(1047) Apokaliptikus klímaváltás

Tibor bá’ online

 

~at0002Március végén két, egymást követő hóvihar, nem gyakori jelenség a Kárpát-medencében. Olyannyira nem, hogy én még nem éltem át ilyet az elmúlt néhány évtized alatt, amiket magaménak mondhatok. Olyanra emlékszem, hogy március 25-én reggel (1951) 25 centis hóra ébredtünk, ami a kertben mindent belepett, de aztán két nap alatt el is olvadt. Viszont ilyen késői és ilyen szívós tél eddig nem akadt. A klíma szkeptikusoknak persze kapóra jött. „Szép kis felmelegedés, mondhatom. Egy frászt, jön a jégkorszak, Európa meg fog fagyni.” Sajnos nem, bár jobban járnánk, mert hideggel szemben könnyebb védekezni, mint meleggel szemben, de itt csak arról van szó, hogy a globális felmelegedés egyik velejárója a szélsőségek fokozódása. Azonban az általános trend továbbra is velünk marad.

A klímaváltozás (jelenleg) nem mindenütt érzékelhető egyformán. Ezért aztán a legtöbb helyen a nagy tömegek nemigen figyelnek rá. Vannak azonban szerencsétlenebb (vagy szerencsésebb) helyek a Földön, ahol a felmelegedés már megmutatja karmait. Ezen helyek egyike Phoenix, az USA 13. legnagyobb városa, 4,3 millió lakossal, ahol a múlt évben 33 egymást követő napon át a hőmérséklet elérte a 43,3 °C-t. Nem jó, ha csak úgy átsiklunk ezen a számon, és egy másodpercig se gondolkodunk el rajta. Az emberi test üzemi hőmérséklete 36 °C. Phoenix-ben tehát a levegő 7 fokkal melegebb, mint az emberi test. Az élet fenntartásához glükózt égető szervezetnek nem melegíteni kell magát, ami az oxidálásból természetesen adódik, és alaposan ráevolválódtunk, hanem ellenkezőleg, ilyen esetben a szervezetnek hűteni kell magát, aminek egyetlen természetes módja a vízpárologtatás, magyarul izzadunk, mint a ló. Phoenixel érdemes foglalkoznunk, mert előrevetíti azt, ami mindenhol be fog következni.

A 4 és félmilliós város körül egyre melegebb és szárazabb sivatag van. Vizet a távoli, és egyre kisebb vízhozamú Colorado folyóból nyerik. Egy huzamosabb ideig tartó áramkimaradás a városra nézve a New Orleans/Katrinával, vagy Sandy hurrikánnal azonos méretű katasztrófát jelentene. Mindez azonban az ott élőket nem érdekli mind addig, amíg a légkondicionálók működnek, és a villanyszámlát ki tudják fizetni. Hatvan éve szenzáció számba ment, amikor éjszaka a hőmérséklet nem esett le 90 °F alá (32 °C). Mostanában a 90 °F „mindennapos”. Azon filóznak, hogy mikor lesz az első éjszaka, amikor a hőmérséklet nem süllyed 100 °F (38 °C) alá. A város lakói megtanulták, hogy a hőség furcsa dolog, nem csak az embert, minden mást is próbára tesz, beleértve az elektromos berendezéseket. A transzformátorok is túlhevülhetnek, és akkor annyi. Az áramfejlesztők, legyenek meghajtva szén, gáz vagy neutronok által, hőség esetén veszítenek a hatásfokukból. A várost a Colorado folyón megépített vízi-erőmű látja el, de a teljesítménye nem lesz elégséges csúcsidőben, ha a gát mögötti rezervoár a szárazság miatt zsugorodik, ami várható. És akkor ott van még a haboob, ami egy arab szó a korábban nem tapasztalt, szélsőséges homokvihart jelent. Haboob már tapasztalható, amikor megáll az élet, mert a levegőben szálló forró homok mindent belep, a látás nullára csökken, és képes leállítani az áramellátást. Igaz az elektromos szolgáltató biztatja a lakosságot, hogy ne aggódjanak, ők a helyükön vannak, ami néhány rövid ideig tartó áramkimaradáson kívül igaz is, de a jövő ennek ellenére egyre bizonytalanabb. De emlékezzünk, hogy New Orleans-t is biztosították arról, hogy a tengergátak kibírnak minden nyomást, az eredményt pedig láthattuk. Sandy előtt pedig senki se tudta elképzelni, hogy a tengervíz New Yorkban elöntheti a metró járatokat.

VÍZ – Phoenis jövője a víztől függ, illetve a vízhiány mértékétől. A város és közvetlen környéke az összes rendelkezésre álló folyót, azoknak maximális vízhozamával kihasználta, sőt a talajból kinyert víz miatt annak szintje az idők folyamán 130 méterre süllyedt. Phoenis-ben mindenki tudja, hogy az éveik meg vannak számlálva.

Azok a városlakók, akik meg akarnak menekülni a phoenisi hőhullámoktól, vízhiánytól, homokviharoktól elmenekültek az észak arizonai erdőkbe. 2002-ben viszont volt ott egy erdőtűz, ami megsemmisített 470.000 acre fenyvest (190.000 hektár). Ez egy olyan ökológiai katasztrófa volt, amit mindenki felülmúlhatatlannak gondolt, mígnem 9 évvel később, 2011-ben egy újabb erdőtűz  540.000 acre (210.000 hektár) fenyvest pusztított el egészen az Új Mexikói határig. Ma már senki se gondolja, hogy a nyári erdőtüzek véletlenszerű ritka események. Nem véletlen, hogy az előrelátóbbak felszámolják ingatlanaikat, amíg elfogadható áron értékesíthető, aki sokáig vár, üres kézzel hagyhatja majd el a várost.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________

94 gondolat erről: „(1047) Apokaliptikus klímaváltás

  1. A műhold képeken igazán megkapó városkép rajzolódik ki 🙂 fű az nem sok van náluk…és elvileg olcsó lenne a föld de ,de mégse mert fél hektáros telkek is 5-15 millió forintért vannak…de a medence biznisz biztos megy náluk mivel 5 perc alatt ha nem láttam több száz darabot a házaknál akkor egyet sem.Ők mondjuk építkezhetnének a föld alá nekik már lenne miért,de nem sok ilyen bucka lakást látni…náluk a talajvíztől úgy sem kell félni.Egyébként szép hely és nem tudom minek de ott is vennék egy ranchot ha lenne rá pénzem.

  2. Piszkosul hozzászoktunk a jégkorszakok alatt a hűtött klímához, aztán most meg szenvedünk… 🙂
    Ha majd nem lesz elég energia a hűtéshez, akkor majd szépen visszaszelektálódik a jó régi hőálló szervezet.
    Azért ne felejtsük el, hogy az ember Afrikából származik, annak is a melegebbik régióiból. És az emberiség egy része ma is ilyen éghajlatú régiókban él, és egész jól elvan ott. A melegnél sokkal nagyobb problémákkal kell szembenézzen. Viszont a mezőgazdaságon és vízgazdálkodáson keresztül akkor is odacsap a klímaváltozás, szóval hiába bírná a szervezet a meleget, víz meg kaja nélkül nem bírja. 🙁
    Az eszkimóknak nem sok jót jósolok…
    Nézzetek bele ebbe a videóba, úgy a 41. perc perc tájékán.

  3. Különös, hogy a déli sarkon olvad a jég az északi sarkon viszont a jégképződés rekordokat dönt. A jegesmedvék is köszönik szépen jól megvannak ráadásul azt elmúlt évekhez képest még nőtt is a populáció.

    http://www.iceagenow.com/GISP2%20Ice%20Core.jpg

    + A képhez hozzátartozó Dailymail idézet:
    „A földtörténet azt mutatja, hogy semmi példa nélkül álló nem látható a hőmérséklet és a CO2 szintek adataiban. Keményen bizonyítható: valójában minden marad az eddigi lapos vonalban, azaz csak a klímamodellek lettek túlfűtve. Sorra vallanak a tudósok, hogy kissé eltúlozták az adatokat és elvileg már nincs miért a riogatás Hatalmas összegek kifizetése vált indokolatlanná.”

    http://www.dailymail.co.uk/news/article-2294560/The-great-green-1-The-hard-proof-finally-shows-global-warming-forecasts-costing-billions-WRONG-along.html

    A nyilvánosságra került adatok teljesen ellentmondanak azoknak a jelentéseknek, amelyekkel folyamatosan bombázzák a népet.
    A mutatók szerint 1997 és 2012 között már nem volt lényeges változás a globális átlaghőmérsékletben. 1980-tól valóban volt egy emelkedés, de egy eltitkolt jelentés szerint ennek már 16 éve vége – idézi a Daily Mailt a Magyar Online. A globális felmelegedésben lejátszódó szünet így már legalább annyi ideje tart, mint a veszélyesnek kikiáltott folyamat. De

    A jelentés szép csendben került fel az internetre és semmilyen sajtóvisszhangot sem kapott. Ezek az adatok teljesen ellentmondanak azoknak a jelentéseknek, amelyekkel folyamatosan bombázzák a népet, miszerint nyakunkon a globális felmelegedés kritikus időszaka. Jönnek a nagy olvadások, árvizek és talán a világvége is.

    Sok tudós azonban kitart álláspontja mellett, mert szerintük 15-16 év még kellő bizonyíték ahhoz, hogy a folyamat megállt és esetleg visszafordul. A mérések mindenesetre hitelesek, hiszen az adatokat 3000 szárazföldi és vízi pontról gyűjtötték össze, tehát azokat nem lehet vitatni. Ez azt jelenti, hogy ha szigorúan vesszük, mégis csak van globális felmelegedés, de egy kis pihenőt tart a folyamat. Ami viszont biztos (és megnyugtató), hogy idén emiatt még biztosan nem lesz világvége. A következő konferenciákon a tudósok pedig majd eldöntik, hogy valóban csak szünetről van szó vagy tényleg megállt a folyamat véglegesen és fellélegezhetünk.

  4. Gondolom minden másra rá lehet húzni,hogy az ember nem felelős a kialakult dolgokért…hiszen sehol nincsen túlzott légszennyezés,a vizek tiszták,az erőművek rózsaillatot eregetnek,a fajok pedig köszönik szépen nem pusztulnak ki:)
    Végre vártam már ezt a szép új világot.

  5. 4-Feuerberg
    Se füle, se farka annak mit írsz. 🙁

    Pl: „A nyilvánosságra került adatok teljesen ellentmondanak azoknak a jelentéseknek, amelyekkel folyamatosan bombázzák a népet.”
    Vagyis azok az adatok „amelyekkel folyamatosan bombázzák a népet” nem kerültek nyilvánosságra!?
    Hogy is van ez?

  6. RJ

    Itt az eltitkolt adatokról van szó melyek nemrég kerültek nyilvánosságra amik ellent mondanak a globális felmelegedés meséjének amivel eddig etették a jó népet.

  7. 4:
    Nem vesztegetem az időmet, hogy érdemben válaszoljak a hülyeségre, csak annyit jegyzek meg, hogy pofátlanságnak tartom ide belinkelni a Dailmail-t. Mint ahogy kiröhögnénk azt, aki belinkelné a Blick-et. A bulvár sajtó ugyanis a példányszámból él, és folyamatosan szenzációkat terít a nagyérdemű elé.

    Akit érdekel kattintson ide: http://nsidc.org/arcticseaicenews/ Itt kiderül, hogy március 27-én olyan kevés jég volt az Északi-sark környékén, amilyen kevés még soha se volt március 27-én, beleértve a különben rekordtartó múlt évet is. Tessék ebből következtetni!

  8. 4.Már jó ideje – /kb 15 éve/- nem a globális felmelegedést emlegetik,mert nem a lényegre világít rá.Helyette a klímaváltozás szó használatos a tudósok körében.
    A hőmérsékleti kilengések nőnek meg,azaz plnálunk a nyári 32 fok helyett 38-42 fok van ,a téli mittudoménmennyi átlaghőmérséklet pedig csökken pár fokkal a zord idő márciusra is áttolódásával.
    A bulvár már mindent megjósolt.A 2012-es világvégét is.Sőt az 1999-eset is Nostradamus alapján.Nagy a baj az éghajlattal.Aki nem hiszi,azt majd a növekvő élelmiszer árak győzik meg.15 éve még tudtam szinte öntözés nélkül kertészkedni.Most már nem.Kisült minden.

  9. Elnézést!Nem akarom elaprózni de ma a hírekben is bemondták a petőfin hogy emberemlékezet óta nem látott szárazság sújtja Ausztráliát.Biztos ott is azt gondolják az emberek hogy minden rendben van..

  10. 9:
    Nincs detektálható ellentmondás az NSIDC csak a 2000-es átlagot, és a múlt (rekord) évet mutatja. Különben a japánok hanyagok. A múltkor egy hétig állt minden. A kihagyás most is látszik.

    11:
    Ausztráliának annyi. Ezt már Jared Diamond megírta 10 éve. A jövőben max. 8 milliót tud eltartani.

  11. Jared Diamond Összeomlás könyvébe is ez volt (az erdők kapcsán): A kis aljnövényzetet érintő tüzeket azonnal eloltották évekig (akár évtizedekig is), nehogy a tulajdonosok földjei, házuk károsodjon, így az azóta elburjánzó aljnövényzet már egy tűz esetén elég hőt képez arra hogy a fák is meggyulladjanak, így okozza az ember a minden eddiginél nagyobb erdőtüzeket 🙂

    Ugyanez van az árvizekkel is, emlékezzünk Molnár Géza elemzéseire…

  12. 4.:)Feuerberg – Vigasztalásul mondom,hogy a femelegedéspárti világ, a szövegelésen kívül még mást nem tett.
    Hosszú évtizedek óta riogatnak mindennel,de semmi eredménye nincsen.
    Ezek szerint,ha nem látják a következményeket,akkor vakok,ha pedig látják,és nem tesznek ellene semmit,akkor bátrak,mint ama bizonyos ló.
    A valódi ellentmondás itt van,mert más a retorika mint a robotika.
    No para,a fizikai létünk így vagy úgy,de véget ér egyszer-vagy talán mégsem?

  13. Ez már nem a blikk.hu-ról való, és illene komolyabban venni.

    http://t7.hu/0dg4

    Az oldal alján egy tanulmány is letölthető. Gondolom ez a publikus része.

    Kuburtyók jó észrevételt tett, rég nem globális felmelegedésről, hanem klímaváltozásról beszélnek. A kettő nagyon nem ugyanaz.

    A klímát befolyásoló köztudott, és csak összeesküvés elmélet szintjén emlegetett projektjei rég futnak.

    Aki ez előtt szemet huny, és nem vesz tudomást, az pont annyira vak, mint aki azt nem látja, hogy az ember milyen pusztító munkát végez az ökorendszerrel.
    Az ember először elpusztítja élhető környezetét, utána pedig mesterséges módon igyekszik ezt helyrehozni, amivel valószínűleg még nagyobb károkat okoz, vagy egyáltalán még azt sem tudják, hogy mit okoznak…

    Én azon nem fogok vitatkozni, hogy a haarp és más típusú rendzerek mire képesek, mert egyértelmű bizonyíték nincs, csak a paramétereiket lehet ismerni, és azt, hogy baromira nem a sarki fényt kutatják vele.
    De a technika ennél már jóval előrehaladottabb…

  14. 2 Ejha

    „A műhold képeken igazán megkapó városkép rajzolódik ki” (Phoenix)

    Ha már így olvastam, „rárepültem” én is. Elég megdöbbentő a saját portám képével való hasonlóság. 2006-ban amikor a tanyára jöttünk, tavasszal beindult a természet , és én csak nyírtam-nyírtam a füvet. Mire a ~3-4000 m2 füves terület végére értem, kezdhettem elölről. Három ilyen ciklus kellett mire lecsillapodott a dolog. Tavaly már szinte nem is járt a fűnyíró. Az én telkem műholdképén is, ez a néhol kopaszodó, és általában csenevész erőtlen vegetáció látszik. Ráadásul én nem is tudnék Phoenix-i áron kimentve amit még lehet, továbbmenekülni. Nincs más: Ezzel kell valamit kezdenem. Nem egyszerű !

  15. Kell, hogy legyen valami magyarázat arra hogy az emberek megkérdőjeleznek olyan dolgokat ami a szemük előtt történik, amit fizikálisan is megtapasztalnak és mégis tagadják. Talán a korábbi bejegyzésedben már általad is említett kognitív disszonancia. És ugyanez a viselkedés-reakció figyelehető meg más (tömegeket érintő) problémák terén is. Lásd összeomló gazdasági-, pénzügyi rendszer. Erről egyébként eszembe jut a Gyalog-Galopp párbaj jelenete a Fekete Lovaggal. Gondolom tudjátok mire gondolok itt 😀

  16. 17, csókacsalád:
    A folyamatok oly lassan zajlanak előttünk, hogy állóképnek látjuk életünk.
    A jelenlegi havazás csak azt mutatja számomra, hogy majd a nyár is garantálni fogja a szélsőségeket. Mindenesetre a Kecskemét melletti puszta jelenlegi állapota előrevetíti a Kárpát-medence azon részeinek jövőjét is, melyek távol vannak a folyóktól…

  17. Már vártam ezt az írást.
    Így Március vége felé,Nagy-Britanniában bizony sokkal kellemesebb hömerséklet az uralkodó az elmult 50 évet figyelembe véve.Azért mondom ezt,mert itt élek,ide köt a munkám,ezzel egyidejűleg érdekel a körülöttem zajló világ,a nyüzsgés,s az esetlegesen bekövetkezö változás is,amely gyökeresen megváltoztathatja a szigetország gazdasági és etnikai térképét is,ha a sors keze is úgy akarja.
    Egyik hozzászólás sem említi a Golf-áramlat szerepét a történések tengerében,holmi „Amerikai várossal foglalkozunk”,amikor is kézenfekvö megoldás születhet,ha csupán ezt vizsgáljuk.Pár évvel ezelött egyesek felhívták a figyelmet a változásra.A helyzet most érlelödött meg,a Golf-áramlat hatása fokozatosan csökken,így a sarkvidéki eredetű levegö szabadon áramlik észak felöl,s ha nem süt a nap
    -Ez sokszor elöfordulhat-fagyos,csontig hatoló sarkvidéki eredetü levegö áramlik be észak felöl.
    Igy csak azt ajánlom nektek,gondoljatok a jégkorszakra.
    TIBOR BÁ,TÉGED KI FIZET?

  18. Tibor bá,a 8-as reagálásod alatt vettem észre,mésokat vádolsz hülyeséggel,de saját szemszögböl a gerendát sem veszed eszre.
    Minden sajtótermék a példányszámból él,ez alól egyik sem kivétel.A profit sosem kérdezi,honnan a bevétel,nemde?

  19. Apokaliptikus majd a gáz számlám lesz.. 😀

  20. A mi kertünkben is lett némi „klímaváltozás”.. a szélsőséges időjárás jelentős nyomokat hagyott, amit azóta sem hevertünk ki..a kert 2004-től fejlődött, akkor építették az előzőek a házat, mi 2007 végén költöztünk be, akkorra már 50 db! 4 méteres! tuja szegélyezte a kertet..középen 3 db 10 méteres nyárfa..bokrok, pázsit, egyebek..picit alakítgattunk a következő tavasszal, hogy gyerekbarátibb legyen (szúrós bokrok sicc), de a fáknak és a tujáknal nagyon örültünk, mert a déli tájolású kertünknek elegendő árnyékot biztosított. Jött a 2010 májusa, mikor úgy 2 hétig szinte egyfolytában esett, emellett orkán erejű szélviharok tomboltak, talán emlékeztek rá..akinek kertje van, biztos. Távirati stílusban ennyi történt:..eső esik, talaj ázik, talajvíz feljön, eső még mindig esik, kert kezd rizsföldre hasonlítani, orkános szél megérkezik, tuják és nyárfák hajladoznak, eső tovább esik, szél tovább fúj, majd a nyárfák és a tuják kezdenek eldőlni..majd 1 nap múlva a gyengébbek már fekszenek a földön…gondosan ápolgattuk őket utána, mindegyik kifordult gyökeret visszagyömöszöltük, tápoldatoztunk, támfalhoz kikötöztük őket..de mindez hiába..a következő tavaszra 42 db tuja már rozsdabarna volt..és 2 nyárfa is kiszáradt..mindet ki kellett vágnunk 🙁 majd jött egy bobcat, és feltúrta „S” alakban a kertet (pázsitnak is kampec), és a férjem dréncsöveket tett le a földbe, hogy legalább a „rizsföld-effektust” elkerüljük…felette újrafüvesítettünk, tavaly már viszonylag kinézett valahogy. Konyhakertet is csináltam már, persze nem a csöves rész felett 🙂 ,mégis azt kell mondjam,enyhe barokkos túlzással, hogy a Balaton vize nem lenne elég, annyit kell locsolnom! A csövek elviszik a felét szerintem, a másik fele pedig elpárolog a hőségben, merthogy a növényeim nem lettek hidroholisták, azt is biztos! Ráadásul a slusszpoén, hogy a maradék egy nyárfa is tönkrement tavalyra..és a megmaradt 8 tuja, ráadásul egymás mellett, a kert másik végében csoportosul. Ergo egy négyzetméternyi árnyékom sincs se a pázsit, se a konyhakert felett! 🙁 Ha van ötletetek, hogyan lehetne egyszerűen és olcsón némi, „időjárásálló árnyékot varázsolni” 🙂 (remélem figyelitek a szakszerű szóhasználatot),kérlek, írjátok meg nekem! Az „Inkább alakíts ki egy 100 nm-es homokos strandröplabda pályát a kertedben!” típusú javaslatokat, csak húsvét után fogadom, tértivevényesen, 3 példányban! 🙂

  21. 19:
    Ahhoz képest, hogy mennyire hiányos a tudásod elég tisztességesen vagy magabiztos. Mielőtt legközelebb hozzászólsz a témához, nézz utána: „Nyugatias szelek” és a „Keleties sarki szelek” címszóknak. Ugyanis ott van elásva a kutya. A Golf-áramlatot hagyd a fenébe, az olyan, mint a H20, amire a kémiából a leghülyébbek is emlékeznek. A Golfra is, akik megbuktak földrajzból.

    22:
    Sörsátor a megoldás. Instant árnyékot ad. 😀

  22. „A következő években várhatóan sokkal hidegebb telek jönnek Közép-Európában, mint az elmúlt esztendőkben – állították a német Max -Planck – Intézet munkatársai. A kutatók ezt a napfolt tevékenységre, pontosabban annak hiányára alapozták. Most brit kutatók is hasonló következtetésre jutottak, szerintük Észak- és Nyugat-Európa lakóinak is keményebb telekre kell felkészülniük.”
    „A napokban egy szentpétervári obszervatórium tudósai hasonló eredményt tettek közzé: számításaik szerint már 2014-ben egy „kis jégkorszak” alakulhat ki a Földön. Az üzbég Kabibullo Abduszamatov szerint – aki a Szentpétervár mellett található pulkovói obszervatórium űrkutatásra szakosodott részlegét, továbbá a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Asztrometria orosz programját vezeti – a globális felmelegedés a végéhez közeledik.A hőmérséklet hirtelen változása a napenergia sugárzási erejének csökkenése miatt következhet be. Abduszamatov szerint elméletét az is alátámasztja, hogy az elmúlt száz évben a napsugárzás ereje folyamatosan növekedett, de most az ellenkezőjéről számolnak be. Ez a napfoltok csökkenésével van összefüggésben, mely változást a NASA kutatói már két évvel ezelőtt jelezték. Abduszamatov szerint nincs túl sok okunk örülni. Jóllehet a globális felmelegedés, mint probléma megszűnik, de „ha a bolygó lehűl, sokkal rosszabb dolgok történnek, mint a klíma felmelegedésekor.”

  23. Nekem Feuerberg-ről meg a klímáról hasonlóan vélekedő emberekről (ááá nincs is felmelegedés) ez a 2 perc ugrik be : „Atlantisz 1000éve áll, nem süllyed el, sőt épp emelkedik!” :)))
    http://www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w
    Marha vicces érdemes megnézni ahogy süllyednek elfele a klímaváltozást tagadók. (Sajnos a való életben már nem lesz ennyire vicces ahogy megtörténik)

  24. 24:
    Tudsz még ilyeneket? Ha nem, akkor kérdezd meg Selmeczi Gabriellát. 😉

  25. 22. Liliom

    Szia! A konyhakertnél javaslom a magas-ágyást, nézz utána a neten. A talajra meg jó 5cm vastag mulcsot (tavaly én fenyő gyaluforgácsot használtam, de jó oda szalma, egyéb növényi részek). Teljesen árnyék nélküli helyen termesztettem uborkát, paprikát, paradicsomot nem kis mennyiségben, „viszonylag kevés” öntözéssel a tavalyi szárazságban.

  26. 25. freeetoaster

    Klímaváltozás van, globális felmelegedés nincs (vagy legalább is már egy ideje nincs). Nem árt utána nézni a dolgoknak mielőtt zombi módjára te is mainstream felmelegedés hívő leszel…

  27. 28-Feuerberg

    „…globális felmelegedés nincs..”
    Honnan ez a bizonyosság? Én már semmiben sem vagyok biztos, jó volna egy fix pont! 🙂

  28. 28:
    Szerintem neked kellene „utánanézni” a dolgoknak, jobban mondva megismerni a témát egy kissé alaposabban. Mit jelent a globális felmelegedés? Hogy a Föld hőmennyisége folyamatosan növekszik, mert több hőt kap, mint amennyit visszasugároz. Ez nem feltétlenül abban mutatkozik meg, hogy a levegő hőmérséklete egy adott földrajzi helyen magasabb lesz, hanem például abban, hogy az egyenlítő környékén a tengerfelszín hőmérséklete megemelkedik, aminek következtében a trópusi hurrikánok erősebbek és gyakoribbak, mint korábban (lásd Katrina, Sandy). Hogy nagyobb mennyiségű vízpára keletkezik az óceánok felett, ami felmegy annak le is kell jönni, ezért olyan felhőszakadásos árvizek vannak Ausztráliában, amik sose voltak. Vagy, hogy a sarkokon folyamatosan olvad a jég, ami rengeteg hőenergiát emészt fel. Ugyanis a jég megolvadásához annyi energia kell, mint a víz 80 fokkal való felmelegedéséhez. Illetve a világ gleccsereinek a folyamatos olvadása, vastagságának, hosszának a csökkenése, vagyis „visszavonulása”, amikre számtalan bizonyíték van. Ugyanez mérhető le Grönlandon is. Tessék ezeket észrevételezni, ne a süket újsághíreket ismételgetni.

  29. 23: Tibor bá’ , köszönöm sz ötletet, de már próbáltuk a „sörsátor, mint instant árnyék” megoldást..annyira instant volt, hogy az első erősebb szélben feloldódott 🙂 ..elszállt mint Mary Poppins, rögzítéssel együtt…

    27: Fret, köszi a javaslatot..igaz, a mulcsozást már tavaly kipróbáltam, csak lehet, hogy vastagabban kell majd terítenem idén, az 5 cm-es biztos hatásosabb…én fűnyírás utáni kaszálékot használtam!…meg mustárt ültettem, de ez oda vonzotta az összes földibolhát a környékről, így ki kellett tépkednem, hogy megszüntessem az ingyen lakomázást! A magas ágyásnak utánanézek…

  30. 30. Tibor bá’ tisztában vagyok azzal, hogy mit is jelent a globális felmelegedés.

    http://index.hu/tudomany/2010/07/16/nem_talal_magyarazatot_a_nasa_a_termoszfera_osszeomlasara/

    „A termoszféra összeomlására magyarázat lehet a légkörben a szén-dioxid koncentrációjának emelkedése, de a számítások szerint ez csak nagyjából 10 százalékkal járult hozzá a légköri réteg vékonyodásához. A Napból érkező EUV-sugárzás nagyjából a 30 százalékáért felel, 60 százaléknak pedig még nem találták meg az okát a kutatók, de azt sejtik, hogy a klímaváltozás tehet arról valamiképpen, hogy a termoszféra érzékenyebben reagál a sugárzásra.” – Ismét csak klímaváltozást írnak, nem globális felmelegedést.

    Egy olasz elméleti fizikus, Dr. Gianluigi Zangari, aki a tekintélyes olasz, Nemzeti Magfizikai Intézet Kutatási Osztályának munkatársa, néhány meglepő tudományos eredménnyel jött elő. Dr. Zangari a globális klímakutatásra és elemzésre specializálódott. Úgy találta, hogy a Mexikói-öbölbe ömlött hatalmas mennyiségű olaj megváltoztatta az öbölben tapasztalható körkörös áramlást. Ez a jelenség pedig drámaian legyengíti a Golf-áramlatot és az Észak-atlanti áramlatot, később pedig jelentős hőmérséklet-csökkenést okoz az Atlanti-óceán északi részén.

    Ezt a folyamatot egy egyetemi szintű fizikai kísérlettel modellezte, melyben egy hideg vízzel teli kádba színezett meleg vizet fecskendezett. Így jól láthatóak voltak a meleg áramlat határai. Ha olajat öntött a kádba, az megbontotta a meleg víz határoló rétegeit, és tönkretette az áramlásban lévő örvényeket. Ugyanez történik most a Mexikói-öbölben és az Atlanti-óceánban.

    A Karib-tengertől Európa nyugati feléig áramló meleg áramat haldoklik, ami az Obama kormány által engedélyezett Corexit-nek köszönhető. Ezt az anyagot használta arra a BP, hogy az amerikai közvélemény elől elrejtse az olajkatasztrófa valódi mértékét, miközben számos más, a Corexit-nél sokkal környezetkímélőbb anyag is létezik. A körülbelül 2 millió gallon Corexit, továbbá a több millió egyéb diszpergálószer hatására a több mint 200 millió gallon olaj lesüllyedt az óceán fenekére. Ezzel sikerült elrejteni az olaj nagy részét, azzal a reménnyel, hogy a BP csökkenteni tudja a katasztrófa miatt kiszabásra kerülő bírság mértékét. Azonban jelenleg nincs rá mód, hogy hatékonyan megtisztítsák a Mexikói-öblöt, melynek körülbelül fele olajjal szennyezett. Ráadásul az olaj tovább áramlott az Egyesült Államok keleti partja mentén, eljutva az Atlanti-óceán északi részébe.

    Ez a roppant mennyiségű nyersolaj drámai hatást gyakorolt a körkörös áramlásra, a Golf-áramlatra és az Észak-atlanti áramlatra. A történteket és a jelenlegi folyamatokat alapul véve gyorsabb és intenzívebb globális klímaváltozás jelezhető előre, ami időben nagyon közel is lehet. Talán beléphetünk egy új jégkorszakba is.

  31. 32:
    Index, Origó, stb. nem érdekel. Kérem az eredeti forrást a közel 3 éves cikkhez.

  32. „Az igazán rendszeres megfigyelések kezdete óta eltelt több mint száz év leghosszabb és legmélyebb napfoltszám-minimumában vagyunk. A legutóbbi maximum óta közel 750 napfoltmentes nap volt, ezek túlnyomó többsége 2008-ban és 2009-ben. Ebben a két évben, tehát több mint másfél éve kimondottan ritkaságszámba mennek a napfoltok, és amelyik meg is jelenik, az is kicsi, gyenge, és hamar elenyészik.
    A napfoltok eltûnése a Napról nem rendkívüli jelenség. A középkor során három egymás utáni idõszakban is megtörtént. 1290-tõl 1340-ig zajlott le a Wolf-minimum, 1420-tól 1500-ig a Spörer-mimimum, és 1645-tõl 1715-ig a legjobban tanulmányozott, a Maunder-minimum. Mindhárom idõszakban ritkaságszámba mentek a napfoltok.
    Amiért mindez a hétköznapi emberek számára is érdekes, az a klímaváltozás. A három egymást követõ napfoltszám-minimum egybeolvadó hatása következtében a Föld klímája jelentõsen lehûlt, és úgynevezett „kis jégkorszak” alakultak ki.
    http://science.nasa.gov/headlines/y2009/03sep_sunspots.htm
    http://www.leif.org/EOS/2009EO300001.pdf
    http://web.interware.hu/valas/Valas/hirek/astro/solarmin.htm

  33. Tibor bá’, bocs a kukacoskodásért, de az elején még írod, hogy:

    „Ezen helyek egyike Phoenix, az USA 13. legnagyobb városa…”

    később:

    Phoenis jövője a víztől függ….”
    Phoenis-ben mindenki tudja…”

    akkor Phoenix=Phoenis ? 😮

    Még egyszer bocs. 🙂

  34. 36:
    Te kis huncut. Tudod te nagyon jól, hogy x-el kell írni, csak a magyar fonetikából ez egy kicsit hiányzik. vagyis sima helyesírási hibáról van szó. 😀

  35. 34:
    Köszönöm a NASA belinkelést (már úgy unatkoztam délelőtt 😀 ) tehát akkor ezt fordította le az Index. Egész jó kis fordítás. 😀 . A kulcs mondanivalót beidézted magyarul. Ha ezzel azt akarod csak bizonyítani, hogy globális felmelegedés helyett globális klíma változásról írnak, akkor ezzel tényleg lehet foglalkozni. Ha viszont a termoszféra összeomlása a lényeg, akkor hadd mutassak rá, hogy az „összeomlás” ez alkalommal nem jelent semmi különöset. Se a hatalmas hőmérséklet különbségek. Miért? Mert légnemű testek hőmérsékletét a bennük lévő molekulák mozgása jelenti. Meleg a gáz, ha a molekulák gyorsan mozognak, de ez nem jelent hőmennyiséget, mert az a gáz roppant híg, csak itt-ott cselleng néhány molekula. 😀
    Visszatérve a globális felmelegedés kontra klímaváltozás „vitára”, vihar egy lavórban. Globális felmelegedés a folyamat, ami klímaváltozással jár. Ez utóbbit az emberiség jobban érzékeli, mint a minimális melegedést. Ízlás dolga, hogy melyik kifejezést használjuk. Én a felmelegedést preferálom, mert ez a folyamat. Sokan a változást, mert az átlag ember ezt érzékeli igazán, a folyamatot pedig nem érti.

  36. 31. Liliom

    Füvet ne használj, mert az rothad, rohad egyáltalán nem jó. Mindenképp valami száraz növényi részt használj, ami vastagon is jól tud szellőzni. Amint írtam gyaluforgács, szalma. Ha van asztalos, ács vagy mezőgazdász ismerősöd biztos ad ilyen hulladékot. 24-48 óra talajnedvesség biztosított volt nálam a legnagyobb kánikulákban is.

  37. A jó öreg következtetés. Bármi is történik, az a globális felmelegedés következménye. Persze a felmelegedés ellen sem bizonyíték ez a hideg, de az is túlzás, hogy ezt is annak tudjuk be.
    Globális felmelegedés van, bár az utóbbi 15-20 évben ez lassult, esetleg stagnál. A tavalyi rendkívülinek kikiáltott év is csak 9. lett a rangsorban a mért évek tekintetében.
    Annak ellenére viszont, hogy globális felmelegedés van, nevetséges dolog mindent ennek betudni. Szokatlan ez az időjárás, de nem egyedülálló, és nem valami rendkívüli tényezőnek köszönhető, hanem egyszerűen most így jöttek össze a dolgok a klímában. Volt már ettől nagyobb hideg is, ha jól emléxem 1816-ról volt szó, csak ugye mérési eredmények akkorról még nincsenek.

  38. Éppen hogy bődületes butaság a jégolvadásból következtetni a folyó globális felmelegedésre. Ugyanis ha a 20. század végére felmelegedett a klíma, és azóta esetleg stagnál, akkor attól még ugyanúgy csökkennek a jéggel borított területek.
    Ha egy pohár 20°C-os vízbe teszek egy jégkockát, akkor annak is idő kell, hogy elolvadjon. Ráadásul a közeg hűlni fog (nem is csak stagnálni), mégis folytatódni fog az olvadás. Ebben a példában nagy a hőmérsékletkülönbség, de ez csak az érzékeltetés miatt van így, egyértelműen átvihető a globális folyamatokra.

  39. 20:

    Hát igen, ráadásul Jared Diamond nevének említése sem sokkal jobb, mint a Blikk.

  40. 42-Vasgerinc

    Neked „zacskóból” jön a tej. 🙁

  41. 43:

    Van ehhez vmi indok is, vagy csak úgy nem tetszik?

  42. 42:
    Mi a fenét jelent ez a mondat? Úgy gondoltad, hogy Diamond nem autentikusabb, mint a Blikk? Mert ezzel kevesen fognak egyetérteni, de gondolom ez nem zavar.

  43. Nekem erröl az egesz vitarol az ugrik be ugy elsöre, hogy igazabol senki nem tudja, hogy pontosan mi törtenik.

    Igen, teny, hogy az emberi ipari tevekenyseg felboritotta a CO2-haztartas egyensulyat, es ennek vannak következmenyei.

    Igen, teny, hogy az olajszennyezes a Mexikoi-öbölben sulyos problema, es könnyen lehet, hogy a Golf-aramlaton keresztül ez okozza a problemak reszet.

    Az is teny, hogy a deforesztacio maga is erösen hozzajarul a klimatikus problemakhoz – gondoljunk csak arra, hogy mennyire mas egy erdövel boritott es egy kopar, sivatagos terület albedoja. Az erdök vizvisszatarto kepessegeröl mar nem is beszelve.

    Teny, hogy vannak/voltak tervek a globalis klima kontrolljara, bar szerintem ezekböl eddig gyakorlatilag semmi se valosult meg – gondoljunk csak arra, hogy az oroszok a 70-es evekben meg kukoricaval akartak bevetni a Holdat, meg terraformalni akartak a Venuszt – akkor es ott ez elerhetö közelsegbe került realitasnak tünt, ma mar latszik, hogy gyakorlatilag semmi es volt belöle megvalosithato.

    Szoval foglaljuk össze: valami törtenik, de igazabol senki se latja at, hogy micsoda, mert a dolog annyira sok tenyezös, hogy pontosan modellezni lehetetlen. Es pontosan ezert nem gondolom azt, hogy a „geo-engineeringtöl” annyira felni kellene – ha pontos modell sincs, akkor szinte 100%, hogy nincs hatekony beavatkozasi strategia se. Tervek azok vannak, de hat tervek mindig voltak.

    A dologban a legrosszabb a bizonytalansag: senki se tudja, hogy fog ez az egesz elsülni. Barmi lehet, de akar az ellenkezöje is.

  44. 46 jancsika

    A számomra legmeggyőzőbb tényező az, hogy a jelenleg ismert adatok alapján a föld életében már sokszor voltak felmelegedési időszakok, amely egyben a CO2 tartalom növekedésével is jártak, de a mai ütem nagyságrendekkel nagyobb mint bármelyik korábbi.
    Így a melegedés tényét nehéz rákenni természetes külső tényezőkre, mert azok soha nem produkáltak ilyen gyors változást.
    És ez az, ami ijesztő.

  45. 46-jancsika
    „valami törtenik, de igazabol senki se latja at,…”
    OK, Javaslom, hogy tegyük fel szavazásra a kérdést.
    Milyen kérdést?
    Ki mire szeretne választ kapni. Nos ezt kell jól megfogalmazni.
    Javaslatom alapja: „Több szem többet lát”, „Nem zörög a haraszt ha…” , vagyis a „kollektív tudat”-ra játszok.
    Nekem gondom van a kertem földjének termőerejével és a szélsőséges időjárással.
    A kérdésem, a kollektívától: a szélsőségek erősödnek, vagy inkább egyhangúvá válik az időjárásunk.

    Több ilyen kérdést kell meg/össze fogalmazni és egy szavazásban megválaszolni.
    Elvileg akár sikeres is lehet, mert a tömegek véleménye, ha egymástól függetlenek (titkosak) összesítve, kellő pontosak lehetnek. (Így jutott be a parlamentbe Csicsolína 🙂 )

  46. 45:

    Igazából én Diamondnak csak egy művét olvastam a „Mire jü a férfi?” címűt. Mivel ismereteim szerint a kirobbantott nemek harcát és feminizmust illetően kb. egy a véleményünk, ennek elolvasása után szerintem érthető, hogy előítéletes vagyok a többi művével kapcsolatosan.

    47:

    A leg-megmagyarázhatatlanabb dolog ezzel kapcsolatosan az, hogy a Naprendszer más bolygóin kísértetiesen ilyen hőmérsékletváltozás ment végbe.

  47. 48.Jó ötlet, de szerintem szűkítsük le K és Ny Európára.
    Az én tippem: a szélsőségek pár év múlva mérséklődnek, majd érezhetően hidegebb és csapadékosabb lesz az időjárás egy jó ideig.
    5 év múlva visszanézzük, és a legjobban tippelő kap egy üveg vörös bort(az hidegben és melegben is hasznos).:)

  48. 51. A bort az fizeti, aki a legjobban mellélőtt. 🙂

  49. 49 Vasgerinc

    Melyikre gondolsz?
    A Vénusz felforrt, a Mars meg kifagyott. 🙂

  50. 15: Curix:

    Bocs, Curix, de most nagyon raerek, ugyhogy vitatkoznek egy kicsit.

    Ha jol ertem a gondolatmenetedet, arrol van szo, hogy szerinted a fö problema, hogy valakik elkezdtek egy ilyen „geo-engineering” projektet, es ez befolyasolja a klimat.

    Ebböl nekem az alabbiak következnek:
    – Ezek szerint akkor az emberi ipari tevekenyseg ebböl a szempontbol tulajdonkeppen nem meghatarozo
    – Ellenben a problemat valojaban a geo-engineering okozza, vagyis voltakeppen arrol van szo, hogy egy nem letezö, vagy nem jelentös problemara reagaltunk, es a reakcio okozza valojaban a gondokat.

    Az erveleseddel szerintem ket gond van.

    1. Az emberi ipari tevekenyseg jeleit barki, szinte barmilyen szinten lathatja, ma mar a vilagon gyakorlatilag barhonnan. Kimesz az utcara, tele van CO2-t kipfögö autokkal. Bemesz a lakasodba, valamivel fütöd, szinten igy vagy ugy, de valoszinüleg CO2 kibocsatasaval jar. A hasznalati targyak tulnyomo többsege a gyarbol jön, a gyaron meg egy jo nagy kemeny van, ami szinten nem lepkefingot pöfög ki.

    De ha kicsit nagyobb perspektivabol akarod szemlelni a dolgokat, itt van mindjart ez:

    http://gurulohordo.blog.hu/2013/01/28/mar_az_urbol_is_latszik_a_palagaz-faklyazas_az_usa-ban

    Ez nem a teljes ipari tevekenyseg, ez csak annak egy viszonylag kicsinyke resze, egy mellekhatas, ha ugy tetszik. A fölös, a piaci viszonyok miatt nem hasznosithato gazt tüzelik el. Es ez mar az ürböl lathato, gyakorlatilag kivilagitja az eszak-amerikai kontinens jo reszet. Szerintem ez azert eleg durva.

    Ezzel szemben ez a geo-engineering eleg nehezen tetten erhetö. Szerinted pl. ugye a repülögepek kondenzcsikjai körül van valami suskus. Oke, de azert meglehetösen sokat kene kutakodni, hogy pl. tetten erjünk valakit, aki fem polimereket kever a kerozinba (ha jol tudom, ilyen tetteneresre nem is volt eddig jol ellenörizhetö pelda). Az autokkal kapcsolatos összeesküves-elmeletek (kedvencem Drabik kijelentese, miszerint minden amerikai gyartmanyu autoban ott csücsül egy ado-vevö, amivel a benne ülök gondolatait iranyitjak) is rendre hoax-nak bizonyulnak.

    Tehat bar az ipari tevekenyseg jeleit a magam egyseg sugaru mentalis kören belül is barmikor igazolodni latom, a geo-engineeringet gyakorlatilag keptelen vagyok ugyanezen sugaru körön belül tetten erni. Persze ez nem jelenti azt, hogy ez utobbi nem fontosabb, mint az elöbbi, de azert a dolog meglehetösen gyanus.

    2. A masodik problemam pedig, hogy ha elismered, hogy az ember KEPES befolyasolni az idöjarast (akar geo-engineeringgel, ha neked ez tetszik), akkor voltakeppen be kell latnod, hogy erre akkor mashogy is kepes lehet. Altalaban, ha posztulaljuk, hogy az ember KEPES megvaltoztatni a bolygo klimajat, akkor el kell gondolkodni azon, hogy pontosan milyen mechanizmusokkal is teheti meg ezt. Es akkor felmerül a kerdes: melyiknek van nagyobb hatasa: a nap mint nap, barki szamara lathato, az ürböl is jol megfigyelhetö ipari tevekenysegnek, vagy a geo-engineeringnek, amiröl egyelöre annyit tudni, hogy a Bundeswehr szerint voltakeppen elkepzelhetö ilyen, vannak mar ra elvi modszerek is, amik akar müködhetnenek is, egyebkent meg tudok olyan összeesküves-elmelet hivöröl, akinek egy ismeröse mar latott olyat, aki tenyleg tetten tudta ezt erni?

    Melyik a valoszinübb oka a valtozasoknak? Amit nap mint nap latsz, vagy amit az összeesküves-elmelet hivök el akarnak veled hitetni? Melyiknek erdemes inkabb hinni? Melyik tenyszerübb?

    A kerdest mindenki döntse el maga. Szerintem egyertelmü a valasz.

  51. Na tehát a tények:

    1.) A 4-ben dailymail.co.uk-ból belinkelt ábrából VILÁGOSAN látszik, hogy kb. 1975 óta a hőmérséklet emelkedik. Senki se várjon nyílegyenes görbét.
    Az már az ábra szenzáció hajhászásnak része, hogy a 75% valószínűséget is feltűnteti, a 95%-os az elfogadott.

    Tibor bá’ érintette a lényeget 30-ban:

    „Vagy, hogy a sarkokon folyamatosan olvad a jég, ami rengeteg hőenergiát emészt fel. Ugyanis a jég megolvadásához annyi energia kell, mint a víz 80 fokkal való felmelegedéséhez. Illetve a világ gleccsereinek a folyamatos olvadása, vastagságának, hosszának a csökkenése, vagyis “visszavonulása”, amikre számtalan bizonyíték van. ”

    Tehát simán lehet azért a viszonylagos stagnálás, mert hatalmas jégmennyiség olvadása zajlik éppen.

    2.) Északi sarki jég, gleccser olvadás
    Vajon mitől olvad, ha nem emelkedik/emelkedett a hőmérséklet?

    3.) C02 szint emelkedés
    a) Üvegházhatás ténye

    4.) Szélsőségek fokozódása

    Ebből következik, hogy teljesen mindegy, hogy miért nem lesz elég élelmiszer

    azért mert nagy a százaság

    vagy
    azért mert az őszi vetést elárasztja a belvíz és a tavaszihoz meg nem lehet rámenni a földekre.

    Napfolt tevékenység (35-ből):

    Akkor most meg kéne magyarázni azt a tényt, hogy ha 1992-tól
    csökken a napfolt tevékenység, akkor miért is emelkedik a hőmérséklet?
    Egyébként arra, hogy mostanában nem korrelál a napfolt tevékenység és a hőmérséklet voltak/vannak cikkek, mert ez egy a klíma szkeptikusok kedvenc érvei közül.

    Egyébként ha a görbét tőzsdés, technikai analízis (TA) szemmel, akkora következőket lehet megállapítani:
    A trend töretlen kb.1975 óta magasabb minimumok, magasabb maximumok..
    Az ábrán egy zászló alakzat figyelhető meg, 1970-1980, 2000-2010 oldalazással.
    Ha megfigyeljük, a 2000-től tartó időszakot, akkor ez egy ék alakzat, amiből felfelé szokás kitörni.

    Golf áramlat:

    Hát itt minden lehetséges.
    Én nem zárom ki a sarki jég hatását, hiába volt rá pár éves adat, hogy nincs változás. Ezt szerintem folyamatosan kéne mérni, mivel a sarki jég is folyamatosan olvad.
    Olaj hatása is elképzelhető számomra.

    Az azonban, hogy mi itt Európában megszívjuk a Golf-áramlás változását, nem cáfolja azt, hogy a Föld melegszik.
    Azt a hőmennyiséget, amit a Golf-áramlat nem szállít el a Mexikói-öbölből, azt Amerikában marad.
    Mint ahogy Tibor bá’ is írta: hurrikánok , szárazság stb.
    Ők is meg fogják szívni.
    Ez megint kihathat az élelmiszer termelésre.

  52. 53: jancsika:
    Ha már ennyi időd van
    🙂 Szívesen venném, ha válaszolnál a másik posztban felvetett palagáz/olaj EROEI 70-80-as forrás kérésre illetve a
    témához való hozzászólásaimra.
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=10339 18-as Hsz

    Vagy csak elírtad?

  53. 54:
    Egyébként meg, akkor dől meg a globális felmelegedés elmélete, ha a C02 szint növekedik vagy stagnál
    ÉS
    megdől a kb. 1975 körüli hőmérséklet minimum (megdől a hőmérséklet emelkedési trend)
    ÉS
    nincs jelentősebb egyéb tényező, ami a hőmérséklet csökkenése irányában hat.

    Addig NINCS miről beszélni.

  54. 53:

    Jancsika mindent összevetve a te érvelésed természetesen logikusabb, én pusztán attól tartok, hogy az időjárásba történő mesterséges beavatkozás általunk ismert vagy nem ismert módozataival olyan folyamatokat indíthatnak el a föld klímájában, amit a sok okos tudós még maga sem sejt, és sokkal veszélyesebb lehet, mint a már meglévő klímaváltozás okozta probléma.

    Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy már csinálják e ezt, vagy csak tesztfázisban van, netán a közeljövő.

    Te is láthatod, hogy az akarat megvan, maga Bill Gates is benn van az időjárásmódosítást támogatók között, és a projekt halad. Ez nem hasonlítható a Holdat kukoricával beültetés tervével össze, mert ez utóbbi tényleg kivitelezhetetlen, de az időjárás módosítás feltételei már most is megvannak sok ország birtokában, még ha egyelőre csak kicsiben is.
    De mondhatnám azt is hogy mi van akkor ha ezek a kicsi beavatkozások pillangóhatásként kezdenek működni?

    Jancsika eszem ágában sincs felmentést adni az alól hogy milyen szinten írjuk a bolygónkat, és ennek nem lehetnek következményei. De vannak.

    Ha ebbe a felborult rendszerbe az ember még direkt belematat, tudod a Balatonba is Rába vizet akartak terelni, aztán pár év múlva nem bírták csapolni a vizet, szóval az emberi hülyeség még ezen a téren sem ismer határt, és a technológia már biztosan létezik, hogy a föld klímájába beleavatkozzanak, úgy hogy fogalmuk sincs mit okoznak ezzel.

    (az időjárás egyben fegyver is Jancsika, ezt ne feledd! A haarp is a honvédség tulajdonában van, és a klímaváltoztatással is épp a Bundeswehr foglalkozik a meterológia helyett)

    Más: Jancsika tudnánk beszélni privátban is? Persze csak akkor ha itt a zsörtölődéseink ellenére is hajlandó vagy egy probléma megoldásában segítségemre lenni.

  55. A Katrina esetében az amerikai újságírók „once in a hundred years” eseményről számoltak be, Sandy esetében már „once in ten years” kifejezést használták. Hamarosan a „usuel” lesz a jelző. 😀

  56. 62: Curix:

    „Más: Jancsika tudnánk beszélni privátban is? Persze csak akkor ha itt a zsörtölődéseink ellenére is hajlandó vagy egy probléma megoldásában segítségemre lenni.”

    Persze, kérd el az e-mail címemet Tibor bától.

    Egyébként még a kommenthez annyit: szerintem olyasmi miatt aggódsz, ami nincs, vagy legalábbis nem jelentős.

  57. 23:
    Igen,ebben igazad van,a tudásom hiányos,mint minden emberé,mert senki sem tudhat mindent.De azért nem helyes,ha mások véleményét lesöpörjük az asztalról,mert azt hisszük,hogy csak a miénk lehet a nyerö.
    A mások által felállított elméletek összehasonlításához viszont nincsen szükség nagyfokú tudásra,azok ütköztetéséhez nem kell tudósnak lenni,legfeljebb lehülyézik az illetőt.Ekkor azonban saját magukról állítanak ki bizonyítványt.
    Hogy az információk végeláthatatlan tengerében mely elméletek nyernek bizonyságot,azt csak a jövendö fogja eldönteni.A legokosabb ember sem mondhatja magáról,hogy az Ö elmélete viszi el a pálmát,mert bármikor születhet az övét megcáfoló eredmény.
    Darwin is így,járt,bár Ö leírta,milyen módon söpörhetik el a fajok eredetének elméletét.S lám ez is megtörtént,bár „tudományos” körökben a kapaszkodás a régihez folyamatosnak tűnik.
    Nos,az információk halmazában kutatva,megőrződött néhány,akkoriban szenzációhajhászásnak tűnő hír,aminek nem sok valóságalapja lehetett tudományos megközelítésben.
    Állítólag Kanadában régóta vizsgálják furatokkal a földtörténeti korokat,ennek eredményeként megállapítódott,hogy egy 10 000 éves,globálisan jégmentes idöszak végén tart a Föld élövilága.
    Ez akkor is bekövetkezett volna,ha az emberiség nem szennyezné a környezetét,így az ember bűnének betudni ezt a változást,csupán félrevezetés lehet.
    Állítólag a brit kormány utasítására méréseket végeztek az Északi-tengeren,ahol a Golf-áramlat a mélybe fordul.
    Ennek eredményeképpen 20%-os sebességcsökkenést állapítottak meg,ott ahol az áramlat visszafordul.
    Ha a sótartalom csökkenése miatt leáll a Golf-áramlat,Nyugat-Europa nagy részén jégkorszak köszönt be,és pár év alatt,akár Afrika északi részéig is kitolódhat.
    Ez lesz az a gyors változás,ami apokaliptikus mértékű lehet,ha bekövetkezik.
    Nagy-Britannia éghajlata az elmúlt években fordulópontot sejtet,amire az elmúlt hónapok idöjárása teszi fel a pontot.
    A március egyértelműen téli idöjárása úgy tűnik,április elején is folytatódni fog.
    Ennek következményeit az okos emberek bizonyára fel tudják mérni.

  58. 65:
    Nézd, nem akarok én senkit megsérteni, de túl sokan, és túl gyakran írnak be olyanok, akiknek nem kellene. Egyszerűen nincs időm finomkodni. Amiket felsoroltál általános bölcsességek máshol megállják a helyüket, itt nem. Tehát lesöpröm az asztalról, de nem azért, mert az enyém a nyerő, hanem azért mert a tied egészen biztos nem nyerő. Gondolom érted a különbséget.

  59. 56.
    Szerintem a globális felmelegedés megszűnéséről akkor beszélhetünk, ha már nincs releváns globális hőmérséklet emelkedés.
    És ez már több mint 10 éve nincs.

  60. 65:

    Én már olyat is olvastam interneten, hogy a Golf áramlat teljesen leállt. Na pufff..

    Nimród ne vonj le egyetlen év, vagy néhány hónap időjárásából messzemenő következtetéseket. Tavaly novemberben még rövidujjúban szaladgáltam, akkor mi volt a Golf áramlattal?
    Mellesleg a Golf-áramlat nem szállít annyi hőt, hogy nélküle ilyen mértékű jégkorszak álljon be az USA és az EU területén.
    Mondhatni túl sokat nézted a „Holnapután” című filmet.

    Mindig voltak szélsőséges időjárási anomáliák. Ennél sokkal rosszabbak is, mint amiket ma tapasztalhatunk. Más kérdés, hogy nem volt kiépült infrastruktúra, és azon logó milliárdnyi ember, és média sem, ami az összes globális színtéren végbemenő katasztrófát híradó címszó alatt fél órában a néző elé tárja a nappalijában.

    Volt már márciusi hó is, ekkora mint most. Régen ez nem volt hír, és vörös riasztás, max egy negyed oldalnyi cikk a másnapi népszabadságban.

    Oka egyszerű. Nem volt ennyi autó, kamion és sztráda. Másrészt meg nem pánikolás volt, hanem cselekvés.

    Egyébként a klímaváltozás miatt nem pánikolni kell és vészmadárkodni, hanem lehetőség szerint a jó oldalát nézni, és amennyire lehet felkészülni erre is.
    Nincs olyan, hogy jó klíma, meg rossz klíma. A Föld úgy is megtalálja az egyensúlyi állapotot mindig. A rajta lakók pedig vagy alkalmazkodnak, vagy kipusztulnak. Ilyen egyszerű ez.

    64:
    Jancsika mindettől függetlenül azért bennem vannak fenntartások az emberi hülyeséget illetően. Ha a technológia megvan, vagy meg lesz akkor bele is fognak nyúlni az időjárásba/klímába. Effelől semmi kétségem.

  61. 67:
    A jegek olvadása nem ezt mutatja. Nézd ezt meg!
    http://www.ijis.iarc.uaf.edu/en/home/seaice_extent.htm
    Ez elégé egyértelmű.

    Ezen még jobban látszik:
    http://nsidc.org/arcticseaicenews/charctic-interactive-sea-ice-graph/
    Bármelyik évet megnézheted, ha rákattintasz. A múlt év minden idők rekordja volt, de már látszik, hogy az ide ennél és mélyebb lesz. Szóval, mi van az utóbbi 10 évben? fel tudod fogni, hogy ennyi jég elolvadásához mennyi energia kell?

    Tessék megérteni!
    Nem az a melegedés, hogy egyre magasabb a levegő hőmérséklete, hanem az, hogy a Föld folyamatosan több energiát kap, mint amennyit kisugároz. Akkor áll be az egyensúlyi állapot, amikor a be és ki egymással egyenlő lesz. Van olyan érzésem, hogy ez nagyon soká lesz, és bele fogunk pusztulni.

  62. 70:
    Ismered azt a kísérletet, aminek a végén bizonyítást nyer, hogy ha egy bolha valamennyi lábát kitépik, akkor megsüketül? Ezt juttattad az eszembe. 😀

  63. 68:

    „Volt már márciusi hó is, ekkora mint most. Régen ez nem volt hír, és vörös riasztás, max egy negyed oldalnyi cikk a másnapi népszabadságban.

    Oka egyszerű. Nem volt ennyi autó, kamion és sztráda.”

    Igen, sok szempontból a jelenlegi civilizáció túlzott érzékenysége, „határon” futása okozza a gondot. Pl. az autógyártásban, vagy akár más iparágban is a „just-in-time” termelés, ami azt jelenti, hogy raktárkészlet nélkül gyártanak, és csak annyi alkatrész érkezik, amit azonnal be is építenek. Ha nem érkezik meg valami, az egész termelés leáll. Ha egy kicsit is akadozik a rendszer, máris probléma van. Én pont az ilyen kivételes alkalmak miatt csodálom/csodálkozom ezen a egész technikai civilizáción, (azzal együtt, hogy a fenntarthatatlansága nem kérdéses) hogy ennyi bizonytalan tényező ellenére milyen megbízhatóan tud működni. (Pl. hihetetlen könnyű utazni itt a nyugati világban, akár egészen messzire.)

  64. 69.

    Honnan látszik, hogy az idei mélyebb lesz, mint a tavalyi? A 2007-es és 2011-es év márciusi adatai ugyanis sokkal kisebbek, mint bármelyik évben, mégse mentek mélyebbre nyáron, mint 2012-ben.

  65. 76:
    Onnan, hogy most már az olvadó fázis jön, és jócskán a 2012 alatt van. Persze bármi történhet, de én erre tippelek.

  66. Nincs valakinek véletlenül Km3 alapú grafikonja ? Szerintem a jégolvadás négyzetkilométeres vizsgálata marhaság. Pl.: Ha elolvad egy 200 m vastag réteg 1 Km2-en, azután visszafagy ugyanez 1 m. vastagságban, akkor a statisztika szerint nem történt semmi….pedig igen !

  67. 78:
    Néhány hete jeleztem egy posztban, hogy pontosabb a köbözés. Van ilyen, és úgy még nagyobb az olvadási sebesség. Ez a terület módszer mégis azért jó, mert ugyanaz a jég és víz fagy meg és olvad föl.

  68. Tibor bá a 69-esben félrefogalmaztál, illetve ha direkt így írtad, akkor helytelen:

    „Nem az a melegedés, hogy egyre magasabb a levegő hőmérséklete, hanem az, hogy a Föld folyamatosan több energiát kap, mint amennyit kisugároz.”

    Szerintem te arra gondoltál, hogy a légkör adott energiából többet ejt csabdába, mert ha a te állításodból indulunk ki, akkor a napnál dolgozó kazánfűtők lettek szorgalmasabbak 🙂

    A Föld nem kap több energiát. Ha pedig igen, akkor nem a CO2 az oka a felmelegedésnek.

  69. 80:
    Hmmmmm. vagy te érted félre. Nézd, ha a bejövő energia mennyiség (ami esetünkben sugárzó hő) több, mint amennyi kimegy (vissza sugárzódik) akkor a kettő különbsége pozitív, tehát a bioszféra hőmennyisége növekszik. Ez nem feltétlenül melegebb levegő, lehet elolvadt jég is. Persze, mind a ketten egyre gondolunk, csak neked az én fogalmazásom nem megy át. Szerintem a „folyamatos” divatszóval van a baj, ami csak annyit jelent esetünkben, hogy a folyamat fennáll, folytatódik. – Nem vetted észre a viszonyítást, amit most félkövéritettem.

  70. 82:

    Igen, megtekerve ugyan arról beszélünk valóban.

  71. 71:

    Örülök, hogy örömet szereztem, de azért jó lenne, ha legalább erre az egy dologra érdemben reagálnál egyszer, bár már más cikkedhez is betettem ezt a linket.

    74:

    Egy Mars esetében nyilván könnyebb ez, mint a Neptunusz esetében. Mindenesetre a korreláció szembetűnő.

  72. 84:
    Nem tudom elolvastad-e a belinkelt Marsról szóló cikket. Ott kivesézik ugyanezt a felvetést a Mars szemszögéből, de utalnak más bolygókra egészen a Plutóig bezárólag.
    Kiderült hogy megfelelően kiválasztott pontokkal csodákra képes az ember, no meg ha egyes felszíni viharokat számításon kívűl hagynak.

    Aztán hivatkoznak erre a cikkre, ami nagyon ütős:

    http://www.skepticalscience.com/solar-activity-sunspots-global-warming.htm

    Itt különösen ezt az ábrát ajánlom figyelmedbe, amire már korábban is utaltam.
    „Egyébként arra, hogy mostanában nem korrelál a napfolt tevékenység és a hőmérséklet voltak/vannak cikkek, mert ez egy a klíma szkeptikusok kedvenc érvei közül.”

    http://www.skepticalscience.com/pics/Solar_vs_Temp_basic.gif
    Na most ezt kéne megmagyarázni.

    Az rendben van, hogy van korreláció a naptevékenység és a hőmérséklet változás között, de ha ezzel magyarázzuk a Földi klímaváltozást, akkor ez a Földön az utóbbi időkben miért nem érvényesül?

    A klímára sok minden hat, vulkántevékenység, El nino, c02, naptevékenység.Ezek hatása szuperponálódik.

    Azt kell megnézni, hogy melyik komponens hatása korrelál legjobban a hőmérséklet változással.
    Így csak a C02 marad.

  73. 87:

    PZuj a konklúzió az, hogy idén kib…ott drága lesz minden alapvető élelmiszer.
    Az őszi vetés most rohad ki, a tavaszit el sem tudják veteni, és ha száraz nyár lesz, abból sem lesz semmi.

    Na számomra ez a konklúzió, a sark jegével sokra nem megyek.

  74. 88.Nálad a pont Curix..De ne feledd.Jöhet bármi :aszály,árvíz,orkán–mindent megold a fővezér. Orbán.

  75. 88:
    Curix ezt egy írod, mint ha korábban nem utaltam volna rá…

  76. 91:

    És tudunk ellene tenni PZuj? Nem. Tele van már ez a poszt apokaliptikus grafikonokkal, előrébb vagyunk vele? Nem.

    Akkor már én is rakok ide egy grafikont, ami végre pozitív, köszönhetően a klímaváltozásnak, vagy legyen bármi más oka ennek a sok csapadéknak:

    http://www.kvvm.hu/balaton/lang_hu/vizszintb.htm

    Ezen felül sincs ezzel semmi gond, ha Magyarország vízgazdálkodása nem olyan lenne, mint a kormánya. Mindenki úgy hüledezik, mintha soha nem lett volna még aszály, vagy árvíz. De volt, ennél sokkal nagyobb is, és ezt már jó sokszor kitárgyaltuk.

    Csodák csodája hogy még életben vagyunk.

    Közben olvasom, hogy Észak-Korea sem fér a bőrébe, végső atomcsapást akar mérni az USA-ra. Nevetségesek…
    Nekem erről az jut eszembe, amikor a II. világháborúban Magyarország üzent hadat Amerikának. 😀

    Amúgy kicsit megkésve ugyan, de Kellemes Húsvéti Ünnepet Mindenkinek!

  77. 85:

    A naptevékenység és a földi globális hőmérséklet közötti összefüggésre is láttam már többféle grafikont…
    Az meg a leggázabb, ha egy vitában az egyik fél saját maga próbálja felvetni a másik fél érveit…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük