(2741) Szinglik és házasok

Tibor bá’ online

 

Nem is olyan nagyon régen a 30 feletti egyedülálló férfit „agglegénynek”, az egyedülálló nőt pedig vénkisasszonynak nevezték. A kettő közül az utóbbinak erősen pejoratív kihangzása volt. Bár a „férfi társadalom” még nem halt ki teljes mértékben, és ugyanazért a munkáért a nők rendszeresen 10-20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mára a helyzet alaposan megváltozott. Már nem szégyen pártában maradni, a lányok 20 év környékén nem esnek pánikba és nem kénytelenek hozzámenni az első jött-ment részeges disznóhoz, valamint munkát vállalva megállják a helyüket. Mindent összegezve, nyugodtan vállalhatják a szingli életmódot. Csak hát az emberi lét meglehetősen összetett, és egy probléma kiirtása rendszerint hoz magával legalább két újat.

Kezdjük a kevésbé derűs oldalakkal. Statisztikai adatok szerint a házasságban élők (hogy ez a házasság „rossz”-e vagy jó, arról nincs szó) átlagos életkora 8 évvel haladja meg a szinglikét. Ha egy nyugdíjkort meghaladó férfi vagy nő elveszíti házastársát, tehát megözvegyül, a statisztika szerint még hátralévő élete 5 évvel azonnal megrövidül. Az okokra nem érdemes kitérni, mert azon a szakemberek is törik a fejüket, a tények viszont tények. Kell lenni ebben a fránya házasságban valaminek, ami jó, csak az érdekeltek nem tudnak róla, de nem ám, amit hamarosan látni fogunk.

Gyakori tapasztalat, hogy egy összeszokott munkahelyi gárdában, ha felmerül valami extra feladat, aminek megoldása vagy munkaidőn túl lehetséges, vagy esetleg a hétvége feláldozása van szükség, a kollégák szinte elvárják, hogy a családosokat ne vegyék számításba. Elvégre a szingliknek nincsenek otthoni kötelességeik, és rengeteg szabadidővel rendelkeznek.

Hogy egy adott személy mennyire van megelégedve az életével, és milyen szinten nevezhető boldognak, azt nagyon nehéz megállapítani még szocio-pszichológiai eszközökkel is. Fel lehet viszont mérni a szinglikkel kapcsolatos társadalmi vélekedést, csak meg kell kérdezni az embereket. Az eredmény roppant érdekes. Annak ellenére, hogy a szingli életmódot választók száma évről évre növekszik, a róluk alkotott vélemény szerint boldogtalanok, magányosok, és maguknak valók (bármit jelentsen is ez). A megkérdezettek egyetlen pozitív véleménye a szinglikről az volt, hogy „nem függnek senkiktől”. Gondolom a „senki” kifejezés alá be lehet seperni férjet, feleséget, apóst, anyóst, na meg a drogveszélynek kitett gyerekeket.

Hogy a szegény embert az ág is húzza, az abból is látszik, hogy maga az Állam is preferálja a házasságot, aminek számtalan jele van, de elégedjünk meg egyetlen egy megemlítéséről. Özvegyi nyugdíj megöregedett szingliknek nem jár, annak ellenére, hogy az ő hozzájárulásuk a nyugdíjalaphoz egyetlen forinttal se kevesebb.

Semmivel se kedvezőbb a versenyszféra hozzáállása a témához. Felelősségteljes beosztáshoz családos férfiakat (esetleg nőket) keresnek, mert azokat röghöz kötöttebbnek gondolják, és a nagyobb családi felelősségtudata valamifajta biztosítéknak számít a könyörtelenebb kizsigereléshez.

Ha ezeket a szingliséggel járó hátrányokat figyelembe vesszük, akkor el is fogadhatjuk, hogy a szinglik tényleg lehetnek boldogtalanabbak. Ha pedig boldogtalanabbak, mert számtalan hátrányt kell elszenvedniük, akkor tökéletesen érthető, ha a melegek és a leszbikusok követelik a házassághoz való jogukat.

Előttem ismeretlen okból kifolyólag a németek akartak a kérdés végére járni, és ismert alaposságukkal Richard Lucas professzor a Michigani Állami Egyetemen nem volt rest és 18 éven át szondázott sok ezer német állampolgárt, 18 éves korától kezdve. A módszer egyszerű volt, egy tízes skálán mindenkit megkérdezett évente egyszer mennyire érzi magát boldognak. A többi már papírmunka volt. Az eredmény szolgált némi meglepetéssel.

Azok, akik 18 éven át szinglik maradtak, átlagosan végig 7,0-re értékelték boldogságukat. A házasságba lépők boldogság értéke, amíg szinglik voltak 7,2 volt. De mi történt velük, miután megházasodtak? Nos, a házasságkötés évében a boldogságuk szintje megugrott 7,5-re, de a következő években szépen visszasüllyed oda, ahol a házasság előtt volt. Más szavakkal a boldogtalan szingliből nem lett kicsattanóan boldog házas személy.

De ez nem minden. A házasság körüli „fellángolás” csak azoknál volt érzékelhető, akik nem csak egybekeltek, de úgy is maradtak. Azok viszont, akik később elváltak, a házasságot megelőző évben kevésbé voltak boldogak, mint törzsgyökeres szingli korukban. (mintha vágóhídra vitték volna őket?)

Végső soron kiderült, hogy a szinglik általában boldogok, és a házasság nem garancia a hosszan tartó boldogságra, még akkor sem,ha a házasságuk nem bomlik fel. Akkor most hol állunk? A szinglik kifejezetten hátrányos helyzetben vannak, hiszen hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ennek ellenére nem érzik magukat se rosszul, se magányosnak.

A helyzet az, hogy a szinglikkel kapcsolatos általános vélemény nem állja meg a helyét. Nem igaz, hogy magányosak és hogy „nincs senkijük”. Valójában a szingliknek, de különösen a szingli nőknek sok fontos ember tölti ki az életét. Olyan barátságokat kötnek, melyek tovább tartanak, mint a legtöbb házasság. Nem fektetik be egyetlen személybe az összes odafigyelésüket, érdeklődésüket és érzelmeiket.

Néhány évtizeddel ezelőtt egy nagyon határozott vonal volt meghúzva az egyedülálló nő és a férjezett asszony között. Az egyedülállók úgy érezték, hogy házasság nélkül le kell mondaniuk a szexről és nem lehet gyermekük se. Aztán 1960-ban megjelentek az első fogamzásgátlók, amik lehetővé tették a nem kívánt gyerekáldás veszélyének az elkerülését. Megnyílt az út a rizikómentes szex felé. Napjainkban pedig lehetőség van a szexmentes megtermékenyítésre is.

Várható, hogy a nők az előttünk álló évtizedekben nagyobb egyenlőséget érjenek el a férfiakkal szemben, egyre jobb munkalehetőségek nyíljanak meg előttük, értelmesebben és szabadabban éljék le életüket, és akár boldogabbak is legyenek. Mondom várható, ha csak a természet nem köp bele a levesbe.  😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

19 gondolat erről: „(2741) Szinglik és házasok

  1. Az egyedülállók nem szeretik a kötöttségeket. Bármi is legyen az. Őket nehéz irányítani. A fiatalok ezért rendszerdöntők, mert egyéni érdekeiket szembehelyezik a mondvacsinált társadalmi érdekekkel. Szó szerint a békjóba hajtást nem tűrik.

  2. A női párválasztási ösztön a hipergámia.
    Ez azt jelenti, hogy a nő beéri a lehető legjobb férfivel. Racionálisabb nőknél ez az elérhető legjobbat jelenti, kevésbé földönjárók esetén viszont marad az ábrándok kergetése.
    Mivel ma már a nők tanulhatnak, dolgozhatnak (a cikk elején említett jövedelem-különbség egy kiirthatatlannak tűnő femináci hazugság, nem igaz, hogy a nők ugyanazért a munkáért kapnak kevesebbet, legfeljebb ugyanabban a munkakörben kevesebbet nyújtanak, és ezért jön ki ez a jövedelemkülönbség), megengedhetik maguknak, hogy válogassanak. Amíg szépek és fiatalok, addig rajta vannak a f@szkörhintán, ami azt jelenti, hogy az átlagnál nem csúnyább nők egymás kezébe adják a férfiak vonzó 20%-ának hímvesszejét, várva a csodában, hogy eme, nőknél sikeres álomférfi feladja az összes nőt, és megjavulva minden hibájából, majd nála fog lehorgonyozni.
    Ez aztán értelemszerűen nem sikerülhet a nők többségének (a férfiak 20%-a legfeljebb a nők 20 %-át veszi el, de inkább kevesebbet), így egy részük, harmincon túl, amikor lepottyannak a nevezett hintáról, megpróbálnak megállapodni azoknál az átlag férfiaknál, akiknek sikerült némi egzisztenciát kiépíteni, azokban az években, amikor ezek a nők leginkább csak varánusz-arccal elhajtották őket.
    Talán érthető, hogy a férfiak egyre nagyobb része inkább nem vág jó pofát ehhez, hanem hagyja a fenébe.
    Miért rossz ez, társadalmi szinten?
    Azon túl, hogy így nem születik annyi gyerek, ami a létszámot fenntartaná (mondjuk egyszer elmagyarázhatná nekem valaki, hogy miért olyan nagy baj az, ha csökken a túlnépesedett Föld lakossága), ezek a férfiak nem különösebben hajlamosak megerőltetni magukat a munka frontján. Minek, hiszen magukat ellátják, azért meg, hogy több jusson a nőknek különböző állami transzferek útján, azért meg minek?

  3. 2. Azért baj, mert nem magyarok születnek, és így idővel eltűnne a magyarság.
    Nem mi nőjük ki a földet. Nyilván ez csak nekünk fontos.

  4. Nem igaz, hogy ugyanazon munkáért egy nő kevesebbet kap. Persze vannak különbségek, de ott nem a nem miatt, hanem a teljesítmény miatt. A nők egyszerűen nem nyújtanak annyit bizonyos szakmákban mint a férfiak, vagy azért mert fizikailag gyengébbek, vagy mert egyszerűen más a gondolkodásuk ( hány szuper női programozót vagy mérnököt ismerünk?). A nemi alapú diszkrimináció a fizetések terén nem létezik, ami abból is könnyen levezethető, hogy a kapitalizmus legfőbb célja a jövedelmezőség. Ha egy nő többet nyújtana egy munkakörben mint egy férfi, akkor egy vállalatvezető abban lenne érdekelt, hogy őket alkalmazza, fizesse meg jobban, és van is erre példa, reklamálhatnánk, hiszen micsoda diszkrimináció, hogy egy nő modell, vagy pornószínésznő a sokszorosát keresi mint férfi társa?

  5. Tibor ba
    jo a poszt. Mindennel egyetértek.

    Valahol egy elöadasban hallottam azt az informaciot, hogy mindössze 3 generacio ota engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy „szerelemböl” häzasodjunk.
    Ez korabban nem igy volt. Az érdekek erösebbek voltak, mint a rozsaszin lepel a szemünk elött.
    Es ugy latszik ez nem müködik. Ahogy ez a kezdeti fellängolas eltünik (és az mindig eltünik) ugy mar nem kell a kapcsolat. Tul färaszto, tul maceräs. Esetleg észreveszek magamon is rossz szokasokat, amit meg kéne vältoztatni, de az megint tul melos, inkäbb csere. Majd jön az, aki ugy szeret ahogy vagyok.
    Aztan nem jön, mert ilyen nincs. Hosszabb tävon mindegyik fél energiat kell fektessen a kapcsolatba.

    A szingliség legföbb oka azonban a tärsadalomban gyökerezik. Elterjedt a nézet, hogy meg kell valositanod önmagad, különben nem lehetsz boldog. Csinalj karriert, menj el önkeresö utazasra stb…. csak te vagy a fontos, te megérdemled, szarj le mindenki mast.
    Ezzel azonban kialakul egy generacio, akik a posztban is emlitett modon maguknak valoak. Magyarän erösen egoistak és närcisztikusak.
    Ma rengeteg a närcisztikus gyerek.
    Szerencsétlenek mast se hallanak otthon mint hogy micsoda különlegesek micsoda egyediek, barmi lehetsz, csodalatos vagy….stb. Agyon vannak dicsérve teljesitmény nélkül.
    De ez mellett ezer es ezer modon sérül egy gyerek.
    Még mindig borzalmasan alulértékelt a gyereknevelés jelentösége. Manapsag kezdik felfedezni, hogy az elsö 7 év milyen eröteljesen befolyassal van a gyerek egész késöbbi életére.
    Rengeteg olyan ember van, akiknek egy egész élet is kevés, hogy a 7 éves korig megszerzett sérüléseket feldolgozza, kijavitsa.
    Es itt nem feltétlen kell verésre gondolni. Léteznek total egyszerü dolgok is, amik sérülést okoznak, mondok magamrol egy jo példat.
    Mindig is a 170 cm-emmel alacsonynak szamitottam, gyerekként is alacsony voltam.
    Ezaltal folyamatosan a tornasor utolso helyén älltam.
    Az iskola (ha nem is tudatosan) belémnevelte, hogy én egy rajtam kivülallo ok miatt utolsonak vagyok csak jo. Mindegy mit teljesitek, mindegy hogy lefutom e az 1,80-ast akkor is utolso maradok.
    Ezt egy gyerek még nem tudja racionalisan feldolgozni, hogy nem azert all az utolso helyen, mert ez egy buta szokas, hanem elkezdi magäban keresni az okokat, majd késöbb felnött koraban elkezd kompenzalni.
    Mar is ott egy sérülés a gyerekben, ami akar életen keresztül kiséri, pedig nagyon durvan egyszerü lenne megelözni.

    Ma futoszalagon készülnek a parkapcsolatra képtelen fiatalok. Ök nem akarnak szinglik lenni, csak mar nem képesek parban élni. Képtelenek mindenféle alkalmazkodasra mert ök egyediek és csodalatosak. Mindig a partner a hülye.
    Es keresnek egy vagy több önigazolast, hogy hat jobb is szinglinek, mert……
    Pedig valojaban boldogtalanok, hiszen alapvetö emberi igény egy tars az életben.
    Egyre több pszichologus kongatja a vészharangot, hogy a fiatalok nagyon komoly érzelmi analfabétizmussal nönek fel, és ennek nagyon sulyos következményei lesznek.
    10 év mulva tele lesz a tärsadalom potenciälis „Hitlerekkel”.

    A mi (melegek) helyzetünkbe bele se megyek. Melegek közt egy boldog monogam parkapcsolat esélye manapsag a lotto 5-össel vetekszik.
    A viläg kezd kifordulni önmagabol. (nem csak a klima)

  6. 5. Meglepett, és érdekes, hogy melegként is azt érzed, hogy romlanak a társas kapcsolatok esélyei, mert akkor messze nem a házasság a probléma, nem a két nem eltérő világfelfogása, hiszen ez nálatok nem játszik, hanem tényleg valami általános hiány, a kötődés, elköteleződés képessége veszik el a sok kütyü és az információs cunami által.

  7. mint minden kérdőívnél, itt is kérdés, hogy mennyire őszinte az alany. Az emberek ugyanis hajlamosak kényszeresen jobb színben feltüntetni magukat, gyakran azért, hogy igazolják tetteiket (lásd Tibor bá szösszenetét az emigrációról pl.), sokszor még maguknak is elhiszik, mert így egyszerűbb.

    Nem tudom milyen kérdések voltak, de én belevettem volna azt is, hogy hogyan érzik magukat este 8, 9 és 10 órakor. Egyedül, vagy a család körében.

    Másik fontos dolog, amit mindenki lemérhet akár saját magán, hogy az ember fiatalon még tud idomulni, alkalmazkodni valakihez, később egyre kevésbé hajlandó engedni, és valamennyit feladni a saját szokásaiból, elvárásaiból, és tolerálni valamennyit a másik, számára kellemetlen, nem annyira elfogadott szokásaiból. Ez az évek múlásával csak növekszik, és egyre kisebb mértékben hajlandó (és képes !) alkalmazkodni valaki a másikhoz.
    Ezt persze sokan úgy élik meg , mint a függetlenség megnyilvánulását, egyszerűen em képesek már elfogadni, hogy a világ már csak úgy működik, hogy nemcsak kapni, de adni is kell néha.

  8. Ir01

    Igy van én ezt egy altalanos problemanak latom.
    Nem a házassággal van baj, hanem az emberrel magával.
    A társas kapcsolatokba is bevonult az „élvezd és dobd el” életfilozofia.
    Többet szeretnének kivenni a parkapcsolatbol mint amit beletesznek. Es az nem megy huzamosan.

  9. Én vitatnám Curix azon kijelentését, hogy régen nem szerelemből házasodtak az emberek.
    Igen, voltak, akiket összeadtak, nem is kevesen, de elég sokan voltak azok a nincstelenek, ahol nem volt mit összepárosítani, ott azért bőven volt tere a szerelemnek.
    „Általánosságban elmondható, hogy a legszegényebbek követhették legszabadabban személyes vonzalmaikat, a birtokos parasztságnál a vagyoni körülmények mérlegelése játszotta a főszerepet.”
    (Forrás: https://mindennapoktortenete.blog.hu/2014/02/23/szerelem_szexualitas_parasztsag)

  10. ELNÉZÉST KÉREK, DE HETEK ÓTA POTYÁZOM !!! Rendszeresen olvasom
    Tibor bá’ blogját, s amikor tetemes a hozzászólások száma, azokat is
    Á-tól Z-ig. Hogy a vélemények mennyire helytállóak, hitelesek az most
    nem lényeges. A századforduló táján szünt meg az az újság, melynek
    volt egy rovata, (32. rovat) ahová az újságból kivágott kuponon bárki
    az illendőség határán belül bármit megjelentethetett. a rovatnak volt
    egy jellegzetes vonása, álnéven jelentek meg az írások . Azzal együtt,
    hogy nem voltak magasröptüek, igaz vita is ritkán fordult elő.
    ——————————————————————————————-
    Tibor bá’ a blogjában változatos témákat tálal az „asztalra,” melyre
    érdeklődéstől függően egy viszonylag zártkörű társaság ráveti magát
    (mint az ábra mutatja én is,) és mint egy ízletes falaton „elrágódunk”
    rajta. KI-ki képzettsége, felkészültsége szerint kapcsolódik a bloghoz.
    AMI VISZONT FELTÜNŐ, a hozzászólók zöme álnév mögé bújva fejti ki
    véleményét. Számomra érthetetlen, MIÉRT ??? Csak nem attól félnek,
    rontaná a renoméjukat, ha nyilvánosan is vállalnák valódi nevüket ???
    Hiszen senki nem írt (legföljebb én) olyan „marhaságokat” amit nem
    lehet valódi névvel, nyilvánosan vállalni.
    Egyen-ketten azért a saját nevükön írnak, némelyekről pedig csak
    sejteni lehet hogy valódi név. ÉSZREVÉTELEM NEM KORLÁTOZÓDIK
    EGY BLOGHOZ SEM, csak ez eszembe juttatta azt a közel 20 éve
    megszűnt újságot, amihez anno volt némi közöm !!!
    További szép napokat mindenkinek !!!
    No meg jó egészséget Ttbor bá’nak és Éva asszonynak !!!

  11. Ha most kiírnám a valódi nevemet (Tamás vagyok), akkor mi változna? Nem vagyok ismert ember, a személyem semmit nem jelentene. Így csak a véleményem van, aminek meg kell állnia magában. Nincs hírértéke annak, hogy én mit gondolok.

  12. Azért nem írják ki sokan a nevüket, mert él a régi reflex.

    Azért vannak itt érzékeny témák ( főleg politikai)ahol -úgy gondolják- nem árt az óvatosság. És lehet tényleg nem árt.

    Ezért én is álnév alatt írok. Az igazi nevem Balázs?

  13. 11 Barna Mihály
    Azért megvannak az anonimitásnak is az előnyei.
    Ha itt sokat olvasol, hamar rájössz, hogy sokszor olyan vallomások is elhangzanak itt, amelyeket névvel senki sem merne felvállalni, viszont hozzájárulnak a blog őszinte hangjához.
    Van, aki a nemi identitásáról, van aki általa megélt, elkövetett botlásairól, magánéleti intim dolgairól nyilatkozik olyan őszintén, ami névvel nemigen várható el senkitől.
    Viszont sokat elárul a világról, motivációkról, az életről kozmetikázás nélkül, ami érdekessé teszi a blogot.
    És az is komoly élmény, ha találkozunk itt az illendőség szabályai miatt soha ki nem mondott igazságokkal, amelyek esetleg már bennünk is megfogalmazódtak, itt meg kiderül, hogy ezzel más is így van…

  14. ÉRTEM, és köszönöm midannyiótok válaszát. Nekem
    14. hubab véleménye volt a leg meggyőzőbb, valóban
    van némi előnye, de magamból indultam ki, ezért
    véltem úgy ahogy leírtam. Talán ezrét fordul elő, hogy
    néha marhaságokat írok de mindég vállalom. Azt írom
    amit érzek, gondolok, kimondanék. Néha semmit, mert
    eleve hülyeség lenne, azért meg nem érdemes, hogy a
    témát habosítsam, és/vagy a nevem ott legyen !!!
    Még egyszer köszi a véleményeket !!! Szép holnapokat !!!

  15. @BarnaMihály – Új lehetsz errefelé… 😉 szoktuk/szokták mondani egy másik, a ‘Nettel’ sokkal szakmaibb csoportban… 🙂 AIX üzemeltető van-e itt? 😉
    Másfelől biológiailag idősebb is lehetsz… és nagyon naív… 😉
    A web – és ami mostanra maradt belőle -, az a szürke, a debil és kretén farkasok világa… :-
    Isten hozott rajta! :-]]]

  16. Negyven múltam decemberben. Egyedülálló vagyok, de nem szingli.
    Szingli a magyar nyelvben az, aki nem is akar tartós kapcsolatban lehorgonyozni.
    Sose voltam nagy hormonhuszár, akivel eddig együtt voltam, mind társam volt, ha csak pár hónap erejéig is (egy kezemen bőven meg tudom számolni). Házas nem voltam, gyerekem nincsen.
    Nem jó ez az állapot. Nem jó az embernek egyedül lennie.
    Eddig még elviseltem valahogy (sok hasznos és nem feltétlenül öncélú dologgal ki tudja tölteni az ember az idejét), de most lassan kezd terhes lenni ez az állapot.
    Még akkor is, ha az ember agyilag abban a tudatban él, hogy pár éven belül valószínűleg úgyis csettvillám-hupp lesz, öregapám szójárásával élve 😀
    Nehezen találni igaz társnak valót, akinek sikerült, örüljön neki, szeresse, tisztelje, becsülje meg, és dolgozzon a kapcsolatán minden nap!
    És tiszteljenek meg minket, értékes egyedülálló férfiakat (szerénytelenség nélkül mondom) azzal, hogy ne hívjanak szinglinek, meg agglegénynek se.
    Köszi!
    Még annyi (bár meglehetősen elcsépelt): még mindig jobb egyedül, de elégedetten és boldogan, mint boldogtalanul egy rossz kapcsolatban.

  17. 17.
    Egy régen olvasott feliratot juttattál eszembe:

    „Szomorú sors az agglegénysors,
    ennél már csak a nős ember sorsa szomorúbb” 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük