. Ezen kívül mindig az egyszerűbb, könnyebb lehetőségnek látum a maradást, mint az utazást. Persze a könnyebb sem mindig megvalósítható. 🙁
Néhány szó az észlelések csúcstechnikájáról: jövőre kezdik építeni egy chilei hegycsúcson a 3,2 milliárd pixeles égboltfelmérő teleszkópot (LSST), amely évente 6 millió gigabyte adatot „termel” majd.
Tibor nem bizakodó a fiatalok tudásszomját illetően, holott nincs hiány tudósutánpótlásból. Pál András 35 éves asztrofizikus vezeti azt a csoportot, amely a légyszem-kamerát tervezi és építi. Ilyen még sehol a világon nincs, és alkalmas lesz a teljes égbolt pásztázására. A 30 foknál nagyobb horizont feletti magasságnál megfigyelhetik a 15 magnitúdónál fényesebb égitestek fényváltozásait, a percestől akár többéves idő skálán átívelve. Ez sok újdonságot hozhat például az aktív csillagok, pulzáló változók, exobolygók és a fiatal csillagok kutatásában is.
A műszer használata közben hatalmas mennyiségű adatot fog generálni, melynek tárolását és feldolgozását egy GPU-alapú (számítógépek grafikus vezérlőkártyájának központi egysége) adatfeldolgozó rendszer végezné.
Fantáziamozgató egy téma, habár kétségtelen, hogy egyenlőre nem sok gyakorlati haszna látszik a tudásszomjunk kielégítésén kívül.
De látszik az a logikai lánc, amelyen a tudósok végig akarnak menni, hogy eljuthassanak akár egy idegen élet, vagy éppen civilizáció kimutatásához.
Viszont sokan vannak olyanok, akik azt mondanák, na és mi van, ha megtudjuk, hogy tőlünk 1200 fényévnyire van egy olyan bolygó, amely egyértelmű jeleit mutatja egy ottani ipari civilizációnak?
Soha oda el nem jutunk, de még egy egyszerű információcseréhez is 2400 évre lenne szükség. Lehet, mire ez megvalósulna, addigra az egyik fél már ki is halt.
Marad a büszke tudat, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, amit igaz eddig is sejtettünk.
Még a világnézeti alapproblémákat sem oldaná meg, a hívők nyilván rögtön kiterjesztenék a biblia értelmezést kozmikus színtérre. 🙂
Viszont akinek van affinitása a dologhoz, az izgalommal követi, és vár valami szenzációs áttörésre.
Engem, mint műszaki embert az nyűgöz le, hogy milyen kifinomult technikákat kell alkalmazni, hogy értékelni tudják a mérések eredményeit.
Ha végiggondolom, hogy milyen csekély anyagból kell azt a rengeteg adatot kiszámolni, kész csoda, hogy erre képesek.
A probléma ugyanis a következő: a bolygó csak akkor észlelhető, ha tőlünk nézve pályasíkja közel élben látszik, hiszen már viszonylag kis pályasík dőlés esetén a bolygó elsétál a csillag mellett, és nincs semmiféle kitakarás. Ha viszont a dőlés a megengedett értéken belül van, akkor is igen sokféle átvonulási jelenség lehetséges, kezdve onnan, hogy a bolygó a csillag egyenlítőjén halad át, egészen odáig, hogy éppen csak belelóg a csillagba az északi vagy a déli pólusán.
Valamit tudni kell a csillagásznak, hogy eldönthesse, hogy az áthaladási idő azért volt öt perc, mert a bolygó olyan gyorsan haladt át a csillag előtt, vagy azért, mert habár a bolygó lassabb volt, viszont nem az egyenlítőn haladt, hanem attól távol, ahol a csillag szélessége csak az átmérő fele?
A csillag átmérőjét csillagászati módszerekkel meg tudják határozni, de a fenti dillema akkor is fennáll.
Valószínű, hogy az átvonulás során a fényerősség csökkenés olyan jellemző karakterisztikát mutat attól függően, hogy a csillag melyik részén halad át a bolygó, amiből ez meghatározható.
Feltételezem, hogy a csillag felszín fényessége nem egyenletes, hanem a közepe a legfényesebb, és a fényesség a pereméig valamilyen karakterisztikával csökken, hiszen a csillagoknak is van koronája, mondjuk légköre, ami a perem sugárzását részben elnyeli, a középről egyenesen felénk induló sugárzás viszont vékony légkörön halad át, így az erős marad.
Így a csillag koncentrikus zónákból áll, amelyek azonos fényerejűek, és a fényerő csökkenés a középponthoz képest valamilyen matematikai függvénnyel leírható.
Így nyilván egészen más lesz az átvonuláskor a fényerőcsökkenés lefutási görbéje attól függően, hogy melyik szelőn át halad a bolygó. Valószínűleg ez alapján tudják visszaszámolni a korrekt adatokat.
A bolygó légkörére is van elméleti modell, hogyan lehet kimérni, legfeljebb egyenlőre a mérőeszközök adják a korlátot.
Felveszik a csillag színképét, amely minden csillagra nézve egyedi ujjlenyomat, majd felveszik a színképet a bolygó átvonulása közben is, amely így tartalmazza a bolygó légkörén áthatolt fényt is, amely így a légkör jellemzőit is tartalmazza. A két színképet kivonják egymásból, és ami visszamarad, az a bolygóra jellemző.
Ha ott vizet találunk, esetleg oxigént, metánt, az már sokat sejtető lenne. Ha meg ipari szennyezőanyagokat, akkor oda már nem érdemes menni… 🙁
#3: Szerintem is bátor dolog az elképzelhetetlen jelzőt használni. Minden esetre, ha létezik is ilyen, a miénktől alapjaiban különböző életforma, arról nem tudunk semmit. Sem azt, hogy hogy néz ki, sem azt hogy milyen környezeti feltételek szükségesek a kialakulásához. Következésképpen halvány fogalmunk sincs arról, hol keressünk ilyet, sőt ha ott lenne az orrunk előtt, akkor sem biztos, hogy felismernénk. Ez nem jelenti azt, hogy ilyesmi nem is létezhet, de abszolút logikus először a sajátunkhoz hasonló, vízben kialakult, szén alapú életet keresni.
Rengeteg olyan kutatás folyik éppen most is, aminek látszólag semmi értelme, de legalább jó drága. Ide tartoznak a CERN hadronütköztetője is.
Ami a lakható bolygókat jelenti. Hmmm mit lehet erre mondani? A nagy számok törvénye alapján rengeteg Föld típusú bolygónak kell léteznie. Hogy élet is van rajt?
Ez már más tészta. Az élethez, ahogy mi ismerjük, édes kevés a zöld zónába keringés és a víz, légkör jelenléte. Ennél jóval több dolognak kéne teljesülni. Elég csak arra gondolni, hogy a Hold nélkül mi sem lennénk, de ózon réteg nélkül se, stb…
Ami pedig a közlekedést illeti a mai technológiát el kell felejteni, ha csillagrendszerek közti utazásra gondolunk. Még a Mars utazás sem megoldott, pedig itt van egy „köpésre” ezekhez a bolygókhoz képest.
Egyébként a Mars utazás pont olyan ostobaság, mint maga az ember, de hát kíváncsiak és felfedezőek vagyunk….igen, miközben a Földet meg egyre inkább lakhatatlanná tesszük.
Ha két projectet egymás mellé tennénk aminek az egyik célja a Mars terraformálása illetve a másik a csillagközi utazás akkor teljesen nyilvánvaló, hogy melyik az aminek a megvalósítása nem mutat túl a saját lehetőségeinken. Ehhez képest még egy „szimpla” Marsutazást sem sikerült még összehozni 30 év alatt és nagyon úgy tűnik hogy 2030 előtt ilyenre nem is igen lehet számítani. Pedig az itt van egy köpésre, lényegében a lakhatósági zóna határán – habár nekem vannak kétségeim, kérdésaim ezzel kapcsolatban hogy miért épp a Vénusz és a Mars az a két bolygó ami a zóna határán van, de most nem ez a lényeg – tehát nekem kevésbé tűnik lehetetlennek a naprendszeren belüli bolygók kiaknázása esetleg valamilyen szinten lakhatóvá dolgozása mintsem egy interszoláris utazás. Ezzel nem azt mondom, hogy az exobolygók kutatása értelmetlen, de az biztos hogy ha amíg a saját naprendszerünkön belül nem vagyunk képesek közlekedni akkor ehhez képest egy másik naprendszerbe való utazás szinte kizárt.
Miért is kellene új bolygót találni az emberiségnek? Hogy azt is tönkretegye sebesen?